B1 blogcsalád



Erdélybe is megérkezett a 2010-es budapesti vonat: már ott is félnek az újságírók

2017. január 06. - Spectra

aaeaaqaaaaaaaamcaaaajduwnwewnwi3ltgymzmtndu5mc04nde2lwflmzk2n2ewy2njna.jpg

Fenyegetés az, amikor az ember fél, a kollégái félnek.

Így cenzúráz a Progress címmel jelent meg hosszú cikk az Átlátszó Erdélyben. A felháborodó hangvételű írás két fontos erdélyi magyar sajtóorgánum cenzúrázásáról és ellehetetlenítéséről számol be, ami szerintük egyértelműen a magyar kormány műve:

  • az Erdélyi Riportot megszüntették,
  • a maszol.ro munkatársait pedig sorra elbocsájtják.

A portál  szintén elbocsájtott véleményrovat-vezetője, Ágoston Hugó szerint

az elbocsátások hátterében kizárásos alapon a magyar kormány áll.

A vele készült interjúból kiderül, hogy Orbánéknál akkor telt be a pohár, amikor a maszol.ro vélemény-rovatában kritikus hangvételű írások jelentek meg a magyar kormányról.

“...a vége felé már – különösen, amikor magyarországi fenyegetésekről is érkeztek kósza hírek vagy „kilátásba-helyezések” – az egész hangulat bekomorult a Maszolnál, mindenestül kezdett fenyegetővé válni. A fenyegetés az, amikor az ember fél, amikor látja, hogy a kollégái félnek” - nyilatkozta a rovatvezető.

Az elmúlt időszakban egy másik eset is jól példázta a kormány az 1950-es évekre emlékeztető, megfélemlítő, elhallgattató módszereit.

Hajnal Csilla, a Fejér Megyei Hírlap felelős szerkesztője és Klecska Ernő lapszerkesztő a Mandinernek számolt be a kihallgatás körülményeiről,

az alkalmazottak megalázásáról és a még ott dolgozók megfélemlítéséről

az Orbán-interjú kapcsán:

"December 24-én a karácsonyi asztal terítésekor csörgött a telefon, és az első kérdés az volt, hogy én követtem-e el a szabotázst... Nem az, hogy figyelmetlen voltam-e vagy ilyesmi: szabotázs. December 27-én a PLT-s megyei lapok összes szerkesztőségébe be kellett mindenkinek mennie reggel 8-ra a gépeikkel, amiket hálózatra csatlakoztatva távolról ellenőriztek az informatikusok. Aznapra Csillát és engem is behívtak Veszprémbe" - mondta Klecska, kolléganője pedig így emlékezett: "Ott déltől este fél tízig tartott a kihallgatás. Betereltek minket egy szobába: a Pannon Lapok Társaságának teljes menedzsmentje, egy háromfős ügyvédi csapat és néhány számomra ismeretlen ember kérdezgetett minket. Egyszerre egy ember volt bent a tíz kihallgatóval szemben. A délután során, amíg a többiek meghallgatása tartott, egy szobában ültünk, két üveg ásványvíz és egy csomag ropi mellett."

A jelenség egyáltalán nem új, már 2010-óta a Kádár-korszakot idézi Orbánék módszere a a BKV-ügyben.

A BKV-ügy vádlottjai az előzetes letartóztatások alatt különb dolgokon mentek keresztül már 2010-tól. A vádlottak és tanuk is(!) egyértelműen fenyegetve érezték magukat a "kényszer" alatt, hiszen nem csak utalásokkal, hanem egyenesen utasításokkal tették világossá a nyomozók, hogy kire kikre "kérnek" terhelő vallomást.

Úgy tűnik, most érkezett meg Erdélybe és Székesfehérvárra az a vonat, ami valójában már 2010-ben elindult.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4612101125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2017.01.07. 00:00:08

Lehet hogy a választó erdélyieket is megfélemlítették az Orbánék, amikor 98%-ban a fideszre szavaztak.

A maradék 2%-ot meg kirúgták, gondolom.

bkkzol 2017.01.07. 04:12:10

Kicsit paranoid.
A szíriai háborút nem véletlenül Orbán robbantotta ki?
Azon meg mit kell csodálkozni, hogy ha valaki pénzel valamit, de az beleharap abba a kézbe amelyik eteti akkor attól megszabadulnak. Keressenek olyan gazdát aki szereti ha b..gatják!

n3spr3ss0 2017.01.07. 05:53:52

@Willkommenskultur: Mikor a románok a fideszre szavazhattak.

2017.01.07. 08:05:33

@Willkommenskultur: Fantasztikus meglátás, megnyerted a bögrét.
@bkkzol: Másik agyalágyult fidesznyik... Szóval, ha a maffia pénzeli az újságot, akkor nem szabad írni a bűnözőkről? Tudod te egyáltalán, hogy mire való a (szabad)sajtó?

conchita wurst 2017.01.07. 08:13:01

@kutyás majmok népe: 'Szóval, ha a maffia pénzeli az újságot, akkor nem szabad írni a bűnözőkről? Tudod te egyáltalán, hogy mire való a (szabad)sajtó?'

Te hülye vagy vagy megjátszod?

2017.01.07. 08:20:01

Az erdélyi magyarok nagy többsége imádja Orbánt, mert azt hiszik, hogy személyesen tőle kapták a magyar állampolgárságot. Tehát birkahad van ott is rendesen. Nyilván tudják, de minimum sejtik, hogy hazai szinten mi folyik, mekkora a korrupció meg mennyit lopnak, de a nacionalista, übermagyar köd eltakarja a valóságot. Akkor ott vannak a "székelyek", akik valami különleges csodabogárnak hiszik magukat, a magyarnál is magyarabbnak, holott székelynek hívják magukat és egy félig-meddig érthetelen román-magyar dialektust használnak, amitől rendes hallású ember ledobja az ékszíjat. Ezeknek van ám valami zászlóféléjük is, amit felrángatnak minden vásárban, legjobban valami muszlim félholdas jelkép van rajta, pedig ők katolikusok ám. Ezek megérdemlik Orbánt bőven, ahogy Ceausescu elvtársat is anno. Mert ha emezt most szeretik, akkor régen a másikat is szerették.
Természetesen, az értelmiségiek ébrednek először, ezért a fideszbanda ott sújt le először (és időben).

2017.01.07. 08:21:03

@conchita wurst: Honnan veszed, hogy neked osztottam lapot?

sZulamith 2017.01.07. 08:34:34

"December 24-én a karácsonyi asztal terítésekor csörgött a telefon, és az első kérdés az volt, hogy én követtem-e el a szabotázst... ......."

Ehhez sokat hozzá tenni nem lehet, legfeljebb annyit, hogy a módszer ahogyan a kihalgatás történt, nem ismeretlen.

conchita wurst 2017.01.07. 08:38:28

@kutyás majmok népe: 'Az erdélyi magyarok nagy többsége imádja Orbánt, mert azt hiszik, hogy személyesen tőle kapták a magyar állampolgárságot.'

Tiszta hülyék ezek, hogy nem az őket le23milliórománozó libsiket imádják, hanem azt a vezért, aki emezeket eltakarította örökre....:DD

Ki érti ezt!

2017.01.07. 08:41:31

@conchita wurst: Ha nem érted, ne szólj bele, mert nem telefon. Na eredj, vidd le a szemetet, hogy valami hasznod is legyen ma.

2017.01.07. 08:52:04

Na, megy az újratervezés a troll bandánál, mint a gps-nél.
:)
Báncsák a nagyvezírt vagy a rendszerét, akkor ki kell rúgdosni az újságírókat. Ha a szerencsétlen ebből él, akkor választania kell az igazság és a hazug szolgaélet között.
Ezt nehezen lehet kidumálni, bár jó pénzért a Orbán-csicskák itt fogják verni a billentyűt egész nap.

conchita wurst 2017.01.07. 08:57:07

'Így cenzúráz a Progress címmel jelent meg hosszú cikk az Átlátszó Erdélyben. '

- jól indul. Soros Gyurka erdélyi lapjában olvashatjuk hát a tutit.

Sajnos, a lapotokat a kormány pénzzel támogatja. Így ha súnyát írtok a kormányról, ki lesztek rúgva. Nagyon meg vagytok lepve, gondolom, de a lapotoknak a pénz kell, ti pótolhatók vagytok.

De fel a fejjel! Aki sajtót akar, vegyen magának! És, ez nem minden! Lapot szabadon alapíthattok a saját pénzetekből, és megélhettek a PIACon! A piac majd megoldja!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 09:02:35

@kutyás majmok népe: "azt hiszik, hogy személyesen tőle kapták a magyar állampolgárságot"

Ezzel nem állnak nagyon messze a valóságtól. Mikor orbán tízezret ad a nyuggereknek, akkor a mi faszunkkal veri a csalánt, neki ez semmibe nem kerül. Viszont volt a 2004-es népszavazás, ahol törvénytelenül, és számomra teljesen érthetetlenül a kormány beállt a nem mögé, és gyurcsány 23 millió románnal riogatott. (Lehet most azzal érvelni, hogy orbán ugyanezt ismételte meg a gyűlölet népszavazással, csak néhány nagyságrenddel nagyobban, de ez a gyurcsány bűnét nem kissebbíti.) Az nagy pofon volt a külhoni magyaroknak, és teljesen érthető az ellágyulásuk, mikor orbántól simán megkapták az állampolgárságot. Ez orbánnak nem volt könnyű, mert gyűlöli a magyarokat, de politikai érdekből mégis megcsinálta. Az indok meg tökmindegy a külhoniaknak. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy 2014-ben 95%-uk szavazott orbánra.

conchita wurst 2017.01.07. 09:06:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 'Az indok meg tökmindegy a külhoniaknak. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy 2014-ben 95%-uk szavazott orbánra.'

De már volt 4 évük kiismerni az alávaló patást, és 1,5 év múlva 95%-ban szavazhatnak az Összefogásra!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 09:07:29

@conchita wurst: "volt 4 évük kiismerni az alávaló patást"

Mire gondolsz? Ezek román állampolgárok, semmi közük a magyar viszonyokhoz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 09:09:00

@conchita wurst: Ja, és külfölre csk az M1 sugároz, szóval fingjuk nincs, hogy hány magyar hal meg kórházi fertőzésekben, csak a habonymédia hazugságairól tudnak.

conchita wurst 2017.01.07. 09:14:24

+ÁLOMpolgárságon kívül új olcsó repülőjáratokkal gazdagodtunk, ami a WizzAires Orbán legújabb bizniszének köszönhető teljes mértékben. Igy tesszük gyarmattá a balkánt.

vojazs.blog.hu/2017/01/05/2017_uj_repulojaratok

Nemcsak a balkán fővárosai, hanem Tel-Aviv is elérhető lesz Debrecenből is! Mehet Kósa is Vona után hanukázni. Nem semmi, az biztos! Birka te is jöhetsz haza olcsóér!

conchita wurst 2017.01.07. 09:15:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 89 előtt is csak az M1 sugárzott mégis megszabadultunk a kommunistáktól.

Ne félj résen vagyunk nehogy visszajöjjenek!

conchita wurst 2017.01.07. 09:16:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Persze még hazudsz is mindent lehet fogni kábelen is, meg IPTVn is meg Internet is van.

2017.01.07. 09:24:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Azt hiszem, hogy Kufircos Kovács volt az, aki a 23 millió románnal riogatott, és 3 millió ostoba magyar, aki megette. Ne varrjunk mindent Fletó nyakába, bár ő rendesen felmosta Orbánnal a padlót minden alkalommal. Nem véletlen, hogy a Kedves Vezető (a székelyeknek Kondukátor) nem áll ki soha a szabad sajtó elé, mert már az első normális kérdéstől dadogni meg rángatózni kezd.
Az ingyen állampolgárságot én sem támogattam: aki valóban akart magyar állampolgárságot, az idejött és megdolgozott érte, bizonyított. Sok ilyen embert ismerek. Olyant is, aki egyszerűen nem kért ebből a lehetőségből. Persze, az ügyesebbje ideköltözött, majd innen ment nyugdíba jobb feltételek mellett, utána meg visszaköltözött. A nagy magyar hazaszeretet már csak ilyen, zsebre megy.

@conchita wurst: Ma te vagy az ügyeletes Orbán-csicska? Ideje nick-et váltanod.

conchita wurst 2017.01.07. 09:37:16

@kutyás majmok népe: 'Persze, az ügyesebbje ideköltözött, majd innen ment nyugdíba jobb feltételek mellett, utána meg visszaköltözött.'

......:DDD

A DKsok még mindig a 2004es brosúrákat osztják?

vajdasagi 2017.01.07. 09:39:29

@kutyás majmok népe: Egy kicsit árnyalnám a képet:

1 Édesapám is megkapta a magyar állampolgárságot, de ebből neki semmi anyagi
előnye NINCS: Nem kerül ez a magyar adófizetők pénzébe
2. Tény, hogy Orbánnak köszönheti ezt az állampolgárságot, és tény, hogy
pofonként élte meg a népszavazás eredményét. De attól még nem
gondolja, hogy Orbán jó a magyarság számára. Személyesen hálás Orbánnak,
de mégsem szavaz rá.
3. Az sajnos igaz, hogy a Vajdaságban élő magyar állampolgárok többsége
kevésbé tudatos, és a személyes hála miatt rá is szavaznak. De majd ez idővel
elmúlik.
4. Ezek a külhoni szavazatok igen kevés képviselői helyet eredményeznek. Csak
nagyon-nagyon szoros eredmény mellett tudnák befolyásolni az eredményt.
5. Nem tudom, hogy mennyi pénzhez jutnak Ukrajna és Románia valódi magyarjai,
és mennyihez azok, akik valójában nem is magyarok, csak élnek az
állampolgársági kiskapukkal. De Vajdaságban ezek az esetek elenyészőek. Ott
a magyar állampolgárság főként azért érték, mert utazni lehet vele nyugatra és ott
munkát vállalni. Nincs ennek komoly költségvonzata Magyarországra nézve.

Szóval sok mindenről egyformán gondolkodunk Te meg én, de ezek a toposzok amelyekkel itt a kommentedben operálsz részben tévesek.

Larry Silverstein 2017.01.07. 09:53:25

@vajdasagi: Igen, ez így van. Szlovákiában van egy csomó rokon.

A nyugdíjnak, TB-nek semmi köze az állampolgársághoz. Ha valaki külföldi áp. és mo-n dolgozik 10 évet az Mo-ról fogja kapni adott időre a nyugdíjat, ha magyar áp. és külföldön dolgozik akkor meg onnan.

Azaz ez is a ballerek okádék hazudozása volt.

Janossz 2017.01.07. 10:11:50

A temesvári karácsonyi vásárban fél kürtős kalácsot kértem, mondván Magyarország nem mindig jobban teljesít...
A székely legény villogó szemekkel közölte, hogy mert büdös az ottaniaknak a munka.
Na az ilyen kis eredményekhez kell a romániai agymosás, nehogy már csak itthon gyűlöljék egymást a magyarok!

A nyugdíj-TB ügyekről meg úgy hazudozzatok, hogy 30 000 fölötti a magyar nyugdíjat élvezők száma, akik soha, egy fillért nem fizettek a rendszerbe.

vajdasagi 2017.01.07. 10:29:30

@Janossz: Nem tudom kinek szól az "úgy hazudozzatok". Ha ezt részben nekem is szántad, akkor elküldenélek a p*csába.

Az én apám nem kap magyar nyugdíjat, és én nem is ismerek senkit Vajdaságban, aki ilyet kap azért, mert magyar állampolgár. Aki azért kapja, mert itt dolgozott évtizedekig, olyat ismerek, de az rendben van. Remélem szerinted is rendben van az.
Ezért a 30.000-es számot szeretném országokra lebontva látni. És szeretnék forrásmegjelölést is ehhez.

Megint más szempontból: a kb. 2 millió nyugdíjashoz képest az a Te számod: 1.5%. Gondolom Te is látod, hogy nem egy komoly tétel. Talán évi plusz 1 stadiont lehetne építeni ebből a költségből. Az olimpia rendezése ettől ezerszer drágább lesz. Nem támogatom ugyan ezeket az ilyen nyugdíjakat, de a súlyuk elenyésző.

konrada 2017.01.07. 10:32:13

Én már kezdek bele nyugodni, hogy a szocialisták azért adták el a lapjukat, mert a zorbán rájuk parancsolt.
.. de azt azért még én se hittem volna, hogy abban a Romániában, ahol a magyar szitokszónak számít, kormánya szocdem, a zorbán kormány parancsol.

Pedig néha nekem is tele velük a hócipőm, de ilyenkor imponál... ;))

Larry Silverstein 2017.01.07. 10:34:34

@Janossz: 'A nyugdíj-TB ügyekről meg úgy hazudozzatok, hogy 30 000 fölötti a magyar nyugdíjat élvezők száma, akik soha, egy fillért nem fizettek a rendszerbe.'

- csak ennek nincs köze a 2s állampolgársághoz.

Larry Silverstein 2017.01.07. 10:36:36

@konrada: Tényleg Orbán rúgatta ki őket, ami teljesen rendben van. Magyar kormányzati támogatás megy az ottani magyar nyelvü sajtónak, ezek meg azt hitték hogy abból fogják Orbánt szidni (mint az itthoni hírhamisító partizánok), de nem fogják.

2017.01.07. 10:38:08

@Larry Silverstein: Félremagyarázol, de tudom, hogy ez a célod. Nyilván érted, hogy miről papolok. Ha valakire azt mondom, hogy innen ment nyugdíjba, akkor te azt miért értelmezed úgy, hogy itt dolgozott tíz évet? Hülye vagy? Az itt dolgozni tíz évet meg az innen nyugdíjba menni között van egy kis eltérés.
Maradj inkább a lényegnél: szerinted jó, ha valakit kirúgnak a véleményéért? Ha teszem azt, a főnököd zsidó (kommer, libsi, jobbikos, dékás, buzi, szingli, idegen szívű, sorosbérenc, baller) és elolvassa, amiket ide szoktál okádni, majd páros lábbal seggbe rúg, akkor te mit szólsz?

2017.01.07. 10:39:51

@vajdasagi: Miért kevered ide a Vajdaságot, amikor arról egyáltalán nem beszéltem?
Az újságírók vegzálásáról mi a véleményed?

Janossz 2017.01.07. 10:42:36

@vajdasagi: Nem kell túlreagálni a dolgot, nem Neked szólt, hanem ennek:"A nyugdíjnak, TB-nek semmi köze az állampolgársághoz."
Ami nyilvánvaló hazugság.
Ettől még nyugodtan elküldhetsz ahova akarsz, ha kedved tartja.
Tőlem biztos nem fogod megkapni országra, nemre felekezetre bontva a potyautas nyugdíjasok számát, ilyesmire lenne való a KSH, de azok meg nem mindent kötnek az orrunkra.
Ha ez Téged kielégít, (nem fog), annyit mondhatok, az ismeretségi körömben kb egy tucat ilyen ember van. A szám pedig egy Nyugdíjfolyósítós ügyintézőtől származik, egy rádióinterjúból.
Egyébként, ha ez új Neked, közlöm, pár éve 300 Euróért Szabolcsban az vett állampolgárságot, aki akart, falusi polgármesterek "becsületére" bízta az állam, kit enged be. Erről találsz forrást szépen a neten, ha érdekel.

2017.01.07. 10:48:17

@konrada: "Hiába váltottál nick-et, mert így is ostoba maradtál. Ki mondta neked, hogy Romániában a magyar szítokszó? Hányszor voltál te ott?
Különben a román sajtó független, ha érted a kifejezést.

Janossz 2017.01.07. 10:55:38

@kutyás majmok népe: Az Ő főnöke nem lehet olyan. Keresztény, konzervatív, mint ő maga is.:-)

Larry Silverstein 2017.01.07. 10:56:32

@kutyás majmok népe: Nem, csak arra mutattam rá finoman hogy hazudsz.

Menj ki Londonba aztán menj nyugdíjba és költözz haza, idióta.

Larry Silverstein 2017.01.07. 11:01:38

@Janossz: 'Egyébként, ha ez új Neked, közlöm, pár éve 300 Euróért Szabolcsban az vett állampolgárságot, aki akart, falusi polgármesterek "becsületére" bízta az állam, kit enged be. Erről találsz forrást szépen a neten, ha érdekel.'

Tekintve hogy az anyakönyvi hivatal intézi, az érdekes lett volna. Büncselekmény útján egyébként mindig lehetett állampolgárságot szerezni, ahhoz nem kell Orbán. A törvény szerint viszont ilyenkor elvehető az áp., ha kiderül.

'A nyugdíjnak, TB-nek semmi köze az állampolgársághoz."
Ami nyilvánvaló hazugság.'

Egyértelmü hogy semmit nem tudsz erről, úgyhogy ezt ki is fejtheted.

2017.01.07. 11:02:30

@Larry Silverstein: "Tényleg Orbán rúgatta ki őket, ami teljesen rendben van. Magyar kormányzati támogatás megy az ottani magyar nyelvü sajtónak, ezek meg azt hitték hogy abból fogják Orbánt szidni (mint az itthoni hírhamisító partizánok), de nem fogják."

Köszönöm, hogy összefoglaltad a fideszes sajtópolitikát, de amúgy mellette az átlag fideszes prosztó agymosási technikáját. A gyengébbek kedvéért, és hogy ne hidd el a saját hazugságodat, a mindenkori magyar kormány nem azért támogatja a külföldi magyar sajtót, hogy abban ne lehessen szapulni a kormányt vagy bármelyik tolvaj gazembert, hanem azért, hogy fennmaradjon, mint a magyar kultúra része, ugyanakkor a felelős értelmiség szócsöve legyen.
Szóval, el tudnád nekem mondani, hogy mi az újságírás és a fizetett kormánypropaganda közötti különbség?

2017.01.07. 11:06:56

@Larry Silverstein: Olvasol is, vagy csak írsz, észkombájn? Ha nehezedre esik válaszolni, válts át másik nick-re. Nem mondták még neked?

Janossz 2017.01.07. 11:18:56

@Larry Silverstein: index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/
Tessék. Most te mutass valamit, hányat vontak ezekből vissza, jó?
A nyugdíjnak és TBnek sokkal-sokkal több köze van az állampolgársághoz, mint neked a valósághoz, ha tetszik igazsághoz...
Csá, troll!

Larry Silverstein 2017.01.07. 11:21:09

@kutyás majmok népe: 'A gyengébbek kedvéért, és hogy ne hidd el a saját hazugságodat, a mindenkori magyar kormány nem azért támogatja a külföldi magyar sajtót, hogy abban ne lehessen szapulni a kormányt vagy bármelyik tolvaj gazembert, hanem azért, hogy fennmaradjon, mint a magyar kultúra része'

- a mindenkori magyar kormány.....de szépen mondod, nem támogatja a HTM kultúrát.
A Fidesz viszont igen, a ballereknek ők románok, pl. ezért szavaznak cserébe Orbánra.

'Szóval, el tudnád nekem mondani, hogy mi az újságírás és a fizetett kormánypropaganda közötti különbség?'

- majd a most kirúgott szabotőrök, meg a Népszabi ex-gárdája bemutatja a saját pénzén.

Larry Silverstein 2017.01.07. 11:28:30

@Janossz: 'A nyugdíjnak és TBnek sokkal-sokkal több köze van az állampolgársághoz, mint neked a valósághoz'

- kérdezem, hogyan?

Amit az kamu állampolgárságról írsz azok büncselekmények.

Janossz 2017.01.07. 11:43:00

@Larry Silverstein: Ne tedd magad hülyébbnek a valósnál. Elég az bőven...
Kérdéseddel fordulj az aradon lakást kiadni szándékozó román állampolgárhoz, aki magyarul mindössze köszönni tud, de elmagyarázza, hogy neki Szegeden lakása van, és MAGYAR állampolgár. Gondolom valami házastárs jogán, vagy talált a sublótban egy sárga papírt '22.-ből, amin valamelyik dédapja magyarnak volt feltüntetve, vagy csak a neve volt az.
Mit tudom én. Egy biztos: Ha a prosztatája bedurran, simán jogosult a magyar egészségügy közmondásosan rengeteg fölös kapacitásának igénybevételére.
De ennek az egésznek persze a a TB és nyugdíj ügyekhez semmi köze.
Keresned kell egy türelmesebb válaszolgató partnert, troll!

Larry Silverstein 2017.01.07. 11:56:54

@Janossz: Még mindig semmit nem írtál arról, amit állítasz.

Orvosi ellátásra 2oldalú egyezmények alapján jogosultak lehetnek az állampolgárok, de alaphangon csak sürgősségire(ambuláns), és csak EU tagállamok között. Te is megkapod Romániában ha eltöröd a lábad.

És ennek a TB-hez semmi köze, valóban.

konrada 2017.01.07. 12:00:20

@kutyás majmok népe:
Váltott a majdnem kimondtam micsodád picsája. ;) Ez a nickem 2000 óta. Ettől még lehet az a véleményem, hogy hülyeségnek tartom azt, hogy zorbán még a független román sajtót is korlátozni tudja.

... Az más kérdés, ha valaki beáll egy házhoz ugatni, akkor nem harap a kézbe..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 12:14:27

@conchita wurst: A román kábeltévéken lehet nézni a magyar ATV-t. Szerintem megint hazudsz. Te egy wurst vagy!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 12:16:59

@kutyás majmok népe: "Azt hiszem, hogy Kufircos Kovács volt az, aki a 23 millió románnal riogatott"

Elképzelhető. De nem érdekes. Ha még tagadná is a gyurcsány, nem szólt ellene, részese volt a hazugságnak. De állítólag bevallotta:

"Az Új miniszterelnök című könyvben a jelenlegi kormányfő elismerte, részese volt a 23 millió román munkavállalóval való szocialista riogatás kitalálásának"

mno.hu/migr/gyurcsany-vall-a-23-millio-romanrol-es-kover-kotelezeserol-497726

De mondonm, nincs jelentősége.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 12:19:00

@kutyás majmok népe: "ő rendesen felmosta Orbánnal a padlót minden alkalommal. Nem véletlen, hogy a Kedves Vezető (a székelyeknek Kondukátor) nem áll ki soha a szabad sajtó elé, mert már az első normális kérdéstől dadogni meg rángatózni kezd."

Ez így van. De nem gyurcsánytól fél, hanem minden gerinces embertől, mert reossz a lelkiismeret. Ez egy nagy jópont neki, hogy ugyan gerince nincs de a lelkiismeret emlékfoszlányai talán még megvannak. Remélem rosszul alszik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.07. 12:20:14

@kutyás majmok népe: "Az ingyen állampolgárságot én sem támogattam"

Ennek ott van értelme, ahol EU-n kívül vannak a magyarok. Ott támogatom. A szavazati jogot nem.

conchita wurst 2017.01.07. 12:39:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: fingom sincs, a szlovákoknál minden van RTL, TV2, ATV, Echo, HirTV, DunaTV stb.

Janossz 2017.01.07. 12:41:31

@Larry Silverstein: Lábtörésre, foghúzásra jó az EU-s kártya. Ambuláns ellátásra, másra nem.
Az állampolgárság meg még azokra is, amire ez nem. És még sok minden másra.
Például földvásárlásra. De sok ez neked, fejezzük be, jó?

Larry Silverstein 2017.01.07. 12:49:57

@Janossz: Én is ezt mondtam, ambuláns ellátásra.

Állampolgárság semmire se jó, ha nem fizeted a TB-t Mo-n sem látnak el, hiába vagy magyar áp.. Miről beszélsz?

bkkzol 2017.01.07. 13:11:06

@conchita wurst: Szabad (?) sajtó? Hehehe! Vagy nagyon hülye vagy esetleg méllyen naív. Az a kerdes honnan veszik fel a fizetést.
A szabad német sajtó is halgatott a kölni eseményekről... nem írhatják/írják meg azóta se a többi bűnöző nemzetiségét, vallását....
Szabad sajó??? Vicces vagy!

conchita wurst 2017.01.07. 13:19:15

@bkkzol: nem én írtam, csak idéztem

2017.01.07. 13:32:56

@Larry Silverstein: Íme egy közismert Orbán-troll "válasza":

"'Szóval, el tudnád nekem mondani, hogy mi az újságírás és a fizetett kormánypropaganda közötti különbség?'

- majd a most kirúgott szabotőrök, meg a Népszabi ex-gárdája bemutatja a saját pénzén. ""

Szóval, nem tudod, te szerencsétlen Orbán-csicska. Menj havat lapátolni.

$pi$ 2017.01.07. 17:03:35

@kutyás majmok népe: "Ne varrjunk mindent Fletó nyakába, bár ő rendesen felmosta Orbánnal a padlót minden alkalommal."

Az ám, legendás volt. Hatalmas fölénnyel nyerte a vitát a tévében, mindenre volt kész válasza. Némiképpen árnyalja persze a képet, hogy aztán kiderült a mi Ferink végig hazudott, de mindegy. Nagy erkölcsi útmutatást is kaptunk tőle, elmondta, hogy igaztalanul választásokat nyerni igaztalan országhoz vezet.

A próféta beszélt belőle, tényleg úgy lett.

2017.01.08. 10:32:53

@$pi$: "Az ám, legendás volt. Hatalmas fölénnyel nyerte a vitát a tévében, mindenre volt kész válasza."

Köszi, látom érted, és azt is tudom, hogy miért fáj: a vezéred soha nem tudott ilyent (és soha nem is fog).
süti beállítások módosítása