B1 blogcsalád



Az O1G-háború rövid története

2020. február 06. - nickgrabowszki

A háború éppen 5 éve tört ki. Választástól választásig tartott, és felemás eredményre vezetett.geng.jpg

Alighanem a 2010-es évek úgy kerülnek majd be a történelemkönyvekbe (hacsak nem a kormány íratja őket), mint az Orbán-Simicska rezsim kiépítésének, majd a koncon való összemarakodásnak az évtizede. Simicska éppen 5 éve deklarálta nyilvánosan a hadiállapot beálltát, hogy azt állította,

Orbán egy geci.

Ennek apropóján nem árt talán felidézni, hogyan tört ki a kettejük háborúja, és miként ért véget.

  • Az első kérdésre az a válasz, hogy KESMA.
  • A másodikra meg hogy Hódmezővásárhely.

Bár a háború kitörését csak 2015. február 6-án hozták nyilvánosságra, valójában egy évvel korábban kezdődött, amikor Orbán bejelentette terveit Simicskának. Ennek előzménye, hogy a 2010-től kiépülő NER-t egy feladatmegosztásra alapozták:

  • Orbán hajtja uralma alá a politikai szférát,
  • Simicska meg a gazdaságot.

A miniszterelnök megítélése szerint azonban az oligarcha át-áttévedt az ő területére is, ennek megakadályozására elkezdett létrehozni egy tőle független gazdasági hinterlandot (ez Garancsi, Szíjj és persze főleg Mészáros felívelésének kezdete), valamit el akarta venni tőle a politikai érdekérvényesítésének második legfontosabb eszközét (az első az Orbánhoz főződő, akkora már elhidegült kapcsolata): a médiabirodalmat.

Simicska elszórt utalásaiból, a kiszivárgó információkból és az azóta történtekből ki lehet következtetni, Orbán célja egy olyan médiakonglomerátum volt, amibe a nyílt Simicska-érdekeltségektől (Magyar Nemzet, Hír TV, etc.) a közvetetten birtokoltakon (Index, TV2, megyei lapok) át az RTL Klubig ("majd megveszi nekem a Roszatom")

a privát tulajdonú magyarországi média túlnyomó többsége beletartozott volna.

Egy ilyen médiaalapítvány nemzetközileg nem lett volna példátlan, a különbség csak az, hogy a tartalom előállításába a kormány máshol nem szól bele. A tervek szerint az állam közvetve és közvetetten is finanszírozta volna a csatlakozókat, a kimaradókat viszont kiszárítja: nemcsak az állami pénzektől fosztja meg őket, de mindent megtesz azért, hogy magánhirdetéshez se jussanak.

Így már nem is kellett volna betiltani őket: elég megemelni a médiaadót, a propagandamédiának meg közpénzből visszapótolni a kieső pénzeket. Az állami dotációban nem részesülők súlyosan veszteségessé válnak, és előbb-utóbb feladják.

Ez volt terv. A Simicska-birodalom lenyúlása csak érintőleges része volt a projektnek. De végül ez - illetve az ennek okán kitört háború - volt az, amin elbukott az eredeti terv szerinti kivitelezés.

Orbán régóta tervezte a magyar sajtó függetlenségének felszámolását. Ezt látta elsőrendű eszköznek a választók felé történő információáramlás ellenőrzésére, miután Brüsszel többéves harcok árán megakadályozta, hogy a médiatörvénnyel, úgyszólván hatóságilag végezze ki a magyarországi sajtó-, szólás- és véleményszabadságot.

(Az akkor az RTL és a Fidesz között folyó háború is elsősorban annak tudható be, hogy a német tulajdonos nem volt hajlandó eladni a tévéjét Orbánnak, illetve valamelyik strómanjának.)

Orbánt alighanem váratlanul érte Simicska ellenállása, hogy a milliárdos megsértődik azon, egykori barátja vele sem akar kivételt tenni, sőt, a médiaprojektet az őt háttérbe szorítására használja fel. Az oligarcha természetesen már csak akkor emelt kifogást, és

nevezte diktatórikusnak Orbán törekvéseit,

amikor kiderült, ő is része a tervnek, amíg ki nem derült, hogy neki is meg kell válnia médiájától és ezzel a politikai befolyásától, addig nem volt vele problémája.

Ingyen azonban nem volt hajlandó behódolni. Azt akarta, Orbán fizessen neki azért, hogy átadja a Fidesz-médiát. A hajdani barát ezt megtagadta, mert szerinte a média csak formálisan volt a Simicska tulajdona, valójában mindig is közös birtok volt.

A háború ezen az elszámolási vitán tört ki, és aztán éveken át tartott. Pozitív hozadéka, hogy a Simicska-média megszűnt a Fidesz üzenőfüzete lenni, és az újságírók néhány évig szabadon dolgozhattak.

Miután nem kapta meg a pénzét, a milliárdos megpróbálta kétsége vonni Orbán hatalmát, és saját politikai tábort létrehozni. Próbálkozott pártoknál. Az MSZP akkori vezetése elhajtotta. Ezután közös ellenzéki listát gründolt volna, amire Orbán válasza a szavazók közvetlen megszólítása, az érvénytelen 2016-os népszavazás volt.

Állítólag tárgyalt az amerikai kormány képviselőivel, tett talán videóvallomást is, de végül nem robbantott ún. atombombát: homályban maradtak a családi titkok és a bankszámlaszámok. Saját kezűleg fújta fel saját hirdetőoszlopaira, hogy 

O1G,

a Fidesz-szavazók elérésére plakátkampányt indított (lásd fent), de miután úgy látszott, hogy az ellenzék nem hajlandó együttműködni, a hatóságok direkt módon szolgálják ki Orbán hatalmi érdekeit, és akkor se szakadt le az ég, és nem követte össznépi tiltakozás, amikor a Fidesz (miután a kétharmad nem jött össze) feles törvényben (nyilvánvalóan alkotmányellenesen) korlátozta a politikai véleménynyilvánítást -

feladta a harcot.

Már úgy nézett ki, Orbán csont nélkül nyer, és Simicska veszít, amikor majdnem beütött a krach: 2018 februárjában a közös ellenzéki jelölt simán győzött a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Márki Zay Péternek egy "örökös fideszes" várost sikerült elhódítania. Az eredmény 2 dologra mutatott rá:

  • az ellenzéki szavazók, a NER ellenfelei többen vannak (vagy legalábbis 2018 tavaszán többen voltak), mint a rezsim hívei és megvásároltjai;
  • egy ellenzéki összefogás kibuktathatja Orbánt a hatalomból.

Addig az ellenzéki pártok jórészt egymás ellen, az ellenzéki szavazók minél nagyobb hányadának megszerzéséért küzdöttek. Hódmezővásárhely után Orbánnak létérdeke volt, hogy ez így is maradjon.

Ennek érdekében mindenre hajlandó volt bármire, még Simicskának engedni is. Amit 2014-ben, a választás után közvetlenül kategorikusan elutasított, abba 2018-ban, közvetlenül a választás előtt már belement: komoly lelépési pénzt fizetett az egykori szövetségesnek. 

sl_2.jpgA művelet sikeres volt, Orbán hatalmon maradt, azonban a látszat ellenére ez csak hajszálon múlt. A Fidesz megnyerte a választást, ráadásul a voksok kisebbségével ismét a parlamenti mandátumok kétharmadához jutott. 

Simcska megkapta a pénzét, mert közreműködött abban, hogy a Vona és Szabó Gábor vezette Jobbik-központ megakadályozza a helyben kezdeményezett ellenzéki jelöltkoordinációt. 

Az Orbán-Simicska háború is véget ért. Választástól választásig tartott, és felemás eredményre vezetett.

Orbán létrehozhatta a saját médiabirodalmát, közel 500(!) címmel, a jobboldali oligarchák (Mészáros, Schmidt, Habony, Szíjj, etc.) Simicska esetén okulva - bár tiltakoztak -

megtagadni nem merték a parancsot.

Pláne nem mertek pénzt követelni a közösbe (értsd: Orbánnak) beszolgáltatott tulajdonukért.

Pedig Simicska végül megkapta, amit eredetileg akart. Orbán végül 50-60 milliárdos összegért vásárolta meg a tőle az akkora már jórészt értéktelen, mert a piacról kiszorított, állami finanszírozásban nem részesülő cégeit.

Az eredmény továbbá azért is felemás, mert bár Orbán hatalmon maradt, az eredeti terveit nem tudta megvalósítani. Nem tudta minden magyarországi médiára rátenni a kezét. A KESMA nevű propagandaholding létrehozása többéves késedelmet szenvedett, és amikor végül 2018 decemberében megvalósult, már szó sem volt arról, hogy mindent és mindenkit magában foglalna.

Az Orbán-Simicska háborúnak ez volt a tétje. A maradék, Fidesztől független magyar média túlélése vagy bekebelezése. És ha ezt nézzük, akkor Orbán kudarcot vallott.

De őt ismerve, nem adja fel. Kérdés, hogy lesz-e akkor még egy oligarcha, aki - bár saját, önző érdekeit követve, de - szembeszáll vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1815461800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 17:22:15

Na, azért már becsusszan egy két logikusabb következtetés is a vágyvezérelt önbuzdító téveszmék között?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.06. 17:23:19

Izgi ez a mese, csak a valósághoz nincs sok köze.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.06. 17:25:17

@Grimbusz Makszimusz: "becsusszan egy két logikusabb következtetés"

??

Hová csusszan, szerinted? :)

Szerintem ez a narratíva 90%-ban mese, mégha valóságos elemekből is építkezik néhol.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 17:28:03

Ja és ez a médiaharc létező jelenség, de ne fössük már le megint úgy, hogy a fideszes pártsajtó támadja a függetlent, oszt ennyi! :D Még a végén bedumáljátok saját magatoknak is, hogy baloldali libsi sajtó nem is létezik, oszt ti csodálkoztok a legjobban, amikor firkászokat pozíciókkal tömnek ki a libsi önkormányzatoknál!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 17:28:55

Meg volt firkászok rejszolnak pártszínekben!

Peter Smeaton 2020.02.06. 17:36:51

Addig jó Orbánnak, amíg a népesség 40-45%-a azt hiszi, hogy ez 90%-ban mese, mert akkor 90 éves koráig is hatalomban fog maradni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.06. 18:19:02

Csak két troll?
Mi van,tart még az eligazítás?

Greccsi Zsot 2020.02.06. 18:51:58

Mindekozben a naci Orban, az M1-en mar megint kamu migransokkal riogat. Mar megint gyulekeznek Orban cigany rokonai a hataron, hogy ezt a nyilvanvalo ALPROBLEMAT valosagosnak mutasak.

6.Lenin 2020.02.06. 18:57:05

demokrata.hu/wp-content/uploads/2017/10/simicska_orban_montazs.jpg

-Na, és? Akkor hugyozok a nadrágomba, amikor nekem tetszik. Most pont tetszett.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.06. 19:31:46

érdekes másoknak a geciről a dákós gecczi zsóti ugrik be
talán gradlopszki leírhatnád a rövid történetét

rasztaszív 2020.02.06. 19:55:29

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: orbán eposzi jelzője már popkultúra,azt néhány fideszes propagandista már nem fogja átírni...:)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:56:27

ENNYI ?! EGY KONZERVHÍR ??!!!!!!!!!!!!!!!

CSAK NEM EGY ÚJABB ELLENZÉKI BOTRÁNYRÓL TERELNÉTEK EL A FIGYELMET ?!!!!

DE BIZONY !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A béna Fegyőr lebuktatta magát a saját fotójával – 150-el száguldozott az autójával

Most pedig várjuk a rendőrségi eljárást. Ez a barom, aki egyébként a Momentum elnöke, egy kézzel vezet, és gyorshajtással buktatta le saját magát. 150-el megy a marhája Villány felé, Magyarország területén sehol sem mehet 150-el!"
Részletek és fotó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/a-bena-fegyor-lebuktatta-magat-a-sajat-fotojaval-150-el-szaguldozott-az-autojaval-foto/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:58:11

ÚJABB ELLENZÉKI BOTRÁNYOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A Feri lop! Egymilliárd forint útja tisztázatlan a szemkilövető nyilatkozatában"

Több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének vagyonnyilatkozataiban – olvasható a Világgazdaság szerdai számában.

A napilap szerint körülbelül havi 23 millió forintot költhetett az elmúlt négy évben Gyurcsány Ferenc, legalábbis erre lehet következtetni a leadott vagyonnyilatkozataiból. A pártelnök elnök vagyona 1,1 milliárd forinttal csökkent."
mindenszo.hu/a-feri-lop-egymillilard-forint-utja-tisztazatlan-a-szemkiloveto-nyilatkozataban/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:59:43

KARI GERI VISSZAHOZTA A NYAKUNKRA A KOMMENISTÁKAT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

SŐT A MUNKÁSŐRSÉGET IS , AMELYET NÉPSZAVAZÁS UTÁN OSZLATTAK FEL !!!!!!!!!!

"Számítunk mindenkire akinek fontos a testület értékeinek és hagyományainak, valamint a szocializmus ügyének átmentése és védelme a 21. századi viszonyokra! – írja bemutatkozó írásában az újjáalakuló Munkásőrség parancsnoka, a 30 éves Juhász Norbert. A napokban civil szervezetként, Munkásőr Társaság néven újjáalakult a szervezet, írja a Magyar Hang."
mindenszo.hu/agyhalal-ujjaalakult-a-munkasorseg/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1itt 2020.02.06. 21:08:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: adva van egy történet, aminek részleteit - valószínűleg - nem ismeri meg senki, a résztvevőkön kívül. erre megjelenik a troll-farm színe-java, vadul védeni... a mit is? a kedvenc barát, néhai szobatárs felismeri, hogy milyen is o.v. jelleme. khm, szerintem pontosan tudta...
majd csattanóként 50-60 milliárd forint kifizetésre kerül. hja, kérem senkit nem érdekel, mert közpénz. de ismét mindenki fedez mindenkit... ez a fidesz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 21:11:42

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Ezektől az arcoktól hidegverítékes rettegés fog el. Nem is értem hogy tudsz aludni azzal a tudattal, hogy ezeknek trollkodsz!!! Te, aki jobbra, többre volnál hivatott ennél!!!!

morph on deer 2020.02.06. 21:18:21

@rasztaszív:
“ kérdezz meg egy embert az utcán...:)))”

Szerinted egy ember hallótávolságon belülre engedné magához? Ne viccelj!

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.02.06. 22:41:22

Nagyon kivancsi vagyok hogy fogjak magyarazni a lipsik a migransok legujabb tamadasat az orszag ellen az utan, hogy mar 4 eve megszunt a migracio.(valojaban persze szerintuk nem is volt, es most sincs)
Mar elore rohogok, hogy fogjak tagadni, meg jelentektelennek mondani, es persze kijelenteni, hogy a kerites semmit sem er, az nem allitja meg oket. Es ha meg is megallnak, annak semmi koze a keriteshez, csak pont epp a keritestol 1 meterre ment el kedvuk az egesztol. :))))))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 22:49:17

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK:
Nincs semmiféle támadás, vagy migráció! Ébredj már fel, mossák az agyadat, miközben egy maroknyi menekült éhezik a senkiföldjén, ráadásul wifi-jük sincs!!!!

Vago Istvan 2020.02.07. 06:13:57

Na mostmar nincs sok hatra. Hamarosan jonnek a felmento migrans csapatok, akik leverik a fasiszta Orbanrezsimet. Es a saria bevezetesevel helyreallitjak a demokraciat.

megamedve 2020.02.07. 06:15:12

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Hát igen.
Épeszű vállalkozóknak, befektetőknek rendszeres szokása az, hogy egy jól jövedelmező médiacéget önként, és ingyen át(oda)adnának egy alapítványnak.

Nincs itt semmi látnivaló.

megamedve 2020.02.07. 06:21:21

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Az a jó a bejegyzéseidben (merthogy sosem a témához való hozzászólások), hogy külalakilag is szépen rendezed mindet, így könnyű őket ignorálni, mert egy pillanat alatt felismerhetők.
Ezzel időt(ezáltal pénzt) spórolsz meg nekem, ezért köszönet jár érte.

fáskerti elvtárs 2020.02.07. 09:25:20

@6.Lenin:

Gyönyörű kép. Már csak azt kéne hozzátenni, hogy ez az ember Orbán Viktor több évtizedes barátja, a fidesz esze, stratégája, akit Orbán Viktor az APEH élére rakott, közbeszerzésekkel és állami hátszéllel több tízmilliárdos vagyonnal jutalmazott, aki Orbán kormányzása idején minisztereknek parancsolt stb.

És akkor most nézegesd tovább a szép képet.

6.Lenin 2020.02.07. 09:48:01

@fáskerti elvtárs:

Hány válás van ma Mo-on? Hányan jönnek rá néhány év után, hogy valamikor rosszul választottak?
Nem csak Simicskáról derült ki, hogy esetleg nem az, akinek gondolták? Még mindig jobb, mint erőltetni valakit, aki nem illik a képbe.
Soros is fantáziát látott a fideszesekben, költött rájuk, de nem jött be. Van ilyen, minden területen az életben.

Semmi nagy durranás, lehet tovább sétálni.

szárny 2020.02.07. 09:58:55

Rasztaszív úr szerint ez már popkultúra.
Ha. Ha. Ha.
A tények viszont azt mutatják, hogy a liberális megmondók belefulladtak abba a bizonyos g-be...

fáskerti elvtárs 2020.02.07. 10:06:07

@6.Lenin: Mondjuk ez nem néhány év volt, hanem közel harminc, de készséggel elhiszem, hogy Simicskáról 2015-ben derült ki, hogy ő valaki más, mint akinek addig Orbán Viktor hitte. Az általam felsorolt tényeken ez persze nem változtat.
Az viszont örömteli, hogy a fidesz ezek szerint képes az önkorrekcióra, és kb. negyedszázadonként felismeri a tévedéseit. Kíváncsian várom a 2040-es éveket.

Muhammad Balfas 2020.02.07. 10:06:17

A DK G-napja óta már a G1G az aktuális..:)

Muhammad Balfas 2020.02.07. 10:07:51

Nyírő Gyula...Ágika ismét nagyot alkotott..:)

6.Lenin 2020.02.07. 10:11:06

@fáskerti elvtárs:

Te is úgy látod, hogy még 2040-ben is a Fidesz lesz hatalmon? Dicséretesen jó meglátásra vall. Gratulálok. Országos szinten szerintem sincs alternatívát is felmutatni képes erő ma Mo-on, sajnos. Pedig mindenkinek hasznos lenne.
(mellesleg 30 év a történelemben= bolhafing)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 10:19:05

@Muhammad Balfas: "A DK G-napja óta már a G1G az aktuális."

A DK-nak a léte tragikus, lehetelenné teszi Ondó Viktor gazdád leváltását. A DK-val kapcsolatban semmi más nem számít, minden tevékenysége érdektelen, nem az elkúró teszi tönkre Magyarországot, hanem a geci.

fáskerti elvtárs 2020.02.07. 10:30:11

@6.Lenin: Hogy mi lesz 2040-ben, azt nem tudom, ahogyan te sem, sőt Orbán Viktor sem (aki azt sem tudja, holnap melyik bizalmasáról és harcostársáról derül ki, hogy áruló).

De most valóban nincsen alternatívát felmutatni képes erő.

6.Lenin 2020.02.07. 10:34:13

@fáskerti elvtárs:

Ez is valami, hogy legalább ebben egyetértünk. Nyilván jobb lenne, mert akkor mindkét oldal rákényszerülne valóban elfogadhatóbb munkát végezni.
Így sajnos egyik oldalon sincs meg ez a kényszer.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 10:44:08

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"A DK-nak a léte tragikus"

Francisco Machiavelli demokratikus koalíciója valóban nagy kerékkötö, de "elsökézböl" tudom. hogy a pártelnök lelépni készül, hogy kurvajókönyveket írjon a szenvedélybetegségek legyözéséröl.
Klárikával viszont új eröre kaphat a párt az összefogásban, föleg mert feltett szándéka, hogy kimossa a párt foltos lepedöit és menessze a felelösöket.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 10:50:07

@fáskerti elvtárs:
"De most valóban nincsen alternatívát felmutatni képes erő"

HELLÓÓÓ!!! #MOMENTUM

momentum.hu/a-momentumrol/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 10:58:19

@R.V.J.: Nem oszt, nem szoroz, ugyanolyan kerékkötő.

1. A férje Magyarország leggyűlöltebb embere, még bokroson, és a gecin is túltesz.

2. Az Apró klán tagja.

3. Elzabrált zsidó házban lakik. (Ha kiköltözik, akkor lakott.)

Ennyi hendikeppel lehetetlenség a hatalom közelébe kerülni. Tehát marad az ellenzék kerékkötője, arra tökéletes.

Ja, és a monogramjából csinálták a párt nevét. Ezzel max a kétfarkúakkal versenyezhet.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 11:08:34

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Nem oszt, nem szoroz, ugyanolyan kerékkötő."

Muszáj vitatkoznom, mert Klárika az EU-ban nagyon-nagyon népszerü, itthon meg:
1-es ponthoz: nem számít
2-es ponthoz: a fiatalok nem ismerik
3-as ponthoz: ha a mazsihisz, vagy az izraeli nagykövet nem kérte vissza, akkor valószínüleg már fizettek érte.

Párt neve meg zseniális. Sajnos a #momentum nem ilyen szerencsés az Elnökúr nevével.

István Tamasi 2020.02.07. 11:09:16

Nemzetthy Szotyialista Mutyisztán jobban teljesít: ma még csak 339,14 de hamarosan elérjük a 340-et, sőt még idén meg lesz a 350 is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 11:15:22

@R.V.J.: "a #momentum nem ilyen szerencsés az Elnökúr nevével."

Csak nem Mándi-Ottlik-Mérő Ernő Nándor Tamás Ubul Márk az elnök??? Valóban nem egy szerencsés név. :))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 11:18:17

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Csak nem Mándi-Ottlik-Mérő Ernő Nándor Tamás Ubul Márk az elnök??? "

Nem, hanem ez az idegesítö Fegyörözés a jobboldalon. Rossz emlékeket ébreszt azokban akiket szeretnénk megszólítani. :(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.07. 13:28:39

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Mi van ernőke,új nicked van?!XDXD
Jaaaj a gyúúrcsáánynééé!XDXD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.07. 13:31:02

@Vago Istvan : Baazz,öccse!neked osztódással szaporodnak a nickjeid?!

morph on deer 2020.02.07. 13:32:40

@fáskerti elvtárs:
“ És akkor most nézegesd tovább a szép képet.”

Egyébként az egész kampány grafikailag messze legjobb melói, az “ők lopnak” plakátokkal együtt.
Gondolom az alkotó azóta már nincs közöttünk, hanem valami épelméjű ország lakója... Remélem.

rallus 2020.02.07. 13:36:02

A Simicskával történő leszámolás is Orbán tehetetlenségére vall!
Akikkel a ballibek kulturáltan leszámoltak, azok többet nem huggyozták le a nadrágjukat, sőt! Egyáltalán semmit sem!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 13:40:50

@rallus:
"Simicskával történő leszámolás"

Már tükön ülve várom a Mészárrossal való inkompetens leszámolást.

morph on deer 2020.02.07. 13:47:12

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
“ Ja, és a monogramjából csinálták a párt nevét.”

Ennél sokkal rosszabb hír, hogy igazából egyedül egy (mint határozatlan névelő) Demokratikus Koalíció lenne képes kirángatni az országot ebből az orbáni trágyaszagú posványból, azaz az összes, a demokráciát fontosnak tartó erő összefogása!

Tehát NEM egy párt, - szerintem.

Ebből a szempontból valóban a legjobb név lenne, - feltéve, ha a kétfarkú kutya mellé nem alakul meg a kilencfarkú macska* párt, mondjuk kilenc demokratikus párt részvételével.

* igen tudom, hogy ez volt a kancsuka, (ez sem férficipő!) azaz a fonott korbács beceneve, de ezen túl már csak a kétfejű sas meg a hétfejű sárkány jutott eszembe, ami illene az ebekhez :)

rallus 2020.02.07. 14:05:46

@R.V.J.: A Mészáros is iszik? Ha igen, és már ő is delirál, akkor minden nap nyilatkozhat az ATV-n és megtudhatjuk, hogy a durva külső alatt érzékeny lélek lakozik, meg fogjuk kedvelni!

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 14:15:22

@6.Lenin: " ... Nem csak Simicskáról derült ki, hogy esetleg nem az, akinek gondolták? Még mindig jobb, mint erőltetni valakit, aki nem illik a képbe. ... "

Ezt a Simicska vs Törpe Csuti Dakota dolgot én másképp látom.
Tömören, egy jól megrendezett színjáték, amiből a lehető legtöbbet hozták ki.

Végeredmény:
A Simicska vagyont lepucolták, egy esetleges kormányváltás után se fogják abajgatni.
A jobbikot tönkretették.
Az ellenzék kapott egy gumicsontot, amin azóta is erősen rágódik, ahelyett, hogy megtisztulna és újjá épülne.

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 14:22:54

@István Tamasi: Neked valami beakadt ezzel az árfolyam dologgal. Ennél sokkal komolyabb dolgok is vannak, amik tényleg húsba vágnak. Januárban a TB kasszában 23,9 milliárd TÖBBLET volt, DE a kórházak számlái még mindig nincsenek kifizetve.... Ha megunják a beszállítók, lesz ugyan kórház, de csak ráolvasással fog üzemelni, meg miatyánkkal ...

Te meg a spekulánsok miatt rugózol az árfolyamon...
Olvass: www.portfolio.hu/deviza/20200205/tenyleg-bomba-uzlet-most-a-forint-ellen-fogadni-igy-csinaljak-a-nagyok-414707

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 14:23:24

@rallus:
"A Mészáros is iszik? "

Nemcsakhogy iszik, de eszik is a kisgömböce!! Úgyhogy szerintem közeleg a vég.

Ahogy azt egyik kereskedö magyarázta a Szimplában:
"Amikor észreveszem, hogy az alkalmazott lopja az árút,
akkor ismét ideje, hogy bebetonozzak egy mélyebb kátyut."

6.Lenin 2020.02.07. 14:31:08

@Kitiltott Vélemény:

Ez is elképzelhető lenne, ha...
De szerintem ez nem ért ennyit. A vagyont el lehetne tüntetni másként is, ha...de ez egy mese része.
A Jobbikot meg nekik nem kellett eltüntetniük, pláne Simicskának, és nem így.

De mind1 ma már. Eltűnt Simicska is, meg a Jobbik is, meg lassan a többiek is.

Nincs komolyra vehető erő a Fidesz ellenében. Lehetnek részsikerek, mint , októberben, vagy 94-ben, 2002-ben, de ezek mind eleve bukott részsikerek. Tartósan hatalomban nem fog maradni egy sem.

Külön egyik mögött sem lesz soha tömegek támogatása, összeállva meg egymást teszik lapátra rövid időn belül. Más lehetőség nincs.

Ez a mai ellenzék országépítésre nem alkalmas, csak rombolni, és lopni, más érdekeket kiszolgálni. Ezekre meg nincs hosszútávon kereslet.

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 14:32:15

@6.Lenin: " ... (mellesleg 30 év a történelemben= bolhafing) ... "

Azér kurvára nem mindegy, hogy melyik nép melyik 30 évéről van szó ...

pl minnyá itt van 1917 - 1947 közti időszak ami a magyaroknak jóval szarabb volt, mint monnyuk a svejci népségnek

6.Lenin 2020.02.07. 14:38:22

@Kitiltott Vélemény:

Svájcban is voltak világháboruk, idegen hatalmak, Tanácsköztársaság, meg ilyen nyalánkságok?

Ne legyünk már ekkora seggfejek, hogy Mo-ot nagyhatalmakhoz, gyarmattartókhoz, meg eleve pénzmosodákhoz hasonlítjuk Kezeljünk már mindent a maga helyén.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 14:39:32

@Kitiltott Vélemény:
"A Simicska vagyont lepucolták, egy esetleges kormányváltás után se fogják abajgatni.
A jobbikot tönkretették."

Ebben basszus van valami, most hogy így jobban belegondolok. A jobbikért mondjuk nem kár.
De kormányváltás után azért lehet körmére nézünk a Simicskának, hacsaknem önként beleteszi a részét a kamányunkba.

morph on deer 2020.02.07. 14:42:12

@Kitiltott Vélemény:
“Simicska vs Törpe Csuti Dakota”

Azt végül is tudja valaki, hogy hová lett a Simicska?
Vagy Hatvanpusztán az ő lakosztályát (várbörtön?) betonozzák olyan szorgosan?
Ugye nem a Lajost..?

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 14:45:19

@6.Lenin: " ... De szerintem ez nem ért ennyit. A vagyont el lehetne tüntetni másként is, ... "

Hát, valóban lehet másként is, mondjuk mindenféle offshore dolgokkal, de ezeknek utána lehet menni, és ettől még az illető ott marad a politikai feketelistán.
Mellesleg mekkora flash, hogy úgy csinálták meg, hogy az egyik stróman kifizette a másik strómannak, aki ezáltal kikerült a politikai célkeresztből...., mindehhez az ellenzék még tapsolt is, ráadásul a belengetett atombombára várva a kampányukat is elkúrták (mondjuk ehhez a saját coming outjuk szerint is nagyon értenek, mármint az elkúráshoz) ...

Mellékesen ezzel a Csuti Törpe lett szájába rágva az ellenzéknek, hogy O1G amivel ugye baromira nem jó kampányolni, mert kontraproduktív, de nem tudnak tőle megszabadulni... elindult a kisvonat a fejben, megy körbe-körbe, és sikeresen lesüllyedt az ellenzéki kommunikáció a Bayer Zsótti szintjére.

Azóta is Orbánoznak, ami akkor is reklám a Törpe Csutinak, ha negatív, sőt ezzel sikeresen egyben tudják tartani az orbánita híveket ...

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 14:47:38

@R.V.J.: A lónak a faszára fogtok ti ránézni, de tövig!!! Hidd el kisöreg, a Simicska patyolat tiszta lett, senkinek nem jut eszébe vele foglalkozni, amikor ott van erre a célra Lölőke...

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 14:49:58

@6.Lenin: Az a 30 év még mindig erősen meghatározza ennek az országnak a jövőjét ...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 14:55:23

@Kitiltott Vélemény:
"enkinek nem jut eszébe vele foglalkozni"

Azt majd MI döntjük el kispofám, hogy ki a kóser vagy a tréfli. Nem hülye a Lajos, érzi majd ö, hogy mikor kell rákkantintani a bankiátutalás indítására.

6.Lenin 2020.02.07. 14:58:27

@Kitiltott Vélemény:

Ez nyilvánvaló, ebben nincs vita. Szerintem mindig a legjobb, ha önmagához hasonlítunk egy országot.

Ha az Orbán kormányt szidjuk, nézzük meg mit csináltak az előző kormányok, mit csinál a jelenlegi ellenzék a nyert helyeken, milyen más lehetőség lenne, van, lett volna, egy ennyire ellenséges légkörben, ami az országban van, már ezer éve.

Nyilván mindkét oldal a maga lovát dicséri, de, ha az ő szemüvegükkel nézzük, soha nem jutunk előrébb.

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 15:07:17

@R.V.J.: Mire itt olyan mértékű kormányváltás lesz, hogy a fütyeszt számon lehet kérni, hogy mit síboltak el a Köpcös Törpe Napóleon országlása alatt, addigra Simicska magiszter, rég feledésbe merül, már ma is csak arra emléxik a vérmesebb ellenzéki liberálfasiszta, hogy a Simicska milyen jó csávó, ráborította a Csutira az "O1G"-s bilit ...

Mostanság egyetlen fórumon sem kerül szóba, az, hogy a Simicska vagyon egy tőről fakad a Lölő féle vagyonnal, csak itt, de itt is csak azért, mert ÉN emlékeztettem rá a nagyérdeműt....

morph on deer 2020.02.07. 15:10:00

@6.Lenin:
“ Svájcban is voltak világháboruk, idegen hatalmak”

A 30 éves háború megvan? Többek szerint az volt az első igazi “világháború”, bár az igaz, hogy megelőzte a Tanácsköztársaságot :), meg ha jól emlékszem nem is volt még Svájc as we know it.

Eltiltott Vélemény 2020.02.07. 15:12:38

@morph on deer: Szerintem amikor kivásárolták a politikából, túlságosan hamar jöttek a magas kamatozású magánszemélyeknek kitalált államkötvények, amibe a megkapott horror összeget faszányosan be tudta fektetni, sokszor nagyobb hozammal és kisebb kockázattal, mintha új cégekbe ruházott volna be, magas kockázat és lassú megtérülés mellett....

Miért van olyan érzésem, hogy ez is része a Mester Tervnek amivel megalapozták a megtakarítások nélkül élő Csuti Törpicsek politikán kívüli jövőjét...

morph on deer 2020.02.07. 15:17:46

Nem lehetne végre egyszer már előre nézve is megpróbálni menni előre?
Az összes tököm tele van már az állandó hátrafelé mutogatással, meg a múlton való kesergéssel, de tényleg!

Igen, megtörtént, és igen, tanulni kéne belőle, aztán a tanulságokat levonva haladni tovább!
Egy nyomorult, búvalbaxott emlékpark lesz maholnap ez az ország, ha nem ébredünk már fel végre!

Mert azt eléggé nehezemre esik tudomásul venni, hogy úgy látszik, mi már csak óbégatni tudunk a fájdalomtól, meg hőbörögni, ha más nem kesereg velünk! Nem létezik, hogy itt senki nem akar élni, hanem 0-24-ben Trianonozunk, meg rohadtkomcsizunk, közben a világ normális része már fényévekre került tőlünk, és a többiek sincsenek már annyira lemaradva..!
De nekünk az a legfontosabb, hogy a negyvenes éveket sikerüljön a lehető leghitelesebben reprodukálni, úgy díszleteiben, mint gondolkodásmódjában, és közben megy az álmélkodás, hogy minket “nem értenek meg”, pedig ezerév meg aranybulla..!

Komolyan mondom, kevés siralmasabb dologgal találkozni... Meg kéne végre mozdulni, nem?

Jut eszembe:
“ It was a new day yesterday
But it's an old day now.”
/Ian Anderson

6.Lenin 2020.02.07. 15:25:13

@morph on deer:

Ne menjünk már le egy idióta szintre, hogy Mo-ot Svájchoz próbáljuk hasonlítani, vagy volt gyarmattartó országokhoz. Vagy kiragadott balfaszságokhoz.

még a különböző lehetőségek felvetése is soxor értelmetlen, hiszen nyilván kihagynak külső tényezőket, vagy beleképzelnek álmokat.

De a leglényegesebb szerintem, hogy ezek a kérdések nem ilyen fórumokon fognak eldőlni, idióta hívők soxor balfasz vitáiban. itt lehet egymást cikizni, kiélni elfojtott elferdüléseket, és minden más jellembeli torzulást, de ne játsszuk már el a hitelt érdemlő vita látszatát.
Bocs, de most pont nincs ilyesmikhez hangulatom.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 16:22:53

@Kitiltott Vélemény:
"Mostanság egyetlen fórumon sem kerül szóba,"

Ez azért nem teljesen igaz. Mindenki emlékszik, akinek akár egyszer is plakáthelyért kellett könyörögnie a pufi tüdőropizabálónàl.
Olyan ez mint a Kaylo Ibrahim, akiről ugyan kiderült a történet végén hogy jófiú, a neve egybeolvadt a sötét oldallal!!!

morph on deer 2020.02.07. 16:23:13

@Kitiltott Vélemény:
“ Miért van olyan érzésem, hogy ez is része a Mester Tervnek amivel megalapozták a megtakarítások nélkül élő Csuti Törpicsek politikán kívüli jövőjét...”

A MesterTervig rendben is lenne, vagy legalább is a Bé változat lehet, hogy így van.

A megélhetés megalapozása ha addig nem lett volna megoldva, akkor nem ismerném eléggé viktorkát.
Ez már csak azért kellett, mert minden kell! Orbánnak ugyanis soha semmi nem elég, mindhalálig harácsolni fog. Ritka gusztustalan egy természet...

morph on deer 2020.02.07. 16:25:43

@6.Lenin:
“ Bocs, de most pont nincs ilyesmikhez hangulatom.”

Semmi gond, én csak a bajuszodat ráncigálom néha :))

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.02.07. 16:45:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Ezek szerint, a tobbi orszag sem akarja a unios ugyeszseget, csak ok nem nyiltan szallnak szembe, hanem csak nem tesznek semmit az ugy erdekeben. Pont azt csinaljak mint a migransok befogadasanal. Mindennel egyetertenek, mindent alairtak, csak a gyakorlati vegrehajtast szaboltaljak el.

De ami igazan meglepo az ez:

"A becslések szerint évente az uniós költségvetésből 467 millió euró (körülbelül 158 milliárd forint) tűnik el csalás vagy korrupció miatt."

Ez nem tul sok, ez meg magyar viszonylatban sem lenne meghatarozo, ha mondjuk az evi 40 ezer milliardbol ennyi eltunne. Unios viszonylatban, pedig pitianer osszeg. Ha csak ennyi tunik el evente, akkor felesleges az egesz, mert biztos, hogy tobbe kerulne egy ilyen unios hivatal fenntartasa, mint amennyit megsprolnanak vele. Ha egyaltalan tortenenek ott valodi korrupcios vizsgalatok, nem pedig csak egy ujabb sohivatal lenne, ami tisztan csak politikai, ideologiai alapon tamadna az orszagokat, politikusokat.

Muhammad Balfas 2020.02.07. 17:40:10

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: A te gazdádat viszont eleve lehetetlen leváltani , hisz soha nem indul választáson..:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 17:44:45

@Muhammad Balfas: "A te gazdádat viszont eleve lehetetlen leváltani , hisz soha nem indul választáson."

Mivel nekünk, jobboldali hazafiaknak - a hazaáruló fideSSfszzopókkal ellentétben - nincs "gazdánk", ergo nem is indul választáson. Nem világos, hogy szándékosan nem hazudtál, vagy csak figyelmetlenségből, de igazmondásért nem fogsz kapni Kubatovtól fizetést. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 17:49:00

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY: "158 milliárd forint) tűnik el csalás vagy korrupció miatt."
Ez nem tul sok, ez meg magyar viszonylatban sem lenne meghatarozo"

Ha csak ennyit lopna Ondó Viktor gazdád, egy szót se szólnék. De sajnos a sokszorosát lopja el, és még az se elég a magyargyűlölő gevcnek, egy évtized alatt a legszegényebb államok közé züllesztette Magyarországot.

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2020.02.07. 18:04:52

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Mar hogyne volna gazdad, Soros a te gazdad is. Te a liberalis politikai zsoldosokat, ujsagirokat partokat, politikusokat segited, szolgalod, azokat akik Sorostol kapjak a fizetesuket. Csak te egy tipikus HASZNOS IDIOTA vagy, te ingyen csinalod azt, amiert peldaul az indexes ujsagirok milliokat kapnak Sorostol.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 18:09:58

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: "Soros a te gazdad"

???

Eddig rólatok, fideSSfasszopóktról derült ki, hogy Kubatov fizetett hazug trolljai vagytok. Soros György patrióta sajnos nem fizet az igazságért. De szólj, ha mégis egyszer toborozni fog, szívesen elfogadnék pénzt azért, hogy megcáfolom a hazugságaitokat. :))

Muhammad Balfas 2020.02.07. 18:19:36

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Te jobboldali?? Mitől? Attól, hogy Frankfurtból Mogadishut akarsz csinálni..? :)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 18:31:50

Az basszus megvan, hogy a náci író Nyírőről a fideSS suttyomban elnevezett egy patinás budapesti kórházat?????
Ha Ági nincs akkor erről nem is tudok!!! A Gergő mondott már erre valamit???

youtu.be/41BtrycIAs8

alöksz róz 2020.02.07. 18:50:11

@6.Lenin: és mit számít mindez a végtelen univerzumnak

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.07. 19:11:33

@Muhammad Balfas: "jobboldali?? Mitől?"

Meggyőződésből. De ezt egy bolsevik fideSSfasszopónak lehetetlen elmagyarázni. Elégedj meg azzal. hogy már Kádár alatt is utáltam a fajtádat. Mindenre rátelepedtek, a maffiátok, amit pártnak csúfoltok rátelepedik az országra, és az egypárt rendszeretek mellett nem engeditek a hazafikat élni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.02.07. 19:11:43

@R.V.J.: Elmentek a faszba a szőrszálhasogatásotokkal hüje fidesstrollok.. Nem tudok egyszerre a j-kre meg a ly-okra meg a keresztnevekre is figyelni. És a Józsefben egyébként is van j , ami idegesítő..

A mai kötelező gyakorló házim:

Relytő Lyenő..

nemis hanem

Rejtő Lyenő

esetleg

Rejtő Jenő.. A lehetőségek száma végtelen.. Ezt utálom ebben a kurva nyelvben..

www.youtube.com/watch?v=TCQK_yxYO9A

Hihi , hehe , bruhhaha..:DDD

morph on deer 2020.02.07. 19:19:28

@KERESZTÉNY SZABADSÁG:
“Mar hogyne volna gazdad”

Szivi, ha már szabadságon vagy, pihenj inkább, nem kell mindenáron hülyeségeket beszélned. De tényleg!
Inkább élvezd a szabadságod, amíg van!

morph on deer 2020.02.07. 19:31:28

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:
“ Ez nem tul sok, ez meg magyar viszonylatban sem lenne meghatarozo, ha mondjuk az evi 40 ezer milliardbol ennyi eltunne. ”

Mert?
Az orbánhitű fidesztáliboknál a tolvajlás normális?
Vagy még nem sikerült a tízparancsolatban elvergődni a feléig sem?
Mert hogy épp ott található a “Ne lopj!” parancs!

És te még esetleg kereszténynek is vallod magad, de a keresztényileg tolvaj pofádról nem sül le az a keresztényileg tolvaj bőr?

Vagy most már orbánhitűnek lenni felülírja a keresztény erkölcsi normákat is?

Szóval hogy is van ez nálatok fideszes hímivarsejteknél?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 19:36:50

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Szerencsénk, hogy Ági résen van!!!

https://m.hvg.hu/cimke/Nyírő+Gyula

morph on deer 2020.02.07. 22:35:31

@R.V.J.:
Arra gondolsz, hogy Nyírőnek Nyírő ugyan, de nem József?
What a shame..!
Az ember már egy Nyírőben sem bízhat manapság...

Hova jutottunk, hölgyeim és uraim, kedves elvtársak, Sári néni, de tényleg!
?

Muhammad Balfas 2020.02.07. 23:05:48

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Ne terelj ! Mitől jobboldaliság az , hogy Frankfurtból Mogadishut akarsz csinálni ? Erre válaszoljál !

eszti..... 2020.02.08. 01:06:28

@6.Lenin:

Azért nem kellene elfeledni, hogy ez a "nadrágbahugyozós" tette naggyá a fideszt, építette fel a párt gazdasági hátországát. Évtizedekig szürke eminenciásként érinthetetlen volt, még fotó sem készülhetett róla.
A G nap előtt a Demokrata összes munkatársa /ahogy mindenki más is/ földig hajolt előtte.
Aztán fordult a kocka és az addigi talpnyalók egymással versengve gyalázták Simicskát.
:D :D

eszti..... 2020.02.08. 01:14:33

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK:

Hö-hö!
Az ország határait ostromló migránsokat 20 autóbusszal elszállította egy csapat szerb rendőr.
Már csak arra lennék kíváncsi, ki terjeszthette el közöttük, hogy Magyarország megnyitotta határait? Mert ugye, valaki/knek nagyon jól jött ez a hiszti.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.08. 02:08:00

@eszti.....: hát a zsindex azzal dicsekszik, 2 nappal korábban ott lyártak
lehet találgatni

István Tamasi 2020.02.08. 10:05:38

@Kitiltott Vélemény: A hazai fizetőeszköz szándékos inflálása a bérből és fizetésből élőket sújtja (ahogy a világcsúcs ÁFA is). Ők nem tudnak a forint gyengülésére játszva tőzsdézni, viszont a mindennapi fogyasztásuk az import áruk drágulásával napról napra többe kerül.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.08. 10:12:53

@István Tamasi: akkor parancsolj gyuri gazdádra, ne basztassa a forintot

Muhammad Balfas 2020.02.08. 10:52:32

@eszti.....: Mert ugye "a hála nem politikai kategória"..

Muhammad Balfas 2020.02.08. 10:53:23

@István Tamasi: Miért, van valami gond Soros látásával?

István Tamasi 2020.02.08. 11:08:22

@Muhammad Balfas: Soros látásával akkor volt baj amikor nem látta, hogy a csúti suttyó akkor is suttyó marad ha kisegíti a szaros gumicsizmából.

PuniValdes 2020.02.08. 11:14:20

Egyszerűen undorító, hogy mizu meg nem énednél ír magukban egyedeseik. Ez a durum nász rég moderálásért kiált.

Muhammad Balfas 2020.02.08. 11:38:45

@István Tamasi: Rosszul választotta meg a csatlóstanoncot ,és a fagyi visszanyalt..:) De a többség hűséges cselédje azóta is..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.08. 11:53:34

@eszti.....:
"Már csak arra lennék kíváncsi, ki terjeszthette el közöttük, hogy Magyarország megnyitotta határait? Mert ugye, valaki/knek nagyon jól jött ez a hiszti."

ugh! De jó meglátás!!!! El tudom képzelni, hogy a fideSS beépített ügynökei sutyorogják a menekültek fülébe a dezinformációt, csak hogy a MTVA hazugtudósítással pánikkeltsen!!!

eszti..... 2020.02.08. 12:33:33

@Muhammad Balfas:

milyen hála?
csak annyit mondtam, hogy Simicska nélkül a fidesz nem létezne jelenlegi formájában.

eszti..... 2020.02.08. 12:46:26

@R.V.J.:

á, dehogy! csókos már megfejtette, az indexes újságírók voltak.
különben a szerb belügyminisztertől ered az infó, vagyis lehet valóságalapja.

6.Lenin 2020.02.08. 12:55:14

@eszti.....:

Simicskának most is hugyos a nadrágja, a Fidesz meg a csúcson most is. Kit érdekelnek már bukott emberek.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.08. 13:11:47

@eszti.....:
"az indexes újságírók voltak."

Kizárt dolog. Az indexes újságírók gondosan kontraszelektáltak, azaz szakmai integritásukból fakadóan nem képesek a fideSS narratívájához hozzájárulni!!!

eszti..... 2020.02.08. 13:13:01

@6.Lenin:

Carpe diem? :D
Meglepődnél, elég sok embert érdekel/ne.
Nem hiszem, hogy Kósa vagy Németh Szilárd , esetleg Mészáros Lajos zseniális képességeivel itt tartanának.

eszti..... 2020.02.08. 13:15:34

@R.V.J.:

Biztos vagy te ebben? A tulajdonosi kör ugyanaz.

6.Lenin 2020.02.08. 13:17:44

@eszti.....:

Orbán tehetsége a lényeg. a többiek a maguk posztján csak alá játszanak. Ha Orbán nem lenne, valszeg a Fidesz se lenne a mostani helyén.

morph on deer 2020.02.08. 13:21:46

@eszti.....:
Azon a jó kis videón, ami a “támadást” mutatta be, tisztán látszik, hogy a kapu tárva-nyitva!
Gondolom azért, hogy nehogy kárt tegyenek benne a véletlenül arra tévedők. Na meg így legalább minden különösebb erőfeszítés nélkül be tudtak menni a hátizsákos fiatalok.
A felvételt pedig ki is tette közzé?
Na, ki?

alöksz róz 2020.02.08. 13:23:51

@eszti.....: "Már csak arra lennék kíváncsi, ki terjeszthette el közöttük, hogy Magyarország megnyitotta határait?" - szerintem is ti voltatok. hátha megindul mindenki.
csak mivel tudják a migrik, hogy évek óta zárva a határ, és a kínzásokkal, börtönbe zárással meg éheztetéssel riogatjátok őket, túl kevesen indultak el

alöksz róz 2020.02.08. 13:26:10

@István Tamasi: "a mindennapi fogyasztásuk az import áruk drágulásával napról napra többe kerül" - a mindennapi fogyasztásukat fedezzék magyar áruval
ennyi

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.08. 13:29:50

@eszti.....:
"A tulajdonosi kör ugyanaz."

Hát már te is fiam Fake News???

eszti..... 2020.02.08. 13:33:55

@6.Lenin:

Éljen! :D
Vajon akkor is így lenne, ha annó, nincs a háttérben egy minden hájjal megkent, a maga nemében zseniális stratéga, aki kitalálja a párt gazdasági birodalmának felépítését, megvalósítja, majd működteti azt?
Vagy a NER-t.
Orbán politikus, nem gazdasági szakember.

alöksz róz 2020.02.08. 13:35:37

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Soros György patrióta" - nem ismered a szó jelentését :DD

maradj inkább a faszoknál

eszti..... 2020.02.08. 13:36:16

@alöksz róz:

épp most? télvíz idején indultak útnak?

6.Lenin 2020.02.08. 13:42:30

@eszti.....:

Neked adok 100 milliárd dollárt, te lennél a legnagyobb politikus Tótországban?

Gyurcsány milliárdos, mégis hülye. Vagy soroljam még?

Ekkora bennetek a gyűlölet a tehetséggel szemben? Sorosnak mennyi pénze van, hány éve, és még mindig csak egy gazember.

Nem szükséges játszani a hülyét, sokkal egyszerűbben kiderül. Minden rájátszás nélkül.

Te tényleg ennyire primitív lennél, hogy ha valaki elismeri másoknak a tehetségét, az egyben nyalja a seggét? Ennél még én is többre tartottalak, de ha ragaszkodsz a saját értékelésedhez, elfogadom.

6.Lenin 2020.02.08. 13:47:10

@eszti.....:

A Jobbik miért is bukott egy zseni keze alatt? Vagy mégse ő volt a király a Fideszben?
Ez volt a mesterterv? Minek? A Jobbik így is bukott volna, sőt már a kezdeteknél bukásra volt ítélve.

alöksz róz 2020.02.08. 13:51:27

@6.Lenin: "Neked adok 100 milliárd dollárt, te lennél a legnagyobb politikus Tótországban?" - nekem add inkább, én már 10 milliárd dollárból is a legnagyobb lennék.
ha nem sikerül, visszaadom, eskü

alöksz róz 2020.02.08. 13:52:18

@eszti.....: idén elmaradt a tél, nem hallottad?

eszti..... 2020.02.08. 14:06:55

@6.Lenin:

Ilyen jó idő lenne feléd? Megsütötte a napocska a fejed? :D
Amiről írok, az a jól dokumentált közelmúlt.

eszti..... 2020.02.08. 14:09:42

@6.Lenin:

A jobbik-Simicska együttműködés kapcsán óhatatlanul konteók jutnak az eszembe.
Talán nem is veszett össze annyira az a két jóbarát? :D

eszti..... 2020.02.08. 14:11:21

@alöksz róz:

neked nem jár.
1. nem élsz Tótiában
2. nem gyűlölöd eléggé a tehetséget

6.Lenin 2020.02.08. 14:11:57

@eszti.....:

Most, hogy nincs Simicska, miért nem omlik össze a Fidesz? Miért az én fejemmel van a baj, Te irkálsz hülyeségeket.

Mellesleg tényleg szép az idő, igaz hideg van, de gyönyörű napsütés.

eszti..... 2020.02.08. 14:39:22

@6.Lenin:

ne hülyéskedj! amíg hozzád hasonló hívei vannak, mitől omoljon össze? :D

6.Lenin 2020.02.08. 14:46:24

@eszti.....:

Én elismerem, hogy Orbán egy tehetséges politikus. Elismerek másokat is, igaz nem Mo-on.
Te azt akarod mondani, hogy nem szimpatizálsz valakinek a politikájával? Mi a faszért is téped itt a brindzalesődet? Nyilván neked is van szimpatikus, de te pont esetleg egy hülyét választottál. Zsák a foltját.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.08. 15:03:46

@alöksz róz: "maradj inkább a faszoknál"

Hiába marasztalsz, nem maradhatok mindig veletek. :))

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 15:16:05

ÚJABB ELLENZÉKI BOTRÁNY !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Most kaptuk! Petíció indult Jávor Benedek leváltásáért! Itt lehet aláírni!

Online petíciót indít Jávor Benedek leváltásáért a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (...)

Jávor Benedek Novák Katalin keddi római látogatása apropóján – amelyen a Fidesz külügyekért is felelős alelnökeként találkozott Silvio Berlusconival, a Fidesz testvérpártja, a Forza Italia elnökével – eredetileg angol nyelvű twitterüzenetében azt írta, imádkozik, hogy ne legyen kavarodás a meghívókban, és Novák Katalin „nehogy véletlenül egy ungabungaparti közepén találja magát a keresztény családi értékekről szóló beszélgetés helyett”."
mindenszo.hu/most-kaptuk-peticio-indult-javor-benedek-levaltasaert-itt-lehet-alairni/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morph on deer 2020.02.08. 15:18:43

@6.Lenin:
“ Ekkora bennetek a gyűlölet a tehetséggel szemben?”
:))
Azzal szemben nincs, de te itt most orbánról beszélsz, nem?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 15:19:27

SZORUL A HUROK A TÁNCOSLÁBÚ PRÍMSZÁMTUDOR NYAKA KÖRÜL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A SZEMKILÖVETŐRE NEHÉZ NAPOK VÁRNAK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ ELQRÓ KEZÉN HAMAROSAN KATTANHAT A BILINCS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Felszólítást kapott a szemkilövető! Tisztázza zavaros vagyonnyilatkozatát! – Videó

A Fidesz-KDNP szerint valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül, ezért arra kéri a DK elnökét, hogy segítsen eligazodni “zavaros vagyonnyilatkozatában”"
mindenszo.hu/felszolitast-kapott-a-szemkiloveto-tisztazza-zavaros-vagyonnyilatkozatat/

ENYVES KEZŰ AZ ELLENZÉKI PÁRTELNÖK ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morph on deer 2020.02.08. 15:22:19

@6.Lenin:
“ Simicskának most is hugyos a nadrágja, “

De hol? Hol van Simicska, te tudod?

“...a Fidesz meg a csúcson most is.”

Ahonnan már csak lefelé mehet.
Most már csak az a kérdés, hogy a szerpentinen-e, vagy légvonalban.

6.Lenin 2020.02.08. 15:36:46

@morph on deer:

Morphikám, te szinte óráról órára veszted el a józan ítélőképességed.
Lassan olyan szinten kezdesz írogatni, hogy kételkedni kezdek abban, nekünk kell-é valamiben is véleményt cserélnünk.

Ez a seggarc, taga20 félék színvonala, társalogj velük.

eszti..... 2020.02.08. 15:52:35

@6.Lenin:

"Te azt akarod mondani hogy nem szimpatizálsz valakinek a politikájával?...."
Öreg! Amit közölni akarok, azt elmondom, már csak értelmezni kell. Szót sem ejtettem Orbán politikájáról.
Mindezt te kutyultad össze Sorostól kezdve Gyurcsányon át egészen a jobbikig.
Most is elmondtad mit akarok mondani, aztán cáfoltad, majd minősítetted.
Vagyis magaddal beszélgetsz folyamatosan.
Mint a minap, mikor két nap alatt háromszor szóltam, igen, én voltam kannásbori. Erre te megfenyegettél, ne kamuzzak, mert előkeresed a kommentem, amiben hónapokkal ezelőtt - szintén én- megemlítettem, én voltam bori. :D :D:D
De nehogy abbahagyd! Szürkébb lenne nélküled a blog.

eszti..... 2020.02.08. 16:00:00

@morph on deer:

Nem láttam a videót. A szerb belügyminiszter nyilatkozatát olvastam, amelyben szót ejt az álhír terjedéséről. Azt is megemlítette, a fals híren mellett az is oka lehet a megindulásnak, hogy a menekülttáborban nem egyeznek a különböző helyekről érkező csoportok.
A szerbek nagyon gyorsan megoldották a helyzetet. Remélem, valaki megköszönte nekik.

6.Lenin 2020.02.08. 16:04:16

@eszti.....:

Kannásborikám, az a nagy büdös helyzet, ha lebux, elkezdesz terelni, kamuzni. Tudod nagyon jól, hogy nem fogom visszakeresni, nem ér annyit az egész.
Soha nem fenyegettelek semmivel, csak leírom amit gondolok.
Mivel ez egy nyílt fórum, ha van kedvem szólok, ha valaki sokat kamuzik. Ennyi.
Én le merem írni, hogy kivel szimpatizálok, kivel nem. Még szabad a vélemény.

morph on deer 2020.02.08. 16:27:52

@6.Lenin:
“...kételkedni kezdek abban, nekünk kell-é valamiben is véleményt cserélnünk.”

Az most sem tesszük, úgy látom, ez sem tűnt fel! :)

Én egy kérdést tettem fel, továbbá közöltem egy megállapítást, erre sikerült egy személyeskedő véleményt kapnom válasz helyett.
Mitől lenne ez véleménycsere?
:)

eszti..... 2020.02.08. 16:28:11

@6.Lenin:

Olvas-értelmez-ír.
Mondjuk, lehet másképp is, de az garantált lyukrafutás.
Abban mi a lebukás, ha valaki elmondja magáról, hogy majd egy éve volt itt egy másik néven?
Vagy te már akkor rájöttél és titkoltad mindvégig? :D :D

6.Lenin 2020.02.08. 16:32:00

@morph on deer:

Most már valóban nem, de régebben elég szépen elmondtuk egymásnak a véleményünket. ami más akkor is soxor nem egyezett, de...
Mind1.

6.Lenin 2020.02.08. 16:38:44

@eszti.....:

Engem nem érdekel, hogy hány nicken írsz, ez előbb-utóbb úgy is kiderül, de nincs jelentősége, hacsak az nem, ha minden néven mást írsz.
Kannásbori egy másik történetet mesélt az időskori menager korodból. Nem felejtettem el. @esztiként kicsit csiszoltál rajta. Ennek sincs jelentősége, hiszen ez egy névtelen fórum, mindenki azt ír, amit jónak lát.

Ennyi a lényegtelen történet lényege.

morph on deer 2020.02.08. 16:39:51

@eszti.....:
Nagy élményből maradtál ki!
De nincs menekvés, itt a link:

index.hu/belfold/2020/01/29/roszke_kerites_hatarzar_tiltott_atlepese_eljaras/

Külön figyelmedbe ajánlom a szolgálatot teljesítő határőrök teljes hiányát, valamint a nyitott vaskaput, amelyen keresztül akadálytalanul sétálhattak tovább a hátizsákos fiatalok, miután “leküzdötték” a mintegy másfél méter magas drótkerítést...
Már csak azt nem tudom, hogy mi lenne Európával, ha mi nem védenénk ennyire! :((

morph on deer 2020.02.08. 16:44:09

@6.Lenin:
Kis mosolyszünet? Vagy párterápia?
Állítólag szokott segíteni az ilyen elhidegülőben levő kapcsolatokon is..!
:)

6.Lenin 2020.02.08. 17:05:59

@morph on deer:

Nem látom értelmét, lassan már csak hasonló stílusban megy a "véleménycsere", de ez inkább valamilyen lelki, szellemi ferdülések következménye lehet.
Én elfogadom, ha valakinek más a véleménye valamiről, valakiről. Mondja el, írja le, lehet rajta vitázni, akár keményebb hangnemben is, de egymás hülyének nézése nem tartozik a kedvenceim közé.

alöksz róz 2020.02.08. 20:09:00

@morph on deer: hát papám, újfent kénytelen vagyok megállapítani, hogy egy hazug, elborult agyú komcsi szardarab vagy...
miért lett volna lezárva a vaskapukkal? ez egy működő határátkelőhely.
a határőrök meg ott voltak, az őrök a bódéban, a járőrök a kocsiban.

morph on deer 2020.02.08. 20:50:01

@alöksz róz:
“ miért lett volna lezárva a vaskapukkal? ez egy működő határátkelőhely.
a határőrök meg ott voltak, az őrök a bódéban, a járőrök a kocsiban.”

Miért nem nézed már meg azt a nyomorult felvételt előbb?
Egy működő határátkelőhelyen nehogy már a drótkerítésen át kelljen bemászni..!
Amire aztán percekig nem reagált senki, míg vagy ötvenen be nem jutottak, és csak utána került elő két, nem határőr kinézetű személy egy pisztolynak látszó tárggyal hadonászva.
Mr.Bean rátermettebb szokott lenni, mint honunk, sőt, egész Európa vitéz őrizői!

alöksz róz 2020.02.08. 21:10:26

@morph on deer: a megállapításaim érvényesek.
a hazudozás és agyatlan köpködés helyett ajánlom figyelmedbe a tájékozódást, kiemelten az olvasást

nincs1itt 2020.02.08. 21:31:36

@morph on deer: ha jól rémlik, szerbia még nem eu tag. tehát illene ott határátlépőnek lenni. útlevél ellenőrzéssel stb... ehhez képest, gondolom, ez egy "kishatár menti" átlépő. a videón ha jól láttam 5:31 perckor reggel(?) történt az "incidens", sehol egy hivatalos határőr vagy valami nagyon hasonló...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.08. 23:56:22

@morph on deer: Egy működő határátkelőhelyen is húzható ideiglenes kerítés az áthaladó utat keresztezve.. Ez persze nem olyan erős, mint a határzár többi része..Egyébként meg minden kerítésen át lehet mászni..Ezért van a kerítés után mélységi védelem kutyás őrökkel..A kutyától egyébként igencsak félnek Ahmedék. Jobban mint egy átlag európai. A kutya az ember legjobb barátja..:)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.09. 03:05:04

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: a víztől még jobban félnek
a kerítés belső oldala mellé egy 5 m széles, 2 m mély vizesárkot kell faragni
soha szemita be nem jutna

István Tamasi 2020.02.09. 07:25:56

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
A nagy keresztény-konzervatívok védelmezik Novák Katalint aki egy elítélt bűnözőhöz utazott. N.K és a bűnöző jól kitárgyalhatták hogy mennyi a közös az unga-bungában és a borkaizásban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.09. 07:28:15

Most hogy mayor Pete Buttigieg megnyerte iowai kókuszt, már semmi sem választ el attól, hogy az USA megválassza az első nyíltan LMBTQ++ elnökét!!!!
A ciszhetero világhatalom már a múlt!!!!
#mayorcheat

azonnali.hu/cikk/20200204_a-centrista-buttigieg-vezet-iowaban-sanders-lohol-a-nyakaban

István Tamasi 2020.02.09. 07:30:41

@6.Lenin:
A csüngőhasú suttyó - alias O1G - valóban tehetséges két dologban:
1. abban, hogy demagóg hazugságokkal képes a hívőit évtizedeken keresztül megvezetni
2. hazudozásban és pávatáncban: miközben a birkái előtt szidja a multikat azalatt megszavaztat a droidjaival minden törvényt amik segítik a multikat kizsigerelni a keményen dolgozó magyar kisembereket.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 08:47:29

"miközben a birkái előtt szidja a multikat azalatt megszavaztat a droidjaival minden törvényt amik segítik a multikat kizsigerelni a keményen dolgozó magyar kisembereket."

Egy kicsit lemaradtál a kortól és fordítva ülsz a lovon!

Ma már az a probléma, hogy a tervezett nagyberuházások /mind magánberuházás/ megvalósulhatnak-e, látva a kétszámjegyű bérnövekedést.

A beruházási ráta az országban nem csak a korábbi évekhez képest, de egész Európában is kiugró mértékű, 28 százalék körül alakulhat a közeljövőben.

Politikusnak meg ne menj véletlenül se, ha pávatáncnak nézed az ország egészének érdekeit szolgáló politikai taktikázást.

Talán ha nem a legdurvább jelzőkkel illetnéd az ország egyik legnagyobb közjogi méltóságát, akkor lehetne vitaalap az állításod, de így csak a zsigeri gyűlölet jön elő, ami vakká tesz mindennel szemben, ami pozitívum történik az országban.

Például az, hogy jó gazdálkodás folyik az országban: a közvagyon folyamatosan gyarapodik és amíg ennek 2010-ben 11 650 milliárd forint volt az értéke, addig 2020-ban már elérte a 17 743 milliárd forintot.

Soroljam még? A te "kritikád" eltörpül, ha az eredményeket nézzük. Ezek a fontosak, nem a balliberális nyöszörgés.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 08:59:19

@István Tamasi:

"A nagy keresztény-konzervatívok védelmezik Novák Katalint aki egy elítélt bűnözőhöz utazott. N.K és a bűnöző jól kitárgyalhatták hogy mennyi a közös az unga-bungában és a borkaizásban."

A te logikád szerint Kádár Jánost soha nem fogadhatta volna Helmut Schmidt, VI. Pál pápa. Margaret Thatcher nem jöhetett volna Magyarországra 1984-ben.

Inkább ne politizálj!

6.Lenin 2020.02.09. 09:11:41

@István Tamasi:

Ma Mo, és a magyar nemzet soha nem volt ilyen jó állapotban, mint most. Orbán az EU-ban tényező, minden seggfej őt szeretné elintézni.

Birkázd azt a bandát, ahová te tartozónak érzed magad. Próbáld összehasonlítani, hogy a te bandád, és a fidesz birkái mit is csináltak az országgal. Honnan indultunk, és hová jutottunk.

Azt még el is tudnám fogadni, hogy te sok mindent másként látsz, ez a te dolgod, de amit kínáltatok, kínáltok az másoknak elfogadhatatlan, ezt neked kéne már tudomásul venned. Kínáljatok jobbat.

Aki ma Mo-on nem tud boldogulni szabadon elmehet, vagy egy tehetségtelen fasz. Nem kell ezen sokat cicózni.

Természetesen ma sem minden tökéletes, van, lesz még min javítani. De ez már 10. éve folyamatosan zajlik is.

Na a saját tehetségtelenségét vedd alapnak, amikor másokat kritizálsz.

alöksz róz 2020.02.09. 09:51:20

@nincs1itt: ebben semmi nincs a röszkei határátkelőről

amúgy se érdekel különösebben, ugyanaz a kategória, mint amikor a pap szentbeszédet tart az isten országáról

alöksz róz 2020.02.09. 09:55:54

@atomic power 1986DucaDuca: "Ma már az a probléma, hogy a tervezett nagyberuházások /mind magánberuházás/ megvalósulhatnak-e, látva a kétszámjegyű bérnövekedést." - az a kétszámjegyű bérnövekedés egyelőre még mindig csak a létminimum szintjével versenyez

István Tamasi 2020.02.09. 10:26:26

@atomic power 1986DucaDuca:
Sem H.Schmidt, sem VI.Pál, sem M.Thatcher nem unga-bungázot fiatalkorúakkal és még csak nem is borkaiztak.
Inkább tájékozódj.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 10:32:09

@alöksz róz:

Igazad van, lehetne több is!

Egyébként nettó minimálbér 2010-ben: 60.000 Ft, létminimum: 78.736 Ft
2020-ban a nettó minimálbér: 107.065 Ft, létminimum: 94.820 Ft

A minimálbér - 1 gyermek/eltartott esetén családi adókedvezménnyel együtt számított - nettó összege 117.065 Ft 2020-ban.

A minimálbér - 2 gyermek/eltartott esetén családi adókedvezménnyel együtt számított - nettó összege 147.065 Ft 2020-ban.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 10:34:38

@István Tamasi:

"Sem H.Schmidt, sem VI.Pál, sem M.Thatcher nem unga-bungázot fiatalkorúakkal és még csak nem is borkaiztak."

Ezzel újra bebizonyítottad, hogy nem értesz a politikához! nem ez volt az összevetés lényege!

István Tamasi 2020.02.09. 10:35:47

@6.Lenin:
"Ma Mo és a magyar nemzet soha nem volt ilyen jó állapotban mint most"
- 339,25 (mit is mondott O1G arról a min.elnökről aki alatt 300 fölé megy a forint árfolyama?)
- Évente 30-40 ezer magyar hal meg mert nem kapja meg az elérhető eü szolgáltatást az eü-ből a csüngőhasú suttyó által kivont pénzek miatt.
- Az oktatási rendszer, az állategészségügyi rendszer és még sorolhatnám romokban.
- "A korrupció a fidesz politikájának része, lényege." (Ki is mondta? Ja persze, egy fidesznyik.)

István Tamasi 2020.02.09. 10:39:31

@atomic power 1986DucaDuca:
Ahhoz a politikához valóban nem értek aminek a része, lényege a borkaizás, a fiatalkorúakkal unga-bungázóssal haverkodás és amit egy fidesznyik mondott a korrupció és a fidesz politikájának összefüggéséről, a kettő azonosságáról.

6.Lenin 2020.02.09. 10:42:19

@atomic power 1986DucaDuca:

A kanis Digó sem politikusként döntgette az oda látogató politikusokat, hanem magánemberként.
Ahogy Borkai is, de érdekes, hogy az ózdi polgi amikor az alkalmazottját zaklatta, lapítanak. Vagy a szocik gyűlölködnek nyíltan.

Ez az állandó sunyi, és aljas kettős mérce már kezd nagyon idegesítő lenni. Ideje lenne a kormánynak már lépni ebben valai érdemlegeset is.

István Tamasi 2020.02.09. 10:43:52

@atomic power 1986DucaDuca:
Mennyi is a létminimum 2020-ban 1 fő aktív+ 1 gyerek/eltartott illetve 1 fő aktív+2 gyerek/eltartott vonatkozásában?

6.Lenin 2020.02.09. 10:52:26

@István Tamasi:

Neked annyit jelent a politika, hogy teleszájjal zabálnád a szart is, ha piros lenne, de a mogyorókrémet utálod mert barna, és csak színben állagában hajaz valamire.

Szar életed lehet. De ezt miért próbálod másokra kenni?

A példáid meg szart se érnek, mert csak a hozzá nem értésedet mutatja, és egy jó nagy adag rosszindulatot.

Egy politikus mondatait ellenzékben/kormányon, és teljesen más gazdasági környezetben összevetni, nem éppen a hozzá értést mutatja. Érdemi vitára teljesen alkalmatlan.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.02.09. 10:55:28

Nem megy már úgy a szarás, mint régen.

Úgy mondjuk régen se ment...

Muhammad Balfas 2020.02.09. 11:03:14

@R.V.J.: Ez a kókusz olyan az usákoknál , mint az egyetemi krampusz ? :)

6.Lenin 2020.02.09. 11:07:54

@R.V.J.:

Ez olyan, mint nálunk.
A Fidesz 50% fölött, a momentum 10 % környékén, de már verekedtek a miniszteri
székekért.
Éhes disznók más makkjáról álmodoznak.

István Tamasi 2020.02.09. 11:09:09

@6.Lenin: A hasonlatod annyiban stimmel, hogy a csüngőhasú suttyó hívei azok akik kéjes örömmel kajálják a szart ha O1G parancsolja nekik.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 11:09:27

@István Tamasi:

"339,25 (mit is mondott O1G arról a min.elnökről aki alatt 300 fölé megy a forint árfolyama?)"

Látszik, hogy a közgazdasághoz sem értesz! Ismered ezt a mondást Epheszoszi Hérakleitosztól?

"Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember."

Ő már Kr. e. 535 és Kr. e. 475 között rájött arra, amit te még most, a 21. szd-ban sem értesz. Jó hogy nem jöttél a 14. havi nyugdíj ígéretével.

Amikor O.V. a fenti kijelentést tette, akkor teljesen más gazdasági helyzet volt Magyarországon, amit most nem akarok részletezni, mert nagyon hosszú lenne.
A mai világgazdasági helyzetben ahogy értékelődik le a forint, úgy jönnek be az óriásberuházások. A forint gyengülésének negatív következményei: az importtermékek drágulnak, a fizetések leértékelődnek- a külföldhöz képest. A forint gyengülés pozitív következménye, hogy tompítja a külföldi beruházók számára a nagyarányú bérnövekedés okozta hátrányokat. A következő években hatalmas magánberuházásokat terveznek Magyarországon külföldi cégek. A tervezett beruházások értéke kb 3.800 milliárd Ft /Mercedes, Samsung, BMW, FAKT AG, SK INNOVATION, Audi, Toray Industries, Hankook, Procter and Gamble/- hogy csak a legnagyobbakat említsem.

Ma már nagyon sok ország szeretné gyengíteni a devizáját. Japán, USA, Svájc, Csehország. Sőt az egész eurózóna.

Magyarországon most a legfontosabb feladatok egyike a beruházások átlagon felüli növelése.

6.Lenin 2020.02.09. 11:28:07

@István Tamasi:

Próbálj már 1x csak a saját nevedben beszélni. Miért értenél másokat, ha saját magaddal sem vagy tisztában?
Te valamit másként látsz, és ezt a saját érveiddel meg is próbálhatod alátámasztani, ez akár elfogadható is lehetne.
De mások, mást, miként értelmeznek azt bízd rájuk, főleg, ha az ő érveik bizonyíthatóan jobbak is. Hiszen már 10. éve kormányon vannak, nem is akármilyen arányban nyerik a választásokat.

Így csak a saját elvakultságod próbálod bizonygatni, azt is elég gyatrán. De ez a te dolgod, ha neked ez így jó, csináld nyugodtan, nem sok vizet zavarsz vele.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 11:28:10

@6.Lenin:

A Fidesz delegáció sem magánemberi mivoltában ment Berlusconihoz. Egy sor politikussal nem lehetne tárgyalni a világban, keleten és nyugaton egyaránt Istvan Tamasi logikája alapján.

6.Lenin 2020.02.09. 11:30:56

@atomic power 1986DucaDuca:

Ezt ők képtelenek felfogni. a gyűlölet elvakítja őket. Lásd Korózs.

alöksz róz 2020.02.09. 11:32:18

@atomic power 1986DucaDuca: "létminimum: 94.820 Ft" - ez így biztos, h nem igaz, mi van ebben?
plusz most kivételesen jót kérdezett a dk-s kommentelő az aktív+eltartottal

István Tamasi 2020.02.09. 11:42:10

@atomic power 1986DucaDuca: Látom próbálja megmagyarázni a csüngőhasú suttyó elszólását: "Ne azt nézzék amit mondok hanem azt amit csinálok." Ő bizony totálisan kiszolgáltatja a magyar keményen dolgozó kisembereket az általa szavakban szidalmazott multiknak - lásd még: rabszolgatörvény.

István Tamasi 2020.02.09. 11:46:37

@atomic power 1986DucaDuca: Annál rosszabb, hogy a fideszmaffia delegációja nem magánember mivoltában járult a fiatalkorúakkal unga-bungázó elítélt bűnöző lábai elé.
Dehát maga a suttyó vezérke is vonzódik bűnözőkhöz és azért menekítette ki az elítélt köztörvényes bűnöző gruveszkit, engedett szabadlábra baltás azeri gyilkost és haverkodott, egy vályúból zabált a nemzetközi körözés alatt álló terroristák bankárjával.

6.Lenin 2020.02.09. 11:48:59

@István Tamasi:

www.portfolio.hu/gazdasag/20200204/nem-alom-a-felmillio-forintos-fizetes-a-lidlnel-414637

Amennyiben valakinek ez elfogadhatatlan, vagy a rabszolgatörvény - amit sok cég nem tart be -a munkavállaló oda mehet, ahol jobbak számára a körülmények

Már megint mások helyett szeretnél dönteni. Kapitalizmus van, mellesleg. Nem ezért harcoltak a komcsik? Te is.

nincs1itt 2020.02.09. 11:53:39

@atomic power 1986DucaDuca: azért ezt a deviza gyengítést alaposan át kellene gondolnod. mert a felsorolt országoknak VAN saját termelése, míg mo.-nak NINCS, ahogy azt te is felsoroltad. a deviza gyengítése éppen az összeszerelésre berendezkedett olcsójános országoknak pl. mo. is, hoz befektetéseket. a német minimálbér, az összes ágazatra érvényesen 9,35 eur/óra, ha minimálbér 2x-ét adja is pl az audi, akkor is csak 4 euró per óráért dolgozik a magyar. a beruházásért cserébe kapott kedvezmények miatt, pedig ez már a bruttó...

a magyar 2020-as minimálbér 316,76 eur/hó, ez legyen 2 eur(1,9798)/óra(160 órás hónappal), 1 liter 95-ös benzin 1,379 eur = 466,1 ft ma reggel bajoro.-ban
átlagár mo.-on ma 383,8 ft/liter a különbség 24 eurócent... egyébként baromira stimel minden... mindent 338 ft/eur árfolyamon

alöksz róz 2020.02.09. 12:03:38

@nincs1itt: a gyenge forint pont az áruimport meg a máshol legyártott alkatrészek, termékek hazai összeszerelése, csomagolása ellen dolgozik, te fogalmatlan

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 12:09:57

@István Tamasi:

"Évente 30-40 ezer magyar hal meg mert nem kapja meg az elérhető eü szolgáltatást az eü-ből a csüngőhasú suttyó által kivont pénzek miatt."

Magyarországon a megelőzhető halálozás a magas, de még így is alacsonyabb, mint a nálunk gazdagabb Szlovéniában. Az, hogy a megelőzhető halálozás ilyen magas, abban az is szerepet játszik, hogy sokan egészségtelen életmódot folytatnak és csak akkor mennek orvoshoz, mikor már késő. Miért élnek ilyen életmódot? Mert lepörög róluk minden egészséges életmódot reklámozó propaganda. Úgyanúgy, ahogy egy párhuzamos világban él az egész politikai oldalad és nem vagytok képesek elfogadni a valóságot.

Sajnálkozol azon, hogy nem jut elég pénz az oktatásra, egészségügyre! Több pénz jutna, ha a pénz nagy részét kedvenceid már 2002-2010 között nem lopták volna el!

Köszönhetően kedvenceidnek, ennek a kormánynak ki kellett fizetni 12,8 milliárd Ft IMF-EU hitelt, amit a balliberális kormány 2008-2009-ben elköltött a költségvetés lyukainak foltozgatására.

2. Örököltünk kedvenceidtől szép kis vállalati és lakossági devizahitel állományt. Meg kellett finanszírozni a lakossági devizahitelek forintosítását. Ez 8 milliárd eurót vitt el.

3. Örököltünk kedvenceidtől szép kis állami külső devizaadósságot. Ennek csökkentésére fel lett használva az önfinanszírozási program keretében 9 milliárd euró, aminek következtében 50 százalékról 30 százalék alá csökkent az államadósság devizaaránya, valamint mérséklődött a bruttó külső adósság.

Összesen 29,8 milliárd euro ment csak úgy el, hogy felszámoljuk a balliberális örökséget. Ez a pénz most persze hiányzik. Úgyhogy menj a kedvenceidhez panaszra, ha bajod van az egészségüggyel és az oktatással.

"A korrupció a fidesz politikájának része, lényege." (Ki is mondta? Ja persze, egy fidesznyik.)"

Látszik ismét, hogy nem értesz a politikához! Tévúton jársz, ha a kisember átlag erkölcsét rá akarod húzni a nagypolitikára. A politikában mást jelent a morál, mint a hétköznapi életben. A politika háború, csak nem fegyverekkel.

A haveri kapitalizmus nem Fidesz találmány! Az Obama-féle USA is jó példa a haveri kapitalizmusra. A Clinton Alapítvány is republikánus oldalról a haveri kapitalizmus élő példája volt.

Minden országban hidakat építenek a politikát finanszírozó baráti cégek a politikusokhoz. A német cégek könyvelésében az alkotmányos költség is megjelenik, ami tudjuk, hogy mit jelent.

Minden orszában van valamilyen technika, apró, szinte észrevehetetlen jogszabály-módosítás, aminek a segítségével kiszorítják a haverok versenytársait, vagy mentik ki a bajba került bankjaikat, cégeiket.

Ezen műveletekhez persze jól hangzó magyarázatokat fűznek: környezet, kisebbségek védelme stb.

Mindez Magyarországon nyilvánvalóbban történik, ezért tűnik a korrupció nagyobbnak.

morph on deer 2020.02.09. 12:29:28

@nincs1itt:
“ ... azért ezt a deviza gyengítést alaposan át kellene gondolnod. mert a felsorolt országoknak VAN saját termelése, míg mo.-nak NINCS, ahogy azt te is felsoroltad.”

A szomorú az, hogy mivel gyakorlatilag az élelmiszerek jó része is import ma már, a forint leértékelődése napi szinten és közvetlenül is érzékelhető hatással van mindenkire.
Igen, arra a minimálbéresre is, aki az életében nem járt még külföldön.
Ha meg bármi egyébre is szüksége lenne az élelmiszeren túl, akkor még nagyobb a szívás, tekintve, hogy már számottevő könnyűiparunk sincs.

Az üzemanyagárakra való hatás miatt pedig mindennek a szállítása is drágább, ezért még a hazai termékek árát is befolyásolja, hogy szar a forint.

Szóval lehet mellet verni bőven, hogy bezzeg mennyivel nőttek a bérek, de az árak sem maradtak le, az is biztos.

Persze tudjuk, többek közt ez is a záloga annak, hogy orbánt nem rúgták még páros lábbal tökön, hogy alacsonyan tartja a multik munkaerő költségét.
Mivel ők itt forintban fizetik a munkabért a melósnak, az általa termelt árut pedig valutáért értékesítik, így jóval nagyobb az elérhető hasznuk.
A munkabérhez meg még a magyar kormány is rendesen hozzátesz, így aztán a hülyének is megéri a magyar rabszolgákat foglalkoztatni...

És még megy a duma, hogy “a multik kitalicskázzák(!!!) az országból a pénzt!”
Naná, ha ilyen buzgó segítők támogatják őket ebben, mint a viktor..:(

nincs1itt 2020.02.09. 12:30:12

@alöksz róz: téged sem az eszedért szeretnek a troll-farmon...

alöksz róz 2020.02.09. 12:57:30

@nincs1itt: folyamatot nézzél és gondolkodjál, mielőtt megszakérted amiről fingod nincs, mondtam már. mert most egyszerre ordítasz valami miatt ami rossz és amiatt ami ellene hat...
pedig ez se sokkal bonyolultabb, mint a múltkori devizahiteles, azt is majdnem megértetted.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 12:59:04

@alöksz róz:

"létminimum: 94.820 Ft" - ez így biztos, h nem igaz, mi van ebben?"

Mivel nincs hivatalos adat a létminimumra, ezért az ellenzéktől vettem az adatot:

merce.hu/2019/12/30/bejelentette-varga-mihaly-a-2020-as-minimalber-es-berminimum-osszeget/

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.09. 13:04:18

@István Tamasi:

"Mennyi is a létminimum 2020-ban 1 fő aktív+ 1 gyerek/eltartott illetve 1 fő aktív+2 gyerek/eltartott vonatkozásában?"

Hivatalos nincs, ellenzékit is csak akövetkező cikkben találatam, de ez nem részletezi a családra:

merce.hu/2019/12/30/bejelentette-varga-mihaly-a-2020-as-minimalber-es-berminimum-osszeget/

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.09. 13:05:46

@Muhammad Balfas:
"Ez a kókusz olyan az usákoknál , mint az egyetemi krampusz ?"

HAHA, te a campusra gondolsz, de a télapó segédjét írod! Micsoda idétlen fideSStroll vagy!!

A kókusz ( ang. Caucus) a demokrácia csúcsa (természetesen az USÁból származik), amikor a leadott szavazatokat addig-addig számolják, amíg a szponzoroknak megfelelő jelölt neve fel nem bukkan!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.09. 13:20:04

@6.Lenin:
"Éhes disznók más makkjáról álmodoznak."

Na vàrjál csak, amikor Pete Buttigeig lesz az USA elnöke, akkor a Zorbán kletrikálfasisztoid, ciszhetero Orbigarchiájának gyorsan befellegzik.
Andris Pártelnökúr már gratulált is Buttigieg úrnak a győzelemhez, egy rendkívül meleghangvételű telefonbeszélgetésben. Ebben a jövendjövendőbeli elnökúr megígérte, hogy a Zorbánrezsimet hozzágémkapcsozzák a "Gonosz Tengelye" aktához a CIA-ál!!!!
FideSStrollok szemeiteket Irána és Venezuelára vessétek és rettegjetek!!!
#mayorcheat #lgbtPeteforpresident

alöksz róz 2020.02.09. 14:23:24

@atomic power 1986DucaDuca: akkor nyilván a fogalmi meghatározással van a baj.
mit értünk alatta, egy hajléktalan csöves ennyiből már elég jól tud táplálkozni, oszt kb ennyi

6.Lenin 2020.02.09. 14:31:52

@R.V.J.:

"rendkívül meleghangvételű"

András úr is? (vibrációs üzemmódban érzékenyítették egymás vesszőjét?)
Ti is közben izgultatok, ki győz(ik)?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.09. 15:00:01

@6.Lenin:
"vibrációs üzemmódban érzékenyítették egymás vesszőjét"

miajóistent néztél má' megint a neten? nem félsz, hogy egyszer rádnyit az asszony???

nincs1itt 2020.02.09. 16:29:45

@alöksz róz: ott lehet a baj, csak azért majdnem értem, mert túl sok információt borítasz rám egyszerre! próbáld meg kisebb dózisokban. mert sajnos én lemaradtam a pénzsámán képző 2 hetes mesterképzőjéről....

nincs1itt 2020.02.09. 16:32:46

@atomic power 1986DucaDuca: ilyenkor szoktad arczal tompítani a pofára esést:
"Hivatalos nincs, ellenzékit is csak akövetkező cikkben találatam, de ez nem részletezi a családra:

merce.hu/2019/12/30/bejelentette-varga-mihaly-a-2020-as-minimalber-es-berminimum-osszeget/"

már varga mihály is ellenzéki???

nincs1itt 2020.02.09. 17:42:22

@alöksz róz: sejtettem. azért jó érzés tudni, hogy vannak, akik egy 3 cikkből álló kördiagramon láttatják a mindent is!

alöksz róz 2020.02.09. 17:43:16

@nincs1itt: ja látom már, mi a baj, nem megy az értő olvasás, hát így tényleg nehéz az alapfogalmak megértése.

de segítek mert rendes vagyok. varga mihály a minimálbér és a garantált bérminimum összegét jelentette be, nem a létminimumét. a létminimum összegét az ellenzéki policy agenda számította ki.

olvasni se tud a hülyéje, de azért megszakérti.
na guglizz ki valami frappáns választ

alöksz róz 2020.02.09. 17:45:46

@nincs1itt: az egyszerű modellből kell kiindulni, úgy könnyebb feldolgozni

nincs1itt 2020.02.09. 17:56:11

@alöksz róz: semmi baj, mert én nem is erről beszéltem. hanem arról, hogy varga mihályt nevezte troll társad ellenzékinek és "nem hivatalosnak". de egyébként ismét okos voltál és a gógli ismét a segítségedre sietett...
"az egyszerű modellből kell kiindulni, úgy könnyebb feldolgozni" ez természetes egy fidióta számára, ennél bonyolultabbat nem értene meg sokadikra sem. de ezt bizonyítod minden alkalommal, amikor a tényeket és érveket adagolod pipettával... de sajnos az eszköz viszont üres...

nincs1itt 2020.02.09. 18:11:42

@alöksz róz: ksh is segíti az egyszerű fidióta modelleket: "A Központi Statisztikai Hivatal 1991 óta évente közölte a számított létminimum értéket. 2015-ben a KSH bejelentette, hogy szakmai okok miatt nem folytatja a létminimum-számítás közlését."

alöksz róz 2020.02.09. 20:09:49

@nincs1itt: nem varga mihályt nevezte ellenzékinek és nem hivatalosnak, csak nem tudsz olvasni, azért gondolod. guglizni se kellett, csak elolvasni (lásd értő olvasás) a kommentelő hozzászólását meg cikket

papám, ne akarj addig bonyolultabb dolgokat megérteni (pláne megszakérteni), amíg az alapokat se bírod felfogni

alöksz róz 2020.02.09. 20:14:50

@nincs1itt: az említett 94 ezres összegnek nincs köze se a ksh-hoz, se a fideszhez. de kizárt h jó legyen szerintem.
26 ezret ad meg egy felnőtt dolgozó ember élelmiszer-kosarára

nincs1itt 2020.02.09. 20:24:11

@alöksz róz: ez így már csak magyarázkodás... de hagyjuk.
a 94 ezer az most mi? 26 ezer az havonta? gondolom alkohol és dohányáru nélkül.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.09. 20:26:40

hú b+
ez a nincs1ész butább mint a taga
úly világcsúcs!

alöksz róz 2020.02.09. 20:47:02

@nincs1itt: a 94k a létminimum lenne.
havonta. pia cigi nélkül, de kávéval :-)
hússal gyümölccsel sajttal minden ilyesmivel együtt.
kizárt h kijön 26 ezerből.

nincs1itt 2020.02.09. 20:48:00

@alöksz róz: öreg, mióta rugózol ezen? idézem amit, megpróbálsz kidumálni:

"Mivel nincs hivatalos adat a létminimumra, ezért az ellenzéktől vettem az adatot:

merce.hu/2019/12/30/bejelentette-varga-mihaly-a-2020-as-minimalber-es-berminimum-osszeget/"

a merce.hu tényleg nem tekinthető fideszesnek, viszont varga mihály szerintem, elég hivatalos , viszont nem annyira ellenzéki...
a létminimum számítását nem közli a ksh 2015 óta, tehát kedves troll társad, hogy finom legyek, csúsztatott....

nincs1itt 2020.02.09. 20:51:26

@alöksz róz: OK, így már világosabb, nem ismerem a mo.-i árakat, egyszer már megpróbáltam vi. lenyinból kiszedni, de csak mellébeszélt.
szóval 26 ezer az kevés? egy hónapra 1 felnőttnek? ez kb 76 eur, itt olyan 100-150 között számolnék, persze piacigi nélkül...

alöksz róz 2020.02.09. 21:11:56

@nincs1itt: amit én tudok, az alapján az alap élelmiszerárak között kicsi a különbség, annyi h a gyümölcsök ott jóval drágábbak.
(egyéb háztartási cikkek meg ugyanannyiba kerülnek, de ez mondjuk nincs is benne a 26 ezerben)

alöksz róz 2020.02.09. 21:16:20

@nincs1itt: az a 100-150 a teljes kiegyensúlyozott étkezést fedezi? úgy értem céges kaja ilyesmi nem ér, mondjuk otthon vagy 1 hónapig és mindent magadnak veszel

nincs1itt 2020.02.09. 21:19:24

@alöksz róz: a gyümölcsökről sincs összehasonlítási alapom... de a húsok nevezhetőek kifejezetten olcsónak felénk(bayern)... kb 10 euró/kg a borjú.

nincs1itt 2020.02.09. 21:34:16

@alöksz róz: kb elég, a céges kantin még ennél is olcsóbb pl. mi étkezdénkben egy adag étel: 2 szelet sült hús vagy hal + köret + 1 üdítő 3,75... ez persze "dotált" ár. étteremben 2 főre leves + főétel+ ital kb 30 eur. na persze, ez lehet sokkal több is...
de 150 eur az teljesen elegendő 1 főnek, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. nem szabad elfelejteni, hogy az átlag német nem tud főzni!

nincs1itt 2020.02.09. 21:43:41

@alöksz róz: mondok árakat, 1 liter tej, ha a termelőtől veszed tejautomatából 1 eur, 1 kg kenyér 1,49-4 eur. 100 gramm "párizsi" 0,75-0,99. 2,5 kg krumpli 1,99, sajt 1kg 4-6 eur. egyéb zöldségek vagy darab áron vannak, 1-1,5 eur között, káposzta, karalábé. paprika paradicsom szintén ilyesmi áron van de kilója. tojás 10 db 1,75, főtt tojás 6 db 1,50. a húsok 5-15 eur/kg. na gyümölcsökről lövésem nincs, az a zasszony reszortja. 1 liter snapsz 15 eur, ez a helyi 40-50-60%-os. egy rekesz sör(20), 8-15 eur. na cigi az 6 eurtól

alöksz róz 2020.02.09. 22:39:02

@nincs1itt: tej 300, kenyér 250-500, nosztalgia kifli 70 ft darabja, kakós csiga 350, krumpli kilója 270, paradicsom paprika idénytől függnek, most 8-900 ft/kg, karalábé 270/db, karfiol 700/db, cukkini 800/kg
sajt 1500-tól, felvágott kilója szerintem már 7-800 forinttól kapható (de ilyet nem vesz normális ember), ezeknél a minőséget szerintem össze se lehet hasonlítani a némettel.
10 tojás mérettől egyébtől függően 400-700, filézett csirkemell 1400, sertéscomb 1500, leggagyibb öreg marha darabolt húsok 3000/kg-tól.

alöksz róz 2020.02.09. 22:41:51

@nincs1itt: most minek ragaszkodsz a hülyeséghez, tarkón csaptad magad a forgóajtóval oszt ennyi

alöksz róz 2020.02.09. 22:44:51

@nincs1itt: és havonta 3 kiló hússal számolnak a fogyasztó kosárban :-)

nincs1itt 2020.02.09. 23:01:31

@alöksz róz: na akkor téged meg orrba baxarintott ugyanaz a forgóajtó! 1:1 oszt' ennyi...
össze akarsz zavarni mi? forintozol itt nekem... tehát kb pariban vannak az árak, persze mo. egy hangyafasznyit olcsóbb. mert ott megterem sok minden ami itt nem...
de ahogy mondtam volt, a dzsídípí arányos vásárlóerőért cserébe egy darab virslit sem kapsz. tehát a magyar minimálbér az felfelé kerekítve 2 eur/óra, a német 2020 jan.-tól 9,35 eur/óra. ezért ugatom (faterom után szabadon), hogy 1 órai munkabérből mennyi kenyeret, hány kiló húst, mennyi üzemanyagot tud venni a proli, na az a vásárlóerő
3 kg hús/hó az 10 deka/nap... megafaxom...

alöksz róz 2020.02.09. 23:22:35

@nincs1itt: ez az amúgy amire hivatkozott, csak hogy ne pofozd magad tovább
policyagenda.hu/wp-content/uploads/2019/06/L%C3%A9tminimum-%C3%A9s-t%C3%A1rsadalmi-minimum-el%C5%91zetes-adatok-2018.pdf
itt szerepel 2018-as adatként a 94 ezer (erre helytelenül hivatkozott a duca) de az élelmiszer 26 ezres értéktől eltekintve nem részletezik, és már szerintem az se jó
meg a lakhatás hogy a faszomba jön ki belőle, azt sehogy se bírom felfogni

nincs1itt 2020.02.09. 23:29:32

@alöksz róz: na ez a különbség a dájcse gógli és magyar gógli között... na de sebaj! csak azért, hogy többször ne kelljen kellemetlen helyzetbe kerülnöd, megismétlem: a ksh 2015 óta nem közli a létminimum számítást....
94 ezerből enni meg lakni is? na ez izgalmasan hangzik... 26 ezer az étel... akkor mennyi a lakhatás + munkahelyre utazás...

alöksz róz 2020.02.09. 23:49:34

@nincs1itt: "csak azért, hogy többször ne kelljen kellemetlen helyzetbe kerülnöd, megismétlem: a ksh 2015 óta nem közli a létminimum számítást" - és? tudja mindenki.
ott volt leírva a cikkben, h ki csinálta (nem varga mihály beszélt róla).

köze nincs a valósághoz.. és ez nem a 47 ezerből meg lehet élni duma, hanem az 'ellenzéki' variáció, amelyik valószínűleg nem szeretne túl keveset megállapítani a minimálbérhez képest

nincs1itt 2020.02.10. 00:12:39

@alöksz róz: gyaníthatóan hasonló számítást alkalmazva mint a ksh... tehát duca kollegád, nem először, került kényelmetlen helyzetbe, te legalább vetted a fáradtságot és igyekeztél kidumálni... kezdjük érteni egymást.
tudod csak egy olyan "politikus" van mo.-on akit még o.v.-nál is jobban rühellek az gy.f.!
bajnai határozatlan kispap, bizonytalan persely elszámolással... d209, szót sem érdemel, horn egy kicsit bonyodalmasabb kérdés, antallt hagyjuk inkább...
a mellékszereplők már a süllyesztőben.
és nem látom a nyomát sem, hogy bárki a fent említetteknél jobb lenne. na ez siralmas!

István Tamasi 2020.02.10. 06:54:49

@atomic power 1986DucaDuca:
Mekkora is ma az államadósság összege? Oly nagy amilyen még soha nem volt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.10. 07:38:53

@István Tamasi: Sajnos kedves demagóg kommentelő, ezzel a butasággal már feleslegesen házaltok, hiszen már a CEU-s, liberális közgazdászok is megírták, hogy a nominális államadósság fetisizálása szakmaiatlan vulgárközgazdaságtan:

"Hogy igazságot tegyünk, először is azt kell tisztázni, hogyan is mérjük az államadósságot. Ezt országok esetében a gazdasági teljesítőképességhez viszonyítva szokták mérni. Olyan ez, mintha a saját adósságunkat nem forintban mérnénk, hanem az éves jövedelmünk százalékában. Ez azért előnyös, mert egyértelművé teszi, hogy az ország mennyire könnyen tudja visszafizetni az adósságot. Tehát mindenki azt figyeli, hogy az államadósság hány százaléka az ország éves össztermelésének (GDP). Ez az az adósságmutató, amely az MSZP-kormány nyolc éve alatt 51,9 százalékról 77,8 százalékra növekedett, majd a Fidesz nyolc éve alatt 2017 végére 73,6 százalékra csökkent. (...)

Jól látható, hogy a gazdasági növekedés és az infláció együttes adósságcsökkentő hatása hasonló volt a két kormányzat alatt. A nagy különbség, hogy a Fidesz nyolc éve alatt sokkal kisebb volt a hiány, tehát az új adósság felvétele, így a GDP-arányos adósság összességében csökkenhetett. Ez nem magyar sajátosság, nemzetközi trend, hogy az országok ritkán fizetik vissza az adósságukat, inkább „kinövik” azt."
index.hu/gazdasag/defacto/2018/05/31/akkor_most_no_az_allamadossag_vagy_csokken/

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.10. 07:48:16

@nincs1itt: "a ksh 2015 óta nem közli a létminimum számítást....
94 ezerből enni meg lakni is? na ez izgalmasan hangzik"

A "létminimum számítás" (sic!), abban a formájában, ahogy azt a KSH csinálta, amúgy is totál értelmetlen volt.

Nyilván 2018 óta volt némi áremelkedés, ezért a 94 eFt-ot némileg fölfelé kell korrigálni (aligha meglepő), ha ugyanazt a kosarat nézzük most 2020 elején. De így is valószínű, hogy a nettó minimálbér (107 eFt) ezt már eléri, miközben mondjuk a közmunkások javadalmazása vagy a minimálnyugdíj ennél alacsonyabb.

És hát akármennyire izgalmasnak hangzik is neked (gondolom a német árszínvonal ismeretében), hogy ennyi pénzből enni meg lakni is lehet, megsúgom, hogy Afrikában százmilliónyi kuntakinte ennél még kevesebb pénzből tudja megoldani az étkezést, lakhatást; sőt még szaporodnak is, mint a nyulak.

Azaz ez távolról sem a "lét" minimuma, csak egy önkényes jószágkosár aktuális forintára volt...

alöksz róz 2020.02.10. 08:44:57

@Szergej Szergejevics Szergejev: papám, senki se mondta, hogy azt jelenti, mennyiből lehet életben maradni

István Tamasi 2020.02.10. 09:04:46

@Szergej Szergejevics Szergejev: Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya - mivel a költségvetés évente veszteséges - az inflációval csökkenthető, de az infláció leginkább az alacsony és közepes jövedelműeket sújtja leginkább, ők fizetik meg az árát és nem a magas jövedelműek.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 09:07:56

@alöksz róz:

"itt szerepel 2018-as adatként a 94 ezer (erre helytelenül hivatkozott a duca) de az élelmiszer 26 ezres értéktől eltekintve nem részletezik, és már szerintem az se jó
meg a lakhatás hogy a faszomba jön ki belőle, azt sehogy se bírom felfogni"

Valójában nem én hivatkoztam a létminimum adott értékére, hanem a Magyar Szakszervezeti Szövetség hivatkozik a Policy Agenda elemzésére. Ez több tudósításból, online cikkből is egyértelműen kiderül. Ez a 94.820 Ft a legutóbbi adat, melyet a szakszervezet felkérésére számítottak ki, majd ezt több ellenzéki orgánum kritika nélkül átvett. Ennek az értéknek a realitásával nem nekem kell foglalkozni, ez az ellenzék dolga.

Egyébként csodálom a türelmed, amikor inkompetens kommentelőkkel ennyi ideig képes vagy vitatkozni.

alöksz róz 2020.02.10. 09:40:02

@atomic power 1986DucaDuca: helytelenül 2020-as adatként említetted, így jobb? :-)
nem a te dolgod, de véleményed lehet róla. azért kérdeztem h mit jelent, meg mivel versenyez a két számjegyű béremelkedés

megvan a maga szépsége ennek is :D

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 09:55:10

@István Tamasi:

"Mekkora is ma az államadósság összege? Oly nagy amilyen még soha nem volt."

Nominális értékben! GDP arányosan meg csökkent 12-13%-al 2010 óta!
Ezen belül a devizaadósság 50%-ról 30%-ra csökkent, és ez a lényeg, mert így kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a külföldnek.
Japán a világ legeladósodottabb országa: GDP arányosan 238%. Mégsem aggódnak, mert a lakosság felé van az állam eladósodva.

Neked az a bajod, hogy nőtt a nominális államadósság-egyébként a KKE országokhoz képest sokkal mérsékeltebben-én meg azon csodálkozom, hogy az ország ilyen örökség után még elég rendesen működik.

Gondolj bele:

2010 után ki kellett ennek a kormánynak fizetni 12,8 milliárd Ft IMF-EU hitelt, amit a balliberális kormány 2008-2009-ben elköltött a költségvetésben.

Meg kellett finanszírozni a lakossági devizahitelek forintosítását. Ez 8 milliárd eurót vitt el.

Az állam külső devizaadósságának csökkentésére fel lett használva az önfinanszírozási program keretében 9 milliárd euró.

Uniós transzferként kapott az ország a 2010-2020 közötti periódusra nettó 46.6 milliárd eurot. /15.200 milliárd Ft/.

Ha ehhez hozzáadjuk a MANYUP pénzt, 3.000 Ft, lesz 18.200 milliárd Ft.

Ebből a pénzből kellett gazdálkodni a kormánynak 2010 és 2020 között. Ez évente 1.820 milliárd Ft, azonban ki kell még fizetni ebből 1.200-1.300 milliárd Ft kamatot is az államadósság után.

Mennyivel tud gazdálkodni a kormány? Na ezért van adósság növekedés nominálisan.
Kénytelen hitelt felvenni, mert máshonnan nem tud előteremteni pénzt. Ahhoz, hogy a nominális államadósság is csökkenjen, ahhoz hosszú éveken keresztül többletesnek kellett volna lenni a költségvetésnek. Ez beláthatatlan szociális következményekkel járt volna és visszafogta volna a növekedést.

Na, akkor óbégattatok volna igazán!

Úgyhogy javaslom, ha problémád van a nominális államdóssággal, fordulj bátran a DK-hoz, és tegyél panaszt.

Egyébként megállapítom újólag, hogy el vagy maradva a korral.

Széchenyi már a 19. szd-ban megírta Hitel c. könyvében, hogy a magyar gazdasági életben milyen fontos a befektetés, a hitel. Hitel hiányában nincs korszerűsítés. A hitel hiánya gátja a modernizálásnak. Olvasgasd!

6.Lenin 2020.02.10. 09:56:01

@István Tamasi:

Kár, hogy a hozzád hasonlók nem értik a benne rejlő ösztönző hatást. A normális ember ezeken elgondolkodik, és rájön, hogy érdemes tanulni, dolgozni, mert akkor neki is jobb lesz.
A hozzád hasonló bunkók meg szép lassan eltűnnek a P-ba.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 10:03:08

@alöksz róz:

"helytelenül 2020-as adatként említetted, így jobb?"

2019. december 30-án írodott, ellenzéki online újság említette ezt az adatot. Valóban 2020-ra írtam ezt az értéket, de ha belegondolsz, ilyen alapon akkor 2019-es értékként is vitatható, mert a Policy -Agenda elemzése 2018-ra vonatkozólag adja meg az értéket.
Nem az én hibám, hogy az ellenzék ezt az adatot lobogtatja mind a mai napig!

István Tamasi 2020.02.10. 11:11:55

@atomic power 1986DucaDuca:
Jó hogy előjött a manyup 3000 milliárdja amit a fideszmaffia ellopott, mert az gyakorlatilag hitelnek számít hiszen azt az embereknek nyugdíj formájában részletekben mint egy klasszikus hitelt, vissza kell fizetni. Tehát az állam hitelállományához hozzá kell adni 3000 milliárdot.
Az is jó, hogy az IMF hitel előjött, mert annak 1/3-át már a fideszmaffia tapsolta el és amit a csüngőhasú suttyó kétszer akkora kamatozású drágább banki hitelekre cserélt. A dupla kamatteher miatt miért nem sivalkodnak a fideszmaffia médiacsahosai és bértollnokai?

István Tamasi 2020.02.10. 11:13:46

@6.Lenin:
Iljics. Az üvegkoporsódból nem látszik ugye, hogy kiknek jobb? A strómanoknak, családtagoknak és NER lovagoknak.

6.Lenin 2020.02.10. 11:23:59

@István Tamasi:

Én a környezetemben nagyon sok embert látok, akiknek jobb. A lustáknak, bunkóknak nem tudom, mert velük nem barátkozom, de látom, hogy vannak olyanok is, főleg a kocsmák környékén.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 14:10:13

@István Tamasi:

"Jó hogy előjött a manyup 3000 milliárdja amit a fideszmaffia ellopott, mert az gyakorlatilag hitelnek számít hiszen azt az embereknek nyugdíj formájában részletekben mint egy klasszikus hitelt, vissza kell fizetni. Tehát az állam hitelállományához hozzá kell adni 3000 milliárdot."

Barátom! Gyere vissza az alternatív valóságodból, mert ha sokáig ott maradsz, azt sem fogod tudni, hogy fiú-e vagy lány-e vagy!?

A lopás pontosan a MANYUP ideje alatt következett be! A költségvetésből kieső összeg 2009-re elérte a 354,1 milliárd forintos éves hiányt, ami már a GDP 1,4%-a volt. A MANYUP számlákon gyűlő pénzek nagyobb része nem a tagoké volt, hanem egyszerűen az állami nyugdíjjárulék egy részét csoportosították át ide, és ezt a járulékot vezették “névre szólóan”. Ettől azonbanmég az az állami nyugdíjjárulék része volt.

Tehát amit állítasz, annak pont a pandantja az igaz!

Az állam visszaállamosította azt, amit elloptak tőle és beforgatta az államadósság csökentésbe.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

Tetszik látni? 78 092,3 millió euróról 71 903,6 millió euróra csökkent a nominális államadósság 2010-ről 2011-re. 6188,7 millió euró közvetlen államadósság csökkenés. Ez a MANYUP 2945,3 Ft kétharmadának közvetlen államadósság-csökkentésre történő felhasználása miatt következett be. Pontosan 2017 milliárd ment közvetlen államadosság csökkentésre, költségvetési befizetésekre 459 milliárd, stratégiailag fontos cégek értékpapírjainak átadására az államnak 264 milliárd, reálhozam és tagi hozzájárulás /Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap/ 6 231 milliárd forintot fordítottak. Az adósságcsökkentés miatti kamatmegtakarítás pedig 2011 és 2013 között 284 milliárd forint volt. Ha az állam nem használja fel a MANYUP pénzt államadósság csökkentésre, akkor a GDP arányos államadósság elszállt volna 95-100%-ig, mivel adósságspirálban voltunk.

"Az is jó, hogy az IMF hitel előjött, mert annak 1/3-át már a fideszmaffia tapsolta el és amit a csüngőhasú suttyó kétszer akkora kamatozású drágább banki hitelekre cserélt."

Fogalmad nincs az IMF hitel történetéről. 20 milliárd euro volt a keret, ebből az MSZP kormány 14,2 milliárd eurót hívott le. A költségvetés lyukainak befoltozására 2008-2009-ben fel lett használva 12,8 milliárd euro. Az MNB 1,4 milliárd eurót vett fel 2008 végén az összegből.

Hol van itt az az egyharmad, amit a Fidesz kormány úgymond eltapsolt? Észnél vagy?

Tanulmányozd!

www.portfolio.hu/gazdasag/20160405/hatalmas-tehertol-szabadulunk-meg-mire-koltottuk-az-imf-hitelt-229691

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 14:12:04

@alöksz róz:

"azé ne sértődjél meg :D"

Á, dehogy. Nincs szándékomban!

István Tamasi 2020.02.10. 15:24:53

@6.Lenin: Nyilván sokat forgolódsz strómanok és NER-lovagok hátsója körül sőt belül.

István Tamasi 2020.02.10. 15:28:40

@atomic power 1986DucaDuca:
A MANYUP pénzek az emberek magánpénzei voltak ami a megkeresett jövedelmükből származott. Tehát az emberek magántulajdonú pénzeit lopta el a fideszmaffia elqrmánya.

6.Lenin 2020.02.10. 15:59:40

@István Tamasi:

Te, egy rendkívül szar életű, hülye fasz lehetsz élősúlyban. Mindenért, ami neked nem jön össze, másokat teszel felelőssé.
Látni, hogy akik után te is ácsingózol, mit csinálnak a megnyert önkormányzatokban, vagy mit is csináltak, amikor kormányon voltak. Nem tudnak mást most sem.
Arra jó volt ez az októberi kisiklás, hogy a fiatalabbak is észrevegyék, ezek tényleg ilyen balfasz, hazudozó, tolvaj banda.

István Tamasi 2020.02.10. 16:03:09

@6.Lenin:
Látom nagyon fáj az igazság amit 15:24:53-kor írtam.

6.Lenin 2020.02.10. 16:14:06

@István Tamasi:

Miért fájna, nem ismerek egyet sem, én hétköznapi emberek közt mozgok inkább. Onnan ismerek olyanokat is, amilyen te is lehetsz, egy irigy szar tróger.
Normális emberektől nem halottam olyasmiket, amit tőled olvasok, pedig van köztük sok baloldali, liberális érzelmű is, akiknek nem mindenben tetszik a jelenlegi, de az eredményeiket elismerik.

Tudod a normális úgy gondolkodik, ha ő lesz hatalmon , én is elismerjem, tiszteljem az ő munkáját, még akkor is, ha nem mindenben elfogadható számomra.
Sok tisztességes embert ismerek, akik az MSZMP tagjai is voltak (igaz kényszerből, de emberi mivoltukat soha nem adták fel. Sokan sajnos már nincsenek köztünk.
De, hogy ilyesmiket megérts, ahhoz te túl hülye lehetsz.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 16:14:22

@István Tamasi:

"A MANYUP pénzek az emberek magánpénzei voltak ami a megkeresett jövedelmükből származott. Tehát az emberek magántulajdonú pénzeit lopta el a fideszmaffia elqrmánya."

Kevered a szezont a fazonnal, a magánnyugdíj pénztárat az önkéntes nyugdij pénztárral.

Az állami nyugdíjjárulék egy része lett átvezetve a MANYUP-ba, adózatlanul, és nem új befizetések történtek, már adózott formában , mint az önkéntes nyugdíj pénztárakban.
Téged az téveszt meg, hogy az állami nyugdíjjárulék átvezetett részét névre szólóan vezették de ez nem a tag pénze volt, hanem továbbra is az állami nyugdíjjárulék részét képezte, hiszen a magánnyugdíjpénztárba a befizetéseket a munkavállalói járulék megosztásából fedezték.

A pénz nyugdíjjárulék jogcímen érkezett, tehát továbbra is az állam rendelkezhetett felette.

Azoknál. akiknél történtek saját, adózott jövedelmükből is befizetések a MANYUP számlájukra, ott már a saját pénzük is a számlára került. Azonban az állam ezeket a befizetéseket visszafizette.

István Tamasi 2020.02.10. 16:29:47

@atomic power 1986DucaDuca:
Akár adózott akár bruttó, de az emberek jövedelme volt amit a munkájukért kaptak és amit a MANYUp-ba fizettek be amivel az állam csak akkor rendelkezhet ha ellopja. Például az SZJA is az ő pénzük, mert ha nem az ő pénzük lenne akkor az államnak nem lenne jogalapja, hogy megbüntesse azokat akik az SZJA-t és/vagy a nyugdíjjárulékot nem fizetik be, más pénzének a be nem fizetéséséért nincs jogalap büntetni.

István Tamasi 2020.02.10. 16:33:07

@6.Lenin:
Igen, fájt neked az igazság nem kicsit, nagyon. Különben nem reagáltál volna heves káromkodásokkal.
A csüngőhasú suttyó és bandájának munkájából a lopás nem érdemel semmi tiszteletet.

6.Lenin 2020.02.10. 16:45:22

@István Tamasi:

Csak leírtam, hogy mit gondolok valójában. De látom, még most sem érted. Miért is tiszteljelek, vagy ismerjem el amit írsz, ha te sem azt teszed.
Írd le, hogy mivel nem értesz egyet, mit csinálnál jobban, minősítgetések nélkül. Talán hamarább elgondolkodnék azon, hogy hátha neked van mégis igazad. Így nem.
Nincs jogod 3 millió szavazót hülyének nézni, amikor pont te bizonyítod, hogy inkább te lehetsz az. Hiszen nem kínálsz helyette elfogadhatóbbat.
Nekem a személyed ellen semmi bajom, hiszen valójában nem ismerlek, de amit itt mutatsz magadról, az szomorú. Csak ennek alapján tudlak elhelyezni. Mutass mást, és korrigálni fogom a véleményem. Nem rajtam múlik.

István Tamasi 2020.02.10. 17:01:25

@6.Lenin: Nagyon hosszó a lista hogy mit csinálnék másként, jobban. Csak néhányat sorolok fel:
- nem építenék üres stadionokat amíg az eü és az oktatásügy olyan szarban van mint most
- nem pocsékolnék tíz és százmilliárdokat külföldre csak hogy néhány szavazatot kapjak
- nem engedtem volna a vejemet nyilvánvaló csalásokat elkövetni és ha elkövette volna akkor nem tartanám vissza az ügyészséget hogy eljárást indítson
- nem folytatnék százmilliárdokért hazug és uszító propagandakampányokat
- nem csináltam volna strómant és az ország leggazdagabb emberét egykori osztálytársamból
- nem röpködnék közpénzen külföldi focimeccsekre
Hirtelenjében elég ennyi?

István Tamasi 2020.02.10. 17:04:54

@atomic power 1986DucaDuca:
A fizetési jegyzék így kezdődik: Az ön tárgyhavi keresete .... forint.
Tehát az övé, nem a szomszédé, nem a pirézeké. Az ő pénze.
Hol van az évekkel ezelőtt beígért nyugdíjtőke kimutatás?

6.Lenin 2020.02.10. 17:15:54

@István Tamasi:

Ez egy elfogult vélemény, ami azt tükrözi, hogy fogalamad sincs egy ország irányításáról, a valós költségvetésről, nemzet politikáról.
Vagy az ország ellenirányuló külföldi ellenérdekeltségből fakadó nyomás gyakorlásról, általában a politikáról érdekekről sok mindenről.

Leírsz egy propaganda szagú, irigységre, alapozott, megtévesztett ember véleményét.
Semmi bajom vele, jogod van hozzá, de nincs sok értelme.

Hasonló, mint az őszi önkormányzati választás előtt ígérgetések, győztek néhány helyen, aztán két kézzel nekiestek a közpénzt ellopni, úgy, hogy valójában még semmi mást nem csináltak. Azóta se.

Érdemi vitára alkalmatlan.

István Tamasi 2020.02.10. 17:29:46

@6.Lenin: Ha a leírtakat elfogult, érdemi vitára alkalmatlan véleménynek tartod akkor azzal csak azt bizonyítod, hogy igaz volt amit 15:24.53-kor írtam

6.Lenin 2020.02.10. 17:41:10

@István Tamasi:

Nincsenek bizonyítva, hogy törvénytelen amikről írsz. Nyilván igyexik minden politikai erő, pláne hatalmon, olyanoknak adni pozíciókat, akikben megbízik.

Be kell bizonyítani, hogy bűncselekmény amit tesznek, vagy majd a választók eldöntik, hogy miként is "értékelik" az általuk végzett munkát.

Ezek így mennek önkormányzati szinten is. Kormányon is.

Az egészségügy, oktatás meg mindig az ellenzék legfőbb kritizált ágai a kormánynak, mert azt még sehol a világon senki se tudta megoldani, mert években mérhető még a jobbítás is, és az emberektől függ, nem a kormányoktól. De ezen rugózik minden hülye.
A hülyék meg be is veszik, hogy majd ők megoldják. Nem fogják, senki, esetleg valamit, valahol javítgatni rajta.

Én örülnék a legjobban, ha lenne egy valódi alternatíva a kormánnyal szemben, mert akkor mindenki másként dolgozna, vagy lenne arra kényszerítve.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.10. 17:53:38

@István Tamasi:

"A fizetési jegyzék így kezdődik: Az ön tárgyhavi keresete .... forint.
Tehát az övé, nem a szomszédé, nem a pirézeké. Az ő pénze."

Magyarország Alaptörvénye meg ezt írja:

XXX. cikk

(1) Teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez.

Az SZJA törvény pedig így kezdődik:

Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségéből kiindulva az Országgyűlés a következő törvényt alkotja.......

Tehát a kereset a tied, de az állam ebből elvon adók, járulékok formájában. Az már csak volt a tied.

2011-ben nem történt más, mint hogy az állam a neki befizetett pénzeket áttette az egyik zsebéből a másikba. Az állam hozta létre, majd ő is vette el, ehhez joga volt.

A befizetett pénznek csak az a része volt a tiéd, ami után adóztál. Az állami nyugdíjkasszából átvezetett pénz hozama később a tied lehetett, és arra volt jó hogy nyugdíjjogosultságot szerezz vele, de a tőke az államé.

Nem érted, mi?

Komolyan kérdem, te már Strasbourg döntését sem tudod elfogadni?

nincs1itt 2020.02.10. 21:31:07

@atomic power 1986DucaDuca: látom azért olyan "bátor" nem vagy, hogy nekem címezd az "inkompetens" jelzőt... maradjunk annyiban, hogy 2 hetes pénzsámán képzővel nem okoskodnék olyasmiről, amit hozzáértők(nem én, természetesen) 1991-2015-ig fontosnak tartottak kiszámolni és közzétenni. majd érdekes módon, amikor a siker-propagandának (az én időmben ezt agitprop-nak nevezték) kellemetlenné vált a valóság, nagy igyekezettel "értelmetlennek" és "szakmaiatlannak" kiáltotta ki a ksh is. megértem az igyekezetedet, mert élned is kell valamiből. arról sajnos nem én tehetek, hogy ez az egyetlen megoldás számodra.

nincs1itt 2020.02.10. 21:33:19

@alöksz róz: bizony, kinyílik a világ...

nincs1itt 2020.02.10. 21:36:25

@atomic power 1986DucaDuca: most akkor fuss neki még egyszer. mert bizony a manyupot, a költségvetési lyukak foltozgatására használta fel kuszaszem és el chapo... abból a mai napig, egyetlen munkavállalónak semmiféle elszámolás, jóváírás nem jutott... pénzről nem is beszélve...

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.10. 21:48:08

@nincs1itt: Ezt rosszul tudod – szerintem azért mert nem Magyarországon laksz.

Akik átléptek az állami, kötelező magánpillér nélküli rendszerbe, azoknak a magánnyugdíjpénztár-tagoknak, ahol a manyup-nak volt +hozama, az átlépés előtt a tagok számára ki kellett fizetniük, és ezt meg is tették (a tőke lett az államé, de ez tudott dolog volt); amit cserébe kapott a "munkavállaló", az a "váromány", hogy állam bácsi nyugdíjas korában nyugdíjat fog neki fizetni.

nincs1itt 2020.02.10. 22:58:46

@Szergej Szergejevics Szergejev: figyelj, én olyan országban élek meglehetősen hosszú ideje, ahol szintén létezik a magánnyugdíj pénztár fogalma. elég hasonló formában, mint a mo.-i volt. itt az állam adó kedvezménnyel "jutalmazza" azokat, akik ezekbe a "pénztárakba" belépnek. ez úgy néz ki, hogy a befizetett(maximált) összeg adótartalmát az állam hozzáteszi a megtakarításodhoz. értsd: a jövedelmed azon része után, amit ebbe a kasszába fizetsz, a levont adót átutalja a kasszának. a tőke, bizony nem az állam tulajdona, hanem azoké, akik azt befizették.
a "váromány" az bizony kö-te-le-zett-ség, nem adható, amennyiben a munkavállaló befizette a megfelelő járulékokat, tehát ez nem az állambácsi jóindulatától függő "adomány"!!!! mivel a hozam, az csak tőke esetén értelmezhető, tehát, ismétlem a tőke is a befizetőt illeti.
de neked megfelel a fideszes tolvajlás...

alöksz róz 2020.02.10. 23:01:56

@nincs1itt: tőled? :D
papám, a rekeszizom, az nyílik meg a röhögéstől téged olvasva

alöksz róz 2020.02.10. 23:04:09

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Ezt rosszul tudod" - mert mit tud jól?
"szerintem azért mert nem Magyarországon laksz" - szerintem meg azért mert segghülye.

nincs1itt 2020.02.10. 23:12:21

@alöksz róz: te sanyi, te olyan okos vagyol... ja, nem! mert ennél messzebb nem jutottál egyetlen témában sem, hogy mindenki más hüjje!!! egyszer, csak egyszer csillantsd meg tudásod kincses kamráját...
tudod, te vagy az igazi "szájkaratés" az italbolt kupolatermének szórakoztató központja... tudod, ha góglizol akkor meg fogod találni!
te tudsz bármit? mert eddig jelét nem merted mutatni... pedig tényleg igyekeztem magas labdákat adni. de mit lehet tenni, ennyit tudsz...

alöksz róz 2020.02.10. 23:15:54

@István Tamasi: mennyit fizettél te, mennyit a cég, és hova? hány százalékot tett volna ki a magánnyugdíj a teljes nyugdíjból?

alöksz róz 2020.02.10. 23:17:40

@nincs1itt: má csak a benny hill zene hiányzik a szakértéseid mellé

nincs1itt 2020.02.10. 23:24:28

@alöksz róz: azt sem veszed észre, hogy én a troll-társaiddal ellentétben nem "szakértek".
mivel nem ismered az önálló gondolkodást, csak az ostoba kötekedést. de azt is csak amatőr szinten műveled. csak egyszer merészkednél odáig, hogy kifejtsd a saját a véleményed. de ilyen eddig nem fordult elő. legfeljebb valakinek "kontrázol". de van igazságod is! ha nem vállalod a véleményed, a saját (önálló gondolataidat) akkor nem fordulhat elő, hogy tévedsz. sanyi, kellemetlen ezt mondanom, de te ritka ostoba valaki lehetsz...

alöksz róz 2020.02.10. 23:30:18

@nincs1itt: és még így sokkal több értelmes dolgot írok és még így is nagyságrendekkel okosabb vagyok mint te, látod ez a szomorú :D

nincs1itt 2020.02.10. 23:34:44

@alöksz róz: nem ez a szomorú, hanem az, hogy ezt elhiszed magadról. egyetlen értelmes sort nem olvashattam tőled, kivéve bárki hülyézését.
sokszor kértelek, hogy bizonyítsd ezt a teljesen téves önképet. nem tetted. most is csak azért válaszoltál, hogy foglalkozzon veled valaki. sajnos egyetlen épkézláb gondolatod sincs. ezt próbálod bármi áron takargatni. szerintem köss a nyakadba szalonnát, rántotthúst és akkor a kóbor kutyák legalább értékelni fognak.

alöksz róz 2020.02.10. 23:39:03

@nincs1itt: arról nem tehetek h nem tudsz olvasni

nincs1itt 2020.02.10. 23:42:39

@alöksz róz: te semmiről nem tehetsz! de azért egyszer szolgáltathatnál olvasni valót is! olyasmire gondolok, amit magadtól ötlöttél ki. az sem baj ha nem hibátlan! majd elnéző leszek és beszélgetek veled róla!

alöksz róz 2020.02.11. 00:50:18

@nincs1itt: nem is tudsz beszélni, csak karattyolni
süti beállítások módosítása