B1 blogcsalád



Rogán Antalt nem meri emberek közé engedni a Fidesz

2017. október 08. - nickgrabowszki

Nem indulhat egyéni választókerületben a propagandaminiszter.ra_6.jpg

Az egyik kormánylap írt a Fidesz készülő tisztújításáról, ebben pöttyintették el az az információt, érdekesnek nevezve, hogy Rogán nem indul egyéni választókerületben.

A jó szervező és gátlástalanul politizáló Rogánra szüksége van Orbánnak, de nem a frontvonalban: 2 éve a nyilvánosság előli eltüntetés szándékával vette el tőle a parlamenti Fidesz-frakció vezetését, és emelte be a kormányába (miniszteri rangban, amikor Lázár tiltakozott, hogy a beosztottja legyen). 

A harácsolása és az urizálása miatt legnépszerűtlenebb politikusok közé süllyedt (időnként Gyurcsányt is alulmúló) egykori Orbán-utódjelöltet idén januártól szinte teljesen eltüntették a nyilvánosság elől, minden szereplése árt a Fidesznek, segít a kormánypárt arroganciáját a választók emlékezetébe idézni.

Minden bizonnyal most is az áll a döntés mögött, hogy Rogánnak ne kelljen, sőt, 

ne lehessen nyilvánosan szerepelni,

ami egy egyéni képviselőjelölt esetében elkerülhetetlen, nem pedig az, hogy Orbán kampányának irányítása miatt nem indul egyéniben. A Fidesz országos kampányát nem Rogán, hanem Gyürk András vezeti, ez már az év elején eldőlt. Rogán amúgy már volt a párt kampányfőnöke: 2006-ban el is bukták a választást.

Ezzel együtt szinte biztosan mandátumhoz jut majd, de azért jelzésértékű, hogy Orbán elveszi tőle azt a hátországot, a fővárosi V. kerületet,

  • ahol a 2002-es bukta után újjáépítette magát,
  • ahol 8 éven át polgármester volt,
  • ahol kétszer is megnyerte a képviselőválasztást.
  • És ahol jelentősen meg is gazdagodott.

Saját territórium nélkül

azonban végképp Orbánhoz kénytelen kötődni. Bárki más jön utána, azonnal kirúgná Rogánt, aki még csak saját szavazóra sem hivatkozhatna. Ezzel végképp le kell tennie arról, hogy a következő miniszterelnökként láttassa magát. Ellenkezőleg, azon kell dolgoznia, hogy Orbán minél tovább maradjon.

Az is figyelemreméltó, hogy Orbán sem Rogánt, sem a visszautasíthatatlan ajánlat hiányában a visszavonulását lebegtető Lázárt sem engedi be a Fidesz elvileg legfőbb döntéshozó testületébe, ahonnan egyébként Kósa Lajost most golyózta ki. Kósa frakcióvezetői utódja, Gulyás Gergely ugyanis a Magyar Idők szerint megtarthatja alelnöki posztját, pedig frakcióvezetői jogon is tagja lehetne a testületnek.

De Orbán nem szeretné megengedni, hogy bárki elindulhasson Gulyás üres alelnöki posztjáért. A testület marad teljesen súlytalan. Gulyás mellett olyan alelnöki vannak a Fidesznek, mint Kubatov és Németh Szilárd, továbbá jelenleg Pelczné Gáll Ildikó, akit a hírek szerint Novák Katalin családügyi államtitkár vált majd, hogy a Fidesz vezetésében továbbra is legyen egy 

dísznő.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6212940351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.09. 12:19:54

@BAZINGA2: Fidesz alelnöki poszt helyett, inkább a The Walking Dead főszerepét kéne ráosztani.

Csipyke 2017.10.09. 12:22:46

@Peetee: Budaynak csak a pofája volt nagy, nem volt mit a szekrényben hagyjon... ellentétben ezeknek az utódaival.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.09. 12:36:35

@BAZINGA2: El tudom képzelni mennyi gondja lehet szerencsétlenkémnek: Holnap egy budai milliárdos mszp ingatlant vagy valamelyik vajna casinot kéne lenyúlnia. Súlyos, felelősségteljes döntések ezek.

high up! 2017.10.09. 12:47:27

Rogán Magyar Vizsla, Szerverbetörő, Blikkszobor Felállító, Államadósságtáblatartó, Bérkommandós, Feltaláló, Habonynak Asszonyt Kerítő, Ötkert szétprivatizáló, Offshore Letelepedési Kötvényszámlás, Helikopter Tóni a lopásaival LEBUKOTT.

Oszt ezt nem nagyon bírja ám Orbaneszku, amikor a tolvaj fideszes lebukik. Lopni lehet, meg kell is, de lebukni hiba. Na meg még azt nem bírja Orbanszku, amikor a fideszes apartcsikok felnéznek az Orbaneszkui szintre, oszt azt hiszik, hogy nekik is lehet annyit lopni. Vagy közel annyit. Ezek mehetnek börtönbe (Valdemor nagyúr), hadd tanuljon a többi fideszes udvari janicsár nép.

Rogánnak azonban privilegizált helye volt, a nagy közpénzlopásokból milliárdos szakterületet kapott. Kevés almaffia vezér kapott lopási szakterületet. Orbaneszku felügyeli az infarastrukturális alapú lopást, Rogán- habony az offshore számlás alapú lopásokat, a Szargyártó meg akkora hülye mit az apja, hogy nyílt színen, forintszámlára kartelezik a Tarsollyal, meg azzal a futsalos börtöntöltelékkel. Ennyiben ki ismerült a Közpénzlopási Bizottság. Aki benne van, az tehát nagyon fontos ember, aki ezeknek a lopásait támadja, az (mint Orbaneszkutól megtudtuk) maga Orbaneszku lopásait támadja.

Tónit viszont lebukás fenállása miatt ki kellett vonni már egy ideje a forgalomból. A közpénz dézsmáját be kellett rekeszteni, mindez nagy érvágás volt az éves közpénzlopási terv teljesítéséhez.
De hát nem vótt más választás, a Tóni lebukott, oszt ilyenkor jobb nem odaengedni a mikrofonhoz, mert csak tetézi a hülyéje a helyzetét, oszt a fideszes birka esetleg még meggondolja magát, oszt nem megválasztani hanem akasztani akarja majd Tónit. Meg a vezérét.

FOLYTASSUK!

WYW 2017.10.09. 12:48:43

@Ekrü: Rogán hogy maradna (!!) polgármester, amikor már most se az,hanem miniszter?

Evel Knievel 2017.10.09. 12:51:26

Én egy jobboldali konzervatív, a kormányzat irányával és munkájával 80%-ban elégedett szavazó vagyok. Nem fidesznyik, és párttag, hanem szavazó. A Jobbik ostoba barmok gyülekezete, a baloldal meg olyan amilyen :) Tehát a szavazatom a Fidesz + KDNP koalíciót erősíti majd.

Rogán Antalt egy korbáccsal kergetném végig a pesti utcákon.
Elbaszott szinte mindent amit lehet, beleértve a saját hitelességét.
Nem akarom a kormányzatban látni. Vállalhatatlan.

Evel Knievel 2017.10.09. 12:53:04

kb annyira mint Deutch, Navracsics, Kósa, Hende, Selmeczi, és még van néhány kretén

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.09. 12:58:15

@Evel Knievel: Viszont túl sokat tud a führer viselt dolgairól, amik nem vetnének jó fényt a vigyori, szotyizó zsebrebaszott kezű, focibuzi törpére. Így Ar-rogán-s Anti-nó felfele bukik, mint ahogy fideszéknél szokás. Aki egyszer már kellően kinyalta a führer fenekét, jóízűen elszopogatta a makkját, az már nem kerül ki soha a pikszisből.

Evel Knievel 2017.10.09. 13:08:05

@bluebear: miért kell olyan gusztustalanul írni ahogy Te teszed? Mire jó ez?
Most írjam én is azt hogy minden liberális balos kretén aki niggereket és arabokat akar befogadni legyen felakasztva egy lámpavasra, mert szerintem sokkal súlyosabb és ártalmasabb a baloldali liberális "eszmeiség" mint bármi amit egy nemzeti konzervatív oldal csinál? Az árkokat ti ássátok kismackókám, nem a jobboldal.

Ekrü 2017.10.09. 13:10:15

@WYW: Ok.Igazad van ,én voltam figyelmetlen...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.09. 13:19:52

Még a szeme alatt is jó nagy louis vuitton táskák vannak. :-)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:28:18

Rogán esetén valóban jól működött a Ron Werberi lejárató propaganda.

Ezen kicsit csodálkoztam is, hogy van amit a ballibek nem kúrtak el.

high up! 2017.10.09. 13:30:04

@Evel Knievel:

Azért nagy szerencse a nömzöti Mutyiországunknak, hogy bár te mindenkit elzavarnál a fidsztől, Orbaneszku führered seggét azért töretlenül csak kinyalod olyan fényesre, hogy jobban világít az, mint Tiborcnak a LED lámpái.

FOLYTASSUK!

Dr. Fotos 2017.10.09. 13:35:24

Pont olyan karikai vannak a szeme alatt mint Sorosnak! Szerintem tutira az o ugynoke!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:35:41

@high up!:

Igaza van.

Az elkúróktól minden választás jobb. Ami jelenleg a Fidesz.

Ha az LMP-nek vagy Momentumnak lesz majd úgy esélye egyszer, hogy véletlenül se piszkítanak a tányérba a ballib elkúrók, akkor majd lesz alternatíva is.

zoszil 2017.10.09. 13:47:31

Ellopják az országot a fejed felől, senkit nem érdekel?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 13:52:41

@zoszil:

A Fidesz visszavásárolt közműveket, részvényeket, és bankokat.

Te kevered az MSZP-SZDSZ kormánnyal, akik tényleg minden mozdíthatót átjátszottak külföldi multiknak, haveroknak.

chrisred 2017.10.09. 14:32:40

@Evel Knievel: Neki soha nem volt olyanja, hogy hitelesség, akárcsak Szíjjártónak. Politikai parazitának készült és az is lett belőle.

chrisred 2017.10.09. 14:34:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: A közvagyonból vásároltak maguknak közműveket és bankokat. Az adófizetők csak állták a költségeket, de semmivel nem lett jobb a helyzetük attól, hogy ezeket most az állam birtokolja.

NBarbieReloaded 2017.10.09. 14:36:43

@Evel Knievel: De, tipikus fidesznyik vagy, csak meg arra is keptelen, hogy ezt belasd magadtol.
Hogy miert? Segitek:
"A Jobbik ostoba barmok gyülekezete,"
Hogy ki es miert lenne az, azt nem tudjuk meg, csak altalanos gyulolkodes.
Fidesznyikseg: pipa.

Majd felsorolsz tobb, igen magas beosztasu fideszes tolvajt, tudod is, hogy azok, de megis rajuk szavazol legkozelebb is, mert ezekszerint akkor ok nem ostoba barom tolvajok. Ja, de.
Fidesznyikseg: pipa.

Mert mint ahogy szoktam mondani, normalis ember tolvajokra nem szavaz. Semmilyen onfelmento dumaval sem. Nem, es kesz.

exterminador 2017.10.09. 14:37:59

@Evel Knievel: ezt remélem Bayer Zsocának is elmondod majd, aki kiérdemelte a Madách-díjat a kulturált, visszafogott, kifinomult stílusával. Vagy lehet, hogy pont őt idézted a hozzászólásban?

sas70 2017.10.09. 14:39:30

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te nem akarod visszavásárolni hülye Jóska Zaporozseccét? Pedig az is milyen jó üzlet és villoghatnál vele!

Bolshevik 2017.10.09. 14:41:30

@NBarbieReloaded: @high up!: az a jó, hogy ha van egy akármilyen ember aki nem 100%-ban elítélő véleménnyel van a kormányról, azt villámgyorsan átlökdösitek a kormány térfelére, aztán csodálkoztok, hogy a faszba lehet ennyi kormánypárti

sas70 2017.10.09. 14:42:09

@chrisred: Dehogynem! Milyen jól kerestek az oroszok a MOL részvényeken, a németek a gáztárolókon... stb. Nekünk ugyan bukás volt de hát így mulat Orbán!

Bolshevik 2017.10.09. 14:44:12

@exterminador: lássuk akkor:
X megérkezik, normálisan elmondja a véleményét
Y minősíthetetlen hangon leugatja
X megkérdi hogy ezt most miért
Z rávágja hogy mert a bajerzsót is

Lássuk, mi fog történni X-szel:
1. rájön, hogy jaj de okos y és z, és milyen buta is volt hogy elmondta a véleményét
netán
2. elkönyveli y-t és z-t jó nagy fasznak, és romlik a képe az ellenzékről

chrisred 2017.10.09. 14:46:27

@Bolshevik: De hát saját magát nevezte a kormánnyal 80%-ban elégedett szavazónak. Mi máson lehetne egy politikai erő támogatottságát, ha nem a szavazatok számán?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 14:49:58

@chrisred:

A közművek, a bankok, a magyar állam tulajdonába kerültek a visszavásárlás után.

Akik magánszemélyeknek és multiknak elkótyavetyélték azok éppen a Gyucrsnyista elkúrók voltak.

NBarbieReloaded 2017.10.09. 14:50:45

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Rogán esetén valóban jól működött a Ron Werberi lejárató propaganda.

Ezen kicsit csodálkoztam is, hogy van amit a ballibek nem kúrtak el. "

Nem jobarat, ugy latszik nem vagy tisztaban a lejarato propaganda jelentesevel.
Nked is segitek, most ilyen napom van. :)

Ha egy urizalo, kihaennem, pokhendi tolvajrol megmondjak es cikkeken keresztul, peldakkal levezetik, hogy mondjuk hogy lopta szet polgarmaestersege idejen a keruletet, hogy omlik hozza a letelepedesi kotvenyekbol a milliardok, azt tudod hogy hivjuk? Alapos gyanunak. Nem pedig lejarato propoagandanak.
Amiert mar szamos buntetoeljarasnak kene lenni tonika ellen. marmint egy kevesbe fideszes ugyesgeset feltetelezve.

Tudod mi a lejarato propaganda oreg?
Mikor a vezired lefizet egy megszorult celebbuzit, hogy mondja azt, hogy latta Vona Gabort buzipartikon, vagy amikor paparazzokat kuld ellenzeki kepviselok ejjel-nappali megfigyelesere.
Es meg sorolhatnam a fideszed szanalmas huzasait.
Na ezek a lejarato propaganda csucsai, amikor valakibe a munkaja kapcsan nem tudok belekotni, es igy marad a kicsinyes maganeleti kutakodas, olcso gyanusitgatas es hasonlok.
Na ez a te fideszed.

NBarbieReloaded 2017.10.09. 14:52:54

@Bolshevik: Ezzel szemben a valosag az, hogy egy tolvajokat mentegeto hozzaszolot mar nem kell sehova se lokdosni, o mar regen ott van, ahol akar...

szánmonoxid 2017.10.09. 14:53:45

@Evel Knievel:
De te mégis ezekre szavazol.
És te nem vagy kretén, mi?

szánmonoxid 2017.10.09. 14:56:55

@Evel Knievel:
Az árkot konkrétan a Fidesz ásta 2002-ben, amikor egymásnak ugrasztotta az ország két felét, mert a csúti törpe nem tudta elviselni, hogy most évekig nem tud majd lopni, mert nem ők nyertek.
Aztán rátett még egy lapáttal 2006-ban, szeptembertől október 23-ig. Tudod, tévészékház ostroma, fideszes gyűlésen jelenlévő faszok ráküldése a csőcselékre, hogy azokat is verjék a rendőrök, hogy hír legyen stb.

szánmonoxid 2017.10.09. 14:58:27

@BAZINGA2:
Pedig Cilit már nem is kell dugnia, megteszi helyette Valton Security Lajos.

chrisred 2017.10.09. 14:59:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem értem, miért írod le ugyanazt, amit én. A magyar állam közpénzből (a befizetett adónkból) vásárolt magának mindenfélét.

Peetee 2017.10.09. 15:00:39

@Csipyke: Hát abban a szoci 8évben is volt korrupció bőséggel; kizártnak tartom, hogy nem hagyott semmit a szekrényben. Én inkább arra gondolok, hogy ezek szépen kimossák egymás szennyesét..4/8/12évente, amikor úgy alakul, hogy cserélődnek. Budai Gyula inkább a lakatokat ellenőrizte, minthogy leverte volna azokat.

szánmonoxid 2017.10.09. 15:00:41

@Ballib cenzúrázók réme 25:
És miből vásárolták vissza, elmebetegkém?
És a piaci ár hányszorosáért?

Láthatóan nem az ész a te fegyvered, elvtárs.

HaD 2017.10.09. 15:07:29

Ahogy ennek a bandának a komiszár felmenöi eljártak kb. az az eljárás illetné meg a tetveket(gyurcsányorbán)...megtölteni velük a stadionjaikat...a családtagokat és a pádrét külön külön. Aztán megígérni nekik hogy ha mesélnek hogy milyen offshore kódjaik vannak és hol akkor elengedjük a gyerekekekt meg az asszonykát(vagy a kurvát)...itt ott kicsit példát statuálni(akasztás)...aztán persze mindenki asszony gyerek pádre mehet a mukatáborba a sarló kalapács alatt ´újra nyitott rézbányába...ennyike.Na de ez sem lesz ahogy egy szál búza sem terem száz kerszetet...itt kérem jogállam van:(

Bolshevik 2017.10.09. 15:07:43

@chrisred: baszki nézd már meg az ő hozzászólása színvonalát, aztán azt a minősíthetetlen fröcsögést amit kap rá... belterjes, szektaszerű agresszív fanatikusok

Bolshevik 2017.10.09. 15:08:51

@szánmonoxid: ja értem tehát ha elad az állam akkor jaj jaj eladja a fejünk fölül a tetőt, ha meg vásárol akkor jaj jaj erre megy el az adónk

egy a lényeg, vonyíts, visíts, nyüfögj és sírj, bármi történik :D

Nyers Fa 2017.10.09. 15:17:41

@Ekrü: parlamenti választások lesznek, nem helyhatósági. A cikk is arről szól, hogy Rogánt nem inditják egyéniben csak listán.

Bracom 2017.10.09. 15:17:57

@Evel Knievel: :)))))))))))))))))))))))

Egyem azt az álszent érzékeny kis lelked! Hát pont ezeket írtad pár nappal korábban valakinek, volt ott niggerezés, faszfejezés, ami a csövön kifér. De ha valaki veled beszél kevésbé barátságosan, akkor máris vérig vagy sértve. Aranyos... De inkább azt mondom: tipikus fidesznyik.

Azt mondod nem vagy Fidesznyik csak egy egyszerű szavazó. Ehhez képest élet-halál harcot folytatsz itt minden nap és a világon mindennek elmonadsz mindenkit aki nem imádja kritikátlanul a Kedves Vezetőt. De te csak egy "szavazó" vagy.

A naívitásod - vagy álnaívitásod - meg különösen röhejes. Úgy csinálsz mintha a Rogán jelenség valami külön dolog lenne, valami olyasmi ami teljesen elkülönül a Fidesztől, teljesen elkülönöl a Kedves Vezértől. Orbán nem is tud róla. Ő nem is ismeri Rogánt, azt se tudja, hogy a világon van, ugye? Tegnap itt anyáztad Navarcsicsot, mert nem tudta elérni, hogy az írek kiadják a gázolót, még a magyarságát is megkérdőjelezted pusztán ezért, Orbánnal viszont mégsincs semmi bajod, hogy Rogánt a kormány egyik legmagasabb pozíciójában tartja! Pedig azért Orbánnak egy fokkal egyszerűbb lenne kitenni valakit a kormányából mint elérni egy idegen országtól a saját állampolgára kiadatását, de Orbánra ennek ellenére sincs egy rossz szavad se Rogán miatt. Hiába, ilyen ez a szerelem.

Pedig Rogán az egyik legmagasabb rangú káder a kormányban és Orbán döntése, hogy az lehet. Tudod, azé az Orbáné, akinek a döntéseivel te 80%-ban (valójában inkább 110%) egyetértesz, akit itt védesz ingyen és bérmentve éjjel-nappal, miközben ő a strómanjaival szétlopja az országot és szarrá röhögi magát a hozzád hasonló alattvalókon, akik nemcsak hagyják hogy kirabolják őket, de még meg is köszönik.

Saját magadat baszod át minden nap. De ne félj, egyszer majd felébredsz. Szar ébredés lesz. Addig is rettegj csak a migránsoktól, Sorostól meg Brüsszeltől, annál tovább élhetsz a kis álomvilágodban és annál később kell beismerned magadnak, hogy istentelen módon át lettél baszva.

vaffanculo 2017.10.09. 15:27:43

arRogáns Tóni le van fosva, Cecíliát szívesen látnám az ágyamban :)

chrisred 2017.10.09. 15:30:55

@Bolshevik: Az lenne a színvonal, hogy "a jobbik ostoba barmok gyülekezete"?

szánmonoxid 2017.10.09. 15:32:31

@Bolshevik:
Én nem tehetek róla, hogy annyira szerencsétlen hülye vagy, hogy nem látod, hogy a te adódból vásárolták vissza, hogy többet lophassanak. Neked nem jut belőle, nyugi.
(Illetve jut, mivel láthatóan fizetett Fidesz-troll vagy. Szóval némi aprópénzt kapsz tőlük. Júdás is tett ilyesmit 30 ezüstért, amit te most.)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 16:25:36

@Bolshevik:

A ballib elkúrókra szavazók mindig is fröcsögtek mindenkire akinek más a véleménye.

Az elhanyagolható kisebbség nehezen viseli a többség akaratát.

Egyszóval: Ballibek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 16:28:52

@Evel Knievel:

A Soros csicskák elsődleges feladata, hogy alázzanak mindenkit, aki máshogy gondolkodik.

Ha megsértődsz rájuk, vagy csak megkéred őket, hogy ne személyeskedjenek, akkor kikészítenek.

Szard le őket.

Mindenkinek egyszerűbb lesz az élete.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.09. 16:39:13

@Evel Knievel: Jólesik. Ennyi. Mindenki azt kapja ami jár neki.
@Ballib cenzúrázók réme 25: Kisöcsi, te meg nagyon magadra veszel mindent. Ha jól olvasom egyikőtök se lett baszogatva, csak a kretén főnökeitek. Eddig. De ha kihúzod a gyufát te is sorra kerülsz, mert azt kapod vissza, amit adsz.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.09. 16:45:09

Az is tetszik, amikor a sok nagy magyar nemzeti hős ilyen neveket ad magának, hogy Evel Knievel meg hasonlók. Hát basszátok meg még értelmes magyar nevet sem tudtok magatoknak kitalálni? Mi ez az angol makogás? Ha már magyarok vagytok basszátok meg legalább a nicknevetekben is nyilvánuljon meg.

easy mango 2017.10.09. 16:45:40

Rogántóni hétköznap napközben a konditeremben szokott bohóckodni, a múltkor a plenáris ideje alatt. Nagyon nyúzott....
Gondolkodtam rajta, hogy a pasaparkban nincs edzőterem? Tao-ból összekalapozhatnának egyet maguknak oda, és akkor tényleg nem kell emberek közé menni. Ja nem látványsport....bakker...

ostvan1 2017.10.09. 16:49:13

@Bolshevik: "ja értem tehát ha elad az állam akkor jaj jaj eladja a fejünk fölül a tetőt, ha meg vásárol akkor jaj jaj erre megy el az adónk"
Látszik, hogy cseléd voltál nemzedékek óta. Tudod, van jó üzlet, meg van rossz. Közvagyon, meg közpénz szempontjából az a jó üzlet, ami az ország egészének jó. Nem csak egyeseknek. És ha az állam lesz a tulajdonos, akkor a jog szerint "élvezi a hasznait és viseli a terheit: Na, azt még nem vizsgálta senki, hogy ezek a visszavásárolt nagy szolgáltatók mennyi többlet hasznot hajtottak NEKÜNK, állampolgároknak. Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy egy következő válság idején beledöglünk (mi, állampolgárok), hogy a veszteséget nekünk kell majd viselni. Nos, nekem a nemzeti büszkeség nem ér ennyit. Most még neked igen, aztán majd megnézlek - remélem nem érem meg - ha bedől a gazdaság.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.10.09. 16:49:31

@bluebear: Mondjuk lehetnének Mekk Elek, Makogó Maki, Brekegő Breki, Nyafogó Nyali, Ugató Ubul, Bégető BÉla, Fiataldemokrata Frici, Seggnyaló Strici, Kretén Kari. Hadd ne én adjak már nektek szép magyar nickneveket!!!

sutyerák 2017.10.09. 16:52:13

írtam már,hogy ennek a tetűnek szívesen nyakába tenném a kötelet. aztán amikor összehugyozza magát akkor levetetném és mehetne a sosem táguló 2x3méteres öröklakásába.

Pyrrhus 2017.10.09. 16:55:30

Alapvetően ki kellene zárni az ország irányításából azokat a politikusnak hitt személyeket, akik nem hajlandók választáson megmérettetni magukat.
Azaz nulla darab választópolgári támogatottságot képesek megszerezni, elérni.

Legyen akár Antilop, akár g. Orbán.
Aki nem mer kiállni a választópolgárok elé; menjen dolgozni, ne azzal kérkedjen, hogy ő a népet (bárkit) képviseli. Mert nem.

morpho 2017.10.09. 17:06:15

@bluebear: Jók a nickek! :) A narancskullancsoknak bármelyik jól áll! :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.09. 17:13:49

@Pyrrhus:

Az ember azt hinné azért sírtok, hogy listán mégtöbb ember jusson be, nehogy az egyéniben nyerni tudó megválasztott képviselők túlkompenzálják a választók akaratát.

Legalábbis Gulyás Marci és sleppje ezért küzd.

easy mango 2017.10.09. 17:20:46

@Ballib cenzúrázók réme 25: a legapróbb lélegzetvétel is dícséretes ami arra törekszik, hogy a jelenlegi rendszert megváltoztassa.

mgdé 2017.10.09. 17:53:36

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Ki a kedces faxod az a Rogán, hogy így véded?
Lőtt gólt a válogatottban?
Úszott világcsúcsot?
Kapott Nobel-díjat?
Alapított iskolát?
Ingyen gyógyított meg nagybeteg gyereket?
Megetetett és megsimogatott legalább egy utcára dobott kölyökkutyát?
S te ettől nagyon-nagyon meghatódtál.

Vagy csak fizet érte, közpénzből?

morpho 2017.10.09. 18:21:57

@Én de genere Mi: Tanulságos a felsorolás, de az utolsó mondat a nyerő!

joci305 2017.10.09. 23:05:45

@Peetee: állítólag a 13. milliárdja tiszteletére partit rendezett...

Evel Knievel 2017.10.09. 23:07:20

@NBarbieReloaded: itt egy példa miért ostoba teljes Jobbik legénység úgy ahogy van, talán még te is megérted.

Fontos kérdés hogy hány kettős állampolgárságú ember ül a parlamentben.
Erre mit csinálnak jobbikék? Fölállnak és elkezdik kérdezgetni hogy kinek van izraeli állampolgársága a parlamentben..Nem azt kérdezik kinek van kettős..nem azt kell kérdezni kinek van izraeli:) Faszfejek egytől egyig. Gyűlölködés nélkül. Látod, ostobák, mert egy fontos kérdést is sikerült elbaszniuk az ostobaságukkal

kewcheg 2017.10.09. 23:14:42

Az ilyen rogán, zsugamarci féle alakokat nem értem, hogy miért tartja a Fidesz. Vagy úgy vannak vele, hogy olyan erősek, hogy még ezt a ballasztot is elviselik? Csak azt nem értem, hogy ezek milyen hasznot hajtanak a pártnak, merthogy inkabb csak ártanak....

2017.10.10. 00:30:42

@szánmonoxid: "Az árkot konkrétan a Fidesz ásta 2002-ben, amikor egymásnak ugrasztotta az ország két felét" - mondja ezt az az mszmp-s csapat, amelyik a rendszerváltás óta ássa az árkot és mocskol mindenkit, aki nem az ő bandájukban van. ez axióma.

2017.10.10. 00:31:38

@kewcheg: anyagi hasznot hajtanak a pártnak.

morpho 2017.10.10. 00:51:30

@aleksz róz: Nincs igazad. A szocik nem ástak árkot. Az árokásás 2002-ben kezdődött, hogy a "Haza nem lehet ellenzékben".
Biztos emlékszel Fajkaszházi bácsira, akinek volt Balatonszárszón egy nyári haknija. Egészen 2002-ig. 2003-ban már nem volt, mert a fideszesek nem mentek el. Addig igen, de aztán nem. Mindenki más elment, csak ők nem. A szociknál még csak hasonlót se tudsz mondani.

2017.10.10. 02:30:31

@morpho: nem, mi?
én emlékszem, milyen mocskolódás volt (persze az adott korszak szintjén. hol tartunk már azóta...) már a 90-es években még a - gyakorlatilag mszp-lapként üzemelő, de ettől függetlenül színvonalas - mértékadó baloldali népszavában is
kár volt leadni...
de hát ez nyilván nem csak egy szereplőn múlik

ez a b1 blog is tiszta árokbetemető, igaz?

(amúgy heller ágnes jutott eszembe, még a végén neki lesz igaza)

2017.10.10. 02:45:00

@morpho: az a legszebb árokbetemetés, amikor már nemcsak az ellentábor tagjait, hanem annak közönségét is szidják...
ostoba - totál eltévedt - elvakult - fanatikus - tanulatlan - nácifasiszta - rasszista (vö. orbán cigányozása) stb.

morpho 2017.10.10. 03:12:26

l@aleksz róz: Én mindig azt mondtam, hogy a magyarok alapvetően kirekesztők, rasszisták, homofóbok, antiszemiták és cigánygyűlölők. Erre játszik rá most Orbánék hányinger kamukampánya. Néha egyetértünk.

chrisred 2017.10.10. 05:26:45

@aleksz róz: Orbán nem az ellentábor, hanem annak a közönsége? Na, ez hogy jött össze neked?

2017.10.10. 06:31:39

Szegény " Tónyó antilop " ! Borzalmasan néz ki. Olyan mint egy mosott szar, aki éppen most kelt fel, az egyhetes lakodalmas, helikopteres alkohol mámorából. Tónyókám ! Iszol te eleget ? Mert borzalmasan festesz mostanában. Vagy ver az asszony mert keveset lopsz ?

Olyan vagy mióta miniszter lettél, mint aki most mászott elő a soros zsebéből, kissé lepusztulva, kicsit lerongyolódva és valami borzalmasan igénytelenül nézel ki. Olyan pocsék az állapotod, hogy a 40 napos, sivatagi nagyböjtöt végigcsináló migráns oroszlán is csak sírva, finnyásan és becsukott szemmel enne meg kínjában.

Antilop , drága kistestvérem ! Agy már magadra és ne légy ennyire mélyen igénytelen politikusnak mondott létedre. Végy példát minisztertársadról, a flóri gyerekről. Na látod, az aztán tud élni ! Igaz őt lehet nem nem veri otthon az asszonya, mert ő lop eleget.

2017.10.10. 08:39:09

@ostvan1: "Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy egy következő válság idején beledöglünk (mi, állampolgárok), hogy a veszteséget nekünk kell majd viselni. "

Perszepersze... abba ne is menjünk bele, hogy az ország infrastruktúrájának állami kézben tartása stratégiai érdek, meg, hogy a külföldi tulajd rohadtul nem érdekelte, hogy a hálózat szépen lassan lerohad, csak a kritikussá váló és összeomlással fenyegető hibákat volt hajlandó javítani, mindent, amit lehetett profittá konvertált és vitte el az országból. Egy közműszolgáltatót nem a profitért tart fenn az állam, és európában (sem) egyedi és nem ritka a szolgáltató állami tulajdonban való fenntartása. Az állam rossz gazda dumát még az enyves kezű, korrupt SZDSZ ötlötte ki, (gondolom saját magukat jellemezték) Fura, hogy csak a magyar állam rossz gazda. EU szerte találni olyan országokat, ahol az állami tulajdon messze nagyobb hányadot képvisel, mint nálunk. Másrészt meg talán annak idején nem kellett volna mélyen piaci ár alatt (+néminemű csúszópénz) elkótyavetyélni mindent és akkor a Fidesz nem tudott volna a visszavásárlás kapcsán saját zsebbe is tömni.... ugye?
AZ, meg hogy esetleges válság idején ki és mekkora mértékben osztja meg a veszteségeket, megér egy külön misét. A külföldi érdekeltségek szemrebbenés nélkül toltak át mindent a fogyasztókra, mert a részvényeseik a sz@rt is kiverték a menedzsmentből.

2017.10.10. 12:30:25

@morpho: így van, a magyar nép alapvető sajátossága, hogy imád gyűlölködni (bárkit: orbánt, gyurcsányt, cigányt, zsidót, libsit, bolsit, nagymagyart, pirézt)
tehát alapvetően nem attól lesz "sikeres" a kampány, mert szegény könnyen befolyásolható népben tonnaszámra kelti a gyűlöletet, hanem azért, mert egyszerűen a nép lelkéből beszél
és itt szerintem nincs ķülönbség az oldalak között, ugyanúgy megvan, akit utálni lehet, bárki felveti a témát, arra nagy elégedetten rácuppan a nép.
(és akkor lehet sápítozni, hogy árokásó a másik... v.ö. kettős mérce, ami meg khm liberális sajátosság)

2017.10.10. 12:34:38

@chrisred: légy szíves, ne írj nekem, amíg nem tanulsz meg olvasni

easy mango 2017.10.10. 13:12:06

@Womb Raider: jaa szuperül muzsikálnak a kéményseprők, remekül fejlődik a szelektív hulladékgyűjtés, korszerűek a tankönyvek, Pécs költségvetését sem kellett milliárdokkal konszolidálni, mióta ők üzemeltetik a vízszolgáltatót, a MÁV kifogástalanul fejlődik, csak minden egyes forint jegybevétel után hat forintot kell hozzátennie az államnak, hogy elindulhasson a vonat. Az ENKSz-nek 2015-ben 14 milliárd lehívható összeg állt rendelkezésre a veszteségei fedezésére. Példás gazdálkodás, tökéletes hatékonyság. A Főgáz másfél éve játsza, hogy ellenőrzés után elzárja a gázt a társasházakban a legkisebb szivárgás után, majd a teljes épületet felújíttatják a műszaki igazgató érdekeltségébe tartozó (magán)cégekkel. Addig nincs fűtés, melegvíz, főzés. A javítás gyors, egy-két hét (bár akár a szivárgás megheggesztésével 1 óra is lehetne) de az engedélyeztetés, átvétel, visszakapcsolás az 2 hónap. Durván hatékony. Mint mindig is volt.
Ne haragudj, nekem mindig is rossz tapasztalatom volt a szolgáltatókkal, és van is, és attól félek, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.

2017.10.10. 14:01:34

@easy mango: "a MÁV kifogástalanul fejlődik, csak minden egyes forint jegybevétel után hat forintot kell hozzátennie az államnak, hogy elindulhasson a vonat."

Nos... talán a szociknak nem kellett volna eladni a vasút nyereséges felét, a MÁV Cargot... (dehogy nem kellett, jó kis pénz csurgott ot pár zsebbe,...) akkor annak a nyeresége szépen kikompenzálná a világon amúgy nagyjából mindenhol dotált személyszállítást. Egyébként meg tőlem nyugodtan emeljék meg a jegyek árát, de akkor meg azon fog állni a sipákolás. (Ugyanez érvényes az EÜ-re. Ki kell hajítani a rengeteg potyautast, emelni kell a járulékon, vagy mindenki kössön egyéni biztosítást...

A gázos példa is jó... a TIGÁZ legendásan aljas módon szívatta a fogyasztókat vagy 10 éven át, de az jó mert az olyan olaszos dolog.

2017.10.10. 14:04:45

@aleksz róz: "így van, a magyar nép alapvető sajátossága, hogy imád gyűlölködni "

A cigány lop, a francia csigazabáló nacionalista, a zsidó haszonleső sunyi, az olasz megbízhatatlan , az orosz igénytelen... az angolok ápolatlanok és büdösek, a pakik folyton izzadnak és rosszak a fogaik..

morpho 2017.10.10. 16:30:09

@aleksz róz: Csak tudod ezt a gyűlölködő néplelket tompítani, nem pedig erősíteni kéne! Aki erre játszik rá kormányzati szinten közpénzből, az gazember és a magyar nép ellensége!

morpho 2017.10.10. 16:32:34

@Womb Raider: "A cigány lop, a francia csigazabáló nacionalista, a zsidó haszonleső sunyi, az olasz megbízhatatlan , az orosz igénytelen... az angolok ápolatlanok és büdösek, a pakik folyton izzadnak és rosszak a fogaik.."

Te meg hülye vagy!

2017.10.10. 18:17:46

@morpho: Aha.. Há' de ha genetikázunk, akkor már ne végezzünk fél munkát. Az feltűnt, hogy a 'magyarságot' csak akkor igyekeztek genetikailag egységes nemzetként, népként bemutatni, hanegatív kontextusba kell helyezni, ha alkalom nyílik egy jó kis mocskolódásra. Minden más alklalommalkényszeresen ismételgetitek, hogy nincs is olyan, hogy magyar,magyar kultúra, magyar történelem...
Próbáljatok már végre konzekvensek maradni. Ha arra képesek vagytok, hogy konzekvensen köpköditek azokat az embereket, akik közül muszáj lenne választókat állítani magatok mögé, akkor ebben a kérdésebn gyerekjátéklesz valamilyen vélemény mellé letenni a garast..

2017.10.10. 21:40:27

@Womb Raider: az amerikaiak meg nagyképűek
hát így van ez, ezzel együtt kell élni, mindenkinek van valami rossz tulajdonsága (egy nép kivételével természetesen)

2017.10.10. 21:45:30

@morpho: hát egyrészt igen, ha azt nézzük, hogy lehet hirtelen haver a szlovák meg a szerb meg az orosz is, ha kormányzati szinten összeborulás van...
másrészt aki nem közpénzből gyűlölködik a közéletben az nem ugyanolyan gazember és a magyar nép ellensége?

2017.10.11. 06:59:06

@morpho: Haggyá' má' lógva... Unalmas már ez a folytonos zsinatolás Orbán Sorossal szembeni 'gyűlöletkampányával' kapcsolatban. A ballib oldal ugyan mégis mit művel 2010. óta? Nem telik el nap, hogy ne jelenne meg valahol írás arról, hogy Orbán manifeszt pokolfajzat, holnap megbukik, polgárháború lesz, diktatúra van... aztán ehhez rögtön kontrázik is a baloldali kommentgyár: elszááámoltatááás! Lámpavas! Felírtunk benneteket a listánra, jobb, ha menekültök! Mégis, mi a bánatról is beszélsz te? Nálatok acsarkodóbb, áskálódótt társaságot nem lehetne kasztingolni még egyet. A vicc, hogy a nagy gyűlölködő blogok/portálok/firkászok mögött nem egy esetben megtalálni Soros, vagy valamely alapítványa pénzét. Már csak azt kell eldönteni, ki volt előbb? A tyúk vagy a tojás... Emlékeim szerint Orbánt is Soros tojta nekünk, szóval igazából ez a kérdés is tisztázott..

chrisred 2017.10.11. 08:32:33

@Womb Raider: A leglényegesebb különbségre rávilágítottál: legalább nem közpénzből csinálják.

chrisred 2017.10.11. 08:36:46

@aleksz róz: Amíg nem hágja át vele a jogrend határait, addig nem lehet vele mit kezdeni. Senkinek sincs megtiltva, hogy a saját vagyonából a saját ambícióit próbálja kiélni. Na ez az, ami a közpénz esetében tiltott.

2017.10.11. 09:19:30

@chrisred: nem közpénzből is lehet valaki a magyar nép ellensége

chrisred 2017.10.11. 09:46:29

@aleksz róz: Lehet, természetesen, épp erre céloztam. Ha a magatartása a magyar jogrendbe ütközik, szankcionálni is szükséges. De a közpénz kezelésére sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ott nem csak azt kell vizsgálni, hogy jogsértő módon árt-e valakinek a felhasználásával, hanem hogy arra a célra fordítja, amire szolgál, és ami miatt a kezelésébe adták. Ezért értelmetlen párhuzamokat vonni kormányzati kampányok és magánszervezetek működése között.

2017.10.11. 11:15:30

@chrisred: már megint nem sikerült elkapnod a lényeget

chrisred 2017.10.11. 11:27:39

@aleksz róz: Neked meg még mindig nem sikerült megértened, hogy a saját nézőpontod csupán egy lehetséges a sok közül. Mások számára az, amit lényegesnek tartasz, könnyen lehet lényegtelen mellékkörülmény.

2017.10.11. 14:13:24

@chrisred: Nézd... a választók majd felelősségre vonják, megbüntetik, ha elégedetlenek a tevékenységükkel, ha nem értenek vele egyet, ha úgy gondolják, nem megfelelően gazdálkodott a reá bízott vagyonnal, a közösség vagyonával. Max 4 évente összeül a nép bírósága (ítélőszéke, esküdtjei...) és vagy felmentik a tisztségéből, vagy jóváhagyólag újra megbízatást kap.
Sorossal szemben milyen effektív eszközeink is vannak? Már abból is mekkora éktelen perpatvar kerekedett, amikor kedvenc 'civiljeit' a forrásaik átláthatóságának kiszélesítésére kötelezték.. volt, amelyik konkrétan meg is tagadta. Szerinted, ha komolyabb eljárás indulna a tevékenységét megviszgálandó, szerinted mekkora nyomásgyakorlásra számíthatnánk , mind az USA, mind Junckerék felől? Ugyanmár... ne gyerekeskedj. Érinthetetlen.

chrisred 2017.10.11. 14:43:31

@Womb Raider: Nem számít szankciónak, ha valaki nem kap új közmegbízatást, semmilyen joga nem sérül. Csak lemarad egy új versenyben, ami nem jelenti azt, hogy ezzel megfizetett azokért a vétkekért, amiket korábbi megbízása során a megbízóival szemben elkövetett.
Az átláthatóság és a nyilvánosság két különböző fogalom. Az átláthatóság követelményét azok támaszthatják, akiknek valamilyen érdekeltségük vagy felügyeleti jogosultságuk van, például az adófizetőknek a közpénzből működtetett szervezetekkel szemben. Ezért értelmezhetetlen a szélesítés, mert azokra nem terjed ki, akik ilyen jogokkal nem rendelkeznek. A nyilvánosság pedig korlátozhatatlan hozzáférhetőséget jelent, ahol a konkrét érdekeltség nem szükséges. A két fogalom közti megkülönböztetés védi a privát szféránkat másoktól, teszem azt az adótitok vagy a banktitok esetén bizalmas adatainkhoz csak érdekeltség esetén lehet hozzáférni.

2017.10.12. 06:10:47

@chrisred: Akkor nagyon egyszerűen kérdem... miért is ne tudhatnám, hogy azon szervezetek, akik Mo.-i 'civil' szervezetként aposztrofálják magukat ám közben mással sincsenek elfoglalva, csak azzal, hogy Mo. rossz hírét keltsék az unióban, hogy bíróság elé rángassák az országot, nos miért is nem tudhatom, hogy kik állnak ezek mögött a szervezetek mögött? Nézzük praktikusan... elejét lehet venni, illetve csökkenteni lehet az esélyét, hogy az orsozok elfoglalják a spájzot... Úgyis tőlük retteg a világ, már mindenhová elér a a medve ragacsos mancsa. Akinek tiszta a lelkiismerete, annak semmi takargatnivalója nincs.
Ha azt látom, hogy egy civil szervezet tűzzel vassal és sokszor hazugságokkal, rémhírekkel, manipulációval küzd pl. Paks II megvalósítása ellen, de jóformán éves működési költségének 1-1.5%-át tudja magyar forráshoz kötni, közben meg százzmilliókat tol bele két amerikai liberális 'alapítvány' meg ninááá... Soros Gyuri bácsi és egy svéd szélsőliberális szerveezt, hát erősen gondolkodóba esem, kinek is az érdekében munkálkodik itt ez a tucatnyi ember? Még azt sem hiszem, hohy mindegyikük a saját elképzeléseikkel egybeesőnek gondolja a szervezet céljait, de van az a pénz. Bánja a fene, hogy egyeseknek az a hobbija, hogy igyekeznek országok gazdasági életébe beleavatkozni, hogy igyekeznek a saját elképzeléseiket megvalósítani az adott ország politikai életén belül. Ám akkor álljanak a fénybe. Mi ebben nagy kérdés? Válasszuk már külön Orbánék disznóságait és annak számonkérhetőségére vonatkozó amúgy jogos igényünket attól, hogy tisztán láthassunk az országunkban külföldi érdekeket támogató ügynökök tevékenységével, anyagi/politikai hátterével kapcsolatosan. Nem tökéletes megoldás a jelenlegi törvény, de első lépésnek megteszi. Ahogyan Izrael és Oroszország esetében is megtette (csak érdekesség képpen.. ott is főként Soros szervezetei hupákoltak, főleg őket érintette kényelmetlenül... minő meglepetés.. de tudjuk, ő egy senki, egy kis hal...)

chrisred 2017.10.12. 08:24:02

@Womb Raider: Mert nincs jogod hozzá. Nem kotorászhatsz más magyar polgárok tárcáiban, csak mert érdekel, mi van benne. Ezzel az erővel ők is követelhetnék, hogy tedd nyilvánossá a háztartási költségvetésedet, mert tudni szeretnék, miből él az, aki egy nyilvános fórumon a rossz hírüket kelti.

Nem az országnak keltik rossz hírét és nem az országot rángatják a bíróságra, hanem az államot, hogy egyes döntéseinek jogszerűségéről számot adjon. Sajnos, manapság már ilyen számadásra a magyar társadalom az országon belül nem tudja kényszeríteni az államot, azt csinál, amit akar. Még azt is megfizetteti külön az adófizetővel, ha az ő adójából működő szervek működésével kapcsolatos közérdekű adatokat szeretné megtudni. Márpedig az állami szervek szabályos, jogszerű működése minden magyar polgár közös érdeke, és ha ennek az ellenőrzését gátolni szeretnéd, valójában te magad vagy az, aki a polgárokkal szembefordul.
Paks 2 a magyar háztartások költségvetéseire milliós nagyságrendű terheket rak, ezért szintén közös társadalmi érdek, hogy ne csak pár hatalomba ragadt senkiházi monopolypartijának a része legyen.

2017.10.13. 06:51:57

@chrisred: Ekl vagy te tévedve. Ezzel az erővel a cégek pénzügyeit sem firtathatnánk ugye? Ezek a civil szervezetek gazdáálkodnak, béreket fizetnek, szolgáltatásokat nyújtanak, bevételük van... szóval a bevételi forrásaik már csak emitt is láthatóak kell legyenek.
Minden civil szervezet szigorú elszámolással tartozik, pl. azért, hogy ne lehessen pénzmosásra, adóelkerülésre használni azokat. Nincsenek olyan jogaik, mint egy magánszemélynek. Vicces is lenne. Még jó, hogy szavazati jogot nem vindikálnak maguknak. Az állampolgárok nem turkálnak egymás zsebében, ám a cégem összes gazdálkodásra vonatkozó adatát, évekre visszamenőleg joguk van lekérni.
Ám nézzük másfelől... roppant kíváncsi lennék, hogy a manapság mindenhol oroszokat látó ballib megmondóemberek miként reagálnának arra, ha az oroszokhoz köthető ngo-k igyekeznének ködbe burkolózni.. lenne visítás.
Miért is van az, hogy a CEU speciális elbírálásban részesült évtizedeken át? Miért formál jogot speciális elbírálásra a Soroshoz köthető ngo ügynökszervezetek hosszú sora? Épeszű ország rajta tartja a szemét minden olyan szervezeten ami deklaráltan és bizonyítottan célul tűzte ki, hogy az adott ország politikáját befolyásolja.
Izrael nem volt szívbajos, nevén nevezte azt, amit Soros privilegizált, védett státusza miatt errefelé lehetetlené tesz: Soros felforgató szervezeteket pénzel, nem egy és nem két országban, és ezekkel a szervezetekkel szemben a zéró tolerancia az egyetlen elfogadható hozzáállás.
Demokráciában egyedül a választók jogosultak a politika irányvonalának meghatározására, képviselet úton, négyévente szavazva. Egy ember, egy szavazat. Ez alól Soros sem kívétel már amennyiben rendelkezik állampolgársággal...másrészt ő nem csak a saját pénzét hanem más , számunkra kevéssé megfogható, ellenőrizhető szervezetek pénzét is hasznája és fogalmunk sincs, hogy ezen szervezetek céljai mennyiben egyeznek az ország céljaival és érdekeivel. Valószínű nem minden esetben...

chrisred 2017.10.13. 08:24:50

@Womb Raider: Ne keverjük a szezont a fazonnal! A gazdasági társaságok nem a polgárok egyesülései, hanem önálló felelősséggel, elkülönült vagyonnal rendelkező jogi személyek. Pont azért van ez a megkülönböztetés, hogy a polgárok személyiségi jogokkal védett privátszférája elkülönüljön a nyilvános piaci tevékenységektől.

Ha valaha is nyitottál banknál folyószámlát, akkor tudnod kéne, hogy a magánszemélyek bankok által kezelt pénzeire ugyanúgy vonatkoznak a pénzmosás és a szervezett bűnözés elleni intézkedések.

Az orosz ngo-k az FSZB által támogatott szélsőjobbos félkatonai szervezetek lennének? :)

A CEU és a magyar kormány különmegállapodása ugyanarra a lapra tartozik, mint a nagy autógyártókkal (Audi, Mercedes) kötött stratégiai megállapodás. Ki az a barom, aki elutasítaná, hogy szellemi vagy anyagi tőkét hozzanak be az országba?

Amit a végén írsz, az Alaptörvénybe ütköző elképzelés, hogy a választásokon való részvétel kivételével tilos lenne a politikai véleményalkotás. Így működött a Kádár rezsim is, ahol leszavazhattál a Hazafias Népfront jelöltjeire. Elhiszem, hogy a mostani politikai hatalom szívesen visszatérne erre a rendszerre, de egyelőre még nem ez a jogrend Magyarországon.

2017.10.13. 09:55:56

@chrisred: "Ha valaha is nyitottál banknál folyószámlát, akkor tudnod kéne, "

Nem, én soha... bankot is csak a tv reklámokban láttam... eccer, még régen. Erre a szintre már nem követlek, toljad a ballib anarchisták szekerét, remélem végre belezúgattok a szakadékba.

Javaslom tanulmányozd a civil tv.-t... (2011. CLXXV.) Az V. fejezet érdekes :) Ott láthatod, mennyire nincs különbség egy mezei kft és egy vegyes tevékenységet folytató, profitábilis formában tevékenykedő ngo között.
Vannak különbségek, pl. a forrásbevonás terén, de ez meg pont az a terület, ami miatt különös figyelem illeti meg a háttérből finanszírozók személyét.
Ha a VI. fejezetet nézed, ott méginkább látszik, hogy sok eltérés nincs egy szintén polgárok által létrehozott szigorúan gazdasági tevékenységet folytató gt. és egy ct. között.
Paraszti logikával meg azt gondolom, ami jó a többi sokezer civil szervezetnek, az legyen már jó Soros zsoldosainak, vagy húzzanak az édesanyjuk retkes p....ba. Valahogyan megleszünk a migránssímogatók meg a feljelentgetős szarkavarók (TASZ, MHB, TIM) és a rahedli, marginális csoportok 'jogvédelmével' foglalatoskodó árokásó gittegylet.
Nem fura, hogy több ezer teljesen heterogén ct. közül 17 viszi el a O.S.F. 850 millióját? Miközben ezeket itthonról alig-alig támogatja valaki. Biztos óóóóriási igény jelentkezik a tevékenységükre.

chrisred 2017.10.13. 10:19:59

@Womb Raider: Nem tudom, mit akartál ezzel bizonyítani. A civil szervezeteket alapvetően nem gazdasági, vállalkozási tevékenységre hozzák létre, de ha ilyesmivel is foglalkozni akar, akkor meg kell felelnie a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó szabályoknak.
Hogy egy magánpénzből létrehozott alapítvány kit támogat és kit nem, a magánügye. De hogy az állami tulajdonú MVM milyen "civil" szervezeteknek osztogat félmilliárdokat, az már közügy.

2017.10.13. 12:53:47

@chrisred: Nézőpont kérdése. Mint mondtam, nem az a baj, hogy valakinek van bizonyos hobbija, nekem is van. A gond abból adódik, ha az az ország érdekeivel szembe megy.
A migránsbiznisz körül sürgölődő NGO-k az olaszoknál is kiverték a biztosítékot, ki is picsázták a díszes brigádot. Erről ennyit. Ez már tűzoltás volt, de normális helyeken inkább a profilaxis a nyerő. Mégegyszer: Európában az egyik jelentős szarkeverő tényező Soros hálózata, kb. mindenhol ott nyüzsögtek, ahol akár csak egy 'migráns' keresztül esett a saját lábán és konstans ajvékolással igyekeztek keresztbe tenni a hatóságoknak, határvédelmi szervezeteknek.
Az én szememben szimpla opportunista, hazaáruló mindegyik, bújhat bármiféle jelmezbe, forgathatja a szemét, jó farizeus módjára, de semmi egyebet nem tesz, a saját népét (mondjuk itt lehetnek kivételek...) a saját hazáját, a saját kultúráját viszi vágóhídra. Mázlijuk, hogy egy kis dinamikájú trend, hosszú évek kellenek mire beérik a gyümölcs, de az már most látszik, hogy lesz termés...
A másik jellegzetessége ezeknek a ngo diverzáns egységeknek, hogy kivétel nélkül szélső liberális/liberálfasiszta eszmék zászlói alatt csoportosulnak, mert arra kínosan ügyelnek, hogy a túloldal még véletlenül se hozhasson létre ilyen szervezeteket, mert az már rögtön rasszizmus, fasizmus, antiszemitizmus, közösség elleni izgatás. Kettős mérce rulez.

chrisred 2017.10.23. 07:28:39

@Womb Raider: Már írtam korábban, jogállamban ilyen gumiszabály, hogy "az ország érdekeivel szembe megy", nem létezik, vannak jogszabályok, amiket be kell tartani, az államnak és a polgároknak, meg azoknak a különféle egyesüléseinek is. Ezen felül mindenkinek vannak érdekei, neked is, meg a civil szervezeteknek is, meg mindenki másnak, ezek összessége teszi ki az ország érdekeit. Naná hogy mindenki a sajátját teszi első helyre, a politikusok dolga lenne a különféle érdekek súlyozása, összehangolása, és az így kikristályosodó közérdek kiszolgálása a rendelkezésre bocsátott közpénzből, a jogszabályokban körülírt közhatalom felhasználásával. Ebben a szisztémában nincs annak jelentősége, hogy bedőlsz valamilyen konteónak (ami természetesen bizonyíthatatlan, azért konteo), és erőszakkal akarsz küzdeni más magyarok érdekeivel szemben. Ez háborús gondolkodásmód, és összességében nem erősíti, hanem gyengíti az országot. Ha annyira fontos számodra a magyar kultúra értékeinek ápolása, tedd azt, amit ők tesznek, hozz létre a hasonló gondolkodásúakkal együtt civil szervezetet és a privát vagyonodból, a szabadidődből meg a kreativitásodból áldozz a számodra fontos értékek megóvására. (És ne fogadj el külföldről érkező támogatást, ha nem akarsz.)
süti beállítások módosítása