B1 blogcsalád



Egy nyilvános politikai tűzhalál üzenete az illiberálisoknak

Nemzetközi sajtószemle

2017. november 08. - Szelestey
  • Olyan EU kell, amelyben egyik tag sem csaphatja be a másikat, és aki nem tesz eleget a kötelezettségeinek, annak a tagságát fel kell függeszteni.
  • Keletnémet vezetők a szélsőjobbnak teszik a szépet, amikor Orbán Viktorral kokettálnak.
  • Az osztrák államfő a magyar miniszterelnök rovására eresztett meg egy poént - Soros György jelenlétében.

FAZfraknfurter.jpg
 
Lengyelország továbbra is döbbenten és értetlenül áll, miután belehalt sérüléseibe az a férfi, aki 3 hete felgyújtotta magát, tiltakozásul a jogállam leépítése ellen. Helyszínként azt a varsói teret választotta, ahol a szocializmus idején a katonai parádékat tartották. Tettében nem volt semmi fanatizmus, mint ahogy illúzió sem a jelenlegi helyzetet illetően. Az biztos, hogy történelmet írt. A rendszerváltás előtt már több tucatnyian végeztek ily módon önmagukkal, pl. a prágai diák, Jan Palach, aki a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása ellen tiltakozott azzal, hogy lángra lobbantotta saját magát. Kései utódja azt írta búcsúlevelében, hogy az emberek alvó lelkiismeretét próbálta meg felébreszteni. Ugyanakkor olcsó magyarázat, amit a lengyel belügyminiszter talált ki, hogy ti. a férfi az ellenzéki propaganda áldozata lett. Ezzel együtt az élvezetekre épülő világunkban sokan nem tudják hová tenni a romantikusnak ható cselekedetet. Hogy azután miként hat ki a továbbiakra, azt senki sem tudja megmondani. De az üzenete az, amit egy költő így fogalmazott meg: Voltam és nem jövök többé. Mindkettőnknek rossz, ha átnézel rajtam.
 
 
A volt lengyel baloldali külügyminiszter bírálja, hogy a német kancellár nem kérdezte meg a többi tagállamot, amikor jó két éve, a menekültválság csúcsán a határok megnyitásáról döntött. Sikorski szerint rövid időn belül össze lehetett volna hívni egy villámértekezletet. Ugyanakkor ma országában sokan érzik úgy, hogy ne kívülről döntsék el, hány embert fogadnak be. A politikus, aki a Jaruzelski-féle szükségállapot elrendelése után maga is menekült volt Nagy-Britanniában, azt szükségesnek tartja, hogy fogadják be mindazokat, akiket hazájukban politikai okokból üldöznek, csakhogy már itt is milliókról van szó. Ugyanakkor a populizmus szerinte azért is tudott előretörni, mert az emberek érzik, hogy Európa elvesztette az ellenőrzést ez ügyben. Meg kell alaposan nézni, hogy kit engednek be, de a végső döntés joga a nép kezében van a választandó utat illetően. De arra is szükség van, hogy az EU segítsen azoknak az országoknak, amelyek a legnagyobb kihívással néznek szemben a migránsügyben, pl. hogy hatékonyan ügyeljenek a külső határokra. Ám azt is el kell érni, hogy tegyenek eleget kötelezettségüknek. És ha erre nem hajlandóak, akkor nem szabad visszariadni attól, hogy felfüggesszék tagságukat az unióban. Olyan szervezet kell, amelyben az egyik tag nem játszhatja ki a másikat.
 
A lap azon tanakodik, hogy a vitatott magyar miniszterelnök ugyan elvileg magánlátogatást tett Kelet-Németországban, mégis két tartományi miniszterelnök is fogadta, de vajon mi lehet emögött. Az út vihart kavart, mert a vitatott politikus migránsmentes övezetté akarja tenni Európát. Kirohan Soros György ellen, aki civil szervezeteket támogat, köztük olyanokat, amelyek a menekülteknek segítenek. Sokan úgy érzik, hogy a kampány antiszemita. De megfigyelők szerint a magyar vezető hadilábon áll a sajtószabadsággal is. A Pro Asyl karitatív szervezet képviselő úgy értékelte, a menekültügyi, illetve Európa-ellenes hangulatkeltést szolgálja, ha udvarolnak Orbánnak, akár Bajorországban, vagy mint most, Szászországban. A tudósítás hozzáteszi, hogy már jó ideje zajlik az uniós menedékpolitika orbánosodása. Hogy a két keletnémet vezető leült a vendéggel tárgyalni, azt az újság annak tulajdonítja, hogy a konzervatív táboron belül mindkét tartományban sokan rokonszenveznek a szélsőjobbos AfD-vel. Ilyen helyzetben pedig kapóra jön megnyerésükhöz, hogy Orbán felbukkan a színen.  
 die_zeit.jpg
Orbán Viktor elleni oldalvágásként értékeli a lap, hogy az osztrák elnök szerint megváltoztak az idők, hiszen 35 évvel ezelőtt Orbán Viktor is felszólalt a bécsi Embertudományi Intézet tanácskozásán, igaz, akkor még a Liberális Internacionálé alelnökeként. Van der Bellen az elemző intézet 35. születésnapján, a Hofburgban mondott beszédet, és a meghívottak között, az első sorban ott volt Soros György. Az államfő megjegyzését a vendégek nevezéssel nyugtázták. A díszbeszédet Ignatieff, a Közép-Európai Egyetem rektora tartotta. A történész szenvedélyesen figyelmeztetett arra, hogy támadások érint a tudományt és a humanizmust. Mint hangsúlyozta, az olyan intézményeknek, mint az Embertudományi Intézet is, kiemelten kell foglalkozniuk a szívek és a lelkek formálásával. Akár ezt is lehetett oldalvágásnak tekinteni, jegyzi meg a lap, amely magyarázatként még hozzátette, hogy Orbán Viktor ki akarta szorítani a CEU-t Magyarországról. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4813204737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZX 2017.11.08. 10:02:05

Ez a sok helyesírási hiba kicsit idegesítő. :(

ZX 2017.11.08. 14:44:06

@indekksz ISIS Alqaeda mind CIA termék: Most akkor döntsétek már el, hogy a Trump-li most sorosbérenc vagy orbán puszipajtása?

2017.11.09. 15:07:49

Nem ártott volna átnézni posztolás előtt, rengeteg az elírás, elütés, hiba a szövegben.

"Az államfő megjegyzését a vendégek nevezéssel nyugtázták."

"támadások érint a tudományt"

Orbán 35 éve liberális volt, ma meg nem az. Na bumm. Merkel meg a keletnémet kommunista ifjúsági szervezet tagja volt és bőszen hirdette a marxizmust, ma meg kereszténydemokrata ultraliberális sorosista.
süti beállítások módosítása