B1 blogcsalád



Egyáltalán nem kell örülni a menekülteknek

Lehet azt mondani, hogy ne jöjjön ide több ember. De attól még jönnek

2015. június 29. - Egyenlítő blog

Egy kitűnő kollégám azzal tisztelt meg, hogy normális, értelmes kritikát írt egy itt megjelent cikkemről. (Géppuskázzunk menekültet). Miután véleménye valószínűleg nem egyedi, az engedélyével most nyilvánosan próbálok válaszolni. Előre bocsájtva azt, hogy az ilyen nehéz kérdésekben a vita különösen nagyon fontos – számtalan jogos és egymással akár szembenálló álláspont létezik, érdemes ezekről beszélni. Az Orbán-vircsaftnak az egyik legnagyobb hibája éppen az, hogy

a tisztes vitát akadályozza, a felesleges szenvedélyeket korbácsolja föl, ellenséget gyárt, ahogy azt szokta.

Pedig meg kel próbálni ezekről a dolgokról is épelméjűen beszélni, még akkor is, ha látjuk, sokan, nagyon sokan kéjes örömmel szopják be az orbáni dumákat és a központi utasításnak megfelelően szolgálatkészen gyűlölik az erre a hétre kijelölt ellenséget. (Felkészülnek a biciklisták.)

De akkor most lássuk a levelet.

"Most fejeztem be a Géppuskázzunk menekülteket című anyagot. Van egy-két észrevételem. A legfontosabb, hogy olyan érzésem van, hogy azok, akik nem "menekültbefogadópártiak" mind egy kalap (enyim kulup) alá vannak érzésem szerint véve. Márpedig szerintem attól, hogy valaki nem örül nekik, még nem feltétlen a kis vezér nagy híve.

Nem tagadom: magam is azon vagyok, hogy ne jöjjön ide ennyi ember. Nem hiszem ugyanis, hogy mind menekült, de azt látom, hogy milyen felfordulást tudnak csinálni. Nyilván nem véletlenül nem örülnek a befogadóállomásoknak az ott élők. Nekem az a véleményem, hogy az NEM megoldás, hogy jöjjenek tízezrével, oszt majcsak lesz valami. Mert nagyjából a befogadópártiak eddig jutnak. Elmondják, hogy Orbánék megoldásai szarok. Okés, de akkor mi legyen? Mi a B verzió? Mert azt a lakosság többsége óriásplakátok nélkül sem akarta, hogy ennyi ember egyszer csak megjelenjen itt. Nem mellesleg: amikor Orbánékat szidjuk amiatt, hogy ócska figyelemelterelési szándékkal csócsáltatják velünk ezt a témát, ne feledjük, hogy ki kezdte annak idején a 23 millió román témakörét. Szomorú, de olyanok, akikkel én (és Te is) sokkal jobban szimpatizálunk, mint a kis vezérrel és (pláne) csapatával. Szóval nagy a baj, mert, ami "ott" történik az tényleg katasztrófa. És, ha ne teszünk semmit, akkor az ide begyűzűzik, mint annak idején az olajár robbanás."

Kezdjük az egyszerűbb végénél a dolgot. A „huszonhárom millió román”-nál. Valóban, hiba volt. Szerintem

akadtunk néhányan, akik ezt akkor is szóvá tettük.

De attól, hogy valaki egysze elkövet egy hibát, más még nem mentegetheti magát azzal, hogy akkor jó, ő is megteheti. Nagyon leegyszerűsítve, ha áthajtok a piroson elég gyenge védekezés az, hogy már más is áthajtott. Ugyanis a keresztbe jövő autó ettől még nagyon nekem fog jönni.

„Ne jöjjön ide ennyi ember”.  Oké, mi ketten most ebben megegyezhetünk, hogy ne jöjjön. De ettől még jönnek. Én például gyűlölöm a telet és a havat. Ne legyen többet hideg és havazás! Ha Magyarországra jössz,

tartsd tiszteletben a nyári időjárásunkat!

A folytatást el tudjuk képzelni. Decemberben minusz négy fok lesz egy szép napon, nyakig érő hóval, én meg majd bután nézek. (Mondjuk, kidühöngöm magam és ha egy hóembert látok, nyakonvágom, és letöröm a répaorrát, de ez csak az én lelkemen segít maximum.)

Jobban járok, ha télikabátot veszek, megtanulok síelni, és a többi.

migrant.jpg

Menekültszállás (Kép: eastafro.com)

Tetszik, nem tetszik, tíz- és százezerével indulnak neki emberek, és ezek egy részének az útja Magyarországon keresztül vezet. Ennek egyáltalán nem kell örülni, sőt. Ez nem jó annak, akinek el kell hagynia a hazáját,a  rokonait, a barátait, a vagyonát, és egy kegyetlen hosszú után megpróbálni új világot teremteni valahol a nem is túl barátságos idegenben.

Természetesen nem jó azoknak sem feltétlenül, ahová ilyen embertömeg beözönlik. (Bár a német gazdaság mondjuk megállna, ha a törökök hirtelen hazamennének, Angliában nem lenne, aki kiszolgálna a MacDonald’s-okban és Párizs belefulladna a szemétbe, de ez most mindegy.)

Nyilván az lenne a legjobb mindenkinek,

ha olyan viszonyok alakulnának ki a menekülők szülőhelyén, hogy inkább ott maradnának.

Ez fontos cél, de nyilvánvalóan évek, évtizedek kellenek ehhez. Értem azt az aggodalmat is, hogy ha itt túl jó a menedékkérőknek, akkor ez mintegy buzdítja az otthon maradókat, hogy vágjanak neki ők is.

Az EU-nak 500 milió állampolgára van. Igen, közülük is sokan szegények és nélkülöznek (lásd Magyarország). Igaz.

Természetesen elvben le lehet zárni a határokat. Katonaság, kerítés, aztán majd aknazár és gépfegyver kérdése az egész. Láttunk már ilyet. Lehet ezt is választani. De ha ez az opció jön be, akkor Európát megette a fene. Valóban, mi szerencsésebb helyre születtünk, mint sokan mások. Mondhatjuk akár azt is,

aki meg Szíriában, hogy "így jártál". Pech.

De nyilván te sem így gondolod.

(Ráadásul, látjuk hány százezer honfitársunk ment el a jobb élet reményében innen. Nyilván igen sokan nem könnyű körülményeik elől menekültek, de azért ez össze sem hasonlítható egy háborús övezetben vergődő, sokszor az életét menekítő, európai léptékkel elképzelhetetlen színvonalon vegetáló ember életével.)

Megoldás, főleg rövid távon, nincs.Hosszabb távon is csak komoly európai összefogással. Türelemmel. Pénzzel. Emberséggel. De semmiképpen nem az uszítással. (Ó, hányan megírták már, hogy az idegenellenes usztásra fordított kormányzati levelezés árából mi mindent lehetett volna tenni már eddig is.)

Még két dolog. Az egyik, hogy azért az „idegenek” jelenlétét nem kell túlmisztifikálni. Ki az idegen? Nézd meg például a magyarországi kínai vagy vietnami közösséget, milyen jól beilleszkedtek, többségüket elfogadják, semmi baj nincs velük, ahogy a törökökkel vagy a kurdokkal sem. A mostani „menekültek” ráaádásul nem akarnak itt maradni, ők csak átutaznak az országon.

Ha nem uszítana ellene a kormánypropaganda, a legtöbben észre sem vennénk az egészet.

És itt értünk el a másikhoz, ami azért is fontos, hiszen kollegám vagy, beszámolókat, riportokat készítesz és így különösen nagy a felelősséged.

Az elmúlt napokban úgy alakult, hogy főleg nyugat-európai híradókat néztem. Ezekben is igen sokat foglalkoztak a menekültügyekkel. Ráadásul például Olaszországban vagy Görögországban  ez tényleg nagyon nagy gond. Hirtelen rengeteg ember ellátásról kell gondoskodni.

Igen, a lakosság egy nem kis részében ott is erős ellenérzés él, vagy csak odáig terjed a probléma megoldó ötlete, hogy „ide ne jöjjenek”. Ennek ellenére a beszámolók mind igazán együttérzőn, emberileg tudósítottak a  viszonyokról. Azt próbálták megmutatni, hogy

nehéz, nagyon nehéz helyzetbe került emberekről van szó.

Akiknek egy jelentős része komoly megpróbáltatásokon ment át. Szétszakított családok, gátlástlan embercsempészek áldozatai, menekülés közben meghalt rokonok, majd egy nem túl barátságos menekülttábor. Ezek az emberek áldozatok, akikbe persze lehet még egyet rúgni.

Döbbenten látom, hogy a Napi Gazdaság címen megjelenő Magyar Nemzet például címlapján nagy címbetűkkel azzal riogat, hogy milyen fertőzéseket hozhatnak ide a menekülők. (Aztán a cikkből persze kiderül, hogy mindennek az esélye igen kicsit, de egy kis gyűlöletkeltésre ezt is kiválóan alkalmas.)

Szóval, szembe kell nézni a realitásokkal, és közösen valamiféle emberséges megoldáson érdemes törni a fejünket. Nem egyszerű. De mégiscsak ez lenne az „európai”.

Örülök, hogy írtál – hátha elindulunk arrafele, hogy lehet erről értelmesen is beszélni.

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr987582820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.29. 18:22:03

Kell a menekült. Nélkülük nincs liberalizmus.

Chris Lamb 2015.06.29. 21:11:00

Látjuk hogy "szegény" menekültek hogy viselkednek itt Magyarországon? Nos tényleg nincs más mint a kerítés,golyószórók,aknamező és tűzparancs. Azt hiszem ballibsi bevándorló párti "barátaink" óriási öngólt lőttek. :P És mivel "szegény" bevándorlók így hálálják meg hogy befogadják őket nekem az a véleményem takarodjanak vissza és dögöljenek meg. Nem akarom hogy Budapest Brüsszel és Párizs legyen!!!

ferencke333 2015.06.30. 07:23:38

Chris Lamb "takarodjanak vissza és dögöljenek meg" - írod. Ez nagyon őszintének hat, de nem az, csak pusztán embertelen. Ja és gusztustalan is, de ezt nyilván magad is tudod. Broáf!

ferencke333 2015.06.30. 07:27:13

Nem akarom, hogy Budapest Brüsszel és Párizs legyen! Hát akarhatjuk is, akkor sem lesz az. Budapest a következő 100 évben is szakadtabb lesz ezeknél a városoknál. Sajnos.

Chris Lamb 2015.06.30. 13:18:30

@ferencke333: Igen! Őszinte és embertelen és esetleg gusztustalan vagyok ezekkel a menekülteknek nevezett söpredékkel, akik épphogy megjöttek (minek) máris megmutatták a "kultúrájukat" lsd a debreceni hőzöngést. Jó lenne ha levennéd a rózsaszín liberális szemüvegedet és látnád mit csinál ez az alja nép más országokban. Ezzel a menekült pártiságoddal menj le azon településekre ahol ezeket elszállásolták és add elő a dumádat a környékén élőknek. Ne csodálkozz ha megpofoznak de nagyon. És veled ellentétben azon oldalon akarok lenni akik ezeket kipofozzák az országból ha arról van szó,és nem azon ahol ők vernek.

Anders Behring Breivik 2015.06.30. 18:48:48

" Oké, mi ketten most ebben megegyezhetünk, hogy ne jöjjön. De ettől még jönnek. Én például gyűlölöm a telet és a havat. Ne legyen többet hideg és havazás! Ha Magyarországra jössz,"

Hat ez nem eppen ugyan az. Mert ha 100 meterenkent telepitek egy nehezgeppuskat, es rongya lovom az illegalis hataratlepoket, akkor NEM FOGNAK JONNI, nem ugy mint a tel.

Csatos Bambi 2015.06.30. 18:50:36

@maxval bircaman felelős szerkesztő:

"Kell a menekült. Nélkülük nincs liberalizmus."

Olyan ez, mint a szegénység.

Ha nem lennének szegények, nem működhetnének pénznyelő libsi alapítványok, amik a szegények nyomorából élnek.

Ezek rácuppannak mindenre, amiből potya pénzt lehet kivenni.

zobod 2015.06.30. 19:18:57

Sajnálom őket, de Magyarország nem az az ország, ahol akkora bőség lenne, amiből nekik is jut. Ha meg átengedjük őket, akkor ide fogják előbb-utóbb vissza toloncolni a zömüket. Kezdetben maximum pár száz emberről volt szó, arra azt mondtam hogy belefér, de tízezrek nem.

hondamonda 2015.06.30. 19:26:44

Fuggetelnul attol, hogy ezek az emberek haborus menekultek vagy gazdasagi bevandorok, nagy tomegben szinte kizart, hogy integralni tudja oket Europa. Ok es a leszarmoazottaik tobbsege ugyan ugy gettokban fognak nyomorogni, mint azok akik a korabbi hullamokkal jottek.

Ahhoz, hogy kulturidegen, kulso jellemzokben eltero embertomegek sikerrel illeszkedhessenek be az europai tarsadalmakba olyan modszereket kellene alkalmazni (pl. eroszakos asszimilacio), amitol a PC/progressziv/SJW tarsasag sikitofraszt kapna.

Kampfer 2015.06.30. 19:29:53

Istenem... A désijános...!

Már sokszor leírtuk, nem baj, ismét leírjuk, hátha megérti! Bár nem fogja, de ha mégis, akkor sem fogja bevallani sosem! Tehát:
61000 menekültet (tökmindegy, hogy politikai vagy gazdasági) befogadni nyilván lehetetlen! Sosem tudjuk integrálni őket, borítékolható a társadalmi, emberi konfliktusok sorozata és a robbanás! Persze, ha ez a cél...!? A nyugati országok természetesen leszarják ezt a problémánkat, ők a saját határaikat védik és vadul ugatnak nekünk a humánumról, amit a mi 'balf**aink' és szocio***ink, törökmónikáink és désijánosaink élvezettel tapsolnak meg, mikozben habot hörögnek a fideszre! Ha mi is védjük a határainkat, az miért jelent problémát, mi abban a kivetnivaló?
A kerítés (akár fal, gereblyézett sáv, védelmi berendezések, gépfegyverek vagy mindez együtt) és az őrző személyzet egy eszköz a többi között! Használni és fejleszteni kell, a törvényi eszközöket szintén. Csak egy agyamputáltnak vagy egy ostoba libbantnak nem lehet világos az, hogy pl. egy 1989-es nemzetközi egyezmény a 2015-ös körülmények között már sz*rt se ér, rég elavult és nem is használható! Ergo felül kell vizsgálni, az pedig, hogy egy állam az általa 2007-ben hozott jogszabályhoz kiegészítést vagy módosítást fűzne akkor, ha a határain ezerszámra ömlik be mindenféle bevándorló, akikről semmit sem lehet tudni, az teljesen érthető!
A kerítés lelassít, egy ellenőrizhető mederbe tereli a bevándorlást. A létező átkelőkön pedig el lehet panaszolni, kinek mi a baja, mit akar. És ott a szolgálatot teljesítő egyenruhás személyzet (katona, rendőr, határőr, őr) el tudja magyarázni, miért hülyeség, amit akarnak és ha Németországban akarnak letelepedni, akkor Szerbia német nagykövetségén rendezni kell a papírokat és minden ok. Azzal át lehet utazni. Egyébként pedig vissza lehet fordulni! És természetesen megfelelő eszközökkel őket erre rá lehet és KELL kényszeríteni! Ha ez nem megy, akkor jön a szankcionálás, kényszerítés. A lényeg, hogy IDE NE JÖJJENEK BE, mert nem érik el a céljukat! Amelyik pedig kerítést darabol, szökik, papírokat eldobálva próbál sunnyogni, eleve kizárja magát mindenből, ha belép, akkor szépen ki is KELL utasítani! Ha pedig csatázik, akkor jönnek a technikai eszközök és az egyenruhás emberek! Pont. Nem értem, hogy egy állítólag értelmiségi és állítólag ezért az országért dolgozó (NKSZ Egyetem értelmiségije), ezért fizetett és sok más agyhalott agymenő mi a fenét képzelnek el megoldásként? Mit akarnak? Minden fekának adjunk ételt, ruhát, lakást, autót, melót és kislányt, mert ez az emberséges? Ez jönne be az eu-nak, dk-nak és a fodorgabikának vagy a kálmánolgának?
Egyébként pedig ez az 'értelmiségi' és 'humán-liberális' elmélkedés és álszent szörnyűlködés már tényleg vérlázító! Fogadjunk be mindenkit, de azért titkon bízunk benne, hogy nem a mi nappalinkban és hálónkban fog játszani a kis és nagy feka a kislányunkkal! És minden menekült sokkal jobb, tanultabb és nyelveket beszélő munkavállaló ellentétben velünk nyomorult, tanulatlan bunkó őslakos 'magyeriekkel'...! Röhej...
De azt azért még egyik 'agymenő' (így a désijános) sem mondta meg, hogy SZERINTE mi lenne a megoldás...! Egy libbant nyilván nem ad megoldást, csak jártatja a száját, ez alapvető jellemvonásuk (az itthoniak esetében a hungarofóbia ugye a másik)!
Az sajnos egyértelmű, hogy a 'bal(f**)oldal' és a libbantak ebben az esetben is hozták a formájukat! Mindegy, hogy mi van a világban, a magyaroknak legyen szarabb ésmi mellszélességgel támogatjuk! Jöjjön ide mindenki, de magyar lehetőleg ne! Aki pedig nem ért egyet velünk, az büdös nácifasiszta és még rasszista is! De legalább nem okoztak meglepetést!
Üdv!
Kamp.

KUHULIN 2015.06.30. 19:31:52

"Nézd meg például a magyarországi kínai vagy vietnami közösséget, milyen jól beilleszkedtek, többségüket elfogadják, semmi baj nincs velük"
Pl. az adómoráljuk kiemelkedő... xD

KUHULIN 2015.06.30. 19:37:20

@Kampfer: Úgy sem olvassa el. Azt már nem fizetik... ;)

Fritz Gerlich 2015.06.30. 19:51:48

Egy dolgot érdemes látni: aktuális ellenség, libsik és baloldal nélkül nincs Fidesz sem. Képtelenek ellenségkép nélkül létezni ugyanis. Kell az állandó harciaskodás és gyűlölködés, mert csak így tartható egyben a Fidesznyik szavazótábor. Az elmúlt 5 évben állandó ellenségkép volt a baloldal, aztán a nyugat (bár velük óvatosak, mert a pénzük az persze kell nekik), ellenséget jelentenek a zsidók (mert ugyebár magyargyűlölők) és most a menekültek.

Kampfer 2015.06.30. 20:00:44

@Fritz Gerlich: Esetleg ezt elmagyarázhatnád Röszkén, Szegeden, Debrecenben, Bicskén és Vámosszabadin is! Integrálni jó... Integrálódni tuti! Azok a francia főnökök is bizonyára így látják, akiknek a fuvarozó cégében marokkói második generációs sofőrök dolgoznak...! Őket is biztos csak a LePen és a nagyon értelmes Hollande közötti csatározások érdekelték!
Kamp.

lékek és ellensúlyok 2015.06.30. 20:14:39

@KUHULIN:

"Pl. az adómoráljuk kiemelkedő... xD"

De pl. a szervkereskedelemben sem rosszak.

♔bаtyu♔ 2015.06.30. 20:15:37

Lehet tolatni ballibsik, Gyurcsány meggondolta magát, már károsak az írástudatlan bevándorlók, nyelveteken a "menekültek."

Rájött, hogy így esélye nincs kikapaszkodni a kukából. Amúgy sincs, de nem áruljuk el neki:)

lékek és ellensúlyok 2015.06.30. 20:19:16

@Fritz Gerlich:

"Egy dolgot érdemes látni: aktuális ellenség, libsik és baloldal nélkül nincs Fidesz sem. "

Na, látod ebben igazad van. A ti gyűlölködő magyargyalázó fölényeskedő magatartásotok nélkül valóban nem lenne ilyen erős a Fidesz. Az embernek sokszor az volt a benyomása, hogy direkt akarjátok a fideszt pozícióba hozni.

Fritz Gerlich 2015.06.30. 20:19:35

@Kampfer: ... most a francia sofőrökért aggódsz? Mellesleg a gallok földje rossz példa. Ott az arab jelenlét sok évszázados múltra tekint vissza. Algéria az 1962-es Eviani szerződésig Franciaország szerves része volt. NEM GYARMATA, hanem tengerentúli megyéje. Még egyszer mondom: megyéje. Vagyis az Észak-afrikai arabok úgy települtek a franciák földjére, 1830 és 1962 közt (ebben az idő intervallumban volt Algéria francia terület) mintha haza mennének.

♔bаtyu♔ 2015.06.30. 20:20:08

@Fritz Gerlich: Mielőtt túldimenzionálod, a jobbikosnak is libsi a libsi, sőt aki csak jobbos, annak is. (Pld én). Ez nem ellenségkép, hanem gyűjtőfogalom, hiszen magukat hívják balliberálisnak, vagy liberálisnak.

A ballibsikre jellemző inkább az ellenségkép, náci, egyebek.

lékek és ellensúlyok 2015.06.30. 20:22:28

Az a "menekült" aki a hivatalos utat megkerülve akar európába bejutni, nem egyenes úton jár. Nem érdemli meg európa bizalmát.

♔bаtyu♔ 2015.06.30. 20:23:44

@lékek és ellensúlyok: Ezt harsogom. Aki menekült az nem dobja el a papírját. Akinek nincs, azzal eleve szóba sem állnék.

Fritz Gerlich 2015.06.30. 20:23:55

@lékek és ellensúlyok: ... vagyis elismered: a baloldal és a liberális értelmiség nélkül, céltalanul tévelygő birkákként bégetnétek csupán. Azt mond meg: ki ellen acsarkodnátok annyira, ha nem lennének? Mi?

midnight coder 2015.06.30. 20:43:12

Annyi hasznuk azért van, hogy idővel kiirtják a liberalizmust Európából. A liberósokkal együtt.

élveteg 2015.06.30. 20:52:54

"Angliában nem lenne, aki kiszolgálna a MacDonald’s-okban és Párizs belefulladna a szemétbe, de ez most mindegy.)"

Na ebből sem igaz egy szó sem Minden társadalomnak van teteje meg alja Csak kényelmesebb volt az alja munkát másokkal végeztetni Ha hirtelen eltűnne a rendszerből az alja munkára behívott idegen akkor is elvinnék a szemetet csak éppen az alja munkára alkalmas angolok

Krisz11 2015.06.30. 21:16:40

Lőni csak azokra kell, akikkel szemben már más megoldás nem működik. Az áramos kerítés azért sokakat visszatartana.

Tudományos libsizmus 2015.06.30. 21:24:59

Azért illett volna a buziházasságról is írni egy bekezdést.

Meridian74 2015.06.30. 21:29:18

Eddig csak külföldi videókat tudtam linkelni, de most már van hazai. Amúgy Bicskén is hasonló a helyzet.

www.youtube.com/watch?t=113&v=aVbPpOJhX0I

KELL EZ NEKÜNK?
NEM!!!

Erre vakerjanak már valamit a libsik, normális emberek ezek? Ugyan már! Ezek nem emberek, ezek még állatoknak is kevesek.

Meridian74 2015.06.30. 21:31:15

Ja és ezek vannak "nehéz" helyzetben? Nem úgy néz ki. A pofájuk kurva nagy. Aki nehéz helyzetben van az imádkozik, vagy reménykedik, és próbál a lehető legtisztességesebben viselkedni, hogy kérelmét - menekültstátusz - kedvezően bírálják el.
Nem pedig hőzöngenek.

De ezek?! Ezeket vissza kell rúgni oda ahonnan valók!

zobod 2015.06.30. 21:33:52

@midnight coder: hááát... azért inkább lakjon akár Kóka János a szomszédomban, mint ezek közül bármelyik.

Meridian74 2015.06.30. 21:37:50

10. frissítés: egy török és egy afgán vitájával kezdődött - merthogy már Törökországból is "menekülnek"
Lásd kurucon a részleteket.

Amúgy mióta kell törököknek is ide menekülniük? Jah, hogy bünőző az illető? jaaaa, így már érthető!

Meridian74 2015.06.30. 21:39:45

@ferencke333: "de nem az, csak pusztán embertelen."

nem embertelen. Az az embertelen, amit ez a horda művel bármelyik országban. Nemcsak itt, lásd olaszország, lásd norvégia, svédország. A finnek már lőnek rájuk, és csak utána vizsgálják mi is volt a balhé. Az kell ide is.

Meridian74 2015.06.30. 21:42:52

Amúgy ezek rosszabbak a cigányainknál. Azok nevelhetőek... ha másként nem lekeversz neki egy pofont és mindjárt azt teszi amit mondasz neki - egyébként ez náluk tök normális, egymás közt így kommunikálnak, a pofon a nyomatékosítást szolgálja, egyáltalán nem számít testi bántalmazásnak náluk. A nyelvi és értelmi hiányosságaikat pótolják i ezzel.

Viszont ez a csürhe a verésből sem ért - ezek még félig majmok - értem már miért dobálnak banánt nekik a focidrukkerek.

Meridian74 2015.06.30. 21:46:44

Jut eszembe LIBSIK! A cigányainkat nem tudtuk normálisan integrálni a közösségünkbe, pedig beszélik a nyelvünket és ide születtek! Akkor majd pont ezeket fogjuk tudni integrálni?

RÖHEJ!

Nemfajtalan srác 2015.06.30. 21:48:19

Géppuskázzunk menekülteket? Végre egy támogatható javaslat az Egyyenlítő blogon!

Dr. Smit Pal.... 2015.06.30. 22:02:17

A geci mszp, 23 millio romanozas utan, vidaman betelepitene ide 60 millio emberevo terroristat.

mortullus 2015.06.30. 23:15:56

@Meridian74: Tűzparancsot kiadni rögtön, amikor ilyen balhéba belekezdenek a gorillák!
Amelyik túléli, azt meg repülőn vissza Afrikába és ott kidobálni őket. Ezeknek semmi keresnivalójuk Európában! Ezeknek semmi keresnivalójuk Magyarországon!

Ortodox 2015.06.30. 23:29:34

Teljesen fasza hogy a ballibbantak elméletben kormányozhatnak.

Az meg még faszább h sosem fognak.

Meridian74 2015.07.01. 01:23:06

@mortullus: bezzeg a magyar tüntetőkre nyomták a gumilövedékeket, még a külföldi vétlen turisták is kaptak belőle... valamelyik puhagerincű fideszes parlamenti képviselőt meg véresre verték... akkor volt bátorságuk. Most mi a lófasz van? Ezek nem is állampolgárok, ezeket azonnal soron kívül ki kellett volna toloncolni, otthon legyenek kemények! Otthon gyújtogassanak, meg randalírozzanak! Ott legyenek ennyire "bátrak"! Ott volna is helye annak.

mortullus 2015.07.01. 08:40:34

Beigazolódni látszik, amit Csurka István mondott még 2010 nyarán az Echo tévében Bayer Zsoltnak. Ezek a vuvuzelázó nigger hordák szépen elsöprik majd az európai népeket, civilizációt...

ferencke333 2015.07.01. 15:19:14

@Chris Lamb: 18 évet éltem "nigger hordák" és "mocskos gyilkos arabok" körében nem igazán a jószántamból, hanem oda küldtek dolgozni a magyar állam szolgálatában. Így magyarázgass nekem rózsaszín szemüvegről! De ez csak egy fórum, nem szükséges egymásnak ennél alaposabban bemutatkoznunk.

ferencke333 2015.07.01. 15:23:09

@mortullus: Hát téged el is söpörhetnélek, megérdemelnéd. Aranyos mortullus. Náci-e vagy? Vagy csak szalonrasszista? Vagy Betyársereg-tag? Mindegy is. Persze nem elleneznéd a legépfegyverezésüket sem, ahogy itt olvasgatom a szösszeneteidet...

Chris Lamb 2015.07.01. 20:04:14

@mortullus: Beigazolódni látszik, amit Csurka István mondott még 2010 nyarán az Echo tévében Bayer Zsoltnak. Ezek a vuvuzelázó nigger hordák szépen elsöprik majd az európai népeket, civilizációt... Nyugat Európát jó eséllyel. Azok meg együgyű mosollyal veszik tudomásul. Kelet Európa köztük Magyarország ha időben kapcsol akkor szépen visszapofozza ezt a civilizálatlan hordát a gecibe.

Chris Lamb 2015.07.01. 20:12:07

@ferencke333: 18 évet éltem "nigger hordák" és "mocskos gyilkos arabok" körében nem igazán a jószántamból, hanem oda küldtek dolgozni a magyar állam szolgálatában. Egészségedre! És ha annyira szereted őket menj vissza oda pátyolgatni őket. De NE ITT. (Legfeljebb a határhoz menj és könnyes szemmel integess nekik) Tudod a Te pártfogoltjaid azért viselkedtek ott ahol Te voltál mert nekik OTT kuss volt. Ahogy beérkeznek Európába mint "szegény menekült" egyből kinyílik az a retkes pofájuk. Lsd Debrecen. És mielőtt megkérded én is náci vagyok és csak azért mert nem szeretném EZEKET a hazámba látni. UFF.

ferencke333 2015.07.01. 20:35:53

Sok gusztustalan idegengyűlölő, remélem, erre veritek otthon. Nem szeretet kérdése a feketékhez való viszony, mert alaposan fel tudják bosszantani az embert, annyira csalárdak, hajlamosak az átverésre, szinte velük születik. Ez azért van, mert túlélésre rendezkednek be. Az arab nyomornegyedekben meg tombol a garázdaság, oda még a rendőrség sem mer bemenni sokszor. Tehát, ismétlem, nem "szeretet" fűz hozzájuk, csak nem akarom "visszapofozni" azt az embert oda, ahonnan azért jött el, mert pl már az összes szomszédját kinyírták a terroristák és ő nem akar a sorsukra jutni.

mortullus 2015.07.01. 23:02:27

@ferencke333: én rasszista? még a googles photos is gorillának nézi ezeket, wehehe :)

index.hu/tech/2015/06/30/gorillanak_nezte_a_feketeket_a_google_photos/

bár én a gorilláknak több jogot adnék, mint ezeknek...

mortullus 2015.07.01. 23:10:10

@ferencke333: Hagyjuk ezt az ócska dumát. Ez sáskajárás, ezek el akarják özönleni Európát, mert túlszaporodtak, mint a rovarok.
Nem hiányzik több százezer, több millió néger pasi Európába.

Chris Lamb 2015.07.02. 11:50:00

@ferencke333: Kiemeltem a lényeget az írásodból: Nem szeretet kérdése a feketékhez való viszony, mert alaposan fel tudják bosszantani az embert, annyira csalárdak, hajlamosak az átverésre, szinte velük születik. Ez azért van, mert túlélésre rendezkednek be. Az arab nyomornegyedekben meg tombol a garázdaság, oda még a rendőrség sem mer bemenni sokszor. Tehát, ismétlem, nem "szeretet" fűz hozzájuk, csak nem akarom "visszapofozni" azt az embert oda, ahonnan azért jött el, mert pl már az összes szomszédját kinyírták a terroristák és ő nem akar a sorsukra jutni. Szóval te is leírtad a lényeget hogy ezek az "emberek" hozzák magukkal a civilizálatlan viselkedésüket mert "otthon" ezt szokták meg a körülmények miatt. És ezt csinálnák Európában is. Lsd a Nyugat Európai bevándorló negyedeket. És mi vagyunk a mocskos nácik mert ezt nem akarjuk? Ha ez így van akkor azok vagyunk. Te meg egy hibbant libsi mert hiába írtad le az igazságot róluk mégis "szerelmes" vagy beléjük. És vissza kell pofozni őket oda ahonnan jöttek. Szerintem már az olaszok is verik a fejüket a falba hogy ahelyett hogy kimentették volna őket a vízből hagyták volna belefulladni "szegényeket". Hiszen látható hogyan "hálálták" meg a kimentést. Ja és Én legalábbis nem ERRE verem. :P Te viszont az ország lakosságánál jobban szereted a söpredékeket. Ez szomorú.

ferencke333 2015.07.02. 21:15:52

@Chris Lamb: Nagyon másként látjuk ugyanazt a jelenséget. Nem érdemes azon a szinten vitatkozni, hogy az ország lakosságánál jobban szeretem a söpredékeket. Nálunk is van söpredék...
mortullus, rád ugyanez vonatkozik. Mindkettőtöknek: a gyarmatosítók szerették volna ezt söpredéket civilálni, látjuk, mit értek el vele. Rossz hír, hogy sajnos már nincs menekvés előlük. Ide vezetett az európai politika. És a sok szerencsétlen csak azt tudja, fehér ember lenni gazdag, fekete ember lenni szegény. Szóval fiúk köztük élve inkább a csodálat fogott el, hogy ilyen szinten egyáltalán meg bírnak élni. Szívósak, nagyon szívósak. Ezen gondolkodjatok el.

Chris Lamb 2015.07.03. 11:54:31

@ferencke333: A balliberális média egyik képviselőjének (ATV) nem olyan rég nyilatkozott egy izraeli újságíró akinek sikerült beférkőznie a muszlimok közé. Ő azt jósolta hogy hamarosan kitörhet egy súlyos konfliktus Nyugat Európában az őslakosok és a bevándorlók között. És evvel kapcsolatban Magyarországot óvatosságra kérte a bevándorlókkal kapcsolatban. Én a magam részéről kizárt dolognak tartom a belháborút Nyugat Európában az őslakosság és a bevándorlók között. 1. A bevándorlók már túlzottan elszaporodtak. 2. Túlságosan tutyi-mutyi népség. És azért elfelejted hogy Kelet Európában tökösebb népek vannak. Lsd a macedón rendőrök hogy elbántak a muszlim albán hőbörgőkkel. Lehetnek szívósak csak még nem durrant el Kelet Európa lakosságának agya.

Meridian74 2015.07.20. 18:24:48

A mai török robbantás is csak azt igazolja, NINCS nekünk szükségünk olyan jött-ment alakokra tömegesen, akikről semmit nem tudunk.

Aki eltépi a papírjait a határon, az nem egyenes úton jár. Az csal, hazudik, és aki hazudik az lop. És köztük jönnek a nehézssúlyú bűnöző terroristák is.

Meridian74 2015.07.20. 18:28:54

Aki nem tudná, mert nem néz híreket, az ISIS fiatalok között robbantott bombát.. Nagyon sokan haltak meg, több száz sérült...

Az arabok gyáva népség, mindig is tudtuk. Izraeli zsidók is bebizonyították ezt, 1967-ben, mikor jelentős túlerő ellenére szarrá verék őket a 7 napos háborúban, és ezzel megalapozták Izraelt.
Na, nem mintha zsidó párti lennék, ismertek jól, de ott megmutatták, ki a tökösebb a kettő szemita népség közül.