B1 blogcsalád



Nincs Magyarországon terror, de legalább a TEK félelmet kelt

2016. december 21. - Mr Flynn Rider

„Berlini merénylet – a TEK a Széna téren” címmel legalább öt fotót közölt az állami propaganda (MTI) arról, ahogy a símaszkos-géppisztolyos kommandósok fagyoskodnak a karácsonyi vásároknál. Ugyanez van a pályaudvarokon és fontosabb közlekedési csomópontokban.

Nekünk nem terroristáink vannak (lásd pl. a Hír24 statisztikáit), nekünk TEK van, ha félelem kell. (Magyarországon többen halnak autóbalesetben, mint terrorcselekményben.)

tek1.jpg

Ilyen alapon minden metrómegállóhoz eleve oda lehetne állítani a csapat tűzoltót, hogy marcona arccal, slaggal a kezükben várják, mikor gyullad ki valami.

Hisz a ménkű bárhová beüthet, nemde? Egy metrótűz esélye, ha megnézzük a statisztikákat, lehet, ezerszer nagyobb, mint egy terrorcselekményé. (Még Berlinben is!)


Az elmúlt 300 évben radikális iszlámhoz köthető terrortámadások száma Magyarországon: 0 azaz nulla. 2015 óta kerítés van, naponta halljuk, hogy bevált a kerítés és a szigorú határőrizet, Magyarországra illegálisan érkező menekült ("migráncs") nincs.

Ennek ellenére mégis TEK BTR-80-asok vannak Budapest több pontján felállítva, fekete maszkos terrorelhárító egységek járőröznek tűzkész állapotban tartott MP-5-ösökkel.

Tegnap megírtuk, hogyan tapsikol örömében a Fidesz és az általa irányított állami propaganda minden terrortámadásnál – hiszen minél nagyobb a félelem, annál jobban lehet a nemzet és az ország megvédőjét eljátszani. Ennek a propaganda-hadjáratnak az egyik része a TEK kivezénylése Budapesten a főbb közlekedési csomópontokba.

A cél kettős:

  1. félelemkeltés

  2. szavazatszerzés

Aki idáig a karácsonyi bevásárlással és a karácsonyi hangulat megtalálásával volt elfoglalva, az most rákereshet a hírportálokon, hogy mi is történt, miért vannak ezek a kidolgozott testű gépkarabélyos férfiak a fagyban. Innentől kettőre zárja a kaput is. Nehogy mán a terroristák özv. Harmatosnét és kövér pincsijét, Pufikát felrobbantsák a félemeleten.

 

Hiszen tudjuk jól, hogy ezek bárhol robbanthatnak, megmondta a Bakondi úr is. (Akinek nemkevésbé az a szerepe ebben az egészben, hogy félelmet és bizonytalanságot keltsen.)  A tévében volt, biztos igaz, hiszen a hírolvasó snájdig fiatalember mondta! Pontosan, mint a középkorban az egyház: csak a papok tudtak megvédeni az ördögtől. Most is csak a Fidesz tud megvédeni a terroristáktól.

Orbán drága pénzen fizetett magánhadseregéről ugyanis már többször megírták (mi is), hogy nem jó másra, csak ajtót berugdosni - meg jól használhatók kampányeszköznek. A hatékony fellépés a terroristák ellen a felderítés és az információszerzés – pont ebben nem jeleskedik a TEK. Amiben jeleskedik: szirénázva látványosan végigvonulni a városon, felhúzott gépfegyverrel feszíteni a vásárban, hogy még jobban felhívják a figyelmet arra: senki sincs biztonságban.

Az is tudjon róla, aki nem olvas híreket, hogy a terroristák már a spájzban vannak.

Féljen csak mindenki!

A hiszterizált tömeg ugyanis remekül befolyásolható és azonnal az erős kezű, biztonságot adó vezetőt választja.

A TEK-nek tehát semmi köze a terrorcselekményekhez.

Ha TEK-es géppisztolyos, símaszkos nindzsakommandóst látunk, mindig az eszünkbe juthat: ő csak egy kampányeszköz, nem igazi védelem. Az igazi védelem a titkosszolgálat (lenne, ha végezné a munkáját).

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6612064813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bii­visz 2016.12.21. 10:38:25

Ez a dolog egyik olvasata.
De van egy másik is, ami legalább annyira érvényes: Hogy ők (mármint a Fidesz - vagyis Orbán) előre szóltak (teljes ellenszélben!), hogy ez lesz. Mikor még mindenki süketelt, meg nyomta a PC dumát.

S persze mindezekalapján lehetne egy harmadik olvasat is, hogy Orbán áll az ISIS mögött.
De azért ez elég abszurd.

leapyear 2016.12.21. 13:12:16

Ja, nincs terrorveszély... Talán.
Berlinben sem volt... Senki sem számított a kamionra. Tessék, ők is megkapták.
Talán hasznosabb a mások kárán tanulni mint a magunkén nem?
Ha esőre áll, esernyőt viszek magammal, ilyen egyszerű. Nem kell, hogy előtte megázzak.
Az újságíró persze olyan faszagyerek, hogy egyből megmondja, hogy a titkosszolgálat feladata lenne. Ja.
A Német, Francia, Brit stb, titkosszolgálat valószínűleg a miénknél jóval fejletteb, mégis rendszeresen beszopják. Ahogy most is. Erről ennyit, a titkosszolgálat sem mindenható, nem lehet ennyi büdös köcsögöt állandóan követni.
Ha kint van a katonaság, vagy a rendőrség, legalább esély van rá, hogy szitává lövik az ilyen rohadék iszlámistákat és nem lesz több esélyük.
Persze az egybites ballibek ebben is csak Orbán propagandaeszközét látják. Biztos jól jön most neki, de ő legalább megpróbálja megvédeni az országot ezektől. Ha most Fletó uralkodna, már itt is lett volna nem egy ilyen támadás.
Ha meg a szavazatszerzéssel van bajotok okostojás, akkor mutassatok már egy vállalható alternatívát a Fidesz ellenében jó? (Már csak azér is, mert én is szeretnék már egy másik kormányt). Jelenleg az összes ellenzék egy egymással is marakodó vödör fos. Ez a helyzet.

leapyear 2016.12.21. 13:22:12

A tűzoltókkal való párhuzam pedig prosztó nagy ostobaság.
Helyi tűzoltó készülékek vannak. Kell, hogy legyenek.
A tűz ritkán akkora, hogy tömeges haláleseteket okoz rövid idő alatt.
A terrortámadás célja pedig éppen ez.
A tűz kiváltó oka rendszerint nem menekül el a helyszínről, hogy máshol is tüzet okozhasson. A terrorita igen.
Léteznek tűzvédelmi előírások és intézkedések, míg terrorellenesek alig.

Egyébként, ja, nem elég nekünk az autóbalesetben meghaltak száma, már csak a statisztika miatt is kellene néhány áldozat a terrorizmus oldalán. Tudod libsikém, szeretném, ha a terror áldozatainak száma továbbra is 0 maradna.
Közlekedni KELL !!!!! Érted? Terroritákat beengedni NEM !!!

Mire jó libsi újságíró?
- elbagatellizálni dolgokat össze nem hasonlítható dolgok összehasonlításával (tűz-terrortámadás)
- irreleváns statisztikára hivatkozni és összehasonlítani (autóbaleset-terrortámadás)
- mindenk kormánypropagandának beállítani
- elkenni a szart, gyűlöletet kelteni a kormány ellen, bármit is tesz.

Szóval, kedves újságíró, kívánok neked újévre egy iszlamista petárdát az ánuszodba ezért a cikkért.
Boldogtalan karácsonyt (neked).

ani58 2016.12.21. 13:54:18

Vigyázni a népedre, csendben, okosan és hatékonyan is lehet. Nem kell félelmet kelteni. Ebben igenis egyetértek. Megfigyelő helyek, tömegrendezvények normális biztosítása, olyan civilekkel, akik képzettek. Kamerák folyamatos figyelése. Gyanús személyek kiiktatása. Igenis erőfitoktatás, amit az utcán látunk. Mindez a pénzünkből.

István Tamasi 2016.12.21. 14:30:15

1. Nálunk nincs iszlám terrorizmus. Nálunk magyar terroristák vannak, nálunk csak és kizárólag magyarok gyújtogatnak, robbantanak, lövöldöznek ártatlan gyerekeket és időseket.

István Tamasi 2016.12.21. 14:34:30

Az iszlám terrorizmust nem lehet megállítani sem magyar nyelvű plakátokkal, sem drótkerítéssel, sem a Körúton nénózós TEK páncélautókkal. Azt csak a kiváltó ok megszüntetésével lehet megállítani.
A kiváltó ok pedig nem más, mint az USA és Ny.európai országok, plusz Törökország - akik egyébként katonai és politikai szövetségeseink -által kirobbantott , gerjesztett és folyamatosan táplált háborúk. Sajnos két háborúba minket is tevőlegesen, aktívan bevontak.
Ezen kellene elgondolkodni.

Csaba Szikora 2016.12.21. 14:36:03

ja meg ha nem mennek ki akkor az a baj.Nektek nagy tudású blog íróknak az se tetszene ha a markotokba szarna valaki.

István Tamasi 2016.12.21. 15:17:01

@Csaba Szikora:
Nyilván a budiházi féle féleszűekre meg a 2006-ban gyújtogató csürhére gondol.

Lengyel 2016.12.21. 17:29:32

Terrorista csak pénért jöhet.
Vegyen kötvényt, amit az offshore cégek lenyelnek, de majd mi visszafizetjük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.21. 23:16:45

@Lengyel: Igen, aggódom, hogy a magyar állam vállalt-e garanciát az ofsór cégek kötvényeinek visszafizetésére. Mert mikor vége lesz a biznisznek, tuti, hogy nyom nélkül eltűnnek.

desw 2016.12.22. 13:08:31

A Orbán keze má' Milánóba is elér:

index.hu/kulfold/2016/12/22/milano_betontombok_vedelem_gazolasos_merenylet/

Orbán veje szállította az AutóSztrádaSávelválasztóBetontömböket. Muuuutyiii!

desw 2016.12.22. 13:13:47

@leapyear:

Há' most mér'?? Nincs igaza??

Daganatos betegségekben Magyarországon évente 30-35 ezren, közúti balesetben meg csak pár százan halnak meg. Javítsuk libsi módon a statisztikát: emeljük fel a városi sebességhatárt 100-ra.

DFK 2016.12.22. 13:31:31

Más lenne libsi ajvék ha nem karácsonyi vásárba, hanem hanuka ünnepbe rohant volna a kamion.
Egyébként a blogger áldozatrelativizáló.

desw 2016.12.22. 14:00:10

@DFK:

"Egyébként a blogger áldozatrelativizáló. "

Ennyire PC szinonímát még nem hallottam az idiótára! :DD

HaD 2016.12.22. 14:06:20

Hány millió migráncs is jön? Mint mondtak az igazmondók 5 ? 50? Ezeket hogy is fogja megállítani a tyúkkerítés? Meg a külsö határ vagy mi a szr? Azt hol is kellene kijelölni és ott mi fog történni ha jön az 5-50 millió migráncs? Pontosan mi történik ha tényleg megindulna ennyi ember? Mi orbán barátunk konkrét válasza? Rávetik magukat a kerítésszagatókra a nyugger tüzoltók(ha már a tüzoltós hasonlatnál tartunk)? Vagy a harcos magyar ifjak ledobják az okostelefont és megmutatják a vitézlö vezérrel az élen hogy mi az a magyar virtus? 5-50 millió ellen...
A terroroizmus kissé relativ dolog...pl. az 56-os ifjakat is terrorista bandának titulálták...vagy a kurucokat az osztrákok...vagy a forradalmár bakunyint aki késöbb már nem is volt forradalmár... erröl ennyit. Amíg valós vagy mesterségesen gerjesztett feszültség kezelésére a provokáció a válsz addig lesznek olyan elemek akik terroristákká(lásd még a náci nagykövet kiktatását egy terrorista lengyel zsidó fiuka révén...majd egy kis kristály éjszaka...)tehetök.
A "játék" lényege a megosztás a manipuláció a kiszolgáltatottság érzésének megteremtése(és persze a nagy vezír a megmentö) valamit a zavaros világkép és erkölcsi rend demonstrálása(ahol szintén csakis a nagyvezír a fáklya a sötétben az egyenes és érthetö kinyilatkoztatásaival...melyek persze tévedhetetlenek). Nem túl bonyolult csak kell hozzá elég elég alacsonyra szorított befogadó bázis. Javasolt szakirodalom Orvell: 1984; Àllatfarm... nem hoszzú olvasmány...igaz egy sms.-nél hosszabb:)
Szép álmokat és további jó vás´árlást az "ünnepekre"...

new_boy_on_the_block 2016.12.22. 14:10:19

Szavazatszerzés :D Degenerált fasz...

Faszerkezet 2016.12.22. 14:37:10

Hmmmmm. Én nem félek a TEKtől. Te kedves posztoló miért félsz tőlük???

Mellesleg azt csak halkan jegyzem meg, ha nem lenne kinn a tek, és neadjisten történne valami /sőt igazat megvallva nem kell, hogy történjen semmi/ akkor meg arról szólna a cikk, hogy európa terrorveszélyben van, miközben orbán magánhadserege /tek/ épp bejglit zabál...

niklex 2016.12.22. 14:47:35

Vissza lehet nézni a készültségeket: amikor valahol Európában terrormerénylet volt, akkor pár napra ki lett vezényelve a rendőrség és a TEK az utcákra, aztán később felszívódtak megint. Az egész csak pszichológia biztonságérzet növelésre megy, mert egy terrorcselekménynek itthon nem lesz nagyobb a valószínűsége attól, hogy más országban elkövettek egyet az előző napok valamelyikén. Szerencsére M.o. annyira kiesik az érdeklődésből, hogy itt kicsi a valószínűsége egy dzsihadista cselekménynek. És persze az is igaz, hogy ahová sok menekült áramlott be, ott nagyobb az esélye hogy van köztük terrorista.

GallaiG 2016.12.22. 14:50:09

@Faszerkezet: Nem azt mondta, hogy fél, hanem azt, hogy félelemkeltésre törekvés folyik. Szándékos "félreértés", félremagyarázás, hogy a Vörösmarty térre vezényelt harckocsi és a bejglizabálás között ne lenne középút. Úgy hívják, hatékony védelem. Ajánlom figyelmedbe a berlini karácsonyi vásár mellé betonakadályt lerakni segítő német rendőr tegnapi fényképét! Meg az Indexen tegnap megjelent írást Berlinből:

Sohasem így képzeltem egy várost, amit terrortámadás ért

Rengeteget számít, hogy egy támadás után hogyan vonul fel a hatóság, mert az ő viselkedésük azután átragad a bámészkodókra, a közvetítéseken keresztül pedig nagyon hamar az egész városra, sőt akár az országra is.
A berlini rendőrök nem reagálták túl a helyzetet, nem küldtek be páncélosokat és maszkos kommandósokat, és a kancellár sem húzott személyesen kevlármellényt. Mindenki csendben és türelemmel tette a dolgát. Például fél órával később még az is látszott, hogy az egyik szakaszon a rendőrök számát is direkt megfelezték – véletlenül se tűnjön úgy, erődemonstrációt tartanak. És működött: pániknak, fejetlenségnek nyoma sem volt – ez pedig a hatóságoknak is érdeke, hiszen egy együttműködő, szabálykövető, higgadt nézelődő tömeg esetén ők is sokkal könnyebben tudják végezni a munkájukat.

index.hu/belfold/2016/12/20/paniknak_fejetlensegnek_nyoma_sem_volt/

Ryz 2016.12.22. 14:52:57

Érdekes gondolatok...arra emlékszel, hogy Salah Abdeslam a Fogarasi tesco mellett szállt meg több héten át és toborozta a keletiben döglődő haverjait az ISIS soraiba? Tudod nálunk miért nincs terrorista? Mert van kerítés... meg sok száz magyar rendőr és katona, akik összefogdossák őket a határon. Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy kijelentsük: akár van kerítés akár nincs, rés attól még lehet a pajzson...

HaD 2016.12.22. 15:16:59

@Ryz: wazze és mi van azokkal akik hegyeshalom felöl vagy rajka felöl esetleg a románok felöl akarnak idejönni és robbaszgatni? Azokat is kiszürte a nagy vezír...mer hogy a határon egy fia rendfenntartót nem látni magyar oldalon az tuti...ja és arról mi a szarér nem építettek a magafélék megnyugtatására dróthálót? Tényleg be nyalható hogy ez a tyúkketrecnek való valamit is megvédene? Miért nincs egy jó kis aknazár vagy drón megfigyelö rendszer? Ahhoz mit szólna? Szerintem adja be népszavazásra! Az említett arabust pedig a remek spöttle meg a mégremekebb nógrádi(és sok sok társuk) miért nem kapták le idöben...elment waze oszt párizsba lött szét mindent,nem érzi a magyar kebel hogy mondjuk hanyagul kezelte a vezír a dolgot...vagy szándékosan engedték netán futni és balhézni??? Jujujj,milyenek is ezek a politikusuk? Mondjuk a németeknél lefogták e már azt a faszt aki ezt a pakisztánit(ha az volt) elengedte,és hivali gondtalanságból okozott halálesetért kap e majd 20 évet a sóbány´ba?

Faszerkezet 2016.12.22. 15:20:59

@GallaiG:

"Nem azt mondta, hogy fél, hanem azt, hogy félelemkeltésre törekvés folyik."

Nahde mivel bennem nem kelt félelmet a tek.... Akkor kiben kelt? Mert mint azt megtudtuk tőled, a posztíróban sem kelt. Sőt vélelmezem benned sem. De akkor kiben?

A többihez. Lehet a németeknek jobb lenne felvonulni harckocsikkal, mert egyelőre a nyugodt, csendes hatékony védelmük....hogy is mondjam.... Erősen nem tűnik hatékonynak. Úgyhogy lehet jobban teszik, hogy nem felezgetik, hanem duplázgatják a rendőri erőket.

HaD 2016.12.22. 15:25:20

@Ryz: ja és még valamit... akik komolyan balhézni akarnak azok nem a zöldhatáron kockáztatják hogy lefogják öket...repülövel szépen elrepkednek majd bérelnek egy terepjárót és a határör még tiszteleg is nekik...pláne ha kötvényt vettek már...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.22. 15:28:19

@Faszerkezet: "mivel bennem nem kelt félelmet a tek.... Akkor kiben kelt?"

Az egyszerű emberekben. A gyűlöletkeltés kéz a kézben jár a félelemkeltéssel. Kell az apafigura orbán, aki megvéd a csúnya araboktól. Erre megy ki a játék. Ha kitudódnak a tolvajlások, nem baj, majd félelemből rászavaznak.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2016.12.22. 15:35:30

@GallaiG: Én olvastam tegnap ezt a barom cikket, amit ajánlottál. El voltam képedve, hogy normális ember ilyet leír. Azon is elhűltem, ki volt az az idióta barom, aki betonakadály építés után pofátlan módon újranyitotta a karácsonyi vásárt csak azért, mert ki lett fizetve a helypénz? S ki lesz az a húgyagyú, aki odamegy vásárolgatni?
Idióta ez a világ, annyit mondhatok.
A Bataclanban legalább nem folytatták a bulit. Gusztustalan.....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.22. 15:39:01

Inkább a TEK keltsen félelmet a folyton rettegő baloldalban, mint muzulmán terorristák gyilkoljanak halomra ártatlan embereket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.22. 15:44:12

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hm. Valahogy bennem sem tud félelmet kelteni a TEK. Talán nem vagyok elég egyszerű?

Vagy inkább nem vagyok annyira hülye, hogy a terrorelhárítóktól féljek a terroristák helyett.

desw 2016.12.22. 15:48:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Hm. Valahogy bennem sem tud félelmet kelteni a TEK. Talán nem vagyok elég egyszerű?"

Lehetnél megértőbb is! Van az a pénz, amennyiért te is rettegnél.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.22. 16:08:57

félelmet a migrisimogató idióták keltenek

Macropus Rufus 2016.12.22. 16:10:24

@leapyear: szted egy ilyen TEK szerű csapat mit tud megakadályozni? Azzal, hogy tökig fegyverben vannak nem fog beparáztatni egy terroristát sem. Ha akarnának akkor itt is elköthetnének egy kamiont aztán tarolnának vele. Esélye nem lenne a TEK-nek semmire.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.22. 16:26:39

@Macropus Rufus: húzd ki a fejed a seggedből a TEK nem azért van ott h bárkit megakadályozzon

de minden európai ország minden vására tele van most gépfegyveres katonákkal a főbb utak, terek meg évek óta tele vannak katonával - a nép megnyugtatására

ne örülj ez nem orbán qrvanagy 5lete brüsszel prága is tele van tekessel

desw 2016.12.22. 17:05:32

@Macropus Rufus:

"szted egy ilyen TEK szerű csapat mit tud megakadályozni?"

szted egy biztonsági rácst mit tud megakadályozni?

Az a csomó zár az ajtón nem fog beparáztatni egy betöröt sem. Ha akarnának akkor így is feltörhetnék a lakásodat aztán kirámolhatnák. Hagyd nyitva az ajtódat a gecibe, legalább nem kell újat venned, mert nem rongálják meg.

dunántúli gyerek 2016.12.22. 17:13:24

Asszem a nizzai homoki négert is vmi TEKes lőtte agyon. Különben még mindig gázolna v. megpattant vona mint a berlini.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.22. 17:22:27

@desw: "egy biztonsági rács mit tud megakadályozni?"

:)) A TIK-TAK, mint "biztonsági rács". A nap kommentje!

A terroristák halálra röhögik magukat, mind megdöglenek, és így nem tudnak robbantani. Ravasz! Nagyon ravasz!!! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.22. 17:34:00

@dunántúli gyerek: "a nizzai homoki négert is vmi TEKes lőtte agyon."

:))

Az Oszama bin Laden-t is a Hajdu János lőtte agyon, az amerikaiak kikérték a magyaroktól, hogy biztos legyen a rajtaütés sikere. Vagy ha nem, legalább legyen kin röhögni a hosszú repülőút alatt.

Biztos információim vannak, hogy a második világháborúban is a TEK győzte le a németeket, nem a szövetségesek. :))

Larry Silverstein 2016.12.22. 18:05:53

'A fővárosokban dolgozó munkavállalók jellemzően magasabb fizetéssel rendelkeznek, a kelet-közép-európai régió fővárosai közül Pozsonyban fizetik meg leginkább az alkalmazottakat, derül ki egy friss nemzetközi fizetési kutatásból, amelyet kilenc kelet-közép-európai ország fővárosában – Budapesten, Belgrádban, Pozsonyban, Prágában, Rigában, Szarajevóban, Tallinnban, Vilniusban és Zágrábban – végeztek.

Eszerint a régiós fővárosok közül Pozsony bruttó 1,400 euró (434 ezer forint) átlagfizetéssel vezet, Budapest pedig a harmadik helyen áll 1231 euróval (381 ezer forint) – olvasható a PayLab kutatásában.'

nagy a córesz

héjakútmácsonya 2016.12.23. 11:16:07

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

Mi az, hogy egyszerű emberek? Mert te magad minek tartod? Nem egyszerűnek? Ja, nyilván te úgy gondolod, felette állsz az egyszerű, buta tömegeknek, téged nem lehet megtéveszteni. Ugye? Miért is nem? S miért gondolod, téged ugyan nem lehet megtéveszteni, de a többieket igen? Miért nézed hülyének a többieket?

Nem tudom, te emlékszel-e rá, én még igen, 2006 tavaszán, néhány héttel a választások előtt, a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy szlovák titkosszolgálati forrásokból úgy értesültek, hogy választási nagygyűléseken szlovák alvilági figurák robbantani szándékoznak. (Hogy mik, kik voltak a forrásai a miniszterelnöknek, máig nem lehet tudni.) Majd a március 15-ei ünnepségeken az Országháznál és a Nemzeti Múzeumnál is, ahol a miniszterelnök gyerekek gyűrűjében beszélt, állig felfegyverzett, símaszkos kommandósok figyelték a tömeget.

héjakútmácsonya 2016.12.23. 11:27:36

@GallaiG: A német hatóságok profizmosáról áradozó indexes beszámoló az azóta napvilágra került információk birtokában egyre inkább parodisztikus és abszurd.

Nagy a baj, mivel nem először derült ki, hogy olyasvalaki követett el tömeggyilkosságot, akit a hatóságok már ismertek, megfigyeltek, tudták róla, hogy terrorista, hogy készül valamire.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 12:13:29

@héjakútmácsonya: "Mi az, hogy egyszerű emberek?"

Pl. akik ilyen gyűlöletkampányra fogékonyak, elkezdenek rettegni, elhiszik, amit a M1 tévében látnak, mert ami a TV-ben van, az biztos igaz.

"2006 tavaszán"

El kéne már felejteni az emútnyócévezést, és felelpősséget vállani az elmúlt 6 év baromságaiért!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 12:16:01

@héjakútmácsonya: "téged ugyan nem lehet megtéveszteni

Biztos engem is meg lehet téveszteni. De nem egy egyszerű gyűlöletkampánnyal, amiből nem, hogy kilóg a lóláb, de pucér az egész ördög.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 12:18:10

@héjakútmácsonya: "A német hatóságok profizmosáról"

A magyar hatóságok a profizmusuk teljes hiányát próbálják erődemonstrációval leplezni. Szánalmas.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.23. 12:35:03

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Pl. akik ilyen gyűlöletkampányra fogékonyak, elkezdenek rettegni"

Ja, értelek, a demokráciát féltő, az Orbán-diktatúrától és a tomboló antiszemitizmustól permanensen rettegő ballibekre gondolsz... :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.23. 12:37:15

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

"A magyar hatóságok a profizmusuk teljes hiányát próbálják erődemonstrációval leplezni. Szánalmas."

Ugye ezt a német hatóságokról akartad írni? Azokról, akik nemrég még le is tartóztatták a berlini merénylőt, akit aztán - bár tudták róla, hogy dzsihádista - mégis szabadon engedtek és szem elől veszítettek. Akiket tucatnyi személyazonossággal vert át.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.23. 12:39:14

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

"El kéne már felejteni az emútnyócévezést, és felelpősséget vállani az elmúlt 6 év baromságaiért!"

Rendben van, de csak miután a baloldal felelősséget vállalt az azt megelőző 8 évért. :)

Avagy úgy gondolod, hogy a baloldal 6 évvel az "elmúltnyolcév" sem vállal felelősséget, ám a mostani kormány máris ezt tegye? Kettős mérce?

Paci faszát az ánuszodba.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 13:11:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ja, értelek, a demokráciát féltő, az Orbán-diktatúrától és a tomboló antiszemitizmustól permanensen rettegő ballibekre gondolsz... :D"

Gondolod, hogy a ballibek sajátossága, hogy a gyűlöletkampányra fogékony? Nemtom. Nem hiszem. Szerintem nettó fasság, amit mondasz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 13:15:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a német hatóságokról akartad írni?"

Relativizálsz, de ez csak izzadságszagú erőlködés. A magyar TIK-TAK impotenciáját nem tudod leplezni a német vagy burundi rendőrség esetleges hozzánemértésével.

Istenem, egy 3-utcás falucskában eltévednek a harminc tankos konvojukkal, hogy egyvalakit elfogjanak. Kitalálni se lehet ilyet, a saskabaré sírva könyörög a receptért. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 13:18:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Rendben van, de csak miután a baloldal felelősséget vállalt az azt megelőző 8 évért."

Legutóbbi információim szerint 2010-ben leváltottuk végre őket. Mit akarsz még? Vendettát? Nyilvános megégetést? Ha a gyurcsányt akarod kiszögelni a budai Vár kapujára, akkor hozok szögeket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.23. 15:08:23

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

A német hatóságok impotenciáját semmi nem übereli:

"a marokkói szolgálatok kétszer is figyelmeztették a németeket, hogy Amri terrortámadásra készülhet, egyszer szeptember 19-én, aztán október 11-én."

index.hu/kulfold/2016/12/23/meg_nemetorszagban_lehet_es_nem_is_serult_meg_a_berlini_merenylo/

Így aztán csak óvatosan a TEK bírálarával, mert ennyire még ők sem bénák/felelőtlenek, mint a német hatóságok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.23. 15:09:43

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Legutóbbi információim szerint 2010-ben leváltottuk végre őket."

A bukás szerinted egyenlő a felelősségvállalással? Vicces fogalmaid vannak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 15:51:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A bukás szerinted egyenlő a felelősségvállalással?"

Szeretném, ha orbán legalább ennyi felelpősséget vállalna.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 15:54:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "ennyire még ők sem bénák"

Hát ha a kis faluban való 30 autós konvoj eltévedését valaki a vilégban úbereli, akkor majd szólj! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 15:57:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Vicces, ahogy a senkiházi TEK-eseket véded. Ha nem orbán gazdád kedvenc csapata lenne, te is röhögnél rajtuk. :))

Gondoltam, hogy a szervilitásnak is van határa, de láthatólag nincs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.23. 18:17:56

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

Mindhárom válaszodban terelsz és mellébeszélsz. Ahogy Orbán bűneire nem jelentenek mentséget a korábbi balos kormány bűnei, úgy az utóbbiakra sem jelentenek mentséget Orbán bűnei.

Na mindegy, azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy szűrjelek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2016.12.23. 21:06:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a korábbi balos kormány bűnei, úgy az utóbbiakra sem jelentenek mentséget Orbán bűnei."

Maximálisan gyetértek.

"most jött el az ideje annak, hogy szűrjelek."

Ezt korábban is megtehetted volna, ha fáj az igazság. Szerintem nem is kéne idejárnod, mert imádott orbánod néha kap hideget-meleget. Ez nagy kín lehet egy orbánhívőnek. :))

héjakútmácsonya 2016.12.24. 13:24:31

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

Azt írod: ilyen gyűlöletkampányokra fogékonyak. Kérdem: milyen gyűlöletkampányra?

héjakútmácsonya 2016.12.24. 13:39:18

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

Milyen felelősséget kellene nekem vállalnom az elmúlt hat évért?

Te lehet, hogy el szeretnéd felejteni, vagy már el is felejtetted, mi volt itt 2010 előtt, én viszont nem, mert nem 2010-ben érkeztem a falvédőről, vagy a Marsról.
Szóval én még élénken emlékszem arra, amikor a magyar kormányfő a 2006-os választások előtt esetleges terrortámadásokkal riogatta a magyarokat, a március 15-ei ünnepségek helyszínein pedig símaszkos, állig felfegyverzett kommandósok leselkedtek, noha akkoriban még nem volt divat Európában robbantgatni, teherautóval tömegbe hajtani, majd a győztes választások után, egész pontosan az őszödi beszéd kiszivárgása után rendszeressé váltak a terrorcselekményekkel való riogatások a hatalom részéről.

S ha szerinted a Budapesten posztoló kommandósok célja a félelemkeltés, akkor a többi európai nagyvárosban és New Yorkban megjelenő kommandósok célja is ugyanez?

S számoltál-e azzal a lehetőséggel, hogy az általad egyszerűnek nevezett emberekben nem félelmet, hanem épp ellenkezőleg, biztonságérzetet kelt a kommandósok jelenléte? Ha nem, miért nem?

héjakútmácsonya 2016.12.24. 13:43:38

@a gyűlölködő uszitás eredménye, egy rendőr meghalt:

Szóval Brüsszetől Vatikánon át New Yorkig a hatóságok profizmusuk teljes hiányát kívánják palástolni kommandós erődemonstrációval.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 15:46:35

@héjakútmácsonya: Én nem hiszem. Ha van valós terrorveszély, pl. előző nap megöltek egy tucat embert, akkor megnyugtatólag hat az erődemostráció, amit a lakosság megnyugvásával párhuzamosan csökkentenek, megszüntetnek.

Ha nem retteg a lakosság, akkor éppen a rettegést növeli a felesleges erődemonstráció.

Tiszta maxista dialektika, mi? :))

Volt valami költő, aki párbajban megsebesült, először az orvosok melegítették a sebet, aztán hűtötték, végül a beteg meghalt, és mindenki hülyére vette az orvosokat az "összevissza" kezetésért. A modernkori orvosok elemezték az esetet, és igazat adtak a kor orvosainak, az orvostudomány akkori állása és a sérülés állapota szerint pont e legmegfelelőbb kezelést alkalmazták.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 15:56:31

@héjakútmácsonya: "Milyen felelősséget kellene nekem vállalnom az elmúlt hat évért?"

Aki bő nyállal emútnyócévezik, az hat év után már átállhatna az elmúlthatévezésre, mert országunk jelenlegi siralmas herlyzetét már az határozza meg.

"Te lehet, hogy el szeretnéd felejteni, vagy már el is felejtetted, mi volt itt 2010 előtt"

Nem felejtettem el, mi történt 2010 előtt, de nem sok értelme van agyalni rajta, az MSZMP-t és gyurcsányt már leváltottuk. Ha további felelősségrevonást szorgalmazol, én támogatlak. orbán érthetően nem szeretne számonkérést, mert őt még szézszorosan lehetne számonkérni.

"2006-os választások előtt esetleges terrortámadásokkal riogatta a magyarokat"

Ez miért adna felhatalmazást az orbán riogatására?

"S számoltál-e azzal a lehetőséggel, hogy az általad egyszerűnek nevezett emberekben nem félelmet, hanem épp ellenkezőleg, biztonságérzetet kelt a kommandósok jelenléte?"

Úgy érzed, az elmúlt két év gyűlöletkampánya annyira megfélemlítette a lakosokat, mint egy budapesti 12 halottas terrortámadás? Ha igen, ez esetben talán nem megnyugtatni kellene az embereket, hanem a gyűlöletkampányt nem kéne lefolytatni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 15:59:28

@héjakútmácsonya: "ilyen gyűlöletkampányokra fogékonyak. Kérdem: milyen gyűlöletkampányra?"

Az elmúlt két év gyűlöletkampányára, ami az álnépszavazás 98%-os gyűlölködésében csúcsosodott ki. Amit a 2farkúak ellenkampánya csak mérsékelni tudott. Ami többek között két rendőr felrobbantását és egy rendőr lelövését eredményzezte eddig.
süti beállítások módosítása