B1 blogcsalád



Most már Orbán Viktor is tudja, mit érzünk

2016. november 22. - nickgrabowszki

A magyar miniszterelnök Szerbiában adott pontos jellemzését a saját politikájáról. Bár nem arról akart.orvu.jpg

Az MTI szerint a szerb-magyar kormányzati csúcstalálkozó plenáris ülését követően tartott sajtótájékoztatón a dél-szerbiai Nisben azt mondta:

Az, hogy bárki fellépjen azzal az igénnyel, hogy ő „minden jónak tudója”, minden erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki eltérően gondolkodik a migrációról, a nemzetről vagy a családról, az csak erkölcsileg alacsonyabb rendű álláspontot képvisel, mérhetetlenül bántott minket – fogalmazott. Hozzátette: remélhetőleg ettől most megszabadulhatunk.

Tehát már ő is pontosan tudja, mit érez a magyar választók kb. háromnegyed, aki nem rá szavaz vagy szavazott.

Illetve korántsem biztos, hogy tudja, mivel mindezeket burkoltan az Egyesült Államokkal kapcsolatban mondta, az amerikai elnökválasztás eredményét kommentálva:

Több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában, mint amit eddig tapasztaltunk.

De mindez éppúgy igaz a magyar belpolitikára is - noha ezt Orbán nem veszi észre. Vagy nem akarja észrevenni.

Itt is több szerénység és alázat kéne, ahelyett valaki fellép azzal az igénnyel, hogy ő az erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki tőle eltérően gondolkodik migrációról, családról, nemzetről, az csak erkölcsileg alacsonyabbrendű álláspontot képviselhet.

Mondhatni: hazaáruló.

Tényleg több szerénység és alázat kellene.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3211988208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pirimogyoró 2016.11.22. 16:35:57

"Itt is több szerénység és alázat kéne" Több? Hiszen nincs is.

Dániel Galsai 2016.11.22. 22:38:00

A cikk a rosszindulatú félremagyarázás "mesterműve"!
1. A 3.4 millió az csak akkor a VÁLASZTÓPOLGÁROK 1/4-e, ha a szerző szerint több, mint 13.5 millió magyar VÁLASZTÓPOLGÁR van! Ilyen az, amikor a primitív vakgyűlölet már a matematika törvényeit is kikezdi!
2. Maradjunk a 8 millió VÁLASZTÓPOLGÁRNÁL...ugyanis az legalább valós szám... Nos, ebből minimum a 30% SOHA nem megy el szavazni...még parlamenti-önkormányzati választásra sem!... tessék utánanézni visszamenőleg 1990-ig...tehát az legkevesebb 2.4 millió mínusz (népszavazásnál tradicionálisan még ennél is jóval több a passzív...)... vagyis a VALÓS , józan ésszel számításba vehető VÁLASZTÓPOLGÁROK száma kisebb-egyenlő mint 5.6 millió...!
3. Na, ebből az (elvi..) 5.6 millióból szavaztak 3.4 millióan a kötelező kvóta ellen!Ami amúgy minden idők legnagyobb "egyirányú" szavazati aránya, kb. 1 millióval több, mint a Fidesz jelenlegi szavazó bázisa!
4. A cikkben található rosszindulatú, kiragadott, valódi értelmétől megfosztott idézetekről nem is érdemes szót vesztegetni...ez nagyjából a Blikk színvonala - gyök alatt...
+1. Azt, hogy "Ti" mit éreztek, azt eddig is tudta minden némileg tájékozott ember...a romkocsma hűvöséből, egy boros kóla mellől, ezeket nyöszörgitek már sok éve...és mivel ott egymás között vagytok, el is hiszitek, hogy "Ti" vagytok a többség, a meghatározó értelmiség!
Éppen az ilyen elitista, belterjes, a világ valóságára érzéketlen, belvárosi, álszent, álliberális emberek miatt nyerte meg Trump az amerikai elnökválasztást...!
Uff, én beszéltem!

toportyánzsóti 2016.11.23. 06:03:39

Skizó szegény csuti orálmuzsik,sajnálni kő az ilyet.

2016.11.23. 06:32:15

Emlékezzünk régi "bevándorlóinkra
A valóban nemzeti érdekű orosz cár üldözötteire!

Széchenyi „ez a népcsoport ( megnevezése tabu) a jogtalanság „minden mindegy” hangulatában folyamodott csalásokhoz, amely a jobbágyság eladósításához, tömeges elárverezéséhez! (Lásd deviza hitel kormányzati kényszer rásegítéssel!) Úgy látja nem lett volna szabad az elmúlt évtizedekben olyan hatalmas tömegekben beengedni őket, amelyikre egyik országban sincs példa!
Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a tabu szemlátomást való szaporodása. Mely országban a tabu megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)*** "Kölcsey Ferenc: Országházi beszédéből!
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között tabu laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." Liszt Ferenc
"A tabu felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel. És az Apokalipszisben én, szerencsétlen, főszerepet játszom." Széchenyi
"Egyetlen ország sem engedheti meg magának a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlást, amely megrengetheti a társadalom alapjait. Fizikailag és másként is veszélyes. Joby Warrick, a Washington Post"

2016.11.23. 06:38:02

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." Voltaire

A tabuval védett nem más, mint egy barbarisztikus és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelője minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére!— Voltaire
Eredmény Európa szellemileg üressé vált. A felszín alatti rothadás felbűzlik a mindenkori ellenzékek és kormánypártok formális idiotizmusából. Itt, a kelet-európai régió peremén különösen nehéz olyan ügyeket, személyeket, közösséget találni, amihez kapcsolódni lehet, amivel az ember nem szigetelődik el, nem lesz visszavonhatatlanul magányos. Már semmi lényegeset (a következetesen sulykolt nyugati-jóléti életvitelen kívül, bizonyos kivételezettek számára) nem tud nyújtani.
Luther 1 uzsorásnak példáján megmutatja, hogy „A pogányok józan ésszel fel tudták mérni, hogy az uzsorás négyszeres tolvaj, és gyilkos!”
. A mottóm, hogy az ember egy magának való önző, esztelen állat, mindent megmagyaráz. Különben azért esztelen, mert legyőzhetetlen önzését még vészhelyzetben sem képes kordában tartani.
A rákos sejtet sem érdekli semmi más, csak az eszeveszett osztódás, gyarapodás, növekedés, önző módon letarol mindent, rátelepszik mindenre, és csak nő és nő és nő. Az eredmény? Megöli azt, akin élősködik és ezzel önön maga halálát is előidézi.
Lehet velem nem egyet érteni, lehet engem kritizálni és belekötni minden második mondatomba, hogy hát az nem egészen úgy van, nem eléggé tudományos, nincs rá bizonyíték, stb. Rám lehet sütni a bélyeget, hogy antiszemét vagyok, rasszista vagyok, pacifista vagyok, istentelen vagyok, borúlátó vagyok, vagy bármi mást, amit ki lehet találni. Ez mind lényegtelen, még néhány év, vagy évtized és nem én leszek az, akinek álláspontját revideálnia kell.
De ne számítson könnyű halálra és gyötrő halálfélelemtől mentes utolsó órákra az, aki helyzetét kihasználva közpénzeket lopott, aki nem tett meg mindent gyermekei boldogulásáért, aki önző érdektől hajtva halálba hajszolta férjét, vagy miután az mindent megteremtett számára, kitette az utcára. De az se számíthat rá, aki feleségét üthető-verhető rabszolgának tartja vagy, aki szüleinek, amíg élnek, nem adja meg azt a kevéskét, amivel boldogan beérnék. Összességében felhívnám a figyelmet az európai kultúra alapját képező Tízparancsolatra, amit a hithagyomány szerint maga Isten adott át Mózesnek a Sínai-hegyen.

Csaba Szikora 2016.11.23. 07:58:29

Nem rá szavazott a választópolgárok 3/4-e?
Ezt pontosítsd kérlek.
süti beállítások módosítása