A Financial Times alig néhány héten belül másodszor foglalkozik igen mélyreható elemzésben Magyarországgal. Előbb az oligarcha-hálózatot mutatta be, most pedig azt igyekszik feltárni, milyen mozgatórugók vezették Orbán Viktort, hogy a demokrácia élharcosából az unió alapértékeit semmibevevő, "illiberális demokrata" legyen.
Orbán Viktor egyfolytában erősödik. Ő az a politikus, aki egykor a demokrácia oldalán harcolt, ám napjainkban fél-tekintélyelvű rezsimmé változtatja Magyarországot. Így vezeti be hosszú elemzését a magyar helyzetről a világ talán legbefolyásosabb újságja. A háromszoros miniszterelnök pályája a Hősök terén elhangzott beszéddel ívelt fel, ám mintegy 28 évvel később Tusványoson már arról tartott előadást a híveinek, hogy Európát megfosztják keresztény gyökereitől. Vagyis sötét, globális elitek az EU bürokratáinak segítségével sok millió muzulmán menekülttel akarják elárasztani a földrészt, így a következő évtizedek fő kérdése, hogy a kontinens az európaiaké marad-e.
Az ő átváltozása, azaz hogy az illiberális demokrácia egyik megteremtője lett belőle, az utóbbi időszak egyik legnevezetesebb fejleménye az európai politikában. Egyben arra is rávilágít, hogy Kelet-Európában miként kezd összeomlani az egykor visszafordíthatatlannak hitt demokratikus átmenet, fenyegetve az EU értékeit, de talán még a jövőjét is. Orbán a nacionalista-kormányzás legsikeresebb példáját alakította ki az unióban. Módszerét koppintja Lengyelország és hasonló erők benn ülnek az osztrák kormányban is. Brüsszel küszködik, hogy miként reagáljon, hiszen a Fidesz tetszése szerint alakítja át az országot. Amióta megépült a kerítés, a miniszterelnök nacionalizmusa csak még keményebb lett. Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora azt mondja, Magyarország szoros értelemben véve nem diktatúra, hanem fél-autokrata rendszer. Ez azonban alapvető kérdéseket vet fel az ügyben, hogy az EU valóban demokráciák közössége-e.
A választások egyértelműen az ő győzelmét ígérik, a párt mégis rosszízű kampányt folytat, főként Soros ellen. Orbán többször is visszautasította, hogy interjút adjon ehhez a cikkhez. Közeli és régi ismerői azonban azt mondják, metamorfózisában elsősorban elsöprő hatalomvágya játszott közre. Ám nincsenek gátlásai, erkölcsi korlátai. Hívei erre azt válaszolják, hogy savanyú a szőlő. Fodor Gábor úgy emlékszik vissza közösen eltöltött kollégiumi évekre, hogy Orbán sosem érezte úgy: a pesti értelmiségi körök teljesen befogadták volna, és ez rányomta bélyegét politikai személyiségére. Amikor pedig a belső ellenzék távozott a Fideszből, az a csoport lépett le a színről, amely képes volt ellensúlyozni a vezért. Az 1992-es vereség után Orbán sokat tanult az ellenzékben. Újjászervezte a pártgépezet alapjait, megerősítette hatalmát fölötte. Egyre sűrűbben küldött nacionalista üzeneteket. Elhatározta, hogy ha ismét kormányra kerül, egykönnyen nem hagyja magát elmozdítani a tisztségből. 2010-ben azután a kétharmados győzelem birtokában nem sok minden fogta vissza.
Szíjjártó Péter úgy gondolja, hogy amit Orbán az utóbbi időben csinált, az bevonul a történelemkönyvekbe. A miniszter csak nevet arra a közbevetésre, hogy a kormányfő vezérelte a tekintélyelvű fordulatot. Bozóki István arról beszél, hogy a Fidesz a kormányfő és pártja, a követőit tömöríti. Egy magas rangú bankár hihetetlennek nevezi, mekkora hatalom összpontosul a politikus kezében. Bárkinek a sorsáról ő rendelkezik, a pártban, a kormányban, de még a fideszes képviselők soraiban is. Gondosan ügyel arra, nehogy felbukkanhassanak vetélytársak. Szelényi Zsuzsa úgy jellemzi, hogy a konfliktus az éltető eleme.
Magas rangú uniós vezetők szerint magánemberként nagyjából olyan, mint hivatalos megnyilatkozásaiban: imád hosszú előadásokat tartani arról, Magyarország milyen történelmi szerepet játszott az európai kereszténység védelmében. Meg hogy a nemzeteknek milyen eltérő, öröklött vonásai vannak. Médiaszerepléseit gondosan megkoreografálják.
Gyakran úgy tűnik, hogy túljár Brüsszel eszén a fékek és ellensúlyok gyengítése miatti vitákban. Ám Kaczynskival ellentétben képes azt a látszatot kelteni, hogy hajlik a kompromisszumra, miközben igazából nem módosít a kifogásolt törvényeken. Ezt hívja pávatáncnak. Csak a kvóta kérdésében bizonyult hajthatatlannak. Abból faltörő kost csinált az EU ellen. Viszont a Bizottságnak nemigen vannak eszközei, ha valamely tagállam vissza akarja fordítani a demokráciát. Az unió számára az a kérdés, feladja-e az értékeit. Egy másik veszély számára, hogy Orbán szoros kapcsolatokat tart fenn az illiberális Oroszországgal és Kínával. Timothy Garton Ash ezt úgy magyarázza, hogy Magyarország révén olyan, mintha Moszkva és Peking is ott ülne, amikor a döntéseket hozzák Brüsszelben.
Ugyanakkor növelte hazai népszerűségét a Bizottsággal kialakult viszály. Ebbe belejátszik, hogy a Fidesz a középrétegek pártjaként jelenik meg, de Orbán úgy tünteti fel magát, mint aki a vidéki szegényeket képviseli a budapesti liberális elittel szemben. Rájátszik arra, hogy egy kis nemzet áldozatnak érzi magát 400 évi megszállás után. Amikor szembeszáll Brüsszellel és állampolgárságot ad egymillió határon túli magyarnak, mondhatja, hogy történelmi igazságtalanságokat tesz jóvá.
A legsúlyosabb konfliktusa Soros Györggyel alakult ki, már nyomás alá vette a CEU-t, illetve a milliárdos emberbarát által támogatott civil szervezeteket is. Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője azt állítja, hogy sem a Soros-elleni kampány, sem a kormány nem antiszemita. Szerinte az üzletember, az „NGO-ok hadura”, joggal vált célponttá, hiszen politikai szereplőként lépett fel és arra használta fel a befolyása alatt álló civil csoportokat, hogy megpróbálja megingatni a hatalmat. Hozzáteszi, hogy a civil szférában valóban nincsenek fékek és ellensúlyok. Soros úgy látja, hogy a nacionalisták felemelkedése jelenti a legnagyobb próbakövet a nyílt társadalom számára 1945 óta. Ám mint mondja, Orbán számára a fő hajtóerő a hatalom és az azzal járó kiváltságok. Akkor kezdte el építeni a maffiaállamot, amikor kivételes helyzetbe juttatta az apja cégét az útépítéseknél. Azt nem tudni, hogy a politikus miért fordult a befektető ellen, de az kényelmes célpontot jelent számára. Rá hivatkozva mozgósítani lehet a választókat.
Bírálók attól tartanak, hogy a Soros, illetve a migráns-elleni negatív üzenetek beleivódnak a társadalomba. Az országban nagy a feszültség a választások közeledtével. Ez azért meglepő, mert a Fidesz fölényesen vezet a közvélemény kutatásokban, a növekedés öt éve tart, a munkanélküliség rekord alacsony szintre esett vissza, és ez élesen felnyomja a béreket. A nyugtalanság egyik oka az lehet, hogy Simicska a Jobbik mellé állt. Fővárosi körökben tartja magát az értesülés, hogy Orbán egykori szövetségese nagy leleplezésre készül. Ugyanakkor Le Pen és Wilders veresége a nemzetközi porondon nem a miniszterelnök kezére játszik. És a magyar hivatalosságok nagy bánatára még mindig nem jött létre a találkozó Trumppal. Hegedűs István a liberálisok nevében azt jósolja, hogy a háború még nincs elveszve, és egyszer mindenki meghal, illetve eltűnik a színről. A kérdés csak az, hogy ez mennyi ideig tart.
