- New York Times: Orbán módszeresen támadja a demokráciát;
- Az Európai Néppárt nem tud mit kezdeni Orbán szélsőséges politikájával;
- The Economist: Magyarországon hanyatlik az oktatás és az egészségügy.
New York Times: Orbán Viktor kiforgatta a demokráciát
Ezt állapítja meg a lap vezércikke. Hozzáteszi azonban, hogy a politikus vasárnap várhatóan ezzel együtt ismét győzelmet arat, így az illiberális demokrácia bajnokaként újabb mandátumot kap, hogy folytassa a támadást a demokratikus intézmények, a bevándorlók, az EU és minden ellen, aminek társadalmi változás íze van. A kampány meglepően kemény volt, pedig a Fidesz formálta a választási rendszert és ellenőrzi a média javarészét. A siker kétségtelenül megdobogtatja a hazai érdekek elsődlegességét hangoztató populisták szívét. A párt aktívan nyomatja a magyar áldozatiságot és az etnocentrizmust az iskolákban és a színházakban, ugyanakkor becsmérel minden ellenkező véleményt, ezen belül is főleg a Soros által támogatott, demokrácia párti civileket. A milliárdos egyfajta homokzsák lett a szélsőjobb számára Közép-Európában.
Orbán védelmezői azt mondják, hogy az emberek nem a populizmusért, hanem a gazdasági eredményekért állnak mellé.
A kedvező számok azonban nem mutatják, hogy a siker jelentős része az uniós tagságból eredt,
miközben a politikus minden lehetséges alkalommal nekiront az EU-nak. Ugyanakkor lényegesen erősödött a korrupció. Az orbáni Magyarország példa lett a tekintélyelvűség számára. A populisták mindenütt abból indulnak ki, hogy a választási győzelem a nép akaratát tükrözi, bármilyen kis arányban is kerekedtek felül, és így felhatalmazást kaptak, hogy lábbal tiporják azt a demokráciát, amely hatalomra emelte őket. Feljogosítva érzik magukat, hogy elhallgattassák a sajtót, elnémítsák az ellenzéket, manipulálják a bíróságokat és becsméreljenek bárkit, aki nem ért egyet velük.
A folyamat azt kívánja, hogy állandóan azzal etessék a híveket, amit azok hallani akarnak. A liberális demokrácia részére az a nagy feladat, hogy ellensúlyozzák a populistákat, de ne vegyék át hozzá azok taktikáját. A választás nyújtotta felhatalmazás hatalmi belépő az autokraták számára, de egyben a bukásuk nyitányát is jelentheti. A tekintélyelvűség gerjeszti a korrupciót és a kliensrendszert, de nem bolondíthatják a végtelenségig támogatóikat azok a vezetők, akik térdig járnak a mocsárban, miközben azt ígérték, hogy lecsapolják azt. Bármennyire is biztosnak látszik Orbán esélye, olyan hevesen kampányolt, ami elárulja, hogy azért némiképp bizonytalan.
New York Times: Újraválasztásra számíthat Orbán Viktor
Aki azzal töltötte az elmúlt éveket, hogy meggyengítse a fékeket és ellensúlyokat, a civil társadalmat támadja és hatalom közeli oligarchák uralma alá helyezze a médiát – mutat rá a populizmus egyik legelismertebb nemzetközi szakértője. Jan-Werner Müller, a Princeton-i Egyetem politológusa szerint a kormányfő eközben azt hirdette, hogy amit csinál, az a demokrácia megkülönböztetett formája, amely választ ad a század minden bajára. Ám pont azt nem ragadja meg, ami a rossz ezekben a rendszerekben, viszont retorikailag előnyhöz juttatja az olyan vezetőket, mint amilyen Orbán is. A 90-es évek közepétől lehetett tapasztalni, hogy egyes államokban a választások győztesei kezdik elnyomni a kisebbségeket, illetve bírákat és újságírókat támadtak a „nép nevében”. Olyan rezsimet alakítottak ki, amelyekben a vesztesek vagy a népszerűtlen kisebbségek már nem érezhették biztonságban magukat.
Ez azonban nem vonatkozik az olyan populistákra, mint Orbán. Magyarországon nem egyszerűen a jogállam került veszélybe. Módszeresen támadják a demokrácia szemszögéből fontos jogokat. Eltűnik a sokszínű sajtó, a polgárok nem jutnak hozzá a hivatalostól eltérő ismeretekhez, hogy dönteni tudjanak a kormány teljesítményéről. Ameddig ezt nem látjuk, addig a magyar miniszterelnök folytatni fogja kedvenc, alattomos játékát, elsősorban a külföldi bírálókkal. Természetesen egy hatalomnak lehet a másokétól eltérő felfogása a dolgokról, Orbán Viktor csakis a különbségekre fókuszál, így a demokratikus vitát egyfajta kulturális háborúvá alakította. Azt állítja, hogy igazából a másik fél illiberális, mivel nem akarja elfogadni az ő álláspontját, noha itt szubjektív értékek viszályáról van szó. Csakhogy az EU nem ír elő kötelező véleményt olyan ügyekben pl., hogy a demokráciának egyetlen demokratikus modellje volna csak lehetséges.
Amikor az unió Magyarországot vagy Lengyelországot bírálja, a két kormány azzal válaszol, hogy a nemzeti szuverenitást védik a liberális brüsszeli diktátummal szemben. Az EU a kezükre játszott, mert azt közölte, hogy őt a jogállam helyzete aggasztja. Így olyan benyomást keltett, hogy a nemzetállam mindig gondoskodik a demokráciáról, ha valami baj van, a szervezet szól neki, azaz csupán technikai kisiklásról lehet szó. Még akkor is, ha történetesen az adott államban a politikai jogokat és a független intézményeket ássák alá a tudatos, autoriter program keretében. Amúgy a győztes sosem árulja el előre, hogy végleg be akar rendezkedni a hatalomban és hogy ehhez megtámadja a demokrácia alapintézményeit. Szóval az európai elit tévesen állítja, hogy az érintett nemzetek maguknak akarták a bajt, amikor ilyen erőkre voksoltak. A világ nagy szívességet tesz Orbánnak, amikor egyfajta demokratának fogadja el, jóllehet leértékeli, mi több, szorgalmasan felszámolja a demokráciát. Valószínűleg a vasárnapi választás az utolsó, mielőtt Magyarország súlyosan sérült demokráciából átfordul kifejlett választási autokráciába. Azaz többé nem lehet a szavazóurnáknál leváltani a Fideszt. Úgy hogy a mostani erőpróbán az is kiderül, lehetséges-e tekintélyelvű rendszer az EU-ban, amely a demokráciák klubjának tekinti magát.
A Budapestről keltezett tudósítás arra figyelmeztet, hogy Közép-Európában az EU-nak még nagyobb veszéllyel kell szembenéznie, mint a Brexit. 14 évvel a csatlakozás után a térség sok állama régi politikát folytat. A liberális demokráciát az unión belül támadják, az érintett kormányok megvetik a klub értékeit, elveit és szabályait. Brüsszel pedig képtelen, hogy válaszoljon. A lázadás góca Magyarország, ahol Orbán Viktor büszkélkedik az illiberalizmusával, nekimegy az ellenséges európai “birodalomnak” és azt ígéri, hogy idehaza még szorosabbra húzza a gyeplőt, amivel közelebb táncol az autokráciához. Szembeszegülése az unió alapjait fenyegeti. Egy német illetékes pont azt mondja, hogy a politikus nem akar kilépni, azon van, hogy megváltoztassa az EU-t. És ez bizonyos mértékig sikerül is neki. Egyáltalán nem pária, utánzókra és csodálókra lelt a cseheknél, lengyeleknél, osztrákoknál, de még Németországban is.
Az európai ellenfelek nem tudták jobb belátásra bírni.
Ahelyett, hogy megbüntetné a hajthatatlanságért, Brüsszel továbbra is tolja a milliárdokat Magyarországnak.
Krekó Péter Lenint idézi, aki szerint a tőkések adják el a kötelet, amelyre azután felkötik őket. Az EU esetében egy úgy van, hogy támogatás formájában küldi Orbánnak azt a bizonyos kötelet. Tehát a Nyugat nem sejtette, hogy egy nap Keleten ilyen irányba fordulnak a dolgok. Balázs Péter azt fejtegeti: a magyarok azt hitték, hogy az unió majd megoldja a gondjaikat, Európa pedig azt gondolta, hogy az új tagok olyanok lesznek, mint a régiek. Ez a kettős illúzió azután termékeny talajt jelentett Orbán Viktor számára. Brüsszelt retorikai ellenfélnek és fejőstehénnek tekinti, és nem fél semmiféle érdemi következményektől.
A közösségi pénzek fellendítették a gazdaságot, de egyben utat találtak a miniszterelnök barátainak, szövetségeseinek és rokonságának zsebébe. Lásd Mészáros Lőrincet, a vőt, Tiborcz Istvánt, csak éppen Brüsszel nem tehet semmit, mert az ilyen ügyekben a nemzeti hatóságoknak kellene eljárniuk. Ám az ügyészek a jelek szerint a kormánypárt parancsait teljesítik. Az unió dilemmája jellemző módon az, hogy mitévő legyen, amikor Magyarország lépésről lépésre bontja le a jogállamot és a demokratikus normákat. Orbán remek taktikus, feszegeti a határokat, de nem lépi át azokat. És nem csak a lengyelek, hanem más országok is fedezhetik a hátát. Csúcsértekezleteken látni, hogy a magyar vezető vidáman tréfálkozik a külföldi partnerekkel. Ha azok lépéseket tennének ellene, az szövetségesek elvesztésével járna, amikor már amúgy is elég nagy a megosztottság. De sokba kerülhetne számukra odahaza is. Hogy Orbán egyfolytában ostorozza a menekülteket, az aduász Magyarországon, de a keményvonalas üzeneteket átvette az osztrák kancellár és a német belügyminiszter is. A politikus nyugati partnerei úgy érzékelik, hogy a történelem ingája felé lendül ki.
Guardian: Magyarország visszalépett a jogállamban
Azzal vádolják az Európai Néppártot, hogy az folyton megmenti a tekintélyelvű Orbán Viktort, és meghiúsítja az EU próbálkozásait a jogállam védelmében a választás előtt is. Pedig Magyarország visszalép a demokráciát tekintve, ellenséges a migrációval szemben, alaptalan híreket terjeszt Brüsszelről és állítólag visszaél az uniós alapokkal. Andor László úgy fogalmaz, hogy az EPP abszolút fedezéket nyújt a magyar politikusnak, hozzátéve, hogy ebben igen nagy szerep van a CSU-nak. Vagyis tisztára mosta Orbánt és még akkor is támogatta, amikor az a legvadabb szélsőségre vetemedett, pl. a halálbüntetés visszaállítását követelve. Brüsszeli források megerősítik, hogy ha a Fidesz nem lett volna a Néppárt tagja, már kapott volna vagy tíz fülest, bár a magyar vezető mindig tudja, mikor tanácsos meghátrálnia.
Ám sziklaszilárdan migráns –és unióellenes retorikája kiveri a biztosítékot az EPP-n belül is. Frank Engel, luxemburgi EP-képviselő magányos hadjáratot folytat, hogy a magyar pártot zárják ki a frakcióból. Azt mondja, hogy magánemberként mindenki egyetértene azzal, ez így nem mehet tovább. De ha komolyra fordulna a dolog, mindig akad valaki, aki megvédi Orbánt, sokszor Németországból, illetve Bajorországból. Úgy hogy a luxemburgi konzervatívok immár azt fontolgatják, hogy az ügy miatt akkor inkább ők veszik a kalapjukat. Mások azt állítják, hogy belülről jobban képesek befolyásolni a magyar politikust. Így mindig meg tudták állítani, amikor az megpróbálta átlépni a vörös vonalat. A Néppárt szóvivője szerint máskülönben már bezárt volna a CEU. A Fidesz azonban az utóbbi 3 évben benyomult a szélsőjobbra. A kampányban Orbán időnként antiszemita hangot ütött meg Sorossal szemben. Jávor Benedek szerint a megbékítés hosszú távon sohasem bizonyult sikeresnek, és Weber, Daul, illetve más EPP-vezetők felelőssége, hogy pártpolitikai megfontolásokból visszaidézik a múlt árnyait.
Economist: Orbán Viktor feltehetőleg folytatja illiberális uralmát
Legyőzhetetlennek tűnik a választáson. A cikk felidézi, hogy annak idején a politikus arra hivatkozva kért és kapott ösztöndíjat Soros Györgytől: szeretné tanulmányozni a civil társadalom újjászületését. 30 évvel később azon van, hogy elfojtsa a független civil szervezeteket. Az ellenzék számára az tűnik a legoptimálisabbnak, hogy a Fidesz nem jut abszolút többséghez és akkor a balliberálisok kisebbségi kabinetet tudnak alakítani, a Jobbik külső támogatásával. De az még nagyon messze van. Orbán mindenesetre messze került ifjúkori önmagától. Az ellenfelek szerint az uniós alapok gyakran kötnek ki a vazallusoknál, beleértve a miniszterelnök vőjét és Mészáros Lőrincet.
Az oktatás és az egészségügy hanyatlik, a várható élettartam csak négy uniós országban rövidebb.
A közoktatást központosítás, a hangsúly a magolásra került, az elemzőképességek fejlesztése helyett.
Hírek sora számol be a magas szintű korrupcióról, bár a hatalom mindig hevesen cáfolja a vádakat. Orbán legfőbb ellensége Soros György. Ám úgy látszik, sok választó szemében mindez egyáltalán nem számít. A fő, hogy a kormány megvédje az országot a migránsoktól és az olyan külső erőktől, mint Soros, az ENSZ, a civil szervezetek és a Bizottság. A menekültválság politikai áldás a miniszterelnöknek. De persze ha létezne is hálózat, amely migránsokkal akarná elárasztani Európát, igencsak nehéz dolga volna Magyarországgal, amely kerítést épített, a menedékkérelmek száma pedig minimálisra esett vissza. De a retorika beválik, mert a magyarok történelmi okokból gyanakvóak a külföldi beavatkozással szemben. Sokak számára fontos a jó gazdasági helyzet. Nagy ugyan a szegénység, főleg a romák körében, de a középosztálynak jól megy a sora. Akinek ez nem elegendő, annak Orbán fel tudja kínálni a hagyományos mumust: Sorost és az alattomos idegenek egész gyűjteményét.
Economist: Az EU eltűri, sőt lehetővé teszi Magyarországon a tekintélyelvű kleptokráciát
A Közép-Európai Egyetem vezetője ezt úgy fogalmazza meg: a miniszterelnök hétfőtől péntekig kampányol az EU ellen, hét végén viszont bekasszírozza a brüsszeli pénzeket. A beszámoló a felcsúti stadionnál kezdődik, amely az ellenzék számára jelképez mindent, ami félrement Orbán alatt. Egy vagyonba került, a közeli kisvonat pedig – uniós pénzből – többnyire félig üresen közlekedik. A kleptokrata elit kivérezteti a közszolgáltatásokat, mialatt a Fidesz apránként lebontja a demokráciát. Az ország az ismert modell alapján süllyedt fél-tekintélyelvűségbe: legális eszközökkel semlegesítették a bíróságokat, megfélemlítették a sajtót, egyoldalúan módosították a választási szabályokat, de nem volt elnyomás vagy erőszak. A CEU rektora szerint a magyar helyzetet az teszi különlegessé, hogy az EU segédkezet nyújtott a folyamathoz.
Brüsszel ugyan évek óta aggódik, ám hivatalnokai nem érnek föl a Fidesz okos jogászaihoz. Más kormányoknak nem volt kedvük, hogy nekimenjenek Orbánnak. Külön védelmet nyújt számára az Európai Népppárt. Szégyenletes, hogy az EPP vezetői füzérekkel ékesítik a miniszterelnököt még a választás közeledtével is. A segítség kézzelfoghatóbb formáját jelentik az uniós alapok. Az európai adófizetők olyan hatalmat erősítenek meg, amely aláássa a jogállamot. A sikkasztási ügyeknek nem lehet utánajárni egy olyan államban, amely elmossa a határokat a kormánypárt és a hatalom között. EU-bennfentesek elismerik, hogy nem tudnak mit tenni. Orbán a bevándorlással fogta be azoknak a száját, akik korrupcióval vádolják. Ám itt szó sincs semmiféle ideológiáról. Nagyrészt csupán kirakat, hogy a keresztény Európát védelmezi a külső és belső ellenséggel szemben. Az EU nem egy illiberális demokráciának, hanem egy fél-autokrata kleptokráciának ad otthont, amelyben a hűség jelenti a leggyorsabb utat a meggazdagodáshoz.
Némi esély azért van, hogy a Fidesz nem szerez többséget vasárnap. De ha győz, akkor valószínűleg sok minden változik. Főként a külső forrásokból működő civil csoportokra várnak nehéz idők. A független média is célpontba kerülhet. Krekó Péter arra figyelmeztet, hogy a példa ragadós lehet másutt is. Orbán bebizonyította, hogy meg lehet úszni, ha valaki lábbal tapod a demokratikus normákon. És ezt megjegyezték más kormányok is. Ezért vetődött fel, hogy a következő költségvetési időszakban korlátozzák az ilyen államok uniós anyagi támogatását.
A lap Ásotthalomra küldte el tudósítóját, hogy kiderítse, miként előzte meg Orbán Viktor jobbról a szélsőséges Jobbikot, amelynek tagja az ottani polgármester, Toroczkai László. Azon belül a radikális szárnyhoz tartozik, ő alapította az ultranacionalista, irredenta a 64 Vármegye Mozgalmat. Már kitiltották Szlovákiából, Romániából és Szerbiából. Így nem meglepő, hogy szerinte a migránsválság során támadás érte a települést. Ezért hozta létre a mezőőrséget, amelynek tagjai azóta szó szerint vadásznak a bevándorlókra. De legfőképpen ő a kerítés szellemi szülőatyja.
Orbán 2015 elején, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet után biztos érzékkel tette tétjét a bevándorlásra. Egyben a Jobbik népszerűségének növekedésére, illetve a saját pártja támogatottságának zuhanására is reagált ily módon. Hamar elkészült a határzár, amely ugyanakkor Magyarország kemény hozzáállásának sokat bírált jelképe is lett. Ezen felül azt is példázza, miként közeledett a Fidesz álláspontja a Jobbikéhoz. A két párt programja nagyban egybeesik. De a hatalom jelenlegi kedvező megítélése ellenére igenis lehetnek meglepetések az egyéni választó kerületekben az átszavazások folytán. Ebben segíthet, hogy Vonáék középre húzódnak, bár Hunyady Bulcsú a Political Capitaltől inkább stratégiára, semmint meggyőződésre vezeti vissza a mérsékeltebb álláspontot, miután a Fidesz kiment egészen a szélsőjobbra. A durva feladatokat továbbra is Toroczkai végzi el, az ő feladata, hogy megtartsa a törzsszavazókat.
Süddeutsche Zeitung: „Orbán és a világ többi gonosz része”
A lap arról ír, hogy a politikus jó ideje sikerrel alapoz a migránsokkal és a sötét hatalmakkal szembeni félelemre. Ám az ellenzék megerősödött, ily módon szoros lehet a választás kimenetele. Mindenesetre a politikusnak a héten olyan fogadást rendeztek a Közszolgálati Egyetemen, amely tökéletesen megfelel az ízlésének. Ilyen pompával és pátosszal veteti körbe magát, amióta 8 éve visszatért a hatalomba. De a tét ezúttal a választás, amely szerinte sorsdöntő lesz az országra leselkedő fenyegetések miatt. A kampányt csakis a bevándorlásra élezi ki. A Fidesz még választási programot sem tett közzé, ellenfélül pedig Sorost választotta, aki pedig nem is indul vasárnap. A hivatalos propaganda nemzetközi összeesküvés fejét faragta belőle, aki kézben tart mindent, az ENSZ-től az unióig.
Orbán a félelemmel akarja rávenni az embereket, hogy rá voksoljanak. Ebben kezére játszik, hogy a hatalom minden posztján az emberei ülnek, a gazdaságot baráti oligarchák hálózata uralja, a sajtó túlnyomórészt az ő ellenőrzése alatt áll. Mégis lett egy komoly vetélytársa, Karácsony Gergely személyében. Az ellenzéki összefogást ideológiai megfontolásokból mind a baloldal, mind a Jobbik elutasítja. Hódmezővásárhely után azonban erősödött a nyomás az együttműködés érdekében. Ezzel együtt a legtöbb megfigyelő Orbán győzelmére számít, de a siker kevésbé lesz átütő, mint 4 éve.
Süddeutsche Zeitung: Heller szerint az emberek a legesélyesebb jelöltre voksolnak
Heller Ágnes szerint Orbán Viktor hazugságra építi egész politikáját, uralma alatt az országból diktatúra, illetve romhalmaz lett, de a miniszterelnök nem fog jószántából lelépni a színről. Az interjúban a filozófus rámutat, hogy megszűnt a sajtószabadság, az uniós támogatásokból 20-30 % a politikus és embereinek a zsebébe vándorolt. Hogy mennyire hamis, amit a hatalom művel, arra példa a kampány, amely szimpla ostobaságokat hangoztat a menekültveszélyről. Az interjúalany mégis derűlátó, mert megváltozott a légkör az országban. A lakosság aktívabb lett. És az emberek bölcsen a legesélyesebb jelöltet fogják támogatni, de hogy ez elég lesz-e az ellenzéki sikerhez, azt nem lehet megjósolni. Heller arra is kitért, hogy az EU az utóbbi években tehetett volna többet is Orbán megállítására, pedig napjainkban a fő viszályt a nacionalisták ellentéte jelenti az unióval. De a magyar kormányfőt idehaza is csak egy kisebbség pártolja a nacionalizmusáért. Ám ha most veszít, azt nem fogja eltűrni. Azt nem lehet tudni, hogy bevet-e erőszakot, de nála mindent el lehet képzelni. Viszont ha nem sikerül megszabadulni tőle, amire most van az utolsó alkalom, akkor Magyarország elveszti minden reményét.
