B1 blogcsalád



Rejtély, ki nyerte meg a budapesti választásokat

2019. október 15. - b1 blog

Rejtély, ki nyerhette meg a budapesti választásokat. Az állami hirdetésekből (vagyis közpénzből, értsd a tiedből meg az enyémből) kitömött Lokál néven megjelenő pofátlan propaganda kiadvány szerint a Fidesz nyert. Hogy a Fidesz elvesztette a legtöbb fővárosi kerületet és Karácsony Gergely lett a főpolgármester? Nos, ebben a harmadosztályú hazug világban még ez sem biztos. A lapból ugyanis nem nagyon derül ki. 

Közpénzből. Sajtótörténelem.

Nyilván a többség ettől még tudja, mi történt és ő hova szavazott. De azt hiszem, sürgető lenne az új önkormányzatoknak elgondolkozni, miként juthatnának el a valódi hírek a népekhez. Addig is, b1.blog.hu.

lokal_1_1.jpg

Mondjuk, akkor miért nem vidámak?

lokal_2.jpg

 

lokal_3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9215223412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inreallife 2019.10.16. 13:31:52

@6.Lenin:
Nekem nem ugy nez ki, hogy a fideszes csaladok gyik modjara a koveken sutkereztek ahelyett, hogy szavaztak volna. Kapaszkodsz minden fuszalba, hogyan tortenhetett meg ez az arcatlan alavalosag, hogy a szenteket megtapostak, osszeteptek es szelnek eresztettek. Raadasul hazudsz es abbol probalsz projektalni. Mutasd, melyik keruletben nem szavazgattak a napozo fideszes csaladok?

"Fideszes polgármester szavazatai: 2019 (vereség) – 2014 (győzelem)

I. kerület – Nagy Gábor Tamás: 5904 – 5914
II. kerület – Láng Zsolt: 19 377 – 18 733
III. kerület – Bús Balázs: 26 749 – 23 615
IV. kerület – Wintermantel Zsolt: 18 257 – 18 276
VI. kerület – Hassay Zsófia: 5409 – 5686
VII. kerület – Vattamány Zsolt: 7093 – 7089
VIII. kerület – Sára Botond: 10 972 – 10 674 (Kocsis Máté)
IX. kerület – Bácskai János: 8376 – 7 954
XI. kerület – Hoffmann Tamás: 26 854 – 25 777
XVIII. kerület – Ughy Attila: 18 558 – 15 202"

En pont forditva latom. Mintha a fenyre jottek volna a muslincak, ugy rajzottak a szavazohelysegekben. Vagy ezek szingli hordak voltak es a csaladok napoztak?

Az a baj, hogy egy komcsi paraszt vagy, es nem fogod fel, hogy lehet ugy utalni a te szeretett, magas erkolcsi erteket hordozo, drogozo, kurvazo bandadat, hogy abbol valtas lesz. Ezek mind megbuktak. De a helyzet vajmi keveset valtozik. Orban meg mindig mondja a maga faszsagat, a borkai ugyanugy kurvazik, drogozik, a lezerjani ugyanugy forralt borozgat a vadaszkastelyban, a tomjenzsoti ugyanugy lelovoldozi a madarakattol kezdve a szarvasokig mindent, ami el es mozog. A lenyeg nem valtozott meg. A harag sem fog csillapodni. Csunyan megingott a fideszes birodalom. Te ezt eszre sem veszed, de a holdudvarban mar hordjak a vizet es probaljak oltani a tuzet. Mert kurva nagy tuz van.

6.Lenin 2019.10.16. 13:33:23

@inreallife:

Itthon kompenzálod, hogy kint szart se érsz?

6.Lenin 2019.10.16. 13:38:05

@inreallife:

Már írtam ezen a poszton, hogy a megítélésem szerint még hülyébb vagy, mint 2010 környékén voltál.
Mi a faszért szeretnéd még 1000x ezt bizonyítani?
HISZEK NEKED. Ez vagy. Na és? Mit kéne még csinálnom, hogy ezt elfogadjam? Veled mosogatni? Azt utálok.

ZX 2019.10.16. 13:41:36

@6.Lenin: Te komcsi nyugger áruld már el melyik fideszpatkány a rokonod hogy így vergődsz?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 13:41:39

@6.Lenin: persze Lajosom, hát hogyne;-) tarlós alatt fejlődött budapest, ja, amennyiben az a fejlődés, hogy minden elképzelhető helyre felbasznak egy új lakóparkot, irodaházat vagy valami stadiont... budapest, mo, turizmus, az a kitörési pont: ferihegy, b+ hogyan jutsz ki oda? mert a gyorsforgalmi, azon kívül, hogy egysávos, egy halálút: b+ voltál te már repülőteren? tudod ezt hogy oldják meg más városban? a busz a kökiig? ember, attól egy banlieu-beli arab is megijednek! felüljárón börönddel föl, másik oldalon le, azt vonattal a nyugatiba.
ha jövök bécsből, budaörsnél kihajtok és ami belefér, végig a körgyűrű, majd visszaérkezem oda, ahonnan elindultam. ja, mégsem, mert még mindig nincs befejezve a nullás. egy ekkora metropoliszban! mondj még egy ilyen várost, léccilécci! azt ott a duna. b+, budapesten az nem a város része, az egy akadály! semmilyen kapcsolata nincs a várossal, nem lehet lemenni a partjához, csak két helyen: a demjám -féle lakóparknál a XIII-ban (de az zárt), meg a rómainál, amit ez a barom begátazni akart, hogy a köcsög haverjainak, akik oda építkeztek, jobb legyen! a rakpart tehermentes? lefedték? a lófaszt! párizs, szajna part, plázs nyaranta, de nem a halál faszánál, hanem a notre dame magasságában, mondjuk budapesten ez a Vigadó! aha, nektek az a fejlődés, hogy a tenyeres talpast kúró ledlámpás sunyi félművelt paraszt (mi más lenne, zsák a foltjához!) mindent telebasz szállodákkal, amit persze te fizetsz ki, csak az ő nevén van.
Lajosom, te sem vagy egy kifinomult Podmaniczky...

6.Lenin 2019.10.16. 13:44:35

@inreallife:

Talán csak még annyit.

Közel másfél millió választópolgár van Budapestem, ebből talán érvényesen 600 valamennyi ezer szavazott, Itt már zet leírtam.
Ebből 350 ezer körül KariGerire, 300 ezer körül Tarlósra.

Több, mint 1 millióan nem erre a balfaszra szavaztak. Hol itt a tűz? Még át sem vette a hivatalt., de már utasítgat, megszüntetni akar neki nem tetsző újságot. Diktátor?

Iszol, vagy alapból vagy ennyire hülye?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 13:45:05

@6.Lenin: akkor meg mit küzdesz, mint malac a jégen?;-)...

6.Lenin 2019.10.16. 13:47:26

@Sir Bates dö Hól:

Közöd? De elárulom neked. Mert érdekel, hogy mi zajlik körülöttem.
És akkor még1x, közöd?

6.Lenin 2019.10.16. 13:49:03

@Sir Bates dö Hól:

Honfoglaláskor még talán ennyi sem volt. Szarzsák. (te ezt szeretnéd soxor olvasni magadról?)

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 13:52:40

@6.Lenin: ami körülötted zajlik? az az ágytálcsere... a világból csak a soros-brüsszel-migráncs, csak ennyit fogsz fel;-)...

(te, szólj más a lendvayba, hogy küldjenek valakit;-)...

6.Lenin 2019.10.16. 13:53:00

@ZX:

1-ik se, de miért kérded?

Mint szabad magyar állampolgár nem írhatom le a véleményem egy nyílt politikai blogon?

B+, már most korlátoznád a jogaimat? Na, ne bassz már(fel). Cáfold meg, az lenne talán a legjobb megoldás, szerintem.

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 13:54:43

@6.Lenin: honfoglaláskor? ja, konkrét tényekre ennyi a felvetés és a szarozás... mint a többi baribaszó ner-cseléd;-)...

inreallife 2019.10.16. 13:54:58

@Sir Bates dö Hól:
Biztos volt repteren. Masik blogon azzal hencegett, amikor nyeregben erezte magat es ugy gondolta, hogy oda kell mondania valamit, hogy a rendszervaltas elott kulfoldre utazgatott. Azt meg tudjuk, hogy akkor kik utazgattak kulfoldre. A komcsi kutyabol komcsi szalonna lett.

Ebbol az aspektusbol kell ertelmezni a lojalitasat a rendszer irant. Nem ingatja meg az orgia, a kurvak, a drog, a korrupcio, semmi. Olyan, mint az a japan katona, akinek nem szoltak, hogy vege a haborunak. Meg mindig kuzd, harcol, trollkodik az ellenkommunistak ellen. Csak most bozskeutalvanyokkal fizetnek neki, ennyire devalvalodott a hasznossaga. De a jobbagy hu maradt a foldesurahoz, mert az ad neki enni. Hiaba, hogy megkorbacsolja neha, elhiszi, hogy azt is szeretetbol kapja. Mit lehet kezdeni egy ilyen szenilis ven komcsi fasszal? Majd ha az ilyenek a fold alatt lesznek, akkor lesz magyarorszag ujra lakhato ovezet.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.16. 13:59:07

ez megvan pinaszájú lippsik?

index.hu/belfold/2019/10/16/orszagos_lista_partok_fidesz_momentum_jobbik_mszp_onkormanyzati_vlasztasok_2019/

Fidesz-KDNP 57,36% Momentum 8,68% DK 10,10% Jobbik 7,71% MSZP 5,08% MiHazánk 2,87% Közösellenzékilista 6,61% Egyéb 1,59%

6.Lenin 2019.10.16. 13:59:33

@Sir Bates dö Hól:

A kurva életbe, hogy mennyi hülye szaladgál szabadon.

Már lassan tényleg 1000x leírtam , hogy minek nézlek, erre csak bizonyítani szeretnéd.
Csak ennyire vagy képes?
Miért ne írhatnám le a véleményem Sorosról-ő egy gazember. Vagy bárkiről, bármiről?
Te tartod magad polgárnak? Láttál már élő polgárt?

Mi a faszért kéne nekem egy szarzsák véleményére adnom?

ZX 2019.10.16. 14:01:20

@6.Lenin: Miért korlátoznám? Jogod van hülyének lenni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 14:01:36

@inreallife: Csakhogy a parlamenti választásokon nem manipulálhattok majd nem magyar állampolgárok szavazataival..

6.Lenin 2019.10.16. 14:03:26

@inreallife:

Gondolod, ha két szarzsák összekapaszkodik, akkor már számít valamit is?
szerintem 3 se, de talán több sem.
Legalább is nekem nem, 100 se.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 14:04:15

@Sir Bates dö Hól: Lackner Csabika eldalolta,hogy hogyan kell kirakni az önkormányzati bérlőket,hogy épülhessen a lakópark..

nincs1itt 2019.10.16. 14:06:03

@6.Lenin: vologya, vologya... aki ellenzéki az "irigy söpredék"? ez amolyan bolsevik tempó, nem de?

miért is "irigy" a söpredék? mert olyan vagyonok halmozódtak fel az elmúlt 10+4 év során a fideszes politikusok és szekértolóik zsebében, amely fényévekre van a jövedelmi viszonyaiktól? eközben pedig a az "irigy söpredéknek" egy centivel sem lett jobb? mindez arroganciával és a felkapaszkodott kis senkik parvenü attitűdjével párosul? pl. "irigy söpredék"... mert hidd el, az átlag fidesz-tálibokon kívül, sokak ismerik a 4 alapműveletet. tisztában vannak azzal, hogy 750 eurós nettó átlagjövedelemből nem fogja futni 165 ezer eurós (90nm-es lakásra) belátható időn belül. a gyereke amint teheti távozik az országból - a legoptimistább becslések szerint is 700 ezer magyar dolgozik, él életvitelszerűen külföldön, ők csak azok akik "láthatóak" a rendszer számára - az orvosi ellátás nem nevezhető elégségesnek sem. a politikai elit pedig csak hazudozik, lop, dőzsöl. te és a hasonszőrűek arról fröcsögtök, hogy gy.f.+co idejében... na ettől van az, hogy kicsit megingott a fidesz hatalma. nem a kiránduló idő, nem az "irigy söpredék", hanem maga a fidesz az oka, annak, hogy bárkire szavaznak lassan, csak ne legyen fideszes. ez pedig egyre rosszabb lesz!

2019.10.16. 14:11:26

@inreallife:

Sok dologban egyetértünk.
Például abban, hogy a csúti takonyt valószínűleg eltávolítják 2022 után a fityiszből, bár addig fel kell komolyabban építeni egy imázst valamelyik jelenlegi vezető köré - és ez kissé nehéz lesz lézerjanival, kubatovval, rezsiszilárddal, a kuszaszeművel, helikoptertónival, fitymaborkaival, gulyásgerivel, egybites kósával, a bajszos szardarabbal, és több idióta fasszal -, vagy keresni kell egy még a háttérben lévő, de jól eladható politikust - Szájer, Pokorni, Varga -, de itt még közrejátszik a különböző, a fityiszben meglévő klikk hatalmi játszmája.

A csúti gennyedék jelenleg jól összetartja népi zenekarát, ám a migráncs/soros/brüsszel lemez lecsengeni látszik, a különböző korrupciós balhék kezdenek ráégni arra a rusnya pofájára, ráadásul a skizoid hajlama is lóg a levegőben - ebből bármikor lehet tényleges skizofrénia -, és mindezek tetejében még ott van az EU ügyészség, a 7. cikkely története, a pénzcsap elapadása, a Budapest-Belgrád vasútvonal, a Paks 2, és még nem is vagyunk a végén. A gazdaság jelenleg jól teljesít, azonban egy komolyabb beszakadás igen húzós lesz egy olyan országban mint a miénk, ahol összeszerelőüzem az ország. Saját gazdaságunk az agrárium kivételével gyakorlatilag nincs - ott is gond a sertéspestis -, és így nehéz lesz. Ráadásul a fiatalok közel 40%-a 7 perccel a diploma átvétele után már suhan reptér felé, hogy itt hagyja ezt a általa értékelt pöcegödröt.

És hogy mi kellene ahhoz, hogy a fityisz 2022-ben és tovább is hatalmon maradjon?

Az NVI "véletlen" leállásán, a választási térképek átrajzolásán, a tákolmány hetenkénti átírásán túl:

Oktatás, egészségügy, és egy szociális alapú bérlakás rendszer kiépítése.
A bérrendszer fokozatos felemelése az EU 75%-ig 2026-ra.
A gazdaság fokozatos leválása az autóiparról, és saját önálló gazdaság kiépítése, saját kis-, közép-, és nagy vállalkozói réteggel. Normalizálni a külpolitikát az EU-val, az USA-val, és nagyobb távolságot tartani Putyin és Erdogan seggétől.
Felhagyni a migráncs/brüsszel/soros mantrával.
Felhagyni a gusztustalan köz-, és magánéleti botrányok (de nem a korrupció!) kiteregetésével. Normális országgyűlést, ahol mind az országos, mind a helyi politika konstruktív legyen.
Elzárni a korrupció lehetőségét mindenki számára. Átlátható közpénzes pályázatok.

Saccperkábé ennyi.

Ha ez megtörténik, 150 évig a FIDESZ MPP vezetné az országot, de jelenleg csak egy fityisz nevű rablóbanda van hatalmon.

ZX 2019.10.16. 14:12:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: Hogy ki manipulál kiknek a szavazatával? Ne legyél már nagyobb hülye annál mint ami most vagy. ti importáltok itt százezerszám románokat, szerbeket, ukránokat.

6.Lenin 2019.10.16. 14:12:36

@ZX:

Megnyugtattál, de másikat igazolnod is kéne, így ez nagyon sovány.
Én azért le is szoktam írni, hogy valakit miért is tartok annak.
Csak így simán az kevés. De legyen, te annak tartasz, na bumm, és?
Most ezek után mit is kéne csinálnom? Nem írhatom le a véleményem? Akkor mégis korlátoznál?

Én döntöttem, megyek egyet bringázni inkább,Nagyon szép idő van, nem baszom el ennyi szarzsák közt. Majd este, ha esetleg unatkoznék.

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 14:32:05

@inreallife: utazgatott? ott élt. majd hazajött és elkezdett vállalkozni, amit azzal indított, hogy aláment a konkurencia árainak, nem baj, hogy dedicites, míg haza nem baszta őket. neki ez a szabadpiac, az innováció, a tiszta verseny: hát csodálni való, ha orbán faszát szopja mindig?...

tarlós budapesti fejlesztéseivel kapcsolatban meg az, hogy a hondoglaláskor még ennyi sem volt;-)... tiszta boldog karácsonyt!;-)))

alöksz róz 2019.10.16. 14:34:22

@Sir Bates dö Hól: "még mindig nincs befejezve a nullás" - ennek mi köze tarlóshoz? :D
amúgy nem tudom, hallottál-e már a budai hegyekről, természetvédelmi területekről, a kézzel-lábbal tiltakozó érintett településekről...

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 14:38:29

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: persze, a tanulatlan parasztok a fidesz bázisa, meg a krumplisok... by the way: azért belegondoltál abba, hogy van ott némi ellentmondás, miszerint hasít a gazdaság, gyarapodik mindenki, de egy zsák krumpliért is rád szavaznak? mennyi annak az értéke? 2500-3000 forint? a legkétségbeesett szemétégetői kurva is maximum csak rádnéz ennyiért, de nem több, az emberek meg ennyiért szavaznak? hogy van ez?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 14:41:06

@Veszéjben a lyogállamiság !: és? miért nincs még bilincsben? én rakjam rá? vagy mi a faszt vársz?

inreallife 2019.10.16. 14:45:54

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Jogos, ott a penzert megvasarolt allampolgarsagot vasarlok tarolhatnak. Az se baj, ha nem tudnak magyarul. Mar csak az a kerdes, hogy ez miert jo neked?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 14:52:34

@Sir Bates dö Hól: ;-) ott volt pénz, paripa, fegyver, orbán mondta is a balettintézetnél, be kell nyújtani egy javaslatot, majd én szerzek rá pénzt; szerinted nem az egy főpolgármester elemi kötelezettsége, hogy az M3-asról ne a hungáriára, hanem a körgyűrűre menjenek északra, hogy azt befejezzék végre?
komolyan vannak ott hegyek s völgyek? tiltakozó lakók? nanebaszmáki! járja ki, hogy oldják meg, ő nem volt ellenzéki főpolgármester... mit fejlesztett tarlós? a Városliget szétbaszása fűződik majd a nevéhez? római gát?!-)...

inreallife 2019.10.16. 14:54:07

@6.Lenin:
Jaj de zokon tetszett venni, hogy visszanyalt a fagyi. Gondolom most a kereszteny erkolcs neveben a sok paraszt nem fogja unnepelni a karacsonyt sem. A fidesz pedig munkanappa teszi. Okorsegeket lehet napestig irni, jogod is van hozza, csak mi ertelme?

nincs1itt 2019.10.16. 15:00:43

@alöksz róz: sanyikám, a nullás mióta is épülget? jó lenne, ha végre szépen körbe lehetne autózni a fészkesfővárost? igen! ehelyett mi van? ja, semmi... a budai hegyek, khm... hát nem a matternhorn egyik sem... bár alagút az éppen lehetne dögivel, meg viadukt is... ettől csak többet lehetne "lecsípni" a beruházásból. az utak állapota, 3 évvel ezelőtti emlékeim szerint, a fészkesfővárosban pont olyan rosszak, mint 25 éve... hegyeshalomtól tényleg nem rossz. sőt! de bp. bizony maradt, amilyen volt amióta az eszemet tudom. ez demszki+tarlós+mindenkori kormányok bűne... vidék, khm 60 km-re bp.-től, a létező cóccijalizmus egy centit sem változott... oppá... nemzeti dohányboltokat ki ne felejtsem...

alöksz róz 2019.10.16. 15:08:51

@Sir Bates dö Hól: na pont ilyen amikor csak fröcsög valaki, de fingja sincs miről

meg a pénzparipafegyver

:D

alöksz róz 2019.10.16. 15:12:29

na majd ha lenyugszanak kicsit a kedélyek :-)

eszti..... 2019.10.16. 15:17:08

@alöksz róz:

minimum egy év. aztán meg kezdődik a kampány.)))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 15:19:38

@ZX: Ők magyarul beszélő magyar állampolgárságú emberek.Nehogy már ez azonos legyen azzal,amikor ideiglenesen beteleptesz egy magyarul nem is beszélő külföldit,aki aztán leszavaz karigery.Tipikus lipschimentalitás,amit előadsz..De mindegy,mert a parlamenti választásokon úgyse élhettek ezzel..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 15:22:25

@Sir Bates dö Hól: Majd az is bekövetkezik.Mindenesetre a kispestiektől több szavazatot kapott,mint 5 éve..Ilyen a szavazóbázisotok..Áldását adta a nyilvánosan beismert lopásra..

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 15:35:09

@alöksz róz: miva'? hülye vagy? moon az van, amit orbán akar, 2010-ben magához hajlította a teret... ne legyél már ilyen pitlák, méltatlan hozzád;-)...

inreallife 2019.10.16. 15:36:23

@eszti.....:
Ebben ne remenykedj. Mar a valasztas masnapjan elindult a kampany a kovetkezore. Borkai is onkent tavozott, nem pedig kirugtak. Ez mar a kovetkezo kampany resze. A fidesznek megint sikerult ontokonlonie magat, hogy nem kivagtak magukbol a rakos reszt, hanem tunetileg kezeltek. Mondom, hogy kezd megbomlani a mindent vezerlo vezerelme. Mikozben a holdudvar es a lakajmedia az eddigi cinikus es irritalo arcabol latvanyosan visszavett.

Diszharmonia szagot erzek, megbomlott a sereg frontvonala, ahogy az ellenzek ek alakzatban betort es vegzett a leghusegesebbekkel. A veszteseg jelentos, a panikhangulat oriasi es senki nem tudja, hogy mi tortent a preciz gepezettel, mert mindig hibas eredmenyek jonnek ki. Most akkor orbanra kell hallgatni, vagy tenyleg nem kepes mar ertelmes donteseket hozni? Az ertelmesebbje felfogta, hogy ennek nem lesz jo vege, mit eddig csinaltak azt nem folytathatjak. B terv (orbantalanitas) meg nincs.

Velemenyem szerint ugyanazt fogjak csinalni, de kozben sokan fognak dezertalni. MAr senki nem akar buszke nemzeti lenni. Borkai sportolo volt, vajon hany sportember erzi kenyelmetlennek a fideszes mezt? Szepen eltunnek azok a sikeres emberek a tamogatok kozul, akik a sajat nepszerusegukkel hitelesitettek a rablobandat. Felaldoztak magukat es a nepszeruseguket. Es ezt ok is erzik. Tuti, hogy senki nem fogja mar nyomatni az olimpiat, meg a versenyeket es nem vallalnak kozosseget a fidesszel. Fel es kihasznaltak oket.

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 15:37:46

@Veszéjben a lyogállamiság !: te, csak családon belül házasodó, én is szavazok itt a municipálison;-)... egyébként több joga van neki szavazni, mint egy határontúlinak...

ZX 2019.10.16. 15:37:53

@Veszéjben a lyogállamiság !: Az én szememben az a magyar aki hazájának a fellendülését segíti, nem az aki pénzért vagy butaságból ellene szavaz. Ők magyarul beszélő románok, ukránok szerbek maradnak mindaddig, amíg szavazatukkal ezeket a szarháziakat támogatják. Addig ne magyarkodjon amíg más faszával veri a csalánt.

inreallife 2019.10.16. 15:40:52

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Azert van annak is egy diszkret baja, hogy mar egy koztorvenyes buncselekmenyt elkoveto politikusra is tobben szavaznak, ha nincs rajta narancsos kituzo, mint ha van. Te is tudod mit jelent ez. Ez a veg kezdete.

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 15:41:43

@Veszéjben a lyogállamiság !: anyád a szavazóbázisa, nekem a rendszerrel van gondom, ha otthon vagyok, én puzsérra szavazok... bár két perc után nyakon basznám, ha beszélgetni kellene vele, olyan irritáló...

eszti..... 2019.10.16. 15:49:35

@ZX:

Döntsd meg a kormányt és vonasd vissza a szavazati jogot. Egyik határontúli sem kérte.

eszti..... 2019.10.16. 15:53:13

@inreallife:

Nana! Ma kezdődik Balatonalmádiban a két napos szeánsz. Kidolgozzák a stratégiát és újra hadrendbe állnak.
Isteni szerencsénk, hogy nincs a fideszben egy stratéga sem, Orbán ugye filozófus/guru.

6.Lenin 2019.10.16. 16:14:36

@Sir Bates dö Hól:

" majd hazajött és elkezdett vállalkozni, amit azzal indított, hogy aláment a konkurencia árainak, nem baj, hogy dedicites, míg haza nem baszta őket. neki ez a szabadpiac, az innováció, a tiszta verseny: "

Ős mit gondolsz, miként tudtam hazabaszni a konkurenciát? Te szarzsák?

Olcsóbban dolgoztam. Hogyan, úgy, hogy befektettem modernebb felszerelésbe, alkatrészbe.
Gyorsabban dolgoztam. hogyan, hogy többet tanultam.
jobb minőségben végeztem a munkám. hogyan.

Mivel többet tanultam, jobb volt a felszerelésem, a feladatot nem volt nehéz megoldani.
És volt tőkém az átmeneti időszakra.
Melyik nagyobb cégek versenyképesebbek? Nem véletlenül ugyanezt csinálják?

Mit tudsz te a piacgazdaságról?
Hogyan tud valaki piacképesebben termelni, eladni?

Modernizálja a felszerelést, nagyobb tudást fektet bele, és jobb minőséget állít elő, az előbbiekkel.

Most akkor nézd vissza, hogy én mit is csináltam.

szarzsák, megint elárultad magad. Neked csak a pofád nagy, de a valóságban valószínűleg szart sem érsz.
Legalább néha átgondolnád, hogy mi a faszt is írsz. És nem egy Angliában mosogató faszba kapaszkodj. Beszarok, hogy mekkora faszok szeretnének másokat oktatni, hogy mitől is döglik a légy.

alöksz róz 2019.10.16. 16:18:51

@eszti.....: nincs mire olyan hosszan tort ülni
a kampánynak meg csak az utolsó pár hete szar

6.Lenin 2019.10.16. 16:21:28

@ZX:

Az elmúlt 30 évből hozzál ara példát, hogy valakik jobban is csináltak valamit.
Így csak neked is a szád jár, feleslegesen.

Mi is történt 94-98, és 2002-2010 között? A 90 előtti dolgokat már szóba sem merem hozni, pedig a mai napig nyögjük azt a fényes, sikeres éveket.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 16:24:20

@ZX: Kurvára le van szarva,hogy te kit gondolsz magyarnak.Törvények vannak. Ezek szerint pedig a határon túli magyarajkú kisebbség állampolgársága birtokában éppúgy szavazhat az itthoni parlamenti választásokon,mint az elzászi német a németen,vagy a besszarábiai román a románon.
Viszont magyar állampolgársággal nem rendelkezők nem szavazhatnak a parlamenti választáson,vagyis 2022-ben majd nem játszhatjátok el azt,amit most.Mindössze erre akartam felhívni a figyelmedet..

inreallife 2019.10.16. 16:24:35

@eszti.....:
Hat sok remenyt azert ok sem fuznek hozza. Orban tovabb nyomna a gazt az arroganciameteren, masok meg tok mindegy mit mondanak. Igazabol nincs mar tolteny a zsebukben, mert a polgari lakossag mar belefaradt a harcba, inkabb az allandoan hadakozo, megalomanias ipsebol van eleguk. Nyilvan csokken a haboruk szama, ha nem tamadunk meg mindenkit.

Egyebkent ugyanugy jart a fidesz, mint az eu-ban. A kulturemberek asztalahoz nem lehet szaros gumicsizmaval bemenni es felbaszni a labukat az asztalra. Ez csak a parasztoknal szamit menosegnek. Akik eddig husegesek voltak a polgari eszmekhez, lasd XII keruleti polgarmester, meg is nyerte a korzetet 60%-kal. De ezeknek mar nincs szavuk a fideszben, csak megturt szemelyek maradtak a szonyeg szelere szoritva. Es nem is akarnak aroganokkal es rezsiszilardokkal szellemi parbajt vivni, ok is rangon alulinak tartjak. Szoval kivancsi vagyok a vilagmegvalto otletre, mar elore nevetek rajta, mit ossze fognak benazni.

alöksz róz 2019.10.16. 16:24:42

@Sir Bates dö Hól: jó, akkor csak egyet kérdezek: szerinted faszságra milyen véleményt lehet alapozni?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 16:28:09

@inreallife: Igen,Kispesen..Ez a vég kezdete Kispest számára..Innetől pedig egy kispesti baloldali szavazó ne ugasson korrupcióról,meg lopásról.Nincs meg hozzá a morális alapja többé..

inreallife 2019.10.16. 16:29:34

@6.Lenin:
A komcsi haverjaid piacot nyitottak neked, arra ne legyel buszke. A penztaros lolo is az eszere meg a nagy munkabirasaval verte a foldhoz cukiberget. O ezt allitotta magarol, bele is mondta a kameraba. De jo lenne, ha lenne egy normalis ugyesz, meg a NAV azoknal vegezne vagyonosodasi vizsgalatokat, akikrol mindenki tudja, hogyan gazdagodnak. De ehhez fideszmentesitesre van szukseg. Nyugi az elso lepesek megtortentek, azota is zokognak, akiket elhajtottak a BU'S-ba. :)

inreallife 2019.10.16. 16:33:22

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Es azok, akik vettek az allampolgarsagot, azokrol mit gondolsz? Orosz titkosugynokok, de ukran egyaltalan nem magyarok, akik a nyugdijellatasert vallottak magukat magyarnak stb. Rengeteg visszaeles volt, de csak par allampolgarsagot vontak vissza, ami meg nonszensz, mert nem lehet visszavonni, de meghagyom a nemzetkozi jogaszoknak ezt a dilemmat.

Es mit szolsz azokhoz, akik offshore cegeket alapitottak a magyar allam, bocsanat allampolgarsag arulalasara? Rogan Toni szimpi gyerek?

inreallife 2019.10.16. 16:37:53

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Mindenki azt utal, amit akar. JOGA van hozza. Pesten mar nem divat jobbagynak lenni, meg bicskaval enni a szalonnat.

Amig a fidesz csak olyanokat tud kiallitani, akik meg egy koztorvenyes bunozot sem tudnak legyozni oriasi penz es mediatamogatassal, akkor mirol is beszelunk? Ez tenyleg egy politikai atombomba volt. Fel volt festve az oldalara, hogy isten haza, csalad. Fellotte a fidesz es visszahullott ra. Lett belole orgia, drogok, kurvak. Jol fejbevagta oket, azota is szedelegnek. 2 napig azt sem tudtak, hogy borkainak megengedjek, hogy lemondjon, vagy se.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 16:38:24

@Sir Bates dö Hól: Próbáljátok már beleverni a tulok fejetekbe,hogy országgyűlési választásokon csak magyar állampolgársággal rendelkezők szavazhatnak majd.Ott nem fog majd működni,hogy Ibrahimot meg antifa Miguelt ideiglenesen bejelentitek egy újpesti kecóba..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 16:40:18

@inreallife: Marginális kisebbség.Más országokban is van lehetőség ilyesmire..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 16:42:49

@inreallife: Hát ez jó.. A szavazói felelősség fel sem merül benned.Én pl. tuti nem szavaztam volna Borkaira a videó megjelenése után,ha győri vagyok..

ZX 2019.10.16. 16:51:59

@Veszéjben a lyogállamiság !: Leszarom. Aki soha nem élt itt és soha nem is fog, az csak ne szavazgasson. Ha én holnap megtanulok románul vagy szerbül akkor szavazhatok náluk?

inreallife 2019.10.16. 16:54:07

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Akkor nezz korbe a hordadban, hogy kik allnak korulotted, mert sokan megis megtettek. De ugyanugy leszavaztal volna a lezerjanira is, aki vadaszkastalyt epitetett maganak mikozben felvasarolta fel Tokajt. Ja meg feltoltotte a fiai svajci bankszamlajat. Rogan Tonit is megszavazod evrol evre.

A helyzet az, hogy egy tomeggyilkos is jobb eselyekkel indul a fidesz ellen, annyira utaljuk mar a fajtatokat. Erre varrj gombot. Barkit hajlando vagyok megszavazni, aki a fidesz ellen indul. Szerinted mennyire van mar eleguk a normalis embereknek beloletek?

eszti..... 2019.10.16. 16:58:59

@alöksz róz:

én sem értem ezt a nagy gyászt.
nem volt egy ember, aki kiálljon és azt mondja a szavazóiknak:
mindenki nyugodjon le, győztünk!
de kitört a pánik és a kormánypárti lapok kommentelői / nem trollok!/ elképesztő belső infókat fecsegtek ki.

már megbocsáss! milyen kampány?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 17:06:18

@6.Lenin: Lajosom, jószülédnek kamuzzál, majd a túlvilágon, te is tudod pontosan, hogy mit tettél, hülye -impexes "kiküldött";-)... te, minden vamzer hülye is volt, mint te, vagy csak az aljasság volt a feltétel?...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.16. 17:08:47

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Én pl. tuti nem szavaztam volna Borkaira a videó megjelenése után,ha győri vagyok.."

Mert persze az nem számít, hogy 8 milliárdot lopott, az fideSSfasszopóéknál rendben van. De hogy megdugott egy kurvát, az megengedhetetlen. Gyurcsánynak is csápoltatok 2006-ban, veletek nyerte meg a választást. Nem számított, hogy hazudott, lopott és csalt. Csak az őszödi beszéd miatt pártoltatok el a szerelmetektől. Gerinctelen férgek vagytok.

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 17:11:33

@Veszéjben a lyogállamiság !: elszászi német a németen? te, vonjatok már be egy kecskét is a családba, hadd frissüljön a vérvonal, így az ötödik generáció után, mert azért látszik rajtad, kicsit belterjes más...

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 17:14:48

@alöksz róz: mindig az alap határozza meg;-)... de ne gyere, hogy faszság, tételesen cáfold;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 17:23:49

@Veszéjben a lyogállamiság !: miva' bazdmeg! ezzel jöttök? ott a vár! oda hányat jelentették be? anyádmajma... meg szeretője... most ezzel kezeltek a kognitív disszonanciát?
bravo kósa! a barom miatt, most már nem csak a migránsokat, a hajléktalanokat, a melegeket, stb. , de az itt élő európai állampolgárokat is célkeresztbe kerültek, mindent elkövettek, csak ne kelljen szembenézni azzal, hogy ti vagytok a hibásak! na menj a kurva anyádba vagy feküdj össze a kecskével...

6.Lenin 2019.10.16. 17:24:36

@Sir Bates dö Hól:

Mi van? Be vagy tépve? Most mire válaszoltál? szarzsák. 74-ben külföldre nősültem, engedéllyel. 80 karácsonyán jöttem vissza egy feleséggel, és két gyerekkel.
De mi köze ennek a piacgazdasághoz?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 17:24:59

@ZX: Persze ideiglenes tartózkodásival meg bárki szavazhasson a főváros jövőjéről, ugye..?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 17:28:32

@6.Lenin: aha, haggyá'má', ócska, vamzer csicska vagy, te is menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, vén köcsög...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 17:28:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Olyan kétséget kizáró bizonyíték nincs erre, mint Borkai aberráltsága és a kispestiek lopása esetében.
Ennek a választásnak a szégyene, hogy minden súlyosan kompromittálódott politikust megválasztottak. Kispesten, Győrben, Budaörsön és Gyömrőn is..Gyalázat!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 17:32:05

@Sir Bates dö Hól: Anyámat ne szidd, mert visszakalapállak oda, ahonnan születésed napján előmásztál..

Egyébként meg próbáld értelmesen, artikuláltan megfogalmazni a gondolataidat te balfasz..

inreallife 2019.10.16. 17:34:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nagyon erzekeny pontokat vakargattal meg. A hajdani kisgazda szavazok, elobb mszp partiak lettek, majd fidesz, ujabban meg jobbik. Amikor listan a mszp meg az szdsz leuralta az orszag 2/3-et, akkor is szavazott rajuk valaki. Ugyanazok, akik most a fidesz zaszlajat lobogtatjak.

Persze megmagyarazzak, hogy ok mar a rendszervaltaskor fideszesek voltak. Ja, csak '94-ben 7% volt a fidesz szavazok aranya. Valahogy nem jon ki a matek. Persze, hogy hazudnak. Ugyanezek szavaztak meg nekunk gyurcsanyt is, persze tagadjak. Pedig beszkennelhetnek a partagkonyvuket, hogy bejerszoti elott vannak-e, vagy sem. De nyilvan meg csak nem is parttagok, de olyan nagyon elkotelezettek. Elkotelezettek a nyalas miatt. Csak a segg valtozik mindig, amit nyalnak. Nem is tudom melyik, talan a kosa panaszkodott arra, hogy elfogytak az aktivistak. Csak fele annyi volt a torteto hulyebol, mint 1 evvel ezelott. Megkezdodott a dezertalas, jonnek az uj segget nyalni. Nem gond ez, csak vegyenek mar vissza ebbol a forradalmi hevuletbol, meg a kritika nelkuli hozzaallasbol.

6.Lenin 2019.10.16. 17:35:41

@Sir Bates dö Hól:

"te is menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, vén köcsög..."

Íme egy liberális polgár. Jobban mondva egy közönséges szarzsák.
Polgár. Beszarok ekkora barmon.

inreallife 2019.10.16. 17:38:07

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Jaj de erzekeny lelkuletunek tetszik lenni. Gondolkodtal mar rajta, hogy nem borkai fattya vagy? Valamitol csak beled kerult a komcsi ver. Anyad meg nem valogatott olyan finnyasan, mint te, nala is a penz volt a fontos.

eszti..... 2019.10.16. 17:38:13

@ZX:

Nem szavazhatsz. Normális országban 5 év életvitelszerű tartózkodás szükséges az állampolgársághoz.

inreallife 2019.10.16. 17:40:22

@6.Lenin:
Ebbol ertesz paraszt. Egyszavas uzenetekre eleg az agyad. Komcsi jobbagy vagy. Ha tetszik ha nem, mindenki annak nez, mert ezt a kepet sugarzod magadbol. A kerdes, hogy miert csinalod?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 17:40:43

@inreallife: Lehet hogy rokonok vagyunk, mert anyád nagy kurva volt..;)

6.Lenin 2019.10.16. 17:43:14

@inreallife:

Te csak mosogassál a pakikkal.

inreallife 2019.10.16. 17:49:40

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Az elobb meg kikerted magadnak, mostmeg kurvakent asszocialasz a jo edes anyukadra.

Megint nem csalodtam a fideszes kozerkolcsben. Titeket specialisan valogattak, vagy ki lettetek kepezve kretennek? Szamitani nem szamit, csak kivancsi vagyok, hogy szuletesedtol fogva az vagy, vagy pedig kepzes altal jutottal erre a szintre? Osztonos a kretenseg, vagy tanult magatartasforma?

Kene nektek egy nagy karanten, valahol a nagy magyar puszta kozepen. Ossze kene zarni teged a leninnel meg a birkaval, kivalo harmast alkotnatok. Lenne ott begetes naphosszat.

taga20 2019.10.16. 18:00:19

@Sir Bates dö Hól: sír kemény vagy ma, mint a vídia:)))

ja és igazságos.

taga20 2019.10.16. 18:26:51

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mi van csókosszájúfityeszmajom, má egyből pucsítasz itt nekem?:)))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.16. 18:30:04

@inreallife: Nem te beszéltél, arról, hogy kinek vagyok a fattya te sötét gazember?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.16. 18:33:35

@taga20: nem is rád gondoltam szarzsák
de ezek szerint együtt élveztétek az utazást

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.16. 18:36:24

egyesek itt milyen idegesek
mindenki nyugodlyék lea picsába
szórakozni járunk a buz1-re vagy mivanmá

taga20 2019.10.16. 18:39:23

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

anyádat nézd hülyének csókosszájú! nem most jöttem a hathúszassal:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.16. 18:43:30

@taga20: Nézd már meg hánykor írtad!:))
Engem nem etetsz meg!XD

taga20 2019.10.16. 18:57:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ezek aszt hiszik, hogy mindenki kósalala vagy rezsiszilárd vagy fityeszdroid!:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 19:33:37

@Veszéjben a lyogállamiság !: komolyan? akkor húzzál bőrt a fogadra... jeleztem, hogy hanyagolj, nem akarod érteni, így legalább megértetted, de ha kalapálni akarsz, gyere, kalapálj... elmeroggyant...

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 19:40:16

@6.Lenin: és ha mosogat, akkor mi van? az nem munka? inkább azon kellene elgondolkodni, hogy miért van az, hogy az ország tehetséges tagjai inkább elmennek mosogatni alsó-londonba egy mekibe! a pakikkal meg mi a bajod? nem is emberek?

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 19:42:49

@Veszéjben a lyogállamiság !: akkor a tényleg a kecske a fater, mert az anyai örökség közös, sz'al valamiből adódik a jelentős intellektuális különbség... s nem a javadra;-)...

mgdé 2019.10.16. 20:41:11

@alöksz róz:

Mi nem érthető? A zsákfalvakban csalt a ......, mer' a Cöfi bácsi csak írni tudó (lásd: X), de olvasni és számolni nem.

Így aztán összeszámlálás ellenőrzés se tudott lenni. Ja, ki is nyert a zsákfalvakban? :P

Magyarország Europa jövője. 2019.10.17. 00:15:04

@inreallife: Semmenyire, a világ legjobb kormánya van hatalmon. Kizárolag az elmebeteg magyargyűlőlő barmoknak van problémájuk a kormánnyal. Akik a beteges gyűlöletüktől vezérelve örömmel kiszolgálják az ország ellenségeit. Az ilyen állatok miatt veszítettük el az ország kétharmadát, mert a degenerált gyülöletük mindennél fontosabb volt.
Most meg képesek lennétek az araboknak átjátszani az országot, csak azért, hogy 5 percre, amig az imádott arabjaitok titeket is legyilkolnak majd, hatalomra kerüljetek.

mgdé 2019.10.17. 00:44:36

@Magyarország Europa jövője.:

"veszítettük el az ország kétharmadát"

Kurv@ fontos volt további szláv területek meghódításáért harcba indulni.
Főleg, hogy a környező szláv területek közül az egyetlen igazán fontos, a cseh iparvidék már rég a Monarchiáé volt.

Ja, ja, tudom, de a "becsület" ...

Kiscsillag, te aztán tényleg nagyon butuska vagy ...

ZX 2019.10.17. 08:34:13

@Veszéjben a lyogállamiság !: Több joga van itt élőként mint olyannak akinek fingja sincs mi folyik itt. De ők akár a fideszre is szavazhattak volna. Vajon miért nem tették? Amúgy meg jól lebuktatok, hogy itt hazudoztok össze-vissza.

index.hu/belfold/2019/10/16/ujbuda_115-os_szavazokor_nulla_reszvetel_nulla_szavazo/

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.17. 16:06:53

@ZX: Ideiglenes lakcímmel szavaztak..Ezt most megcsinálhattátok, de 2022-ben nem fog működni..

'Vajon miért nem tették?'

Na miért nem te zseni? Mert eleve azért jelentették be őket ideiglenesen a fővárosban, hogy Karigeryre voksoljanak.
süti beállítások módosítása