- Orbán illiberális nyomulása a média bedarálásával indult;
- A magyar kormányfő díjazza, hogy Kína nem hánytorgatja fel a demokrácia és az emberi jogok hiányosságait, viszont rossz hír számára, hogy a magyarok többsége jónak tartja az uniót;
- A CEU korábban alnöke hihetőnek tartja a Jobbik pálfordulását.
A lap vezércikkben hangsúlyozza, hogy világszerte nyomás alá került a sajtó, és ennek ellensúlyozásához okvetlenül szükséges a közönség támogatása. A hatalom sok helyütt veti be eszközeit, kezdve a nyílt erőszaktól a hírnek álcázott állami propagandáig, illetve az üzleti érdekek durva érvényesítéséig. Egy új tanulmány azt mutatta ki, hogy az utóbbi 10 évben még soha nem állt ennyire rosszul a sajtószabadság ügye, még olyan demokráciában is, mint Magyarország, nem is beszélve a tekintélyelvű Kínáról és Törökországról. De a szigorítás Lengyelországban is része az elnyomást célzó fordulatnak. Az Unesco szerint a világban öt naponként ölnek meg valahol egy-egy újságírót, amiért az nyilvánosságra hozott valamit.
A közösségi média lehetővé tette, hogy látszólag újságírás formájában terjedjen a csupasz propaganda. Oroszország és Kína nagy pénzeket öl az állami orgánumokba, hogy terjessze saját üzeneteit, illetve, hogy hiteltelenítsen bizonyos nyugati jelentéseket. A hatalmasok mindig megpróbálják megakadályozni a kellemetlen hírek közzétételét. Ez ellen a közvélemény teheti a legtöbbet, ha követeli a tisztességes, pontos tájékoztatást. A médiának pedig szüntelenül emlékeztetnie kell az embereket, miért fontos, hogy bízzanak benne és ily módon megőrizze a saját szabadságát.
Az Egyesült Államok anyagi támogatást helyezett kilátásba a pénzínségtől szenvedő vidéki magyar sajtónak, hogy ellensúlyozza Orbán Viktor túlsúlyát. A miniszterelnök szövetségesei uralják a terepet, így a helyi orgánumok sajátos módszereket alkalmaznak, hogy a hatalom bástyáin túl szolgáltassanak híreket. A budapesti amerikai Nagykövetség megerősítette, hogy 700 ezer dollárról van szó. A jelentkezések a jövő hónapban fejeződnek be, de a támogatást legkorábban csak májusban, tehát a választások után kezdik folyósítani.
A médiaszabályok megszigorítása az egyik legelső és legellentmondásosabb lépés volt a kormányfő részéről az illiberális állam felé vezető úton. Magyarország az idén a 71. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság rangsorában. 2010-ben még a 23. volt. De azóta Orbán közeli üzletemberek felvásároltak egy csomó lapot, rádiót és tévét, nem ritkán állami kölcsönökből. Urbán Ágnes a Mérték médiaelemzőtől azt mondja, a korlátozások miatt sokak számára nemigen létezik a sokszínű sajtó. A tulajdonkoncentráció olyan erős, hogy jó néhány vidéki körzetben csakis a hivatalos propaganda látható, hallható, olvasható.
Magyar Levente külügyi államtitkár azonban azt bizonygatja, hogy senki sem nyomja el a szabad sajtót. Mindenesetre a helyzet áthidalására született a „Nyomtasd ki magad!”-kezdeményezés, ami egy négyoldalas heti hírlevelet jelent, a szocialista idők szamizdat-kiadványainak mintájára. Mások a közakadozáshoz folyamodnak, mint pl. a Szabad Pécs hírportál. Vezetője, aki korábban a helyi lapnál dolgozott, de távoznia kellett, amikor Mészáros Lőrinc átvette az újságot, nos, ő azt mondja, korábban is volt kormányzati beavatkozás, de a jelenlegi vezetés immár nem ismer határokat.
A hetilap úgy látja, hogy Kína európai beruházásaiban több az üdvözlendő elem, mint ami felzúdulásra ad okot. Mindenesetre a kontinensen egyesek félnek a kínai terjeszkedéstől, mások meg nem győzik magukhoz csábítani az ilyen befektetéseket. Peking önti a pénzt a földrészre, annak szívébe és perifériájára egyaránt. Néha úgy tűnik, politikai megfontolásokból. Az EU-ban az államok 20 év óta nem költöttek ennyire keveset fejlesztésre, nem csoda hát, hogy egyesek Keletre tekintenek. Az eheti budapesti fórumon a lengyel miniszterelnök mormogott a kínai bürokrácia miatt, Orbán Viktor ellenben áradozott. Ünnepelte az ázsiai ország gazdasági súlyát és azt a kellemes szokását, hogy nem feszegeti a demokráciát és az emberi jogokat. Nyugaton persze jó páran aggódnak, mert félő, hogy a yüanért vívott versenyben több kormány is beáll a kínai érdekek szolgálatába. Az óvatosság aligha alaptalan, mert a magyarok és a görögök és mások nemrégiben meggátolták, hogy az unió elítélje Peking mesterkedéseit a Dél-Kínai-tengeren.
Az nem jó, ha némely országok a saját befektetési szükségleteiknek rendelik alá az európai külpolitikát, de nincs ok a pánikra. Kína elenyészően kevés pénzt pumpált Kelet-Európába a Nyugathoz képest. A térség Peking számára legfeljebb az eurázsiai stratégia egy kisebb eleme. A földrész másik félelme, hogy a nagy rivális elcsaklizza a legfontosabb technológiai titkokat és maga állítja elő a high-tech dolgokat, pl. a repülőgépgyártásban vagy a robotiparban. Az biztos, hogy Kína nagy kihívást jelent. Az éberség tanácsos, a bizalom ugyanakkor hasznos segédeszköz.
Európában meglehetősen tagolt az emberek véleménye az unió jövőjéről. Ez derült ki abból a közvélemény kutatásból, amelyet a brit Chatham House független kutató intézet megbízásából végeztek el 10 országban, több mint 10 ezer fő megkérdezésével. Az ötletet az adta, hogy a menekültválság, a populisták felemelkedése, valamint a Brexit sokakat elbizonytalanított a hogyan továbbot illetően. A kiválasztottakat, Varsótól Madridig, Brüsszeltől Budapestig arról faggatták, hogy több vagy kevesebb hatalmat kell-e adni az EU-nak, hogy a bevándorlás jó-e vagy rossz, továbbá hogy a gazdagabb államok támogassák-e a szegényebbeket. A válaszok alapján 6 csoportot lehet felállítani: a legtöbben, 36 %-nyian, a habozók közé tartoznak. Ellentétesen viszonyulnak Brüsszelhez és mindenki másnál hajlamosabbak arra, hogy közönyösek legyenek a politikával szemben. Aggasztja őket a migráció és a nemzeti szuverenitást sokszor fontosabbnak tartják a mélyebb integrációnál.
23 %-kal következnek a sorban az elégedett európaiak, akik többsége a földrész közepét képviseli, így Magyarországon és Lengyelországot. Inkább a baloldal felé hajlanak és derűlátóak. Optimistán ítélik meg az unió kilátásait. Úgy gondolják, hogy előnyöket élveznek a tagság jóvoltából, de nem kell fokozni az együttműködést a közösségen belül. 14 %-nyian vannak azok, akik elutasítják az EU-t, mert úgy vélik, hogy az túl sok hatalmat szerzett, ugyanakkor nem demokratikusan működik. Sokszor dühösek a politikára és kedvezőtlenül vélekednek a bevándorlásról. Leginkább brit és osztrák földön, azon belül is vidéken élnek. A frusztrált európaiak 9 %-ot tesznek ki, nekik több unió kell a haladó értékek alapján. Ők többnyire franciák, olaszok, belgák. Ugyancsak 9 % lázad a megszorító intézkedések ellen, jellemzően olaszok és görögök. Végül 8 % szorgalmazza az Európai Egyesült Államokat. Akik így nyilatkoztak, azok általában gazdagabbak, pártolják a migrációt és jobban képzettebbek.
Fontos tanulság a felmérésből, hogy a nézetek fontos kérdésekben egyáltalán nem fekete-fehérek. Azután az álláspontokat nem a pártszimpátia határozza meg. Ugyanakkor az ingadozókhoz tartozik minden 3. ember, ők ide-odacsapódnak, a témától függően. Hogy sikerül-e eloszlatni az aggályaikat, az az unió sikerének fontos záloga. Vagyis meghatározóak az EU jövője szempontjából. A vitákban ugyanakkor a föderalisták, illetve az elutasítók hangja hallatszik a legerősebben, noha ők együtt alig jelenítenek meg 20 %-ot.
Az újság egyik legtekintélyesebb szemleírója azt elemzi, mit is jelent ma baloldalinak lenni, miután jobboldali-populisták a munkásosztály bajnokainak kiáltják ki magukat. Ilyen körülmények között miként tud megbirkózni a liberális bal a (muzulmán) bevándorlással, az illiberális demokráciák menetelésével? A 28 uniós tagállam közül már csupán hétben van szociáldemokrata vezetésű kormány. A magyaroknál, lengyeleknél, cseheknél tekintélyelvű nemzeti-populisták irányítanak. A brit Timothy Garton Ash hozzáteszi, hogy a nemzeti-populizmus elárasztja a Nyugatot. Lásd Trump győzelmét, vagy hogy az osztrák Szabadságpárt híveinek 58 % munkás. Olyan erők nyomulnak, amelyek azt hangoztatják, hogy az „igazi nép” nevében beszélnek, az EU-t a hazák laza egyesüléséve próbálják leépíteni, és illiberális demokráciát terveznek.
A munkásosztály árulásnak tartja, a szociáldemokratákat és a zöldeket, mert azok szerinte támogatják a muzulmán menekültek befogadását. A proletariátus ma már a jobboldalon áll. A társadalmi juttatások nem képesek kiegyenlíteni az egyenlőtlenségeket. Azon kívül Ausztriában a legutóbbi választásokon a nemzeti identitás kérdése egyébként is fontosabb volt a szociális helyzetnél. Értsd: a mohamedán migránsok. A képzett és liberális polgárok viszont az SPÖ mögé álltak, hogy megakadályozzák az FPÖ 2. helyét.
A baloldaliság ma azt jelenti, hogy nyomatékosan és nagy ügyességgel kell harcolni a nemzeti-populisták, illetve neokonzervatívok tekintélyelvű, demokrácia-ellenes és illiberális tervei ellen. Ehhez ki kell használni a korszerű kommunikációs eszközöket, annál is inkább, mert visszaesőben van a bizalom a demokrácia iránt. De meg kell küzdeni azzal is, hogy a digitalizálódás következményeként sok munkahely szűnik meg. Közép-Európa szociáldemokrata pártjai hatalmas lemaradással küszködnek. Azzal is foglalkozniuk kell, hogy miként lehetne normális viszonyokat kialakítani Afrikában és az arab világban, nehogy százezrek kerekedjenek fel, hogy eljussanak az öreg földrészre. Itt alapkérdéseket kell ismét felvetni és megvitatni. A fenyegető jobboldali hegemóniára a válasz csak az lehet, hogy a baloldal tisztázza a saját alapjait.
A CEU volt alelnöke meggyőzőnek tartja a Jobbik eddigi lépéseit, és úgy gondolja, hogy Vona Gábor valóban a néppártosodás felé halad. Így akár az Orbán Viktor-féle konzervatív tábor kihívója lehet. Vendégkommentárjában Teplán István felhívja a figyelmet, hogy a Fidesz a fennálló törvényeknek köszönhetően kétharmadot szerezhet a szavazatok negyedével is. Márpedig ez elveszi az emberek kedvét attól, hogy szavazzanak. A kormánypárt viszont támaszkodhat saját híveire, akik hasznot húznak a közpénzek korrupcióval igencsak átszőtt elosztásából, valamint a határon túl élő magyarokra, illetve a nyugdíjasokra. A helyzet olyan, hogy a fiatal demokraták még csak választási programot sem dolgoznak ki. Inkább kiélezik a hangulatot a bevándorlók, Brüsszel és Soros ellen, állami forrásból, a közmédia aktív támogatásával. A baloldali ellenzék gyenge és megosztott, az újonnan alapított pártok az 5 %-os küszöb körül mozognak.
A Jobbik egyre inkább reális alternatívát kínál, miután feladta radikalizmusát. Úgy tűnik, hogy a párt nélkül nem lehetséges a hatalomváltás. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy mi a nagyobb veszély: a peronista Orbán-rezsim bebetonozása a putyini Oroszország árnyékában, vagy az, hogy a Jobbikot bevonják a kormányszövetségbe? Vonáékat a tetteken kell mérni és azok azt tanúsítják, hogy valóban végrehajtották a fordulatot a néppárt irányába. Pl. támogatják az EU jogkörének megerősítését. Nem a migránsok ellen hadakoznak, hanem a magyarok elvándorlásának igyekeznek elejét venni. Végül pedig ellenzik a Lex CEU-t. Teplán szerint ezzel együtt a Jobbiknak még el kell végeznie jó pár házi feladatát.
