B1 blogcsalád



Botka jól mérte fel a helyzetet és meglepőt lépett: utoljára Gyurcsánytól láttunk ilyen húzást

2017. január 05. - Mr Flynn Rider

Az MSZP híres arról, hogy számos kis csoportocskából áll és ezek folyamatosan egymást marják. Ehhez jön az ellenzéki térfél többi játékosa is, akik csak bonyolítják a képet. A pitiáner hatalmi harcok tétje a húsosfazék és a hatalom (mi más?). Amennyire nem tudta kezelni ezt a helyzetet Medgyessy, úgy látszik, Botka László tudja: ultimátumot adott a szocialistáknak és az ellenzéknek. Utoljára Gyurcsány csinálta ugyanezt, igaz, kevés sikerrel. Vajon a szegedi polgármesternek sikerül? 

botka-laszlo.jpg

Egy pártban és az ellenzéken belül is abszurd módon néha nem a politikai ellenfelek a legkeményebb vetélytársak, hanem a saját tagság. A legtöbb politikus (tisztelet a kivételnek) egy kis hatalomért, nagyobb irodáért, nagyobb, kormányzatibb Audiért, esetleg valami zsíros megbízásért az unokaöccsnek bármit odadobna. Sokaknak nincs gyomra ehhez és kiszállnak a politikából. Igazából ezzel együtt kell élnie mindazoknak, akiket egy pártba kényszerített a rossz szerencséjük, vagy az ambíciójuk.

Botka László láthatóan ismeri az MSZP-t és az ellenzéket, ismeri a politikusi jellemeket és kemény lépést tett meg: miután felmerült a neve, mint lehetséges miniszterelnök-jelölt, most ultimátumot adott a pártoknak:

döntsenek gyorsan, hogy őt akarják-e.

Az Indexnek azt mondta, hogy a következő hetekben, legkésőbb tavaszig kell dönteniük az MSZP–DK–Együtt–PM pártoknak: a kormányváltásra vagy a túlélésre játszanak.

„Nem nálam pattog a labda”.

Szeged MSZP-s polgármestere szerintünk jól mérte fel a helyzetet, amikor azt mondja, nincs sok idő: tavaszig el kell dönteniük a baloldali pártoknak, hogy őt akarják-e kormányfőjelöltnek, és elfogadják-e a feltételeit:

  • közös ellenzéki listát,
  • a választókerületekben legerősebb jelöltek indulását,
  • illetve új baloldali politikát. 

Botka azt is hozzátette, azért állt most elő a feltételeivel, mert „ha így lesz tovább, nem lesz kormányváltás”, és nyár óta senki nem jelentkezett új stratégiával. 

Botkának két dologban is igaza van:

  • rombolja az ellenzék esélyeit, ha egymással foglalkoznak, castingolnak és tökölnek – ebbe buktak bele 3 évvel ezelőtt.
  • valóban szükség lenne egy új baloldali politizálásra, mert ilyen ma Magyarországon nincsen. Talán a Bal nevű minipártnak vannak progresszív, újbalos gondolatai, de őket alig ismeri valaki.

Könnyen belátható, hogy minél előbb elkészül valamiféle baloldali programterv és megegyeznek a résztvevők egy karizmatikus vezetőben, miniszterelnök-jelöltben, annál nagyobb az esély, hogy az ellenzék pontokat szerez a következő választásokon.

 

Mit válaszoltak erre az ellenzéki pártok? 

  • Az MSZP jelezte is rögtön, hogy támogatja Botkát, hogy ő legyen 2018-ban „a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje”.
  • A DK az értetlenségét fejezte ki, hogy egyelőre nem tud állást foglalni Botka jelöléséről, mert ellentmondást észlel az eddigi szocialista állásponthoz képest.
  • Az Együtt továbbra is a külön pártlisták mellett érvel.

Botka is azt mondta, hogy minden párt az eddigi stratégiája alapján viszonyult a bejelentéséhez, ez érthető, de egyre jobban fogy az idő, hiszen 2018 tavaszán lesz a választás, és enyhén szólva van hova fejlődni.

A szegedi politikus az Index kérdésére sem valami gyenge propaganda-dumát mondott azzal kapcsolatban, hogy hány százalékos esélyt lát arra, hogy 2018-ban tényleg ő lesz a baloldal a miniszterelnök-jelöltje. Pontosan az igazságot mondta:

„Bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.”

Láthatóan jól ismeri az ellenzéket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9312099145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan élete 2017.01.05. 14:18:47

Qrvára nem értem a helyzetet. Úgy megy a min .elnök kiválasztás, hogy egymás után kiugrálnak önjelölt kalandorok a bokorból és feltételeket szabnak? Vagy csak Botka egyéni ambíciójáról van szó?
Nem úgy normális, hogy a pártok összereszelnek egy közös, mindnyájuk által elfogadott és betartható választási programot, amihez keresnek egy ahhoz és a választók által is alkalmas miniszterelnököt?

Részemről kizárt, hogy bármelyik párt tagjára szavazzak ilyen felelősségteljes pozicióban, mert remélem, a következő választás nem arról fog szólni, hogy kinek a farka nagyobb.

Satyala 2017.01.05. 19:01:07

Úgy lenne normális! De mivel a jó magyar politikusok, a jó magyar néphez hasonlóan csak az erőből értenek, különben addig szöszölnének egymás kinyírásával, míg elúszik a választás mint 14-ben, így két lehetőség van! Vagy beállnak Botka mögé, aki eddig az egyetlen elfogadható jelölt, vagy lemondanak a kormányváltásról. Persze ezzel bevallják, hogy jobban szeretnek az állam, tehát a mi pénzünkön a parlamentben melegedni, mint hogy valóban konfrontálódjanak a fidesszel. Botka az csinálja amit kell, a többi már az ellenzéken múlik!

Geo_ 2017.01.06. 00:27:49

1.
közös ellenzéki listát,
a választókerületekben legerősebb jelöltek indulását,
illetve új baloldali politikát.

Biztos, hogy baloldali politika kell?

2. geo1.blog.hu/2016/12/23/baj_van_casting_reloaded

Sinistroll 2017.01.06. 04:06:41

Na ne izéljünk már: Bottka neve nem "merült fel" sehol mostanság.
Egyszer csak hopp, Vaci Laci derült égből bejelentkezett.
1-2 nappal azután, hogy a sajtó bedobta Andor László nevét.
Megijedt tán. :-)

kublerek · www.vasalobolt.hu 2017.01.06. 07:47:05

@Amelanchier: Kicsit bonyolultab a helyzet mint ami elsőre gondolnánk. Teljesen igazad van valóban igy kellene hogy működjön hogy reszelnek egy programot és ahhoz keresnek megfelelő jelöltet. Nos úgy tudom a program készen van és a megfelelő jelölt is megvan csak hát az nem pártok jelöltje. Majd márc 15.-én lehet róla többet hallani gondolom én.

Csaba Szikora 2017.01.06. 08:42:45

Amikor székrekedésem van,akkor erőlködök ennyit.Ha,ha.

Botka Lajos 2017.01.06. 09:19:34

Miért gondolják azt sokan,hogy ez csak egy egyéni elhatározás?A blog úgy hangzik mintha az ő indulása kizárná minden más személy "bejelentkezését" Nagyszerű volna ha legalább minden párt részéről bejelentenék a jelöltjüket.Akik a választók előtt méretnék meg magukat illetve programjukat amit pártjuk is képvisel!Akár egy sajtó vagy éppen tv vita keretében!Például nagyszerű lenne ha olyan politikusok is beszállnának akik nem baloldaliak illetve ezt az értéket képviselik!Szerintem ezt a vitát még a jobbik is fel kell,hogy vállalja.Ezt talán amerikai mintára két hónap alatt rendezni lehet.Azzal a feltétellel,hogy a döntés után mindenki felsorakozik a győztes mögé!Még azzal a feltétellel is,hogy egy esetleges összefogás győzelem és a választási törvények helyre állítása után.Talán két év múlva egy újabb választást írnának ki!

Sarakawa 2017.01.06. 09:35:48

Kezd melegedni Szegeden a talpa alatt a talaj. A következő választásokon már nincs sok esélye. Előre menekül. Az EU-képviselőség nem jött be, magasabbra tette a lécet...

Ezzel együtt a 3 pontban igaza van, enélkül a baloldalnak semmi esélye. Azonban a széthúzás most is működik. Gyurcsány, Szigetvári inkább kakaskodnak egy szemétdombon, minthogy beálljanak a csatasorba...

Fehér Andor 2017.01.06. 11:11:04

"utoljára Gyurcsánytól láttunk ilyen húzást"

Úgy látom faszán sikerült...

NemodaBuda 2017.01.06. 11:19:06

Mitől ekkora arc ez a Botka ? Gyáva kukac - szerintem. Csinálni még nem sokat csinált, de követelőzni azt akar ! Ha GYF nem megy le Szegedre kampányolni mellette, már régen nem polgármester ! De jó, egy pártvezér kampányoljon a polgármestere mellett, de a polgármester meg tudja már, hogy mit kapott és kitől ! AZ MSZP meg legyen sokkal szerényebb, nem neki áll a zászló !

Bryan élete 2017.01.06. 12:08:26

@Botka Lajos: Egy miniszterelnök jelöltség - éppen Orbánnal szemben - nem válhat bohózattá. Ezt már nem lehet elszórakozni különféle pártkatonákkal, mert ha a felsereglett vitézek mennyisége és minősége miatt komolytalanná válik ez az egy tétel, miben bízzunk a többi megállapodás hitelességében?
Bejelentkezni csak a már várhatóan jövő év májusáig létrejövő koalíciós megállapodás után érdemes közröhej nélkül.
Így olyan a látszata Botkának, mintha ő lenne az egyetlen, a várvavárt herceg, aki belovagol a fehér lovon és passz.
A bloggerrel ellentétben az a véleményem, hogy Botka nagyon rosszul mérte fel a helyzetet, nemcsak meglepőt lépéett, hanem ártalmasat, sokat ártott magának és a folyamatban lévő közös megállapodásnak, szerintem bele is bukott. Soha nem tudjuk meg, milyen miniszterelnök lett volna, ha kivárja az idejét és őt választják, talán jobb is.
Szerintem szar lett volna, szocit soha többé a hatalom közvetlen közelébe, legfeljebb a futottak még kategória perifériájára.

sőőtnagyonis 2017.01.06. 12:11:17

Remek a srác, kiváló a kommunikációja, nem ül fel a mellébeszélésnek évtizede sikeres helyi politikus. az ambíció sem utolsó szempont. Kérdés, hogy kik állnak mögé?
Ebben a választásban a kis pártok ne kapjanak beleszólást mert ezzel el lehet szórakozni a kampányt. Nem csak a kormánypárt érdeke a totojázás, a kis pártok is így akarják feltornászni magukat, pedig a vidéki jelenlétükre igen kevés energiát fordítanak, így nem számíthatnak kiugró eredményekre.

Bryan élete 2017.01.06. 12:40:09

@sőőtnagyonis: Egy közül választani nem lehet.
Korai még bármire bejelentkezni, majd ha lesz kész közös választási program és annak a véghezvitelére prominens és elfogadható személyiségek fogadnak el jelölést, vagy a civilek jelölnek, vagy a pártok neveznek meg valakiket, akkor hajrá, győzzön a legalkalmasabb.

sőőtnagyonis 2017.01.06. 17:09:20

Nem kell a szarabbiknak fórt adni, elég a fityeszt, de nem adnák lehetőséget Hornéknak sem, még egyszer kitúrni egy már elfogadott jelöltet. A bohózatot tartsuk meg a lelempének, aki kívülről morzsolja az ellenzéket, a szatellit pártjaival.
Most lehet választani Botka és Botka között.
"győzzön a legalkalmasabb" Akinek van fogalma a feladatról. Hát ja!
Ezek az okosságok már elvesztettek egy választást.

Botka Lajos 2017.01.06. 17:12:37

@Amelanchier: Tetszik,hogy ön és az Önhöz hasonlóan gondolkodók Botkát már egyedüli jelöltként könyvelik el.Remélem több jelölt is lesz még az MSZP-ből is.Hogy azon a "ganédombon" ki áll? Ki harcol érte? Az ahhoz illő módszerekkel.Azon vitatkozni sem érdemes.Ebben az egészben nem az a lényeg amire ön hivatkozik,hanem az ,hogy végre valami elinduljon.Tűnjön el a faluvégi zenészsor!
süti beállítások módosítása