B1 blogcsalád



Donald Trump nagyon kikapott az elnökválasztáson, mégis megnyerte

2016. november 24. - nickgrabowszki

Hillary Clinton csaknem kétmillióval több szavazatot kapott, mint republikánus ellenfele, mégis úgy fog rá emlékezni a politikatörténet, mint akit még Trump is meg tudott verni.dt_1.jpg

A (keleti parti idő szerinti) szerda esti adatok alapján Clinton 63,9 millió, Trump 62,1 millió voksot kapott - írta a CNN.

Ez a legnagyobb különbség az amerikai elnökválasztáson vesztes jelölt javára. Eddig Al Gore tartotta a rekordot, aki 2000-ben kicsit több mint félmillió szavazattal verte Georg W. Busht, de az elnöki posztot az utóbbi kapta.

A látszólagos paradoxon oka az elnökválasztási rendszer sajátosságaiban keresendő: a szavazatok nem közvetlenül az elnökre, hanem az elnökválasztó elektorokra mennek, és (jellemzően) az adott állam összes elektori szavazatát az ott győztes jelölt kapja.

The winner takes it all - a győztes mindent visz. A vesztes meg mehet a levesbe.

Ez magyarázza, hogy csaknem kétmillió szavazattöbbséggel hogyan lehet mégis kikapni:

  • ahol Clinton nyert, ott nagyon nyert,
  • ahol Trump nyert, ott kicsit nyert.

De az eredmény ugyanaz:

akár fölényesen, akár éppencsak győzött az egyik jelölt, elvitte az adott állam összes elektori voksát.

És Trump több helyen nyert, mint Clinton, ez döntött.

Általános vélemény szerint Clinton a november 8-ai választást azért veszítette el, mert az ún. rozsdaövezet államaiban teljesített rosszul, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban.

Rendszert korábban Trump is kritizálta, a New York Timesnak viszont kedden az mondta: kampánya alkalmazkodott a rendszer követelményeihez.

Mi 22 államban kampányoltunk. Ha arra mentünk volna, hogy mi kapjuk a több szavazatot, akkor csak 3-4-be mentünk volna. Akkor el se hagytuk volna New Yorkot és Kaliforniát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8911994554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.24. 13:58:53

Azért kapott ki, mert az efbíájos csóka beleszart a kampányfinisbe. Kétszer.

Francois77 2016.11.24. 20:46:41

Killery azért kapott ki, mert elbaszták, nem kicsit, nagyon. Már eleve azzal is, hogy őt indították demokrata színekben. Hogy több szavazatot szerzett? A szabályokat ők is ismerték, ennyi.

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: tudod, úgy van az, hogy ha nincs az e-mailes balhé, akkor nincs mivel, ahogy te mondod: "beleszarni". De volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 10:48:53

@Francois77: "ha nincs az e-mailes balhé, akkor nincs"

:)) És ha fiatalabb lenne. És ha férfinak született volna. ...

A lényeg, hogy az a szokás, hogy az utolsó hónapban már nem szólnak bele a két (vagy három) jelölt kűzdelmébe. Ezt szegte meg az efbíájos csóka 11 és 2 nappal a voksolás előtt. Elég szoros volt a kűzdelem, ezért volt a beavatkozás döntő jelentőségű.

Francois77 2016.11.25. 18:38:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nem olvastad végig a mondatot, fuss neki még egyszer.... a szokás egy dolog, szokás, ha jól rémlik, az is, hogy nem használunk magánszervert külügyminiszterként. ja, várj, az nem szokás, hanem szabály...
senki nem avatkozott bele a kampányba, az FBI két levele abszolút a kampánytól független volt. ja, hogy akiről szólt, az az egyik jelölt volt, hát ez pech. de megnyugodhatsz, nem azon múlt. Hillary elvitte a szavazóit az urnákhoz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 18:42:46

@Francois77: "az FBI két levele abszolút a kampánytól független volt"

:))

Francois77 2016.11.25. 18:52:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nekem úgy rémlik, egyik levélnek sem volt a kampány a témája, ellenben az igen, hogy egy korábbi balhénak lesz vagy nem lesz következménye. lásd fentebb: oda kellett volna figyelni, és akkor nincs a balhé. de mint említettem, nem ezen múlt.
süti beállítások módosítása