A BKV-per (3.)

Nos hát - mondta a vizsgálóbíró, belelapozott a füzetbe,
s olyan hangsúllyal mondta K.-nak,
mintha tényt állapítana meg:
- Ön szobafestő? - Nem - mondta K. -,
hanem egy nagy bank első cégvezetője.

(Franz Kafka: A per)

Dési János sorozata a B1 blogon

Az előző rész tartalmából:

• „A nyomozó hatóságnak elképzelése és ehhez igazodó elvárásai voltak a BKV-ban történetekről, és ennek igazolására a terheltektől együttműködést vártak“ – mondta Antal Attila védőügyvédje
• „Őrizetbe vételem napját követő vallomásomban mindezt tudomásomra is hozták, azzal, hogy amennyiben az elvárásoknak nem tudok megfelelni, hosszú időre előzetes letartóztatásba kerülök”  - állította Antal Attila harmadrendű vádlott
• A vádlottak a bíróság előtt ezzel magyarázták, hogy korábbi, magukra s egymásra terhelő bizonyítékaikat visszavonták, mert ott nem az igazat vallották, hanem amit hallani akartak tőlük.

A BKV-perben a bírósági eljárás egyik leglényegesebb kérdése az volt, hogy a vádlottak, s időnként a tanúk,

melyik vallomásának higgyen inkább a bíróság.

Ugyanis a korábbi beismeréseket, illetve egymásra tett vallomásokat sorban visszavonták. Már az előző részben is azt próbáltuk megfejteni, melyik variáció állhat közelebb az igazsághoz. Hiszen miért ne fordulhatna elő, hogy a nyomozók előtt, első ijedségükben a gyanúsítottak igazat mondanak, majd később, rájőve, hogy ha tagadnak alig-alig akad bizonyíték ellenük, visszavonják korábbi vallomásaikat.

Ám akadnak momentumok, amelyek azt erősítik, a későbbi, bírósági verziók tartalmazhatnak több igazságot. Nézzünk most egy-két erre utaló jelet.

Gyalog Balázs, Antal Attila védője a bíróság előtt határozottan így fogalmazott:

Akkor nem tudtam, most már tudom, hogy mi történt a Teve utca és a Gyorskocsi utca között. (Az egyik helyről a másikra szállították a fogvatartott Antalt, hosszú órákon keresztül, természetesen úgy, hogy még a kihallgatásokkal ellentétben, itt ügyvédje sem volt jelen. – D. János) Az, hogy ha nem is erőszakosan, nem is kényszerítően, de az akkori társadalmi elvárásoknak és a mindannyiunk által ismert közhangulatnak megfelelő és elvárt vallomás lehetőségét ismertették Antal Attilával. Aki nem azt mérlegelve, hogy mi a hosszútávú következménye, úgy döntött, hogy valótlan vallomást tesz. A társadalom elvárása akkor az volt, hogy legyen kormányváltás és a korrupt politikusokat vonják felelősségre. Ember legyen a talpán, aki ebben a helyzetben 2010-ben, abban az adott, a rendszerváltás óta soha nem tapasztalt társadalmi, és közhangulatú időszakban ellent tudott volna állni a még egyszer mondom nem fizikai, de egyértelmű pszichikai nyomásnak.

És Antal – állítja már a bíróságon – engedett a nyomásnak.

Én elmondtam, hogy nincs tudomásom semmilyen guruló forintokról, de figyelmeztettek, hogy ez azt jelenti, hogy én Hagyóékat védem és ezzel csak magamat hozom menthetetlen helyzetbe, előzetes letartóztatásba fogok kerülni. Hogy ez ne történjen meg, hagytam, hogy a jegyzőkönyvezés során a hangsúlyok máshová kerüljenek. Javasolta helyett utasított, tájékoztatás helyett jelentés kerüljön a jegyzőkönyvbe, ami így megfelelt az elvárásoknak.

A vallomástétel körülményeiről Antal a következőket mondta a bíróságon:

Az első háromnapi vallomásom végig úgy zajlott, hogy vallomásomat szinte bekezdésenként átnézték, állítólag megküldték az ügyészségnek, hogy elegendő-e a szabadlábra helyezésemhez.

Az ember ilyenkor megpróbál megfelelni.

A vallomások - ha hinni lehet ezen beszámolóknak, akkor a nyomozó hatóság erőteljes „kívánságára“  - a rendőrségi kihallgatáson is az egyre inkább igazodtak az „elvárásoknak“, azaz változtak.

Ahogy az korábban többször elhangzott, például Hagyóról szerettek volna „valamit“ megtudni.

Nézzünk erre egy példát. 2010. január 26-i kihallgatásán például Antal Attila azt mondta a jegyzőkönyv szerint és ügyvédje jelenlétében egy CEMI Kft. nevű céggel kötött szerződésről, hogy:

Azonnal megbíztam egy tanácsadó céget, a CEMI Kft-t, amely kellő tapasztalattal rendelkezett, és ennek a átvilágításnak és stratégia alkotásnak a vázát és később a konkrét megvalósítását is koordinálta, bonyolította és tanácsadóin keresztül effektív végezte.

Kérdésre elmondom, hogy a CEMI Kft. kiválasztása a feladatra úgy történt, hogy a cégnek egy előmínősítése volt a BKV-n belül, vagyis megbízható cégnek számított és gyorsított eljárásban lehetett vele szerződést kötni. Azt nem tudom, hogy korábban a BKV kötött-e ezzel a céggel szerződést, de az nekem elég volt, hogy van előmínősítése, illetve készítettek az államháztartással kapcsolatban is egy tanulmányt, amely igen jelentős volt, és annak a gazdasági életben is volt olyan elismertsége, hogy alkalmasnak találtam a céget a feladat ellátására.

A másnapi kihallgatáson már a nyomozók elvárásaihoz illeszkedőbb lett ugyanez a történet.

2006. karácsonya után már dolgoztam a BKV átvilágításán.  Ez úgy történt, hogy Hagyó úr a figyelmembe ajánlotta a CEMI nevű tanácsadó céget. Hagyó úr azt mondta, hogy a CEMI képes arra, hogy egy BKV szintű vállalat átvilágítását elvégezze. Én a CEMI-vel elkezdtem a munkát, azaz közösen kezdtük el megismerni a BKV-t. Ekkor még nem volt szó arról, hogy milyen tartalmú szerződést fogok kötni a CEMI-vel. Hagyó úr azt mondta, hogy világítsuk át a céget és az átvilágítást a CEMI-vel végezzük el. (…) A pályázat végén azt mondta nekem a CEMI vezetője F. D., hogy a megbízási díjuk 400-500 millió forint. Én az összeget sokalltam, de F. úr azt mondta nekem, hogy ők ennyibe kerülnek. Ezt elmondtam Hagyó úrnak, aki azt mondta, hogy gyorsan kell jó munkát végezni, ezért nyugodtan írjam alá a szerződést. Mindig azt mondta, hogy haladjunk, menjünk.

Ezen a példán jól látszik tehát, miként változtak a vallomások. Természetesen nem kívánjuk most letenni a garast egyik vagy másik mellett, csak a változásra, a „hangsúlyeltolódásra“ hívnánk fel a figyelmet.

• Az elsőben szó sincs Hagyó Miklósról még. A kiválasztás oka aszerint, hogy a cég rendelkezik előminősítéssel, referenciával, alkalmas a feladatra.
• A másodikban már előkerül a főpolgármester-helyettes neve. Mint aki rábeszélte, szinte utasította a BKV vezetőjét ennek a szerződésnek a megkötésére.

Természetesen, akár így is történhetett. De jellemző, hogy Hagyót csak azután említi, miután - legalábbis Antal értelmezése szerint megmagyarázták neki - ha nem vall rá, ha hallgat róla, akkor ki tudja, meddig marad fogva. A durvább verzióban:

jobb, ha említ politikailag fontos neveket, különben ki tudja, mivel vádolják még meg őt.

A január 26-i vallomás jegyzőkönyve szerint az előbb idézettek után csak annyit említ meg, hogy

a 100 nap letelt, én a tulajdonosok és a tulajdonosi képviseletek elé tártam a megállapításokat.

A január 27-i kihallgatáson viszont az következik:

A BKV döntési mechanizmusával kapcsolatban elmondom, hogy nekem mint vezérigazgatónak rendszeresen kellett találkoznom Hagyó úrral és M. úrral. Ezeken a három fős találkozókon konkrét kérdések is elhangzottak.

Igen, történhetett így is. Nem voltunk ott. Ám a vallomások sorát áttekintve jellemző, hogy a jegyzőkönyvekből ki nem derülő okokból, egyre többet és többet mondtak el a gyanúsítottak. De miért jött meg a beszélő kedve ilyen hirtelen? Hiszen

nem látjuk nyomát, hogy kihallgatóik olyan új bizonyítékokat tártak volna elő, amelyeket meglátva belátták, mindent el kell mondaniuk.

Kétségtelen, talán ügyes nyomozati taktikával, ravasz keresztkérdésekkel össze lehet zavarni a kihallgatottat. Ám miközben például Antal, illetve védője azt állítja később, hogy nem mérte föl, hosszabb távon milyen következményei lehetnek annak, ha e szakaszban „beismerő“ vallomásokat tesz, az kétségtelen, hogy ahogy a többi gyanúsított, úgy Antal is gyakorlott tárgyaló, üzletember, akit nyilván nem lehet egyszerűen zavarba hozni pár kérdezéstechnikai trükkel.

Antal magyarázata az, haza akart menni. S abban bízott, ha eleget tesz kihallgatói kívánságának, akkor hamarabb mehet.

D. J.