B1 blogcsalád



Matolcsy több száz évre bele akarja írni magát a történelembe

2016. május 29. - nickgrabowszki

mgy_2.jpgEgy volt kisgazda frakciótitkár és a MIÉP-es exképviselő a Matolcsy nevű jegybankelnök doktori témavezetője.

Hogy Matolcsy kb. 30 éve ontja az ezoterikus ökörségeit a gazdaságpolitikáról, de csak most jut eszébe megismerkedni a gazdaságtudományok ortodoxiájával, amivel miniszterként, államtitkárként több kormányban is szembeszállt, az jellemző.

Az talán még inkább, hogy a disszertáció témavezetőjét schmittpáli módon az általa vezetett szervezet útján közpénzből vásárolja meg. (Schmitt az olimpiai bizottságot, Matolcsy a jegybanki alapítványokat használja erre.)

És Lentner Csaba neki is állt megszolgálni a pénzét, miután Orbán rájuk parancsolt, hogy kommunikáljanak proaktívan, és védjék meg az MNB-t, meg Matolcsy pénzszórását nyilvánosan. Előbb - maga is korábbi Széles-alkalmazott - a neonáci futóbolond Bayerhez ment be az Echo TV-be, hogy

  • közösen megállapítsák: Matolcsyn múlik a 2018-as választások Fidesznek kedvező eredménye
  • valamint a pénzét kétségbeesetten megszolgáló Bayer még is azt javasolja, hogy szobrot is kéne neki állítani.

Ha ezt már túlzásnak vélnénk, akkor Lentner igazolta, hogy szerintük nem volt az. Mégis kevés is: a szervilizmusból sose lehet elég.

Adott egy egészen elképesztő interjút a 168 órának, amiben minden eddiginél jobban bemutatja, hogy

Matolcsy és köre teljesen elveszítette a kapcsolatát a valósággal, és már a Holdon túli világban járnak.

lcs.jpgA "20 éve Matolcsy szellemi aurájában élő" Lentner az interjúban azt mondja, hogy

  • "Valójában attól tartunk, hogy visszajönnek a kommunisták." (26 évvel a rendszerváltás után!)
  • Egyszersmind be kellene vezetni a szocialista tervgazdálkodási rendszer hatékony elemeit.
  • Az Alkotmánybíróság hátba döfte Matolcsy Györgyöt.
  • Csak az a közpénz, amit adó formájában szednek be.
  • A valós gazdaságpolitikai intézkedések a nemzeti banknál összpontosulnak (a gazdasági minisztérium helyett).
  • Nem lényeges, hogy Matolcsy alkotmányos mulasztást követett el.
  • Matolcsy a nemzetgazdaság motorja. "A fejében lévő szellemi muníció mozgatja a GDP-t".
  • "Ez egy szabadságharc. Hat éve tartó dicsőséges tavaszi hadjárat, ahol csatát nyerünk csata után. Matolcsy a 2018-as választások alfája és ómegája. Ha ez a gazdaságpolitika megbukik, pénzügyi instabilitás jön, ami társadalmi konfliktusokat, sztrájkokat generálhat."
  • Matolcsy több száz évre be akarja írni magát a történelembe, "ez zajlik most".

Matolcsy már nem csak néhány 100 milliárd forintnyi közpénzre tette rá a kezét, hogy elosztogathassa a rokonai között; már nem csak a magyar gazdaságpolitika vátesze, akinek szobrot kéne állítani; már nem csak az a személy, akin a 2018-as választások múlnak; akinek a fejében lévő szellemi muníció mozgatja a GDP-t.

Már nemcsak a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke, akit támadni annyi, mit a forintot támadni. (Tehát Matolcsy maga a forint.)

Matolcsy több száz évre bele akarja írni magát a történelembe.

Te atyaúristen, és mi még azt hittük, hogy ez csak pillanatnyi epizód, amikor a józan észt semmibe vevő unortodoxok, félnótás ezoterikusok, közpénzeket ipari méretekben lenyúló futóbolondok irányíthatják a magyar államot.

Mondjuk arra ezer évekig emlékezni fognak, hogy egyszer a magyar gazdaságpolitikát miniszterként és jegybankelnökként olyan ember dominálta, aki nem szerette a számokat, különösen a 8-astól irtózott, ellenben mélyen hitt a tízmilliószoros napokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr728756044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.29. 14:47:12

Az idő Matolcsyt igazolta,

A liberális megoldások pedig eddig nem hiztak eredményt, azaz érdemes kísérletezni.

kőkobaki 2016.05.29. 17:06:06

Lehet, hogy beírják a nevét, csak nem úgy ahogy Ő gondolja!

Chang Beer 2016.05.29. 20:48:47

Hogy visszajönnek a kommunisták speciel nem hülyesèg, hiszen eltelt 60-70 év és a nácik is visszajöttek, sõt hazánkban hatalomra is kerültek.

hírhamisítópappdani 2016.05.29. 22:29:17

Már beírta: a legkreténebb faszkalap.

lobaszopiatej 2016.05.29. 22:53:56

@BircaHang Média szerkesztősége: "Az idő Matolcsyt igazolta, "

Igy van.
300 helyett 315 az euro.

Ez ám a hozzáértés, meg kell duplázni a fizetését de azonnal!

miketbeszéltek 2016.05.29. 23:21:39

@BircaHang Média szerkesztősége: Ja. A "liberális" megoldások (most nem az erkölcsre gondolok érték el azt, hogy Nyugaton soha nem látott életszínvonalon él az emberek többsége. A mi szuper megoldásaink pedig történelmi esélyt baltáztak el: a Hazánkba befolyó horribilis támogatások egyszerűen szétfolytak...

Mercel 2016.05.29. 23:22:33

@BircaHang Média szerkesztősége:

Tényleg matolcsyt igazolta az idő te mocskos bérkommentelő népművészeti agyagedény.. ezért van rohadtul nagy gáz a gazdaságunkkal.

Ezért hív össze válság tanácskozást szeretett vezérünk is ugyanabben az ügyben.

OFF:
Komolyan, öreg nem tartom magam erőszakosnak de írásba adom, hogy ha egyszer személyesen találkozunk lerugom a hazaáruló fejed. Azt a szarházi bérkommentelést amit előadsz az utóbbi pár évben hát ahhoz már pofa kell. Nem tudom ki vagy de azt tippelem, hogy 1945 előtt náci vagy nyilas 1945 után pedig egy mocskos rúszkibérenc lettél volna ha abban az időben élsz. Mondjuk a rúszkibérenc az így is áll. Ha egyszer komoly balhé lesz ebben az országban az isten ne adja neked, hogy kiderüljön ki vagy..

miketbeszéltek 2016.05.29. 23:26:58

@BircaHang Média szerkesztősége: Egyébként az MNB forintgyengülésből származó hasznát privatizálni nem egyenlő az "eltőzsdézéssel", amelyet a Fidesz a másik oldalon kárhoztatott, akkor is, ha nem úgy volt?

Mercel 2016.05.29. 23:31:19

matolcsy beírta magát a pénzügyi történelembe ez nem kérdés.. még ekkora idióta nem volt pénzügyminiszter és talán még tanítani is fogják amit csinált. Azon címszó alatt, hogy ilyet Soha senki többet ne tegyen.
Mert hülyének lenni alkotmányos jog, de amikor a hülyeség és a kontroll nélküli hatalom összeér abból még a történelem során jó nem született és nem is fog.
Remélem sitten rohad meg a teljes fideszes "elittel" egyemtemben. Kotsog.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2016.05.29. 23:40:55

@BircaHang Média szerkesztősége:

te közismert ruszki ügynök, éhezel a bulgár nyomorban, a gazdag Nyugat-Európa meg röhög rajtad szellemi fogyatékos éhenkórászon.

Peter Götz 2016.05.29. 23:52:33

@BircaHang Média szerkesztősége: szóval téged is pénzzel tömtek az MNB-ből

miketbeszéltek 2016.05.29. 23:54:00

@Mercel: Mint látod, vitatkozok birkával, de ő legalább nem agresszív, és nem náci, amelyre akad a fórumközönségben sok példa! Az ellenvéleményhez meg van joga, Te a fenyegetőzéseddel alul múlod birca szintjét...

ⲘⲁⲭѴⲁI ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró régi · http://bircahang.org 2016.05.30. 00:10:22

@Mercel: Messze vagy te ahhoz, hogy belémrúghass! Szerencsére az olyan agresszív libsiktől biztos távolságban, Szófiából írok.

miketbeszéltek 2016.05.30. 00:58:40

@BircaHanq Média szerkesztősége: Tényleg visszafele fejlődsz! Jössz ezzel az eszetlen libsizéssel, amikor sok fórumon voltunk közös -konzervatív-platformon a valódi liberálisokkal szemben:-( Az emberi természet persze romlott; mind a kapitalizmusban, mint a kommunizmusban. De ez a karvalytőkés hozzászólásod olyan echte marxista, hogy Lenin elvtárs is elismerően csettintene rá! Mindenesetre a nyugati vadkapitalizmussal szemben nem a többszáz éve permanens válságban vergődő orosz-szovjet-orosz rendszertől kéne várni a megváltást....Legalábbis itt, Magyarországon. Mi ugyanis nem vagyunk szlávok, mint Ti, Bulgáriában....

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 01:00:51

@BircaHang Média szerkesztősége: "Az idő Matolcsyt igazolta,"

:)) Percet se zavarjon, a valóság, azaz, hogy az idő eltolcsi idiótaságát igazolta.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 01:02:43

@BircaHanq Média szerkesztősége: "Nem veszitek észre, hogy a karvaly tőkepénzes finánctőke szekértolói vagytok?"

:)) Baromságokat mondasz.

Viszont te nem veszed észre, hogy az országot romadöntő tolvaj elnyomó rezsim szekértolója vagy???

miketbeszéltek 2016.05.30. 01:03:43

@BircaHanq Média szerkesztősége: Egyébként miből gondolod, hogy a biztonságos távolságból reálisan tudod megítélni a magyar folyamatokat? -Elvi kérdés: egy libsivel nem értek egyet erkölcsi téren, de akik Magyarországon élnek, azok legalább a munkájukkal Hazánkat építik. Te Szófiából milyen jogon bírálod őket?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 05:15:43

@miketbeszéltek:

Ha igaz lenne, Mo-on ma, 25 évnyi liberalizmus után minimum osztrák szint lenne.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 05:17:12

@Mercel:

Adataim nyilvánosak. S megszoktam, hogy a te fajtád fenyeget, de hidd el, ez nem fog megállítani az igazság kérlelhetetlen védelmében.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 05:18:00

@miketbeszéltek:

Bár tény, hogy ostoba lépés ez, mégsem eltőzsdézés.

2016.05.30. 05:24:17

Matolcsyra egy normális országban egy lyukas kétfillérest se bíznának. Amit ő csinál a jegybank élén művel az egy elmebeteg, látomások általvezérelt, zsarnokoskodó szektavezér tevékenységét idézi. Persze ahogy egy rendes szektavezér nem felejt el lopni és visszaélni a hatalmával a kinyilatkoztatásai mellett, úgy Matolcsy se felejtett el közpénzeket kitalicskázni a rokonainak.

nu pagagyí 2016.05.30. 06:52:43

@lobaszopiatej: Az euro 270 helyett lett 315.

nu pagagyí 2016.05.30. 06:55:22

@BircaHang Média szerkesztősége: A Fidesz rezsim alatt gyorsuló tempóban szakadunk le a versenytársainktól és ez még csak a kezdet. Az alapokat is tönkretették.

nu pagagyí 2016.05.30. 07:04:59

Azért nem világos, ha Thürmer Gyulától félnek, akkor miért Sorost és az EU-t állítják be ellenségnek. Tömény hazudozással próbálják leplezni a tolvajlást, erről van csupán szó. Összevissza zagyválnak mindent, bízva az általuk amúgy is hülyének nézett nép ostobaságában. Tisztességes országban börtönben a helye ennek a bagázsnak, remélem oda is fognak kerülni.

1ghost 2016.05.30. 07:23:03

@BircaHanq Média szerkesztősége:

Mindenki azt veszi észre, hogy te egy kretén, fideszseggnyaló vagy, az országszétrabló gazemberek hitvány szekértolója.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 08:06:27

@nu pagagyí:

Nem így látom. A módszer nem működött, váltani kellett.

Parajpuding 2016.05.30. 08:06:30

Bele is fogja írni magát. Mint a rendszerváltás utáni Magyarország legdilettánsabb gazdasági minisztere és MNB vezére, akinek a képességei kimerültek végtelen szervilizmusában és a közpénz milliárdok ellopásában.

Netuddki. 2016.05.30. 08:07:27

Ennyi balfaszt, akik etetik ezt az ocsmány bulesz birkaszar trollt!

A matolcsi meg a haverja piti ostoba bűnözők. Még hogy csak az a közpénz amit adóba befizetünk? Qrva annyuk picsáját a tolvaj fajtájuknak!

ⲘⲁⲭѴⲁI ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró régi · http://bircahang.org 2016.05.30. 08:07:39

@1ghost: Ez nem seggnyalás. Nekem közíróként az a dolgom, hogy a ballibák szemét felnyissam, a gyarmatosító tőkepénzes, multinacionális kapitalizmus ármánykodásaira, amellyel rombolját társadalmunkat. Ilyen a liberalizmus, a homoklobbi és az oroszellenesség.
Blogom igyekszik bevilágítani igazsággal az internet sötétségét ebben a témában, úgy is mondhatnám, egy világítótorony.

ⲘⲁⲭѴⲁI ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró régi · http://bircahang.org 2016.05.30. 08:09:10

@Tibi !: Igen, csak az a közpénz. A közpénz gyarapítása - mint amit Matolcsy tett - az már a kormány, illetve az MNB pénze, nem közpénz.

Netuddki. 2016.05.30. 08:09:28

@nu pagagyí: "Az euro 270 helyett lett 315."

Bizony, és a hanyatló EU-ban, a válságban lévő euro is inflálódott.

Netuddki. 2016.05.30. 08:10:09

@BircaHanq Média szerkesztősége: Qrva anyádat te fasszopó szarcsimbók! Ki szólt hozzád balfasz?

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 08:11:27

@BircaHang Média szerkesztősége: "Konkrétan mire gondolsz?"

Konkrétan a baszásra.

Amire te nem szeretsz gondolni, az az, hogy a vicces kis törpe fővezérsége, és a fékezhetetlen agyvelejű kuszaszem gazdasági irányítása alatt leszakadtunk a környező országoktól. (Sőt, még a görögöktől is.)

gázóra ellenőr 2016.05.30. 08:11:39

@Tibi !: Ne húzd fel magad a birkaszaron! Biztos nem dugták meg a Bratovan utcai gőzfürdőben hétvégén, azért ilyen frusztrált.

fantázia dús nick 2016.05.30. 08:13:27

@BircaHang Média szerkesztősége: Mondd te idióta! Te ezt élvezed, hogy mindenki hány tőled? Még a jobbosoknak sincs egy jó szava hozzád, abszolút közutálattal vagy körülvéve.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 08:14:21

@BircaHanq Média szerkesztősége: "az már a kormány, illetve az MNB pénze, nem közpénz."

Annak kellene lennie. De miután ellopták, már valóban a saját pénzük.

A zsebtolvaj is a saját pénzável fizet, miután ellopta a pénztárcádat. Csak a zsebtolvajnak nem tapsikolsz ekkora lelkesedéssel.

nu pagagyí 2016.05.30. 08:16:22

@BircaHang Média szerkesztősége: Ha offshore cégekbe mentik az állam vagyonát, az biztosan segíteni fog az ország népén. Úgy látom azonban, hogy csak magukon segítenek: ennek a rokonnak 100 millió, a másiknak 10 ezer hektár föld, a harmadiknak meg egy teljes EU-s támogatási fejezet összege. A helyzet az, hogy szimpla bűnözőkről van szó, náluk még a Whiskys rabló erkölcsösebb volt és nem utolsó sorban, ő csak a saját bőrét vitte a vásárba.

nu pagagyí 2016.05.30. 08:18:41

@BircaHang Média szerkesztősége: Pedig észre vehetnéd, hogy Bulgária is lenyom minket, pedig korábban a fasorban sem voltak és ott is dívik a korrupció. Magyarország viszont még annál is jobban teljesít, még korruptabb és még felelőtlenebb a hatalom.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 08:25:01

@fantázia dús nick: @gázóra ellenőr: @Tibi !: @1ghost: Nem tudom eldönteni, hogy Birka meggyőződéses fidesz vakhívő, vagy minket kacagva átverő troll.

Pont olyan, mint a lencéspityu, akinek az a fixa idája, hogy az írásjelek elé szóközt kell tenni, és mindenki más rosszul tudja. Az emberek először naívan próbálják jó útra téríteni, aztán veszekszenek vele, végül csendben megőrülnek tőle. Annyira közútálatnak örvend, hogy blogot is kapott: lencsespityu.blog.hu/

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 08:28:11

@nu pagagyí: "hektár föld"

Mészáros Lőrinc nem nyert el 400 hektár földet (300 a plafon), mert annak egy részét egy névrokona kapta, akit ugyanúgy hívnak, és ugyanott lakik.

nu pagagyí 2016.05.30. 08:31:28

@BircaHanq Média szerkesztősége: Nem lett több az MNB vagyona attól, hogy a devizát forintra váltja Matolcsy. Az árfolyamnyereség csak papíron nyereség, az előző kormányok által 270-ért vett euró (és olcsóbban vett más deviza) és a mai 315 forintos euró különbözete. A kisíbolt, technikailag nyereségnek feltüntetett összeg viszont ténylegesen csökkenti az MNB vagyonát.

A metódus a következő: vettél valamikor 270 forintért 100 eurót, az akkor 27 ezer forintot ért. A 100 euró most 31 500 forintba kerül. Ha eladod, úgy tűnik a nyereséged 4 500 forint. Utóbbi összeget átutalod az unokatesódnak. Neked viszont sajnos 31 500 forintnyi (100 euró) vagyon helyett már csak 27 ezer forintot marad, szegényebb lettél a kisíbolt pénzzel. Ez történik nagyban. Matolcsy kilopja a pénzt az MNB-ből és magáncélra fordítja. Eddig 260 milliárd forintot lopott. Ennyivel lettünk mi szegényebbek és a haverok gazdagabbak. És ez csak az MNB.

Indriq 2016.05.30. 08:35:38

@BircaHanq Média szerkesztősége: közíró a nagy lóf*sz, egy kretén troll vagy.

nu pagagyí 2016.05.30. 08:38:20

@atpijkamo103: Nem csak saját nevén gazdagszik itt egyik szélhámos sem, strómanország lettünk, élén az Orbán-klánnal.

bringás bosszantó 2016.05.30. 08:38:45

Már megint a birka agyatlanságaival foglalkoztok Eltolcsi és a fideSSférgek lopásai helyett.

Nem a kurva anyjába kell küldeni ahová való, hanem le kell szarni, és tényeket írni a hülyeségeire válaszul.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:39:18

Kötelező napi bérrettegés beindult..

Erős lesz a hét, a Gyurcsány csicskáknak !

Orbán a héten legalább kétszer fog megbukni, per ballib cenzúrázott blog, akárki meglássa, :DDD

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:40:50

@Mercel:

Off:

Hali !

Azt hiszem többen rugnák le a fejét a magadfajta Gyurcsány csicksáknak.

Szóval akárhogy izmozol, az elkúró haverod már soha nem fog visszatérni.

Ó minő fájdalom.. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:43:22

Az meg külön megér egy misét, hogy a hivatalos MSZP-s blogban fossák az okosságokat, a magukat függetlenként aposztrofáló Gyurcsanyisták.. :DDD

nu pagagyí 2016.05.30. 08:48:04

@Ballib cenzúrázók réme 12: Ennél szebben nem is mondhattad volna, hogy halvány fingod sincs miről van szó. Menj vissza legózni az előregyártott kockáiddal, csak el ne felejts pelust kérni, mert nem vagy még szobatiszta.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:56:49

@nu pagagyí:

Erről van szó kiscsákó...
Vannak a tények a számok, és van a ballib hazudozás, meg bérrettegés:

mandiner.blog.hu/2016/05/06/igy_mentette_meg_magyarorszagot_a_matolcsy-jegybank
"A legnagyobb erőforrás-elszívás az államadóssághoz kapcsolódik. 2012-ben például egyetlen évben nagyságrendileg 1300 milliárd forint, a GDP 4,5%-a ment el az államadósság kamataira. Az államadósság kialakulásának oka – az általános tévhittől eltérően – nem az állami túlköltekezés, hanem elsősorban a jegybank rendszerváltás előtti rossz devizaválasztásai, valamint a rendszerváltás utáni bankmentések, illetve ezek kamatai (az ezzel kapcsolatos írásunkat és videónkat lásd itt és itt)."

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:57:27

mandiner.blog.hu/2016/05/06/igy_mentette_meg_magyarorszagot_a_matolcsy-jegybank
Az erőforrás-elszívás további eleme a magas „devizatartalék”-szint kiépítése volt. Az egész devizatartalékolás intézményét értelmetlennek tartjuk (erről szóló írásunkat lásd itt); de különösen értelmetlennek tartjuk olyan magas tartalékszint kiépítését, ami ahhoz vezet, hogy felesleges jegybankpénz keletkezik, amire nincs szüksége a gazdaságnak. A felesleges jegybankpénzre a jegybank az alapkamatot fizeti, ami Magyarország esetében az elmúlt időszakban végig jóval magasabb volt, mint a devizatartalékra kapott kamat. 2012-ben például közel 4500 milliárd forintnyi MNB-kötvény és bankbetét parkolt a jegybankban, amire a jegybank 7% kamatot fizetett. Az ezzel szemben lévő devizatartalékra a jegybank − feltételezzük − 1,5% kamatot kapott. Így összesen a jegybanknak közel 250 milliárd forint kamatvesztesége keletkezett egy év alatt.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:58:06

mandiner.blog.hu/2016/05/06/igy_mentette_meg_magyarorszagot_a_matolcsy-jegybank
A jegybank rendkívül jól időzítette a forintosítást. Két hónappal a frank-árfolyamgát eltörlése előtt (ennek okairól lásd itt) a jegybank megmentette a lakossági hitelfelvevőket a rájuk leselkedő még nagyobb veszélytől. Érthető, hogy az, aki 150 forinton vett fel frankhitelt, nem örült annak, hogy 256 forinton rögzítették az átváltást. De látni kell, hogy 256 még mindig jobb, mint 285 forint, a jelenlegi árfolyam. A jegybank jó időzítése közel 350 milliárd forintos nyereséget jelentett a háztartások számára a 3000 milliárdos állományra vetítve.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 08:59:38

mandiner.blog.hu/2016/05/06/igy_mentette_meg_magyarorszagot_a_matolcsy-jegybank
Az államadósság kamatkiadásai a kamatcsökkentési ciklus kezdete óta évről évre csökkentek. Míg 2012-ben a GDP közel 4,5%-a volt a bruttó kamatkiadás, addig 2016-ban ez már „csak” a GDP közel 3%-a. Mivel az államadósság-állomány csak fokozatosan – az új kibocsátásokkal – árazódik át, a kamatcsökkentés hatása az államadósság esetében lassabban jelentkezik, de így is 2016 végére összesen szűk 1000 milliárd forint kamatmegtakarítás képződik. Amikor pedig a teljes állomány átárazódik, akkor pedig évente 1000 milliárd forint feletti megtakarítás várható.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 09:18:52

@atpijkamo103:

Ez a leszakadás, azaz Magyarország leszakadása a régión belül az ezredforduló óta tart, azóta 8 évig a ballibek, 7 évig meg a Fidesz kormányzott. S kapaszkodjon meg mindenki: se a ballib, se a fideszes kormányzás alatt nem volt egyértelmű fejlődés vagy zuhanás. Ami van az ezredforduló óta, az gyakorlatilag lassú stagnálás, s közben ugyanez a helyzet a egész régióban.

Tudod mi történt? Magyarország a 90-es években erősen kiemelkedett, ezzel került az elsők közé, majd ez az előny lassan elpárolgott, s visszaállt a természetes helyzet: Magyarország a II. vh. előtt is kicsivel szegényebb volt, mint az akkori Csehszlovákia, Legyelország és a 3 balti állam.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 09:20:53

@nu pagagyí:

A Fidesz megoldása nem jó, csupán a kisebbik rossz. Ők a magyar nagytőke hízlalásában látják a megoldást. Ez sajnos nem megoldás, de még mindig jobb, mint az idegen nagytőkének szalutálás.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 09:36:54

@BircaHang Média szerkesztősége: "8 évig a ballibek, 7 évig meg a Fidesz kormányzott"

És az miért okoz különösebb örömöt, hogy az emeszpé alatt is leszakadtunk? (Bár nem ilyen sebességgel.) Ettől az eltolcsi kevésbé lesz idióta?

"a 90-es években erősen kiemelkedett"

Az általam nem különösebben kedvelt, és általad vehemensen gyűlölt horngyuszi jóvoltából. Ez milyen színben tünteti fel a vicces kis törpét, mint nemzet vezetőt?

"Ami van az ezredforduló óta, az gyakorlatilag lassú stagnálás, s közben ugyanez a helyzet a egész régióban."

A stagnálás a gy alatt volt, az orbán alatt visszafejlődés (ha nem számolod az uniótól kapott pénzeket). A régióban MESZE nem ez a helyzet, hozzánk képest hasítanak.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 09:49:05

Ne hazudj !

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

Mr. Waszabi 2016.05.30. 10:04:01

@BircaHang Média szerkesztősége: nem vagyok biztos benne, pedig sokan mondják.
Csak hát a mester 6 év óta osztja az észt, a magyar gazdaság meg egyre mélyebbre süllyed európai viszonylatban. Nekem gyanús, hogy százmilliárdokat gründol a saját elméletei népszerűsítésére, anélkül, hogy ezt bármiféle szakmai fórum elfogadta volna.

Ballib cenzúrázók réme 12 2016.05.30. 10:32:52

@Mr. Waszabi:
pestisracok.hu/itt-fitch-felminosites-ujra-befektetesre-ajanlott-kategoriaban-magyar-allampapir/
A hitelminősítő saját számítási módszertana alapján – amely eltér a Magyar Nemzeti Bank (MNB) metodikájától – a nettó külső adósság a hazai össztermék (GDP) 48 százaléka volt a tavalyi harmadik negyedévben a 2012-ben mért 73 százalék után. Mindemellett a magyar folyómérleg-egyenleg 2010 óta többletet mutat, az ipari bázis bővülését követő exportnövekedés, a 2008 előtti időszakhoz képest gyengébb hazai kereslet, a csökkenő külső kamatfizetési teher és a nyersanyagárak csökkenése miatt. A GDP-arányos folyómérleg-többlet tavaly 4,4 százalék volt, de a Fitch várakozása szerint a 2017-ig tartó előrejelzési távlatban már csökkenni fog a növekvő hazai kereslet támasztotta magasabb importigény miatt. A hitelminősítő jövőre 2,7 százalékos többletet valószínűsít a magyar folyómérleg-egyenlegben.

A felminősítés tényezői között szerepel a Fitch péntek esti indoklása szerint az is, hogy a feszesebb költségvetési politika elősegíti a magas államadósság-ráta fokozatos csökkenését. A Fitch Ratings elemzőinek várakozása szerint a bruttó államadósság-ráta a hazai össztermék 73,2 százaléka lesz 2017-ben a tavalyi év végén mért 75,3 százalék, és a 2011-ben elért 80,8 százalékos legutóbbi csúcs után. A hitelminősítő szerint középtávon is az adósságráta lassú további csökkenése várható. A cég 2022-re 67 százalékos államadósság-rátát valószínűsít. Az önfinanszírozási program nyomán a szuverén adósságállomány immár kevésbé van kitéve a külső kockázatoknak. A devizaadósság a teljes államadóságon belül jelenleg 28 százalék a 2011-ben mért 49 százalék helyett, a nem rezidens befektetők kezén lévő forintadósság-eszközök aránya pedig 23 százalékra csökkent a 2012-ben elért 40 százalékról – áll a Fitch pénteki elemzésében. A hitelminősítő kiemeli, hogy a GDP-arányos államháztartási deficit tavaly 1,9 százalékra csökkent az előző évi 2,3 százalékról, elsősorban az erőteljesen növekvő bevételek miatt, tükrözve a javuló gazdasági kondíciókat.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 10:42:52

@atpijkamo103:

Nem gyűlölöm Hornt, ő egy kifejezetten profi politikus volt, akivel persze nem értek egyet, viszont semmi köze az akkori emelkedéshez: ez alapvetően nemzetközi folyamat volt, melynek - mint látható - nem lett tartós eredménye.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.30. 10:44:11

@Ballib cenzúrázók réme 12:

Tévedsz. A felminősítés egyetlen oka: a cigány Orbán lefizette a New York-i zsidókat. Ez biztos, mert ballib bérkommentelők megírták.

cabeza 2016.05.30. 10:44:57

@BircaHang Média szerkesztősége:
Nem tudom eldonteni hogy bertroll vagy, vagy csak olyan sotet, hogy meg egy inaktiv fekete lyuk is fenyesebb nalad.

Gazdasagi valsag utan megszereztek a magannyugdij nagy reszet, feleltek az elozo MNB vezetes altal tulsagosan is felhalmozott valuta tartalekot, es tobb EUs tamogatast kapott az orszag, mint amekkora Mo. GDP novekedese. Es most orban gazdasagelenkito programot akar tervezni mert szar a helyzet.

Jah, ha sotet emberre kernek peldat, rad fogok mutatni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.30. 11:01:14

@lobaszopiatej: Vagy inkább 265 helyett... Ne felejtsük el, hogy már miniszterként is kifejtette áldásos tevékenységét. Igaz még Kósa és pár másik észlény is segített neki a nemzeti fizetőeszközünk gyengítésében. Többek között ebből van most a nagy "jegybanki nyereség".

Uebermensch 2016.05.30. 11:12:23

@kőkobaki: Mindenki jó valamire. Ha másra nem, akkor elrettentő példának.

dunántúli gyerek 2016.05.30. 11:30:34

Matolcsy sztár

a ballibnek meg eddig se volt kapcsolata a valósággal...2018ban se lesz

nu pagagyí 2016.05.30. 11:31:25

@BircaHang Média szerkesztősége: A magyar nagytőkét lehetne becsületesen is "hízlalni". Mondjuk átlátható pályázatokkal, teljesítmény-követelmény érvényesítésével, a monopóliumok letörésével annak szaporítása helyett. Mivel ne így történik, kölcsönvéve a Fidesz egykori szlogenjét: "lehet, hogy törvényes, de biztosan nem erkölcsös" ezirányú ténykedésük. A tényeket nézve pedig még az erkölcstelenség is túl szelíd jelző, mivel a saját maguk által, saját célra fabrikált törvényeiket is sérti a cselekedetük, nyugodtan köztörvényesnek minősíthetjük. Öt-hat év meghurcolást ennek a kérdésnek a tisztázása is megér, ha már a szériában felmentett, korábbi korrupciós ügyekben érintetteket addig zaklatták.

dunántúli gyerek 2016.05.30. 11:43:28

@nu pagagyí:'A magyar nagytőkét lehetne becsületesen is "hízlalni". '

Lehetne, de mivel a ballib ezt nem fogja megcsinálni a fideszre szavazunk 2018ban, esetleg Vonára

fidesz maszop dk egykutya 2016.05.30. 13:15:04

@Ballib cenzúrázók réme 12: ezt a sok kamut ferdítést notepadból copyzod ide "elvtárs"?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.05.30. 14:30:59

Addig feszítik......... amíg valaki arcon nem lövi egy sörétessel.
Nagyon érik.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 14:59:51

@BircaHang Média szerkesztősége: "Magyarország a 90-es években erősen kiemelkedett" v.ö. "az akkori emelkedéshez: ez alapvetően nemzetközi folyamat volt"

Az első állítás az igaz. Ellentmondasz ömagadnak.

Mercel 2016.05.31. 00:14:13

@BircaHanq Média szerkesztősége:

"Ostoba libsik! Nem veszitek észre, hogy a karvaly tőkepénzes finánctőke szekértolói vagytok?"

Tehát még nem kicsit is náci is vagy.
Nem nem vesszük észre. Azt vesszük észre, hogy az szarházi söpredék amit te védesz és aminek magad is része vagy az szisztematikusan tönkreteszi a hazánkat.

Az, hogy ez a söpredék milyen néven fut az huszadrangú. A lényeg a korrupció a hatalommánia a hazugságok egymásra épülő rendszere és a népnyomorítás.
Ez most jelenleg a fidesz. Nincs kétségem afelől, hogy az mszp kártékony patkányok gyülekezete volt és ma is az, de ez kicsit se felmentés a fidesz számára.

Mellesleg valóban liberális politikus kárt még nem okozott.

---------
Másik:

"Messze vagy te ahhoz, hogy belémrúghass! Szerencsére az olyan agresszív libsiktől biztos távolságban, Szófiából írok."

Nem, nem vagy olyan messze.
Értem, az adataid nyilvánosak.

Akkor gondolom nem bánod ha utánanézünk páran ki vagy Tényleg.
Gondolom nem bánod ha a Tényleges személyazonosságodat nyilvánosságra hozzuk.:)

Várjál nagyon lassan írom le amit gondolok rólad.
H A Z A Á R U L Ó.

Mellesleg Bulgária sincs olyan messze. Csak úgy mondom neked hazaáruló kisbarátom.

Ui.
Rúszkik ugye jól fizetnek?

Mercel 2016.05.31. 00:20:17

@Ballib cenzúrázók réme 12:

Ostoba fideszes.

Ha rajtam múlna akkor gyurcsányt, orbánnal egy hordóban engednék le a Niagara vízesésen..

Tudom, hogy a fideszes bérkommentelőknél kötelező az ostobaság de legalább a logikát tegyétek már helyre a kenyéradó gazdáitok fejében.

Egy átlagos értelmes magyar pont tudja, hogy gyurcsány és orbán között kb. zéró a különbség.
Azért mert gyurcsány egy retardált tolvaj még orbánt még nem küldjük a mennybe mert még gyurcsánynál is "sikeresebben" teszi tönkre az országot.

Amúgy az összes köcsög bérkommentelőre vonatkozik amit birkának mondtam.
Az a buzi amelyik pénzért viszályt szít nem sok jövőre számíthat ha egyszer pár embernek tényleg eldurran az agya.
Lógtak már 56-ban páran hasonló okoknál fogva lámpavason.
Csináljátok csak amit csináltok - de azt ne felejtsétek el, hogy az internet NEM anonym és felejteni se szokott.
süti beállítások módosítása