B1 blogcsalád



A Fidesz újabb döbbenetes sikere

2016. április 07. - nickgrabowszki

A Habony-fiúknak már megint nagyon messzire elgurulhatott a gyógyszere. Azt írják az egyik közpénzen kitartott médiatermékükben, hogy 

Itt az ideje, hogy a szocik köszönő levelet írjanak Orbánnak.

gfg.jpg

Mert szerintük az, hogy az MSZP már egyedül, a többi nemjobboldali párt nélkül is megelőzte a közvélemény-kutatásokban a Jobbikot, az

a Fidesz politikájának köszönhető.

A világban nem lehetett úgy az európai fasizálódásról, a szélsőjobb előretöréséről írni az elmúlt 5 évben, hogy a Jobbik ne szerepelt volna benne, mint az egyik példa. (...)

A Fideszben ezt nagyon jól tudják. Nem véletlenül dolgoztak annyit a Jobbik politikai blöffjeinek leleplezésén, nem véletlenül próbáltak rávilágítani annak kormányképtelenségére és üzeneteinek valódi tartalomnélküliségére. Nehéz feladat volt, de mintha a stratégia működne, mintha a Jobbik valóban visszaszorult volna, mintha valóban lelepleződött volna szavazói előtt. (...)

Magyarország az egyetlen ország, ahol a kormányzópárt stratégiája képes volt a szélsőségek további erősödését fékezni, amiből a baloldal is némileg profitálhat.

Ha jól értjük, akkor tehát a baloldalnak (nemjobboldalnak) azért kellene hálát éreznie a Fidesz felé, mert az azzal marginalizált egy szélsőjobboldali pártot, hogy átvette a témáit, az elképzeléseit, megoldásait és a módszereit.

  • Annak kellene örülnie, hogy a Fidesz lett a Jobbik.

  • Hogy az egykori liberális, majd jobbközép pártból egy szélsőjobboldali populista párt lett.

  • Hogy Magyarországon marginális ellenzékből kormányra került a szélsőjobboldal.

A második világháború, azaz több mint 70 éve először. És ehhez még választások se kellettek.

Hát, tényleg nagyon örülünk.

Mintha Sztójay Döme azzal érvelt volna, hogy a tisztelt népbíróság enyhítő körülményként vegye figyelembe, ő csak a szélsőségesek további erősödésének megakadályozásán fáradozott. Ti. azért deportáltatta a vidéki zsidókat, nehogy kormányra tudjanak kerülni a nyilasok.

Micsoda siker.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr18576020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kőkobaki 2016.04.07. 17:41:47

Egy pszichiáter nézzen már rá!

Afrika steht an der Elbe 2016.04.07. 18:01:17

Ti már egészen becsavarodtatok öregem.

PSX 2016.04.07. 18:07:50

Remekbe sikerült írás! Csupán a gusztustalan gnóm fotója ... megrázó élmény...

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.04.07. 18:26:14

Tény hogy a sok zsidókomcsi regnálása alatt - ellentételezésként- erősödött meg a Jobbik. Most nehéz dolguk van, náculással nehéz tömegpárttá válni, a cukiskodás meg a fidesznek is megy.

Persze eddig egyedül a Publicus mérte a szocikat a Jobbik elé 1%-kal, úgyhogy ebből azért ne csináljatok elméleteket.

apro_marosan_petergabor 2016.04.07. 18:42:33

Ennek a bloggernek kb annyi esze van, mint egy porcelán kutyának.
Populista párt?
Populista az RTL(Való világ, Mónika) meg Pukli(tanítanék, ha volna kedvem hozzá...), ez a párt nemzeti érdekeket véd meg (IMF kontra, bankvilág kontra, migráns megállítás, demográfia javítás családi adózással, munkára szorítás szocsegély helyett), kétségtelen ez szokatlan a libero vonalon.
De még lesz időtök szokni, hál' Istennek.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.07. 19:02:26

@apro_marosan_petergabor: "ez a párt nemzeti érdekeket véd meg" HAHAHA húgyagyú komcsikáim ti nagyon viccesek vagytok. Vajon röhögés nélkül le tudjátok írni ezeket?

baldoc 2016.04.07. 19:06:04

@apro_marosan_petergabor:" ez a párt nemzeti érdekeket véd meg "
Szóval az egészségügy lerohasztása nemzeti érdek, az oktatás szétrombolása nemzeti érdek, a legalacsonyabb jövedelműek Eu-ban legmagasabb adóterhelése nemzeti érdek, Paks 2 orosz kiszolgáltatottság nemzeti érdek, rokkantak tömegeinek magára hagyása nemzeti érdek, kastélyok festmények, zongorák borozók vásárlása nemzeti érdek, fiatalok Unióba hajtása nemzeti érdek, nemzeti tulajdon magán tulajdonná alakítása nemzeti érdek.
Maga hozzá szokhat ehhez.
Egy tisztességes magyar ember nem tűrheti tovább.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.04.07. 19:10:02

@baldoc: az nagyon jó lesz amikor az összefosás megint adókkal fog kampányolni meg rezsivel....legalábbis nekem..:)))

baldoc 2016.04.07. 19:21:21

@Tiszteltetem Brüsszelet: Magának nem kell!!
Magának öröm a 2010 óta bevezetett 40 új adó.
Az adócsökkentés kormánya: Folytatjuk.

Netuddki. 2016.04.07. 19:57:53

A kitartott takonyárpi írta? Vagy a közpénzmosó századvéges? Biztos minden szavuk színigaz. Muhaha!

Leone_510 2016.04.07. 20:18:57

sok mindent lehet az Orbán-kormányra mondani de azt hogy nemzeti lenne azt nehezen, szabadkőművesek tömkelege élükön Orbánnal, ez tény

BiG74 Bodri 2016.04.07. 22:59:26

A jobbik a fidesz sikere, csak hát itt is túltolták a szekeret.

orbitalpiktor 2016.04.08. 00:27:15

@apro_marosan_petergabor: Jesszus, de röhejesen buta náci vagy te...

Behajtó70 2016.04.08. 06:49:12

Ömlik a gyűlölet a szavaidból, még a nyilvánvalót sem látjátok. Itt egyetlen radikalizálódott szélsőséges demokráciaellenes kis csoport van: az ti vagytok. Az orzságot és a világot tőletek kell megvédeni!

Behajtó70 2016.04.08. 06:50:26

@apro_marosan_petergabor: pontosan! Akik meg lenáciznak, azok a valódi nácik!

anyo05 2016.04.08. 07:10:00

Az mszp nem fog bekerülni 18ban:)))) Köszönjék Gyurcsánynak, ne a fidesznek!!!!!

Barbaarb 2016.04.08. 07:53:32

Na már most ha jól értem, a Fideszesek annyit írtak, hogy a Fidesz politikájának köszönhető az, hogy az MSZP megelőzte a Jobbikot, és nem azokért kell köszönetet mondani, amit felsorol a poszt írója.
Persze a Fideszesek irománya sem fedi a valóságot, mert bár szerepe lehetett benne, nem csak ennek köszönhető.
Ami viszont tény, hogy míg a Horn kormány idején megerősödött a MIÉP, az első Orbán-kormány idején legyengült. Aztán az újabb szoclib időszak alatt ismét megerősödött a Jobbik, míg az újabb Fidesz időszak alatt tartósan nem tudott tovább erősödni. És igen, ebben szerepe van annak, hogy kifogták a szelet a Jobbik vitorlájából, de semmi szélsőséges dologgal.

bétaverzió 2016.04.08. 08:48:46

Miután a szocik a világon semmit nem tettek azért, hogy népszerűbbek legyenek, mert tökéletesen impotensek, az okokat nyilván máshol kell keresni. Politikai cselekvései egyedül a Fidesznek vannak. A szocik tegyék össze a kezüket, ha bejutnak a parlamentbe.

joska61 2016.04.08. 10:06:23

"Ha jól értjük, akkor tehát" Rosszul értitek. Egyszerűen butaság. Mondjuk a fidesznyik megszólalás is az, de azt már annyira megszoktuk, hogy nem üti át az ingerküszöböt.

megtorolom 2016.04.08. 10:16:18

Na! Akkor azért is köszönetet illene mondani, hogy Nyakó beadhatta a népszavazási kérelmet.Vagy nem? Azonkívül az lesz nagy sztori, ha a kormány eltörli a boltok vasárnapi zárva tartását, miután, az mszp-k dolgoztak vele egy kicsit.
Ja! És mi van az offshor témával? Semmi INDEX sztori, vagy blog bejegyzés, azonkívül, hogy megemlítenek egy volt fideszest?Gondolom megy a fosás a pártoknál, hogy kiknek a neve fog előkerülni, mi? Tegnap hallottam, hogy a bennünket érintő összeg, durván 250 milliárd dollár öcsém! És ezt a Magyar állampolgároktól lopták el! És ezt már a 2006 évben próbálták magyarázni hülyének nézve bennünket. A mai napig. És nem tüntet senki! Kivéve a tanárokat, függetlenül azon ténytől, hogy majdnem nálunk a legkisebb az óraszám az EU szinten. Ugye?

Fenehorizont 667 2016.04.08. 10:58:35

az ellenzéki politikai cselekvés elkezdése előtt legalább azt el kéne már dönteni, hogy a fidesz akkormostan horthysta-fasiszta, vagy kádárista.
mert még ez se megy.

jágör68 2016.04.08. 12:12:45

Péntek van és még mindig nem bukott meg a Zorbán?
Pedig de jó lenne megint egy NSA-ügynök, IMF- hitelfelvevő, kiárusító, eladósító, migránssimogató igazi européer rángatódzó Fantomferi, köldöknéző Libajnai vagy útelágazós D209- essy.
A Jobbik, MIÉP, Bácsfi Dajána meg a többi operettnáci az MSZP köpönyegéből bújt ki, állandó mumusnak.

2016.04.08. 13:18:37

@jágör68: Nem. Az MSZMP köpönyegéből bújtak ki, ugyanúgy, mint a fidesz.

2016.04.08. 13:19:37

@nemecsekerno_007: Mit akarsz? Annyi, mint az IQ-d.

2016.04.08. 13:22:53

@Fenehorizont 667: Miért kellene eldönteni? Egy kádárista banda, amelyik a Horthy korszakra mutogat vissza, mert kell neki valami történelmi, kultúrális, társadalmi múlt.
Egyébként egyik sem, mert ideológia nélküli. A korábbiak valamilyen ideológia alapján építették fel magukat, a fidesznek ez nem szükséglete.
Mammon a hite, ennek alapján nem kommunista, nem szocialista, nem reakcionista, nem nacionalista. A legkevésbé magyar.....

N. Barbie 2016.04.08. 13:25:44

@jágör68: "A Jobbik, MIÉP, Bácsfi Dajána meg a többi operettnáci az MSZP köpönyegéből bújt ki, állandó mumusnak. "
Ha-ha-ha.
Ennyi erovel a fideszed meg az szdsz valagabol bujt ki. Ami mondjuk igazabol teny, az altalad allitott meg puszta vagdalkozas.

rfbzs 2016.04.08. 14:19:04

@Tiszteltetem Brüsszelet:
Most már mindent tudok, és mindent megértek. De mi az a zsidókomcsi?,

rfbzs 2016.04.08. 14:22:02

@Leone_510:
Persze tudhatnád, mi is a szabadkőművesség (eszméje)!

hdnctrl 2016.04.08. 14:29:55

@apro_marosan_petergabor: neked fizetnek, vagy alapból ekkora idióta vagy?

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.08. 16:12:38

@orbitalpiktor: ne náczyzzál már, unalmas, elcsépelt, lejárt, és kontraproduktív. Ezek rosszabbak a náciknál, mert sima köpönyegforgató érdekemberek, főleg komcsi ősökkel. Olyanok mint a fideszesek, vagy a maszoposok...
süti beállítások módosítása