B1 blogcsalád



Botka megadóztatná a Fidesz-oligarchákat: százmilliárdokat venne el Mészároséktól

2020. április 06. - nickgrabowszki

Egy csapásra megoldódna a gazdasági vészhelyzet, ha visszafizetnék a közösbe az ebül szerzett vagyon csak egy kicsi részét is. bl_3.jpg

A szegedi ellenzéki polgármester igazságosabb közteherviselésre tett javaslatot, mint Orbán és a Fidesz, akik a politikai ellenfeleket (az önkormányzatokat és az ellenzéki pártokat) véreztetnék ki a járvány elleni védekezés ürügyén (miközben ugyanazzal a lendülettel milliárdokat adnak a kleptokrata klientúrának).

Botka László ezzel szemben hétfőn azt javasolta:

Járuljanak hozzá a járvány okozta károk enyhítéséhez azok a vállalatok, amelyek az elmúlt évtizedben hatalmas nyereséget értek el közbeszerzésekből.

Akik tíz évig gazdagodtak a közpénzből és a magyar embereknek járó európai uniós forrásokból, azok most adjanak vissza a közösbe!

  • Amelyik cég 2010 óta több mint 5 milliárd forint értékben nyert közbeszerzést, az hozzájárulásként fizesse be a szolidaritási alapba ennek a pénznek az 1%-át.
  • Aki több mint 10 milliárdot nyert, az a 2%-át.
  • Akik pedig 100 milliárd forintnál többet kaptak, azok 3%-ot adjanak be az alapba.

Botka szerint ez csak az elmúlt 10 évben nyertes ajánlattevők 2%-át érinti, mégis közel 500 milliárd forint plusz forrást jelenthet a védekezéshez.

Ezenfelül a szegedi polgármester vagyonadót is kivetne a milliárdosokra:

 Vegye ki a részét a járvány elleni védekezésből a nemzeti tőkésosztály is, a rezsim legnagyobb haszonélvezői is fizessenek a tőkevagyonuk után hozzájárulást!

  • Akinek 100 milliárdnál nagyobb a vagyona, az 3%-kal.
  • Akinek 10 milliárdnál nagyobb, az 2%-kal.
  • Akinek 1 milliárdnál nagyobb, az 1%-kal járuljon hozzá a járvány miatt bajba jutott emberek megsegítéséhez.

Ez összesen újabb 120 milliárd forintos bevételt hozna az államnak.

A szegedi polgármester a több mint 600 milliárd forintos összeget egyrészt a biztonságos munkafeltételek megteremtésére fordítaná az egészségügyben. Másfelől pedig egyfajta alapjövedelmet hozna létre:

minden magyar állampolgár (munkavállaló, álláskereső, nyugdíjas és gyermek) jövedelmét kiegészítené 110 ezer forintra.

A javaslat részleteit biztosan lehet vitatni, de azért lényegesen igazságosabbnak és ésszerűbbnek tűnik, mint Orbán rendelete, amelyik mindenkit megsarcol, kivéve azokat, akik az utóbbi évtizedben közpénzből gazdagodtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr715594784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.06. 11:24:31

4. ezt előbb foglyák elásni mint a karygeryt
höhö

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 12:03:49

Gyurcsány már tudja, hogy fizetni fog? :D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.06. 12:24:48

@Grimbusz Makszimusz: Amikor Botka maszop elnök volt, az volt a jelmondata, hogy „fizessenek a gazdagok”..Állítólag ez verte ki a biztosítékot Ferencnél, és meg is buktatta Lackót..Futhatott haza Szögedre..:)

Szabó Miklós János 2020.04.06. 12:42:50

ROLEX Laci szerint fizessenek a gazdagok?!
www.origo.hu/itthon/20170530-botka-laszlo-vagyon-ingatlanok-luxuskarora-luxusterepjaro.html

OK, fizessenek!

Laci is mutathatna jó példát, és KEZDETNEK bedobhatná az egyik ingatlanját és a LUXUSKARÓRÁJÁT a közösbe.

Ha ez megvolt, akkor lehet beszélni arról, hogy a javaslatáról ki mit gondol.

Szerintem pl. az elnyert közbeszerzések összege után adóztatni elképesztően demagóg és tökéletesen kontraproduktív.

Ez simán csak ahhoz vezetne, hogy pl. az útépítő cégek (ahol ugye eleve tízmilliárdos nagyságrendben jönnek az ajánlatok) rögvest beépítsék ezt a 2, de inkább 3%-ot az árajánlataikba (miért ne tennék? nekik az költség), és állam bácsi meg csorgathatná a pénzt az egyik zsebéből a másikba.

sZulamith 2020.04.06. 12:51:14

A gondolat nem rossz, csak ehhez az agyakat is át kellene programozni. Talán a virus segit? Olyan rövid az élet, mire össze gyüjti a vagyont már semmi értelme. Arról nem is beszélve, hogy hány ember közben meg nélkülözik. Ami azt illeti Mészárosnak sem lehetnek nyugodt éjszakái, legalább is a szeme erről árulkodik:)

FCUK29 2020.04.06. 13:30:44

visszamenőleges jogalkotás? Botka ennyire nem lehet balfasz. illetve lehet, és mint látjuk, az is.

sZulamith 2020.04.06. 13:33:17

"Sok lúd disznót győz", ha Orbán úgy cselekedne ahogy a poszt gondolja, rövid lenne a beosztása.:)A világ milliárdosai tennének róla, ezt már bebizonyították.

illaim 2020.04.06. 14:35:27

Nicsak, hogy vonyít a fidess SA csürhéje, pedig nem is a bőrüket akarják lehúzni, csak a lopott pénzt kérik vissza! LOL

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.06. 14:44:56

@sZulamith: Tíz éve reménykedtek a „világ milliárdosai”-ban.Különösen egyben.:)

2020.04.06. 14:46:41

Érdekes felvetés, hogy csak az elmúlt 10 év győzteseit akarja megadóztatni, miért nem az összeset, aki eddig nyert?
De Botka logikájánál maradva, az hozná a legnagyobb bevételt, ha utólag 1990-ig visszamenőleg +1%-al megemelnék minden évre az ÁFA-t, .., és akkor valóban mindenki a fogyasztásának megfelelően fizetne!
Bár szerintem ennél az egyszerű módszernél nem kellene leragadni, rengeteg ehhez hasonló bevételi forrást lehet még találni, ami legalább ennyire igazságos és ésszerű.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.06. 14:50:48

@Tényelek: Libsilogic...Ne keress benne értelmet.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 14:54:57

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na ez a másik szomorú történet, egy külső párt elnöke kirúgatta ezt a faszt! Egyébként sem értem a posztot, Botka bizonyára egy naccerű ember, de mennyit számít, hogy mit mond? Semennyit, még parkolódíjat sem szedhet! :D

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.06. 14:55:07

SIVALKODIK A LIBERRÁLT, DE BÜDÖS A LÁBA.

www.popsisracok.hu/budos_a_laba

SZÉGYEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2020.04.06. 14:57:34

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Tudom, .., csak ilyenkor rá szoktam tenni egy lapáttal a logikájukra, had örüljenek, .., :-)

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 15:00:34

@illaim:" Nicsak, hogy vonyít a fidess SA csürhéje, pedig nem is a bőrüket akarják lehúzni, csak a lopott pénzt kérik vissza! LOL"

Ébredj fel fiam a mesevilágból, nem kértek ti vissza semmit, sőt egyenlőre a pártjaitok is be lettek vonva a teherviselésbe! Amúgy sem ennék olyan forrón a kását, van egy pár libsiközeli milliárdos, egyből kitaposnák a beleteket ha szóbahoznátok ezt! :D De a lényeg nem is ez most, hanem, hogy egyenlőre nagyon nagy nullák vagytok ti bármilyen érdemi tettre!

rallus 2020.04.06. 16:15:13

Abban mindig jók voltak a bolsik, hogy vegyük el attól, akinek van. 45 után ezért álltak át hozzájuk a kisnyilasok is, mert dolgozni azok sem szerettek, de ez a "Vegyük el!" nagyon tetszett nekik is... Már akkor egy csapat voltak, pedig Jakab még meg sem született...

alöksz róz 2020.04.06. 17:09:34

"Egy csapásra megoldódna a gazdasági vészhelyzet" - az mszp egy csapásra megoldaná, biztos lehet benne mindenki :-)

alöksz róz 2020.04.06. 17:13:24

tóth bertalan bazmeg
„Több pénzt az önkormányzatoknak! Amit önök az önkormányzatokkal tesznek, az bűn! (..) Adjanak több pénzt, ne vegyenek el. De semmi pénzt a haveroknak! Semmi pénzt a rokonoknak!"
Tóth is megismételte, hogy nem a barátok zsebeit kellene tömni, hanem az önkormányzatokat segíteni.
inkább lapítana kussban...

alöksz róz 2020.04.06. 17:16:20

a sok agymosott proli meg tapsol neki

alöksz róz 2020.04.06. 17:32:01

mszp bármit mond, mindig tokody tibor jut eszembe :-)

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.06. 18:15:31

"Egy csapásra megoldódna a gazdasági vészhelyzet, ha visszafizetnék a közösbe az ebül szerzett vagyon csak egy kicsi részét is. "

A lipsik mikor fogjak visszafizetni az 1950 - 2010 kozott a kommunistaliberalis diktaturaban elopott SZAZEZER MILLIARDOKAT ?????????

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 18:30:47

Mi a f.sz van hogy mind a három fideszes az öt nevén itt van?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 19:14:03

@Épüljön STADION a CEU helyére..: Anyád mikor adja vissza a kétezremet amit a szopásért adtam neki?
Mert csak kézimunkázott!

sZulamith 2020.04.06. 19:46:52

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Sorosra gondoltál, akkor nem volt érthető amit irtam. A milliárdosok, a nagy gazdagok nagyon vigyáznak, nehogy egy szocialista társadalmi rend váltsa fel, a kapitalista piacgazdaságot. Pénz az istenük, és ebből nem engednek.

nincs1itt 2020.04.06. 19:48:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mi lenne? megpiszkálták nemstróman és sajátlábonálló vagyonkáját(ezen keresztül a csútirámszeszét)! naná, hogy itt vinnyog az összes. 10 év alatt 2 milliárd dolláros vagyonkát hordtak össze a legyek csak lőrinc barát portájára... most kiderülne, persze nem fog, hogy a libsibolsik csak inasok, ezekhez képest... pedig azok is dolgoztak az "ügyön"...

DezInf 2020.04.06. 19:50:31

fidexribi találkozó van?
szánalmas társaság :)

Nekoashi2005 2020.04.06. 20:00:55

@FCUK29:
"visszamenőleges jogalkotás?"
Az már volt! Talán nem emlékszel a "a pofátlan" végkielégítéseket sújtó különadóra? Az bizony visszamenőleges jogalkotás volt! Aki nagyösszegű végkielégítést kapott egy bizonyos időszakban, annak a végkielégítés 98 %-át be kellett fizetnie. De ez az időszak a jogszabály megalkotása előtt volt, vagyis visszamenőleges jogalkotás volt! Persze ez se ment hiba nélkül, mert ebben az időszakban ítélt meg a bíróság szász károly nevü fidess talpnyalónak - ex pénzügyi felügyelet vezető - nagy összegű végkielégítést! Hoppá, a mi kutyánk kölyke! Gyorsan meghozták a lex szászt, mely szerint mindenkinek meg kell fizetnie a különadót, kivéve, ha bíróság ítéli meg a végkielégítést!
Röviden, ha a munkáltató és a dolgozó békében elvált egymástól, és a dolgozó megkapta a törvény szerint neki járó végkielégítést, akkor be kellett utólag fizetnie a 98 %-át, de ha kirúgták, és a bíróság ítélte meg neki ugyanazon törvény alapján, akkir már nem!

Nekoashi2005 2020.04.06. 20:06:26

@Épüljön STADION a CEU helyére..:
"A lipsik mikor fogjak visszafizetni az 1950 - 2010 kozott a kommunistaliberalis diktaturaban elopott SZAZEZER MILLIARDOKAT ?????????"

Óh, én megelégszem az1998-2002 között ellopott pénzekkel... Ez mintha 2010 előtt lett volna.... Ki is volt akkor a miniszterelnök.

Nem te vagy a legélesebb kés a Lendvai utcai "boszorkánykonyhában", az biztos!

FCUK29 2020.04.06. 20:07:56

@Nekoashi2005: volt, valóban. Sivítottatok is, mint a malac, amit ölni visznek. Ja, hogy ha ti javasoljátok, akkor lehet? A gyomra az embernek fölfordul. Na ezért nem kerültök soha többet kormányra.

Nekoashi2005 2020.04.06. 20:11:39

@Szabó Miklós János:
Ha már luxus órákról van szó...

444.hu/2018/09/09/kifinomult-izlest-magabiztossagot-sugall-orban-rahel-12-millios-oraja

Ahogy a Familia kft-ben mondták: "Vili, te nagyon hülye!"

Olyat írj, amire a fidessben nem található meg a többszöröse!

rallus 2020.04.06. 20:32:41

Természetesen csak elméletileg, de ha Bangónénak és Botkának lenne egy közös gyereke, az baromi okos lenne....

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.06. 21:01:04

@Nekoashi2005: Rovid idore idonkent sikerult a nemzeti oldalnak atvenni az iranyitast, de az ido nagyreszeben liberalisok uralkodtak. 2006-ban meg totalis liberalis diktatura volt tomegbelovetes, szemkilovetes, kinzas, emberrablas minden volt ami egy szokasos gyilkos diktaturaban lenni szokott.

morpho 2020.04.06. 21:07:05

A narancskullancsoknak miért fáj, hogy a milliárdosok, meg a milliárdos közbeszerzéseket elnyerők fizessék ki a válság költségeinek egy részét? Tulajdonképpen mi a gond ezzel? Az, hogy Botka találta ki? És? Vagy az, hogy félnek, hogy őket sem fogják akkor kifizetni, ha megadóztatják a fideszes oligarchákat? De most tényleg, mi a gond ezzel, egy ilyen helyzetben, amikor ezrével szűnnek meg naponta az állások és berohadt a gazdaság? Miért jobb az, ha az önkormányzatok fizetnek? Kurvára érdekelne egy gazdaságilag és logikailag alátámasztott magyarázat, a sok idióta terelés helyett.

morpho 2020.04.06. 21:08:40

@Épüljön STADION a CEU helyére..: Te mit hazudozol idióta? Attól jobban alszol?

eszti..... 2020.04.06. 21:34:35

@morpho:

Engem ennek a tranzakciónak a gazdaságilag és logikailag alátámasztott magyarázata érdekelne.
pestisracok.hu/az-mnb-alapitvanya-megvasarolta-globe-trade-centre-tobbsegi-tulajdonat/

a cikk alatt egy komment található, ami így kezdődik:
Ez most vicc??? En mint fideszes kerdezném, mi a faszert vasarol az MNB ingatlanbefekteto cegeket? Plane most?! Boritekolhato a veszteség..

Nekoashi2005 2020.04.06. 21:41:35

@Épüljön STADION a CEU helyére..:
És ha már lopott pénzekről van szó, követelem hogy a volt mszmp párttitkárok által privatizált vagyonokat adják vissza!

Kezdhetik rögtön a gánti kőbányákkal, amit valami orbán győző nevű párttitkár szerzett meg....

morpho 2020.04.06. 21:57:14

@eszti.....: Ez most költői kérdés, ugye?

Nekoashi2005 2020.04.06. 22:07:10

Ki mondta és kiről? A sikeres megfejtők közt dakota közmondás gyűjteményt sorsolok ki!

„Attól viszont komolyan tartok, hogy a miniszterelnök gyakori útjai nem az orosz balett csodálata miatt történnek, hanem bizonyos szellemi függőség miatt, amely annak köszönhető, hogy a kommunizmus központja mégiscsak Moszkva.”

eszti..... 2020.04.06. 22:10:28

@morpho:

nem igazán. én sem értem..

rallus 2020.04.06. 22:20:49

Botka nyugodtan mondhatná azt is, hogy örömmel tojna minden nap egy másfél kilós arany tojást és az árából újabb éhségmenetet szervezne Simon Gábor vezetésével...
Egyáltalán, ha Gyurcsány a szíve szerint mindenki más pénzét a munkásosztály boldoggá tételére költené, attól ez még egy szellemes vetélkedő! Sajnos nem a Lipótmezőről kapjuk a tudósítást, pedig odaillő lenne...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.06. 22:43:12

@Nekoashi2005:
1. Nem volt párttitkár, ez egy netes legenda..

2. Az Mszmp és Kisz elit kapta a valóban zsíros falatokat a közösből. Mint Gyurcsány Ferike Piros anyós közreműködésével.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.06. 23:00:05

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: ki is volt akkoriban a kisz kb titkára,
az mszmp elnöki tanácsának leendő titkára?
valami gy.f
rohatt rendszerváltás

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.06. 23:00:56

Egyszer mikor kicsi voltam, meg akart verni egy cigány. Na és akkor lefingottam, és erre abbahagyta.

eszti..... 2020.04.06. 23:07:46

azért leellenőriztem az előző mondatot a wikiidézten.. és mit találtam?!
Antall József mondta 1993-ban:

"Őszintén csodálkoznék azon, ha a közvélemény elégedett lenne a kormánnyal."

mennyit haladtunk visszafelé!!!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.06. 23:26:08

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Dehogy, ő már akkor is belülről bomlasztotta a rendszert, ahogy Megyó is a KGB ellen harcolt, csak nem 007-ként, hanem 209-esként :DDD

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.06. 23:28:45

@eszti.....: A cseheknél volt egy lusztrációs törvény és sokkal megfontoltabban privatizáltak. Ha most kezdenél bezzegelni, igazat adnék..

alöksz róz 2020.04.06. 23:30:34

@eszti.....: olyankor kell jól bevásárolni, amikor leesnek az árak

hogy folytatódik a komment, az már nem érdekes?

morpho 2020.04.06. 23:32:29

@rallus: Terelsz ezerrel pubi!

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Édes kis kézcsókos pubi! Te is tudod, hogy Fecó eredetileg a MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetébe akart menni, csak oda akkor már, a leendő KB tag Kövér Lacus beejtőernyőzte magát. Ezek lehet, egymást szopatták?

morpho 2020.04.06. 23:35:47

@eszti.....: Jelenleg azon csodálkoznék őszintén , ha a kormány elégedett lenne a közvéleménnyel....

morpho 2020.04.06. 23:37:09

@alöksz róz: Apró korrekció. Olyankor kell jól bevásárolni, amikor leesnek az állak. A többi stimmel...

eszti..... 2020.04.06. 23:41:50

@alöksz róz:

volt benne egy elírás, amit nem értettem. de, ha tudod mit jelent, hozd nyugodtan a folytatást!

alöksz róz 2020.04.06. 23:42:14

@morpho: "Miért jobb az, ha az önkormányzatok fizetnek?" - te fogyatékos vagy? azért jobb, mert így az ellenzék sokkal kevesebb pénzt tud zsebre vágni, azaz nem tudja a pártjait, médiáját, háttérszervezeteit, függetlenobjektív értelmiségét, közeli vállalkozóit megerősíteni az önkormányzati működésre szánt pénzből.

jelentkezzen aki szintén nem érti, mostan strigulázzuk a hülyéket

eszti..... 2020.04.06. 23:45:44

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

cseheknél és szlovákoknál.
na, a kuponos privatizációnak is megvolt ám a sötét oldala.

lusztrácó? az csak az ügynöklista volt, amit kiszemezgettek gondos kezek.
nem védett a kisz titkároktól, mint pl. Fico.

alöksz róz 2020.04.06. 23:48:00

@eszti.....: "Szerintem inkabb azzal kellene foglalkozni t.MNB, h a forintot visszatoljak 320 koře. Mert az, h elengedték 370 kozelébe, az majdnem 20%-os emelést jelent szinte az osszes EUR elszamolasalapu elelmiszerre.." - lehet ezt érteni
t. az a tisztelt
koře az környékére
EUR elszamolasalapu az amiért euróban fizetünk

eszti..... 2020.04.06. 23:51:40

@alöksz róz:

alex, alex! nem úgy igazságos-é, hogy a kormánypárt médiáival, háttérszervezeivel, függetlenobjektív értelmiségével, közeli vállalkozóival ugyanezt tegyék?

eszti..... 2020.04.06. 23:53:04

@alöksz róz:

koře - ezt nem értettem. vagyis igen, csak a cseh szó nem illett a képbe

morpho 2020.04.07. 00:04:43

@alöksz róz: Terelsz! Nem a válság megoldásáról beszélsz. Mellébeszélsz. Komolytalan. Ha nem tudsz hozzászólni, tessék kussolni!

alöksz róz 2020.04.07. 00:07:16

@eszti.....: ja, úgy lenne. de hát kemény játék az élet.
ha pénz kell nekik, vegyenek maguknak.
nekem egyik se fog hiányozni.

alöksz róz 2020.04.07. 00:13:02

@morpho: semmi terelés nincs benne, kifejezetten nyíltan korrekt módon válaszoltam a kérdésre, a kérdésre válaszoltam és nem másra, valamint gazdaságilag és logikailag is alá van támasztva.
és válaszoltam annak ellenére h tudtam, csak a hülyék nem értik.
na most sértődj meg amiért hülye vagy

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.07. 00:18:44

@eszti.....: A cseheknél a, aki bizonyos szint felett volt a szocializmus idején az állam és pártapparátusban, nem vállalhatott politikai szerepet a rendszerváltás után. Míg nálunk volt miniszterek, titkos tisztek, Kisz Központi Bizottság titkárai, MSZMP agit proposok juthattak komoly politikai vezető pozíciókhoz a rendszerváltás(módszerváltás) után.
Ami a privatizációt illeti, a csehek tudtommal '90 után hat évig nem engedték privatizálni a nagy állami vállalatokat, így nem lettek szétlopva, mint nálunk.

eszti..... 2020.04.07. 00:54:39

@alöksz róz:

direkt nem hoztam ide, el akartam titkolni.... így jobb?
igaz nem értettem, mi a faszt jelent, de el akartam titkolni, mint rendes függetlenobjektív iberálbolsevik...

eszti..... 2020.04.07. 00:56:00

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

na, most te a csehekről vagy a volt csehszlovákiáról beszélsz, mert nem mindegy...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 01:04:42

@eszti.....: ezt a mondatot flepnis ferkó szemszögéből írtam
ha nincs a rohatt rencerváltás, évtizedek óta gy.f. lenne a kb titkár

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 01:13:44

@morpho: " 1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt."

ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa
ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa
ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa

az már majdnem olyan, mint a kisz 1. sz. vezetője, a lári feri

alöksz róz 2020.04.07. 01:24:51

@eszti.....: arra vonatkozott h melyiket nem értetted

morpho 2020.04.07. 01:33:01

@alöksz róz: Terelsz.@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Csak azért hagyta ott, mert megbukott közben az MSZMP. Ki az a hülye komcsi, aki ilyenkor ment az MSZMP KB-ba dolgozni? Különben is. Mit mentegeted ezt az elmeroggyant komcsi faszt?

morpho 2020.04.07. 01:34:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ha nincs a rohatt rencerváltás, évtizedek óta Kövér Bajusz lenne az elnöki tanács elnöke!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 02:46:01

Miután Nigerben önkénteskedett, előkerült Judith Sargentini, ex-európai parlamenti képviselő, és ismét Magyarországot szidja. Egy a napokban közzétett, holland riportban a koronavírus-törvényt támadta: az ötperces anyagban egy perc jutott neki.

2020.04.07. 05:39:30

@Szabó Miklós János: Megnyugtatlak nem te találtad ki!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 05:43:59

Már a felvetéstől is kiverte a víz a baribaszó ner-cselédeket:
-ad1/ mindegyik érintett (ezek a tökfejek‽ a többség 20M-nál nem látott többet soha egyben);
-ad2/ mindegyik kivezényelt csicska;
-ad3/ azért tiltakoznak, mert sérti a jogérzéküket(;-)!) vagy az igazságérzetüket (;-)))))!) a javaslat.

hát, én már sok mindent láttam, de azt, ahogyan egyedül bemattoltátok magatok, egyedül(!), még nem igazán;-)...

Gondolom a tegnap bejelentett "történelmi léptékű akcióterv" tetszik: az a "családot" segíti... mostantól kezdve képzeljetek oda minden komment mellé -mely nektek szól- egy gúnyos, de megértő mosolyt: tényleg szánlak titeket, ti tudjátok, hogy milyen lehetett egy jobbágy, cseléd vagy familiáris élete... és függése a hierarchikus viszonyok között...

Nektek tényleg szükséges a múlt valós vagy kitalált "hőseibe" kapaszkodni mentálisan, különben mi maradna számotokra? Csak a csöndes motyogás a kocsma sarkában... Nem ezt a sorsot érdemeltétek, egyetlen ember sem érdemel ilyen sorsot, senki sem érdemel ilyen szolgasorsot... Valahol, a lelkem mélyén, őszintén szánlak titeket, komolyan...

Nekoashi2005 2020.04.07. 06:22:37

"A Fox News arról ír, hogy Kína korábban azt jelentette be, hogy maszkokat és egyéb védőeszközöket adományoz a több mint százezer fertőzöttel küzdő Olaszországnak, de az adományból nem lett semmi, az olaszoknak fizetniük kell az eszközökért. Az ügyet még súlyosabbá teszi, hogy az olaszok gyakorlatilag azokat a védőfelszereléseket veszik meg, amelyeket korábban, a járvány európai kitörése előtt, még ők küldtek ki Kínába, ingyen. "

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.07. 06:32:41

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Koszonjuk Szargentini . Egy kis szerepe neki is volt az ujabb 2/3-ban.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 06:35:08

@Nekoashi2005: várd ki a végét,s ne felejtsd el, hogy Kína és az USA között dominanciaharc folyik;-)...

inregritás és önálló, kritikus gondolkodás... s akkor te döntesz, hogy valaki szócsövévé válsz-e vagy sem;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.07. 08:23:43

Ondó Viktor tiltja a tesztelést: a magyar koronás fertőzöttek 12,5 százaléka egészségügyi dolgozó

Németország intenzíven tesztel: 2,7 százalék

444.hu/2020/04/06/a-magyar-koronas-fertozottek-125-szazaleka-egeszsegugyi-dolgozo-mit-jelent-ez-mas-orszagokhoz-kepest

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.07. 08:28:03

A lap egy bonni eseten keresztül vezeti végig, milyen komolyan veszik a kontakt-kutatást Németországban. Egy 22 éves tanár egy olyan rendezvényen járt február végén, ahonnan koronavírusos megbetegedést jelentettek. Az iskola, ahol dolgozott, azt kérte, hogy teszteltesse le magát, amikor pedig az eredménye pozitív lett bezárták az intézményt, és 235 további embert vizsgáltak meg, akik kapcsolatba kerülhettek a fiatal tanárral.

444.hu/2020/04/06/het-dolog-ami-megmagyarazhatja-kiemelkedoen-alacsony-nemet-halalozasi-adatokat

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.07. 08:29:20

„A Kásler miniszter által április 1-én aláírt új eljárásrend szerint ezentúl csak a legsúlyosabb, kórházban kezelt koronavírusos betegeket tesztelik”, ezzel lemondtak a széleskörű tesztelésről – erről beszél Hadházy Ákos független parlamenti képviselő a Facebookon.

444.hu/2020/04/05/hadhazy-az-uj-eljarasrend-szerint-mar-csak-a-legsulyosabb-korhazban-kezelt-koronavirusos-betegeket-tesztelik

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 08:49:53

6házit sem az eszéért tartják, hanem a gátlástalanságára van szüksége gyuribának

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 08:52:28

@morpho: szerintem azért, mert így Viktor meg tudja védeni a Magyarokat, nem tudják az itteni soros ügynökök hátráltatni ebben

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 08:57:29

@Nekoashi2005: Ha már luxus órákról van szó...

444.hu/2018/09/09/kifinomult-izlest-magabiztossagot-sugall-orban-rahel-12-millios-oraja

Olyat írj, amire a fidessben nem található meg a többszöröse!..........................................

Látom ismét kénytelen vagy játszani a hülyét! Mindenkinek olyan órája lehet amilyet akar, nem az a gond, jobb és baloldalon is található ilyen példa!
A gond az, hogy milliós órával a csuklónkon nem adjuk elő Dózsa Györgyöt, nem agitálunk a "gazdagok" ellen!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 09:06:19

@Sir Bates dö Hól: "Nektek tényleg szükséges a múlt valós vagy kitalált "hőseibe" kapaszkodni mentálisan, különben mi maradna számotokra?"

Ezt nevezik hazaszeretetnek, összetartozásnak! Mi maradna számunkra? Jó kérdés, talán az mint nektek, az internacionalizmus, globalizmus, a multikulti arabokkal, négerekkel, a hazátlanság, az elvtelenség, az egyik gazdától a másikhoz csapódás, meg olyan "hősök" mint Kun Béla, meg a még szobrot is kapó Lukács György! Meg a ""sponsored by Soros" ! :DDDDDDDDDDD

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 09:12:18

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: erről beszél Hadházy Ákos független parlamenti képviselő a Facebookon.............................................

Akkor olvasgasd, ti választottátok meg, benneteket képvisel, pontosan olyan mint ti, egy szerencsétlen kretén!

eszti..... 2020.04.07. 09:17:46

@Grimbusz Makszimusz:

mindjárt belinkelem a nélküledet. de csak állva hallgathatod!

6.Lenin 2020.04.07. 09:33:14

Elnézést, ki a fasz az a Botka? Mikor is döntene ő abban, hogy ki, mikor, és mit is fizessen Mo-on? 1000, netán 2000 év múlva?

Mit szívtok (a bráneren kívül) kedves ballib honfitársaim? Álmodoztok? Nincs más játékotok?

morph on deer 2020.04.07. 09:52:35

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“ csak a legsúlyosabb, kórházban kezelt koronavírusos betegeket tesztelik”

Azokat már minek?
Hiszen betegek, kórházban vannak, velük már törődnek!
Viszont a vírusra pillanatnyilag nem hat semmi, szóval lófax különbséget jelent, hogy a páciens valóban fertőzött-e, vagy csak egy az egyben olyan, mintha az lenne, nem?
Mert azt azért remélem, hogy nem csak az kap megfelelő védő eszközt, akinek a betege papírral rendelkezik a kórságról!
Vagy csak azért, hogy nehogy eltévesszék véletlenül a halál okát?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 09:53:25

@eszti.....: "mindjárt belinkelem a nélküledet. de csak állva hallgathatod!"

Én meg neked ezt a tót nemzeti dalt! Tudom hogy cseh, de egy család, csak a tót a szegényebb hülye rokon a familyben! :D

www.youtube.com/watch?v=u13VTCjU2tk

n_dy 2020.04.07. 09:59:37

az a kisérlet egyszer már megtörtént a történelemben, hogy vegyék el a gazdagoktól a vagyonukat, vagy annak egy részét ...

6.Lenin 2020.04.07. 10:03:43

@Grimbusz Makszimusz:

Ha egy család (lenne), akkor miért váltak el? A csehek mindig lenézték a tótokat.
1x, de erről már írtam, egy tót pacák (Kassa párttitkára) Azt mondta: könnyű a cseheknek, meg a magyaroknak, mert van történelmünk, nekünk meg kell írni valamit (mint a szőröstalpúaknak is). Először ki kell nevelni egy történész generációt, addig a begyűjtött Martinban maradnak, nem lehet őket kutatni (a levéltárakból, kastélyokból, stb begyűjtött dokumentumokat)

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 10:13:52

@n_dy: az a kisérlet egyszer már megtörtént a történelemben, hogy vegyék el a gazdagoktól a vagyonukat, vagy annak egy részét ...

Hogyne és lépcsőzetesen, mindig a leggazdagabbtól, a végén meg az volt a gazdag akinek volt kajája, annak is lesöpörték a padlását, aztán mindenki éhendöglött!
Ismerjük már ezeknek a félzsidó társadalom mérnököknek a munkásságát, nem kellene megismételni!

2020.04.07. 10:17:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
A WHO most dolgozza ki, hogy milyen módszerrel lehet megállapítani, hány százaléka fertőződött meg egy adott társadalomnak, .., ez is ott van a WHO honlapján, de a legaberráltabb országgyűlési képviselő, aki minden szégyen nélkül követelt magának lófaszt a parlamentben, .., a miniszterelnök közben járását kérve deviáns igényeihez, .., na ő ilyeneket nem olvas.
Jó párszor betette már ön és az elvtársai is ezt az ötletet, hogy minél többet teszteljenek, de arra a kérdésre, hogy pontosan kit teszteljenek senki sem adott választ, .., önnek adtak valamilyen direktívát ezzel kapcsolatban a központból?
és hát arról nem beszélve, hogy a lemegbízhatóbban számító tesztek is 90% körüli biztonsággal mondják meg, hogy fertőzött-e az illető, de a gyorstesztek már csak 60-80=-os biztonságot tudnak csak.
Ha abból indulunk ki, hogy a németek a fertőzöttek számához viszonyítva harmadannyit, az olaszok a hetedét, a franciák , spanyolok a tizedét tesztelik csak, akkor nem igazán érthető, hogy a mi lelkes vírúspárti liberálbolsevikjaink mi a nyavalyát akarnak ilyenkor elérni, .., a pánik növelésén kívül?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 10:22:44

@Grimbusz Makszimusz: neked Mirr-Murr, neked;-)... meg nekem... szerinted mennyien lennének ott velünk a szükségben, ha az ellen jő?;-)...
(Veled ezért innék meg egy fröccsöt: lehet, hogy összeugranánk, de akkor is... Petőfi, Ady, de még a fasz Szálasi is szerette a népét, de ezek? Csak a harács, a hatalom, ezek nem is tudják, hogy mi a szabadság tesó;-)... ez privát, baribaszó jobbágy ner-cselédek hozzá se szóljanak...)

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 10:25:56

@Grimbusz Makszimusz: s igen, sok "bolsi" is a népért küzdött, miként sok hungarista is, de tudod te ezt jól... te is barom vagy, de ez nem gond;-)...

2020.04.07. 10:27:46

@morph on deer: "csak a legsúlyosabb, kórházban kezelt koronavírusos betegeket tesztelik”
Na ez, amikor a propagandagépeszet tagjainak sem mondják el, hogy hazugságot olvas és miként kell azt prezentálni :-) .
Naná, hogy nem érti, mert hazugság :-) !
Az eredeti ajánlás, és ráadásul az sem direktben, csak mint mellékszál lehetőség, úgy hangzik, hogy a legszűkebb tesztelési alagút használatakor azokat tesztelik, akik orvosi segítséget igényelek, .., nem a LEGSÚLYOSABBAKAT a tepsibe rakás előtt, ahogy ezt az idióta "újságíró" írta, .., ami azért óriási különbség :-) !

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 10:44:57

@Tényelek: nem igazán érthető, hogy a mi lelkes vírúspárti liberálbolsevikjaink mi a nyavalyát akarnak ilyenkor elérni, .....................

Ők sem tudják! Tulajdonképpen min csodálkozol, egy szarrá vert frusztrált társaság és tehetetlenségükben mindenbe belekapaszkodva vagdalkoznak évek óta és már az sem érdekli őket, hogy saját magukból csinálnak hülyét! A viselkedésükre csak pszichopatológiai magyarázat létezik!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 10:48:10

@Sir Bates dö Hól: Amint megszűnik a szélsőséges ballib narratíva, én is azonnal felhagyok a saját szélsőséges narratívámmal!

Baranyi Krisztina mindenhez IS ért! 2020.04.07. 11:12:07

Ahogy már Gréczy Zsolt megírta...
balramagyar.hu/2020/03/31/greczy-zsolt-szerint-most-nyilt-meg-a-lehetoseg-orban-megbuktatasara/
...mindenki számára világos kell legyen, hogy a nyáron a járványügyi helyzet hibás kezelése és az ebből adódó gazdasági válság miatt bukik a Fidesz.
Az új, DK vezette kormányzat a következő programot fogja megvalósítani:
nyugatifeny.hu/2020/04/04/3000-milliardos-atfogo-gazdasagi-es-szocialis-javaslatcsomagot-jelentett-be-a-dk-video

A különutas és frakciózó szocialisták és Botka László ötletbörzéje csak úgy illeszthető ebbe a programba, ha annak hatásait nem rontják. A levitézlett MSZP-s politikusok nem fognak meghatározó szerepet és pozíciót betölteni az új kormányban. Az demokratikus ellenzék vezető pártja a DK felkészült a kormányzásra, és támogatottsága semmi kétséget nem hagy afelől, hogy jó kezekben lesz az ország!!

István Tamasi 2020.04.07. 11:55:05

@FCUK29: A fideszmaffiának nagy gyakorlata van a visszamenőleges hatályú jogalkotásban.

Nekoashi2005 2020.04.07. 11:59:11

"Az ellenzék politikai haszonszerzésre akarja használni a járványt!"

Itt van rá a példa!

index.hu/belfold/2020/04/06/simicsko_szajmaszk_szoroajandek/

Jaj, tévedtem! Ez nem is ellenzéki....

István Tamasi 2020.04.07. 12:04:24

@Grimbusz Makszimusz:
"Ezt nevezik hazaszeretetnek" : az elmebeteg suttyó 400000 maszkot és 10000 védőruhát ajándékoz külföldre miközben a magyar háziorvosoknak, eü dolgozóknak, fuvarozóknak, közlekedési dolgozóknak, iskolákban gyermekfelügyeletet adóknak, mentősöknek nincs elegendő fédőfelszerelésük. Ez csak illiberálisoknál számít hazaszeretetnek, normális embereknél ez hazaárulás.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:19:13

@Grimbusz Makszimusz: én semmilyen "szélsőséges ballib alternatívát" nem írtam soha;-)... múltkor leírtam, mintegy vitaindítónak a migráció kérdésében az álláspontom: semmi reagálás, hogy ezt a részt vagy azt a részt azért nem támogatom, mert... reakció:⅔!!!... ti megvitatni sem akartok semmit, ami oda fog vezetni, hogy ugyanezt fogjátok ti, vagy gyerekeitek visszakapni, mikor bukik a ner;-)... én sajnálom ezt, de Mirr-Murr, mit mondhatnék erre, mint -hogy volt spanom idézzem- "ne csiná'dd má'!... hát sírva fogom elvágni a nyakad, te hülyegyerek!" (nem nekem mondta, még mielőtt... ;-)

Ilyeneket meg ne írj! "Amint megszűnik a szélsőséges ballib narratíva, én is azonnal felhagyok a saját szélsőséges narratívámmal!"... ezzel önmagad rúgod tökön;-)... s remélem, hogy nem kell megmagyarázni, hogy miért...

2020.04.07. 12:46:48

A Koronavírus a nevéből adódóan a legfelsőbb körökhöz tartozik a világon, .., de hogy még rasszista is legyen, ..., most már biztosan nem libsi :-) !
24.hu/kulfold/2020/04/07/koronavirus-aldozatok-chicago/
A svédeknél és a norvégoknál meg olyan sikeres a migrik integrációja, hogy még a nyelvet sem ismerik öt-hét évvel a betelepítésük után, ezért hullanak, mint a legyek, mert nem értik mit kellene tenniük, hogy elkerüljék a bajt.
privatbankar.hu/cikkek/makro/koronavirus-belobbantak-stockholm-es-oslo-migrans-negyedei.html

FCUK29 2020.04.07. 12:59:34

@István Tamasi: de miután ezt gondolod, és most a saját oldalad is ezt akarná, te gerinces ember lévén, leköpöd őket. Oh wait, lehet, hogy mégsem? Gondok vannak a gerinceddel, cica

István Tamasi 2020.04.07. 13:15:58

@FCUK29: A gond a gerincemmel az, hogy van. Ezzel szemben az agyatlan fideszbirkáknak ez a testrész hiányzik.

István Tamasi 2020.04.07. 13:18:08

@Tényelek: Na mi van, a Lendvai utcai hazugsággyárban ismét csak migráncsozni tudnak miközben az elmebeteg suttyó hazaárulást követ el?

2020.04.07. 13:26:48

@István Tamasi: Na mi van liberálbolsevik, fel sem tűnt, hogy midkét cikk a libsi média terméke :-) ?

eszti..... 2020.04.07. 14:18:01

@Tényelek:

kb ugyanez lesz Magyarországon a kiterjedt cigánytelepeken....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 14:50:12

@morpho: ahogy mondod
geryke nemrégiben kapott 1m júdáspénzt gyuribától, másnap már zsúfolta is az embereket a bkvn

alöksz róz 2020.04.07. 15:06:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: nem is igaz
terelsz
nem is kapott pénzt
nem is zsúfolódtak a bkv-n
ha zsúfolódtak akkor meg a kormány hibája, mér nem adott ő is pénzt mint a soros
különben is soros már öreg, ne terelj

FCUK29 2020.04.07. 15:11:34

@István Tamasi: látta már bárki a gerinced? Na ugye.

morpho 2020.04.07. 16:52:02

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Te, és amikor Orbán kapott tőle ugyanennyit a vörösiszap balhé enyhítésére, akkor az mi volt?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:29:38

@Tényelek: baszom anyád száját, talán mert nem ismerik a latin ábécét, bulangiu... anélkül meg ne annyira könnyű megtanulni se svédül, se norvégul, du-te dracului bulangiu...

de te állítólag ismered őket, antropológia, etnográfiai kutatásokat végeztél arra, te írtad, mint az osztrák egyetem előadója, kutatója, madtrka...

(meg ez a fenti államok szegénységi bizonyítványa is...)

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.04.07. 17:44:35

"Botka megadóztatná a Fidesz-oligarchákat: százmilliárdokat venne el Mészároséktól"

Erdekes hogy a 2010-es allamcsod idejen nem jutott eszebe a hogy balliberalis kommunista orihargakkal visszafizetesse a 10 ezer milliardokat amiket eloptak, meg Sorosnak utalgattak.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 18:21:56

@alöksz róz: ezt szeretném a legkevésbé... de a te életed, szabadság van...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 18:25:07

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK: ja, hogy ez az egyetlen és mindent vivő indok ellene... akkó' jau...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.07. 18:47:37

@István Tamasi: Miért,az talán gerinces , hogy Gyurcsányod kormányzása idején nem tett semmit a válság idején bajba jutottakért, most pedig két pofával követelőzik??

István Tamasi 2020.04.07. 19:25:20

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Fletó nem vette fel a min.elnöki fizetését, nem építtetett stadiont és kisvasutat a háza mellé, nem tolta a közpénz tízmilliárdokat a családtagjainak.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.07. 19:29:38

@István Tamasi: Ettől még egy gyufaszálat nem tett keresztbe-Ferge Zsuzsa szavait idézve-a 2008-as válság idején bajba jutott szegény rétegekért.Szóval, jobb ha kussol.

rallus 2020.04.07. 19:31:35

@István Tamasi: Igazad van, Fletó az állami vagyon elkótyavetyélésre, a gazdaság tönkretételére és az emberek, az önkormányzatok és az állam eladósítására szakosodott....és valljuk be, ahhoz nagy
tehetséget mutatott...

István Tamasi 2020.04.07. 19:38:34

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Látva, hogy a cocikat még egy öszödi beszéddel se lehetett észhez téríteni, lelépett.

alöksz róz 2020.04.07. 19:38:52

@István Tamasi: "Fletó nem vette fel a min.elnöki fizetését, nem építtetett stadiont és kisvasutat a háza mellé, nem tolta a közpénz tízmilliárdokat a családtagjainak." - de akkor hova lett a pénz, ezt magyarázza már meg valaki...
a világon semminek az építésére nem költött
semmi feleslegesre nem költött
semmi szükségesre sem költött
akkor ugyan hova a faszba raktátok azt kibaszott rengeteg pénzt?

István Tamasi 2020.04.07. 19:42:55

@rallus:
Az állami vagyon elkütyavetyélést az MDF kormány végezte.
Az emberek devizaalapú eladósítását az első o1g kormány indította be.
Az önkormányzatokat o1g buzdította a minél nagyobb eladósodásra.
A strómanjai, családtagjai közpénzzel kitömésére egyedül az elmebeteg suttyó szakosodott. Például a COVID-19 járvány alatt is mintegy 2 milliárd közpénzt ajándékozott a nemzetthy strómann+nemzetthy vej duónak.

István Tamasi 2020.04.07. 19:45:12

@alöksz róz:
Fletó 3 év alatt a többszöröse autópályát építtetett mint o1g a 10 év alatt méghozzá sokkal olcsóbban, mint az elmebeteg suttyó.

István Tamasi 2020.04.07. 19:49:26

@Tényelek: Mi van elmebeteg suttyó seggnyalója, fel se tűnt, hogy a normális emberek nem a kesma hazugságaiból tájékozódnak?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 19:50:30

Köcsögök, hogy basznátok anyátokat (akkor nem nálam kopognának minden este)!

Sz'al amiért gyurcsány nem tett semmit akkor, most teljesen normális, hogy orbán sem tesz semmit sem azokért, akik már elvesztették a munkájukat... Jó, ez akkor pipa;
Mészáros, a vő, a lovagok vagyonát (meg aki még esetleg beleesnének) érinteni nem lehet... Jó, ez akkor pipa;
Kancsalgyurka mentőprogramja konkrét cégekre lett kiírva (akik pont a mészáros, vő, lovagok halmazzal egyeznek), s ezt sem kifogásoljátok... Jó, ez akkor pipa;
Palkovics részletesen kifejtette a sunyi félművelt paraszt tegnap belengetett programját, ami gyakorlatilag a nullával egyenlő, s itt sincs kritika... Jó, ez akkor pipa.

Akkor basszátok szájba apátokat is.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.07. 19:57:34

a francok rendesen belehúztak
senki nem lenne most a helyükben

France +1,417
USA +1,371
UK +786
Italy +604
Spain +556

rallus 2020.04.07. 20:09:32

@István Tamasi: Az a gyanúm, te együtt iszol Fletóval!
PPP konstrukcióban építtette, még évekig fogjuk fizetni...
Szerintem te is tudtad, de alattomos vagy, mint az elvtársaid...akikkel ilyen "adatokkal "hülyítitek egymást..

István Tamasi 2020.04.07. 20:30:57

Az a mini elnök aki eü vészhelyzetben védőmaszkok százezreit, védőruhákat tízezerszám ajándékoz külföldre, miközben itthon a háziorvosoknak, eü dolgozóknak, közfeladatot ellátó dolgozóknak nincs elegendő védőfelszerelés az bizony hazaáruló.

István Tamasi 2020.04.07. 20:33:36

@rallus: Az a gyanúm, hogy neked szemed-szád benne van az elmebeteg suttyó hátsójában és ezért nem látod-hallod, hogy o1g mutyi konstrukcióban építtette azt a kevés autópályát, a rengeteg üresen, kihasználatlanul álló stadiont.

morph on deer 2020.04.07. 21:08:52

@István Tamasi:
“aki eü vészhelyzetben védőmaszkok százezreit, védőruhákat tízezerszám ajándékoz külföldre”

Úgy tudom, hogy minden ilyen eszközre és anyagra kiviteli tilalmat rendeltek el!
Ez nem így van?
Vagy visszavonták?

Avagy netán nemzetünk főspermiuma szokásához híven már megint nagy ívben tesz a törvények betartására?

Vagy hogy is van ez?

6.Lenin 2020.04.07. 21:10:31

Inkább legyek petyhüdt buzi, mintsem dékás.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 21:17:07

Na, ez a tökös trollkodás, nem a hatalom seggéből, mint a baribaszó ner-cselédek csinálják;-) DDDDD...
youtu.be/hbrPcMhV7DA

az eredeti youtu.be/S7woEXovruc

atomic power 1986DucaDuca 2020.04.07. 21:19:38

Balliberális örökség 2010-ben:

- 12,8 milliárd Ft visszafizetendő IMF-EU hitel, amit a balliberális kormány 2008-2009-ben elköltött a költségvetésben.

- vállalati és lakossági devizahitel állomány, amelynek forintosítása 8 milliárd euróba került.

- deviza államadósság: ennek csökkentése 9 milliárd euróba került.

Gazdasági matematikai számítások szerint 2002-2010 között a trendeltérés miatt elmaradt GDP jövedelem: 17,7 milliárd forint.

Mind összesen: 47,7 milliárd Ft

Ekkora hendikeppel indult a kormány 2010-ben.

2020.04.07. 21:26:11

@Sir Bates dö Hól: "őszintén szánlak titeket, komolyan... "
Köszönjük a nagyvonalú gesztus, majd mi is viszont szánjuk önt úgy 15-20 év múlva, amikor könyörög az életéért a muszlimoknak, amikor már a sária szerint kell élnie Franciaországban.

eszti..... 2020.04.07. 21:41:01

ez meg hogy???

"Halmosi Zsolt hozzátette: a védekezési mechanizmusokat és a vagyonbiztonságot ellenőrizni kell. Szólt arról, hogy több esetben például a kórházi szájmaszkok, fertőtlenítőszerek útját nem lehetett követni. Több intézményvezető feljelentést is tett, így több büntetőeljárás is folyamatban van amiatt, hogy egészségügyi készletek tűntek el a kórházakból – ismertette a vezérőrnagy."

24.hu/belfold/2020/04/07/egeszsegugyi-keszletek-tuntek-el-korhazakbol/

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.07. 21:55:28

@alöksz róz: Lehet, hogy nem vette fel a fizetését, viszont közel százmillióba került az adófizetőknek, hogy az Apró villába beépítésre kerüljenek azok a biztonsági eszközök, felépítmények ,amelyek a hivatalos miniszterelnöki rezidencián már adottak voltak, ahova Gyurcsányék nem voltak hajlandóak beköltözni.

2020.04.07. 22:06:33

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
A műfrancia az imént írta, hogy szánja a magyarokat, mert ez ott neki nagyon jó, itt meg minden olyan szar, hogy végünk van :-) .

2020.04.07. 22:08:23

@István Tamasi: "a normális emberek nem a kesma hazugságaiból tájékozódnak"
Akkor ön nem normális, mert nem fogadja el a liberálbolsevik média állításait :-) ?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 22:08:59

@Tényelek: hozzád ki a kurva regáti anyád szólt, importált köcsög‽ 3n a magyaroknak írtam, nem neked, du-te dracului bulangiu...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 22:12:14

@atomic power 1986DucaDuca: na, Te is beestél? kancsalgyurka egyetemén szünet van? mi az anyád picsájáért számolsz, ha nem tudsz? krumpli hol van? meghoztad? arra persze nincs eszed, tosznám anyád szájba...

Megbaszott birka 2020.04.07. 22:12:36

Baribaszó ner cselédek? Segítség!

morpho 2020.04.07. 22:37:39

@atomic power 1986DucaDuca: A MOL pakettet miből is vette meg az Orbán kormány? Összetörték Győző bácsi perselymalacát? Ha tájékozottabb lennél és /vagy nem hazudoznál, nem tűnnél ennyire segghülyének!
hvg.hu/gazdasag/20110524_kiszallt_surgut_mol

Az IMF hitel jelentős részét a Gyurcsány_Bajnai brigád sosem hívta le. Az nem azért kellett, hogy elköltsék! Idióta.

2020.04.07. 22:42:57

@Sir Bates dö Hól: Kedves oláh cigány barátom!
Látom már teljesen agyára ment a karantén miatti fekália megvonás és már azt sem tudja mikor mit ír, .., persze ebben nincs semmi különleges, ez eddig is így volt, bár nem ennyire nyilvánvalóan. és, mint látható, ha túl ideges egyből az édesanyanyelvén, románul kezd el buzulós felhívásokat írni, ..., szerintem ez a kiéhezettsége, már itt egyre több embernek kínos, .., kapjon el egy arab csődört, ha már olyan sok van a környéken, mint írja!
"@Tényelek: hozzád ki a kurva regáti anyád szólt, importált köcsög‽ 3n a magyaroknak írtam, nem neked, du-te dracului bulangiu...'
'@Tényelek: baszom anyád száját, talán mert nem ismerik a latin ábécét, bulangiu... anélkül meg ne annyira könnyű megtanulni se svédül, se norvégul, du-te dracului bulangiu...'
Úgy egyébként, aki hazát vált, annak azért 7 év alatt meg kellene tanulnia annak az országnak a nyelvét, ahová bepofátlankodott, .., arab írás ide vagy-oda!
Ez nem a svédek vagy norvégok bűne, mert ott az állami médiában állandóan azt nyomják, hogy sikerült őket teljesen integrálni, ..., Ingridék meg csak néznek, hogy ezek a 45-ös IQ-val, mikor?!

2020.04.07. 22:46:04

@eszti.....: A volt szocialista országok egészségügyében még mindig szocializmus van, .. , és megszokták, hogy lopnak, .., így van a szlovákoknál is csak ott vagy még nem ellenőrizték őket, vagy ügyesebben csinálják.

morpho 2020.04.07. 22:49:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Úgy látszik nem derül ki két kéz-smaci közben, hogy mi volt Soros adománya Orbánéknak a vörösiszap balhé alatt, de egy vezérkullancstól pont ezt várom! Ügyi vagy! Jut eszembe, hol tart most a számláló? Hányszor van kint az index címlapján a koronavírus ügy?

2020.04.07. 22:57:42

@morph on deer: "“aki eü vészhelyzetben védőmaszkok százezreit, védőruhákat tízezerszám ajándékoz külföldre”
A határőrizeti szerveknek küldték, akik a migriket rugdossák le a kerítéseikről, külön engedéllyel.
Így kaptak a horvátok, szerbek és a makedonok is, .., nem sokat, ez inkább gesztus értékű.
A híradások szerint sok tízmillió maszkunk van és naponta gyártunk, több százezret , .. nem teljesen világos, hogy mi a gond ezzel a gesztussal?

eszti..... 2020.04.07. 23:01:06

@Tényelek:

szóval ilyen nagy gond van a magyar egészségügyben? pedig ma Orbán Viktor azt nyilatkozta: amikor baj van, minden működik. ezek szerint mégsem.
itt katonai helikopterek szállították a kórházakba a felszerelést. ott pedig szigorú nyilvántartás van, közzéteszik melyik kórház mit kapott. a neten is. igaz, nincs kórházparancsnok, de senkinek sem jutna eszébe lopni. sőt, inkább adományokat kapnak a kórházak.
most már értem, miért fertőződnek meg tömegesen magyar orvosok és nővérek.
tragikus!!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:08:08

@Megbaszott birka: ez tényleg minősíthető inszinuációnak! de csak az Ön esetében... Tisztázzuk: Ön kivétel, Ön saját belátása szerint áll vagy nem áll meg a ner-cselédségnek... fajtársainál ez nem alternatíva..

2020.04.07. 23:17:42

@eszti.....: Nem kellen a nagyhalált eljátszani, .., nagy valószínűséggel a vészkészletekben találtak hiányt, amit lehet, hogy évekkel ezelőtt raktároztak el, ...,
"most már értem, miért fertőződnek meg tömegesen magyar orvosok és nővérek."
Ennek a hírnek kérem nevezze meg a pontos forrását, mert ha ez igaz, akkor azért biztosan börtönbe megy valaki!
A tömeges megbetegedés sok százat jelent minimum, és az állításával szemben ilyenről a hatóságok nem tudnak, vagy ha önnek van igaza, akkor eltitkolják azt.
Én nem vonom kétségbe, hogy önnek pontos információi vannak arról, hogy a teljes operatív törzs és járványügyi szakemberek csoportok hazudnak a fertőzöttekkel kapcsolatban, egyébként nem írna ilyet, egy olyan oldalra, ahol bárki visszakereshető, megtalálható, ezért kérem jelölje meg a pontos forrást, hogy feljelenthessük őket ez alapján!

eszti..... 2020.04.07. 23:17:54

@Tényelek:

Látod, így csinálják Szlovákiában:
ujszo.com/kozelet/meghirdettek-az-elso-unios-palyazatot

Gyors ütemben uniós pénzeket osztanak mentősöknek, tűzoltóknak felszerelésre, valamint azoknak a projekteknek, amelyek a tesztelést segítik elő. A szlovák kutatók PCR tesztet fejlesztettek ki, az első 100 ezret a z ESET támogatta. Önellátók akarunk lenni.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:18:55

@Tényelek: barátod ám neked a kurva anyád, az, de nem én...
Baromarcú, szomáliában nem csak arab írásjeleket használnak te faszszopó import geci, hogy nyelt volna le inkább az a kurva anyád... te voltál etiópiában, szomáliában, a kurva hütténél nem jutottál tovább, ahol a seggem árultad 10€-ért... du-te dracului bulangiu...
Nesze, basszad anyád,. tanulj valamit
en.m.wikipedia.org/wiki/Wadaad_writing
en.m.wikipedia.org/wiki/Osmanya_script
en.m.wikipedia.org/wiki/Borama_script
en.m.wikipedia.org/wiki/Kaddare_script

Bulangiu, akkor voltál te a legközelebb Afrika szarvához, mikor egy szomáli migráns baszott kajakra, köcsög import gyökér... madtrka...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:20:23

@morpho: haggad má', értelmi fogyatékos, borkai tiszta az anyját, mikor vele volt viselős...

Tényelek 2020.04.07. 23:20:31

@Sir Bates dö Hól: és különben is, lehet, hogy én móc vagyok, de ön meg egy homoszexuális, gyurcsányista bozgor.

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.04.07. 23:22:27

@István Tamasi: Ja meg tovabbi 30 evig fogja fizetni az orszag Gyurcsany autopalya hiteleit.

eszti..... 2020.04.07. 23:22:52

@Tényelek:

ezért kérem jelölje meg a pontos forrást, hogy feljelenthessük őket ez alapján!

:D :D :D

nem vagy te nyugdíjas tanerő véletlenül?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:24:02

@Tényelek: anyádnak van tízmillió, de tetűből, bulangiu... tanuld már meg a számokat magyarul, ha innen kapod a fizetést, import köcsög...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:28:23

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: persze, de kancsalgyurka azt is kijelentette, hogy a párhuzamosok a végtelenben sem találkoznak, s ezt schmidtmariska is megerősítette, sz'al akkor biztosan így is lesz...
mennyit kell majd unortodoxozni majd, hogy kijöjjön az a növekedés az év végén...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:30:17

@Megbaszott birka: a nap kommentje... (és vastaps állva... a székből felállva b+)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.07. 23:34:46

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "közel százmillióba került az adófizetőknek"

Az elkúrótól ezt a 100 milliót is sajnálom, de a csúti lótolvaj gazdád szobája 4000 millióba került. És akkor az eltulajdonított százmilliárdokról még szó se esett.

2020.04.07. 23:35:10

@eszti.....: Ön azt állította, hogy Magyarországon tömegesen betegedtek meg orvosok és nővérek, ..., erre kértem forrást, mert ha ez így van, akkor nincsenek orvosok és nővérek a kórházakban, ..,
Ha ez igaz, akkor százezrek élete lehet veszélyben, .. és szerintem ez van annyira komoly, hogy minden embernek kötelessége feljelentést tenni.
Ön, mint szlovák ezt nem teheti meg, de ha megadja a hiteles forrást, akkor ezt mi megtehetjük,..., ha meg nem tud forrást, akkor meg önt.
Erről az operatív törzs nem tud, ön viszont tényként állítja.
Adja meg a forrást, .., nem lehet az annyira nehéz, mert nem jöhet át Magyarországra, tehát e neten bukkant erre az információra, csak be kell tenni a linket!

Úgy egyébként előfordulhatnak tömeges megbetegedések az ápolók és orvosok között, mert Karácsony rendelete miatt, zsúfolt tömegközlekedési eszközökön járnak dolgozni már egy hete.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:38:01

@Tényelek : látod, a duplikálótól legalább új ismeretekre lehet szert tenni...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:39:35

@Tényelek: vamzekodjál a szekus kurva anyádba, ne itt bulangiu, du-te dracului...

2020.04.07. 23:39:47

@Tényelek :
Kedves Klón!
Látom már a románok sem bírják egymást, .., mondjuk nem tudtam, hogy ön meg móc, eddig azt hittem, hogy a csak az oláh cigányunk anyanyelve román, ..,
Mi lesz itt, ezt az oldalt is elfoglalják a románok, mint Erdélyt?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.07. 23:41:18

@atomic power 1986DucaDuca: "Mind összesen: 47,7 milliárd Ft
Ekkora hendikeppel indult a kormány 2010-ben."

Meg 3000 milliárd a manyup kasszában, ugye fideSSfasszopó. :))

Meg az MNB-ben is volt elkölteni való lóvé dögivel...

És te valami 48 milliárd miatt vergődsz, a gazdád meg csak egy évben, csak egy strómanon keresztül 160 milliárdot lop... :))

Azért pofátok van. :))

eszti..... 2020.04.07. 23:43:37

@Tényelek:

a forrásom a Somos-kút. kissé messze van, de isteni a vize!

nyugodtan jelents fel engem is. aztán, ahogy Hofi mondta: Akkor vagy főbe lőnek, vagy megelégszenek azzal, hogy kicsit előredőlök /kinyalhatják a fenekem/.

2020.04.07. 23:45:02

@Sir Bates dö Hól: "vamzekodjál a szekus kurva anyádba"
Ez nem Románia oláh cigány barátom, itt nincs Szeku, ..., de látom képben van, biztosan oda is dolgozott, amíg ki nem tántorgott, ...., vagy a múltja miatt kellet menekülnie, .., innen ugrott be egyből a szeku?

2020.04.07. 23:46:29

@eszti.....: Ez magyarul úgy mondják, hogy HAZUDOTT, .., nem kell meséket szőni hozzá!

eszti..... 2020.04.07. 23:49:24

@Tényelek:

bagoly mondja ....
"így van a szlovákoknál is csak ott vagy még nem ellenőrizték őket, vagy ügyesebben csinálják."

2020.04.07. 23:58:58

@Sir Bates dö Hól: Látom Romániában nem tanultak arról, hogy a szomáli és a szomáliai két külön fogalom.
Ha már a híres Wiki;
"Nyelvek
Az országban 1972 óta a szomáli a hivatalos nyelv, de beszélik még az arabot (főleg Szomáliföldön és Puntföldön), továbbá sokan az angolt, néhol pedig az olaszt is. "

... és csak szólok, hogy nem a szomálik menekülnek, ők a kegyetlen rosszfiúk, mert etnikailag tiszta országot akarnak, az arabokat üldözik el Szomáliából.

2020.04.08. 00:01:30

@eszti.....: Azt le is írtam, hogy mire alapozom, .., arra, hogy rendszerszinten sehol sem szervezték át a volt szocialista országokban az egészségügyi rendszert, .., ebből következik a működésük is.

eszti..... 2020.04.08. 00:10:32

@Tényelek:

figyelj! nálunk is súlyos büntetés jár hoax terjesztésért. csak én nem fenyegetőzöm vele, eszembe sem jutna egy fórumon ezzel előjönni.
te viszont már másodszor tetted...

morph on deer 2020.04.08. 00:11:54

@Tényelek:
“....minden embernek kötelessége feljelentést tenni.”

Hogyne baxky, feljelentést!
Az “ismeretlen vírushordozó“ ellen?
Vagy egyenesen a vírust akarod feljelenteni?
Netán a nemzet (fasz)fejét, aki inkább seftel a védőfelszereléssel, míg az ápolók két darab sebészi maszkot meg egy vasalót kaptak?

Szerintem inkább pihenned kéne kicsit. Lehet, hogy segít.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.08. 00:20:55

@eszti.....: "nem vagy te nyugdíjas tanerő véletlenül?"

Ez a hülyepistike a szomszédból. Semmihez nem ért, az látható a hozzászólásaiból, és magáz, mert azt hiszi, attól okosabbnak látszik. :))

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 00:39:32

@Tényelek: ja, múltkor még az arabokkal volt bajod Afrika szarván, most még ők lettek a jófiúk, sz'al ráhibáztam: egy néger baszott meg, du-te dracului bulangiu...

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 00:43:11

@morph on deer: AKKOR most feljelentés azt a köcsögöt, aki azt mondta, hogy "egyértelmű kapcsolat van a vírus és a migráció között"... hogy folyt volna inkább le az anyja lábán, annak a faszszopó mszmp-s kurva combján... remélem elviszi a vírus azt is meg az urát is...

morph on deer 2020.04.08. 00:45:48

@Tényelek:
“ A híradások szerint sok tízmillió maszkunk van és naponta gyártunk, több százezret , .. nem teljesen világos, hogy mi a gond ezzel a gesztussal?”

Mivel? Gesztussal?
Hogy nem teljesen világos, azt látom.

Ha “sok tízmillió maszkunk van”, akkor azoknak miért nem jut elég, akik az egészségügyben és egyéb, az alapvető ellátáshoz nélkülözhetetlen területen dolgoznak?
Akkor miért nem jut alany jogon az összes veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú magyar állampolgárnak?
Mondjuk azon kívül is, amelyeket már fideszes reklámokkal fertőztek meg...

Szóval ha van elégséges felszerelés, az miért nem azokhoz kerül, akiknek akár az élete múlhat rajta, hogy megfelelő védelmet kapjon?
Erre valam válasz?

alöksz róz 2020.04.08. 00:51:40

@morph on deer: "Vagy egyenesen a vírust akarod feljelenteni?" - be kell tiltani

mgdé 2020.04.08. 00:57:26

@alöksz róz:

Türkmenisztánban megtették. Azóta ott még zöldebb a fű.

2020.04.08. 01:07:43

@morph on deer: "Ha “sok tízmillió maszkunk van”, akkor azoknak miért nem jut elég, akik az egészségügyben és egyéb, az alapvető ellátáshoz nélkülözhetetlen területen dolgoznak?"
Mindenkinek van, amennyi kell, ezért értelmetlen a kérdése.

2020.04.08. 01:17:21

@eszti.....: Az, hogy a szlovák egészségügy is úgy szar, ahogy van, szerintem nem hoax, élnek ott rokonok, barátok .., sajna tény.
Oké, hogy ön itt mindennap azt állítja, hogy a svájci egészségügy fényévvel a szlovák mögött, .., meg hogy bezzeg Szlovákia, mi meg szégyelljük magunkat, .., .., de tőlük még ilyet nem hallottam, sőt.
Biztosan rossz részén élnek Szlovákiának :-) .

Valójában nem kell feljelenteni senkit, csak be kell küldeni azoknak, akik eldöntik, hogy érdemes-e vele foglalkozni.
Amiket ön szokott állítani, azok szerintem túl vannak azon a határon, amit tolerálni lehet, .. a célja meg még ennél is egyértelműbb, ami szerintem egy ilyen helyzetben több, mint patkányság.

2020.04.08. 01:25:08

@Sir Bates dö Hól: "ja, múltkor még az arabokkal volt bajod Afrika szarván, .."
Szerintem a fekália elvonási tünetek újabb stádiumába került, ezért megint keveri azonnal.
Szomáliával kapcsolatban nekem sohasem volt bajom az arabokkal, a muszlimokról volt szó, .. és hát a jó és rossz fiúk is azok ezért annyira kegyetlen a harcuk.
Ha menekült szomálival kapcsolatban olvasna, azt kenyainak fogják nevezni, őket a szomáliai határhoz közeli területekről takarítják ki az etiópok.
Szedjen össze legalább egy román cigány testvért magának, mert meg fog őrülni a fekusz hiány miatt, .., ráadásul most már minden harmadik beírásában a jó édesanyanyelvén, románul szól a nagyérdeműhöz, ami már a totál zavarodottságot vetíti előre, ..., pár hét és csak románul fog írni és majd csodálkozik, hogy senki sem válaszol önnek!

mgdé 2020.04.08. 01:53:42

@Tényelek:

Kedves Névtelen Mester, az Ön fiatal(abb)korában, ott, ahol élt, játszották ezt?

www.youtube.com/watch?v=7eiogukIlyc

mgdé 2020.04.08. 02:03:34

@Tényelek:

"szerintem túl vannak azon a határon, amit tolerálni lehet"

Kedves Névtelen Mester, ugye jól értem Önt, s nemsokára huss!, volt, nincs Szlovákia?

alöksz róz 2020.04.08. 02:10:41

@mgdé: nekem az új szakaszba lépett a koronavírus járványt adja
zenéje jó, de a szövege szar

alöksz róz 2020.04.08. 02:18:29

b1 blogcsalád 46 137 kedvelés a facebookon, befosok :D

atomic power 1986DucaDuca 2020.04.08. 07:36:00

A sietség ára!

Helyesbítés:

Balliberális örökség 2010-ben a kormányváltáskor:

Csak azért, mert néhányan itt a polgári kormány által épített autópályák költsége, az önkormányzatok eladósítása, a közpénzek ellopása, MANYUP, stb. miatt siránkoznak.
Nem én hoztam fel a múlt hibáit, csak reagálok.

Akkor álljon itt az a tényleges, az országot érintő kár, ami 2002-2010 között érte Magyarországot.

Magyarországon 2003-2010 között a GDP volumenváltozása lényegesen alacsonyabb volt, mint a többi EU tag KKE ország átlagos növekedési üteme, abból az okból kifolyólag, hogy az ország vezetése eltávolodott a polgári kormány által folytatott sikeres gazdaságpolitikától.

Gazdasági mataematikai számítások szerint a trendeltérés miatt az országot 2003-2010 között a következő veszteségek érték:

Elmaradt GDP jövedelem: 17.686 milliárd Ft

Elmaradt nettó munkajövedelem: 3.258 milliárd Ft

Elmaradt adózott vállalkozási jövedelem /amortizációval/: 5.065 milliárd Ft

Elmaradt adók és más államháztartási bevételek: 9.455 milliárd Ft

Kétkeresős, négyfős családra eső elmaradt nettó munkajövedelem: 1.939,000 Ft

A bruttó államadósság 8.701,92 milliárd Ft-ról 22.363,33 milliárd Ft-ra, azaz 13.661,41 milliárd Ft-al nőtt.

Állami szinten az összes elmaradt jövedelem és veszteség összege 2003-2010 között: 17.686 + 13.661,41 = 31.347,41 milliárd Ft.

Azonban veszteségek érték az országot 2010 után is, melynek okai 2003-2010 között gyökereznek.

Ilyen az a 12,8 milliárd euro, amit bizonyítottan a balliberális kormányok az IMF-EU hitelből 2008-2009-ben elköltöttek a költségvetés lyukainak befoltozására. Ez átszámolva 4.172,8 milliárd Ft.

Ilyen a lakossági devizahitelek forintosítása, amely 8 milliárd eurót vitt el. Ez átszámolva 2.608 milliárd Ft.

Ilyen az állam külső devizaadósságának csökkentése az önfinanszírozási program keretében, amelyre 9 milliárd eurót kellet felhasználni. Ez átszámolva 2.934 milliárd Ft.

Mind összesen:

2003-2010 közötti veszteségek + a 2010 utánra áthúzódó veszteségek: 31.347,41+9.714,8 = 41.062,21 milliárd Ft.

TÖBB MINT 40.000 MILLIÁRD FT!!!

eszti..... 2020.04.08. 08:56:29

@Tényelek:

1. Oké, hogy ön itt mindennap azt állítja, hogy a svájci egészségügy fényévvel a szlovák mögött, .., meg hogy bezzeg Szlovákia, mi meg szégyelljük magunkat, .., .., - ilyet soha nem állítottam. amennyiben nem tudod értelmezni kommentjeimet, kérj segítséget!

2. Valójában nem kell feljelenteni senkit, csak be kell küldeni azoknak, akik eldöntik, hogy érdemes-e vele foglalkozni.- ez a gyáva férgek jellemző vonása. a te szavaiddal élve patkányság. ez itt egy nyílt fórum, mindenki szabadon leírhatja véleményét, amit bárki megcáfolhat, szétcincálhat. te erre képtelen vagy és feljelentéssel fenyegetőzöl, ki tudja hányadszor. vagyis képes lennél akár a rendőrséget is bevonni azért, mert egyedül nem tudsz boldogulni egy blogon.

3. Amiket ön szokott állítani, azok szerintem túl vannak azon a határon, amit tolerálni lehet, .. ... és a te állításaiddal különben minden rendben van? bakker! téged hatóságilag el kellene tiltani a kommentelésől, mert egy sima tőmondatban is eltévedsz, értelmezéséhez is folyamatábrára lenne szükséged. közben folyamatosan hazudsz.
pl. az óbudai csoportos lélegeztetőgép fejlesztésével kapcsolatban azt állítottad, hogy gyártás előtt állnak. aztán az origó cikkéből kiderült, hogy még a teszteléshez szükséges műszereik, szakembereik sincsenek meg.
azt nem fogod fel, hogy ezzel a téves infóval az ő erőfeszítésüket teszed hiteltelenné, nekik ártasz.

István Tamasi 2020.04.08. 08:59:10

@atomic power 1986DucaDuca:
Négy rövid kérdés:
- ki találta ki, melyik kormány vezette be a devizaalapú hitelt?
- Hova is lett a "keményendolgozómagyaremberek" 3000 milliárdja?
- Mennyi most a bruttó államadósság?
- Mennyi most a forint-euró árfolyam?

rasztaszív 2020.04.08. 09:42:52

@atomic power 1986DucaDuca: a nagyberuházások '98-as leállítása miatti trendeltérést is számold ki.
elmaradt hasznok,jövedelmek,a későbbi pótlás többletköltségei,a költségvetési hiányra gyakorolt hatás '98-'02 között,és a későbbiekben.hajrá.

rasztaszív 2020.04.08. 11:24:34

@alöksz róz: jellemzően út és vasútépítések,kész tervekkel,engedélyekkel.úgy érzed,már régen volt,lehet esély letagadni...?:)

alöksz róz 2020.04.08. 11:29:00

@rasztaszív: írd össze, gyors kiszámolom neked

rasztaszív 2020.04.08. 11:32:58

@alöksz róz: fizess elő valahova,hogy '98-as archívumokban kereshessek.

morph on deer 2020.04.08. 11:37:09

@eszti.....:
“ az óbudai csoportos lélegeztetőgép fejlesztésével kapcsolatban azt állítottad, hogy gyártás előtt állnak”
:)
Pedig ez így van!
Csak azt nem mondta, hogy mennyivel előtte, de a többi stimmel...
Mindent azért ő sem kotyoghat ki csak úgy, a köznépnek, mit gondolsz! Jól is néznénk ki.
Mert ahhoz kétség nem férhet, hogy mindent tud. Mindent is.
És mindent jobban!

Ebből következik, hogy igenis gyártás előtt állnak! Na jó, hónapokkal, de ez most nem fontos. Meg egyébként is, az úgy még esetleg igaz is lehetne, az meg már azonnal diszkvalifikálná, méltatlanná válna az “Érdemdús NER-Propagandista” címre!
Még talán a karrierjét is derékba törné, ami őfőméltósága ülepének lankadatlan buzgalmú polírozásával építget, itt a szemünk láttára..!

Azt meg igazán nem várhatjuk el, azért gondolj bele, hiszen mihez kezdhetne szegény feje ekkora tudással, hát nem?
Na azééér’...

morph on deer 2020.04.08. 11:51:09

@Tényelek:
“ Mindenkinek van, amennyi kell, ezért értelmetlen a kérdése.”

Ó hogyne! Azért fertőződnek meg tucatjával az egészségügyi dolgozók, és azért kell egész osztályokat lezárni, mert minden olyan űberfasza.
Mindenki állig fel van szerelve, de a szemetek direkt le akarják járatni szorgos népünk dicső- és bölcs vezérét, és azért nem használnak védőfelszerelést, hogy könnyedén megfertőződhessenek!
A libsi Sorosbérencek...

Remélem, valójában azért te sem vagy annyira korlátolt, hogy bedőlj a saját hülyeségeidnek, ugye nem? Mert rajtad kívül ember nincs, aki ezeket elhiszi, csak szólok!
Na jó, megengedem, fideszesek azért lehetnek, de nem is róluk van szó...:)

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 11:58:36

@atomic power 1986DucaDuca: "Magyarországon 2003-2010 között a GDP volumenváltozása lényegesen alacsonyabb volt, mint a többi EU tag KKE ország átlagos növekedési üteme, abból az okból kifolyólag, hogy az ország vezetése eltávolodott a polgári kormány által folytatott sikeres gazdaságpolitikától."

Pubi, ha jól értem, ez a hipotetikus kár ugyanaz a "mi lett volna, ha" a kocsisoron az a kisbusz nejed placcán áll meg, s nem anyádén, akkor nejed kereste volna azt a7×1000HUF díjat a cidáért és nem anyád.
S máris megérted, hogy miért küldelek az ócska propagandaszöveged miatt a kurva anyádba, kancsalgyurka kicsike faszszopója?
Ugye?;-)...

morph on deer 2020.04.08. 12:02:23

@atomic power 1986DucaDuca:
“ TÖBB MINT 40.000 MILLIÁRD FT!!!”

Kihagytad, hogy ugyanezen időszak alatt egyedül Mészáros Lőrincet mintegy 600 milliárd veszteség érte, az elmaradt jövedelmei miatt!
Ez azért nagyfokú felelőtlenségre és felületességre vall, ejnye-bejnye!
(És akkor még a másik 40 rablót nem is említettem!)
Azért legközelebb jobban figyelj, légyszíves...!

alöksz róz 2020.04.08. 12:03:40

@rasztaszív: szóval megint a levegőbe beszélsz
hát így könnyű nagyot mondani

rasztaszív 2020.04.08. 12:13:24

@alöksz róz: szóval tényleg úgy érzed,már van esély letagadni...:)

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 12:17:40

@atomic power 1986DucaDuca: ha és ne siessél! mert akkor anyád meg a nejed nem nálam kopogtatnak minden este kielégítetlen ül a vágytól! ahhoz már öreg vagyok, hogy minden este hat órát toljak két ribancot... mert kisgyerek ÉN átéltem a

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 12:20:26

@Sir Bates dö Hól: " a polgári kormány által folytatott sikeres gazdaságpolitika" időszakának valóságát felnőtt fejjel, az ezüsthajó, a vegyépszer, a "be mi nyerjünk a legtöbbet" időszakát, míg te azzal voltál elfoglalva, hogy szőrösödik-e a pöcsöd, vagy sem...

mgdé 2020.04.08. 12:25:58

@atomic power 1986DucaDuca:

"
Elmaradt GDP jövedelem: 17.686 milliárd Ft

Elmaradt nettó munkajövedelem: 3.258 milliárd Ft

Elmaradt adózott vállalkozási jövedelem /amortizációval/: 5.065 milliárd Ft

Elmaradt adók és más államháztartási bevételek: 9.455 milliárd Ft
"

Kedves gazdaságmatematikus úr, segítsen, legyen szíves, a GDP nem tartalmazza pl. a termék vagy a szolgáltatás előállítására fordított bért (s az azt terhelő adókat) is?

Mo.-n 17.686 milliárd bevételnek valóban 5.065 milliárd a vállalati jövedelem tartalma?
Ez több mint 28% ... Ez lenne - pontosabban volt akkor - az átlagos ráta Mo.-n???
S mindennek valóban csak 3.258 milliárd lenne - lett volna - az élőmunka igénye?

Nincsenek itt véletlenül egyes dolgok duplán felsorolva-beszámítva - miből is jön össze a GDP ? -, más dolgok meg rosszul megszámolva?

Biztosan olvassam tovább?

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 12:28:11

@alöksz róz: akkor számold már ki azt is, hogy ha antallék alatt nem a kancsalgyurka által propagált "kiárusítás" aka privatizáció, hanem a mások alkalmazta kuponos privatizációt választják, akkor mennyivel lenne jobb a helyzet;-)...
és ez mennyiben igazolja a minap bejelentett akcióterv társadalmilag igazságos voltát;-)...
miközben legalább három hete karanténban kellene lennie az egész országnak, mert azt látom, hogy moon még mindig nem látják, hogy mekkora katasztrófát okoz majd a járvány...

eszti..... 2020.04.08. 12:47:08

"Müller Cecília azt mondta: Budapest és Pest megye adja ki az összes fertőzött kétharmadát, ma már ugyanakkor bármely magyar település érintett lehet."

a lónak a fasza!

a diagnosztizált fertőzöttek kétharmadát adja Budapest és Pest megye.... az összes fertőzött pontos számáról halvány sejtelmük sincs.... ahogy más országokban sem.

eszti..... 2020.04.08. 12:54:15

@morph on deer:

én már feladom... inkább elszegődök egy virtuális késdobálóba hastáncosnőnek.... s nekem is majd kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagy az arcomon....

mgdé 2020.04.08. 12:55:37

@alöksz róz:

Kétségtelenül nem Pilinszky vers, viszont bizonyos alkalmakkor sajnos igaz.
Lehet, @...-t már keresi is az Interpol ... ? :D

morpho 2020.04.08. 12:57:35

@atomic power 1986DucaDuca: 47-ről indultál, most 40, kicsit számolgatsz még, megy az lejjebb is. Azt ne felejts el, beleszámolni, hogy mennyibe került az 50%-os béremelés a közszférában, meg a 13.havi nyugdíj+közalkalmazotti fizu. Azt gondolom a lakosság teljes egyetértésével kellett volna megspórolni. Most jó az neked, hogy minden nap házhoz mész a lófaszért?

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 13:12:56

@morph on deer: nekem az tetszett a legjobban, mikor azt fejtegette a berendezés kapcsán, hogy ezt a "szabadalmat" ingyenesen bocsátják a világ részére, pedig dollár milliárdokat is nyerhetnének ezzel, amit a libbant nyugatiak sosem tennének meg...

mgdé 2020.04.08. 13:22:00

@eszti.....:

Akkor legalább nem visznek el az arabok ... :D

A szudáni, Szudán környéki egyes fekete törzsek lányai az arcra tett sűrű hegtetoválásait ez indukálta. A lány így arab szemmel kevésbé volt szép, kevesebbet ért a rabszolgapiacon, ezáltal nagyobb lett az esély, hogy nem rabolják el. S máris Elek úr fő dilemmájánál vagyunk: vajh az arab vagy a néger f. a jobb/rosszabb? :D

eszti..... 2020.04.08. 13:42:59

@mgdé:

Ülj mellém és nézd
(s lásd másként, mint én) a forgó világot.
Vár ránk a nagy kaland. Nem magyarázok.
Azonnal dobd ki Árisztotelészt.

atomic power 1986DucaDuca 2020.04.08. 13:55:44

@rasztaszív:

"a nagyberuházások '98-as leállítása miatti trendeltérést is számold ki."

Értelmetlen kérdés! Nem volt trendeltérés 1998-2002 között.

Az uniós tag KKE országok körében Magyarország a legsikeresebbek közé tartozott a gazdasági növekedési üteme tekintetében 1999-2002 között. A GDP növekedési ütem jelentősen meghaladta a KKE országok növekedésének súlyozott átlagát. Az évi 4,4%-os GDP növekedési üteme egy erőteljes felzárkózási trendet jelentett. Ez az ütem 2003-2010 között 3,5%-ra csökkent, miközben ugyanezen időszakokra a többi kilenc KKE EU tagország átlagos éves növekedési üteme 3,0%-ról 5,6%-ra nőtt.

Amíg Magyarország lelassult, a többiek felgyorsultak! Így kerültünk az élbolyból az utolsó helyre!

István Tamasi 2020.04.08. 14:10:58

@atomic power 1986DucaDuca:
- Nem emlékszel véletlenül ki mondta, hogy az a min.elnök aki alatt 300 forint fölé megy az euro árfolyama az mondjon le, mert alkalmatlan?
- Ha véletlenül nem tudnád nem csak az ÁFA mértéke világcsúcs, hanem az államadósság is soha nem látott magasságban - 30 ezer milliárd fölött - van.
- És a "cseresznye" a hab tetején: Az elmebeteg suttyó - járványügyi vészhelyzetben!!!- nagy mennyiségű védőeszközt adományoz külföldre miközben hazai háziorvosoknak, eü dolgozóknak, közfeladatot ellátó dolgozóknak nincs elegendő védőeszköz - ez bizony nettó hazaárulás.

mgdé 2020.04.08. 14:14:26

@eszti.....:

:)

Pilinszky helyett. :) De ugye még nem dörömbölnek az intersünök az ajtódon, Sonic süni nem nekik dolgozik?

guma 2020.04.08. 14:29:30

@eszti.....:

"én már feladom"

ne tedd! :-)))
már nem csak úszol, de lubickolsz is! :-D

@mgdé: :-DDD

"nagyobb lett az esély, hogy nem rabolják el. S máris Elek úr fő dilemmájánál vagyunk: vajh az arab vagy a néger f. a jobb/rosszabb? :D "

te élő "Aranyág" :-)))

@Sir Bates dö Hól:

"moon még mindig nem látják, hogy mekkora katasztrófát okoz majd a járvány... "

talán ez a cél? most derült ki, miért a fácsén tájékoztat a kormány. :-)
ott többen nézik mint a 80 milliárdos közszolgálatot...

eszti..... 2020.04.08. 14:40:36

@mgdé:

eddig még nem. most főtt le a kávé /békebeli kotyogós/... maradt még kuglóf a tegnapi sütésből... jól elbeszélgetünk a teraszon, ha befutnak.
különben védett állatfaj lettem. egyrészt véradóként, aztán ápolóként..... nem hiszem, hogy a szlovák állam szívesen megválna tőlem. :))))

eszti..... 2020.04.08. 14:41:32

@guma:

biztos vagy te ebben? lehet, hogy csak kétségbeesetten kapálózom... :D

atomic power 1986DucaDuca 2020.04.08. 14:49:13

@mgdé:

"Mo.-n 17.686 milliárd bevételnek valóban 5.065 milliárd a vállalati jövedelem tartalma?

Ez több mint 28% ... Ez lenne - pontosabban volt akkor - az átlagos ráta Mo.-n???"

Ha a bruttó hozzáadott érték megoszlását nézzük nemzetgazdasági áganként, akkor ez

reális.

"S mindennek valóban csak 3.258 milliárd lenne - lett volna - az élőmunka igénye?"

Ez nettó összeg. Ha figyelembe vesszük a bérek utáni munkáltatói járulékokat, adókat is, akkor ez az összeg megfelel a GDP változás arányának.

"Nincsenek itt véletlenül egyes dolgok duplán felsorolva-beszámítva - miből is jön össze a GDP ? -, más dolgok meg rosszul megszámolva?"

Nincsen duplán számolva. Az összesítésnél csak a trendváltozás miatti GDP változás /elmaradt GDP/ lett figyelembe véve.

mgdé 2020.04.08. 16:48:29

@atomic power 1986DucaDuca:

Zseni elvtárs, már hogyne lenne duplán számolva. :D

A GDP a GDP-be beszámított termék/szolgáltatás előállítására fordított bért és a vállalkozás hasznát is tartalmazza.
Kérdezd csak meg Lölőt! :D

Következésképp, az elmaradt GDP növekedéshez NEM adhatod még hozzá az e miatt elmaradt bérköltséget sem, meg hasznot sem. Mert már BENNE VAN.

Csak nem a Villányi úti templommal a Körtér felé szomszédos épületben tanultad a közgazdasági matematikát? Inkább a templom másik oldalára jártál volna, ott volt matektagozat ... :P

mgdé 2020.04.08. 16:51:50

@eszti.....:
Az Intersünnnek Brüsszel parancsol, nem Pozsony.
S ha egyszer Elek (vagy főnöke) kér valamit Brüsszeltől, akkor Brüsszel haptákba vágja magát! :P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.08. 18:14:02

@atomic power 1986DucaDuca: Azért erőműre vasútra stadionra lölöre tiborcra van még pénz.
Arra találtak.

alöksz róz 2020.04.08. 18:22:58

@eszti.....: azért nem olyan nehéz kitalálni :D

eszti..... 2020.04.08. 18:46:36

@mgdé:

akkor nyert ügyem van. ugyanis először Eleknek meg kell fogalmaznia problémáját főnöke felé. aztán a főnöknek meg kellene értenie, majd tolmácsolnia a kérést Brüsszel felé és azoknak újra meg kellene érteniük mit akar.

az " ööö... izé, az úgyvót, hogyishívják... itt van a nyelvemen, na! a fene essen bele, bazmeg! ...
formulát baromi nehéz elmondani brüsszeiül... :D

eszti..... 2020.04.08. 18:51:24

@alöksz róz:

tegye fel a kezét minden koronavírusos! - aztán megszámolják.... max. így.

atomic power 1986DucaDuca 2020.04.08. 19:04:41

@mgdé:

"Következésképp, az elmaradt GDP növekedéshez NEM adhatod még hozzá az e miatt elmaradt bérköltséget sem, meg hasznot sem. Mert már BENNE VAN."

Ki adta hozzá? Akkor nézzük még egyszer.

Állami szinten az összes elmaradt jövedelem és veszteség összege 2003-2010 között:

17.686 + 13.661,41 = 31.347,41 milliárd Ft. Ebben a 17.686 milliárd Ft az elmaradt GDP jövedelem.

A 13.661,41 milliárd Ft a bruttó államadósság növekménye.

Ehhez jönnek még a 2010 utánra áthúzódó veszteségek 9.714,8 milliárd Ft értékben:
31.347,41+9.714,8 = 41.062,21 milliárd Ft.

Hol van itt plusz tételként az elmaradt haszon és bérköltség? Ebben csak egyszer szerepel az elmaradt GDP jövedelem.

Valószínűleg az téveszt meg, hogy felsorolásra kerültek a GDP jövedelem elmaradása következtében, de a GDP-hez tartozó egyéb hátrányok pénzben kifejezett értéke:

- elmaradt nettó munkajövedelem, elmaradt adózott vállalkozási jövedelem /amortizációval/, elmaradt adók és más államháztartási bevételek, Kétkeresős, négyfős családra eső elmaradt nettó munkajövedelem.

De ezek nem lettek az összesítésben duplán elszámolva. Olvasd el mégegyszer az eredeti hozzászólásomat!

Szövegértés 6. osztály!

atomic power 1986DucaDuca 2020.04.08. 19:04:41

@mgdé:

"Következésképp, az elmaradt GDP növekedéshez NEM adhatod még hozzá az e miatt elmaradt bérköltséget sem, meg hasznot sem. Mert már BENNE VAN."

Ki adta hozzá? Akkor nézzük még egyszer.

Állami szinten az összes elmaradt jövedelem és veszteség összege 2003-2010 között:

17.686 + 13.661,41 = 31.347,41 milliárd Ft. Ebben a 17.686 milliárd Ft az elmaradt GDP jövedelem.

A 13.661,41 milliárd Ft a bruttó államadósság növekménye.

Ehhez jönnek még a 2010 utánra áthúzódó veszteségek 9.714,8 milliárd Ft értékben:
31.347,41+9.714,8 = 41.062,21 milliárd Ft.

Hol van itt plusz tételként az elmaradt haszon és bérköltség? Ebben csak egyszer szerepel az elmaradt GDP jövedelem.

Valószínűleg az téveszt meg, hogy felsorolásra kerültek a GDP jövedelem elmaradása következtében, de a GDP-hez tartozó egyéb hátrányok pénzben kifejezett értéke:

- elmaradt nettó munkajövedelem, elmaradt adózott vállalkozási jövedelem /amortizációval/, elmaradt adók és más államháztartási bevételek, Kétkeresős, négyfős családra eső elmaradt nettó munkajövedelem.

De ezek nem lettek az összesítésben duplán elszámolva. Olvasd el mégegyszer az eredeti hozzászólásomat!

Szövegértés 6. osztály!

mgdé 2020.04.08. 20:53:12

@atomic power 1986DucaDuca:

"
Elmaradt GDP jövedelem: 17.686 milliárd Ft

Elmaradt nettó munkajövedelem: 3.258 milliárd Ft

Elmaradt adózott vállalkozási jövedelem /amortizációval/: 5.065 milliárd Ft

Elmaradt adók és más államháztartási bevételek: 9.455 milliárd Ft
"

Te írtad! :D

mgdé 2020.04.08. 20:55:25

@atomic power 1986DucaDuca:

Én arra - lásd előző idézet, tőled -, meg ezt:

"Biztosan olvassam tovább? "

Mit nem értesz? :P

rasztaszív 2020.04.08. 21:33:22

@atomic power 1986DucaDuca: nagyberuházások leállítása sem volt?annak hatása sem volt?
ha volt valódi trendeltérés,akkor az ebből fakadt - te pedig ebből gyártasz kifordítva,extrapolálva hazug fideszes propagandát.

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 21:48:42

@mgdé: múltkor ugyanígy jogszabályt magyarázott nekem... bár nekem szerencsém van vele, velem kb. egy éve nem hajlandó szóba sem állni;-)... azt mondta, csúnyán beszéltem vele;-)...

Az azért különösen szép, hogy odáig el sem jutottatok, hogy a számításának alapját képező "trend" jogosságáról folytassátok a további eszmecserét;-)...

Egyébként nem érti, hogy mit mondasz neki.

mgdé 2020.04.08. 23:02:00

@Sir Bates dö Hól:

Az a - no, nem épp végzetes - baj, ha én meglehetősen durvát mondanék neki: τούρκος είσαι;
azt félreértené, s képes lenne nagy dicséretnek értelmezni. :)

Az Elek legalább érti a tiedet ...
(No nem azt, amit mondasz, csak azt, amivel kíséred.)

alöksz róz 2020.04.08. 23:35:32

@eszti.....: arányok, e! ne kelljen már magyarázni

alöksz róz 2020.04.08. 23:57:13

@Sir Bates dö Hól: k. gyurka 5 hónapig volt a privatizációs faszom vezetője. 90-ben. azért kényszerült távozni, mert nem egyeztek az elképzeléseik, nem azért mert a későbbiekben azokat valósították meg. cseheknek mások voltak a lehetőségeik, ők megengedhették maguknak, őket nem zsarolta a karvalytőke (a hazai komcsik nagy barátja), nem surányi duruzsolt a fülükbe, nekünk meg pénz kellett
nem a kupon a csodafegyver, lehet jól csinálni a tőkebevonást is (ha nem mindenáron a saját zsebbe játszás a cél)
meg lehet szarul csinálni a kuponozást is (lásd kárpótlási jegyek)

alöksz róz 2020.04.09. 00:08:35

@mgdé: a matek nem jön ki, de tényleg nincs kétszer számolva, ne bambáskodjál már

eszti..... 2020.04.09. 00:13:13

@alöksz róz:

de, de! ma még alig oktattak ki. már hiányzik.... :D

különben is! te gyűjtötted ki, hány követője van a blognak az fb-n. tessék szépen népnevelni!

alöksz róz 2020.04.09. 00:47:46

@eszti.....: kigyűjtöttem? ki van írva jobboldalt felül :D
válts asztali nézetre ha mobilról nézed

mgdé 2020.04.09. 01:04:52

@alöksz róz:

Ha csak részletezte, egyrészt jöjjön ki a matek, másrészt írja oda ahova kell, hogy "ebből:"
Különben minek írta azokat a sorokat?

Ha meg nem jön ki a matek, s még csak az sincs, hogy a részletezésből az apróbb tételeket lustaságból kihagyta (lévén a részletezés összeadása hoz ki többet), akkor ugye pluszba hozta, de akkor annak valami MÁS-nak kellene lennie, hisz nem lehet az első sorból való, lévén annál nagyobb ...

Röviden összefoglalva:
Azért szóltam, mert az a hsz (is) silány munka volt.

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 01:09:48

@mgdé: hát, sz'tem dicséretnek venné, mert elvonatkoztatna az eredeti nyelvi környezettől;-)

(Mikor sokat jártam arra - a kígyó polgárháború alatt- teljesen besokkolt, hogy hogyan néznek ki az ottani sünök! mint a desszantosok a filmekből! annak ellenére, hogy a török hadsereg a franciával, angollal megegyező erőt képvisel minimum, azért a görög határon nem jönne át;-)...
A másik poszton olvastam, mi volt az albán határon, s ez felidézte, mikor a macedón határon üvöltöztünk egymással a határőrrel, hogy majdnem elütötte a megypiros 2107-sel, mert nem vettem észre, hogy határ lett ott, ahol egy hónapja még semmi sem volt -világítás nuku!-, a redneck gi Joe, meg a shermanban ülve röhögött, majd kiszállt, mikor már ölre mentünk a kölcsönös picsku materu után, s -mivel ő tudott angolul- intett, hogy beléphetünk a sorompó túloldalára... miközben "asshole, they're tourist, not the fuckin' serbs" magyarázta a helyi erőnek;-)... a régi Vad Kelet... örülök, hogy azt megéltem... S '10-ben vége is volt... ugyanaz, mint a Deadwood-ban...
'88-ban volt az érettségi;-)....)

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 01:13:51

@alöksz róz: azok döntöttek, akik ma a ner hatalmasak;-)... a karvalytőkét neki ne;-)... átéltem, én nem '86-os csikó vagyok... se nem importált köcsög;-)... legalább ennyire tiszteljük meg egymást;-)...

alöksz róz 2020.04.09. 01:17:15

@mgdé: de hát ott van h mit adott össze :-)
igaza van a batesnak, hülyeségen lovagolsz a lényeg helyett
ez egy buta lippsi szokás

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 01:23:55

@alöksz róz: te hanyas vagy b+?;-)... a csávó befektetési szakembernek futtatja magát, s még én is torkoztatom mindig, pedig azért lettem büfé-ruhatár szakos, mert nem ez volt a kedvencem;-)...
(ötös lett a matura, és mindig kettes az év végi... viszont én '84-ben közöltem az ofővel (aki a párttitkár volt!), hogy "ne tessék haragudni, nekem ilyen baromságra nincs időm", mikor kérdezte, hogy miért nem lépek be a kiszbe egyes egyedül az osztályból;-)...
Pedig akkor még ember nem gondolta volna, hogy az nem örök;-)...

alöksz róz 2020.04.09. 01:27:08

@Sir Bates dö Hól: na sorold fel kik döntöttek akkor, akik ma ner hatalmasok

miért ne, nagyon találó kifejezés. de akkor legyen keselyűtőke.
nekem mindegy, ugyanazt jelenti :-)
fizette a pozícióban hagyott komcsikat, azok meg szépen alájátszottak

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 01:50:00

@alöksz róz: lezsák fónagy boross boros fürj;-)
pontosan tudom, hogy ki volt a ügynök az mdfben... a kiagazdákhoz a katonai elhárítás épült be;-)... fogalmad sincs milyen kalandos életutak voltak,.alakultak akkor, ha nem élted át a Vad Kelet időszakát... én, mint pilátus a krédoba;-)... bár a ner-cselédség majd ezt is átírja itt... mondom, én eddig MINDEN kormányzattal személyes konfliktusba keveredtem... pedig nem kerestem a bajt;-)...
nem véletlenül titkosít a fidesz mindent azóta is;-)...
önálló ÉS kritikus gondolkodás;-)... már mondtam;-)... b+, én nem a fidelitas nemzedék vagyok;-)...

mgdé 2020.04.09. 01:50:14

@alöksz róz:

No, mit adott össze?
Már azon túl, hogy számokat ... :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 01:56:00

@Sir Bates dö Hól: ja, széles kimaradt... de pl. parraghgot is elküldtem az anyjába... a neje előtt... még a ceglédi úton, mikor csempekirálynak gondolta magát... csak a vámügyintéző haverom támogatott ki,. azért nem járt úgy, mint seszták;-)... mondom, hősi idők voltak;-)...

mgdé 2020.04.09. 02:10:50

@Sir Bates dö Hól:

Mer' vagy csóró, vagy zsugori voltál, s nem adtál szegénynek sem karton Marlboro-t, sem karton dobozos DAB-ot. :P

A görögöknek tudtommal több mint 200 használható vadászgépük van. Csak félig hobbiból.
A sorkatonai szolgálat meg két év. (A te sztorid idején meg három év.)
De ettől egy idő után még átjönnének, ha a Nato bele nem szól, csak nem lenne velük egyetlen lovastengerész se, s virágcsokrok se ... , no meg a helyiek közül jópáran felmennének a hegyekbe. Fegyverrel. Mondjuk az olaszokat azért jól elpicsázták. :)

mgdé 2020.04.09. 02:21:51

@Sir Bates dö Hól:

De a szanitert legalább olcsón adta? :D

A kimaradóhoz.
A M.technika konglomerátumnál inkább a k.Latyakos volt az ész, mint ő. Mondjuk Latyakosnak szíve nincs, csak egy pénztárgép a helyén, bár egyetlenegyszer - egy temetésen - láttam komolyan elérzékenyülni.

alöksz róz 2020.04.09. 02:25:50

@mgdé: ja. te meg azon ugráltál h kétszer adta össze

alöksz róz 2020.04.09. 02:30:07

@Sir Bates dö Hól: "lezsák fónagy boross boros fürj;-)" - komolyból kérdeztem

mgdé 2020.04.09. 02:36:17

@alöksz róz:

Söndörke, mint nem értesz azon, hogy azért, hogy minél több szép nagy szám legyen benne - ezt zabálja ugyanis a sok fSA közlegény, mert lehet rá nagyokat hűűű-zni - , s nagyobbat üssön az agitprop, kétszer, kétféleképpen is megadta ugyanazt. De még arra sem ügyelt, hogy a kétféle megadás összege összepasszoljon. Csak nem büfészakos vagy te is, mint a Sir? :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 05:43:10

@mgdé: baszom,te is ismerted azt a térséget akkor;-)... bár sz'tem a szárazföldön nem jönnének át... maximum, ha mind a félmillió megindulnak, de akkor meg a pkk lenne az úr délen, sz'al nem hiszem;-)...
s nem csak az olaszok, de a wermacht is gondban volt ott;-)... én szélest csak egy parkolóból ismertem, a szaros peugeot 405-ével akart beállni oda, ahová én a Skoda 120L-emmel álltam be, azt ott hisztizett, hogy ő ilyen nagy ember, meg olyan nagy ember... 21 voltam, kit érdekelt, lertörtem a bal oldali tükrét, erre nem feljelentett a gyökér!;-)... a másikat hírből sem ismerem...

nem, nem szanitert akartam venni, a haverom intézte neki a vámot (hót csalás, s az áfával is okoskodni akart, mondtam, hogy mi az én díjam, erre elkezdett óbégatni meg inszinuálni... egy darabig hallgattam (mert azért akkor '98-ban még számított tíz misi nekem is), de csak nem hagyta abba... azt elgurult a gyógyszerem egy jó fertályóra után... mivel nem jött ki az irodai fakkból, össze-vissza borogattam a bemutató termét, azt hittem agyvérzést kapok... erre a paraszt nem rámhívta a rendőröket!... majd orbán csicskása lett... de az nem számított, mert engem a fidesz már '96-tól utált;-)...

büfészakos, mint Sir... mekkora rohadék vagy;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 05:45:42

@alöksz róz: nem vicceltem, s nem szivatásból kérdeztem "hanyas vagy"... ne mások életét éld;-)...
ne csak a mai, 2020-as erőviszonyokat nézd, itt volt harminc év...

eszti..... 2020.04.09. 08:57:57

@alöksz róz:

már megint angolnáskodsz!
neked, mint a blog főítészének az lenne a dolgod, hogy irányt mutass a gondolkodásban!
vagy attól tartasz, újra lelippsiznek? :D

6.Lenin 2020.04.09. 09:29:52

Részletek 1 önéletrajzból...

" kit érdekelt, lertörtem a bal oldali tükrét, "

" a haverom intézte neki a vámot (hót csalás, s az áfával is okoskodni akart, mondtam, hogy mi az én díjam, erre elkezdett óbégatni meg inszinuálni..."

"össze-vissza borogattam a bemutató termét, azt hittem agyvérzést kapok... erre a paraszt nem rámhívta a rendőröket!.."

Hát igen, az erkölcs, magas intelligencia nem mindenkinek adatik meg ahhoz, hogy másokat kritizáljon. Ezekre születni kell.

alöksz róz 2020.04.09. 09:58:36

@Sir Bates dö Hól: fiatalabb vagyok mint te, de azért nem annyival h ne tudhassam :-)
azok most nem nagykutyák (régen talán azok lehettek, de most csak díszfaszok), parragh akkor még senki volt

alöksz róz 2020.04.09. 10:13:47

@eszti.....: majd megmondom h nem is igaz
legyen neked igazad, nem lehet tudni, hülye a világon mindenki aki anélkül gondolja h egyik terület fertőzöttebb a másiknál, h minden egyes embert letesztelt volna. ennyi.

alöksz róz 2020.04.09. 10:17:56

@mgdé: beír random számokat te meg itt ugrálsz mint a fasz, hogy kétszer van összeadva, mert nem tudsz olvasni

eszti..... 2020.04.09. 10:31:04

@alöksz róz:

nem, te általában beállsz lippsizni. aztán megnyugszanak a népek, úgy gondolják te is karámtag vagy.../mondjuk neked más a motivációd, de a végeredmény ugyanaz/

de hol lehet grimbusz? a tesztelés szóra ugrani szokott... a széleskörűre kétszer akkorát.

mgdé 2020.04.09. 12:59:32

@alöksz róz:

"Nincsenek itt véletlenül egyes dolgok duplán felsorolva-beszámítva - miből is jön össze a GDP ? -, más dolgok meg rosszul megszámolva?"

Ezt írtam az eredeti hsz-re 04.08. 12.25 -kor

Mit nem értesz a "felsorolva-beszámítva" szavakon, kedves Árpádfi Aladár, hogy még mindig ragozod? Nem vagy magyar anyanyelvű? Nahát-nahát!

Csak nem Lenyinbácsival ülsz egyazon íróasztalnál, váltásban?
Ez csak a Sir-t lepné meg, engem nem.

mgdé 2020.04.09. 13:05:15

@Sir Bates dö Hól:

"de akkor meg a pkk lenne az úr délen, sz'al nem hiszem;-)"

Ez jogos. :)

Grimbusz Makszimusz 2020.04.09. 13:05:25

@eszti.....: de hol lehet grimbusz? a tesztelés szóra ugrani szokott... a széleskörűre kétszer akkorát.........................

Mi az, hiányzik a tóthkurvázás? :D
Itt vagyok különben, csak nem sok kedvem van bekapcsolódni.

mgdé 2020.04.09. 13:14:40

@Sir Bates dö Hól:

ha kíváncsi vagy, a - nem focicsapat - Videoton tulajdonosi szerkezetét nézd

mgdé 2020.04.09. 13:18:18

@6.Lenin:

Ha gyferit vágta volna pofán, most ujjongva, nagybetűs Hősként ünnepelnéd, még a kezeit is csókolgatnád, kedves objektívLenyinbácsi! :P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.09. 13:23:36

@eszti.....: Dehülyevagy baszod!XD

Azt amúgy nem a tényelek nevén szokta?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.09. 13:27:08

@Grimbusz Makszimusz: Akkurvaanyádat te féreg!
Tóthkurvázni csak én szoktam!
te meg a geci fajtársaid tótkurváznak!
Hogy szakadna az a hülye fejed viktorka seggébe!
Bár neked ez lenne a legszebb halál.

eszti..... 2020.04.09. 13:29:51

@Grimbusz Makszimusz:

légyszámellenőrzést tartottam. hiányoztál az inventárból.:)))

régi szép idők......

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.09. 13:37:20

@Grimbusz Makszimusz: Mi az hogy nem volt kedved bekapcsolódni?!
téged azért fizetnek baszod!
Nem azt mondta a gazdád,hogy munka nélkül nem jár pénz?
Bár ti rendes munkát sohasem végeztetek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.09. 13:43:01

@6.Lenin: Egy másik önéletrajz:"munkásőr voltam majd fideszes lettem!
Mindegy ti meg szarzsákok vagytok ezt mindig is tudtam."

eszti..... 2020.04.09. 14:37:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

na, ebben a témában nálad is hiányoznak az árnyalatok :D

alöksz róz 2020.04.09. 14:39:39

@mgdé: hülyeséget írtál oszt most kínodban tekeregsz
ismerjük ezt már jól

alöksz róz 2020.04.09. 14:52:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hát ezt meg hogy hoztad össze, cigánygyerek? ezt adta az autocorrect?

6.Lenin 2020.04.09. 15:29:45

@mgdé:

Nagyon tévedsz, mint mindig. Ez a pacák-sir- egy szar alak a szememben, mindig is az volt, és nem azért, mert más a véleménye, ez természetes, hogy nem egyformán látjuk a világot.
Én a beteg, erőszakos, nárcisztikus embereket utálom, pláne, ha ő kritizál másokat.

Az is nyilvánvaló, hogy vannak műveltség, intelligencia terén is eltérések egyes emberek közt, de ez nem biztos, hogy minőségbeli különbséget is jelent. Az intelligencia hiánya az igen, az nem pótolható, az születési adottság. A műveltségi, az pótolható, de lehet élni tartalmas, gazdag intelligens életet is anélkül, hogy különösebben érdekelni az illetőt a görög, vagy más nemzetek történelme, kulturális múltja.

Aki magát rendkívül műveltnek, intelligensnek tartja, miközben másokat lenéz, soxor csak azért, mert másak az elveik, vagy esetleg más értékrendet képvisel, az lehet, hogy magasabb lexikális tudással rendelkezhet, de se nem művelt, se nem intelligens ember.

Ezért is írtam régebben neki, és most neked is, hogy minket világok választanak el, emberileg. De ez csak egy sima vélemény, felőlem azt csináltok amit ti magatoknak jónak láttok, úgy éltek, ahogy tudtok. Természetesen a véleményetek érdekelt egy szinten, ahogy másoké is, de lényegtelen számomra. Tőletek biztosan nem szeretnék eltanulni semmit. Értéktelen emberek vagytok a szememben.
Máskor felesleges gagyognod, cöföznöd, meg mindenféle bárgyúságot leírnod. Érdektelen.

mgdé 2020.04.09. 16:18:41

@alöksz róz:

:D Árpádfi Nyuszika, érved most sincs? Mondjuk, eddig még egyetlen egyszer sem volt, soha.

Az asztaltársad hülyeséget írt, én szóltam, hogy legalább olvassa át, mielőtt felbassza a csizmát az asztalra, te meg két napon keresztül méltatlankodva sipákolsz, hogy hogy mertem én szólni emiatt. Ennyi a történet. Minden más már a fantáziád szüleménye.

mgdé 2020.04.09. 16:26:16

@6.Lenin:

A cöf meglehetősen pontos besorolást jelent.
Sárga is vagy, hápogsz is, totyogsz is.
Akkor meg miért ágálsz ellene? :)

eszti..... 2020.04.09. 16:41:37

@6.Lenin:

érdektelen..... ezért írtál róla 23 sort.
mennyit írsz, ha valami érdekel ?))))))

6.Lenin 2020.04.09. 16:53:06

@eszti.....:

Kezdem kurvára unni, hogy idióták pofáznak itt bele mindenbe. téged érdekelnek ezek a faszok? Szórakoztatnak?
Pedig látom ,hogy téped itt magad ezzel a bezzegország mindent jobban csinál faszsággal de nem akar ráharapni senki.
Ehelyett mindenféle defektes , nárcisztikus fasz ömlengésit lehet itt (is) olvasni.

Nekik jó, csinálják, de jó, ha tudják leszarom őket.
Jó lenne talán valami értelmes vitákra is odafigyelni. Nem azt, hogy ez a seggdugó sir, kiéhezve kinek a mutterját szeretné már végre egy gyalulatlan deszkán meghágni.

Téged érdekelnek ezek? Engem már kurvára untatnak.

eszti..... 2020.04.09. 17:03:49

@6.Lenin:

a kommented első felében jól lehúzol, aztán a véleményem kéred? :D
ami szórakoztat az elolvasom, ami nem azt görgetem.
mondjuk az utóbbiakról nem írok 23 sort. az fix.

miért nem olvasol más blogot? valami hozzád közelállót?

6.Lenin 2020.04.09. 17:24:52

@eszti.....:

A másik posztra már nem is írtam semmit. Ilyen gyógypedagógus posztok már tényleg nem érdekelnek. Olvasok másik blogot is, bár olyan sok különbség nincs. Már csak gyogyósok vannak az index blogjain többségben.
(igaz, még néhány típus érdekel, és ezek csak itt találhatóak, ehhez kincsesbánya)

Az igaz, hogy nem írsz sokat, de próbálkozol a témáiddal, nem valami nagy sikerrel. Mind1, ez a te ügyed.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.09. 17:47:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Állítsd már le magad √ ​2, mert roppant szánalmas vagy!

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 21:56:22

@6.Lenin: miva' Lajos? te még nem döglöttél meg?;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 21:59:26

@alöksz róz: egy-két év nem számít, ha még negyven vagy, akkor meg se a kádár-rendszerre, se a privatizációja nem emlékezhetsz;-)... max az első orbán-kormányra;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 22:03:23

@mgdé: én minden kurd tüntetésen vonulok... jól a csajok... és nem tartják a vallást, mint a törökök, lehet velük dumálni;-)... még sz'tem magyarként ez a minimum, az íreket is bírom;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 22:04:35

@Grimbusz Makszimusz: egyébként én is kezdtem aggódni érted... komolyan, belőled egy van, vigyázz magadra!;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 22:15:55

@mgdé: ő korrekt volt;-)... '10 körül sokat volt a visegrádi környékén, kajálok a Szent István parkban, leül a másik asztalhoz a csicskájával, a molnár csabával, az egyik köcsög elkezd hangoskodni a másik asztalnál, hogy ide már mindenkit beengednek, meg így, meg úgy, a végén szólok, neki, hogy kussoljon, mert a faszom se kíváncsi erre, ha akar valamit menjen oda, azt rendezze le vele, mert én kajálni jöttem, s ha elveszi az étvágyamat, akkor kurva ideges leszek... erre bekussol, gyorsan fizet, gyurcsány biccent, szóba elegyedünk, mondom, szerintem mindent elbaszott, amit lehetett, nem kellene ezt erőltetnie, de béke van fecó, ez az én véleményem, eddig sem szavaztam rá, eztán sem fogok, bólintott, megköszöni az észrevételt, befejezzük a kaját, majd én erre, ők arra... de ő nem testőrrel járt;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.09. 22:18:53

@6.Lenin: kussolj papa, kirúgom a botod, azt csak pislogsz akkor!;-)...

mgdé 2020.04.09. 23:20:04

@Sir Bates dö Hól:

Lehet, hogy az szdsz hajdani egyik pénztárnokánál voltak látogatóban előtte, neki arrafelé lakozott a fő cége. Egyszer, teljesen véletlenül, az altus két hajdani gazdasági igazgatójával egyszerre beszélgettem egy fogadáson - ismertem mindkettőjüket régről, ellenben fogalmam sem volt, hogy épp altusosok -, érdekes volt. :D Az egyik volt a két napja hirtelen leváltott ex ig., a másik az ejtőernyős friss. Ha az akkor már ex-nek hihetek jobban - s azt gondolom, igen - , akkor annyira azért mégsem korrekt ám a "Feri".

alöksz róz 2020.04.09. 23:36:47

@Sir Bates dö Hól: ez nem egy dékás randioldal, nem küldök róla képet
felesleges tippelgetni

mgdé 2020.04.09. 23:38:39

@Sir Bates dö Hól:

Soha nem volt kérdés számomra, hogy bármelyik kurd-török konfliktusban a kurdokért szorítsak.
Sajnos igazi esélyük nincs, mind a törökök, mind az irániak túl erősek hozzájuk képest, a szírek és irakiak EZ ÜGYBEN meg mennek az erős szomszédok farvizén. Az oroszok nem fognak melléjük állni, az iráni kapcsolat évszázados, erős, s valós érdekekkel és okokkal bír. (Kína dettó.) Az Usa pozícióit meg trump elbaszta, a kurdok vagy két nemzedékig semmit nem fognak elhinni nekik. Legfeljebb Izraelben bízhatnak. Pontosítva: lóizét bízhatnak bennük. A törököket túlszülni meg elég nehéz feladvány ... Úgyhogy maradnak a kis helyi sikerek lehetőségei.

(A germán sünök vajh melyik oldalon avatkoznak majd be, ha Berlin utcáin egymásnak esik mindkét oldalról több tízezer, netán több százezer, kurd és török? (Mirrmurr véleményét borítékolom, s még az is lehet, kivételesen :P - bocs, Helgácska :) - igaza lenne.) Viszont, ha a hajdani kis-ázsiai galaták netán-tán a kurdokba olvadtak bele, a francúzoknak szegről-végről "rokonaik". :D )

A zárszó pediglen legyen: An-Nászír Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb,
azaz Szaladin.

alöksz róz 2020.04.09. 23:41:38

nagy bölcsességek vannak itt, az biztos

Sir Bates dö Hól 2020.04.10. 00:43:56

@6.Lenin: Lajosom, az a ti tragédiátok, hogy én még csak nem is tartom magam "rendkívül műveltnek, intelligensnek", hisz pontosan tudom, hogy mennyi minden felfedezni való van még előttem... ellenben te/ti ahelyt, hogy tanulnátok, kitárnátok szívetek lelketek, szellemetek és értelmetek a mindenség számtalan csodájára -melyet az emberi elme hozott létre az idők kezdetétől, s melyet én hajlandó vagyok befogadni, továbbadni másnak és még hozzátenni is!;-)-, ahelyett megsértődtök, mert az könnyebb, s "beképzelt majom!" minősítésben egyeztek meg a fák koronájában irigyen makogva... s sóvárogva a piros virág titka után!;-)... baszom, ti csak emberszabásúak vagytok, de nem emberek! szabadon szárnyaló szellem és alkotó képzelet nélkül nem lehetsz ember!;-)... b+, egy bonobó teljesebb életet él, mint ti;-)... a retkes kurva is ilyen, ülhet bármilyen kégliben, az életet csak erővel tudja élvezni, semmi spontaneitás, semmi szabadság!;-)... mit ér az élet anélkül?!;-)...
Lali, csak irigykedsz... de vigyázz, mert elveszem a botod, azt csak kamillázol, miközben én tiszta szívből kacagok rajtad... s közben lejattolok egy bonobóval, mert az is jobb társaság -intellektuális értelemben- mint te és a hozzád hasonlók;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.10. 01:01:18

@alöksz róz: árpádfi, nem szégyen, ha 35 vagy (bárcsak én lennék annyi ismét!;-)), csak jelzem, hogy látom, nem saját emlékedből mondod a régebbi dolgokat;-)... vicces, mikor a duca gyerek pampog itt, hogy mi volt a renccerváltáskor! mi volt, a pöcsöd fedezted fel 4 évesen!;-)... nem érdem, hogy átéltem, állapot, s igen, sz'tem megismételhetetlen korszak, a Vad Kelet... s hálát adok a sorsnak, hogy átélhettem, s hogy húszason, mikor minden olyan természetes, mert a harminc már más, ott már kötött vagy (jó, én pont nem, de ennek komoly ára is volt;-)), az nem hatol már a pólusaidba, az már nem a rock&roll;-)...
apáddal, anyáddal még nem akarok vitatkozni általad, bro'... s a történészek majd később jönnek, nyílnak a levéltárak, járnak le a titkosítások, s írnak monográfiákat, hogy mi történt... de én átéltem, sokakkal együtt, s csak az általam látottakat írom le;-)...
ez a "ez nem egy dékás randioldal, nem küldök róla képet
felesleges tippelgetni" meg méltatlan, és olyan dj jeszy-dezse-apáti-prostisrácok nívó;-)... az, amit a moi hülyegyerekek gondolnak a menő altrightról, a rock&rollról... de a rock&roll NEM szólhat sosem tisztán a hatalom valagából... az a dinamit és vikidál vamzer gyula;-)... Adj magadra, b+!;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.10. 01:12:21

@mgdé: sz'tem Berlinben a törököket vernék a németek, azok a veszélyesebbek;-)... nekik van hátországuk...

meg is nézem a mennyei királyságot, ha már szaladin;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.10. 01:16:02

@alöksz róz: ne gúnyolódik, tanulj!... a chivas vagy a jhonny walker az mindig is a plebsnek való, akár kék, akár zöld... a single/pure malt, na az valami, nem blended szar;-)... de ehhez kell a kor;-)...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.10. 09:10:07

@mgdé:" (A germán sünök vajh melyik oldalon avatkoznak majd be, ha Berlin utcáin egymásnak esik mindkét oldalról több tízezer, netán több százezer, kurd és török? (Mirrmurr véleményét borítékolom, s még az is lehet, kivételesen :P - bocs, Helgácska :) - igaza lenne.) "

Ha egymásnak esnének ilyen számban, az súlyos rendészeti hiba lenne, biztos vagyok benne, hogy a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak a török és a kurd bandában is vannak hírforrásaik, tehát elkerülhető! Egyébként miért állnának bármelyik oldal mellé konkrétan?

alöksz róz 2020.04.10. 11:23:41

@Sir Bates dö Hól: és nem adja fel :D
látom h majd meghaltok minden kis személyes infóért, de sajnos nem vagyok érzékeny ezekre a szövegekre
mondtam h ne görcsölj rajta, felesleges tippelgetni

eszti..... 2020.04.10. 11:47:46

@alöksz róz:

megszámoltam /2x/ - csak 19 sorban írt, vagyis nem annyira érdekli.
hogy állunk az fb-n? :D

6.Lenin 2020.04.10. 11:54:24

@Sir Bates dö Hól:

Látom több fokozatban jutottál el egy hülye következtetésig.

Miért sértődnék meg azon, amit rólam írsz? Te itt bemutattál magadról egy profilt, saját magad írtad. Bennem megerősítetted azt, amit az eddig általad írtak alapján feltételeztem rólad. Ennyi, nem több, és nem kevesebb. Lehet tovább lépni.

alöksz róz 2020.04.10. 12:37:05

@eszti.....: 2k like erre a cikkre :-)
és ez csak aki odakattintott, nem is gondoltam h ennyien olvassák az mszp-s köpködőoldalt

eszti..... 2020.04.10. 12:42:06

@alöksz róz:

mi az a k? te jobb vagy rövidítésekben..
mszp??? tetszhalottat nem köpköd az ember.
pontatlan vagy! te is a dk-t köpködöd, a liberálbolsevikokat, a kommunistákat, a függetlenobjektív liberális mainstream sajtót.... kimaradt valaki?

alöksz róz 2020.04.10. 13:33:42

@eszti.....: ezer (kilo)
hivatalos mszp-s blog, köpködő posztokkal (nem mszp-t köpködő blog) és hozzászólásokkal
jaja erről van szó
kocsmának már nevezte vki, ez elég találó, köpködőnek nevezik az igen alacsony színvonalú vendéglátóegységet

mgdé 2020.04.10. 13:44:09

@Grimbusz Makszimusz:

Gondolom, azért avatkoznának be, mert egy ország rendfenntartóinak nem feladata kiterjedt nemzetiségi utcaháborúk mozizása a saját fővárosukban. Ellenben feladatuk a normál állapotok lehetőség szerinti fenntartása. Ne mondd már, hogy a sünök csak sétálgató modellfiúk, akik csak a különböző színű/típusú/márkájú egyenruhákat mutatják be a nagyközönségnek. Egyébként beavatkozhatnak mindkét oldal ellenében is, s ezt is tudod.

S persze, hogy figyelik mindkét tömböt, ezzel nem lepsz meg. Váratlan, spontán balhé ettől még előfordulhat. Lévén pl., hogy a váratlanságot kiváltó esemény/hír nem feltétlenül helyi kell legyen, Törökország felől is "szállítódhat."

(Amúgy hogy lesz ott kalifátus, ha még egy utcai csetepaté megszervezésére is képtelenek???)

Sir Bates dö Hól 2020.04.10. 20:19:13

@alöksz róz: hülye vagy;-), csak megkérdeztem; de ,ha neked jobb ezt hinni;-)...
süti beállítások módosítása