B1 blogcsalád



Majtényi Lászlót jelölnék köztársasági elnöknek

2017. január 02. - nickgrabowszki

A volt ombudsman tudott a jelölésről, de még nem döntött róla, várja a reakciókat.ml_4.jpg

Ez utóbbit nyilatkozta a Majtényi László a hvg.hu-nak, miután Székely Sándor, az Együtt listáján a fővárosi közgyűlésbe jutott, de a pártot azóta már elhagyó politikus hétfő délután bejelentette, petíciót indított Majtényi államfőjelöltségéért.

Azóta már Facebook-csoportot is létrehoztak. Székely javaslatát olyan prominens aláírók támogatják, mint Bojár Gábor, Bródy János, Ferge Zsuzsa, Göncz Kinga, Heller Ágnes, Inotai Andras. Iványi Gábor, Kéri László. Magyar György. Máté Gábor, Mellár Tamás, Parti-Nagy Lajos, Petschnig Mária Zita, Rauschenberger Péter vagy Sándor Mária.

A petíció szerint az aláírók

mindennél fontosabbnak tartják, hogy

legalább a köztársasági elnök ellensúlyt jelentsen. A jelenlegi köztársasági elnök nem tudott felnőni ehhez a feladathoz, a pártjához maradt hűséges, nem az alkotmányossághoz.

A levél aláírói meghatározzák, szerintük mit KELL tennie a tavasszal megválasztandó elnöknek:

  • Őszintén kell beszélnie az ország problémáiról.
  • és képviselnie az állampolgár egyenlőség, a társadalmi szolidaritás, a szabadság és a jogállam értékeit.

Majtényit erre azért tartják a legalkalmasabbnak, mert

évtizedes tudományos munkássága mellett a közéletben is számtalan tapasztalatot szerzett.

  • 1990-1995 az Alkotmánybíróság tanácsosa.
  • 1995-2001 között adatvédelmi biztos.
  • 2008-2009-ben az ORTT elnöke.
  • Jelenleg az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke.

Majtényi hivatalosan csak akkor lehet jelölt, ha az országgyűlési képviselők ötöde javasolja. Erre van matematikai esély, mert a baloldali ellenzéknek megvan a szükséges 40 képviselője - ha az LMP-t is hozzászámoljuk.

Mert ha nem, akkor a 39 képviselő (MSZP: 29, DK-s, Együttes, PM-es, liberális függetlenek: 10) nem elég a jelöltséghez sem.

A megválasztására még egy hivatalos jelölés esetén sincs esély, ehhez legalább 100 képviselő kellene. Ennyi jelenleg csak a Fidesznek, illetve a Fidesz-KDNP-nek van. Ők meg már korábban közölték, Áder újraválasztását támogatják.

Ehhez végül Orbán Viktor is hozzájárult, pedig Áder már nyilvánosan (bár a sorok között) is jelezte, nem ért egyet a politikájával

Ennél többet ugyanakkor nem tud tenni,

a köztársasági elnök kezében ugyanis nincsenek hatalmi eszközök

azon túl, hogy egy-egy elfogadott jogszabályt visszaküld a parlamentnek megfontolásra vagy az Alkotmánybíróságnak normakontrollra.

Ennél többet csak akkor tehetne, ha megszólalásaiban nyilvánosan is konfrontálódna a végrehajtó hatalmon vezetőivel és a törvényhozást uraló frakciókkal. De utóbbiak valószínűleg nem támogatnának egy olyan jelöltet, aki erre képes lenne.

Ezért is tűnik különösnek a petíciónak az a mondata, hogy

A titkos parlamenti szavazás során pedig reméljük olyan képviselők is megszavazzák lelkiismereti alapon, akik nem mernek nyíltan ellentmondani a hatalomnak.

Tehát, hogy majd a fideszesek és KDNP-sek (kikövetkeztethetően csak róluk lehet szó), majd egy olyan elnököt választanak meg titkosan, akinek az lesz a politikája, hogy őket támadja.

A valóságtól ennyire még a petíció szervező se szakadhattak el, ők se gondolhatják komolyan, hogy majd Majtényit megválasztják.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3212091629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2017.01.03. 02:07:04

az az ember, akinek az orra előtt úgy elsíbolták az országos kereskedelmi rádió frekvenciákat, hogy még annyit se tudott makogni, hogy bakkfitty, hat négyzetméteres nemzeti dohánybolt eladójánál komolyabb funkcióra alkalmatlan.

maxvaI bircaman 2017.01.03. 10:55:21

S kinek kellene egy fanatikus ballib a KE székében? Senkinek, pár ballibet leszámítva.

LHedvig 2017.01.03. 12:40:24

Lehet, hogy ballib, de Ádernél mindenképpen jobb lenne.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.01.03. 14:07:52

"megint jönnek...aláírnak."
jó kis topik volt ez a polfórumon...
hát kb. ennyi.a maoista vér nem vállik vízzé...
"...de találkozunk velük majd...az biztos"

consul 2017.01.03. 14:23:28

Prominens aláírók... Na ne szórakozzunk már! Azon régi rendszer arcai, amit kétszer is kétharmaddal küldtek el a választók a francba.

2017.01.03. 14:30:45

Hű, de belehúzott ez a b1 blog! Kezd érdekelni.
Hoppá, már meg is jelent itt rögtön öt Orbán-rettegő troll...
Na mindegy, ezért fizetik őket, engem meg csak az ragadott meg, hogy "lelkiismereti alapon" szavazhatnának a fideszes "képviselők". Itt máris begörcsöltem a nevetéstől, mert ez volt a nap vicce: a fideszesek meg a lelkiismeret. igen, erről híresek. Muhaha!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.01.03. 14:32:20

Fidesznyikhaj, aki maj' tényleg Majtényire szavaz? Sci-Fi! :)))
Marad Káder János, felkészül Zordon Viktor... ;-)

2017.01.03. 14:32:45

Mutasson valaki egyetlen egy lelkiismeretes fideszest, hadd röhögjek még jobban.

lippsi vagy? 2017.01.03. 14:37:27

"Majtényit erre azért tartják a legalkalmasabbnak, mert"...

... Soros bácsi kezéből eszi a takarmányt. Majtényivel egy újabb árpibácsit kapnánk, köszi de inkább nem kérjük!

6.Lenin 2017.01.03. 14:37:46

Elolvastam az aláírók névsorát....Isten, ments meg tőle, hogy ő legyen a felettünk álló független...Laci'bá...

2017.01.03. 14:52:59

@lippsi vagy?: Ok, hogy te nem kéred, a kutya nem kíváncsi arra, hogy te mit kérsz vagy nem, de miért beszélsz többes számban? Kit képviselsz, a Habony-művek trolljait?

lippsi vagy? 2017.01.03. 15:02:27

@kopasz barmok mindenhol:
Gondoltam írok valamit, de aztán rámjött az ásítás, inkább elmegyek szundizni. Addig találjatok ki valami újat, ezeket épeszű csak kiröhögi

6.Lenin 2017.01.03. 15:11:54

Felhívás!

Keresünk ME-t, 18-as kezdéssel, egyenlőre bizonytalan időre-korai bukás is lehetséges
Keresünk még KE-t, aki felvidíthatja a nemzetet, már a keresésétől kezdve
Keresünk baktert a Bütyökfalva-alsó VÁ-ra, lehetőleg DK-s szimpatizánst.
Az első kettőnél feltétel, hogy szeresse a baktert is, más különösebben nem érdekes.

sk
összefogás fényestekintetű csapata
Bp. 2017. jan. 03.

Balt 2017.01.03. 15:41:07

@FILTOL: Meccsoda illusztris társaság! Azé' remélem Dopeman meg Terry Black is aláírja elöbb-utóbb. Esetleg még Tyitityán Zsolt, hogy elébe menjünk a még nagyobb összefogásnak. Hehehe

Balt 2017.01.03. 15:46:48

Ez hamar hamvába holt:
Facebook
A keresett oldal nem jeleníthető meg. Az okok a következők lehetnek: az oldal ideiglenesen nem érhető el, megtekintése nem engedélyezett, vagy a hivatkozás hibás/már nem létezik.
Vissza a kezdőlapra
XD

6.Lenin 2017.01.03. 16:01:39

@Balt:

Neked is!
"szerencsére" van lehetőségünk az örömködésre is ballib + natzi honfitársainknak köszönhetően 17-ben is. Jó a kezdés.

moareka 2017.01.03. 16:16:50

@kopasz barmok mindenhol: Igazad van! ezek belehúztak.... nyeregben érzik magukat,mit akiktől ezt eltanulták...
Szerintem addig, amíg ilyen felállás van, valamint Orbán felébred, kigondol valamit, seperc alatt megszavaztatja, addig Majtényinek nincs esélye.
Ha egyszer népszavazás formájában választanán államfőt, akkor lenne igazságos....
Igy nekünk csak "álamfő" jut....

conchita wurst 2017.01.03. 16:26:55

a majtényi fajúaknak magyarországon nem terem babér!

numerus clausus van ami annyit jelent hogy egy közt. elnök van, aki nem zsidó fajú

ogli dzsí 2017.01.03. 16:30:01

A legújabb balliba agenda szerint már nekünk fideszeseknek kéne magunkat rosszul érezni amiért nem vagyunk olyan lelkiismeretesek h megszavazzuk közt. elnöknek az ő féküket meg ellensúlyukat...

nyííííhahahaahhahaa..priceless

andrásúr 2017.01.03. 16:33:11

Majtényi jó hajós lesz. ha porhanyós lesz !
Az aláírók közül nekem a Picsanyik M. Z. tetszik a legjobban !
Áder János a megfelelő jelölt !

Kelly és a szexi dög 2017.01.03. 16:40:21

Nem rossz fej, de azért meredek lenne - ugye, hogy hiányzik Sólyom László, pedig anno fikázták balról is rendesen!

ogli dzsí 2017.01.03. 16:44:07

@Kelly és a szexi dög: ezt a fajt nem kéne mutogatni azért Magyarország képviseletében külföldön

Trackers 2017.01.03. 17:45:45

Hát igen.

60 lelkiismeretes Fideszes kéne, hogy a ballibek jelöltjét szavazza meg.

Már csak az nem tiszta, hogy miért is jó ez nekik, ha Gyurcsány bábja a jelölt ?

Chris Lamb 2017.01.03. 17:48:11

Szerintem a következő lépés az lesz a ballibsik részéről hogy a nép válassza meg a köztársasági elnököt. A szokásos retorika: Míg nekünk kedvezően fúj a szél akkor oké,viszont ha nem akkor diktatúra van. Majtényinél még Kunhalmi Ágika is jobb lenne. :)

6.Lenin 2017.01.03. 17:55:22

@moareka:

"Ha egyszer népszavazás formájában választanán államfőt, akkor lenne igazságos...."

Hány % lenne az az igazságos?
Létezhetne 100 %-os eredmény?
Egy 51 %-os eredmény érvényes lenne (jogilag), de igazságos?

1 képviseleti demokráciában miért nem igazságos a parlamenti többség?

jet set 2017.01.03. 18:22:13

Ha a sarki zöldségest jelölnék, arra is jönnének a ballibák aláírásai. Mindegy, csak ne a fidesz! Orbán takarodj! Nem veszik észre, hogy ennyi édeskevés.

Jolka40 2017.01.03. 18:57:26

@6.Lenin: Amit a hatalom csinál, az igazságos, világos????

6.Lenin 2017.01.03. 19:07:51

@Jolka40:

Nem.
Jogilag lehet, de mi az, hogy igazság?

torró 2017.01.03. 19:31:05

Nagy bajban vannak a liberálisok, ha csak egy Majtényit tudnak felmutatni!Na és a mi viszonylatunkban, ahol a a blog író is elismeri, hogy nálunk csak formális az elnöki pozíció, mi a bánatot tudna csinálni? Ezen az alapon majdnem mindegy ki az elnök!Csak akkor mondjuk tudnának nemzetközi szinten visítozni, hogy hú, itt aztán totál diktatúra van, mert még a köztársasági elnököt is lenyomják!

Jolka40 2017.01.03. 19:37:25

@6.Lenin: "1 képviseleti demokráciában miért nem igazságos a parlamenti többség?" Azért, mert nem biztos, hogy a magyarok többségét képviselik. Néha erre is gondolhatnának a parlamenti többség tagjai.

6.Lenin 2017.01.03. 19:56:01

@Jolka40:

A parlamenti többség a szavazni is hajlandók többségét képviselik. Ők adtak megbízást.
Aki nem szavazott, annak még a Teremtő sem tudja, mi a lópisztolyt szeretne, őket miként lehetne képviselni?
1 szavazáskor a parlamenti többség nem biztos, hogy a parlamenti többséget jelenti.
Az, hogy a Parlamentben mi igazságos, az már más tészta.
jog és igazság...

-Lotyadt Margit, ön az állítja, hogy Cingár Lajos durván megerőszakolta.
-Igen, így volt tisztelt bíró úr.
-Miért nem védekezett, hiszen Cingár Lajos a vasággyal sincs 50 kiló?
-Miként védekeztem volna? 1ik kezemmel a szoknyám tartottam, a másikkal meg a falnak támaszkodtam, tisztelt bíró úr.

Óvatosan bánnék azzal, hogy mi az igazság, pláne politikában (is)

Balt 2017.01.03. 22:01:06

@6.Lenin: :) Kíváncsi lennék (ááá, voltaképpen nem is), a köcsög szociopata priuszos jobbikosok begye hogy veszi be. :))

Balt 2017.01.03. 22:09:45

@6.Lenin: Most olvasom:
index.hu/belfold/2017/01/03/kikristalyosodott_vona_mesterterve_elcsabitani_a_baloldaliakat
Tényleg hiányzik, hogy Tyirityán Zsolt is síkra szálljon Majtényiért. Még... :))
süti beállítások módosítása