Lassan lecseng a Fidesz példátlanul sikeres idegenellenes kampánya, ki kell majd találniuk helyette valamit. A menekültek persze nem tűnnek el egy-kettőre, és még hónapokig jönni fognak, de annak a képnek egy időre vége, hogy a kormány jó előre felismeri a problémát, határozottan cselekeszik, és megoldja a krízist.
Mostantól a túlzsúfolt menekülttáborokban lévő konfliktusokról szól majd a média, rosszabb esetben a menekültek és a körüllakók közöttiekről. Ebből az Orbán-kormány nemigen jöhet ki jól: a problémát a menekülttáborok időben történő bővítésével lehetett volna megelőzni, de erre nem jutott idő a terroristákkal való fenyegetőzés közepette.
A határozott, cselekvő, döntésképes és potens kormány látszatát viszont mindenképpen meg kívánnák őrizni, ezért
épül tovább a kerítés a szerb határon.
Lázár arról beszélt, heteken belül elkezdik építeni, Szíjjártó szerint hónapokig tarthat.
Noha a kerítés megépítésének semmi értelme nincsen. Nem más, mint pót- és látszatcselekvés,
a plakátkampány folytatása más eszközökkel.
A kerítés drága és fölösleges, nincs gyakorlati haszna, mert fél év, mire elkészül, és
- akkora a Dél-Balkánon is megállítható a migráció (mint azt az EB tervezi),
- addig viszont már az építésének híre is fölgyorsítja a bevándorlóáramlást.
- Nem oldaná meg az eredeti célt, a Németország felé irányuló bevándorlás megakadályozását, legfeljebb a horvát-magyar és a román-magyar határ felé terelné a migránsokat.
- Egy kerítés semmit nem ér komoly élőerős jelenlét nélkül; viszont ha van erős határőrizet, nincs szükség kerítésre:
- a magyar hatóságok nélküle is az illegális határátlépők 97-98 százalékát vonják eljárás alá.
Egy szerb határra épülő kerítésnek abban az esetben lett volna csak értelme, ha Ausztria is hasonló lépést tervez a nyugati magyar határon.
Ez kétségtelenül komoly probléma volna. Ebben az esetben Magyarország, amely erős német nyomásra tavaly ősz óta regisztrálja az illegális határátlépőket, harapófogóba kerülhetett volna. A migránsok akadálytalanul jöhetnének be a déli határon, azonban nem tudnának továbbhaladni eredeti céljuk felé a nyugatin.
Azonban egy osztrák kerítés is csak elterelte, és nem megállította volna a bevándorolni szándékozókat, és az Európai Tanács múlt heti ülése óta nyilvánvaló, hogy
Ausztria semmi hasonlót nem tervez.
Ezt amúgy már egy hónapja közölték a magyar kormánnyal, mint ahogy azt is, hogy nem szándékoznak jelentősen emelni a DublinIII-egyezménnyel Magyarországra visszaküldhető illegális migránsok számát (amire technikailag se nagy lett volna lehetőségük).
Ebből aztán az Orbán-kormány levonta azt a következtetést, hogy
- egyrészt falat emelnek a nyugati határon,
- másrészt visszaküldenek mindenkit.
Ha jóhiszeműek vagyunk, arra gondolhatunk, hogy a magyar kormányt félrevitte saját elemzése: vagy a hírszerzéstől kapott rossz információkat, vagy pedig a paranoiája (és saját gondolkodásának extrapolációja) miatt vélte úgy, az osztrákok hazudnak, és éppen a tagadott dolgokat tervezik.
Ha viszont némi valóságérzékelést föltételezünk Orbántól, abból az következik, hogy tisztában voltak Ausztria barátságos szándékaival, és a hamis veszélyt csak hivatkozásul használták föl, hogy folytathassák az elsősorban belpolitikai indíttatású xenofób-kampányt.
Vagy dilettánsok, vagy hazudnak.
Kerítésre viszont egyik esetben sincs szükség. A 20-30 milliárd forintnyi közpénzt tehát kampánycélokra használják. A kisebbik probléma, hogy az ellenzékiek és a menekültek, a nagyobbik az, hogy a józan ész ellen.
Az utolsó 100 komment: