B1 blogcsalád




Pechetek van, hogy nem Münchenben születtetek

2015. szeptember 20. - Egyenlítő blog

Kedves Gábor, ahogy, nagyon helyesen írod, a vita nem fáj. Sőt, nagyszerű lehetőség, hogy saját érveinket végig kelljen gondolnunk. Ráadásul, ez az egész menekült ügy van annyira bonyolult és összetett, hogy napestig sorolhatjuk az érveket. Több dologban egyetértünk. Most…

Tovább

Orbán Viktor tévedésből majdnem megoldotta a migrációs válságot, de aztán észbekapott

Azt kérdezik kedves olvasóink, hogy egy katona ugyan már, miért ne védhetné meg a hazáját az illegális határsértőktől. Ha kell fegyverrel is. Éleslőszerrel. Akár meglőve a menekültet. Vagy megölve. Hát legfőképp azért, mert az illegális határsértő nem ellenség. Nem…

Tovább

6 jel, hogy az Orbán-kormány képtelen kezelni a menekültkrízist

Az Orbán-kormány az év eleje óta először tűnik olyan kormánynak, amely képes valamit sikerrel menedzselni és erre tudatosan rá is játszik. Azonban, ha a színfalak mögé nézünk, egyszerűen katasztrófa, amit művelnek.  A menekültügyben, ami eddig történt, az ugyanaz, mint ami…

Tovább

Meglepő fordulatok is történnek menekültügyben: MSZP-s javaslatot fogad el a Fidesz

Tudja még követni, mit mondanak és mit csinálnak a pártok?

Azt írja Fritz Tamás a Magyar Időkben (amit lenyúlási okoból még Napi Gazdaságnak neveznek), hogy  egyáltalán nem ártana, ha kormány és ellenzék között legalább…

Tovább

6 ok, amiért már értelmetlen a vasfüggönyt építeni a magyar-szerb határon

Lassan lecseng a Fidesz példátlanul sikeres idegenellenes kampánya, ki kell majd találniuk helyette valamit. A menekültek persze nem tűnnek el egy-kettőre, és még hónapokig jönni fognak, de annak a képnek egy időre vége, hogy a kormány jó előre felismeri a…

Tovább

Egyáltalán nem kell örülni a menekülteknek

Lehet azt mondani, hogy ne jöjjön ide több ember. De attól még jönnek

Egy kitűnő kollégám azzal tisztelt meg, hogy normális, értelmes kritikát írt egy itt megjelent cikkemről. (Géppuskázzunk menekültet). Miután véleménye valószínűleg nem egyedi, az engedélyével most nyilvánosan próbálok válaszolni. Előre bocsájtva azt, hogy az ilyen nehéz…

Tovább

Itt a bizonyíték: így manipulálják az emberek gondolkodását

Becsicskult a jobbikos média is. Nem tudnak mit lépni a Fidesz menekültes gyűlöletkampányára. Vona Gábor tördeli a kezét és véres szemekkel mered Elődkére: hiába a cuki vizslák, meg az óvodásoknak a meseolvasás, nem használ, bazmeg. A Fidesz elvitt mindent a kurva kampányával a…

Tovább
süti beállítások módosítása