B1 blogcsalád



Mit kezdjünk a homeopátiával?

2016. február 22. - nickgrabowszki

A napokban volt egy újabb hír arról, hogy a homeopátiás szerek nem gyógyítanak. Egész pontosan 68 betegségből pontosan nullát gyógyítanak.

Nem olyan nagy újdonság ez. Korábban Ausztráliában ugyanilyen állásfoglalást adott ki a hatóság. Később a britek is. Aztán a Svéd Tudományos Akadémia kezdeményezte, hogy ugyanolyan vizsgálatoknak vessék alá a homepátiás szereket, mint az igazi gyógyszereket. Ehhez csatlakozott az MTA is.

Ha persze bebizonyosodna róluk, hogy gyógyítanak, akkor minden rendben. De épp az ellenkezője bizonyosodott be.

homeopatia.jpg

Már eleve vizsgálatra se volna semmi szükség, hiszen ezek a pirulák bevallottan nem tartalmaznak semmilyen hatóanyagot. Elvileg tehát nem szabadna lennie egyetlen józan embernek sem, aki azt hiszi, hogy a hatóanyag nélküli szer eredményezhet valamilyen gyógyhatást. (A józan emberek köréből persze ezzel ki is kerül a magyar Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója, aki minden ellenérv dacára megkérdőjelezhetetlennek tartja a homeopátia létjogosultságát.)

Hiszen amiben nincs hatóanyag, az nem gyógyíthat. Ezt elég könnyű belátni. Ha meg nem gyógyít, akkor aki mégis azt állítja róla, az

szélhámos, kuruzsló, sarlatán.

A kérdés sokkal inkább az, hogy mit kezdjünk ezzel. Magyarországon legalább a tb nem támogatja a kuruzslást, de patikában gond nélkül hozzá lehet férni a homeós szerekhez, sőt, az eladó időnként ajánlja ezeket. És van olyan orvos, nem is kevés, aki meg felírja.

  • Van olyan álláspont, hogy a homeopátiás (és minden egyéb ezós) cucc forgalmazását azonnal be kellene tiltani Magyarországon. Hiszen a gyártása, forgalmazása, felírása egyaránt csalás.
  • A másik szerint betiltani nem lehet, mert úgyis akadnak emberek, akik hisznek a csodákban, és akkor az ellenőrizetlen feketepiacról jutnának hozzá.

ezo.jpgAz első álláspont ott bukik, hogy tényleg vannak, akiket semmiféle észérv nem tud eltéríteni. A másik viszont ott, hogy a feketepiac ellenőrizetlensége egy definíció szerint hatóanyag (és hatás) nélküli szernél olyan nagy veszélyt azért nem tud jelenteni.

Legfeljebb akkorát, mint a Gravoboj-számok. Vagy az asztrológiában lévő hit. Vagy a chemtrailben. Ezeknél már a migránsok miatt mindmeghalunk-félelem is sokkal veszélyesebb.

De azt azért érdemes lenne megfontolni, hogy a gyógyszerek és gyógyhatású készítmények közül kitiltsuk. Patikában ne legyen forgalmazható, orvos ne írhassa fel. És a csomagolás kötelezően tartalmazza, hogy

hatóanyagot nem tartalmaz, gyógyhatása nincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr458411562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2016.02.23. 19:33:47

@wega: 1. Akkor hatalmasat tévedsz, tájékozatlanság okán. Ez esetben viszont nem tudom, hogyan veszed a bátorságot, hogy vitatkozz, ahelyett, hogy kérdeznél.
2. Háromféle ember van, aki hisz a homeopátiában, aki tudja hogy nem működik, meg akinek halványlila fingja nincs róla. Első védi, második támadja, harmadik kérdez. Te véded, ráadásul hamis állításokkal.
3. " én azokra az esetekre utaltam, amikor gyógyszerekkel nem sikerült meggyógyulnia a t. betegnek, a megfelelő homeopátiás kezelés (nem csak egy szer) idővel segített. "
Ez egy hamis állítás. Ilyen nem történik soha. Az történik, hogy vagy a gyógyszeres kezelés segített, vagy a beteg "magától meggyógyult", tehát az immunrendszere leküzdötte a betegséget.
4. "(De, tudom is a választ, anélkül is meggyógyult volna, azért mert nincs kimutatható hatóanyaga, meg amúgy is én vagyok a hülye.)" Tömören igen. De nem azért, mert nincs kimutatható hatóanyaga, hanem mert nincs kimutatható HATÁSA. Az már csak hab a tortán, hogy még az elmélete is szembe köpi mindazt, amit a világról tudunk.
5. Azért vannak kész válaszok, mert állításoddal ellentétben a téma halálra lett vizsgálva, nem kis részben a hívő hülyék miatt. A vércsapolásra, a pöcs rinocérosszarv-őrleménnyel kenegetésére, meg az ősi szellemeknek eljárt sámántáncra is pontosan ugyanilyen kész válaszok vannak. Mert mind ugyanaz a kategória, nincs kimutatható gyógyhatásuk. Pont, kész, vége, ennyi. Ez nem elfogultság, ez a milliószor leellenőrzött kutatási eredmények elfogadása. Elfogultság akkor jön szóba, amikor kiválasztasz a tudományból EGYETLEN témát, és elkezdesz rajta faszkodni. Érdekes módon az elektromossággal kapcsolatban egyetlen hozzád hasonló álkétkedő sem vitatja a milliószor igazolt tudományos eredményeket, CSAK és kizárólag azokban a témákban, amikben át lehet verni a hülyéket kibaszottnagy pénzekre.
6. Egyáltalán nem nehéz tudományosan elfogadható eredményeket produkálni. Csak a helyzet az, hogy ezek a tudományosan elfogadható eredmények MINDEGYIKE azt mutatja, hogy a jelenség nem létezik.
Egyébként annyi a helyzet, hogy kell fogni ezer homeopátiás cukorbogyót, meg ezer sima cukorbogyót, beadni kétezer embernek, fogni még ezret akinek nem adunk semmit, és megnézni, ki gyógyul hamarabb. Elvégezték a kísérletet számtalanszor, az az eredmény, hogy kétezer ember egy hajszálnyival hamarabb gyógyul, mint az az ezer, aki nem kapott semmit, és a két első csoport között nincs különbség.
Nyilván egy valós vizsgálati eredmény tartalmaz olyanokat is, akik meghaltak, nem mentek vissza kontrollra, meg rosszabbul lettek, de a lényeg az előző mondatom.
MINDEN gyógyszert így tesztelnek, és van, ahol nagyon kicsi a különbség az első és második csoport közt, de kimutatható. A homeopátiánál kimutathatatlan.
Ehhez nem kell tudni a tesztelőnek, hogy MIT tesztel, sőt, a legjobb, ha nem is tudja. Így is elvégezték sokszor már, és NINCS hatás. Mi a jó kurva úristent szeretnél még?!
7. A homeopátiának CSAK elkurvult üzleti része van.
8. Általánosan elterjedt faszság, hogy az orvos tünetet kezel. Mikor volt általános, hogy perforált vakbélre valaki csak fájdalomcsillapítót kap, aztán beledöglik? Mert a tünet a hasi fájdalom, a tüneti kezelés a fájdalomcsillapító.
9, Mi lenne, ha TE vennél egy kicsit vissza az arcodból, és nem köpnéd arcon 200 év orvosainak életének munkáját?! Komolyan, agyam eldobom, hogy ehhez van pofád!

wega 2016.02.23. 19:34:42

@Fax:

Rendre visszatérő húgyúti fertőzésekkel, hónapokig kezelt 7 éves kislány, már az orvos javasolta, hogy próbálkozzanak teákkal, mert már minden kapható antibiotikumot kipróbáltak, homeopátiás kezelés, először az állapot romlásával iszonyú szájfertőzés, bőrtünetek után teljes és tartós gyógyulás, egyéb körülmény változatlan.
Az orvos nem hitte el.

Erről a tényről beszélek, ostoba.

$pi$ 2016.02.23. 19:53:48

@wega: "Erről a tényről beszélek, ostoba. "

a.te.ervelesi.hibad.hu/anekdotikus-bizonyitas

Anekdotikus bizonyíték. A tudomány ezt nem fogadja el bizonyítéknak. Te megteheted, te elfogadhatod, de a tudomány ennél óvatosabb.

Olyan ez mint a bíróság. Ha azt hallod egy ismerősödtől, hogy xy tolvaj te ezt elfogadhatod bizonyítékként, főleg ha sokan mondják. A bíró nem fogadhatja el, nem hagyhatja, hogy ilyenek a tárgyaláson előadj: amit nem tudhatsz (pl. hallomásból gondolod) arról nem tanúskodhatsz.

Nem tudhatod, hogy az emlékező víztől gyógyult meg, rengeteg más oka lehet a gyógyulásnak.

Bobby Newmark 2016.02.23. 19:56:25

@wega: De ez az, ami kibaszott nagy baromság. Nem tudom, mi járhat a fejedben, mi a faszom MÉG nem létező vizsgálati módszert álmodsz? Mi azon olyan kibaszott bonyolult, hogy megnézd néhány ezer betegen, hogy jobban lett-e vagy nem?
NEM a homeopátiát kell bizonyítani, csak hogy jobban lesznek-e tőle az emberek. NEM, NEM LESZNEK. Ennyi, innentől nincs mit vizsgálni.
Gyógyszerek MILLIÓIT tesztelik így, és amiről tudnak, akár a legkisebb hatás esetén is már tolják kereskedelmi forgalomba, hogy hatásos szer. Ezt a homeopátiás szereknél -noha abból is van többezer féle- még soha a büdös életben senkinek ne sikerült, a legminimálisabb hatást sem.

Placebó nem bizonyos keretek közt működik, hanem MINDIG, ha az ember kezelés kap. Ez az egésznek a lényege, ezért kell egy szert főleg ahhoz hasonlítani, nem pedig a semmihez. A semmihez képest még egy vállveregetésnek is van hatása. Ezt kéne felfogni.

Fax 2016.02.23. 19:58:25

@wega:
100% hogy nem a homeopátia miatt történt, erre mérget vehetsz. Ezek az anekdotikus gyógyulások semmit sem jelentenek. Egyrészt simán lehetséges, hogy a kislány kinőtte a problémát - rengeteg olyan gyermekkori probléma van amelyik szinte egyik pillanatról a másikra eltűnik - másrészt azt elvitatni, hogy a korábbi kezelések nem játszottak közre a gyógyulásban, csak és kizárólag a homeopata szer - balgaság. Harmadrészt, ha most vennénk 5 ugyanilyen kislányt ugyanezzel a betegséggel és beadnánk neki ugyanazt a homepatás szert borítékolható, hogy semmi sem történne (mármint nem lenne javulás már ha mást nem kapnának a homeopata szeren kívül) . Számos esetben kipróbáltak ilyet, mindig kiderült, hogy a homeós szer javára írt gyógyulások egyszerű egyidejűségek voltak. Ilyen egyidejűségek előfordulnak, nem túl gyakran, de a hívő homeós azonnal a cukorbogyónak tulajdonítja a csodálatos gyógyulást. Negyedrészt: mennyi idő után kezdték adni neki a homeós szert ? Volt -e átfedés az eredeti kúra és a homeós kúra periódusai között ? Ha volt, mennyi ? Ha most odamennk hozzád és kikérdeznélek de alaposan, hogy mi hogyan történt és mikor, biztosan kiderülne a turpisság. Lehet, hogy te magad sem tudsz róla. Láttam már ilyen eseteket és mindig volt valami a történetben ami egyértelművé tette, hogy a csodálatos gyógyulás nem a homeónak volt köszönhető. Ötödrészt - ne haragudj, hogy ezt írom - de az a tapasztalatom, hogy a homeós hívők hazudnak. Lehet, hogy nem is veszik észre, nem tudom, de rendszerint hazudnak és alaposabb utánajárás után megésrtődnek és kikérik maguknak a kérdéseket - persze már csak akkor amikor a kérdések nyomán kiderül, hogy egyáltalán nem bizonyítható, hogy a csodálatos gyógyulás - ebből egyébként vajmi kevés van - a homeós szernek köszönhető. Volt olyan kétgyermekes édesanya - ortodox homeós hívő - aki szenttül állította, hogy a homeós bogyók hatására az ő két gyermeke - 5 és 7 évesek - 4 éve nem voltak betegek. Aztán kérdezgettem és kiderült, hogy dehogynem voltak, csak mondjuk a 37,8-as lázat nem tekintették láznak ill. betegségnek hiszen az csak enyhe meghűlés stb. Aztán tövábbi kérdésekből kiderült, hogy dehogynem, az egyikük egyszer nagyon lázas volt és - nocsak, nocsak - hát nem nyugati lázcsillapítót adtak neki, mert már 39, 5 volt a láz... Érdekes, hogy akut esetekben még a homeós hívők is a rendes gyógyszerhez nyúlnak, de pár évvel később már hajlamosak letagadni. Nagyon ostoba emberek ezek...

$pi$ 2016.02.23. 20:03:50

@wega: "után teljes és tartós gyógyulás, egyéb körülmény változatlan"

Mit mondanál arra, ha azt állítanám, hogy tudok az esetről, a vénusz és a mars együttállása miatt gyógyult meg. Elfogadnád ezt bizonyítékként?

És ha a szomszéd azt mondaná, hogy fenéket, imádkoztam érte, akkor mi a helyzet?

És akkor jön a harmadik szomszéd, aki azt állítja, hogy ő viszont befizetett tízezret és rontáslevétellel gyógyították meg a kislányt.

Akkor most mindhárom igaz? Miért gondolod, hogy pont a homeopátiától gyógyult meg ha egyszer éppen végtelen konkurrens ellméletet lehet gyártani amelyekre mind ugyanolyan erejű bizonyítékok vannak?

Egyetlen módon tudod megtudni az igazságot, ha kontrollált módon összehasonlítod ezeket: mi van ha kap homeopátiás szert és mi van ha nem. Időgéped nincs, nem tudod reprodukálni a körülményeket teljesen egyformán, ezért aztán nem tehetsz mást, mint fogsz egy csomó beteget az egyik gyógymódra, egy csomót meg a másikra, egy csomót meg hagysz gyógyszer nélkül.

Megcsinálták.

Nem mutatható ki különbség. Nincs hatás. Mindegy, hogy iszik -e emlékező vizet vagy nem. Mindegy, hogy imádkoznak -e érte és mindegy, hogy a bolygók hogyan állnak, kecskét áldozni is felesleges.

Ha azt *mondod* neki, hogy erős gyógyszert kapott és meg fog gyógyulni, annak van hatása. Ezt érdemes csinálni. Ha azt akarod, hogy meggyógyuljon, akkor adhatsz neki málnaszörpöt és azt hazudhatod neki, hogy ettől meggyógyul. Ez hatásos... no persze nem mindig. Ez emlékező víz viszont *soha* nem működik. A hazugság működik, nem a víz.

Ilyen fura a világ.

Nazareus 2016.02.23. 20:07:27

@wega: "Lehet, hogy itt nem működik a kettős (többes) vakteszt, az emberek nem egyformák, a tüneteik sem, semmi sem, csak a szer."

Ha nem müködik a kettös vakteszt, akkor nem jó a szer.

"homeopátiás szer ugyanannál a betegnél van hogy kivált valamilyen hatást, és egy idő eltelte után már nem, vagy nem azt. Lécci erre varrjál vaktesztet."

Erröl van szó, pont EZ bizonyitja, hogy az aditt homeopátiás szer nem müködik, ugyanis amikor látszólag müködött, akkor mástól gyógyult meg (pl. spontán).

Szencz Szilvia 2016.02.23. 20:11:34

@Bobby Newmark:
1. Néhány hozzászólással fentebb olvashatod a stílusra vonatkozó ars poeticámat. Ez tudatos, van célja, és te átmentél a próbán.........."

Köszönöm ez igazán kedves! (Mármint, hogy átmentem a rostán.)
Kicsit "zavarban" vagyok, mert a mai témáról (ezó-kontra tudomány) úgy egyébként napokat tudok beszélni. Két blogot is futtatok, amik különböző mélységben ismertetik a dolgokat. Így nehéz nekem ilyen (viszonylag kicsi) helyen elmondani mindent (hiszen vagy 25 évnyi kutatásom van a témában), de megpróbálom a lényeget elmondani.
11 félév alatt szereztem két diplomát anno (biológus és biológia tanár egyben) aztán nekifutottam a közgáznak is (azt a diploma előtt abbahagytam) Ezt nem azért írom, hogy "nagyon okos vagyok", hanem azért, mert tonnányi tudományos irodalmat olvastam magyarul és angolul is.
Az egyetem előtt is volt bennem ezós véna (14 éves koromban már tudtam, hogy lélekvándorlás létezik. És még mielőtt rosszat gondolnál ezt senki nem mondta nekem. A családom ateista!! Egyszer elvittek templomba csak, hogy lássak ilyet, de ennyi!)
Azért mentem egyetemre, mert tudni akartam, hogyan működik a világ.
DE az egyetemen csalódtam. Mert nem válaszolt a kérdésemre. Megpróbáltam!!(A magánéleti "szösszeneteket" sem azért közlöm, hogy "menő" vagyok, hanem azért, mert enélkül nem érthető a történetem)
Azt, hogy az ezotéria tudomány-e szerintem Rudolf Steinerrel (1861-1925) lehet leginkább megérteni. Ő egy szellemi látó és tudós volt egyben. Ő mind a két világban otthonosan mozgott. Kutató is volt, meg "ezós" is. Megalapította az antropozófiát, ami a kettő az egyben. Tehát úgy kutatott, hogy közben hitt Istenben. Ez a különbség. És csak, hogy mondjak érdekeset Németországban a mai napig tartanak kutató intézeteket (neten találtam 3-at is), ami az antropozófia eszközeivel kutat. (Ez a nevük is Antropozófiai kutató intézet) (Steinert nem könnyű olvasni, de a harmadik könyvét végül megértettem, aztán meg vagy 25 másikat is!)
A bonyolultság témakörében az alábbiakra jutottam. Amíg valaki nem érti az adott tudományt teljes egészében addig bármi, amit mond az bonyolult lesz. Fogalmazhatok úgy is, hogy csak ő érti.
Mert egy tudományt elsajátítani az egy folyamat. (Úgy, mint a gyerekeknél. Először látja és képről azonosítja, aztán megtanulja leírni, ami ugye már nem kép, aztán megtanulja a fogalmakat, aminek meg aztán semmi látható formája nincs. Nem tudod lerajzolni a szeretet például, az egy fogalom.) De keress olyan embert, aki nagyon jó a szakmájában és meg fogod látni, hogy akár még egy 10 éves gyermeknek is el tudja magyarázni! Találtam egy oktató videót a neten. ami amerikai kisiskolásoknak készült és a kvantumfizika legújabb kutatásait (a két rés kísérletet) magyarázta a gyerekeknek. És érthető volt!!!
És itt rátérhetünk a milliószor bebizonyított tudományos kísérletekre. Való igaz, hogy "foghagyma szagú" tudományt tanítanak a gyerekeknek. Nincs is ezzel semmi baj, csak annyi, hogy nagyjából 30-40 éves eredményeket oktatunk a mai napig!
Olvastam egy blogban, hogy orosz kvantumfizikusoknak sikerült lézerfény segítségével egy béka lárva DNS-ét átkonvertálni úgy, hogy egy egészséges gőtét kaptak!! Na ezt sehol nem hallod!!! A kvantummechanika/fizika hullámtermészetűnek fogja fel az anyagot. És van egy nagyon érdekes mondás az (apokrif) Bibliában. Valahogy így szól: Te is fény vagy!! Ha ezt szimbolikusan vesszük, akkor azt jelenti, hogy "Hullámtermészetünk van"!! Szerintem a Bibliát helyesen olvasva egy tudományos kalauzt kapunk! Egyébként szintén ezeknek a kutatóknak volt egy másik kísérletük. Lézerfénnyel megvilágítottak egy DNS darabot. Olyan módszerük van, hogy így megkapják a DNS-be kódolt információt. És a "csoda" ezután jött!! Elvették a DNS darabot, újra megvilágították a helyet és még mindig ott volt a DNS infója!!! Nem kellett hozzá a DNS maga!!! (Fantom DNS-nek hívják :) ) Ez az eredmény teljesen igazolja a homeopátiát!!! Nem kell hatóanyag, hogy legyen ott valami!!
Egyébként sem kell hatóanyag ahhoz, hogy hasson rád!! Ez csak egy tudományos maszlag! Gondolkodj! Ha beveszel egy fájdalomcsillapítót, akkor az hat rád és elmúlik a fájdalom. De, ha megütöd a könyöködet és elkezded masszírozni, azzal is csökkented a fájdalmad! Vagy, ha rossz kedved van és valaki rád mosolyog attól is jobb kedvre derülsz. Nem kell hozzá kedéllyavító gyógyszer!! Olyan dolgok is hatnak ránk, ami nem "anyag". Az "információ" is hat rád!
Végül pedig a józan észről! Mindennek megvan a maga menete! Ha veszítettél 2 liter vért, ekkor ne alternatív orvoshoz menj, hanem kórházba vérpótlásért! Az alternatív gyógymódok teljesen jól alkalmazhatóak minden egyéb kezeléssel együtt is. A cél nem az, hogy meghalj, hanem az, hogy egészséges legyél! Ha az életedet éppen egy kórházi beavatkozás menti meg, akkor nincs min gondolkodni!
A kemót is lehet választani. lehet csak azt igénybevenni. Lehet alternatív kezeléssel együtt. És, ha nagyon nem szimpi a kemó, akkor keress alternatív gyógymódot magadnak! A döntés a Tiéd! Szabad vagy!

Nazareus 2016.02.23. 20:15:14

Azt se értem, minek van annyiféle homeopátiás szer? Össze kellene keverni mindet - és akkor kapnánk egy olyan csodaitalt, ami minden betegségre jó, amire egyáltalán van homeopátiás szer...

Fax 2016.02.23. 20:16:35

@A másként gondolkodás művészete:
Ezt hívják bullshitnek... Hülyeség az egész amit írtál. Csúsztatás csúszatás hátán, ez különösen tetszett:
"Ha veszítettél 2 liter vért, ekkor ne alternatív orvoshoz menj, hanem kórházba vérpótlásért! "

Milyen hamis érvelés !!!!
Akkor tessék mondani kolerával fertőzötten, 40 fokos lázzal homeózzak?

Nazareus 2016.02.23. 20:18:21

@A másként gondolkodás művészete: Jah, Steve Jobs is alternativ gyógymodokhoz fordult a rákja miatt. Aztán mire rájött (kb. 2 év), hogy nem müködnek, már késö volt, a tudományos orvoslás sem tudta már megmenteni. Tessék, ha ti használtok anekdotikus bizonyitást, akkor én is. Steve Jobs a bizonyiték, hogy nem müködnek az ezo-izék.

Fax 2016.02.23. 20:19:11

@Nazareus:
Pontosan, Lényeglátó komment...

$pi$ 2016.02.23. 20:22:21

@A másként gondolkodás művészete: "14 éves koromban már tudtam, hogy lélekvándorlás létezik"

Hiába, hinni annyi, mint úgy csinálni, mintha tudnál valamit mikor fogalmad sincs róla.

"Olyan módszerük van, hogy így megkapják a DNS-be kódolt információt."

Ha neked biológiából diplomád van, akkor nekem hat nobel díj jár. Hogy e fenébe tud valaki biológiai képzés utána ilyet írni b+.

"lvették a DNS darabot, újra megvilágították a helyet és még mindig ott volt a DNS infója!!! Nem kellett hozzá a DNS maga!!! (Fantom DNS-nek hívják :) ) Ez az eredmény teljesen igazolja a homeopátiát!!!"

Okés, akkor most már értem. Hazudtál a diplomádról.

$pi$ 2016.02.23. 20:24:20

@Fax: "Akkor tessék mondani kolerával fertőzötten, 40 fokos lázzal homeózzak? "

Jah, meg akkor legyenek már homeopátiás mentők is. Baleset, kimegy, egy kis víz, elállt a vérzés. Egy kis másik víz, újraindult a légzés. Akkor még egy kis aromaterápia és a beteg szállítható is. :D

Pofám leszakad amúgy.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 20:37:00

@Bobby Newmark:
"Ott az első probléma, hogy olyan, hogy "_A_ daganatos betegség", olyan nem létezik. A rák az sok tucat, akár sok száz hasonló, de különböző betegség gyűjtőneve. A különböző szervek daganatos betegségei különböző gyógymódokat igényelnek, és van jó néhány, ami gyógyítható. A rákdiagnózis elég régóta már nem halálos ítélet már...."

Az elmúlt 15 évben csupa olyan, nem komoly, de kellemetlen "betegségeim" voltak, amiket az orvosok vagy nem is minősítettek betegségnek, vagy közölték, hogy nem tudják meggyógyítani.
Szerintem vagyunk ezzel így páran. Amíg ilyened nincs, addig nem szembesülsz a rendszer hiányosságaival és tökre azt gondolod, hogy az orvostudomány majdnem tökéletes. De sajnos ez nincs így.
Még soha nem tapasztaltam azt, hogy át akartak verni ezós berkekben (Pedig sok helyen jártam). Persze elhiszem, hogy vannak ilyen történetek, de semmivel sem több, mint az orvosok bakijai. Úgy gondolom ez alapján nem lehet egy tudományt (az ezotériát) megítélni. (olvastam egy cikket, hogy Amerikába most csuktak le két orvost, mert beismerték, hogy szándékosan diagnosztizáltak rákot a pacensen, csakhogy drága kemós szert adhassanak nekik. De azért ez a cikk kevés ahhoz, hogy be akard tiltani az orvostudományt, ugye?
Az alternatív gyógymódok többsége pont arról szól, hogy ismerd meg önmagad és a világot körülötted, és szabadon dönts arról, hogy mi történjen veled.
Az orvosnál sem veszed be az összes gyógyszert, amit felír. Megnézed, eldöntöd kell-e, aztán beveszed, amelyiket akarod.
Igazán kár lenne korlátoznunk magunkat azzal az illúzióval, hogy a modern tudomány tökéletes.
Az alternatív dolgoknak pedig nagyon egyszerű és nagyon találékony megközelítési módjai vannak. Igazán érdemes belemélyedni.
Amúgy nagyon sok "ezós" cuccot orvosok csinálnak, vagy ők találták fel!
Pl ismerek orvost, aki gong-terápiát csinál. Aztán olvastam egy cikket, hogy a szomatodrámát (ez is ezós) egy magyar pszichiáter találta fel.
Szerintem ez azért van, mert aki orvosnak megy az szeretne gyógyítani. Aztán kb úgy jár, mint én, hogy rájön, hogy a mai eszközökkel nem tud. Esetleg ő is beteg lesz. Van ismerősöm, aki orvos, és amikor rákos lett akkor elment egy prana nadi tanfolymra.
Szerintem örült, hogy van valami, ami segíthet rajta (egyébként még él az illető)
De amúgy teljesen igazad van a rákos betegségek nem egyformák.
De erre a következtetésre csak a holisztikus szemlélettel lehet eljutni, ami szintén "ezós" nézőpont.

Fax 2016.02.23. 20:43:43

@$pi$:
Nekem már leszakadt a pofám... Megőrülök ennyi hülyeség láttán amiket a homeósbuzzantak képesek előállítani.. Szakmányban... Legjobb ez a biológus ipse fentebb... brrrrrr

Fax 2016.02.23. 20:45:19

@A másként gondolkodás művészete:
Te kutattál? Mit ? Fekáliacsimbókot a valagadban ? Mert ekkora batár állatságok után amiket ideöntöttél senki el nem hiszi, hogy téged komoylan kell és lehet venni...

Bobby Newmark 2016.02.23. 20:46:16

@A másként gondolkodás művészete: Átlag száz hozzászólás késéssel reagálsz. Maradjunk annyiban, hogy hiteltelenné váltál teljesen, és már egy szavadat sem hiszem.

Ennek a nettó baromságnak meg annyira semmi értelme, hogy nem is fogok rá érdemben reagálni.

Azt nem értem, hogy kit akarsz ezzel a sok faszsággal átbaszni? Mert engem nem fogsz, magadat meg már átbasztad, akkor mi itt most a cél? Az itt már mindenkinek nyilvánvaló, hogy folyamatosan és mindenben hazudsz.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 20:46:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
""A hasmenésre adott széntabletta nem gyógyít! Tünetet kezel! Megköti a belekben a "trutyit". Így az nem "folyik" ki."

Talán tudsz a hasmenésre hatékony homeopátiás szert? Lehetőleg olyat, amely nem a tüneteket, hanem a kiváltó okot (ami lehet ezerféle) szünteti meg, de azonnal?"

Nem homeopátiásat nem tudok, de az egyik barátnőm hasmenéssel pszi sebésznél járt.
Egyetlen kezelés után elmúlt a hasmenése.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 20:48:52

@wega:

"Állaton is tapasztaltam ilyet, nála aztán tényleg kizárhatjuk a placebo-hatást."

Tényleg kizárhatjuk? Biztos vagy benne? Nos:

"A positive response to placebo administration, manifesting as a decrease in seizure frequency, can be observed in epileptic dogs. This is of importance when evaluating open label studies in dogs that aim to assess efficacy of antiepileptic drugs, as the reported results might be overstated. Findings from this study highlight the need for more placebo-controlled trials in veterinary medicine."

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19912522

Bobby Newmark 2016.02.23. 20:53:24

@wega: Hjah, hát a tudomány, főleg az orvostudomány az egy bonyolult, összetett dolog, nem mindenki hajlandó elegendő energiát beletenni a tájékozódásba, meg nem mindenkinek van képessége felfogni. Az ilyenek aztán hisznek róla valamit, aztán annyi, lehet tépni a szájakat a magyarázással.

Nem kell mindenkinek mindent érteni, nyugodtan maradhatsz hülye. Attól csak egy kicsit lesz rosszabb a világ, de nem észrevehető mértékben.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 20:55:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Talán tudsz a hasmenésre hatékony homeopátiás szert? Lehetőleg olyat, amely nem a tüneteket, hanem a kiváltó okot (ami lehet ezerféle) szünteti meg, de azonnal? "

Egyébként nem az a lényeg, hogy beteg legyél, hanem az, hogy egészséges. Semmi bajod nem lesz, ha hasmenésre széntablettát veszel be.
A hasmenést a szervezet az esetek legnagyobb részében magától gyógyítja.
Nem hiszem, hogy "mindenre" "ezós" cucc kell.

Én tesztelni szoktam a dolgokat, ha valami beválik megtartom. De nem szoktam megvárni a vészhelyzetet. Érdemes alternatív gyógymódokkal ismerkedni már akkor, amikor egészséges vagy.
Segítenek abban, hogy ne legyél beteg, vagy ha mégis megbetegszel, akkor már ismered a lehetőségeidet.
(Életveszély esetén orvost javaslok! Ez nem azt jelenti, hogy az ezoterikus dolgok nem jók semmire, hanem azt, hogy megfelelően kell őket használni. De ez pont ugyanígy van a gyógyszereknél is.Ha lázas vagy, akkor meg borogasd magad!!
A józan ész fontos!
Fejfájásra sem veszel be hashajtót!
Én örülök, hogy van, ami működik életveszélyben. De, ha ugyanez az orvos valami másban nem tud segíteni, akkor nem látom be, hogy miért ne kereshetnék más megoldást.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 20:55:55

@$pi$:

"Bármikor felrúghatod a konvenciókat ahogyan Einstein is tette. Ainsteint viszont azért halgatták meg, mert bizonyítékai is voltak, először csak számítások, később viszont megfigyelések is."

Ráadásul ugye Einstein nem megcáfolta Newtont, hanem kiegészítette. Newton törvényei továbbra is érvényesek azokra az esetekre, amelyekre Newton megfogalmazta őket.

$pi$ 2016.02.23. 20:56:02

@Fax: "Legjobb ez a biológus ipse fentebb..."

Na erre én is rohadtul kiakadtam. Nem lenne szabad ezt hagyni, mert komolyan veszélyt jelentenek a társadalomra. A végén még visszasüllyedünk a sötét középkorba mert ezek vannak többen. :(

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.23. 20:56:32

@wega: még ha igaz is... "hogy próbálkozzanak teákkal, " - magyarán kevered a szezont a faszommal, a homeopátiát a természetgyógyászattal. (utóbbit is kóklerek űzik az esetek nagy részében, de ott nyomokban fellelhető valódi hatóanyag is)

$pi$ 2016.02.23. 20:58:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Einstein nem megcáfolta Newtont, hanem kiegészítette"

Na jó ezt már nem akartam előhozni, mert ez már túlságosan bonyolult lett volna. :(

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.23. 20:58:39

@A másként gondolkodás művészete: te megérdemled, hogy a kuruzslók hülyeségeibe dögölj majd bele... felesleges orvoshoz járnod, csak a valódi betegektől veszed el az időt.

Advanced Flight 2016.02.23. 20:59:46

@A másként gondolkodás művészete: "Olvastam egy blogban, hogy orosz kvantumfizikusoknak sikerült lézerfény segítségével egy béka lárva DNS-ét átkonvertálni úgy, hogy egy egészséges gőtét kaptak!! Na ezt sehol nem hallod!!! A kvantummechanika/fizika hullámtermészetűnek fogja fel az anyagot. És van egy nagyon érdekes mondás az (apokrif) Bibliában. Valahogy így szól: Te is fény vagy!! Ha ezt szimbolikusan vesszük, akkor azt jelenti, hogy "Hullámtermészetünk van"!! Szerintem a Bibliát helyesen olvasva egy tudományos kalauzt kapunk! Egyébként szintén ezeknek a kutatóknak volt egy másik kísérletük. Lézerfénnyel megvilágítottak egy DNS darabot. Olyan módszerük van, hogy így megkapják a DNS-be kódolt információt. És a "csoda" ezután jött!! Elvették a DNS darabot, újra megvilágították a helyet és még mindig ott volt a DNS infója!!! Nem kellett hozzá a DNS maga!!! (Fantom DNS-nek hívják :) ) Ez az eredmény teljesen igazolja a homeopátiát!!! Nem kell hatóanyag, hogy legyen ott valami!!"

Omg, itt nagy bajok vannak:-(

Bobby Newmark 2016.02.23. 21:02:32

@$pi$: Majd szelektálódunk.

Másik meg az, hogy már számtalanszor elgondolkodtam rajta, hogy bazdmeg le kéne őket húzni, aztán meggazdagodni belőle. Sajnos túl sok bennem a jóérzés meg a gerinc, hogy megtegyem, de lehet, hogy idővel majd elmúlik. El kéne kezdeni dolgozni rajta. Ilyen orbitális faszságokat, mint amit ez a szerencsétlen hadovál, egy vicces cigi után tucatjával tudnék gyártani...

Bobby Newmark 2016.02.23. 21:03:44

@Advanced Flight: Dunning-Krueger effektus, annyira ostoba, hogy esélye sincs belátni, hogy ostoba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 21:08:00

@A másként gondolkodás művészete:

Na jó, elismerem, hogy bár ellentétesen ítéljük meg a homeopátiát, értelmesen viszonyulsz a "hagyományos" orvosláshoz, és helyén kezeled a homeopátiát.

De azt azért biztos elismered, hogy lenne értelme egy olyan alapos és átfogó, tudományos igényű vizsgálatnak (kettős vakteszt, nagy számú kísérleti alany stb.), amely nemcsak egyes emberek tapasztalatain alapul (lásd anekdotikus érvelés), hanem igen nagy számú mintán igazolná vagy cáfolná a hp. hatását. Olyan vizsgálatokra gondolok, amelyeket pl. a gyógyszergyárak alkalmaznak a gyógyszerek hatásának igazolására.

$pi$ 2016.02.23. 21:12:28

Itt egy ilyen riport[1]. Az "orvos" azt mondja, hogy a homeopátiás oldat végülis konyhasóból készült. Az oldatban persze nincs konyhasó, mert annyira van higítva, hogy már nem jutott bele. Akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan más a konyhasó, ami már nincs is ott, mint a mérhetetlenül nagyobb koncentrációjú só, amit amúgy a beteg naponta fogyaszt.

A válasz az, hogy "senki sem tudja".

Szóval konyhasót ad el jó pénzért, ami nincs is ott, az emberek pedig boldogan fizetnek és körmük szakadtáig bizonygatják, hogy ez nyilvánvalóan működik.

Gyámság alá helyezném az összeset, nem szavazhatnak, nem vezethetnek, nem lehet vagyonuk, aztán kész. Beteg az agyuk. Nem képesek emberként gondolkodni.

[1] www.youtube.com/watch?v=E0-NalmRSl8

Szencz Szilvia 2016.02.23. 21:12:57

@Robzon:
Az, hogy nem szabály szerint szedjük a gyógyszereket azt jelenti, hogy sok embernek fogalma sincs arról, hogyan hat egy gyógyszer és mi történik a szervezetében, amikor beteg.
Ehhez nem kell messzire menni. Magyarországon sem tanítanak rendesen biológiát középiskolában. Kicsi az óraszám. Vagy nincs is. És az ember mindig az utolsó.
Ismerek egy lányt, aki 20 évesen tanulta meg, hogyan működik a ciklusa, mert akkor volt vele problémája.
A suliban nem tanulta!
De a szabály az szabály mindenben!

$pi$ 2016.02.23. 21:14:35

@Bobby Newmark: "El kéne kezdeni dolgozni rajta."

Mi még fiatalabb korunkban készültünk a Pí vízre, nagyon fogadkoztunk, hogy nekiállunk vizet mágnesezni vagy mi, de aztán elmúlt a fröccsök hatása. :D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.23. 21:15:44

Mivel a néphülyítők nem válaszoltak a felajánlásomra, körülnéztem a neten, hogy cukorbetegségre milyen homeopátiás csodaszerek vannak.
Egy a sok közül: gyogyline.hu/termekek/homeopatias-keszitmenyek/egykomponensu-keszitmenyek/acidum-arsenicosum-anhydricum-arsenicum-album-8-g-900-1000-db

Arzén... ami ugye méreg és nem ürül ki a szervezetből. Szépen, lassan, sokáig szedve előbb-utóbb bele is halhat az ember...
No comment.
Hogy egy másik oldalon meg azt fejtegették, hogy a cukorbetegségre attól függően más és más szart kell szedni, hogy épp hogyan iszik az ember, mennyire büdös amit kihuggyozott magából meg a 'som tudja... :DDD
Szánalmas. Nem tudom, mi a rosszabb: a homeopátia hívei és terjesztői vagy a vallások és azok papjai...

$pi$ 2016.02.23. 21:19:53

@Hóhér az utolsó barátod: "Arzén... ami ugye méreg és nem ürül ki a szervezetből. "

Az ugye világos, hogy abban amit adnak nincsenek benne ezek az anyagok? Egyetlen molekula sem. Ha lenne benne valami olyan, ami rá van írva, akkor nem fogadnák el homeopátiás szerként. Más lehet benne, merthogy szennyeződés van a csapvízben is.

Tehát mégegyszer: ha rá van írva, hogy "arzén" akkor az azt jelenti, hogy arzén nincs benne, de van mondjuk minden más. Ha az van ráírva, hogy nátrium-klorid, akkor lehet benne arzén, de nátrium klorid nem.

Őrület, nem?

Szencz Szilvia 2016.02.23. 21:21:29

@eßemfaßom meg áll:
" "A homeopátia pont ilyen. A jó információ utat mutat a szervezetnek a rosszat meg nem veszi figyelembe." oszt honnan tudja a szervezet, hogy a jógyíkmájrezgésre kell most neki eméleznie nem a volkánkitörésbenmehgalt10ezrek haláltusarezgésére? Ott van mindkettő ugyanabban az adagban... "

Az elméletem a kérdésedre a következő. Az emberi test energiából áll. Ha hallottál az akupunktúráról, vagy a meridiántanról, akkor tudod, hogy energia áramlik bennünk. Akkor betegszel meg, ha az energia áramlása valahol megakad. (Pl nem kap megfelelő energiát a májad, mert valahol eldugul a meridián) Minden energiának van rezgésszáma, (ezt hívhatjuk úgy, hogy egy bizonyos információ tartalma). Szerintem csak az a homeopátiás szer hat, aminek pont az a rezgésszáma, ami "kilöki" a megakadást a meridiánból. Ezt egy kicsit a fizikában tanult rezgéssel lehet szerintem elképzelni. Az hat, aminek megfelelő az energiája, elég erős hozzá, és arra a területre jut el (ez is fontos), lehet, hogy valamelyik szer csak a vesébe jut el, valamelyik a májba.
Szóval, ha jó helyen landol és elég erős, akkor segít.
Tudományosan szerintem valahogy így lehet megfogalmazni.

$pi$ 2016.02.23. 21:29:25

@A másként gondolkodás művészete: "Tudományosan szerintem valahogy így lehet megfogalmazni. "

Ez nem volt tudományos. Ez áludományos volt. Aki valóban érti azokat a szavakat, amiket használtál az tudja, hogy ez csak egy össze-vissza szósaláta aminek nincs semmiféle jelentése.

Nem az a baj, hogy nem igaz, hanem az, hogy értelmetlenek a mondataid.

"Minden energiának van rezgésszáma,"

Legalább az általános iskolai tananyagot megtanulhatnád, ha már elhatározod, hogy játszod az eszedet. Képzeld el mekkora esélyed van, hogy pont olyanoknak mondod, akik a hatodikas/hetedikes tananyagra *sem* emlékeznek?

"Az emberi test energiából áll."

Tévedtem, alsó tagozat.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 21:31:52

@Nazareus: ": Akár lehetséges lenne ez is HA be lenne bizonyitva. Sajnálatos módon a kontrollált kisérletekböl az bizonyosodott be, hogy a homeopátia nem gyógyit semmivel sem hatékonyabban, mint a placebó gyógyszerek. ....

Ezek a kísérletek úgy kezelték a homeopátiát, mintha hagyományos gyógyszer lenne. Vagyis "hatóanyag" szerként. De a homeopátia nem így működik. És kicsit nehéz is tesztelni, mert jelenleg még elméletek futnak egymás mellett, hogy hogyan lehet kiválasztani a megfelelő szert.
Ha csupa olyat vizsgáltak, ami rossz szer választás volt, akkor persze, hogy nem gyógyít.
Valaki feljebb mintha írta volna, volna de én is olvastam, hogy a kvantummechanikában végeztek mostanság pár érdekes kísérletet. A kvantummechanika "hullámtermészetűként kezeli az embert (is). Csináltak egy kísérletet, amiben lézerfénnyel megvilágították a DNS-t, ezzel ki tudták belőle hozni az információ tartalmát. Az érdekes rész viszont ez után jött, amikor elvették a mintát, akkor is ott volt az információ. (Fantom DNS-nek hívják, és egyenlőre úgy magyarázzák, hogy féreglyukon keresztül az információ továbbra is ott volt.
Ez szerintem teljesen korrekt bizonyíték a homeopátia létezésére, hiszen ott sincs már "anyag" csak a lenyomata.
Ha kétségesnek látod az információval való gyógyítást, akkor gondolj az akupunktúrára!
Ott az energiaáramlásban keletkezett blokkot oldják fel a tűszúrás segítségével.
A homeopátia az információ tartalmával ugyanerre képes.

Haibane 2016.02.23. 21:32:02

@A másként gondolkodás művészete:
"Minden energiának van rezgésszáma,"

és pontosan mi rezeg? És hogy lehet kimérni?

Fax 2016.02.23. 21:33:52

@A másként gondolkodás művészete:

"Ezek a kísérletek úgy kezelték a homeopátiát, mintha hagyományos gyógyszer lenne. Vagyis "hatóanyag" szerként. De a homeopátia nem így működik."

Ember! Még mindig nem érted ???? Nem a hatóanyagot tesztelték te nagyon ostoba, hanem a hatást !!!!!
Oh Lord, a homeobuzzerektől kímélj meg minket !!

Szencz Szilvia 2016.02.23. 21:34:32

@kheiron:
"ké, látom, hogy a hozzászólásomba szándékosan leírt egyik legnagyobb butaság fel sem tűnt neked.

Sejted, hogy miről van szó? "
Ne haragudj! Kicsit fáradt vagyok. Nem tudom mi az.

Nazareus 2016.02.23. 21:39:57

@A másként gondolkodás művészete: "Ezek a kísérletek úgy kezelték a homeopátiát, mintha hagyományos gyógyszer lenne. "

Nem, nem úgy kezelték. Azt nézték, hogy van-e mérhetö gyógyhatása vagy nincs. Az jött ki, hogy NINCS. Nem tudom mi olyan nehéz ebben.

Persze ha ezt érted hagyományos gyógyszerteszt alatt, akkor igen, úgy kezelték. Mégis hogy kellett volna kezelni egy gyógyszernek árult terméket?

Nazareus 2016.02.23. 21:41:26

"Az elméletem a kérdésedre a következő. Az emberi test energiából áll. Ha hallottál az akupunktúráról, vagy a meridiántanról, akkor tudod, hogy energia áramlik bennünk. "

Na innen már nem igaz. Az akupunktúra sem müködik tudtommal. Másrészt az emberi test NEM energiából áll, hanem elsösorban anyagból. Bár a kettö valamelyst kompatibilis egymással , de azért nem lehet szabadon ide-oda konvertálgatni öket.

Advanced Flight 2016.02.23. 21:44:28

@A másként gondolkodás művészete: "Valaki feljebb mintha írta volna"

Ez de gyenge.....

Fax 2016.02.23. 21:46:49

@A másként gondolkodás művészete:

"Ha kétségesnek látod az információval való gyógyítást, akkor gondolj az akupunktúrára!
Ott az energiaáramlásban keletkezett blokkot oldják fel a tűszúrás segítségével."
-
-
Neeeee..... Neeeeee.... Neeeee.....

$pi$ 2016.02.23. 21:46:57

@A másként gondolkodás művészete: "A kvantummechanika "hullámtermészetűként kezeli az embert (is). "

A kvantummechanika törvényei nem alkalmazhatók makrószinten. A de Broglie hullámhosszát, de azért ebből messzemenő következtetéseket ne vonj le!

Fax 2016.02.23. 21:48:03

@Nazareus:
Az apukunktúra egyáltalán nem működik. Ez is tény. Általában amiket ezek a homeobuzzerek állítanak, na azok mind baromságok, egyik sem működik.

Fax 2016.02.23. 21:49:38

@A másként gondolkodás művészete:
"Minden energiának van rezgésszáma,"

No akkor pajtás: a kinetikus energiának mi a rezgésszáma? Monjuk egy gyorsuló mozgással zuhanó kőé? Na elő a farbával!

$pi$ 2016.02.23. 21:50:11

@$pi$: Okés, tehát ki lehet számítani az emberi test de Broglie hullámhosszát (azaz az értéket amit kiad az egyetle ki lehet számítani bármekkora testre), de attól még senki sem figyelt meg hullámként viselkedő embert.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 21:51:27

@eßemfaßom meg áll:
""Ha valóban meggyógyulnál attól, hogy hiszel benne, akkor ennél sokkal többen élnénk túl betegségeket."

ha létezne homeopátiahatás, akkor az egész emberiség 150évig egészségben élő lenne (minusz balesetek és katasztrófák), annyi jóinformációra emlékszik az elmúlt pármillió évből az összes vízmolekula. "

Őszintén nem értem miért kapálóztok ennyire az alternatív gyógymódok ellen. Még soha semmi bajom nem volt belőle, hogy ezeket használtam. Sőt!

A homeopátia is egy fejlődő tudományág és igen pont az a célja, hogy mindenki egészséges legyen. De még nincs készen.
De meggyőződésem, hogy nem mindenki a homeopátiával fog meggyógyulni, mert a különböző betegségek más-más gyógymódot kívánnak.
Az egyetlen különbség az orvostudomány és az alternatív gyógymódok között az az, hogy az ezotéria hisz Istenben, és ebből a szempontból közelít. Ezért aztán azokat a részeket is vizsgálja, ami szabad szemmel nem látható.
És nem lehet összehasonlítani egy fizikai anyagról végzett kutatást egy olyannal, ami szellemi anyag. Ennyi és nem több! A fényt sem méred meg mérlegen, mert más természete van, mint egy kiló húsnak!
A többi csak rizsa!
Minden más ugyanúgy elmondható az orvostudományról jó és rossz is, mint az alternatívokról!
Mindegyikben előfordulnak visszaélések. Mindegyiknek szabályai vannak, és ha nem tartod be akkor nem működik! És egyik sem látható dolgokkal dolgozik!
A fizikai test látható, de a molekulák már nem! A molekulákat csak nagyon durva módszerekkel áttételesen láthatjuk. Géleken futtatva, valami színező anyagot hozzákötve. Ember nem látta még a saját szemével a saját DNS-ét molekuláris szinten, mert picike!!!
Minden technika, amivel "láthatóvá" tesszük az roncsolja a szerkezetét!!

$pi$ 2016.02.23. 21:51:58

@Fax: "No akkor pajtás: a kinetikus energiának mi a rezgésszáma?"

Szerintem ennek a lehülyített válzotatát olvasta valahol:
en.wikipedia.org/wiki/Matter_wave

$pi$ 2016.02.23. 21:53:38

@A másként gondolkodás művészete: "A homeopátia is egy fejlődő tudományág"

Nem tudomány! Épp ez a lényeg. Rontja a tudomány hitelét és ezért káros.

Fax 2016.02.23. 21:53:39

@A másként gondolkodás művészete:
"A kvantummechanika "hullámtermészetűként kezeli az embert (is)."
Nem, a kvantummechanika nem kezeli az embert hullámként. Otromba baromság tőled megint. Az más tészta, hogy minden makro objektummal lehet társítani egy hullámtermészetet, de ez makro testek esetében gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ráadásul nem értem, hogy a kvantummechanika miként jön ahhoz, hogy a tesztek százain megbukott homeopátia hatásos-e vagy sem. Miután megbukott, hatástalan, akár hullámként kezeli a kvmechanika az embert, akár nem. Áltudományos pöcsölés amit művelsz. A hideg kiráz az ömlengős bigottságtól amit itt művelsz.

Fax 2016.02.23. 21:56:22

@$pi$:
Ja persze, az E=hxU az a kisugárzott foton energiáját adja meg egyébként amikor egy gerjesztett elektron egy (vagy több) héjat visszalép. Ennek annyi köze van a homepátiához mint egy mézesbödönnek Bödőcs Géza szarcsimbókjához.

Nazareus 2016.02.23. 22:00:34

@A másként gondolkodás művészete: "Őszintén nem értem miért kapálóztok ennyire az alternatív gyógymódok ellen. Még soha semmi bajom nem volt belőle, hogy ezeket használtam. Sőt!"

De volt akinek volt baja belöle. Pl. Steve Jobs. És ha csak egy embert rábeszélsz ezekre az alternativ gyógymódokra és belehal, akkor már kárt okoztál.

kheiron 2016.02.23. 22:03:18

@A másként gondolkodás művészete:

A direkt berakott butaság, hogy "a rák" kifejezést használtam. Ugyanis a daganatok rettentő sokfélék, nem lehet őket egy dobozba berakni, és úgy nyilatkozni róluk.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 22:05:35

@Advanced Flight:
""És egyébként az alternatív gyógymódok sokszor viccesek , vagy nagyon jó hangulatba kerülhetsz tőlük."

ja, értelek már, gyakorló alkoholista vagy :-P "

:D :D
Egyszer voltam egy hangfürdőn, amit vízben tartottak. Az valami isteni volt! Csak fekszel a vízben és átjárnak a (hang)hullámok. :D :D És közben énekelhetsz, meg jó zene szól. Közben meg gyógyulsz. Mi a rossz a ebben? Most meg kell várnom, amíg valami komolyabb problémám lesz, hogy részt vehessek egy gyomortükrözésen, vagy béltükrözésen?
Van olyan orvosi vizsgálat, ami kellemes?
Miért kellene valamihez ragaszkodni, ami fájdalmas?
Szerintem sokkal egyszerűbb dolog elfogadni ezeket a "puha" gyógymódokat, mint az orvost. A kettő egyébként sem zárja ki egymást.
Én ismerem a lehetőségeimet! Mindig oda megyek, amelyik segít.
Nem értem miért kellene feleslegesen szenvednem. Pláne nem értem miért fogadnám el hogy valami nem gyógyítható.
Még a legdurvább rákból is van, aki felépül spontán!
Ez nem azt jelenti, hogy szerencséje volt! Ez azt jelenti, hogy a szervezet meg tudja gyógyítani önmagát!
Márpedig az alternatív gyógymódok mind mind a szervezet öngyógyító tevékenységét serkentik!
Még nem tökéletesek, de nagyon fejlődnek!!

kheiron 2016.02.23. 22:07:15

@A másként gondolkodás művészete:

"De erre a következtetésre csak a holisztikus szemlélettel lehet eljutni, ami szintén "ezós" nézőpont."

Lószart ezós.

Az orvostudományi karon azt tanítják, hogy "sosem a betegséget kell kezelni, hanem a beteget". Ennek a mondásnak vannak változatai - nem a laborleletet, a tünetet, a képet stb. kell kezelni, hanem az egész embert.

Ez az akadémikus orvoslás egyik nagyon fontos alapeleme.

$pi$ 2016.02.23. 22:12:19

@Fax: "Ennek annyi köze van a homepátiához mint egy mézesbödönnek Bödőcs Géza szarcsimbókjához. "

Persze, de nem is az a cél, hogy köze legyen. A lényeg az, hogy tudományosnak hangozzon, mert az emberek tudják, hogy a tudomány roppant sikeres, működik, ha tehát tudományosnak látszik valami, akkor azzal el lehet adni.

Ma már senki sem hivatkozik Zeuszra, mert arra nem hallgatnak az emberek. Jézusra lehet hivatkozni, energiára lehet hivatkozni, hullámokra lehet hivatkozni. Ezekkel lehet eladni egy elborult elgondolást, az, hogy köze sincs hozzá annak semmi jelentősége.

kheiron 2016.02.23. 22:12:33

@A másként gondolkodás művészete:

Akupunktúrás meridián, mint olyan, nem létezik. Ez a tényszerű kiindulás.

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy vannak bizonyos reflexkörök, amiket az akupunktúrás pontok (csökkent bőrimpedanciájú helyek) ingerlésével működésbe lehet hozni. De ezek világosan mérhető és vizsgálható dolgok, a realitás körébe tartoznak, szemben a képzelet által alkotott csível és annak áramlásával.

Amúgy szerinted a hétfejű sárkány számára a juhok vagy a tehenek húsa az előnyösebb táplálék?

$pi$ 2016.02.23. 22:17:46

@kheiron: "amiket az akupunktúrás pontok"

Tudomásom szerint bizonyított tény, hogy az akupunktúra hatékonyságát nem befolyásolja, hogy konkrétan hova szúrják a tűket.

Szóval az akupunktúrás pontok épp úgy nem léteznek mint az emlékező víz.

$pi$ 2016.02.23. 22:20:24

@A másként gondolkodás művészete: "Még nem tökéletesek, de nagyon fejlődnek!!"

Okés, ha jelenleg nem mutatható ki gyógyhatás, akkor honnan fejlődtek? :) Mi volt az előző módszer? Kénsavba adták be a homeopátiás szert és most sokkal jobbak az eredmények mert vizet használnak? :D

Szencz Szilvia 2016.02.23. 22:30:17

@Fax:
"Először nehezen álltam meg, hogy minősítő jelző nélkül hagyjam az írásodat, de hirtelen felhorgadt bennem egy természetes indulat: miért ne aggassak a hülyeségre méltó jelzőket? Miért kellene kesztyűs kézzel bánnom a butasággal? Miért kellene akadémikusan hangzó ...."

Nos, a pszichológia és az ezotéria egyetért egy dologban. Aki valamin feldühödik annak azzal a témakörrel van a baja, amin dühöng, de nem azzal a személlyel, akivel beszélget. Igazából a düh egy kivetítése valamilyen belső problémának, amit az illető nem tud megoldani.
Sokat emlegeted a hazugságot és a bigottságot a kommentbe. Lehet, hogy a saját életedben lenne szükséged az őszinteségre, és a haladásra.
Sajnálom, hogy gondjaid vannak, de mindenkit megkértem arra, hogy ne használjon trágár szavakat velem. Egyszerűen azért, mert én sem fogok ilyet tenni senkivel.
A 39 fokos lázról egyébként már egy mentős orvos is azt nyilatkozta, hogy nem tekintik láznak. A tudomány állása megváltozott az ügyben. Ez az orvos azt mondta, hogy fontos a gyermek viselkedése. Ha levert, akkor kell lázat csillapítani, ha jókedve van, akkor hagyjuk, mert a láz a gyógyulás jele.

Amikor valaki ennyire erősen "ágál" a homeopátia ellen az nekem mindig furcsa. Feltűnt, hogy sok ember meggyógyul tőle?!? Igazából ebből a szempontból még az is mindegy, hogy placebóhatás-e vagy sem. Nem mindegy?!?! Meggyógyult tőle és kész!
A lényeg az egészség. Az antihoemós olyan, mintha a betegség mellett kampányolna!!
Maradjunk betegek!!! Mindegy, hogy az orvos nem tud bennünket meggyógyítani, de akkor is ragaszkodjunk hozzá!!!

Mindeközben igazából az egésznek semmi értelme, mert homeopátiás orvos, Magyarországon csak orvos diplomával lehet bárki!

Szóval az antihomeós kampány a homeopátia és az orvosok ellen is szól!
Akkor meg mi marad?!?!?
Lehet, hogy csak hinni kellene valamiben, és esetleg elfogadni, hogy a másik meggyógyult tőle.
Ki vagy Te, hogy megmondod nekem, hogy én nem gyógyultam meg a homeopátiával?
Tartottál gyertyát, vagy mi?!?!?!
Egyszer egy barátommal beszélgettem a homeopátiáról. Ő is hasonlóan értékelte a dolgot, mint Te. Aztán belementünk a dolog hátterébe és kiderült, hogy azon az egy szlogenen kívül, hogy a homeopátiás szerben nincs hatóanyag az égegyadta világon semmi mást nem tudott a homeopátiáról!! És soha nem is szedett be egyetlen szert sem!!
Ja, hát így könnyű!!
Én a magam részéről, ha valamiről nem tudok semmit, akkor meghallgatom a másikat. Nem kell feltétlenül egyetértenem vele, hiszen a saját véleményemet nekem kell kialakítanom, de azért óvakodnék attól, hogy ennyire csúnyán ledegradáljak bármit, amiről dunsztom sincs.
Talán becsülni kellene, hogy valaki meghallgatott több előadást a vízről, meg a spinről. Lehet, hogy nem profi a témában, és talán nem is helyesen értette meg a dolgot, de az az ő élete! Ha neki ez jó és működik, akkor miért fáj neked a dolog?!?!?
Ez nem jelenti azt, hogy hagyni kell, hogy valaki életveszélybe sodorja magát. De egy egész halom embernek jó az alternatív gyógymód.
És tekintettel arra, hogy a magyar egészségügy elég zűrös, nem látom be, hogy miért rossz, ha tehermentesíteni akarjuk a rendszert?

Szencz Szilvia 2016.02.23. 22:39:28

@Bobby Newmark:
"Placebóhatással _valódi_ betegséget, tehát fiziológiai elváltozást, fertőzést, daganatot, mérgezést _lehetetlen_ gyógyítani.
Olyan dolgokra hat, amik érzet jellegűek, tehát fejben dőlnek el: migrén, krónikus bármifájás, viszketés, rossz közérzet.
Ezekre alapvetően _nem_kell_ gyógyszer amúgy, pszichológus vagy pszichiáter dolga lenn..."

Nincs olyan, hogy placebóhatás. De amúgy, ha lenne, akkor az elme képes lenne arra, hogy gyógyítson, a bogyó meg egy kis segítség, hogy beindítsa az elme folyamatát. Mint a pavlovi reflex. Jön a bogyó, jön az egészség. Szerintem nagyon jó ötlet! Nem tudom miért kell ebből arra következtetni, hogy akkor majd mindenki meg akarja öngyilkolni magát vele.
Ha nem leszel jobban egy gyógymódtól, akkor keress egy másikat!! Ez pontosan mindenre igaz. Ez az elmélet valahogy gyp-snek kezeli az embereket.
Az a véleményem, hogy aki annak ellenére is ragaszkodik a szerhez, hogy nem javul tőle az pontosan ugyanígy viselkedne a gyógyszerrel is. Mert az a problémája, hogy nem ismeri a szervezetét.
Márpedig akkor mindegy.
Sokan el sem mennek orvoshoz, még akkor sem, amikor érzik, hogy baj van.
Ehhez nem kell "ezósnak" lenned.
Emberi természet, hogy félünk felismerni, hogy problémánk van.
Ennek semmi köze a homeopátiához.

Amúgy placebóhatás nincs!
A hit nem gyógyít meg semmit! A hit egy eszköz, hogy megtaláld a neked megfelelő gyógymódot. Hiszel benne, ezért nem adod fel!
De ez önmagában nem gyógyít!!!

$pi$ 2016.02.23. 22:40:37

@A másként gondolkodás művészete: "Mindeközben igazából az egésznek semmi értelme, mert homeopátiás orvos, Magyarországon csak orvos diplomával lehet bárki!"

Ezt honnan vetted? Mi az egyáltalán, hogy "homeopátiás orvos"?

Szencz Szilvia 2016.02.23. 22:43:50

@Bobby Newmark:
"Amit elfelejtettél leírni, hogy közben azért ugye kenegetted hormonkenőccsel is?"

Nem kenegettem. Eszembe se jutott.

$pi$ 2016.02.23. 22:44:33

@A másként gondolkodás művészete: "Amúgy placebóhatás nincs!"

Közismert bizonyított meg cáfolt dolgokról teszel kijelentéseket és elvárod, hogy ezeket mások elfogadja annak ellenére, hogy az ellenkezője már bizonyított. Ugyanakkor mikor bizonyított dolgokat hoznak fel mások egyszerűen nem fogadod el őket.

Nem foglalkozol te semmiféle bizonyítékokkal, hiszel dolgokat és azokat ismételgeted. Így van, így van, én tudom, nem érdekel, hogy a valóság micsoda.

Káros vagy a társadalomra.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 22:52:45

@para_noir:
"nekem bő másfél éve elkezdtek kijönni futószemölcsök a jobb, majd a bal kézfejemen is, egyre több lett, az ujjaimon is, pár még a csuklóm környékén is, volt vagy összesen 30-35 darab. Mivel nem viszketett, nem volt ..."

Ezt tök jó! Már nekem is múlt el szemölcsöm spontán. Azért jönnek ki, mert gyenge a szervezet, és a méreganyagokat oda pakolja. De, ha elkezdtél sportolni, vagy táplálékkiegészítőket, vagy vitamint szedni. Vagy csak nyugodtabb munkahelyre mentél, akkor a szervezet megerősödött és eltüntette a dolgokat.

Igazából ez azt bizonyítja, hogy a szervezet képes meggyógyítani önmagát.
Persze az a legjobb, ha megcsinálja, de néha azért nem árt egy kis segítség neki. Esetleg gyorsabb lesz a folyamat. A homeopátia pont a szervezet öngyógyító mechanizmusait kelti életre.
Amúgy nekem van olyan homeopátiás szerem, amit egyedül szedek. Semmi mással együtt. És önállóan is hat. Sőt! Igazából nincs olyan gyógyszer, ami helyette hat. (Ezért kellett megkeresnem. Nem részletezem, mert "érzékeny" téma, de 8 évvel ezelőtt meguntam, hogy három hónapig sem tudott az orvos meggyógyítani (nem komoly betegségből, meg azzal hozakodott elő, hogy genetikus.) Hát genetikus ide vagy oda én találtam rá valamit, ami legalább a tünetet kezeli.
Amíg megtalálom a módját, hogy végleg meggyógyítsam.

Nazareus 2016.02.23. 22:55:14

@A másként gondolkodás művészete:

Nem érted meg, hogy miért káros a társadalomra a nézeted. Megpróbálkozom a lehetetlennel és elmagyarázni.

Ugyanis a homeopátia pont ugyanolyan eséllyel müködik, mintha valakinek azt mondjuk, hogy köpjön át egy fekete macska felett vagy kenegesse varjúhájjal a kislábujját. Eddig még nem is lenne nagy baj, max belehal aki rád hallgat. Csakhogy a következö lépés meg, hogy biztos a szomszéd nö mondott rád rontást, ezért dobjuk folyóba, ha elsüllyed bünös volt. Na most szerencsétlen elsüllyed, te meg meggyógyulsz. Müködik!!! Kinosabb, ha legközelebb a másik szomszédnöt betegszik meg és rád gondol, mint rontásmondóra.

A homeopátia pontosan ennek a logikának a mentén müködik. Egyrészt kárt okozhatsz magadnak, másrészt kárt okozhatsz másnak, aki egy normális, bizonyitott módszertöl meggyógyult volna. Élö (illetve már halott) példa erre Steve Jobs.

Namármost azért fáj nekünk ez, mert pont ugyanúgy fáj, mint a fekete macska, az asztrológia vagy bármi egyéb, amivel _kárt_ lehet okozni, még akkor is, ha néha müködik látszik (látszik, mert nem igazolt a müködése, ergo számtalan más is okozhatta a csodálatos müködési látszatot).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 23:05:08

@$pi$:

"de attól még senki sem figyelt meg hullámként viselkedő embert."

Embert nem, de a kétréses kísérletet elvégezték vírusokkal, és megjelent az interferencia. Ebből persze kvára nem következik, hogy egyszer majd emberekkel is működni fog, mert a méretünk sok-sok nagyságrenndel nagyobb, mint a helyzetünk bizonytalansága.

$pi$ 2016.02.23. 23:08:05

@Nazareus: A modern orvostudomány módszerei sajnos még elég kezdetlegesek, sok a traumatikus, fájdalmas, félelmetes gyógymód. Érszűkületes embernek egyszerűen levágják a lábát, másnak kiveszik a fél tüdejét, kemoterápia, sugarazás, különféle műtétek.

Ha elhiteted az emberekkel, hogy egy pár csepp vizet megisznak és az is hatásos, akkor nyilvánvaló, hogy melyik megoldást érdemes választani. Miért egyeznék bele, hogy levágják a lábamat vagy kivegyék a tüdőmet, ha a pozitív rezgésekkel meg pár csepp vízzel is szép eredményeket lehet elérni. Az orvos őszinte, elmondja, hogy milyen esélyem van a kivett tüdővel, a homeopata hazudik, bíztat, hiszen a pozitív hozzállás sokat segít. Lehet, hogy nem mondja konkrétan, hogy hagyjam a műtétet, de az is biztos, hogy nem fogja azt mondani, hogy a homeopátia nem segít.

Ezért kellene mindenkit börtönbe zárni, aki csodagyógyszereket árul.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 23:10:12

@Bobby Newmark:
"Nem. Az ezotéria abban segít, hogy ami kérdésre még nincs megnyugtató válasz, arra hazudik egy könnyű, egyszerűen érthető, hihető dolgot.

Ez -már megbocsáss- de csak a hülyéknek megfelelő válasz. Egy intelligens ember tudja, hogy vannak jelenleg, vagy teljes egészében megválaszolhatatlan kérdések. Csak a hülye gondolja azt, hogy mindent tud...."

Ezzel nem értek egyet. Szerintem a dolgokra léteznek válaszok. Nagyon sokszor meg is kapom őket. Nem értem miért fogadod el az "ilyen és kész" szlogent. Teljesen kiveszi a kezedből az irányítást, miközben pont azzal példálózól, hogy a homeopátia teszi ezt az emberekkel.
Hát pont fordítva van!! Az ezotériában vannak válaszok!! A modern tudományban nincsenek!!! Lehet, hogy a sok válasz közül némelyik fals, mert próbálkozik és közben "lukra fut", de attól még próbálkozik!!! Ez szerintem sokkal jobb annál, hogy "nincs rá magyarázat és kész!"

A másik dolog meg az, hogy a modern tudomány "véletlenen" alapuló keletkezés elmélete nagyon gyenge lábakon áll.
Az első a valószínűsége. Ha tanultál matematikát, akkor tudod, hogy ki lehet számolni. Akkor képzeld el, hogy először két megfelelő atomnak kellet egymáshoz csapódnia, aztán ezekből molekulák képződtek (mindenhol valószínűség van) Egy nagyobb molekulában akár több száz molekula is lehet. Mind-mind valószínűség. Aztán ezek sejtté álltak. ez is valószínűség, aztán ezek tovább szerveződtek és tovább.....
Egyszer hallgattam erről molekuláris biológia előadást. Nagyon durva és "ez a gén aktiválódik és expresszálja a másik fehérjét, az meg a másikat..."
Hát a valószínűség NULLAA!!! Nagy nulla!! Értelmes rendező mechanizmus nélkül egy emberi szervezet létrejöttének az esélye inkább mínusz.
Két aminósav még semmi!! (kevesebb, mint semmi!!) (Hat milliárd év alatt is lehetetlen!!)

A másik, ami szerintem érdekes az a stratégia. Szóval a tudomány szerint kialakul a világ isteni segítség nélkül. Spontán, magától. Most meg mit csinál a tudomány? Szabályokat, törvényeket keres benne!! És érdekes módon talál is!!

Erről csak egy film jut eszembe. A hat nap hét éjszaka Harrison Forddal. "Az emberek idejönnek és keresik az elveszett romantikát!
-Miért? Hátha megtalálják!- Mondja a csaj.
- Szivi! Ez egy sziget! Ha magukkal nem hozták itt ugyan soha meg nem találják!!!"

Hát, valahogy így! Nem lehet valamibe értelmes rendező elvet találni, ami eredetileg spontán volt kaotikus és véletlenszerű.

$pi$ 2016.02.23. 23:13:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "megjelent az interferencia"

Igen, tanultam fizikát, csak megpróbáltam hétköznapi nyelvre lefordítani mi a helyzet. Ez persze lehetetlen, de azért talán valamennyire sikerült érzékeltetnem miről van szó.

Arra akartam utalni, hogy a kvantummechanikában megfigyelt jelenségeket (pl. alagúteffektus, összefonódottság, a hullámfüggvény összeomlása) gyakorlatilag lehetetlen makrószinten reprodukálni. Mint ahogyan a relativisztikus hatásokat is gyakorlatilag lehetetlen megfigyelni hétköznapi sebességekkel, de persze tudom, hogy azok ott vannak, mint ahogyan a hullámszerű viselkedés is ott van amikor valaki kocog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 23:13:46

@Nazareus:

"Másrészt az emberi test NEM energiából áll, hanem elsösorban anyagból. Bár a kettö valamelyst kompatibilis egymással , de azért nem lehet szabadon ide-oda konvertálgatni öket."

Bizony nem lehet, de ettől még igaz, hogy a testek tömegének 99%-a energia, az atommag protonjait és neutronjait alkotó kvarkok kötési energiája. A maradék 1%-ot adja a Higgs-mező. Vagyis nem csak praktikus oka (mert hát grammban túlontúl kicsi szám lenne) van annak, hogy az elemi részcskék tömegét elektronvoltban adják meg.

Persze ez NEM az az energia, amelyről az ezo-hívek beszélnek.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 23:15:11

@wmiki:
" Erre szokták mondani a tudományhívők, hogy a "A korreláció nem implikál kauzalitást"
Kivéve ha pl. védőoltásokról van szó, (vagy más, gyógyszeripari termékről,) mert akkor természetes, hogy ha nem leszel beteg, akkor azért, mert beadattad azt a szent szert.
Ha mégis beteg leszel, akkor goto 1, vagyis a "A korreláció nem implikál kauzalitást"...."

sajnálom, de nem értem a kommentedet. Valahol elveszítettem a fonalat. Mellet vagy nem mellette?

Nazareus 2016.02.23. 23:16:06

@A másként gondolkodás művészete: "Értelmes rendező mechanizmus nélkül egy emberi szervezet létrejöttének az esélye inkább mínusz."

No ez egyáltalán nem feltétlenül igaz. Könnyen lehet, hogy az emberi szervezet létrejötte spontán módon pont olyan szükségszerüség és pont nem annyira meglepö, mint az, hogy a viz lefele folyik.

Ugyanis a világegyetem abba az irányba törekszik, hogy az entrópia nöjön. Az ember segitségével gyorsabban nö az entrópia, mint nélküle. Gondolj csak bele, az a sok rendezett vasatom a föld mélyén mikor keveredett volna össze mindenféle szén meg szilicium és ki tudja még milyen atomokkal olyan kaotikus összevisszaságba, mint az ember segitségével...

Szencz Szilvia 2016.02.23. 23:18:36

@Haibane:
"Az ezotéria abban segít, hogy ezeket a "nagy felfedezéseket" megtehessük."

Sajnos a seggünkből előhúzott elméletek bár nagyon szórakoztatóak a valósággal nem kompatibilisek. És nem, nem kell nagyon komoly erőfeszítés fantáziálni. "

Sajnálom, ha a mindenki boldog, gazdag , egészséges zseni elmélet nem tetszik. Nem értem miért nem. De Te tudod.
Mindenkinek jogában áll választani! Ha neked tetszik, ahogy élsz és boldog vagy tőle, és szerinted a világ dolgai rendben vannak, akkor én nagyon örülök neked.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 23:19:40

@$pi$:

"de persze tudom, hogy azok ott vannak, mint ahogyan a hullámszerű viselkedés is ott van amikor valaki kocog"

Erre a GPS-t szoktam felhozni példa gyanánt, ami a relativisztikus hatások figyelmen kívül hagyásával elég pontatlan lenne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.23. 23:21:50

@Nazareus:

"az a sok rendezett vasatom a föld mélyén mikor keveredett volna össze mindenféle szén meg szilicium és ki tudja még milyen atomokkal olyan kaotikus összevisszaságba, mint az ember segitségével..."

Ez tetszett! :DD

$pi$ 2016.02.23. 23:26:20

@A másként gondolkodás művészete: "Ez szerintem sokkal jobb annál, hogy "nincs rá magyarázat és kész!""

Szóval akkor jobb hazudni valamit mint azt mondani, hogy "nem tudom"? Milyen erkölcs ez már?

"Hát a valószínűség NULLAA!!! Nagy nulla!!"

A matematikai ismereteid is hasonlóan hiányosak mint a többi tudományról amit tudsz. Nxilvánvaló, hogy azoknak a dolgoknak a valószínűsége, amikről beszélsz előtted ismeretlenek és egyszerűen rámondod, hogy nulla.

Viszont: azt tudod -e, hogy a lehetetlen esemény valószínűsége nulla, de a nulla valószínűségű esemény nem feltétlenül lehetetlen? :D

"Értelmes rendező mechanizmus nélkül egy emberi szervezet létrejöttének az esélye inkább mínusz."

Az evolúció a rendező mechanizmus.

De tegyük fel, hogy az ember olyan bonyolult, hogy nem létezhet teremtő nélkül. Tegyük fel, hogy olyan bonyolult, hogy nem létezhet önmagában, csak egy teremtő teremthette.

Akkor viszont a teremtő bonyolultabb, ugye? Akkor a teremtő sem létezhet teremtő nélkül, ugye? Istennek kell lennie egy istenének, aki őt teremtette, nem?

Csakhogy Isten azt mondta, hogy neki nincs teremtője, ugye? Akkor viszont Isten ateista, nem?

"Szabályokat, törvényeket keres benne!! És érdekes módon talál is!!"

Feltételezed, hogy szabályok nem lehetnek érvényesek egy rendszerben csak akkor, ha azokat valami teremtette. Ez egy elég használható kijelentés, nekem tetszik. Sajnos azonban semmi sem utal arra, hogy igaz volna.

Azok a szabályok, amiket valakik létrehoztak mind meg lehet szegni és azokat a szabályokat amiket nem lehet megszokni soha nem láttunk teremteni. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a természet törvényeit vagy magát a természetet valaki teremtette volna. Semmi.

$pi$ 2016.02.23. 23:28:39

@Nazareus: A cikk első mondata:

"Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának köszönhető."

Nem igaz. Az evolúcióról soha komoly ember nem állította, hogy véletlenszerű. Richard Dawkins húsz éve minden héten elmondja, hogy "nem, nem, nem véletlenszerű". Lepereg egyesekről.

Szencz Szilvia 2016.02.23. 23:29:44

@Haibane:
"öööö nem hiszem el, hogy ez most nem szándékos trollkodás.

" Tudom, hogy a tudomány sem megfogható dolgokat kutat.
Tudom, hogy ez egy népszerű indok, de valójában még soha egyetlen ember sem fogott kézben egyetlen DNS-t sem!! Sem vírust, sem baktériumot!"...

Mert ismersz valakit, aki fogott DNS-t? Nagyon pici molekula. Azért kell mikroszkóppal vizsgálni, de sajnos mindegyik módszer úgy működik, hogy tönkreteszi a DNS szerkezetét.

Az egyik legjobb módszer, amivel sejten belül vizsgálódnak az az elektronmikroszkóp. De a nagyon nagy nagyítás miatt csak akkor működik, ha fixálják a sejten belüli dolgokat. (Olyan, mint a távcső, ha messzire nézel, nagy nagyítással, akkor remeg a kép, és nehezen tudod belőni a tornyot. Az elektronmikroszkóp pont ilyen. Sosem találnád meg a sejtalkotót, ha mozogna.)
Szóval az egész sejt plazmáját kicserélik gyantára, aztán vágnak belőle egy szeletet.
Ha szerencséjük van találnak benne valamit.
Az egyetemi tanárom azt mondta, hogy olyan a vizsgálat végeredménye, mintha egy macskát kidobnánk a tizedikről és még egy úthenger is átmenne rajta.
Kb annyira hasonlít az elektronmikroszkópos felvétel is az élő macskára.

Sajnálom, de linket nem tudok. Nem úgy olvasok cikkeket, hogy utána bizonygatnom kell bárkinek bármit is. Szerintem mindenki utána néz, annak ami érdekli.

De akupunktúrát Magyarországon csak orvos csinálhat. Egyetemen tanulják az akupunktúrát. Gondolod, hogy valami "ezós" szöveggel adják nekik elő a tudást? Mert a kimért energia nélkül csak "ezós" magyarázat létezik.

Egyébként nem vagy konzekvens. Nem hiszel az alternatívban és ezek szerint az orvosokban sem. Mi marad még?

$pi$ 2016.02.23. 23:33:56

@A másként gondolkodás művészete: "Tudom, hogy ez egy népszerű indok, de valójában még soha egyetlen ember sem fogott kézben egyetlen DNS-t sem!! Sem vírust, sem baktériumot!"..."

Gravitációt sem fogtunk a kezünkbe, menj, repülj!

Haibane 2016.02.23. 23:36:38

@A másként gondolkodás művészete: "De akupunktúrát Magyarországon csak orvos csinálhat. Egyetemen tanulják az akupunktúrát. "

miért hazudsz?

Bobby Newmark 2016.02.23. 23:42:05

@$pi$: Konkrétan az irodánk szomszédja Pí-vizet gyárt, és benn az irodában is az van.

A kollégáim meg hülyének néznek, hogy elvből nem iszom, inkább a csapvíz. (Szódát is gyártanak, az nem Pí, azzal nincs bajom).

Én konkrétan ledöbbentem, mikor először láttam, azt hittem a Pí-víz körülbelül a Família Kft-vel együtt meghalt úgy '93-ban. (Vagy miafasz, kb azzal tudom összekötni, tévében reklámozták, és már akkor is röhögtünk rajta.)

$pi$ 2016.02.23. 23:44:41

@Bobby Newmark: "Konkrétan az irodánk szomszédja Pí-vizet gyárt, és benn az irodában is az van."

Néha azért bánom, hogy már nem üldözik a varázslókat. :D

Bobby Newmark 2016.02.23. 23:49:09

@A másként gondolkodás művészete: Oké, MOST esett le. Gratulálok, azért ez mestertroll fokozat. Pedig még a neved is mennyire árulkodó, baszki. Meg igen, nyilván ennyi baromságot ÍGY összefűzni idő kell, belátom, ezért is a fél nap késés...
És hogy beszoptuk, bazz!

Most, hogy így már a sokadik egymásnak is ellentmondó ezós faszságot is előhoztad, itt esett le.

Tényleg, kalap le, ez már szinte művészet. Biológus diploma, aztán békából gekkó, információk basztatják a meridiánokat... Anyám.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.24. 00:01:01

@$pi$:

Azt hiszem, csak arról van szó, hogy a cikkíró kicsit pongyolán fogalmazott. Szerintem ő azt akarta írni, hogy az evolúció nem teleologikus, ami pedig igaz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.24. 00:18:13

@Nazareus:

Elolvastam, mindjárt letöltöm a hivatkozott könyveket is.

Persze azért vicc volt, amit írtál, jó poén. Az viszont szerintem is tény, hogy az evolúció az egyszerűbbtől az összetettebb felé halad - még akkor is, ha egyes esetekben az egyszerűbb felé haladás a célravezető, ahogy a cikk is hoz fel rá példát.

Ez végeredményben már az élettelen világ fejlődésében is megfigyelhető, elég a nukleoszintézisre gondolni vagy az egyre összetettebb molekulák kialakulására.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.24. 00:22:48

@Nazareus:

Azt hiszem, a cikk utolsó előtti képén talán egy varjú látható dióval a csőrében, Nemrég magam is láttam, ahogy Széplakon egy varjú többször is ledobott egy diót az úttestre, aztán csalódottan konstatálta, hogy többedszerre sem tört fel. Aztán a végén én törtem fel neki. :)

Szencz Szilvia 2016.02.24. 06:42:44

Nos a tegnapi nap elég durva volt. Egy egyszerű pár soros kommentemből aztán 78 reagálás lett!! Asszem ezt erősen túl reagáltátok! Az elején megpróbáltam válaszolni mindenkinek, de aztán estefelé rájöttem, hogy lehetetlen. Most így bedobom ezt a "szösszenetet" a közösbe. Kicsit összefoglalom benne a dolgokat. Volt , aki tényleg félreértett, volt, aki szándékosan értett félre.
Szóval az én véleményem a homeopátiáról az, hogy ha nem akarod, akkor ne szedd!! Ez a TE dolgod! Én meg eldöntöm, hogy szedem-e. Ez meg az ÉN dolgom. Nekem ez a dolog így rendjén van és még soha senkit nem neveztem (és nem is fogok) mondjuk faszfejnek emiatt. Aki ennyire erős érzelmeket fűz a kérdéshez szerintem kivetít. Valami más problémáját a homeopátiára, és mivel megítélése szerint gyenge pozícióban van, mert "nincs benne hatóanyag", hát "könnyű rajta elverni a port".
Hát, Ti tudjátok!
A tények a következők! Ma Magyarországon úgy lehetsz homeopátiás orvos, ha van rendes orvos diplomád. Szóval jársz egyetemre, aztán szakvizsgázol. Aztán, ha ez megvan és gyakorló orvos vagy, akkor jelentkezhetsz egy okj-s továbbképzésre, aminek a végén engedélyt kapsz arra, hogy homeopátiás orvos lehess.
Ennek tudatában nem látom be, hogy hol nem támogatja a tudomány a homeopátiát? Vagy no pláne! Mi ebben a kuruzslás?!? Lehet nem tud rá magyarázatot adni, de attól még működőképesnek tartja!!
Érdekes módon a legtöbben a társadalomra való kártékony hatására voltak kiakadva. Nem értem, hogy miért csak a homeopátiától "gurul el a gyógyszer". Van egy pár dolog, ami veszélyes a társadalomra. Mégsem reagáltok rá ilyen hevesen.
Egyébként a társadalomra való káros hatására a fényevő pasas is szóba került. Ez egy nagyon jó példa, de akkor elemezzük ki! Szóval egy felnőtt ember éhenhalása egy kb 40 napos folyamat. Egy gyermek esetében nem tudom a hivatalos adatot, de saccolom, hogy kb. 20 nap lehet. Tehát a fenti apuka 3 héten keresztül (!!!!) nézte végig, és hallgatta, hogy a gyermeke sír, majd egyre gyengébb, elmegy az életkedve, majd nem bír felállni, majd a szemét sem tudja kinyitni, majd meghal!! Ugyanezt az anyuka is megtette! (Közben gondolom ők sem voltak jól.)
Nem gondolom, hogy a fenti eset a fényevés hibája volt! Szerintem az apuka egyszerűen kegyetlen és tudatlan volt, és szerintem ehhez bármilyen módszert igénybe tudott volna venni. A "fényevés" csak hab volt a tortán.
Az, hogy egy eszközt a kezünkben egy jó vagy egy rossz dologra használunk fel, az a szándékunkon múlik.
Mondok példát.
A gyógyszerek. Ha egy marékkal kapsz be belőlük, akkor meg is halhatsz. Aztán pl. az egyik gyógyszerész barátnőm mesélte, hogy nem érti, hogy a paracetamol tartalmú gyógyszereket (ezek általában sima fájdalomcsillapítók) miért lehet vény nélkül kapni. Azt mondta, hogy ha ezekből valaki többet szed be, mint a papíron van, akkor akár egy alkalom után is kérhet egy új májat!!!
Aztán térjünk át másik területre. Vegyünk egy kalapácsot. A kalapáccsal lehet szöget ütni a falba, aztán képet akasztani rá, és lehet vele testi sértést is elkövetni.
De talán a kedvenc példám a kezek. Van az a híres bérgyilkosnő, aki rafinált kegyetlenséggel gyilkolászott a kicsi kezével. Egy jól irányzott ütés a nyakra, vagy az orrnyeregre és már kész is a pacák!
Tehát a fenti logikátokat követve a társadalomra lehetséges káros hatása miatt be kellene tiltani a gyógyszereket, a kalapácsot, a kezeket és a homeopátiás szereket is!?!?!?
Talán mégis inkább rossz a logika! Lehet, hogy azt is nézni kellene, hogy valaki meggyógyul tőle! Nem értem ezen mi a probléma! Egyfolytában placebo hatást emlegettek, ami szerintem nincs, de ha lenne is tökéletes lenne. Mellékhatásmentes és a szervezet saját magát gyógyítja!! Ja, hogy fizetni kell érte! Ez egy emberi jellemvonás miatt van! Általában azt gondoljuk, hogy ami ingyen van az kevésbé értékes. Szóval a placebó hatású golyókért különösen kell fizetni, mert azzal segíted az agyad, hogy hatásosnak gondolja!!!
Aztán nézzük a természettudományos "hullámfüggvényes" elméletemet. Hogy nem teljesen tudományos? Hát lehet! Nem vagyok fizikus! Pont úgy írom le, ahogy nekem "átjön" az adott cikkből. Viszont nem én találom ki a cikkeket! Ezek léteznek! És hát nem írok belőle akadémiai székfoglalót, sem nem tanítom egyetemen. Nem látom be miért ne lehetne nekem saját tudományom. Senkinek nem ártok vele. És nem is vagyok egyedül a nézeteimmel. Igazából örülnék, ha többen megtennénk. Szerintem hasznos dolog az agykapacitásunkat arra fordítani, hogy a tudomány értelmetlen számos-betűs katyvaszából valami értelmeset alkossunk!!
Most olyan nagy baj, ha esetleg valamelyik pontja szerinted nem igaz? Mert a tudósok soha nem tévednek? Számomra egy nagyon jó vezérfonal a mindennapi életemhez. És elég nagy bátorság is kell hozzá, hogy elmondjam, mert tudom, hogy mennyire messze van az átlagember tudományától. De ha egyszer lesz valamid, amit igaznak érzel és a környezeted nem, és kiállsz az igazadért, megvéded magad, akkor majd beszélgetünk erről. Mert nálam ez egy mérce.

Nazareus 2016.02.24. 07:34:12

@A másként gondolkodás művészete: "Érdekes módon a legtöbben a társadalomra való kártékony hatására voltak kiakadva. Nem értem, hogy miért csak a homeopátiától "gurul el a gyógyszer". "

Tévedsz, nem csak a homeopátiától. Az asztrológiától ugyanúgy, a szellemsebészettöl ugyanúgy, stb. A homeopátia talán annyival rosszabb az asztrologiánál, hogy jobban képes ártani (nem megy el valódi orvoshoz). De kétségkivül vannak még hasonló vagy akár rosszabb ezo-izé is.

Itt azért a homeopátiát szidjuk, mert arról szólt a cikk, amihez irjuk a kommenteket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.24. 09:00:14

@A másként gondolkodás művészete:

"ha nem akarod, akkor ne szedd!! Ez a TE dolgod! Én meg eldöntöm, hogy szedem-e. Ez meg az ÉN dolgom."

Ezt soha senki nem is vitatta.

"... Ennek tudatában nem látom be, hogy hol nem támogatja a tudomány a homeopátiát?"

Én azt nem látom be, miből következtetsz arra, hogy támogatja. Abból, hogy csak orvos praktizálhat homeopataként, ez még nem következik. Ezt a rendelkezést ui. a Népjóléti Minisztérium hozta, nem pedig a "tudomány".

"Mi ebben a kuruzslás?!? Lehet nem tud rá magyarázatot adni, de attól még működőképesnek tartja!!"

Ez éppen hogy nem igaz: a "tudomány", főképp pedig az orvostudomány nem tartja működőképesnek a homeopátiát. Alappal nem, sok kísérlet szolgál erre bizonyítékul. Az ui. egy dolog, hogy valaminek nem ismerjük a hatásmechanizmusát, ám ettől még lehet vizsgálni a működőképességét.

"Nem értem, hogy miért csak a homeopátiától "gurul el a gyógyszer"."

Nem csak attól. Ám ez a poszt a homeopátiáról szól, ezért itt ezen verjük el a port. Ha poszt az asztrológiáról szólt volna, akkor azt ekéztük volna.

"...Nem gondolom, hogy a fenti eset a fényevés hibája volt! Szerintem az apuka egyszerűen kegyetlen és tudatlan volt"

Már hogyne a fényevés hibája lett volna, hiszen a fénytől nem lakott jól. Amúgy az apa elhárítja a felelőtlenség vádját, hiszen hívott a gyerekhez természetgyógyászt. Vagyis az ezós paradigma szerint abszolút felelősségteljesen járt el. :(

"... a paracetamol tartalmú gyógyszereket (ezek általában sima fájdalomcsillapítók) miért lehet vény nélkül kapni. Azt mondta, hogy ha ezekből valaki többet szed be, mint a papíron van, akkor akár egy alkalom után is kérhet egy új májat!!! "

Ez még hagyján, de többféle néven futnak paracetamol tartalmú szerek, ezért hiába van rájuk írva, mennyit szabad max. naponta beszedni, a beteg a max. dózis után egy másikkal folytatja, ami persze szintén paracetamolt tartalmaz. Európában a májátültetések egyhatodáért felel a paracetamol véletlen vagy szándékos (öngyikolsság) túladagolása. Én sem értem, miért lehet recept nélkül kapni, ez óriási felelőtlenség.

"Nem látom be miért ne lehetne nekem saját tudományom."

Simán lehet, ha nem zavar téged, hogy alkalmanként erősen eltér a tényleges tudománytól, vagyis egyszerűen nem igaz. Csak ez esetben ne saját tudománynak, hanem saját fantáziának vagy áltudománynak nevezd.

"Szerintem hasznos dolog az agykapacitásunkat arra fordítani, hogy a tudomány értelmetlen számos-betűs katyvaszából valami értelmeset alkossunk!!"

Az a bizonyos számos-betűs katyvasz nem értelmetlen, hanem számodra (és persze sokunk számára) nem érthető, mert nem vagyunk tudósok. Hatalmas különbség, hogy valami értelmetlen vagy csak mi nem értjük meg.

"Mert a tudósok soha nem tévednek?"

Bár sok dologban nem értek veled egyet, túl értelmesnek tűnsz ahhoz, hogy ezzel a wmiki-féle érveléssel próbálkozz.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.02.24. 09:12:18

Ezeket a homeopata-buzikat olvasva mindig eszembe jut gyurcsok mester, ahogy az emelt díjas telefonvonal vegén lógva, képernyőn át távgyógyított...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.24. 09:25:38

@Hóhér az utolsó barátod:

Nem tudom, Gyurcsókos mester volt-e, de emlékszem, egyszer egy üzletben jártam, ahol szólt a TV vagy a rádió, valami betelefonálós műsor volt. Az egyik betelefonáló éppen pénzenergiát kért, és a rádiós vagy tévés kókler természetesen készséggel küldött is neki pénzenergiát.

Azóta is azon töröm a fejem, vajon mi lehet a pénzenergia közvetítő részecskéje. A közvetítő közeget jól ismerem, emberi butaságnak hívják.

Nazareus 2016.02.24. 10:36:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nekem a kedvencem az egyik ezos lapban megjelent hirdetés, ami valahogy igy hangzott! "Válassza ki születendö gyermeke nemét! Garanciát vállalunk, ha nem a kivánt nemü gyerek születik, visszafizetjük a pénzt!"

Óriási ötlet. Megitatnak a delikvessel mondjuk egy pohár sós vizet, vagy csak egyszerüen távenergiát küldenek és a befizetett pénzek 50%-át megtartják :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.24. 12:50:56

@Nazareus:

Tényleg zseniális ötlet, miért nem nekem jutnak eszembe ilyenek?

DFK 2016.03.03. 11:45:08

@Robzon: ez nettó marhaság.
süti beállítások módosítása