B1 blogcsalád



Már a bírák is sztrájkolnak az elfogult bíróságok miatt

Bírákat, nem birkákat akarunk!

2016. április 25. - Spectra

bah1.jpg

A bírók is csatlakoznak a pedagógusok sztrájkjához, és követelik az elfogult bírói vezetők, többek közt a “kenyéradó gazdás” Harangozó Attila lemondását - írta meg a hvg. Úgy tűnik, már nem csak a koncepciós perek vádlottjai, hanem a bírák is tartanak a Szegedi Ítélőtábla szervilis elnökének elfogultságától.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy több bíró is bevallotta: nincs független bíróság Magyarországon. Kulcspozícióban lévő feletteseik visszaélnek a bírák egzisztenciális kiszolgáltatottságával, és az ügyek elosztásával is manipulálják az ítéletet, pláne politikailag kényes ügyekben.

A bírák vallomására a Szegedi Ítélőtábla elnöke azt reagálta az OBH elnök Handó Tündére utalva, hogy “az ember a saját munkáltatóját, kenyéradó gazdáját nem támadhatja meg...

Most egy bírók alapította testület, az Egyéni Függetlenség és Felelősség Fórum közleményben jelezte, hogy szolidaritást vállal a sztrájkoló tanárokkal. Mint írták ugyanis,

elégedetlenek a bírói szervezet jelenlegi "feudális működésével".

Mindemellett pedig követelik a Magyar Bankszövetségnek bocsánatkérő levelet író Wellmann György Kúria-bíró és Harangozó Attila lemondását is.

„Kérjük az Országos Bírói Tanácsot, hogy határozatban foglaljon állást a hatalommegosztás és a bírói pártatlanság, a bírósági igazgatás átláthatósága, a jogfogyasztó polgárok tiszteletben tartása, Harangozó Attila és Wellmann György lemondása, az emléktábla eltávolítása szükségessége mellett" – írják.

Egyszóval a testület is tiltakozik az ellen, hogy az igazságszolgáltatás fontos pozícióit az Orbán-kormánynak nyalizó bírák töltsék be. Mint felhívásukon írják: 

Bírákat, nem birkákat akarunk!

13086936_957359731046025_8610270064041781569_o_1.jpg

Eddig úgy tűnt, hogy csak a jelenben is zajló koncepciós perek vádlottjai tartanak a elfogult bíróságoktól. Nem alaptalanul, hiszen a BKV-ügy kapcsán is számtalan gyanúsan felülről irányított bírói ítélet született. 

  • Szívós Mária bírónő a vádlottak előzetes letartóztatását kétes indokokkal rendelte el, majd hosszabbította meg többször is.
  • Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes előzetesét háromszor is meghosszabbította egy olyan bizonyítékra hivatkozva, ami nem is létezett.
  • Alkotmánybíróként különvéleményeivel hátráltatta a per törvényes bírósághoz való jogának érvényesülését.
  • Az Orbánnal személyes barátságban álló OBH elnök alkotmánysértő módon törvénybe iktatta a peráthelyezés lehetőségét. Ezzel elérve, hogy a per az általuk választott bíróságra kerüljön másodfokon is: a fideszhű Harangozó Szegedi Ítélőtáblája elé.

Ha követik a jelenben zajló úgynevezett "elszámoltatási pereket", akkor önökben is felmerülhetett a kérdés: vajon Szegeden figyelembe veszik azt a rengeteg ellentmondást, ami már egyszer megsemmisítette a nokiás dobozokat? Vagy a kenyéradó gazda kedve szerint dönt majd Harangozó ítélőszéke a BKV-ügyben?

A vádlottak természetesen nem sztrájkolhatnak, csak jogi lépésekkel védekezhetnek az őket ért jogsértések ellen. A bírák mostani tüntetése azonban megerősíti az aggályaikat és igazukat. Mivel a bírók számára speciális jogszabályokban tiltják a sztrájkban való részvételt, ezért tiltakozásukat úgy fejezik ki, hogy

a tárgyaláson kívül is fekete talárt viselnek majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr948661222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása