Nem is tartott szombaton semmiféle rendezvényt a Demokratikus Koalíció - tudta meg a B1 blog.
A párt tisztújító kongresszusa március 4-én lesz, de a pártelnökre online lehet voksolni, s a szavazás napokkal ezelőtt lezárult, így pénteken vagy akár csütörtökön is kiadhatták volna szombati közleményüket
a 98 százalékos többségről.
A Gréczy Zsolt által vezetett sajtóosztály azonban szándékosan Botka László beszédéhez igazította kommünikéje nyilvánosságra hozatalát. (Erről, mint a Botkára adott válaszról, itt írtunk.)
A párt alelnökeiről és elnökségi tagjairól a DK március 4-ei kongresszusa dönt. A választási szabályok hasonlatosak a többi pártéhoz, ahhoz, hogy valaki elnökségi tagjelölt vagy alelnökaspiráns lehessen, keresztül kell jutni a jelölőbizottságon.
Az viszont valóban ritkaság, hogy a DK kongresszusán minden párttag alanyi jogon részt vehet és voksolhat.
pelikánjózsef