B1 blogcsalád



Remek hír - lassan - lefekvés előttre!

2014. november 24. - Ficsúrfi

Az átlagos magyar háztartásnak, állítólag 8,74 millió forint van a "dunyhájába varrva" - derült ki a MNB felméréséből. Amikor a kora délutáni posztomban mindezt megemlítettem, én sem gondoltam azt, hogy ez egy valótlan, teljességgel lehetetlen adat. Ráadásul hamarosan lesz egy ünnepeltünk is! 

Éppen ellenkezőleg, teljesen lehetséges. 

Ugyan 3,3 millió ember szegénynek számít Magyarországon, akik nem csak hogy félretenni nem képesek hónapról-hónapra, hanem a napi étkezés is hatalmas kihívást jelenthet a számukra: de mindig vannak a nagyok, inkább nagyon-nagyok (nagyon-nagyon kevesen), akik jócskán feljebb tunkolják a statisztikát. Torz a kép? Rendkívüli módon. Idegesítő mindez? Az. Remek lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy el(kis)dobolja számunkra azt, hogy "látjátok, milyen iszonyatosan jól élünk most, debezzegazelőzőnyócév? " Hát hogyne. De összességében igaz? Igaz. 

szg_1.jpg

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Föld bolygó összes vagyonának az ötven százaléka, 85 ember kezében van: vagyis éppen megtöltenének egy hajléktalanszállót.)

Érdemes siránkozni? Lehet, de ez bizony hülyeség. 

Érdemes vállalkozásba kezdeni? Érdemes, de ehhez pénz kell. 

Érdemes a "nagyokkal", haszonszerzés céljából bratyizni? Gyomorfüggő. 

Érdemes a megszerzett nyelvi-és szaktudást külföldön kamatoztatni, ahol még pénzt, valódi, ropogós pénzt is lehet szakítani, pusztán tisztességes munkából a földi halandóknak is? Érdemes lehet, persze képzettség, életkor, kapcsolati-és anyagi lehetőségektől függően.

Szóval nem sokat tudunk nagy átlagban rövid-és középtávon tenni,  egyetlen dolog maradt nekünk, a béke és szeretet!

pl.jpg

Most éppen Giró-Szász András volt kormányszóvivő, jelenleg a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárának az országra szóló sikere miatt! 

A frissen közzétett vagyonnyilatkozata szerint lógnak neki 750 millió forinttal, valamint sikerült összekuporgatnia 140 millió forintot. Jachtja és egy vidéki háza is van, valamint egy fél háza a IX. kerületben. (Noooormális? Hát hogy lehet egy fél házban lakni?)

Szóval öröm van és bodottá. 

Remélem, egyre gazdagabbak, és egyre többen lesznek az igazán gazdagok (Na jó! Ne olyan sokan! Az érdekeket sért!), hiszen valahogyan feljebb kell srófolni azokat a számokat! 

Ha majd tényleg összegyűlt az egymilliárd forintja, óriási bulit tartunk neki de csakis fizu után, akkor még van is miből. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr956929565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabaa 2014.11.25. 10:43:53

Itt valaki valamit nagyon elszámolt: az osztás eredménye nem 8,74 millió, hanem 8,74 EZER, azaz kb. 8740 Ft... Ebből kiindulva érdemes eztán töprengeni/cikket írni.
süti beállítások módosítása