B1 blogcsalád



Éhínség dúl a Fideszben

2015. június 09. - Csák Gergely

Vámpírklán. 

A nagyhatalmú Vámpírúr annyi vért szív, amennyit csak akar, míg a kis talpasok mindig éhesek maradnak. A Vámpírúr hatalma addig megingathatatlan, amíg a mezei Vámpírkák szolgálnak neki, vagy egy másik Vámpírklán ki nem üti őket a hatalmi pozícióból. 

Igen, ez a Fidesz. Igen, ez Magyarország. 

A kis Vámpírkák persze, odalent a mélyben, az éhségtől elgyötörve egymást is felfalják a sötétben: Jászberény fideszes alpolgármestere robbantotta ki a botrányt, hogy a Mélyen Tisztelt Polgármester Úr - nevezzük a nevén, Szabó Tamás -, elindult egy saját maga által kiírt lakásbérleti pályázaton, amit meg is nyert. (A Népszabadság összefoglalója a témában.)

vampire.jpg

A dolognak két pikantériája van:

  • egy három gyerekes család elől sikerült elhoppolnia - hogy, hogy nem! - a lakást. 

"Az ötfős család egy nagyjából ötven négyzetméteres albérletben él, az egy főre eső havi nettó átlagjövedelmük nem éri el a hetvenezer forintot" - írja a Népszabadság. 

  • nem is az ellenzék, hanem egy fideszes Klántárs robbantotta ki a botrányt.

"Szerintem ez etikailag, morálisan, és politikailag is hibás és káros. Árt neked, a polgármesteri tisztségnek, és árt a Fidesznek" - írta az ügy fideszes kirobbantója a polgármesternek. 

Elmondjuk újra a mantrát a korrupcióról, jó?

  • Igen, tudjuk, elmúltnyolcév.

De a korrupciónak nincs színe. Emeszpés, szadeszes, fideszes, jobbikos, tökre mindegy. Bennünket inkább a pofátlan volumen zavar. Két kézzel, bameg, mintha a sivatagban szomjaztak volna a Klántársak, úgy szívják, amit csak szívni lehet. Pályázat? Közpénz? EU-s pénz? Trafik? Luxusnyaralás? A nemzeti parkok védett földjei? A szerencsétlen paralimpikonok pénze? Jöhet bármi, ide vele! 

Attól, hogy loptak az emeszpében, attól a Fideszben nem kellene. Zavart persze az elmúltnyolcévben is, de tegyük a szívünkre a kezünket: azért legalább az elvtársak annak idején csak a sötétben, egyedül nyúltak a széfbe és leizzadtak, ha valaki rájuk nyitott. Meg is bűnhődtek érte.

Most nyílt rablás van.

"Fényes nappal garázdálkodnak a macskabanditák az utcákon" - ahogy a Macskafogóban mondták. 

  • Nem kell messzire menni, hogy lássuk, a rendőrségnek nem csak az uszító-primkó plakátokat kell őriznie.

román miniszterlenököt már eljárás alá vonták. Ott, a rohadt Káeurópában, a bevándorlóktól hemzsegő Romániában, bizony nem bokázik mindenki egy bukott, erőszakos és korrupt politikusnak, mint Magyarországon. Gerincet a rendőrségnek! (Ugyanez volt a cseheknél, ahol a fél kormányt bevitték.)

  • Európában is vannak persze korrupt politikusok, de amikor a média megírja az ügyeiket, lemondanak, jön a rendőrség (tudjátok már, gerinc), és bilincsben viszik el őket.

Hány korrupt politikust vittek el bilincsben a fideszesek közül az elmúlt öt évben? Hány mondott le a heti, napi rendszerességgel felbukkanó korrupciós botrányok miatt? Számoljunk csak...? Egy se? Senki se? Nahát. Polt Péter kedvesen mosolyog a meccseken kenyéradó gazdája mellett, aki szotyit köpköd a lelátóra. 

  • Apropó, Jászberény: csak nem ott nyertek Tiborcz Istvánék közbeszerzést legutóbb?

Annyira megnyerték, hogy még Lázár Jánosnak is feltűnt, aki meg, ugye, luxushotelekben költi a mi pénzünket? Annyira sokat nyertek Tiborczék, hogy a végén eladta a cégét? Kinek adhatta el? Őt se az zavarta, hogy egyfolytában nyer, mióta Simicskát kirakták: hanem az, hogy megírták az újságok. 

  • A bevándorlózás, bizony, kedveseim, meg az egész plakátkampány mind-mind arra van, hogy arról beszélgessünk, hogy milyen bunkó-uszító ez a kormány, hogy megy el a szélsőjobb irányába. 

Igazából persze fel kell ezen a plakát-ügyön is háborodni, de engem sokkal jobban zavar, mennyi pénzt talicskázott ki Simicska (Tiborcz, meg még akik, ki tudja, hányan) az ország kasszájából a saját széfjébe,már az MSZP idején is. Vagy, hogy miből lett luxuslakása, nyaralója Rogánnak, miből telik Habonynak, Szíjjártónak. (Megmondom, miből: az én pénzemből. Meg a tiedből is, komám!)

  • Önt is zavarja a korrupció? Tegeződjünk már, ha együtt szívnak le bennünket, jó? Szóval, téged is zavar? Tehetsz ellene!

Sosem fog kimászni ez az ország ebből a szaros biliből, amíg Te, kedves olvasó, legyintesz egyet és tovább lapozol. Szervezz tüntetést, legyél politikailag aktív, szervezz civil szervezetet, politikai pártot! Tiltakozz! Ne hagyd, hogy Magyarországot a Vámpírklánok szívják darabokra!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr767528104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Éhínség dúl a Fideszben 2015.06.09. 15:02:47

Vámpírklán.  A nagyhatalmú Vámpírúr annyi vért szív, amennyit csak akar, míg a kis talpasok mindig éhesek maradnak. A Vámpírúr hatalma addig megingathatatlan, amíg a mezei Vámpírkák szolgálnak neki, vagy egy másik Vámpírklán ki nem üti őket a hatalm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sutyerák 2015.06.09. 20:57:06

orbánt eddig pestisnek tartottam.
a vámpírfilmeket nem szeretem,de van benne valami

1ghost 2015.06.09. 21:33:16

Baromi jó cikk. Grat a szerzőnek! Amíg NarancsKurmány van, s annak élén a mindent, mindig, mindenkinél jobban tudó és értő, korrupt, gerinctelen despotával, nos, kérem szépen, addig Magyarországnak reszeltek.

nu pagagyí 2015.06.10. 07:36:50

Azt hiszem, tényleg fejleszteni kell a börtönöket. Remélem a következő kormány példát mutat majd, hogyan kell emberségesen elhelyezni a nagy létszámú tömeget, úgy hogy mindenkinek jusson minimális élettér és ne kúrják seggbe egymást.

Béláim! Rátoltuk! 2015.06.10. 07:49:29

Gondolom, Polt Péter tisztában van azzal, hogy büntetőjogilag is felelősség terheli a kialakult mai magyar valóságért. Érdekes lesz majd a felelősségét vizsgáló majdan kijelölt ügyész helyzete...

Brumm Brumi 2015.06.10. 08:13:53

"Szervezz tüntetést, legyél politikailag aktív, szervezz civil szervezetet, politikai pártot! Tiltakozz! "

Hápersze...
Nézd meg az ukránokat, ők ezt tették és milen jól jártak vele...

Valljuk be:az agyonvert ballibák most anarchiát szeretnének, mert bármi áron szeretnének újra hatalomra kerülni.

Trackers 2015.06.10. 08:25:10

@Béláim! Rátoltuk!:
Viccesek vagytok.

Mintha nem éltük volna már át ezt egyszer.
Tudod..
Mikor Berkecz Máriát teszem azt kétszer is testüregi motozásnak vetették alá, az MSZP-s kivizsgálók, feltételezett gazdasági bűncselekmény okán.
Mikor Keller LAcinak volt a feladata, hogy feltárja az addigi legnagyobb diktatúrában történt orbitális lopásokat, amik 1998-2002 között történtek.
Mikoris 1 darab vádpont nem sok annyi se állta meg a helyét.

Persze meg volt ígérve 2010-ben Gyurcsány és a többi MSZP-s tolvaj leültetése is.
Erre mi történt ?
Az egyértelműen simlis Hagyó, Hunvald, és a többiek is megúszták vagy meg fogják úszni.
Ahogy az MSZP házi pénztári tolvaja Kulcsár is.

Szóval ne legyenek illúzióid.
Itt még Jobbik kormány alatt se lesz semmi különösebb, már ami az elszámoltatást illeti.

Nem azt modom hogy ez így jü, hanem hogy ez van,

Nekem is jobb lenne, ha Gyurcsánytól kezdve az MSZP-s tolvajokon át, a Fideszes pénznyelőkig mindenki börtönbe rohadna.

De nem fognak.

Netuddki. 2015.06.10. 08:36:30

@Béláim! Rátoltuk!: Hogyne lenne tisztában! Jogot végzett ember, vagy mi. A betörő sem azért tör be mert nem tudja, hogy ha elkapják akkor le fogják csukni. Azért követnek el bűncselekményeket mert azt hiszik megúszhatják.
Na, ez az amin változtatni kellene. Amire van egy közmondás, magad uram ha szolgád nincs! A leszerepelt politikai garnitúra ezt már nem fogja megoldani.
A megoldást egyelőre én sem tudom. Már ha némileg békés megoldásban gondolkodunk...

Gazz 2015.06.10. 11:27:30

Egyszer egy idióta v. kerületi fidesz szavazóval beszélgettem, hogy mit gondol arról, hogy Rogán kilopta a szemüket is.
Az volt a véleménye, hogy az előző vezetés igaz nem lopott annyit, de kevesebbet is költött a kerületre.
Az ilyen emberek akkor is birkamenetelni fognak, amikor a lakásukat, vagy a festményeiket kisajátítja a fidesz.

nemszólokmégegyszer 2015.06.10. 11:55:59

Kinek jó üzlet a plakátrongálás? Publimutyi Kft. üzemelteti, letépik, újraragasztják. Ahányszor, annyiszor. Ki nyer vele megint, bármi történik is?

nemszólokmégegyszer 2015.06.10. 11:58:27

@Gazz: És kifizetik/jük a csendőr és kalambó szobrot is. Meg a blikk futárt, stb./Nem élek az ötkerben, de a lóvém benne van!/

2015.07.13. 20:51:42

@1ghost: Akkor javítsunk: Amíg Narancs (értsd: fideszes) és vörös (értsd: mszp és a balos klónpártok) Kurmányok váltogatják egymást, s annak élén a mindent, mindig, mindenkinél jobban tudó és értő, korrupt, gerinctelen despotával (orbánok, gyurcsányok), nos, kérem szépen, addig Magyarországnak reszeltek. Na így már helyes a komment! :D :D
süti beállítások módosítása