B1 blogcsalád



Orbán Viktor tündöklése és?

Szelestey Lajos rendkívüli nemzetközi sajtószemléje

2018. január 25. - Szelestey

dkoko20161009010_focuspoint_926x504-2.jpgA Financial Times alig néhány héten belül másodszor foglalkozik igen mélyreható elemzésben Magyarországgal. Előbb az oligarcha-hálózatot mutatta be, most pedig azt igyekszik feltárni, milyen mozgatórugók vezették Orbán Viktort, hogy a demokrácia élharcosából az unió alapértékeit semmibevevő, "illiberális demokrata" legyen.

FT

financial_times.jpg

Orbán Viktor egyfolytában erősödik. Ő az a politikus, aki egykor a demokrácia oldalán harcolt, ám napjainkban fél-tekintélyelvű rezsimmé változtatja Magyarországot. Így vezeti be hosszú elemzését a magyar helyzetről a világ talán legbefolyásosabb újságja. A háromszoros miniszterelnök pályája a Hősök terén elhangzott beszéddel ívelt fel, ám mintegy 28 évvel később Tusványoson már arról tartott előadást a híveinek, hogy Európát megfosztják keresztény gyökereitől. Vagyis sötét, globális elitek az EU bürokratáinak segítségével sok millió muzulmán menekülttel akarják elárasztani a földrészt, így a következő évtizedek fő kérdése, hogy a kontinens az európaiaké marad-e.

Az ő átváltozása, azaz hogy az illiberális demokrácia egyik megteremtője lett belőle, az utóbbi időszak egyik legnevezetesebb fejleménye az európai politikában. Egyben arra is rávilágít, hogy Kelet-Európában miként kezd összeomlani az egykor visszafordíthatatlannak hitt demokratikus átmenet, fenyegetve az EU értékeit, de talán még a jövőjét is. Orbán a nacionalista-kormányzás legsikeresebb példáját alakította ki az unióban. Módszerét koppintja Lengyelország és hasonló erők benn ülnek az osztrák kormányban is. Brüsszel küszködik, hogy miként reagáljon, hiszen a Fidesz tetszése szerint alakítja át az országot. Amióta megépült a kerítés, a miniszterelnök nacionalizmusa csak még keményebb lett. Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora azt mondja, Magyarország szoros értelemben véve nem diktatúra, hanem fél-autokrata rendszer. Ez azonban alapvető kérdéseket vet fel az ügyben, hogy az EU valóban demokráciák közössége-e.

A választások egyértelműen az ő győzelmét ígérik, a párt mégis rosszízű kampányt folytat, főként Soros ellen. Orbán többször is visszautasította, hogy interjút adjon ehhez a cikkhez. Közeli és régi ismerői azonban azt mondják, metamorfózisában elsősorban elsöprő hatalomvágya játszott közre. Ám nincsenek gátlásai, erkölcsi korlátai. Hívei erre azt válaszolják, hogy savanyú a szőlő. Fodor Gábor úgy emlékszik vissza közösen eltöltött kollégiumi évekre, hogy Orbán sosem érezte úgy: a pesti értelmiségi körök teljesen befogadták volna, és ez rányomta bélyegét politikai személyiségére. Amikor pedig a belső ellenzék távozott a Fideszből, az a csoport lépett le a színről, amely képes volt ellensúlyozni a vezért. Az 1992-es vereség után Orbán sokat tanult az ellenzékben. Újjászervezte a pártgépezet alapjait, megerősítette hatalmát fölötte. Egyre sűrűbben küldött nacionalista üzeneteket. Elhatározta, hogy ha ismét kormányra kerül, egykönnyen nem hagyja magát elmozdítani a tisztségből. 2010-ben azután a kétharmados győzelem birtokában nem sok minden fogta vissza.

Szíjjártó Péter úgy gondolja, hogy amit Orbán az utóbbi időben csinált, az bevonul a történelemkönyvekbe. A miniszter csak nevet arra a közbevetésre, hogy a kormányfő vezérelte a tekintélyelvű fordulatot. Bozóki István arról beszél, hogy a Fidesz a kormányfő és pártja, a követőit tömöríti. Egy magas rangú bankár hihetetlennek nevezi, mekkora hatalom összpontosul a politikus kezében. Bárkinek a sorsáról ő rendelkezik, a pártban, a kormányban, de még a fideszes képviselők soraiban is. Gondosan ügyel arra, nehogy felbukkanhassanak vetélytársak. Szelényi Zsuzsa úgy jellemzi, hogy a konfliktus az éltető eleme.

Magas rangú uniós vezetők szerint magánemberként nagyjából olyan, mint hivatalos megnyilatkozásaiban: imád hosszú előadásokat tartani arról, Magyarország milyen történelmi szerepet játszott az európai kereszténység védelmében. Meg hogy a nemzeteknek milyen eltérő, öröklött vonásai vannak. Médiaszerepléseit gondosan megkoreografálják.

Gyakran úgy tűnik, hogy túljár Brüsszel eszén a fékek és ellensúlyok gyengítése miatti vitákban. Ám Kaczynskival ellentétben képes azt a látszatot kelteni, hogy hajlik a kompromisszumra, miközben igazából nem módosít a kifogásolt törvényeken. Ezt hívja pávatáncnak. Csak a kvóta kérdésében bizonyult hajthatatlannak. Abból faltörő kost csinált az EU ellen. Viszont a Bizottságnak nemigen vannak eszközei, ha valamely tagállam vissza akarja fordítani a demokráciát. Az unió számára az a kérdés, feladja-e az értékeit. Egy másik veszély számára, hogy Orbán szoros kapcsolatokat tart fenn az illiberális Oroszországgal és Kínával. Timothy Garton Ash ezt úgy magyarázza, hogy Magyarország révén olyan, mintha Moszkva és Peking is ott ülne, amikor a döntéseket hozzák Brüsszelben.

 Ugyanakkor növelte hazai népszerűségét a Bizottsággal kialakult viszály. Ebbe belejátszik, hogy a Fidesz a középrétegek pártjaként jelenik meg, de Orbán úgy tünteti fel magát, mint aki a vidéki szegényeket képviseli a budapesti liberális elittel szemben. Rájátszik arra, hogy egy kis nemzet áldozatnak érzi magát 400 évi megszállás után. Amikor szembeszáll Brüsszellel és állampolgárságot ad egymillió határon túli magyarnak, mondhatja, hogy történelmi igazságtalanságokat tesz jóvá.

A legsúlyosabb konfliktusa Soros Györggyel alakult ki, már nyomás alá vette a CEU-t, illetve a milliárdos emberbarát által támogatott civil szervezeteket is. Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője azt állítja, hogy sem a Soros-elleni kampány, sem a kormány nem antiszemita. Szerinte az üzletember, az „NGO-ok hadura”, joggal vált célponttá, hiszen politikai szereplőként lépett fel és arra használta fel a befolyása alatt álló civil csoportokat, hogy megpróbálja megingatni a hatalmat. Hozzáteszi, hogy a civil szférában valóban nincsenek fékek és ellensúlyok. Soros úgy látja, hogy a nacionalisták felemelkedése jelenti a legnagyobb próbakövet a nyílt társadalom számára 1945 óta. Ám mint mondja, Orbán számára a fő hajtóerő a hatalom és az azzal járó kiváltságok. Akkor kezdte el építeni a maffiaállamot, amikor kivételes helyzetbe juttatta az apja cégét az útépítéseknél. Azt nem tudni, hogy a politikus miért fordult a befektető ellen, de az kényelmes célpontot jelent számára. Rá hivatkozva mozgósítani lehet a választókat.

Bírálók attól tartanak, hogy a Soros, illetve a migráns-elleni negatív üzenetek beleivódnak a társadalomba. Az országban nagy a feszültség a választások közeledtével. Ez azért meglepő, mert a Fidesz fölényesen vezet a közvélemény kutatásokban, a növekedés öt éve tart, a munkanélküliség rekord alacsony szintre esett vissza, és ez élesen felnyomja a béreket. A nyugtalanság egyik oka az lehet, hogy Simicska a Jobbik mellé állt. Fővárosi körökben tartja magát az értesülés, hogy Orbán egykori szövetségese nagy leleplezésre készül. Ugyanakkor Le Pen és Wilders veresége a nemzetközi porondon nem a miniszterelnök kezére játszik. És a magyar hivatalosságok nagy bánatára még mindig nem jött létre a találkozó Trumppal. Hegedűs István a liberálisok nevében azt jósolja, hogy a háború még nincs elveszve, és egyszer mindenki meghal, illetve eltűnik a színről. A kérdés csak az, hogy ez mennyi ideig tart.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr213601869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2018.01.25. 14:18:16

Tévedés ,Orbán sose "harcolt "a demokrácia oldalán,már írtam.
2016.09.19. 13:10:1
"Orbán Viktorral 1989-ben ismerkedtem meg,azonnal kiverte nálam a "biztosítékot",mivel az arckifejezése és a kézfogása a következőket üzente:örülök,hogy megismerhettél.Az a kb.45'-es beszélgetés-inkább ő beszélt és nyilatkozott- nagyon kínos,de egyben eredményes volt.Annak a 45'-nek köszönhetően tőlem se Orbán se a FideSS se szavazatot,se egy like-ot nem kapott sose.
Az én véleményem Orbánról,ha valaki látta és hallotta 1989-ben a Nagy Imre üres koporsója mellett a szakállas őrült rikácsolását és volt füle hozzá,idézőjelben,már akkor kiütközött a mérhetetlen,kíméletlen Nérói hatalomvágy,amit azóta egy Horthy fasiszta rendszert utánzó,annak minden diktatórikus,elnyomó elemét tartalmazó rendszerré a NER-é alakított át,semmi kétség összefog a Jobbikkal mert egyedül nem tud 2/2-ot elérni,ha újra hatalomra jut itt hosszú időre vége a demokráciának mert leszámol mindenkivel aki veszélyezteti hatalmát -azokkal is akik most azt hiszik az ő vezérük,az ő istenük-és ne legyenek illúzióink fizikailag is.
A Fidesz, mivel nem egy demokratikus párt, sőt már régóta nemis párt ,hanem bűnözők maffiája,mindent el fog követni annak érdekében, hogy hatalmát megtartsa, nem fog visszariadni a törvénytelen, mocskos eszközöktől sem, ne higgye azt senki sem, hogy a hatalmat, önként és dalolva fogja átadni..
Orbán úgy akar erős Magyarországot, hogy lemorzsolja a gyengéket. Nem bántja őket, csak törvényeket hoz s ezekkel a törvényekkel lassú halálra ítéli őket. Idős, magatehetetlen embereket segítenek halálba a törvények. Pedig azért amiért végig dolgozták az életüket, nem ezt érdemelnék. Sokszor sok helyen leírtam már. Egy társadalom fejlettségének egyik fő mutatója az, hogy hogyan bánik a gyengékkel és az elesettekkel. Fényévekre vagyunk a jó bizonyítványtól, ez ügyben.

Mi más ez, ha nem pofátlan kormányzás? Ami oly szélsebesen takarítja el útjából a jogi akadályokat, hogy már a kormány második embere sem képes követni.
A Fidesz képtelen az ország rezsijének csökkentésére, gazdaság fejlesztésére ,a gazdasági növekedésre.Soha nem volt akkora az államadósság, mint manapság. Még a kommunista időszakban sem; sőt, a Fidesz által ócsárolt Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején sem! Lehet ideig-óráig ide-oda tologatni a költségeket, de az államadósság árát mindannyian megfizetjük. A világ mellettünk fejlődik, a nyugati versenytársak elhúznak a magyar vállalatok és vállalkozók mellett. Erre a Mercedes és az Audi óriási exportja nem gyógyír. Mellesleg, a baloldali kormány kezdte egyengetni e beruházások megvalósítását, mielőtt még valaki azt gondolná, hogy a kormányok hipp-hopp képesek ekkora értékű üzleteket összehozni.
Na most mindenki megértheti mit jelent a Nemzeti Együttműködés Rendszere..lopásra ,lenyúlásra szövetkeztek ,nincs köztük már régtől szakember,szakértelem,ami ugye a nyilas Csurka óta tudjuk csak komcsi trükk,márpedig Orbánék tagadják ,hogy kommunisták ,és nem is ,neofasiszták .
És fél,Orbán fél a felelősségrevonástól Orbán Viktor posványoson azt is kifejtette, hogy a jövőben bármi megtörténhet, és ez sok lehetőséget is rejt, de olyan veszélyeket is, ami például az Egyesült Államokban történt a minap, hogy Barack Obama elnök ellen a képviselőház republikánus képviselői eljárást indítottak hatáskör túllépés miatt. "Mit gondolnak, meddig maradnék hatalmon, ha ilyet meg lehetne Magyarországon tenni, ha hatáskör túllépés miatt be lehetne minket perelni?" - tette fel a költői kérdést.

A fasiszta program, íme, rendelkezésre áll. Munkaalapú kollektivista nemzet, "külföldi befolyásgyakorlás hazai ügynökökön keresztül", a civil társadalom tönkretétele, a jogállam nyílt megvetése, populizmus, az autokrata kormányzás erkölcsi felmagasztalása, a vezérkultusz.

Mi kell még, emberek?!

kalapácstollú 2018.01.25. 15:55:04

" Az 1992-es vereség után Orbán sokat tanult az ellenzékben. "

Mé', mi volt 1992-ben? Foci Eb, ahol Orbán a németeknek szurkolt? Akkor az tényleg vereség volt.

Pista Sagemono 2018.01.25. 22:49:07

Az már az elejétől látható, hogy hatalomra vágyik, ami érthető politikai értelemben. Viszont Ő gazdasági hatalomra tör a mindennapok alapján, már az elejétől kezdve. De ez nem kormányzás, hanem tőkefelhalmozás a közösség pénzéből.
Hitler is szegény volt, szinte vagyontalan és a sasfészek is közpénzből épült, mint a budai rezidencia.
Sajnos ez a nép fia értelmiségi, csak arroganciában gyarapodott, a kultúrában még mindig a kapanyelet használja könyvjelzőnek.

Bendegúz Vaszilij 2018.01.25. 23:02:49

@a nagy hohoohooo: . Az itt negatívan hozzászólókat már nagy valószínűséggel listázták és ennek levét a munkahely elvesztésében és mellőzöttségben is megfogják hamarosan tapasztalni. Ne legyen igazam csak azt kívánom. Mert ez egy demokráciában nem történhetne meg. De ki lenne ma biztos ebben ?

LKerekes 2018.01.26. 02:22:13

Seggfej, egymást leszopó ellenzékiek gyülekezete.

kalapácstollú 2018.01.26. 16:32:58

@a nagy hohoohooo: Egy részlet a belinkeltekből: "Ne feledjétek: egy ilyen családi-baráti szálakon szőtt konspirációról nehezen fogtok találni bármiféle dokumentumot"

Tehát a szerző szerint az a bizonyíték, hogy nincs rá bizonyíték. :)))
Hiteles.... :)))
süti beállítások módosítása