Vannak, akik útjába esnek Orbán Viktor megalomán lázálmának. Vagyunk így Magyarországon ezzel kb. 9 millióan, de most az etyekiekről lesz szó.
- Némelyek Etyeken nem átallják sérelmezni, hogy a miniszterelnök kisvasút átmegy a telkükön.
- Esetleg az állam emiatt ki is sajátítja azt.
- Pláne, ha meglepetésszerűen vasútállomást építenek valaki kertje végébe.
Az RTL Klub Híradó szerint erről hivatalosan senkit sem értesítettek, derítse ki mindenki maga, és akinek nem tetszik, terveztessen saját nyomvonatalt.
A Magyar Nemzet szerint Tessely Zoltán (Fidesz–KDNP), Etyek, Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos levélben
arra kérte Etyek polgármesterét, Garaguly Tibort, hogy a korábban készült nyomvonalterveket a település pótolja ki a kormány számára is elfogadható szakmai anyaggal, olyannal, amely eléri a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. által megrendelt előtanulmány színvonalát.
Azaz: a végtelenül kompromisszumkész kormány felajánlotta, Etyek
saját költségen terveztessen olyan nyomvonalat, amit majd esetleg a kormány, illetve Orbán is elfogad.
A Nemzet szerint ugyanakkor a a tiltakozások hatására egyelőre lekerült a napirendről a kisvasút Felcsút-Etyek szárnyának megépítése. De korántsem végleg. Ha saját költségen nem tervezik át, akkor az eredeti terevek szerint építik meg, kit érdekel, hogy kinek okoznak ezzel kárt.
Pillanatnyilag azonban az Felcsút-Bicske és az Alcsút-Lovasberény vonalon van a hangsúly. Mert Orbán Viktor is megmondta:
ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.
Jelenleg ez történik.
Hogy ez tetszik-e az ott élőknek, az nem szempont. Ha nem tetszik, akkor fizessenek.