B1 blogcsalád



Orbánék kitiltottak egy újságírót a sajtótájékoztatóról

2016. december 16. - nickgrabowszki

Brüsszel annyira ellenséges környezet Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök táskahordózó sajtótitkára számára, hogy hatalmában áll meghatározni, kik mehetnek be Orbán sajtótájékoztatójára, és kik nem.ovihbbr.jpg

Havasi szerint kicsi lenne a terem, ha minden blog szerzőjét meghívnák, ezért

nem engedte be a Népszabadság továbbra is akkreditált, szabadúszóként dolgozó újságíróját, Halmai Katalint.

A sajtótájékoztatóról készült MTI-képen (lásd feljebb) tisztán látszik, hogy Orbánra az uniós fővárosban korántsem voltak annyian kíváncsiak, hogy a csilláron is lógjanak, egy újságíró még mindenképpen befért volna.

Ez tehát nem lehetett a valódi oka Halmai kitiltásának/be nem engedésének. (Szigorúbban véve az is állítható, hogy már megint hazudtak.)

Az újságíró az utóbbi bő 2 hónapban, mióta a lapot, amelynek dolgozott, hamis gazdasági indokokra hivatkozva előbb fölfüggesztették, majd miután egy Fidesz-közeli, kormánykompatibilis tulajdonoshoz - minden bizonnyal magához a miniszterelnöki stróman Mészáros Lőrinchez - került, végleg bezárták, többször is hangot adott annak annak a meggyőződésének, hogy itt

hidegvérrel elkövetett politikai gyilkosság történt.

Nemzetközi téren Halmai hihetőbb alternatíváját nyújtja Orbánék racionális üzleti döntésről szóló narratívájának. Fórumokon is beszél erről, és cikkeket is ír rólaÉppen ma megjelent írásában a médiaszabadság magyarországi helyzetét elemzi. A címe: Ki lesz a következő?

Főleg persze saját blogján publikál, de nemigen tehet arról, hogy a lapot, ahová dolgozott, a Fidesz bezáratta.

Orbán sajtótájékoztatóján csak egyetlen újságíró hozta szóba Halmai be nem engedését: Zentai Péter Nemes Gábor, a Klubrádió tudósítója kérdezett rá a miniszterelnöknél, hogy

lát-e itt helyproblémát.

Orbán kikerülte a kérdést, és csak annyit válaszolt, hogy megfontol majd valamilyen javaslatot.

UPDATE: az EUrológus szerint a sajtótájékoztató után Orbán fölhívatta az újságírót, és elbeszélgetett vele, mint "Halmai Katalin magyar állampolgárral".

Voltaképpen egyszemélyes lakossági fórumot tartott neki.

Havasi, aki ilyen kínos helyzetbe hozta a főnökét, a sajtótájékoztató után közleményt adott ki, amelyben azzal fenyegetett, hogy blogszerzőkkel a jövőben is így fognak eljárni.

Orbán sajtósa csak amiatt tudott kitiltani újságírót, mert a tájékoztatót nem a Tanács - amelynek rendezvényén a magyar miniszterelnök részt vett - valamely termében, hanem a brüsszeli állandó magyar képviseleten tartották.

Az EUrológus amúgy azt írta, a terem első néhány sorában ültek csak újságírók (mint a fenti MTI-lépen látszik, ott is szellősen):

Nyolc vagy kilenc újságíró ült a terem első néhány sorában, legalább negyven üres hely volt még.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7712052153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2016.12.17. 01:18:26

Valójában a helyzet rosszabb, ugyanis Halmai már bent volt, meghívóval és érvényes akkreditációval, amikor kiküldték.

Kis híján a majdnem sakk-közvetítések jutottak eszembe: "Orbán sötét paraszttal nyít..." - mert tényleg így történt! Havasi Bertalan hozta a karaktert, hiba nélkül. Ez annyira jól sikerülhetett, hogy később maga Orbán is átvette a szerepet, és brillírozott benne!
Például az Index szerint így:
-----
Ami viszont a legszebb része volt az egésznek az az, hogy Orbán Viktor volt olyan nagyvonalú, hogy a teremből kiküldött újságírón, annak háta mögött még elsütött egy Soros-poént. Amikor Soros Györgyről kérdezték, Orbán úgy kezdte válaszát:

"Általában jó ízlésű ember nem szeret beszélni olyanokról, akik nincsenek jelen. Különösen, ha már az őket képviselő újságíró sincs jelen."

Majd jóízűen nevetett. Jó poén volt.
-----
Azért ez ritka nagy gyökérségre vall..!
Akár át is lehetne ültetni, ahogy a Ligetben is teszik... Ha épp nem minősülne környezetszennyezésnek...

Scott Tenorman Must Die 2016.12.17. 08:16:02

@morph on deer: természetesen ovit le sötétparasztozni oly progresszív!!!! menj a ligetbe azt ülj mellé

NemodaBuda 2016.12.17. 08:38:19

@Scott Tenorman Must Die: Hogyan védheted ezt a sötét parasztot ? Akarod, hogy egész néped hasonlítson rá ? Vagy csak a fele ? Van neked utódod ?

staropramen 2016.12.17. 09:57:31

Tahónak tahó a sajtótitkára.

morph on deer 2016.12.17. 10:31:46

@Scott Tenorman Must Die:
"természetesen ovit le sötétparasztozni oly progresszív!!!! menj a ligetbe azt ülj mellé"

A kúria állásfoglalásához igazodva ez csak "tényközlés" volt :)
Egyébként a progresszivitás volt a legkevesebb a szándékaim között, bevallom töredelmesen! Lám, a te éleslátásod elől nem is lehet eltitkolni semmit..!

öreg_répatorta 2016.12.17. 10:35:09

Azért nem engedi sötétparasztozni ez a fidesz-csökevény, mert a sötétparaszt ő maga. Nevezzük nevén a gyereket. hívjuk csak továbbra is g..-nek.

polgári kór 2016.12.17. 14:50:14

Orbán szokás szerint még növelte is a népszerüségét ezzel az akcióval.

pamut 2016.12.17. 14:58:32

"meghívó + érvényes akkreditáció" - ugyan kérlek.... ide hallom a fideszesek röhögését....

pamut 2016.12.17. 15:01:36

Nem mellesleg az Orbánmaffia tényleg jól járt a Népszabi önérdekből elkövetett kinyírásával:

Két komoly tényfeltáró-oknyomozó munka volt folyamatban a kinyíráskor, részint Rogán helikopteres botránya, részint Matolcsy lakásügye, mindkettő erősen korrupció-gyanús, valószínűleg sokkal nagyobb ügyekhez vezetett volna el.

Ám a Népszabit kinyírták, az oknyomozó munka így megszűnt, a két sötét fideszes maffiózó megúszta a további leleplezéseket.

Látjátok lipsik, a kutya ugat, az orbánmaffia meg röhög a markába és lop+halad tovább.
A kinyírás sikeres és eredményes volt.

polgári kór 2016.12.17. 15:16:29

@pamut: 'Két komoly tényfeltáró-oknyomozó munka volt folyamatban a kinyíráskor, részint Rogán helikopteres botránya, részint Matolcsy lakásügye, mindkettő erősen korrupció-gyanús, valószínűleg sokkal nagyobb ügyekhez vezetett volna el.'

- komoly meló lehetett. Kérdés hogy a robbantást a kampányra tartalékolják a komcsik, vagy a ződ dossziéba teszik?

pamut 2016.12.17. 15:19:25

@polgári kór:
Valóban komoly meló volt, nem is tudta más megcsinálni csak ők, és szép nagyot ment is a közéletben, hetekig ezek voltak a legfontosabb hírek.

Nem csoda hogy csípte az orbánmaffia szemét, illetve rettegtek hogy mi lesz ha még több kiderül, ha még jobban lebuknak, szóval gyorsan kinyírták az egész újságot.

Milyen robbantásról zagyválsz, fidióta? Komolyan már ilyen szarul trollkodsz géza?

polgári kór 2016.12.17. 15:21:22

@pamut: -sosem hallottam róla

De szomorú valahol, ha az vet véget az oknyomozásnak, hogy megszünik a fizetés. A kurucinfón mindenki ingyen oknyomoz, mégse hallom a vernyákot.

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 15:24:32

"Nyolc vagy kilenc újságíró ült a terem első néhány sorában,"

A fényképen 14 újságírónak látszó személy van. Ezek közül néhánynak csak a lába vagy a feje látszik, a sorok nagy része meg teljesen kimaradt a képből

De azét nyomjátok csak tovább, hátha lesz valaki aki még számolni se tud

pamut 2016.12.17. 15:27:40

@polgári kór:
nézd, az higy beismered hogy csak a cenzúrázott fideszpropagandát olvasod, az csak a te szégyened.

a kurucinfón nem ingyen dolgoznak hanem a ruszkik pénzén, és nem oknyomoznak hanem részint rágalmaznak, részint zsidóznak, részint cigányoznak, srb., illetve átveszik az orosz és jobbikos propagandát.

mondjuk az hogy beismered hogy a magyar net szaros-mocskos segglyukát, a kurucot, azaz a magyar mein kampfot olvasod, az még nagyobb szégyen mint az hogy lövésed sincs semmiről.

pamut 2016.12.17. 15:31:25

@fércnél maradandóbb: a fényképen vagy 9 üres hely látszik, és a sorok nagy része kimaradt a képből. de már ez a 9 is üres. és volt megíhvója is, meg akkreditációja is.
de azért csak nyomd tovább hátha beveszi valaki a dumádat.

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 15:36:18

Ha akkreditáló újság nélkül lehet valaki újságíró, akkor választói felhatalmazás nélkül lehet valaki amerikai elnök. Clinbtonné például épp mostanában kezd belejönni ebbe a szerepbe, és a minden korábbi elnöknél jobban utált Obama is ugyanezt a nótát fújja

index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2016/12/16/obama_visszavagunk_putyinnak_az_elnokvalasztas_meghekkeleseert/

Volt kitől tanulni, hiszen a gazdijuk, a bármiféle választói felhatalmazás nélküli Gyuri bácsi a világ urának tekinti magát. Ez már csak így szokott lenni libbantéknál

polgári kór 2016.12.17. 15:36:52

@pamut: egy ruszki reklám sincs a kurucinfón

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 15:47:31

@pamut:
Senki nem állította, hogy nem volt üres hely, hanem a Havas fickó kétségbe vonta az akkreditáció érvényességét, mivel mexűnt az újság ami igényelte az akkreditációt

Ez olyan, mint amikor egy roncstelepre került autó rendszámát a kézben tartva akarnál részt venni a forgalaomban, mondván hogy most te vagy az autó

De nálatok ilyesmin már nem igazán csodáxik a zember

pamut 2016.12.17. 15:49:16

@polgári kór:
az komoly hogy még a "reklám" és "propaganda" szavak közötti különbséget se érted?

mondjuk mindegy, ha a magyar mein kampfot, a gyűlölet és uszítás bibliáját olvasod, akkor normális ember nem lehetsz.

pamut 2016.12.17. 15:52:00

@fércnél maradandóbb:
az akkreditáció nem egy újságnak szól, hanem egy újságírónak, tehát hazug a hasonlatod. ha egy kocsinak van parkolójegye akkor jogosan parkol, akár létezik még az a flotta amihez tartozott korábban, akár nem.

továbbá havasnak sem lett volna joga felülbírálni és kidobnia egy érvényes meghívóval és akkreditációval rendelkező újságírót, és végképp nem helyhiányra hivatkozva hazugul miközben tele volt üres székekkel a terem.

mondjuk az orbánmaffia napi gaztetteihez képest egy semmiség...

polgári kór 2016.12.17. 15:52:33

@pamut: miért támogatná putyin a kurucokat, amikor úgy tudtam h orbán a putyincsicska?

ez vmi csel lesz

polgári kór 2016.12.17. 15:54:35

Orbán igazi úriemberként bánt a hölggyel, elsősorban mert neki minden állampolgár kedves, a hölgyek pedig még kedvesebbek.

Nem csoda hogy a B1 nem az érintettet interjúvolta meg.

midnight coder 2016.12.17. 15:56:17

"Az újságíró az utóbbi bő 2 hónapban, mióta a lapot, amelynek dolgozott, hamis gazdasági indokokra hivatkozva előbb fölfüggesztették, majd miután egy Fidesz-közeli, kormánykompatibilis tulajdonoshoz - minden bizonnyal magához a miniszterelnöki stróman Mészáros Lőrinchez - került, végleg bezárták, többször is hangot adott annak annak a meggyőződésének, hogy itt hidegvérrel elkövetett politikai gyilkosság történt."

Kedves jó elvtársam! Ma kis hazánkban sajtószabadság van. Ez azt jelenti, hogy _bárki_ indíthat olyan újságot amilyet csak akar. Ha az MSZP holnap úgy döntene, hogy újraindítja a kedvenc pártújságját, akkor azt egy tollvonással megtehetné. Fel tudná venni az újságírókat, a szerkesztőket, de még a portást is. Iroda helységet sem gond bérelni vagy akár venni is, tele van velük Pest, nyomdát és terjesztőt sem gond találni.

Amiért az MSZP ezt nem teszi meg az az, hogy nem gazdaságos. Akkor lenne az, ha épp hatalmon lennének, és sok baráti cég öntené a reklámot a kis házi újságjukba - mint ahogy ezt történt a régi szép időkben. De most nem ez a helyzet - viszont, ha nincs efféle ingyenpénz, akkor költséghatékonyabb egy 444.hu-t fenntartani a kedvenc szavazóik elérésére. Pár nyugdíjast buknak ugyan ezzel, akiknek nincs netes elérése, de mivel amúgy sincs reális esélyük a következő választásokon, nem szórják a pénzt a balfék értelmiség etetésére. Elvégre, üres hassal csak még dühösebben fognak harcolni értük a kis blogjaikon, mint a fenti lúzer is.

Netuddki. 2016.12.17. 16:04:47

Állítólag meghívták. Akkor csak azért hívták meg, hogy ilyen látványosan megalázzák. Tolvaj bűnöző módi az ilyen, beleillik az orbánék viselkedéskultúrájába.

pamut 2016.12.17. 16:06:58

@polgári kór: a te agykapacitásodnak túl sok felfogni hogy egyszerre több párt is lehet putyincsicska?

amúgy ugye a te agyadat ki kiégette a kurucinfós gyűlöletportál?

pamut 2016.12.17. 16:10:27

@midnight coder:

"Ma kis hazánkban sajtószabadság van."
hazudsz.

"Ez azt jelenti, hogy _bárki_ indíthat olyan újságot amilyet csak akar."
hazudsz, csak állami hirdetésekből lehet működteteni egy ilyen kis piacon egy újságot és pont ezzel eszközzel, a gazdasági cenzúra eszközével nyírt ki orbán sajtót, illetve teszi reménytelenné új indítását.

neked, mint az orbánmaffia örök fanatikus kollaboránsának betegyek pár hírt csak az elmúlt hetekből, amik a maffiád gazságairól szólnak, és amiket a cenzúrázott orbáni hazug propaganda-sajtó cenzúrázott?

pamut 2016.12.17. 16:11:50

@csentecsa:
a piac valóban beárazta a Népszabit: a legolvasottabb országos politikai napilap volt.
az hogy ez "dől be" (valójában?: kinyírták) az pont annak a bizonyítéka hogy nem a piac érték számít, hanem az orbánmaffia akarata.

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 16:11:53

@pamut:
Havas nem helyhiányra hivatkozott, hanem arra, hogyha minden bloggert beengednének a sajtótájékoztatóra, akkor nem maradna hely. Ez a csaj pedig télleg csak egy blogger, máshol nem publikál

Egyébként korábban is többször előfordult már, hogy Orbán brüsszeli sajtótájékoztatóin akkreditáció nélküli aktivisták akartak feltenni kérdést, ami ellentétes minden elfogadott szabállyal, de hát ők ugye a jó ügyet képviselik, nekik mindent szabad

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 16:14:06

@pamut:
Senki nem akadályozza hogy továbbra is megjelenjen a Népszabadság valamilyen néven. Javaslom a Szabad Nép név használatát, erre biztos rá fogtok élvezni

polgári kór 2016.12.17. 16:14:31

@pamut: a kurucinfón mikor láttál állami hirdetést? vagy multicég hirdetését? vagy putyin hirdetését?

miért támogatná putyin a kurucokat, amikor szidják a putyincsicska orbánt?

pamut 2016.12.17. 16:16:19

@fércnél maradandóbb:
hazudsz, arra hivatkozott, ezt mondta: "Elég kicsi lenne a terem, hogyha minden blogírót meghívnánk és beengednénk." Ezzel szemben volt hely bőven, tehát hazudott, ahogy abban is hazudott hogy minden bloggeről beszélt, miközben csak egy volt.

és abban is hazudsz hogy azt sugallod hogy nem volt akkreditációja: de, volt, tehát jogosan volt ott, és jogtalanul dobta ki a fasz havasi.

de mint írtam:
az orbánmaffia napi gaztetteihez képest ez egy semmiség.

pamut 2016.12.17. 16:19:23

@fércnél maradandóbb:

de, a maffiózó és hazaáruló orbán viktor akadályozza, aki gondosan elérte hogy ne legyen elég hirdetés a lapban, és így kinyírta. azaz még ez sem volt elég, fel is kellett vásároltatnia a strómanjával, az meg simán bezárta.... a gazdasági cenzúra klasszikus esete.

a Szabad Népet most több néven is kiadják, mint pl. Magyar idők, Prosti srácok, 888, TV2, és még sorolhatnám, te ezen szennysajtóra élvezel állandóan. bár a hasonlat annyiban torz, hiogy tán még Kádár komcsi seggnyalói se voltak ennyire gátlástalanok és alpárian tahók mint orbán komcsijai.

pamut 2016.12.17. 16:21:59

@polgári kór:
elég szarul tanítottak meg téged magyarul ott Moszkvában, hogy nem vagy képes felfogni amit már rég megírtam neked: "a kurucinfón nem ingyen dolgoznak hanem a ruszkik pénzén"

ugye erre is azért nem válaszoltál, mert orosz anyanyelvűként ezt sem tudod dekóldolni?:
"az komoly hogy még a "reklám" és "propaganda" szavak közötti különbséget se érted?"

polgári kór 2016.12.17. 16:25:22

@pamut: szt hazudod nem lehet nagy olvasottságú lapot fenntartani állami v. orosz hátszél nélkül

ez = azzal, hogy nektek komcsiknak sosem sikerült állami vagy orosz hátszél nélkül boldogulni, így azt hiszitek mindenki annyira képes mint ti

de ellenpéldának ott a kurucinfó, amit milliók olvasnak

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 16:36:11

Katalin Halmai ‏@eublogo

… of the closed Hungarian newspaper #Népszabadság is representative of @georgesoros #Soros #PressFreedom #Hungary 2/2

Oszt @georgesoros #Soros-nak mér nem kell a Népszabi?
Túl kemény papírra nyomták, meg úgyis vannak elegen akik kinyalják neki hátul?

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 16:40:34

@pamut:
Ezzel a logikával azt is mondhatnád, hogyha vannak üres helyek a moziban, akkor mér ne mehatnél be ingyért? Hiszen üres a hely, a filmet meg úgyis levetítik, akkor meg mér nem? Bizti orbánista fideszbirka a jegyszedő néni

pamut 2016.12.17. 16:44:27

@polgári kór:

"szt hazudod nem lehet nagy olvasottságú lapot fenntartani állami v. orosz hátszél nélkül"

természetesen hazudsz, ruszkibérenc. eleve összemosol két dolgot, hagyományos papírújságot nem lehet fenntartani állami hirdetések nélkül, ezt írtam. orosz hátszél meg a kurucnál van.

"nektek komcsik"
nem, barátocskám, ne-he-he-he-hem: a komcsik, a ruszkik seggnyalói, a nyugati értékek tagadói sőt gyűlölői, KGB Putyin hazaáruló bérencei, azaz a komcsik, nos azok ti vagytok.

" ellenpéldának ott a kurucinfó, amit milliók olvasnak"
:DDDD
ezt a hazugságot te szoptad be, vagy veled szopatták be? :D jó lesz az tán szűk 100ezernek :)

továbbá a juruc a magyar mein kampf. az hogy te ezt olvasod, az annak a bizonyítéka hogy egy jellemtelen, erkölcstelen emberi hulladék, egy selejt vagy.

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 16:46:18

@pamut:
A Szabad Nép idején volt nektek szabaccság, Rákosi atyátok saját kezűleg gondoskodott róla. Most már csak Soros bácsira számíthattok, de úgy látszik az a szennypatak még neki se kellett

pamut 2016.12.17. 16:47:14

@fércnél maradandóbb:
ha van jegyed, akkor igen, bemehetsz a moziba, sőt az a jogtalan hogy kidobnak.

mennyire mélyen vagy te is bazdmeg ennek az orbáncsicska segganyló havasinak a seggében hogy a totális, teljesen védhetetlen, még havasi gazdája által is kínosnak és helyrehozandónak ítélt bénázását véded ? :D

a hazaáruló orbánmaffia összes gaztettét zabálod kétpofára ugye?

pamut 2016.12.17. 16:48:45

@fércnél maradandóbb: Rákosi és Kádár is te maffiádnak a szellemi elpdja, ahogy a mocskos hazug szennymédiátok is (Magyar idők, Prosti srácok, 888, TV2, stb.....) a régi szarok utódja. ez van, te kollaboráns.

fércnél maradandóbb 2016.12.17. 17:08:22

@pamut:
Próbálj meg békekölcsön papírral fizetni a Teszkóban, oszt majd rájössz hogy ez már nem az a világ ahol felavattak kisdobosnak. Apuka dobtárasa helyett meg már csak a fütyülőddel játszhatsz

morpho 2016.12.17. 17:26:21

Zseniális, ahogy az ostoba szervilis narancskullancsok megpróbálják a szart is megvédeni Orbán seggében. Ha valakinek érvényes mozijegye van egy vetítésre, akkor a jegyszedő néni nem firtathatja, hogy kitől kapta, mert semmi köze hozzá! Amit Havasi csinált az teljesen jogtalan volt és gyalázatos. Pont ez bizonyítja, hogy nincs sajtószabadság Magyarországon. Orbán személyesen bizonyított!

pamut 2016.12.17. 17:43:28

@fércnél maradandóbb: látod, ez a szinted te szerencsétlen fideszes kollaboráns :)

pamut 2016.12.17. 17:44:12

@morpho:

"Zseniális, ahogy az ostoba szervilis narancskullancsok megpróbálják a szart is megvédeni Orbán seggében. Ha valakinek érvényes mozijegye van egy vetítésre, akkor a jegyszedő néni nem firtathatja, hogy kitől kapta, mert semmi köze hozzá!"

Tudják ezt ők is nagyon jól... csak hát hazudniuk kell a fizetésükért....

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.17. 17:55:16

@morpho: Gondolom akkor is ez volt a véleményed, amikor az akkor még Orbán párti Hír Tv-t a rendszeresen nem engedték be a szoci-szadesz kormány sajtótájkoztatóira..
Ja, nem akkor volt mentség..

2016.12.17. 17:59:22

@fércnél maradandóbb: "A fényképen 14 újságírónak látszó személy van"
A KDNP óta tudjuk, hogy az újságíró szakadt és büdös. Tehát aki öltönyben van, az nem újságíró.
Na most számold újra.

2016.12.17. 18:04:16

@midnight coder: A politikai újságírás soha nem gazdaságos. A kormánypárti lapok csak és kizárólag azért tudnak megjelenni, mert a kormány kitömi őket őket reklámmal. Ez a piac szándékos torzítása.
Persze akinek narancshályog van a szemén, az akkor sem látja meg, hogy mekkora mocsokság van itt, ha már az ő élete bánja.

jolankovacs 2016.12.17. 18:07:56

Rengeteg pénzbe kerülhet az adófizetőknek ezt a rengeteg kormányzati troll-t fenntartani napi 24 órában. Mondjuk gyomor is kell hozzá, tehát nehéz lehet ilyen aljanépből is ennyit összetoborozni. Igaz a másik oldal sem volna jobb, csak nekik most kevesebb tallér esik le ilyen célokra.

vNHM 2016.12.17. 18:09:17

Szep is lenne, ha mindenki aki no name blogot ir, barhova bemehessen! "Lofaszt, mama!"

élveteg 2016.12.17. 18:21:48

"Az újságíró az utóbbi bő 2 hónapban, mióta a lapot, amelynek dolgozott, hamis gazdasági indokokra hivatkozva előbb fölfüggesztették..............

Milyen hamis gazdasági indokok ? Nem adtak nekik állami hirdetést ? Nem És ? Az valami istentől elrendelés hogy a Népszabadságnák jár az állami hirdetés ? Semmi sem jár ahogy ha fordul a szél majd a mostani kormánypárti sajtónak sem fog Az meg aztán különösen pikáns hogy egy liberális szellemiségű lap az állami hirdetésekre bazírozva szeretett volna fent maradni Ja és még valami Ugyan ki kötelezte az Mszp -t hogy adja el a tulajdonrészét Senki Megtartahatták volna aztán akkor a mai napig működtethetnék a lapot

cardiobascuralis 2016.12.17. 18:31:58

Egyébként tényleg mi köze van egy bloggernek egy sajtótájékoztatóhoz?

Mert az, hogy valaha újságíró volt, nem jelenti azt, hogy most is az.

Dolgozik valamelyik újságnak/akárminek?
Vagy ha írok egy cikket valamelyik lapnak, amit leközölnek, utána életem végéig járhatok ingyen a sajtózabálásokra, mivel újságíró vagyok?

cardiobascuralis 2016.12.17. 18:41:01

@pamut:
Egy nem létező lap nem akkreditálhat senkit.
Szóval az érvényes akkreditáció kicsit sántít.

"a kurucinfón nem ingyen dolgoznak hanem a ruszkik pénzén"
Az mivel rosszabb, mint Soros pénze?
(Más kérdés, hogy bizonyítani is kéne, míg a 444 bevallottan Soros pénzéből él.)

"ha egy kocsinak van parkolójegye akkor jogosan parkol"
Ha a kocsinak nincs rendszáma (mivel túl hülye vagy: megszűnt a Népszabó), akkor nem parkolhat közterületen akkor sem, ha van parkolójegye, el fogják szállítani. Akkor ugyanis már nem parkolásnak, hanem tárolásnak számít, és fogalomból kivont jármű ugyanúgy nem tárolható közterületen, ahogy más tárgy sem.

pamut 2016.12.17. 18:41:43

@csentecsa:
nem édes kevés, hanem komoly teljesítmény, ami egy országban ahol valóban a piac dönt, nem Orbán császár, nyereséggel és fejlődéssel járna.

ha annyi állami hirdetést kapott volna a népszabi, amennyi a piaci pozíciója alapján jogosan járt volna neki egy igazságos, nem eltorzított hirdetési rendszerben, vagy akár ennek csak a felét, akkor bőven talpon állna ma is.

de a töredékét sem kapta meg, ezt hívják gazdasági cenzúrának, méghozzá sikeres gazdasági cenzúrának.

ezzel szemben senki által nem olvasott orbánmaffia-propagandalapokba öntik a milliárdokat, konkrétan pénzmosást hajtva végre a propaganda finanszírozása mellett. ezzel látom nincs bajod.

cardiobascuralis 2016.12.17. 18:47:37

@pamut:
Egyrészt még az EU szerint is sajtószabadság van.
Szólásszabadság meg leginkább az azt nagyon hangoztató szájtépő helyeken, pl. az Indexen nincs.

"hazudsz, csak állami hirdetésekből lehet működteteni egy ilyen kis piacon egy újságot"
Te hazudsz.
Szerinted mennyi állami hirdetés van mondjuk a Metal & Hard Rock HammerWorld (egykor Metal Hammer) újságban? És mégis megjelennek már vagy 25 éve folyamatosan, színesben, ami kicsit drágább, mint a Népszabó, meg sokkal jobb minőségű papíron, ami sokkal drágább. És a piacuk is jóval kisebb, talán ha 5000 példányban fogy (valaha volt az 20 ezer fölött is, persze akkor a Népszabóból még közel félmilliót nyomtak naponta).

cardiobascuralis 2016.12.17. 18:49:53

@Tibi !:
Honnan? Egy megszűnt laptól?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 18:53:51

@élveteg: "Milyen hamis gazdasági indokok ? Nem adtak nekik állami hirdetést ?"

Igen, nem adtak neki állami hirdetést, mikor a konkurrens habonymédiát számolatlanul tömték messze túlárazott hirdetésekkel.

De nem az a baj, hanem az, hogy hazudtak, gazdasági oknak állították be a politikai okból való megszüntetését. Ha pénzt akartak volna keresni rajta, nem megszüntetik, hanem eladják.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 19:16:45

@cardiobascuralis: "a Metal & Hard Rock HammerWorld"

Azt valószínűleg pillanatnyilag nem akarja a fideSS eltaposni. Biztosítalak, abban a pillanatban, amint egy fideSS potentát ugyanerre a szegmensre akar belépni, pillanatok alatt meg fogják szünteni a Metal & Hard Rock HammerWorldöt.

A Klubrádiót akarták eltaposni, az NMHH elvette tőle a vidéki frekvenciákat, hogy kevesebb hallgatója legyen, kevesebb bevétele, és így menjen tönkre. Aztán a budapesti megnyert frekvenciáját nem adák ki törvénysértően, aztán pereket nyertek az NMHH ellen, de példátlan módon az NMHH a bíróségi ítéleteket nem hajtotta végre. Nem is értem, jogállamban ezért megbasszák ezerrel. Végül a rádió a hallgatói között rendezett pénzgyűjtést, és így megmenekült a csődtől. Olyan jól sikerült, hogy évenként megrendezik. Nem is tudok más rádióról, amit a hallgatók önkéntes adományai tartanának fenn.

cardiobascuralis 2016.12.17. 19:28:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
De hát nagyon nem függ a Fidesztől, meg más politikai párttól sem.
Vannak hirdetések benne, zenekaroktól, hangszerforgalmazóktól, hangszerboltoktól stb.

A politikának nem kötelező támogatni egyik újságot sem. Sem politikait, sem kultúrával foglalkozót. Szerezzenek maguknak hirdetőket. Az RTL szerinted mennyi politikai hirdetést kap? Ennek ellenére hol van a legtöbb reklám?

Ha annyira fontos lenne a Népszabó, akkor újra lehetne indítani, Sorosnak aprópénz, meg beszállhatna a komplett baloldal a pénzelésbe.
De ők sem tettek egy szalmaszálat sem keresztbe, amikor még lehetett volna.

A frekvencia más dolog, azt határozott időre adják, és annak lejártával mindig újra kell pályázni. Az, hogy mennyire szubjektívek a szempontok, jól mutatja a Tilos esete, akik 2000 táján pályáztak, és nem nyertek (pár évig nem is sugároztak az éterben), helyettük rádiózási tapasztalatra kaptak 1 pontot, a Rádió C (cigány rádió), aminek addig 1 perc műsora sem volt, kapott rádiózási tapasztalatra 5 pontot (a pontszámokra lehet, hogy nem emlékszem jól, az arányok kb. ezek voltak). A frekvencia kiadását nem értem, van egy adó, amit nem az NMHH ad, és azon át az adott frekvencián lehet sugározni.

"Nem is tudok más rádióról, amit a hallgatók önkéntes adományai tartanának fenn. "
A fentebb említett Tilos. Minden nyáron van a Dürerben 1 hétig Tilos rádió-segítő parti. Én nem szoktam menni, mert ezek a mostani DJ-s zenék, amiket adnak, nagyon szarok, amit régen nyomtak (alter, rock), azt szerettem.

Meg persze mindegyik rádió kap az NMHH pályázati pénzeiből is minden évben. A Tilos meg a Klubrádió is. Ezek elég jelentős összegek, ezek nélkül nem maradna fenn pusztán a gyűjtésből egyik sem.

Viszont újságnak nem kell frekvencia, ha akarsz, te is indíthatsz lapot akár holnaptól.

pamut 2016.12.17. 19:37:24

@cardiobascuralis:
érvényes akkreditációja volt, pont.

"Az mivel rosszabb, mint Soros pénze?"
Kb. ezerszer, de inkább milliószor. A 444 nem Soros pénzén működik, pláne nem "bevallottan" Egy egyszeri kis támogatás kibaszottul nem egyenlő egy több éve működő lap működtetési költségeivel, ráadásul Soros nem egy destrukív, anyugat, az EU, a NATO, és így ellenünk is hidegháborút folytató nagyhatalommal....

"Ha a kocsinak nincs rendszáma (mivel túl hülye vagy: megszűnt a Népszabó), akkor nem parkolhat közterületen akkor sem"
Az akkreditáció az őjságíró nevére szól, van neve.

Te, debil! Amúgy időközben kinézted már a szótárból a "mától" szó jelentését?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 19:40:24

@cardiobascuralis: "A politikának nem kötelező támogatni egyik újságot sem."

Viszont közpénzből saját politikai szócsövet működtetni nem szabad. Pedig ezt csinálják az összes habony- és hörcsögmédiával.

"újra lehetne indítani,"

Viccelsz. Nincs mit újraindítani, a Népszabadság megszűnt. Tudod mennyi pénz, munka, energia egy új nyomtatott közéleti napilapot beindítani?

"Sorosnak aprópénz"

Az rendben van, hogy a Soros támogatja a politikailag elmaradott keleteurópai országokat. Hálával tarozunk érte. De ilyet elvárni tőle pofátlanság.

"A frekvencia más dolog, azt határozott időre adják, és annak lejártával mindig újra kell pályázni."

Pályázott a Klubrádió, megnyerte, és az NMHH nem adta oda. Erre varrj gombot!

"Minden nyáron van a Dürerben 1 hétig Tilos rádió-segítő parti."

Köszi, nem tudtam.

"Meg persze mindegyik rádió kap az NMHH pályázati pénzeiből is minden évben. A Tilos meg a Klubrádió is."

Mennyit?

pamut 2016.12.17. 19:41:07

@cardiobascuralis:
"Egyrészt még az EU szerint is sajtószabadság van."
Az EU nem mérvadó, az egy lúzer balfasz, amit orbán bármikor átver.

"Te hazudsz."
Nem, te hazudsz, egyfolytában.

"Szerinted mennyi állami hirdetés van mondjuk a Metal & Hard Rock HammerWorld (egykor Metal Hammer) újságban?"
LOOOOOOL, szerinted mekkora szerkesztőség kell pár szar rétegezenei cikk összebaszásához, meg mekkora egy komoly közéleti lap fenntartásához, amely amúgy ha csak egy vesszőt elír már ráugranak, szétszedik, beperelik, nem is szólva a tényfeltáró cikkek költségeiről? :DDD
Istenem mekkora barom vagy te, még nagyobb mint hittem :DDD

A "mától" szót megtanultad már, analfabéta debilke? :D

pamut 2016.12.17. 19:43:27

@csentecsa:
Próbálj meg gondolkodni!
Ki mer ma Magyarországon befektetni nyilvánvalóan nem orbánista politikai napilapba? Miközben tudja hogy ezért ott ütik majd a háttérben ahogy tud? Egy komoly befektetés sok pénz, csak nagyon gazdag ember képes rá. gazdag embereknek cégeik vannak, ebből gazdagodtak meg. A cégeiken keresztül pedig könnyű őket megszivatni....

Az pedig nem vitat tárgya hogy piacképes volt, hanem ténykérdés. A LEGNAGYOBB példányszámú pol. napilap volt. Pont. Ez egy szám, egy tény, amit nem tudsz eltagadni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 19:47:28

@cardiobascuralis: ""a kurucinfón nem ingyen dolgoznak hanem a ruszkik pénzén"
Az mivel rosszabb, mint Soros pénze?"

Putyin az Európai Unió destabilizálásán dolgozik, mert neki ez az érdeke. Soros a demokrácia erősödését segíti, mert nekünk ez az érdekünk. Kurva nagy különbség! Ég és föld. Tűz és víz. Ha érted.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 20:02:25

@csentecsa: "Hogyha valóban piacképes lett volna, akkor lett vona befektető is."

Lett volna befektető. Egy 30-40 ezres olvasottságú országos napilap, egy látogatott portállal egyben elég nagy értéket képvisel. Ha megkapja valaki észerű áron, belefektet még annyit, hogy valós piaci környezetben nyereségessé tegye, ez nem varázslat.

Nem akarták eladni, hanem megszüntették.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 20:17:31

@csentecsa: "Senki nem jelentkezett érte"

Pedig de.

De tök mindegy, akárhányan jelentkezhettek volna, az első pillanatban megszüntették. Konyec. Fin. Ende...

"veszteséget termelt"

Az új tulajdonosnak irreleváns, hogy a régi tulajdonos mit nyert vagy veszített rajta.

"a fénykor példányszámai pedig már messze voltak."

Igen. De 30-40 ezres példányszámmal a legolvasottabb országos közéleti lap volt.

"lehetett volna egy új lapot indítani"

Rengeteg idő és fáradtság nulláról egy 30-40 ezres példányszámú országos közéleti lapot felfejleszteni.

Ne haragudj, de borzasztó tájékozatlanságról teszel tanúbizonyságot. Közéleti és gazdasági téren egyaránt.

pamut 2016.12.17. 20:20:48

@csentecsa: nem ugyanez volt a helyzet, az akkori - amúgy szar - kormányok nem zárták el a csapokat. nyilván több ment a számukra baráti médiának, de csak kb 2/3-1/3 volt az arány, nem akarták kinyírni az ellenzék lapjait. persze a gyűlölet-központú fideszes hazugságlegendák nyilván ezt is másképp hazudják, de hát ez az igazság.

Simicska amúgy meg a korábban összelopott-harácsolt pénzéből volt gazdag, illetve a szintén fideszes önkormányzatok túlárazott megrendeléseiből.

amiket leírtam azokra egyébként nem válaszoltál (mert nem tudsz), a téma egy másik oldaláról kezdtél beszélni.

jelenleg a szabad sajtó felszámolás van folyamatban, és ez már részben sikerült is, egyre kevesebb és kisebb eléréső médiumok maradtak meg magyarnak, 95% már az orbánmaffia kezén van. közel ennyi "sajtószabadság" mint ma, egyébként még Kádár alatt is volt, hiszen akkor is volt Szabad Európa.... akkor egy rádióadón, ma neten pár helyen lehet még hozzájutni igaz infókhóz, ennyi maradt, minden mást beterített a büdös orbáni újkomcsi szar.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 20:22:00

@csentecsa: "Simicska mégis megmentette a Magyar Nemzetet (azóta is nyeli a veszteségeit) és megcsinálta a Hír TV-t. Most miért nincs egy ilyen ember a baloldalon?

Mondjuk azért, mert a "baloldalon" nem loptak előzőleg annyit, hogy dőzsöljenek belőle a hét szűk esztendőben.

Te a fideSS fasszopója vagy. Nem az a feladatod, hogy afideSS tolvajlásait bizonyítsad, és a "baloldal" relatív becsületességét fényezd!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 20:26:46

@pamut: "Kádár alatt is"

Volt a Beszélő. Nem vegzálták Rajkékat. ... Jó, kicsit vegzálták, de nem taposták el.

Persze nyomdát nem kaphattak hozzá, azért mindent nem lehet. Stencilezni kellett.

Soros fizetett sok fénymásoló gépet.

pamut 2016.12.17. 20:34:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Soros fizetett sok fénymásoló gépet."

Ez talált!
Méghozzá telibe!!!

Kádár alatt is Soros segítette a független magyar sajtót, és ma is.....

cardiobascuralis 2016.12.17. 21:01:46

@pamut:
Igen, de megszűnt a lap, ami akkreditálta, te ostoba fasz.
Azzal pedig az akkreditáció is érvényét veszti.

És miért is rosszabb a ruszkik pénze, mint Sorosé?
Ja, mert nem azokat segíti, akik neked tetszenek?

"Az akkreditáció az őjságíró nevére szól"
A parkolási engedély is az autóra szól. Aztán mégis elviszik, ha már kivonták a forgalomból. A Népszabit pedig kivonták a forgalomból.

"mekkora szerkesztőség kell"
Magyarul hazudsz. Arról volt szó, hogy politikai hirdetések nélkül nyomtatott lap nem tud megélni.

Te kikerested már a rád vonatkozó cikket, funkcionális analfabéta komcsi fasz?
Mert ahogy látom, még mindig nem bírsz megérteni egy kétsoros hozzászólást.

cardiobascuralis 2016.12.17. 21:08:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Soros a demokráciát segíti, mi?
Te ezt ugye viccnek szántad?

"Rengeteg idő és fáradtság nulláról egy 30-40 ezres példányszámú országos közéleti lapot felfejleszteni."
Már miért lenne? Hiszen megvan a teljes gárdája az újságnak, főszerkesztőtől a takarítónőig.

"Mondjuk azért, mert a "baloldalon" nem loptak előzőleg annyit, hogy dőzsöljenek belőle a hét szűk esztendőben."
Aha, az ország leggazdagabb emberei azért vannak a szocik között. Az ne tévesszen meg, hogy ők nem az MNB-n át loptak, hanem mondjuk az MVM-en keresztül.
Simicska a fasorban sincs hozzájuk.
Csak hát ők inkább az egészet megtartják maguknak. Mondjuk az MSZP-t nézve megértem, szerintem is kár belefeccölni egy forintot is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.17. 21:11:15

@cardiobascuralis: "Soros a demokráciát segíti"

Igen, sok évtizede ezt csinálja.

"megvan a teljes gárdája az újságnak, főszerkesztőtől a takarítónőig."

:))

pamut 2016.12.17. 21:46:14

@cardiobascuralis:
szia te ostoba fasz, továbbra is vicces az őrjöngésed :)

na lássuk a mostani szaradagot, amit kifolyattál magadból:

"Azzal pedig az akkreditáció is érvényét veszti."
Nem, nem szűnik meg.

"És miért is rosszabb a ruszkik pénze, mint Sorosé?"
Leírtam miért. Nem tudsz olvasni? EZ komoly? Ja, hogy te vagy az a funkcionális analfabéta! :)

"A parkolási engedély is az autóra szól. Aztán mégis elviszik, ha már kivonták a forgalomból. A Népszabit pedig kivonták a forgalomból."
:DDDD Látom nem csak a szavakkal, de már a logikával is szemben is elvesztetted a küzdelmet :DDD
Jól figyel, hátha felfogod (nem fogod... :) : A kedves újságírónőt nem vonták ki a forgalomból. Az újságját igen, de a hölgyet nem. Tehát tök mindegy mi van a flottával, ha a kocsinak van parkolási jegye, akkor joggal parkol. Pont.

Imádom azt a kis hörgős hisztérikus fideszes fasz hazug fejedet, szinte látom ahogy toporzékolsz :D

"Magyarul hazudsz. Arról volt szó, hogy politikai hirdetések nélkül nyomtatott lap nem tud megélni."
:DDDDDDDDDD
Na látod most győztél faszfej! :DDD Tök mindegy más-e a fenntartási költsége két full különböző műfajú újságnak, nem száááámít, picsába részletekkel, neked akkor is igazad van, looooool!! :DDD

Ja, debilke, időközben kinézted már a szótárból a "mától" szó jelentését? :DD

polgári kór 2016.12.17. 22:02:51

@pamut: 'Ki mer ma Magyarországon befektetni nyilvánvalóan nem orbánista politikai napilapba?'

Gondolom a Lajos.

pamut 2016.12.17. 22:20:04

@polgári kór:
nem fektet be ő sehová, a meglévő érdekeltségeit próbálja még védeni-tartani, de már ő sem húzza sokáig, talán 2018-ig bírja. ez szimpla matek, egyszer elfogy a pénze. orbán meg az ország pénzét használja saját célra, szóval neki meg nem fogy el.

dunántúli gyerek 2016.12.17. 22:45:01

@pamut: Talán a választáson is indulhatna a Lajos. Ő volt a legokosabb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.18. 00:59:44

@csentecsa: Felesleges elismételned, attól nem válik igazzá. Úgyhogy én se fogom mégegyszer végigmondani.

Pusztán szeretnék arra a butaságodra reagálni, hogy "az addigi olvasók is megmaradtak volna". Az előfizetői névjegyzék nincs a szerkesztőség birtokában.

pamut 2016.12.18. 01:30:21

@csentecsa:
tehát nem zárták el, hazudsz. konkrétan erről összefoglaló cikkek is voltak számokkal, de amúgy is viktor eleve ezerszer gátlástalanabb és könyörtelenebb mint bárki, erre amúgy ti fideszes kollaboránsok büszkék szoktatok lenni (vagy tagadjátok az aljasságokat vagy ha már nem lehet akkor büszkék vagytok rá, érdemnek beállítva azt, ez a kettő van mindig), és a baloldal balfaszságának tartjátok hogy az nem nyírt mindenkit amikor tudott.

a matildos sztorival mi van?

Látom az egységsugarú szocizással válaszolsz a Simicska féle harácsolásra is, szokásotok szerint minden aljasságot azzal próbáltok védeni hogy de hisz ti csak annyira vagytok aljas tolvaj geciládák mint a szocik, meg ha ők lophattak a magyaraktól akkor ti is. nos nem, ti még sokkal nagyobb gazemberek vagytok, hiába akartok takarózni a szocikkal, azk csak kispályás gazemberek hozzátok képest. azt már meg nem próbálom veled megértetni hogy más lopása titeket miért nem hatalmas fel lopásra, mert ha értenéd nem lennél eleve fideszes erkölcsi nyomorék. de nem érted, és soha nem is fogod megérteni, sőt ebből nyered az önigazolást és hamis felhatalmazást minden mocskotokhoz és lenyúlásotokhoz.

a felsoroltak közül egyedül a népszava ellenzéki, az összes több függetle (persze ti mindenkit lellenzékiztek, ki nem hagynátok egy lehetőséget sem a vádaskodásra), vagy még az sem, az ATV pl. épp most alakul át fideszessé, az RTL még véletlenül sem politikai tv hanem kereskedelmi, az ÉS meg röhejesen kicsi réteglap (már úgy kell kapargálnod össze a porszemeket is, lol), jelentéktelen és már sok-sok éve az, ahogy a 168óra is, a magyar nemzet is ("ellenzéki", lol) az indexben most a tulajdonosváltásos korszakban több év semmitmondás után lejött pár komolyabb cikk, de amint végleg kitépik spéder kezéből szépen el lesz hallgattatva az is. komoly független médium kb a hvg, a 444, ennyi ezeknél van néha oknyomozás, magyarul a neten van pár kósza sziget, oszt ennyi.

kezdjem felsorolni hány tucat média tartozik a seggnyaló orrba-szájba hazudozó, cenzúrázó orbánista szennymédiabirodalomhoz? beleértve a fideszes kurucinfókat is?csak hogy az arányokat helyrepofozzuk? vagy ebből inkább nem kész? a sajtó 95%-a orbáni befolyás alatt van, azaz hazug mocskos propagandaadók és újságok. lassan a kádári szinthez érünk, persze nem csak a média terültén nyomulnak az orbáni újkomcsik restaurálni a régi szar időket.

cardiobascuralis 3a 2016.12.20. 00:36:36

@pamut:
Látom, komcsi faszfejkém, a munkásőrként elfogyaszott denaturált szesztől már egyáltalán nem megy a gondolkodás.

Az autó esetében a tulaj mászkálhat a járdán, csak a kocsija nem lehet az úton.
Itt is a csaj mászkálhat, csak mivel nincs már Népszabi, oda nem mehet, ahová a Népszabi engedélye szól.

Mondtam már, faszfej: lapozd fel a Wikipédián a "funkcionális analfabéta" szócikket, és olvasd fel magadnak a tükör előtt, hogy illusztrációd is legyen hozzá. Ugyanis rólad szól.
Ahogy látom, továbbra sem megy az olvasott szöveg megértése.
Az, hogy agyad nincs egy szem sem, szerintem már a komcsi párttársaidnak is feltűnt.
süti beállítások módosítása