B1 blogcsalád



Hebegnek-habognak: összezuhant a Fidesz kommunikációja a Pharaon-ügyben

2016. november 09. - Mr Flynn Rider

Láttunk már ilyet egy párszor, például a netadós tüntetésekkor. Érdekes módon a népszavazási buktára jobban felkészültek. 

Két a hete a Magyar Narancs írta meg, hogy egy szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon lett Orbán Viktor szomszédja és az Orbán-családdal üzletel. A 76 éves üzletembert az FBI és az Interpol is keresi már több, mint húsz éve. A mai Magyar Narancs továbbment: összehozták Pharaont Mészáros Lőrinccel. Véletlenül pont ugyanarra luxusjachtoztak, ugyanabban a kikötőben álltak meg, ugyanakkor.  

 

meszaros_lorinc_luxusjacht.jpg

 

Nemrég mi is megírtuk, hogy Kontrát Károly, a BM államtitkára hogyan próbálja ezt az egész ügyet megmagyarázni.

A Fidesz szerint

  • Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon,
  • nem él itt életvitelszerűen,
  • és nem vásárolt ingatlant.
  • És általában: nem azonos azzal a Pharaonnal, akit köröznek.

Kontrátnak elég vastag a bőr a képén: pont egy a Belügyminisztériumból kiszivárgott belső irat kötötte össze Pharaont azzal a céghálózattal, amely az ingatlant vásárolta. 

 

Aztán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is ugyanezt a papagájkommandót folytatta:  

  • az említett név az arab világban tömegnév, és nem biztos, hogy ugyanarról beszélnek.
  • a hatóságok információi alapján ilyen nevű személy Magyarországon nem tartózkodik, és nem él életvitelszerűen;
  • ha Pharaon egyértelműen azonos azzal, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és ezt az amerikai hatóságok megerősítik, akkor a magyar hatóságok el fogják fogni.

 

Foglaljuk össze, amit eddig a Fidesztől hallottunk:

  1. Pharaon nem az a Pharaon, akit pénzmosásért és sikkasztásért kőröz az FBI és az Interpol.
  2. Különben is, a Pharaon egy gyakori név, tehát nem biztos, hogy nincs-e egy másik Pharaon. aki Orbán családi házának szomszédja lett, meg akivel Orbán egyébként találkozott.
  3. Hogy Pharaon kivel és hogyan üzletelt, arról nem mondtak semmit. Tehát ezt nem tagadták. Pedig szép hosszú lista van róla. 
  4. Egyébként sincs baj azzal, hogy Pharaonnal találkozott Orbán Viktor, akit kőröz az FBI és az Interpol, mert megvizsgálták és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, illetve más európai országok sem adták ki az amerikaiaknak.

 

Mészáros Lőrinc nem válaszolt az újságírók kérdéseire, hogy valóban találkozott-e Ghaith Pharaonnal. Pedig izgalmas kérdéseket lehetett volna feltenni neki: Vajon Mészáros Lőrinc beszél-e angolul? Tárgyalóképesnek tekintené-e őt Pharaon? Vagy csak postás lett volna? Csomagküldő?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9211926757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.10. 11:54:48

Az megvan hogy Pharaon Vízummal jött, ami ellen senki nem emelt kifogást (6 ország).

ÉS az megvan, hogy Pharaon a Pentagonnal is üzletelt még 3 éve ?

morph on deer 2016.11.10. 12:36:50

@Ballib cenzúrázók réme 18:
És ez min is változtat a dolog lényegét illetően?
Ugye nem arra gondolsz, hogy pl attól, mert a Pentagonnal is üzletelt, az Orbán családhoz fűződő viszonya aztomatikusan legitimmé és megkérdőjelezhetetlenné válik?

Körözik, vagy nem?
Az, hogy erre más hogyan reagál, mit változtat az ország kötelezettségén vele kapcsolatban?

Ha emlékszel, a bevándorlók elleni hisztéria például azon csúcsosodott ki, hogy 'Magyarország bezzeg betartja a rá vonatkozó, szerződésben vállalt nemzetközi kötelezettségeket, még akkor is, ha más ország nem' - most meg pont azért nem, mert más sem?

Az már csak adalék, hogy Joav Blum esetében ellene hozták fel érvként, hogy nem tartózkodik az országban, Pharaonnak ez mentségére szolgál.

Nem kéne kicsit jobban odafigyelni a fal dumákra, hogy legalább hasonlítsanak?
Vagy már a Fidesznél sem tartják számon, ki- mit- mikor- és miről hazudik, mert úgy se számít, vagy csak ennyire telik a szellemi kapacitásból?
Ne már..!

valkyre 2016.11.10. 13:18:05

@Ballib cenzúrázók réme 18: az megvan, hogy tiszteletbeli libsi is lehetnél, mert te már ide is költöztél?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.10. 13:54:06

@valkyre: :))

Egyszer majd fordítva fűzik be a szalagot, és elkezdi szapulni orbánt.

konrada 2016.11.10. 13:55:27

Valami nagyon nem stimmel az üggyel, az tény. Egy nemzetközi körözés alatt állót már a schengeni határnál a belépéskor kidobja a rendszer.

...most vagy belenyúltak a határnál már a rendszerbe, vagy annyira nem is keresték, hogy az bekerüljön az Interpol-listába...

valkyre 2016.11.10. 14:53:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
;)
fidesznek fidesz retorika, habonytrollnak habonytrollretorika. A mellékelt ábra szerint ez működik ezeknél csak. Fel kell venni a kesztyűt még, ha büdös is. Persze ahhoz, hogy ezt 0-24 ben lehessen nyomni vhogy magunkra kellene nyitni a Soros csapot. Ugyebár.

sas70 2016.11.10. 15:49:03

@konrada: Vagy annyira nem is vízummal jött, hanem valamilyen diplomáciai megbízásból (ki bízta meg vajon és mivel?), vagy kötvénytulajdonos lett a lelköm és akkor szabad a pálya.
Valami bűzlik Dániban!?

Scott Tenorman Must Die 2016.11.10. 15:49:15

hajjaj, de még az ellenzék h hebeg-habog trump miatt

morph on deer 2016.11.10. 16:42:00

@Scott Tenorman Must Die:
"hajjaj, de még az ellenzék h hebeg-habog trump miatt"

Az is költözik?
Nem mondod..!

Sir Galahad 2016.11.10. 16:42:12

@morph on deer: "Körözik, vagy nem?" Jól látod, ez a kérdés. Erre - mint a szerző is írja - az volt a hivatalos kormányzati reakció, hogy ha Pharaon egyértelműen azonos azzal, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és ezt az amerikai hatóságok megerősítik, akkor a magyar hatóságok el fogják fogni. Szerintem ez korrekt reagálás. Viszont én nem tudok róla, hogy erre aztán jött volna megerősítés az amerikai hatóságoktól. Akkor most körözik vagy nem? Ki tudja?

6.Lenin 2016.11.10. 20:53:51

@Sir Galahad:

Ez olyan eset, mint a kitiltottak listája, létezett is, meg nem is. NAV ügy.
Állítólag amikor a pacák Mo-on volt nem kérték a letartóztatását. Most -igaz most se kérik- csak az ellenzék sipítozik. Az amcsik hallgatnak, mint a kitiltás ügyében.
Hivatalosan néma csend.

siriq111 2016.11.10. 22:25:24

@Ballib cenzúrázók réme 18: Az megvan, hogy most lecsuknak elotte meg nem mert szartak az egeszre?

gmihaly621 2016.11.12. 09:50:36

1000 x lerágott csont, abbahagyhatnátok a rajta való rugózást.
süti beállítások módosítása