B1 blogcsalád



Elhunyt a 2000-es évek egyik leghíresebb médiaszemélyisége, Grespik László

2016. december 27. - Mr Flynn Rider

52 évesen meghalt Grespik László ügyvéd, MIÉP-es politikus, volt közigazgatási hivatalnok, az ezredforduló ismert médiaszereplője. Egyelőre nem tudni a halál okát.

grespik.jpg

Grespik László ügyvédet 2000-ben nevezték ki a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjévé, ahol attól vált ismertté, hogy adminisztratív úton korlátozta a külföldiek fővárosi lakásvásárlási jogát. Emiatt egy év alatt több mint 50, az elutasítást kifogásoló pert vesztett a hivatal. Csak fegyelmivel és felfüggesztéssel sikerült eltávolítani a hivatal éléről, amikor már nagyon kínossá vált a ténykedése. 

Az ezredforduló környékén ismert médiaszereplőnek számított,

rengeteg orgánummal állt haragban-vitában (pert indított, majd vesztett el például a Heti Hetes szereplői vagy Sickratman ellen, és emlékezetes módon kenyérrel dobálta meg a Nap-Kelte műsorvezetőit), és úttörőnek számított a történelmi-közéleti ezotéria terjesztésében is.

A leghíresebb szereplése az volt, amikor 2000 szeptemberében élő egyenes adásban kenyérrel dobálta meg a Nap-kelte című hírműsor riportereit: a vita arról folyt, miért kell a letelepedési kérelmet benyújtó külföldi állampolgároknak a vallásukról is nyilatkozniuk.

 

Nevezetes csatái voltak a Heti hetes szereplőivel is, akik ellen személyiség jogi pert is indított, több mint tíz évvel később pedig be is ült egy adásba közéjük.

2003. novemberben egy szkinhedkoncert nyomán közösség elleni izgatással vádolt férfi védőjeként megkérdezte a bírótól, vajon nem zsidó származású vagy vallású-e – ezzel tesztelve a bírói elfogultságot. Grespik kezdeményezője és kurátora a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak, és elnökségi tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának. A Kamarának többször el kellett határolódnia a saját elnökségi tagjától annak szélsésőges véleménye miatt. Grespik sokat nyilatkozott a magyarok kozmikus eredetéről is. Könyvet is írt, aminek humorát sokan emlegették, nem feltétlenül pozitív visszhanggal. 

A halálhírt pont emiatt Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője tudatta az ismerősökkel, majd az értesülést a Magyar Nemzetnek meg is erősítette

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr512076389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zako1 2016.12.27. 23:18:01

Legyen neki nehéz a föld...

Jakab.gipsz 2016.12.27. 23:34:44

@zako1: Majd egyszer ha eljön az ideje: neked is!

2016.12.28. 00:24:15

@zako1: a legnagyobb ghecziség ilyet mondani. Remélem hasonlót kívánnak majd neked is, amikor eljön az ideje.

Függetlenül attól, hogy Grespik miket csinált, mondott (minden országban vannak excentrikus politikusok, még durvább botrányokkal), egy ember volt, akinek a halála szomorú hír. Ma Grespik már meg se ütné az ingerküszöböt, ő csak beszélt, kenyérrel dobált, a maiak meg hallgatnak és viszik a kasszát.

VaradiJanos 2016.12.28. 00:27:10

zakoka! Az átok könnyen visszaszáll.

2016.12.28. 00:43:09

Mindig a legjobbak mennek el.

rockjano 2016.12.28. 00:58:35

Hát gyerekek annyian haltak meg idén itthon és külföldön is felsorolni is nehéz, nem is emlékszem ilyen évre (szörnyű egy év volt...)

Mindet nagyon sajnáltam, ezt az egyet viszont őszintén kurvára nem...
Végre nem csak a jófejek halnak meg...

Jakab.gipsz 2016.12.28. 01:17:28

@rockjano: Nyugi mindenkire sor kerül: erre mérget vehetsz.

2016.12.28. 04:00:36

@rockjano: Grespik egy excentrikus alak volt, de közel se olyan káros, mint ballibek, a strabag demokraták meg a fidesz oligarchái. Grespik nem nyúlt le milliárdokat, legalábbis én nem tudok ilyen ügyről, csak szerepelt. A maiak ki is néznék maguk közül, mert vitatkozott a liberáltakkal, a maiak meg inkább a csendes lenyúláson dolgoznak.

Hogy idén hányan haltak meg? Még nincs vége az évnek, még lehet reménykedni.

Sárdi A. Zoltán 2016.12.28. 07:09:05

"Halottról jót, vagy semmit!"
...

zako1 2016.12.28. 08:03:45

No, megjöttek a szélsőjobbos kommenthuszárok! :)

Nyilván én is tisztában vagyok vele, hogy nem illik egy halottról elítélően nyilatkozni, de tényleg úgy gondolom, hogy a világ egy egészen kicsit jobb hely lett, hogy ő már nincs benne. Tisztában vagyok azzal is, hogy egy súlyos mentális betegről beszélünk, aki tele volt tévképzetekkel, valószínűleg skizofrén is volt. A felelősség inkább azokat terheli, akik olyan sokáig hagyták őt "működni", ahelyett, hogy egy jól kipárnázott szobába zárták volna, ahol fehér köpenyes emberek figyelték volna a nap 24 órájában.

Egyébként meg vicces, hogy pont a szélsőjobberek kérik rajtam számon a polkorrektséget... :))

kun andras 2016.12.28. 08:36:11

Örülnek a Dohány utcában. Arrafelé a halál vicces. Csak a sajátjuk tragédia.

háromperhármas 2016.12.28. 08:42:17

zako1- Ismerted személyesen, váltottál vele néhány szót, vagy csak a (nem kicsit) torzító médiában láttál/hallottál róla valamit?

2016.12.28. 08:49:09

@Jakab.gipsz: nem halt meg. Visszament a Szíriuszra.
Rádöbbent, kik veszik körbe. Hogy vannak ellenfelek, sőt, ellenségek, az nem érte meglepetés szerűen. De amikor rájött, kik a barátai....karandash, Gipszjakab...inkább menekült

2016.12.28. 08:51:36

@háromperhármas: igen. Elég árulkodó, hogy a neve ellenére annyira ősmagyar, hogy a Szíriuszról jött.

háromperhármas 2016.12.28. 09:01:18

Könnyen elkaptuk, uram!- Mi igen?

6.Lenin 2016.12.28. 09:14:53

Valamikor a legvadabb barbárok közt is közösen elfogadott szokás volt a küzdelmekben elhunytakat mindegyik fél a szokásinak megfelelően tisztességgel eltemesse.

Ma már ezt az európai értékek valószínűleg elvetendőnek ítélik. Ide jutott a tolerancia, demokrácia bajnokainak értékrendje.
Szükségét érzik beteg gondolataik nyilvános közzétételének.

Grespik remélem már megbékélt azzal, ami őt körülvette, nyugodjék végre békében.

szepipiktor 2016.12.28. 09:19:55

Miért kellene mindenkiről pozitív hangon beszélni halálakor????
Tehát ha meghal - hazudjunk?
Ti itt sokan, láthatóan az elvtársai vagytok, voltatok, hát tiszteljétek, sajnáljátok.
De akkor ne vegyétek el a jogot mondjuk biszkubéla híveitől se!
De persze a betegagyú szélsőjobb pontosab olyan korlátolt, mint a szélsőbal, így nem meglepő az egyoldalú és kirekesztő véleményhalmaz.
GL egy beteg, zakkant figura volt, az a fajta, aki nem pénzszerzés céljából tette a sok aberrált tettét, hanem hitből!
Mindenkinek joga van bármiben hinni, bárkit lenézni, alapjog hinni a földönkívüliekben, utálni az idegeneket és így tovább.
De nem a közhivatalokban, a politikai vezetésben!!!!
Ez a barom bevitte a közéletbe a patakiattila-féle ostobaságokat, nyiltan rasszista kocsog volt, ilyen alapelvekkel viselt közfeladatokat.
A szereplései pedig a közízlést gyalázta.
Amikor a bíró zsidóságát kérdezte, az számotokra rendben van... De ha megkérdezték volna, hogy buzi-e, akkor perek százait indította volna.
Mert neki ősi és földönkívüli joga volt mindenki felett bármiben ítélkezni, miközben egy ócska zakkant középszerű figura volt.
Jól jött a szélsőjobbnak, hiszen a fényben tündökölhettek - ingyen.
.
Értelemszerűen nem kívántam a halálát, de ne kelljen már könnyeket csorgatnom eltűnése miatt!

dr Smittpálelnökúr 2016.12.28. 09:21:57

@6.Lenin: Mintha most az lenne a szlogen nálatok, hogy vége a PC korának.
Meglepő, hogy amikor ennek gyakorlati oldalát látod, akkor ez neked nem tetszik.

szepipiktor 2016.12.28. 09:22:32

@6.Lenin: Hát persze... Koppány tudna erről mesélni!
A történelmi időkben pont ellenkezőleg, a legyőzötteket minél nagyobb körben gyalázták a hívei előtt.
Ez napjainkban a szélsőbal és a szélsőjobb tökéletesítette a végletekig. Hiszen egy tőről fakadó két alja "filozófia"...

szepipiktor 2016.12.28. 09:25:48

@háromperhármas:
1) szerintem lényegtelen, hogy ki kivel találkozik, ismer meg személyesen! Én is "válogatok", mert a saját értékrendem irányít, nem a kollektív utasításrendszer. Te azért véded, mert azonos elvek mentén gondolkodtok.
2) akkor a média torzító hatása mindenkire vonatkozik, vagy csak a számodra fontosak esetében? Akkor az általad gyűlöltek is jó emberek valójában, csak a média torzít?

Pikkelő 2016.12.28. 09:27:40

Halottakról igazat vagy semmit. De mortuis nil, nisi vere.

sedi 2016.12.28. 09:33:38

@zako1: Te egy pöcs vagy, de ezt gondolom nem tőlem hallod először.

6.Lenin 2016.12.28. 09:41:11

@szepipiktor:

Keversz valamit.
A legyőzött ellenfél más, mint a csatában elhunyt.

"természetes", hogy a legyőzött ballib tábort "alázza" a győztes, de odáig azért nem nem mennék le, hogy olyasvalakit alázzak, aki már nem tud védekezni, és talán ezen van a hangsúly.
Azt alázni, aki védekezésképtelen nem a támadó nagyságát mutatja, hanem a rendkívül primitív voltát, szerintem.
Természetesen nem kell hazudni, ha az "érdemeit" szeretnénk megbeszélni, de csak addig, amíg nem hazudunk bele olyasmit, ami ellen már nem lehetséges védekezni.

Talán pont a fentieket jelent, hogy a halottakról igazat, vagy semmit, a tisztességes.

2016.12.28. 09:54:07

@háromperhármas: váltottam vele szót, ismertem a hírét pesti szakmai körökben....

Tökönrúgott Feleségek 2016.12.28. 10:00:25

@Pikkelő: Pont ezt akartam írni Sárdi A. Zoltánnak!

nu pagagyí 2016.12.28. 10:06:33

Nem érdemel cikket. Egy senki volt.

martineden 2016.12.28. 10:14:49

@MikeBoy: ,,Mindig a legjobbak mennek el."...ja, ezt meg az ordog vitte el.

Netuddki. 2016.12.28. 10:19:49

Kár volt rá bötüt pazarolni...

6.Lenin 2016.12.28. 10:27:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem is tudják az általad említett "urakat" tisztességesen "értékelni".
Lásd még Fidel C. vagy Che a ballibák kedvence, vagy Mao a ballibák ősatyja, fiatalkori bálványa. sorolni lehetne a végtelenségig.
Kádárt senki nem kérdezte még életében, mit, miért, most meg védik, vagy támadják,soxor ugyanazok.
De, hogy ez lenne a tisztességes?
Kétlem,sőt.

2016.12.28. 10:30:10

@martineden:

Kizártnak tartom.
A gonoszságnak feltételei vannak, ami nála egyszerűen nem volt meg.

2016.12.28. 10:54:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem voltam Grespik barátja, semennyire nem szimpatizáltam vele, viszont úgy gondolom, vele kapcsolatban különösen igaz az, hogy csak azt a képet ismerjük róla, amit a fősodratú balliberális lakájmédia festett róla még az internet széleskörűbb elterjedése előtt. Én a Heti hetessel kapcsolatban hallottam róla először, akkor se magát Grespiket hallottuk, hanem a vele poénkodó ballibbant és kőkomcsi bohócok tálalásában került elénk a vitájuk.
Ma egy közszereplő azért az internet segítségével már jobban eljuttathatja az üzenetét mindenkihez, cáfolhat stb.

Nem azt mondom, hogy Grespik normális volt vagy nem volt normális. Csak hogy olyan kampányt folytatotf ellene a fősodratú ballib lakájmédia, hogy a többség számára kb. semmi se derülhetett ki arról, hogy mi is az igazság vele kapcsolatban.

@zako1: "tényleg úgy gondolom, hogy a világ egy egészen kicsit jobb hely lett, hogy ő már nincs benne." - csak majd ne feledd ilyen lazán kezelni a megnyilvánulásokat akkor se, ha mondjuk valami ballib megmondóembert kaparnak egy a kozna utcai izraelita temetőben és róla mondják azt, hogy végre, jobb hely lett a világ a halálával.

"Tisztában vagyok azzal is, hogy egy súlyos mentális betegről beszélünk" - ezek szerint te személyesen kezelted Grespiket? Vagy láttad a leleteit? Mert én nem tudnék így diagnosztizálni látatlanul. Simán lehetett felvett szerep is a szövegének fele. A másik felét meg esetleg a sajtó hozzáköltötte.

"vicces, hogy pont a szélsőjobberek kérik rajtam számon a polkorrektséget" - örülök, hogy elveted a polkorrektséget, én csak azt mondom, szerintem elég kevesen vannak, akik tudják, milyen volt Grespik valójában. De legten igazad, legyen vége a polkorrektségnek. Majd ha Anna Frankkal, a koncentrációs táborokkal vagy a fogatlan ballib megmondóemberek halálával poénkodnak másik, akkor is csapkodd a térded a röhögéstől. Én is tudok pár embert, akik nélkül jobb hely lesz a világ.

conmorientes 2016.12.28. 10:54:30

@háromperhármas:

Nekem volt szerencsétlenségem látni hallani is, ezért elhunytával egy ügyben annak befejeződése is kétséges marad, de ezzel együtt és minden élet tisztelete mellett is több mint ambivalensek az érzéseim. Van olyan személy ugyanis akinek az élete nem szolgál túl sok szép emlék felidézésére, inkább azt mondanám hogy szégyenteljes.

Parajpuding 2016.12.28. 10:56:44

Ez kevesebbeknek rossz hír.

Faszerkezet 2016.12.28. 10:57:28

@szepipiktor:

"Amikor a bíró zsidóságát kérdezte, az számotokra rendben van..."

Ez egyébként tipikus médiahiszti volt. :)

Elárulom neked /persze nemcsak neked/, hogy ez ott a perben a bírónő részéről annyival el volt intézve, hogy "ugyan nem vagyok köteles erre válaszolni, de nem, nem vagyok zsidó származású".

Bár elötte a Grespik el is mondta, hogy miért teszi fel ezt a kérdést.

Na ezek aztán faszányosan nem voltak benne a híradásokban, csak, hogy a Grespik zsidózik.... Meg micsoda nyilas kérdés ez már. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 11:13:37

@karandash: "Ma Grespik már meg se ütné az ingerküszöböt, ő csak beszélt, kenyérrel dobált, a maiak meg hallgatnak és viszik a kasszát."

Pontos meghatározása az állapotoknak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.28. 11:17:53

A kommentek meg undorítóak. A politikai ellenfelet halála után gusztustalan sértegetni.
Nem lopott, nem volt zsarnok, nem szolgált ki semmilyen rendszert, csak a nézetei voltak számunkra nem elfogadhatók. A minimum, hogy tisztelettel szólunk róla, vagy sehogy.

Jakab.gipsz 2016.12.28. 11:47:56

Grespik ha ügyetlenül is de képviselt valamilyen hazafias, patrióta nézőpontot a nagy multikulti neoliberális értékrenddel szembe, és ez az értékrend sokak szemében szálka volt. (nem ismertem, csak a médiák jóvoltából).
Az ellene folytatott lejárató kampány, (csak egy hülye, aki össze-vissza beszél), része annak az agymosásnak, amit a libsik szisztematikusan folytatnak mind azok ellen, akik ellent mernek mondani egy nagy újabb uniformizálási ember kísérletnek.
A politikai vélemény vezérek, a lejáratás, erkölcsi, szellemi, anyagi és ha más nem segít, fizikai megsemmisítését, rutin szerűen művelik, ezt a libsi ténykedést számtalanszor megtapasztalhattuk, persze a haladás és a fejlődés fügefalevele alá begyömöszölve. Figyeljük meg, rendszerint önmagukra pozitív jelzőt mit valami csiricsáré ruhát felöltenek, fel aggatnak, (a többi lbsi agyon dicséri) és kezdődhet a politizálás, "demokratikus ellenzék", progresszív intézet, társaság a szabadság jogokért, vagy partizán szövetség, netán tán antifasziszták stb. Ne forszírozzuk egyenlőre a politikai sikamlós terület. Könnyebben megérthetjük ha a reál tudományok körében vizsgálódunk.

Azért mert, mi van akkor, ha Einstein tévedett, a fizikusi pályáról eltanácsolt kirúgott és megszégyenített, elméleti szakembereinket ki kárpótolja és hogyan?
Csak azért mert megmerték kérdőjelezni, a "nagy zsidó fizikus Einstein kompetenciáját", porig lettek alázva, és a nézeteik áltudománynak lettek beállítva.
Nos ezért tilos zsidózni, így fel sem merülhet, a megkérdőjelezés igénye, pl. Marx esetében sem, pedig róla tudjuk, hogy nem filozófus, hanem egy elmebajos hülye zsidó-filozófus volt, aki csak egy illúziót agyalt ki a kulturálatlan tömegek számára.
Nos hozzájuk képest, Grespik egy Grál-lovag volt és úgyis bánt az ellenfeleivel.

martineden 2016.12.28. 11:59:35

@MikeBoy: En meg biztos vagyok benne.0-0

Netuddki. 2016.12.28. 12:09:36

Egyet nem értek, a közismert tolvajfidesz trollok (vagy ballibsi provokátorok?) miért védik?
Valamilyen érthetetlen okból vonzódnak a "meg nem értett", hibbant "politikusokhoz"? Vagy csak ők maguk is elmeorvosi esetek...

2016.12.28. 12:14:35

@martineden:

Az ördög a gonoszakkal foglalkozik úgy gondolom.
Hibantakkal nem.
És egy hibbant nem igazán lehet gonosz.

martineden 2016.12.28. 12:22:25

@MikeBoy: ,,És egy hibbant nem igazán lehet gonosz."...Hogyne lehetne.Ha egy orult, sorzatgyilkos lesz, de nincs tisztaban a cselekmenye sulyaval, attol meg gonosz dolgot csinal, nem?Ergo;gonosz

2016.12.28. 12:22:57

@Jakab.gipsz:

Sajnálom, de nem bírom nem megkérdezni a következőt.
Szerinted kitől idézek most?

"Az emberi faj DNS-ének adott hosszegységén 2-3 csavarodása van, míg a magyarnak (es japánnak, akikkel távoli rokonok vagyunk) 9, ami megegyező a Sziriuszról a Földre jövő feny megcsavarodási számával. Ebből is származik a magyar elme, lélek, szellem kivételes volta, kozmikus származása, a magyarok "kiválasztottsága". Az Orion csillagkepből való származásunk misztériumára utal többek között a harom gizai nagy piramis és a Pilisben bizonyos helyek pozíciója, léte is."

Ha nem menne, adok egy forrást.
www.sinergo.de/magyarnyelv/Grespik.htm

Ja és még van egy kérdésem.
Szükség van-e itt bármilyen lejárató kampányra vagy sem?

2016.12.28. 12:25:18

@martineden:

A magyar nyelv finomságainak figyelmenkívül hagyása miatt megrovásban részesítelek.
Hibbant. Nem őrült, csak úgy hibbant.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 12:27:27

@rockjano: "annyian haltak meg idén itthon és külföldön"

Meghalt Leia hercegnő is.

martineden 2016.12.28. 13:18:36

@MikeBoy: Valoban, a hibbant kevesbe orult, viszont ebben az esetben akkor meg gonoszabbnak szamit, nem?

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.28. 13:21:44

@6.Lenin: Akkor Hitlerről, Leninről, Sztálinról, vagy Pol Pot-ról is semmi rosszat, igaz, te barom?!

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.28. 13:25:13

@karandash: " viszont úgy gondolom, vele kapcsolatban különösen igaz az, hogy csak azt a képet ismerjük róla, amit a fősodratú balliberális lakájmédia festett róla..."

Nem, azt a képet ismerjük róla, amit közéleti megnyilvánulásaival saját maga alakított ki magáról. Az ő esetében különösen igaz a mondás: az embert a tettei minősítik.

Jakab.gipsz 2016.12.28. 13:47:51

@MikeBoy:
Elmagyarázom csakhogy, (ha a távoli jövőben sor kerül reá) ne halj meg hülyén. (dióhéjban).
Hogyan kell a valóságnak megfelelően értelmezni a magyart mint különleges nyelvet, egyszeri és megismételhetetlen termékét e földnek, tehát a magyar nyelvet. Ugyanis mi magyarok a környező nyelv családok gyűrűjében, senkitől sem tanultunk meg beszélni, gondolkodni és álmodni, amíg a neolatin, indogermán és szláv nyelvcsaládoknak van eredete, a magyarnak nincs, viszont mi minden szót és hangot felróttunk, hogy az írás egyértelmű legyen, a nyelvújítás során csak a leírás módot egyszerűsítették eleink, és a semmiből felbukkant az akkori Európa legnagyobb szókincse. De van itt még más is, mert a szavak jelentése változhat, de a logikai rendszer ahogyan gondolati értelemmé fűzöd a szavakat az nem változik. Hogy kitől tanultunk meg beszélni nyilván anyánktól, gondolkodni pedig apánktól, ez eredet a távoli múltba elvezet, de nem elveszett ez a múlt, csak éppen rejtve maradt. ( nem baj ha nem érted, ha eljön az ideje megérted). Viszont van még valami amit nem árt ha tudsz. (kicsit később ha érdekel folytatom).

2016.12.28. 14:02:09

@Jakab.gipsz:

Ha valaki felteszi neked a kérdést, hogy kitől származik egy idézet, ami alapján az adott személyt minimum hibbantnak minősíthetjük, olyankor te mindig novellával válaszolsz?
Csak mert akkor ne lepődj meg, ha senkit nem érdekelnek a beírásaid....

Pop40 2016.12.28. 14:28:21

Tagadhatatlanul nem volt teljesen komplett, de ettől függetlenül nyugodjon békében.

6.Lenin 2016.12.28. 15:17:36

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:

Nem azt írtam, te barom. Az igazat kell írni, és olyankor pofázni róla, amikor még tud(na) védekezni. A szövegértésed hiányáért másoknál reklamálj és őket barmozd le, de lehet, ők mindent megtettek, csak te vagy képtelen az olvasott szöveget értelmezni.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.28. 15:19:25

Akkor itt egy remek alkalom a ballibeknek a hullagyalázásra.

Ahogy már azt meg is tették.

De azért csak nyugodjon békében.
süti beállítások módosítása