B1 blogcsalád



Az MSZP-nek is benne volt a keze a Fidesz alkotmányos puccsában

2015. augusztus 12. - Spectra

Az Magyar Szocialista Párt nevéből arra következtetnénk, hogy ideológiájuk előtérbe helyezi a társadalmi egyenlőséget és a szolidaritást. Feltételeznénk azt is, hogy ennek megvalósítását nem csak társadalmunkban, hanem a párton belül is kívánatosnak tartják. Vannak pozitív példák, de szomorú tény, hogy akadnak olyan ügyek is, amikben nem védték meg párttársukat, sőt érdekből még alaptalan vádaskodásba is kezdtek.

magicbox_0005_5_0.jpg

Az MSZP összezárása mindig elmaradt a Fidesz már-már pofátlan húzásaitól. Ám voltak olyan ügyek, amikben a szocialisták is kiálltak párttársaik mellett:

  • Az MSZP kiállt Hiszékeny Dezső parlamenti képviselő,  volt 13. kerületi alpolgármester mellett, akit hivatali vesztegetés elfogadásával vádoltak meg.
  • Az MSZP kiállt Boldvai László, a párt volt pénztárnoka mellett, aki  a vád szerint több mint kétszázmillió forintot söpört be a pártja holdudvarához tartozó alvócég számlájára Tocsik Márta sikerdíjából.
  • Az MSZP kiállt Molnár Gyula volt újbudai polgármester mellett is, akit hivatali visszaéléssel vádoltak meg.
  • Az MSZP kiállt Simon Gábor volt elnökhelyettes mellett is, akit költségvetési csalással és hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítanak.

Ám a szolidaritás és az egyenlőség eltűnt az MSZP-ből 2010 tavaszán, amikor kirobbant a BKV-botrány. Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest ahelyett, hogy bevédték volna, szó szerint kicsinálták a szocialisták.

Burány Sándor, a fővárosi szocialisták akkori vezetője már 2010. február 2-án kijelentette, hogy a nem cáfolt kiszivárogtatás azt jelenti, hogy gyanúsított lesz Hagyóból. Lendvai Ildikó, az MSZP pártelnöke pedig nem sokkal később már bűnösnek titulálta Hagyót. Kijelentette, hogy: „Aki bűnös, nem fogjuk védeni, ha valaki bűnös, annak nem lesz helye a szocialista pártban". Az akkor még miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila is azt szorgalmazta, hogy minden korrupt elemet taszítsanak ki a pártból. Bajnai Gordon akkor miniszterelnök pedig kijelentette, reméli, hogy 

"a feltárt ügyek és a kiszabott büntetés elrettentő hatású lesz.”

Ráadásul állítólag a párt legfelső köreiből szivárogtatták ki a sajtónak a Hagyó elleni rendőrségi vallomásokat. S bár a korrupció vádjára csak egy tanúvallomás volt, Hagyó bűnösségét szinte mindenki készpénznek vette a pártban. Vagy legalábbis igyekeztek kihasználni a helyzetet arra, hogy Hagyó feláldozásával jobb pozícióba kerüljenek a párton belül.

Miután az MSZP pártvezetése felszólította Hagyót, hogy mondjon le minden párton belüli pozíciójáról, egyedül lökték oda sajtótájékoztatót tartani.

De ki mondja meg, hogy az MSZP mikor sorakozzon fel valaki mögé, illetve mikor ne álljanak ki egy párttársuk mellett? Kinek a döntése volt ez a cserbenhagyás? Kinek állt érdekében a választások előtt, hogy a korrupció szimbólumává váljon Hagyó? Nem gondoltak arra, hogy az MSZP-s főpolgármester-helyettes meg nem védése hatással lesz a 2010-es választásokra? 

Azóta már az ügyészség is elismerte, hogy soha sem létezett a korrupciós pénzzel tömött nokiás-doboz. Kiderült, hogy az egyetlen terhelő tanúvallomás is hazugság volt. Ha az MSZP a BKV-ügyben is szolidáris lett volna, talán a 2010-es választások nem adnak kétharmadot a Fidesznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr337685212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vanek_úr 2015.08.12. 12:18:57

Szerintem...
Egyrészt nem hiszem, hogy a 2/3 elkerülhető lett volna. Csináltak sok olyan dolgot, ami miatt hiteltelenné vált az egész baloldal; innen meg akármit mondtak, senki nem hitte el nekik.
Másrészt pedig csak azt akarták, hogy az összes hibájukat rávetítsék egy 'balek'-ra; és ők 'tisztán' maradhassanak meg (és nem csak Hagyó volt ilyen, hiszen korábban egy fiatalt is elkaptak (most nem ugrik be a neve), aki azóta már le is ülte a tettéhez képest nagy büntetést). Természetesen, ez nem ment, hiszen akkor már amilyen hangzatos szavakat előhozott a Fidesz, azt azonnal el is hitték az emberek - így még az is bűnös volt, aki tényleg nem tehetett semmiről.

Furusina 2015.08.12. 22:58:24

Igazság szerint, nem tudom hogyan lehet egy ilyen helyzetben megvédeni valakit. Másrészt, a Fidesz jelenleg ugyanezt csinálja: aki lebukott, azt pánik szerűen ejtik, hogy a nomenklatúra tisztának tűnjön. ( Az is igaz, hogy ezt a technikát nem keresztapai szinten, hanem a hierarchia alsó-középső szintjén, és a külső körösöknél alkalmazzák.)

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.08.12. 23:38:23

Tetves ballibsik, szétloptátok az országot és még rinyáltok is, miután a maffia testvéretek a Fidesz senkit nem ültetett le közületek?

Mindenki tudja hogy azért, hogy ha majd ők buknak, akkor ti is viszonozzátok nekik ezt, mint ahogy már 25 éve KÖZÖSEN lopjátok szét a Fidesszel a magyar emberek hazáját és soha senkit le nem ültettetek a másiknak a bandájából.

takarodjon mind a maszop mind a fidesz a börtönbe, Hagyó mellé!

DFK 2015.08.13. 00:31:49

Ezt a puccs dumát kár nyomatni. 2010ben a régi választási tv alapján lett 2/3-a a Fidesznek.

nu pagagyí 2015.08.13. 06:09:50

Szerintem a Fidesz már korábban befurakodott a többi párt vezetésébe. Konkrétan az MDF-et és SZDSZ-t szét is verte belülről. AZ MSZP esetében azt használhatta ki, hogy Gyurcsány és a többi vezető hadban állt egymással. A Fidesz, felhasználva az önkormányzati korrupcióból származó pénzeit (2006-tól szinte mindenhol fideszes polgármester és közgyűlés volt) megvette, akit meg tudott venni. Talán Szily Katica pályafutása a legszemléletesebb a megvásároltak közül. Szerintem Mesterházy is a Fidesz embere volt és Tóbiás vagy hogy hívják, sem tűnik a Fidesz ellenfelének.

nu pagagyí 2015.08.13. 06:22:32

@DFK: A puccs nem a választáson történt, hanem utána, az állam bekebelezésével. Gyakorlatilag felszámolták a köztársaságot és egy tekintélyuralmi rendszert építettek ki.

nu pagagyí 2015.08.13. 06:28:20

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Ha szétlopták volna, akkor nem tudnátok most harácsolni. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy világcsúcs lesz a Fidesz nevű bűnbanda garázdálkodásából. Ilyen rövid idő alatt, ilyen sokat még sehol nem loptak a világon.

csabakirályfi 2015.08.13. 07:15:00

@nu pagagyí: Az is világcsúcs, hogy a világcsúcs lopást a 14-es választások szerint közmegelégedésre hajtották végre.
Más. Azért elgondolkoztat, a Hagyó eset rendöreit és ügyészét be fogják-e varrni. Hiszen nyilvánvaló, hamis tanúvallomásra felbújtás történt.

midnight coder 2015.08.13. 07:15:39

"Az Magyar Szocialista Párt nevéből arra következtetnénk, hogy ideológiájuk előtérbe helyezi a társadalmi egyenlőséget és a szolidaritást. "
Ja. A DK nevéből meg arra következtethetnél, hogy demokratikus és koalíció. A FIDESZ pedig Fiatal Demokraták Szövetsége. Kis hazánkban a pártok neve nemigen van köszönőviszonyban a tevékenységükkel. Így van ez az MSZP-vel is. De nem tudom, hogy annak aki pár éve az országban él, végignézte a spontán privatizációt, majd a gengszterváltást, az ország szétlopását, hogy lehet ez meglepetés ?

"Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest ahelyett, hogy bevédték volna, szó szerint kicsinálták a szocialisták."
Nyilván nem lopott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen bevédeni.

midnight coder 2015.08.13. 07:17:21

@csabakirályfi: Már persze, ha Hagyó úr ártatlan. Amire azért nem fogadnék nagy tételben.

bekerült 2015.08.13. 07:49:45

Egy biztos !
Az MSZP-ben azt se tudják, hogy mit akarnak.
Ahányan vannak, annyifelé húznak !

Korábban a volt elnöküket sem védték meg, sőt, elárulták, betartottak neki ahol csak tudtak, szövetkeztek ellene a FIDESSZEL , stb. !
Ebből lett a 2/3.
Persze mindenki hibás, csak ők nem !

A FIDESZ híres arról, hogy az ügyészség a zsebében van és ezt fel is használja a saját céljaira !
Persze nem minden jöhet össze, majdhogynem semmi.
Egy biztos, hogy, ha találnának csak egy pici huncutságot, akkor már az úristen se mentené meg a balekot !

Ha nem találnak, akkor viszont mérget lehet venni rá, hogy az illető tiszta.
Lásd a fekete köpenyes ápolónő esete, bár a vádat mára már ejtették, de a próbálkozás sok mindenről árulkodik.

A pártok neveiről azt tudom mondani, hogy sok mindenben igaza van az előttem szólónak, csak a nevek , azok keveset mondanak és egész mást cselekszenek.
Egyedül a DK teszi a nevéhez kötődő tevékenységet és ad esélyt sok korábban jobboldali és más politikusnak is, ráadásul következetesen az együttműködést szorgalmazza, még akkor is, ha ebből kára származik és mint az MSZP, igyekeznek bele is rúgni.

Nyilván meg vannak az MSZP-ben azok az érdekek, amiért ezt teszik, csak akkor nem kell csodálkozni, hogy ott tartanak ahol !

A FIDESZ is így fog járni !
Aki biznisszel, az előbb utóbb elcsúszik a banánhéjon !
Lesz még itt nagy bukta, csak érjük meg !

Kohl kancellár jut eszembe, mert valamikor ő volt az isten a németeknél, 16 évig uralkodott és végül a börtöntől úgy kellett kimenteni.

A nálunk létező pancserok is így fognak járni, egyszer vége lesz a lopkodásnak, legalábbis a kormány szintjén.

♔bаtyu♔ 2015.08.13. 07:52:47

Ilyen alapon lehet azt is mondani, hogy Orbánék másik fő támogatója az SZDSZ volt.

szabadság elvtársak! 2015.08.13. 07:56:58

Jó reggelt Csipkerózsika! Ma 2015 08 13-t írunk! Eddig hol tetszett lenni? Csak szólok.
@nu pagagyí:
Te most viccelsz? Nem kellett a FIDESZ-k ezekhez beépülni, maguktól tették meg nekik ezt a szivességet. Nem látod milyenek a mi "politikusaink"? Na! Nem is érdemes rájuk a szót szaporítani.

♔bаtyu♔ 2015.08.13. 07:57:25

Ez a blog amúgy jól mutatja, hogy a ballibsiknél pontosan tettenérhető az a szemlélet, amivel éppen ők vádolják a másik oldalt , a győzelem érdekében el kell fedni a legkomolyabb bűncselekményeket is

Az MSZP főleg akkor nem volt kicsi és az is nyilvánvaló, hogy lehetett ott jó pár ember, akinek fontos volt, hogy a bűnözők tűnjenek el a színről. A blogger ezt a szemléletet hibáztatja.

ungabunga 2015.08.13. 08:21:25

Jajj, szegény ártatlan kis HAgyó Miki! Komolyan, mindjárt elkezdek neki adományokat gyűjteni.

gmihaly 2015.08.13. 08:42:50

Sztem a "pragmatikus" Puk Lacika volt a maszop rossz szelleme, ő szivárogtathatott Őszödön, őt nem érdekelte a baloldal válsága, amit GYF sem tudott volna kikezelni, mert a bolsevizmus kimúlása után már nem volt olyan "erő", amely hathatósan megvédte volna önmagától és a sok szempontból ellenérdekelt Európától, a világtól. Lehet, hogy a mai állapot egy purgatórium, a megújulás kezdete, de lehet, hogy csak folytatódik a zsugorodás. Jelenleg nincs a ballibáknak ütős, uralkodó eszmének is alkalmas gondolatuk, csak a sok befuccsolt "projekt" rossz emléke.

high up! 2015.08.13. 09:21:40

@bekerült:

A fidesz meg a maszop bandában mindig óriási sokkot okoz az, amikor valamelyik gengszeterük manipulációját a nyilvánosság észreveszi. Ilyen volt Hagyó (többek közt), ilyen volt Vida Ildikó (többek közt).

Ezeknek a rohadék gengsztereknek nem azért kellett távozniuk a pártbandából, mert rossz fát tettek a tüzre, hanem mert LEBUKTAK.
Vida Ildikó esete mutatja, hogy mennyire be tud gurulni Orbaneszku Conducator, ha a gondosan megválogatott bünbandájának valamelyik tagja annyira hülye, hogy még a saját magára szabott törvények mellett is lelepleződik.

Gázszerelő Lőrinc nem lepleződik le. Garancsi, Simlicska, Nyerges, Leisztinger sem. Ezek a jó gengszeterek. Tiborc lelepleződött, de hát őt nem lehet kivégezni, mert benősült a Orbaneszku keresztapához.
De ez a Vida (a másik oldalon Hagyó), annyira ostobák, hogy még lopni se tudtak úgy, hogy ne bukjanak le. Ezért a párt kiközösíti az ilyen tehetégtelen tagjait, felőlük mehetnek akár börtönbe is.

FOLYTASSUK!

Fenehorizont 667 2015.08.13. 10:17:28

jajaj, ha az mszp nem olyan csúnya, akkor lehet, nem győz a gyűlölt fidesz.

nyugi, kedves civilfüggetlen toleránsobjektív haladógonolkodók: talán a 2041-es előrehozott választásokon eléritek a 30%-ot. muhaha.

nu pagagyí 2015.08.13. 10:45:46

@midnight coder: Mi is a bűne? Úgy látom, hivatalosan már nincs vád sem. Nem volt nokiás doboz, a legfőbb tanú meg kényszerítéssel vádolta meg az ügyészséget, amikor visszavonta a vallomását. Jövedelmet meghaladó vagyonról sem tudunk, ami legalább a gyanút alátámaszthatná, mondjuk egy 5000 holdas birtokról, pasaparki luxuslakásról vagy ilyesmiről.

nemszólokmégegyszer 2015.08.13. 11:14:26

Hát, hogy a szociális érzékenységük nulla, az ziher. Ezért buktából buktába bukdácsolnak. Sajnálni való szerencsétlenek.

bekerült 2015.08.13. 20:36:27

@high up!:

Bírom már az ilyen szájtépéseket !

Egyenlőre vagy ahhoz szólsz hozzá amit biztosan tudsz, vagy karattyolsz össze vissza és mindenkit megvádolsz, csak a JOBBIKOT nem !

Nyugi !
Ők is sorba jönnek, mert már eddig is van elég a nyakukon.
A FIDESZ kisöcsikéje, szinte mindent megszavaztak, amit a FIDESZ eléjük tett.

Egyenlőre arról van szó, hogy besült a vádaskodás és nincs is semmiféle lopás, pedig de szerették volna mind a két oldalról.

Szégyellhetik magukat és tönkre tettek egy embert és a családját !

pervie but hot (törölt) 2015.08.14. 11:16:14

A MASZOP-nál már annyi genny felgyűlt 2010-re, hogy nem állhattak ki Hagyó mellett. Az, hogy máig nem sikerült kétséget kizáróan rábizonyítani, amit tett, az annyit jelent, hogy bizonyítottság hiányában esetleg felmentik. Hogy elkövetett-e ezt-azt? Abban biztos lehetsz.
A MASZOP azok mögül hátrált ki, akik számukra is nyilvánvalóan, pofátlanul loptak. Zuschlag például.
Választás előtt már nyakig ért a kaki, a botrányos fővárosi panamák vállalhatatlanok voltak. A rendszerük 2006 óta olyan lejtmenetben volt, ami garantálta a bukást. Hogy 2/3-a lett a Fidesznek, az nem a Fidesz zsenialitásán múlt, hanem a MASZOP balf@szságán. A Fidesznek 2010-ben se volt semmi programja. Annyit tudtak mindenre mondani, hogy: nem, kitalicskázta, monnyonle, hazudott.
Ennyi elég volt ahhoz, hogy a gyűlölt szocik helyett az emberek besz0pják a Fideszt.

Ma már a lopás, mutyizás a rendszer részévé vált. Senki mem kapja fel a fejét egy spontán táguló ingatlanon, elnyert trafiktenderen, családon belül leosztott állami földeken.
Nőtt az emberek tűréshatára.
A szocik kerületi maffiákban működtek, voltak érdekellentétek, a törvényekkel szembemenve loptak.
Ma a fideszesek a törvényekbe építik a dézsmát, a sápot, rendszerszinten lopnak, nincs rajtuk fogás. Aki esetleg leváltja őket, az hozhat majd új törvényeket más viszonyokat teremtve. De akkor már sok Fidesz hűbéres lesz, akik nem érdekeltek a változásban.
A Fidesz kitalálta a tutit. Ha most hatalomra kerülnek az MSZP, akkor egy olyan rendszernek kellene nekimenni, ami az egész országot, gazdaságot, társadalmat behálózza. Ha az MSZP hatalomra kerülne, akkor ki inkább alkalmazkodnia kellene már ehhez a rendszerhez, nem tudná lebontani egy ciklus alatt, ha meg is tenné, akkor rengeteg érdeket sértene. A Jobbik se tudna semmit kezdeni a nemzeti mutyi rendszerével. Kidobják a trafikosokat, földbérlőket? A fideszes alkotmánybíróság jól alájuk vágna.
Ki van ez találva, a fideszes politika lekötelezett sok embert, persze a többség szívott ezzel vagy semmit se lát az egészből.
Az ország Fidesz üzemmódra lett átállítva. Az SZDSZ-MSZP csak öncélúan, koncepció nélkül fosztogatott, a Fidesz hűbéri rendszert épített ki.

DFK 2015.08.24. 12:23:07

@nu pagagyí: ŐŐŐŐŐ.... az államforma az Alaptörvény szerint is köztársaság.
Az még nem antidemokratikus, ha a baloldal eljelentéktelenedik.
süti beállítások módosítása