B1 blogcsalád



Elemzés: hogy lehet ilyen borzalmas a magyar diákok PISA-tesztje?

2016. december 07. - Mr Flynn Rider

Publikálta az OECD a PISA-felmérés eredményeit, amelyben 540 ezer diák vett részt 2015-ben világszerte, 72 országból. Az eredmény katasztrofális: a magyar diákok eredményei szövegértésből és természettudományból is romlottak, matekból sem javultak a három évvel ezelőttihez képest. Ebben a cikkben megpróbáljuk megkeresni arra a választ, hogy lehetséges ez a hatalmas visszaesés.

bz.jpg

Az adatok tanúsága szerint egyértelműen katasztrofálisak, a magyar 15 éves diákok szövegértési és természettudományos eszköztudása drámai, az EU-tagországok között a legnagyobb mértékben romlott, matematikai kompetenciáik pedig megrekedtek a 2012-ben mért nagy teljesítményromlás szintjén. A 2015-ben mért eredmények a 2000-es első PISA-kutatás eredményeit is mélyen alulmúlják, s a magyar közoktatás gyors leszakadását bizonyítják.

Az OECD 2000 óta háromévenként megismételt PISA mérése (Programme for International Student Assessment) mára megkérdőjelezhetetlenül az oktatáspolitikák sikerének vagy kudarcának legfontosabb mércéje lett. Nem véletlenül, a PISA ugyanis azt és akkor méri, amit és amikor kell: a tanulók további tanulásának sikerét meghatározó szövegértési, matematikai és természettudományos alapkészségek fejlettségét abban az életkorban, amikor a legtöbb országban általában a fiatalok a többé-kevésbé egységes oktatás után belépnek a már specializáltabb középfokú oktatásba. Persze, az iskolákban zajló oktatás-nevelés nyilván nem szűkíthető le e kompetenciák fejlesztésére. Legyenek azonban bármilyen elvárásaink az iskolában zajló tanulással szemben, ahol ezekkel az alapkészségekkel kapcsolatban baj van, ott minden mással is baj van.

Hogy lesz így a gyerekből jó keresztény?

 

Jól tudjuk, hogy mindennek az alapja az Írás – már, ha keresztényként gondolkozunk. Az Írást azonban el kell olvasni és meg kell érteni. A magyar gyerekek pedig borzalmasan rosszul teljesítettek a legutóbbi PISA-teszten (is) – kiderült, hogy képtelenek alkalmazni azt a rengeteg lexikális tudást, amit nagyrészt feleslegesen a fejükbe ver a magyar oktatási rendszer. Ha abból is indulunk ki, amit Lázár János nemrég mondott a kereszténységről és az iskoláról, még akkor is borzalmasan állunk. Hisz a gyerekből úgy sosem lesz jó keresztény, ha nem érti, miről van szó.

A 2012-ben mért PISA-kutatáshoz képest jelentős a magyar tanulók visszaesése: természettudományokból 494 pontról 477 pontra, olvasás-szövegértésből 488 pontról 470 pontra esett vissza, míg matematikából tartottuk a három évvel ezelőtti 477 pontos szintet.

A PISA-tesztek indulása óta elkelt időben mért adatok alapján egyértelműen negatív trendet futott be az oktatási rendszerünk, és az elmúlt évre vetítve matematikából is kimutatható egy négypontos visszaesés. (Természettudományokból 9, szövegértésből 12 pontos visszaesést mutat az elmúlt ciklusra vetített átlagunk, derült ki az OECD összesítéséből.)

Katasztrofális adatok 

  • Magyarországon a következő időszakban minden évben több mint 17 ezer olyan tanuló kerül ki a közoktatásból, akik semmilyen alapkészség tekintetében sem rendelkeznek a tanuláshoz és munkához szükséges legminimálisabb tudással sem.
  • A magyar közoktatás minden évben több mint 25 ezer fővel gyarapítja a funkcionális analfabéták számát, közel ugyanennyivel a legalapvetőbb természettudományos készségekkel sem rendelkezők számát, s több mint 26 ezerrel azokét, akik alapvető matematikai készségek nélkül kerülnek ki a felnőtt életbe.
  • Ha a szövegértési adatokat nemek szerinti bontásban is nézzük, az derül ki, hogy ma Magyarországon minden harmadik (31,9%) 15 éves fiú funkcionális analfabéta. (Még jó, hogy az emberminiszterünk nem tudja, mi az a funkcionális analfabéta.) 

A kormányzat becsukta a szemét és vonogatta a vállát

 Most kapaszkodjon meg, mert a legjobb a magyar oktatási kormányzat reakciója volt erre az egészre: "A PISA pedig 15 éveseket (...) mér és egy abszolút skálán, függetlenül attól, mi történik egy adott ország oktatási rendszerében."

Nyomjuk meg ezt a szót: függetlenül. A 72 országban felvett, standardizált mérés eredménye független attól, hogy mi történik egy adott ország oktatási rendszerében.  Ezt Palkovics László oktatási államtitkár mondta.

"(...) részben magyarázhatja a romló adatokat – a digitális tesztek és néhány feladattípus szokatlan lehet a magyar gyerekeknek"

Ez az emberminisztérium reakciója volt az eredményekre. Ja, bocs, nem kellene digitalizálni az oktatást és fejleszteni, nem kellene felkészíteni a gyereket informatikából. Az ellenzék persze azonnal harapott és Balog lemondását követelte. (Lehet, nem minden alap nélkül.)

Kevés terület van, ahol az elmúlt hat év olyan látványos kudarcokat és visszafejlődést hozott, mint a közoktatás. Nem látszik, hogy bárki hajlandó lenne szembenézni ezzel.  Pedig nagyon egyszerű a képlet: Radó Péter oktatáskutató elemzése szerint a rossz eredmények egyértelműen a 2010 óta végighajszolt, szinte mindenre kiterjedő rendszer-átalakítás következményei és a jelenlegi rendkívül gyors minőségromlás ilyen rövid távon, ilyen jelentős mértékben már nem fordítható vissza.

Mi az oka az egészek?

  • Első pillantásra az látszik, hogy amíg a 2012-es – a jelenleginél kisebb mértékű – teljesítményromlásban erőteljesen közrejátszott a 2008-as válság hatására megnövekedett szegénység hatása, ez a hatás a 2015-ös hanyatlásban sokkal csekélyebb volt. A 15 éves tanulók alapkészségeinek most megfigyelt súlyos romlása mögött döntő valószínűséggel nem elsősorban az egyenlőtlenségek felerősödését, hanem az oktatás minőségének súlyos romlását kell keresnünk. 
  • mindenkinek kötelező ugyanolyan tankönyvből tanulnia, pedig nincs két egyforma gyerek – megszűnt az a lehetősége a pedagógusnak, hogy abból tanítsanak, amiből a legjobbnak látják, vagy a mi a gyerekekhez passzol.
  • minden pedagógusnak kötelező az életpályamodelljét építgetnie, ahelyett, hogy a gyerekekkel foglalkozna. A rengeteg adminisztráció mellett most még ezt is adminisztrálniuk kell.
  • a pedagógus rosszul keres és rengeteget dolgozik, hamar kiég. Életpályamodell ide vagy oda, a pedagógus nem egy bankszakember, vagy vállalkozó. 
  • az utóbbi hat év arról szólt az oktatásban, hogy mindent központosítottak. Mindent megpróbáltak, hogy a magániskolákat, alternatív iskolákat, alapítványi iskolákat leépítsék és a működésüket ellehetetlenítsék. Rendnek kell lennie, elvtársak!
  • A központosítás miatt nincsenek eszközök ahhoz, hogy a tanár tanítson is. Nincs a nyomtatóba patron, papír. Nincs számítógép. A vécében nincs szappan.
  • Kötelező tanrend: még, ha a rengeteg testnevelés-órával nincs is semmi bajunk (ne üljön a gyerek egész nap, rettentő egészségtelen), de az, hogy a gyerek nem tanul meg írni-olvasni rendesen, nem érti, ami le van írva, de még számítógépet se látott, az botrány.
  • Marginális, de ahelyett, hogy a gyerektől elkoboznánk az okostelefonját, inkább azon keresztül kellene izgalmassá tenni a tananyagot. Használja csak a telefonját, laptopját, de arra, hogy ismereteket szerezzen!.

Összességében tehát az új PISA-adatok által a 2010 óta követett oktatáspolitikáról kiállított bizonyítvány: súlyos bukás.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4212029939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András Horkay 2016.12.07. 22:40:04

@morph on deer: "Azok az ismeretek, amelyek segítenek eligazodni az irdatlan mennyiségű információ között, amivel a legtöbb szakterületen elárasztják az embert. " Ha azt vizsgálnánk hogy a képzett tanárok között hány olyan van aki tud hatékonyan !!! keresni a Google rendszert igénybe véve, érdekes információhoz jutnánk. Az emberek nagy része begépel valamit és kap pár millió találatot. Pedig a rendszer bonyolult kifejezésekkel (halmaz elmélet, matematikai logika) keresve pontosabb találatot tud adni. Csak ezt meg kell tanulni, ami nem könnyű, - de nem tanítják.

Júlia Big 2016.12.07. 22:41:00

@ludwigvan: Na, ezért tanul rosszul a gyerek. Van egy szép magyar mondás. Igen, arról a bizonyos gerendáról. Tudja, a saját szemében. :-)

Júlia Big 2016.12.07. 22:44:12

@András Horkay: Ahhoz, hogy ezt tanítani lehessen, mármint a szövegértést, először egy rövid kis szövegben kellene eligazodni a gyereknek. Sajnos, ez értő olvasás nélkül nem megy. De szegényke nem szeret olvasni. Ergo, nem gyakorolja be, rossz a szövegértése. A tanító tanítja, szülő a vállát vonogatja, minek gyakoroljon, nem szereti. Na, itt a probléma gyökere. A mai szülők szemében nincs értéke a tanulásnak, mert nem a teljesítmény alapján jutunk előre a társadalmi ranglétrán. Ennyi a baj. Társadalmi. Hiába fogjuk a nyuszira. :-)

morph on deer 2016.12.07. 22:44:26

@potie23:
"Kevesebb munkával többet?Ez elég furcsa."

De nem lehetetlen, ha a lényeges(ebb) dolgok kapnak prioritást, a lényegteleneket meg legyen bátorságunk csökkenteni, vagy épp kidobni. Rengeteg olyan dolgot zúditunk a gyerekre, aminek édeskevés hasznát látja az életben, ha netán nem pont azon a bizonyos vonalon szándékozik továbbtanulni.
Aztán ott van a többször visszatérő ismeret, amiről pl. újra meg újra tanulsz, csak még több ismeretet kapsz, mint korábban, lényegében ugyanarról.
Bőven lenne mit ésszerűsíteni, és nem amennyiség és a ráfordított idő növelésétől várni a minőségi javulást.

potie23 2016.12.07. 22:47:06

@András Horkay: Az internet?

Akkor tégy egy próbát.Írd be az ember eredete.Kapni fogsz millió megközelítést.melyik lesz az igaz?Arról felejtkezel el,hogy az internet nem szabályzott környezet.Hoax kifejezést is az internet teremtette meg.Be írhatom,hogy tömény kénsavtól nő meg az uborka, meg még nagyobb baromságokat alaptudás nélkül honnan tud,hogy baromság-e ez.

Egyébként ajánlom figyelmedbe. Zimbardo és más pszichológusok ehhez kötődő tanulmányait,amelyek egyértelműen kimutatták,hogy a korai,mértéktelen internet használat, értelmi képesség csökkenést okoz.

Ami egyszerűen levezethető:
Minek számoljak?Ott az excel?
Minek jegyezek meg telefonszámokat?
Minek jegyezzek meg épületeket utcáka majd Gps elvezet.
Minek tanuljak meg írni?Majd google,siri felolvassa és leírja amit kérek.

Sorolhatnám..Ha kutakodsz részletesebben le vannak ezek jelenségek vezetve.

Júlia Big 2016.12.07. 22:48:09

@csentecsa: Nem érzik szükségesnek az olvasást. És a szüleik sem. Ennyi az egész. Fáj nekik még a könyv látványa is. Legalábbis úgy tesznek, mintha fájna. Erre a digitális világ még jobban ráerősített, hiszen, mindent csak így szeretnének érzékelni, és lehetőleg semmiben sem akarnak elmélyedni. A szövegértéshez viszont el kell mélyedni a szövegben. Akár papíron, akár elektronikus eszközön olvasnak, olvasni nem árt tudni. Viszont ezt nem szeretik szegénykék. Kínozza őket ezzel mindenki. A rohadék tanárok meg pláne. :D :D :D

potie23 2016.12.07. 22:56:19

@morph on deer: Párhuzamosságokat én is marhaságnak tartom.újra tanulgatni ugyanazt csak részletesen.Könyörgöm nem 1930 van amikor gyerekek fele 15 évesen dolgozni ment most 18 éves korukig tehetségüknek megfelelően nagyrészük koptatja a padot.

Mi felesleges?Ez nehéz dió,mert hány 8 éves tudja mi akar lenni?És hány gondolja még ugyanazt 3 év múlva?Szerintem nem kell szűkíteni a dolgot.Pénzügyekhez nem árt ha van matematika,egészség megőrzés,megfelelő orvos választáshoz biológia.Megfelelő gyógyszerek, házi kertben növényvédőszerek,takarítószerek választásához kémia,honismeret politika,közigazgatás működésének megértésben,stb stb.

Ezer példa van ami szükséges suliban...

morph on deer 2016.12.07. 23:00:58

@András Horkay:
"Csak ezt meg kell tanulni, ami nem könnyű, - de nem tanítják."

Ezt sem!
Pedig ideje lenne már felfogni, hogy mindez nem egy pillanatnyi divathóbort, ami majd elmúlik - mert bizony voltak ilyen hangok bőven - hanem ez már része a mindennapoknak.
Az, hogy valaki zökkenőmentesen eligazodjon 'ebben' a világban, maholnap már létfeltétel, nem csak hobby.
Aki egy cseppet is odafigyel a mai gyerekekre, annak észre kellett vennie, hogy ők már nem valami 'modern' és misztikus dolgot látnak a számítástechnikai eszközökben, hanem hétköznapi tárgyként kézségszinten kezelik, használják.

Én cirka húsz éve vettem észre először, hogy amíg én néztem és kevertem a digitális színeket a gépen, fiatal kollégám, aki már számítógép mellett nőtt fel, ehelyett beírta a megfelelő értékeket, neki ez volt természetes.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.07. 23:06:06

@potie23: "hány 8 éves tudja mi akar lenni?"

A ma létező szakmák kétharmada már nem lesz 20 évmúlva.

Az iskola elsősorban tanulni tud megtanítani.

András Horkay 2016.12.07. 23:07:03

@potie23: Kevered a dolgokat, bocs. Az iskola ismereteket közöl pld. a matek tantárgyról, majd gyakoroltat egy szintig. Az excel egy jó eszköz, amit ha tudsz használni akkor nagyon megnő a teljesítményed a papír ceruzához képet. Esetleg Te megtanulsz több könyvnyi matek és fizika képletet kívülről? Majd megépíted ez alapján a hidat? Van még olyan szakember aki nem számítógéppel tervezi meg? Legfeljebb a kutyaházat. A memorizálás szép dolog, és pld hasznos ha sakkozó vagy és fejből tudod az összes elméleti sakktudást, mert ott nem lehet elővenni a könyvet és ha lehetne is akkor is lassú lennél. Csinálj egy próbát: Mond meg melyik 5 nemzetközi tőzsdei részvényt vennéd meg, ha őt évre előre maximális hozamot szeretnél biztosítani, vagy melyik 5 befektetési alapot, stb. Mit akarsz fejből tudni és hogyan keresed meg? Megkérdezed a bankban? Az hiszed tudják? A lakosság fele azt sem tudja mi a kamatos kamat, és bankot sem tud választani, tehát pénzügyi szempontból analfabéta, hiába járt iskolába, és esetleg ha matek tanár, lehet hogy akkor sem ismeri ezeket. Berakja a pénzét nulla kamatra - tehát az életben sajnos vesztes!

dekoninckxx 2016.12.07. 23:07:47

És Tiv Tivyről még nem is beszéltünk...

Nem árt emlékezni 2016.12.07. 23:10:31

@potie23: "Mi felesleges?Ez nehéz dió,mert hány 8 éves tudja mi akar lenni?"

Igen, ez olyan mint a reklám. A rá költött pénz 80%-a hatástalan, csak senki nem tudja, melyik 80%-a.

morph on deer 2016.12.07. 23:15:13

@potie23:
"Ezer példa van ami szükséges suliban..."

Egyetértek, de talán lenne rá mód, hogy bizonyos tárgyakat összevonva is lehetne kezelni. Vagy úgy mint a 'tagozatos' osztályoknál, különböző szinten oktatni.
Engem pl. a kémia érdekelt, de a kémiai egyenletektől a hideg rázott. Az általános ismereteimet jónéhány alkalommal használtam funkcionálisan is, a számításokra az életben nem volt szükségem.

Egyébként jónéhány országban már lehet választani a szakok között már az alsóbb szinteken is, szerintem helyesen.
És nem 'egyszersmindenkorra', mert van mód a változtatásra a következő félévtől, ha az mégsem az igazi.

Nem árt emlékezni 2016.12.07. 23:23:47

Az iskolára úgy is tekinthetünk mint egy jelzőre, a tanuló képes volt az ott tanított tárgyakat adott idő alatt, egy adott szinten elsajátítani. Ennek alapján lehet esélye annak is, hogy a munkahelyén is beletanul az ottani dolgokba is egy idő múlva. Persze emellett valamennyi tudásra is szert tesz.

ludwigvan 2016.12.07. 23:24:02

@Júlia Big: Nem tanul rosszul a gyerek - kitűnő tanuló. Mert pontosan azt adja, amit kérnek tőle: a dolgozatra bemagolni az anyagot, aztán azonnal elfelejteni. Az értékesebb/érdekesebb tantárgyakból pedig (informatika, angol, matek, magyar) semmi újat nem tudnak mondani neki. (Magyarból a kötelező olvasmányt például el se olvasta a tanár. Informatikából a Paint rejtelmeit veszik. És ez nem egy falusi, hanem egy megyeszékhelyi neves iskola. Bizony.)
A szememben pedig nem tudom milyen gerenda van, ugyanis nem látom. De tényleg, nem is értem, hogy mire gondolt. Talán nem lehet leköcsögözni egy cigányozó szemetet? Szerintem meg igen. Éppen itt lenne az ideje leszokni erről a bunkóságról.

potie23 2016.12.07. 23:44:12

@András Horkay: Bizonyos képleteket igen.Erő szorozva erő karral forgató nyomaték.Mondjuk ha tervezek forgó alkatrészt nem árt figyelembe venni,ha nagy nyomatéknak teszem ki a részt nem árt erősre tervezni részt.És fejből vágom milyen ötvözetek,ötvözőanyagok alkalmasak erre.

Tőzsde

Maximális hozamot,
Megnézem milyen indikátorokra van szükségem, tudom hogy van határidős jegyzések opciósak is,akkor tudom,hogy lehet stopokat beállítani, japán gyertyákat is megnézem.tudom,hogy könyvelést átnézem milyen értékekre van szükségem, megnézem stratégiáját az adott vállalatnak.
stb-stb. Kockázat managmentet csinálok.

Vagy beírom googleba befektetési tippek.Megrakom az első ajánlatokat ami vagy be jön vagy nem.Mindkettővel lehet bukni meg kaszálni is, de szerintem mélység más...

Másik az,hogy ha az internettel akarunk mindent megoldani akkor ki gondolkodik mi vagy az internet?

Wilson 2016.12.07. 23:59:27

Sajnos a tapasztalatom az, hogy az oktatás színvonalának és eredményességének zuhanásában a tanárok maguk is nyakig benne vannak mint egyik kiváltó ok: elképesztő mélységekben van a tanárok szakmai felkészültsége, pedagógiai szemlélete, embersége, rengeteg esetben tárgyi tudása is. Nemtörődömség, felelőtlenség, trehányság, érdektelenség, fásultság, lustaság jellemzi őket.

Kezd elegem lenni abból, hogy mindenki hibás, kivéve szegény tanárok. Két gyermekem jár egy vidéki város egyik neves gimnáziumába. Elképesztő dolgoknak vagyunk szülőként tanúi. Egy példa: a fiam hetedikes kis-gimnazista (most kezdte ezt a sulit), idén angol órán egyetlen egyszer sem hallgattak hanganyagot. Szeptember elejétől mostanáig, azaz három hónapon át a tanár nő egyetlen egyszer nem vitte be a CD lejátszót az órára. NYELVÓRÁRA. Csoportbontás van, 12-15 gyerek van egy csoportban. Órákon írásbeli feladatokat oldanak meg, szövegeket fordítanak felszólításos alapon, nyelvtani szabályokat másolnak le a tábláról, otthoni fogalmazásokat olvasnak fel. Az iskola egyébként rendesen fel van szerelve CD lejátszókkal. Számtalan más példát is tudnék írni más tantárgyakkal. Ilyen gyalázatos tanári magatartásokra nincsen mentség. A pénz sem az.

Abból is elegem kezd lenni, hogy rendszeresen a tanárok helyett kell itthon megtanítani a gyerekeknek egy nagy csomó ismeretet, mert ellébecolják az időt az iskolában. Megmondom őszintén: egyre kevésbé vagyok érzékeny a tanárok nyivákolására.

Végezetül: én magam is tanár vagyok, igaz, magántanárként dolgozom. Nálam van hatékonyság - ha nem lenne, azonnal seggbe lennék rúgva a megrendelők által. A tanárok java része belekényelmesedett, beleposhadt ebbe az ájtatos "nemzet napszámosa" imidzsbe.

Luxuria · http://www.luxuriaparty.hu 2016.12.08. 00:13:30

@eßemfaßom meg áll:
Aham. Aztán az vajon miért van, hogy a hollandok, finnek sem buktatnaj és mindkettő top 10-es?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.08. 01:28:07

Volt valaki aki elhitte, hogy egy ostoba suttyó orbánra és a segghülyének született udvari seggnyalóira épülő fideszes nagyparaszt kormánnyal majd Európát utol lehet érni?
Hülyék!!!

Lassan már semmi különbség nem lesz a csimpánz meg a magyar ember szellemi képessége között.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.08. 01:35:16

@potie23: "Szülő alsóban megvétózhatja buktatást."

Miért kellene egy 10 éves gyereknek még mindig a 2. osztályban ülnie?

Nem buktatni kell hanem felzárkóztatni! Ez lenne a pedagógia feladata! Ma már a tanárnak késö délutánig benn kell maradnia az iskolában. Mivel tölti a délutánt, ha nem a gyengékkel való külön foglalkozással?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.08. 01:48:46

@eßemfaßom meg áll: "Van egy rossz hírem. Aki 2015-ben 15évesen kitöltötte a tesztet azt nem orbán kezdte el írni-olvasni tanítani. Ök bizony a nemlehetbuktatniakkorsehanemismeriabetűket űberliberális korszak eredményei "

Van egy még rosszabb hírem: te egy töksötétfideszbunkóorbánseggnyaló vagy. A Pisa teszt te szerencsétlen fideszbirka, nem a 6 éves korban megtanult betűvetést és olvasást méri, hanem hogy agyilag a gyerek mit tud a szövegből a korának megfelelő szinten megérteni, a korának megfelelö szinten áll-e a logikai képessége és így tovább. Majd gondolod te IQ bajnok, hogy 6 éves korban dől el a Pisa teszt eredménye, mert arról a szintről nem lehet tovább fejlődni?? Nálatok fideszbirkáknál maximum.

A segghülye viki diktátorod amúgy tökutolsó lett volna a Pisa teszten, hiszen ő még SMS-t se tud írni, az internetről azt hiszi hogy ez egy imperilaista-liberális harci eszköz. Ti, orbán cselédnépsége, pont ezen a 9.századi szellemi színvonalon álltok.

legvidámabb holokauszttagadó 2016.12.08. 02:16:22

Libsik vezettek be, hogy ne lehessen megbukni, hat ez latszik ezeken az eredmenyeken. Ami azert nem olyan rossz, mert valamennyit javitott rajta az elmult 6 ev megvaltozott oktatas politikaja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 02:17:49

@legvidámabb holokauszttagadó: "javitott rajta az elmult 6 ev megvaltozott oktatas politikaja. "

:))

KunhalmiAgnes 2016.12.08. 02:27:22

"hogy lehet ilyen borzalmas a magyar diákok PISA-tesztje?"

A megoldás egyszerű. Drasztikussan növelni kell az oraszámot. És harmadára csökkenteni, a feleslegessen hosszú nyáriszüneteket. Tavaszi szünetre egyáltalán nincs szükség.

Andy73 2016.12.08. 03:38:07

Akkor lehetne komoly következtetéseket levonni ezekből a felmérésekből, ha a bennük résztvevő diákok komolyan vennék őket. Csakhogy sajnos egyáltalán nem veszik komolyan, mert semmilyen következménye sincs az eredménynek. Csak nyűgnek érzik, és minél hamarabb végezni akarnak vele. Olyanról is hallottam, hogy egyes diákok szándékosan rosszul töltötték ki, volt aki direkt 0 pontosat írt, pedig egyébként nem volt rossz képességű gyerek. Ezt tanároktól hallottam. Úgyhogy talán nem kell annyira elkeseredni az eredményektől, politikát belevinni meg még kevésbé.

Andy73 2016.12.08. 03:47:52

@Andy73: Kiegészítés: vagyis hallottam egy ilyen felmérésról, ahol egy diák szórakozásból mindig hülyeséget válaszolt, vagy direkt azt a választ jelölte be, amiről azt gondolta, hogy a lehető legrosszabb. És ez sikerült neki, ami nem kis teljesítmény a maga nemében. A diákra nézve nincs következménye, mert név nélkül írják, úgy kell továbbküldeni.
Ázsiában gondolom nem engedik a diákoknak, hogy elvicceljék, de itt igen.

Fodor Balázs 2016.12.08. 06:45:08

@András Horkay: "Vannak kézikönyvek, szabványok, műszaki táblázatok, eljárások leírás, - mázsaszámra, ezt megtanulni teljesen felesleges."

Van daru meg targonca, ezért tök fölösleges a gyúróteremben emelni a vasat.

midnight coder 2016.12.08. 06:53:09

@András Horkay: Ne haragudj, de több mint 30 éve vagyok szoftverfejlesztő, a legutóbbi helyemen a negyedik éve gyűröm az ipart - ami egy nemzetközi multi hazai leányvállalata, úgy hogy valamennyire én is tudom, hogy mi kell ehhez.
Én legalábbis olyan problémát a junior kollégáknál annyira nem látok, hogy módszertani problémáik lennének - vagy csak nagyon jók a HR-eseink és a szűrésünk. De ezeket a problémákat amúgy is viszonylag könnyű korrigálni, a saját képességeidet viszont, amit még gyerekként alapozol még, utólag már igen nehéz.
És mivel mi általában nyugatról behozott programokat fejlesztünk tovább, van némi rálátásom a kinti kollégák teljesítményére is. Az alapján amit eddig láttam, azt kell mondjam, hogy idehaza egyáltalán nem kell szégyenkeznünk. Persze az is igaz, hogy hosszú távon nekünk nem is velük kell versenyezni, hanem az indiaiakkal, kínaiakkal.

qwertzu 2016.12.08. 06:53:36

Srácok, ez egy névtelenül kitöltött teszt. Mégis mi a motiváció arra, hogy egyáltalán elolvassa a feladatsort? Semmi.

Még csak az eredményét se fogja megtudni.

midnight coder 2016.12.08. 06:57:55

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Van egy rossz hírem: olvasni - és szöveget érteni - alsó tagozatban kell(ene) megtanulni. Ha a magabiztos írás-olvasás - és szövegértés - a felső tagozat elejére nincs meg, akkor megette a fene az egészet.

midnight coder 2016.12.08. 06:59:24

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Lassan már semmi különbség nem lesz a csimpánz meg a magyar ember szellemi képessége között."

Ennek csak örülhettek. Több hülye = több balliberrált szavazó.

midnight coder 2016.12.08. 07:04:16

@Fekete Pestis: "A drillt és a fegyelmet meg a haptákba ülést egy dolog teszi elfogadhatóvá: AZ EREDMÉNY. Az meg M.o-n NINCS."

Azt felejti el mindenki, hogy az EREDMÉNY nem a PISA teszt megoldása, hanem az egyetemről, főiskoláról kikerült fiatal. Aki viszont elég kapós holmi a nyugat-európai munkaerőpiacon, Pl. lassan már alig van 50 évnél fiatalabb orvos az országban.

Trackers 2016.12.08. 07:13:11

@eßemfaßom meg áll:

EZ pontosan így van.

A most mért gyerekeknek az alapkészségeket Magyar Bálinték oktatták a Gyurcsány haverjainak privatuizált tankönyvekből, és a bezárt iskolákban, ugyanis első négy osztályt 2006-2010 között járták ki ezek a gyerekek.

midnight coder 2016.12.08. 07:33:53

@ludwigvan: Attól mert rasszista vagyok még igazam van.

nu pagagyí 2016.12.08. 07:36:00

Egy normális országban egy ilyen független mérés visszajelzés lenne, hogy valami nem nagyon nem jó. Konferenciák lennének, kutatva az okot, a kormány szakértői jelentéseket várna, hogy lépéseket tehessen, az oktatásirányítás közvetlen felelősei lemondanának. Nálunk nem ez fog történni, aki kritizál és véletlenül állami állása van, azt kirúgják, ha nincs lejáratják. A gyerekek és az ország jövője ennek a kormánynak nem számít, a rezsim emberei nem a népnek szánt fegyelmező részlegbe járatják a gyerekeiket, a közszolgálatból kilopott pénzek meg nekik kellenek, sokba kerül a kastély és a rongyrázás.

nu pagagyí 2016.12.08. 07:42:34

@Trackers: Aztán 2010-től hat évig mi történt? Baromarcú!
Mellesleg 2006-tól az ország nagy részében fideszes önkormányzatok voltak és az iskolák önkormányzati fennhatóság alatt álltak. Az igazgatók nagy része már akkor is a haveri idióták köréből került ki. A Rózsikák már akkor is teljes erővel kártékonykodtak. De nézz magadra, pont olyan hülye lett az ország, amilyen vagy. Pofára szabtátok.

nu pagagyí 2016.12.08. 07:49:14

Nincs itt semmi látnivaló. Szembejött a propagandán túli valóság. Betekintést nyertünk a patyomkin falak mögé. Jöhet az újabb plakátkampány, hogy betömjék a réseket.

$pi$ 2016.12.08. 08:15:14

@András Horkay: "Vannak kézikönyvek, szabványok, műszaki táblázatok, eljárások leírás, - mázsaszámra, ezt megtanulni teljesen felesleges. Az iskola meg adatokat tanít, amivel nem tudsz mit kezdeni, ugyanakkor két perc alatt előszedsz a netről, de na és, mit érsz vele ha nem tudsz gondolkodni. "

Minden, amit az iskola tanít valahol le van írva. Sőt, minden, amit meg lehet tanítani le lehet írni. A te gondolatmeneted alapján semmit nem kell meganulni, mert mindennek utána lehet nézni.

Van egy könyvem, amiben le vannak írva a közlekedési rendszámtáblák. Ha beteszem a kocsiba őket, akkor nem kell megtanulnom őket? Az angol szavak le vannak írva a szótárba. Nem lehetne, hogy úgy legyek tolmács, hogy csak viszek egy szótárat?

Te beülnél egy olyan repülőgépbe, ahol a pilóta nem tanulta meg azt a sok kis gombot, hanem visz magával egy kézikönyvet, amiben le van mindegyik írva? Megműttetnéd magad egy orvossal, aki megnézi a könyvbe, hogy mi is van az ember belsejében? Vagy mondjuk mit szólnál egy bíróhoz, aki egy rohadt törvényt sem ismer, hanem megnézi a neten?

nu pagagyí 2016.12.08. 08:25:36

Klebelsberg Kunó büszke lehet az Öveges-program keretében elsikkasztott laboratóriumokban folyó szakmai munkára.

Kivlov 2016.12.08. 09:09:19

@Júlia Big:
és kit érdekel, hogy nehezebb tanárnak bejutni? Amikor aki odamegy, annak kb. 3/4e az életben nem akar, nem fog tanítani. Azért megy oda, hogy ne otthon üljön, telik rajta az idő, meg veri a mellét, hogy ő diplomás. pénzkidobás az államtól.
Az meg, hogy mérnöknek könnyű bejutni? Mégis hiány van belőlük, b+. Mert hiába jut be minden boldogtalan, amikor első évben kihull a fele. meg nagyrészük nemhogy 5, de kb 8 év alatt végzi el! vicc.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.08. 09:39:12

@werecke: Ezzel most az mondod, hogy a jelenlegi kormánynak ellensége az ország?

lbalazs 2016.12.08. 09:57:10

A lényeget érdekes módon senki sem említette: Az olvasni tanulás azokban az országokban, ahol jól megy a szövegértés nagyjából két évig tart. Ezért nem lehet közben megbuktatni. Nálunk meg a tanítónők versenyeznek, hogy kinek az osztálya tanul meg minden betűt az első év decemberére. Ez közös felelősségünk, hiszen sem a liberális reformoknak nem sikerült ennek a versenynek a felszámolása (bár legalább megpróbálta) sem a jelenlegi kormányzat nem tett ezért semmit. Az elsős tanítónénik meg termelik a félanalfabétákat sorozatban. Persze őket is szorítja a NAT, hiszen minél több információt kell megtanítani a gyereknek, ezért káros a túl sok ténytanítás. A túl sok ténytanítás pedig az egyetemi felvételi miatt van. Addigra el kell jutni a megfelelően sok ténytudásig, hiszen azt kérik a felvételin. Ebből pedig az következik, hogy a közoktatásra igencsak jótékony hatást tenne az egyetemi felvételi eltörlése. Ezen keresztül pedig az egyetemi oktatás szinvonalára is, ami érdekes paradoxon.
A középosztály gyerekei így is megtanulnak olvasni, és a kompetenciákat sem az iskola fejleszti náluk, viszont a szegények gyerekeinek ez lenne az egyetlen esély a kitörésre. Ezt elveszi tőlük a társadalom, sőt még jól beléjük is rúg, hogy milyen ostobák.
A magyar iskolában az alsós kötelezők ugyanazok, amik 40 évvel ezelőtt voltak. Egy Móra elbeszélésben leírt világ nem volt nagyon más 40 éve, mint az életünk, ma viszont nem is értik a gyerekek, hogy mi történik a könyvben, annyira megváltozott a világ. Hiába az irodalmi értékek, nem megy át az üzenet. Miért ezt erőltetjük mégis? Ez is közös felelősségünk.
Az egymás ócsárlása helyett tehetnénk is valamit!

András Horkay 2016.12.08. 10:14:55

@$pi$: Teljesen jó példákat írtál le, mivel ezekkel foglalkoztam is a pályám során. Meg kellene vizsgálni hogy az iskola %-os arányokat tekintve hogyan áll, az "adat" "információ" "eljárás" oktatása terén. Amit az iskola tanít az már a múlt, történelem, csak alapnak használható de sokszor annak sem.
Ma már a könyv is elavult információ hordozó, a folyóirat is sokszor, az aktuális információt az interneten közölt tudományos értékű szövegek jelentik. "Vagy mondjuk mit szólnál egy bíróhoz, aki egy rohadt törvényt sem ismer, hanem megnézi a neten?" Nagyon hasznos lenne ha ezt tenné, mert akkor nem beszélne érdekeseket sok esetben (az ismert szoftver egyik alkotója voltam). Talán vizsgáztatni kellene a bírókat - igen elcsodálkozhatnál. De olyan törvényt is tudnék mondani amit használnak és a szöveg logikailag hibás (matematikai logika, halmaz elmélet), de nem veszik észre, vagy nem csinálnak semmit. Amikor a bírónak felhívtam rá figyelmét, azt mondta szószerint "Igaz hogy a törvény hülyeségnek tűnik (az észrevételem alapján), de nem ő csinálta, ő csak alkalmazza". Ha a megtalált törvényben lévő hibákért fizetne valaki normális összeget, kellemes jövedelmi forrás lehetne. Nem mész semmire a jövőben a memorizált dolgokkal, ez már elavult szemlélet. De ez csak a probléma kis része. A logikával is gond van, az "Igen - Nem" logika gyenge, a mesterséges intelligencia alapjául is szolgáló "fuzzy logika simán veri az embert. https://hu.wikipedia.org/wiki/Elmosódott_halmazok_logikája

zonylat).

nu pagagyí 2016.12.08. 10:20:53

@IKDFA: Tanszabadság volt, semmi sem akadályozta a diákok összetételéhez, a szülők igényeihez igazodó leghatékonyabb tantervek összeállítását. Ja, azért mégis. A fideszes önkormányzatok már 2006-tól is előszeretettel száműzték a valódi pedagógusokat, a hivatásukért élő, hozzáértő igazgatókat pedig lojális vadbarmokra csereberélték. Azóta klikesítették a tanszabadságot, a színvonaltalan baromság kötelező norma lett egyetlen választható tankönyvbe sűrítve. És hol van még a közismeretei tárgyak nélküli szakiskolák és a matócsy diplomagyárak által jósolható szellemi apokalipszis. Utóbbiak majd pár év múlva, de addig nyilván kilépünk a független mércét jelentő nemzetközi oktatási szövetségekből is, a korrupció elleni szövetségből való szánalmas menekülés mintájára. Nem "szeressük" a kritikát, a tényeket meg pláne.

Orbán személyes felelősséget vállalt az oktatás minőségének javításáért. Megbukott. Úgy járt, mint schmittpali a magyar nyelvvel, áder a környezetvédelemmel, rezsiszilárd a birkózással, kocsismáté a kézilabdával, a kormány az adósságcsökkentéssel és az ország versenyképességének növelésével. Nincs az életnek egy területe sem, ami jobb lett. A Fidesz az ország fejlődésének gátja lett.

András Horkay 2016.12.08. 10:21:19

@Fodor Balázs: Taktikai és stratégiai kérdés. Tanulj sokat és ha fejből tudod a francia hegységek neveit, esetleg az európai összeset, akkor okos leszel :) elvileg a telefonkönyvet is megtanulhatjuk és ha egyszer kell a Kovács bácsi száma, akkor fejból vágjuk és már tárcsázhatunk is, nyertünk 2 percet, mert nem kellett lekérdezni a netről.

niklex 2016.12.08. 10:21:49

Nem szar a helyzet.
Törökország nálunk is rosszabbul szerepelt, és ugye az egy példaország a vezetők számára. Úgy hogy még van hova fejlődni.
Egyébként is, miért nincs teszt hátrafelé nyilazásból?

András Horkay 2016.12.08. 10:25:15

@midnight coder: Pont erről lenne itt szó. Milyen képességeket kell fejleszteni és milyen módszereket kell megtanulnod hogy az egész ne avuljon el. Hiába ügyes a szoftver fejlesztő ha a rendszerszervezés már elrontotta az egészet (célok, funkciók, idő, költség, struktúra stb.), akkor hülyeségeket fogsz leprogramozni.

Fodor Balázs 2016.12.08. 10:28:19

@András Horkay: Az a probléma, hogy ma divat valami újra vágyni, valami másra, az oktatáson belül. Megy a "lexikális" tudás értéktelensége és az összefüggések felmagasztalása, de ez nem ilyen egyszerű. Ennek nagy része wishful thinking. Ugyanis az összefüggés is lexikális tudás, ha nem magad fedezed fel, felfedezni meg lexikális tartalomból lehet az összefüggést. Tipikus pl. a matematika oktatást bírálni úgy, hogy miért nem az összefüggéseket tanítják, miért kell megtanulni helyette a bizonyításokat és a képleteket. A helyzet valójában az, hogy a matematikában az összefüggés maga a bizonyítás és a képlet, minden más csak definíció, vagyis lexikális tartalom. A diáktól meg azt nem lehet elvárni, hogy híres matematikusok útját végigjárva találják fel a matematikát, mert a bizonyítást nem megtanulni kell, hanem maguktól rájönni. Hát ezt csinálják a matematikusok, ez a munkájuk, azt elvárni egy gyerektől nem lehet.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 10:30:48

@nu pagagyí:

A magadfajta Gyurcsnyista marhák tagadják a tényeket, miszerint az elkúrók alatt járták a megmért diákok az iskolák első 4 évét.
Az alapozást, ahol az alapkészségeket tanulják.
Próbáljátok tagadni a ténykeet de ezt nem lehet letagadni.

Szimpla matek, amikhez hülyék vagytok ugyan, de ettől még igaz.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 10:32:20

Megjegyzem a romló eredményekhez ugynaakkor némi köze van a cigány gyerekek exponenciálisan növekvő számának is.

Van 1-2 suli ahol hozzák az átlagot (Hejőkeresztúri csoda suli), de a legtöbb helyen le vannak maradva.

Fodor Balázs 2016.12.08. 10:32:41

@András Horkay: "Taktikai és stratégiai kérdés."

Nem. Edzettségi kérdés. Ahhoz, hogy 40 évesen magas szintű értelmiségi legyél, ahhoz több ezer oldalt kell életed során megtanulni (abban összefüggéseket magad megtalálni), tucatjával írni a dokumentumokat, részt venni viták százában, megoldani feladatokat százával, felkészülni száz vizsgára erős idő és fáradtság nyomása alatt, összefogottan elmondani azt, amit tanultál százszor, tanulni rengeteg anyagot, ami nem érdekes, ami unalmas, ami száraz, ami lexikális, stb.

Fodor Balázs 2016.12.08. 10:36:07

@Fodor Balázs: Semmi sem fejleszti jobban a memóriát, az emlékezőképességet, mint a folyamatos tanulás. Játékos foglalkozások nem javítják a memóriát. Ahhogy az edzőteremben is izzadni kell az izmokért, úgy a "könyv" felett is izzadni kell az észért.

András Horkay 2016.12.08. 10:38:48

@Fodor Balázs: A matematika kivételes dolog az oktatáson belül. Nagyon nehéz helyesen értékelni. Az egyik feltaláló társam matematikus, fizikus, -+ informatikus, tanított egyetemen is matematikát, stb. Most a lánya miatt végignézte a különböző egyetemek tanterveit, hogy az informatikai másod diplomát akaró mérnök lányának kedvező iskolát találjon. A lány most Bécsben tanul. Nálunk azt tapasztalta hogy a matematikát időkitöltésre használják a használható tudás oktatása helyett, olyan dolgokat tanítanak amire soha nem lesz szüksége (ezt biztosan tudja egy életpálya után).

Sir Galahad 2016.12.08. 10:39:49

@Nem árt emlékezni: Azért abban van igazság, hogy a legtöbb munkavállaló nincs olyan könnyű helyzetben, mint a pedagógusok. Ha valaki munkájának a mérhető eredménye romlik, általában nem fizetésemelést, hanem csökkentést kap. Nekem is furcsa, hogy a pedagógusok bére minden minőségi elvárás nélkül nő.

potie23 2016.12.08. 10:40:18

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Van-e értelme tovább engedni a gyereket, ha olvasni se tud?szerintem nem.Elcseszed az életét,mert esélye se lesz megérteni a tananyagot.Ha évet ismétel és megtanul ÉRTŐEN olvasni akkor lesz esélye valamit elérni az életben.Nem a buktatás a kegyetlenség hanem úgy tovább küldeni,hogy garantált legyen a további kudarcai.Csak ezt sok szülő nem fogja fel és elcseszi a gyerek életét.

Alapvetően ez összetett kérdés:

- beszélni kéne a fiatalkori drog alkohol fogyasztásról
- rendezetlen családi hátterekről
- legtöbbet tévéző nemzet vagyunk, ami fiatal korban különösen káros a szellemi fejlődésre:Tartalomtól függetlenül, a passzivitás a probléma.

És még iskola problémákról, és szülői-családi gondokról nem beszéltünk.

Amúgy felzárkóztatás ez jól hangzik csak kivitelezni nem egyszerű. Pc viselkedés miatt problémás gyerekek is egészséges osztályokban vannak, akik speciális foglalkozást igényelnének.15-20 fős osztályokban ha van 2-3 ilyen lehetetlen velük foglalkozni, mert többi mit csinál addig, az anyaggal is haladni kellene.Itt lépne be szülő aki speciális foglalkozásokra vinné szülő a gyereket.Csak erre se idő, se pénze nincs a családoknak, míg nyugaton jobban van...

Sir Galahad 2016.12.08. 10:42:25

@Júlia Big: Tényleg naiv dolog volt azt várni, hogy a mennyiség pótolni fogja a minőséget. Én mindenesetre minden további béremelést ahhoz kötnék, hogy javuljanak a mostani gyalázatos mutatók.

Fodor Balázs 2016.12.08. 10:45:28

@András Horkay: De itt megint arról beszélünk, hogy amit megtanulsz, az nem csak primer közvetlenül használható, hanem fejleszti a szellemi képességeidet, edzi az agyat, esetleg alapot ad egy önállóan levonható összefüggésrendszer (világkép) kiegészítésére. Azt gondolom, hogy vannak hibák az oktatásban, de azok megoldását nem segíti a wishful thinking, a jól hangzó lózungok, meg az átesés a ló túlsó oldalára (túlzások). Azt kell itt megérteni, hogy szellemi téren minden amit ma megteszel, az hat a jövőre, meg minden, amit nem teszel meg, az is. Bármibe is fogsz ezen a téren, nem tudsz mindent kimaxolni. Ha lexikálisra gyúrsz és értelmetlent tanulsz, nem tudod kimaxolni az általános életrevalóságot, de fejleszted a befogadóképességet. Bármit fejlesztesz, az egyben egy alternatív képességhiányt fog csinálni azon a téren, amit épp akkor nem fejlesztesz. Minden átizzadott óra az valami skillt fog fejleszteni. Egyébként ironikus módon pont az IT-ben jó az a skill, hogy gyorsan, nagy mennyiségű anyagot elsajátítsd, de csak rövid ideig jegyezd meg.

nu pagagyí 2016.12.08. 10:45:30

@Ballib cenzúrázók réme 19: Volt 6 évetek. Rontottatok a helyzeten. Ez a tény. Légyszi némi önkritikát, ha képes vagy rá. Nem Mohács miatt vagy hülye, tettél érte.

András Horkay 2016.12.08. 10:49:02

@Fodor Balázs: Összesen (most számoltam véggig) a felső szintű oktatásban 9 évet töltöttem el. Ha úgy vesszük volt értelme, mert találkoztam olyan professzorral aki néhány óra alatt megmutatott egy olyan gondolkodás módszertant, amivel jobban tudsz eredményt elérni mint a tanult ismeretekkel (tovább fejlesztettem). Nem azt állítom hogy az ismeretszint nem kell, és az öszefüggéseket is jó ha megmutatják. De ettől még nem tudsz előrelépni, csak üzemeltetni valamit. Megtanulni csak azt kell amit a munka során készség szinten kell alkalmazni, ahol a gyorsaság számít. A többi esetben mindig van idő felkészülni, (elemzés, szintézis, döntés - ciklusos alkalmazása).

nu pagagyí 2016.12.08. 10:56:04

Javaslom, hogy a nyilas íjászatot és a hittant is vegyék be PISA tesztbe! Azért szomorú jövő elé nézünk, ha a funkcionálisan analfabéta gyerekek nem fogják tudni elolvasni a töri könyvből Orbán történelmi jelentőségű beszédét, amit a Nagy Imre temetésen mondott.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 10:58:25

@nu pagagyí:

Értem hogy te fikázni akarod a kormányt, ez az egyetlen hajtó erő benned, de ettől még nem leszünk közelebb az igazsághoz.

4 évig az elkúrók oktatták a mért diákokat, és 5 évet a Fidesz.
Az alapkészségek elsajátítását az MSZP-SZDSZ kúrta el.

Egyrészt.

Másrészt meg az átlag teljesítménye romlott, a normálsi családi háttérrel rendelekező diákok teljesítményével most sincs gond:
index.hu/belfold/2016/12/05/sok_a_kivalo_es_sok_a_nagyon_gyengen_teljesito_diak/

Azaz elsősorban a cigánygerekek számának növekedése a romló átlag oka.

VaradiJanos 2016.12.08. 11:00:28

A tanároknak nem tüntizni kellene, hanem tanítani.

potie23 2016.12.08. 11:05:53

@András Horkay:
Alapvetően másról vitatkoztok.PISA tulajdonképp a szövegértést méri, az iskolában tanultakat tudod-e alkalmazni az élet egyéb területén.Gyakorlatilag az gond,hogy gyerekek csak megtanulják az anyagot nem pedig megértik.

potie23 2016.12.08. 11:08:10

@potie23: És erre legjobb gyógyír a sok olvasás lenne, ehelyett tablet,tv,számítógép kombó megy.

András Horkay 2016.12.08. 11:12:44

@potie23: pont erről van szó. A tanulás nem egy gondolkodás módszertan alapja, hanem csak rágógumi az agynak.

nu pagagyí 2016.12.08. 11:22:49

@Ballib cenzúrázók réme 19: Talán hallgasd meg a tanárokat mi a véleményük a helyzetről. Nem fog ártani. Ne velem vitatkozz, hanem a gyereked/unokád jövője miatt aggódj. Amúgy a hozzád hasonlók 2010 előtt sem voltak okosabbak, Hoffman Rózsika a tanszabadság keretei között is pont annyi kárt okozott, mint utána teljhatalommal. Nem kell vadbarmoknak belepofázni szakmai dolgokba, akkor talán jobban menne, ahogy jobban is ment a Fidesz kétharmada előtti időkben. Ahhoz képest romlottunk, ha nem vetted volna észre. Hat év rengeteg idő. Rákosinak 5 is elég volt, hogy mindent tönkre tegyen, nektek hat kellett, mert ostobábbak vagytok.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.08. 11:26:40

@midnight coder: "Több hülye = több balliberrált szavazó."

Hehe orbánbirka, nézz már mahadra: a magadfajta segghülyének születettekből jön ki a gazdidnak az a kétharmad. A te fideszkomcsi kanod él abból, hogy a hozzád hasonló gondolkodásra eptelen birkát vezet az orránál fogva. A falnak.

Szalay Miklós 2016.12.08. 11:27:35

Emberek! Akiben van egy kis elszántság, annak a következőnél nincs is jobb hely, hogy szembe menjen a trendekkel, és kiművelje magát:

egyvilag.hu

Benne van minden, ami fontos arról, hogy hogyan működik a természet, az ember és a társadalom. Ez egy átfogó mű: a relativitáselmélettől, az emberi gondolkozáson át a politikáig sok mindenről lehet itt olvasni, érthetően, de azért kellő alapossággal és módszerességgel, tárgyilagos stílusban, őszintén.

Hogy mást ne mondjak, az is benne van, hogy a politikának (és a piacnak) az a legjobb, ha a választók egyszerűek, kiszámíthatóak és befolyásolhatóak.. (Demokrácia és diktatúra rész) Ne hagyjátok ki.

potie23 2016.12.08. 11:27:54

@András Horkay: Fú.Fuss neki még egyszer.

Szerintem gondolkodás alapvetően így működik:Adott dolgot megtanulok (felfogom,megértem), és utána véleményezem (elfogadom,elutasítom vagy tovább gondolom).Igazi tanulás nem memórián alapul, hanem megértésen így lesz maradandó és mély tudás.Na ebben vagyunk rosszak.Magyarul tudásunk felszínes.

David Bowman 2016.12.08. 11:28:03

Mit kel ezen elemezni? Ennyi lett a cigánygyerek.

potie23 2016.12.08. 11:29:47

@potie23:nem memórián helyett: Nem csak memórián...

inebhedj - szerintem 2016.12.08. 11:36:28

"Összességében tehát az új PISA-adatok által a 2010 óta követett oktatáspolitikáról kiállított bizonyítvány: súlyos bukás."

Bár így lenne. De ez azt jelentené, hogy a felmérés csak a 2010 óta óvodába, majd iskolába került tanárok és diákok, valamint az azóta megjelent tananyag, NAT, stb eredményeit mérte.

Azonban egyáltalán nem így van. A valóság az, hogy kiállított bizonyítvány az elmúlt 26, és az azt megelőző évtizedek közös, osztatlan eredményét tükrözi.

Ha efelett szemet hunyunk, esélyünk sem lesz bármiféle pozitív elmozdulásra.

András Horkay 2016.12.08. 11:38:39

@potie23: A szövegértés is érdekes. Ha az adott szövegben található fogalmak definícióját nem ismerik, akkor képtelenség az összefüggéseket létrehozni. A jogszabályok is ettől defektesek, hogy olyan fogalmakat használnak amit nem definiáltak rendesen sehol. A tezauruszok ilyen fogalmi rendszerek "A tezaurusz a tudás „kincsesháza” vagy „raktára”, miként egy szótár vagy enciklopédia. Értelem szerint rendezett szavak vagy fogalmak gyűjteménye, antinómiák és szinonimák szótára." ha a gyerek tanul egy fogalmat de nem ismeri a szinomákat akkor bajban van ha a szövegben nem a tanult fogalom szerepel. hu.wikipedia.org/wiki/Tezaurusz Az egész egy hatalmas káosszá is tud válni még tudomány ágakon belül is. Egy iskolás gyerek meg nyilván nem tud boldogulni az egésszel ha a tanítás is hibás, a tanár sem ismeri a fogalmi rendszert mert gyakorlatilag ő is képzetlen. A jog aztán külön móka, annyi hiba van benne mint égen a csillag..

András Horkay 2016.12.08. 11:42:53

@András Horkay: A bonyolítást aztán a kereszt összefüggések okozhatják, mert két külön deszkriptor fa közötti kapcsolat létrehoz egy új fogalmat, amit ha olvas a tanuló képtelen visszafejteni a két halmazt. Ha a tanár is csak egy megközelítést (pld. szinonima) ismer, a megértendő szövegben meg a tanulónak ismeretlen fogalmak vannak (másik szinonima vagy fő deszkriptor)akkor elveszti a csatát. Ma egyébként egy Jókai regény felét nem értené a tanuló, mert olyan fogalmak vannak benne amit ma már nem használunk.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.08. 11:48:37

@Ballib cenzúrázók réme 19:

hehe orbán cselédje, 2012-ben amikor orbán gazdid megkapta az első papirost, hogy az oktatási reformja a tanulók szellemi megrogyását hozta. azt még próbáltátok Maghyar Bálintra kenni. Miközben 2009-IG MÉG EMELEKDETT IS A PISA EREDMÉNY.

Aztán 2012 itt harsogtások, hogfy majd 2015-ben nézze meg az ember, mert akkor már a NER meg NAT tápszereken felnevelt generáció lesz! Aztán a héten megkaptátok az újabb papíort arról, hogy ORBÁN ALATT ÖSSSZEOMLOTT A MAGYAR ISKOLÁI RENDSZER.

Értékelhetetlen, fos az orbáni oktatási politika, a gyerekek de facto AZÉRT ÜLNEK 8 ÉVET AZ ISKOLAPADBAN HOGY EURÓPA LEGOSTOBÁBBJAI VÁLJANAK BELÖLÜK.

Ezért csak és kizárólag orbán felelős!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 11:55:06

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Hazudsz Gyurcséány csicska.

A 2012-es mérésben a diákokat tanulmányaik első 7 évében a Magyar Bálint féle elkúrás, és oktatás rombolás következményeként hülyítették el.
Letagadni se lehet, hisz ők az elkúrók első áldozatai.

A 2015-ös kontrol cossport mutatta meg hogy 2006-2010 között az alapkészségek elsajátításának időszakában sikerült annyira lezülleszteni GYurcsányéknak az oktatást, úgy elkúrni, hogy azt 5 év alatt se lehetett helyre hozni.
Az első 4 évben lemaradt az összes gyerek.

Szarházi Gyucrsnyista majmok próbálják a saját és főnökük sarát szétkenni.

NEm fog menni !

Fodor Balázs 2016.12.08. 12:23:36

@András Horkay: "De ettől még nem tudsz előrelépni, csak üzemeltetni valamit."

De te most olyasmit akarnál számonkérni az iskolán, amit a szülőknek kellene megadni a gyerek első öt évében? Mert addig nagyjából eldől, hogy mit és hogyan tudsz majd tanulni, meg azzal mit kezdeni.

csik_somlyo · http://nepesedes.hu 2016.12.08. 12:27:52

A számok nem szépek, de úgy érzem, eltúlozzák a mértékét, és az okokat illetően az egyik legfontosabbat messze kihagyják (főleg a "polkorrekt" média): ez pedig a demográfiai átalakulás, a "halmozottan hátrányos helyzetű" elemek növekvő aránya, ami érthető módon a fiatalabb (és ezért iskolaköteles) korosztályban még szembetűnőbb.

A PISA eredmények elemzéseit vessük össze olyan "makacs dolgokkal", mint a tények, melyeket újságíróként és politikusként is szokás ignorálni.

2009 óta (6 év alatt) átlagosan kb. 20 ponttal (ez 2%-pont, mivel
1000-es skála) romlott a magyarországi diákok teljesítménye.
Ezt nem nevezném brutálisnak, hacsak nem lennék szenzációhajhász
politikus vagy újságíró.
Nézzük a számokat:
- 15 éves diákokat mérnek fel: ők 1994-ben ill. 2000-ben születtek.
- 1994-es szülésszám:115 598 (forrás:KSH)
- 2000-es szülésszám: 97 597 - a fentinek kerekítve 84%-a !!! Ez
16%-os csökkenés! Na ez brutális és nem a 2%-os visszaesés a PISA-ban!

Viszont a HHH gyermekek születésszáma ezalatt több százalékkal nőtt, azaz részarányuk jelentősen megnőtt (abszolút értékben is több HHH a kevesebb öszlétszámon belül: duplán növekvő arány)

gigabursch 2016.12.08. 12:40:23

A drágalátos tanároknak meg kéne tanulniuk először TANÍTANI.
Ráadásul a mit tanítani is kérdés.
Ehhez egy adalék:
A napokban kaptam egy képet.
40-es pofa ül rajta és a kiírás:
Még mindig várom a pillanatot, hogy egyszer az életben szükségem legyen a másodfokú egyenlet megoldó képletére.

Ez teljes mértékben rávilágít arra, hogy:
- egészséges életmód - nuku
- pénzügyi ismeretek - nuku
- test nevelése - nuku (nyomokban)
- kommunikáció - nuku
- csapatmunka - nuku
- erkölcs - nuku (nyomokban)
...de a logaritmus számítás az baromira kell.
Dömpingben a használhatatlan tudás.
A magyar irodalmat és a történelmet történelmi regények tömegével lehetne EGYÜTT oktatni, de inkább mind a kettőt kinyírják, hogy a gyerek utálja nyelvét, történelmét. Brávó!

Az egyetemre menők 70-80%-nak nincs nyelvvizsgája.
Mi a bánatos lófüttyöt csinált a drágalátos oktatói kar, hogy 20-25 éve nem képesek ezt a kérdést megoldani? Alkalmatlan férgek...

Pofáztak, meg sírtak, meg sztrájkhisztiztek - de tanítani kb. egy se...
(tisztelet a kivételnek)

De fizetésemelésért sorba állni - az megy...

A másik problémakör:
A sok f@...fej politikus, aki azt hiszi, hogy a nemzeti alaptanterv állandó variálásával majd kap életműdíjat. - Nem kapnak.
De legalább sokat ártanak
Akárcsak a szegregáció mentességgel. Ami megbukott. Drága és csak árt.

komisz_kölök 2016.12.08. 13:13:29

@midnight coder: had mondjam el, hogy nez ez ki a masok oldalrol. Osztrak multi, becsi iroda (volt mar nemet iroda is)
A csodalatosan kepzett magyar programozok jo resze siralmasan beszel angolul. Masodik idegen nyelvröl almodni sem mernek. Itt a 8 osztaly vegere jobban megy szinte mindenkinek.
De ami meg fontosabb, az az iskolabol hozott, ott megtanult hozzaallas. Pl a magyarok legföbb motivacioja a kudarckerüles, tuleles. Nem is csoda, ha elsö ota mindig leb.ssza öket valaki, ha hibazna.

Itt ha nem ert valamit vagy nem ert hozza, megkerdezi. A magyar mindenre ramondja, hpgy o.k, aztan szallitja a baromsagot egy het mulva. Kerdezni, nem erteni valamit szegyen. Mondjuk az indiaiak is ilyenek.

Itt a gyakornok gyerek termeszetesnek veszi, hogy van velemenye, es erre kivancsiak is. Pont ugy, ahogy a negyedikes lanyom megmondhatja a tanarneninek, ha valami nem tetszik neki. Ilyenkor összeül az osztaly egy körbe, es megbeszelik, mit lehetne tenni.

Cserebe tenyleg szorgalmasabbak a magyarok, meg tudjak a StringUtils összes funkciojat fejböl. Nagy elöny meg, hogy barmilyen unalmas, ertelmetlen munkat megcsinalnak, hiszen arra voltak kondicionalva az iskolaban, hogy ezert jar a jutalom ;)

komisz_kölök 2016.12.08. 13:35:49

@csik_somlyo: egyreszt ezek a gyerekek vannak. Ezekkel kene a legjobbat elerni, amit lehet, hiszen nekik kene megtermelniük majd a nyugdijadat.

Masreszt az osztrak v nemet oktatas ugy van a magyar elött, hogy a gyerekek minimum harmada nem az anyanyelven tölti a tesztet. Ok rzzel tudnanak ervelni, ha ott is a mentseg kereses lenne a reakcio. Mint ahogy nem az...
Szoval lenne mit javitani a magyar rendszeren.

vaki78 2016.12.08. 13:56:06

@Ballib cenzúrázók réme 19: ha megnézed a korábbi teszteken (2009,1012) jobbak voltunk, akkor azt is Gyurcsányék kúrták el, vagy mi? Akik azon szerepeltek, azok is ott tanulták az alapokat...

potie23 2016.12.08. 14:13:29

@András Horkay: Jogban annyi hiba lenne mint égen a csillag.Ez erős túlzás, azt sem mondom,hogy mentes.

Jogszabályalkotásnak is szabályai vannak:

61/2009 (XII.14) IRM rendelet

2§. érthetőnek és ellentmondás mentesnek kell lennie.Jogszabályokban vannak definiciók értelmező rendelkezések.De ha mégse világos, akkor kérhetsz jogi segítséget,hivatalos állásfoglalást adott szervtől,Hatóságtól.

Void Bunkoid 2016.12.08. 14:15:05

Valszeg van a pisateszt eredményében valami, de a tesztek sem éppen életszagúak szoktak amúgy lenni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 14:23:11

orbán tönktretette az oktatást, fekete-fehéren kimutatták, de ezért hibás a Párhuzamos, az úrgyíkok, a zsidó háttérhatalom, az emútnyócév, az időjárás, csak orbán nem. :))

2016.12.08. 15:07:24

Miutan mar a 70-es evektol azok mennek tanitonak es tanarnak, akiket mashova nem vennenek fel (tisztelet a nagyon keves kivetelnek), valamint a tanar- es tanitokepzok felveteli kovetelmenyeibol kikerult a pszichologiai alkalmassagi vizsga, igy csak az nem tanar, aki nem akar az lenni. Ez pedig alapvetoen meghatarozza az atlaggyerek atlagoktatasi szinvonalat. Csak nehany pelda, a magyar irodalom dolgozatban a helyesirasra 3-as jegy, mert a "budapesti" es "magyarorszagi" szavakat kisbetuvel irta. Informatikabol a tanar nem tudta, hogy az emaileket hogyan kell megnezni outlook nelkul. Es meg sorolhatnam. Es csodalkoztok...? En nem.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.08. 15:26:22

@Ballib cenzúrázók réme 19: "A 2012-es mérésben a diákokat tanulmányaik első 7 évében a Magyar Bálint féle elkúrás, és oktatás rombolás következményeként hülyítették el."

Hihi, te vagy itt a legnagyobb funkcionális analfabéta! Ha Magyar Bálint elkúrta vona az oktatást, akkor hogy a faszba emelkedett alatta (2009-re) az eredmény??? Beprogramozta a gyerekeket, hogy majd csakm egy fidesz kormány alatt hülyüljenek el????

Orbángazdid meg a komcsi Hoffmán Rózsája kúrtak el mindent, de annyira, hogy A MAYGAR OKTATÁS SZÍNVONALA ÖSSZEOMLOTT!

Ezt teheti ki orbán a kirakatba, aki ráadásul még hirdeti is, hogy nem értelmiségi társadalom kell ide, hanem SZAKMUNKÁS ÁLLAM!

Azt biztos, hogy nálatok fidióta birkáknál az alapképességek fejlődése, a szellemi potenciál növekedése tényleg csak 8 éves korotokig tart, utána meg ott maradtatok ezen a szinten. Más országokban viszont nem azért ülnek az iskolában a gyerekek 8 éves koruk után hogy porfogók legynek, hanem hogy minden nappal oksodjanak, fejlődjön a szellemi képességük.

Ezt ti fideszes birkák még felfogni se tudjátok, mert e megértéséhez kellen vagy 20 egység IQ.

András Horkay 2016.12.08. 16:20:17

@potie23: Nem nekem nem világos. Senkinek. A fogalmak nem definiáltak, a jogszabályon belül is vannak ellentmondások, és több jogszabály simán üti egymást, pld társasági tv + adó törvény + számviteli tv. De észre sem veszik. Majd lesz valahogy. Egyszerűen hiányoznak bizonyos feltételek esetén az események kezelései. Ha pld. van 32 eset, (5 feltétel különböző összefüggő esetei) abból mondjuk 4-5 nincs kezelve.

Fodor Balázs 2016.12.08. 18:39:29

@komisz_kölök: Na aztán az osztrák v. német oktatási rendszerről írt szép esszéd után egy fontos kérdés: mennyi egy magyar tanár fizetése? Mondjuk egy modern eszközökre jobban fogékony, még lelkes 5-10 év gyakorlattal rendelkező, épp már nem pályakezdő tanáré? Elmondom. Kb. 100-150 nettó. Ha ezért te minőséget vársz, akkor nem érted a világot.

komisz_kölök 2016.12.08. 19:26:24

@Fodor Balázs: amikor jelentkeztek a tanarkepzöre, meg az allasra, akkor ezt a fizetes dolgot senki nem mondta nekik? Kifogas mindig van. Ha elvalalsz egy munkat, kötelesseged jol csinalni. Pont. A fodraszod is kevesebbet keres, mint a berlini. Akkor ha legközelebb majd elszurja a hajad, jöhet ezzel, a minöseg dologgal, ugye? Orvosrol ne is beszeljünk.

Amugy mennyi lehet a kinai, lengyel, èszt tanarok fizetese?

Szerintem az, hogy tisztelettel, joindulattal banjanak a gyerekkel, nem fizetes kerdese.

eßemfaßom meg áll 2016.12.09. 07:02:25

@Luxuria: mondjuk ott nem nö évtizedek óra évente duplájára az iskolakezdő cigánygyerekek száma. A finn kisgyereknek ciki ha nem csinálja meg a feladatot. A cigánygyereknek meg dicsőség.

eßemfaßom meg áll 2016.12.09. 07:07:41

@vaki78: "ha megnézed a korábbi teszteken (2009,1012) jobbak voltunk,"

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Ha Magyar Bálint elkúrta vona az oktatást, akkor hogy a faszba emelkedett alatta (2009-re) az eredmény???"

a 2009-ben 15 éves melyik évben is kezdte az általánost? Ti is azok között vagytok akik lehúzták az indexes teszt átlagát ugye?

Fodor Balázs 2016.12.09. 07:34:58

@komisz_kölök: "amikor jelentkeztek a tanarkepzöre, meg az allasra, akkor ezt a fizetes dolgot senki nem mondta nekik?"

Ezzel te továbbra is amellett érvelsz, hogy piacgazdaságban olcsón is lehet minőséget kapni. De a piacgazdaság nem így működik.

"Kifogas mindig van."
Ez nem kifogás, ez egzisztenciális probléma. Te most cinikusan elvárod emberek ezreitől, hogy nem fizeted meg őket, de a gyerekedért tegyék meg a maximumot.

"Ha elvalalsz egy munkat, kötelesseged jol csinalni. Pont."
Ha te minőséget akarsz, akkor fizesd meg. Pont.

"Akkor ha legközelebb majd elszurja a hajad, jöhet ezzel, a minöseg dologgal, ugye?"
Ha szándékosan az olcsó zugfodrászhoz mész, akkor ne csodálkozz, hogy elszúrja a hajad. Ismét: ha jó fodrászt akarsz, azt meg kell fizetni.

"Orvosrol ne is beszeljünk."
Igen, az orvosoknak is gyalázatosan kevés a fizetése. Ha nem változik a helyzet, akkor 10 év múlva lesznek drága magánkórházak, aki meg nem tudja megfizetni, az az út szélén hal meg. A gyereked is, ha nem lesz elég pénze.

"Amugy mennyi lehet a kinai, lengyel, èszt tanarok fizetese?"
Tökmindegy, mennyi. Egyrészt az egy másik ország, másrészt problémákat nem úgy kell megoldani, hogy kijelented, máshol is van ilyen probléma.

"Szerintem az, hogy tisztelettel, joindulattal banjanak a gyerekkel, nem fizetes kerdese."
Ma egy takarítónő keres annyit, mint egy tanár. Tehát társadalmi szinten (és most az érvelésben te is), a saját gyereked taníttatását csak annyira becsülöd, mint egy iroda padlójának felmosását.

komisz_kölök 2016.12.09. 11:40:30

@Fodor Balázs: szerintem felreertesz. Azt mondom, hogy pont egy piacgazdasagban, ha elvallalsz egy munkat, es megbeszelitek, hogy mennyit fogsz erte kapni, nem lehet utolag azt mondani, "jo, de en arra gondoltam, hogy ennyiert csak szarul csinalom meg, ha jo eredmenyt szeretnel, fizess többet".

Ha te ezt a magatartast elfogadod, akkor legyen hozza szerencsed a fodrasznal, autoszerelönel, meg kömüvesnel. Pont azzal assak ala a tanarok a poziciojukat, hogy azt hazudjak, ennyiert amit kapnak, elvegzik a melot becsülettel. Aztan mikor a szerzödes megköttetett belengetik a lompost.

Magyarorszagon a tanarok ennyit kapnak. Akinek ez nem tetszik keressen mas palyat. Ha elegen lelepnek, a tanari fizetesek fel fognak menni, es megint meg fogja erni ott dolgozni. Na, ez a piacgazdasag, nem az, hogy a biztos fizetes melett csendben szabotalom a melot.

Fodor Balázs 2016.12.09. 14:16:49

@komisz_kölök: "hogy mennyit fogsz erte kapni, nem lehet utolag azt mondani"
Nem utólag van mondva. Másrészt meg aki tanár szeretne lenni, mert ahhoz van tehetsége és affinitása, menjen máshová? Nem. Rosszul nézed: tanárra szükség van és a fiatalok egy része joggal megy erre a pályára. A közoktatás nem piaci alapon működik, ha pedig mindenki elmegy a pályáról, akkor a gyerekeid pár évig hol tanulnak, amíg rendeződik? A tanári és az orvosi is folyamatos üzem.

"Ha te ezt a magatartast elfogadod, akkor legyen hozza szerencsed a fodrasznal, autoszerelönel, meg kömüvesnel."

Tele vagyunk szar és bunkó fodrászokkal, autószerelőkről és kőművesekről nem is beszélve, úgyhogy erre hiába hivatkozol.

"Magyarorszagon a tanarok ennyit kapnak. Akinek ez nem tetszik keressen mas palyat."
Ugyanígy mondhatják azt is, hogy mi tanárok ennyit kapunk, akinek nem tetszik, az keressen másik tanárt. Ugyanaz a logika, mert a függés kölcsönös.

Fodor Balázs 2016.12.09. 14:18:53

@komisz_kölök: Mellesleg meg sokan hagyják el a pályát, pont olyanok, akik ennyi pénzért becsülettel csinálják a dolgot, vagyis úgy gondolkodnak, ahogy te. Ennyi pénzért nem tudja tisztességesen csinálni, hát nem csinálja. Te meg tanítsd a gyereked otthon.

John Doe3 2016.12.09. 21:29:30

@lbalazs: Már nincs olyan -- egyes szakmáktól eltekintve -- hogy felvételi. Az én lányom is azért esik most pofára, mert nincs felvételi, ahol kijavítaná 4 év lógását.

bontottcsirke 2017.09.07. 15:30:46

@Sir Galahad: Az igazság az, hogy az igazi nagyágyúk ennek a pénznek a kétszereséért sem mennének el.

Egy profi tanár semmiben sem különbözik egy profi sebésztől. És ugyanúgy meg kell fizetni.

bontottcsirke 2017.09.07. 15:32:37

@vanvelemenyem: Ez így van, ez kb. egy tantestület 80%a. Viszoint a maradék 20 meg nem megy vissza a pályára ennyi pénzért, mert neki nem kényszer.

Sir Galahad 2017.09.11. 17:09:28

@bontottcsirke: Az az igazság, hogy a profi sebész nem több, hanem kevesebb fizetést kap, sőt akár ki is rúgják páros lábbal, ha évről évre egyre rosszabb mutatókat produkál. A tanárok meg így kapnak évről évre magasabb fizetést. Ki érti ezt?
süti beállítások módosítása