B1 blogcsalád




Orbán: „A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak", mert "ellopják a pénzt az emberek zsebéből"

2018. július 03. - Mr Flynn Rider

A forint ma gyengébb az euróhoz képest, mint a pénzügyi világválság idején, 2008-ban volt. Tíz évvel ezelőtt Orbán még azt mondta, emiatt le kell váltani a miniszterelnököt.

Tovább

Fekete-Győr András és a nap vicce

A nap vicce nem az, hogy a kormány, illetve a Matolcsy-féle Nemzeti Bank által jelentősen befolyásolt igazgatótanács mandátumának lejárta előtt 2 évvel leváltotta Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökének apját az Országos Betétbiztosítási Alap ügyvezetői igazgatói posztjáról.

Tovább

Matolcsy fél kézzel megállította a CIA-t, pedig közben a gyógyszere is elgurult

Matolcsy György, miközben egyik kezével letörte az alapkamatot, a másikkal megemelte a GDP-t, a harmadikkal még a CIA mocskos játszámájának is keresztbe tett. Az egészben persze az a legijesztőbb, hogy a Magyar Nemzeti Banknak olyan elnöke van, aki mindezt el is hiszi magáról, és úton-útfélen…

Tovább

Rossz helyen van a piros pont Matolcsy új nőjén

Az eléggé közismert, hogy vagy 4 éve Matolcsy azzal indokolta a magyarság ázsiai származását, hogy gyerekeink fenekén kis piros pötty van. Az ázsiai származásra büszkének kell lennünk. Gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros pont van. Pont, mint a japán…

Tovább

Matolcsy több száz évre bele akarja írni magát a történelembe

Egy volt kisgazda frakciótitkár és a MIÉP-es exképviselő a Matolcsy nevű jegybankelnök doktori témavezetője. Hogy Matolcsy kb. 30 éve ontja az ezoterikus ökörségeit a gazdaságpolitikáról, de csak most jut eszébe megismerkedni a gazdaságtudományok ortodoxiájával, amivel miniszterként,…

Tovább

A pénzcsináláshoz nagyon ért, mostantól ő figyeli Matolcsy kezét

Papcsák, az omnipotens bibóista

A Magyar Nemzeti Bank az az intézmény, amely pazar irodaházat vásárol a belvárosban, luxusvillát a Várhegyen, kastélyt valahol a Tisza mellett. Irdatlan összegeket költ a tervek szerint oktatásra, különösen a Matolcsy-féle víziók terjesztésére. Itt az örökös legfőbb…

Tovább
süti beállítások módosítása