B1 blogcsalád



Magyarországon továbbra is bárkit le lehet hallgatni bírói engedély nélkül

2017. május 14. - ashwood

20140226telefonos-kommunikaciot-titkosito-megoldas-lehallgatas.jpgAki egy polgármesteri irodát hallgat le a polgármester tudta és beleegyezése nélkül, az Magyarországon jogkövető állampolgárnak számít – legalábbis a legfőbb ügyész szerint.

Ózd jobbikos polgármestere harcol – saját bevallása szerint – azzal, hogy tavalyi megválasztása óta folyamatosan lehallgatják az irodáját. Ezúttal a pártelnök Vona Gábor tudakolta a legfőbb ügyésztől: lehet-e ilyet csinálni Magyarországon.

A türelmetleneknek a rövid válasz: igen.

Az ügyészség álláspontjának megértéséhez egy picit vissza kell mennünk az időben. 2016 tavaszán találtak a közmédia vezetőinek irodájában és tárgyalójában lehallgató berendezéseket – mind kép-, mind hangrögzítésre alkalmas, rejtett felvevőket. A fidesznyik káderek érintettségéhez kérdést sem fért, így Polt Péterék komoly kihívással néztek szembe: a nyilvánvalót már nem tagadhatták, de ki kellett találni, miért is nem bűncselekmény az illegális lehallgatás. A kényszer végül parádés ügyészi indoklásban csúcsosodott ki: nem történt tiltott adatszerzés, mivel azt csak és kizárólag magántitok megsértésével lehet elkövetni, magántitkok pedig kizárólag saját tulajdonú ingatlanban, úgynevezett lakásban léteznek. Aki tehát köztitkot lop, annak szabad a pálya. El is engedtek iziben mindenkit.

Most Ózdon is ugyan ezt vette alapul Polt. Szerinte egy polgármestert tudta és beleegyezése nélkül lehallgatni "büntetőjogi következményekkel nem jár". A legfőbb ügyész egyértelművé is teszi a fentieket: aki "hivatali ügyintézés céljára szolgáló helyiségeket" bepoloskáz, átkutat (!), az ott elhangzottakat rögzíti, azzal szemben büntetőjogi felelősséget nem lehet érvényesíteni.

Polt azt állítja: már február 15-én jelezte ezt az országgyűlésnek és kezdeményezte a büntető törvénykönyv módosítását. Az elmúlt negyed évben azonban sem képviselő, sem a kormány semmiféle törvénymódosítást nem nyújtott be, hogy ezt az állítólagos kiskaput bezárja.

Esetleg valakinek az érdekét szolgálja, hogy bárki bárkit leghallgasson?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3312504161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihajil Ignatyev 2017.05.14. 12:01:41

Ámerikában a Hazafias Törvény értelmében, bírói végzés nélkül életfogytig lehet bárkit börtönben tartani.

Mihajil Ignatyev, CEU- proktőr és anal- izátor (orosz hacker) s.k.

Bambano 2017.05.14. 19:45:11

az is számít, hogy ki mondja. polt jogász, tehát a véleménye jogi kérdésekben nem mérvadó.

egypasas 2017.05.15. 07:01:24

Mihajil, olvass többet angolul! A Patriot Act csak külföldiek fogvatartását tette levetővé határozatlan időre.
A többi stimmel! :D
Ezért most nem jár a sordíj!

Csaba Szikora 2017.05.15. 08:00:54

Milyen jó is volt a 2000-es években,mikor nem szabadott lehallgatni senkit.Gyurcsány meg asszonya Dobrev,meg az a Welt xxxx KFT nyugodtan megbeszélhették a 18 milliárdos lenyúlást telefonon.Senkitől sem kellett tartaniuk.

Győző Zakariás 2017.05.15. 09:03:13

@egypasas: Mihajil nem egy létező személy. Ő fizetett troll és nem tud angolul.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.15. 14:59:57

Már boccs, de szerintem ez jó hír, ha igaz.

Tudtommal ha bárkit le lehet hallgatni büntetlenül valóban, akkor az az aktuális kormánypártra nézve ciki elsősorban.
Feltéve ha van takargatni valója.

Az ellenzékiekre is csak akkor ha van takargatnivalójuk.

Egyébként magáról a felvételről, hogy Janiczák korrupt, és média munkatársakat vesztegetne, vagy fenyítene meg, arról van véleményed ?

Esetleg arról, hogy a Simicska vezette Index ezeket az ügyeket elhallgatta, hisz a felvétel már az index birtokában van régóta, és egy szót se szóltak erről ?
www.origo.hu/itthon/20170419-janiczak-david-jobbikos-polgarmester-egy-napja-az-ozdi-hivatalban.html

Vagy arról, hogy Janiczák ellen folyik egy lehallgatás okán indított feljelentés, amit ő készített személyesen diktafonnal ?
index.hu/belfold/2017/01/09/janiczak_ozd_jobbik_lehallgatasi_botrany/

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.15. 15:08:50

@Legeslegalja:

Egyébként az téyleg érdekes, hogy a Simicska vezette Index hogyhogy nem hozott le semmit a Janiczakról kapott 8 órányi hanganyagból ?

Zsarolják vele Simicskáék a Jobbikot, és Janiczakot ?

Hogy lehet, hogy az Origóhoz jutott 1.5 órányi anyagban is rengeteg kompromittáló anyag van, amíg az Index 8 órányiban semmit nem talált, aminek ez a része ?

magyaridok.hu/belfold/vesztegetes-gyanuja-az-ozdi-jobbiknal-1604629/
A polgármester durvának minősítette a szöveget, majd odaszólt valakinek, hogy „hívd már fel azt a Kovácsot (aki a cikket jegyzi – a szerk.), verdesd meg a fejét". Hogy ez pontosan mit jelentene, nincs kifejtve, mivel Almási jegyző felvetette, hogy talán le kellene fizetni az újságírót.

„Ne vesztegessük meg inkább, ne vegyük meg? Csak úgy kérdezem."

Janiczak válasza sem sikerült kevésbé vészjóslóra, a jobbikos polgármester szó szerint úgy fogalmazott, hogy „Ne, hagyd még játszani". A legmeghökkentőbb mégis az, hogy ahhoz képest, hogy konkrétan egy újságíró megvásárlásáról, rosszabb esetben megfenyegetéséről beszélnek, a párbeszéd teljesen természetesnek tűnik. Mintha ez lenne a normális, szokott nyelvezet Ózdon vagy legalábbis a polgármesteri hivatalban.
süti beállítások módosítása