B1 blogcsalád



Az etyekiek egyelőre megfúrták Orbán kisvasútját, de ezért fizetniük kell

2016. november 01. - nickgrabowszki

Vannak, akik útjába esnek Orbán Viktor megalomán lázálmának. Vagyunk így Magyarországon ezzel kb. 9 millióan, de most az etyekiekről lesz szó.kv.jpg

  • Némelyek Etyeken nem átallják sérelmezni, hogy a miniszterelnök kisvasút átmegy a telkükön.
  • Esetleg az állam emiatt ki is sajátítja azt.
  • Pláne, ha meglepetésszerűen vasútállomást építenek valaki kertje végébe.

Az RTL Klub Híradó szerint erről hivatalosan senkit sem értesítettek, derítse ki mindenki maga, és akinek nem tetszik, terveztessen saját nyomvonatalt.

A Magyar Nemzet szerint Tessely Zoltán (Fidesz–KDNP), Etyek, Szent László- és Váli-­völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos levélben

arra kérte Etyek polgármesterét, Garaguly Tibort, hogy a korábban készült nyomvonalterveket a település pótolja ki a kormány számára is elfogadható szakmai anyaggal, olyannal, amely eléri a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. által megrendelt előtanulmány színvonalát. 

Azaz: a végtelenül kompromisszumkész kormány felajánlotta, Etyek

saját költségen terveztessen olyan nyomvonalat, amit majd esetleg a kormány, illetve Orbán is elfogad.

A Nemzet szerint ugyanakkor a a tiltakozások hatására egyelőre lekerült a napirendről a kisvasút Felcsút-Etyek szárnyának megépítése. De korántsem végleg. Ha saját költségen nem tervezik át, akkor az eredeti terevek szerint építik meg, kit érdekel, hogy kinek okoznak ezzel kárt.

Pillanatnyilag azonban az Felcsút-Bicske és az Alcsút-Lovasberény vonalon van a hangsúly. Mert Orbán Viktor is megmondta:

ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.

Jelenleg ez történik.

Hogy ez tetszik-e az ott élőknek, az nem szempont. Ha nem tetszik, akkor fizessenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3811920691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyuszóka13 2016.11.01. 11:28:24

Jó lenne,ha végre valaki elmondaná, hogy mire megy ki ez a "játék". Orbán,ha ezt meg meri tenni, akkor tényleg ki kell jelenteni,hogy ez totális diktatúra! Elvenni valakinek a tulajdonát, nekimenni egy közösség akaratával szemben!? Akkor ez a vég!

pirimogyoró 2016.11.01. 15:08:27

@Nyuszóka13: Csak addig lehet tulajdon, amíg valaki szemet nem vet rá. Addig.

ebella 2016.11.01. 17:18:20

Gondolom nem sokan fognak az úrhatnám tahóra szavazni Etyeken.

Pyrrhus 2016.11.01. 19:58:26

Volt ott egy vasútvonal Bicske-Székesfehérvár vonalon. A nyomvonala ma is megvan.
Ugyan mi az akadálya, hogy Felcsút-Bicske között erre a nyomvonalra telepítsék g.O. játékszerét?
Csak nem az, hogy valamelyik g.O. fanatikus megvette a területet és nem kíván kisvasutat a "földjére"?
---------------------
Az etyekieknek tanácsolom: Fogjanak egy ceruzát és húzzanak a térképre egy girbe-görbe vonalat, az Etyekhez tartozó határon kívül. S adják át a kormánynak, hogy ez pont olyan gondossággal készült, mint az ő terveik.
Ha már annyira nemzetgazdasági érdek az a napi 20 utast (se) szállító, mindössze az év felében, s akkor is 10 és 16 óra között üzemelő játékvonat.

schlumbergerna 2016.11.01. 22:30:42

Nagyon beteg, gyógykezelni kéne, lehetőleg valami zárt helyen. A való világgal már úgy sincs sok kapcsolata.

sakkosfx 2016.11.01. 23:21:54

Nyíregyházától Domrádig járt régen és mindig tele volt! Most buszok járnak helyette minden községbe az érintett vonalon! szerintem a busz drágább! Akkor másutt miért éri meg 20-fő utassal? Na de mi biztos nem értünk hozzá és ne pofázzunk bele!

pirimogyoró 2016.11.02. 03:13:15

@ebella: Ez őt baromira nem érdekli. Szavaznak neki az erdélyiek, oszt jónapot...

Énmégújvagyok 2016.11.02. 05:22:34

@Nyuszóka13: Erősebb kutya b@szik!! (Régi dakota mondás.)

Netuddki. 2016.11.02. 09:39:04

Lakóingatlant nem fog tudni kisajátítani. Vagy legalábbis nem könnyen.

2016.11.02. 10:08:27

@Tibi !: "Lakóingatlant nem fog tudni kisajátítani. Vagy legalábbis nem könnyen."
Ezt hittük a manyupról, a trafikokról és még annyi minden másról.
Hoznak róla törvényt, hogy ami a tied, az sose volt a tied és kész.

Netuddki. 2016.11.02. 10:24:51

@Ylim: Még egyelőre nem hoztak ilyen törvényt. Azért írtam, hogy nem fog könnyen menni. Szövegértés.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.02. 10:28:55

Elég gyenge ez a vasútvonalas bérrettegés.

Meg röhejes is.

Féljünk, mert épülnek vasútvonalak, meg autóutak az országban..

Legalja ballib bérrettegés.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.02. 11:25:53

@Ballib cenzúrázók réme 18: ez nem vasútvonal szarhulladék "elvtárs", ez egy diktátor állatsága. A vasútvonal normál nyomtávú, és napi 20-nál több ember használja, és nem jelentéktelen települések közt megy. De ez egy hozzád hasonló értéktelen, káros komcsiivadék hazaáruló tetű nem értheti :)

Gyűrött Papír 2016.11.02. 13:27:14

@fidesz maszop dk egykutya: Pedig rutinos fórumos vagy. :) Ne válaszolj neki, a hozzászólásainak a dátuma sem igaz.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.02. 13:27:52

@fidesz maszop dk egykutya:

A vidék fejelsztést csak a magadfajta komcsi bérrettegők szapulják.

A kisvasútakat felújjítoták Lilafürden, Királyréten, csakúgy mint számos más településen.
Mind jót tett kivétel nélkül az idegenforgalomnak.

Nem hiszem hogy Etyek kivétel lenne, csak azért mert Felcsúttal lenne összekötve (ahol Orbán egykor lakott), vagy éppen az Alcsúttobozi Arborétummal, ami szintén közkedvelt túrista célpont.

kvp 2016.11.02. 13:45:23

Tenyleg erdekes a cikkben emlitett nyomvonal, ugyanis Bicskerol a regi elhagyott ipari vasut nyomvonalat kovetve a Tovaros, Eromu to, Zoltan to, Otvenyolcas dulo, Orban dulo, Alcsuti ut utvonalon siman be lehetne vinni a vonatot az etyeki focipalya melletti ures teruletre, az etyeki autobuszallomas melle. Semmilyen lakott terulten nem menne at. Raadasul a Korda studio latogatokozpontja elott menne el, tehat lenne esely valamivel nagyobb forgalomra is es Etyeken intermodalis csomopont alakulna ki. (vonat-busz-foci)

Az itt leirt nyomvonal eleg messze keruli el Botpusztat es a Kolumbusz utcat is csak az Alcsuti ut sarkanal erintene, ami teljesen lakatlan terulet. A ket lovarda kozzul a Botpusztait delrol, mig a horgasztonal levot eszakrol kerulne el, az utobbihoz mondjuk epulethet megallo is, a patakhid kozelebe. Persze ez csak az en otletem, mit ahogy az is, hogy a meglevo vagonok es ket mozdony helyett a teli idoszakra erdemes lenne a kiralyretiekkel epittetni egy kisebb dizel/hibird motorkocsit ami kisebb forgalom eseten a nyari idoszakban is gazdasagosan mukodtetheto lenne.

CoolKoon 2016.11.02. 14:23:40

@Ylim: A trafik nem a "kisemberé" volt (hanem a "rohattmocskos" multiké), a manyupról meg elhitették az emberekkel, hogy elherdálja a pénzt. Csakhogy a lakóingatlan egészen más. Ott esetleg olyasmi is megtörténhet, hogy Kubatov elvtárs bőrfejű bandáját konyhakéssel fogja várni a tulaj, meg esetleg a nagyapa világháborús puskája is előkerül (pláne ha kártérítés nélkül akarnák kitenni az illető lakosokat). Ha pedig a kisembereknek ilyen látványosan nekimennek, akkor nekik végük, mert a fizetett csürhéjük nem tudja őket megvédeni a népharagtól (egy ilyen eseménynek pedig villámgyorsan híre menne).

CoolKoon 2016.11.02. 14:27:45

@Ballib cenzúrázók réme 18: Először is a "vidékfejlesztés" szót egybeírják, az "Alcsútdoboz" d-vel írandók, a turista pedig rövid u-val. Másodszor is a vidékfejlesztésnek is gazdaságosnak kell lennie, mert különben csak viszi a pénzt (arra pedig nincs pénz). A csuti gyerekvasúttal pedig pont az a gond, hogy nem stimmel a matek. Vagy te a számokat is "liberális bérrettegők" ármánykodásának tartod?

kissiú 2016.11.02. 14:28:07

@Ballib cenzúrázók réme 18: Kicsit idejétmúlt bérretegőknek nevezni az ellenzéket, amikor a főni a menekültáradatból kovácsol politikai tőkét...

sas70 2016.11.02. 14:29:57

Lehet, ha anno a főgecit felveszik úttörő vasutasnak, akkor most nem is kellene ezzel foglalkozni, mert kiélhette volna a mániáját!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.02. 15:10:12

@sas70: "ha anno a főgecit felveszik úttörő vasutasnak"

Talán akkor szocializálódik, nem lesz neki akkora trauma, hogy az apja veri, és nem válik pszichopatává.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.02. 15:15:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Tudtommal Gyurcsány apjáról közismert csupán hogy alkoholista volt, aki rommá verte a ksicsaládot minden kocsmázás után.

Persze az idő mindent megszépít a komcsi Gyurcsnyistáknál, és Orbán személyesen élte át Gyurcsány gyerekkori frusztrációit is.. :DDDD

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.02. 15:28:59

@Ballib cenzúrázók réme 18: "elvtárs" én nem tartozom közétek, tehát nem vagyok komcsi.

Etyek nem kivétel, kb sehol sincs értelme a kisvasutaknak (bányákban van). Arrafelé ahol semmi sincs csak egy diktátor állatságai meg főleg nincs értelme. De hát kádár elvtársatok is így csinálta.

illaim 2016.11.02. 15:38:50

@Ballib cenzúrázók réme 18: Szóval azt állítod te köcsög, hogy az Orbán hülyeségei miatt is, a Gyurcsány részeges apja a hibás? LOL

Gérard Duchemin 2016.11.02. 15:56:00

@Nyuszóka13: Mire megy ki a játék? És hogy akkor ez egy totális diktatúra? Jó reggelt kívánok Nyuszóka. Már 2010 óta, vagyis 6 éve ez totális diktatúra. És természetesen a totális diktatúra is rosszabbodhat, de rossz, és nem annyira nagyon rossz állapotában ugyanúgy totális diktatúra a neve.

Gérard Duchemin 2016.11.02. 15:56:55

@ebella: Tévedhetsz ebben. Ugyanis vannak olyan vallásos hülyék, akik akkor is szavaznak orbánra, ha az elveszi a házukat.

Gérard Duchemin 2016.11.02. 15:58:16

@schlumbergerna: Hogyan gondolhatsz olyat, hogy ennek a fasisztának az állapota gyógykezeléssel javítható? Ennyire naív nem lehetsz!

Gérard Duchemin 2016.11.02. 15:59:30

@Tibi !: "Lakóingatlant nem fog tudni kisajátítani. Vagy legalábbis nem könnyen." Ahogy azt a Móriczka elképzeli. De fog tudni. És könnyen.

Gérard Duchemin 2016.11.02. 16:00:53

@Tibi !: "Még egyelőre nem hoztak ilyen törvényt. Azért írtam, hogy nem fog könnyen menni." De könnyen fognak tudni hozni ilyen törvényt. És ezért írtad tévesen, hogy nem fog könnyen menni. Mivelhogy de. Könnyen fog menni.

Gérard Duchemin 2016.11.02. 16:03:19

@CoolKoon: "a manyupról meg elhitették az emberekkel, hogy elherdálja a pénzt." Pedig tényleg elherdálta a pénzt. Márminthogy a fasiszta, disznó orbán. Az herdálta el.

Gérard Duchemin 2016.11.02. 16:05:55

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nos az a helyzet, hogy az egyik ember (Gyurcsány) apja alkoholista volt, és ez az ember normális maradt, a másik ember (orbán féle fasiszta) apja szintén alkoholista volt, és ez a másik ember meg hülye lett. Így megy ez.

CoolKoon 2016.11.02. 16:31:06

@Gérard Duchemin: Mindegy, de épp eléggé absztrakt (volt) az egész konstrukció, hogy azt csináljanak a pénzzel, amit akarnak, jelentősebb ellenállás nélkül. Abból viszont, hogy jönnek a Kubatov pribékjei, hogy kitegyék az illetőt a saját házából, mindenki ért, a pénzügyi analfabéta is. És tökmindegy, hogy törvényt hoznak-e róla, vagy sem.
süti beállítások módosítása