B1 blogcsalád



Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje a B1-en , 2017. február 13.

Terjed az újfajta nacionalizmus

2017. február 13. - Szelestey

Szelestey Lajos népszerű lapszemléi ezentúl a B1 blogon olvashatóak minden reggel.

szelestey.jpg

Aggódik a NATO, hogy Amerika kiszáll; terjed az újfajta nacionalizmus, megvív egymással a felvilágosodás és a régi rendszer; Juncker korán végrendelkezett?

Nemzetközi sajtószemle, 2017. február 13.        

              financial_times.jpg

FT

A NATO-országok kénytelen-kelletlen a katonai költségvetés emelésére készülnek, miután az Egyesült Államok kemény követelést támasztott velük szemben ez ügyben. A szövetség tagországai azt is tisztázni kívánják, hogy Trump miként képzeli el a szövetség jövőjét.

A védelmi miniszterek a hét közepén, Brüsszelben két napon át tárgyalnak új kollégájukkal, Mattis tábornokkal.

Szeretnének tőle további részleteket is megtudni, hiszen az elnök többször is idejétmúltnak minősítette a szervezetet, továbbá megkérdőjelezte, hogy fennmaradhat-e az Európának nyújtott amerikai védernyő. Azt is igyekeznek tisztázni, hogy mennyivel növeljék a tagállamok katonai kiadásait. Azt remélik, hogy a vendég megnyugtatja őket, vagyis hogy az USA nem vonul ki a földrészről, illetve hogy Oroszországgal változatlanul az erő helyzetéből kell tárgyalni. Ami a pénzügyi kérdést illeti, jelenleg csupán öt ország teljesíti a két %-os kötelezettségvállalást De a gazdasági bajokkal küszködő olaszok és portugálok csak nehezen tudnak eleget tenni a tengerentúli kívánságnak. A többiekről Darvas Zsolt a brüsszeli Bruegel Intézettől azt mondja, hogy esetükben csupán a megfelelő politikai döntést kell meghozni.           

 die_zeit.jpg

Die Zeit

Egy brit politológus szerint az újfajta nacionalizmus megkérdőjelezi a globalizálódást és az egész az egész nyugati létformát, ráadásul a baj sokkal kiterjedtebb lehet, mint ahogy azt eddig feltételezték. Colin Crouch, aki a posztdemokráciáról írott könyvével lett ismert, rámutat, hogy a fejlett világ elvesztette az ellenőrzést a globalizáció fölött, az ipari államok már nem tudják a megszokott biztonságot szavatolni főként az időseknek és azoknak, akik elvesztették a munkájukat. Ezzel párhuzamosan egyre több menedékkérő jött, illetve mind több merényletet követtek el. Utóbbi kettőnek nem sok köze volt egymáshoz, ám a nyugati közvélemény szemében mégis úgy jelent meg, hogy más kultúrából érkezik a tömeg, amelynek soraiban terroristák is lehetnek. Az idegenellenes mozgalmak jócskán kihasználják a társadalom félelmét az iszlámmal szemben. A magyar, a lengyel és a cseh kormány Európa-ellenes szólamokba kezdett, amikor segítenie kellett volna a görögöknek és az olaszoknak a menekültek ellátásában, pedig amúgy a három állam igencsak sokat profitált az uniós tagságból.

A globalizációval veszélyes spirálba került a konfliktus a nyugat és az iszlám között. Egyesekben erősíti a bezárkózás igényét, így kerül egymással élesen szembe a globalizálódás és az újjáéledt nacionalizmus, és egyúttal a hagyományos pártok vitájának a helyébe lép. Megismétlődik az, ami a 18. században játszódott le: megvív egymással a felvilágosodás és a régi rendszer. Merthogy előbbi a piaci ésszerűség formájában egyre kevésbé vesz tudomást a kulturális és nemzeti határokról. Utóbbi hívei ugyanakkor elutasítják a tudományt és a józan észt, lásd Trumpot és a Brexit támogatóit. Nézeteik visszhangra találnak azok között, akik úgy érzik, hogy leszakadtak és az elit elnyomja őket. Az igazi konzervativizmus azt ígéri, hogy a vezér hozza vissza a biztonságot, a régi értékek, a nemzeti erő révén. Itt hatalmas erők feszülnek egymással szembe, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi következik ezután.

                                                                                                     der_standard.jpg

Der Standard

A kommentár Juncker korai végrendeletének nevezi, hogy a Bizottság elnöke szerint az unió rámehet a Brexitre. Az elemzés szerint ugyanakkor nem meglepő, hogy a politikus nem pályázza meg a következő ciklust, inkább az időzítés az, ami érdekes. Az uniós választások ugyanis nem olyan régen voltak, ennyi idő alatt nem lehet belefáradni a munkába, ráadásul a bejelentés találgatásokhoz vezetett, mármint hogy idő előtt távozik hivatalából, illetve hogy ki lehet az utód. És pont akkor, amikor az EU az eddigi legnehezebb időszakát éli át. Hiszen Trump a szervezet ellen van, nem javult a viszony az oroszokkal és a törökökkel, a britek pár héten belül hivatalosan is megindítják a kilépést. Továbbá a 27-ek cselekvőképtelenek a holland, a francia és a német választások miatt. Mindent egybevéve Juncker arra igyekezett felhívni a kormányok és a polgárok figyelmét, hogy az egész unió jövője a tét. Merthogy Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal az oldalán megpróbálja majd megosztani a tagokat. Meggyőződéses európaiként valószínűleg abból is elege van a luxemburgi politikusnak, hogy a kormányfők folyamatosan cserben hagyják a csúcsértekezleteken őt is és a Bizottságot is. Egyre több ország épít az önzésre és a nacionalizmusra, ahelyett, hogy azon dolgoznának, miként lehetne közösen kilábalni a bajból és szembeszállni mindazokkal, akik tönkre akarják tenni az EU-t. Mintha azt akarta volna egyértelműen tudatosítani, hogy ébredjetek fel, és harcoljatok az unióért!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4912253324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunt 2017.02.13. 08:58:35

Az Unió túl sok értékes évet pocsékolt el a lejárt statusquo védelmében, a helyett, hogy közben kidolgozott volna néhány működőképes alternatívát. Most már csak a veszett fejsze nyelét keresheti.
süti beállítások módosítása