B1 blogcsalád



Most már biztos: hatalmas győzelmet aratott a Fidesz

2019. október 14. - nickgrabowszki

A valóság ott pukkadjon meg, ahol van. dt_8.jpg

Aki azt gondolná, hogy az ellenzék előretört az önkormányzati választáson, az eddig csaknem az egész országot uraló kormánypárt ellenben vereséget szenvedett, mert jelentősen visszaszorult, az téved.

Hiba azt gondolni, hogy csak azért, mert a Fidesz elbukta

  • a főpolgármesteri posztot,
  • a Fővárosi Közgyűlést,
  • 14 budapesti kerületet,
  • 10 megyei jogú várost,
  • további háromban a közgyűlési többséget,
  • valamint Bajától, Váctól és Gödtől Ajkán, Jászberényen és Gyöngyösön át Szentesig és Balmazújvárosig egy csomó egyéb jelentősebb települést,

már pusztán ezért vereséget szenvedett volna. Hát, nem. Ők előre megmondták, mi lesz, és úgy is lett.

Kósa kampányfőnök már augusztusban bejelentette, hogy "megbukott az ellenzék egy az egy elleni stratégiája".

Orbán Viktor ennek megfelelően két hete, a Fidesz-kongresszuson az önkormányzati választásról azt mondta

Nagy győzelmet arathatunk,

és az igazság az, hogy meg is érdemlitek ezt a győzelmet.

És tényleg megérdemelték, valamint tényleg nagy győzelem lett. A Fidesz-elnöke már megint igazi prófétának bizonyult, mivel a választás estéjén az eredményeket úgy összegezte, 

a biztos szavazatokat nézve, a listás szavazatokat tekintve a lassan már szokásossá váló 50 százalék fölötti eredményt most is hozni tudtuk; továbbra is a Fidesz-KDNP-szövetség a legerősebb Magyarországon, ennek tudatában és ennek megfelelően is fogunk majd viselkedni. 

A kormánypropaganda zászlóshajója ennek megfelelően vezető hírben közölte, hogy "A megyékben 19:0-ra nyert a Fidesz, a megyei jogú városokban 13:10-re".

onkormval191013_04_1.jpgSzijjártó külügyminiszter úgy értékelt, hogy

a Fidesz szerezte a legtöbb szavazatot, az ország térképe narancssárga.

Az állami média előzékenyen azonnal ki is adott egy ilyen térképet (lásd fent), az m1 élő választási műsorában pedig hozzátették, hogy

  • már csak azért sem vereség a Fidesznek az eredmény, mert Kurz osztrák kancellár is úgy kormányoz, hogy a nagyvárosokban, köztük Bécsben ellenzéki vezetés van.
  • Továbbá azt is, hogy Fidesz győzelmének ténye márpedig abból is látszik, hogy ugyanaznap Lengyelországban is nyert a szövetségese, a PiS nevű kormánypárt.

Dehogy nehogy bármilyen kicsi kétely maradhasson bárkiben, miként kell látni ezt az eredményt, bevetették a csodafegyvert, magát Deutsch Tamást, aki így értékeltdt1013.jpg

Hát, hacsak úgy nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7915221460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.14. 05:41:17

Sorosék most bebicliznek a budapesti városházára. Sikeresen le is amortizálják magukat 2022-ig, ebbe mi is bele fogunk segíteni. Meglátja majd a nép: milyen pedofil-homokos szivárványmocsokban élni, kifosztva.

2019.10.14. 06:16:27

@közíró MAXVAL bircaman: Te sem gondolod komolyan amit írsz. Akkor minek nevetteted ki magad?

megamedve 2019.10.14. 06:18:05

Ahogy anno Rosevelt mondta:
ez a vég kezdete.. .

Gábris szomszéd 2019.10.14. 06:23:38

@közíró MAXVAL bircaman: Azt hallottad, hogy elindult a magánrepülőgép az ausztriai Graz felé?

Allahu Akbar 2019.10.14. 06:39:04

A budapesti polgárok úgy döntöttek, a pécsi, miskolci, szegedi és tatabányai polgárokkal együtt, hogy a következő öt évben nem szeretnék, ha fejlődne a városuk.

Ez az ő szuverén döntésük, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Az országos, 50% feletti eredmény viszont valóban azt mutatja, hogy a Fidesz hátországa erős, akkor is jelentős többséget (ha nem 2/3-ot) szereznének, ha holnap lennének az országgyűlési választások. Erre lehet építeni.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 06:45:38

Remélem ma jönnek a kamikaze tálibok, mert kíváncsi vagyok, hogy miként kezelik a kognitív disszonanciájukat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.10.14. 06:50:37

@közíró MAXVAL bircaman:
"Sorosék most bebicliznek a budapesti városházára. Sikeresen le is amortizálják magukat 2022-ig"

Amint kijózanodok, pakolom is be a bőröndöket a városházára!!!
Mr. George kap egy állandó irodát a Városház u. 9-11 alatt, hogy tudjon uralkodni ha éppen erre jár!!!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 07:00:05

@közíró MAXVAL bircaman: nem is tudtam hogy téged vonz a szívárványszín mocsok...

2019.10.14. 07:09:05

@Allahu Akbar: "A budapesti polgárok úgy döntöttek, a pécsi, miskolci, szegedi és tatabányai polgárokkal együtt, hogy a következő öt évben nem szeretnék, ha fejlődne a városuk." Itt a fenyegetésekre gondolsz, miszerint ha nem fideszes lesz valahol a városvezetés, akkor az eddigi támogatás is megcsappan "kissé"? Itt most nem országgyűlési választások voltak. Amiről te beszélsz az sem holnap lenne. Ha ez lenne, ha az lenne, ha így lenne, ha úgy lenne...az a kis "ha" kötőszó a lényeg. Az ellenzék, az eddigi ténykedésével(most mind egy, hogy mi miatt) ellentétben győzelmet aratott. A másik oldal pedig veszített. Nem mondod, hogy "Ez az ő szuverén döntésük,..." Aztán miből gondolod, hogy valaki(k) nem fogják ezt tiszteletben tartani? Tudsz valamit? Ha meg nem akkor minek ezt hangsúlyozni? Ne, hogy már azt mond, hogy a fidesz nem is foglalkozott, foglalkozik a polgármesteri választással mert majd mindjárt 2022 a fontos. Kevés dolog van amit a fidesz épített eddig. Van csak kevés. Ahogy látom a 2/3-ról már letettetek. Pedig anélkül nincs ám tejhatalom. Nekem ez a hozzászólásod kicsit olyan "tipikus vesztes" szagú dumának tűnik.

Gábris szomszéd 2019.10.14. 07:17:50

@Allahu Akbar: Az országnak és az ellenzéknek csak jó, ha ugyanúgy tovább folytatjátok a valóságtagadást, mint eddig. :)

n_dy 2019.10.14. 07:18:38

jöhet a klíma-vészhelyzet, az ingatlanadó, az ingyen tűcsere, a hajléktalanok számára átengedett aluljárók, minden hétvégén pride, dugódíj ...

Allahu Akbar 2019.10.14. 07:24:34

@Thomas Grande: "győzelmet aratott"

Miről beszélsz, mégis?

A megyei jogú városok többsége, a megyék 100%-a a Fidesz kezébe került. Az ország nem Budapestből áll.

Egyébként is ideje lenne erre a szintre helyezni a fejlesztési projektek koordinálását, megerősíteni a megyei önkormányzatokat.

"Ahogy látom a 2/3-ról már letettetek"

Miért is kellene arról letenni? Csak úgy tájékoztatásul, időközi választást akkor kell tartani, ha egy új polgármester megválasztása miatt összeférhetetlenség keletkezik az illető képviselői és polgármesteri tisztsége között, és ezt másként (pl. listáról új képviselő delegálásával) nem lehet feloldani.

Allahu Akbar 2019.10.14. 07:26:03

@Gábris szomszéd: Az ország nem Budapestből áll.

Országos szinten magabiztos, 50% feletti többség áll a kormányzó pártok mögött, ami erős legitimitációt ad a kormánynak, jó alapot ad a folytatáshoz.

Európai téridő 2019.10.14. 07:33:29

Ha a Hagyó Miklós-korszak reménytelennek látszó állapotába zuhan vissza a budapesti közösségi közlekedés, az bizony már az új városvezetés sara lesz. És sanszos, hogy az eddig lelkes mozgalmárok lapítani fognak, mint a tehénlepény a fűben, ha ez következik be. Csaxólok.

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.14. 07:36:36

@Thomas Grande:

"Kevés dolog van amit a fidesz épített eddig. Van csak kevés."

Ezt mondta az ellenzék 2002-ben is. Mi lett a vége?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.10.14. 07:42:32

@n_dy:
"jöhet a klíma-vészhelyzet, az ingatlanadó, az ingyen tűcsere, a hajléktalanok számára átengedett aluljárók, minden hétvégén pride, dugódíj ..."

Oh yeah!! Bluntapest megint szép lesz!!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 07:45:08

@közíró MAXVAL bircaman:

"Sorosék most bebicliznek a budapesti városházára. Sikeresen le is amortizálják magukat 2022-ig, ebbe mi is bele fogunk segíteni. Meglátja majd a nép: milyen pedofil-homokos szivárványmocsokban élni, kifosztva. "

SZOPTATOK, te szarházi fidess-náci. :D

budavári önkorit is bebukta a geci felcsúti kisgömbőc, a média és a demokrácia gyilkosa, az eu pénzek legfőbb tolvaja.

látjátok feleim szümtükkel 2019.10.14. 07:51:08

Jóvanna! Van akinek savanyú a szőlő. Csak majd nehogy a sárga szőlő földje is savanyú legyen.
Mit is akarnak a mocskos Brüsszeliek? Ne csak a kormányon keresztül jussanak uniós pénzekhez a települések, és a vállalkozók.

Azért a fidesz ne nagyon büszkélkedjen, mert amelyik párt bűnvádi ejárás alatt álló tagját a település újra választja, ott valami nincs rendben a keresztényi értékek körül. Érdekes, hogy aból a fidesz törvénytervezetből sem lett semmi, hogy aki ellen büntő eljárás indul, az ne indulhasson választáson. ;D

Ja, ez csak a szoci ügyvédre volt érvényes?

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 07:57:00

@Allahu Akbar: csak tolod ezt a hülyeséget...

"Az ország nem Budapestből áll."

na, mo pont az az ország, ami budapestből áll (nem jó, de ez a tény)

haver, az I., II. kerület elment! gondolod, hogy ott "panelprolik" laknak? elment az agglomeráció (szentendre, budakalász: nincs is fideszes képviselő tán!), hova hol fogsz fejleszteni? miből kárpótolod a mandátumát vesztett képviselőket? felveszik mészáros cégeibe? buknak a szerződések a kerületekben, megyei jogú városokban. azokat a pénzeket mivel pótolod? hozzáengeded őket a mészáros-tiborcz lehetőségekhez? annyi éhes száj lett hirtelen, hogy elképzelni sem tudod...
a konzervatívok, a jobboldaliak jelezték hogy valamit elbaszott idolod... elmúlt a kegyelmi állapot, nem konszolidált (ezt kellett volna megtenni 2014-18 között, ő meg elbaszta), most már nem is tud...

megyei jogú városokat vesztett a ner... ahol lesz saját sajtó, ez a gáz most a ner-nek...

de persze, fenyegess csak... (persze, a kognitív disszonanciát kezelni kell;-))

Cycmen 2019.10.14. 07:58:24

Judapest döntött,, illetve a hülye prolik! Amennyire emlékszem az előző tevékenykedésükre, kb. egy éven belül csődben lesz a BKV.
Egyébként nem Karácsonytól félek, hanem akik mögötte vannak és most hogy van konc, érdeklődve várom a kiéhezettek viadalát!
Karigei meg klímázhat, meg faültetősdit játszhat esetleg a városháza földszintjén is berendezhet egy buzibárt,, de ha leáll a metró akkor mi a faszt csinál? Az külön katasztrófa lesz Gerinek hogy Fletóval kell majd kiegyeznie, kár hogy a mi bőrünkre megy, mert egyébként ennél jobb műsort kívánni sem lehetne!
Visszajött az elkúrtuk, ez a kurva város legnagyobb örömére!

Gábris szomszéd 2019.10.14. 08:00:58

@Allahu Akbar: Továbbra sem érted a folyamatokat, de nem is baj hiszent titeket nem az eszetekért tart a geci gazditok.

Gábris szomszéd 2019.10.14. 08:02:55

@Cycmen: Teccettek volna elszámoltatást csinálni ugyebár. De nem tettétek, hogy most se legyen.

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 08:03:47

@Cycmen:

"Judapest döntött,, illetve a hülye prolik!"

Budapest nem akart több stadion-cigányt és NER lovagokat, a budavri fidessmajom buktája különösen fincsi. :D

látszik a fidess szavazóbázisa, a csóró tanulatlan emberek, cigányok és az átszavazó román-ukránok. :D

kezdődik, mentek majd a picsába, a NER-el ELIOS lopással is a csuti cigánnyal együtt. :D

remélem belegüglessz a fájdalomba, te alja FIDESSGECI :D

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:06:28

@atomic power 1986DucaDuca: pubi, várom a választ még mindig: a 4,3Mrd€-ból mennyi az FDI?

(egyébként nem tudsz magyarul? tudod, attól, hogy angolul írod a bűnöző, szájhős, vesztegető, stb. még nem gondollak értelmesebbnek. feljelentést megtetted már, petit joueur?;-))

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:15:07

@Cycmen: nyugi, még nem kell pakolni;-)... a prolik az I.-II.-III. kerületből?;-) szentendréről? budakalászról? nemá';-)...

Cycmen 2019.10.14. 08:17:57

@csüngőhasú norvégbáró: Azért ne te beszélj csóró tanulatlan emberekről, mert az a kanász stílusod mellett kurva vicces!
És hogy beledöglök e? Korántsem, a megélhetésem nem függ pártoktól, ez a libsi győzelem nem esik jól, mert bár tudtam hogy a főváros a retek libsik gyűjtőhelye de erre a baromságra nem számítottam. Az új városvezetés szerintem kurva hamar be fogja bizonyítani az inkompetenciáját szokás szerint csak az majd kurva sokba fog kerülni! Majd meglátod hülye buzi.

Cycmen 2019.10.14. 08:19:16

@PeniValdes: Te meg mi az anyádat jajgatsz nekem? Nem vagyok orvos.

rasztaszív 2019.10.14. 08:19:36

@Allahu Akbar: mi van szutyok,lefőtt a kávé...?:)

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.14. 08:22:12

@Sir Bates dö Hól:

--„Sir Bates dö Hól2019.04.29. 18:37:29
@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Lajosom, a korrupció az korrupció! a többi csak szarmaszatolás! én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! gyökér kis geci mind, aki hagyja magát megvesztegetni! ez a normális morális álláspont! aki mást mond, az meg morálisan nulla!”--

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 08:22:35

@Sir Bates dö Hól: nekem ez jött le, ahogy követtem a dolgokat...bővebben később

2019.10.14. 08:24:08

remélem ma kora reggel neki kezdett a pohos vajda ügyvéd csürhéje a nevére íratni a királyi várat.
csak úgy a 12. parancsolat alapján amit még éjszaka írt a többihez a csuti geci.

Cycmen 2019.10.14. 08:24:28

@Sir Bates dö Hól: Egyrészt nem akartam zsidózni, másrészt a proli egy mentalitás és nem függ szorosan össze az anyagiakkal, aztán abba tartozik a libsi értelmiség is, akik nem a fidesz alatt szokták élni a reneszánszukat, szóval vegyes a kép minek mindig felsorolni az összes elvtelen hülyét! Visszahozták Fletót,, akinek már régen valami horgásztanyán lenne a helye!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 08:24:50

azért kifejezetten szép ahogy egyesek kulturált mód reagálnak az eseményekre

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:25:13

@Cycmen: " Az új városvezetés szerintem kurva hamar be fogja bizonyítani az inkompetenciáját szokás szerint csak az majd kurva sokba fog kerülni!"

azért a régié sem volt olcsó, a kormányról nem is beszélve;-)... s akkor még nem is említettük a szabadság téri valutanepper ötleteléseit;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:27:47

@atomic power 1986DucaDuca: bocs, akkor most engem nyilvánítottál egy 4,3Mrd€ értékű FDI-nek? és hova fektessek be? anyádba vagy beléd?;-)...

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.14. 08:31:12

@Sir Bates dö Hól:

--„Sir Bates dö Hól2019.04.29. 18:37:29
@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Lajosom, a korrupció az korrupció! a többi csak szarmaszatolás! én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! gyökér kis geci mind, aki hagyja magát megvesztegetni! ez a normális morális álláspont! aki mást mond, az meg morálisan nulla!”--

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 08:38:54

@Cycmen:

"a főváros a retek libsik gyűjtőhelye de erre a baromságra nem számítottam."

micsoda lelki fájdalmad lehet, istenem, ez milyen csodás. :D

a felcsúti cigányod krumpliosztása nem volt elég a BUDAVÁRBAN :D

mennyi pénz ment propagandára, mennyi aljasság kellett ehhez a mély torkoshoz, FIDESSNÁCI. :D

ELIOS LOPÁS, BORKAI ORGIA ELŐRE. :D

2019.10.14. 08:41:41

@közíró MAXVAL bircaman:
mondod te, amikor győr megválasztja a kábszeres orgián részvevő nemzeti-keresztény maffiózó köcsögöt polgármesterré...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:42:00

@Cycmen: még csak nem is céloztam zsidózásra (tök felesleges lenne;-))... b+ bukta a I-III. kerületet! azt csak saját maga miatt bukhatta, az olyan proteszt, mint a vörös csepel '10-ben!;-)...
gyurcsányt meg orbán hozta vissza, ezt ne kend másra!;-)... molnárral jól kiötölték a taktikát: csabikám, így tuti buktok, mi? hogyne főnök, ki a faszom szavazna ránk?;-)...

végzetes hiba volt nem azonnal kibaszni borkait; bukta volna a polgármesterséget, és akkor? nyer a csaj, a testület meg feloszlatja önmagát (full ner), s mindenki itt szteppelt volna, hogy milyen zseniális stratéga (és ez esetben igaz is lett volna!), de nem, ez a hübrisz már;-)... és még fletót is behúzta bazmeg;-DDD... komolyan, bármit csinál, bármihez hozzáér, az szarrá válik

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.14. 08:44:24

Megkezdődik GY.F. lassú visszamenetelése a hatalomba, ha az ország nem tér észhez!

2019.10.14. 08:46:25

@közíró MAXVAL bircaman:
egyébként meg kussolj büdös migráns, 1980 ban még todor zsivkovra szavaztál.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:53:46

@csüngőhasú norvégbáró: "a felcsúti cigányod krumpliosztása nem volt elég a BUDAVÁRBAN :D"

nincs kegyelem;-)...

egyébként krumpli: a héten volt egy műsor itt, ahol orbán családpolitikájáról beszéltek (grandiózus, pazar, ha gazdag vagy, ha csóró, akkor beszoptad, cigány ne szaporodjon), s mondom az ittenieknek, hogy otthon krumplit osztanak szavazás előtt (már a 27€ nyugdíjas utalványon is kibuktak: itt egy napra kapsz annyit): nem hitték el, azt hitték kamuzok; mikor meghallották, hogy cca. 10 kiló, kész voltak: haverom azt mondta "mintha fizetne egy kávét... ott válság van? miért? hülye vagy, krumplit adnak szavazatért, afrikában van ilyen!"...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 08:56:22

@atomic power 1986DucaDuca: miva'veled, ma nem dolgozol? csökkent már a gdp, hogy vörös lett Budapest?;-)...

sz'al mi a befektetendő terület? a csókos szád vagy anyád picsája?;-)...

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.14. 09:00:05

@Sir Bates dö Hól:

--„Sir Bates dö Hól2019.04.29. 18:37:29
@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Lajosom, a korrupció az korrupció! a többi csak szarmaszatolás! én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! gyökér kis geci mind, aki hagyja magát megvesztegetni! ez a normális morális álláspont! aki mást mond, az meg morálisan nulla!”--

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.14. 09:02:18

@Sir Bates dö Hól:

--„Sir Bates dö Hól2019.04.29. 18:37:29
@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Lajosom, a korrupció az korrupció! a többi csak szarmaszatolás! én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! gyökér kis geci mind, aki hagyja magát megvesztegetni! ez a normális morális álláspont! aki mást mond, az meg morálisan nulla!”--

antiinternáci 2019.10.14. 09:05:37

Életemben először egyetértek grabovszkijjal: az ÁVH a választások valódi győztese.
Undorító, rémületes, de igaz: magyarországi emberek saját jószántukból Szamuelyre, a Lenin-fiújra, id. Bauerre, Péter Gaborra, Aczélra, Sargentinire, a Soros-terroristákra, Racketékre, GYURCSÁNYRA szavaztak!!!!
Szégyelkem, hogy budaoesti vagyok, hogy ide születtem.
A 2002-es döbbenet is azt mondtam, innen emigrálni kell... De hová lehetne ma már, hiszen a bolsevista hazudozás és gyűlölködés ma már mindenhol arat.

sZulamith 2019.10.14. 09:16:40

Szavaztam, ezért van jogom dödögni, vagy dicsérni. Nem pártra kéne szavazni, hanem arra, hogy ne a párthoz való hüség szabályozza az én életemet. Budapest erre az utra lépett, gratulálok.

antiinternáci 2019.10.14. 09:19:23

@Sir Bates dö Hól:

Orbán tényleg elcseszte Borkaival.
Mert nem számolt azzal, hogy a 90%-os bolsevista médiatúlsúly miatt Karácsony maszop-maffiát bemutató felvétele (tudjuk, hová jár a gyereked...), a Gajda-banda korrupciós beismerő vallomása el sem jut az emberekhez.
Csak a borkaizás, de az százszorosra nagyítva.
Így lehet, hogy Gajda 58%-kal nyerhetett, miközben az ügy jelentősége többszöröse a Borkai ügynek.
De egyébként ettől függetlenül is minimum döntetlenre, vagy a szélsőségesek kis mértékű győzelmére számítottam. Mert a silányságra mindig van kereslet.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 09:19:29

@atomic power 1986DucaDuca: miva'veled? bukott a város azt kibasztak a lendvayból? már leépítés van nálatok? és idejöttél b1-re pörgetni a számlálót? győrben nincs munka?;-)

B.U.É.K. 2019.10.14. 09:20:24

BUÉK mindenkinek! Örülök, hogy ismét összegyűltünk, már hiányoztatok. Van, aki kevésbé, van, aki jobban.
Először is, szeretnék gratulálni minden győztesnek. Legyen legalább annyira sikeres, mint az elődje volt.
Egy dolog viszont nem hagy nyugodni. Az elmúlt 2 választás (2018 OGY, 2019 EU) alkalmával az ellenzék azzal nyafogott, hogy az a mocskos Fidesz elcsalta a választásokat, csak ezért tudott győzni. Kérdem én, ha valóban így van? Mint tudjuk a Fidesznek kedvez a választási törvény, hatalmas média túlsúllyal bír és még az választás informatikai rendszerét is meg tudja hekkelni. Akkor most miért nem tette meg? Miért hagyta, hogy 2010 óta zsinórban megnyert 7 választás után a nyolcadikat csak úgy odadobja? Szinte megmagyarázhatatlan. Orbán Viktor megvilágosodott és jó útra tért? O1Sz (Orbán egy szent)? Agyaltam és két megoldásra jutottam:
1. Az aljas, gonosz, diktatórikus és antidemokratikus OV nem tért jó útra és most is meghekkelte a választásokat, feláldozva Tarlóst és néhány nagy várost, hogy elaltassa az ellenzéket, illetve csapdába csalja őket azzal, hogy az általuk okozott káosz és armaggedont követően könnyebb legyen a 2022-es választásokat 4/5-del megnyernie, mert ugye 3 db 2/3 után szintet kell lépni.
2.Eddig sem volt se csalás, se hekkelés. Egyszerűen az ellenzék valamit jobban csinált és nyert. Ezért jár a gratula.
De ezek után, egyik hígagyú seggfej se kezdjen csalással magyarázkodni a vereségért, mert körbe fogják röhögni. Ellenben egy bocsánat kérés úri gesztus lenne a részükről.

antiinternáci 2019.10.14. 09:21:36

@Orbán veje:

Ki az a hülye, aki ezt írta? Realitásérzék=0.
Karácsonnyal nyilvánvalóan bukni fog a város.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 09:23:26

@antiinternáci: azért a gajda nem százszorosa a borkainak, de én csodálkoztam rajta, de ez hagyján, még lackner is 46,8%-ot kapott;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 09:26:31

@antiinternáci: haver, a győriek nem ner-es része ugyanilyeneket írt, mint te:-DDDD... fel a fejjel, 5 évet féllábon is kibírsz;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 09:35:16

@B.U.É.K.: nem, eddig is hekkeltek, csak az volt a jelszó, hogy "hetet egy csapásra!", de közben átvette a jászai a céget, s azonnal karcsúsításba kezdett, s pont azt rúgta ki elsőnek, aki tudta, hogy ez (hetet egy csapásra!) nem terv, csak "politikai termék";-)...

ZX 2019.10.14. 09:36:53

Elkezdték már a migráncsok betelepítését az ellenzéki városokba, vagy most hazamentek a választások után?

antiinternáci 2019.10.14. 09:41:04

@Cycmen:

"Az új városvezetés szerintem kurva hamar be fogja bizonyítani az inkompetenciáját szokás szerint csak az majd kurva sokba fog kerülni"

Bizony.
Most el kell majd kezdeni Budapestnek etetnie a szélsőbalos háttérembereket, akiket Orbán majdnem ki tudott éheztetni. Talán még az ilyen Schilling-féle retkeket is visszaeszi a fene... Jön majd a szarból a sok proli, szadeszosok, alternatív "művészek", firkászok, megmondóemberek. Tanácsadói szerződések, felforgató rendezvények, események támogatása, stb... Innen kell maj etetni őket, meg persze az újonan megszerzett koncból a kerületekben, nagyvárosokban.
Sokba lesz ez Budapestnek.

Az nem kérdés, hogy tönkrevágják a várost, hiszen a kommunisták a lopáson és a korrupción kívül sosem értettek semmihez:
minden uralkodásuk után csőd szélére került az ország, lásd '90, 98', 2010: mindig csődöt kellett menedzselni. (Tulajdonképpen '94 is ide tartozik, hiszen a valódi hatalom Antallék alatt us a nomenklatúra kezében volt, Antall és Boross csak biodíszlet volt.)

Elképesztő, hogy ilyen pedigrével van pofájuk újra és újra hatalomra kerülni. Ennél már csak az megdöbbentőbb, hogy az irigy, ostoba, tehetségtelen törzsszavazók nem értik meg: velük csak még nagyobbat szívtak mindig.
Most is meg fogják kapni a büntetést a gazságért, nyugi. Megérdemlik.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 09:43:40

@ZX: nem ez a baj! most hogy jönnek haza azok, akik kimentek, de látva a sok migrit és a rakétaként kilövő béreket, haza akartak jönni? bár, sz'tem megvárják, hogy erdogan elindítson egy újabb transzportot, majd ráfogják sorosra...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 09:47:37

@antiinternáci: "Tanácsadói szerződések, felforgató rendezvények, események támogatása, stb." azokkal nem lesz gond, csak át kell írni az eddigi szerződésekben a neveket;-)...
bocs, '98-ban milyen csődöt kellett menedzselni?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.14. 09:48:42

@Gábris szomszéd:

Igen, s a gyíkemberek is erősen mozgolódnak.

morph on deer 2019.10.14. 09:52:51

@antiinternáci:
“...a bolsevista hazudozás és gyűlölködés ma már mindenhol arat.”

Moszkvát próbáltad már?
Szerintem ott azonnal otthon éreznéd magad! Mert itt is az lesz, csak kicsit lassabban megy a tervezettnél, mert mindenféle liberális demokraták akadályozzák viktorunkat tervei megvalósításában, ott meg ez már nem szempont, ott él és virul a maffiaállam!
Szóval irány Moszkva, és boldog leszel!

B.U.É.K. 2019.10.14. 09:52:52

@Sir Bates dö Hól: Ez most mit befolyásol? Ez hogyan kapcsolódik ide? Vagy ez egy burkolt bocsánat kérés?

B.U.É.K. 2019.10.14. 09:55:05

@Sir Bates dö Hól: "bocs, '98-ban milyen csődöt kellett menedzselni? "

Lásd Bokros-csomag. Szerinted az miért kellett?

Cycmen 2019.10.14. 10:00:33

@antiinternáci: Fognak lopni rendesen, de még nagyobb károkat fognak okozni a hülyeségükkel! Majd kiállnak hogy elkúrtuk illetve nem is kell, mert ehhez most a Karácsony adja a pofáját, majd azt mondja mint a Demszky, hogy nem is tudott semmiről, és ez sajnos igaz is lesz!
Az szintén előrevetíthető, hogy elkezdik Gerikét saját oldalról fúrni az első alkalommal amikor valamiben ellent mond nekik! Geri most azt hiszi hogy ő a főpolgármester, nem szívesen lennék a helyében amikor szembesül majd a korlátaival.

Cycmen 2019.10.14. 10:04:29

Na büdös gyökerek, mától már Karácsony miatt nem jön a busz, meg Karácsony miatt van dugó! :DDDDDDDDDDD Nem sorolom fel az összes primitív fordulatotokat, tudjátok ti, hogy mit szoktatok mondani! Majd jól összeomlik a város, de nem baj, az a lényeg, hogy ültessünk fákat!

István Tamasi 2019.10.14. 10:05:38

Számomra egyedül az volt a meglepő, hogy akadt 19312 győri aki szereti ha a képét telibe fossa és közben még meg is lopja a fideszmaffia.

morph on deer 2019.10.14. 10:06:53

@antiinternáci:
“ Elképesztő, hogy ilyen pedigrével van pofájuk újra és újra hatalomra kerülni. ”

Szerencsére azért a NER példa értékű, a családcentrikus, keresztényi erkölcsöt reprezentatívan megtestesítő tagja elsöprő győzelmet aratott!

Büszke lehetsz rá, és méltán!
Nála jobban még senki nem mutatta meg a világnak, hogy milyen is az igazi keresztény erkölcs, le a kalappal, de tényleg!
Nélküle mindez nem lett volna lehetséges!

Éljen Borkai Kokó Zsolt, az igazi fideszes példakép! ... Taps, meg “viktor, viktor!!!”

István Tamasi 2019.10.14. 10:07:58

@B.U.É.K.: A Bokros csomag 1995 január 1-ln jött és nem 98-ban mégpedig a 90-94-es elqrás következtében.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.14. 10:08:20

@csüngőhasú norvégbáró:

Vissza fog ez még ütni 2022-ben. Addig jól összevesznek egymással a ballibák, plusz lejáratják magukat, ebbe mi is besegítünk persze.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.14. 10:09:31

@vitéz Beverneky:

Mi rosszabb? Hülyének lenne vagy gonosznak?

morph on deer 2019.10.14. 10:10:07

@Cycmen:
“ az a lényeg, hogy ültessünk fákat!“

.... minden fideszes gyökér helyére!
A fák legalább nem rontják a levegőt, mint az orbanista nyaloncok.:)

cleanwater 2019.10.14. 10:10:26

@morph on deer: Ne foglalkozz vele.Én azt hittem, hogy Cycmennél és a Birkánál nincs nagyobb barom, de antiinternáci bebizonyitotta, hogy a fidesz bugyraiból mindig van utánpótlás!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.14. 10:10:30

@vitéz Beverneky:

Sose szavaztam rá, sőt esélyem se volt erre.

morph on deer 2019.10.14. 10:13:52

@közíró MAXVAL bircaman:
“ ebbe mi is besegítünk persze.”

Szőke qrvának fogsz öltözni, és behajolsz, Bárányka? Majd ne felejtsd otthon a fehér port, anélkül manapság egy lépést se!

ZX 2019.10.14. 10:15:49

@Cycmen: A Lottó ötösre is adsz tippet?

N. Barbie 2019.10.14. 10:15:57

@Cycmen: @Cycmen: "Karácsony alkalmatlan, Tarlós alkalmas. Ennyi. Nem állnak egálban sem, hiába próbálkoznak a libsi közvéleménykutatók."
"Hazudjatok magatoknak vasárnapig! :D Balfaszok! "

Ahhhhaaahhhhaahahaha :DDD
Gyonyoru peldaja annak mikor a diktatura partja es felszopoi mint te tulsagosan magabiztosak lesznek aztan jon a pofon. :)
Nincs ketsegem, ez az irdatlan bukta is ki lesz magyarazva fidesznyikeknel.

"Na büdös gyökerek, mától már Karácsony miatt nem jön a busz, meg Karácsony miatt van dugó!"
Latom a budos nagy pofon se vetetett vissza arcbol atlaghulyefidesznyikeknel.
Amugy nem, nem karigeri miatt nem jon a busz, ha nem jon. Elhet o is majd a fidesz legfobb "primitive fordulataval", amikor a helyzet ugy kivanja az allando visszamutogatassal. majd meglatom az hogy tetszik mikor KG mondja, hogy kerem azert nem mukodik ez meg az mert tarlos igy hagyta ram, emutnyocev stb.
Az meg igazan szanalmas, ahogy minden idiota fidesznyik most ugy adja elo, hogy eddig a pillanatig BP volt a vilag kozepe, kivaloan mukodott minden na de majd most a csunya KG mindent lerombol es 1 het alatt lehal a varos. A szokasos riogatas.
Meg el is hihetnem, ha nem lettem volna otthon par hete par napot BP-n is, egy mocskos elhetetlen, nem lakossagbarat szar varos. Rontani KG se fog tudni rajta, innen mar nincs lentebb.

Orbán veje 2019.10.14. 10:19:22

@Cycmen: @közíró MAXVAL bircaman: @antiinternáci: @atomic power 1986DucaDuca:

Haver! Énszerintem a korrupt, tolvaj fidesz nagyobbat szopott mint Borkai kurvái!

:))))))

morph on deer 2019.10.14. 10:21:15

@cleanwater:
“ mindig van utánpótlás!”

Sőt, az ellátás egyre jobb lesz!
Sorra képezik ki a még írni-olvasni sem igazán képes, de a tizenegyparancsolatot (!!!) bármikor idézni képes fideszeseket!
Hogy hol?
Gyakorlatilag bármelyik iskolában, mivel időt, pénzt és fáradságot nem kímélve mára már sokerült úgy lerohasztani az oktatást, hogy csak fideszesnek alkalmas fiatalok kerüljenek ki az iskolákból...

Szóval lesz itt utánpótlás dögivel, ne aggódj!

N. Barbie 2019.10.14. 10:26:13

@István Tamasi: "Számomra egyedül az volt a meglepő, hogy akadt 19312 győri aki szereti ha a képét telibe fossa és közben még meg is lopja a fideszmaffia. "

Pontosan. A nagy kereszteny es nemzeti erkolcs allitolag egyeduli tulajdonosai a kedves fideszes szavazok ujravalasztottak a frissen kurvapecerkedessel, sokmillios rongyrazassal es lopassal lebukott polgit.
Na ennyit a fideszes mukeresztenyek erkolcserol.

antiinternáci 2019.10.14. 10:26:44

@B.U.É.K.:

Csalásról szó sem lehetett, hiszen nem baloldal volt hatalmon. Ugye, a kommunisták mindig csalnak, ha lehetőségük van rá. (Most is csaltak: sem Gajda, sem Karácsony "nem ismerte fel" Lacknert... )

De nem is ez a közismert tény a lényeg.
Hanem inkább az, hogy a választások előtt nekem is megfordult a fejemben amit írtál, hogy talán jobb lenne, ha Karácsony nyerne. Mert akkor 2022-re megint munícióhoz jutna a Fidesz.
Az egyrészt nyilvánvaló, hogy a sok-sok éhes száj, a koncon való marakodás szét fogja robbantani az ellenzéki bandát.
Másrészt a tehetség hiánya rombolást fog okozni Budapesten, megint lezüllesztik a várost, mint Demszki idejében.
Ezek hatásaként pedig a Fidesz megerősödve kerülhet ki a csatából, pont ahogyan a Gyurcsány-dúlás után is a fejükhöz kaptak az emberek.
Azért vetettem el a másidikat, mert azért a hátralévő két év alatt még nem tudnak szabad szemmel is egyértelmű rombolást végezni, károkat okozni.
Azért az első, tehát hogy a koncon marakodó hat párt kinyírja egymást, az szinte biztosan már két év alatt is bekövezkezik majd, és ez elég lehet.

látjátok feleim szümtükkel 2019.10.14. 10:28:42

Tessék mondani mi az a madárjóslás? Tenyérjóslásról már hallottam, madár jóslásról még nem.

hvg.hu/itthon/20191014_magyar_nemzet_borkai_zsolt_onkormanyzati_valasztas?s=hk

"Tegnap azonban, ha áttételesen is, valószínűleg az egész ország népe alkotott ítéletet Borkai Zsoltról, illetve a róla készült felvételek gerjesztette botrányról. Budapestre, Tarlós Istvánra, a kerületekre, további nagyvárosokra szállhatott vissza ez az ítélet; roppant igazságtalanul, hiszen, ha valaki, Tarlós István volt az, aki egyértelműen kinyilvánította, hogy Borkai helyzete tarthatatlan, le kellene mondania. "

Ez a gondolatsor minden pénzt megér. Tarlós nem fideszes, nem is értem miért ő vállalta magára a Borkai kritizálását, miért nem a fidesz valmelyik vezetője? Monduk Orbán, vagy ő a saját szájáva nem is tud beszélni sem a pártja tagjaihoz, sem a ország népéhez?

B.U.É.K. 2019.10.14. 10:33:03

@István Tamasi: "A Bokros csomag 1995 január 1-ln jött és nem 98-ban mégpedig a 90-94-es elqrás következtében."

Egy picit pontosítsunk a hitelesség kedvéért:
A csomag intézkedéseit részben az 1995. március 22-i kormányhatározat és a május 30-án meghozott és az államfő által június 13-án aláírt gazdasági stabilizációs törvény (a Gst) öntötte jogi formába. Bevezetésének idején a magyar gazdaság akut egyensúlyi problémákkal küzdött, amelyek a Horn Gyula vezette kormány gazdaságpolitikájával szemben kialakult súlyos külföldi bizalmatlansággal együtt a fizetésképtelenség határára sodorták az országot. 1996 elejére társadalmilag és politikailag szinte teljesen ellehetetlenedett "csomag", amely Bokrosnak végül a pénzügyminiszteri székébe is került. Ezután egyes elemeit visszavonták (pl. egyetemi ösztöndíjak), illetve enyhítették.
Azt senki sem vitatja, hogy szükség volt rá és kedvező hatása volt azt követő időkre, illetve azt sem,. hogy ebben nagy szerepe volt a Antall kormány hozzá nem értésének (dilettantizmusának) is. Sajnos az akkori gazdasági és társadalmi környezet (90-94) nem tette lehetővé a hosszútávú "gondolkodást" és cselekvést. Az infláció, ha jól emlékszem 35-37%-os volt. Ezzel pedig nem nagyon lehet ugrálni. Ezért is "vágytak" vissza az emberek 3.60-as kenyér korszakába és választották meg Horn Gyulát.

Cycmen 2019.10.14. 10:39:45

@N. Barbie: "Amugy nem, nem karigeri miatt nem jon a busz, ha nem jon. "

Tényleg nem a polgármester miatt nem jön a busz, ha nem jön? Kezdesz okosodni, csak nem tudom hogy ehhez miért volt szükség Karigerire! :D

antiinternáci 2019.10.14. 10:46:01

@Sir Bates dö Hól:

A szadeszmp-s általános tehetségtelenség, lopás és mérhetetlen korrupció okozta károkat, megfejelve a Bokros-csomag által okozottal.
Tudom, hogy az lett elterjesztve, hogy a panamai szabó valami zseni, és hogy ő valami csodát tett.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a brutális és eszement módon végrehajtott megszorító csomag kb. a duplája volt annak, mint amire valóban szükség volt. E túlzott mgszorítás következtében a magyar gazdaság hosszú távú növekedési lehetőségei vesztek el, tulajdonképpen hibernálta az országot, magyar ugarrá tette.
Rövid-közép távon még lehetett némi javulást elérni (Fidesz 98-2002), de tulajdonképpen Bokorito alapozta meg az ország későbbi lecsúszását esztelen és ostoba csomagjával, a legszélsőségesebb liberális modell alkalmazásával. Itt dőlt el, hogy Szlovákia később majd olyan gyorsan húz el mellettünk, hogy integetni sem lesz időnk.
Tulajdonképpen összhatásában Bokorito kártékonyabb figura volt gazdasági téren, mint Fletó, ami a Gyurcsány-dúlás vívmányait tekintve igen nagy szó. Gyurcsány csak egy ügyefogyott, csetlő-botló valaki volt (gazdaságilag), de a Bokorito azt mondta, hogy ő ért hozzá...

morph on deer 2019.10.14. 10:47:37

@közíró MAXVAL bircaman:
Gondolom a lejáratásban.:)
Mivel azt írtad, hogy: “plusz lejáratják magukat, ebbe mi is besegítünk persze.“
Azért gondolj bele, mekkora siker lenne..!

B.U.É.K. 2019.10.14. 10:49:13

Nem értem a "kedves" ellenzéki vagy milyen (nem tudom a nagy győzelem után, hogy is kell most őket hívni) kommentelőket. Ha jól olvastam a híreket, megnyerték főpolgármesteri, 13 kerületi, 10 megyeszékhelyi és néhány települési polgármesteri széket. Mint mondtam gratula. De mire jó ez a pusztító alpáriság, hogy a Fidesz egyik kamujelöltjét és összefogás bomlasztó főpolgármester-jelöltjét (remélem az index most nem anyázik a helyesírásáért)? Nyertetek néhány helyen. Némelyik jelentős, némelyik nem annyira. Valamit jobban csináltatok, mint a másik oldal. Ennyi. Tessék örülni ennek, de azért ne lépjünk túl egy határt! Próbáljátok meg magatokat a helyeteken kezelni! Hogy ez melyik hely, majd elolvashatjátok a többi kommentben. Erről nem nyitnék vitát. De azért a "bocsit" még mindig várom!

Cycmen 2019.10.14. 10:49:16

@N. Barbie: "Az meg igazan szanalmas, ahogy minden idiota fidesznyik most ugy adja elo, hogy eddig a pillanatig BP volt a vilag kozepe, kivaloan mukodott minden na de majd most a csunya KG mindent lerombol es 1 het alatt lehal a varos. A szokasos riogatas."

Kisfiam ilyet tőlem nem hallottál mert itt élek, de utálom mint a szart, a koszos proli lakóit akik neked jönnek a járdán, félrelöknek felszállásnál a csöveseit,, ezt a hülye világvárosi éjszakai életét a egyetemista zsidógyerekek romkocsmabulijaival.
Azt sem fogtad hogy leszarom Karigerit nem fog az semmiben sem dönteni és hamarosan részese lesz szerintem egy Borkai féle polgármesteri szexpartinak, csak az a baj, hogy ott az a balfék játssza Csenge szerepét!
Jó veled értekezni, mert hatalmas primitív buzi vagy és könnyű lelőni a hülyeségeidet!

alöksz róz 2019.10.14. 10:49:26

@Sir Bates dö Hól: "gyurcsányt meg orbán hozta vissza" - na mesélj, hogy hozta vissza...
(szerintem ferenc testvér leginkább saját magát hozta vissza azzal, hogy elég ügyesen ráfogott a legelvadultabb komcsi nyuggerekre és így az mszp-től elszedte a szavazókat)
de nem ez a fő kérdés, hanem hogy az mitől lett volna jobb, ha helyette marad a sokszorosan bizonyítottan kártékony mszp főerőként? :-)

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 10:50:28

@B.U.É.K.: bokros lemenedzselte a csomagját a fidesz meg osztogatni kezdett...

látjátok feleim szümtükkel 2019.10.14. 10:50:42

Anyám! Ennyi okos közgazdászt, mint amennyi itt leőkerült!

Hol a faszba voltak ezek az okosok akkor, amikor az ég zengett? Vagy olyanok, mint a bátor kutya, aki a kerítésen át ki mer ugatni az utcára?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.14. 10:51:45

@Orbán veje:

Nem úgy tűnik. Rövid távon vereség, hosszú távon ez győzelem.

látjátok feleim szümtükkel 2019.10.14. 10:52:01

@alöksz róz:

Nyugi papai, maradtak, csak köpönyeget cseréltek.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 10:53:57

@B.U.É.K.: irónia... ez a választás sem volt tiszta;-)... állami pénzből tolta a kormány a fideszt...

Cycmen 2019.10.14. 10:57:55

@B.U.É.K.:" Lásd Bokros-csomag. Szerinted az miért kellett?"

Sírbatesznek ilyet írsz? Ő egy csőlátású libsi, neki Bokros egy pénzügyi mágus,, egy gazdasági hős, persze Bajnai mellett aki országmentő nagyjaink mellett emlegethető egy napon csak! Mi lenne derekabb munka, mint a saját magad által előállított vészhelyzet árát kifizettetni a lakossággal meg a következő kormánnyal! Nagyon valószínű,, hogy most Budapest esetében is kell majd keríteniük hamarosan egy pénzügyi tekintélyt, aki majd ismét nagyon ügyes lesz! :D

alöksz róz 2019.10.14. 10:57:58

@Cycmen: ne hergeld fel magad ennyire... mert így pont azt játszod, mint a lipsik lassan 10 éve az állandó riogatásukkal, csőd és katasztrófa látomásaikkal, észak-koreázásukkal :-)
itt már nem lehet duma meg kifogás, ez az utolsó esélyük

N. Barbie 2019.10.14. 11:01:51

@Cycmen: "Tényleg nem a polgármester miatt nem jön a busz, ha nem jön? Kezdesz okosodni, csak nem tudom hogy ehhez miért volt szükség Karigerire! :D "

Tehat azt mondod, hogy csak tarloskadnak volt joga visszamutogatni demszkyre mikor a helyzet ugy kivanta, KG-nek mar nem lehet ezt a modszert hasznalni?

Az mar meg sem lep, hogy a toled idezett fellengzos nagykepu dumadra, ami mara kiderult, hogy oriasi bakloves volt, egy szot sem valaszoltal. :)
Tehat attol fuggetlenul, hogy csunyan mellenyultal a joslataiddal tarlosod kapcsan, ugy teszel mintha meg sem tortent volna es megint josolgatsz tovabb, hogy majd hogy lezulleszti KG a varost. Na ne nevettesd ki magad.

"Azt sem fogtad hogy leszarom Karigerit "
Aha miutan leegtel a joslasokkal, mostmar leszarod. :DD

"Jó veled értekezni, mert hatalmas primitív buzi vagy és könnyű lelőni a hülyeségeidet!"
Mondja ezt aki epp most eg mint a Reichstag a nagykepu joslatai bedolesevel, meg akinek annyi volt par napja a vita"kulturaja", hogy aki szerint tarlos nem jo fopolgi csak azert mert 25 eve a palyan van, az kocsog. :DDD

alöksz róz 2019.10.14. 11:03:06

@Sir Bates dö Hól: bokros építette ki a totálisan a külföldi vállalatokra, nulla hozzáadott értékre épülő olcsó munkaerő lepukkant egészségű országát.
te jössz, mondjál ennél rosszabbat :D

Orbán veje 2019.10.14. 11:09:51

@közíró MAXVAL bircaman:

Birka! Énszerintem te úgy lemaradtál az eseményekről, mint Borkai felesége a szexorgiáról.

:))))))))

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:10:22

kubatovék nem adtak egy sorvezetőt a kognitív disszonanciát kezelendő? pedig azt hittem, hogy senkit sem hagynak az árok szélén...

nincs1itt 2019.10.14. 11:12:51

@Cycmen: azért most szépen bemutatkoztál, nem először! tökéletes képet festettél arról, hogy miért nem megy vissza mo.-ra sok-sok "kötschög mekis mosogató". te prolizol? ez az a mondatod, ami mindenre magyarázatot ad veled kapcsolatban:"ezt a hülye világvárosi éjszakai életét a egyetemista zsidógyerekek romkocsmabulijaival"
ez a fájdalmas vallomásod arról, hogy az életedben semmit nem értél el, de volt egy "párt" amelyik azt és úgy sugallta(mert nálad azért okosabbak voltak nem mondták ki olyan direkt, mint te), amit tőled olvashatunk. állandó sértettséget és kirekesztettséget éreznek, mert bizony messze nem tehetségesek, nem kiemelkedően okosak, ezt azzal kompenzálják, hogy bárkit, bármiért gyűlölnek. pont mint te!

nincs1itt 2019.10.14. 11:16:32

@alöksz róz: mondok. a fidesz pedig bebetonozta és nemzetthy színű szalaggal rögzítette ezt az állapotot.

B.U.É.K. 2019.10.14. 11:17:10

@Sir Bates dö Hól: "bokros lemenedzselte a csomagját a fidesz meg osztogatni kezdett... "
Miért akarsz baromságokat tényként beállítani? A Bokros csomag elemeinek nagy részét a 98-as választást megelőzően a mszp-szdsz kormány visszavonta, mert tudta, hogy a "szavazóbázisa" úgy ott hagyja, mint eb a Sza(ha)rát. A fidesz, hogy osztogatott volna, mikor ellenzékben volt? Talán kevered a szadeszos ügyeskedőkkel.

@Sir Bates dö Hól: "irónia... ez a választás sem volt tiszta;-)... állami pénzből tolta a kormány a fideszt... "
Ne told fullba a kretént! Akkor nem tisztességesen nyert KariGeri meg a többi "ellenző"? Már megint nem figyeltél az eligazításon? Nem fejtjük ki az igazság minden aspektusát!

Cycmen 2019.10.14. 11:25:28

@alöksz róz: " ne hergeld fel magad ennyire... mert így pont azt játszod, mint a lipsik lassan 10 éve az állandó riogatásukkal, csőd és katasztrófa"

Nem hergelem :D
Ha ők játszották, nekem is lehet, van öt évem bár a balhé ezeknek az ismeretében sokkal előbb jön! :D
Karigerit szerinted mikor puccsolják meg úgy, mint anno Medgyessyt? Mert sok ám a hasonlóság!

N. Barbie 2019.10.14. 11:26:41

@nincs1itt: "ez a fájdalmas vallomásod arról, hogy az életedben semmit nem értél el, de volt egy "párt" amelyik azt és úgy sugallta(mert nálad azért okosabbak voltak nem mondták ki olyan direkt, mint te), amit tőled olvashatunk. állandó sértettséget és kirekesztettséget éreznek, mert bizony messze nem tehetségesek, nem kiemelkedően okosak, ezt azzal kompenzálják, hogy bárkit, bármiért gyűlölnek. pont mint te! "

Ugy bizony. Erre szoktam en mondani, hogy ez a visszahozott kommunizmus, buszke lehet ra az anno harcos antikommunista (es szelsoliberalis) viktor, a fanjai szinten.
Ahol megint nem a tehetseg, a szorgalom szamit, hanem az allamparttal apolt viszonyod. Igy lehet egy ertelmes mondatot elbofogni keptelen meszaroslolobol par ev alatt multimilliardos, a fenyesseges viktor vejebol szintugy, meg tucatszam lehetne sorolni a tehetsegtelen nimandokat. Pont mint a kommunizmusban, ahol a 4 elemis, lusta, semmihez sem erto senkikbol lettek TSZ vagy gyarigazgatok. Mert az ilyeneknek mindig kell egy demagog vezeto, aki azt mondja amit hallani akarnak, gondolkodik helyettuk.
Es akkor ezek jonnek a valasztasi kampanyban azzal, hogy meg kell allitani a kommunistakat, meg van pofajuk,

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:28:38

@Cycmen: csőlátású libsi?! ez fájt... nem, sohasem sztároltam bokrost, de ott és akkor szükséges volt az, amit csinált (majd később kiderült, hogy lehetett volna jobb is, van ez így)... a fidesz viszont a bokros-csomag hozadékából virgonckodott... de miért mondjam, hogy hülye? most mondjam bayerre azt, hogy egy intellektuális nulla? vagy g. fodorra? ezt nem mondhatom, mert nem azok, szemben gajdiccsal, mrázzal, apátival, stb.. vagy állítsam azt, hogy nem a fidesz fehérítette ki a gazdaságot, s hogy erre nem lett volna szükség előbb? ez se lenne igaz...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:33:20

@alöksz róz: ki hozta volna vissza a játékba, ha nem orbán? ki csinált belőle mártírt? orbánnak jobb lett volna, ha az mszp marad, én örülök, ha feloszlik...
s igen, nem helyes az összeszerelő üzem, de akkor egy ország ujjongott minden beruházásnak...

Cycmen 2019.10.14. 11:35:14

@B.U.É.K.: "bokros lemenedzselte a csomagját a fidesz meg osztogatni kezdett... "
Miért akarsz baromságokat tényként beállítani? "

Tudd be a győzelmi eufóriájának! Állandóan kikérte magának hogy nem libsi, meg nem részrehajló, de persze ezt nem hittük el neki és most be is igazolódott! Ki lenne alkalmasabb polgármesternek mint egy politológus bölcsész értelmiségi elméleti barom, akit a már a kampány alatt kétszer átbasztak (Kálmán Olga és magnófelvétel) az "övéi" a rutinos műszaki végzettségű Tarlós meg egy vén hülye csak! :D
A csávónál ez valami kontrakognitív disszonancia, baszki egyszer az életben a hülye álomvilága nem ütközik a valósággal ez okozta azt a sokkot amiért nekiállt ennek a proli ámokfutásnak és már csüngőhasú műfajának a határait feszegeti! :DDDDDDDDDD

Cycmen 2019.10.14. 11:40:48

@harakiri:"Szánlak..." ...................mondja harakiri, aki 0 bejegyzést írt és 78 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban és 2009.07.15. óta tag.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hát ha már egy ilyen nickváltós gyáva, de legalább nem szószátyár szar is szán, akkor tényleg baj van! :DDDDDDDDDDDD

6.Lenin 2019.10.14. 11:43:01

Nos, kb ilyesmire vártam már 10. éve.

Vége a sok süketelésnek. Elő a farbát, és mutassák meg mi jön ki ebből. A Fidessz is felébredhet az álomból, hogy bármit megtehet egy balfasz ellenzék mellett. A csőcselék döntött.

Vagy befestik zöldre Budapestet, vagy lemegy Zugló szintjére. Vagy 1-2 éven belül az egész város csődbe megy, megint. KaariGeri erre tökéletesen alkalmas lesz.
Vagy, de ez álomvilág.....néhány héten, hónapon belül kiderül.
Budapest ezt választotta, egyék is meg.

Egy nagyon tetszett, Gyurcsány a kihirdetéskor be volt baszva, mint egy albán szamár.
Sok sikert.

B.U.É.K. 2019.10.14. 11:44:24

@Cycmen: Az drága csüngőhasú! Olyan sivár a világ nélküle. Ezek csak papirkutyák hozzá képest. :)

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:46:32

@B.U.É.K.: bocs, tévedtem: a fidesz mindig üres kasszát kapott, majd csurig töltötte...
(azért nézz utána, hogy mit tekintünk szabad választásnak)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 11:48:07

@6.Lenin: érdekes, érdekes, a zuglóiak mégis Horváth csabát választották most....

N. Barbie 2019.10.14. 11:49:39

@nincs1itt: "tökéletes képet festettél arról, hogy miért nem megy vissza mo.-ra sok-sok "kötschög mekis mosogató". te prolizol?"

Igen, ez a tipikus nagykereszteny nagymagyar fideszes hozzaallas a sajat (es ne legyunk igazsagtalanok, az elozo) kormanyuk miatt az orszagot elhagyni kenyszerult honfitarsaikkal: megy az allando hazatlanozas, hazaarulozas, a lekicsinylo, altalanosito ugyismindegyikcsakmosogatvagymekibevan duma, ne is jojjon haza egyik se es hasonlok.
Micsoda mely keresztenyi es nemzeti hozzaallas.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:51:40

@Cycmen: aha, sz'al te így kezeled a kognitív disszonanciát?;-)...
(egyébként sosem mondtam, hogy nincs bizonyos liberális attitűd, csak ugye magyarul és ner-magyarul ez mást jelent, az azonos hangsor ellenére)

6.Lenin 2019.10.14. 11:51:58

@PeniValdes:

Írtam, hogy tegnap a csőcselék döntött. 22-ig kiderül, hogy mit is tudnak ebből kihozni.
Most 3 évig dolgozni kell(ENE).

Vége a süketelésnek, mindkét oldalon. Lehet, hogy 22- ben már választani fogunk, vagy...

Cycmen 2019.10.14. 11:52:25

@Cycmen: " de majd most a csunya KG mindent lerombol es 1 het alatt lehal a varos. A szokasos riogatas."

Szokásos????????? Most kezdtem, eddig megfelelt minden, tehát ez azt jelenti hogy eddig is volt riogatás? Nahát nahát, akkor azt ti csináltátok és még el is ismered hülye úr?
Beszarok milyen gyenge ez a libbant emberanyag akiket ideküldtek! :DDDDDDDDDDDDDD

harakiri 2019.10.14. 11:54:48

@Cycmen:

Bizonyos szint alá nem süllyedek. ....Nick-et meg nem váltok.
Elvihorászom a sok balfaszságon, amit írsz, de ez a vergődés, amit most csinálsz az szánalom.
Magyarázod a bizonyítványt, mintha ez bármit is számítana...

Amúgy most, hogy ezt leírtad...mennyi kommenteltem és mióta...Ezzel most mit próbáltál elérni?
Hiteltelenné akartál tenni? ..lejáratni?
Tipik fideszes hozzáállás...belekötni nem tudsz a nagy vergődésed közepette, de legalább valamivel csapjunk már oda, akármilyen szánalmas is, hátha összejön.
De, figyu! Segítek!

Most jól odabasztál! X-D

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:54:50

@6.Lenin: sz'al a csőcselék döntött?! a várban is? Lajos...

Allahu Akbar 2019.10.14. 11:56:33

@Gábris szomszéd: "Továbbra sem érted a folyamatokat"

Barátom, erre inkább térjünk majd vissza 2022 tavaszán, az országgyűlési választások eredményeinek ismeretében (különös tekintettel a Jobbik és a Fidesz eredményeire; miután előbbiek most egykori önkagukat hátbaszúrva a budapesti közgyülésbe és a főpolgármesteri székbe is egy balliberális csapatot segítettek).

Nézzük majd meg hogyan "valósulnak meg" a drága főpolgármester úr kampányígéretei a nagy értékű ingatlanokra kivetett ingatlanadótól (amiről hogy-hogynem valahogy ki fog derülni, hogy az értékhatára nem 500, hanem 25 milliónál lesz); a CT és MR berendezések beszerzéséről; a lakázsrezsi-támogatásról, a közlekedési alapjövedelemről és a 14 év alattiak számára ingyenes tömegközlekedésről (meg lehet csinálni, de ha az állam nem ad rá pénzt, akkor a fővárosnak kell, és azt a pénzt máshonnan kell elvenni; vagy másik önkormányzati céltól vagy a lakosoktól!) – és majd ennek ismeretében értékeljük azt, hogy ki mit (nem) értett a folyamatokból.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 11:57:31

@6.Lenin: így van, a csőcselék kivéve pár helyen, mert ott a visszafogott értelmiség ment el szavazni

nincs1itt 2019.10.14. 11:58:42

@N. Barbie: ez nem is akkora baj, hanem ahogy én látom az a fő probléma, hogy a legtöbben a "mekismosgoatók" közül, remekül beilleszkedtek, megtalálták a helyüket és a számításaikat a rothadó, migráncsos, liberális, soros fertőben fetrengő nyugaton. mert rendelkeztek megfelelő képzettséggel, le tudták vetkőzni "a legtöbbnóbeldij, 6:3, olimpiaiaranyak, meg a magyar tud csak igazán dolgozni" világlátást. akinek ez nem sikerült(meg sem próbálta) az köpköd mindenre és mindenkire. utálja azt a várost amiben él, rühelli a lakóit, nincs ennél szebb és jobb életszemlélet. de valamiért ebben a megkeseredett, gyűlölködő hozzáállásban érzi magát jól(biztos?).

morph on deer 2019.10.14. 11:58:48

@Cycmen:
“ Mi lenne derekabb munka, mint a saját magad által előállított vészhelyzet árát kifizettetni a lakossággal”

Hát például az, ha a kedves rokon által elsíbolt tizenmilliárdot, meg a hobbystadionokat fizetteted meg a lakossággal. Ez az igazi keresztényi erkölcsre valló cselekedet, így kell ezt!

A legderekabb meg például olyan, hogy merő hazaffyságból levered a nemzeti valuta árfolyamát, hogy jobban nézzenek ki a gazdasági eredményeid, bónuszként pedig százmilliárdokat rakhasson zsebre a klientúra! És ezt is a lakosság kárára, most képzeld!
Ebben valóban a legjobbak az orbán-banda tagjai, semmi kétség..!

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 11:59:47

@Cycmen: figyú, tényleg inkább tolj be egy space cake-t, mert vicsorogva csapkodsz... mire a spanod ideér, agyvérzést kapsz;-)...

N. Barbie 2019.10.14. 12:01:27

@6.Lenin: "A csőcselék döntött."

Ja ertem, aki a tolvajmaffia fideszre szavaz, az hos, kereszteny, nemzeti, tisztesseges valasztopolgar, aki nem az csocselek.
Elmesz te anyadba mostmar ven propagandapapagaj barom.

"Vagy befestik zöldre Budapestet, vagy lemegy Zugló szintjére. Vagy 1-2 éven belül az egész város csődbe megy, megint"

A szokasos semmitmondo, M1-bol meg ripostbol vett propagandaduma es riogatas. A magat oly okosnak kepzelo munkasortol ennyi telik.
KG szerint 150 milliardos adossagot gorget BP az ALKALMAS tarlos amokfutasa utan, zuglo meg 2 milliardos pluszba van.
Akkor hogy is van ez? 150 milliardos adossag nem szamit, alkalmas, 2 milliard plusz meg alkalmatlan es csodbevitelt jelent.
Az atlaghulyefidsznyik elborult agyadban, esetleg.

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:01:52

@Sir Bates dö Hól: Tévedni emberi dolog. A zárójeles megjegyzésedet, a szabad választás definiciójáról nem vágom. Na, nem azt, hogy mi a szabad választás, hanem azt, hogy ez jön ide. De, ha már itt tartunk, segítek:
- titkos szavazás (ez pipa)
- több párt rendszer, többes jelölés (ez is pipa)
- szabad akaratból (ez is pipa)
- nincs korlátozás és megkülönböztetés (pl. nők, kissébség, stb. nem választhat) (ez is pipa)

Az viszont nem tartalmazza, hogy csak az ellenzék nyerhet, mert ha nem, akkor nem is szabad a választás.

antiinternáci 2019.10.14. 12:02:50

@nincs1itt:

A bérmunka az egyetlen lehetőség az alacsonyan képzett, versenyképtelen tömegek fogkalkoztatására. És az ilyen fogkalkoztatás még mindig sokkal jobb, mint a segélyzés.
Ez nem Orbánon, meg nem Bokroson múlott.
Vagy ezek az emberek egyébként alkalmasak lettek volna fintech start-up indítására,is, csak a Zorbán a csirkecsomagolóba kényszerítette őket?
Nem. Először rengeteg embernek azt kellett ám megtanítani, hogy nem tilos ám munkával pénzt keresni a segély helyett. Ez húsz éves folyamat, a közepén járunk. Az Orbán-kormány legnagyobb érdeme, hogy egy millió ember számára lehetővé tette/rájuk kényszerítette a munkát. Ez nem egy fekete-fehér történet, van árnyoldala is. Például a termelékenység romlik az egyre gyengébb minőségű munkavállalók tömegének munkába állása miatt. De rövid-közép távon akkor sincs más lehetőség, mert egy szoftverfejlesztő, gépészmérnök kinevelése 17 év jó esetben is.

Cycmen 2019.10.14. 12:02:52

@nincs1itt: Akkor ne gyere haza te kis mekis mosogató, krumplisütő, "szia miben segíthetek"! :DDDDDDDDDDD
Egyébként gratulálok ehhez a lelkiismeretemre hatni próbáló "te egy nagyon rossz ember vagy és én szomorú vagyok emiatt" szöveghez, bazzmeg, te mekkora lúzer vagy, szarrá röhögtem magam rajta! :DDDDDDDDDDDD Hatvan éves vallásos aggszüzek tudnak csak ilyeneket! :DDDDD

alöksz róz 2019.10.14. 12:03:53

@Cycmen: hát lehet neked is, de mi az értelme? :D

ha megpuccsolják ők basznak rá. ha nem emberelik meg magukat, ki is végzik magukat. ha meg rendbe szedik vmennyire a szarukat, az végső soron mindenkinek jobb :-)

Gábris szomszéd 2019.10.14. 12:09:05

Magyarország népe nem Orbán Viktor népe

Ez az első alkalom 2010 óta, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy van más szereplő is a színpadon: a gondolkodó választó, aki a kormánypártok saját képére faragott választási rendszerében is hallatni tudta a hangját, és amely így a vasárnap legnagyobb nyertese lett.

hvg.hu/itthon/20191014_Onkormanyzati_valasztas_orban_viktor_karacsony_gergely_fopolgarmester

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:10:02

@N. Barbie: Kérlek, Te se told fullba a kretént! Miért gondolod, hogy a fideszes csak "nagykeresztény, nagymagyar" lehet, ahogy az ellenzéki sem mind "kommonista". Csak megtévelyedett. De valahol olvastam, hogy csak annyi a baj, hogy más az érték rendünk. Ha nem így volna, akkor lenne igazán szar ez a világ. Csak ezt a ballib vélemény terroristák nem képesek belátni. Mennyire szebb lenne a világ. Én elfogadom, hogy Te így gondolkodsz, lelked rajta, de Te is fogadd el, hogy más viszont másként látja a világot. Nem nehéz, hidd el! De az, hogy csak a TI világotok a jó és minden más szar. Hááát... Ne csodálkozz, ha ezt néhányan zokon veszik.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 12:10:31

mo érdekében remélem, hogy orbánt inkább egy katasztrófa vigye el vagy a most rá szavazók haragja, mert ha választáson veszítene, akkor a ner-fanok megőrülnek, látva most, hogy egy jelentéktelen poszt elvesztése okán mit csinálnak! srácok, deutsch is megírta: ez is győzelem. basszátok meg, hát győztetek!

Gábris szomszéd 2019.10.14. 12:11:03

@morph on deer: "Látjátok, feleim, mégsem ti vagytok a nemzet. Szerencsére. Akkor ugyanis nagyon kevés magyar maradna. Budapest és a városok jelentős része a kormány ellen szavazott. Azért nélkülük eléggé paraszt egy ország lenne ez, nem?

Tarlós István veszített. Nem rajta múlt; nem volt sok mozgástere, hogy eltávolítsa magától az országos politika szólamait és jelenségeit, amelyekről tudta, hogy Budapesten már többet ártanak, mint használnak.

Története katartikusan igazságtalan, mint Jób könyve. Ő, aki talán még jachtot se látott életében, nemhogy kokaint meg kurvákat, elvesztette a várost, amelyet szeretett, és amelyért tehetsége és korlátai szerint tenni akart. A kurvapecér, aki végképp lefaragta a Fideszről a megmaradt polgárságot – ő nyert. Már amennyiben nyerhet egyáltalán az, aki a boltba nem mer lemenni, mert annyira szégyellnie kell a pofáját.

A többpártrendszer mindig megosztja az országot, ez ilyen. Jobb esetben meggyőződés, világnézet, filozófia szerint hasít. Az a politika, amelyet már kizárólag átlátszó hazugságok, még átlátszóbb manipulációk meg kannásbor-szintű propaganda tart fenn – az bizony szürkeállomány szerint osztja ketté. Ennek baljós jele az eredmény."

hvg.hu/itthon/20191014_Nem_tart_ez_orokke

ZX 2019.10.14. 12:11:24

Zárlatos kristálygömbbel faszér' jósolgattok, mostanában nem nagyon jött be. Aztán ha az ellenzéki városok nem mennek csődbe és migráncsok sem lesznek akkor mi lesz újabb hazugság?

Cycmen 2019.10.14. 12:12:50

@Gábris szomszéd:"Ez az első alkalom 2010 óta, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy van más szereplő is a színpadon: "

Érezzük bazmeg csocsoszán áriája közben betrappolt bakancsban a Padödö! :DDDDDDDDDDDDDD

N. Barbie 2019.10.14. 12:18:21

@Cycmen: "Szokásos????????? Most kezdtem, eddig megfelelt minden, tehát ez azt jelenti hogy eddig is volt riogatás? Nahát nahát, akkor azt ti csináltátok és még el is ismered hülye úr?"

Aranyos, de vegtelenul szanalmas, ahogy kinyilatkoztatsz nekem tulajdonitva olyat, amit en nem mondtam, majd jol egyetertesz a kitalacioddal. :DDDD

A beszukult fidesznyik agyaddal nem csodalom, hogy nem ertetted, segitek.
Miert szokasos? Mert sokadjara jatszatok el, hogy ha nem a fidesz nyer a parlamenti/onkorm. valasztason, akkor masnap migrik millioi ozonlenek be, csodbe megy az orszag/varos, eljon a foldi pokol es hasonlok.

Cycmen 2019.10.14. 12:20:26

@Orbán veje: Hát haver nem irigyellek! Rárohadt a választási krumpli a fideszre!................

Kérj belőle s főzd meg,, vagy csinálj inkább krumplinyomdát, gondolom O1G lesz belevésve! :D

alöksz róz 2019.10.14. 12:20:32

@Sir Bates dö Hól: "ki csinált belőle mártírt" - például az elvakult ballib "véleményformáló" értelmiség, amikor melléállt és nekiállt mindenáron mentegetni
pedig tisztán látszik h trollkodik :D

"akkor egy ország ujjongott minden beruházásnak" - a jó propaganda :-) meg amúgy miután szinte a nullára lepusztították az egészet, még a szarnak is örült az ember, csak legyen valami a tányéron

nincs1itt 2019.10.14. 12:22:09

@Cycmen: akart a fene a "lelkiismeretedre" hatni. csak egy szerűen rámutattam arra (amit most is remekül bizonyítottál), hogy nem vagy több mint egy sértett, tanulatlan, sikertelen senki. mert még azt sem értetted jól, amit írtam. de megint jössz a panel(proli) szöveggel.
valójában nem sajnállak, mert te így érzed jól magad, nem vagy egy intellektus, ennyit tudsz. vagyok annyira liberális, hogy elfogadom ezt a tényt.

Gábris szomszéd 2019.10.14. 12:22:16

"Először látszik a választás eredményén, hogy nagyjából ugyanannyi ember szokott szavazni a Fidesz ellen, mint mellette. Csak az ellenzékre adott szavazatok eddig szétaprózódtak, és ezért a Fidesz óriási fölénnyel megnyerte a választásokat. Most viszont látszik, hogy a legnagyobb városokban a Fidesz szavazói az összes választóhoz képest kisebbségben vannak. "

444.hu/2019/10/13/mukodik-az-ellenzeki-osszefogas-a-legnagyobb-varosokban-mindenutt-sikert-hozott

alöksz róz 2019.10.14. 12:23:55

@Cycmen: van egy kicsi.
de te végső soron így is úgy is nyersz :-)

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:31:07

@N. Barbie: "KG szerint 150 milliardos adossagot gorget BP az ALKALMAS tarlos amokfutasa utan, zuglo meg 2 milliardos pluszba van."

És azt elfelejtetted hoozátenni, hogy Zugló a minta kerület, ahol minden szipi-szupi. Én értem, hogy most győzelmi mámor, meg minden ilyesmi, de ezzel nem példálóznék, mert se megerősíteni, se cáfolni nem tudja senki (vagy nem akarja). Ez nem érv. Az viszont igen, hogy KG azt sem tudja mit ígért és össze-vissza beszél: a kampányban 14 kor alatt lenne ingyenes a tömegközlekedés, ma viszont 7 éves kor alatt (bár hat éves korig most is az, baromi nagy kampány ígéret, de mért 7 miért nem 5,8,13, stb.). Kihirdeti a klima-vészhelyzetet. Micsoda? Az mi? Különleges helyzetet csak az OGY hirdethet ki. Ennek az embernek fogalma sincs az önkormányzati törvényről, a közigazgatás jogról, az alkotmány jogról, stb. Hogy akarja ezt a várost vezetni, ha fogalma sincs, hogy mi a hatásköre. Nem törvényhozó szerv az önkormányzat (ez az OGY), csak rendelet alkothat, amely kizárólag az önkormányzat illetékességi területén érvényes. Ezen rendeletek a jogszabályi hierarchiában igencsak hátul vannak, ami azt jelenti, hogy magasabb szintű jogszabályt nem sérthet:
a) az Országgyűlés által hozott törvény,
b) a kormányrendelet,
c) a miniszterelnök és a miniszterek rendelete,
d) a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete,
e) az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete,
f) az önkormányzat rendelete, valamint
g) a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kiadott rendelete.
Ennyike.
Még mindig nem jönnek a "Bocsikák"!

Gábris szomszéd 2019.10.14. 12:31:49

@ZX:

Az összefogás receptje igenis működőképes. :)

Amint létrejön a gravitációs pólus, szinte automatikusan szívja fel azok szavazatát, akik se nem szocik, se nem gyurcsányisták, csak meg akarják nyomni a LEVÁLTOM gombot – bármilyen okból. Erre vártunk, ezt sürgettük sokan, és istentelen sokáig tartott, míg leesett a tantusz.

Fals matematikával dolgoztak az összefogás ellenzői: odáig jutottak, hogy aki jobbikos, az sosem fogja elviselni a gyurcsányistát, és ezért a szavazatokat nem lehet összeadni. Csakhogy a választók változnak. Kiábrándulnak például, vagy latolgatni kezdenek, és arra jutnak, hogy ekkora stricik még azok se voltak. Vagy éppen belátják, hogy még egy szocialista kormány is hagyná őket lóról íjászkodni, legfeljebb kiröhögnék őket a libsik.
A Fidesz viszont elveszi a legelőt meg a lovat, és kurvákat vesz belőle magának. A választók alkalmazták a kisebbik rossz elvét, mint egy autóvásárlásnál. És ehhez jönnek azok, akik egyszerűen csak azért nem szavaztak eddig, mert esélytelennek tűnt a kapálózás. Most reális esélyek voltak, és a győzelem után ezek megmaradnak és nőttön-nőnek. Ugyanígy lehet kormányt is váltani, ha eljön az idő."

N. Barbie 2019.10.14. 12:32:15

@Allahu Akbar: "különös tekintettel a Jobbik és a Fidesz eredményeire; miután előbbiek most egykori önkagukat hátbaszúrva "

Erdekes, mikor vikike es bandaja valik szelsoliberalis, antivallasos, antikommunista partbol nagy kereszteny nagy nemzethy partta (ertsd ahogy fentebb is irtam, soft kommunizmust visszahozo, mukereszteny, munemzeti), az hu de hiteles, nincs vele baj, micsoda halado gondolkodok, az nem a regi onmaguk hatbaszurasa stb., de ha mas akkor igen.
Hagyjuk mar ezt.

Womb Rаider 2019.10.14. 12:32:59

@Gábris szomszéd: A szart kell ezt ennyire cizellálni? Legközelebb a soknevű parasztvakítás helyett elég, ha annyit írnak: Nem Fidesz Párt. Persze felvehetnék a Baloldali Egységfront nevet is..

Cycmen 2019.10.14. 12:33:01

@megamedve: Ahogy anno Rosevelt mondta:
ez a vég kezdete.. .

Nem inkább Rosenfeld mondta, amikor árjásították a szatócsboltját

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 12:33:26

@Gábris szomszéd: én azért ezzel picit óvatosabban...az önkormányzati más mint a parlamenti..

nincs1itt 2019.10.14. 12:34:08

@antiinternáci: öööö, miről is teccel beszélni? mit jelent az alacsonyan képzett "tömeg"?
értem, tehát o.v.(és ilyenkor persze mindenki más is) azért csinált összeszerelő üzemet az országból, mert az "alacsonyan képzett tömeg" erre kényszerítette... aha.
meg aztán, tudod 1990 előtt is volt oktatás, utána azért kicsit változott, de eltelt 30 év és azt láthatjuk, hogy a jól képzett tehetséges gépész, IT, villamos mérnök stb, az kb 3-7 perccel a diploma kézhezvételét követően már indul is nyugati irányba... ez vajon miért van így? csak nem a rabszolga rendszer miatt? mert biza az 0 értsd nulla hozzáadott értékű összeszerelő munkára beállított országban nincs rájuk szükség. egy technikus/operátor elegendő és olcsóbb is. na azért toporog mo. még mindig.
na nézzük, mit is kényszerített/tett lehetővé o.v. 1 millió embernek, az átlag nettó éves bér mo.-on 8700 eur(felfelé kerekítve), bajoro.-ban HAVONTA 3400 eur bruttó ez kb 2500-2800 közötti netto, ami bizony alsó hangon évente 30.000 eur nettó. ez átlag szakmunkás jövedelme... nézzük az összeszerelésben, szalag mellett dolgozót, 1500-2000 netto között havonta. ne gyere a "drágább" az élet. nem drágább sokkal, mint mo.-on!

morph on deer 2019.10.14. 12:39:19

@Cycmen:
“... szarrá röhögtem magam rajta! :DDDDDDDDDDDD”

Az viszont kitűnően sikerült, gratulálok!

Párszor mar merengtem is, hogy mitől lehetsz te olyan amilyen, de most már tudom, - ráadásul tőled magadtól, - hogy “szarrá” röhögted magad!
Így most megvan a magyarázat..:)

Cycmen 2019.10.14. 12:40:37

@nincs1itt: Fogadd is el lippsitz, mert nincs más választásod! Csak tudnám, hogy akkor mi a fasznak irkálsz??? Meg ez az ilyen meg olyan vagyok..... na mindegy,, szedd össze magad, mert nem vagy szórakoztató alany, nekem viszont vigaszra van most szükségem és te annyira béna vagy hogy még belédrúgni sem sport!

2019.10.14. 12:40:46

Szopott a Fityisz, szopott a fityisz héjjjáhóóóó!!!!!!!!

Ez lett az eredménye a nagyképűségnek, az arroganciának, a kivagyiságnak, a korrupciónak, a lopásnak, a NER-lovagok pofátlanságainak.

2022-ben még jobban szopni fogtok gyíkarcok.

HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA.....

2019.10.14. 12:41:17

Szopott a Fityisz, szopott a fityisz héjjjáhóóóó!!!!!!!!

Ez lett az eredménye a nagyképűségnek, az arroganciának, a kivagyiságnak, a korrupciónak, a lopásnak, a NER-lovagok pofátlanságainak.

2022-ben még jobban szopni fogtok gyíkarcok.

HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA.....

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:41:52

@N. Barbie: Ahogy az is érdekes, hogy a vérkomunista hogyan lesz "igazi" demokrata. Ez azért fáj. Megint a vélemény terrorizmus. Ez nem baj, igaz? A másik viszont maga az ördög! Ne ezt hívják kettős mércének.

Azt gondolom, hogy Borkai igencsak ártott a Fidesznek, KDNP-nek, meg úgy az összes jó érzésű embernek, ahogy a másik oldalon is a többi "Borkai". Nincs különbség köztük, bármelyik oldalon is állnak. Egyiknek sincs helye a közéletben, mert ezeknek az emberek példaként kellene, hogy álljanak a közösség előtt. Mindnek el kell tűnnie.

morph on deer 2019.10.14. 12:42:00

@Cycmen:
“ amikor árjásították a szatócsboltját”
:)
Szerintem inkább ilyesmivel foglalkozz, ez jobban megy!

nincs1itt 2019.10.14. 12:43:27

@Cycmen: tehát volltreffer volt minden mondatom...

Cycmen 2019.10.14. 12:43:33

@morph on deer: Jaj a kis pubi milyen anomáliát talált és már be is indult a vizuális fantáziája! Hatalmas poén, egy körből kimaradsz!

Gábris szomszéd 2019.10.14. 12:44:04

@PeniValdes: Lesz is mit dolgoznia az ellenzéknek a következő 3 évben. Amúgy én a jobbik szereplésének is örülök, hiszen az EP-választási kudarcuk után kiderült (most a vidéki listákon az EP-eredmény dupláját érték el), még mindig a legerősebb, legbeágyazottabb párt vidéken - aki érti az emberek hangját.
Az összefogás fontos volt, örülök hogy beszálltak és kitartottak mellette - mert szerintem főleg a Jobbik az összefogásban való részvétele miatt szavaztak a polgári-konzervatív szavazók az összefogás jelöltjeire a nagyvárosokban. Az is látszott ugyanakkor hogy hiteles jelöltek is kellenek, mert míg a civil Baranyi Krisztina földbe döngölte a Fideszt egy jobboldalibb kerületben (ugyanez megtette Mirkóczki Egerben, Veres Pál Miskolcon stb.)- addig Tüttő egy billegő kerületben simán bukott.
Most minden pártnak lesz majd 3 éve építkezni - a Jobbik remélem megtalálja a jobbközép-konzervatív, egyben a dolgozók mellett is kiálló indentitását - és sikerül a Fidesz vidéki szavazóinak egy részét magukhoz csábítani - elképzelhető hogy a Fidesz most megroppan és akkor erre most jó esély nyílik. Az ellenzéki győzelemhez ugyanis kell a vidék - és főleg a kisfalvak is - arra pedig hogy valaki itt megtörje a Fidesz uralmát csak a Jobbik lehet képes.

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:45:07

@nincs1itt: Ne told fullba a kretént!
Miért nem egyból az USA-val hasonlítod össze, amely köztudomású, hogy ugyanolyan gazdasági erőt képvisel, mint MO. Szerencsétlen.

Cycmen 2019.10.14. 12:46:14

@Látens Inszinuáció: 2022-ben még jobban szopni fogtok gyíkarcok.
HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA.....

Azt meg is kell ám érni! HAHAHAHAHAHAHAHAHAHA!

morph on deer 2019.10.14. 12:46:27

@Cycmen:
“ csocsoszán áriája közben ”
:)
Mit mondtam? Sokkal jobb!

Womb Rаider 2019.10.14. 12:48:30

@nincs1itt: "nem drágább sokkal, mint mo.-on! "

:)))))) Vicces kölök vagy te! Aztán meséld már el neke, hogy ha ekkora havaj Dajcsland, akkor onnan ugyan miért is szivárogtak el az amúg yelég vastagon fizetett orvosok? Miért tudta lenyúlni Kína a mérnökök krémjét? 'Nálatok' is rabszolgaság van?
Mer' azé számomra kissé fura, hogy egy ilyen hepi bezzegországban a nyugdíjasokat is meg kell adóztatni...vagy már rendőröket is a lengyelektől importálnak?

nincs1itt 2019.10.14. 12:48:30

@B.U.É.K.: bocs, ausztriát nem ismerem ilyen szempontból, de úgy hallottam, hogy már csak két-három(maximum!) macskaugrás és ripsz-ropsz osztrák szinten lesz mo. ezért voltam bátor az általam ismert körülményekkel összehasonlítani a mo.-it.
esetleg neked jobban megfelelne, ha azernajdzsánnal mérnéd össze mo.-ot? mert ott még van sansz a győzelemre... ostoba

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:48:44

@Látens Inszinuáció: Mint mondtam, gratula. De azért ne igyunk előre a medve bőrére. Pláne ne ekkora arccal, mert pofán b...szhat. Erre majd téjünk vissza, 22-ben. :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 12:50:08

@B.U.É.K.: "vérkomunista hogyan lesz "igazi" demokrata"

És egy jobboldali hogyan szavaz szocialistára? Több, mint negyven éve ott vagyok minden szavazáson, de Ondó Viktor gazdád miatt életemben most először kellet szocialistára szavaznom. Rohadjatok meg mind, fideSSfasszopók.

N. Barbie 2019.10.14. 12:52:08

@B.U.É.K.: Aha, persze, en nyomom a kretent, nyilvan.
Mikor te jatszod itt az artatlan szuzlanyt, aki az elmult hetekben/honapokban a marson volt es nem tudja, hogy minden idok legmocskosabb kampanyat folytatta le a fideszed. De az ellenzek kerjen elnezest, a miert is?

"Te is fogadd el, hogy más viszont másként látja a világot. Nem nehéz, hidd el! De az, hogy csak a TI világotok a jó és minden más szar."

Kar hogy ez a dumad is mocskos hazugsag. Kik azok akik ugy allitjak be, hogy ok minden teren tevedhetetlenek, aki veluk van csak az a jo magyar, csak az a kereszteny, csak annak fontos a haza, mindenki mas meg sorosbrusszelmigransparti hazaarulo? Ja, hogy az a fideszed es szektasai.
Szoval legalabb ilyen egyertelmu dolgokat ne probalj mar a masik oldalra kenni, mert ultragaz.

"" a szabad választás definiciójáról
- titkos szavazás (ez pipa)
- több párt rendszer, többes jelölés (ez is pipa)
- szabad akaratból (ez is pipa)
- nincs korlátozás és megkülönböztetés (pl. nők, kissébség, stb. nem választhat) (ez is pipa)"

Igen, annak, aki csak a szepet akarja latni, mert ezen 4 szolam mogotti hatter mar kurva kinos lenne.
Nekem a szabad valasztasba nem fer bele, hogy az allampart korlat nelkul kolheti kampanyra a kozpenzt, mas nem, sot allami hivatalokat, rendorseget, ugyeszseget uszit az ellenzekre, felvasarolja a velemenyformalo mediat lopott kozpenzbol ahol aljas lejarato hazudozasokat nyom 10 eve az ellenzekrol es kozben az alaptalan sikerpropagandajat, pluszba nevetseges kormanypropagandaszocsove zulleszti a szinten kozpenzbol mukodo allami mediat, atiratja az alaptorvenyt a sajat elvarasaira es estig sorolhatnam, hogy miktol lejt meg a palya a fideszednek.
Csak gondold at, ugyanilyen hatterrel milyen eredmenyt ert volna el tegnap az ellenzek, mint ami most a fideszt es csak oket segiti?
Persze, lehet ragaszkodni hozza, hogy akkor is tisztesseges es demokratikus a valasztas, csak attol mert szabadon mehet a 10 eve a hazug propagandaval tomott birka szavazni, csak ezt az allampart hivein kivul senki nem fogja bevenni.

2019.10.14. 12:52:18

@Cycmen:

Nos, ha arra gondolsz, hogy rákos vagyok, akkor megnyugtatlak.
Én fogok a te sírodon táncolni hülye gyerek.
Előbb pusztulsz meg te - elég csak olvasni a soraidnál a rengeteg rosszindulatot, az irigységet, a unintelligens személyeskedő hangnemet.

Előbb kapsz te agyvérzést öcsi.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 12:53:03

@B.U.É.K.: és még a választás tisztaságának alapelve; a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség alapelve; jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve; s ezeket megsérti folyamatosan a fidesz, mind a közmédia használatával, mind a kormány kampánytevékenységével a fidesz mellett.
ellenben tekintsünk el a szavazatvásárlásoktól, utaztatásoktól, mint konkrét csalásoktól jelen választás kapcsán, tekintsünk el a kubatov-lista jogellenes lététől (amit én speciel nem tartok ördögtől valónak, sz'tem teljesen legitim igény, hogy a pártok listázhassák azokat, akik támogatják őket, sőt azokat is, akik elutasítják őket), s akként módosítanám, hogy nem voltak tiszták a választások...

így pontosabbnak és korrektnek vélem a véleményem.

nincs1itt 2019.10.14. 12:53:23

@Womb Rаider: elszivárogtak az orvosok? kínában vannak a német mérnökök? na ja, gondolom a fidesz sajtóban ez a szöveg megy. elárulom, mert nem akaródzik a fiataloknak tanulni. kevesen jelentkeznek az egyetemekre. sok oka van ennek.
a nyugdíjakat adóztatni kell? import rendőrök lengyelo.-ból? persze, persze és csukcs földről importálják a németeket...
egyre mókásabbak lehetnek a mo.-on megjelenő hírek.

B.U.É.K. 2019.10.14. 12:56:33

@nincs1itt: Mint az előbb mondtam, ne told fullba a kretént, mert nem áll jól! Nem sok észre vall egy Mo.-gal pariban sem lévő országot, amely nem mellesleg az EU vezető gazdasági hatalma összehasonlítási alapként venni. Azért írtam, hogy ha még nagyobbat (hülyeséget) akarsz mondani, kezd egyből az USA-val.
Én értem, hogy "győzelmi" mámor, meg lila köd, de ne próbálj meg okosabb lenni, mint amely valójában van. Az indiánok is tisztelték a hülyéket. Meg különben is hülyét hülyére verni hülyeség!
Hol a "Bocsi"?

alöksz róz 2019.10.14. 12:59:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Több, mint negyven éve ott vagyok minden szavazáson, de Ondó Viktor gazdád miatt életemben most először kellet szocialistára szavaznom." - FAIL! XD

2019.10.14. 12:59:35

@B.U.É.K.:

Köszi a gratulációt, teszem hozzá magam is fityiszes voltam/vagyok és leszek, de csak akkor, ha a csúti takony és népi zenekara a sitten lesz végre. Ugyanis az a FIDESZ, amelyikre én 4 alkalommal is szavaztam, ez már NEM AZ A FIDESZ.

Azonban a nagyképűség éppen a fityisz kudarcát hozta például Budapesten is olyan kerületekben, ahol 1990 óta (I. kerület) fityiszes volt a polgármester, és még olyan régóta Fityiszes városban is, mint Szombathely, Ózd! Miskolc.

Nem kizárólag a Borkai botrány tett be, hanem a titkos lehallgatások, a mutyi a Városligetben, és még sorolhatnám.

Szóval a csútinak le kellene vonni a konzekvenciát, mert ha továbbra is így zongorázik a politikában, 2022-ben ismét pofára eshet.

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:00:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Üdv. Azaz BUÉK! Régen hallottalak már! Kicsit hiányoztál! Nagyon gyenge a mostani felhozatal, csüngőhasú is off-ol minket.
Értem én az elkeseredésedet, de nem örülnöd kéne, hogy ismét a gyöztes oldalon vagy? :)

nincs1itt 2019.10.14. 13:02:36

@B.U.É.K.: kedves hülye kartárs, akkor tudnál mondani egy bázist, ahonnan összehasonlítható bármi, bármivel? mert ahogy látom, az összehasonlítások terén mo. rendkívül gyengén szerepel minden szempont szerint.
neked nem összehasonlítási alap, amit én mondok. viszont te csak azt hajtogatod, hogy na azzal aztán végképp ne hasonlítsuk össze mo.-ot mert... és itt véget is ért a mondókád.
pont nem érdekel, hogy mo.-on ki milyen eredményt ér el egy választáson.
látom neked is marad a proli attitűd alá parvenű: "Meg különben is hülyét hülyére verni hülyeség!"
legyél ezzel boldog, dőlj hátra és élvezd, hogy még 30-40 évig semmi nem fog változni mo.-on, ebből fakadóan te is éppen annyira ostoba maradhatsz, mint jelenleg.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 13:02:40

@alöksz róz: várjál, az mdf-kormány ott sem volt? s annak ideje alatt kedvenc valutanepperünk semmilyen poszton sem tevékenykedett? ne toljunk már rájuk mindent, van elég, amit a szemükre hányhatunk így is...
sz'ted az értelmiség, sz'tem orbán. maradunk ebben vagy feldobsz egy pénzérmét?;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 13:06:45

@B.U.É.K.: "Nagyon gyenge a mostani felhozatal"

Kurvagyenge. A fideSSfasszopók nagy része bujkál, nagy fejetlenség van a Kubatov főhadiszálláson, nem tudják, most mit hazudjanak. Ebből azt gondolom, az ellenzék nyerhette meg a választást, más oka nem lehet.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 13:07:24

@Womb Rаider: pontosan melyik párt ma moon baloldali?

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:13:33

@N. Barbie: "Kar hogy ez a dumad is mocskos hazugsag."
Figyelj nem ezért akarsz folyton meggyőzni, hogy csak a Te oldaladon jó és itt, ahol vagyok rossz? Ezzel mi a bajod? Miért vagy ilyen frusztrált?

"Kik azok akik ugy allitjak be, hogy ok minden teren tevedhetetlenek"
Ezek bizony ti vagytok. De mi a baj? Hát győztetek nem?

Kemény szavak ez a választások szabadságáról. De úgy beszélsz, mintha az győztes ellenzék be lett volna zárva és semmi esélye nem lett volna. Imádom ezt a média bullshitet, mert tök jó ezt mantrázni és a sok idióta (ahogy te is) be is veszi. Nézd már meg, hogy a magyar lakosság melyik médiumokat fogyasztja (bizony RTL, index.hu, 444.hu, HVG, ATV, stb.). Ja, hogy neked az a bajod, hogy nem 100% a tietek. Sajnos az sohasem lesz, mert az nem a demokrácia. De ezt gondolom te is tudod. Az a probléma, hogy irígyek vagytok, mert csökött agyatok nem elég kreatív, hogy használjátok, ami van. De nyertetek. Most mi a gond? Erre futotta most az erőtökből. Mint mondtam, gratula. Hajrá! Nem pofázni, hanem neki kell állni dolgozni, hogy jobb legyen. Nem értem ezt a fröcsögést. Kevés az, ami most jutott? Még több kell? És a Fidesz hatalom éhes. Szánalom.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 13:13:34

@Sir Bates dö Hól: "melyik párt ma moon baloldali?"

A fideSS. Krumplit oszt a szegényeknek. Visszahozza a Kádár rendszert. Moszkvára tekint. Ellenzi a szabad versenyt, a befektetőket a nép ellenségének mondja.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 13:14:32

és persze az, hogy van közük a helyhez

Cycmen 2019.10.14. 13:14:59

@Látens Inszinuáció: Csak annyit írtam, hogy azt meg kel élni! Értsd ahogy akarod. Gyakori szófordulat amúgy!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 13:15:43

@B.U.É.K.: "ellenzék be lett volna zárva és semmi esélye nem lett volna"

Pontosan. Ki volt zárva a nyilvánosságból, el volt zárva a kampány lehetőségek nagy részétől.

Nekoashi2005 2019.10.14. 13:19:37

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője:

„a Borkai-botránynak érezhető hatása lett Budapesten, többek között ennek köszönhető, hogy az utolsó napokra szűkült az olló Tarlós István és Karácsony Gergely között. Így az ellenzéki jelölt a kudarcos kampánya ellenére nyerni tudott, ráadásul a Fővárosi Közgyűlésben is az ellenzék többséget tudott szerezni.”

" kudarcos kampánya" Szóval ha Karácsony kampánya "kudarcos" volt, de mégis nyert, akkor milyen volt a ellenfélé?

Borkaival nem az volt a baj, hogy egy kanos hétvégén - katolikus (keresztény) ünnep idején - félredugott, hanem az, hogy ez a kis dugás több havi fizetésébe került, mármint a hivatalosan-törvényesen elérhető fizetésébe. És ha a győri polgármester meg tudja ezt tenni - mármint közpénzből vagy korrupciós pénzből jachton másfél millás kurvákkal mulatni - , miért ne tudná ezt más fidesses polgi is megtenni, gondolta a választó. Persze ez az ügy nem mért el mindenhova, mert a falusi választó információ karanténba van zárva - m1, tv 2, kossuth rádió, megyei/lőrincz kezében lévő lap stb - meg egyébként se nevezhető értelmiséginek. Ezzel ellentétben a fővárosi emberek több forrásból tájékozódhatnak, és ezer főre lebontva sokkal több köztük az értelmiségi, akiknek egyébként egy komoly része pont a falvakból került a fővárosba, lásd az új főpolgármestert.......

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:24:53

@nincs1itt: Köszönöm a objektíven, logikusan, megtámadhatatlanul érvelsz. Segítek, ahhoz hasonlítsd, ami itt volt az elmúlt 40+30 évben. Ahhoz lehet. Persze értem én, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, de azt felejtettétek, hogy a szomszédnak volt 100-150-250 éve arra, hogy eljusson arra a szintre, ahol most van. Nekünk ezt az utóbbi 30 évben kellett megtennünk. De csak szerinted, mert az úgy megy. A nagyokosok kitalálják és holnaptól megy is, mi? Ez a baj, hogy ti ezt gondoljátok. De ez nem így megy. Lépésről-lépésre lehet csak. Hiszen ha valahol fejleszteni kell, akkor azt máshonnan kell elvenni (lásd Bokros-csomag). Ahhoz, hogy egy ország fejlődni tudjon, ahhoz a gazdaságot kell elsősorban megerősíteni. Eddig érthető, ugye?. Ha ez meg van akkor lehet a szociális és társadalmi gondokat is kezelni. Ez sem megy egyik napról a másikra. Ezekhez viszont hosszútávú gondolkodás és stratégia kell. Ez sajnos kevés embernek adatik meg Mo.-on. KG nem ezek közé tartozik, ahogy GyF sem. Kérlek, ne hozd magad kellemetlen helyzetbe!

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:26:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem bujkál. Csak nincsenek itt a nagyok, mint pl. Te, akikkel igazi küzdelmet lehet vívni. :(
Csak ennyi. Már az sem a régi. :)

Gábris szomszéd 2019.10.14. 13:29:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Török Gábor politológus a tegnapi eredményeket Facebook-posztban elemezve azt írja, hogy bár legtöbben a Budapest-vidék különbséget emelik ki, mondván, hogy a vidék a Fidesz mellett áll, a főváros pedig megcsalta őket, érdemes jobban szemügyre venni az adatokat, főként a megyei jogú városok tekintetében.

A politológus felhívta rá a figyelmet, hogy az ellenzék "nem csupán 10 megyei jogú város polgármesteri posztját nyerte el a 23-ból, de több meglepő helyen - ahol a Fideszé maradt a polgármesteri pozíció - a közgyűlési többséget is (Szolnok 12 kerületéből 9-ben nyert az ellenzék, Nagykanizsán és Szekszárdon 10-ből 6-ban)."

Ebből látszik, hogy miközben a kistelepüléseken stabil, ötven százalék feletti a Fidesz eredménye, a nagyvárosokban az ellenzéki összefogás messze a várakozások felett szerepelt. Néhány erős fideszes bázist (Debrecen, Kaposvár, Sopron, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) leszámítva a Fidesz ebben a (polgári) világban vagy nagy küzdelemre kényszerült, vagy simán alulmaradt.

"Számukra ez ennek a választásnak a világos üzenete, ha nem értik meg, hogy itt megreccsent az ág, és valamit változtatni kell, akkor 2022-ben le is zuhanhatnak a földre."

alfahir.hu/2019/10/14/torok_gabor_2019_es_onkormanyzati_valasztasok_fidesz_ellenzek_videk_varos

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 13:30:48

@nincs1itt: youtu.be/FsIVSdbxOMk a második részében van szó a már általam linkelt macron beszédről...

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:33:28

@Nekoashi2005: Mert Bivajkúton nem lehet fogni az RTL-t és a helyi szolgáltatók off-olják a zindex-et, mi? Gondolkodj már egy kicsit! Az ellenzéknek nincs mérhető bázisa vidéken, ennyi. Simagöröngyösön nincs Monemtum alapszervezet, Nedvespusztán meg LMP. Ilyen egyszerű, csak könnyebb sértegetni a vidéket, hogy szaros bunkók. Le kellene a drága entellektüel, nagyképű, lenéző ellenzéknek ereszkedni az elefántcsont toronyból és építkezni vidéken. Is. Ennyike.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 13:36:57

@B.U.É.K.: igen, de ez kissé másabb...nem ennyire feketefehér

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 13:39:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: lófaszt baloldali a fidesz... ha moon bebuzulna vagy erőteljesebben pigmántálódna, esetleg áttérne az iszlámra, a fidesz azonnal váltana, csak hatalomban maradhasson; nincs fidesz ideológia, ellenben ugyanez a momentum is youtu.be/BpZw16IltZc , a különbség annyi, hogy őket nem frusztrálja budapest és az evőeszköz...

Orbán veje 2019.10.14. 13:40:39

@Cycmen: @Womb Rаider: @PeniValdes:

Csak egy Borkai faroknyival több kellett volna abból a kibaszott krumpliból, oszt akkor nem veszítitek el Budapestet, 10 megyei jogú várost, meg a kistelepülések jó részét.

:)))))

www.facebook.com/photo.php?fbid=2342188182546079&set=a.125314744233445&type=3&theater&ifg=1

:))))))

morph on deer 2019.10.14. 13:41:09

@Látens Inszinuáció:
“ Nem kizárólag a Borkai botrány tett be”

Nem is volt botrány, miről beszélsz?
Az csak egy közbeszerzési eljárás értékelése volt, amit láttál!

Egy olyan eljárás kifejlesztéséről volt szó, amelynek során a termék egyik végénél, por halmazállapotú hajtóanyag segítségével működő dugattyús rendszer a másik végén vákuumot generál, aminek segítségével könnyebben lehet nemzetthy szaporítóanyaghoz jutni!

Állítólag olyan nagy az érdeklődés, hogy könnyíteni kell a magángépek beszerzését, bővíteni a repülőtereket és újabb Adriai kikötőket kell venni.!

Hiába na, ennyit tesz, hogy végre igaz keresztények törődnek a nemzet sorsával!

Eltiltott Vélemény 2019.10.14. 13:43:03

@Gábris szomszéd: " ... Ez az első alkalom 2010 óta, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy van más szereplő is a színpadon: a gondolkodó választó, aki a kormánypártok saját képére faragott választási rendszerében is hallatni tudta a hangját, és amely így a vasárnap legnagyobb nyertese lett. ... "

Tudod, ez egy kétélű dolog. Gondold végig az alábbi listát:

- A Csuti suttyó Napóleon és bandája jobbára vidéki véglények, ÉS rühellik a Butapestieket.
- Győzött az ellenzék Bp-en, de vidéken tarolt a Narancsmaffia
- Bebizonyították országnak világnak, hogy Magyarországon "tiszták" a választások, nincs diktatúra
- A Csuti Bonsai Duce nyugodtan szivathajta a Maszopszopó Karácsonyit
- Butapest lakossága színi fog, leállnak a fejlesztések, mehetnek újra a 100 milliárdok a vidéki rokonságnak, nem kell a pesti "romkocsmatöltelékeket" támogatni, egyék meg amit főztek
- 2022-re a pesti csőcselék szeme láttára bedől a fővárosi vezetés, és a parlamenti választásoknál erősen számítani fog hova teszi az x-et

Szerintem Orbánék szándékosan hagyták veszni a fővárost, így egy csomó pénzzel amit onnan elvonnak faszányosan ki tudják stafírozni a vidéki szervezeteik kádereit, ahol szívfájdalom nélkül tudják majd mutogatni, hogy íme ahol az ellenzékre szavztak ott nettó szopás van. Csak figyeld meg, innentől a legkisebb stiklikre is ugrik majd az ÁSZ és az ügyészség, vizsgálatok vizsgálatok hátán, és amíg azok le nem zárulnak, addig ugye függőben lesznek az állami támogatások, A Csuti Csüngőhasú Norvégbáró széttárja a kezét, és simán azt mondja nem tehetnek semmit, amíg a vizsgálatok le nem záródnak, és a vizsgálatok hogy hogyan nem alaposan elhúzódnak... Mehet majd az uccára tüntetni az ellenzék, de ki ellen fognak tüntetni?

Még azt is megkockáztatom, hogy VOLT választási csalás, és a Duce utasítására torzították úgy az eredményt, hogy bukjon a Főváros... Túlságosan jól jött nekik ez a "kirakati néger" ...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 13:43:43

@Orbán veje: így van, a krumpli miatt nem sikerult, mondtam nekik hogy babot osszanak, de nem hallgattak rám

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:43:45

@PeniValdes: Értem. De nagyjából ez a probléma gyökere. Egy vidéki ember mindig másként gondolkodott, mint egy városi. Mások a problémai, más dolgok aggasztják. Ezt Pestről nem lehet irányítani, ahogy elképzelni sem. Ezt az ellenzék valahogy nem érti. Olyan, mintha a vidéki ember leprás lenne. Egyszerűbb lesuttyózni, mint megérteni. A Fidesz ezt időben felismerte (az MDF és FKGP eltünése után) és benyomult a "piaci résbe". Ezért most van tömegbázisa. Pedig ha visszaemlékszünk, akkor a Fidesz igazán városi, sőt fővárosi párt volt. "Unatkozó úri fiúk" pássziója. És lám, ha valaki érti a politikát, akkor csodákra képes. ;)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 13:44:55

@Kitiltott Vélemény: bocs de ezzel a stílussal nehéz lesz 2022...sajnos

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 13:47:47

@B.U.É.K.: "Egyszerűbb lesuttyózni, mint megérteni."

"A Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?"
444.hu/2019/05/26/a-fideszre-szavaztam-nem-arra-kellett-volna

Ezen mit tudsz megérteni?

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:48:20

@Kitiltott Vélemény: Nektek semmi nem jó. Ha nem nyertek az se jó, ha nyertek az se jó. El kellene dönteni, hogy mit akartok. Akkor most hova tegyék a szegény megvezettek az X-t? Rátok? Mellétek? Alátok? Fölétek? Mögétek? Elétek? Inkább utánatok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 13:48:46

@B.U.É.K.: sz'tem most lehetne találni egy pillanatot, hogy esetleg másról is közbeszédet folytassuk, pl. cigány kérdés, a közmédia helyzete, stb.... nem látom, hogy hova visz egymás folytonos sértegetése: lenyomtuk a kötelező köröket, minek folytatni?

engem például érdekelne, hogy mit gondolsz a mészáros-tiborcz jelenségről...

B.U.É.K. 2019.10.14. 13:53:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerinted? Meg írnám a véleményem, de valószínű az univerzumból is kitiltanának.
Bár szerintem ez nem csak Fidesz jelenség, a 2000-es évek közepén a maszop is hasonló "trükköt" alkalmazott Borsodban meg Szabolcsban. Ha jól emlékszem. De ebből messzemenő következtetést levonni az olyan 444-es, meg RTL-es, M1-es, meg TV2-ös. Soroljam még. Hülye, aki ennek bármely oldalon bedől és komoly általánosságot von le belőle.

alöksz róz 2019.10.14. 13:58:41

@Sir Bates dö Hól: hát sajnos nagyon nem volt ott, nem sok fingjuk volt arról, hogy mibe keveredtek
(talán az egy szem csurka járt még elég közel a kis agybaja ellenére)
nem mindent, csak ami őket illeti
ettől még persze az mdf-kormány totál fogalmatlan volt, és ami még rosszabb, töketlen is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 13:58:43

@Sir Bates dö Hól: "a fidesz azonnal váltana, csak hatalomban maradhasson; nincs fidesz ideológia"

Nem tudnék ennél jobban valamivel egyetérteni.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 14:01:08

@Kitiltott Vélemény: egyébként nem csak a fővárost bukták, hanem az agglomerációt is, ami azért okozhat gondot, mert az eddigi képviselők ott maradnak a párt nyakán, nehezebb lesz kívülről bármit is intézni, s főleg most nem lesz az önkormányzattól munka, ami kedvetlenné teszi az egyes holdudvarokat... s nem lehet őket az út szélén hagyni, a fidesz érdekszövetség, nem értékszövetség, ezek az emberek nem egybites idióták... s ez csupán a kezdete a gondoknak, mert lesz 10 megyei városban új szellemiségű helyi lap, s ott is éhes szájak maradnak: most nem lehetne tovább gyarapítani a családot...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 14:01:55

@B.U.É.K.: "a 2000-es évek közepén a maszop is hasonló "trükköt" alkalmazott Borsodban meg Szabolcsban."

Ez mennyiben menti a fideSS aljasságát?

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 14:05:26

@alöksz róz: antall teljesen alkalmatlan volt a szerepére (sz'tem a köztársasági elnöki poszt jobb lett volna neki), utána boross meg maga a katasztrófa... sz'tem

alöksz róz 2019.10.14. 14:06:18

@Sir Bates dö Hól: csak a lipsiknél a szexuális irányultság (vagy deviancia, kinek hogy tetszik) vagy a sötét bőrszín vagy az iszlám vallás szabad gyakorlása a politikai értékrend alapja :-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 14:14:28

@alöksz róz: "néppárt"

Tudom. A ruszki nép pártja. Hazaárulók egytől egyig. Neg a fideSSfasszopóik, te is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 14:15:59

Azon gondolkodom, hogy a fideSSmaffia minden tagja velejéig romlott? Mind kokón és kurvákon veri el a rabolt milliárdokat? Vagy van esetleg olyan, aki különleges palántákra költi? Remélem pár év múlva lesz legalább néhány világhírű magyar kert.

Cycmen 2019.10.14. 14:17:36

@harakiri: Akkor bazmeg egy évben nyomsz 8 hsz-t és nem váltogatsz. Leszarom, leszarom a véleményedet is, leszarom a szánakozásodat is, leszophatsz. Vergődik az anyád picsája, jöttem kommentelni semmi nem változott, hogy most lett egy kis sikerélményetek, ugyanazok a prolik vagytok akik voltatok és ha túl nagy a pofátok azt a tudomásotokra hozom.

alöksz róz 2019.10.14. 14:20:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :DD
aha, igen, meg a hetvenes évek óta jobboldali pártra szavazol

Eltiltott Vélemény 2019.10.14. 14:21:08

@Sir Bates dö Hól: Azt gyanítom, hogy az ellenzéki területektől elvonható támogatásokból simán lehet ezeket az éhes szájakat etetni, köszönhetően annak, hogy az államhoz csatornázták szinte az összes önkormányzati bevételt, és úri passzióból osztogatják vissza azoknak, akik jól teljesítik a rájuk szabott feladatokat.

Nincsenek illúzióim, az összes önkormányzat állami lélegeztető gépen van, ahol elzárják a csapot, ott össze fog omlani a teher alatt az ellátórendszer, győzelem ide vagy oda ez sajnos csak lábjegyzet a 2022-es választásokhoz. A Csuti Lótolvaj majd megmutatja, hogy kvázi lehetetlen ellenszélben pisálni az ellenzéki önkormányzatoknak, míg a narancskommancsok által vezetett területek szépen prosperálnak.

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:23:08

@Sir Bates dö Hól: Szuper. Kezdjük.
Cigánykérdés:
Ha hallottad OV beszédét a kongresszuson, akkor erről sokat nincs mit beszélni, mert mindent elmondott. Megbízta a máltais Vecsey-t, aki ezen a fronton az egyik legautentikusabb szereplő. Komoly tervek vannak a felzárkóztatásra és nem a Flórián féle bagázson keresztül.
Közmédia:
Köztv:
Mi baj vele? Nem kell nézni. Én sem onnan tájékozódom. Ez most pont olyan, mint a Gomár féle rádió, meg a Hankiss féle tv. Hotváth 1995-ben azért mondott le, mert nem értett egyet Horn média törvényével, hogy Rudi Zoltánról ne is beszéljünk. A köztévé mindig is a hatalom szócsöve volt és az lesz mindig. Ezen senki nem fog és nem is akar változtatni. Mint említettem nem kell nézni.
médiumok:
Mintha csak a Fidesznek lenne elfogult újságja, hírportálja. Újságot bárki vehet, indíthat, ha van elég pénze. A mai korosztály már inkább elektronikus média fogyasztó, látszik is, hogy ezen a területen van a legnagyobb tülekedés. Most jön, hogy vidéken .... Persze, mert nincs alternatíva. Az emberek (városban és vidéken is) inkább a bulvárt olvassák. Ez szerintem nagyobb gond, de ez túl "értelmiségi és kirekesztő"
Ha rendszerszintű gond lenne, akkor az ellenzék a közelében nem lett volna az elért eredménynek. Balgaság a bénázásukat a média "szűkösségére" fogni. Inkább emberi tényező, ami hátráltatja a sikert, de ez már egy másik történet.
Mészáros-Tiborcz "jelenség":
Lehet hogy kicsit furcsán hangzik, de én üdvözlöm. Mindjárt kifejtem, hogy miért. Kicsit messziről induljunk neki. A magyar gazdaság nagyon kitett. Egyrészt a külföldi multiknak, befektetőknek, másrészt súlyánál fogva a világgazdasági folyamatoknak. Ha valami krach beüt, akkor a külföldi töke azonnal menekül. A nagy okosok azt mondják, hogy ilyenkor az államnak nem megszorításokkal, hanem pénzbőséggel kell biztosítani az átmeneti zavarokat. Igen ám de honnan legyen az állam pénze erre? Ahol erős a gazdaság, ott a hátország is erős, azaz jelentős belföldi vagyon van (lásd Németország, Aldi-Lidl, Krupp, Wartburg családok stb.) Ez a háttér, mint korábban írtam 200-250 év alatt "hordódott" össze. Magyarországon ilyen háttér jelenleg nincs. De ezt meg kell teremteni, hogy ne függjünk teljesen a külföldtől. Persze nem tudunk teljesen függetlenedni, de minél kisebb ez a függés annál jobb. Már most, ha az államadósság tetemes része, illetve a háttér belföldi kézben van, akkor válság esetén finanszírozható az állam, mert Mari nem fog rohanni és kivenni a pénzét az állampapírból, a háttérország meg nem menekíti a vagyonát külföldre. Mint említettem erre a nyugatnak bőven volt ideje. Mint a legutóbbi (2008) válság is mutatta, nekünk nincs 200-250, de még 50 évünk sem egy esetleges következő válság esetén. Tehát az eredeti tőkefelhalmozást fel kell gyorsítani, amilyen gyorsan csak lehet. Ezt viszont csak olyan emberekkel érdemes, akik nem fogják a vagyont elyachtozni, elkokainozni és természetesen lojálisak az aktuális rendszerhez. Hidd el nyugaton is így ment 200-250 éve. Ki erre a legalkalmasabb? Már tudod. Ezért én tudok haragudni. Az a baj, hogy irígyek vagyunk, illetve nem értjük a mögöttes folyamatokat. Most jön az, hogy de ezek ellopják. Gondolj bele, ha így lenne, akkor Szudán szintjén lennénk. Biztos, hogy kerül a zsebekbe is. Bolond lenne, aki el hinné, hogy nem, de ez nem magyar sajátosság (lásd Renault). Csak akkor van pénz, ha a gazdaság növekszik. Persze, most lehet mondani, hogy ez EU pénz. Persze, hogy az, azt kizárólak fejlesztésre használhatjuk. Ha fejlesztünk, akkor azzal munkahelyeket teremtünk (mert ha ellopnánk, akkor nem menne semmi az adóba) és ebből az állam jól jár. De nem csak innen van pénz, hanem az autóiparból. Mert manapság melyik az az iparág, ahonnan a legkönnyebben és leggyorsabban leget állami bevétel. Pontosan az autóipar. Még akkor is, ha kongatják a vészharangot, de gondolom nem hiszed, hogy holnaptól nem lesz autó a világon?

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:24:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ""a 2000-es évek közepén a maszop is hasonló "trükköt" alkalmazott Borsodban meg Szabolcsban."

Ez mennyiben menti a fideSS aljasságát? "

Semmiben, de ne alkalmazzunk kettős mércét. Ennyi.

Womb Rаider 2019.10.14. 14:26:24

@Sir Bates dö Hól: Jó.. akkor: Magukat Baloldaliaknak Hazudók Egységfrontja..na? Így oké?

Ha akarod, beleapplikálhatod, a liberális címkét is, egyéni ízléstől függően.
@Nekoashi2005: Na, akkor azt hiszem, ezt is kipipálhatjuk. A kampány sikeres volt, bebizonyosodott, hogy az "Ellenzíki összefogás" ösztönösen is jól megtalálja az utat a proli szívekhez, kotta nélkül játszik az alantas érzelmek húrjain.. de hogyan, miként lesz tovább?

Elmúlnak a mézeshetek , a poliamória a szép emlékek polcára kerül és újra kitör a konc körüli, annyira ismert huzavona.
Egy anyakocának is kihívás lenne hirtelen ennyi éhes szájnak enni adni.. Miként sikerül majd a véges pénzt szétosztani a végtelen igényű pártocskák között?
Várjunk legalább 1-2 évet, mielőtt az elvárt és a győztest hagyományosan megillető üdvrivalgást napi programmá tesszük.
Ne azt nézzük, mit mondanak..csak a kezüket figyeljük!

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:28:47

@Sir Bates dö Hól: Bocsi elírtam valamit. Így szól helyesen:

Ki erre a legalkalmasabb? Már tudod. Ezért én nem tudok haragudni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 14:29:52

@B.U.É.K.: "ne alkalmazzunk kettős mércét."

Ne nézz hülyének, fideSSfasszopó! Ha elítélek két bűnözőt az nem kettős mérce. Egy mérce van, mindketten bűnösök. Rohadjon rátok a műanyag lakat is.

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.10.14. 14:30:14

Semmi problema, vegre megvalosulhat a regi terv. BUDAPEST MEGSZUNIK FOVAROSNAK LENNI. A helyet atveszi Debrecen, Szekesfehervar, vagy mas arra melto telepules.
Budapest pedig 4 kisebb kozigazgatasi egysegre lesz felosztva.
A javasolt nevuk pedig: Lofasz1, Lofasz2, Lofasz3, Lofasz4
Szoval karigerinek vegul csak a LOFASZ marad.

alöksz róz 2019.10.14. 14:30:49

@B.U.É.K.: Mészáros-Tiborcz jelenség
és a versenyhelyzet teljes megszüntetése mennyire visz előre?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 14:32:13

@B.U.É.K.: "Mészáros-Tiborcz "jelenség":
Lehet hogy kicsit furcsán hangzik, de én üdvözlöm."

Egy fideSSfaszopó szájából egyáltalán nem furcsa. Ti tapsoltok az ország kifosztásához. Rohadjatok meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.14. 14:34:40

@alöksz róz: "a hetvenes évek óta jobboldali pártra szavazol"

Ha tehetem, akkor természetesen arra. Ha nincs lehetőség, akkor érvénytelen szavazattal protestálok. Tőlem Kádár se tudta elvenni a szavazás jogát, és Ondó Viktor gazdádnak se engedem.

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:35:07

@alöksz róz: Pont az visz most előre. Kérlek olvasd el még egyszer, amit írtam. Nem azt írtam, hogy ez szép vagy dicséretes. Hanem azt, hogy jelenleg, ha túl akarunk élni nem nagyon vagy más lehetőségünk. Szép a verseny, de mint írtam nincs rács 200-250 évünk, de 50 sem. Amúgy ne gondold, hogy nyugaton az eredeti tőkefelhalmozás időszakában volt verseny. Szép lett volna. Mit szólak volna ehhez a Rotschildok?

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:37:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kezdesz elemedben lenni. Na végre. De azért olvasd el az egészet! ;) Akkor talán megérted. Nem kérem, hogy támogasd, szeresd vagy újjongj érte. Csak gondold át. Sajnos nálunk, Te, én, mindenki, sokkal nagyobb erők mozgatják világot, de nem kell tétlenül ülni és várni a messiást!

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:39:25

@alöksz róz: Bocsi nem neked címeztem. Elnézést. Tolvajnak ment. Bocsi még egyszer.

alöksz róz 2019.10.14. 14:41:12

@B.U.É.K.: aha, és ha beüt a krach és nem lesz miből tovább tömni ezeket az állami pénzből felfújt és önmaguktól életképtelen cégeket, akkor mi lesz?

nem rémlik valami hasonló 30-40 évvel ezelőttről? :-)

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:41:53

Bocsi Hölgyek és Urak! Most egy kicsit dolgoznom kell(ene). Ne sértődjetek meg, ha egy ideig off-olom a topicok. Pá.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 14:43:06

@alöksz róz: nem, a gyíkméret és a potencia is számít, a blankolás csak a wurlitzernek a dilije;-)...

N. Barbie 2019.10.14. 14:45:25

@B.U.É.K.: "Imádom ezt a média bullshitet, mert tök jó ezt mantrázni és a sok idióta (ahogy te is) be is veszi. Nézd már meg, hogy a magyar lakosság melyik médiumokat fogyasztja"

Hat meg en hogy imadom mikor kinkeservesen magyarazza a hozzad hasonlo atlaghulyefidesznyik idiota 10. eve, hogy 2019-ben a digitalis vilag kozepen a media 80%-at propagandaszolgakka tenni az kerem nem is jelent semmilyen elonyt, micsoda felhaborito feltetelezes. Mikor peldaul milliok tekernek le valtozatosan kupakot vagy ontik le magukat jeges vizzel csak mert azt latta a mediaban. De amugy biztos nincs jelentosege. Hat persze. Biztos akkor tok veletlen, hogy amint lett par milliard lopott penz fideszeknel maris a sajto felvasarlasara koncentraltak. Szerinted nincs jelentosege, hat akkor hulye lenne viktorod ezzel azt mondod?

Leragott csont ez a jaj az ellenzek ereszkedjen le a videkhez is magasztos duma.
Tudod mi van videken? Segitek. Oda mar csak es kizarolag a fidesznek jut kozpenzbol hirdetesre, tablakra akarmire es csak azt latja az atlag videki. Ja bocs, tudom, annak sincs jelentosege, hogy a fidesz lopott penzbol az utolso 10 lelkes faluba is tud migransozo vagy ellenzeket mocskolo plakatot kirakatni, az ellenzek meg meg a nagyvarosokba is alig. Nyilvan ilyeneknek sincs semmi jelentosege egy kampanyban es a valasztasi eredmenyben. Akkor megint hulye lenne viktor, hogy megis csinalja azt mondod? Vagy biztos annak sincs jelentosege, hogy az osszes, szinten lopott kozpenzbol felvasarolt megyei lap a kormanyt tolta meg a fideszes vezetesu osszes, helyi TV-vel rendelkezo telepulesen a helyi TV a fideszest magasztalta az ellenzeki jeloltet meg elhallgatta, vagy max hazudozott rola. Volt "szerencsem" egy zalai hirlaphoz par hete, tomeny fideszpropaganda es az ellenzek mocskolasa.
Igen, ismerem az idiota fidesznyik "ellenervet", hat amig van ellenzeki media is, addig nincs semmi gond, nincs is diktatura, egyenloek a valasztasra keszulok eselyei, nem is lejt a palya az allampartnak stb. stb.
Hat hogyne.

Ostoba sotet barom.

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:46:09

@alöksz róz: Mitől életképtelen? Piacgazdaság van. A részvényesek zsebét tömni kell. Ez nem az állami tervutasításos rendszer. De pont az a lényeg. Ha beüt a krach, akkor megfordul a pénzmozgás. Ez a lényege, ha nem jött volna le. Pénzt nyomni nem túl szerencsés, mert az növeli az inflációt. Igazi pénz kell. Tudom nehéz elképzelni, de jelenleg jobb modell nincs. Még egyszer mondom. Nem szép és nem is túl igazságos, de nincs idő. Teccetek volna elvenni Orbán Ráchelt!

2019.10.14. 14:49:44

@N. Barbie: Csak finoman, óvatosan mert azt a herélt macskát megüti a guta. Látva, ahogy tobzódik. Teljesen meghülyült.

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:51:10

@N. Barbie: Kedves Barbie! Nem szeretek hölgyet megbántani, de kérlek, cserélj elemet a vibriben, mert borzasztóan frusztrált vagy! Mi a baj szívem? Nyertetek! Mit akarsz még? Mi kell még? Hagyjál már az agyatlan, sehova nem vezető, logikátlan, tényekre, érvekre nem épülő pocskondiázásoddal! Vagy értelmesen vitatkozz, vagy inkább csak szemlélődj!
Ja, tartós elemet tegyél bele, az sokáig tart!

N. Barbie 2019.10.14. 14:51:53

@Womb Rаider: "Miként sikerül majd a véges pénzt szétosztani a végtelen igényű pártocskák között? "

Es meg is jott futoszalagon a kovetkezo szokasos fideszes propagandaduma is: hat majd az ehes ellenzek mennyit fog lopni.
Ja, mert a 10. eve ugy lopo fidesz, mintha nem lenne holnap mar meghirdette az eleget loptunk, tobbet ne programot. Ja, nem. 10 eve nem csokkeno vehemenciaval, sot egyre nagyobbakat lopnak, de azert mondogassuk, hogy majd az ellenzek mennyit fog, rohejes.

alöksz róz 2019.10.14. 14:52:45

@Sir Bates dö Hól: "a gyíkméret és a potencia is számít" - ez már inkább a republikánus :-)

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 14:53:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: azért maradjunk annyiban, hogy '10 előttük +jobbik esetében sincs ez másként: moon egyenlő arányban terülnek az ilyen értékek a népességben→nincs kevesebb funkcionális analfabéta a ner-rel nem szimpatizáló oldalon, legfeljebb ők basznak elmenni szavazni, azért gondolod, hogy a ner-cselédek sötétebbek; kommunikálták te már dk-szektással? vagy igazi zsidófaló jobbikossal? három évvel ezelőtt Angyallal egy kommentfolyam sztrokkal is járhatott volna...

B.U.É.K. 2019.10.14. 14:53:44

@Thomas Grande: Egy újabb kedves látogató! Legyen neked is üdv! Ügyes trükk itt csajozni! :)

nincs1itt 2019.10.14. 14:54:52

@B.U.É.K.: akkor a te szinteden is: ha egy nép feltalálta a kereket, a szomszédos népnek mér nem kell feltalálnia, elég ha lemásolja. márpedig az elmúlt 30 évben lett volna lehetőség a másolásra. nem szolgaian, hanem szépen a helyi viszonyokra alkalmazva. de nem! amolyan magyarisch mentalitás szerint, mi majd megmutatjuk, hogy az úgy szar ahogy van nyugaton! fogd meg a sörömet!

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 14:55:21

@Cycmen: " és ha túl nagy a pofátok azt a tudomásotokra hozom."

a mai nap még annak is, aki meg sem szólal;-)...

Cycmen 2019.10.14. 14:58:11

@Thomas Grande: " Csak finoman, óvatosan mert azt a herélt macskát megüti a guta. Látva, ahogy tobzódik. Teljesen meghülyült."

Messze vagyok még így is a ti parasztjaitokhoz, ez a transzvesztita hozzászólásod viszont elmés, beszólsz nekem is, közben szopod a faszát a kollégának is!

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 15:03:21

@Kitiltott Vélemény: bp és az agglomeráció elvesztése óriási érvágás a számára. hova fejleszt? debrecenbe? s miskolc kimarad? két évük van, hogy elzárják a csapot. decemberben megjelennek az első eredmények a kidőlő csontvázakról, helyi újság hozza a sztorikat a helyi "borkaikról", el lesz ezzel a nép... ha csupán budapest lenne, ez menne, de túl sokat vesztették, sz'tem...

alöksz róz 2019.10.14. 15:05:57

@B.U.É.K.: hát jó, én sok mindent el tudok képzelni
de milyen piacra dolgoznak ők?
és ha beüt a krach, akkor mitől fordul meg a pénzmozgás?

2019.10.14. 15:06:52

Vonyítanak a fideszpatkányok, ez nagyon jó jel! Vajon ki is mondta ezt itt, nem is egyszer az ellenzékre? Remélem-ahol eddig 2010 óta fideszes városvezetés volt most pedig leváltotta őket az ellenzék-az összes ellenzéki polgármester és a városvezetés bármilyen általuk felvetett problémára csak annyit mond, hogy: eeemútttnyócév! Ahogy itt hagytátok! Fideszes javaslatokat figyelembe sem venni, önkormányzati üléseken szót megvonni tőlük vagy meg sem adni nekik, nagyképűen, lekezelően és pökhendin bánni a fideszes képviselőkkel, még ha építő jellegűt javasolnak, rájuk sem nézni, mehet a karakter gyilkolás velük szemben, kitúrni őket a városvezetésből is, mindegyiket a családjukkal együtt megrágalmazni, ellehetetleníteni őket.....mehet és mehet velük szemben rengeteg aljasság amit csak el lehet képzelni amit ők eddig elkövettek bárki ellen is. Mindegyiknek ott betartani ahol csak lehetséges. Nem szólhatnának egy szót sem, mivel a saját módszereikkel szembesülnének. De inkább ne legyen így. Mert akkor semmivel sem lennének jobbak mint az előző vezetés.

2019.10.14. 15:08:05

@Cycmen: Vonyít a fidesznyik, ez jó jel, nagyon jó! Mondtál valamit?

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 15:09:19

@Womb Rаider: sz'al szerinted sincs ma moon baloldali párt. akkor meg ne használjuk, nem ártottak senkinek sem...

Nekoashi2005 2019.10.14. 15:10:49

@B.U.É.K.:
Kedves idióta fidessnyik! Mégha a "Barbie" nicknevű hölgy használ is szexuális segédeszközt, az azért van, mert olyan kőbunkókkal találkozott, mint "kend", hogy maradjunk a népies/konzervatív vonalon.

Én egy megyeszékhelyen lakom, ahol egyetlen egy ellenzéki plakát nem volt kirakva, csak a fidess gengsztereké. Csak ebben az egy városban kb 100 milliót költött a fidess köztéri plakátokra. Egy idegen azt hihette volna, hogy csak a fidess indul. A helyben fogható rádiókban csak az ment, hogy éppen mit adott át a polgármester, vagy az érintett fidesses bűnöző! Az önkormányzati lapnak még a színe is narancssárga, hát még a tartalma. Itt ugyanúgy lopnak, mint Győrben, ugyanúgy megírták már, csak pornóvideó nincs..... Még! És ehhez képest úgy 2%-kal nyert a helyi keresztapa, de az ellenzék növelni tudta a képviselői számát! Van még függőben körzet, mert ott a fidesses 2 azaz kettő szavazattal nyert! Ekkora szembeszéllben ez igen jó eredmény!

N. Barbie 2019.10.14. 15:11:25

@B.U.É.K.: Majd mindjart magyarazd is meg, hogy az allampart haverjait gazdagga tenni barhol is egyutt jart a gazdasag sikeressegevel, epp ellenkezoleg.
Keress ra a haveri kapitalizmus kifejezesre aztan tanulj ostoba fajanko.

videki gyerek 2019.10.14. 15:13:16

@Bankkártyát minden arabnak !!!: Egyetértek, Budapest az Ország szégyene, nem maradhat tovább fővárosi státuszban.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 15:14:24

@alöksz róz: akkor viszont ne libsizd többet a wurlitzert!;-)...

N. Barbie 2019.10.14. 15:17:27

@B.U.É.K.: El kell keseritselek, nem vagyok nonemu, igy valami mas izzadsagszagu oltast kell kitalalnod a vibrizes helyett. :DD

"Hagyjál már az agyatlan, sehova nem vezető, logikátlan, tényekre, érvekre nem épülő pocskondiázásoddal! "

Majd olvasd vissza a bofogeseid, aztan ugassal masnak a logikatlan, tenyekre, ervekre nem epulo pocskondiazasrol. Kitunoen jellemezted ezekkel a sajat irasaid.

antiinternáci 2019.10.14. 15:17:58

@nincs1itt:

Rosszul tudod. Munkaerőhiány van szinte minden képzett szakemberből. Gyurcsányék alatt, amikor teljesen kilátástalan volt az ország helyzete, na akkor nem volt rájuk szükség.
De azt kihevertük a vártnál sokkal hamarabb, és most bárhol el tudnak helyezkedni pikk-pakk.
Nem is lehet érteni, miről beszélsz.
Szerinted a képzett munkaerő külföldre megy, "mer a Zorbán nem fizeti meg őket" (pedig Gyurcsány alatt mind Porsche-val járt...). De mit is változtat ez az itt maradt versenyképtelen munkavállalók helyzetén?
Nekik kellene az üres génsebész állásokat betölteni? Eszednél vagy? Ezeket az embereket a gépsoroknál, a földeken, stb... lehet alkalmazni. Aki ennél többre képes, az nyilván elment már bankigazgatónak, meg űrkutatónak. De aki nem, azzal szted mit kéne csinálni? Milyen munkát kellene/lehetne adni nekik?

2019.10.14. 15:19:58

@Cycmen: "Messze vagyok még így is a ti parasztjaitokhoz, ez a transzvesztita hozzászólásod viszont elmés, beszólsz nekem is, közben szopod a faszát a kollégának is!" Mármint a sor hátsó feléről érted a messze lévőséget, igaz? Egyetértünk. Az egyik első lépés a megtérés felé az önkritika. Ha elmés a beszólásom akkor szerinted nincs annyi eszem, hogy mindezt úgy csinálom, hogy ne tűnjön transzvesztitának és senki ne vegye észre miszerint"szopom a kollégának a faszát is!" Kinek is szóltam még be? Kit is kényeztetek még orálisan? Mert az oda biggyesztett "is" ezt feltételezi. Fogalmazni nem tudsz, hogy akarsz így bármiről is vitatkozni, beszélni? Azért megértelek, ha ebben a helyzetben az alkoholhoz nyúltál. Mert látszik. De akkor legalább ne csicseregj itt, inkább csak olvass. Ha tudsz.

Nekoashi2005 2019.10.14. 15:23:01

@N. Barbie:
Bocs, én is azt hittem, hogy hölgy vagy!

morph on deer 2019.10.14. 15:23:13

@B.U.É.K.:
"Mészáros-Tiborcz "jelenség":
Lehet hogy kicsit furcsán hangzik, de én üdvözlöm."

Talán te is gázszerelő vagy?
Netán egy kedves rokon?
Mert ha nem, akkor ez komoly mentális- és morális deficit jele, meg kell hagyni.
Az előző két esetben csak simán geci volnál, mint az érintettek...

Az eredeti tőkefelhalmozás elősegítése NEM arról szól ugyanis, hogy rokon-barát-szerető kap százmilliárdokat a mindenhatótól, hanem arról, hogy a kiemelkedően tehetséges vállalkozókat és az esetleg nemzetközi szinten is sikeres vállalkozásokat alkalmasint hagyják felfutni, és őket támogatják, mindnyájunk javára!

Ezzel szemben itt piti kis fanyűvők nőnek az égig, családtagok kapnak kulcspoziciókat, akik a legrosszabb dzsentri-attitüdhöz nyúlnak vissza “ÚRI” jódolgukban, de a szaros pelenkát még nyugodtan eldobálják úton útfélen..!

Ez az orbáni “elit”!
Ehhez például mit szólsz?
Ezt is üdvözlöd?

„Ha megérkeznek, ne nézzenek a szemükbe, ne szóljanak hozzájuk, ne kérdezzenek tőlük semmit, egyszerűen csak nézzenek a földre, lehajtott fővel menjenek el mellettük, kerüljék a direkt szemkontaktust és bárminemű szóbeli érintkezést!”

varosikurir.hu/vitez-kobanyai-lemenoi-cseledek/?fbclid=IwAR16voXWHZ5OK7p5t42mdtGchH2MH3vKUmU9KwPvLb-ISq6PDHNF9PawAOI

alöksz róz 2019.10.14. 15:29:34

@morph on deer: "Az eredeti tőkefelhalmozás elősegítése NEM arról szól ugyanis, hogy rokon-barát-szerető kap százmilliárdokat a mindenhatótól, hanem arról, hogy a kiemelkedően tehetséges vállalkozókat és az esetleg nemzetközi szinten is sikeres vállalkozásokat alkalmasint hagyják felfutni, és őket támogatják, mindnyájunk javára!" - ezt melyik mesekönyvben olvastad?

alöksz róz 2019.10.14. 15:31:56

@Sir Bates dö Hól: mindenkit lipsizek, így hirtelen nem tudom, ki az a wurlitzer?

Nekoashi2005 2019.10.14. 15:33:04

@alöksz róz:
" ezt melyik mesekönyvben olvastad?'"

Hát igen, a kishazánkból nézve egy észszerű nemzetgazdasági működés mesének tűnik.......

Allahu Akbar 2019.10.14. 15:33:19

@Thomas Grande: Székesfehérvár központi helyzetű, sokat látott királyi székhely, fővárosként ideális lenne, de Győrnek is meglenne a maga előnye.

Cycmen 2019.10.14. 15:35:04

@morph on deer: Talán te is gázszerelő vagy?
Netán egy kedves rokon?
Mert ha nem, akkor ez komoly mentális- és morális deficit jele, meg kell hagyni.
Az előző két esetben csak simán geci volnál, mint az érintettek............................

És akkor te is gázszerelő vagy? Ugyanis kurvára elfelejtettétek hogy Karácsony a hangfelvételen szocialista tolvajokról beszél meg hogy Horváth Csaba kell oda polgármesternek, mert az tudja hogy mennyit lehet lopni börtönbe kerülés nélkül!
Tök jó nem??? Ez ám a főpolgármester, biztosan nem lesz itt semmi baj, Mészárosozzál csak farok!

Cycmen 2019.10.14. 15:35:05

@morph on deer: Talán te is gázszerelő vagy?
Netán egy kedves rokon?
Mert ha nem, akkor ez komoly mentális- és morális deficit jele, meg kell hagyni.
Az előző két esetben csak simán geci volnál, mint az érintettek............................

És akkor te is gázszerelő vagy? Ugyanis kurvára elfelejtettétek hogy Karácsony a hangfelvételen szocialista tolvajokról beszél meg hogy Horváth Csaba kell oda polgármesternek, mert az tudja hogy mennyit lehet lopni börtönbe kerülés nélkül!
Tök jó nem??? Ez ám a főpolgármester, biztosan nem lesz itt semmi baj, Mészárosozzál csak farok!

morph on deer 2019.10.14. 15:35:42

Jut eszembe: a jelek szerint a “libsiknek” valóban lefőtt a kávé, köszönik szépen, - közben az orbánhitű cselédek meg a zaccon marakodnak, azt próbálják kifacsarni..!
Jó étvágyat! :))

2019.10.14. 15:36:15

@B.U.É.K.: Üdvözöllek én is. Esetleg kinéztél magadnak?

Cycmen 2019.10.14. 15:40:19

@Thomas Grande: Haggyad Imre ez nem a te műfajod! :D

Allahu Akbar 2019.10.14. 15:40:38

@Sir Bates dö Hól: "Továbbra sem érted a folyamatokat"

Gondoljátok ti, "felvilágosodott", "nyugatos" értelmiség.

Persze a liberálisok egy része még ennél tovább is menne, ők már a körúton kívüli világra is elmaradott, mucsai vidékként tekintenek.

De szerencsére az ország nem csak belőletek áll; és az országgyűlési választásokon a pöstiek szavazata sem ér többet, mint a vidékieké, szóval még felesleges a közelgő hatalomváltásról képzelegnetek.

Allahu Akbar 2019.10.14. 15:43:41

@Sir Bates dö Hól: "mo pont az az ország, ami budapestből áll"

Szerintetek.

A valóságban meg kevesebb mint 20%-ban Budapest, több mint 80%-ban nem Budapest.

És az ogy-i választásokon az több mint négyszer annyi szavazat, mint amivel ti rendelkeztek.

morph on deer 2019.10.14. 15:51:22

@Cycmen:
“ kurvára elfelejtettétek”

Szerinted mikor érdekelt engem, hogy ki mit mond és kiről?

Tőlem minden tolvajt nyugodtan vasra lehet verni, a pártkönyve színétől függetlenül, ha lehetne azonnal!

Ne idétlenkedj Cica, én nem az “oldaliság” miatt utálom a sunyi tolvajokat, hanem elvből, már jó párszor mondtam, és azóta semmi nem változott!

Amelyik párt hagyja, hogy az aljanép visszaéljen a nevével, az nem érdemel könyörületet, ha nem hajítják ki a geciket maguk közül!
A hatalomban levőkre pedig hatványozottan érvényes ugyanez, akárkik is legyenek azok!

Azt mondjuk nem igazán értem, hogy miért nem Polt elvtársat, vagy az olajszőke “Sanyi bácsit” nyaggatod az emeszpére vonatkozó feltételezéseddel, hiszen ők vannak a melóhoz öltözve, nevezetesen, hogy elkapják a martalócokat, himpelléreket, stb.
Tőlem vihetik mindet, ahogy mondtam, és egy zokszavam nem lesz!

Cycmen 2019.10.14. 15:52:29

@Thomas Grande: Na ez a műfajod! Mást ne is csinálj, ne aprózd el a tehetségedet!

Nekoashi2005 2019.10.14. 15:52:33

Ebben a fórumban már többször szerepelt a mindenszo.hu poltál, mint autentikus hírforrás. Nézzük, hogyan reagáltak a választási eredményekre:

mindenszo.hu/orszagos-nepszavazasi-kezdemenyezes-hogy-magyarorszag-fovarosat-helyezzek-at-debrecenbe/

És megmutatták azt is, hogyan kell emelt fővel veszteni, "ellentétben" Tarlóssal.

mindenszo.hu/legszebb-orom-a-karorom-kiskunfelegyhazan-tonkrevertek-a-kis-kurvat/

mindenszo.hu/halatlan-prolik-patkanylazadas-budapesten-es-a-videki-nagyvarosokban2/

Kultúremberek, az egyértelmű......

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 15:53:21

@B.U.É.K.:

"Nézd már meg, hogy a magyar lakosság melyik médiumokat fogyasztja (bizony RTL, index.hu, 444.hu, HVG, ATV, stb.). Ja, hogy neked az a bajod, hogy nem 100% a tietek"

mi az, hogy 100% a tietek? talán orbáncciggányé már az egész ország? mondjuk felvásárolta a lopott pénzből a balatont és a fél országot

nem nyugszotok fidesspatkányok mi? pedig jön az újabb vereség

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 15:54:44

@Cycmen:

mi a faszt küzdesz fidessnáci? nem volt elég a tegnapi elpicsázás?

orbáncod megkapta, ami egy arrogáns gecinek jár, vereséééééééééééééééééééég :D

Allahu Akbar 2019.10.14. 15:55:12

Miközben a hősöket ünneplitek, azért ne feledkezzetek el a "hősi halottaitokról" sem, mint pl. Szarosszájú Blankáról, akinek a 15 perc hírnév sajnos nem tartott ki október 13-án éjfélig, szegény "kislány" politikai karrierje hamar cigányútra ment.

"Kiskunfélegyháza 8-as körzetében akart önkormányzati képviselő lenni a diáklány, akit egy ideig sztárolt az ellenzéki sajtó, ám nem jött be a terve.

A nyáron robbant a hír, hogy a mára már momentumossá vált Nagy Blanka, a trágár beszédével ellenzéki celebritássá vált tinilány indul Kiskunfélegyházán, önkormányzati képviselő akar ott lenni. A valasztas.hu-n meg is néztem, mennyire jött be a félegyháziaknak a trágárkodás: nos, semennyire. A város 8-as egyéni választókerületében a szavazók több mint nyolcvan százaléka Dr. Ónodi Izabellára szavazott, míg Nagy csak 179 szavazatot kapott, ami az összes érvényes szavazat 19,67 százaléka."
888.hu/kinyilott-a-pitypang/kiskunfelegyhazan-tonkrevertek-nagy-blankat-4208855/

Hát kislány, téged vár a szalagmunka... Ha már szakmát nem tanultál!

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 15:56:54

@Cycmen:

"Ez ám a főpolgármester, biztosan nem lesz itt semmi baj, Mészárosozzál csak farok! "

beszélgessünk a győri geciládáról, kb. mennyit lopott, abból mennyi ment kurvákra és kokóra, de kb. az összes fidessnáci a lopott pénzből tivornyázik.

szorul a hurok, üvölt a csutti cziggány

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 15:59:40

@Allahu Akbar:

"Miközben a hősöket ünneplitek, azért ne feledkezzetek el a "hősi halottaitokról" sem, mint pl. Szarosszájú Blankáról, akinek a 15 perc hírnév sajnos nem tartott ki október 13-án éjfélig, szegény "kislány" politikai karrierje hamar cigányútra ment."

ki a f@szt érdekel? sokkal szebb halott a budavári (1. ker.) fidesssimlis, végre beverték neki a brét, most jöhet az elszámoltatás, melyik fidessnáci lakik a várban fillérekért. :D

a z önjelölt roma-királyt is kikéne onnan b@szajtani...

visits idióta, bukott a cigányod egy nagyot :D

Nekoashi2005 2019.10.14. 15:59:55

@Allahu Akbar:

De ha minden kötél szakad, elmehet fidess trollnak, mert ahhoz se agy se gerinc nem kell, ugye? Erre te vagy az élő bizonyíték!

Cycmen 2019.10.14. 16:01:28

@morph on deer: "Azt mondjuk nem igazán értem, hogy miért nem Polt elvtársat, vagy az olajszőke “Sanyi bácsit” nyaggatod az emeszpére vonatkozó feltételezéseddel,"

Karácsony mondta a saját kis szájával. Valami oka lehetett nem? Persze elhiszem hogy keresed a menekülési útvonalat.

Allahu Akbar 2019.10.14. 16:02:02

@Nekoashi2005: " mindenszo.hu/orszagos-nepszavazasi-kezdemenyezes-hogy-magyarorszag-fovarosat-helyezzek-at-debrecenbe/ "

Nem is rossz ötlet!

Debrecen 1849-ben már volt ideiglenes főváros (a "magyar szabadság őrvárosa"), amikor a császári csapatok bevették Pest-Budát... Most a helyzet hasonló, bár az idegen csapatokat ezúttal Soros "serege" jelenti.

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.14. 16:03:57

@Nekoashi2005:

micsoda fidesznáci stilus, ez igen!!

mindenszo.hu/legszebb-orom-a-karorom-kiskunfelegyhazan-tonkrevertek-a-kis-kurvat/

"Legszebb öröm a káröröm – Kiskunfélegyházán tönkreverték a kis kurvát"

persze nem tud veszíteni a felcsúti kokszos cigány, szép csendben, majd grazban kikezelik a kis agyát, hogy rohadna már meg

N. Barbie 2019.10.14. 16:04:35

@Nekoashi2005: Igen, ez egy az egyben a vadhajtasok nevu mocskos alpari fideszes szennylap stilusa.
Es akkor ezek proliznak meg csocselekeznek, vicc.

Nekoashi2005 2019.10.14. 16:05:54

2019. 10. 08.

"A Nézőpont felmérése szerint Tarlós Istvánt a budapestiek 62 százaléka tartja alkalmasnak a városvezetésre, Karácsony Gergely esetében ez 18 százalék. A válaszadók 49 százaléka azt mondja, hogy a két jelölt közötti meccs nem lefutott. Ugyanakkor a budapestiek nagy többsége Tarlós István győzelmére számít. "Tulajdonképpen kétharmados többségben van, 67 százaléknyian nyilatkozta így. Karácsony Gergely győzelmére mindössze 18 százaléknyian számítanak" – fogalmazott Nagy Dániel."

Én a "szakértő" úr helyében elbujdosnék néhány hónapra.......

Cycmen 2019.10.14. 16:09:27

@csüngőhasú norvégbáró: Nyugi ki lehet bírni, ha a hozzád hasonló szarok kibírták a tíz évet, akkor nekem meg sem kottyan! Pláne hogy ez nem totális kudarc, mint amit ti oltatok kénytelenek elszenvedni és a te paraszt kondás dumád által mi is! :D
És mit kapott meg Orbán mongolidiótám? Önkormányzati választáson szerepeltetek jól, ismétlem, csak jól, mert összességében most sem nyertetek!

Nekoashi2005 2019.10.14. 16:09:56

@Allahu Akbar:
Orvosnál voltál már? Vagy túl sok herbált szívsz? Debrecen mint főváros...... A Nyíregyháziak egy tömbben szavaznának a hurkások ellen :)

N. Barbie 2019.10.14. 16:10:59

@csüngőhasú norvégbáró: "ki a f@szt érdekel? sokkal szebb halott a budavári (1. ker.) fidesssimlis, végre beverték neki a brét, "

Par hete voltam otthon, setaltam ebben a keruletben, tele ennek a nagygabortamas nevu fidesztolvajnak a kepevel. (az ellenzeki kihivoe persze csak nyomokban).
Egyszeruen nem hittem el, hogy ez a bunozo meg mindig nemhogy szabadlabon van, de eppen regnalo polgi es ujraindul. Azok utan, hogy Tomcat ugy sacc per kb 10 eve csinalt perdonto bizonyiteknak felero tenyfeltaro cikket/videot a keruletben mar akkor is mukodo parkolasi bizniszrol. Abbol a videobol volt ismeros ennek a patkanynak a feje. Koszonjuk poltpeti fideszcsicska, hogy ezt a bunozot is hagytad futni.

Cycmen 2019.10.14. 16:14:44

@Thomas Grande: Nagyapádat xeroxnak hívták?

felucca02 2019.10.14. 16:17:26

@Cycmen: Persze, hogy nem totális kudarc! Éppen ezért nem értem, hogy a közmédiátok miért nem tud róla beszámolni. Csak egy picit, egy apró hírben, szerintem ezt még te is támogatnád! Nem?

felucca02 2019.10.14. 16:25:17

@Allahu Akbar: Rád hullott egyszer egy kis magocska a kormánypropagandából, kicsírázott, gyökeret vert benned, szétfeszítette az agyadat, elnyomta a létfontosságú ereket, így aztán mára fideszes lettél. Kár érted, korábban biztosan te is értelmes, érző, gondolkodó emberi lény voltál, aki hasznos tagja voltál a társadalomnak, és bizonyára te is kiröhögted a szomszédot, amikor összeesküvés-elméletekkel hozakodott elő, pontosan úgy, ahogy mi röhögünk ki téged, amikor itt sorosseregezel. Jaja, meg Csaba királyfi is lovasokkal vágtat a Tejúton, tudod!:)

Orbán veje 2019.10.14. 16:39:49

@Cycmen: @Allahu Akbar:

Haver! Én egy úgy látom, téged itt jobban szopatnak, mint Borkai kurváit.

Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy úgy lemaradtál a tegnapi eseményekről, mint Borkainé a szexorgiáról.

:))))

N. Barbie 2019.10.14. 16:41:32

@felucca02: Azert nem tud rola beszamolni, mert koveti a kommunista elodok a temaval kapcsolatos hozzaallasat:
"Mivel a szovjet érában olyan esemény, amely negatívan befolyásolta volna a kommunizmus megítélését, nem kerülhetett nyilvánosságra."

Esetleg nemi hasonlosag a fideszrezsim alatti mai Magyarorszaggal? Aaaa, dehogy, egy picit sem...
A szovjet era kicserelheto a fidesz eraval a kommunizmus meg a NER-rel. Visszatert kommunizmus, buszkek lehettek ra fidesznyikek.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.14. 16:42:30

bpért kár, végre fejlődött pár évig
fél év alatt le fogják rabolni a suttyók
ha gerike tiltakozik, legfeljebb elássák

Allahu Akbar 2019.10.14. 16:44:53

@Orbán veje: Haver, te is lemaradtál arróo, hogy Budapesten kívül is volt önkormányzati választások.

És hát haver, azzal azért nem dicsekednék, amit ott mutattatok.

"Továbbra is a Fidesz-KDNP Magyarország legerősebb pártja, ez egyértelműen kiderül a vasárnapi önkormányzati választási eredményekből. A Fidesz ráadásul több szavazatot kapott összesen, mint a májusi uniós választáson, és sokkal többet, mint az ellenzék. A 19 megyei közgyűlés mindegyikében a Fidesz győzött, Budapesten az ellenzék. Kétségtelen: ha a vasárnapi választás parlamenti választás lett volna, a körzeteket és a megyei közgyűlési szavazatokat számolva kiderül, hogy a Fidesz fölényesen nyert volna."
m.origo.hu/itthon/20191014-fidesz-onkormanyzat.html

Hát haver, Gyurka bácsi ezért nem fog titeket megdicsérni...

Cycmen 2019.10.14. 16:45:34

@Thomas Grande: Jaj maradj már, ki szopat itt meg engem, te szerencsétlen idegbeteg alkesz lumpenproli? És ahogy nézem röhögni sem igazán röhöghetsz, ha ilyen szorgosan írogatsz itt nekem, még akkor is amikor nem jut eszedbe egy épkézláb válasz, mert akkor visszamásolod amit írtam! Ez nem a jókedv jele! :D

Womb Rаider 2019.10.14. 16:45:40

@N. Barbie: Hű, de finnyás valaki.. az ugye nem veri ki a biztit, ahogyan büszke harcostársaid a szájukkal sza...k?
Taga, Vitéz, Báró, A vejkó, ..hosszasan lehetne sorolni a mocskos szájú trógereket.

morph on deer 2019.10.14. 16:47:11

@Nekoashi2005:
“ Debrecen mint főváros...... ”

Normális vagy? Debrecen?
Felcsút, szivi, Felcsút!
Na azééért!

Orbán veje 2019.10.14. 16:52:19

@Allahu Akbar: @Womb Rаider: @Cycmen: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Egyik nickeden se búslakodj, haver! Vigasztaljon inkább az a tény, hogy a geci, korrupt orbán gazdád minél előbb bukik, annál jobban érzik magukat a tisztességes és becsületes magyarok.

Neked pedig itt egy választási krumpli! :)))))

www.facebook.com/photo.php?fbid=3126010110802851&set=a.332607216809835&type=3&theater

:))))))

Cycmen 2019.10.14. 16:54:14

@Orbán veje: Na te vagy a másik szopatást vizionáló! Benneteket valami trauma ért gyermekkorotokban? Bepisálni nem szoktál éjszaka?

ZX 2019.10.14. 16:55:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: És fél év múlva amikor látjátok, hogy Budapest él és virul akkor mit fogtok hazudni?

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 16:56:04

@alöksz róz: árpádfi, ne csináld! ki tolja itt a zenét éjjel-nappal?

Cycmen 2019.10.14. 16:58:01

@N. Barbie: Mi a gond, egy proli csőcselék vagytok és nem is akartok mások lenni!

Cycmen 2019.10.14. 16:58:56

@Orbán veje: A krumpli már vót!!!!!!

Allahu Akbar 2019.10.14. 17:02:00

@Orbán veje: Sajnállak haver, most, hogy Gyurka bácsi lapátra tesz.

Tudod, nem kellett volna elfelejteni, hogy az ország nem Budapestből áll.

Ami most látszott is, hogy vidéken, különösen kistelepüléseken az ellenzék nem létezik.

Dabas-szintű, 16 ezres középvárosokban még jelöltet állítani is képtelenek voltatok.

Márpedig sajnálatos módon 2022-ben az OGY-választásokon nem csak Budapesten lehet majd szavazni.

És akkor már nem fogjátok tudni a pesti győzelemmel palástolni az országos buktát.

"A 2019-es önkormányzati választást Budapesten elvesztette, de Budapesten kívül megnyerte a kormányzó Fidesz-KDNP szövetség. Ha azonban a leadott voksokat parlamenti választásra vonatkoztatjuk, a Fidesz országos és erős győzelme megkérdőjelezhetetlen lenne. A Nézőpont Intézet szavazat-átszámító elemzése alapján, ha múlt vasárnap országgyűlési választást tartottak volna Magyarországon, a kormánypártok közel kétharmados többséget szereztek volna ismét (a kétharmadhoz szükséges 133-ból 129 mandátumot). Így minden legitimációs alapja megvan a Fidesz-KDNP-nek, hogy az országgyűlési kétharmados többségét használja a jövőben is, ha valamilyen ügyben szükségesnek tartja."
m.origo.hu/itthon/20191014-kozel-ketharmaddal-nyert-volna-a-fidesz.html

Gyurka bácsi nem ezért fizetett titeket, szerencsétlenkém...

Cycmen 2019.10.14. 17:02:52

@ZX: "És fél év múlva amikor látjátok, hogy Budapest él és virul akkor mit fogtok hazudni?"

Fél évnél többet azért te sem mertél írni mi? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Az talán meglesz, ha nem is él és virul, de még nem derülnek ki nagyobb ügyek!

N. Barbie 2019.10.14. 17:03:49

@Womb Rаider: Teged se lattalak nagyon fintorogni a haverjaid mocskos szaja miatt.
Egyebkent en nem forumozokrol irtam, hanem sajtotermekekrol (illetve annak csufoltakrol), ahol legalabb egy minimalisan vallalhato szintet kene tartani, na ez a legalja fideszes mediakanalisoknak nem sikerul.
Csak menj fel a vadhajtasokra es nezd meg a szalagcimeket, semmi mast. Azt a suttyo alpari mocskos stilust amit megengednek, na az a nem semmi. Nincs olyan szalagcim amibe ne lenne valami proszto szo. Ennyi telik bedezsoltika ertelmi szintjebol, mondjuk csak ra kell nezni es meg se lepodik az ember.

Orbán veje 2019.10.14. 17:03:53

@Cycmen: @Womb Rаider: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @Allahu Akbar:

Haver! Miután az Európai Néppárt után Budapest, és a megyei városaink jó része is kibaszta orbánt a picsába, én azon sem lepődnék meg, ha orbán megint felfüggesztené magát.

Lehetőleg egy jó magas fára, minél magasabb, annál jobb, hadd gyönyörködjenek benne a becsületes és tisztességes magyarok. Te is követhetnéd a példáját, ha nincs elég erős köteled csak szójjá!

Allahu Akbar 2019.10.14. 17:11:15

@Orbán veje: "megyei városaink jó része is kibaszta orbánt a picsába"

Haver, te nem értesültél arról, hogy a megyei jogú városok többségét megnyertük, országosan pedig fölényesen nyertük a választást?

"A Fidesz a 23 megyei jogú városból 13-at megnyert. A 19 megyei közgyűlésből pedig 19-et, tehát az összeset. Több megyében is hatalmas különbséggel győzött, Bács-Kiskunban 59,9% Fidesz - 34,7% ellenzék, Fejér 58,9% Fidesz és 34,1% ellenzék, Győr-Moson-Sopron 62,4% Fidesz - 37,6% ellenzék, Hajdú-Bihar 58,6% Fidesz - 36,3% ellenzék, Nógrád 57,2% Fidesz - 37,2% ellenzék, Szabolcs-Szatmár (itt hihetetlenül nagy a különbség) Fidesz 65%, az ellenzék pedig mindössze 31,5%. De Tolnában is nagy a különbség, 58,3% Fidesz és 36,8% ellenzék. Vas megyében Fidesz 61,5% - ellenzék 38,5%. Zalában pedig 62,7% Fidesz - 32,3% ellenzék."
m.origo.hu/itthon/20191014-fidesz-onkormanyzat.html

Hát haver, ez nem sok jót ígér nektek 2022-re.

Szerintem inkább Gyurka bácsinak magyarázd a bizonyítványotokat...

Csak nehogy kivágjon titeket, mint macskát szarni...

Eltiltott Vélemény 2019.10.14. 17:14:58

@ZX: Már csak az a kérdés, hogy honnan lesz lóvé ...

Tartok tőle, hogy a kormány lezárja a csapot, és ráküldi a kutyáit a projektekre, lesz itt ügyészségi vizsgálat, ÁSZ vizsgálat, közbeszerzési vétó hegyek....

Valószínűbb az, hogy a kormány megszívatja a budapesti közgyűlést, és közben nyomja a propagandát, hogy ő mindent megtesz, de a fővárosi vezetés alkalmatlan ...

Womb Rаider 2019.10.14. 17:16:45

@N. Barbie: Nézd csak:"@Orbán veje:kibaszta orbánt a picsába, én azon sem lepődnék meg, ha orbán megint felfüggesztené magát.

Lehetőleg egy jó magas fára, minél magasabb, annál jobb, hadd gyönyörködjenek benne a becsületes és tisztességes magyarok. Te is követhetnéd a példáját, ha nincs elég erős köteled csak szójjá! "

A balos genetikai örökség.. káoszt szítani, uszítani, erőszak árán, ha kell, megszerezni a hatalmat és az addig tűzzel vassal óvott halálbüntetési tilalmat feloldani, majd beüzemelni a lámpavasakat.
Hiába, egy marginális kisebbség másként képtelen érvényesülni, csakis az aljas erőszak révén.
Ha nincs valódi társadalmi beágyazottság, úgy marad az aljas felforgatás és gyűlöletkeltés, ugye?

És igen, az idézett 'sajtótermékek' valóban minősíthetetlenek, bár valahogy eddog a látókörömön kívül esvén nem zavartak..de lássuk be, kicsiny népünk nem bővelkedik olyan ragyogó tollú írókban, akik oly ékesszólón voltak képesek a sárba taposni a magyarság önbecsülését, mint Eszterházy, Kertész Ákos..vagy akár Spíró..
Ők istenadta tehetségükből fakadóan és küldetésüktől hajtva oly nemes kifinomultsággal tették ezt, ami sajnos csak a kiválasztott kevesek sajátja.

Cycmen 2019.10.14. 17:17:32

Tudja valaki miért nem jár még a hármas metró? Mit tököl ez a geci Karácsony? Remélem klíma, meg lift lesz benne, meg büfékocsi!

Nekoashi2005 2019.10.14. 17:19:41

Azért kíváncsi leszek, mi a fenét fog mondani a fidess 2022-ben! Most azt mondta, hogy ahol "bevándorláspárti" lesz az önkormányzat, akkor majd ezek az önkormányzatok elkezdik a migránsokat betelepíteni - mondjuk ezt Pintér cáfolta - és a lakosság kezdheti a telefonra telepíteni a Mekka irányát mutató appokat, meg vásárolni az imaszőnyegeket. És ez nem fog megtörténni a 2022-es választásig. Akkor mit fognak mondani?

Azért arra nem kellene számítani, hogy majd az ellenzéki polgármesterek szétlopják az önkormányzatokat. És nem azért mert az erkölcs lovagjai - bár ha mondjuk borkaihoz viszonyítom őket.... - hanem azért, mert pontosan tudják, hogy egy, akár hamis, mondvacsinált indok alapján is a nyakukba szakadhat a NAV, a rendőrség, az ügyészség, az ÁSZ! Előttük nincs más út, mint a becsületesség, plusz mindegyik ellenzéki párt figyelni fogja a másikat!

B.U.É.K. 2019.10.14. 17:23:01

@csüngőhasú norvégbáró: Jó újra "látni"! Már hiányoltam egyedi, senkihez sem hasonlítható stílusod. De tényleg! Ez most nem genyóság! A többiek sajna, gyenge kezdők a pályán! Üdv!

Késve bár, de most válaszolok. (Melózni kellett, tudod nehéz a "bértollnokok" élete. Néha eligazításra is járni kell. :))
Az gondolom, az RTL, a zindex, a 444.hu kikérné magának, ha OV-hez kötnéd. Ne haragítsd magadra a haverokat, mert kénytelenek leszünk menedék jogot adni neked itt a napos oldalon. :)

Womb Rаider 2019.10.14. 17:23:33

@Nekoashi2005: "És nem azért mert az erkölcs lovagjai - bár ha mondjuk borkaihoz viszonyítom őket.... - hanem azért, mert pontosan tudják, hogy egy, akár hamis, mondvacsinált indok alapján is a nyakukba szakadhat a NAV, a rendőrség, az ügyészség, az ÁSZ! Előttük nincs más út, mint a becsületesség, plusz mindegyik ellenzéki párt figyelni fogja a másikat! "

Ez a tipikus öngyilkos (és lehetetlen) küldetés..
Szórakoztató lesz minimum 3 évig figyelni, ahogy a csonttá soványodott ballibek dervisként keringenek a húsosfazék körül..és nem meríthetnek belőle :)

Orbán veje 2019.10.14. 17:24:31

@Womb Rаider:

Haver! Hol a faszba hagytad a többi nicked? Most amikor a gazdád grazba készül, nagyobb szükség lenne a szokásos hazudozásaidra mint valaha!

:))))))

www.facebook.com/photo.php?fbid=2618899458132348&set=a.314763025212681&type=3&theater

:))))))))

eszti..... 2019.10.14. 17:24:59

" 6. A Borkai-ügy és folyományai – eddig –pont Borkait nem, viszont sok más fideszes városvezetést elsodortak.
Köztük olyanokat is, akik a munkájukat jól és tisztességgel végezték, és nem merült fel kétség a magánerkölcseikkel kapcsolatban sem. A dolgok és fejlemények viszont összeérnek, politikusi színvonalra, emberi minőségre pedig a jobboldali, polgári szavazóknak igénye van. A jobboldalon fennen hirdetett morális elvek és a yachton villantott polgármesteri hátsó között feszülő ellentmondás és távolság nagyságrendjére szavakat sem találni. "
mandiner.hu/cikk/20191014_uj_fejezet_kezdodott_a_magyar_politikaban

Jó reggelt! Talán mégsem kellett volna törölni a Magyar Nemzet szerkesztői cikkét.

A fideszes értékelések közül újra Lázáré a legnormálisabb.
index.hu/belfold/2019/10/14/lazar_megtanuljuk_a_szamunkra_foladott_lecket/

B.U.É.K. 2019.10.14. 17:27:43

@Nekoashi2005: "Azért arra nem kellene számítani, hogy majd az ellenzéki polgármesterek szétlopják az önkormányzatokat. És nem azért mert az erkölcs lovagjai - bár ha mondjuk borkaihoz viszonyítom őket.... - hanem azért, mert pontosan tudják, hogy egy, akár hamis, mondvacsinált indok alapján is a nyakukba szakadhat a NAV, a rendőrség, az ügyészség, az ÁSZ! Előttük nincs más út, mint a becsületesség, plusz mindegyik ellenzéki párt figyelni fogja a másikat! "

Ez mikor zavarta őket? Szerinted 9 év éhezés után, majd rendesen fognak ülni az asztalnál? KariGerinek van egy-két jó éve, oszt annyi, mert ki fogják csinálni. Addig van lehetőségük a fazékból merni. Nincs kétségem, hogy meg fogják tenni. A jó kommunista az jó kommunista marad, csak időnként illegalitásba vonul. De újra eljő a dicsőséges 133 nap. Világ proletárjai közösüljetek!

eszti..... 2019.10.14. 17:31:31

@Womb Rаider:

Kösz, hogy pontosan megfogalmaztad, miről szól jelenleg az önkormányzati munka Magyarországon.
" meríteni a húsos fazékból"

Nekoashi2005 2019.10.14. 17:31:36

Nem tudom, hogy megvan-e hogy mikor indult be az ellenzéki együttműködés, mi volt a katalizátor. Bizony az a "rabszolgatörvény" volt. Előre mondták a csutinak, hogy ne legyen belőle törvény, mert gond lesz, meg semmi haszna de ha sokat támadják, ő elviszi Bicskéig! És elvitte, ezzel egymásra tolva az addig teljes ellentétben lévő ellenzéki pártokat.
Valahogy olyan volt ez a helyzet, mint amikor 5 egymás utáló embert behajítanak egy léket kapott csónakba, hogy mielőtt elsüllyednének, előtte még gyilkolják egymást. De az az öt ember rájött, hogyha együttműködnek, szervezetten merik ki a vizet, akkor túlélhetik a kalandot. Közben megbeszélték a problémáikat és rájöttek, hogy több bennük a közös, mint az ellentétes, és ettől még jobb teljesítményt nyújtanak.

Szóval Karácsony megköszönheti a csutinak, mert őnélküle nem lehetne polgármester.

Womb Rаider 2019.10.14. 17:35:11

@eszti.....: Nézd..én csak az éppen megkoronázásra váró I. Karácsony Ásókát próbáltam értelmezőn idézni.

Mintha ő mondta volna, hogy a szocikat szemmel kell tartani, mert vagy lopnak..vagy ásnak. Nála reklamál, ha kérhetlek!

Orbán veje 2019.10.14. 17:35:44

@Womb Rаider: @Allahu Akbar: @Cycmen:

:)))))

Brutális ütemben fognak kiesni a szekrényből a csontvázak és a korrupciók tényei az önkormányzati választások után.

Nem számítottak vereségre a Fidesz hivatalban lévő fővárosi polgármesterei – írja a 24.hu. A kormányoldal tíz, eddig általa irányított budapesti kerületben veszítette el a városvezetői posztot vasárnap, és volt olyan kiszavazott polgármester, aki azt mondta a 24.hu-nak, valóságos sokként érte, amikor vasárnap este szembesült az önkormányzati választás eredményével.

A Fidesz pártközpontja ugyanis nem készítette fel a kerületi polgármestereket az ellenzéki előretörésre, és mint egyikük elmondta, B-terv nélkül, teljesen készületlenül érte őket, hogy hétfőn az újabb ciklus indítása helyett dobozolniuk kell az irodájukban.

:))))))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 17:35:55

azért kifejezetten vicces, hogy mennyire nem tudja egyik oldal sem kezelni a helyzetet...

B.U.É.K. 2019.10.14. 17:36:29

@Nekoashi2005: Nagyon jó példa! Most ott tartunk, hogy kimerték a vizet. És most merre induljanak? Mindenki másfelé. Ki engedjen? Ki ne engedjen? Ha enged, mit adjon fel az elveiből? stb, stb. Most kezdődik az igazi Besenyő parádé.

Nekoashi2005 2019.10.14. 17:39:22

@Womb Rаider:
Hát te sem vagy a szellem arisztokratája........ Vagy szimplán fidessbűnöző vagy, akinek teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki becsületes.

Ott van Szeged. Botkát próbálták besározni - pl. hogy milliós órája van, pedig az 5 év múlva is érték lesz, és ha elég ritka, még többet is fog érni, ellentétben a borkai által finanszírozott 3 másfél millás kurvával, meg azzal a csődbe ment céggel, de az is a fidessre égett rá - de nem sikerült. Szeged meg fejlődött......

Orbán veje 2019.10.14. 17:40:05

@PeniValdes:

Dehogynem haver! Dehogynem tudja! Te meg a korrupt fideszfajtád viszont télleg szánalmasan tanácstalanok. Jó látni a vergődéseteket!

Cycmen 2019.10.14. 17:44:08

Nem tudja valaki, hogy Karácsony megúszta a mai napot, vagy már elásták

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 17:44:30

@Orbán veje: szeretem meghagyni a bolondokat hitükben:)

eszti..... 2019.10.14. 17:46:02

@Womb Rаider:

Már megint előjött ez a pulikutya szindróma! )))

Nekem eszembe jut Kövér László vésztői megnyilvánulása is:
" könnyebb annak eljutni hozzánk, akinek megvan a telefonszámunk, mint akinek először magában kell legyűrnie a bizalmatlanságot."

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 17:47:46

@eszti.....: ez a bibliai mondat igen érdekes, ki is teszem a falamra, hogy mindig tudjam az irányt...

Cycmen 2019.10.14. 17:49:18

@Orbán veje: "Brutális ütemben fognak kiesni a szekrényből a csontvázak és a korrupciók tényei az önkormányzati választások után.
Nem számítottak vereségre a Fidesz hivatalban lévő fővárosi polgármesterei – írja a 24.hu. "

Ja a marhák! Ahelyett, hogy gyorsan felvettek volna valami kurva nagy hitelt, ahogy azt a libsik szokták bukás előtt! Persze tudjuk, hogy aki nem keres meg százmilliót, az egy hülye!

eszti..... 2019.10.14. 17:52:27

@PeniValdes:

Jól teszed! Sajnos, a Házelnök Úr ritkán szólal meg. Akkor is visszafogottan nyilatkozik.

harakiri 2019.10.14. 17:59:28

@Cycmen:

:D :D :D :D

Inkább vagyok bármi, mint olyan agyatlan hülyegyerek, mint te.
Habzik a szád, közben meg nem látod a fától az erdőt.
Egy szocializmusban szocializálódott, de kommunista eszméket valló fasisztoid elemet és társait emeled piedesztálra, de közben te sem vagy más csak egy egyszerű kis komcsi.
...és azért nem kommentelek sokat, mert mint ahogy említettem is, nem süllyedek bizonyos szint alá.

Nehéz pár kiló krumplival vitatkozni....

Cycmen 2019.10.14. 18:04:00

@Orbán veje: "Most amikor a gazdád grazba készül, "

Igazad lesz mégis, a libbantak jobb választás, Wittinghoff is helyben kezeltette a reumáját, nem utazott sehova!
-Kurvánál voltam? Azt hittem fizikoterápia, mondjuk kicsit gyanús volt hogy leszopott!
A családom tudja és mellettem áll, olyannyira, hogy a fiam is oda jár! :D

eszti..... 2019.10.14. 18:05:20

"A Magyar Nemzet úgy tudja, e találkozó következményeként Borkai Zsolt holnap sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy kilép a Fideszből."

magyarnemzet.hu/belfold/borkai-kedden-tavozhat-a-fideszbol-7401242/

Meglett a bűnbak.

morph on deer 2019.10.14. 18:06:21

@Cycmen:
“ Nem tudja valaki, hogy Karácsony megúszta a mai napot, vagy már elásták”

Szerintem megvárják, míg a főnök elintézi a számlát és hazajön Azerbajdzsánból.
Addig nem mernek hozzányúlni, mivel maga orbán mondta, ráadásul egyenesen a parlamentben, hogy “boldog Karácsonyt!” - és még nem vonta vissza!
:))

Cycmen 2019.10.14. 18:09:45

@harakiri: "..és azért nem kommentelek sokat, mert mint ahogy említettem is, nem süllyedek bizonyos szint alá."

Az megoldható lenne színvonalas kommentekkel, de a te esetedben tényleg ez a kézenfekvő megoldás, ha kevés kommenttel próbálod megóvni a szintet! :D
A krumpli poén meg már vót! Vagy háromszor!

morph on deer 2019.10.14. 18:10:53

@Nekoashi2005:
“ Akkor mit fognak mondani?”

Mit, mit! Hát azt, hogy orbán jános a nagy sorosverő végvári vitéz milyen qrvajól megvédte - a mit is?
Talán a szögesdrót kerítést...?

morph on deer 2019.10.14. 18:16:06

@Cycmen:
Na várjál, ez sokkal jobb :))

“GPS-t szerelnek Karácsonyra, hogy tudják, hol kell kiásni“

index.hu/belfold/2019/10/14/ketfarku_kutyapart_kepviselo_kozgyules_valasztas/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 18:21:53

Baaaazzzz!Mindjárt jönnek a birkák,hogy a budapestiek nem is magyarok!XD

Cycmen 2019.10.14. 18:27:19

@morph on deer: “GPS-t szerelnek Karácsonyra, hogy tudják, hol kell kiásni“

Nem fogja zavarni, hiszen már be van mikrofonozva is!

N. Barbie 2019.10.14. 18:29:51

@Womb Rаider: Most tenyleg egy forumozobol vonsz altalanositast minden nem fideszesre, ez vicc? En is cicamanbol vagy hozza hasonlo IQ negativokbol altalanositsak? Vagy a vadhajtasok szeru oldalacskakbol vonjak le messzemeno kovetkezteteseket az aljobbos alkereszteny genetikai oroksegre?
Uszitasrol meg en erosen hallgatnek egy fideszes helyeben azutan a mocskos, legalja kampany utan amit megint muveltetek.

N. Barbie 2019.10.14. 18:31:40

@Cycmen: A fideszes proli csocselek proli csocselekezik masokat, na ne nevettesd ki magad.

antiinternáci 2019.10.14. 18:40:27

@Cycmen:

Nem nyomott semmit a latba Karácsony nagyon durva maszop-leleplező felvétele.
Csak azt hallották meg belőle, és el is hitték, ahogyan Karácsony fényezi magát. Persze egyértelmű, hogy tudta, felvétel készül...
Mint ahogy a Gajda-banda által készített, a ballibek bűnszervezetben elkövetett korrupt lopása sem érte el az ingerküszöböt. Sőt Gajdát 58%-kal választották meg!!! Ez volt a liberális demokrácia ünnepe.

antiinternáci 2019.10.14. 18:40:27

@Cycmen:

Nem nyomott semmit a latba Karácsony nagyon durva maszop-leleplező felvétele.
Csak azt hallották meg belőle, és el is hitték, ahogyan Karácsony fényezi magát. Persze egyértelmű, hogy tudta, felvétel készül...
Mint ahogy a Gajda-banda által készített, a ballibek bűnszervezetben elkövetett korrupt lopása sem érte el az ingerküszöböt. Sőt Gajdát 58%-kal választották meg!!! Ez volt a liberális demokrácia ünnepe.

antiinternáci 2019.10.14. 18:44:28

@N. Barbie:

A bolsevisták műveltek aljas kampányt. Például Karácsony, meg Gajda "nem ismerte fel" a bűnszervezetben elkövetett korrupcióról tanúskodó elvtársukat.

rasztaszív 2019.10.14. 18:44:37

@Allahu Akbar: a trolloknak 22'-ben lefő a kávé...:)))

antiinternáci 2019.10.14. 18:46:21

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Gusztustalan az a vörös folt ott a térkép közepén...

videki gyerek 2019.10.14. 18:46:31

@Orbán veje: Hiaba veritek magatok, megint akkorat szoptatok, amit 22-ig mar nem fogtok kiheverni. Az orszag 95 %-ban Orbanek nyertek ti meg szoptatok.

antiinternáci 2019.10.14. 18:58:41

@Cycmen:

Majd el fogják, nyugi...
A selejtkoalíció tagjai hamarabb fognak összeveszni a koncon, mit bárki gondolná...
Már alig várják, hogy ők is megkereshessék az évi legalább százmilliót. De többen vannak, mint ahányan odaférnek a vályúhoz.

Mellesleg Lengyelországban ugyanígy nyertek Varsóban az internacionalisták az ottani helyhatósági választáson. Rettentően lelkesedtek, hogy majd ők megbuktatják a kormányt. Kiderült hamar, hogy tök hülyék, így Kaczynskiék tegnap tönkteverték a haza ottani ellenzékét.
Itt is így lesz. Most már nem elég, hogy a szájukat tépik, ki fog derülni újból, hogy semmihez sem értenek (a lopáson és korrupción kívül). Gyurcsány is hülyét tudott csinálni sok millió emberből egy rövid időre, de aztán hatalmasat bukott...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:00:34

@Womb Rаider: Basszad te szájba a jó édes kurva anyádat!
Tíz évvel ezelőtt a szocikra meg a szadeszre mondtuk ugyanezt te tetű!
Nem mi tehetünk róla,hogy a gazdád egy kisebbségi komplexusos elmebeteg gyáva barom!

eszti..... 2019.10.14. 19:01:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Kissé stresszesek ma a fiúk. Pl. a Pesti Srácok:

"A Kósa Lajos által emlegetett, már-már túl igazságos önkormányzati választási rendszerben és a mostanra újra kialakult kétosztatú politikai helyzetben ugyanis több kell a sikerhez. Szükség van a pártok mögé nem álló, mégis a városukért tenni akaró, “bizonytalan” szavazók támogatására is. Ez az a támogatás, amit sok hagyományosan baloldali városban és kerületben eddig (az általuk felmutatott teljesítménynek köszönhetően) bírt sok fideszes polgármester. És ez az a bizalom, ami most sok helyen elvesztett. A bizonytalanabb választók nem az eszükre hallgattak, nem a tapintható, kézzel fogható teljesítményt értékelték, inkább tobzódtak ők is a gyűlöletben, akarva-akaratlanul közreműködve így a gyurcsányista ellenzék mestertervében. Ha mi nem is, ők megérdemlik, ami most következni fog: a magyar nemzet fővárosát elözönlő hajléktalanokat, drogosokat, bűnözőket és migránsokat, a politikai célból kifosztott közüzemeket, a demszkyzálódó közállapotokat, a kasszafúrókat és bájgúnárokat, és persze a mindent felforgató külföldi “tanácsadókat”. Budapest belvárosában már ma érezhető a romlás, máris tobzódik a csatornavilág, de nem kell sokat várni más elhódított városokban sem, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormány utáni nosztalgia napi rögvalósággá váljon."

:D :D :D :D :D

na, de ez a kedvenc részem:

"Ezek a szavazók ugyanis megfeledkeztek egy nagyon fontos szempontról: a hazaszeretet vezérelvéről. Pedig ez a hazaszeretet tartja egyben ezt az országot immár 1100 éve, jóban-rosszban. Másként nevezve, ez volna a Sajtóklubban is emlegetett nemzeti minimum, a belső hang, aminek most azt kellett volna súgnia, hogy
legyen bármi kétségem, legyek bármiért is ellenzéki és kritikus, de az árulóinkra nem szavazok!"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:04:31

Gyerünk fideszpatkányok! Összes nevet összeszedni!
Ma este nem megy senki sem haza!
Dolgozzatok meg a pénzünkért!

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.10.14. 19:05:05

Elkepeszto, de tenyleg egyre tobben arrol beszelnek, hogy atkell helyezni a fovarost egy arra meltobb helyre.
Ugy nez ki, hogy karigeri nem sokaig elvezheti,a fopolgarmesterseget, (amire tokeletesen alkalmatlan) mert Budapest MEGSZUNIK fovarosnak lenni.

Cycmen 2019.10.14. 19:08:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ": Basszad te szájba a jó édes kurva anyádat!"

Ejnye kisautó, mi a frusztrációd tárgya? Hiszen most győztetek!
Vagy annyira mégsem? :D
Ja, meg hogyan tovább ugye, mert az ilyen moslék koalíciók nem tartósak!

eszti..... 2019.10.14. 19:08:31

@KERESZTÉNY SZABADSÁG:

Rögtön javasolnám Kübekházát, ahol a Külügyminiszter Úr a minap oly keményen helyretette a finneket.

Cycmen 2019.10.14. 19:12:41

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: "Elkepeszto, de tenyleg egyre tobben arrol beszelnek, hogy atkell helyezni a fovarost egy arra meltobb helyre.
Ugy nez ki, hogy karigeri nem sokaig elvezheti,a fopolgarmesterseget,"

Persze és elviszünk mindent, várat hidakat, parlamentet, nektek marad a nyócker a cigányokkal meg a dohány utca és környéke! :DDDDDD

rasztaszív 2019.10.14. 19:16:11

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: @Cycmen: csak annyit kérnék,hozzátok ezt a formát '22-ig.bízunk bennetek.megcsináljátok...:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:16:42

@Cycmen: Hámé'?:))
gazdád nem így szokta csinálni?
De annak bezzeg tapsikolsz!XD
De most jó kedvem van!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:21:12

@Cycmen: Az igazán okosak viszont milliárdokat akasztanak le!:))

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 19:22:41

@Womb Rаider: "A balos genetikai örökség.. káoszt szítani, uszítani, erőszak árán, ha kell, megszerezni a hatalmat és az addig tűzzel vassal óvott halálbüntetési tilalmat feloldani, majd beüzemelni a lámpavasakat."

szerencsére a nem_baloldal mindig békés úton jutott hatalomra, a lincselés szót nem is ismeri... a köztársaság téren is egymást akasztották fel a balosok, s a fehérterrort is kun béla művelte, darutollal a pilotasapkáján;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:23:31

@eszti.....: Most izzadnak a kezek,csattognak a billentyűzetek!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:25:31

Mivan ?leninefftárs infarktust kapott?:))

eszti..... 2019.10.14. 19:26:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Most olvasom PS kommentszekcióját. Azon háborognak, miért jósoltak a kormánypárti közvéleménykutatók fényes győzelmet Tarlósnak? Miért altatták el a fideszesek éberségét?

:D :D

antiinternáci 2019.10.14. 19:26:33

@eszti.....:

Kósa minden szava arany, teljesen igaza van.
Axióma: bolsevistára pedig nem szavazunk!

Nyilván a teljesen aljas, tudatos bolsevista szavazók száma nem több, mint fél millió. Ezek, akik képesek az ÁVÓ Pártra, illetve az uj Szadeszre szavazni. A többi ember aki rájuj szavazott irigy, ostoba, tehetségteken réteg.
Nagyon jó lenne, ha a bolsevista hatalom várható, nyilvánvalóan súlyos következményeiért csak azok bűnhődjenek, akik rájuk szavaztak.

Cycmen 2019.10.14. 19:29:57

@Sir Bates dö Hól: a köztársaság téren is egymást akasztották fel a balosok, s a fehérterrort is kun béla művelte, darutollal a pilotasapkáján;-)...

A fagyi nyalt vissza mindkét esetben viszont végleg kellett volna leszámolni mindegyikkel de hibát követtek el az akkoriak!
A sapka meg p i l o t k a !

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 19:33:48

@Womb Rаider: "Szórakoztató lesz minimum 3 évig figyelni, ahogy a csonttá soványodott ballibek dervisként keringenek a húsosfazék körül..és nem meríthetnek belőle :)"

azért az furcsa, hogy te mindig a lopás lehetőségére asszociálsz, ha a közpénz felmerül. győrben mivel kezelik a vizet? inkább ne igyál, te feddhetetlen vagy!...

eszti..... 2019.10.14. 19:36:14

@antiinternáci:

Ne fáradj, kicsihuszár! Most olvastam végig a kormánypárti oldalakat a Magyar Nemzettől a 888-ig bezárólag. Plusz a kommenteket.

9 év/ többszörös kétharmad után összeomlottatok, mert elveszítettetek néhány polgármesteri és képviselői széket.
Lám, lám! Nem hallgattatok rám. Pedig mondtam az elmúlt hetekben néhányszor, nem kellene ina szakadtáig harcolni, mert a "népek" elhiszik, hogy annyira erős az ellenzék és rájuk szavaz.
Így működik a propaganda. :D :D :D

antiinternáci 2019.10.14. 19:39:02

@Sir Bates dö Hól:

Mező Imrét közismerten a saját társai, ávósok lőtték le. (Gyurcsány Apró Vadai elődeiről van szó. Hát mem furcsa? A hátbalövésben is jók...)

Persze ezt is elhazudták a kommunisták, de sajnos Mezőnek a hátán volt a lőtt seb.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 19:40:48

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Áruld már el tesó!
Ki az az állat ott nálatok a pártközpontban,aki,kitalálta,hogy te engem tagával "keverjél" össze?!
Pont az egyik legrosszabb választásotok!
Mekkora tehetségtelen barmok vagytok.
Mint a gazdátok.
Elmehetnétek ennyi ésszel államtitkárnak vagy szóvivőnek,mert azok ekkora faszkalapok!XD
De dolgozz te is?dobjátok csak fel a napomat!
Látom nyomod a többi nickeden is!
Ma vért kell izzadnotok!XD

eszti..... 2019.10.14. 19:44:52

@antiinternáci:

Mondjuk, ha a fidesz megszavazta volna a lusztrációs törvényt, most pontosan tudnánk, kik voltak az ávósok és kik a kommunisták.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 19:45:18

@videki gyerek: "Az orszag 95 %-ban Orbanek nyertek ti meg szoptatok."

A saját érdekedben remélem, hogy nem kell számolnod a munkád során...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 19:50:51

@eszti.....: miket olvasol? a migránsok hogy fognak a fővárosba kerülni? azt hittem határzár van. vagy lehet, hogy gruevszkire gondoltak?

főleg a három részre szakadás során tartotta egyben az országot a hazaszeretet...

antiinternáci 2019.10.14. 19:51:05

@eszti.....:

Hát, ha azt vontad le a kommentemből, hogy összeomlottam, akkor olvasd újra. Javaslom az értő olvasást.

Ez az eredmény mindenképoen Fidesz-győzelem. Nem olyan fényes, mint elvárható lenne a bolsevisták hazugságai és gyűlölködése alapján, de világos győzelem.
Ha ez most országgyűlési választás lett volna, a Fidesz 130 mandátumot nyert volna a mostani gyenge eredménnyel is.
És ne felejtsd el Kaczynski példáját: tavaly az ellenzéke simán elnyerte Varsót, de mist szarrá verte őket megint.
Holnaptól már nem elég a szájtépés, elvtársak. Bizonyítani kell(ene)...

6.Lenin 2019.10.14. 19:55:00

KariGeri megtalálta a főpolgármesteri hivatalt, valahol?
Látta ott valaki?

antiinternáci 2019.10.14. 19:55:26

@eszti.....:

"most pontosan tudnánk, kik voltak az ávósok és kik a kommunisták."

Tudjuk: Gyurcsány Apró Vadai.

A lusztrációs törvény nem arról szólt, amit írtál.
(Mondom, javaslom az értő olvasást.)

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 19:56:21

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: "Elkepeszto, de tenyleg egyre tobben arrol beszelnek, hogy atkell helyezni a fovarost egy arra meltobb helyre.
Ugy nez ki, hogy karigeri nem sokaig elvezheti,a fopolgarmesterseget, (amire tokeletesen alkalmatlan) mert Budapest MEGSZUNIK fovarosnak lenni."

te már megszüntél beszámíthatónak lenni;-)... mondjuk én támogatnám, mert akkor orbán is elhúzna! sz'tem kósa anyjának sertéstelepe közelében azonnal otthon is érezné magát, elfogná a honvágy. putyint meg majd ott fogadja, mi?
de tényleg, milyen jó lenne! a veje most vette meg a fél andrássyt, az egyből bukna ő is, mint mészáros!:-DDDD...

eszti..... 2019.10.14. 19:59:17

@Sir Bates dö Hól:

a vincenten linkelte be valaki. a cikken is jót szórakoztam,. de a kommentszekció ám az igazi csemege! halálra nevettem magam.

megsúgom, minden nap átolvasom minimum a mandinert és a magyar nemzetet.
szerinted honnan tudtam volna Orbán kongresszusi beszédéből sorokat idézni? :D :D

a kérdésekre nem készült fel a szerkesztő, tudod az olvasótábor......

taga20 2019.10.14. 20:00:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Gyerünk fideszpatkányok! Összes nevet összeszedni!
Ma este nem megy senki sem haza!
Dolgozzatok meg a pénzünkért!"

bakker haver szakadok:)))))))))))))))

mir-mur és többi hulladék fityeszork, vért hugyozik az erőlködéstől:))))))))

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 20:01:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: reggel szarozott egy kicsit, sz'tem azóta azon rágódik...

@Cycmen: akkor te hogy lehetnél itt? köszönöm, én ennyire nem vagyok penge kun bélában;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 20:05:48

@antiinternáci: "Persze ezt is elhazudták a kommunisták, de sajnos Mezőnek a hátán volt a lőtt seb."

neked meg fejedben a sötétség;-)...

eszti..... 2019.10.14. 20:06:23

@antiinternáci:

3???
hány tagja volt az MSZMP-nek?
és hány egykori MSZMP tag lett hirtelen jobboldali-nemzeti-keresztény, amikor az állt érdekében?
vagy ők csak megbotlottak, mint Borkai a jachton?

R. V. J. 2019.10.14. 20:11:44

@eszti.....: baleset volt. Megbotlott és a farka beleakadt egy örömlányba.

eszti..... 2019.10.14. 20:15:15

@R. V. J.:

ne örömlányozz itt!!!
uniós projekteket nem nyernek örömlányok. csak hálás üzletasszonyok.

eszti..... 2019.10.14. 20:17:07

@PeniValdes:

nem beteg. próbálja visszaváltani a több láda behűtött pezsgőt.
remélem, sikerrel jár!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 20:23:32

@taga20: Baazzzz!Én is egyszerűen szakadok!
ezek bukják a műszakpótlékot,míg én csak röhögök rajtuk!XD
Olvasgatom a kommenteket és virulok,mint aki hasadóanyagot reggelizett!XD

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 20:23:59

@eszti.....: hát de azt felhasználhatja máskor is...lesz még szilveszter

antiinternáci 2019.10.14. 20:26:29

@eszti.....:

OK, Borkait nem lehet kivédeni.
De mit szólsz a kispesti 100 milliós évi keresetekhez? Mármint amit a kommunista bűnszervezet tagjai megkeresnek. Ezt biztosan ki lehet védeni, igaz? Ez a liberális demokrácia ünnepe, igaz?
És ahhoz mit szólsz, hogy sem Karácsony, sem Gajda nem ismerte fel? Pimaszság, mi?

eszti..... 2019.10.14. 20:28:08

@PeniValdes:

győzelmi pezsgőt nem iszunk szilveszterkor.
keserű élményeket idéz.

taga20 2019.10.14. 20:36:03

@eszti.....: lenin és a pezsgő?

szerintem inkább a fagyállót tölti vissza a moszkvicsába, me elmaradt a fityeszes örömünnep:)))

eszti..... 2019.10.14. 20:37:25

@antiinternáci:

ezt a leszereplést nem lehet, bár megteszik, kizárólag Borkai számlájára írni.
írtam már, a Pesti Srácok kommentelői felrótták a kormánypárti közvéleménykutatóknak, hogy mindvégig magabiztos Tarlós győzelmet jósoltak.
kvázi elaltatták éberségüket.
olvasd el, ha nem hiszel nekem!

én szigorú vagyok a politikusokkal szemben. a vizsgálat végéig felfüggeszteném jelöltségüket.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 20:39:03

@eszti.....: pedig mindig nyitva kell tartani a fél szemet...

eszti..... 2019.10.14. 20:40:32

@taga20:

megjósolta, okt. 13 után kuss lesz!

" Kérjetek és akkor adnak..."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 20:41:49

@N. Barbie: Na ott a pont de nagyon!
de ezeket ez nem zavarja.
Fel se fogják!
De ma jó napom van úgyhogy kivételesen nem érdekel!XD

Cycmen 2019.10.14. 20:44:14

@taga20: mir-mur és többi hulladék fityeszork, vért hugyozik az erőlködéstől:))))))))

Az arabok faszából viszont könnyedén kinyered a finom nedűt, nem is értem miért itt ólálkodsz!
Amúgy hol is erőlködünk komám? A prolik pofájába basztam néhány rideg tényt és felhagytak az ünnepléssel egyből! :D Nézd végig, ugyanolyan idegbetegen átkozódnak mint tegnapelőtt, nyoma sincs a marha nagy győzelmi parádénak!

antiinternáci 2019.10.14. 20:44:32

@eszti.....:

Mármint kinek?
Gajda, Krinyó, Karácsony?
Miről beszélsz, hogy Te szigorú vagy a jelöltekkel?
Karácsony elmondta, hogy a vezetése alatt álló kerületben a maszoposok lopnak, fenyegetnek, stb... Minimum bűnrészes. Ezek után itt ünneplitek a győzelmét. Ennyire azért nem kellene szigorúnak lenned...

eszti..... 2019.10.14. 20:49:08

@antiinternáci:

ezt benézted. nem a győzelmet ünnepeljük, hanem a tragédián szórakozunk.
.. érted a különbséget?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 20:49:42

Azért hogy egy ilyen Alkalmatlan ismétlem Alkalmatlan ember tudjon nyerni.......XDXDXDXD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 20:52:56

@Cycmen: Lószart mama!
Szenvedsz ismerd el!XD
A mai duplaműszakért jár egyébként nektek a bözsijegy vagy önkéntes alapon megy?
Vagy büntiben vagytok?:))

antiinternáci 2019.10.14. 20:56:03

@eszti.....:

Addig jó nekünk, amíg azon kell örömködnötök, hogy most nem olyan nagyon kaptatok ki, mint máskor. Mondjuk, nem 10:0 arányban, hanem csak 4:1-re.
Vannak még apró örömök az életben.
Viszont ez az utolsó, amit írok Neked. Én konkrét, megvitatható dolgokat írtam, Te meg hülyeségeket irkálsz rá válasz helyett.
Értem én, hogy ez nálatok bejön, de nálam nem.

taga20 2019.10.14. 21:02:28

@Cycmen: "Az arabok faszából viszont könnyedén kinyered a finom nedűt, nem is értem miért itt ólálkodsz!"

erőlködsz gyökér, mikor ilyeneket irkálsz nekem.
de én csak röhögök rajtatok, a szánalmas tarlósodon, a bűnöző csútiisteneden, és a többi szardarabon ott a fityeszmaffiádban:)))))))))

Cycmen 2019.10.14. 21:05:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Lószart mama!
Szenvedsz ismerd el!XD.................

Na ebből látszik hogy neked már nem is annyira jó, mert abban reménykedsz hogy nekem rossz!
Tudod, bármekkora is a szar, mi fideszesek úgy vagyunk vele, hogy meglátunk benneteket és megállapítjuk, hogy járhattunk volna rosszabbul is ha olyanok vagyunk mint ti! Bennünket egy barom libsi mindig megvigasztal! :XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.14. 21:05:49

Na köszönöm szépen a mai napot mindenkinek!
Az erőlködő fideszgyökereknek és a frappáns többieknek!XD
Na jóéjt mindenkinek!

Cycmen 2019.10.14. 21:09:54

@taga20: Ma egész nap ilyen röhögőket láttam! Röhögtem is rajtuk jó sokat!
Na szép álmokat samesz, kend le a kis popódat, hogy holnap formába legyél amikor jönnek a tevebaszók!

eszti..... 2019.10.14. 21:10:50

@PeniValdes:

Mély benyomást tehettél rá. :)

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 21:18:46

@B.U.É.K.:
cigány kérdés: nem hallottam, majd utána nézek, de én a te véleményedre lettem volna kíváncsi;

közmédia: én azért elvárnám, hogy a jogszabályoknak megfelelően, függetlenül és tárgyilagosan működjön 70-90Mrd/év büdzséből; természetesen ez a rádióra is vonatkozik (érdekelt a véleményed, én nem nézem, mert froból írok);

nem jeleztem a nem_közmédiát, de ha felhoztad, akkor: semmi bajom azzal, hogy ha egy párt a tulajdonosa egy újságnak, de annak működését ne minősítsék nemzetstratégiai jelentőségűvé, s ne a költségvetés finanszírozza, inkább a piac;

mészáros-tiborcz: ja, ez is lehet egy nézőpont, bár én azt gondolom, hogy azért azok a vagyontömegek nem a 200-250 évvel előtti államkincstárból gyarapodtak kizárólag, valami saját tevékenységet azért fel tudták mutatni; persze, ha közvagyont orbán vagyonának tekintjük, akkor áll a példa, hisz akkor a kincstár az uralkodó magánvagyona volt, s ha elvették az uralkodó lányát, az a vőé lett; olyan, hogy nemzeti nagytőkés nincs, mert a tőke nemzetközi, főleg ma, s ellopni/lenyúlni/magánosítani morálisan nem kappol nekem, de ezen is lépjünk túl, bár mészáros infrastrukturális munkáit elvégezhetné egy olyan cég is, melynek az állam a tulajdonosa, a pénz akkor is itt maradna, ellenben a kincstár, s nem orbánt gazdagítaná; de ezen is túllépve, az elios példáját alapul véve nem az volt, hogy odaadok lehetőséget (forrást és munkát), s építs fel egy olyan céget, mely aztán működik, akár külpiacon is megjelenve, hanem még a munkát is szarul végezték el, s nem lett prosperáló cég, miként a neporizmusban az lenni szokott: nekem ez pontosan olyannak tűnik, mikor a spontán privatizáció során a "mocskos kommerek" ellopták a nemzeti vagyont, sz'al akkor most én is várják "bocsikákat"?
a latifundiumkról nem is beszélve: nagyobb földterülerük vany mint a volt arisztokratáknak, semmit nem fizettek érte, s emiatt a vidéki gazdálkodók még földhöz sem juthatnak, ezzel további szögeket verve a vidék koporsójába, hiszen ezzel arányosan csökken annak népességmegtartó képessége; arról nem beszélve, hogy az mitől lesz jó monak és lakosainak, ha orbán einstandolja az országot? mert tevékenységük csupán annyi, hogy a nevükre veszik, majd eladják immár saját tulajdonként, vagy a nevükre rakott bankjukból, az mnb segítségével, hitelhez (újabb közpénzhez) jutnak és szállodát építenek, majd várják a loyaltit; a balatonnal dettó; sz'al nem látom, hogy mitől lesz jobb attól a közösségnek, ha a közvagyont nem az állam tulajdonában üzemeltetik, hanem orbán neve alatt? számomra ez az azerbajdzsáni vagy angolai megoldást juttatja eszembe, nem az általad írt 200-250 évvel ezelőtti vagyonfelhalmozást. ellenben a jelzett minták legalább rendelkeznek valamilyen ásványkinccsel, amit el tudnak adni a piacon, míg ez moon az élőmunka, igaz, orbán árulja is ezerrel;-)...
sz'al ez nem irigység, csupán elfogadhatatlan szerintem. nyilván nem kezdelek sértegetni, de a fentiek alapján szerintem komolyan átbaszod magad az indokaiddal.
(nyilvánvalóan teljes vagyonelkobzás lesz, vagy khadafi megoldás, ennek nem lehet más a vége, csak akkor, ha időközben értékesítik a vagyont harmadik fél számára, viszont akkor meg te is szembesülsz, hogy ez a saját haszna, ebből a közösség semmit sem profitál;-)) ezt jelezte orbán a programjában, hogy ez is a kormányzati munka során megvalósítandó feladat? s erre adtak neki felhatalmazást?...
érted, legalább működne az a kurva vagyontömeg önállóan, mint csányi otp-je! de erre esély sincs ezekkel!
azért köszönöm;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 21:23:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hét éve, most froban; de én tényleg menekült vagyok:-DDDD...

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 21:27:01

@Cycmen: "Tudod, bármekkora is a szar, mi fideszesek úgy vagyunk vele, hogy meglátunk benneteket és megállapítjuk, hogy járhattunk volna rosszabbul is ha olyanok vagyunk mint ti! Bennünket egy barom libsi mindig megvigasztal! :XD"

mondjuk te így vagy a zsidókkal és a cigányokkal is: költözz a klauzál térre, sosem leszel szomorú;-)...

eszti..... 2019.10.14. 21:29:30

@PeniValdes:

Biztos. :)
Még a régi ismerősöket is kiakasztod időnként a véleményeddel.

Sir Bates dö Hól 2019.10.14. 21:54:42

@taga20: nézz be a kubikushoz: jobban kivannak, mint Mirmur;-)... beszarsz...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.14. 22:00:51

@Sir Bates dö Hól: @eszti.....: @taga20: @Orbán veje: @rasztaszív: @N. Barbie: Ébresztő libbantkák ! Bilibe lóg a kezetek !

Judapesten kívül LÓFASZT se értetek el !

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1910/20191014megyeterkep-onkormanyzati-valasztas-20193.jpg?w=644&h=362

Az ÖSSZES megyét mi vittük el, nektek Judapest maradt !

Legyetek vele boldogok, amíg tart – aztán nagyon ne csodàlkozzatok, ha Gerikét egy nap 10 tonna beton alatt találjátok meg !

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.14. 22:17:30

@rasztaszív: Ha Hanuka Geri úgy folytatja Judapest élén, ahogy zuglói polgiként elkezdte, akkor a Karácsonyt fogják újra Fenyőünnepre keresztelni !

rasztaszív 2019.10.14. 22:21:49

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!: ez ugyan egy kicsit gyengus volt,de ne csüggedj...:)nehogy abbahagyd!kitartás!!!:)))

eszti..... 2019.10.14. 22:22:07

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!:

Ok. Tanulhatnál Lázár Jánostól, aki ma pont annyit mondott, amennyit mondania kellett.
Különben az is árulkodó, hogy pont ő lett a viszonyítási alap. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 22:23:01

@rasztaszív: szerintem borzalmas, mint akinek nem volt gyerekszobája

eszti..... 2019.10.14. 22:24:07

@rasztaszív:

.. hogy te ma milyen empatikus vagy! :))))

rasztaszív 2019.10.14. 22:26:05

@PeniValdes: ő most (és remélhetően egészen '22-ig...) nagyon sokat segít nekünk.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.14. 22:28:03

@rasztaszív: lehet, de akkor is, az ember lelke elfacsarodik

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.14. 22:28:10

@rasztaszív: @eszti.....: "“Gratulálunk!” – Az ellenzék győzelmének hatására megreccsent a Forint!

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel"

Részletek a MindenSzó.hu-n: mindenszo.hu/gratulalunk-az-ellenzek-gyozelmenek-hatasara-megreccsent-a-forint/

eszti..... 2019.10.14. 22:30:51

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!:

akkor majdnem annyit érünk, mint Szijjártó és Kósa 2010-ben!
ez már győzelem?? :D

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.14. 22:34:03

@eszti.....: @rasztaszív: "Jók voltak a programok, csak sok köcsög van….

Nagyon sok…..

Kell még mondanom erre valamit, Ildikó?"

Videó a MindenSzó.hu-n: mindenszo.hu/jok-voltak-a-programok-csak-sok-kocsog-van/

rasztaszív 2019.10.14. 22:36:17

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!: ezzel tutira meggyőzitek a bizonytalanokat.ne hagyd abba...!:)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.14. 22:41:58

@rasztaszív: "Hálátlan prolik! Patkánylázadás Budapesten és a vidéki nagyvárosokban – Dugjátok fel magatoknak a rezsiutalványt, a babahitelt, és a nyugdíjprémiumot!"
Véleménycikk a MindenSzó.hu-n: mindenszo.hu/halatlan-prolik-patkanylazadas-budapesten-es-a-videki-nagyvarosokban2/

rasztaszív 2019.10.14. 22:45:56

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!: helyes...csak nehogy fellángolás legyen.'22-ig csak ugyanezzel a lendülettel...:)

eszti..... 2019.10.14. 22:53:43

valóban pánikolnak. de miért????

eszti..... 2019.10.14. 22:59:32

@PeniValdes:

egyáltalán semmi okuk rá. elképesztő!

eszti..... 2019.10.14. 23:16:17

@PeniValdes:

:))))

romantikus estére vágysz Peni? az állítólagos katasztrófa kellős közepén?
.. épp most diagnosztizáltuk.

én eléggé elvarázsolt vagyok, de ez számomra is meredek.:D

eszti..... 2019.10.14. 23:22:13

@PeniValdes:

remélem, minimum Győrben..

mgdé 2019.10.15. 00:33:14

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!:

19-et a 64-ből? Én erre nem lennék büszke ...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 00:35:01

@eszti.....: tulajdonképpen ugyanazt, mint tóta w az írásában, annyival megtoldva, hogy azért sok fideszes képviselő kiesett, akiket nem lehet "az út szélén hagyni", s azoknak az eddigi bejáratott helyi "beszállítóknak" is kell valamit csinálni, akik eddig ott voltak a most elveszített helyeken. öt év, az nagyon hosszú idő ám, főleg, hogy nem voltak felkészülve erre. van tartalékuk, de nem milliárdok, van mondjuk 2-300M cash, de az nem olyan sok, ha 3-4M a havi rezsid, s az nagyon sokaknak van ebben a körben, a cégeken hitel, de a bevétel csak az önkormányzattól jött, most szerződés felbont, a hitelt viszont fizezni kell. mészáros ad majd nekik pénzt (egy gyakorlatilag orbánt jelenti)? s mivel a fidesz-nek nincs semmiféle ideológiája (most a bullshittet ne minősítsük annak, az a népnek szól!), az csak egy érdek-, s nem értékközösség, sz'al az eddigi monolit tömeg erodálódni kezdhet.

Cycmen 2019.10.15. 07:09:37

@Sir Bates dö Hól: Nagyon azon töröd a fejed, hogy mi lesz a munka nélkül maradt fideszes képviselőkkel,, közben azon kéne fantáziálnod,, hogy mit fognak csinálni a melóhoz jutott lippsitz képviselők!
Tudod, a napvilágra került belső infók alapján ki kell alakítani a várható képet!
Mint tudjuk, hogy szoci körökben nagy hülye az, aki nem keres meg százmilliót, tehát csak egyszerű számtani probléma modellezni ennek a költségkihatását az önkormányzati büdzsére úgy, hogy sok helyen többségbe kerültek ezek a nem hülye urak! A mellékes hozadékként felmerülő eltűnéses elásásokról se hallgassunk és bár ezt tekinthetjük belügynek és a ritkulásuk miatt esetleg még pozitív fejleménynek is, de összességében az olajügyek tapasztalatai alapján, nem szabad hagyni, hogy elszabaduljon a pokol,, mert bár ez mindenképpen az összeomlásukhoz vezet, de az hosszú és rengeteg kárt okozó folyamat!
Tudom hogy ez kínos téma és számodra ezért célszerűbb a fideszes volt képviselőkkel molyolni, de jelen pillanatban már nem ők a szereplők, tehát koncentrálj a frissen sorompóba lépő hétpróbás gazembereitekre, amennyiben ezt nem teszed,, mi majd minden pillanatban jelezni fogjuk ezt neked, nektek! Tudod hogy szól a kedvenc mondatotok, NINCS VISSZAMUTOGATÁS, itt vannak a nagyon vágyott brigantijaitok, kezdődhet a rakendroll, felső határ a csillagos ég, ahogy nagy tanítótok fogalmazta meg!

Cycmen 2019.10.15. 07:18:53

@Én de genere Mi: "19-et a 64-ből? Én erre nem lennék büszke ..."

Na látod ez az igazi tapintatlan zsidó humor egy kis Bödőcsös beütéssel, hogy a tanultabb érettségizett prolik is fogyasztani tudják! Az alatt marad a taga féle fityeszgecizés!
Persze ettől függetlenül respect, hiszen ezt te eleve így akartad,, hogy egyszerre legyen aljas és szellemes és ezeknek a kritériumoknak eleget is tettél!

2019.10.15. 08:19:07

@Cycmen:
tudom a dakota humor nektek jobban fexik, pláne ha a vajdátok adja elő.
...hamár náci vagy jó lenne következetesnek lenned...

mgdé 2019.10.15. 09:24:10

@Cycmen:

Cicus, köszönöm az elismerést :) , de ugye azt is láttad kinek írtam, s mire.
Neked másmilyeneket írok, mert benned látom az igényt a művelődésre a kultúrára!

(A "19-0" -os hivatkozás, úgy, hogy a nagyobb városok szavazati eredményei nem számítanak be a megyei közgyűlési szavazatokba, nem éppen emelkedett válasz. Aki meg pusztán hülye propagandista, az hagy kapjon már - természetesen csak virtuálisan - a nickje pofájára. Amúgy meg, persze, valóban a Fidesz nyert. S kormányon is ő van, továbbra is. Csak épp sokkal kevésbé nyert, mint saját előzetes esélylatolgatásai közül a legeslegpesszimistább. Ezt "diadal"-nak kikiáltani szájhabzás. (Lehet, hogy mégsem kell minden egyes f@sságot mindig megvédeni, vannak esetek, amiktől mégis el kellett volna határolódni, s azt mondani, hogy grr, ilyet ne! S, ezt te is tudod, nemcsak a Zsolti egyetlen ügye ilyen. (Ha meg esetleg te magad voltál Hamuka elfti, akkor ne sírj, teljesen természetes, hogy a lődözős kalandjátékokban időnként elhullanak az újonc avatárok. :P)))

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.15. 09:26:31

@vitéz Beverneky: Hát öreg, a barátoddal ellentétben nálad biztosan nem csillan meg az intellektus, 10 év után sem vagytok másra képesek, csak az alaptalan cigányozásra.

De persze a tanulatlan libsiproliknak ez jön be, ezért nyomatjátok; mert ahhoz hülyék vagytok, hogy pl. szakpolitikai kritikát vezessetek elő.

@Cycmen: És a Sas Józsi neked már smafu?!

Azért csak visszafogottan dicsérd de genere elvtársat is, nehogy a fejébe szálljon...

mgdé 2019.10.15. 09:37:41

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!:

Okoska kiscsillag, szerinted hány zsidó élhet Bp.-n?
Ők egyedül kevesek leszavazni Tarlóst/a Fideszt.
(Mérleg nyelve elvben persze lehetnének, de pl. Slomó haverod vajon kire szavazhatott?)

A gondolkodás is megy, vagy csak az ásás?

Valamint:
"A városi levegő szabaddá tesz."
Ha már így oda vagy a töriért ...

Womb Rаider 2019.10.15. 11:10:28

@nincs1itt: "elszivárogtak az orvosok? "
Hozzávetőlegesen 10-12000 orvos hiányzik a német EÜ-ből.. ezt a tárca vezetője nyilatkozta, meg azt is, hogy valamiképpen meg kellene oldani a röghözkötést...
444.hu/2019/01/13/korlatozna-az-orvosok-elvandorlasat-a-nemet-egeszsegugyi-miniszter-mert-tul-sokan-mennek-dolgozni-svajcba
"kínában vannak a német mérnökök?"
A húgom tolmácsol kinn, egy távkölési-elektronikai fejlesztéseket megvalósító cégnél.. kb 120 mérnök dolgozik, 90%-ban európaiak, zömében németek..

na ja, gondolom a fidesz sajtóban ez a szöveg megy. elárulom, mert nem akaródzik a fiataloknak tanulni. kevesen jelentkeznek az egyetemekre. sok oka van ennek.
"a nyugdíjakat adóztatni kell?"
Miért? Talán nem adóztatják őket?
"A szakmai portál a Tagesschau német újságra hivatkozva azt írja, hogy „azok a nyugdíjasok, akiknek más jövedelmük is volt 2014-ben a nyugdíjon felül, 5430 euró (mintegy 1,75 millió forint) adót fizettek meg átlagosan éves szinten. Akik viszont csak a nyugdíjból éltek, és mégis adót fizettek, átlagosan mindössze 136 eurót (44 ezert forintot) kellett kiperkálniuk."
" A Die Welt szerint a személyi jövedelemadó bevételeinek majdnem tizede a nyugdíjasoktól érkezett, ugyanakkor a teljes szövetségi költségvetés 27,5 százaléka ment a nyugdíjkasszába. Konkrétan 356 milliárd euróból 97 milliárd euró folyik ebbe az alapba."
privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/szabad-e-a-gazdag-nyugdijasokat-megadoztatni-325812

"import rendőrök lengyelo.-ból? persze, persze és csukcs földről importálják a németeket...
egyre mókásabbak lehetnek a mo.-on megjelenő hírek. "
g7.hu/kozelet/20180420/itt-tartunk-lengyeleket-toboroznak-nemet-rendornek/

Ott van benne a FT linkje ;) ők hazudnak, nem én

Most pedig elmehetsz a 3.14csába a hülye 'bennfentes' propagandáddal...

N. Barbie 2019.10.15. 12:16:50

@Hungry horse: "Ugye róla hazudozol szopóskurva:
pestisracok.hu/prostis-szexvideoval-tamadjak-az-ex-szdsz-es-wittinghoffot-budaors-polgarmesteret/
Igaz-e? "

Eloszor is anyukadat jelzozd igy te alpari suttyo majom, masreszt gozom nincs mirol hablatyolsz, en Wittinghoffrol egy arva szot se szoltam.

Hungry horse 2019.10.15. 12:45:21

@N. Barbie: pont ez az szopóskurva!
Nyugodtan feldughatod magadnak a kettősmércédet!

mgdé 2019.10.15. 12:50:30

Megkérdeztük a Vencel téren végzett informatikai főilletést, mi a belső elemzés első eredménye, mi okozhatta a sajnálatos meglepit? A Központ véleménye szerint egyértelműen az, hogy a netes trolljaik szinte kivétel nélkül silány, értékelhetetlen munkát végeztek, s ennek bizony következményei lesznek ...

Cycmen 2019.10.15. 13:01:58

@Én de genere Mi:
Valamint:
"A városi levegő szabaddá tesz."
Ha már így oda vagy a töriért ...

Stadt luft macht frei!

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 13:02:10

@Cycmen: nyugodj már meg!;-)...

"Nagyon azon töröd a fejed, hogy mi lesz a munka nélkül maradt fideszes képviselőkkel,, közben azon kéne fantáziálnod,, hogy mit fognak csinálni a melóhoz jutott lippsitz képviselők!"

ezen mit kellene gondolni? üzletelni, mi mást;-)... te ez mo, ez az "aladárkodás" népe, a Mikszáth és Móricz által megírt dzsentriké!;-)... mind noszthy ferik vagyunk egy kicsit;-)... lelkünkben ott a vágy egy úri murira;-)...

vasárnap a kollektív tudatalatti szenvedett végzetes csapást! az, mely az elmúlt 13 választás során a kialakította orbán tévedhetetlen, a jövőt mindenkor látó, a zseniális és verhetetlen vezér mítoszát! te tényleg úgy hitted, hogy a fidesz operatív törzsében bárki is hisz abban, hogy soros-terv? hogy szabadságharc? hogy jönnek a migránsok?
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD... ne basszmá'!;-)... az a talpasoknak, az a zárt ajtók mögött, négyszemközt, szűk, bizalmi körben kiröhögött talpasoknak, a hasznos és önkéntes, ingyen megszakadó -és emiatt lenézett, lesajnált- aktívistáknak és manipulálható választóknak, a népnek szólt! ne basszmá', ezt te komolyan elhitted egy pillanatig is? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDD... bocs, ezt nem gondoltam volna, nem akartalak megbántani, de tényleg mulatságos;-)...

azzal, hogy orbán nem állt ki azonnal, nem rúgta ki borkait és mondta azt "ő, bármennyit is tett eddig, de méltatlanná vált arra, hogy közösségünket képviselje", azzal lebontotta a ner-t: "ez több, mint bűn. ez hiba." persze valljuk be, miként állhatott volna ki, mikor mindenki ugyanezt csinálja. miként üzenhette volna nekik azt, hogy "aki ilyet csinál, az repül!", hiszen pontosan az a lényeg, hogy ezt csinálhassák! a közösségért, a népért tenni? hülye vagy?! a prolikért és parasztokért? mi vagy te? egy ballib komcsi?;-)...

borkai lyukas zoknija és világító segge, rákosfalvy pöcshúzogatásával a ner sztálingrádja volt, ráadásul úgy, hogy sem sztalin, sem a szovjet had nem is volt ott;-)... a kisinas felkiállt: a király meztelen! s a megbűvölt nép felébred, s először csak nevetni kezd, de a saját kiskirályára tekintve már szorul ökölbe a kéz, s lassan, a fogak közt sziszegve kihallatszik a "mi a faszom? hát te meg kinek képzeled magad, te gyökér?! ájjá'le me' állbabaszlak, köcsög!"...
a ner kiskirályait eddig védte a kollektív tudatalatti, ennek sosem lesz vége (mengyi, simonka hülye volt, én viszont nem hibázom, tudom a helyem, akkor nincs gond), de b+, borkai is tudta a helyét! s nem védte meg a főni!... most döbbennek rá arra, hogy orbánnak és a családnak van hova menni, de én hova menjek majd? nincs elég cash! meg nyelvet em beszélek! hát azt hittem, hogy dzsentribirtokot építek, bazdmeg én téglába raktam a lét, nem kajmán bankba!...

figyú! ne higgyél senkinek, csak neked fontos a nemzet, nekik csak a hatalom és a pénz: ezek nem nemesek, akik ugyan zsarnokok, de ha kell a sereg élén mennek a halálba (hitből és sajátjukat védendő), ezek azok a "sunyi félművelt parasztok", akik kurvára örültek, hogy nem nemesek, mikor a harc folyik;-)...

Cycmen 2019.10.15. 13:05:13

@N. Barbie:
Eloszor is anyukadat jelzozd igy te alpari suttyo majom, masreszt gozom nincs mirol hablatyolsz, en Wittinghoffrol egy arva szot se szoltam.......................

Akkor nem hozzád járt masszázsra? :D

Cycmen 2019.10.15. 13:16:38

@Sir Bates dö Hól:" vasárnap a kollektív tudatalatti szenvedett végzetes csapást!"

Végzetes csapásról korai beszélni, pláne hogy rengeteg részsiker volt, csak Budapest ezeket elhomályosítja! A fideszre leadott szavazatok száma nem csökkent, az ellenzék sikere egyedül az összefogás okán jött létre. Országgyűlési választásokon buktatok volna.

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 13:26:25

@Cycmen: pontosan mi is a különbség a "fideszbirka, a tudatlan parasztok" és a "prolik" között? szerinted, ha valakit prolizol, akkor az majd a fideszre fog szavazni? ugyanazt csinálod, mint eddig a "belvárosi romkocsmás megmondók";-/... ne legyél már hülye: a te embered budaházy, nem ezek a műmájer ner-cselédek...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 13:29:31

@Hova fogják elásni Hanuka Gerit?!: "a tanulatlan libsiproliknak ez jön be" vs. "birkamenet"

csak így tovább;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 13:31:20

@Cycmen: ez nem tapintatlan zsidó humor, @Én de genere Mi: csak az orrát verte bele egy kölyök kutyának a saját szarába;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 13:40:30

@Cycmen: majd'meglátod... haver, nekem semmi bajom a patriotizmussal, az sovén etnicizmust negligálom, az én országomban helye van egy antiszemitának is, legfeljebb kiröhögöm a konteoit;-)... de kiállok a jogaiért...

mgdé 2019.10.15. 13:44:00

@Cycmen:

Ugye-ugye hogy te több, jobb és műveltebb vagy mint Hamuka. Talán még szebb is! :)
(A helyesírást még picit gyakorolni kell, de azzal sem lesz baj.)

(Az országgyűlési választás eleve más, mások pl. a körzethatárok - lásd pl. Zugló, ha már -, külhoni szavazók, stb. S persze, megnyerte volna Fidesz.)

Cycmen 2019.10.15. 13:52:10

@Sir Bates dö Hól:" szerinted, ha valakit prolizol, akkor az majd a fideszre fog szavazni? ugyanazt csinálod, mint eddig a "belvárosi romkocsmás megmondók";-/... ne legyél már hülye: a te embered budaházy, "

Prolit prolizok a proliságáért, nem térítés a célom és egyébként se oltogass hogy azért nem szavaz ide vagy oda mert prolizom, szoktam én azért mélyebb tartalmakat is prezentálni és a reakció ugyanaz!

Cycmen 2019.10.15. 13:57:47

@Én de genere Mi:
(A helyesírást még picit gyakorolni kell, de azzal sem lesz baj.)

Nyelvtannáculni ősi román szokás! Direkt hibázok,, hogy hamis önbizalomba ringathasd magad!

mgdé 2019.10.15. 13:58:58

@Sir Bates dö Hól:

Ha nem zsidózna, azzal elismerné, hogy Hamuka valóban 'maga alá'-s kölyökkutya. :)

De hát neki bizony még Winnetou is zsidó, mer' hisz hogy meri egyenrangúnak tartani magát fogadott testvérével - az amúgy persze német - Old Shatterhanddal, hát még a részeges, korbácsos déli rabszolgafelügyelőkkel?? S még Max, a thrák - aki persze nem Maximinus Thrax - is az!

(ámbár a közmondó dakoták bizonyára kivételek ez alól ...)

Cycmen 2019.10.15. 14:03:11

@Sir Bates dö Hól: ez nem tapintatlan zsidó humor, @Én de genere Mi: csak az orrát verte bele egy kölyök kutyának a saját szarába;-)...

Mindketten tudjuk hogy humor volt, mindketten tudjuk hogy tapintatlan, mondjuk még pászkát rágcsálni nem láttam a saját szememmel de a Trianonnal kapcsolatos csapásirány eléggé tipikus! Persze mint láttad ettől függetlenül tetszett, ami jó, az jó!

mgdé 2019.10.15. 14:05:14

@Cycmen:

A románok németül beszélnek? :D

Én ugyan nem vagyok németes, de mintha "Stadtluft macht frei" lenne.
De tőlem aztán még akár igazad is lehet.

(Végül is ... ott van pl. az a Klaus Johannis nevű dák is.)

mgdé 2019.10.15. 14:07:11

@Cycmen:

"mondjuk még pászkát rágcsálni nem láttam a saját szememmel"

Nem is nagyon fogsz. Persze van az a pénz, de csak ha a saját zsebedből fizeted. :P

Cycmen 2019.10.15. 14:09:55

@Én de genere Mi: "Ha nem zsidózna, azzal elismerné, hogy Hamuka valóban 'maga alá'-s kölyökkutya. :)"

A zsidó humor be szokott jönni, Woodyt bírom! Monnyuk a mostani Adam Sandler félétől kiver a víz, azt a palit simán elégetném!

N. Barbie 2019.10.15. 14:12:36

@Hungry horse: Mondtam mar nayadat kurvazzad te te taplo paraszt, vagy egyszoval fidesznyik.

Kettos merce? Hol?
Wittinghof es/vagy a partja is az Isten/haza/csalad kamudumat nyomja? Nem? Akkor miert kettos merce te nagyon ostoba?
Ha egy kozosseg ezt a harmast hirdeti magarol es kiderul egy ilyen ugy, ami bizonyitja, hogy kozuk nincs egyikhez se a 3-bol, azt igenis a szektasok orra ala kell dorgolni.
Az hogy egy magat nem nagy kereszteny erkolcsi peldanak beallito ember elment kurvazni, nem hirerteku.

Cycmen 2019.10.15. 14:14:27

@Én de genere Mi: A románok németül beszélnek? :D

Én ugyan nem vagyok németes, de mintha "Stadtluft macht frei" lenne.............

Ki is lehetett követeztetni hogy nem vagy németes, mert eltelt egy kis idő amíg utánanéztél. A románt honnan szedted ?(gondolom rám értetted)

N. Barbie 2019.10.15. 14:15:53

@Cycmen: Mar elmondtam egy parszor ostoba fidesznyik, hogy nem vagyok nonemu, de csak jatszad az ertelmi fogyatekost, ja, hogy nem jatszod...

Cycmen 2019.10.15. 14:20:06

@Én de genere Mi: Te szerintem kikaparod magad a sírodból is ha elbasz egy ékezetet a sírköves!

Cycmen 2019.10.15. 14:21:51

@N. Barbie: :"
" Mar elmondtam egy parszor ostoba fidesznyik, hogy nem vagyok nonemu, "

Konchita Wurst sem az.

N. Barbie 2019.10.15. 14:29:36

@Cycmen: Ja, hogy meg mindig azon a szellemi szinten vagy, hogy csak mas neven viccelodni van eszed. Az ertelmesebbje ezt ugy ovoda nagycsoportba kinovi, csak mondom.
Tipikus fidesznyik.

Cycmen 2019.10.15. 14:32:58

@N. Barbie: :" Ja, hogy meg mindig azon a szellemi szinten vagy, hogy csak mas neven viccelodni van eszed. "

Van hát! :D Ne fossál, nekem is volt Barbie babám, monnyuk az Klaus Barbie volt! :P

mgdé 2019.10.15. 14:35:57

@Cycmen:

"gondolom rám értetted"

Lóizét! :D Te említetted őket a hsz-edben amire válaszoltam.

(Feleslegesen miért bántanálak? Mondom, feleslegesen! :P )

mgdé 2019.10.15. 14:38:01

@Cycmen:

Ha a hettita nyelvű feliratomon bacca el, akkor mindenképp!!!

Cycmen 2019.10.15. 14:44:05

@Én de genere Mi: "Ha a hettita nyelvű feliratomon bacca el, akkor mindenképp!!!"

Írd le neki fonetikusan, hogyaszongya: vonal, kígyó, kisszék, hóember! :DDDDDDD

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 15:13:28

@Cycmen: "szoktam én azért mélyebb tartalmakat is prezentálni és a reakció ugyanaz!"

az igaz, de nem nálam;-)... én a helyén kezelem a dolgokat (pontosan ezért is tudunk egymással kommunikálni)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 15:16:22

@Én de genere Mi: ez még a sokk okozta prüszkölés, rendes tag ő, mindenkinek van defektje;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 15:20:16

@Cycmen: nem, ez nem trianonra való utalás, hanem a "kismagyarország nem ország, nagymagyarország mennyország" és az aladár-mentalitásnak csapot oda;-)... nem pc? bocsika, ti ünneplitek az alt-right-ot...

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 15:30:36

sajtóklub, címlap: nézem a neten, s tényleg jó érzéssel tölt el a káröröm (szent se leszek már!;-(), látva, hogy a kollektív tudatalatti végzetes csapást szenvedett! kognitív disszonanciát próbálnak kezelni, de csak futkosnak cél nélkül, mint a fej nélküli csirkék az udvaron;-)... s elkezdődött az egymásra mutogatás, az erózió;-)... ez jó, ami nem, az az, hogy így visszatértünk majd a nyugatbalkáni kuplerájhoz, ami jobb, mint az autokrata feudalizmus, de nem az álmom...

Cycmen 2019.10.15. 16:05:41

@Sir Bates dö Hól: Majd megnézem én is, de nem tudom mit nyerítenek, az adatok alapján nem ők vesztettek szavazókat, hanem az ellenzéknek sikerült összefognia és azzal az országgyűlésit sem szopták volna meg úgy, ahogy megszopták!
Viszont a derűlátásod ellen azért ajánlanék egy aspektust és ez az, hogy nehéz lesz nekik egybemaradniuk! Nincs egy egységesen elfogadott tekintélyes vezetőjük aki összefogná őket és az elkövetkezendő három évben, most hogy van konc s össze fognak veszni! Plusz én nagyon bízom Gyurcsányban, amit a Kálmán Olga ügy is alátámaszt ő séróból hátbaszúrja a szövetségesét ha neki perpill az jó és még a hosszú távot is leszarja! Fog itt még Soros agyérgörcsöt kapni a kreténjei miatt!

Hungry horse 2019.10.15. 16:19:28

@N. Barbie: te szerencsétlen szopóskurva, a hitvallás: Isten, Haza, család a kisgizdáké és nem jelenti azt, hogy néhány hozzád hasonló ótvaros lotyót ne lehetne megkettyinteni, ha arra támad kedve bárkinek, amint erre a budaörsi és a győri kurvapecérek példája is rámutat - ha épp nem keresgélünk a nagy történelmi elődök magánéletében hasonló eseteket (van bőséggel).

Nem mellesleg Jézuson kívül nincs bűntelen ember a földön, magukat pedig sehol, soha nem állították be olyaténképp, amint te itt kínodban hazudozol.

Tehát a javaslatom továbbra is az a szmodra, hogy a kurva anyádnak hazudozz és a kettős mércédet bátran dugd fel magadnak.
A hazugságaid mellé, te szerencsétlen ótvaros lotyó.

N. Barbie 2019.10.15. 16:44:37

@Hungry horse: Hiaba magyarazod kinkeserves izzadtsagszaguan, csak egyre lentebb asod magad ostoba fidesznyik.
Aki allandoan a kereszteny ertekekrol papol, meg megvedjuk a keresztenyseget meg hasonlok ( es ne hazudd, hogy nem igy van), az legyen szives nem kurvazni, ha masert nem marcsak a hitvesi esku miatt, ha hallottal mar rola, tudod amit a pap elott teszel Istenre eskudve. Te mocskos hazug fideszbarom te. Tehat nincs olyan, hogy ha arra tamad kedvem, akkor szabad.

En ertem a nyuszitesed okat, faj az igazsag, de ez legyen a te bajod, senki nem kenyszeritette a szektadat a keresztenyi ertekek behazudasara.
Leirom megegyszer, egyszeru szavakkal, hogy meg te is megertsd: leszarom, ha olyan kurvazik, aki kozben nem predikal a kereszteny ertekekrol, ha viszont olyan kurvazik, aki igen, akkor csak suljon a bor a pofajan, meg a szektasainak is.

Tehat az en javaslatom tovabbra is az, hogyha tul ostoba fasz vagy kurvaanyazas nelkul vitazni, akkor maradj kussban a sarki torzskocsmadban szurcsolgessed a szokasos napi liter kevertedet es ne szolj hozza olyanok beszelgetesehez, akikhez te ertelmi szintben a labukig se ersz fel.

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 16:58:23

@Cycmen: ez wishfull thinking, ne ess bele! a fidesz ma mo legerősebb pártja, semmi több; ideológia (s itt nem politikai termékeket értek, melyek a kínai fröccsöntött világító madonnával egyenértékűek, hanem meggyőződést, hitet, mint ami neked van!) nélkül csak a közös zsákmány tartja össze a martalócok hordáját. a másik oldalnak van egy nagy előnye: sokkal jobban utálják a ner jelenlegi urait, mint egymást;-)... mert ők pontosan megértették: a másik utálja őket, de nem akarja megsemmisíteni;-)...

a jobbikra küldeni az ÁSZ-t, nem bűn volt, az hiba volt...

taga20 2019.10.15. 17:09:59

@Én de genere Mi: és bakker ez a terhelt nyilasházmester prolizza az ellenzéki szavazókat, akinek arról sincs fingja, hogy mit kommentelt korábban!:)

ja és ősi oláh szokásnak szokták mondani, a műveltebb nagymagyar parasztok:)))

taga20 2019.10.15. 17:15:41

@Sir Bates dö Hól: haver, minden nap benézek a traktoros és bandájához, ha délután haza jövök a melóból, me nagyon állat!

szakadok a marhákon, annyira montipájton az egész diggerblog:)))

ja és szegény erdésznek, eccer elpattan egy ér a fejében, annyira feszül szerencsétlen terhelt.

u.i.: ja és azé is benézek oda, me ott egy nap annyit tanulok, mint az összes blogon egy év alatt:)))

Cycmen 2019.10.15. 17:24:17

@taga20: Nyugi, téged nem sorollak a prolik közé, az egy felvett mentalitás, te meg tahónak születtél! Te egy igazi zsici vagy (zsidócigány) mit csinálsz a biciklivel,, ellopod vagy alkudsz rá! Ha arab a gazdája akkor leszopod, azt tudom, de egyébként?

taga20 2019.10.15. 17:31:06

@Cycmen: bakker mir-mur, aszt hittem, hogy ma má nem fogsz itt nekünk erőlködni, mint tegnap.

zsici bazdmeg, te egy kibaszott kazinczyferi nyilasházmester!

szakadok rajtad szutyok:)))))

Cycmen 2019.10.15. 17:33:46

@taga20: Anyád nem mondta, hogy szépen beszéljél mindenkivel mert nem lehet tudni, hogy ki az apád?

Cycmen 2019.10.15. 17:39:15

@taga20: Jaj pubi, tegnap az elején még kicsit feldúlt voltam de aztán kárpótoltam magam egy kis trollkodással és elrontottam a kedvét néhány libsinek!
Tudod, amikor a libsi elkezd aggódni a renomédért hogy ne égesd magad, meg fél, hogy agyvérzést kapsz, meg erőlködést vizionál, az már a biztos jele hogy nagyon felbasztad az agyát!

taga20 2019.10.15. 17:39:58

@Cycmen: a tijed látom mondta neked:)))

Cycmen 2019.10.15. 17:44:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mi van bugyibuci, láttam hogy beszólogattál diggeréknél! Leszartak, vagy le sem szartak?
Most meg nekem próbálkozol púposkodni, hogy keverem a nickjeimet? Mesélj,, mire gondolsz?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.15. 18:10:18

@Cycmen: Érezzék a törődést!XD
Nem neked írt kommentre válaszoltál.
Amúgy már magadhoz tértél az éjszakai műszak után?:))

eszti..... 2019.10.15. 18:17:25

@Sir Bates dö Hól:

Pedig ez benne van a pakliban. Nem véletlenül nevezik önkormányzati VÁLASZTÁSNAK.

Hihetetlen fejetlenség uralkodik még most is.
A Pesti Srácoknál, Pilhál nekimegy mindenkinek:

Az ember alaptermészete, hogy a sikerek megrészegítik, egy idő után nagy mellényt növeszt magának. E mellény az önteltség, a kivagyiság és az elbizakodottság szövetéből készül. Így keletkeztek például az ilyen mondatok a kormánypárti sajtóban:

Most is nevetséges, már első ránézésre is torz adatokkal próbálják azt sugallni, hogy a zuglói botránypolgármesternek – akit már saját szavazói közül is egyre többen alkalmatlannak és esélytelennek tartanak – lenne bármilyen minimális esélye is megszorítani Tarlós Istvánt.

A végeredmény ismeretében különösen bosszantó visszaolvasni ezeket a pökhendiségeket. Ehhez társultak a kormánypárti közvélemény-kutatók teljesen fals számai, amelyek még az utolsó pillanatban is sima Tarlós-győzelemről burukkoltak, elkényelmesítve a jobboldali szavazókat. A kampányüzenet sem volt átütő: Karácsony Gergely alkalmatlanként és cirkuszi bohócként való bemutatása inkább a Medgyessy-effektust erősítette, ami 2002-ben is bukást hozott.
......

A Fidesz válságkommunikációja is úgy állt, mint nyakon öntött Falus Ferenc a pusztában. Ugyanakkor tévedés a vártnál rosszabb választási szereplést kizárólag Borkai nyakába varrni. Legalább annyira ludas benne a kormánypártok hatalmasra növesztett mellénye, elkényelmesedése, az ellenfél lenézése, a saját táborból érkező jótanácsok figyelmen kívül hagyása.

A hozzászólók pedig megtisztulás után vágynak.

eszti..... 2019.10.15. 18:30:23

@taga20:

Visszanyalt a fagyi. ))))))))))))

Még most is alig hiszem el, hogy 9 évnyi kormányzás után elveszítenek néhány polgármesteri posztot és roskadozni kezd a NER.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.15. 18:37:13

@eszti.....: ...soha nem látott mértékű felhatalmazás......
...európa legnagyobb legerősebb szövetsége....

eszti..... 2019.10.15. 18:43:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

.., többszörös kétharmad... ))))

remélem, a leköszönő polgik voltak olyan elbizakodottak, hogy nem takarítottak az irattárban.

Cycmen 2019.10.15. 18:46:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: :" Érezzék a törődést!XD
Nem neked írt kommentre válaszoltál.
Amúgy már magadhoz tértél az éjszakai műszak után?:))"

Törődést? A tőmondataid a törődések? Hát törődhetnél velem magasabb színvonalon, mert miután kommentelni vagyok itt elsősorban, értékelném még a velem nem egyetértő, de legalább valamit felmutató hozzászólásokat is, csak legyen stílusa!
Nem nekem írt komment?? Akkora seggfejek találnak meg, hogy válaszolni sincs kedvem, persze hogy kiválasztok néha valami nem nekem írt alapanyagot,, amire lehet nyomni egy poént!
Az éjszaka meg mitől jött hülyegyerek? Pont nekem mondod,, amikor én tudom a legjobban, hogy éjszaka nem kommenteltem. Ne légy már fasz!

taga20 2019.10.15. 18:48:16

@eszti.....: ez a ner egy patyomkin falu. kihúzol egy szöget a falból és összedől, mint a szar.

most nézd meg eszt a zsíírdisznó csutigecit a trürk faszságon. én nem vagyok türk és még jó páran ebben az országban.

mi lesz a következő? elmegy indiába megkeresni a gyökereit?:)))

egyébként, ez a szarházi a vele hasonló despotákkal érzi csak jól magát!

m.cdn.blog.hu/b1/b1/image/orpuer.jpg

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 18:49:51

@Cycmen: "Tudod, amikor a libsi elkezd aggódni a renomédért hogy ne égesd magad, meg fél, hogy agyvérzést kapsz, meg erőlködést vizionál, az már a biztos jele hogy nagyon felbasztad az agyát!"

nálam ez aggódás volt;-)...

eszti..... 2019.10.15. 18:53:28

@taga20:

Orbánt már jó ideje csak a világpolitika érdekli. Pl. ennek eredménye a választási bukta.

Cycmen 2019.10.15. 19:00:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Erről beszélek nyolc betű érdemileg, egy szmájlival! Be vagyok zárva, mondod te majom a rácsnak, mit szóljak én, akit a majmok köré zártak? :DDDDDDDDDD Faszszopó! :P seggfej! ROTFL!

Cycmen 2019.10.15. 19:06:47

@eszti.....: Mi van hülye tót kurva, legalább tudsz csinálni egy rendes sztrapacskát??
Ha már barom vagy, más hasznod csak van. Gondom nem szopsz bosszúból mert a büdös pinádat nem hajlandó kinyalni senki! Nem szexisták és macsók a férfiak, csak meg kéne mosni néha a muffot! Bár gondlom öreg is vagy!

Cycmen 2019.10.15. 19:06:47

@eszti.....: Mi van hülye tót kurva, legalább tudsz csinálni egy rendes sztrapacskát??
Ha már barom vagy, más hasznod csak van. Gondom nem szopsz bosszúból mert a büdös pinádat nem hajlandó kinyalni senki! Nem szexisták és macsók a férfiak, csak meg kéne mosni néha a muffot! Bár gondlom öreg is vagy!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.15. 19:11:28

@Cycmen: Gondoltam szólok hozzád,hogy tudjál dolgozni.
Ha valaki tényeket közöl normálisan akkor csak terelsz!:))
De nem baj öccse!
Izzadjál csak!
Elvégre az én pénzemen teszed!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.15. 19:14:40

@Cycmen: ...valamit felmutató és stílusos komment volt a részedről.
tőled ez még egy magas színvonal.

eszti..... 2019.10.15. 19:16:56

@Cycmen:

-igen
-van
-hááát...
- nem?
- gondolod ???!!! )))))

2019.10.15. 21:32:55

amúgy meg éljen a magyar-kipcsák tezsvériség!
már ez az il-libsi barom is kápszerez?
"kiderül, hogy Orbán Viktor a díjátadó után jelezte, hogy ő is szeretne Nazarbajevnek, a kipcsakok nagy barátjának gratulálni a kitüntetéshez. Azzal folytatta, hogy a jelenlevők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok, sok magyarban van kipcsak vér, van önkormányzatuk és

NAZARBAJEV A MINDENKORI ELNÖKE A MAGYAR KIPCSAK TÖRZSEKNEK IS"

2019.10.15. 21:34:30

kéne szólni dajcsnak ne hozzon több mintát a főninek mer íhy is elég hülye!

Sir Bates dö Hól 2019.10.15. 23:03:31

@eszti.....: én a válaszok alapján beválallak! de a bryndzat te hozod!

Cycmen 2019.10.16. 07:47:04

@Sir Bates dö Hól: " én a válaszok alapján beválallak! de a bryndzat te hozod!"

Vigyázz nem elég, ha csak a bryndza szagát érzed, lehet hogy csak nem vett fel bugyit!

Cycmen 2019.10.16. 08:40:42

@Sir Bates dö Hól: Libsiknél nem is vágyok különösebb renoméra, a normális kommentelők előtt szégyellem magam néhány kommentemért, bár azoknak dramaturgiai okai vannak!

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 11:25:06

@Cycmen: na és? lipsi vagyok ruhatár- büfé szakkal;-)...

eszti..... 2019.10.16. 15:23:17

@Sir Bates dö Hól:

bugyiban? /csak a cicafiú miatt kérdem, hogy könnyebben tudjon kifordulni önmagából./

Sir Bates dö Hól 2019.10.16. 15:31:21

@eszti.....: minek? úgyis lekerül, addig szellőzik...

eszti..... 2019.10.16. 17:45:55

@Sir Bates dö Hól:

szellőzik.... szóval már te is kezded!
ezek szerint a szagfétis ragályos

pirimogyoró 2019.10.17. 09:34:11

Hogy néz ki ez a kivénhedt tinédzser? Ha már más nem, legalább a gyerekei mondhatnák, hogy apa, néha tisztálkodhatnál és a borbélyt se kerüld el :) Akkor még nem is beszéltünk a mentális képességeiről.
süti beállítások módosítása