B1 blogcsalád



Orgován Béla fantáziája éppen olyan élénk, mint Szijjártóé és Borkaié

2015. április 08. - Egyenlítő blog

Dési János írása az Egyenlítő blognak.

A rendőrség azzal a csalafintasággal próbálta leleplezni Orgován Bélát mint strómant a Quaestor-ügyben, hogy megkérte, legyen szíves, és írja le a cég nevét és adja meg a vállalat címét.

Orgován Béla mind a két próbát kiállta. Ami, valljuk be, komoly teljesítmény. Fülig Jimmy országában a Quaestor szónál szerintem banki alkalmazottak tucatjai dobnák el a ceruzát, vezérigazgatók sora tenné fel a kezét, hogy na, most ment el a kedvem az egésztől.

De nem így Orgován Béla, ki a kihallgatáson állítólag azt mondta, hogy

látott fantáziát a cégben

– azért lett vezérigazgató.

desij.jpg

Ami mindenképpen azt sejteti, hogy Orgován igazán komolyan vehető szakember.

Hiszen nézzük meg, kik láttak még rajta kívül fantáziát a cégben.

  • Például Szijjártó Péter, aki hazája külügyeit intézi. Sőt, a kis vezető egyik legmegbízhatóbb famulusa. A külgazdaság vezetője, motorja és inspirálója. Ráadásul ő is azoknak a szűk csoportjába tartozik, akik képesek, ha kell, még álmukból felverve is, hibátlanul leírni a Quaestor szót.

Ha Szijjártó látott benne fantáziát, akkor Orgován már miért ne láthatott volna. Szijjártónak persze könnyebb, neki a szülei összedobtak egy nagy házra valót (+ uszoda, garázs, kocsimosó, cselédségi szállás). De Orgovánnak a két keze munkájával kell mindent megteremtenie. Neki le kell hajolnia minden fillérért, még ha az egy q-betűvel kezdődő cégnév mögött van, ami nyilván drágítja a dolgot.

  • Aztán ott van a győri önkormányzat, tagjainak annyi iskolájával, hogy csak no. És ez a sok okos és kiművelt emberfő, nagy közigazgatási és közgazdasági gyakorlattal, egy város vezetésének súlyával a vállán, nem a Quaestorban látott szintén fantáziát? Nem éppen akkor tettek be egymilliárdot, amikor a svájci frank hirtelen árfolyamváltozása megrengette a brókercéget? Amikor már a háziasszonyok is elkezdték a konyhapénzt kifele szedegetni? De a győriek fantáziát láttak a cégben.

De még a PSZÁF is nemrégiben azt tanácsolta az almásfüzitői önkormányzatnak, hogy (vigyázat, megint nehéz szó következik!) a Buda-Cashbe tegye a pénzét. Nyilván, mert volt benne fantázia.

És akkor még nem beszéltünk állami cégek önkormányzatok, hatóságok egész soráról, akiknek szintén megmozgatta a fantáziáját a lehetőség.

Azt persze senki sem vizsgálja, hogy esetleg a fantáziájukat bizonyos beígért jutalékok piszkálták volna fel. Talán a közpénzt némi judáspénz fejében nyomták volna át? De már maga a gondolat is csak azt bizonyítja, hogy az én fantáziám a piszkos.

Amúgy, itt minden tiszta.

Éljen a társadalmi felemelkedés új lehetősége! Hétfőn nyolcelemis, börtönviselt közmunkás vagy, kedden meg – ha fantáziát látsz egy nagy cégben – már a tiéd is.

Na, hol van még ilyen a világban?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr467350564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.09. 08:48:19

én a molban, illetve az otp-ben látok fantáziát nincs cégvezető felvétel?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.04.09. 09:13:47

@doggfather: Van...de szerintem Ön túlképzett ilyen munkához....ösztönök kellenek, Önnek van ilyen?....nincs....ezért járt iskolába. :) :)
Monty Python live az egész történet. A Hülye Járások Minisztérium szintje.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.09. 10:04:10

@Fuxos (ex bömis): sajnos attól félek ilyen orgovános ösztöneim nincsenek...
süti beállítások módosítása