B1 blogcsalád



Extrém módon megnőtt az orosz anyanyelvűek száma Magyarországon

2019. december 01. - nickgrabowszki

Németh Szilárd összehívta a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjét. nsz_12_1.jpg

December elsején Dunai Hullám (Dunayskaya Volna) néven indult el egy új online rádió, amely a Magyarországon élő orosz anyanyelvűek tervez zenei műsort szolgáltatni. A rádió közleménye szerint

az elmúlt évek során Magyarországon extrém módon megnőtt az orosz anyanyelvűek és az oroszt második nyelvként beszélő külföldiek aránya,

akik között belaruszokat, ukránokat, kazahokat, azerieket, örményeket és grúzokat is szép számmal találni. Ezek az emberek a legkülönfélébb társadalmi- és korosztályból érkeztek: befektetők, nagyvállalkozók, középosztálybeliek, gyári munkások és diákok. Budapesten és a nagyobb vidéki városokban mindennap hallani orosz nyelvű párbeszédet, ez a jelentős tömeg pedig komoly vásárlóerőt is képvisel a magyar kis- és nagykereskedelem számára.

A közlemény azonban több kérdést vet föl, mint amennyit megválaszol.

  • Például az nem teljesen világos, hogy mi szükség van egy magyarországi orosz nyelvű online rádióra, amikor az orosz média online és műholdon is könnyen hozzáférhető Magyarországról.
  • Az sem egyértelmű, hogy miért hangsúlyozzák a magyar vonatkozást, amikor a rádió maga .eu-s domain alatt fut.
  • Továbbá, hogy van-e hozzá köze az orosz államnak (mert a .hu-s domain hiánya arra utal, hogy az Orbán-rezsimek nincs).

Az is érdekes lehet, hogy mit szól ahhoz az évek óta harsány migránsellenes uszítást folytató Fidesz, hogy - a Dunayskaya Volna szerint - "extrém módon" megnőtt a magyarországi oroszok és egyéb volt Szovjetunió-beliek száma.

Németh Szilárd vasárnap be is jelentette, hogy összehívta a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjét. De rögvest kiderült, nem az oroszok, hanem "az egyre erősebb migrációs nyomás miatt", bár tulajdonképpen teljesen ok nélkül, mert - mint ő maga közölte -

egyelőre még rendezett a helyzet.

Amiből azért látszik, hogy a Fidesznek a valódi, Magyarországot érintő bevándorlásról egy szava sincs, csak a kitalált ellen küzd vehemensen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6715333112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.02. 16:34:42

@ZX: keversz valamit
az a gyurcsótány-görényi szemkilövetők sajátja

morph on deer 2019.12.02. 16:47:32

@Muhammad Balfas:
“ Miért most kezdtek el rajta őrjöngeni..?”

Te kis kiváncsi!
Ha kevésbé lennél gyagya, akkor talán sikerülne felfognod, hogy én - csak így, egyes szám első személy, - a te információd kiegészítéseként szóltam hozzá, őrjöngésről szó sem volt!
Még.

Hogy a kérdésedre is válaszoljak: DE! (Majd szólok neki, ha legközelebb összefutunk egy sakkpartira.)

Viszont most a jelenlegi kormányzat felel a szabályozásáért, végrehajtásáért, folyósításért, stb., szóval csak nekik lehet szólni, ha már...
De gondolom, hogy a jelenlegi qrvajó viszony az ukránokkal nem indokolja a felülvizsgálatot, az a Szijjártó pubi handabandázásait érdemelte még csak ki, úgy látszik.

Bár, ha jobban megnézzük, akkor az is kiderül, hogy az oroszokkal ugyanez a helyzet, és nem lehet egyiket a másik nélkül csesztetni, mert esetleg Vlagyimir rátapos viktorka tökére, és akkor jaj!

Kis idézet az államkincstár oldaláról, (figyeld csak meg a hivatalok nevét, amelyekre hivatkozik! Egyik sem kádári!):

“A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása alapján az Azerbajdzsáni Köztársaság, a Belorusz Köztársaság, Grúzia, a Kazah Köztársaság, az Örmény Köztársaság, a Tádzsik Köztársaság, a Türkmén Köztársaság, az Üzbég Köztársaság és a Kirgiz Köztársaság az Egyezmény vonatkozásában nem tekintik magukat a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége jogutódjának, és nem alkalmazzák az Egyezményt, ezért az Egyezmény alkalmazására kizárólag az Oroszországi Föderáció és Ukrajna vonatkozásában van jogi lehetőség.“

Aranyos, nem?
“Éljen az egy és megbonthatatlan...” mi?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.02. 16:49:07

@taga20: Szerintem a rezsiszilárd lehet a kép felirata alapján. :-)

Cycmen 2019.12.02. 16:51:04

@harakiri: Amúgy lesz megint valami választás? ..vagy megint valami nagy lopás készülődik, hogy a pacalarcú sziszi megint elővette a migráns-kártyát?...................

.www.origo.hu/itthon/20191201-nagyobb-migransaradat-johet-mint-2015ben.html

Migráns kártya?

ZX 2019.12.02. 16:56:06

@Cycmen: Már itt vannak. Fehérváron az összes munkásjáraton már szinte csak ukránok vannak.

Eszti.... 2019.12.02. 16:58:18

De lehet, hogy idén több lesz a migráncs. Meg lehet, hogy kevesebb, vagy ugyanannyi. Minden lehet, igaza van az órigónak.

nincs1itt 2019.12.02. 17:01:43

@atomic power 1986DucaDuca: nem fogom megint elökeresni a pestisracok irasat.
blatter-t tenyleg nem... ahogy a meg egyetlen mo.-i korruptot sem, tehät nyilvänvalo, hogy ärtatlanok...
pl a katari fodbal mizeriäban is teljesen...
söt platini, talän ott sem volt.
nem äll neked jol a szervilitäs

ZX 2019.12.02. 17:03:38

@Cycmen: Jaaa, hát ha a Bakondi mondja.... Muhhahahaha.

harakiri 2019.12.02. 17:17:46

@Cycmen:

Origo.....neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee....miért nem mindjárt 888...

hallod....sziszi kijelenti, hogy jönnek a migránsok, erre lehoz az origo egy cikket, alátámasztva annak az egysejtű faszságait, majd ezt belinkeled ide, hogy alá legyen támasztva?

Heeeeeeeeeeeeeeeeee?????

Sztem orbán, a déli nyitással, offshore cégeken keresztül pénzeli a csempészeket, hogy még több migránst hozzanak, hogy mindenki rettegjen, hogy igaza legyen, hogy legyen miről írni, hogy még több pénzt tudjon lopni...etc....
Sztem ez az igazság!

nincs1itt 2019.12.02. 17:19:16

@Cycmen: legaläbb te ne legyel ekkora... mert tavaly is kb ennyi menekült volt a törököknel, majd nemreg bevonultak eszak sziriäba es hirtelen megint nött a menekültek szäma...
nemeth szilärd es bakondi... khm. kb olyanok, mint szekeres imre szeszkredenc volt...

Muhammad Balfas 2019.12.02. 17:23:16

@morph on deer: Vagyis most az a gondod,hogy a tadzsikok,türkmének,üzbégek nem kaphatnak? Hány ukrán él jelenleg a lehetőséggel? Mutass már valami konkrétumot.

Muhammad Balfas 2019.12.02. 17:26:17

@ZX: Törökország felé minek..?Egyébként is nem az államot alapítani akaró kurdokat támadják? Hány kurd van az illegális migránsok között?

atomic power 1986DucaDuca 2019.12.02. 17:27:17

@nincs1itt:

"nem fogom megint elökeresni a pestisracok irasat.
blatter-t tenyleg nem... ahogy a meg egyetlen mo.-i korruptot sem, tehät nyilvänvalo, hogy ärtatlanok...
pl a katari fodbal mizeriäban is teljesen...
söt platini, talän ott sem volt. nem äll neked jol a szervilitäs"

Szóval a jogállam egyik alapvető jogintézményét nem fogadod el, mely tiltja a bűnösség vélelmét. Diktatúrákban szokás ennek az ellenkezője, amit te is magadénak vallasz a hozzászólásod alapján: azaz szerinted a bűnösséget kell vélelmezni, az alany bűnösnek tekintendő mindaddig, amíg ártatlanságát nem bizonyítja!! Gratulálok!

nincs1itt 2019.12.02. 17:40:58

@atomic power 1986DucaDuca: sajnälom, de teljesen felesleges... blatter = fifa = korrupcio.
ez van, ha eliteltek, ha nem. ez mär csak szerecsen mosdatäs a reszedröl.

nincs1itt 2019.12.02. 17:43:38

@Muhammad Balfas: nevedhez melto a reakciod. eszak sziriaban kurdok is elnek, meg szirek es egyeb nepcsoportok is. ha erdogan megtämadja a kurdokat, akkor az a häboru a többi ott elöt is erinti... ja, erdogan külföldön hajtott vegre katonai akciot, egy neki nem tetszö nepcsoport ellen. bravo balfas!

Muhammad Balfas 2019.12.02. 17:45:08

@atomic power 1986DucaDuca: Az ártatlanság vélelme csak Czeglédy Csabinak jár..(Akit ráadásul korábban egyszer már jogerősen elítéltek adócsalásért..)

Muhammad Balfas 2019.12.02. 17:47:26

@nincs1itt: És arra menekülnek amerről támadják őket .Logikus.

morph on deer 2019.12.02. 17:51:28

@Muhammad Balfas:
“ Hány ukrán él jelenleg a lehetőséggel? Mutass már valami konkrétumot.”

Mi a fasznak, te szerencsétlen?
Nem velem vitatkozol, hanem a törvényekkel!
Ha érdekel a darabszám, akkor nézz utána! Nekem épp elég, hogy a jelenlegi rendszer ma is lelkesen teljesíti a kádári megállapodást a nagy Szovjetunióval..!

Látom ennek te is örülsz!
Да здравствует дружба между народами!
Taps!

nincs1itt 2019.12.02. 17:52:50

@Muhammad Balfas: @atomic power 1986DucaDuca: keresgeltem egy kicsit, nektek megfelelö oldalon: pestisracok.hu/blatter-nem-vagyok-bunos-ez-csak-egy-felfuggesztes-szepesi-fantasztikus-ember/
"Szegény Blattert még az sem vigasztalja meg igazán, hogy az orosz vébéért nyilvánvalóan hálás Vladimir Putyin orosz elnök szerint kijárna neki egy Nobel-békedíj. „Hálás vagyok neki, hogy így gondolja, de én inkább a futballnak adnék Nobel-díjat azért a kitüntetett szerepéért, amelyet ezt a sportág a béke, az országok közötti párbeszéd, a fair versengés megteremtésében játszik”.

Csodálatos. A beszélgetésben a nagyszerű riporterről, majd a kommunista sportvezetés megbízható káderéről, vezetőjéről, a kádári állambiztonságnak „Galambos” fedőnéven jelentő Szepesi Györgyről is megemlékezett (nyilván erről a háttérről fogalma sincs Blatternek): „Ő fantasztikus! Emlékszem, a nők bálványa volt, elragadó ember. Egyszer rendeztünk egy négyes mini tenisztornát Budapesten. Engem elkísért egy kollégám Svájcból, és Szepesi elhozta az akkori szövetségi kapitányt, a nevére már nem emlékszem, de pazar teniszjátékos volt. Minden labda visszajött róla, mint a falról. Mezey György? Igen, ő volt az”.

Végül elmondta, hogy bár amerikai-angol támadásról volt szó, végül hazája, Svájc sem állt mellé. Ezt a nemzet hű katonájaként különösen fájlalta. A mi volt a „legfájóbb vagy leginkább megalázó tapasztalata?” kérdésre így felelt: „Az, hogy a svájci hatóságok is rám szálltak. Ez nagyon megviselt. Hazafi vagyok, katona is voltam, jó katona, háromezer-ötszáz ember parancsnoka a hadseregben, szolgáltam a hazámat, amelyre sohasem hoznék szégyent.”

Talán nem elfogultság azzal zárni: FIFA-elnökként szerintünk azért sikerült."

nincs1itt 2019.12.02. 17:55:42

@Muhammad Balfas: lätom a logika neked sem erösseged... a kurdok harcolnak, a civilek meg arra menekülnek ahol nem lönek. az pedig legközelebb töröko.-ban van.
nomen est omen: balfas

Ménár Atya 2019.12.02. 17:56:46

Pedig nagy szükség lenne az illegális migránsokra, kellene a hómunkás, még örülnének is neki hogy havazhatnak kicsit, mert ez a balfasz karigeri képtelen megoldani a dilettáns csapatával 5 cm hóesés következményeit.
Hogy rakja seggbe valamelyik gender faszkalap azt is aki megszavazta ezt a szakértő csapatot aki csak kálmán olgáknak osztogat lóvét, közben meg áll a város......
Mi lenne ezekkel ausztriában, ahol még rendes hó is esik?
Mi az annyukra hivatkoznának?
Na, irgum burgum, így nehéz lesz 5 évig hivatalban maradni.

morph on deer 2019.12.02. 17:59:52

@Ménár Atya:
Ne idegeskedj!
Mindjárt jönnek az ukrán vendéghómunkások!
Akkora itt az átjáróház, miért pont azok ne jönnének..?

Ménár Atya 2019.12.02. 18:11:00

@morph on deer:
Én nem bánnám, csak jönne valaki már, mert ez a nap egy vicc.
Egy fővárosban ahol cirka 2 mill ember él , ezt nem lehet megcsinálni, hogy ennyi hótól megálljon az élet, főleg úgy, hogy már egy hete ezt nyekergi az összes időjárás jelenő társaság, hogy B+ jön a hó!
Erre ez a faszkalap mentegetőzik, hogy öreg a géppark, mert 14 éves, és akkor mi a faszom van, lehet úgy 2000 km bennük, amennyi hó itt esni szokott, ez nem lehet indok.
Talán dolgozni kéne ennek a balfax fartúró liberálnáci társaságnak, nem magyarázkodni, meg zsebet tömni ész nélkül.
15 km -t 3 óra alatt tettem meg, volt ahol képtelen voltam közlekedni, főúton, mert semmi érdesítést, kotrást nem végeztek, mindezt 5 cm hóban úgy hogy még magától is olvad.
Kissé felbaszták az agyam, dolgozzanak már meg a megemelt fizetésükért, de biztos én gondolom ezt rosszul ..szerintük.........

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.02. 18:23:26

@Ménár Atya: az apró villa környéke teljesen letakarítva
rossz hejre születtél csettint a pápai proli

Muhammad Balfas 2019.12.02. 18:32:21

@nincs1itt: Hát a civilek leginkább a harcok elől menekülnek.De mindegy is,mert szír sincs túl sok a Balkánon jelenleg.Egyénként érdekes,hogy csak 40 alatti fiatal férfiak „menekülnek” szinte..Gyereket,nőt alig látni..Különös,nem?

Muhammad Balfas 2019.12.02. 18:35:07

@morph on deer: Egy szerinted súlyos problémáról szövegelsz,és még a vonatkozó számokat sem ismered..Nevetséges vagy..:)

Muhammad Balfas 2019.12.02. 18:40:17

@ZX: Szörnyű,szörnyű! Ráadásul dolgozni akarnak,és nem a segílykéért jöttek,mint Ali az afgán Korániskolából..Skandallum!:)

atomic power 1986DucaDuca 2019.12.02. 18:48:59

@nincs1itt:

"ez van, ha eliteltek, ha nem. ez mär csak szerecsen mosdatäs a reszedröl."

Akkor a hiba az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában van, nem bennem!

morph on deer 2019.12.02. 18:57:41

@Muhammad Balfas:
“ Egy szerinted súlyos problémáról szövegelsz”

Nemcsak balfas vagy, hanem még hazudsz is. Egy árva szóval nem említettem “súlyos problémát” szivi, az csak a kis agyad szüleménye. Pech, mondaná Kohn bácsi...

“...és még a vonatkozó számokat sem ismered..”

Mivel egész idő alatt kizárólag a törvény meglétét és abszurditását tettem szóvá, mert engem a témában az érdekelt.
Ebből a szempontból, azaz az ÉN szempontomból irreleváns, hogy hányan vannak.

Igen tudom, a “logika“ egy ronda külföldi szó, ami nem érthető a magadfajta nemzetthy agyroggyant számára, ahogy “liberalizmus“ és/vagy “demokrácia” szavak sem, de szerencsére nem vagyunk egyformák.

Én a törvényt előkerestem, ha neked a számok fontosak, akkor majd te előkeresed magadnak.

“Nevetséges vagy..:)“

Legalább végre van okod egy kis derűre! Remélem örülsz.

Muhammad Balfas 2019.12.02. 19:06:02

@morph on deer: Ja értem,tehát szerinted ez nem egy komoly probléma..Akkor meg mit sírsz? Gondolom már 2010 előtt is felemelted a szavad ezen galád törvény ellen.(Ja,nem.)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.02. 19:15:07

@Muhammad Balfas: "csak 40 alatti fiatal férfiak „menekülnek” szinte..Gyereket,nőt alig látni..Különös,nem?"

Normáliséknál egyáltalán nem érdekes. FideSSfasszopóéknál érdekes, mert ott a 40 alatti férfiak anyjukat, lányukat, feleségüket küldik előre az aknamezőre. Faszfej.

BUTApest te csodás 2019.12.02. 19:18:01

@Ménár Atya: Kamugeri azt hitte, abból áll főpolgármesternek lenni, hogy milliós fizetéseket osztogat a kommunista haveroknak, és liberális kifizetőhelyé teszi Budapestet.
És ennek a szerencsétlen mindenre alkalmatlan kamugerinek, eszébe sem jutott, a klimahisztéria közepette, hogy felmelegedés helyett, tél van, és esni fog a ho. Ahogy az emberek is esnek kellnek és káosz van Budapesten.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.02. 19:20:14

@Vazelin Atya: "öreg a géppark, mert 14 éves, és akkor mi a faszom van, lehet úgy 2000 km bennük, amennyi hó itt esni szokott, ez nem lehet indok."

Aha. Mert az utcai munkagépeket bezsírozva teszik félre a következő havazásra, faszfej. A geci gazdád von el minden adót a fővárostól, azért nincs semmire pénz. Mert neki a városligetet kell lebetonoznia. Buzik vagytok mind, fideSSfasszopók.

Muhammad Balfas 2019.12.02. 19:21:48

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Te miről beszélsz? Én a balkáni menekülttáborokra gondoltam,okoska..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.02. 19:27:43

@Muhammad Balfas: "Én a balkáni menekülttáborokra gondoltam"

Én meg a pinára. Az az sokkal jobb. :))

Továbbra is áll, amit mondtam, nem az asszonyokat, öregeket és gyerekeket küldik előre.

morph on deer 2019.12.02. 19:29:00

@Ménár Atya:
“ 15 km -t 3 óra alatt tettem meg,”

A vicc inkább az, hogy a sok balfasz autós nem képes kezelni a havat az úton. Nem véletlen, hogy létezik téli gumi, és az sem, hogy sok helyen kötelező.

A svédeknél, - ahol azért van tél, - számtalan helyen csak a főbb utakat takarítják, a többin meg szórják egy nagyon apró kőzúzalékkal, ami csak csúszásgátló, jobb esetben.
Aztán megy a közlekedés a havon. Meg lehet szokni.
Mondjuk akkor azért elég kemény, amikor elkezd olvadni, azaz felül latyak, alul jég, akkor megy a dupla leszúrt Rittberger kocsival is, de ez van.
Ott ne félj, büntetik, ha az autód kereke nem alkalmas a téli közlekedésre!

(Tavasszal meg jön a söprő jármű, és összesöpri az apró murvát. A kő nem vész el, jó az jövőre is:))

Az is igaz, hogy ott már a hóesés előtt (locsolják) permetezik a főbb utakat (!) egy folyadékkal, azt hiszem valami magnéziumos bizé, amitől nem fagy le. Ott már rég nem sóznak így.

Én azt hiszem, inkább az a baj, hogy a buszok öregek, és/vagy nincsenek felkészítve - azok sem - a télre. Ez azért nem semmi:
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/02/leesett_az_elso_ho_rogton_debutalt_a_hokotro_busz/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.02. 19:33:50

@BUTApest te csodás: "Kamugeri"

Kuszaszemnek panaszkodj, ő kívánt boldog Karácsonyt. :))

Karácsony boldog, a geci gazdád szomorú, nekem ez így megfelel, faszfej. :))

Muhammad Balfas 2019.12.02. 19:51:04

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Milyen „előre”? Állítólag a harcok meg az életveszély elől kell menekülni..

nincs1itt 2019.12.02. 19:54:51

@Ménár Atya: dräga atyäm. tisztelettel megkerdezem, magäcskänak mär fel van szerelve a teligumi? mert 5 cm ho, nem akadäly egy elfogadhato 80%-os teligumival. pläne, ha olvad is. a buszokon is van? hidd el, amikor leesik a ho nemeto.-ban, akkor azon röhögünk, hogy na megint lesz nyärigumi rajongok eves talälkozoja az utmenti ärkokban... 5 centi havat elkotorni sem nagyon kell, mert forgalmasabb utakon magätol is elkopik. de abban igazad van, hogy meg nem volt olyan fövärosi vezetes, amelyiket felkeszülten erte volna az elsö ho. a mäsodik is meglepte öket... a harmadik is...

alöksz róz 2019.12.02. 19:56:59

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Továbbra is áll, amit mondtam, nem az asszonyokat, öregeket és gyerekeket küldik előre." - aha, szóval azt állítod, hogy a fiatal férfiak elmennek a biztonságos helyre, a nőket gyerekeket időseket meg otthagyják az életveszélyben, éhínségben, vízhiányban, háborúban, bombázásban, gáztámadásban, iszlámállamban

alöksz róz 2019.12.02. 20:05:08

@morph on deer: "A vicc inkább az, hogy a sok balfasz autós nem képes kezelni a havat az úton." - nem ez a vicc, hanem ahogy mentegetitek az elvtársat... ha nem lippsi a polgi, akkor ő a hülye ha hókáosz van, ha lippsi a polgi akkor meg az autósok a balfaszok meg az elődje meg a kormány meg mindenki más

jaj de nagyon lehetett tudni, hogy ilyenkor már szabad másra mutogatni, visszamutogatni :D

Miért duplázták meg miszter40százalék fizetését. 2019.12.02. 20:06:43

Budapest jelenlegi allapota jol mutatja, mire szamithatunk a kovetkezo 5 evben kamugeritol.

2019.12.02. 20:06:57

@nincs1itt:
Látom vannak még hiányosságai, .., egyébként a klónjaim akkor aktiválódtak előszőr, amikor ön nem tudott lenyomni egy vitában, ebből következően szerintem önnek sokkal több információja van a klónokról, mint nekem.
Azért mert nincs benne egy szövegben, hogy maga, attól az még nem tegeződés, de ezt a hiányosságát a magyar nyelvtől elszakadt életvitele okozza, szóval csak felújítottam a tudását.
Blatter kitüntetései;
"Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja
A Német Szövetségi Köztársaság Rendjének Nagykeresztje (2006)
Order of Francisco de Miranda
Osztrák Köztársaság Nagy Ezüst Érdemjele
Order of Merit (Ukraine), 1st class
Order of Honour
Order of Friendshp
Order of the Companions of O. R. Tambo
Order "Danaker"
Order of the Two Niles
Order of recognition
Order of the Republic
Order of Zayed
National Order of Merit
Sarkcsillag Érdemrend
Order of Prince Yaroslav the Wise, 2nd class
Dostyk Order of grade II
Ezüst Olimpiai Érdemrend
Grand Cross of the Order of Wissam El Alaouite
Grand Collar of the Order of Good Hope
Order of the Throne
Commander of the National Order of the Lion
Order of Bernardo O'Higgins"
Szerintem ön nincs azzal tisztában, hogy Blatter talpig becsülete ember, ezt a franciák név szerint igazolták, de a németek és az osztrákok is nagyon nagyra becsülik, mint látható.
DE Magyarország semmilyen fenéknyalós kitüntetéssel sem tisztelte meg.
Ha Orbán tetű, mert találkozott vele, akkor milyen szinten vannak azok az országok, akik komoly állami kitüntetésekkel tisztelték meg?!

alöksz róz 2019.12.02. 20:10:50

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Én meg a pinára." - hazudsz!!!
elég visszanézni a hozzászólásaidat
állandóan a faszra meg a spermára gondolsz

alöksz róz 2019.12.02. 20:21:13

@Tényelek: "egyébként a klónjaim akkor aktiválódtak előszőr, amikor ön nem tudott lenyomni egy vitában, ebből következően szerintem önnek sokkal több információja van a klónokról, mint nekem" - ez még nem jelent semmit, ez a hülye még soha senkit nem tudott "lenyomni" egy vitában, mindig csak magából csinál hülyét

2019.12.02. 20:22:56

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: ""csak 40 alatti fiatal férfiak „menekülnek” szinte..Gyereket,nőt alig látni..Különös,nem?"

Normáliséknál egyáltalán nem érdekes. FideSSfasszopóéknál érdekes, mert ott a 40 alatti férfiak anyjukat, lányukat, feleségüket küldik előre az aknamezőre. Faszfej. "
Azért ők jönnek, mert a többnejűség miatt nekik otthon esélyük sincs családot alapítani, ők a katonák, akiknek az a feladatuk, hogy új életteret szerezzenek a közösségüknek, illetve maguknak feleséget, ha lehet.
Erről a technikáról a közép-afrikai országok tudnának mesélni, Miammarból sem azért üldözték el őket, mert kesztyűs kézzel bántak a bennszülöttekkel.

2019.12.02. 20:25:15

@alöksz róz: Az ön állításával nem vitatkoznék, de akkor még "harmadik félként" többször bele is szólt a klónnal folytatott vitába és nem egyszer elfelejtette a szerepét és az ő szavait használta a válaszokban.

morph on deer 2019.12.02. 20:28:17

@alöksz róz:
“ ha nem lippsi a polgi, akkor ő a hülye ha hókáosz van, ha lippsi a polgi akkor meg az autósok a balfaszok”

Söndörke, nálam teljesen feleslegesen próbálkozol.
Én ugyanis pontosan tudom, hogy mit is írtam, és azt még véletlenül sem tőlem olvastad amire hivatkozol.
Majd annak szóljál szivi legközelebb, aki a polgármesterekről beszél, - az ugyanis nem én vagyok.

Azt meg tartom, hogy az az autós egy felelőtlen balfasz, aki nyári gumival csúszkál a hóesésben, mögötte botorkál a fél város, aztán még ő sikít, hogy miért van hó az úton!

Na, ha ezzel nem értesz egyet, akkor válaszolj, nekem, egyes számban. Amit meg nem én írtam, azzal nyugodtan felejts el!
Előre is köszönöm!

morph on deer 2019.12.02. 20:32:25

@Tényelek: Ön a faszom. Te. Vannak ilyen apróságok. Nincs nagybetű. Tegeződünk.

Az internetes érintkezés alapszabályai.

Attól, hogy magázódsz nem felsőbbrendű leszel, csak szánalmas.

Az meg, hogy ki kit nyom le a vitában, szerinted honnan a lópikulából állapítható meg. Valami zsűri pontozza? Emelt díjas sms?

Vagy csak annyira biztos vagy magadban, hogy tök mindegy, mit mond a másik, jól megmondod neki a magadét, és biztosan tudod, hogy győztél. Ha így van, gratulálunk.

És hadakozz csak tovább a "klónjaiddal", ha már annyira élvezed.

alöksz róz 2019.12.02. 20:32:53

@morph on deer: "Én ugyanis pontosan tudom, hogy mit is írtam, és azt még véletlenül sem tőlem olvastad amire hivatkozol." - hazudsz. ennyi.

Ménár Atya 2019.12.02. 20:49:13

@nincs1itt: Pöpec continentál téli gumik, de ha a félig megolvadt havat összenyomja néhány autó, akkor kb jégen mész, illetve nem mész.
Só, és homok eetleg egyéb érdesítő, kis hóekével sokat dobna ilyenkor a kissé emelkedős budai részeken.
De B+ még egy szimpla hómunkást, vagy ekés autót sem láttam sehol.
Gondolom, váratlanul érte karigerit meg a sleppjét, hogy decemberben havazhat is....
Amúgy nem kizárólag karigerinek szól az anyázásom e téren, mert az elődjei is elég balfaszul csinálták ezt, de azért egy új polgitól ez a semmittevés elég égés, és csak az abszolút alkalmatlanságát mutatja.
Németországban is bujdokolnak a hómunkások, meg a takarító autók ilyenkor?
Vagy ez kizárólag magyar szokás?

2019.12.02. 20:55:14

@morph on deer : "Ön a faszom. Te. Vannak ilyen apróságok. Nincs nagybetű. Tegeződünk.

Az internetes érintkezés alapszabályai. "
Kedves Klón!
Az internet az emberek közötti érintkezést segíti elő és nincsenek külön szabályai!
Ahol létezik a tegezés, magázás gyakorlata ott az idegenek tegezik egymást az interneten is, meg a hivatalokban is.
Próbáljon meg egy osztrákot letegezni bárhol :-) !
Az, hogy Magyarországon az deviáns liberálisok törvényként kezdték terjeszteni a tegezést az interneten, attól még a normális embereknek nem kell őket követni.
Ez még akkor is igaz, ha a monopol helyzetben lévő pl. távközlési cégek felsőbbrendű menedzsmentje úgy ítélte meg, hogy az alsőbb rendű magyaroknak semmilyen tisztelet nem jár és a csendőrpertut vezették be velük szemben.

Na mondjuk azt nem értem, hogy miért nem a saját nickjén szól hozzám, mert az is névtelen, ugyanúgy írhat hülyeséget, mint morfondírén?!

2019.12.02. 21:00:35

@Ménár Atya: Komoly menedzselési tevékenységet igényelt a megoldás, de csak délután jöttek rá :-)
"hogy a Budapest Esély Kft. állományában dolgozó közfoglalkoztatottak 5 brigádját átirányították az FKF-hez hóeltakarítási munkákra. Gyorsított tempóban állítjuk helyre a rendet a Budapesten.”"

Ménár Atya 2019.12.02. 21:02:03

@morph on deer: B+, ezt rossz helyre címezted, nálam október 30. -án beugrik az autóba a hólánc lapát, meg macskaalom, ami kiváló érdesítő, téli gumi alap, nincs spórolás, 3 autónk van ez mindben ott van.
De:
Ki a faszom számít arra, hogy nem elég 10 kg macskaalom, hanem inkább egy nagyobb utánfutónyi kell,mert az adómért kevés és olcsó szóróanyagot nem, viszont drága szakértő kálmánolgikat azt kapok, de az nem jön tolni az autót.
Jó hogy svédben azért legalább érdesítenek, na ez itt nem történt meg, épp ez a baj.
32 éve vezetek, évi 30-35 ezer km-t, kb 80 % város, tehát nem vagyok mazsola, épp ezért vagyok felháborodva az ilyen felelőtlen barmokon akik leszarják a feladataikat.
Az összetaposott nedves hó az meg kb jég, na ha azon megáll a svéd ,téligumival , és utána el is indul, emelkedőn, akkor nagyon penge, mert én ma sok helyen csak gumit égettem....volna, ha nem jég lett volna.....
Szóval karigerit seggbekúrhatja az összes faszkalap aki beszavazta főpolginak.
Eddig nulla a teljesítménye.
De mindegy, holnapra talán elolvad..................

rallus 2019.12.02. 21:02:25

Azért Demszky intellektuális fölénye most is megmutatkozik Karácsonyhoz képest! Budapest Vőlegénye sem csináltatta meg a kátyús utakat, de legalább ő is dudált egyet, amikor zöttyent az úton! Karigerinek is inkább szánkóval kellene munkába járni, mint hogy a meleg irodában "dolgozunk rajta" rizsákat üzengetne...

Ménár Atya 2019.12.02. 21:05:21

@Tényelek: Gondolom válságstábot kellett létrehozni, meg katasztrófavédelmet bevonni, esetleg még a TEK-et, meg a titkosszolgálatokat, mert az ufók ránk szórták ezt a végzetes 5 cm havat, és ilyenkor vajon mi lehet a teendő?????

Ki viszi karigeri után a biciklijét ? 2019.12.02. 21:11:53

@BUTApest te csodás: Ja kamugerinek agyára ment a klimahiszti, és azt se tudja milyen hónap van. Gondolom mikor a hóban pofára esett a biciklijével, akkor döbbent rá, hogy a felmelegedés helyett leszakadt a hó.

morph on deer 2019.12.02. 21:33:57

@Ménár Atya:
“ akkor nagyon penge, mert én ma sok helyen csak gumit égettem....volna, ha nem jég lett volna.....”

Azon is füstöl! (Vagy lehet, hogy az gőz?)

Többnyire elindul, de ne felejtsd el, hogy ott tizenévesen már a legtöbben vezetnek, főleg vidéken, - azaz majdnem mindenhol, mivel egy szájbalökötten nagy ország, és a legképtelenebb helyeken is élnek. Úgy képzeld el, hogy van olyan hely, ahol ha a gyerek elugrik a diszkóba a hétvégén, az lehet akár kétszáz kilométerre, az utat meg csak a letűzött piros jelzőbotok mutatják, mert befútta a hó. Ha így nősz fel, kicsit másképp látod. :)

A városban ez nyilván nehezebb, mármint az elindulás hegymenetben jégen, főleg ha mindenhol autók állnak.
Én már indultam el újságpapíron, mert nem volt más, de aztán beszereztem egy párat ezekből, párszor segített.
(Csak aztán vissza kell menni érte...)
Meglepően jól működik egyébként. Itthon sajna nem tudom sem azt, hogy mi lehet a neve, sem azt, hogy van-e.
www.jula.se/catalog/bil-och-garage/biltillbehor/vintertillbehor/snokedjor-och-greppmattor/greppmattor-619245/

morph on deer 2019.12.02. 21:37:39

@alöksz róz:
“ - hazudsz. ennyi.”

Hát igen: ennyit tudsz.
Mert válasz az nincs.
Aj de zsenánt...

taga20☺ 2019.12.02. 21:52:36

█▀▀▀ █▀▀ █▀▀█ █░░█ █▀▀▄ █▀▀ █░█
█░▀█ █▀▀ █▄▄▀ █▄▄█ █░░█ █▀▀ █▀▄
▀▀▀▀ ▀▀▀ ▀░▀▀ ▄▄▄█ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀░▀

▀█░█▀ █▀▀█ █▀▀▄ ░░ █▀▀   █▀▀▄ █▀▀█ █▀▀▀ █░░█
░█▄█░ █▄▄█ █░░█ ▀▀ █▀▀   █░░█ █▄▄█ █░▀█ █▄▄█
░░▀░░ ▀░░▀ ▀░░▀ ░░ ▀▀▀   ▀░░▀ ▀░░▀ ▀▀▀▀ ▄▄▄█

█▀▀ █▀▀█ █▀▀ ▀▀█ █▀▀█ ▀█
█▀▀ █▄▄█ ▀▀█ ▄▀░ █▄▄█ █▀
▀░░ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▀░░▀ ▄░

alöksz róz 2019.12.02. 22:48:46

@morph on deer: minek írjak erre többet, papám, ez a rizsád pont ennyit ért.
ha kilóg a lóláb, akkor kilóg. röhejes h egy zsebkendővel akarod eltakarni...

nincs1itt 2019.12.02. 23:55:07

@Tényelek: kezdjük az első tévedésednél, jáános. olyan még nem fordult elő, hogy NEM "nyomott le" bárki téged egy vitában. hozok is egy példát, a magázódást ebben az eseteben hogyan különbözteted meg a tegeződéstől: "hülye". a magyar nyelv is pontosan jelöli, akár a német, hogy mikor Sie form, és mikor du form. de ehhez először ki kéne lépnie a SineNOBilitate(a pontos eredete a sznob szónak nem ismert) státuszból, ezt pedig veleszületett, tehát nálad ez nem változhat.
tudod sztálinnak a II.vh. végére csak a "Hős Anya" kitüntetése nem volt meg, de felterjesztették rá!
reklamálj azoknál, akik kitették mint a tejesüveget, platinival egyetemben. sőt a svájci államnál is reklamálhatsz, mert bizony a saját szülőföldjén is ferde szemmel néznek a mai napig sepp blatter-re.
a "klónok" engem kifejezetten bosszant, ha valaki más nevében ír bármit, bárhová. a te nickneveddel írogató balfácánt is pofán verném. csak szívjóságból.
o.v. bárkivel, válogatás nélkül találkozik aki a fodbal közelében mozog. nem tehetünk erről a beteges méreteket öltött hobbijáról. legfeljebb önmagát járatja le még jobban.

nincs1itt 2019.12.03. 00:09:54

@Ménár Atya: azért azt fenntartom, hogy egy gyakorlatilag sík városban(a fészkesfővárost értem ez alatt), ha az autós felszerel, mondjuk november közepén egy elfogadható téligumit, akkor még a budai oldal lankái sem vágják a földhöz 5 cm latyak esetén. olyan helyen élek ahol a téligumi szabály = O bis O, azaz októbertől húsvétig tart a téligumi szezon(hölgyeknek kicsit tovább). az út, amin munkába járok, 15 km hegyi út egy irányban, csak emelkedő+durva sok kanyar +5 hajtű a bónusz, majd ugyanez és ugyanannyi km lejtővel a célig. ma csak 10 centi hó esett... tehát van némi elképzelésem a téli közlekedésről.

az új polgi, persze mit vártál, hogy eltereli a havat? a régiek pont annyit bénáztak. szerintem.
te éppen nem szereted, ezért mindenért ő a hibás. nem a balfasz autós, aki slick nyári gumival csapatja, a bkv ezért felelős emberei, akik basznak megfelelő gumikkal ellátni a buszokat. a nemtomhogyhíjják ma köztisztaságiak, akiknek az a dolga, hogy hóeltakarító gépeket bevetésre készen tartsák, meg az a nemtomkicsoda, akinek az lenne dolga, hogy hómunkásokat toborozzon, ha kell rögtön...

nincs1itt 2019.12.03. 00:18:04

@Ménár Atya: hopp a német, pardon itt nálunk bayern alsón a szokás az, hogy amint a fagyok jelentkeznek, reggel 4 körül, a főbb útvonalakat már szórják só és apró kőzúzalák keverékével, ha havazik (októbertől bármikor, bármennyi eshet), akkor dettó, jönnek 4-kor a winterdienst már tolja a havat és szórja a rozsdásító szert vadul.
de! tavaly eset egy éjszaka kb 80 centi hó, na akkor másnap reggelre végeztek. ez van. telefon felvesz, munkahelynek jelez, de minek, mert senki nem tudott bemenni... kb. ennyi itt nálunk a hó kérdés.

Ki viszi karigeri után a biciklijét ? 2019.12.03. 00:57:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ennek az idiotának, annyi alpolgármestere van több milliós fizetésekért, hogyha a felét kiküldte volna hólapáttal, 1 óra alatt ellapátolták volna a havat.

István Tamasi 2019.12.03. 05:43:50

@Muhammad Balfas:
Nem csak balfas(z) vagy hanem a rögvalóságot sem ismered: Ukrajnában az emberek adják-veszik, hamisítják az iratokat a magyarországi nyugdíjért.

István Tamasi 2019.12.03. 05:45:53

@Muhammad Balfas:
Nem csak balfas(z) vagy hanem a tényeket is próbálod letagadni, hamisítani: Nem Erdogan, hanem a csúti suttyó és bandája telepíti be Magyarországra tízezerszám a külföldieket.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.03. 05:50:01

Lefingtam apám, lefingtam anyám.

Hát engem most ki fingik le?

Ménár Atya 2019.12.03. 06:02:26

@nincs1itt: Hát erről beszélek ember, itt még egy szimpla utcaseprőt sem küldtek ki, legalább a kényesebb helyekre.
Szóró autóról már nem is álmodok, azt majd megnézem a német tv-ben.
Karigerinek meg az a feladata, hogy polgiként irányítson, és olyan emberekkel vegye körül magát, akik képesek üzemeltetni a várost az adómért.
Nem csak melegedni,meg pénzt felvenni járnak be a városházára.
És ezt most kibaszottul pártállás nélkül értem.
Pesten még elevickélsz a hóban, budán már nem biztos hogy eljutsz ahova akarsz, ha nem szórnak.
Tehát jön 5 cm előre bejelentett hó, és ezt nem tudják kezelni, szerinted ez normális?
Inkább siralmas .

Ménár Atya 2019.12.03. 06:12:35

@nincs1itt:
" az új polgi, persze mit vártál, hogy eltereli a havat? a régiek pont annyit bénáztak. szerintem.
te éppen nem szereted, ezért mindenért ő a hibás. nem a balfasz autós, aki slick nyári gumival csapatja, a bkv ezért felelős emberei, akik basznak megfelelő gumikkal ellátni a buszokat. a nemtomhogyhíjják ma köztisztaságiak, akiknek az a dolga, hogy hóeltakarító gépeket bevetésre készen tartsák, meg az a nemtomkicsoda, akinek az lenne dolga, hogy hómunkásokat toborozzon, ha kell rögtön..."
- Igen, az új polgi a hibás az új hó miatti káoszért, nem Tarlós.
Ezt eltaláltad.
Nem azért mert nem szeretem, hanem mert nem teszi a dolgát.
De most megismétlem, kiváló téli gumival járok, de szart sem ér a jéggé tapadt vizes havon budán .
Nem buszokról beszélek, hanem a saját autómról.
Minden esetre, elsőre, karigeri és bandája megbukott nálam.
Hidd el leszarom, hogy milyen színű faszkalap miatt törnek össze, vagy kések el, tarlósra is ugyanennyire pipa lennék, de ennyi havat észre sem kellene vennünk, ellenben így csak koripálya lett minden, attól meg ledugul a város, mert mindenki belassít.
Jó, karigerit ez nem érinti tudjuk,
Ő bringával jár minden nap..................

Ménár Atya 2019.12.03. 06:15:35

@morph on deer:
Ez jó cucc, és svédeknél elhiszem hogy kell is.
De azért egy budai lankán ne kelljen már ilyen cucc, meg rénszarvas fogat az autó elé azért ,mert egy balfasz banda leszarja az embereket, és csak pénzt osztogat egymás között.......

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.03. 06:38:49

@Vazelin Atya: "Karigerinek meg az a feladata, hogy polgiként irányítson, és olyan emberekkel vegye körül magát, akik képesek üzemeltetni a várost az adómért."

Fura, hogy téged eddig nem zavart, pedig mindig is meglepetésként érte Budapest vezetését a havazás. De most, hogy Karigeri pár napja ül a polgármesteri székben, rögtön hisztizel.

Az sokkal viccesebb, hogy Ondó Viktor gazdádra még augusztus huszadika is meglepetésként támad rá, és az idő szűkére hivatkozva közbeszerzés nélkül kell megrendelni a tűzijátékot. :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.12.03. 08:04:40

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Karigeri pár napja ül a polgármesteri székben, rögtön hisztizel."

Milyen pár napja, ember?

Október közepén választották meg főpolgármesternek! Még ha a beiktatással, átvétellel el is ment pár nap, azért ott volt nekik az egész november! Azért nehogy már ez december elsején kifogás lehessen!

És ez nem "meglepetésszerűen" jött havazás volt, az időjárás-jelentésben benne volt, hogy lesz. Gerykéék mit csináltak? Meresztették a seggüket?

Cycmen 2019.12.03. 08:09:49

@morph on deer: “ ha nem lippsi a polgi, akkor ő a hülye ha hókáosz van, ha lippsi a polgi akkor meg az autósok a balfaszok”

Söndörke, nálam teljesen feleslegesen próbálkozol.
Én ugyanis pontosan tudom, hogy mit is írtam, és azt még véletlenül sem tőlem olvastad amire hivatkozol."

Te sem arról magyarázol amiről mi írunk, a hó az már csak ilyen és amíg nem jut minden utcára egy hókotró, addig így is marad! Itt a nagypofájú libsiktól kérjük számon a szar dumáikat, amiket ellenzékben előadtak, leszarva a realitásokat,, akkor mindenért ugattak, mindent számon kértek, mindent jobban tudtak! Most hogy a kezükben a helyzet kulcsa, valahogy már nem az elszántság és az összes probléma egycsapásra való megoldása körvonalazódik, hanem a balfaszság és...... az elkúrás!
Ez a szerencsétlen tejbetök fasz Karácsony klíma vészhelyzetet hirdet ki? Mit akar a klímával, amikor pofán bassza a nagy büdös valóság két centi hó képében és megáll a tudomány! Decemberben leesik a hó és benyögi, hogy dolgoznak a megoldáson? Tényeg ki ez az idióta és mit akar? Bazmeg, télen készenlétben kell lenni a hóra és nem a havazás esetén kupaktanácsot tartani, hogy mi a teendő! Hólapát bazmeg!

Muhammad Balfas 2019.12.03. 09:10:14

@István Tamasi: Ezt valamelyik DK-s szeánszon hallottad kevert Ferkótól..?

Cycmen 2019.12.03. 09:39:42

@Szergej Szergejevics Szergejev:
És ez nem "meglepetésszerűen" jött havazás volt, az időjárás-jelentésben benne volt, hogy lesz. Gerykéék mit csináltak? Meresztették a seggüket?.....................

Azért ez ebben a formában nem igaz, mert a kormányt zsarolták az atlétikai EB-vel kapcsolatban, a sok ingyenélő szarházinak találtak milliós funkciókat és klímahisztizős vészhelyzetbejelentgettek!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.03. 10:40:48

A Zorbán rontja a gyerekek PISA tesztjét!!!!!
Hát mi folyik ma itt az iskolákban????
A mi időnkben (a zátkos gyurcsányrendszer) még legalább a PISA jó eredménnyel folyt le!!!

index.hu/techtud/2019/12/03/pisa-teszt_2018_eredmenyek_oktatas_magyarorszag_iskola_kompetencia/

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.03. 10:57:44

@R.V.J.: már a pisa is lefelé fojik
régen minden job vót

R. V. J. 2019.12.03. 11:55:01

Úgyszintén a zorbán a karigeri hókotróját elrontotta, széjjeldelejezte. De magyar gyerek gyógyítja.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.03. 12:09:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
azokat a szakembereket akik hozzáétrő kezekkel készítették fel a gyerekeket egy jó PISA tesztre, már rég külföldre üldözte a Zorbán!!!
Még egy kis Puklit sem tud ez az impotens fideszes oktatás kitermelni magának!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.03. 12:11:00

@R. V. J.:
"De magyar gyerek gyógyítja."

bocs, finnugor indo-európai gyereket akartam írni...olyan, hogy magyar nincs.

ZX 2019.12.03. 12:11:41

@Cycmen: Meg találtak titkos folyosót, meg kamu szerződéseket, khm.....

Cycmen 2019.12.03. 12:20:57

@ZX: Meg találtak titkos folyosót, meg kamu szerződéseket, khm.....

Hú de izgalmas és talányos! A kamu szerződéseket még a fidesz kötötte, vagy már a sajátjaikat találták meg? És a titkos folyosó hova vezetett, gondolom Moszkvába, ha kitör a forradalom!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.03. 12:28:55

@Cycmen:
" klímahisztizős vészhelyzetbejelentgettek"

A Gergö 1 hét alatt megállította a globális felmelegedést!!!!!! Ennek azért örülhetnétek????
És ez még csak a kezdet!! `Úgy hallottam az ünnepekre j¨ön a Gréta és áldását adja Budapest teljes befásításának tervére.

Cycmen 2019.12.03. 12:53:34

@R.V.J.: A Gergö 1 hét alatt megállította a globális felmelegedést!!!!!! Ennek azért örülhetnétek????

Ja, azért esett a hó, mert ő megállította a felmelegedést Nem tudtam! :D Akkor viszont túltolta! Mármint nem a havat! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.03. 12:58:21

@Cycmen:
Csak irígykedtek, mert a programunk a Nyugatos Eszmék a Nyitott Euróáért Rendszere (NYENYERE) müködik, és már az elsö hónapban eredményeket hoz!!!

morph on deer 2019.12.03. 12:59:27

@Cycmen:
“ Te sem arról magyarázol amiről mi írunk, a hó az már csak ilyen”

Én nem vitatkoztam erről, éppen ez volt a gondom a RúzsaSanyával.
Az a helyzet, hogy jelenleg mindenkinek igaza van: a havat el is kell takarítani, meg boldogulni is illene tudni vele, ha a körülmények úgy hozzák, hogy valaki más nem teljesíti a kötelességét!
Legalább is ez az én hozzáállásom.

Ha olyan járdaszakaszra érek amelyik nincs letakarítva, akkor nem óbégatni kezdek, hogy bezzeg ez meg az a hibás, hanem azzal foglalkozok, hogy ne essek seggre, és/vagy ne lökjek fel mást.

Tudom, egy unalmas fasz vagyok, ebben semmi truváj, dehát ez van.:)

morph on deer 2019.12.03. 13:00:56

@R.V.J.:
“ A Gergö 1 hét alatt megállította a globális felmelegedést!!!!!! ”

:D)))

Miért duplázták meg miszter40százalék fizetését. 2019.12.03. 14:27:38

Jó látni, hogy kamugeri az első havazástól kerékpárostúl POFÁRAESETT. Ezt megjegyzik az emberek, nem lesz ebből 5 év, hamarabb el kell tolni a biciklit.

ZX 2019.12.03. 14:34:48

@Cycmen: Hát nem tudom, biztos oda menekült volna 9. kerület pm-e, de mielőtt kitört volna a forradalom, de jól mást választottak helyette októberben. Lehet, hogy a határnál ásott kerítés valójában nem is délre vezet az országból és a kisgömböcnek ásták, csak nem fért be, mondta nem baj, majd a híradóban bemutatjuk migráncsalagútnak. :P

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.03. 15:18:00

@Miért duplázták meg miszter40százalék fizetését.:

"az első havazástól kerékpárostúl POFÁRAESETT"

Városi legenda!! Az igazság ezzel szemben az, hogy Gergö egy lagyakos pocsolyába lépett és sáros lett az új cipöje. Sajnos hiába kefélte, mégis el kellett hagynia.

Muhammad Balfas 2019.12.04. 14:00:15

@R.V.J.: Azért romlik évről-évre ezeknek a teszteknek az eredménye,mert évről-évre egyre több a cigánygyerek az iskolákban.Rontják az átlagot..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.04. 19:23:20

@Muhammad Balfas:
Ez netto hazugság! A romák kóciense sokkal magasabb az európaiknál. Ezért is kiemelkedően jobb a PISA az Élet Iskoláiban!!!
süti beállítások módosítása