B1 blogcsalád



Kövér László világszínvonalú magyar egészségügyről beszél

2017. június 19. - nickgrabowszki

Az Országgyűlés elnökének a külföldi egészségügyi miniszterek találkozójának gálavacsoráján sikerült bődületes ökörségeket mondani. Biztos arra gondolt, azok úgyse jártak mostanában magyarországi kórházban, simán elhisznek neki bármilyen vad dolgot mond be.kl.jpeg

Kövér az MTI tudósítása szerint a Várkert bazárban rendezett vacsorán azt állította:

Magyarország 2010 óta nagy lépéseket tett meg az egészségügy területén is. 

Szerinte a magyar egészségügy képes világszínvonalú teljesítményre, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon évről évre növekszik azok száma, akik életmentő új szervhez jutnak 

Továbbá hasonlóképp kiemelkedő Magyarország teljesítménye

  • az orvosképzésben,
  • a gyógyszergyártásban,
  • a járványügyi ellátásban
  • vagy a természeti kincsként kezelt gyógyvizeink használatában.

Valamint 2011-ben bevezették a chipsadót, az alaptörvény megteremtette "az emberi test védelmének kereteit, bioetikai alapjait" (azaz belekerült a klónozás és a eugenika tilalma).

Biztosan a veleszületett nagyvonalúsága miatt volt, hogy a fideszes a házelnök

elfelejtette megemlíteni,

  • hogy Magyarországon soha nem látott hosszúságúra nőttek a kórházi várólisták,
  • hogy soha nem látott mértékű az orvoselvándorlás (akkora a hiány, hogy már nyugdíjba sem akarják elengedni az orvosokat, és rezidensek ügyelnek a sürgősségi osztályokon),
  • hogy a kórházak alulfinanszírozottsága miatt a betegeknek kell már vinniük a wc-papírt, a kézmosót és a fájdalomcsillapítót is,
  • hogy vannak esetek, amikor az orvost is,
  • hogy a kórházak állapota végtelenül lepusztult,
  • hogy ezeknek köszönhetően Magyarországon a várható élettartam az egyik legrövidebb az Európai Unióban,
  • és Európa legelhízottabb országa vagyunk, a világon a harmadikok,
  • hogy még Balog egészségügyi miniszternek is elrontották a műtétéjét.

cseptud.jpgA képen a csepeli tüdőgondozó

Ezek miatt lehet, hogy nem véletlen, hogy a választók kétharmada szerint katasztrofális állapotban van a magyarországi egészségügy, és ugyanennyien állítják, hogy amiatt leginkább a Fidesz-kormány hibáztatható. A kukacoskodók. 

Akik nem tudnak örülni a sikereknek.

Kövér, úgy tűnik, nem tud az alapvető hiányosságokról, a külföldi egészségügyi miniszterek meg elhitték neki az önfényezést. (Vagy csak udvariasan mosolyogva úgy tettek, mint akik elhiszik.)

Update: hétfőn Semjén miniszterelnökhelyettes is arról beszélt az egészsségügyi minisztereknek, hogy

Magyarország egészségügyi teljesítménye nemzetközi téren is figyelemreméltó, és más országoknak is hasznos példát nyújthat.

Ami nagyon kemény hír az azért a világnak: az Orbán-kormány exportálná a magyar egészségügyi állapotokat. Talán azért, mert ha mindenhol ugyanannyira lesz rossz, mint Magyarországon, akkor már fel sem tűnik majd, hogy nálunk mekkora a baj.

A valóságtól ennyire elrugaszkodnia legutóbb Orbán miniszterelnöknek sikerült, amikor világszínvonalú magyar futballról beszélt. Majd a magyar válogatott másfél óra múlva kikapott Andorrában.

Annyi mondjuk nyilvánvaló, hogy a magyar egészségügy pont annyira világszínvonalú, mint a magyar futball.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5112605469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.06.19. 12:43:18

Vajon hol van az a pont, amikor egy embert gyámság alá lehet helyeztetni?

Akhmed Há CIA terrorista 2017.06.19. 12:46:06

Abból a nevetségesen kevés EÜ- járulékból, valóban
csoda, hogy egyáltalán még létezik magyar egsészségügy.

A magyar orvosok bizonyos területeken- akárcsak a szakápolók- pl aneszteziológia/ intenzív terápia- tényleg világszínvonalú tudást és gyakorlatot nyújtanak.
Kivételek, persze mint minden szakmában, akadnak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.19. 13:56:35

@Punxsutawney Mormota: Csak egy embert?

@Akhmed Há CIA terrorista: Van egy-egy kiemelkedő képességű orvos, figyelmes nővér, de az egészségügy átlaga csapnivaló. Van például olyan ortopédiai műtét, amit az egyik budapesti kórházban napi szinten végeznek, de vidéken nem is hallottak az eljárásról és amputációt ajánlanak annak, akinek nincs pesti protekciója, hiába van neten is elérhető tankönyvi leírás hozzá...

A járulékok összege megfelelő lenne, ha az orvosok nem lopnák el a felszerelést a magánrendeléshez, nem szerveznék ki a takarítást, az étkeztetést és a karbantartást minőségi garanciák nélkül haveri cégekhez, nem lenne hűbéri rendszer az orvosok között és a portás tényleg szólna, amikor ki akarnak vinni valamilyen lopott eszközt...

Lengyel 2017.06.19. 14:01:23

Az édesanyám a kórházi fertőzésbe halt bele, mert nem volt 500 Ft fertőtlenítőszerre. Nyilván a stadionépítés, meg a kisvasút fontosabb volt. Reméljük, hogy mindenki megkapja egyszer a büntetését, az elkövetett cselekedeteiért.
A népképviseleti demokrácia végleg megbukott!

morpho 2017.06.19. 14:47:38

@Akhmed Há CIA terrorista: Te miről álmodozol pubi? Megdögleni járnak az emberek kórházba! Csakis Soros lehet a hibás! Tényleg, van olyan probléma Magyarországon, amiért a kormány felelős, vagy ilyen már nincs?

Punxsutawney Mormota 2017.06.19. 14:57:07

@Online Távmunkás: Most konkrétan Laci bácsin méláztam el.

morpho 2017.06.19. 15:01:09

@Online Távmunkás: 2010 és 15 közt 51 Mrd forinttal emelkedtek az egészségügyi kiadások, miközben Mészáros Orbán Lőrincz csak tavaly 100 Mrd forintot lopott ki a költségvetésből. Miről beszélgetünk?

morpho 2017.06.19. 15:02:48

@Punxsutawney Mormota: Elmélázol Laci bácsin?? Gyorsan kezdj el csinálni valamit! Bármit!

Akhmed Há CIA terrorista 2017.06.19. 15:09:01

@morpho:

Aha Mészáros Lőrinc lopta el az EÜ- járulékokat- vagy az orvosok?
Majd a 200 kg- os altatógépet csakúgy hazaviszi a magánrendelésre, mi?
Meg a kézfertőtlenítőt :DD

Most akkor az orvosok lopják el a pénzt- már vagy 60 éve- vagy a Zorbán miatt nincs pénz az egészségügy- szintén már vagy 60 éve?

Öcsisajt, az elempés idióta puytinozó b@rmok is felkészültebbek nálad...

Punxsutawney Mormota 2017.06.19. 15:18:51

@morpho: A kormányzás lényege a munka és felelősség delegálása az alsóbb szintekre. Nos, pártunk és kormányunk mindenféle ballépéséért Sorosra delagálta a felelősséget. :)

Punxsutawney Mormota 2017.06.19. 15:25:27

@morpho: Baszki, próbálok lemenni alfába, hátha bekukkantást nyerhetek abba párhuzamos univerzumba, ahol él :D Ki tudja? Lehet, hogy ott Pénztáros Lőrinc a kikiáltási ár +150%-on veszi a földeket, a kisvasút körbeéri az egyenlítőt, Récsöl a Kis-Andamán szigeteken bárpultos, és a válogatott meg meverte Andorrát.

morpho 2017.06.19. 15:41:56

@Akhmed Há CIA terrorista: Erre csak annyi megjegyzésem volna, hogy Soros. Tök felesleges bármi másról beszélni. Esetleg migráncsok és Brüsszel!!! Ki a faszt érdekel a magyar egészségügy, amikor Orbán a magyarok érdekében lophatja a közvagyont!! Hajrá pubi!!!

morpho 2017.06.19. 15:43:44

@Punxsutawney Mormota: "hátha bekukkantást nyerhetek abba párhuzamos univerzumba, ahol él"
Nem fog menni! Még Habony is kimegy a szobából, ha Kövér bemegy. (ez tök komoly! :)

Punxsutawney Mormota 2017.06.19. 15:47:34

@morpho: :D Szerinem egy habonyárpi ne legyen finnyás! Ennél nagyobb kupac szarokat habzsol be és okád ki nap nap után.

ebella 2017.06.19. 17:51:00

Közeledik a vég, érzik. Ezét mondanak egyre nagyobb baromságot, hogy a legbutábbak még inkább nekik szurkoljanak, hiszen olyan jók a néphez. Ha már azok sem fognak hinni nekik, akkor annyi.

morpho 2017.06.19. 18:21:08

@Punxsutawney Mormota: Szerintem se legyen finnyás! Sőt! Kis szerencsével egy cellában fognak ülni a Kövérrel! Ott majd megkedvelik egymást! Mellettük Orbán és Simicska...

szolgalélek 2017.06.19. 19:22:19

@Akhmed Há CIA terrorista: nem jó a felvetés, a magánrendelés az állami intézményben folyik. nem kell vinni-venni.

Szondi István 2017.06.19. 19:37:24

@Lengyel: én is nagyon remélem és persze minél elöbb!!

teéjesenmindegy 2017.06.19. 20:01:36

@Lengyel: Az unióban kórházi fertőzésben évente 150ezren halnak meg. Biztos mindenhol máshol is kisvasutra költik

rovid 2017.06.19. 20:13:42

már csak azért sem lehet igaz, mert ennyi idő alatt ezt a kretént sem tudták meggyógyítani

has 2017.06.19. 20:37:18

@Akhmed Há CIA terrorista: Még ha tudásuk meg van is, a berendezések, épületek lepusztultak. Nyerjen vettel egy trabanttal, ha tud.

sakkosfx 2017.06.20. 00:13:30

Most jöttem rá miért zárták be a diliházakat, hogy egy döntéshozó se kerülhessen oda soha, még ha cipőjével veri is az asztalt mint Nyikita H.

ebella 2017.06.20. 02:56:56

@teéjesenmindegy: Te egy igazi keresztény úriember lehetsz. Láthatóan a nevelésed is annak megfelelő volt.

2017.06.20. 17:46:26

Ez egy igazi alkesz barom ! Elővehetné már a kötelet és lemehetne a pincébe, egy kalapácsal és egy nagy szöggel. Ami megbirja a parasztját !
süti beállítások módosítása