B1 blogcsalád



Már náci szöveggel uszít Orbán

2017. november 10. - ashwood

orba_nbajusz.jpegNem elég, hogy hazudik, de ezt náci ideológiával igyekszik alátámasztani a miniszterelnök. Nem, nem tévedés és nem is túlzás: a nemzetiszocialista fajelmélettel igyekszik magyarázni a menekültekkel szembeni gyűlöletkeltést.

Ezúttal a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülése volt a díszlet Orbán menekült-ellenes őrjöngésének. Természetesen előkerült minden, eddig használt topik: Magyarországot el akarja taposni a globalizmus, mert az nem szívelheti az erős nemzetet, Európa lemondott keresztényi politikájáról, Európai Egyesült Államokat akarnak (valakik) létre hozni. Ezért "szállítanak (!) a kontinensre milliószám (!) az európai kultúrán kívüli embereket". Mindez pedig "nem lehet baleset és senki sem mondhatja, hogy képtelen lenne Európa megvédeni a határait, ha akarja. Az akarat hiányzik, és nem véletlenül, hanem határozott szándék van mögötte. Rajtunk, európaiakon kívül ezt senki sem csinálja. Sem Amerika, sem a gazdag arab országok, pedig fajtestvéreikről van szó."

Arról. Fajtestvéreikről.

Na itt álljunk meg.

Fajtestvérek? Ha a miniszterelnök úr őkegyelmessége esetleg arra akart volna finoman utalni, hogy arab az arabnak farkasa, avagy arab arabnak nem vájja ki a szemét, és hasonló marhaságok, ugyan miért nem ezt mondta? Miért nem a viszonylag széles körben elterjedt "arab" szót volt szíves használni? Ehelyett közölte, hogy "fajtestvérek".

Ha nagyon szeretnénk nem érteni, mit is mondott pontosan a kedves vezető, érdemes fellapozni egy általános iskolai biológia tankönyvet. Abból is megtudhatjuk: a homo sapiens maga az emberi faj. Nem fajta, hanem faj. Így tehát fajtestvéri alapon keblünkre ölelhetjük az egész világot. De szép is lenne. De ha nagyon beleássuk magunkat a bioszba, kiderül: alfaja is van az embernek. Ám sajnos abból is csak egy, a homo sapiens sapiens. Nagyjából ennyi. Innen még szokás – földrajzi és nem genetikai alapon – nagyrasszokra osztani az emberiséget, ám az Európában elfogadott felosztás szerint az arabok bizony az europid nagyrasszba tartoznak – vagyis az orbáni terminológia szerint nekünk is fajtestvéreink.

(Csak halkan jegyezzük meg: a Közel- és Közép-Keleten élnek arabok, perzsák, palesztinok, törökök, kurdok és még sok egyéb nemzetiség, amelyik nagyjából annyira tekint egymásra rokonként, mint mi a dánokra.)

Ha a bioszt és a rendszertant letudtuk, és nem találtunk érvényes indokot Orbán szóhasználatára, sajnos marad, amit már eddig is tudtunk: a náci fajelmélet szól a miniszterelnöki szájból. Vagyis hogy nem nemzetekről, népekről beszélünk az emberiségen belül, hanem eltérő fajokról. Innen egy aprócska lépés már csupán a fajok érték-sorrendjének felállítása, amit amúgy maga Orbán is sugall. Vagyis: miért fogadjunk mi be más fajú (????) embereket, ha ezeket még a saját faja sem fogadja be? Ebbe a logikai sorba remekül illeszkedik Orbán másik mániája: a nemzetkarakterológia. Most se bírta kihagyni: "A nemzetek karaktereinek tiszteletben tartásán és elfogadásán áll vagy bukik Európa jövője" - mondta volt.

Hogy micsodán? A "nemzetek karakterein"? Épp a fajelmélettel együtt került – méltán – a történelem süllyesztőjébe a nemzetkarakterológia hagymázas baromsága.

Orbán pedig leporolja a XIX. és XX. század legbornírtabb és legpusztítóbb eszméit, csak hogy saját bornírt és pusztító rendszerét próbálja velük legitimálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9813229399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK10 2017.11.10. 13:18:11

@Okos Tóbiás: a sötétségednél csak a tájékozatlanságod nagyobb :)

SuperTölgy 2017.11.10. 13:25:25

Faj, vagy fajta, lehet lovagolni a szavakon. Attól, hogy valaki így vagy úgy használja nem lesz náci uszító. Én inkább a kijelentést meg nem érteni akaró cikkírót mondanám uszítónak.

Okos Tóbiás 2017.11.10. 13:38:37

@FCUK10: Ez még nem jelenti azt, hogy Te nem hazudsz! :):):)

morpho 2017.11.10. 13:39:34

@SuperTölgy: "Attól, hogy valaki így vagy úgy használja nem lesz náci uszító."
Ha valaki náci, akkor így látja, ha meg nem akkor máshogy. Fajokat emlegetni emberekről szóló beszédben eleve ezer sebből vérzik. Téged náciként ez persze nem zavar. Nyilván.

Orbán a jobbik szélsőséges szavazóira játszik, amikor ilyeneket mond. Szavazatszerző hakni ez az egész náci kikacsintás. Attól még persze gyomorforgató!

morpho 2017.11.10. 13:40:29

@Okos Tóbiás: A számozott narancskullancs a legundorítóbb fajta! (ha már fajta:)

Okos Tóbiás 2017.11.10. 14:04:34

@morpho: Tudom, de szegény mindig beleszalad valamibe.:)

sZulamith 2017.11.10. 14:13:25

@FCUK10: Kicsit késve, de a számlára befutott a nyugdij. (ami semmit nem von le az ügyintézők hajrá munkájából, hogy a napra, legalább megérkezzen) Vajon a nyugdijprémium mikor jön, mert úgy néz ki, hogy csak a kompenzációt utalták, a 10 hónapra.

István Tamasi 2017.11.10. 15:14:18

@indekssz ISIS Alqaida mind CIA termék:
A csúti suttyó akkor követelte nagy merészen a szovjet hadsereg kivonulását amikor a kivonulás már javában folyt.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.10. 15:55:07

A biológiai faj és fajta fogalmát keverni a kulturális és politikai faj-, fajtafogalmakkal nem más, mint maga a rasszizmus - vagy pedig tudatlanság.
Úgy gondolom ez alapján, ezek egyikét követte most el ebben a posztban valaki.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.10. 15:59:49

"De ha nagyon beleássuk magunkat a bioszba, kiderül: alfaja is van az embernek."

ha nagyon beleássuk magunkat a bioszba és tényleg keverni akarjuk a biológiai fogalmakat és a politikaiakat, akkor bizony nincs alfaja is az embernek, mivel az egész emberiség egyetlen alfajba tartozik. A Homo sapiens sapiensbe. Ami ugye, a Homo sapiens egy alfaja.
Kétlem, hogy a miniszterelnök biológiai értelemben használta a fajtatestvér kifejezést, már csak azért is, mert a rendszertanban nincs ilyen kategória.

morpho 2017.11.10. 16:49:19

@Fermentátor: "A ma élő emberek a Homo sapiens („értelmes ember”) faj, ezen belül a mai ember (Homo sapiens sapiens) alfaj tagjai. A Homo sapiens másik alfaja a kihalt Homo sapiens idaltu volt" (wikipédia)

Már megint itt okoskodsz buta narancskullancs!

furfi 2017.11.10. 17:50:07

Sajnos megteremtettük azt a miniszterelnököt, aki a saját hatalmától megrészegülve, beborult az agyába.....

SuperTölgy 2017.11.10. 18:08:45

@morpho: Sajnálom, hogy csak a gyűlölet, elutasítás, megbélyegzés a kommunikációd.

taga20 2017.11.10. 18:12:35

@SuperTölgy: Sajnálom, hogy csak a gyűlölet, elutasítás, megbélyegzés a kommunikációja a szívednek kedves fityeszmaffiádnak.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.10. 18:20:17

@SuperTölgy: Igen, ő ilyen. Szvsz segítségre szorul.

csobi2011 2017.11.10. 18:21:35

Az a legviccesebb hogy még a szerző sem vállalja a nevét ehhez a sok marhasághoz. Ezen a blogon számtalanszor kommunistázzák a fideszt, most meg nácizzák. Döntsétsk már el vazze.

taga20 2017.11.10. 18:24:49

@Fermentátor: szakadok rajtad. egy beteg arc ad másról diagnózist.

tökre meghülyült a világ!

Pisti Kecskés 2017.11.10. 18:29:55

Fasza cikk! Homo sapiens sapiens...az arabok szemében a hitetlen egyenlő az àllattal. Igen, a fajtàja...

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.10. 19:47:40

@csobi2011: Az nem világos, h miert művelik ezt. Lehet, h tévesen latom, de ez a fajta gyűlölködő posztolgatas rendkívül kontraproduktiv lehet. Ilyen alapon az is felmerülhet, h maga a blog a Fidesz érdekeit szolgálja. Konkrétan.

morpho 2017.11.10. 19:47:57

@SuperTölgy: Légy oly drága és világítsd meg balga fejemnek, hogy a hsz melyik része volt gyülölködő, megbélyegző vagy elutasító? Az, hogy nem csípem a nácikat? Engedd ezt meg nekem kérlek. Esetleg az a baj, hogy nácinak neveztelek? De hát ezt te magad vállalod büszkén. Akkor mivel van a probléma? @Fermentátor is érdeklődik, mert ahelyett, hogy megvédené a védhetlen hazudozásait, inkább gyengeelméjűnek állítja be a hazudozásain felháborodó kommentelőket!
Bíróságon nem állna mrg amit műveltek. Csak mondom.

morpho 2017.11.10. 19:49:23

@csobi2011: A szerző neve a poszt tetején olvasható. Pont úgy vállalja a nevét ahogy te!

morpho 2017.11.10. 19:50:50

@taga20: Érdekes, de az valahogy egyikben sem merül fel, hogy Orbán esetleg hülyeséget mondott. Olyan nincs és kész! :)) Idióta brigád!

illaim 2017.11.10. 19:52:40

Donald Trump második generációs német bevándorló! Orbán Viktor második generációs oláh cigány bevándorló! Párizsban második generációs bevándorlók rendezték a vérfürdőt. Ezekkel a második generációs bevándorlókkal csak a baj van! LOL

ulpius66 2017.11.10. 19:53:23

@csobi2011: "Ezen a blogon számtalanszor kommunistázzák a fideszt, most meg nácizzák. Döntsétek már el vazze."

már megint megelőztél!

Ugyanezeket akartam leírni.......

November 7. a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 100. évfordulója alkalmából a ballibsi blogok azzal voltak tele: "hogy Orbán Lenin, Sztálin, Rákosi és Kádár egybegyúrva... azaz a legkeményebb komcsi, és visszahozza a "kádárizmust" .... most meg jönnek azzal, hogy a patás "náci szöveggel uszít"

KEDVES BALLIBSIK!!!

AZÉRT MOST MÁN TÉNYLEG DÖNTSÉTEK EL, HOGY A PATÁS KOMCSI VAGY NÁCI!
(avagy tényleg igaz, hogy a fasiszta = náci = kommunista = liberális........)

taga20 2017.11.10. 19:55:06

@morpho: szerintem a tegnapi 2:1 mindent elmond a geci rendszeréről:)

egy kontraszelektált szar, és a sok zombi itt is sikálja.

ulpius66 2017.11.10. 19:56:49

@illaim: "Orbán Viktor második generációs oláh cigány bevándorló!"

Gorilla Imre!

Köszönjük az igen-igen értékes, és tartalmas liberális hozzászólását!

TÉGY A GYŰLÖLET ELLEN! --- ballibsi szlogen.......

morpho 2017.11.10. 19:58:22

@taga20: De üres stadion legalább van dögivel, kilopott TAO pénzekkel... Így együtt a 2:1 -el tökéletes kordokumentum.

ulpius66 2017.11.10. 20:00:30

@taga20:

Hiába no!

Három komoly futbal-nemzet nem jut ki a VB-re!

A holland az olasz, sé a magyar válogatott!

morpho 2017.11.10. 20:01:48

@ulpius66: Te számozott! A liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindent tolerálni kell! Meg azt se, hogy nem lehet valakit második generációsnak nevezni. Látod ezt sem érted! :)

csobi2011 2017.11.10. 20:03:21

@morpho: tévedés én nem vállalom a nevem ahogy te sem, de az újságírok, véleményformálók szokták. Ha a Bayer Zsolt ír egy cigányozós, buzizós cikket, akkor is aláírja, vállalja a következményeket. Csak az itt nácizó libsik nem merik arccal vállalni ezt a sok fost. Szégyelik magukat, hogy csak annyira vitték hogy név nélkül megrendelésre firkáljanak. Ha aláírnák ásnap már az anyjuk sem lenne megismerni őket.

ulpius66 2017.11.10. 20:04:06

Annyira, de annyira , de annyira édi, hogy a ballibsik mit összeörömködnek itt a magyar labdarúgó válogatott vereségén!
(persze akkor lapos volt a pofájuk, amikor tavaly csoportgyőztesek voltunk az EB-n...)

BAZINGA2 2017.11.10. 20:05:54

Olvasom ezt a sok felesleges vitát és egymás sértegetését. Igen, Orbán megszavazta és aláírta a dokumentumokat, amelyben felvállalja Magyarország is a ráeső migránsokat! Nem szájkaratézni kellene, hanem beírni a Google - ba és megnézni azon a napon, hány újság hozta le a cikket? Tele van vele az internet. Épp azért, nem sértegetni kell a másikat, hanem csak tájékozódni! Okos Tóbiásnak mindenben igaza van, lehet elnézést kérni Tőle! Itt egy link!.... de rengeteg van!

napimigrans.info/orban-viktor-alairta-letelepithetik-a-migransokat-hazankban/

ulpius66 2017.11.10. 20:06:30

@morpho: "A liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindent tolerálni kell! Meg azt se, hogy nem lehet valakit második generációsnak nevezni. Látod ezt sem érted! :)"

Nekem ne magyarázd meg a megmagyarázhatatlant!

TIK BALLIBSIK VAGYTOK A LEGNAGYOBB NÁCIK!

morpho 2017.11.10. 20:06:42

@ulpius66: Akkor örültem! Most képzeld!
Az olaszok ma játszanak! Mit hazudozol?

taga20 2017.11.10. 20:08:05

@ulpius66: mekkora egy tetű vagy, te rohadék. a legnagyobb égést is megdumálod magaddal, és leszopod a gazdádat.

egyébként, hova nem jutott ki olaszország?

taga20 2017.11.10. 20:13:01

@ulpius66: tik, ez a válogatott szégyen az országra nézve. ez a geci bandája, ami egy lyukas garast se ér, mint a gazdád és te.

ulpius66 2017.11.10. 20:13:52

Ha nem jutnak ki az olaszok, akkor jöttök egy-egy üveg szekszárdival, ha kijutnak akkor én "fizetek"....

Mindjárt megyek nézni, és szurkolni a svédeknek......
(engem foci ügyben nem lehet megfogni, én jobban imádom a focit, mint a patás...)

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.10. 20:14:30

@BAZINGA2: Jaj....napimigrans.izé. Igaz, ezt viccnek szántad?

BAZINGA2 2017.11.10. 20:15:12

Hoztam még egy linket, lehet olvasgatni! Ha ez sem elég elhozom Neked az eredeti angol szöveget, ha egyáltalán beszéled a nyelvet! Soha ne vitatkozz, ha nem tudsz biztosat!
nepszava.hu/cikk/1107852-europai-tanacs-orban-megszavazta-a-kvotakat

ulpius66 2017.11.10. 20:17:52

Egyebekben ez a FÉREG FASISZTA, NÁCI, NYILAS, KOMMUNISTA, LIBERÁLIS PATÁS csinált valamit jól is a kormányon?
(ja bocsika, LIBERÁLIS csak volt, most mán csak NÁCI ÉS KOMMUNISTA....)

taga20 2017.11.10. 20:17:58

@ulpius66: most már csak azt kell megdumálni, hogy hol fogod átadni a piát. me a taljánok fognak tovább menni:)

taga20 2017.11.10. 20:19:42

@ulpius66: csinált természetesen. mikor elment szabadságra horvátba, vagy grácba:)))

ulpius66 2017.11.10. 20:25:03

@taga20: "@ulpius66: most már csak azt kell megdumálni, hogy hol fogod átadni a piát."

Figyusz!

Van Zuglóban egy kibaszott jó Borháló a Nagy Lajos király útján, ott majd kiválasztom a bort aztán jól megisszuk...... mán ha nektek is megfelel....... (mert én pl,. borbarát vagyok....)

ulpius66 2017.11.10. 20:26:57

Hajrá Svédország!
(ez mán egyéni beütés, de nekem pl. az olasz foci NEM JÖN BE...)

taga20 2017.11.10. 20:27:42

@ulpius66: haver nem furcsa, hogy én hazaáruló lipsi vagyok, és én is boros vagyok, mint te. még az is lehet, hogy olyan fehér a bőröm, mint a tijed:)

ulpius66 2017.11.10. 20:32:11

Kibaszott hálásak lehetnek a ballibsi firkászok a magyar labdarúgó válogatottnak, hogy tegnap kikaptak!

Erről mindegyik ballibsi blog "megemlékezett" .... természetesen "A PATÁS A HIBÁS!" felütéssel......

Ha győztek volna, akkor egy szó sem lenne erről a ballibsi blogokon......

BALLIBSI FIRKÁSZOK!

LEGYETEK HÁLÁSAK, HOGY MILYEN JÓ TÉMÁVAL SZOLGÁLNAK NEKTEK A FOCISTÁINK!

ulpius66 2017.11.10. 20:34:02

@taga20:

Viszont én a 11. kerben lakom!
(csak Zuglóban dolgozom....)

taga20 2017.11.10. 20:38:40

@ulpius66: haver, én nem kérdeztem ezt tőled.

egyébként, a múltkor azt mondtad, hogy a 11. kerületi kapitányságon melózol.

ulpius66 2017.11.10. 20:38:55

Na, búcsú mindenkinek!

Mentem meccset nézni.......

LKerekes 2017.11.10. 20:45:24

@ulpius66:
Geci vagy fiam. Mit gondolsz miért nyert másodszor is?
És fog harmadszor is.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.10. 20:53:24

@ulpius66: Persze, hogy a csúti geci a hibás. Miért, ezt is a demens vénember Ferencpápára tolnátok? Vagy Soros Györgyre, Magyarország egyetlen barátjára? Vagy tán Terézanya tehet róla? Albán migráns, persze, hát ki más?

Ha a sportban - vagy az élet bármely más területén - teljesítménykényszer nélkül, arra érdemtelen edzőkre öntöd az erőforrásokat - esetünkben a pénzt, stadionokat -, akkor a tehetséges edzők elől ez elveszi az erőforrásokat - esetünkben a fiatal tehetségeket -, és az eredmény ez lesz, amit látsz. Se az edzőnek nem jó, hogy nincs használható emberanyag, se az ifjúságnak nem jó, hogy gazdag de szar edzőhöz kerülnek. Úgy hívják ezt, hogy kontraszelekció, és az első kádári rendszerben már megtanultuk, hogy ez mennyire káros. A csúti geci által kialakított második kádár rendszer - vagy más néven Nemzeti Ellenségeskedés Rendszere - pont ugyanez.

Szokjatok le róla, hogy a csúti gecit fényezzétek, ha puszta véletlenségből nem basz el valamit, és folyamatosan védjétek, ha a szokásos fasságait tolja, és legatyásítja az országot..

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.10. 20:54:52

@taga20: "a 11. kerületi kapitányságon melózol. "

Meg kéne emelni a rendőrök és aktatologatók fizetését, hogy ne szoruljanak rá a bérkommentelésre.

taga20 2017.11.10. 21:00:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: szerintem a hülyeség és a seggnyalás nem pénz kérdés, hanem hajlam kérdése:)

Alex Kadar 2017.11.10. 23:52:35

Na,menjél te a 3.14csába,a fajelméleteddel együtt.

2017.11.10. 23:59:09

ajjaj. akkor nincs mit tenni, a legantifasisztább pártra, az mszp-re kell szavazni.

2017.11.11. 00:04:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Soros Györgyre, Magyarország egyetlen barátjára" - de nagy troll vagy.
fideszes putyintroll, aki nevetségessé teszi a ballibeket.
most jövök rá.

2017.11.11. 00:08:28

@taga20: már megint ezzel a náci dumával jössz

morpho 2017.11.11. 00:54:46

@aleksz róz: Az egy dolog, hogy nem kéne kormánypropagandát tolni, de az mszpt se favorizáld túl! A végén még komolyan vesznek....

SuperTölgy 2017.11.11. 01:13:09

@morpho: bajba lennél te, ha én náci lennék.

SuperTölgy 2017.11.11. 01:25:17

@morpho: "Esetleg az a baj, hogy nácinak neveztelek? De hát ezt te magad vállalod büszkén." nem tudom hol válaltam büszkén a náciságot? És azt sem tudom, hogy te mért gondolod, hogy "felsőbrendűként" minősitgethet bárkit, mert te liberális vagy, vagy mi.

SuperTölgy 2017.11.11. 01:39:26

Nagy a baj, ha az arabról nem lehet azt mondani arab, a négerről, hogy néger... a többit le sem merem írni. Hazug, félelemkető az ilyen világ.

morpho 2017.11.11. 04:02:54

@SuperTölgy: Én vagymi vagyok! De én legalább felvállalom! :) Te meg sipítozol! Igazad lehet, ez csak olyan szalonnáciság...

LKerekes 2017.11.11. 09:10:32

@sZulamith:
MIhez képest késett te hatökör? Semmit nem késett, mert az átutalási időben küldték, ami nem egy nap.
Miért hazudsz magadnak?

Komodoi23 2017.11.11. 09:13:53

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Most sikerült lenáciznod Theodor Herzlt a cionizmus megalapítóját. Ehhez mit fognak szólni a hitközségnél?

"fajtestvéreim"

regi.sofar.hu/files/A_zsido_allam.pdf
A ZSIDÓ-ÁLLAM
HERZL TIVADAR
“A többi országban, ahol a zsidók pillanatnyilag jól érzik magukat, fajtestvéreim valószínűleg a leghevesebben fogják támadni megállapításaimat.”
(8. oldal)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Komodoi23 2017.11.11. 09:15:37

Csak megkérdezném, hogy ha az emberiség tényleg egy faj, akkor mit jelent az, hogy

"emberek egy másik faji csoportja"

???

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
144. § (1) Aki az emberek valamely faji csoportja által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom megszerzése és fenntartása, illetve a másik faji csoport rendszeres elnyomása céljából

Skankhunt42 2017.11.11. 09:37:25

@ulpius66: @taga20: ismerem a helyet, én is megyek, a sajátomat fizetem

sZulamith 2017.11.11. 09:37:50

@LKerekes: Nem csalódtam, a párthű katonáknak ez a stiíusuk:)

Sajnálom, szerettem volna helyre igazítási is tenni, amit most megtehetek. Ami biztos, később, és csöpögtetve érkezett a pénz a számlára. Megérkezett a nyugdíj prémium és a kompenzáció is, és annyi amennyi előre jelezve lett. Köszönet a szorgalmas fáradságot nem ismerő ügyintézőknek.

ulpius66 2017.11.11. 09:49:17

@Skankhunt42:

Sok szeretettel várlak, várunk!
(az persze tök mindegy, hogy kinek szurkolsz.... svéd vagy olasz?....)

Az hétfőn este fog kiderülni, hogy KI FIZET!

Kedden sajnos nem érek rá!

De a szerda délutánom, estém a tiétek!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.11. 10:11:53

Olvasva a kommenteket is - melyek alatt természetesen nem értendőek a gyűlölködő fröcsögesek - tovabbra is az a véleményem, nem normalis dolog a Biológiai szakkifejezéseket keverni a politika nyelvével. Ez kb olyan visszassagokat okozhat, mintha pl megkerdeznenk a piacon terményeit árusító őstermelőt, hogy iden milyen volt a termes. Majd, mikor válaszol, hogy burgonyából keves, de azt szivesen javasolja nekunk fogyasztásra, akkor rendőrért kialtanank, Merthogy a kolompér termese ügye, köztudottan mérgező. Szegeny Kozsi bácsi pedig nem is akart semmi rosszra, ő nem novenyszervezettani, hanem mezőgazdasági értelemben használta a "termes" kifejezést es a krumplinoveny módosult, raktározó szárára gondolt.
Na, ezek a nacizók hívnak a rendőrt a Józsi bacsikra.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.11. 10:16:17

Idézet a Helsinki Bizottság elemzéséből:

www.google.hu/url?sa=t&source=web&rct=j&url=http://helsinki.hu/wp-content/uploads/Elemzes_-Faj_es_nemzetiseg.pdf&ved=0ahUKEwi6gfWdlLbXAhXJ56QKHQEsAWoQFghQMAM&usg=AOvVaw1_t5S2CNOVAnWp1TXF6tXD

"Az EU Kvalifikációs Irányelve szerint, melyet a magyar jogrendbe a Met. 64. § (1) ültetett át a faj fogalma magában foglalja különösen a bőrszín, származás, illetve meghatározott
etnikai csoporthoz való tartozás szempontjait;

Az UNHCR Kézikönyv2 szerint:

68. Ebben az összefüggésben a fajt a legszélesebb értelemben kell érteni, ideértve mindazon etnikai csoportokat, amelyeket a közvélemény ilyenként tart számon. Gyakran ez magában foglalja a közös leszármazás szerinti sajátos társadalmi csoportot, mint a nagyobb populáción belüli kisebbséget. Világszerte a faji okokból történ diszkriminációnak tekintik az emberi jogok legszembetűnőbb megsértésének. A faji diszkrimináció ezért fontos elem az üldözés fennállásának meghatározásában."

TEHÁT NEM FAJTA DISZKRIMINÁCIÓ A HELYES KIFEJEZÉS, HANEM A FAJI DISZKRIMINÁCIÓ.

Ennél fogva a miniszerelnök a politikai szempontból általanosan elfogadott "faj" kifejezést helyesen használta az adott szövegkörnyezetben, s ennek semmi köze a nácizmushoz.
Beugratásnak viszont jó volt, mert jó páran ráharaptak a horogra, akik keverik a biológiai és politikai fogalmakat!

Komodoi23 2017.11.11. 10:38:32

@Fermentátor:

A faj az nem csak biológiai, hanem jogi szakkifejezés is. Létezik egy ilyen jelenség hogy egy szónak több jelentése is van, nem csak egy.

Skankhunt42 2017.11.11. 10:39:18

@ulpius66: a magyaroknak szurkolok (ha nincs akkor lengyel, onnantól kezdve pedig az esélytelenebbnek)

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.11. 10:43:01

@atomic power 1986DucaDuca: Nem mellesleg a Biológiai nómenklaturaban a fajta mesterségesen kitenyésztett, azaz domesztikalt alfajt jelent, mint pl. a farkasok fajaba tartozó kutya egy fajta.(Tovabb bonyolítja a dolgot, hogy a kinologiaban pedig a fajta elnevezés alatt a kutyák változatait értik.)
Biológiai értelemben nem léteznek tehát emberi fajták! Politikai értelemben viszont használható a kifejezés.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.11. 11:03:57

@Fermentátor:

Ilyen mélységben nem érdekel a kérdés, csak annyiban, hogy nem szeretem, ha tajekozatlan vagy rosszindulatú emberek csípöből naciznak alaptalanul!

indekssz ISIS Alqaida mind CIA termék 2017.11.11. 13:33:14

Én nem vagyok fajgyűlölő.
Szeretem a kutyákat, lovakat, zsiráfokat, cuki- muki aranyhörcsögöket.

Csak az illegális határátlépő iszlámista- és niggerhulladékot gyűlölöm.

www.youtube.com/watch?v=UHDK92EzvB4

2017.11.11. 20:53:28

@morpho: az mszp 27 éve tartó hősies küzdelmét a tomboló náci diktatúra ellen nem lehet "túlfavorizálni"

Bicepsz Elek 2017.11.12. 02:17:47

Faj: kepes utodot letrehozni.
Marmost a ló meg a szamár is képes utodot letrehozni, de az nem szaporodóképes!!!
Vagy mondhatnank, hogy az oroszlan, tigris, parduc is nagymacska, kepes utodot letrehozni, de azert nem fogsagban nem vegyul(ahogy a roka-farkas, hollo-varju-szarka-csoka stb sem!!). Csanyi Sandor mondta, hogyha 10 paviant osszeeresztunk a vilag mas-mas reszerol elkezdik olni egymast!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.12. 13:01:14

@Bicepsz Elek: Valahol olvashattal valamit a faj definíciójrol, de eleg rosszul emlekszel. Nem az, amit Te leirtal.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.12. 14:08:56

@aleksz róz: "nevetségessé teszi a ballibeket"

Te miért véded a ballibeket? Miért hazudod azt, hogy akármennyivel is nevetségesebbé lehet őket tenni, mint amilyenek?

A gazdád agymosása rajtad sikeres, ha el tudta veled hitetni, hogy Széchenyi óta a legnagyobb magyar patrióta, Soros György bármi rosszat akarhat Magyarországnak. A csúti geci, az igen, a hazaáruló maffiavezér, aki gyűlöli és gyilkolja a magyarokat, na, annál aljasabb gazembert nem hordott még a hátán a föld.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.12. 14:13:01

@Fermentátor: Hülye vagy fiam, egyes, leülhetsz.!

"a faj ... A leggyakoribb értelmezés szerint élőlények olyan csoportja, melynek egyedei képesek szaporodni egymással, és termékeny utódokat létrehozni."

hu.wikipedia.org/wiki/Faj

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.12. 14:15:46

@Fermentátor: "nem normalis dolog a Biológiai szakkifejezéseket keverni a politika nyelvével."

Akkor javasolj biológiától független elnevezést a csúti gecire! Csüngőhasasú? Assejó.

2017.11.12. 14:34:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én nem védem, hanem örülök neki.
az agymosott meg egyértelműen te vagy, csak nem veszed észre. én független gondolkodó vagyok :-D az, hogy most orbán valami oknál fogva nekimegy sorosnak, nem befolyásolja a véleményemet. (legfeljebb zavar, mert nem hitelesnek tűnik, hanem inkább olyannak, mint egy blog.hu-s trollkodás...)

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.12. 15:16:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Es bicepsz élek nem ezt írta. Ugyhogy ki akkor itt a hulye, az mar nem kerdes...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.12. 16:16:26

@aleksz róz: "én független gondolkodó vagyok :-D"

Agymosott fasz vagy, a geci gazdád minden hazugságát tövig beszopod, akármilyen irracionális. Vagy fizetett agitátor, ami semmivel nem jobb.

Szerintetek az UFÓ-k, Soros György, vagy Ferenc pápa a hibás, csak nem a csúti geci, aki ezt az országot 7 éve lopja.

Az u.n. Soros terv legfőbb végrehajtója a csúti geci, aki 2015-ben 200000 illegális migránst beengedett az EU-ba. És másik 20000 fizetős terroristát.

2017.11.12. 17:45:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: na mi van szerkesztő úr, megint idejött mocskolódni? aztán majd lehet kitiltani az embereket, ha válaszolnak :D

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.12. 18:33:26

@aleksz róz: Megtisztelsz, de nem vagyok szerkesztő. Sajnos moderátori hatalmam nincs, ami abból is látható, hogy nem vagy kibaszva innen. Mindenféle cenzúra ellen vagyok - nem úgy, mint a gazdád, - de a trolltalanítást nagyon is helyeslem.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.13. 07:38:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Sajnos moderátori hatalmam nincs,..."
Eszed sincs, mint kiderült, mikor kioktattál a faj fogalmáról (melyről kettőnk közül azért nekem van némi lövésem). És becsületed sem, mert mikor legalább világos lett neked is a - nem kicsi - tévedésed, az "elnézést, tévedtem!" már elmaradt.
Hát, ilyen vagy te. :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.13. 09:43:29

@Fermentátor: Nah, még egy éttermi fogyatékos, aki egy jól megírt wikipedia szócikkel is vitatkozik. :))

Dehát mit várhatunk egy hazug, gyűlölködő hazaáruló fideSSfasszopótól. Elmész te a picsába.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.13. 12:25:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A wiki-szócikkel én nem vitatkozom. Inkább kinevetlek, mert azt gondolod, hogy az ott leírtak megegyeznek a bicepsz elek által leírtakkal. Pedig nagyon nem. Attól, hogy mindkettő a faj definíciója akart lenni, fórumtársunké meglehetősen félre sikeredett. Ezt pedig nem vetted észre, hanem tovább fröcsögsz. Teljesen fölöslegesen.
:)

kalapácstollú 2017.11.13. 15:22:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hülye vagy fiam, ülj le, egyes! "Faj: kepes utodot letrehozni." Ez nettó hülyeség. Aki képes utódot létrehozni az nem faj. Kedves édesanyád is hozott létre utódot, ő sem egy faj. De védenced talán arra gondolt(bár nem azt írta!!!!), azok tartoznak egy fajhoz, akik képesek utódot létrehozni. Ez sem igaz így önmagában! Tehát védenced, bicepszizé valóban marhaságot írt.

Skankhunt42 2017.11.13. 15:54:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem vagy kibaszva innen. ==><== Mindenféle cenzúra ellen vagyok

hát ez epic!!!!!!
süti beállítások módosítása