B1 blogcsalád




A magyar egészségügy napján az EMMI meghatottan emlékezett meg saját nagyszerűségéről

2018. július 04. - kkerenyi

Július elsején az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben emlékezett meg Semmelweis Ignác születésnapjáról, és a találékony sajtós rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy mélyen és alaposan benyaljon a jelenlegi kormánynak. 

Tovább

Elromlott a fűtés a János kórházban, fáznak a betegek, de MINDEN RENDBEN!

Elromlott a kazán a budapesti Szent János Kórházban - adta hírül az RTL szombati híradója. A kórház azt állítja, már intézkedtek a javításáról. Megnéztük, mit mond az Orbán-kormány az egészségügy helyzetéről és azt találtuk: MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN!

Tovább

Magyar egészségügy: már a gyerekek is veszélyben vannak, de Balog Zoltánék szerint az egész csak "álhír"

Nem kapnak védőoltást a gyerekek, zárnak be kórházi osztályok, menekülnek a nővérek és az orvosok. Nemrég egy újszülött kapott el egy kórházi fertőzést és halt bele. Aztán egy másik, akit nyitott mellkassal hurcolásztak kórházból kórházba. Az emberminiszter szerint minden rendben, ezek csak…

Tovább

Helyreigazíttat a László kórház: előre eltervezetten zártak be

Helyreigazítási kérelmet küldött a László kórház orvosigazgatója, Dr. Müller Péter a B1 blognak, mondván: legutóbbi cikkünk a Semmelweis Egyetemen tapasztalható anomáliákról sérti az ő kórházuk jó hírnévhez való jogát. 

Tovább

Lázadás készül a Semmelweis Egyetem gyerekklinikáján, ellátatlanul maradhatnak a rákos gyerekek Budapesten

Pár napja röppent fel a hír, hogy tömegesen állnak fel a Jahn Ferenc-kórház dolgozói és mennek el az Ikeába dolgozni. Információnk szerint a Semmelweis Egyetem gyerekklinikáján is lázadás készül, kaotikusak az állapotok.  

Tovább

Összeomló egészségügy: már az újszülötteken spórolna az Orbán-kormány

Pár napja felröppent a hír: már szülés után akár 24 órával elbocsáthatnák a kórházból az anyákat újszülött babájukkal. Közben a kormány demográfiai katasztrófát vizionál és szeretné a születések számát drasztikusan felemelni. 

Tovább

Kis színes a magyar állami egészségügy jelenlegi állapotáról

Előbb még inkább az enyémről, mert állapotom van, konkrétan állapotos vagyok. Csodálatos, gyönyörű érzés, boldog vagyok, hogy anya leszek. Az viszont már nem tett boldoggá, amit eddig tapasztalnom kellett.

Tovább

Egy takarító miatt indult a tömeges felmondás a Szent Imre kórházban

A Szent Imre igazgatója egy őt ért kritika és egy takarítócég dolgozója miatt lehetetlenítette el a kórház működését. A múltheti tömeges felmondás banális hátteréről a Szent Imre névtelenséget kérő dolgozója mesélt nekünk. Kitálalt arról, mi volt a közvetlen…

Tovább
süti beállítások módosítása