B1 blogcsalád



MSZP-s pletykák: Demeter Mártát "megfordíthatták"

2017. február 01. - Mr Flynn Rider

Demeter Márta nem csak az MSZP-s frakcióból, de a pártból is kilépett tegnap. A pletykák szerint „megfordították”, azaz átállították a Jobbikhoz, vagy a DK-hoz.

 demeter_marta_mszp.jpg

Demeter Márta a hivatalos megszólalások alapján független képviselőként folytatja munkáját, mandátumát nem adja vissza. Az MSZP-s politikusoknak írt levele alapján azért lépett ki, mert

"az MSZP formális és informális vezetői közül többek tettei is olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek egyértelműen megkérdőjelezik a párt hitelességét, illetve elkötelezettségét a kormányváltásra."

Igencsak rossz véleménye lett a pártjáról: hónapok óta fogalmaz meg kritikákat, azonban annak nem volt visszhangja.

Szerinte egy markánsabb, keményebb és gyorsabban reagáló baloldali politikára lett volna szükség.

A döntés hónapok óta érlelődik benne, szándékosan a tavaszi ülésszak kezdete előtt lépett, azt nem tudja, lesznek-e követői, egyedül döntött a kilépés mellett.

“Arra kaptam felhatalmazást a választóktól 2014-ben, hogy a kormányváltásért küzdjek, a jövőben is ezt akarom tenni”

– mondta a HVG-nek. A politikus gyakorlatilag kimondta azt a kritikát, amit sokan évek óta csak egymás között mernek kimondani az MSZP-vel kapcsolatban:

“Látszik, hogy sok tag maximálisan elkötelezett a kormányváltás mellett, azonban vannak olyan formális és informális körök, akiknek nem ez az elsődleges prioritás, vagy csak megelégednének egy egyszerű túlélési stratégiával és nem markáns kormányváltó megoldásban gondolkodnak.”

Korábban mi is megírtuk: az ellenzéki pártoknak nem egymással kellene foglalkozniuk, hanem az országgal és a választóikkal. Demeter Márta is ugyanezt írta:

“ pártpolitika és a párt belső ügyei helyett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a társadalomra, ezt viszont úgy tudja hitelesen képviselni, ha függetlenként dolgozik tovább.”

Úgy látja, párton kívüliként a kormányváltáshoz szükséges bizonytalanokat is hitelesebben lehet megszólítani, és könnyebb az emberekkel érdemi kapcsolatokat építeni, ez ma egy politikus dolga.

Az MSZP ahelyett, hogy önmagába nézett volna, vagy megpróbálta volna rendezni a dolgot a képviselőjével, pletykákat kezdett terjeszteni informális csatornákon, illetve hivatalosan felszólították, hogy adja vissza a mandátumát.

Burány Sándort "mélységesen elszomorítja képviselőtársa döntése, amely teljesen váratlanul érte". A politikus elmondta: Demeter Márta az MSZP támogatásával nyerte el mandátumát, így azt várja el tőle, hogy azt adja vissza a szocialista pártnak. Nyakó István, az MSZP szóvivője is "megdöbbent Demeter Márta döntésén, tudomása szerint semmilyen előzménye nem volt a képviselő elhatározásának".

(Ehhez képest Demeter Márta azt állította, hónapok óta fogalmaz meg kritikákat. ezek szerint ezek az emberek egy frakción belül sem beszélnek egymással...?)

Folyosói pletykák szerint Demeter Mártát egyszerűen megfordították, azaz beszervezték egy konkurens párthoz, a Jobbikhoz, vagy a DK-hoz.

A politikus azt mondta ugyan, hogy függetlenként dolgozik tovább, de nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy másokkal fog együtt dolgozni.

demeter_marta_mszp2.jpg

A HVG-nek például azt mondta, olyanokkal működne együtt, akikkel az értékrendje azonos, és akik szintén a jelenlegi kormány leváltásáért dolgoznak.  (Ennek alapján a DK-s pletyka a valószínűbb.) Hozzátette: másik pártba nem tervez belépni, azt pedig majd “az idő eldönti”, hogy elindul-e egyéniben a 2018-as választáson.

Azt is elmondta, hogy mostanában nagyon öncélúvá vált a politika, inkább arra koncentrál, hogy munkájával hozzájáruljon a kormányváltáshoz.

"Kemény helyi, a társadalomban végzett munkát, ügyek rendszerkritikai feltárását, szakpolitikai témákat, az emberek valós képviseletét végzi továbbra is,"

Azt is hozzátette: ő vagy az értékrendje nem változott, a társadalmi igazságosság és szolidaritás vezérli. 

A Demeter Márta kilépésével az MSZP országgyűlési képviselőcsoport létszáma 28-ra csökkent, a függetlenek száma 11-re nőtt. 

Demeter Márta

Az 1983-ban született; 2014 óta országgyűlési képviselő, szakterülete a biztonságpolitika, emellett a külügyi bizottság tagja volt eddig. Az MSZP-ben előbb a zuglói pártszervezetben politizált, majd mostanáig a kőbányai MSZP alelnöke volt. 2012 és 2014 az MSZP országos elnökségének volt a tagja, tavaly ismét indult a tisztségért, de nem választották meg a nyári tisztújító kongresszuson. 

A házszabály szerint ha valamely képviselő frakciótagsága megszűnik, a képviselő függetlenné válik. A függetlenné vált képviselő a képviselőcsoport-tagsága megszűnése után hat hónap elteltével bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1712173960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.01. 11:52:32

Függetlenek az igazságtól! Nem függetlenek téveszméiktől!

Doberdo 2017.02.01. 12:46:00

Aki tenni akar az a legtöbbet azzal tehet, ha menekül a parlamentből. A MSZP nem akar
társadalmi szövetséget a kormányváltásért, annak amit tesznek (nem tesznek ) értelme már nincs. Az a 20- 40 képviselői hely a parlamentben megszerezhető, de az ország képét
semmivel nem befolyásolja. Sajnos a magyar értelmiség már alkalmazkodott a NER-hez, ahogy annak idején Kádár rendszeréhez is.

s.g.l. 2017.02.01. 15:35:04

a problema az, Demeternek igaza van.
lepra, teszetosza kommunikálni nem tudók gyülekezete a szocipárt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.01. 16:09:30

Tegye fel a kezét, aki nem fordítaná meg Demeter Mártát! :-)

BAZINGA2 2017.02.01. 16:15:52

Egyetértek Demeter Mártával. A cél mindig az, bekerülni a Parlamentbe és jópénzért elüldögélni 4 évig. A választókra pedig tesznek jó magasról. Neki meg nem tetszik.

Conchobar 2017.02.01. 16:41:56

Szó, ami szó, én is megfordítanám Máriát. Állásból hanyatt

Chris Lamb 2017.02.01. 16:45:37

@BAZINGA2: Akkor ezek szerint a baloldal vezető pártja nem is akar váltást? :O

Boross Bence 2017.02.01. 17:07:30

Demeter Márta
Gál J. Zoltán
Kerék-Bárczy Szabolcs
Szanyi Tibor

Mind azt mondják, hogy az MSZP/DK igazából nem is akar nyerni 2016-ban.

Csülkös Pacal 2017.02.01. 17:35:41

A múltban nehéz lesz nyerni...

para_noir 2017.02.01. 17:52:26

Akárhogy is, ezt a Mártát én nagyon sunáznám.

szkepi 2017.02.01. 18:27:57

Márta maszop, holnap elmegy AMUGY IGAZA VAN. ENNYI HÜLYÉT, MINT AZ MSZP-BEN. TOBIÁST MEGVETTE A FIDESZ/OTP DUO. A SZÉKHÁZ ELADÁSBÓL VETTE A VAGYONNYILATZKOZATBÓL KITŰNŐ INGATLANT

Tuschinger elvtárs vagyok 2017.02.01. 18:32:17

Bitang jó nő, én is megforgatnám és pakolnám egész nap!

metax 2017.02.01. 18:40:00

"A pletykák szerint „megfordították”"

Felébredt. Jobb későn mint soha.

HABONYKOMMANDO 2017.02.01. 18:49:28

Szep ertelemes arcu no, nem csoda ha otthagyja a libbantakat.

19540511 2017.02.01. 18:56:02

Csinos, értelmes, fiatal és kukába küldené Orbánt: nekem nagyon szimpatikus. Jó lenne végre egy női miniszterelnök, de nagyon.

6.Lenin 2017.02.01. 19:05:04

Talán tud számolni, a 18-as MSZP listán már nem lenne rajta. Majd keres 1 másikat, ahol esélye lenne, de valószínűleg ebben téved, ő már kiesett mindenképpen. Majd máskor, még fiatal.

Jakab.gipsz 2017.02.01. 19:39:29

Tény Demeter Márta formás hölgy, de ennek nincs jelentősége, leszámítva esztétikai érzékünket.
Ha pedig a hagyományos baloldali értékrend védelmében gondolkodik ez nem lehet hátrányos sem neki, sem pedig Magyarország kárára, ( bérből fizetésből élők érdekvédelme).
Csak ne akarjon liberális lenni, mert a neoliberalizmus egy körmönfont hazudozás, és mint ilyen ostoba és aljas, bottal sem szabad megpiszkálni, mindenki besároz aki csak egy kicsit hozzáér.
Kívánjunk neki sok sikert, hát ha lesz belőle még valaki.

cziczoma 2017.02.01. 19:44:37

A szocziknál a trehányultságra irányultság és az elkisgazdásodás megy 2006 óta. A jövőt nem náluk kell keresni.

dunántúli gyerek 2017.02.01. 19:53:44

Ugyanezt mondja Magyar Gábor ügyvéd, és Botka is.

Ha mindenki mindenkivel összefog(na), akkor is hiányozna még +1 millió szavazó a baller kormányváltáshoz, ami nem csekélység. Az MSZP egy része pedig már csak azt számolja hogy neki még legyen helye a parlamentben 2018 után.

na nem könnyezem értük

tibor és klára 2017.02.01. 20:29:40

@19540511: lesz még olyan :) mondjuk nem Márta, hanem Ráhel, de a kérésed valóra válik.

dunántúli gyerek 2017.02.01. 20:34:00

@tibor és klára: Bush is elnök lett Bush után, meg majdnem Klintonné is Klinton után.

A hazai demokratáknak az maga a demokrácia, mert az nem itt van.

Alick 2017.02.01. 20:58:30

"markánsabb, keményebb és gyorsabban reagáló"

Ezt értjük, fiatal balos kanra van szükség... :)

gizmo26666 2017.02.01. 21:23:55

Soros pénzeli, vagy Orbán.

átlátó 2017.02.01. 21:28:30

Nyalom a kenyerit sukár nagyon.

Estevez atya 2017.02.01. 22:32:21

MSZP-t is megvette a fidesz? vagy kifogytak az anyagi támogatókból? Vagy most nincs olyan vezérük mint Gyurcsány idején?

Estevez atya 2017.02.01. 22:33:25

nem mintha sok vizet zavart volna...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.01. 22:46:41

@Estevez atya: "most nincs olyan vezérük mint Gyurcsány idején?"

gyurcsány idején volt vezérük? Ki volt az?

Pop40 2017.02.02. 00:15:53

Fordították a lószart.

Csinos, értelmes csaj, nyilván látta ő is, amit mindenki, akinek 2 agysejtnél több lötyög a fejében: a szoci keménymag rohadtul nem akar kormányváltást. Minek is akarna? Kormányozni macerás.
Sokkal kényelmesebb ellenzékben, felelősség nélkül ücsörögni a parlamentben, jó meleg van, a fizu is rendszeresen megjön, nincs itt semmi gond. Az meg kit érdekel, hogy a szavazók rohadtul nem ezért szavaznak a szocikra? (Már akik még szavaznak rájuk.)

Az meg a szánalmas kategória csúcsa, hogy ilyen "biztos megfordították- szintű pletykákkal akarják lejáratni azt, aki kimondja végre az igazságot. Ahelyett, hogy magukba néznének kicsit.

Hajrá Márta, sok sikert, akár önállóan, akár másik pártban.

polgári kór 2017.02.02. 00:28:22

Oszolás van a szociknál.

Süllyed a hajó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.02. 00:41:01

@csentecsa: "Maga Gyurcsány.."

Ezt mire alapozod?

Szerintem gyurcsány csak miniszterelnök volt. Nem funkcionált pártvezérként.

A Mesterházi az pártvezér volt. Olyan, amilyen, de vezette őket.

Willkommenskultur 2017.02.02. 00:47:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Mesterházy rendes gyerek vót.

Ezt szinte minden politikusról elmondhattya az ember, feltéve, ha már nem politikus.

JGDus 2017.02.02. 03:47:06

Azt nem értem csak, hogy egy barna hajú nő miért várt idáig ? Hm.. Talán festi magát.

cardiobascuralis 2017.02.02. 04:21:01

Ezt a csajt párszor én is megfordítanám. Blokkolás közben.

cardiobascuralis 2017.02.02. 04:23:40

Amúgy meg igaza van, amíg Kovács Lászlók, Lendvay Ildikók, Mesterházyk, Szanyi Tiborok, Molnár Gyulák és hasonló őskövületek vannak az MSZP-ben, addig az a párt nem játékos a politikában.
Nem lenne hátrány, ha jövőre a kisgazdák és a MDF sorsára jutnának.

Arthur Bloch 2017.02.02. 05:20:14

@Alick: Hű,de nagy parasztnak tetszik lenni!

toportyánzsóti 2017.02.02. 06:43:51

@HABONYKOMMANDO: Érdekel valakit hogy hibbant vagyol?Nem bírod magadban tartani?

Boross Bence 2017.02.02. 09:03:13

MN: Botka László nemrég bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek – némelyek szerint teljesíthetetlen feltételekkel –, az ő szerepvállalása vagy fogadtatása közrejátszott a döntésében?

DM: Botka Lászlót kiváló jelöltnek tartom. Az a program, amit képvisel, az az újfajta és konkrét, tisztességes politika, amit felvázolt, teljesen támogatható. Az én kilépésem semmiféleképpen sem ellene, vagy az általa képviselt elképzelések ellen szól. Viszont, ahogy az a levélből is kiderült, vannak olyan körök, akiknek nem ez a fajta kezdeményező és tisztességes politika a prioritás, hanem inkább akár a túlélés. De ennél többet nem szeretnék erről mondani.

mno.hu/belfold/demeter-marta-vannak-akiknek-a-tuleles-a-fontos-1384026

Alick 2017.02.02. 10:31:27

@Arthur Bloch: Magas labdát ütöttek át a háló felett...
:)

konrada 2017.02.02. 10:34:22

@csentecsa:
...de volt Gyurcsány MSZP pártelnök is 89%-os támogatással megválasztva 2007-től több mint 2 évig...

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.02. 12:07:00

@cardiobascuralis: de, viktornak nagy hátrányt jelentene, nem is engedi őket el.
süti beállítások módosítása