B1 blogcsalád



Gázszerelő a yachton

2016. augusztus 29. - jdesi

mlmaslinica.jpgÜlt a gázszerelő a hátsó taton feszítő jakuzziban, és merengett.

Mellette egy barna bőrű, gyöngyhalász jellegű hableány próbált a kedvére tenni. A hajó sebesen szelte a habokat, a vakító kék vízben pajkos delfinek ugráltak, talán hogy ők is közreműködjenek a bánatos képű, testes gázszerelő felvidításában. A távolban, a parton kecses pálmafák hajladoztak, miközben a nap aranyló sugarakkal vonta be a tarajos hullámok tetején megtörő vízcseppeket.

Kell mondani tovább? Idilli a kép. Aki csak egy képeslapban (Magyar Narancs) látta volna, megnyalná mind a tíz ujját, és Grönlandtól a Tűzföldig ekképpen sóhajtana föl: Óh, bár csak én élvezhetném jól végzett munkám és megérdemelt üzleti sikereim ilyen jogos jutalmát ezen a földi paradicsomon.

De a gázszerelő mindebből a sok jóból keveset vesz észre. Csak szomorúan maga elé lógatja orrát – talán kicsit piszkálja is – és néha elmélázva nagyot sóhajt.

Próbáljuk hát megtudni,

mi bántja ezt a derék embert?

Nos, ha bekapcsoljuk és reá irányozzuk remekbe szabott gondolatolvasó kézi készülékünket (melyet a kis Rogán Tóni talált föl valamelyik nap, amikor maradt két perce a Pasa park bővítése és egy menekültellenes plakát kiragasztása között), akkor csak azt látjuk, hogy hatalmas számsorok ugrálnak és villognak a money, money feliratok között, ahol időnként elkezd villogni a „bingo” csörög a kassza, s az egészet fentről a Kis Vezetőből áradó malaszt vonja be.

Kétségtelenül, mi bízunk a kis Rogán Tóni-féle berendezésben. De most mégsem tartjuk valószínűnek, hogy jól közvetít. (A feltaláló erre a megjegyzésünkre önérzetesen megrántja a vállát és csak annyit bök oda, hogy mind ezt gondolja mindig. És különben is, egy EU-ból finanszírozott beruházás keretében megvették a  találmányomat pár trillióért, úgyhogy tutira jó az.)

M a kezdeti kudarcok után se adjuk fel a reményt, hogy megtudjuk mi bántja azt az embert, aki egy csodás hajón száguld a barna bőrű hableánnyal a boldogság felé.

Kérdezzük meg hát őt magát: Mondd, Lőrinc barát, mi nyomja apró szívedet?

Lőrinc felemeli tekintetét s miközben a kis hableány keze tovább siklik, s felágaskodik a pompás yacht orra, ahogy teljes gőzzel átvágnak a vitorlások között, hogy csak úgy, mókásan borogatja őket a büszke Artemy által keltett sok hullám, így sóhajt fel:

Bizony én csak egy nyolcas alátéten merengek. Hogy azt hova is kell rakni, amikor a FÉG-féle felülfolyásos vízmelegítős kazánt kötöm a rendszerre. Sehogy sem tudom most felidézni, és ez bizony nagyon bánt.

Éppen mondanánk, hogy kit érdekel. Tegye ahova akarja, amikor fess tengerésztiszt bukkan elő, vigyázzba vágja magát, fehér kesztyűs kezével szalutál.a22.jpg

Mire Lőrinc megigazítja a fecskéjét és elhessenti a hableány kezét. És odaveti a fedélzetmesternek:

Na, mi a fenével zaklatsz, te ördögfattya, már megint?

A tengerész nevet, kivillan mind a 64 hófehér foga, egy szót sem tud magyarul, de valami kedvességnek veszi a tulaj úr megjegyzését és rákezd angolul. Lőrinc a tökét vakarja, és megrántja a vállát. Franciául, olaszul, oroszul (nyiko nye át szuszvjuet – feleli erre mosolyogva poliglott hősünk), németül, horvátul, franciául ( rúzs et noár, röen növaplú – vág vissza az olvasott ember) hasonló a helyzet.

Akkor egy telefonba épített kis program segítségével, amelyet a kis hableány tudott üzembe helyezni, mert a gázszerelő ilyesmivel nem foglalkozik, oda jutottak, hogy most telegrafáltak fentről.

A gázszerelőé lett a Paksi Atomerőmű, az új erőmű építése és a teljes áramszolgáltató rendszer, hozzáadták a Hortobágyot, az Északi-középhegységet és tíz falut a benne élő jobbágyokkal együtt.

Lőrinc gazda kifakadt:

De most komolyan, ezért zavarsz, te füstös képű? És arról semmi hír, hogy a disznóimmal mi van? Hogy esznek e rendesen? Ellet-e már a kocám? Üstöllést szaladj és kérdezd mán meg.

Némi ügyeskedés a telefonon, a fordítógép halkan duruzsol, a tengerész el.

Lőrinc pedig arra gondol, hogy ha a düzni felől próbálná a kisebbik franciakulccsal, akkor talán odaférne a nyolcas alátét, és ez a megoldás már majdnem felvillanyozza, amikor visszatér a snájdig tengerész és jelenti, hogy mind az egymillió koca jól van, szépen gyarapszik a Nagy Nemzeti Disznóólban.

Lőrinc ezen elmélázik. Még hogy egymillió? Nem emlékezett pontosan, mikor lett ilyen sok disznaja, mert azt azért ő is sejtette, hogy az egymillió az egy szép nagy szám. Odáig megvolt neki, hogy a Gazda egyszer átugrott hozzá, meglátta, hogy malacokat tart és megkérdezte, nem akar-e hozzá még?

És Lőrinc gazda egész életében tartotta magát ahhoz, amit még a drága, jó nagymamájától tanult, hogy amit adnak, el kell fogadni. Jó lesz az még valamire. De hogy ilyen sokat kapott volna, nahát.

artemy.jpgEkkor egy matróz érkezett, és engedélyét kérte, hogy reffelje a grószt.

Az anyád picsája

- gondolta emberünk, de azt azért sejtette, hogy ilyesmit az ő társadalmi pozíciójában már nem illik hangosan kimondani, ezért csak annyit felelt: Bmmeg. Hogy hiszen otthon is mindig ezt mondták egymás közt, ha a grósz reffelése szóba került.

Ne húzzuk az időt, Lőrinc rémesen érezte magát. Tengeribeteg volt, a hableány nem hagyott neki nyugtot, az egyik tengerész öt percenként rátört, hogy na, most kapott két stadiont, övé lett a balatoni vasutak felújításának a joga, tripla áron és egyéb marhaságokkal zaklatta. Mint ha nem lenne mindez mindegy.

De mi legyen a nyolcassal?

Ebédnél félretolta undorral a polipsalátát, a kis rákoktól öklendezni kezdett, a rajnai rizlinget palackostul vágta tengerbe. Majd szelt egy nagy szeletet a fokhagymás lángolt kolbászból, kortyolt egyet a demizson páleszből, amit nádszékből és gumicsizmából főztek és még kies falujából hozta, elégedetten böffentett, és most az járt a fejében, azért szép is tud lenni az élet.

Később, a tízes zárkában sokszor gondolt erre a pillanatra vissza, és ilyenkor mindig a szájában érezte azt a jó fokhagymás ízt.

(Képek: Magyar Narancs)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr911657424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

János Elemér Román 2016.08.29. 14:47:27

Irigylésre méltó, hogy valaki ennyire tud irigykedni, hogy ily emeletes marhaságokat képes írni!

TOPGUN 2016.08.29. 14:47:27

hajó ha nem jó ez van, megy megy nem meggy nem meggy :)

TOPGUN 2016.08.29. 14:48:41

nekem elég lenne az is ha az Önkormányzat építési hatósága nem baszogatna indokolatlanul, egyébként klassz hajó

Kelly és a szexi dög 2016.08.29. 14:54:37

engem csak az érdekelne, hogy vajon szopat-e a jacuzziban ?

Janossz 2016.08.29. 15:18:06

@Kelly és a szexi dög: Szopat. Téged is. Meg még tízmilliót.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.29. 15:19:41

Gyurcsány milliárdja jó milliárd.

Soros milliárdja szuper jó etalon milliárd.
"Beszóltak az angolok ? Bedöntjük a fontot milliárd."

Mészáros milliárdja rossz csúnya milliárd.

Fújj, fújj.
Írjunk egy emberi irígységre hajazó böffenetet rögvest.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.29. 15:28:00

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Van a jó gazdag ember, meg a rossz gazdag ember. Ha liberális, akkor semmi gond, ha akár dollármilliárdos is. Ha nem liberális, akkor még forintmilliomos se lehet.

Ez a szabály.

hidroponi 2016.08.29. 15:28:14

@Ballib cenzúrázók réme 18: meszaros milliardja az en ezresembol van, amit elloptatok..

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.29. 15:43:56

@hidroponi:

Te szerencsétlen...
Azt hiszed a Gyurcsányé és/vagy a Sorosé nem , ugye !?
:DDD

Gyorgy Nagy 2016.08.29. 15:44:35

Ükhet ez a gázszerelö a világ legnagyobb yachtján lehet sok sok pénze is akkor is egy hatalmas PROLI PARASZT SEGGNYALÓ.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.08.29. 15:51:12

Hogy szidhatta a személyzet a suttyót, hogy teleköpködte a fedélzetet szotyi héjjal!
Hát ha még a Kisvasutas barátja is ott lett volna!
Egyébként:
Ha stróman lenne - de mint tudjuk nem az - akkor annyira stróman, hogy még a vizi kéjúton is ő helyettesíti a megbízóját!

Janossz 2016.08.29. 15:51:32

@Gyorgy Nagy: Strohmann.
Azért jár körbe-körbe az Adrián, nehogy bekapja valami cápa egzotikus vizeken, oszt kiderüljön, kié is az a nagy-nagy vagyon...

Szelid sunmalac 2016.08.29. 15:52:53

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nem baszod anyad te takonygerincu?! Hat nem elkergettek a budos kuva anyjukba az altalad felsoroltakat?! Most meg probalsz mogejuk bujni, hogy a gazdaid lophassanak, te farturo?!

telkoe 2016.08.29. 16:03:42

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Ha már akkor legföljebb azért szidta mert szotyi foltot hagy a tikfa burkolaton...

Boka1 2016.08.29. 18:18:55

Gyurcsányék olipari tanulók voltak ezekhez képest. Kérdés, hogy Viktor kinek a strómanja!?

2016.08.29. 18:54:55

@hidroponi: Gyurcsányé is bazzeg :-)

Ybl 2016.08.29. 19:26:59

Addig jó nekik, amíg ilyen végtelenül hülye az ellenzék.

miller light 2016.08.29. 19:41:10

Szóval, van itt egy ember, aki akárhogyan is, de felépített egy milliárdos cégbirodalmat. Volt ilyen már máshol is, meg lesz is még. Lehet, hogy sok mindent alátóltak, de a saját teljesítménye akkor is ott van: ha síkhülye lenne (mint pl. a blogíró), akkor közelébe sem jutna ennek, legföljebb hegeszthetne és sületlen blogokat firkálhatna. A ti elődeitek és nagy példaképeitek - Kádár, Marosán, Kossa, Aczél, stb. mind derék munkásemberek voltak, akiknek a kedvenc komcsi rendszeretekben sosem hallgatták el azt a szkmát, amiben sosem dolgoztak, de mégiscsak valamikor inaskodtak: műszerész, pék, kalauz, kőműves. Így hát vicces, amikor legázszerelőzitek Mészárost. Irgalmatlanul buták vagytok, hát ez van.

Janossz 2016.08.29. 20:04:18

@miller light: Te meg irgalmatlanul okos vagy.
Ez a pasi hat év alatt keresett 23,3 milliót/hó, csak erre a bárkára. Akárhogyan is, ahogy mondod... Ezzel van a baj, hogy akárhogyan is.
Nem tisztességes piaci versenyben, hanem kurva nagy hátszéllel. "Akárhogyan is."
A Ti pénzetek is benne, fidesztrollkám, az nem zavar ugye, mert csorog le egy kicsi a családnak??
Amíg szükség lesz rátok, kis katona, utána kussba mentek, mint a nagy MOB vezér..
Ha ez a cikk 2007-ben jelenik meg, Gyurcsánnyal, lángokban állna nem csak a város, már az ország is, ennyit fejlődtünk, látod alattatok, nincs az a lopás, ami kiverné a biztosítékot.
Egyébként gázszerelőnek is gyenge volt.

miller light 2016.08.29. 20:40:13

@Janossz: nagy marha vagy, nem is kicsit. Egyszerű, mint egy faék. Ilyen bárkával meg tele az Adria, nem mintha megvetendő volna, de mégiscsak. Nekem meg nem csorog sehonnan, legföljebb a könnyeim, amikor röhögök rajtatok. Szereltettél vele otthon? Honnan tudod?

Janossz 2016.08.29. 20:49:52

@miller light: Tudod, van ilyen televízió nevű szerkezet, amin keresztül hírek jönnek-mennek a világban. Nos egy falubéli/környékbeli, nem tudom már jóasszony mondta volt ott, hogy nem volt a szakma nagymestere.
Az Adria tényleg tele szép hajókkal, de nem biztos, hogy mind pókeren nyerték.
Imádd Őket, amíg lehet, ha bukni fognak, úgyse fogsz emlékezni rá!

miller light 2016.08.29. 21:22:10

@Janossz: ahogy elnézlek titeket meg őket, nagy valószínűséggel korábban halok meg, mint ahogy buknának. Odaát meg úgyis szép minden. Itt meg ti gondoskodtok a jó hangulatról...

Janossz 2016.08.29. 21:36:10

@miller light: Hát akkor érezd jól Magad, ha a komfortérzetedhez hozzá tartozik a folyamatos meglopatásod is.
Ez Neked nagyon finom érzés lehet, mikor a Tiéid művelik.

miller light 2016.08.29. 22:09:43

@Janossz: Nézd csak, az enyéim nincsenek abban a helyzetben, hogy lopjanak (bár ez relatív, mármint hogy mit nevezünk lopásnak. Mert lopás az is, ha nem fizetek viteldíjat a villamoson...) Nevetséges ez a lopás és korrupció mantrázása a szoci/ballib oldalon, végiglopott évek után, sőt, ha hozzávesszük az 1990 előtti időszakot, akkor évtizedek után. Ezek, itt, most, sosem fognak annyit lopni, mint amennyit a tieid loptak. Anyagiakban és erkölcsiekben egyaránt. Bizony, sorolhatnám csak családon belül mindazt, amit ellopta(to)k tőlünk, amikor a lopás és az emberek tönkretétele a társadalom működtetésének egyik alapja volt. Népi demokráciának csúfolták.

Hawks 2016.08.29. 22:28:57

@miller light: légyszi, mutasd meg Kádár, Marosán, Kossa, Aczél, Gyurcsány stb. milliárdos yachtját. Ugyanígy, mutasd meg, személyenként mikor volt nekik saját 1400 hektárnyi földjük - elárulom: sosem. Amiről te beszélsz, azt úgy hívják államosítás, ezt ami most történik, úgy hívják, az állam szétlopása. Én egyiket se helyeslem, de a kettő ellentétes előjelő, és neked úgy tűnik, csak az egyik problémás.

ember100 2016.08.29. 22:32:32

@miller light:
Helló !

Azért elég sötét lehetsz :) Gondolom világít a negró a szádban.
Azt mondod ha horti halálba küldte a Magyarokat akkor a fidesz is megölhet párat ?
Az 1990 es évekből modj egy pár MSZMP politikust párttagog aki milliárdokat harácsolt össze ja persze elfelejtettem Czinege katonák által épített nyaralóját , az mosz BIZTOSAN ÉR annyit amennyi állami megrendelést KAPOTT az ország gázszerelője.
NE legyél nevetséges 2010 előtt a mi :) lőrincünk egy üzleti SENKI mvolt és lőn jött a megvilágosodás csoda és milliárdos lett.

Janossz 2016.08.29. 22:36:09

@miller light: Ismerjük, a szokásos relativizálás...Már ciki az elmútnyócév, most már tekintsünk visszább, elvtársak, nehogy az elmúlt hatra is rákérdezzenek.
Amiről Te beszélsz, az a kollektivista társadalom építésének kísérlete volt, nem túl nagy sikerrel. Az pedig a termelőeszközök társadalmi (állami) tulajdonba vételével járt. Nem mindenki felhőtlen örömére persze.
De valahogy nem emlékszem azokból a szomorú időkből arra, hogy Titón kívül magyar pártfunkcik, azok barátai, vagy szomszédai luxusyachtokkal hasítottak volna az Adrián, két nyaralójuk, meg a focicsapatuk között ingázva.
Ezt csak a szép új világ hozta magával. A fő, hogy Neked tetszik.

kewcheg 2016.08.29. 23:17:20

Tudomásul kell venni,hogy Magyarország a döbrögik és a jobbágyok országa volt,van és lesz. Itt mindenki ,aki vezetővé válik, igényt tart az 50-80 négyzetméteres bőrülőgarnitúrás irodára, míg beosztottai (akik a munkát végzik) kettesével nyomorognak 10 négyzetméteren. Itt gyakran a döbrögi alárendeltje, az ispán, még a döbröginél is gecibb ,azaz túlteljesíti a főnöke elvárásait,természetesen az alant lévő jobbágyok kárára. Itt esélye sincs a svájci típusú paraszt-polgár demokráciának,ez egy feudálkommunista csökött kis szar. Itt az a sajátos helyzet áll elő, hogy jól érezné magát kim dzsongun, pol-pot (nyugodjon békében:)) valamint erdogan is. De jól érzi magát a csak bebaszni, és kurvázni idejövő brit egyetemista is, tehát ez egy mesebeli ország, holvolt-holnemvolt az Óperencián is túl...:)

miért 2016.08.29. 23:22:56

@Ballib cenzúrázók réme 18: És neked mennyi esik le lőrincbarát fillérjeiből?
Úgy gondolom lehetnél harmadik fletó és csüngőhasu barátod ellett a zárkában. Lenne kivel szórakozniuk...

ebella 2016.08.30. 05:12:25

Lehet van egy magállapodás Orbán és a gázszerelő közt. Él mint marci hevesen a rengeteg állami pénzből, ha meghal a vagyonát az Orbán gyerekeire-unokáira hagyja. Mindenki jól jár, csak a magyar nemzet nem. De az kit érdekel?

ebella 2016.08.30. 05:17:10

@a BircaHang Média szerk.: Inkább annak kéne szabálynak lenni, hogy nem nyerünk minden szakmában közbeszerzést, milliárdokkal túlárazva, mert az a magyarok kárára megy. Ha libsik vagyunk, ha bolsik, ha kiszfiúkból lett libsikből született állítólagos nemzetiek haverjai, sehogy. Persze aki nem itthon él, az könnyen szarja le a magyarok baját!

Nzoltan 2016.08.30. 05:43:18

@kewcheg: Ez nem veletlen. Amíg mindenki önként áll jobbágynak miert is változna bármi?

Nzoltan 2016.08.30. 05:46:57

@ebella: Ez csak álom. Ez a világ minden pontján így van. Politikusnak nem azért szokás állni, mert romantikus, hanem a kapcsolatok miatt.

Nzoltan 2016.08.30. 05:50:49

Egyébként nem értem, hogy miért kell kihangsúlyozni, hogy meszáros "csak" egy gazszerelő. Akik itt bírálják, azok nyalnak be a tövig az eu-t vezető nyolcosztályos senkiknek.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.30. 06:00:05

@ebella:

Ilyen a korrupció, ami baj, de nem a fő baj.

ebella 2016.08.30. 08:01:27

@a BircaHang Média szerk.: Valóban. A fő baj, hogy a magyarság lassan elvész , mert az un. nemzeti kormányben sem azzal törődnek, hanem a saját és a haverok zsebének megtömésével. Azért előz meg már az összes V4-es és mások is, akik nemrég még a hátunkat nézték.

ebella 2016.08.30. 08:07:07

@Nzoltan: Azért a világ minden részén nem viszik el az összes tejfölt a politikusok és a haverok. Rengeteg üzletfelem van Németországban, Ausztriában és Svájcba, aki nulla politikai kapcsolattal is meggazdagodott, De alaposan. És ez nem világtól elrugaszkodott gondolat, hanem a tény.

Senkinek nem az a baja, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, hanem az, ha szinte csak maga felé, és közben kárt okoz az országának, mert olyan plusz pénzeket fizet ki a haveroknak, amit másnak nyilván nem fizetne ki. Pedig az élni és élni hagyni elég régi kitétel.

ebella 2016.08.30. 08:13:56

@Nzoltan: Akit megválasztottak. A Mészáros meg maga szerint is az Orbánnak köszönheti, hogy három-öt év alatt nem a mari néni gázát szereli hatvanezerért, hanem mindenfajta melót az országban ami állami munka, és nem kicsit túlárazva, Persze csak mikor megnyerte, akkor derül ki, hogy ja még harminc százalékot rányomunk, mert annak annyi az ára.

És tudod, akinek meg kell dolgozni a pénzért, az nem szereti, ha másnak ajándékban adnak, akár száz forintot, De főleg százmilliárdokat. Nekem meg kell dolgoznom a pénzért, ha jól is élek. Neked?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.30. 08:15:21

@ebella:

Orbán az utóbbi évek messze legjobb magyar politikusa. Ő az, aki végre az embereket és a jövőt is nézi, nem csak saját politikusi jövőjét.

vpbarna74 2016.08.30. 08:30:49

@a BircaHang Média szerk.: ??? Te melyik dimenzióban élsz? :)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.30. 08:49:42

@ebella:

Jelenleg sajnos csk két alternatíva közül választhatunk.

Mindkettő lop.

Viszont az egyik alatt rommá adósodott az ország, megduplázódott a munkanélküliségi ráta, és 2010-re az EU utolsói lettünk, úgy hogy 2002-ben még Szlovákia elött voltunk, és Medgyessy 2006-os Euró bevezetéssel kampányolt.

A másik alatt pedig csökken az államadósság, munkanélküliségből munkaerőhiány lett, stabilizálódott a gazdaság.

ebella 2016.08.30. 09:25:17

@a BircaHang Média szerk.: Annyira jó, hogy csak a haveroknak dolgozik, a nyolcvan százalék reáljövedelme a múlt év végén nem érte el a 2008-as szintet, az alsó dekádé, meg majd húsz százalékkal az alatt volt.

Néhányaknak jó kétségtelenül, de közben a rendszerváltozáskori tizennégy és fél millióról, tizenegy és fél millióra csökkent a magyarság létszáma a Kárpát -medencében (Orbán volt hatalmon a rendszerváltás óta eltelt idő felében), és a fogyás egyre fokozódik. (Közben a tótok nominálisan is többen vannak, pótolva a kivándorlási veszteségeiket az eltótosodó magyarok és a ruszinok közül. Mi meg nem magyarosítjuk el a milliós kisebbséget, Sőt olyan kedvező helyzetet teremtünk nekik, hogy egyre nagyobb a számuk, a legutóbbi népszámlálás óta megduplázódott.)

És ez a nemzet sorskérdése. Ebben nincs előrelépés, Sőt. Akkor kinek jó? A Sorosnak? Mert neki megegyezik a céljaival. Az, hogy játsszák itt a prolik előtt az eszüket, ne tévesszen meg!

ebella 2016.08.30. 09:33:39

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nekem a Jobbik is alternatíva, a maga húsz százalékos pillanatnyi támogatottságával. Ők még nem loptak meg. Mindeki más igen.

Munkanélküliégből a kivándorlás miatt lett munkaerőhiány. A kivándorlás meg a szégyenletesen alacsonyan tartott bérek miatt, aminél a húsz éve még kódis tótok is jóval többet keresnek. (Csak az állam háromszázezer embernek fizet minimálbért, vagy bérminimumot.) Csak az én környezetemben vagy tízen mentek ki családostól. A felének eszében nincs visszajönni.

Az adósság meg mindig december harmincadikán csökken, és január harmadikára újra megnő. Magasabbra, mint azelőtt. Nem vetted észre?

átlátó 2016.08.30. 10:15:18

Minden tizedik lépjen ki!

Szelid sunmalac 2016.08.30. 11:21:52

@a BircaHang Média szerk.: Uhh.Birka! Uberelted magad! Nem semmi! Ilyenkor oklendezel ,vagy nyuszitve rohogsz?

Szelid sunmalac 2016.08.30. 11:37:03

Azert feltuno, hogy ket napja van kint cimlapon ez a blog es mindossze ennyi kis lanyha probalkoza van mentegetni ezt a ferget. Talan meg a verfidesz trollok is latjak, hogy ez a faszi vedhetetlen...No persze a birka az mas eset...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.08.30. 11:39:45

Lőrinc jachtja a legjobbik,
Flancolások nála hobbik,
S neki dolgoznak a lobbik.
.
Boldog persze ettől Viktor,
Pezsgő pukkan, tart a víg tor,
S vezérképet fest pár piktor...
.
Sok cirkusz van s kevés kenyér,
Hőzöngőt csap TEK-es tenyér,
S orrunkig a korrupt genny ér...
.
Nincs itt pénzszerzés már tisztán!
Jobb jövőben van, ki hisz tán,
Vagy így marad Abszurdisztán?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.30. 12:05:57

@Szelid sunmalac:

Soha nem mondta senki hogy védhető lenne.

Ti mosdatjátok folyamatosan az MSZP tolvajait, Gyurcsánytól, Hagyón keresztül, Molnár Gyuláig, és a Strómanjaikat, vagy a Portik féle beépített maffiózó embereiket akik Laborczal egyeztetnek, aki a kormány titkosszolgálati minisztere.

Én folymaatosan azt mondom, hogy mindkettő lop.
Csak amíg az MSZP bagóért eladta az országot, és az EU-s pénzeket a külföldi multiknak (100 milkákért, lásd Alstom per), addig a Fidesz nem a külföldi Soros féle lobbit, hanem saját potentáltjait eteti.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.30. 12:10:57

@ebella:

A Jobbik nem alternatíva.
Kommunista diktatúrét vezetne be, mind a béreket tekintve, mind a cigányok rendszabályozása terén. Nem működik. A kereslet kínálat törvényei alapján vagy rendeződnek a bérek (most évente cirka 5-10%-al emelkednek a reál bérek), vagy nem.

Attól hogy ők határozattabban fogalmazzák meg a valódi problémákat, az ezekre adott válaszaik, megoldásaik a legrosszabbak.
Bár már kezdenek konszolidálódni ők is, hogy ne b@sszanak ki minket azonnal az EU-ból ahogy nyernek, csak mondjuk 2 év után.

Komodoi 2016.08.30. 12:32:36

Miért, yachton is kellhet gázt szerelni, ha elromlik a központi fűtés vagy valami.

citrix 2016.08.30. 12:46:58

Orbán és sleppje valamint a világ legügyesebb gázszerelője és polihisztora minden nap kézcsókra járulhat Gyucsány elé. Ő az aki kikövezte a fidesz útját és bársonyszőnyeget fektetett rá. Innen gyerekjáték és persze szívós munka is Habony tanácsaival kiépíteni a pártállamot, személyi kultuszt. A teljes államapparátus a fidesz törvényalkotó és végrehajtó szerve lett, Polt Péterrel az élen. Tegyen feljelentést aki visszaélésekről vagy korrupcióról tud, mondta a Vezér. Tegyen, Poltnál... az év vicce de nem az. A tehetséges gázszerelő szép yachtja hab a tortán, miért nincs az ország többi egyébként szintén szorgalmas gázszerelőjének yachtja, szállodalánca, konzorciuma?

ebella 2016.08.30. 13:23:48

@Ballib cenzúrázók réme 18: Komolyabb alternatíva mint a bolsik és csatlósaik. Nekem mindenképp. Meg még húsz százaléknak pillanatnyilag. De a Fidesz is volt már tíz százalék alatt is története során.

A bérekhez az államnak nagyon sok köze van. A minimálbért ugyanis ő határozza meg és ő fizet több mint egymillió ember. És ezt a szomszéd országokban használják is, hogy elégedettebb legyen az alkalmazott. Nálunk meg aki minden szart államosított, szemforgatva széttárja a kezét, hogy neki mi köze van a bérekhez? Volt már ötven százalékos minimálemelés a Fidesz alatt. Most is az kell, vagy elmegy majd mindenki aki még tud mint tenni, akin a nemzet jövője múlhat!

Az a képzelés meg, hogy bolsevik diktatúrát vezetne be, nagy marhaság. Egy olyan embertől különösen, aki a rendszerváltás előtti kiszfiúk mai csapatának kampányol. Kik is államosítanak? Kik is adnak a saját alkalmazottaiknak kurvaszar béreket, hogy a tótok lengyelek, horvátok csak röhögnek a magyar munkáson? Vagy csak a régi bolsi módszert használod, hogy amiben sáros vagy, azt kend a másikra, de jó hangosan ám! Ráadásul kontraproduktív. Ha olyanok mint a bolsik, akkor a bolsik is szavazhatnak rájuk.

A cigányokat meg tíz magyarból nyolc kifejezetten utálja. Azzal senkit nem ijesztesz meg, hogy nem fogják támogatni a cigányokat.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.30. 22:36:25

Mija fasznak jakuzzi egy yahtra, mikor ott a tenger, bármikor úszhat egyet benne?
süti beállítások módosítása