Magyarország kétszeresen is biztosra akar menni, nehogy – úton Nyugat-Európába – illetéktelenek a területére léphessenek, ezért újabb kerítést emel a déli határon. A lépés még jobban kiélezi a feszültséget az unióval, amelyről Orbán Viktor úgy gondolja, hogy túl puha álláspontot foglal el a bevándorlás ügyében. Egyébként már az első határzár is azt eredményezte, hogy a korábbihoz képest csupán egy töredéknyi ember jutott be az országba. Az idén pl. 1142-en próbálkoztak illegálisan Szerbia felől, ám nyilvánvalóan ez is sok volt a hatalom számára. Lázár János azt jósolta, hogy az idén lényegesen megugrik a szám. A szerb oldalon 7 ezren várakoznak, a magyar hatóságok azonban naponta csupán 10 menedékkérőt engednek be. A lap ugyanakkor úgy véli, hogy nem lesz könnyű, ha az újabb határzárhoz és a migránsok fogvatartására szolgáló konténertáborok megépítéséhez a magyar fél külföldről akarna pénzt szerezni. (A becsült költség átszámítva majdnem 131 millió dollár.) Gondot jelent a határvadászok toborzása is. Viszont mindezek alapján Magyarország a bevándorlás ügyében továbbra is rémes alaknak számít az unióban, amely közös bevándorlás-politikát igyekszik kidolgozni. Orbán közben nyilvánvalóan harcol azokkal, akik menedéket keresnek magyar földön.
FAZ
A berlini Humboldt Egyetem egyik professzora szerint terjed az a bénító érzés, hogy ha komolyra fordulnak a dolgok és meg kell őrizni a jogállami és demokratikus normákat, akkor csődöt mondanak az uniós intézmények. Florina Meinel rámutat, hogy az EU tétlenül nézte, amint Magyarországon kiépült a tekintélyelvű rendszer, és nem sokat tett az ellen sem, hogy Lengyelországban a hatalom megzabolázza az igazságszolgáltatást. Igaz, a Tanácsnak nem sok alkalmas eszköz van a kezében ilyen esetekre. A jogállamiság megsértését pl. csak egyhangúan mondhatja ki. Nincs sokkal jobb helyzetben az Európai Bíróság sem. Csak tűszúrásokra képes, lásd a magyar bírák kényszernyugdíjazását. Ezért a kulcsszerep a Bizottságra hárul. A kelet-európai, euroszkeptikus kormányok ugyanakkor úgy állítják be, hogy a testület lépései mögött a neoliberális tagok, a liberális elit és a nyugatról pénzelt civil csoportok összeesküvése rejlik, ráadásul Brüsszel kettős mércével mér. Azt nem teszi szóvá, ha nyugaton szegik meg az értékeket. Hogy az unió Lengyelország kapcsán többet tudott tenni, mint a magyarok esetében, az az Európai Parlament felértékelésének a következménye. Fontos, hogy a Fidesz a konzervatív pártcsalád tagja, a PiS viszont nem.
A kérdés ezek után az, miként tudja Európa meggátolni a jogállami kultúra szétesését. A mostani intézményi szerkezetben a Bizottság nemigen tehet mást, mint hogy kitart a technokrata megközelítés, illetve az óvatos politizálás kettős stratégiája mellett. Hogy ez mennyire lehet sikeres, az más kérdés. Ha megkapja a támogatást Németországtól, akkor van rá remény. Épp ezért Berlinnek nem szabad a legkisebb arroganciát sem tanúsítania.
A lap Magyarország szeretett ellenségének nevezi Soros Györgyöt, akit a kormány most éppen ki akar seprűzni az országból a birodalmával együtt, miközben Orbán azért egy s mást köszönhet a milliárdosnak. De Sorost, a Nyílt Társadalom Alapítványt és egy sor, a befektető által támogatott civil szervezetet sok más helyen is az állam ellenségévé nyilvánították. Előkelő hely jut neki a magyar politikai vitákban is. A kormánypárti újságok azzal vádolják, hogy ő hangolta össze menekülthullámot, a tüntető pedagógusokat a bábjainak minősítik. Meg hogy ő fordít több nyugati vezetőt is az orbáni rendszer ellen. Pedig a kormányfő pályája aligha indult volna annyira sikeresen az oxfordi Soros-ösztöndíj nélkül. És még 7 évvel ezelőtt is személyesen egyeztettek a romák beilleszkedésének elősegítéséről. A hivatalosságok csak 2013-ban kezdtek el Soros túl nagy befolyásáról beszélni, amikor Bajnai Gordon megpróbált visszatérni a politikába. Az általa alapított Haza és Haladás Intézetet ugyanis egy olyan amerikai központ finanszírozta, amely Sorostól is kapott pénzt.
A legújabb kampány mögött az áll, hogy jövőre választások lesznek, és a szavazópolgárokat úgy lehet a legjobban megszólítani, ha először félelmet keltenek bennük, hogy azután a kormány meg tudja védeni őket a szóbanforgó veszélyektől. Így volt ez a menekültekkel és ez a helyzet most Sorossal is: a népet megint meg kell menteni. Közben a hatalom közeli média azt állítja, hogy az üzletember évente 1,5 millió eurót ad a független sajtónak és egy pár kiválasztott civil programnak. Ám ez csak morzsányi, ha azt vesszük, hogy a kormány 250 millió eurót juttat a szinte csak a hivatalos propagandát terjesztő közrádiónak és –tévének, illetve 16 millió eurót a számára kedves civil csoportoknak. Ha Soros valóban ártani akarna Orbánnak, akkor nem sajnálná rá a pénzt, de igazából sokkal kevesebbet költ Magyarországon, mint 15-20 éve. Az összeg messze nem elegendő a kormányváltáshoz, arról nem beszélve, hogy ahhoz a társadalom elégedetlensége is szükséges volna.
A miniszterelnök valószínűleg a jövőben is megpróbálja hidegre tenni az őt bíráló szervezeteket, vagy megértetni velük, hogy foglalkozzanak kevésbé kényes témákkal, a korrupció és a polgárjogok korlátozása helyett. Hogy maga Soros ebbe miért menne bele? Orbán feltételezi, hogy a befektetőnek a CEU fontosabb, mint az egész civil társadalom. De az sem kizárt, hogy a Fideszen belül egyesek szívesen megszabadulnának az egyetemtől is. Orbán pragmatizmusa azonban lőhet ezeknek az elképzeléseknek. Mert ha meg tud állapodni a milliárdossal és így a kritikus szervezetek a jövőben nem kapnának anyagi segítséget, az jackpot volna a számára. Szóval a politikus csak nyerhet, szemben azokkal a magyarokkal, akik még hisznek a demokratikus értékekben. Mert az NGO-k meggyengítése folytán Orbán még nagyobb hatalmat összpontosíthat a kezében.
NZZ
A lap kritikája azt a következtetést vonja le Paul Lendvai legújabb Orbán-könyve alapján, hogy a politikus szerepe aligha tagadható Európa fenyegető összeomlásában. Az általa szorgalmazott bezárkózás ugyanis a Brexit után újabb lökést kapott, mivel kudarcot vallott a menekültkvóta és Törökországgal csupán ingatag megállapodást sikerült tető alá hozni. Az elemzés a kormányfőt a Merkel-ellenes front zászlóvőjének nevezi. Idézi a kötetből, hogy az orbáni tekintélyuralmi rendszer nem a puszta elnyomásra épít, mint Putyin. Bőkezűen osztogatja a hivatalokat, ezáltal híveiből egész hálózatot hozott létre, amely messze nem csak a közigazgatásra, a rendőrségre, a titkosszolgálatra és a hadseregre terjed ki. Ám hatalmát leginkább a kitűnő politikai ösztönökkel párosuló személyes kisugárzásának köszönheti.
Mindezt meg is hallgathatja itt.
