B1 blogcsalád



Washingtonban beintettek Kovács Zoltánnak

2017. november 14. - nickgrabowszki

A kormányszóvivő nagyon viccesen a demokratikus alapelveket és a másik oldal tiszteletben tartását hiányolja.mf.jpg

Kovács Zoltán egy kritikus cikkre akart válaszolni a Washington Postban, de elutasították. Majd egy másikra, de azt is. Azt javasolták neki, hogy véleményét tegye be kommentbe az eredeti cikkek alá, ami egyenlő azzal,

mintha a szerkesztő a középső ujját mutatta volna fel neki.

Ezt maga Kovács interpretálta így, aki az esetről beszámolt angol nyelvű blogjában, az About Hungaryben.

A kormányszóvivő sérelmezi, hogy nem lehet "kiegyensúlyozott" véleményt olvasni Magyarországról (ill. inkább az Orbán-kormányról) a WP-ban, és nem ad teret az ellenkező nézeteknek sem.

Kovács elvárná a audiatur et altera pars (hallgattassék meg a másik fél is) elvének alkalmazását, ámbár azt nem annyira emlegeti, hogy Magyarországon ők erre lehetőséget adnának a választóknak, és nem törekednének a vélemények kizárólagosságára a közpénzből finanszírozott kormány- és Fidesz-médiában vagy konzultációnak nevezett agymosó propagandájukban.

Kovácsot ez a kommunisták időszakára emlékezteti. Illetve nem is ez, hanem a WP szerkesztési gyakorlata, amelyik nem engedi terjeszteni a Fidesz-propagandát.

kz_2_1.jpgKülönösen érdekes látni, amint a demokratikus alapelveket és a másik oldal tiszteletben tartását követeli egy olyan kormány szóvivője, amelyik

  • már maga is illiberálisnak nevezi magát,
  • egy egyetem bezárásával fenyegetőzött, annak nem megfelelő politikai nézeteire hivatkozva,
  • civil szervezeteket bélyegez meg, akik külföldről fogadnak el támogatást, de közpénzt csak a saját ideológiáját kiszolgáló szervezeteknek juttat.

A vélemények tiszteletben tartása amúgy is csak azoknak jár, akik ugyanazon (ti. a létező) tényekről fejtenék ki alternatív álláspontjukat. A jelenlegi magyar kormány azonban arról ismert - ezek szerint már Washingtonban is -, hogy nem a véleményét igazítja  ténykehez, hanem fordítva, alternatív tényeket fabrikál álláspontjának igazolásához.

Ennek legfrissebb példája, hogy létezik egy bevándoroltató világösszeesküvés (az ún. Soros-terv), 9 millió forintot kellene fizetni a migránsoknak, vagy hogy egyáltalán Magyarországot migráció vagy terror fenyegetné. (De szívesen kitalálnak újabb konteókat is, legutóbb például a zaklatási botrányokról.)

Az Orbán-kormány politikai állításainak a valósághoz legfeljebb véletlenül van köze.

A WP akkor hibázott volna, ha teret enged Kovács véleményének, amivel úgy állítja be, mintha 2 egyenrangú nézetről volna szó: az alaposan érvelt kritika is ugyanúgy elfogadható a művelt olvasó számára, mint az Orbán-kormány a habókos, cinikus vagy egyenesen fasisztoid elméletei. 

A WP nem tehet úgy, mintha elfogadható lenne, hogy az igazság nem episztemológiai kérdés, hogy véleményünk igazolásához szabadon lehetne letagadni vagy kitalálni tényeket. Leszoktak arról, hogy arra figyeljenek, amit Orbánék mondanak. Azt nézik, mi az, amit csinálnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1713274873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK10 2017.11.14. 15:49:41

teljesen igaza van Kovács Zoltánnak. vagy ilyenkor nem fontos a hiteles, az érintetteket megszólaltató újságírás és szerkesztés? ja.....

morpho 2017.11.14. 17:49:52

Hát Kovács úr/elvtárs, szörnyű, hogy mik vannak...Nincs kiegyensúlyozott vélemény? Nem ad teret az ellenkező nézeteknek? Elképesztő! Fura dolog, amikor nem tudják bezárni azt az újságot, amelyik bírálni merészeli őket... Közben az amerikai kormányzat pénzt ad a nem szervilis magyar sajtónak...

morpho 2017.11.14. 17:51:05

@FCUK10: Szerintem az origo-888-pestisrácok-Magyar idők-Magyar hírlap-Figyelő vonalon keresd a megoldást!

FCUK10 2017.11.14. 18:37:13

@morpho: itt nem a megoldást keresem, hanem a szórakozást. jókat röhögök a saját magatok folyamatos szembeköpésén :)

morpho 2017.11.14. 18:47:50

@FCUK10: Akkor meg a legelső kommentednek nincs értelme. Amúgy mindegy, egy számozott narancskullancs nem oszt nem szoroz...

kunzoo 2017.11.14. 21:54:07

Az újság b@ssza meg. Ezzel a viselkedéssel mitől is jobbak ők az általuk ostorozott NER-nél? Azért a kormányszóvivő válasza a cikkre számít valamicskét.

legeslegujabbkor 2017.11.14. 22:06:43

@kunzoo:
Az újság maga szabja meg, hogy leközöl valamit vagy sem. Nyilván a szöveg nem ütötte meg a mértéket

VaradiJanos 2017.11.14. 22:19:09

Szegény takonyorrú horpadtmellű karikalábú highup és taga, no és a szerencsétlen postumus most rínak, mert nyert a magyar focicsapat. Szegény kis pondrók.

morpho 2017.11.14. 22:24:49

@kunzoo: "Azért a kormányszóvivő válasza a cikkre számít valamicskét"

Két WP-t kéne gyártani minden nap. Az egyik hozná a friss híreket, a másik meg az előző napi cikkekre/posztokra adott reakciókat. Ugyanezt várnám el a Magyar Időktől, a Magyar Hírlaptól és a Figyelőtől is. Sima ügy!

Világít a torony 2017.11.14. 23:14:44

@FCUK10: "Azt javasolták neki, hogy véleményét tegye be kommentbe az eredeti cikkek alá, ami egyenlő azzal,"
Fogadjunk ezek sötét és érthetetlen betűk halmaza számodra. Na?

Jakab.gipsz 2017.11.14. 23:16:01

Sajnos a WP egy áltudományos politológusi nézeteket való, ezért erkölcstelen politikai szennylap.

morph on deer 2017.11.14. 23:48:30

@kunzoo:
“Azért a kormányszóvivő válasza a cikkre számít valamicskét.”

Pontosan!
És arra a “valamicskére” megkapta a lehetőséget, elmondhatja a véleményét ő is!
Mi a bajod ezzel?

morph on deer 2017.11.14. 23:55:25

@FCUK10:
“vagy ilyenkor nem fontos a hiteles, az érintetteket megszólaltató újságírás...”

Ilyenkor nem.
Miért, te szoktál olvasni például a patkányok életmódjár szóló cikkekben a történetet a patkány szempontjából is?

Vagy például a Sorosról szóló cikkeket kiegészítve Soros véleményével?

Kovács pajtás eltévesztette a játszóteret, ennyi az egész. Ez nem az ő homokozója.

dr. mesterséges színezék 2017.11.14. 23:57:00

Ezek az usákok oan komonisták! Lebolsevikezik a bolsevikeket. Pfuj!

morph on deer 2017.11.15. 00:03:35

Valaki tudja, hogy mi lett a sorsa az orbán-Trump “szerelemnek”?
Már hogy még mindig olyan qrva nagy a boldogság, mint Trump megválasztásakor, meg az emlékezetes telefonhívás után?
Amikor ugye “felhatalmazást kaptunk a legfőbb világi hatalomtól...”

Csak nem hidegült el a viktor a Donaldtól?

morph on deer 2017.11.15. 00:08:23

@dr. mesterséges színezék:
Pedig azt a bolse-viktor tudja csak igazán, hogy az milyen is, - már a neveltetése is garantálja mindezt, - nemhogy pár éhenórász firkász ott a túlparton!
Jól is néznénk ki!

miért 2017.11.15. 00:45:07

@kunzoo: ..ezt mondhatta anno Goebbels is!
KZ majdnem olyan autentikus forrás!

Tarka Macska Párt 2017.11.15. 01:58:30

Írja meg az orosz Pravdába, ott biztos nagy sikert arat :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 02:55:10

@morph on deer: "Valaki tudja, hogy mi lett a sorsa az orbán-Trump “szerelemnek”?"

Még nem hálták el. Az a gyanúm, a putyinnal való rendszeres összefekvés árthatott a kapcsolatnak. Meg hogy a Gripeneket választotta. Meg hogy már az amerikai érdekeket is sérti a hatalmas korrupció. Meg hogy az USA nyomatékos kérésére sem határolódott el a 9/11-es Csurka nyilatkozattól.

Jakab.gipsz 2017.11.15. 05:29:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Amerikának a szövetségesei vagyunk, nem pedig a csicskásai, sajnos az amcsik szeretnek kaktusz bokorba bele csücsülni.

Az amcsik hebehurgyák, naivak és hiszékenyek, túlságosan fiatal még az a kultúra.

A Soros-féle ateista-zsidó lobbit pedig a (...)!

2017.11.15. 06:29:09

Sajna ez van, amikor a hülye gyerek azt hiszi hogy ő valaki. Aztán amikor szembesitik, hogy csak egy soroscsicska, aki pénzért még az országot is eladná, akkor duzzog és morcos, megsértődik és okoskodik.
Ám legalább most tudatták vele, , hogy az jó és szép amikor az okos hülyéskedik, de azt nem szeretik ha a hülye okoskodik. Kovács soroscsicska, pedig buta. Nagyon nagyon buta..

chrisred 2017.11.15. 06:33:55

@kunzoo: Annyiban, hogy a saját vagyonukat kockáztatják, nem közpénzt.

Jakab.gipsz 2017.11.15. 07:13:04

@jános515:

Tévedni tetszik, Kovácsnak van igaza! A Washington Post pedig a demokrácia méricskélésével, bújjon vissza oda ahova való, a neomarxista "fenevadak és Soros" fenekébe.

felucca02 2017.11.15. 07:13:39

@Jakab.gipsz: Akkor jó, ha szennylap, de akkor Zolcsinak inkább távolságot kellene tartanaia tőle, nem azon görcsölni, hogy még egy szennylapba sem tud bekerülni az írása.
Na, szerintem erre mondják, hogy öngól:)

felucca02 2017.11.15. 07:21:39

Hát, igazán nem merném megítélni a WP-t sem, meg az eljárást sem, de egyet leszögezhetek: Kovács Zoltánnak nem adni szót alapból egy óriási lépés arrafelé, hogy a világ egy jobb hely legyen. Ha Kovács Zoltán megszólalt, eddig még csak fos jött ki a száján. A többi fidelitasossal egyetemben. Ez azért nagy szó, hogy ilyen egyenletes teljesítményt nyújtanak, én ezért csodálom őket. Bárhol máshol véletlenül be-becsúszna néhány normális mondat is, de ezek könyörtelenül hozzák a színvonalat.

Ez a fotó meg undorító ezzel a boxeralsóval, az én pénzemből lopott laptoppal, meg a szőrös lábakkal, fúj.

VaradiJanos 2017.11.15. 07:29:49

@felucca02: szevasz falloszka02! Telljesen igazad van, igaz libejális férfi mind beretválja a lábát

felucca02 2017.11.15. 07:36:05

Nem, nem, én sem bojotvájom, csak gondoltam szólok, hogy egy olyan posztban, ami Zoltánt kedvezően szejetné beájjítani, nem kejjene ilyen képeket sugájozni. Nem?

VaradiJanos 2017.11.15. 07:39:17

@jános515: ja, nagyon buta ez a kz, tuti még a hülyegyereket is két szóban írja le, annyira hülye

VaradiJanos 2017.11.15. 07:41:13

@felucca02: ja, énsenem értem, hogy a hitelles és kieggyensujozozott index miér nem figyel ere joban

felucca02 2017.11.15. 07:44:31

Szejintem azé, me' a többije figyel a sajtó 99 százalékát kitevő kojmánymédia, gondolják a zindexesek, hogy ők most kicsit megvijjantják a másik ódalt is, amit Juci nénnye Pispekladányba' nem láthat, hát azé' Szejintem.

nu pagagyí 2017.11.15. 08:09:23

Egy magántulajdonban levő lap hadd válogassa már meg, hogy kik írnak véleménycikket a lapba. A Washington Post, amely magánlap, nem az ő korlátolt világnézetét osztó tábornak szól, így értelemszerűen nem is ilyen figurák cikkeivel van tele.

Kovács követelésének akkor lenne valamiféle alapja (de annak is csak saját országában), ha közpénzből üzemeltetett sajtótermékről lenne szó. Azok valóban kötelesek kiegyensúlyozott tájékoztatásra, az alkotmányt nem sértő vélemények közlésére, ha persze egyáltalán közölnek véleményeket és nem csak hírek, vagy közéleti események töltik ki a lapot. Ajánlom, mielőtt méginkább belelovalja magát a fröcsögésbe, vizsgálja meg saját kormánya gyakorlatát, mennyiben teljesíti az általuk felügyelt közmédia az általa fennhangon követelt gyakorlatot. Azt hiszem, ezen a téren lenne mit szóvá tennie.

felucca02 2017.11.15. 08:19:28

@nu pagagyí: Na, amit ezért kapni fogsz a trolloktól, soroscsicska!:))))

blah 2017.11.15. 09:15:12

nem értem min csodálkozik, össze-vissza hazudozik évek óta, még szép, hogy nem kíváncsiak rá...

Elek Heck 2017.11.15. 09:32:03

Biztos az angolsaga nem utotte meg az elvart merteket ... mert ez a g*ci soros csak 1 eves osztondijat adott neki. Az alatt meg ugye ki tanul meg rendesen a'ngliusul?

api99 2017.11.15. 15:17:44

Szerintem is szörnyű, amit a sajtószabadsággal a fityesz művel.
Kérdezem, hogy miben más a nyugati országok "fő sodratú" médiája?
Pont olyan agresszív és véleménydiktátor.
Kedves ballibantifa... kommentelőtársaim, ami örömöt éreztek jelenleg a Washington Post eljárása miatt, a fidesz hívők pont ezt érzik, amikor a ti véleményeteket nyomja el a fidesz médiaúthenger
Szerintem meg egyik sem helyes.

2017.11.16. 07:10:12

@VaradiJanos: Most valóban tévedtem, és elirtam a szavakat. De a lényegen nem változtat. A csicska, aki pénzért hős ellenálló, az mindig csak soroscsicska és sorosbérenc marad. Hogy jobbról vagy balról, az mindegy. De most ebben az esetben neked van igazad. Valóban elnéztem.

kolompa lole 1111 2017.11.16. 23:26:57

@FCUK10:

"teljesen igaza van Kovács Zoltánnak. vagy ilyenkor nem fontos a hiteles, az érintetteket megszólaltató újságírás és szerkesztés? ja....."

De. azért nem adnak hangot hazaáruló kényszerhazudozóknak, mint a fideSS. Hajrá WP, hajrá Amerika!

kolompa lole 1111 2017.11.16. 23:38:05

@Jakab.gipsz: Te orbánkommunista zsidó cigány vagy?
süti beállítások módosítása