B1 blogcsalád



Orbán Viktor már megint a közérdek elé sorolta saját anyagi hasznát

2019. június 21. - nickgrabowszki

Fizessék ki neki a veszteségét, különben nem lesz uniós klímacél. orban-viktor.jpg

A közérdek nehezen meghatározható fogalom. Egyértelműen nem közérdek például a nemlétező bevándorlás és betelepítési tervek elleni közdelem. Közpénzeket költeni alig kihasznált stadionokra minden városban szintén nem közérdek.

A klímaváltozás elleni fellépés viszont biztosan közös érdek. Annak tényét Donald Trumpon és kevéssé agyoniskolázott szavazóin, valamint a klímaváltozást liberális agymosásnak tartó Kövér Lászlón kívül nem sokan tagadják.

Az éghajlat változására rámutat például

  • a brutális nyáreleji kánikula,
  • az özönvízszerű és folyamatos májusi esőzés
  • vagy a tavaly télen Magyarországot is heteken át sújtó sarkvidéki hideg.

A klíma változik, és nekünk nem (sem) jó  irányba: egyre szélsőségesebbé válik: a tavasz idén is elmaradt, télikabátról egyenesen fürdőruhára kellett váltani.

A változás emberi-ipari eredete sem kétséges ma már: bár elvileg állhatna más (vulkáni vagy napfolt-tevékenység) is a dolog mögött, egyszerűen senki nem tudott felmutatni olyan okot, amivel magyarázható volna a globális felmelegedés. És még ha más is volna az eredeti ok, az üvegházhatású gázok emberi kibocsátásának mérséklésével akkor is érdemes volna csökkenteni a hatást.

Az is elképzelhető, hogy a klímakatasztrófa már nem visszafordítható, és esetleg nem is megállítható. De abban azért elég nagy a konszenzus, hogy amíg ez ki nem derül biztosan, próbálkozni azért kellene.

Mert jó vége biztosan nem lesz, ha már a közepe ilyen.

Az Európai Unió - német kezdeményezésre - ezért bevállalta volna, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet, azaz csökkenti a széndioxid-kibocsátását olyan mértékre, ami megegyezik a felhasználáséval.

  • Nem holnapra: 30 év alatt.
  • És nem nullára, hanem csak jelentősen.

De 4 tagországnak még ez is sok volt: a lengyel, cseh és észt mellett a magyar miniszterelnök is blokkolta a közös álláspontot.

A többiek döntése még magyarázható úgy-ahogy gazdasági érdekekkel. A lengyel szénipart például biztosan tönkrevágná CO2-csökkentés, ők nyilván kompenzációt akarnak cserébe.

Magyarországon viszont a szénbányászatot zömmel felszámolták a rendszerváltáskor, érdemi veszteség nem érné a magyar gazdaságot, nem kerülnének ezrével, tízezrével utcára a bányászok, nem keletkezne elviselhetetlen politikai nyomás.

Egyetlen embernek viszont alighanem fájna a szénbányászat maradékának kötelező felszámolása:

magának Orbán Viktornak,

aki néhány éve megszerezte a Mátrai Hőerőművet. Hivatalosan persze a vagyonkezelője és -elrejtője, Mészáros nevén van Visonta, de ez nem sokat számít.

vis.jpgOrbán most abban bízik, hogy a németek akceptálják a lengyel igényeket, forrásokat biztosítanak a szénipar felszámolására, és akkor ő is tarthatja a markát baksisért.

Mindeközben a saját anyagi érdekeit megpróbálja a többi magyar állampolgáré mögé bújtatni, és azt állítja, hogy 30-40 százalékos rezsinövekedést hozna, ha csökkentenék a széndioxid-kibocsátást. (Mégegyszer: nem holnapra, hanem csak 2050-re kellene elérni a karbonsemlegességet.)

Persze, amivel Orbán takarózik, az

szimpla hazugság.

  • Ha valóban megugrana az áramár, akkor elég volna csökkenteni a rezsit most növelő, az egész világon példátlan 27 százalékos áfát.
  • Vagy lehetnének magyar állami források is a háztartások energiahatékonyságának a növelésére: abból a sokszáz milliárd forintból, amit a teljesen fölösleges Belgrád-Budapest vasútra költ a Fidesz-kormány, minden magyar lakást és házat le lehetne szigetelni.

Mondjuk az igaz, hogy abban az esetben Orbán (formálisan persze Lőrinc) elesne ettől a pénztől, mert az ő cége építi a vonatpályát (is).

Semmi biznisz nincs neki tehát a CO2-csökkentésben, sőt, pénzt vesz ki a zsebéből a német javaslat, amit szerinte amúgy is csak pőre politikai célok motiválnak (ti. a Zöldek megelőzték a CDU-t a németországi közvéleménykutatásokban). 

Azt üzeni: fizessék ki neki a veszteségét, különben fenntartja a vétót, és nem lesz uniós klímacél.

Oda jutottunk, hogy 2019-re Magyarország miniszterelnöke egy egyszerű lókupec lett, aki mindenben csak a saját hasznát nézi, és nem számít neki, mi lesz a többi emberrel, meg az éghajlattal.

Hol lesz ő már 2050-ben? Neki most kell a pénz, mert kormánypolitikája, hogy amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra.

Pláne ne 2050-re.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4814905372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2019.06.21. 17:39:20

Fölmerült pár kérdés? Drága Józsi bácsi, tessék választani. Vagy 30%-kal magasabb lesz a villanyszámla, vagy egyáltalán nem kell többet villanyszámlát fizetni, mert nem tetszik majd létezni. Melyik legyen? Szerintem spóroljunk a villanyszámlán. Az jobban megéri! Ázsiában és Afrikában nem lesz víz, nem tudnak öntözni, nem lesz kaja. Az emberek vajon ott maradnak meghalni, vagy elindulnak arra felé, ahol van víz? 5 millió ember ellen megvéd a kerítés? vagy az olasz partiőrség majd nem engedi őket kikötni? Nem lenne egyszerűbb, meg olcsóbb és megúszósabb, ha inkább nem indulnának el, mert maradna víz? Magyarországon egyre többet kell költeni katasztrófavédelemre. Árvizek, szélviharok, szupercellák szinte naponta. Aztán elolvadnak a gleccserek és a Duna áradása rekordokat döntöget. Jó ez nekünk? A Balaton az elmúlt 10 évben háromszor is kiszáradt. Volt ahol több száz métert kellett gyalogolni a vízig. Ez megdobja a turizmust, vagy inkább nem? Sok sok kérdés...

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.06.21. 17:41:06

"Hol lesz ő már 2050-ben? "

Megmondom.
Épp a 12. ciklusát fogja megkezdeni Magyarország Miniszterelnökeként, az ujabb kétharmados győzelem után.

De vajon a soros által irányított komcsilibsi bagázs az hol lesz, ha egyáltalán lesznek még bámilyen formátumban is akkora ?

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.06.21. 17:41:58

"Hol lesz ő már 2050-ben? "

Megmondom.
Épp a 12. ciklusát fogja megkezdeni Magyarország Miniszterelnökeként, az ujabb kétharmados győzelem után.

De vajon a soros által irányított komcsilibsi bagázs az hol lesz, ha egyáltalán lesznek még bámilyen formátumban is akkora ?

morpho 2019.06.21. 17:49:09

@A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD: Ha ez így megy tovább senki nem lesz sehol 2050-re. Te sem, a rokonaid sem, meg senki sem.

alöksz róz 2019.06.21. 18:02:39

hé, mi ez az új irányvonal, grabovszki? előbb karácsony gerit, az mszp jelöltjét szidod, most meg feltámadt benned hirtelen a semmiből a klímaérzékenység?
mi mán ez?
kifogyott az mszp-s pénz, azt tudjuk, de hogy ezentúl momentumosnak kell lenni a soros-pénzért, az már nagyon az alja...
hát hol az erkölcs, hol a szívbéli meggyőződés?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.21. 18:31:23

Itt a Budapesti Előválasztás és itt a B1-en megint orbán a sztár?????
Mikor foglalkozik e blog Kerpel-Fronius Gáborral, Széchenyi óta a kárpát-medence legrátermettebb főpolgármester jelöltjével?????

Ki pénzeli ezt a imázs blogot ORBÁN??????

TÖBB KERPEL-FRONIUS GÁBORT A B1-RE!!!!!!!

taga20 2019.06.21. 18:38:01

@R.V.J.: ember, csinálj egy blogot. ott arcoskodhatsz annyit, amennyit akarsz.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.21. 18:40:03

@morpho: Tudjuk, hogy az EU mit tesz 2030-ig a klímaváltozás ellen (amely célokat már korábban elfogadták): jelentősen növelné az energiahatékonyságot, visszafogja az üvegházhatású gázok kibocsátását, elősegíti a megújuló energiák nagyobb arányú használatát.

Tessék mondani, mit tesz ezzel szemben pl. az USA? A fejlődő országok?

Az Unió egymagában egyébként is képtelen egy globális problémát kezelni, mint ahogy ahhoz sem látszik elég befolyásosnak, hogy másokat rávegyen a csatlakozásra. Mi akarunk lenni a világ balekjai? Miközben más államok egy fűszálat nem tesznek arrébb az ügyért, és miközben másokat maga súlyosabban fog érinteni a következmény is?

És mivel ez a 2050-es terv legsúlyosabban az ipari termelésben magas részt vállaló lengyel, cseh, magyar gazdaságot érintette volna, ezen belül mi meg az EU balekjai, hogy mindezt kompenzáció nélkül bevállaljuk?

Nézzünk szembe a tényekkel, nekünk magyaroknak Trianon miatt nincs magas esésű folyónk, a Kárpát-medencében viszonylag alacsony az átlagos szélsebesség is, és a napsütéses órák száma is alacsonyabb, mint a déli államokban. Eközben ellentételezés nélkül ugyanazt várnák el tőlünk, mint a kedvezőbb fökdrajzi, éghajlati adottságú országoktól?

Gondolkozni kéne néha – de persze libbsiéknél az nem szokás; ha divatos a „zöldség", akkor ők is éppen zöldek akarnak lenni. Ha pedig valaki a számlát firtatja, mindig van mire mutogatni.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.21. 18:45:45

@taga20:
Csinàlj te blogot a TZ4K traktorjaidról meg az IZS oldalkocsiaidról ès megìgèrem, hogy ott nem fogok dolgozni.
Addig is, pattanj le rólam pubi.

taga20 2019.06.21. 18:50:48

@R.V.J.: fityesz retek, ez nem munka amit itt csinálsz!

hogy rohadnátok meg csúti geci imádok, mindannyian!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.06.21. 18:50:49

A nép érdeke a melegebb időjárás.

taga20 2019.06.21. 18:52:05

@közíró MAXVAL bircaman:

mi az anyád van köcsög? milyen melegről pofázol?!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.06.21. 18:52:29

@R.V.J.:

Én is hiányolom Kempelen-Farkasiuszt.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.21. 18:56:54

@közíró MAXVAL bircaman:
Abszolút diszkrimináció!!! Öntjük a médiumokba a norvég reklámpénzt és némely blogok tüntetően nem foglalkoznak velünk!!!!
Katkának lesz majd szava erről az EU parlamentben!!!!

taga20 2019.06.21. 18:58:25

@közíró MAXVAL bircaman:

az agyadban, te szerencsétlen idióta. nézzél már körbe, te fogyatékos?

Cycmen 2019.06.21. 19:42:19

Miccsinááát???? Blokkolta? A néppártból Weber miatt kirúgott senki? A nulla? Akire senki nem figyel? :DDDDDDDDDDDDDD
Megint beszoptátok a saját dumátokat libsik!

Cycmen 2019.06.21. 19:44:37

@taga20: az agyadban, te szerencsétlen idióta. nézzél már körbe, te fogyatékos?

Őrjöngés ésss klezmer!

Cycmen 2019.06.21. 19:45:08

@taga20: az agyadban, te szerencsétlen idióta. nézzél már körbe, te fogyatékos?

Őrjöngés ésss klezmer!

2019.06.21. 19:49:20

A klímaváltozás megállításának leghatékonyabb megoldása a muszlim világ elképesztő túlnépesedésének megállítása lenne és a liberális gazdasági modell teljes eltörlése, helyébe egy közösségcentrikus gazdasági szerkezetre épülő új gazdasági modell megalkotása, működtetése. Addig, amíg a liberális gazdaság fenntartása a fogyasztói társadalom működtetése az egyetlen "választás", addig csak a szemetet gyártjuk a beépített avulással elkészített termékeinkkel. Ha csak azokat a használati eszközeinket tartós alapanyagokból, tartós erősséggegűre gyártanák, akkor a környezetszennyezés minden formája a tizedére csökkenne. Erre azonban vajmi kevés az esély, mert a háttérhatalomnak minden egyes centünkre szüksége van, hogy hozzá tudja tenni ahhoz a pár trillió dollárhoz, ami fölött más most is diszponál.
Azok a "jelek", amire meg hivatkoznak, mint a klímaváltozás biztos jeleire, viszont úgy hülyeség, ahogy van, elég csak megnézni az elmúlt kétezer év feljegyzéseit a Fertő-tóval kapcsolatban!
Több esetben egész falvak épültek a kiszáradt tófenéken, utak szelték keresztül-kasul, volt amikor meg kétszer akkora területet fedett be, mint manapság. 110-120 évente nagy szárazságok vannak, 3-400 évente meg olyan vízbőség, hogy duplájára nő a tó területe, pedig régen még nem voltunk annyira gonoszak, hogy letojjtuk a klímaegyezményeket :-) !
www.ferto-neusiedlersee.hu/letoltesek/fertoto.pdf

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.21. 19:54:34

@Cycmen:
"Miccsinááát???? Blokkolta? A néppártból Weber miatt kirúgott senki? A nulla? Akire senki nem figyel? :DDDDDDDDDDDDDD"

Ne örülj annyira mert Katka a EP liberális frakció vezetője lesz és semmi máson nem fog dolgozni, mint hogy a fideszt kiszorítsa a liberális irányba fejlődő néppártból!!!
A Katka annyira fontos személy lesz a következő ciklusban, hogy Macron elnök úr személyesen beszélt volna vele, ha a felesége elengede volna megbeszélésre!!!!

morpho 2019.06.21. 20:09:57

@Szergej Szergejevics Szergejev: Igazad van, ne csináljunk semmit, mert más se csinál semmit. Meg különben is dögöljön meg a szomszéd tehene is. A magyar határnál úgy is megáll a klímaváltozás, mint 73-ban a benzinár. A lipsik meg unatkoznak. Jól látod!

@közíró MAXVAL bircaman: "A nép érdeke a melegebb időjárás" Oszt melyik népé? Ez a kommented most elmegyengeségre utalt. Ez az egész olyan, mint a béka a fazékban. Eleinte tetszik neki a melegedő víz, aztán megfő. Bravó birka! Szép volt!

Punxsutawney Mormota 2019.06.21. 20:11:06

Az a jó ebben az írásban, hogy soványmalacvágtában idezavarták az ügyeletes éhbértrollt, aki villámgyorsan megejtett 4 különböző nick alatt egy-egy bejegyzést, és rohant a fészre bértrollkodni. Szegény fiú, legalább klimatizált alagsori szobában kucorog? Védőitalt kap?

Cycmen 2019.06.21. 20:57:46

@taga20: Baszki ezek már két helyről is kapják a segélyt! :D Kipás vályogvetők!

taga20 2019.06.21. 21:10:21

@Cycmen: ugatod a zenét, mi nigger?

nesze, a kurvaanyádat!:)))

www.youtube.com/watch?v=EvuL5jyCHOw

sZulamith 2019.06.21. 22:16:42

Bizonyára van abban igazság, hogy az éghajlat változik, miközben korábban is voltak az időjárásban rabszodikus évek. Például olyan telek, hogy a gyerek 6 éves koráig nem látott havat. Vagy februárban térdzokniban lehetett járni. De a tudósok ezt jobban tudják.
Akinek pénze van az másként gondolja, csak beszél róla. Megoldja, elmegy olyan országba ami neki a legjobb, mondjuk ha sorsot kihagyja.

Egyetértek a cikkel, kevesebb sport akadémiával, és egy sor "sóhivatal" megszüntetésével, a kis ember észre sem venné a felmerülő költséget.

taga20 2019.06.21. 22:44:26

@Gábris szomszéd: nem fognak a retkek!

és ehhez, mit szósz? azé van bőr a fityeszes pofáján ennek a kibaszott bűnözőnek!

444.hu/2019/06/21/tiborcz-istvan-pert-indit-karacsony-gergely-ellen-a-tiborcz-ado-miatt

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.21. 23:06:18

@taga20:
Haha!! A Tiborc el fogja veszíteni a pert, mert hiszen annak idején szegény Robin Hood is hiába perelte a Gyurcsányt!!!!

m.hvg.hu/itthon/20081104_robin_hood_ado

taga20 2019.06.21. 23:16:16

@R.V.J.: haha! tiborcgyerek lenne robinhud?

mingyá avval jössz, hogy a csutigeci meg az aszthisziszentferi!

bazdmeg, neked muszáj ennyire lemenni kutyába?

kurvára nem értelek fityeszállat!:)))

értelek. szánlak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.21. 23:20:28

@taga20:
"haha! tiborcgyerek lenne robinhud?"
Gyk:
Rablók jó kapcsolati hálóval.

nincs1itt 2019.06.21. 23:32:11

klimawandel, meg a faxxom! nézzük: a világ co kibocsátásának 27%-át kína adja, 16%-ot, az usa(mindkettő xarik magasról a klíma egyezményekre), németo. 2,valamennyi%-ot. és hol van diesel behajtási tilalom??? de tényleg, mi van akkor, ha ez egy ciklikus esemény a föld nevű bolygón, belerondít az ember is, persze, de mondjuk emberek nélkül is bekövetkezne, csak lassabban, mondjuk 10 évvel később.
értem én, hogy az eu megint sötét zöld lett, de azért mindenkinek meg kell hülyülni? adott ez a svéd kislány is aki kitalálta, hogy ha pénteken nincs iskola, akkor minden OK lesz! az emberiség lassan teljesen meghülyül? ja és o.v.! ki ne maradjon! mi is a baj most megint? mert a képen látható hűtő tornyok, bizony vízgőzt eregetnek magukból, semmi egyebet, azokra a toroid formájú izékre gondolok, amit bölcsészek és sötét zöldek füstölő kéménynek gondolnak...

taga20 2019.06.21. 23:48:56

@nincs1itt: "klimawandel, meg a faxxom! nézzük: a világ co kibocsátásának 27%-át kína adja, 16%-ot, az usa(mindkettő xarik magasról a klíma egyezményekre), németo. 2"

akkor húzzunk bele! mindenki tolja, ami a csövön kifér!

mi van haver, felriadtál?:))))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 00:07:41

@nincs1itt:
"mert a képen látható hűtő tornyok, bizony vízgőzt eregetnek magukból, semmi egyebet, azokra a toroid formájú izékre gondolok, amit bölcsészek és sötét zöldek füstölő kéménynek gondolnak.."

Nemtudom mire fel a hurráoptimizmus, hiszen az a gőz/füst a kéményekből inkább a német természetvédelmi kereszteshadjárat teljes semmibevételét jelenti!!!
Ezenfelül ahogy a szakértő írja felül:
"egyszerűen senki nem tudott felmutatni olyan okot, amivel magyarázható volna a globális felmelegedés."
Természetesen az ember tevékenysége váltja ki a felmelegedést!!!
Nem is először!!!
10.000 éve a gondatlan, végnélkül halászó-vadászó ember már tönkrevágta a gyönyörű európai kontinentális gleccsereket!!!!!

pdjames 2019.06.22. 00:32:30

@A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD: Az ország a katasztófa felé halad. Egyébként az akkorra és az akkora nem ugyanaz a szó.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.22. 02:21:37

a klímaváltozást nem europában kell megállítani
hanem kínában észak ámerikában indiában afrikában brazíliában
ez a süket visítozás meg felesleges, mert
libbschi ugat, az ország halad

Full metal burka 2019.06.22. 03:41:54

"Fizessék ki neki a veszteségét, különben nem lesz uniós klímacél. "

Szerintem uzenje meg a B1 blog Orbannak, hogy ok szivesen fizetnenek extra adot, mert kajazzak a klima meset.

Engem nem zavar ha inkkabb a ZEUt pumpoljak.

......:DD

Full metal burka 2019.06.22. 03:47:27

@Tényelek: Abbol indulsz ki hogy az emberisegnek koze van a klimavaltozashoz, holott egyelore semmi masrol nem szol a tortenet, mint hogy az EU korrupt vezetoi hatranyba hozzak a sajat tagorszagaik iparat a kinaihoz meg az amerikaihoz kepest.

De hat ez van ha isiaszos idiotak kepviselnek minket olyan profi kufarokkal szemben, mint Trump.

Full metal burka 2019.06.22. 04:05:42

Ugy fog jarni az EU a klimavallalassal, mint az orosz szankciokkal.

2014: Terdre kenyszeritjuk Putyint, mindenkinek kotelezo mufurckodni, es kereskedelmi embargozni.
Mara az amerikai kereskedok csendesen elfoglaltak az embargo miatt nemkereskedo europaiak helyet az orosz piacon, oriasi kart okozva pl. Magyarorszagnak is.

Nagy gratula, biztos jol jartunk, kifingattuk Putyint...:DD

Fedor Kvasztics 2019.06.22. 04:32:47

A kommentek elolvasasa megerositett abban, hogy Jo volt elhagynom anno az orszagot. Mindket oldal.

seepheerd 2019.06.22. 05:46:33

Csak beugrottam megnézni erre hogy reagál a fidesztroll csapat: nem csalódtam :D

MACISAJT 2019.06.22. 06:51:08

Klímahiszti már megint? :-) OK, elhiszem. Ha.
Ha a hisztizők előállnak azzal is hogy a klíma katasztrófa elkerülése érdekében öljék le az állatokat, különös tekintettel a szarvasmarhákra, illetve szüntessék meg a rizstermelést a világban.
Hiszen a szarvasmarhák metánkibocsátása hozzájárul az üvegházhatáshoz és tény: a rizstermelés után ez az ágazat a legkártékonyabb a globális klímára nézve. És úgy egyáltalán, a mezőgazadság alig marad el a nehézipari szektortól, már ami a légkörre veszélyes gázok kibocsátását jelenti.
Pl. egy darab szarvasmarha 200 liter metángázt ereszt a levegőbe naponta (fingással és böfögéssel) .

Hajrá, kedves "környezetvédők."

Muhaha

2019.06.22. 07:19:47

@MACISAJT: Macikám ! Inkább mézet nyalogass, talán attól okosabbnak tűnsz .Mert csak tudj róla, a visontai Erőmű vagy nevezhetjük mátrai erőműnek--nem csak lignitet éget el, hanem szemetet is és mindenféle egyéb hulladékot is.
Magyarul, minden "sz@rt", amit máshol nem égetnek el. Ebben a sima papírtól kezdve , a veszélyes hulladékig mindent, csak hogy tudd és amiért pénzt kap orsóstól.
De ha már okitani szeretnél másokat, akkor magyarázd el, hogy az erőműben működő "kéntelenitő rendszer " mért maximális kapacitással működik ? Gondolom azért, mert az általad megmért, szarvas és szarvatlan marhák napi metángáz kibocsájtása, nagyobb mint az erőmű szennyezési mutatója.

De ha már a szennyezésnél tartunk, akkor azt is tedd hozzá, hogy a hideg gáz és a meleg gáz megnövekedett mennyisége nagyban hozzájárul a környezetszennyezéshez.
És ha kérhetem, ne hablatyolj, mert amit te írsz, az csak egy kicsinyke szeglete annak amiről a klimaváltozás--mint olyan szól. És nem is biztos hogy nagy jelentősége van.

De a sertéseket kihagytad a környezetszennyezésből. Pedig egy zárt rendszerben a "disznószar " is energia, ha megfelelő technológiát használod az előállitáshoz. Ja és a szőlőtermelést is szüntessük meg, mert aki mustot iszik, az vagy nagyot durrogtat vagy befosik ! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 07:23:15

@MACISAJT:
"Ha a hisztizők előállnak azzal is hogy a klíma katasztrófa elkerülése érdekében öljék le az állatokat, különös tekintettel a szarvasmarhákra"

Nem kell bántani a marhákat, csak vissza kell őket engedni a természetes élőhelyükre!!! Nincs a húsukra szükség!
Az olyan igazi környezettudatos vegák mint mi, már régen a megoldás részei vagyunk. A mi alga, moha és gomba alapú étrendünk ökológiai lábnyoma minimális!!!
Sőt tudósaink már a húsevő elmebetegeknek is találtak terápiát a mesterséges hússal ami klónozott sejtekből áll és igazi lombik marhahús!!!

Zoltán Rádi 2019.06.22. 07:31:16

@morpho: Mondjuk az jó üzlet. Én bevállalom, ha cserébe az ilyen ősfideszesek is eltűnnek a Föld szinéről :)

Zoltán Rádi 2019.06.22. 07:32:19

@R.V.J.: Azért ne essünk át a ló túloldalára se. Hús az kell :)

szepipiktor 2019.06.22. 07:32:49

Az a csodás a történetben (ebben is), hogy a szélsőbalos aktivisták a gyűlölt ellent megbélyegzik, hogy a saját céljaikat nézik...
Közben az egész folyamatban az aktivisták nulla szakmai alapot képviselve, kizárólag a saját politikia céljaikat képviselik.
Vajon miért nem lázad egyetlen "környzetevédő" sem a valódi szennyező államot sem?
Kína, India, Oroszország?
Ja azok most haverok, mert trump, orbán és a többi a galád.
Itt sincs figyelembe véve a valódi gond, a fejlődő területek túlnépesedése, ahol döbbenetes a károsanyag alapú fogyasztás, vagy azok az említett országok, ahol minden területen magasról szarnak mindenféle nemzetközi megállapodásra.
Az aktivistáknak most is a fejlett területek pusztítása az első, amire ráhazudják a "jövőt" meg a többi kamut.
Az aktivisták kizárólag a fejlett nemzeteket szeretnék korlátozni, leépíteni, míg a hatalmas új csóró fogyasztóhalmazt meg védik.
Hiszen az NGO-kat a multik, a pénzvilág pénzelik, nekik már nem az európai vagy az amaerikai piac a fontos (az már telített és azoknál folyamatos a környzetebarát technológiák bevezetése), hanem az új, még vásárolni akaró afrikai, ázsiai milliárdok.
Ott meg nem érdekel egyetelen aktivistát sem, hogy az mekkora teher a Földünkne, micsoda károsanyag kibocsájtás történik.
Szóval ezek az írások döntően ugyancsak egyéni érdekeket szolgálnak.

Zoltán Rádi 2019.06.22. 07:33:58

@R.V.J.: Azért ne essünk át a ló túloldalára se. Hús az kell :)

Che21 2019.06.22. 07:38:59

@R.V.J.: "A Katka annyira fontos személy lesz a következő ciklusban, hogy Macron elnök úr személyesen beszélt volna vele, ha a felesége elengede volna megbeszélésre!!!!"

Szerintem a vénasszonynak Elton Johnra több oka van féltékenynek lenni, mint a vonatos Katira.

rallus 2019.06.22. 07:39:47

@R.V.J.: A mi környékünkön a Momentumosok már az összes füvet lelegelték az árokparton, hogy legyen energiájuk gyalog Brüsszelbe járni az energiafaló repülőgép helyett!
"Bolse gyela, menyse szlov!"- ahogy már Lenin elvtárs is megénekelte!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 07:42:50

@Zoltán Rádi:
Ne aggódj!! Biokémikusaink klónoznak neked annyi húst amennyit meg tudsz venni!!!

hajnal.ferenc 2019.06.22. 07:47:12

A szennyezések majdnem felét Kína és az USA adja. Kínában legalább sokan vannak, de az USA egy főre jutó szennyezése...? A németek leállították az atomot, bár fejlesztik a megújulót gyorsan, de azért a szenet újra növelni kellett, de ettől még vesznek áramot is a franciáktól, ami atomból van. Norvégia pl. nagyon eminens, csak éppen a máshova exportálják a tenger alól kiszipkázott fosszilist és annak szennyezését, stb., sorolhatnám még napestig az álságos dolgokat. De Magyarország a 10 millió főjével és kis gazdaságával bizony ne tegyen fel kérdéseket, hogy OK, de miből, mert így ráverjük a Föld pusztulásának felelősségét. Ezt ugye tudjuk, hogy a német polgárok is megfizetik a nagyon szuper megújuló árát a rezsiben? Csak ott ezt meg is tehetik. A fogalmazás szerzőjének tájékozottságát pedig jól mutatja "a teljesen fölösleges Belgrád-Budapest vasút" megállapítás. Ja kérem, a romkocsma homályából bizony nehéz is nagyobb összefüggéseket látni, marad az, hogy minek akar vonat menni BP. és Belgrád között, nem jár arra senki... Talán keressen rá a neten, hogy tengeri selyemút, ha van kedve. Vagy csak igyon egy újabb fröccsöt...

beflower 2019.06.22. 07:47:15

Honnan szöktetek Ti?Van még elmeorvos Magyarországon?Ez itt a kérdés.

Pop40 2019.06.22. 07:55:38

"2019-re Magyarország miniszterelnöke egy egyszerű lókupec lett, aki mindenben csak a saját hasznát nézi, és nem számít neki, mi lesz a többi emberrel, meg az éghajlattal."

2019-re? Te hol éltél az utóbbi évtizedekben, kedves blogger?

A Geci világéletében egy köztörvényes tolvaj volt, aki a saját hasznán kívül nem nézett soha mást.
A fogyatékos szavazói meg fel se fogják a témát a 0 agysejtjükkel.

taga20 2019.06.22. 07:59:30

@beflower: még szerencse, hogy bajorországban még vannak, és tudnak kezelni fityeszdroid!:))))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 08:03:04

@Che21:
Több minden gond van a megjegyzéseddel. Egyrészt inszinuálod hogy Macron elnök úr a saját (társadalmi)neméhez is vonzódik. Lehet, és nincs is ezzel semmi baj!!!
Másodszor, Katka után igen is megfordulnak a Buruxelles-i potentátok! Stopperrel mértük, Jean-Claude neki csókolgatta legtovább a kezét!!! Katka titkára már írta a twitteren, hogy "#me" amikor abbahagyta!!!

taga20 2019.06.22. 08:04:17

@hajnal.ferenc: ti honnan a kurvaanyátokból bújtok elő, fityeszorkok?

naponta legalább 10 darab ilyen rohadék kamu nick jelenik itt meg, mint amilyen te is vagy, szarházi!

Orbán veje 2019.06.22. 08:08:37

@hajnal.ferenc: "Talán keressen rá a neten, hogy tengeri selyemút,"

Haver! Ez selyemút féle baromságot Matolcsy vetette fel! Viszont tisztán látni, hogy te még nála is nagyobb barom vagy.

m54 2019.06.22. 08:08:52

nickgrabowszki "A változás emberi-ipari eredete sem kétséges ma már: bár elvileg állhatna más (vulkáni vagy napfolt-tevékenység) is a dolog mögött, egyszerűen senki nem tudott felmutatni olyan okot, amivel magyarázható volna a globális felmelegedés. "

"Bizonyos szeszélyesnek látszó, de periodikus változásokat a Föld pálya- és tengelyirány-módosulásai okozzák. Látható, hogyha van is emberi hozzájárulás a klímaváltozáshoz (erre vonatkozólag lásd a későbbieket), a változások alapvetően embertől független, kozmikus erők hatására történnek.
...
az elmúlt hatszázezer évben több eljegesedés és felmelegedés játszódott le, amely utóbbiak során a sarki jégpáncél visszahúzódott (Major, 2010). (Természetesen ekkor még semmiféle antropogén hatásról nem beszélhetünk!
...
1945-től 1975-ig egy olyan hideg átlaghőmérsékletű periódus következett be (lásd a 4. ábrát), hogy széltében-hosszában „jégkorszak” beköszöntéséről beszéltek, cikkeztek világszerte.
...
1940 és 1970 között nőtt a légkör CO2-tartalma, a Föld átlagos felszíni középhőmérséklete viszont csökkent
...
a CO2 légköri koncentrációjának közelítő „együttmozgása”. Láttuk az előbbiekben, hogy ez az „együttmozgás” nagyon is csak közelítő jellegű, és egyáltalán nem tisztázott, hogy melyik az ok és melyik az okozat."

www.matud.iif.hu/2011/01/03.htm

33 Celsius fokkal melegebb a Föld, mint a Nap - Föld távolság miatt lenne. Ezt az üvegházhatású gázok okozzák. Ebből a 33 fokból
20,6 fok a vízgőz
7,2 fok a széndioxid
2,4 az ózon
2,8 a többi
ábra: slideplayer.hu/slide/3657143/12/images/12/Az+%C3%BCvegh%C3%A1zhat%C3%A1s%C3%BA+g%C3%A1zok+hozz%C3%A1j%C3%A1rul%C3%A1sa+a.jpg
Tehát a széndioxid ~22%-ért felelős a hőmérséklet emelésben!

Orbán veje 2019.06.22. 08:11:31

@caliyoung: "Ha a németek mostanság épitenek baranszén erőművet az teljesen ok,"

Haver! Ki a retkes hazug fideszes kurva anyád mondta, hogy OK? És ki mondta, hogy a németek építenek? És mennyiért nyalod a tolvaj tökhülye Mészáros seggét?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 08:14:24

@rallus:
"A mi környékünkön a Momentumosok már az összes füvet lelegelték az árokparton"

Mi erre büszkék vagyunk!!!! A legesleg környezettudatosabb párt a keleti blokkban!!!
Rajtam is röhögnek a szomszédok amikor budán a Fuvola utcában gyűjtöm az algát a pocsolyákból, de nem érdekel!!!!

MACISAJT 2019.06.22. 08:15:35

@Zoltán Rádi: " Azért ne essünk át a ló túloldalára se. Hús az kell :) "

Ja. Meg rizs is. Tavaly világszerte közel 482 millió tonna hántolt rizst állítottak elő. Fél Ázsia ezt termeszti, és ezt is eszi – a világ rizskészletének 90 százalékát a kontinens adja. A világ teljes rizsfogyasztása tavaly nagyjából 478 millió tonna volt, amiből csak Kínában 146 millió tonnát (fejenként több mint 100 kg-ot) fogyasztottak el .

A rizsnek pedig három dolog kell: állandó vízborítás, napsütés és meleg.

És akkor az állatokkal és a rizstermeléssel máris félretettük a a két legkártékonyabb ágazatot a globális klímára nézve. Mert a mezőgazadság alig marad el a nehézipari szektortól, már ami a légkörre veszélyes gázok kibocsátását jelenti.

De Magyarország és a többi gyengén iparosodott állam máris álljon félre mert ők azok akik veszélyeztetnek....Hátpersze.,

Muhaha

Mei Ling 2019.06.22. 08:17:40

Közérdek a liberális médiában = Nyugat érdeke.
Magánérdek és Orbán haszna = Kelet érdeke.

Liberális média: ezért nem szeretünk!

Orbán veje 2019.06.22. 08:20:42

@R.V.J.: Haver! Én szerintem az orbán nem tud olyan mocskos dolgot csinálni, amely ellen te szavad emelnéd!

Látod milyen fantasztikus az evolúció! Téged csúszó-mászónak teremtett, ám mégis gerincesnek tudod álcázni magad!

Blogolo Blogi 2019.06.22. 08:21:55

@Full metal burka: "Nagy gratula, biztos jol jartunk, kifingattuk Putyint...:DD"

Ezzel valoban jol jarna a vilag, a kerdes mar csak az, hogy veled mitevok legyunk?

Blogolo Blogi 2019.06.22. 08:24:38

@MACISAJT: "Ja. Meg rizs is'

Ebbol mit akartal kihozni? Senki ne egyen rizst es nincs globalis felmelegedes vagy mi?

MACISAJT 2019.06.22. 08:24:38

@rallus:"A mi környékünkön a Momentumosok már az összes füvet lelegelték az árokparton"

Az un. nagypolitikában is legelnek:
nepszava.hu/cikk/1145233-nagy-n-peter-se-apak-se-fiuk

Ebből idéznék:
""Mind többen veszik észre, hogy az SZDSZ hangadó vezetőinek antibolsevista meze alatt bizony másfajta szív dobog.", írta Grezsa Ferenc 1990. március 31-én Csurka István Magyar Fórumában. Most a kormánypárti média gigantikussá növesztett frontvonalán ugyanezzel a logikával tüzelnek a Momentumra. Éppen a lényeget vétik el.

Tény, hogy a fiatal párt ismert emberei között szembeszökően sokan volt liberális, illetve szocialista politikusok gyermekei, unokái, de itt éppen a szívbéli szakítás a nyilvánvaló. Ahogy Göncz Árpád unokája, a politizálást az Együttben kezdő Benedek Márton fogalmazott: az ott kibontakozott összefogás-mánia megakadályozta, hogy a pártok a saját gondolataikról beszéljenek. Rajta kívül is családi-politikai indíttatással és jó minőségű képzettséggel egyaránt rendelkező emberek sora választotta politikai örökségével szemben a Momentumot.

Dinasztiatagadás

Így Donáth Anna, Donáth László evangélikus lelkész lánya. Édesapja 16 éven át volt a szocialisták által jelölt országgyűlési képviselő, nagyapja, Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja. A már említett Benedek Márton a Millában kezdte, majd az Együtt 2014 egyik alapítója lett. Oxfordban magyar nemzetpolitikából doktorált. Szintén 56-os elítélt forradalmár leszármazottja Mécs János, Mécs Imre volt SZDSZ-es – és rövid ideig szocialista - politikus fia. Radnóti András édesapja, Radnóti Sándor filozófus, az SZDSZ országos tanácsának tagja volt. Tabajdi Péter Tabajdi Csaba, korábbi MSZP-s képviselő fia. Mindannyian fontos emberei a Momentumnak. (A szervezet elnöke, Fekete-Győr András is generáció-tudatosan választott, amennyiben vállaltan fideszes elkötelezettségű családjával szembement.)
Egy csapaton belül ennyi egy irányba vezető életút nem lehet a véletlen műve."

Megjegyzem
a) Csurkának-AKI VÁTESZ VOLT, sajnos csapnivaló politikus is egyben- 1990-ben (is) teljesen igaza lett, " az SZDSZ hangadó vezetőinek antibolsevista meze alatt bizony másfajta szív dobogott".
b)A régi apák, nagyapák fiainak, unokáinak mai "ennyi egy irányba vezető életútja sem lehet a véletlen műve."
Valóban nem az.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 08:26:49

@Orbán veje:
Ez félre mehetett te virsliujjú komment munkás, mert én orbán leváltásán dolgozom!! Pont az zavar, hogy a legpotenciálisabb váltópárt a Momentum SOHA nem tűnik fel a B1-en!!!!

MACISAJT 2019.06.22. 08:29:18

@Blogolo Blogi: "Ebbol mit akartal kihozni? Senki ne egyen rizst es nincs globalis felmelegedes vagy mi? "

Telefonálj a vágónak, vagy kérd ki a közönség segítségét..:-)
Azt akartam ebből kihozni hogy nem szerencsétlen kicsi Magyarországnak essenek neki egyesek a klímaváltozás miatt.
Hanem essenek neki a a globális klímára nézve valóban legkártékonyabb ágazatoknak és államoknak ...Ha tényleg komolyan gondolják és nem csak újabb rémisztgető lufit erőltetnek ( ld . még ozonlyúk 20 évvel ezelőtt).

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 08:37:22

@MACISAJT:
Próbálod itt lejáratni pártunk tehetettségit, de aki tud olvasni az látja még a te kommentedből is, hogy a mi csapatunk vezetésre született!!!!

Cycmen 2019.06.22. 08:37:25

@Fedor Kvasztics: "A kommentek elolvasasa megerositett abban, hogy Jo volt elhagynom anno az orszagot. Mindket oldal."

Ezt miért jelentetted be? Ki nem szarja le hogy elmentél, azt sem tudtuk hogy itt voltál! Amúgy hol olyan kurva jó neked, hol fizetik jól a mosogatást?
Élj ott faszfej ahol akarsz, de onnan ne oszd az észt nekünk, aki nem tudta itt megállni a helyét az kussoljon, nekünk ez a hazánk és szeretjük. Oda mész ahova akarsz, mehetsz a faszba, nem hiányzol! :P

Blogolo Blogi 2019.06.22. 08:42:43

@hajnal.ferenc: "A szennyezések majdnem felét Kína és az USA adja."

Imadom, mikor valaki egy adott gondolatmenetben ostorozza Kinat, de a kovetkezo fordulatban maris borzaszto kivanatosnak tartja, hogy az ottani szennyezo termeles soran eloallitott javak minel gordulekenyebben "selyemuton" jussanak el Europaba.

Szintiszta kepmutatas.

pioneer2016 2019.06.22. 08:45:14

Orbánnak a saját unokái sem számítanak, csak a jelenben harácsolás. Áder Jánossal együtt Orbán is egy kamu környezetvédő.

Cycmen 2019.06.22. 08:45:32

A zsidlib megint próbál tematizálni, az itteni hasznos idióták meg nekiállnak klímaproblémázni ami röhej, mert pár hete még eszükbe sem jutott! Migrik helyett klíma!
Persze faszok, a bolhafing Magyarország irtja az esőerdőket és a félelmetes ipara ontja a kormot a levegőbe! Vergődjünk! Mondjuk én támogatom ezt a témát és már régóta nem vadászok bálnára és kevesebb fingással védem az ózonrétedet!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.22. 08:48:26

@nincs1itt: nem értem, mit kellett megvétózni? 2050-re Paks úgy fogja dönteni az áramot, hogy már nem kell Visonta. Mellesleg Mészárosé az ország egyetlen naperőműve is...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.06.22. 08:51:47

@közíró MAXVAL bircaman:

oké, most látom, vagy beteg vagy, vagy ironizálsz. többet nem bántalak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 08:51:54

@pioneer2016:
Orbánék már tudják a Bilderbergtől, hogy jön a világvége és az űrhajójegyre harácsolnak!!!!!!!

www.inverse.com/amp/article/51291-spacex-here-s-the-timeline-for-getting-to-mars-and-starting-a-colony

Cycmen 2019.06.22. 08:52:08

@pioneer2016: "Orbánnak a saját unokái sem számítanak, csak a jelenben harácsolás."

Annyira bírom amikor egy libsiproli demagóg, mindig valami hatalmas ostobaság kerekedik ki belőle! Amikor ezt leírtad egy kicsit sem érezted hülyének magad? Szerinted hányan vevők erre a baromságra? Persze olyanoknak minek magyarázni, akik szerint Orbán süllyesztette el a hajót is a Dunán! Te szerencsétlen libbant torzszülött!

teleorman 2019.06.22. 08:53:46

@közíró MAXVAL bircaman:
Kedves Birca!
Csak egy kérdés: a megbízóid nem figyelmeztetnek arra, hogy mindenhez nem érthetsz, így mindenhez nem kellene hozzászólni? Ha így teszel, rontja a maradék (nagyon csekély!) hitelességedet. Ragaszkodj egy profibb supervisor-hoz!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.06.22. 08:54:56

@Cycmen:

zsidlib: pipa
tematizál: pipa
hasznos idióták: pipa
migrik: pipa
vergődés: pipa

Soros kimaradt, úgyhogy csak 9/10
fáradj a kasszához.
(bocs, most csak Bözsi-utiban tudunk fizetni... megérted...)

Cycmen 2019.06.22. 08:56:28

@Igazamvanvagyigazamvan?: " Mellesleg Mészárosé az ország egyetlen naperőműve is..."

Nem írtad le hogy Mészáros lopja a napot!!! Amilyen barom vagy nyilván csak elfelejtetted és nem a józan ész nevében hagytad ki.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 08:56:51

@MACISAJT: "Azt akartam ebből kihozni hogy nem szerencsétlen kicsi Magyarországnak essenek neki egyesek a klímaváltozás miatt.
Hanem essenek neki a a globális klímára nézve valóban legkártékonyabb ágazatoknak és államoknak"

Azert termelnek rizst ott, mert te megveszed itt. Ujra kerdezem, hogy akkor ne egyunk rizst?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.06.22. 08:57:41

@teleorman:

Negyedművelt vagyok, a dolgok negyedéhez értek.

Cycmen 2019.06.22. 09:02:04

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Köszönjük a műsort, nagyon vicces bibsi vagy komám! Olyan szar a humorod mint az éppen döglődő Sass Jóskának, viszont vele ellentétben nem énekelsz hozzá ráadásnak valami szar operettet így nem lépsz a nyomába ripacsságban! Ez csak 3 pontos produkció, kiestél!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 09:04:18

@Blogolo Blogi: Szerinted Kínában azért termelnek rizst, hogy te megvedd?!

Épelméjű vagy te amúgy? Mert tájékozott biztos nem. (Gyk. az arányok, 2019-ben: 1 400 000 000 lakos Kínában, 9 764 000 nálunk.)

Alternatíva 2019.06.22. 09:10:53

@A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD: Hol lesznek a libsik, azaz a normális emberek??? Apukám, te azt sem tudod, hogy a liberalizmus mit jelent. De van egy példaképed, maga a tolvajok királya, a hazaáruló bűnöző, Orbán Klepto Viktor...ne örülj annyira, az ilyen mocskokat, mint Orbán, agyon szokták verni.

MACISAJT 2019.06.22. 09:10:53

@Blogolo Blogi: "Azert termelnek rizst ott, mert te megveszed itt. Ujra kerdezem, hogy akkor ne egyunk rizst? "

Ne egyél rizst sem( mert akkor bizonyára a kínaiak is abbahagyják a termelést, látván hogy már te sem eszed, muhaha), állatot se fogyassz mert az böfög és fingik, Indiában öld le a teheneket is emiatt ...szóval valóban tegyél a környezet védelemért ne csak púderolj.
Ja és bontsd le a G20-ak iparát, mert az egy nap alatt annyi káros gázt bocsájt ki amire Magyarország 300 év alatt sem volna képes.

Pöff 2019.06.22. 09:13:55

Ehhez az egészhez tegyük hozzá, hogy amerika ázsia afrika...oroszok meg úgy kb az EU-n kívül mindenki más nagyívvel szarik bele az egész klíma programba...

amíg mi 0.9-1.5 turbós kocsikkal szopatjuk magunkat és euro6D..E,F,G, 7 és fasztudja még mi...addig a világ többi részén vagy elképesztően brutális szennyezés van (lásd kína india délnyugat ázsia) vagy szimplán élnek a világba és 2.0 és 3.0 liter automata batár kocsik vannak, 200-300nm házakban laknak 21 fokra állított klímával.

ebből is csak az EU még a lakossága gazdasága fogja megszopni.

rallus 2019.06.22. 09:18:56

@MACISAJT: Az lenne ideális, ha ezek a beltenyésztett úrigyerekek egy zárt közösségben megvalósíthatnák világmegváltó elképzeléseiket! Nem tudom melyik lenne közülük a győztes, aki meg tudná enni az utolsó előtti túlélőt, de a pillanatnyilag reflektorfényben levők közül garantáltan egyik sem....

MACISAJT 2019.06.22. 09:20:36

@Alternatíva: "Apukám, te azt sem tudod, hogy a liberalizmus mit jelent."'

Segíthetek néhány meghatározással.

Bence György filozófus:
„A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent. "

24 évvel ezelőtt a pártsajtóban Korniss Mihály előadta mint a liberális hitvallást:

"Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen."
Megjelent: Beszélő hetilap, 1993, 48. szám, Évfolyam 5, Szám 52

És hozzátenném még a "Globális Liberálisok" két pontját, ahogyan nemrég én magam( szerénységem) foglaltam össze:

Első pont:
NEKÜNK "liberálisoknak" mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni, szabad náci mintára külföldön koncentrációs táborokat fenntartani, szabad célzott likvidálásokkal gyilkolászni, szabad kínvallatni, szabad országokat lehallgatni,nemtetsző politikai vezetőségüket eltávolíttatni, államcsínyeket végrehajtani, választott politikusok helyére IMF /Goldmann Sachs funkcionáriusokat beültetni, szabad világgazdasági válságokat okozni és fenntartani, szabad bankóprést alkalmazni...gyakorlatilag nincs olyan ami NEKÜNK ne volna szabad.

Második pont:
Hogy NEKTEK mi szabad, azt majd MI," liberálisok" megmondjuk.
Ahogy azt is mi mondjuk meg hogy ki a művész, író, alkotó,tudós. És ki nem az.Azt is megmondjuk hogy mikor ki az antiszemita, fasiszta, náci, magyarkodó, nacionalista, populista.
Azt is megmondjuk hogy kit kell megbüntetni, száműzni,megbuktatni, kiéheztetni, embargó alá vonni.
MI majd ugyanis mindig mindenről MINDENT megmondunk
Mindezt persze csakis a "liberálizmus" (valójában a liberálsfasizmus) nevében.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 09:21:19

@Pöff:
"ebből is csak az EU még a lakossága gazdasága fogja megszopni."

A lelkiismeretünk viszont jó lesz!!! A jó példa is ragadós!!!!
Nincs a környezetvédelemnél fontosabb, a Gréta is megmondta!!!!

Blogolo Blogi 2019.06.22. 09:29:14

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Szerinted Kínában azért termelnek rizst, hogy te megvedd?!"

Szergejke, Macika legalabb levagta, hogy mi a szitu. Te viszont vakon repulsz, valoszinuleg tul egyszeru lelek vagy, hogy megertsd mirol beszeltunk.

Pillangószelep 2019.06.22. 09:30:56

@taga20:
Önnek nagyon csúnya szája van és nagyon buta is.
Ön nem való emberi közösségbe.

okleveles naiv 2019.06.22. 09:33:26

2050-ben vagy mogyoróország vasfüggönyös császára lesz, és a tekes kapitánya vigyázza pénzéhes álmát,
vagy a városligetben egy mauzóleumban fog pihenni üvegkoporsóban, és a tekes kapitánya vigyázza szentté avatott csontjait.

Hogy hívják egy lóqpec és egy szélkakas szerelemgyermekét?

István Tamasi 2019.06.22. 09:36:13

@A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD: Alighanem igaza van hiszen a potrohos suttyónak 90 évesen is fontosabb lesz hogy lopjon magának, családjának, strómanjainak mint az ország sorsa.

Attilajukkaja 2019.06.22. 09:39:58

@Szergej Szergejevics Szergejev:
"Gondolkozni kéne néha – de persze libbsiéknél az nem szokás"
Úgy látom, nálad még kevésbé az! :o)))))))))))

midnightcoder2 2019.06.22. 09:40:51

"Vagy lehetnének magyar állami források is a háztartások energiahatékonyságának a növelésére: abból a sokszáz milliárd forintból, amit a teljesen fölösleges Belgrád-Budapest vasútra költ a Fidesz-kormány, minden magyar lakást és házat le lehetne szigetelni."

És ez vajon mennyiben befolyásolná az áram árát ? Mert hogy a lakások 99.9 százaléka nem villannyal fűt...

Blogolo Blogi 2019.06.22. 09:43:17

@MACISAJT: "nemrég én magam( szerénységem) foglaltam össze"

Valoban eleg szerenyre sikerult. A masodik pont meg nagyjabol rendben is lenne, de az elsot milyen tortenelmi tenyek alapjan sikerult megfogalmazni?

Igaz János 2019.06.22. 09:43:41

Ne irigykedjetek. Akinek soha sem volt semmije most egy kicsit megzavarodik emberi okokból is ha lehetősége adódik mindenre. Akit ma látunk az már nem a forradalmárnak magát kiadó személy. De soha sem volt más csak egy politikai kalandor. Különös tehetsége van a helyzetfelismerésre hogy a maga hasznára fordítsa a negatív gazdasági és politikai folyamatokat. Ez van és még sokáig ez lesz mert a magyar hiszékenyebb része elhitte azt hogy értük történik itt valami. Tévedtek. Ha rájönnek hogy rászedték őket akkor lesz nagyon nagy a baj . Inkább akkor maradjanak tudatlanságban, mert ha felvilágosodnának itt kő kövön nem maradna.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 09:46:10

@Blogolo Blogi: Hát te egy zavaros elmebeteg vagy, így nálad nehéz is megfejteni, miről beszélsz.

Ami biztos, hogy te is, meg a kedves EU-s bürokraták is megint a mi farkunkkal vernétek a csalánt...

Igaz János 2019.06.22. 09:48:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Az ország halad csak nem előre. Ezt elfelejtette hozzá tenni. Az utolsó is előzni kezdett ! Bezárkóztunk néhány évtizedre újra. A magyarok nem ezt érdemelnék.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 09:50:02

@midnightcoder2: "
És ez vajon mennyiben befolyásolná az áram árát ? Mert hogy a lakások 99.9 százaléka nem villannyal fűt..."

A bejegyzes szerzoje a vasutvonalra szant osszebol "a háztartások energiahatékonyságának a növelésére" latna eselyt.
Ettol fuggetlenul neked is igazad van, mert a magyar haztartasok 99.9%-a nem arammal fut.

Egyedul az nem vilagos, hogy az agyad melyik serult idegpalyaja kototte ossze ezt a ket dolgot.

midnightcoder2 2019.06.22. 09:50:33

Amúgy a technológia jelen állása szerint európában kb két lehetőség van áramot termelni:
- fosszilis energiával (szén vagy szénhidrogén, viszont ez utóbbit bűn áramtermelésre pazarolni)
- atom, de az meg ugye paks2...

Van még a megújuló, ami viszont ott használható, ahol jók a körülmények: víz ott, ahol vannak nagy folyók nagy eséssel, szél ott ahol van tengerpart vagy hegyek lábánál, nap ott ahol a téli/nyári intenzitás különbség nem gond. Na, nálunk egyik sem igaz...

Amúgy pedig a CO2 kibocsájtást nem fogja tudni csökkenteni az emberiség. Ha meg akarjuk állítani a felmelegedést, szabályozni kell az időjárást, de legalábbis előidézni egy mesterséges kis jégkorszakot.

Andy73 2019.06.22. 09:51:25

"Az éghajlat változására rámutat például

a brutális nyáreleji kánikula,
az özönvízszerű és folyamatos májusi esőzés
vagy a tavaly télen Magyarországot is heteken át sújtó sarkvidéki hideg."

Részben igazad van, de nem ezek a legfontosabb tényezők, ezeknél van egyértelműbb bizonyíték. Az utóbbi években, az ezredforduló óta rendszeresen magasabb az évi középhőmérséklet Magyarországon, mint a sokévi átlag. Ez télen nem olyan nagy baj, nyáron viszont brutális hőhullámokat hoz már most is. És sajnos az a helyzet, hogy a mi régiónkban fokozottabb lehet a hatás, mint globális szinten. Vagyis 1-2 fokos globális felmelegedés nálunk 4-5 fokkal melegebb, magyarul forróbb nyarakat hozhat, még a mostanihoz képest is. És ez egyáltalán nem mindegy.

"Az is elképzelhető, hogy a klímakatasztrófa már nem visszafordítható, és esetleg nem is megállítható." Ez sajnos elég valószínű. De az is, hogy mérsékelni lehetne az ütemét. Nem mindegy, hogy 1-2 fokkal lesz melegebb, vagy 4-6-tal.

Nálunk egyébként a napelemek lehetnek a leghatékonyabbak. főleg tavasztól őszig. Ezenkívül a régi házak szigetelésére kellene sokkal többet költeni. Mindkettőre vannak példák, csak sokkal több kellene.

liberalnazi dickheads 2019.06.22. 09:51:44

Addig erölködtök amíg egyszer tettlegességig fajul a helyzet. Akkor viszont rábasztok.

pioneer2016 2019.06.22. 09:51:54

@Cycmen: "Te szerencsétlen libbant torzszülött!"

Jó nagy barom vagy! Buj ki Orbán seggéből, mert nem kapsz levegőt. Azután meg fürödj le mert elég szarosan nézel ki.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 09:53:15

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Hát te egy zavaros elmebeteg vagy, így nálad nehéz is megfejteni, miről beszélsz."

Sokkal jobban boldogulnal, ha sikerult volna normalisan megtanulni olvasni az altalanos iskolaban. Hidd el, utanna mar valahogy magatol jon minden.

Európai téridő 2019.06.22. 09:54:09

Grabovszki, te a b1 blog főhülyéjének a címére aspirálsz?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 09:55:37

@Igaz János:
Ezzel most leírtad a fideszesek többségét. Inkább azt magyarázd el, hogy lett orbán a patás ördög, európa réme??? Hogy engedhették idáig?????

Andy73 2019.06.22. 09:58:56

A klímavédelem tényleg fontos. Az viszont nem lenne rossz, ha több uniós pénzt tudna kicsikarni Orbán a klímavédelemre, pl. az elavult magyar házak szigetelésére és fűtéskorszerűsítésére, hogy azt ne önerőből kelljen állni, mert arra egyrészt sajnos elég kevés emberek van pénze, másrészt soká térül meg: jelentősen csökkenhet a rezsi, de baromi nagy kiadás árán.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 09:59:20

@Blogolo Blogi: Hát nálad még az olvasás se segít, hányod ide a hülyeségeidet minden egyes nap, de az általad produkált betűhalmazban aggasztóan kevés az értelem. Mint a magadfajta lippsikék irományaiban általában.

Dehát nyilván ezért is kaptátok azt a sistergős maflást idén május 26-án és tavaly áprilisban; és ezért fogják veletek feltürülni a padlót ősszel is.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 10:03:00

@Igaz János: "Különös tehetsége van a helyzetfelismerésre hogy a maga hasznára fordítsa a negatív gazdasági és politikai folyamatokat. Ez van és még sokáig ez lesz mert a magyar hiszékenyebb része elhitte azt hogy értük történik itt valami."

Ez mar a XX. szazadban is a magyasag nagy keresztje, illetve a kereszteny jobboldali (naci) magyar politikusok sajatja volt. Mindket vilaghaboruba ok rangattak bele az orszagot, millionyi magyarnak okozva szenvedest vagy halalt. Ahogy akkor, most is tele az orszag harsany suttyokkal, sajnos ugyanazon koroket futjuk.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:07:59

Először is. Elméletileg minden kommentelő tisztában van a büntetőjogi felelősségével. Az hogy halandzsa niknéven takargatja magát, még nem jelenti azt, hogy IP cím alapján nem nyomozzák le. A változó IP cím még gyanusabb mint az állandó. Úgyhogy kedves idióták irkáljatok bármit, csak ne csodálkozzatok ha idézést kaptok egyszer majd a közeli jövőben.

Cycmen 2019.06.22. 10:11:48

@pioneer2016: Jól visszavágtál.
Egyébként nagy kár hogy ilyen fantáziátlan buta gyökerek vagytok, még egy jót ugatni sem lehet veletek, az ilyen "buj ki Orbán seggéből" szintű megnyilvánulásaitok szánalmasak!

Blogolo Blogi 2019.06.22. 10:11:58

@Andy73: "ha több uniós pénzt tudna kicsikarni Orbán a klímavédelemre, pl. az elavult magyar házak szigetelésére és fűtéskorszerűsítésére"

Az EU-n nem mult a dolog. Lazar Janos az Orban kormany egyik bukott minisztere 2015-ban azt mondta egy konferencian, hogy EU penzbol lakossagi energia korszerusitesi program nem lesz. Igaza is lett, helyette az allami intezmenyeket ujitottak fel a lakossagnak szant unios forrasokbol. Vagyis ahogy Viktor mondta: nix ugribugri.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:12:02

A klimavédelem egy balkáni országban, ahol német autógyárak tartják el az országot, és atomerőművet építenek, halott ügy.

MACISAJT 2019.06.22. 10:17:37

@Blogolo Blogi: "A masodik pont meg nagyjabol rendben is lenne, de az elsot milyen tortenelmi tenyek alapjan sikerult megfogalmazni? "

Hűha.
Első pont:
NEKÜNK "liberálisoknak" mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni
Iraktól Líbiájig.

, szabad náci mintára külföldön koncentrációs táborokat fenntartani,
Guantanamo. De mint kiderül van mé bőven CIA börtön külhonokban.

szabad célzott likvidálásokkal gyilkolászni, szabad kínvallatni,
Osama bin Ladentől Guantanamoig.

szabad országokat lehallgatni,
Még Merkelt is. És hosszasan sorolhatnám, igen Magyarországot is.

nemtetsző politikai vezetőségüket eltávolíttatni, államcsínyeket végrehajtani, választott politikusok helyére IMF /Goldmann Sachs funkcionáriusokat beültetni,

Mario Monti Olaszországban csak egy apró példa.

szabad világgazdasági válságokat okozni és fenntartani, szabad bankóprést alkalmazni...

Az elsőt 1929 a rotschildék robbantották ki. Az utolsót a lehman brothers és a goldmann sachs. A FED egy magánbanki konzorcium, ahol bernaketol yellenig úgy nyomják a dollárt mintha nem volna holnap.

gyakorlatilag nincs olyan ami NEKÜNK ne volna szabad.

Örülök hogy segíthettem.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 10:23:25

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Dehát nyilván ezért is kaptátok azt a sistergős maflást idén május 26-án"

Ne feledd, hogy a diadalbol te is kivetted a magad szereny kis 1/2500000-od reszet. Csak mikozben te ingyen nyaltad szep fenyesre a seggeket, addig masok legalabb egy zsak krumlit vagy egy 10000-es utalvanyt kaptak a szavazatukert cserebe.

Igazi gyoztes tipus vagy....

alöksz róz 2019.06.22. 10:27:11

@Dankházi Zsolt: muhaha. oszt mire?

de ha már ilyen nagy jogász vagy, a b1 blog "büntetőjogi felelősségével" is legyél tisztában :-)

midnightcoder2 2019.06.22. 10:29:16

@Dankházi Zsolt: Jelen pillanatban egy átlagos európai országban az atomerőmű az egyetlen olyan megoldás amivel többé-kevésbé CO2 mentesen tudsz áramot termelni.

És ha anno a szocik nem viszik csődbe a szocializmust, és nem lopják szét ami utána maradt, akkor nem a német autóipar termelné a GDP jelentős részét.

alöksz róz 2019.06.22. 10:30:36

@Dankházi Zsolt: mert mennyi klímaváltozást okozó anyagot bocsát ki egy atomerőmű, nagytudású?

pioneer2016 2019.06.22. 10:30:38

@Cycmen: " Jól visszavágtál. "

Mi van fidesznyik? Betaláltam. Akkor pipa.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 10:31:54

@MACISAJT: "NEKÜNK "liberálisoknak" mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni
Iraktól Líbiájig"

Bocs, hogy csak az elso mondatig jutottam, de hogy George W. Bush libero lett volna? Nem, ez egyaltalan nem remlik. Vagy ugy erted, hogy ez a szerencsetlen is a hatterhatalmak halojaban vergodott?

midnightcoder2 2019.06.22. 10:32:18

@Dankházi Zsolt: A dinamikus IP címet alapból a szolgáltató adja. És nem titkosítási szándékkal, hanem mert kevesebb az ip4-es címtartomány mint a végpont. Valóban vissza lehet elvben keresni, legalábbis egy ideig.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 10:34:59

@alöksz róz:
"mert mennyi klímaváltozást okozó anyagot bocsát ki egy atomerőmű, nagytudású?"

CHERNOBYL!!!!!!! Most megy a dokumentum film az HBO-n!!!! Mutatja, hogy mi történik MINDEN erőműben!!!! Hol élsz a lapulevél alatt!!!!

Dyra-Papa 2019.06.22. 10:36:40

Nem cumizza meg az EU a zöldre váltást. Nagyon jó az irány. Csak ez az egyetlen út, ha a világ nem követi akkor nem követi. Másfajta szemlélet alakulhat másféle fogyasztási szokások tudatosabb felhasználás. Tisztább élhetőbb környezet. Ezzel csak nyerni lehet. A másik út nem járható. Ez egy gesztusértékű elköteleződés lett volna. 2050 nagyon messze van. Sajnálatos, hogy a magyar kormány erre nem volt képes. 2050-ben Orbán valószínűleg már nem fog élni de a gyerekei és az unokái igen. Nem fogja őket mindentől megvédeni a pénz.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:37:19

Atomerőmű. Magyarországon mennyi is az egy évre vetített napsütéses órák száma? Tele vagyunk termálvizzel ezen kívűl. Továbbá van két nagy vízhozamu folyónk. Aztán szélerőműben is lehetne gondolkodni. A geotermális energiát már nem is említve. A kiégett fűtőelemekkel mit szeretnél kezdeni?

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:39:45

@alöksz róz: nagytudásu. A kiégett fűtőelemekkel mit szeretnél kezdeni?

Cycmen 2019.06.22. 10:41:03

@pioneer2016: Be öcsém, betaláltál, te egy zseni vagy, biztosan nem úszod meg a Nobel-díjat! :DDDDDDDDDDD

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:41:33

@alöksz róz: vagy majd az unokád ráér vele foglalkozni, igaz?

Cycmen 2019.06.22. 10:41:35

@pioneer2016: Be öcsém, betaláltál, te egy zseni vagy, biztosan nem úszod meg a Nobel-díjat! :DDDDDDDDDDD

Célkereszt 2019.06.22. 10:41:41

Én elhiszem, hogy az emberi tevékenység felelős a globális felmelegedésért, de mint logikusan gondolkodó ember azt mondom, hogy egy adott év időjárási anomáliáit a felmelegedés okozza, nagy merészség kijelenteni. Ezek a folyamatok sokkal bonyolultabbak, mint gondolnánk.

Visceroid 2019.06.22. 10:42:46

Megint megbukott Orbán? "Magyarország miniszterelnöke egy egyszerű lókupec lett." - rasszista kijelentés.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:43:50

@Blogolo Blogi: Milyen háttérhatalomra gondolsz? Nevezd meg.

MACISAJT 2019.06.22. 10:46:49

@Dankházi Zsolt: " Továbbá van két nagy vízhozamu folyónk. "

Nocsak:-)
Néztük Bős-Nagymarost és néztük horn gyulát és csókosait, meg a hajóssyt és a duna-kört amint röhögtek meciaron hogy "nem lesz mersze elterelni a Dunát, papírtigris,papírtigris, majd mint megmutatjuk Hágában, beee".Megmutattuk.
A szlovákok röhögve elterelték a Dunát és azóta is használják, mi meg örülhetünk ha maradt egy kis víz a Szigetköznek.
És így ment Tokajtól kezdve mindennel.

Szóval, ez volt a rossz, mit rossz, a katasztrofális politika, évtizedekig.
Ennél bármi csak jobb lehet.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:51:34

@Célkereszt: nem nagy merészség. Vannak azonnali hatásai, és később jelentkező hatásai. Az azonnali túlélhető, a lassú folyamatot meg nem lehet visszafordítani. Elindul és megy a maga logikus fizikai és kémiai útján. Néhány pusztító vihart még túlélsz, de a plusz ötven fokot magas pára mellett nem. Lásd India napjainkban.

hümhüm 2019.06.22. 10:51:53

@nickgrabowszki: ""Az éghajlat változására rámutat például

a brutális nyáreleji kánikula,
az özönvízszerű és folyamatos májusi esőzés
vagy a tavaly télen Magyarországot is heteken át sújtó sarkvidéki hideg."
Ha nem vagy ismerője a területnek, ne írj marhaságokat.
Amiket felsoroltál, azok egyedi esetek, amik régebben is voltak.
1. brutális nyárelejei kánikula ("Medárd időszaki..:") borzasztó ritka, de azért volt. Halhattad a mostani időszakban a meteorológusok tájékoztatását, hogy nány éves melegrekord dőlt meg. Azaz volt régebben is, bár nem sűrűn. Most sem... tavaly pl. egészen szar idő volt ilyenkor.
2. 1978 májusában gyakorlatilag minden nap esett/zuhogott az eső, nagyjából fél évnyi csapadék érkezett. Ritkaság, de előfordul. Tavaly, tavaly előtt meg a csapadékszegény időjárás volt a probléma.
3. sarkvidéki hideg elég sok télen szokott lenni, ez nem újság. Nem is értem, miért hoztad fel bizonyságként.... locsogó poszter. Eddigi életem során volt bizony sokáig tartó hideg is, de elég enyhe tél is (fekete Karácsony), sőt volt, hogy januárban +10-15 fokban voltunk síelni (22 éve).

Amúgy egy kis nyelvhelyesség avagy stiláris megjegyzés:
ha igekötős igei állítmányt tagadsz, akkor az igekötőt az ige után kell tenni:
pl. azt írod: nem visszafordítható és nem is megállítható...
helyesen (és szebben) nem fordítható vissza és nem is álltható meg.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 10:54:24

@MACISAJT: tehát mit kezdesz a kiégett fűtőelemekkel? Te fizikus.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 10:58:34

@Dankházi Zsolt: „Magyarországon mennyi is az egy évre vetített napsütéses órák száma? Tele vagyunk termálvizzel ezen kívűl. Továbbá van két nagy vízhozamu folyónk. Aztán szélerőműben is lehetne gondolkodni. A geotermális energiát már nem is említve.”

Ja, a szokásos méregződ hülyeségek.

Mennyi az egy évre vetített napsütéses órák száma? Hát kevesebb, mint a mediterrán medence országaiban. És ott sem elég sok, hogy CSAK erre lehessen az áramtermelést építeni (főleg úgy nem, hogy a tárolás nem megoldott).

A termálvíz jó arra, hogy egy-két wellness hotelt felfuttass, de szintén felejtős abból a szempontból, hogy erre (v. a geotermikus energiára) nem lehet egy ország áramellátását építeni.

Magas esésű folyóink nincsenek, így duzzasztani kéne a vízenergia-termeléshez, de arra a méregzökdek szintén harapnak. (Ebből a szempontból amúgy sokkal rosszabbak az adottságaink pl. a skandináv államoknál.)

Szélerőmű: fiacskám, a Kárpád-medence belseje relatíve kifejezetten szélcsendes terület, az átlagos szélsebesség miatt nálunk ez marhára nem nyerő.

Reálisan nézve a természeti, éghajlati adottságaink (a trianoni diktátum következtében) a megújulók szempontjából kifejezetten gyengék, de ha egyéb karbonsemleges termelésben (atomerőműben) gondolkodunk, akkor szintén jönnek a méregzöldek.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 11:03:02

@Szergej Szergejevics Szergejev: nézz utána, hogy csináltál most magadból hülyét. Ott az internet. Szénporos urándúsított energiával ajánlom.

midnightcoder2 2019.06.22. 11:04:21

@Dankházi Zsolt: A napsütéses órák száma egy dolog. Az egy négyzetméterre eső napenergia télen és nyáron egy másik. Síkvizi erőművet pedig senki sem épít európában már jó ideje, mert annyira nem jó a talaj vízháztartásának. A természetes geotermikus energiánk erősen korlátos, még gyógyvizet sem mindegy mennyit veszünk ki. Mesterségesen lehetne csinálni, de ez annyira nem jó üzlet. Ez igazán Izlandon hatékony.
Idehaza a szélenergia sem annyira nyerő, bár Gy`őr környékén van belőle.

Dankházi Zsolt 2019.06.22. 11:04:43

@Szergej Szergejevics Szergejev: amúgy nem vagyok a fiacskád, hála az istennek.

midnightcoder2 2019.06.22. 11:08:19

@Dankházi Zsolt: A kiégett fűtőelemeket egyenlőre tároljuk. Amúgy a zöldek egyik legnagyobb csapása a Föld ökoszisztémájára az atomerőművek ellleni harc, ennek pedig az egyik gyöngyszeme, hogy nem lehet a sugárzó hulladékot kivinni az országokból olyan helyekre ahol biztonságosan lehet tárolni. Ergo, az országok vagy tárolják kevésbé biztonságos helyen drágán, vagy termelik az áramot szénnel.

Célkereszt 2019.06.22. 11:10:00

@Dankházi Zsolt: Szerintem semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy ezek az azonnali hatások. Egy tudós sem merné ezt mondani, csak laikusok agyában van ilyen egyenes logikai út.
Olvastam Márai Sándor naplóját. Az 1945 vagy 46-osban olvasom:
"(Az enyhe tél következménye, hogy vidéken sehol nincs jég, – a magyar klíma most már emlékeztet a Földközi-tenger éghajlatára, – a húsok gyorsan romlanak a tíz fokos januári melegben.)"

Oxica 2019.06.22. 11:17:28

Csak a szokásos.

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány mindenből is szeretne lopni.

Lápi hülyemagyarország Európa motorja, kibaszottul erős és büszke ország, de azért a globális felmelegedés elleni harcot is a hanyatló nyugat finanszírozza, különben a cigány szarik bele az egészbe.
Még ilyenkor is csak a pénzre gondol és nem a purdé unokáira, akik 2050 után is szeretnének élni.
A felmelegedés nem válogat, jön és pusztít, mindent és mindenkit, persze a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányt hol érdekli ez, csak az ellopható eurók, az érdekli, amúgy meg, hejj ráérünk arra még, dögöljön meg mindenki 2050 után, ha már ő sem lesz akkor.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.06.22. 11:23:12

fuuu bammeg, a patás elgáncsolta az egesz eu szazmillas lakósságának magasztos celjait?
nem mondod? orban NÉLKÜL NEM IS MEGY A KLIMASEMLEGESSEG?
a 10 milla magyaron mulik mi?
ecsem nektek oszt van bajotok...
van lassan nyolcmilliard ember, de a 10 milla magyar, a bűnös nép...az akadalyoz...
nevetseges vernyakolas haver. az.

Belzebubo 2019.06.22. 11:24:24

@m54: ha már ilyen nagy okos vagy a földtörténet klimaváltozásaiban, akkor azt is tudhatnád, hogy ezek több ezer, több tizezer év alatt zajlottak, mig a mostani felmelegedés alig több mint 100 év alatt történt. Annak ellenére, hogy közben volt egy rövid idôszak, amikor néhány tizeddel csökkent, amire utaltál, de a látványos hôm. növekedès pont ezután kezdôdött

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 11:25:41

@Dankházi Zsolt: „nézz utána, hogy csináltál most magadból hülyét. Ott az internet.”

Ja, a demokratikus Internet, ahol a ChemTrail-konteo hívők, na meg a magadfajta méregzöld barmok is oszthatják a megalapozatlan hülyeségeiket.

Ami viszont tény: versenyképes, olcsó áramtermelést sehol a világon nem tudnak még CSAK megújulókra építeni, még ott sem, ahol erre a természeti, éghajlati adottságok sokkal jobbak, mint nálunk.

Tetszik vagy sem, de alaperőműként (gazdaságosan) még mindig csak az atom- és a szénerőművek jönnek szóba, mert akár a nap-, akár a szélenergia-termelés bizonytalan és időjárásfüggő.

(Persze akár megoldható az energiatárolás is, ha letarolsz egy szép nagy hegyet, és a magaslatra felpumpált víz helyzeti energiáját használod később az eltárolt energia kinyerésére – sok szerencsét ahhoz, hogy ezt hogy adod el a méregződeknek, akik egy sokkal kevésbé látványos beavatkozás miatt csináltak országos műbalhét a bánáti bazsarózsa ürügyén.)

siriq111 2019.06.22. 11:26:39

Meg mindig nem fogtak fel az emebrek, hogy a foldet nem kell megmenteni. A fold leszarja ha 100 celsius fokos a levego homersegkelete. Ellenben az elovilagot meg kell menteni, ebbe tartoznak az emberek is.

midnightcoder2 2019.06.22. 11:32:25

@siriq111: Azt nem fogják fel az emberek, hogy ez nem fog menni. Jelenleg nincs olyan technológiánk amivel ki lehet váltani a szenet, kivéve az atom, de abból sincs elég hosszabb távra. Amit rövid távon tenni lehetne, az a Föld mesterséges hűtése. Hosszabb távon pedig fúziós reaktor, még hosszabb távon űrbe telepített napelem, de ahhoz meg kellene oldani a delej leszállítását a Földre és még egy rakás más problémát.

Célkereszt 2019.06.22. 11:51:18

@FILTOL: A V4-ek nem 10 millió lakosságúak.

Dyra-Papa 2019.06.22. 12:07:05

@midnightcoder2: Nem akarásnak nyögés a vége. Sok dolgot lehetne csinálni.

1. Tartós cuccok gyártása
2. Esztelen pazarló fogyasztás visszafogása
3. Tömegközlekedés
4. Repülőgép forgalom visszafogása

Tehát úgy alapvetően sokkal szerényebben kellene élni. Szerintem ha az oktatásra több menne idővel sokkal több lenne az okos ember. Aki pedig igazán okos általában visszafogottan és szerényen él.

langesz 2019.06.22. 12:11:18

Igaza van Zorbánnak, fizessen a hanyatló nyugat.
Annak ellenére, hogy azt kommunikálja: "nem leszünk gyarmat"- nagyon is azok vagyunk.
A gyarmattartók meg fizessenek valami baksist a kirablásunkért.

liberalnazi dickheads 2019.06.22. 12:16:59

@hümhüm: és bármit fogsz tenni Magyarországon a klíma változás ellen az semmit nem fog érni. Nem mi idézzük elő és nem a mi 93 e nkm területünkön múlik bármi. Mi nem vagyunk játékosok a tengerek szennyezésében vagy a sarki jég olvasásban. Tehetünk többet, sokkal többet a környezetünket de nem az EU a kulcs

2019.06.22. 12:20:50

@langesz: Az oroszokra is gondolsz közben, meg a kínaiakra is, mint a hanyatló nyugat gyarmattartóira, esetleg az arabokra? Kinek adósítjuk a dédunokáinkat is Pakson és a szerbiai vasútvonalon?

2019.06.22. 12:25:12

@midnightcoder2: Találós kérdés tájékozatlanoknak. Melyik az a fejlett ipari ország, ami napokig működött a közelmúltban szénerőművek nélkül? De te biztos jobban tudod, mint azok, akiknek sikerült.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.22. 12:36:57

444.hu/2019/06/21/es-jon-aminek-jonnie-kell-kejbarlangot-sejt-a-ripost-az-egyik-mta-kutatointezetben

"professzorok bonyolítanak alkalmi szexuális együttléteket az MTA Sztaki-ban berendezett „kéjbarlangban”."

fideSSfasszopók, ti minden baromságot elhisztek, szakadok. :))

Zoltán Rádi 2019.06.22. 12:37:34

@MACISAJT: Én csak azt tudom, hogy egy családba felesleges 3 autó, illetve nem kell a kisboltba is autóval menni. Ha az emberek visszább vennének az igényekből, akkor sokkal kevesebbet kellene termelni.
Illetve a szaporodásból is visszavehetnénk szerintem, mert már igy is túl sokan vagyunk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.06.22. 12:37:36

@roli101: Ja, Mert gázerőművek csinálták az áramot. Ami jóval drágább.

MACISAJT 2019.06.22. 12:42:26

@Dankházi Zsolt: "tehát mit kezdesz a kiégett fűtőelemekkel? "

Ééén ? Én ugyan semmit.
Világszerte több mint 500 atomerőmű működik, és gőzerővel építik az újakat is. Igen, még az EU-ban is. Igen, az oroszok is, igen pl. Finnországban.

Ezek mind az én megoldásaimra várnak?

Muhaha

MACISAJT 2019.06.22. 12:46:30

@Zoltán Rádi: "Én csak azt tudom, hogy egy családba felesleges 3 autó, illetve nem kell a kisboltba is autóval menni."

Egyetértek. De tegyük szívünkre a kezünket: Magyarországon hány családot érint a 3 kocsis változat, akik aztán ezekkel mennek a kisboltba?

"Ha az emberek visszább vennének az igényekből, akkor sokkal kevesebbet kellene termelni."

Hát ezt nehéz volna eladni egy fogyasztói társadalomban, ahol mindenki a gdp növekedés bűvkörében él.

"Illetve a szaporodásból is visszavehetnénk szerintem, mert már igy is túl sokan vagyunk. "

Egyetértünk. Feltéve ha nem Magyarországot akarnák rábeszélni újabb tragikus népességfogyásra, hanem az afrikaikat, kínaiakat, indiaikat ....

Zoltán Rádi 2019.06.22. 12:56:35

@MACISAJT: Meglepődnél, milyen sokaknak van 2-3 autójuk. Nem mindenki ilyen csóró mint én pl :)
Igen, ebben egyetértek. Éppen az ennek a világnak a rákfenéje, hogy folyamatos növekedésre épül. Ez nem fenntartható csak úgy, hogy közben elkorcsositjuk az embereket, akik aztán szaladnak a bankba hitelt felvenni, mert új mobil kell a nagyinak...kiborit az a reklám
Szerintem nem tragikus a nálunk végbement népességcsökkenés. Legalább van elég munkahely és nem csinálhatnak azt az emberekkel, amit akarnak, mint pl 15 éve.
A másik meg, hogy könnyű mindig a másikra mutogatni. Ha valamit elvársz az afrikaiaktól vagy bárkitől, akkor neked kell elöljárni a jó példával. Ehelyett nyomják, hogy vállalj 4 gyereket...mi a fenének?

saci02 2019.06.22. 13:00:04

Mar nem MOCSKOS FIDESZ van, hanem MOCSKOS QRBAN!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 13:00:11

@Dyra-Papa:
"1. Tartós cuccok gyártása
2. Esztelen pazarló fogyasztás visszafogása
3. Tömegközlekedés
4. Repülőgép forgalom visszafogása"

Nagyon jó ötlet!!! Ezt ha jól tudom még nem próbálták ki!!
1. Az állam tervezi a termelést, mondjuk 5 évre előre.
2. Az állam tervezi a fogyasztást, majd lehet sorbanállni a termékért, hogy mindenkinek jusson
3. Tömegközlekedés mindenkinek olcsón + az autóvásárlást az állam szabályozza kiutalással
4. Egy állami légitársaság, mondjuk lehetne a neve Malév!!

Zseniális!!! Hogy ez idáig senkinek nem jutott az eszébe?????

Világít a torony 2019.06.22. 13:00:42

@MACISAJT: Te aztán vágod a liberalizmus lényegét. Neked Kossuth, Deák, Széchényi, Kölcsey, Wesselényi stb. a nácik előfutára volt. Biztatlak a folytatásra. Az általad felsorolt sandaságok liberális érintettségét ne is ellenőrizd. Elég csúsztatgatni féligazságok mantrázásával.

2019.06.22. 13:02:36

"...egyszerűen senki nem tudott felmutatni olyan okot, amivel magyarázható volna a globális felmelegedés."

Ez nem igaz, csak nem bizonyított. Bár ennek ellentmond az, hogy a NASA is megerősítette, amit az ezoterikus irodalomban állítanak, hogy a galaxis központjából érkező rezgéseknek köszönhető mindez.

Világít a torony 2019.06.22. 13:04:43

Egészen meglepő az agyhalott fidesz trollok reagálása a kritikára. Azért piszkítsunk az ajtónk elé, mert pár szomszéd is azt teszi és a lakásuk is nagyobb.
Ostoba véglények!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 13:06:19

Azért,mikor hallottam a hírt,hogy mit mondott a viktor,egyből az jutott eszembe,hogy ez még ebből is lopni akar!

2019.06.22. 13:06:59

"Oda jutottunk, hogy 2019-re Magyarország miniszterelnöke egy egyszerű lókupec lett, aki mindenben csak a saját hasznát nézi."

Eddig is az volt, csak megvártuk, amíg már nem érzi cikinek eltitkolni a dolgot. Ja, még úgy érzi, ezért hívják Mészáros Lőrincnek.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 13:08:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem "lopni", hanem azt nem akarja, hogy mások verjék a csalánt a mi farkunkkal. Szerintem érthető. Ha amúgy is mi vagyunk a szegényebb országok, miért tőlünk várják a nagyobb áldozatot?!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 13:13:28

@Világít a torony: "Az általad felsorolt sandaságok liberális érintettségét ne is ellenőrizd."

Ostoba libbantkám, azért a 19. században, a kései abszolutizmus és elnyomatás időszakában egészen mást jelentett a liberalizmus, mint ma.

Akkor még az ún. liberális értékek a progressziót, demokratizálást, a magyar érdekérvényesítést szolgálták, de mivel mára ezeket már megvalósították, minden párt magáénak vallja a valódi demokratikus értékeket, ezért az említettek korcs utódai átpártoltak a deviancia (LMBTQ-jogok és melegházasság, drogliberalizáció) és az önfeladás (muszlim bevándorlás és méregzöldségek) propagálására.

Ezért volt az, hogy míg Deákot halálakor a haza bölcsének kijáró tiszteket övezte, a mai "liberálisokra" a társadalom nagy része kártékony parazitákként tekint.

2019.06.22. 13:14:06

@Dankházi Zsolt: "Először is. Elméletileg minden kommentelő tisztában van a büntetőjogi felelősségével. Az hogy halandzsa niknéven takargatja magát, még nem jelenti azt, hogy IP cím alapján nem nyomozzák le. A változó IP cím még gyanusabb mint az állandó. Úgyhogy kedves idióták irkáljatok bármit, csak ne csodálkozzatok ha idézést kaptok egyszer majd a közeli jövőben."

Majd azt mondom, amit Orbán Viktor a bíróságon. Hogy csak a magánvéleményét mondta, ami egy demokráciában alapjog.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.06.22. 13:32:10

Boccs hogy a kommenteket most nem olvastam, de az tény hogy a Föld klímája mindig is változott.

commons.wikimedia.org/wiki/File:Five_Myr_Climate_Change.png

Fenti link felülről 2. ábráján az is jól kivehető hogy inkább a lassú lehűlés várható, mert a lassan több mint tízezer éve tartó melegebb jégkorszaki időszak (interglaciális a szép magyar neve) rövidesen véget fog érni. Én is jobban örülnék annak ha nem fosszilisokat égetnénk, de az a véleményem, ebben a lassú lehűlésben még talán jó is hogy növeljük a CO2 szintet.

Befejező találós kérdésem, melyik légköri gáz okozza az üvegház hatás 2/3-át 3/4-ét? Nem a CO2. :-) A vízgőz, a légköri pára a legnagyobb hatású üvegház gáz. Az is beszédes hogy mennyire pontosan ismeret ez. 66,7 és 75% között.

Na még egy befejező. 3 napnál hosszabb időjárás előrejelzésre nem képes az emberiség, de a globális felmelegedést le tudták modellezni. :-) Ezt én nem hiszem el.

m54 2019.06.22. 13:43:48

@Belzebubo:

" a középkori meleg periódus (kb. 800-tól 1200-ig) idején Grönlandon gabonát arattak, de egyéb adatokból is világos, hogy akkor a globális hőmérséklet magasabb volt, mint napjainkban. Másrészt a közkeletű álláspont szerint az ipari forradalom előtt a légkör CO2-tartalma 280 ppm körül mozgott és a feltételezés szerint antropogén hatásokra érte el a mai 380 ppm értéket. Ha szoros az összefüggés a CO2-tartalom és a hőmérséklet között, akkor mivel magyarázható a középkori meleg periódus?"
www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1103/berenyi.html

Hol van ebben az esetben az "évezredes" változás?

Vagy az ezután következő "kis jégkorszak"? Azon belül az 1570-1630 és 1675-1715 közötti évek igen hideg időszakokat hoztak, mely változások pillanatszerűek voltak! Viszont jó összefüggést mutatnak a Napfolttevékenységgel. Lásd az ábrát:

astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/0102Nap/wolf_dalton_min.jpg

alöksz róz 2019.06.22. 13:44:54

@Dankházi Zsolt: mert mennyi globális felmelegedést elősegítő anyagot bocsátanak ki a fűtőelemek, nagytudású?
amúgy vagy biztonságosan tárolnám, vagy ha nem tudom, olyan helyre vinném, ahol biztonságosan tárolják. ez volt az a nagy megoldhatatlan kérdés? :D

az atomerőművek segítenek a légkörbe kerülő klímaváltozást okozó anyagok mennyiségének csökkentésében

m54 2019.06.22. 13:49:17

@rdos: "
Na még egy befejező. 3 napnál hosszabb időjárás előrejelzésre nem képes az emberiség, de a globális felmelegedést le tudták modellezni. :-)"

"Azonban egyetlen tudományos ágazat előrejelzései sem vallottak kudarcot olyan elképesztő mértékben, mint a zöld mozgalom, avagy az environmentalisták által felkarolt környezettudomány és az ahhoz kapcsolódó ágak. Hiánypótló volna egy egész könyvet megtölteni az elmúlt ötven év jóslataival, amiket felkapott a zöld mozgalom, az elsősorban baloldali sajtó és a politika, majd abszolút csődöt mondtak. A következőkben azonban csupán néhányat sorolnék fel a beigazolatlan hipotézisek megszámlálhatatlan listájából.
...
Az 1970-es éveket áthatotta a globális lehűléstől való félelem az azelőtti évtizedek hőmérsékleti trendjeire alapozva. Így az ökológus Kenneth E. F. Watt egy beszédében azt mondta: „a világ immár 20 éve meredeken hidegedik. Ha ez a trend tovább folytatódik, a világ 1990-re az átlaghőmérséklethez képest 4 fokkal, de 2000-re 11 fokkal hidegebb lesz.” És Dr. Carl Christian Wallén a World Meteorological Organization (Meteorológiai világszervezet) tudományos és technikai osztályának vezetője azt nyilatkozta: „az 1940 óta lezajlott lehűlés elég jelentős és konzisztens volt ahhoz, hogy nem fog egyhamar a visszájára fordulni.”
stb.

libertarianizmus.hu/a-klimakutatok-jovendolesei-1970-tol-napjainkig/

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 13:53:29

@m54:
Jó teória, egyetlen szépséghibája, hogy az ember tevékenység már az utolsó, 10000 évvel ezelőtti globális felmelegedésben is katasztrófálisbszerepet játszott!!!

earthsky.org/earth/did-ice-age-humans-affect-the-extinction-of-large-mammals

www.newscientist.com/article/dn16026-humans-may-have-prevented-super-ice-age/amp/

A megoldás ez lenne, ha egyszer kipróbálnánk:

1. Tartós cuccok gyártása
2. Esztelen pazarló fogyasztás visszafogása
3. Tömegközlekedés
4. Repülőgép forgalom visszafogása"

1. Az állam tervezi a termelést, mondjuk 5 évre előre.
2. Az állam tervezi a fogyasztást, majd lehet sorbanállni a termékért, hogy mindenkinek jusson
3. Tömegközlekedés mindenkinek olcsón + az autóvásárlást az állam szabályozza kiutalással
4. Egy állami légitársaság, mondjuk lehetne a neve Malév!!

alöksz róz 2019.06.22. 13:56:02

@roli101: "Kinek adósítjuk a dédunokáinkat is Pakson és a szerbiai vasútvonalon?" - a dédunokáink miatt minek aggódni?
nem is lesznek dédunokáink, mind meghalunk addig a klímaváltozástól.

Attilajukkaja 2019.06.22. 13:57:46

@saci02:
"Mar nem MOCSKOS FIDESZ van, hanem MOCSKOS QRBAN!"
De csak amióta a Fidesz már nem egy politikai párt, hanem egy vallás, és Orbán a mindenható istenük.

Világít a torony 2019.06.22. 13:59:57

@Szergej Szergejevics Szergejev: " Ezért volt az, hogy míg Deákot halálakor a haza bölcsének kijáró tiszteket övezte, a mai "liberálisokra" a társadalom nagy része kártékony parazitákként tekint."
Én is tekinthetném patkányoknak az agyatlanok sűrű tömegét , ám liberálisként elfogadom, hogy agyhalottként is joguk van sötétség csíráit zabálni, terjeszteni, bármennyire is nem tetszik nekem. A többségében alul művelt tömegeket könnyű hiszterizálni, kihasználni a logikus gondolkodásra való képtelenségüket. Te is összekapartál egy nagy csomó sandaságot és beraktad egy címszó alá, pedig nyilvánvalóan hazudsz a következtetéseidben. Az emberi civilizáció végét az oktalan tömegek jelentik, ismerd fel magad a soraikban.
Ott vagy....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 14:07:36

@FILTOL: Ejha!De szépen nyalod a gazdád seggit szépöcsém!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 14:10:30

@Szergej Szergejevics Szergejev: Ezen a neveden is szépen benyalsz a gazdinak,ez remek.
Csak így tovább!

alöksz róz 2019.06.22. 14:10:36

@Világít a torony: te persze nagyon okos vagy.
a liberálisok mind nagyon okosok.
bár az alapvető dolgokkal általában egyáltalán nincsenek tisztában és totál logikátlan faszságokban hisznek gondolkodás nélkül, de ők nem agyhalottak ennek ellenére mégse.
hisztérikusnak meg végképp nem lehet őket nevezni.

alöksz róz 2019.06.22. 14:14:42

annyira nem hisztérikusok, hogy még köpködni meg agyonveréssel fenyegetőzni se járnak ide a fórumra

Dyra-Papa 2019.06.22. 14:17:49

@R.V.J.: Teljesen másról beszélsz. A normális párbeszédet ilyen összemosásokkal lehet ellehetetleníteni.

Nem kommunizmusról van szó, hanem racionalizálásról. Ami minden épeszű gazdálkodó megtesz a saját birtokán. A cégek is. A háztartások is. Az esztelen pazarlás senkinek nem érdeke az erőforrások végesek az unokáinknak is kell hagyni.

- A tömegközlekedéssel mi a bajod? Menj ki svácjba nézd meg milyen jól működik.
- Az esztelen pazarlás pl minek veszünk telefont 2 - 3 évente. Lehetnének tartósabbak könnyebben szerelhetők stb. Petpalackok megiszod a vizet és dobod el. Micsoda esztelenség ez?
- Repülőgépek meg borzalmasan sok C02 tolnak a légkörbe mindenki arra számított az internet elterjedésével majd nem kell annyit utazni üzleti ügyben. Pont az ellenkezője történt. Pazarlás ez is.

Nem beszéltem tervgazdálkodásról bár megjegyzem az okos cégek, gazdálkodók terveznek előre ebben semmi rossz nincs. A világ is tervezhet előre ez egy racionális viselkedés ott ahol végesek az erőforrások ha komcsizni van kedved akkor tegyed de ennek nem sok köze van ahhoz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 14:20:46

@R.V.J.: Haver!te még trollnak is ócska vagy.
De nálatok,tőletek csak ennyire telik.
A többi neveden még ennél is többet tudsz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 14:29:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Haver!te még trollnak is ócska vagy.
De nálatok,tőletek csak ennyire telik.
A többi neveden még ennél is többet tudsz."

Demencia? A fentit már megírtad nekem az "Orbán veje" nickeddel.

taga20 2019.06.22. 14:35:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

és ez a kibaszott fityeszretek még aszt is képzeli magáról, hogy kurva vicces.

akinek van egy kis esze, az kurvára látja, hogy mit művel ez a rohadék itt hetek óta.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 14:37:31

@Dyra-Papa:
"okos cégek, gazdálkodók terveznek előre ebben semmi rossz nincs"
Szerintem nem mostam össze semmit, teljesen egyetértünk!!!
Én telefont soha nem vennék például!!! Minek ha az ember vehet iPhone-t is!! Az mennyivel többet tud, ráadásul fejleszik is ezért minden alkalommal jobb lesz. Azok a szar telefonok pl minden évben új huawei meg samsung csak tiszta pazarlás. Na azt vissza kellene fogni államilag!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 14:43:11

@R.V.J.: Tudom,néha hasonló a stílusunk de az nem én vagyok.
Nem baj,majd legközelebb,kis csicska!:))

rasztaszív 2019.06.22. 14:47:13

a fogyasztást nem lehet betiltani - de a fogyasztásra késztetést igen!!!és kinek hiányoznának a reklámok...?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 14:48:18

@R.V.J.: Megint nem nyert!XD
Az egyetlen másik nevemet szerintem hónapok óta nem használtam.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 14:49:54

@R.V.J.: Amúgy nem mi toljuk itt több nicken vagy többen egy nicken az olcsó propagandát minimálbérért meg bözsijegyért!:))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 14:50:22

@rasztaszív:
"a fogyasztást nem lehet betiltani - de a fogyasztásra késztetést igen!!!és kinek hiányoznának a reklámok...?!"

És az orbán meg most törölte el a reklámadót!!!!!! Pedig a környezettudatos német cégek foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá!!!

alöksz róz 2019.06.22. 14:54:11

@taga20: mert mi bajod van vele? kicsit túlteng, de nem adja rosszul...

taga20 2019.06.22. 14:54:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

kifordított nagyanyó, ne vagánykodj!:)))))))))))))

taga20 2019.06.22. 14:55:40

@alöksz róz: átlátszó a fityeszdroid, ráadásul egy idő után nem is vicces.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 14:56:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Amúgy nem mi toljuk itt több nicken vagy többen egy nicken az olcsó propagandát minimálbérért meg bözsijegyért!:))"

Engem azért ennél jobban megfizetnek. Mondjuk én több cégnek dolgozok a MM mellett pl. Amnesty, Open Society stb.

De itt a B1-en nem csak a pénzért csinálom, hanem mert jó a csapat!!!

alöksz róz 2019.06.22. 14:58:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Amúgy nem mi toljuk itt több nicken vagy többen egy nicken az olcsó propagandát minimálbérért meg bözsijegyért" - hát ja, gondolom nektek jobban fizet a soros...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.06.22. 14:59:35

@m54: :-) Köszi a linket. Erről már csak az jut eszembe, hogy: "Jósolni nehéz, különösen, ha a jövőről van szó" :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 15:00:49

@R.V.J.: Hetek óta először egy normális komment!XD

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 15:01:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "fideSSfasszopók, ti minden baromságot elhisztek, szakadok. :))"

Szakadjál nyugodtan barátom, visszanyalt a fagyi:
index.hu/belfold/2019/06/22/sztaki_ripost_szoba_kejbarlang_mta/

"Az Indexnek a SZTAKI több egykori munkatársa megerősítette, ilyen szoba egykor valóban létezett"

"meglepő, hogy korábban valóban létezhetett ilyen szoba egy kutatóintézet felső szintjén, ennyire különös berendezéssel: szívalakú ággyal és sarokkáddal"

Én a meglepő helyett inkább más szót használnék: POFÁTLAN.

Szóval a tudóskák így bántak az adófizetők pénzével.

Ezek után annyira nem sajnálom őket, ha mennek a levesbe.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.06.22. 15:02:45

@alöksz róz: A fityisznek elég jól fizetett a Soros. Tul.képpen ha nincs Soros, akkor ma nincs fityisz. :-( Hát így jártunk. :-( A Soros is meg mi is. :-(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 15:03:02

@alöksz róz: Jaaj tényleg!Ez még nem is volt!Hát persze hogy a soros!XD

Egy ember van,akinek ebben az országban biztosan fizetett a soros.
Az pedig nem más,mint viki gazdád!
Nincs is több kérdésem.

alöksz róz 2019.06.22. 15:05:35

@taga20: kicsit sok már tényleg. de ha átlátszó, akkor mi van? a paródiának nem az a lényege, hogy ne lehessen felismerni.
annak meg elég jó.
látod, te is milyen jól adod a felhergelt fanatikus dk-s nyuggert a klubrádióból...
és kajak elhiszi mindenki hogy ilyen primitív vagy. de én tudom, hogy nem, ennyire sötét ember egyszerűen nem létezhet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 15:14:18

@alöksz róz:Hámér'?!
Nálatok is legalább a 25%-a lelkesedésből ennyire idióta!:))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.06.22. 15:34:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hűűűű, ezt nem gondoltam volna! Könnyű a fideszeseknek ilyen világos és egyszerű direktívák mellett gondolkodni. (gondolkodni???)

BiG74 Bodri 2019.06.22. 15:37:39

Hát nem hittem volna, hogy egyszer védem majd a ducét, de most azt kell tennem. Klima célokat vállal az eu, igen? És Kína, az USA, Oroszország? Az is vállal? Köszönjük, hogy egy ilyen kis országnak, mint mi meg kell zakkannia egy amúgy abnormális vállalásba. Ja, klíma, látjátok éppen mi történik az eu acéliparában? Na ennyit a kíma célokról!

midnightcoder2 2019.06.22. 15:38:29

@Dyra-Papa: "A tömegközlekedéssel mi a bajod? Menj ki svácjba nézd meg milyen jól működik."
A tömegközlekedés sehol nem működik jól, és soha nem is fog, legalábbis az automata dróntaxik elterjedéséig. Nagyvárosokban szükséges rossz, de jól működni soha nem fog. Ez kb. olyan gondolat, mint a jól eső foghúzás.

"Az esztelen pazarlás pl minek veszünk telefont 2 - 3 évente. Lehetnének tartósabbak könnyebben szerelhetők stb."
Ezen a téren legalább van fejlődés. De hogy egy pisztolyfúrót, vagy egy mosógépet miért nem lehet tartósra megcsinálni ? De a legjobb példa erre a harisnyanadrág. Az első verziók még évekig húzták. Csak kezdtek kevésbé fogyni. Erre elkezdtek olyat gyártani, ami kevésbé tartós...

"Petpalackok megiszod a vizet és dobod el. Micsoda esztelenség ez?"
Ez egyrészt igaz. Másrészt, elég naiv dolog elhinni, hogy itt Pesten, ahol a Pet palackok 100%-a tárolóba kerül, ez különösebben befolyásolja a tengerbe kerülő műanyag mennyiségét.

"Repülőgépek meg borzalmasan sok C02 tolnak a légkörbe mindenki arra számított az internet elterjedésével majd nem kell annyit utazni üzleti ügyben. Pont az ellenkezője történt. Pazarlás ez is. "
Az emberi természet nemigen változik. A technológiát könnyebb fejleszteni mint az embert. Ezért ostoba a zóldek hozzáállása a dologhoz. Persze igazából ez is csak ezt igazolja: a zöldek igazából kommunisták csak picit más jelmezben. Ergo ők ma is a társadalommérnökösdiben hisznek, pedig vörös jelmezben már legyilkoltak vagy 20 Holocaustnyi embert hogy kiderüljön hogy ez nem működik.

Taxomükke (UK) 2019.06.22. 15:38:32

Orbannak azt se hiszem el, amit kerdez. Egy utolso mocskos tolvaj hazaarulo.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 15:41:33

@BiG74 Bodri: Nnna!Csak kibújt a szög a zsákból!
Mondjuk nekem mindig is gyanús voltál egy kicsit!XD

A ducével csak az a baj,hogy ebből is lopni akar!
Amúgy az ellopott pénz egy részéből nem lehetne ezeken a problémákon is segíteni?
Tudom durva elgondolás.

taga20 2019.06.22. 15:47:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

hallod ez a képmutató fityeszszar is nap-nap után itt veri a seggét a földhöz, de mindenki vágja, hogy mekkora hulladék ez is.

kábé ilyen a droid!

coub.com/view/1p6y84

2019.06.22. 15:50:40

@R.V.J.: "A megoldás ez lenne, ha egyszer kipróbálnánk:

1. Tartós cuccok gyártása
2. Esztelen pazarló fogyasztás visszafogása
3. Tömegközlekedés
4. Repülőgép forgalom visszafogása"

1. Az állam tervezi a termelést, mondjuk 5 évre előre.
2. Az állam tervezi a fogyasztást, majd lehet sorbanállni a termékért, hogy mindenkinek jusson
3. Tömegközlekedés mindenkinek olcsón + az autóvásárlást az állam szabályozza kiutalással
4. Egy állami légitársaság, mondjuk lehetne a neve Malév!! "
1. Tartós cuccok gyártása; Jelenleg is van államilag előírt jótállás, szavatosság, de 10.000 ft alatti értéknél ha boltba vesszük, akkor 3 nap, ha neten, akkor két hétig kell bírnia, utána akkora a költsége, hogy visszavegyék a szemetet, hogy inkább kidobjuk. Ha valaki házat építtet, akkor annak az alapjainak sem kell többet kibírnia a mai szabályozás szerint, mint 10 év, onnantól rogyhat a ház. pl. a most kapható metszőollók jobb esetben két szezont bírnak ki, míg sokan még mindig az ükapa dédapjának a metszőollóját használják 1840-50-ből. Annyi lenne az egész, hogy a jótállást, szavatosságot fel kellene emelni olyan idősávba, hogy a társadalom ne a szemétben ússzon! De, mint írtam ez nem egy szocialista jelenség mert, most is létezik jótállás a gyártott termékekre, szóval nagyon keveri a fogalmakat, amikor összemossa vele!
"2. Az állam tervezi a fogyasztást, majd lehet sorbanállni a termékért, hogy mindenkinek jusson"
Lehet, hogy olyat írok, ami önnek teljesen új, de az összes komolyabb cégnek van éves, három éves, öt éves és az igazán nagyoknak 10 éves terve is. E nélkül egy cég nem is tudna működni, pedig nem szocialista vállaltok. Ugyanezt a legtöbb állam is megcsinálja részben, át kellene térni a kötelező jellegű tervkészítésre minden területen, csak nem gazdasági, hanem közösségi prioritást előtérbe helyezni! Mellesleg jelenleg pl. autóból nem jut mindenkinek, a legtréhebb autóra is várni kell hónapokat, az igazán jókra meg egy évet vagy éveket. Ahol magánkézbe adták az áramszolgáltató cégeket ott rendszeresek az áramszünetek, míg ez Szabolcsban is ritkaságnak számít nálunk.
Jelenleg a fogyasztást a piac érdekeinek megfelelően szabályozzák, elhitetik az emberekkel, hogy jó az nekik, ha borotválják mindenüket, .. pedig az csak a gyógyszergyártócégeknek jó, mert egy sor betegség alakul ki miatta, .. természet bácsi nem véletlen tette oda, amit odatett!
Ha valóban meg akarunk szabadulni a sok szeméttől, akkor a végkifejlet az lesz, hogy közösségi alapon megtervezik a fogyasztást.
"3. Tömegközlekedés mindenkinek olcsón + az autóvásárlást az állam szabályozza kiutalással."
A tömegközlekedésbe a világ sok országában beavatkozik az állam, vagy az ő feladata a működtetés vagy csak dotálja. Valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy a személygépkocsik vásárlásába már most is beleszólnak az államok, pl. Norvégiában pár év múlva már nem lehet hagyományos autókat eladni sem, .. hű micsoda szocializmus :-) . ...De ha netán követné a híreket, akkor tudná, hogy az EU összes országában be akarják ugyanezt vezetni, akár már 2030-tól. és igen az állam utalhat is autót, bár direktben, de pl. minden elektromos autó mellé adhat X millió forintot és ezzel tereli az emberek autóvásárlási szokásait a környezetkímélőbb irányba.
"4. Egy állami légitársaság, mondjuk lehetne a neve Malév!! "
Ez véletlenül egy jó ötlet, mert mint a Malév felszámolása óta kiderült, azok az országok tudnak gyorsabban fejlődni, akiknek saját légitársasága van. Mi, akiknek a légitársaságát a balliberálisok eladták, könyörgünk a lengyel, arab és német légitársaságoknak, hogy kössenek össze minket pl. Koreával, Kínával, stb.

alöksz róz 2019.06.22. 15:56:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: roppant okosak, de annyira h a valóság egyáltalán nem is zavarja őket a véleményük kialakításában, nem szeretnek fürdeni, szőrös a hónaljuk és valamelyik "szexuális kisebbség" tagjai.

2019.06.22. 15:57:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Egy ember van,akinek ebben az országban biztosan fizetett a soros.
Az pedig nem más,mint viki gazdád!"
Most akkor Soros jó ember vagy rossz?

BiG74 Bodri 2019.06.22. 15:58:16

@Tényelek:
A malévet ork úr visszavásárolta, hogy aztán jól megszüntesse.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 15:59:29

@Tényelek: Na most akkor soros jó ember vagy rossz?:))
És nem vagyok zsidó!XD

alöksz róz 2019.06.22. 16:01:12

@taga20: még coming out lesz belőle a végén

Világít a torony 2019.06.22. 16:02:06

@alöksz róz: " te persze nagyon okos vagy.
a liberálisok mind nagyon okosok."
Maradjunk ennyiben. Minek feszítenéd túl magad?

nemecsekerno_007 2019.06.22. 16:04:01

Segítünk a lengyeleknek, hogy aztán egy másik kérdésben meg ők álljanak ki mellettünk.
Kb. ennyi...

taga20 2019.06.22. 16:08:49

@alöksz róz: na mesélj! én má várom tőled a nagy bejelentést.

én veled vagyok:)))

2019.06.22. 16:11:29

@BiG74 Bodri: Hazudni csak pontosan szépen ...!
A Malévot Gyurcsány vásárolta vissza, mert az oroszok már nem akarták vállalni tovább a veszteséget /Évente 15-20 milliárd/.
A visszavásárlásnál minden létező törvényt megsértett a magyar állam, ezért az EB 100 milliárd forint büntetést rótt ki a Malévra, amit az éves rendszeres veszteség mellett képtelenség lett volna kifizetni, ezért a csődöt "választották", mint megoldást.
hu.wikipedia.org/wiki/Mal%C3%A9v

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 16:12:40

@Tényelek:
Köszi, én lusta voltam ilyen szépen kidolgozni a részleteket.
Tök egyszerű történet, hogy ezt miért nem csinálják mindenhol, az rejtély!!!

taga20 2019.06.22. 16:14:04

@nemecsekerno_007:

na befutott a legócskább fityeszjobbágy!

NEMECSEK ERNŐ FOROG A SÍRJÁBAN!

m54 2019.06.22. 16:14:39

@rdos:
Ezt ismered? Bodoky Tamás cikke:

"MagyarLeaks: Nem talált hibát az MTA a Miskolczi-féle klímaelméletben

Miskolczi Ferenc, a NASA egykori légkörfizikusa azt állítja, hogy nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést. Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban
...
A fizikus végzettségű Miskolczi Ferenc kalandos utat tett meg az amerikai űrhivatalig. Pályáját 1971-ben az Országos Meteorológiai Szolgálat Légkörfizikai Intézetében kezdte, és már itt kiváló eredményeket ért el az infravörös sugárzásátvitel területén. A modenai Európai Elméleti Fizikai Kutatóközpont munkatársaként a 80-as évek végén dolgozta ki a Hartcode elnevezésű modelljét, amely a világ egyik legjobbjának számít: benne van abban a néhány sugárzásátviteli modellben, amellyel az újonnan pályára állított műholdak sugárzásmérő berendezéseit tesztelik. Innen már egyenes út vezetett a NASA-hoz, ahol 2001 és 2006 között a Langley Research Center tudományos főmunkatársaként dolgozott.
...
Miskolczi Ferenc azonban a NASA-nál folytatott kutatásai során, empirikus adatokra támaszkodva arra az eredményre jutott, hogy a tudományos konszenzus jelentősen felülbecsüli az üvegházhatású gázok szerepét a bolygó felmelegedésében. Miskolczi elméletéből az következne, hogy tévúton jár a fősodratú klímakutatás, amire a világon évente több milliárd dollárt költenek. A klímakutatásra fordított csillagászati összegek sokszorosát mozgatják azokban az új iparágakban, amelyeket kizárólag a széndioxid-kibocsátás csökkentése és a karbonkvóta legitimál.
...
Zágoni márciusban azt nyilatkozta kutatásáról és jelentéséről a Magyar Narancsnak, hogy “számítási eredményeivel és az azokra épülő alapvető következtetéseivel szemben egyetlen értékelhető ellenvetést sem találtam. Miskolczi centrális állítását a kutatásom igazolta; egyúttal rendkívül súlyos hiányosságokat és hibákat sikerült kimutatni a ma érvényesnek tartott paradigmában. […] A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés”."
stb.

atlatszo.hu/2012/05/01/magyarleaks-nem-talalt-hibat-az-mta-a-miskolczi-fele-klimaelmeletben/

2019.06.22. 16:15:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Régebben párszor zsidóztam, de azt csak később tudtam meg, hogy az az volt, mert amikor az ominózus eset történt, azt mi csajozásnak hívtuk.

taga20 2019.06.22. 16:15:43

@Tényelek: ""4. Egy állami légitársaság, mondjuk lehetne a neve Malév!! "
Ez véletlenül egy jó ötlet, mert mint a Malév felszámolása óta kiderült, azok az országok tudnak gyorsabban fejlődni, akiknek saját légitársasága van. Mi, akiknek a légitársaságát a balliberálisok eladták, könyörgünk a lengyel, arab és német légitársaságoknak, hogy kössenek össze minket pl. Koreával, Kínával, stb."

EZ KOMOLY? me viccnek elég durva.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 16:17:13

@Tényelek: Persze ha a ballibek csinálják ezt akkor veszni hagyják a Nemzeti....!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 16:21:40

@taga20: Most mondanám,hogy ennél még a régi rasszista zsidó nemecsekernő is jobb volt.Talán igazam is lenne...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 16:25:32

@taga20: Ezt nem bírta kihagyni,amúgy tűrhető lett volna.

m54 2019.06.22. 16:30:53

.
"Azonban nehéz nem legalább enyhén megtévesztőnek nevezni, ha hozzávesszük a tényt, hogy a grafikon a Kis jégkorszak után 30 évvel kezdődik. Egy szinte töretlenül felfelé ívelő melegedést mutat be, de mihez képest? Egy olyan mérsékelt lehűléshez képest, ami egy évszázadokat átölelő természeti anomáliának minősül, ahol a telek kivételesen súlyosak voltak a holocén átlagához viszonyítva, amiben a földművelés és a túlélés súlyos nehézségekbe ütközött az előző időszakokhoz mérten. A Párizsi Egyezmény azt a hosszú távú célt tűzte ki maga elé, hogy 2 Celsius-fok alatt tartsa a globális melegedést az iparosodás előtti szinthez mérten, de lehetőleg maradjon 1,5 fok alatt. Azonban gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy a körülbelül 1760 és 1850 között lezajlott Ipari Forradalom és az azt megelőző évszázadok mind a Kis jégkorszakon belül zajlottak!

Ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi melegedés teljesen figyelmen kívül hagyható. Azonban talán kevésbé volna riasztó a laikus számára az állítás, miszerint “a 19 legmelegebb évből 18 mind 2001 óta történt”, ha tudná, hogy egy megfigyelő 1880-ben valószínűleg ugyanúgy mondhatta volna, „a 19 legmelegebb évből 18 mind” az elmúlt két-három évtizedben történt, ez mégsem adott volna okot a tömeges kihalástól és a Föld pusztulásától való félelemre."

d206501ssxmwto.cloudfront.net/wp-content/uploads/2019/04/3.3.png

2019.06.22. 16:34:37

Nem olvastam el a hülye blogger írását, esne pofára egy nagy rakás tehénszarba, viszont azt kell mondanom rögvest az elején, hogy a fideszbűnözők vezíre egy nagy büdös lótolvaj kancigány, aki pedig ezzel nem ért egyet, az rögtön leszophat (minden libsit).

midnightcoder2 2019.06.22. 16:36:09

@Tényelek: "pl. Norvégiában pár év múlva már nem lehet hagyományos autókat eladni sem, .. hű micsoda szocializmus"

Norvégia valóban az, és őszintén szólva eléggé csodálnám, ha még 30 év múlva is a mai formájában működne.

m54 2019.06.22. 16:36:12

"A valódi jégkorszak valójában a jelenkor. A felmelegedés és az elmúlt 12 000 év enyhe éghajlata csupán a jégkorszakon belüli, nem pedig az utáni enyhülés. És a bolygónk az elmúlt 500 millió év csupán 20%-át töltötte az eljegesedés jégkorszaki fázisában; valójában az ennél jelentősen melegebb melegház fázis (nem összetévesztendő az úgyszintén melegháznak nevezett apokaliptikus forgatókönyvvel) a bolygónk jellemző éghajlata, a jelen kor, annak permanens jégtakarójával pedig csupán ritka anomália."

A Föld hőmérséklete az elmúlt 500 millió évben:
d206501ssxmwto.cloudfront.net/wp-content/uploads/2019/04/3.5.png

2019.06.22. 16:36:34

Nem olvastam az eddigi kommenteket sem, de előre tudom bocsájtani, hogy az összes itt kommentelő orbánista véglény anyja egy büdös kurva.

taga20 2019.06.22. 16:37:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

elég megengedő vagy a fityeszorkokkal szemben. téged a szíved fog a sírba vinni:)))

ja jut eszembe. zenét bírod haver?

coub.com/view/21bie

2019.06.22. 16:38:32

@midnightcoder2: Leszophatod a bloggert, meg ő is téged, te nyomorék fideszes hazaáruló tolvaj.

2019.06.22. 16:40:50

Most itt azok a fideszes tolvajok kommentelnek, akik a kocsisoron szopják a libsiket. A blogger egy hülye fideszes csicska, a zsindex pedig megérett a megszűntetésre.

2019.06.22. 16:43:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Na további jó mulatást!"

Ok, anyádat szájba verheted, fideszbolsi. Én már túl vagyo rajta.

elvis56 2019.06.22. 16:44:15

Mit várhatunk egy fecsuti mélynövésü GÖRÉNYTÖL?

taga20 2019.06.22. 16:49:14

@Tarlós elvtárs patkányos városa: mi van ember, túl ittad magad?

vagy mi az anyád van veled?

kerszi 2019.06.22. 17:18:34

@midnightcoder2:" És ha anno a szocik nem viszik csődbe a szocializmust, és nem lopják szét ami utána maradt"

Igazad van, például mint a tisztikaszinót.

2019.06.22. 17:18:34

@taga20: A hajótragédiával kapcsolatban derült ki, hogy Koreából nem lehet Magyarországra jutni csak a "Déli-sarkon" keresztül, a LOT vállalta, hogy marketing fogásként bedob egy közvetlen céljáratot ingyen, .. azóta már a szerződést készítik, hogy a magyar állam fizet azért, hogy legyen menetrendszerinti járat a világ 11. legerősebb gazdaságával rendelkező országgal.
Igen komoly, nem véletlen, hogy a lengyel /cseh/ gazdasági növekedés jóval magasabb, mint a magyar.

2019.06.22. 17:21:05

@alöksz róz: Agyon olyat verni nem lehet akinek ,csak telek van a helyén!

2019.06.22. 17:21:36

@midnightcoder2: "Norvégia valóban az, és őszintén szólva eléggé csodálnám, ha még 30 év múlva is a mai formájában működne. "
A kettő nem zárja ki egymást. Norvégia lesz Európa első Iszlám kalifátusa, ... ráadásul ott is az olaj eladásához kell csak érteni.

taga20 2019.06.22. 17:22:33

@Tényelek: "Ez véletlenül egy jó ötlet, mert mint a Malév felszámolása óta kiderült, azok az országok tudnak gyorsabban fejlődni, akiknek saját légitársasága van."

mégegyszer kérdezem fityeszdroid! ez most komoly, vagy vicc?

2019.06.22. 17:33:35

@taga20: Most erre mit írjak :-) ?
Utolsó mondat első két szava, .. ha elolvasta volna!
A droidozást meg el kellene hagyni már, mert vége a választásnak, .. térjünk vissza rá ősszel, meg majd 2022-ben, addig meg meg kellene próbálni értelmesen vitázni, .. az nem gond ha nem értünk egyet, .. ha egyetértenénk nem is tudnánk vitázni!

taga20 2019.06.22. 17:35:46

@Tarlós elvtárs patkányos városa:

keversz anyáddal retek. melyik részét nem érted a kérdésemnek?

taga20 2019.06.22. 17:39:50

@Tényelek: természetesen szar lenne, ha mindenben egyet értenénk. de ha fullba tolod a hazugságokat, az azé gáz.

u.i.: fityeszretek a magázást mellőzd, me csak röhögök rajtad. aki a fityeszmaffiára szavaz, az ne morikálja már itt magát, me az én pofám ég miattad!

egyébként, jól nyomod, csak nyomott vagy:))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.22. 17:40:27

lipcsiknek annyi
már egymásban is fidesss t látnak
mongyuk 10 évnyi méjtorkolás után kicsit érthető

2019.06.22. 17:55:18

@taga20: "fullba tolod a hazugságokat, az azé gáz."
Azt hívnák vitának, ha azt írta volna, hogy ez és ez nem igaz, azért mert, .. de ez így csak tömény minősítés, amit csak az alkalmaz, akinek nincs érve.
"a magázást mellőzd .."
Magyarországon ez az elfogadott érintkezési forma, ezért használom. Ezt már több liberális felfogású ember kifogásolta, sőt, .. én meg azon szoktam röhögni, hogy ugyanazok, akik ezen felháborodnak, ha egy 210 centis fehér fickó 140 centis vietnámi nőnek képzeli magát, azt természetesnek veszik :-) .
Nem vagyunk egyformák!

BiG74 Bodri 2019.06.22. 18:03:46

@Tényelek:
"Egy, a 2010-es Orbán-kormány idején államilag megrendelt elemzés lényegében életképtelennek találta a Malévet: működése tarthatatlan, nincs esély rá, hogy 2012-re nullszaldós legyen."
" 2011 nyarán az Európai Bizottság hivatalos javaslattal élt a magyar kormánynál, hogy szerkezetátalakítási program bemutatása után a kifogásolt állami támogatást is elfogadhatónak tartják. Ennek elmaradása esetén, azaz a vállalat fenntarthatóságának elérése nélkül a támogatást a Malévnak vissza kell fizetnie. A kormány azonban nem tett érdemi lépéseket a Bizottság elvárásainak teljesítése érdekében.[20]"
"2012 januárjában a Bizottság jogellenesnek minősítette mind a visszavásárlást, mind számos egyéb támogatást és tranzakciót 2007 és 2010 között; összesen mintegy 100 milliárd forintnyi állami támogatás visszatérítésére kötelezte a Malévot, és megtiltotta a magyar államnak a további támogatást.[21][22][23][24]"
Ha már viki.
De igazad van a gyurcsány- bajnai kezdte a malévval kapcsolatos tárgyalásokat, aminek az eredményeként visszakerült a légitársaság tulajdonjogának 95%-a a magyar államhoz.

taga20 2019.06.22. 18:05:32

@Tényelek: "Magyarországon ez az elfogadott érintkezési forma, ezért használom. "

az internet világában nem. ja és, apám 77 éves és mindenkivel tegeződik, és nincs fenn a zinterneten.

egyébként, ha 140centis vagy, ha 210 vagy kurvára nem érdekel. csak a kibaszott morikálásod zavar.

tényleg nem vagyunk egyformák, hála istennek:)

Blogolo Blogi 2019.06.22. 18:15:46

@midnightcoder2: "A tömegközlekedés sehol nem működik jól, és soha nem is fog"
Mert csak.

"De a legjobb példa erre a harisnyanadrág. Az első verziók még évekig húzták."
Lehet nagyon megerosodott a labszorod. Nyirjad gyakrabban a labszorod.

"Másrészt, elég naiv dolog elhinni, hogy itt Pesten, ahol a Pet palackok 100%-a tárolóba kerül, ez különösebben befolyásolja a tengerbe kerülő műanyag mennyiségét."
PET Kupa. 35.000db-ot szedtek ossze par nap alatt. Tisza->Duna->Fekete tenger (A fovaros mas)

"zöldek igazából kommunisták csak picit más jelmezben."
... es a sok bullshit vegen meg ledobod az atomot.

Szep teljesitmeny szombat delutanra, meddig gyurtal ra?

2019.06.22. 18:17:51

@taga20: "az internet világában nem"
Az internet arra való, hogy információt osszanak meg rajta és kapcsolatot teremtsen az emberek között.
Közösségi szempontból ugyanolyan tér, mint a társalgó vagy a színház aulája, hivatal, stb., ennélfogva ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá az interakciók csomagolása szempontjából is, tehát csak akkor tegeződünk, ha abban mindkét fél megállapodott.
"egyébként, ha 140centis vagy, ha 210 vagy kurvára nem érdekel. csak a kibaszott morikálásod zavar." Na ezt írtam fentebb, .. bár ennél több csavar volt benne ... :-) .

MACISAJT 2019.06.22. 18:18:47

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Szakadjál nyugodtan barátom, visszanyalt a fagyi:
index.hu/belfold/2019/06/22/sztaki_ripost_szoba_kejbarlang_mta/

"Az Indexnek a SZTAKI több egykori munkatársa megerősítette, ilyen szoba egykor valóban létezett"

"meglepő, hogy korábban valóban létezhetett ilyen szoba egy kutatóintézet felső szintjén, ennyire különös berendezéssel: szívalakú ággyal és sarokkáddal"

Ezen én is jót röhögtem.Megjelent ugyebár a Riposton egy cikkecske.Meg egy pár másodperces video.
Erre az Indexen is, sixx és tsai nekistek hogy ez göbbels, meg így meg úgy, nem létezik .

Délutánra az össze ballibák médiumai lehozzák a magyarázkodást.

Idézem:

"Rákérdeztünk a dologra az MTA-nál, ahonnan azonban a SZTAKI-hoz irányítottak minket. Itt kérdésünkre elismerték, ilyen szobát valóban épített még évtizedekkel ezelőtt az intézet egy korábbi vezetője, de akkor sem "kéjbarlangnak" használták "

HANEM MINEK HASZNÁLTÁK BAZMEG? Ezt UGYE már nem jutott eszetekbe megkérdezni?????
Kell még egy kis idő míg kitalálják hogy mire is volt jó az a helység...

Muhaha

taga20 2019.06.22. 18:26:30

@Tényelek: "mint a társalgó vagy a színház aulája"

ha lehetek indiszkrét és tegező, akkor azt szeretném megtudni, hogy mikor voltál utoljára színházban és mi láttál!

u.i.: még hazudhatsz is, az se zavar:)

apro_marosan_petergabor 2019.06.22. 18:52:43

Szokásos ballib hazudozás.
A tényekhez viszont hozzá tartozik, a német elhibázott energia politika miatt (agyatlan zöld nyomás) sorban zárják be az atmerőműveket No-ban, helyére fosszilis erőműveket állítanak. Sok CO2 kibocsátással...
A FIDESZ-KDNP következetesen építi a PAKS2-t (a libero ellenszél ellenére), azaz atomerőművet, melynek nincsen CO2 kibocsátása. Emellet támogatja a naperőmű építéseket. Ez utóbbiaknak alaperőművek nélkül (ilyen PAKS és egy két fosszilis erőmű) nincsen értelme Mo-on.
Értelmesebb emberek tudják a világon - nincsen megújuló (szél + nap) stabil alaperőművek - ATOMERŐMŰ nélkül, lévén a megujulók igen alacsony (~ 15%) valós rendelkezésre állása miatt.
Akik ezt nem fogják fel, az egészből nem értenek semmit. Nem csoda, a liberók többsége szerencsétlen politológus vagy más bölcsész, halvány fingjuk sincs az energia termelésről, villamos energa rendszerekről (sem), azaz a többi libero baromság.

2019.06.22. 18:53:35

@R.V.J.: Amit leírsz, azt kommunizmusnak (sztálinizmusnak) hívják, és elvileg vagy 70 évig létezett...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 19:11:42

@Nyírjeslakó:
Valamit keversz, mert ez a legmodernebb környezettudatos fenntarható gazdasági teóriák egyike!!! Nem tudok róla, hogy ezt kipróbálták volna eddig. Talán ha sikerül egy forradalmat kirobbantani, utána bevezethetjük!!!

2019.06.22. 19:19:25

@R.V.J.: Nincs itt kavarás. Te lehetsz nagyon fiatal... 1.) Én - sajnos - éltem a Rákosi korszakban 2.) Tanították, hogy mi a kommunista tervgazdaság.

Amit leírtál, az vegytiszta kommunizmus. Ha a vegytiszta kommunista tervgazdaság tételei azonosak a "legmodernebb környezettudatos fenntarható gazdasági teóriák egyiké"-vel, akkor Isten segíts, mert a kígyó a farkába harapott, és visszatért a vegytiszta kommunizmus.

siriq111 2019.06.22. 19:28:03

@midnightcoder2: Ez csak duma. Ahogy emlitettem, a foldet ez nem erdekli. Legyen -500 vagy +500 celsius fok. Magasan leszarja. Ugya ugy fog forogni tovabb.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 19:45:54

@Nyírjeslakó:
Biztos hogy nem. Tudom mi a sztálinizmus, személyi kultusz meg minden.

Amiről beszélek az az, hogy minden megújuló energiáról megy és autómatizált a termelés, ami ellát mindenkit. Nincs magántulajdon, mert mindenki használhatja a közöset!!!
Fantasztikus és csak a revolúciót kell végrehajtani, hogy a gazdaságot át lehessen alakítani, államosítás stb.

www.thevenusproject.com

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.06.22. 19:53:30

a kamatot tiltsátok be faszcibálók...
jaaa ha ez elhangzana a gazdátok sirva menekulne tel avivba rakétáért..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.22. 19:55:29

@Tényelek: "csak akkor tegeződünk, ha abban mindkét fél megállapodott."

Ez fasság. Céges és hivatalos e-mail-ben magázódunk, mindenhol máshol tegeződünk. Ha majd jobban megismered az internetet, te is látni fogod.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.06.22. 19:55:44

Nini itt a tanga, a filctoll meg a többi elmebeteg!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.22. 20:01:58

@apro_marosan_petergabor: "A FIDESZ-KDNP következetesen építi a PAKS2-t "

Persze. A világ legdrágább atomerőművét építik, ezért is nem volt versenyeztetés. Ebből tudják a legtöbbet ellopni.

"támogatja a naperőmű építéseket. Ez utóbbiaknak alaperőművek nélkül (ilyen PAKS és egy két fosszilis erőmű) nincsen értelme Mo-on."

Az alaperőmű és a megújuló egyaránt nehezen szabályozható. Egymás ellen dolgoznak. Látszik, hogy az egészből nem értesz semmit. Szerencsétlen politológus, vagy más bölcsész lehetsz, halvány fingod sincs az energia termelésről, villamos energia rendszerekről (sem).

2019.06.22. 20:04:19

@Nyírjeslakó: Hívhatnánk közösségcentrikus társadalomnak is, aminek semmi köze a kommunizmushoz!
Azt még értem, hogy a világ dollár milliárdosainak tetszik a mostani rendszer, amiben csak és kizárólag az ő érdekeik érvényesülnek, de szerintem ön nem közülük való, akkor viszont miért küzd az ő még jóbblétükért?
Nagyon sok közgazdasági, politikatudományi elmélet létezik, amelyben a közösség áll a középpontban, ellentétben a mostani elitcentrikussággal.
Javasolnék egy nyomvonalat, amin el lehet indulni és hátha ötletet is kap, hogy tovább keresgéljen a témában!
hu.wikipedia.org/wiki/Elinor_Ostrom

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.22. 20:04:32

@MACISAJT: "Világszerte több mint 500 atomerőmű működik, és gőzerővel építik az újakat is."

Az atomerőmű építés Európában is, és világszerte is csökkenő tendenciát mutat 2005 óta. A megújulók egyre látványosan törnek előre.

élveteg 2019.06.22. 20:07:17

Ott kellene kezdeni hogy amit helyben meg lehet termelni azt nem hurcolásszunk ide oda mérhetetlen üzemanyagot elégetve a szállítással Létezik -e annál egyszerűbb logikusabb olcsóbb és környezetkímélőbb valami mint hogy magyarföldön ( de írhatnák németet dánt lengyelt vagy bármit megtermeli a magyar a krumplit a tojást a tejet a zöldséget stb stb itt feldolgozzák aztán a magyar ember megeszi Na persze ezt nem forszírozzák nem is lesz belőle semmi mert hatalmas multihállózatok érdekeit sérti Helyette az irgalmatlan marhaságokat nyomnak szívószálak betiltásáról sztárolnak valami svéd leányt csak azért hogy ne a lényegről kelljen beszélni

2019.06.22. 20:07:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Céges és hivatalos e-mail-ben magázódunk, mindenhol máshol tegeződünk."
Azt azért nem javasolnám, hogy műtét előtt beszóljon a főorvosnak, hogy csak ügyesen komám, mert ... , de szerintem az is bunkóság, ha valaki letegezi a barátnője kilencven éves dédijét, mert ő így szokta ...!

2019.06.22. 20:10:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az atomerőmű építés Európában is, és világszerte is csökkenő tendenciát mutat 2005 óta. A megújulók egyre látványosan törnek előre. " Ez így igaz, azonban minden egyes országban kell annyi atomerőművi kapacitás, amivel ki lehet egyensúlyozni az szél és naperőművek ingadozó teljesítményét, ez Magyarország esetében egy erőművet jelent, ami még több évtizedig működőképes.

2019.06.22. 20:15:58

@Nyírjeslakó: "Nincs magántulajdon, mert mindenki használhatja a közöset!!!"
Na ez már valóban kommunizmus, amit kolléga vizionál!

Blogolo Blogi 2019.06.22. 20:19:36

@apro_marosan_petergabor: "Emellet támogatja a naperőmű építéseket. Ez utóbbiaknak alaperőművek nélkül (ilyen PAKS és egy két fosszilis erőmű) nincsen értelme Mo-on."

Ujra egy kinzoan fajo baromsagot sikerult leirnod Draga Baratom!

Blogolo Blogi 2019.06.22. 20:22:58

@Tényelek: "kell annyi atomerőművi kapacitás, amivel ki lehet egyensúlyozni az szél és naperőművek ingadozó teljesítményét"

Az atomeromu sajna epp nem jo erre, valoszinuleg valami fideszgyoker irhatta a wiki aktualis bejegyzeset a temarol.

2019.06.22. 20:26:05

@R.V.J.: "Vagy csak te nem vagy képben a korszellemmel!!!"
Ahhoz, hogy ne legyen magántulajdon, ahhoz minden ember magántulajdonát el kell venni /Önként biztosan nem fogják átadni senkinek sem a házukat, kocsijukat, stb., ez történt a kommunisták rémuralma alatt is.
Szóval, ha hozzám beállít a korszellem, akkor úgy vágom fejbe a fejszével, hogy biztosan kiesik belőle a kollektivizálás ötlete.

2019.06.22. 20:31:33

@Blogolo Blogi: Éppen, hogy igen, alkalmas.
De, ha wiki nem jó, egy liberális honlap megteszi?
24.hu/tudomany/2019/06/13/csernobil-paksi-atomeromu-biztonsag-atomenergia-sugarzas/

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 20:38:44

@Tényelek:
Nem kell elvenni, mert magadtól fogod feladni. Ugyanis az új és jobb dolog az ellenszolgáltatás nélkül fog a rendelkezésedre állni!!!!

youtu.be/PIMy0QBSQWo

Bár ha engem kérdezel, akkor inkább
VIVA LA REVOLUCIÓN!!!
Indítsuk szamuely páncélvonatát!!!

korxi 2019.06.22. 20:51:27

Én libero vagyok és az atomenergia egyértelmű híve. Bár ez nem is jó szó, hiszen itt nem hitbéli kérdésről van szó.
A tudomány és technika mai állásánál még a mainál visszafogottabb (nemhogy stagnáló) energiaigényt sem lehetne kielégíteni megújulóval.
De ez a poszt pont nem erről szól.
A fosszilis energiatermelést jelenleg és középtávon atomenergiával kell kiváltani, ami egy környezetbarát energia. Persze ésszel kell használni, de igenis lehet ésszel használni.
Viszont ki kell váltani a fosszilist, mégpedig azonnal. Legkésőbb a következő emberöltőn belül, mert különben megdöglünk. (És nem, nem az unokáink unokái döglenek meg, hanem már mi, illetve a szerencsésebb agyhalottaknak csak a gyerekei.)
És ezzel megy szembe Orbán mindenekfeletti és csillapíthatatlan hatalom- és vagyonéhsége, a strómanján keresztül tulajdonolt Mátrai Erőművével együtt.

torró 2019.06.22. 20:53:12

A klíma változás oka Orbán! Hogy hülyék kommentelnek, Orbán az oka! Hogy nem tudsz dugni, mert itt esz a fene, annak is Orbán az oka. Azt nem olvasta senki, hogy a Fukusima-i baleset után 2 fokot dőlt a föld tengelye. Hogy karácsony előtt az északi sark középpontja elhúzódott szibéria irányába és kalibrálni kellett a műholdakat és korigálni a GPS jeleket. És mit nyilatkoztak ennek kapcsán a tudósok? De szerintem ennek is Orbán az oka. A föld történetében számtalan klíma változás volt, amikor vmég ember sem volt a láthatáron. Orbán meg pláne. Láttatok már tengerjáró motort? Házad nincs akkora! Tudjátok mit küld az a levegőbe? Szóval teljesen mindegy, hogy Orbán aláír egy darab papírt amikora nagy kibocsájtók leszarják az egyezményt amit ők viszont aláírnak. Nonszensz az egész. Ha aláírja akkor sem változik új csettintésre semmi. Orbán egy porszem ebben a történetben. DE nektek kapóra jön, hogy valamiért azért csak basztassuk.DDDD

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 20:56:49

@Blogolo Blogi: És ha gyorsan beüzemelhető gázturbinás erőművel egyensúlyozod ki az ingadozó termelést, akkor a fenntarthatósággal meg a CO2-lábnyommal mi lesz?

Nem lenne akkor már jobb a karbonsemleges atomerőmű, ami folyamatosan ugyanazt a teljesítményt tudja hozni?

Csak kérdem!

taga20 2019.06.22. 20:58:48

@torró: valld be retek. te minden este kivered a csútira gondolva:)

most még meggyónhatod a bűnödet!:)))

korxi 2019.06.22. 20:59:52

@torró: "Azt nem olvasta senki, hogy a Fukusima-i baleset után 2 fokot dőlt a föld tengelye. "
Nem csoda hogy ennyi ésszel orbánista vagy. Ő az ilyenekből él.

2019.06.22. 21:07:35

@R.V.J.: A közösségi szemlélet a normális emberek fejében csak azokon a területeken jelenik meg, ami valóban csak együtt valósítható meg. A piacgazdaság közösségi szemléletű szabályzását jelenti. Kezdésnek elég lenne, ha a házak, épületek, fejszék, stb. valóban tartós fogyasztási cikkek lennének, .. meg mondjuk a páncélvonat sem menne tönkre öt év alatt :-) .

2019.06.22. 21:12:03

@torró: Hogy tényszerűen mennyire nincs jelentősége annak, hogy mi itt mennyire szennyezzük a környezetet Magyarországon;
hvg.hu/cegauto/20190613_nehany_luxushajo_szennyezobb_mint_europa_osszes_autoja

torró 2019.06.22. 21:13:23

@korxi:
Mondom hogy nem tájékozódtok csak ugattok bele a nagyvilágba! Nem Orbán mondta baszod! Mivel nem vagy erre kíváncsi, nem keresek linket mert ezek szerint úgysem értenéd.
@taga20:
Te meg pláne ! Ennyire terjed az agyad működése, amiket ideböfögsz. Egy értelmes kontrád nincs az anyázáson kívül. A korlátoltságod fényévekre van a tudományos értekezésekről. Vagyis nincs értelme veled bötüt váltani. Te fityesztrollozol, holott te vagy az igazi elmebeteg troll!
De most kilépek mert késő van.

Blogolo Blogi 2019.06.22. 21:16:39

@Szergej Szergejevics Szergejev: "gázturbinás erőművel egyensúlyozod ki az ingadozó termelést"

Igen, ez a jo megfejtes.

A tobbivel kapcsolatban passzolok.

taga20 2019.06.22. 21:19:32

@torró: cukrostejet tessék meginni torobá, me jönnek a démonok!

apám, te hús-vér ember vagy? ne bassz!:)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.06.22. 21:26:10

@torró: " Azt nem olvasta senki, hogy a Fukusima-i baleset után 2 fokot dőlt a föld tengelye. " - Te olyan hülye vagy, hogy az elképesztő.

index.hu/tudomany/2011/03/13/elmozdult_a_fold_tengelye/

"Olasz geofizikusok első becsése szerint a Japánra lecsapó 8,8-as erejű földrengés 25 centiméterrel mozdította el a Föld forgástengelyét. " - Na fuss neki ez hány fok!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 21:29:38

@Tényelek:
Szerintem is ez a jövő itt a földön, ha sikerül megmenteni!!! Nagyon tetszik a koncepció!!!
Sajnos előtte sok olyan latorállammal és kormánnyal le kell számolni, mint putyinia, fidesz meg a gonosz tengelye Irán!!!!

2019.06.22. 21:36:39

@R.V.J.: "Sajnos előtte sok olyan latorállammal és kormánnyal le kell számolni, mint putyinia, fidesz meg a gonosz tengelye Irán!!!!"
Remélem nem ezen fog múlni, mert akkor sohasem lesz közösségi társadalom a Földön, mert az USA fennállása óta mindössze 27 olyan év volt összesen, amikor nem kellett a listán is szereplőkhöz hasonló "lator államok" ellen küzdeni!
De legalább Líbiában, Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Csádban, Szomáliában /Hogy csak a legutóbbi megbuktatott latrokat szemlézzük!/ már sikerült elfogadtatni a liberális demokráciát, azóta dübörög a gazdaságuk és nagy a jólét!

Blogolo Blogi 2019.06.22. 21:38:13

@Tényelek: "Éppen, hogy igen, alkalmas.
De, ha wiki nem jó, egy liberális honlap megteszi?
24.hu/tudomany/2019/06/13/csernobil-paksi-atomeromu-biztonsag-atomenergia-sugarzas/

Elolvastam a linkelt cikket, ami nem rossz, azonban sem utalas, de meg csak egy arva betu sincs benne az altalad leirt faszsaggal kapcsolatban.

2019.06.22. 21:44:44

@Blogolo Blogi: Őszintén szólva azt feltételeztem, hogy annál a résznél esetleg leesik, hogy miért raktam be, ahol azt tárgyalják, hogy ez nem olyan, mint a csernobili, mert ezt bármikor le lehet állítani, újra lehet indítani és kizárt, hogy netán a hűtés hiánya problémát okoz, azon kívül, hogy akkor leállítják! Ennél alkalmasabb eszköz nem igazán létezik a mai energia termelésben az ingadozás kiegyenlítésére, erre a megállapításra jutottak a finnek is.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 21:49:14

@Tényelek:
Nézz inkább arra a térképre ami az ásványkincseket mutatja ezekben a terrorfészkekben és akkor megérted miért kell az USA-nak (és remélhetőleg az EU utódállamának az USE-nek) atyai védő kezet emelni e területek felé!!!
Hogy lesz ebből környezetvédelem, ha ezek elkezdik fűnek-fának árulni az olajat, lithiumot, uránt stb.????

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.22. 22:00:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
" 444.hu/2019/06/21/es-jon-aminek-jonnie-kell-kejbarlangot-sejt-a-ripost-az-egyik-mta-kutatointezetben

"»professzorok bonyolítanak alkalmi szexuális együttléteket az MTA Sztaki-ban berendezett „kéjbarlangban”.«

fideSSfasszopók, ti minden baromságot elhisztek, szakadok. :))"

Szép nagy öngól volt ez is lippsikém.

Még az Akadémiai Dolgozók Fóruma is elítélte a kéjbarlangot:
"Az Akadémiai Dolgozók Fóruma értetlenül áll az MTA SZTAKI-ban létesített rekreációs szoba ügye előtt, írja a Facebook-oldalán az Akadémiai Dolgozók Fóruma.

Az érdekvédelmi szervezet szerint elfogadhatatlan az ilyen öncélú pénzköltés"

Szerintünk is elfogadhatatlan, ezért kell az MTA irányítása alól kivonni a kutatóhálózatot, és ezért kell a finanszírozást a valós, társadalmilag értékelhető teljesítménytől függővé tenni a finanszírozás mértékét!"
index.hu/belfold/2019/06/22/az_akademiai_dolgozok_foruma_szerint_elfogadhatatlan_a_szivagyas_szoba_amig_a_kutatok_atlagbere_netto_190_ezer_forint/
index.hu/24ora/?cimke=k%C3%A9jbarlang

Blogolo Blogi 2019.06.22. 22:03:57

@Tényelek: "Ennél alkalmasabb eszköz nem igazán létezik a mai energia termelésben az ingadozás kiegyenlítésére, erre a megállapításra jutottak a finnek is."

Mikor az EP valasztas elott meg a migranstemat nyomtad es 750.000.000 notlen muszlim ferfirol hadovaltal, akik mind Europaba akarnak jonni, mar megfogadtam egyszer, hogy nem reagalok a hulyesegeidre, de nezni is fajdalmas, ahogy 100%-os meggyozodessel nyomatod a 100%-os loszart.

2019.06.22. 22:06:16

@korxi: "A fosszilis energiatermelést jelenleg és középtávon atomenergiával kell kiváltani, ami egy környezetbarát energia. "

Ahogy nézzük, bár inkább úgy fogalmaznék, hogy mindent összevetve az atomenergia jelenleg a legjobb választás, a működése idején környezetbarát, aztán hogy mi lesz a kiszolgált fűtőanyaggal, és hová fogják tenni, és milyen káros hatásai lesznek, az ugye megint más lapra tartozik....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.22. 22:06:26

@Szergej Szergejevics Szergejev: ne salynáld szegény mtatól a kélybarlangot
rettenetes munkályuk van, most épp sztalin összes műveinek betűit számolják és viszonyítlyák a kabbala és a tora tanításaihoz

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.06.22. 23:02:25

Szigorú nemzetközi összevetésben is igen büdös a zacsim.

2019.06.22. 23:10:12

@Blogolo Blogi: 750 millió muszlim férfinak valóban nincs felesége, mert hát nincs hozzá elég nő a többnejűség miatt, de azt nem állítottam, hogy mint ide akarna jönni. Az ENSZ menekültügyi Főbiztossága szerint ebből mindössze 500 millió akar majd Európába jönni az elkövetkező évtizedekben, az meg ugye nem tétel, simán etetjük őket és védekezni is tudunk ellenünk a priden edzett alakulatainkkal. Sőt azt is írtam, hogy Nigéria lakossága 2050-re több lesz, mint 500 millió, a héten kiadott ENSZ előrejelzés szerint abban már biztosan tévedtem, mert 733 millió főre várják az akkori létszámukat, mert egyre jobban belehúznak ....
Ismeri a viccet, amikor a fickó hallgatja a rádión a híreket az autópályán száguldva, hogy Vigyázzanak mert egy őrült szembe megy a forgalommal az autópályán! Mire a fickó rácsap a kormányra és azt, mondja; Mi az, hogy egy, az összes!

2019.06.22. 23:12:18

@R.V.J.: Azt én kizártnak tartom, hogy egy olyan ország, ahol a szabadság-liberalizmus van hatalmon, bárkinek is rosszat akarjon, főként, hogy kiraboljon másokat :-) !

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.22. 23:36:20

@Tényelek:
Kirabolni csak azt lehet, akinek van valamije.
Ezeknek a terrorállamoknak nincs semmije, csak éppen most ott terülnek el ahol a FÖLD fontos ásványkincsei vannak!! Ezeket meg kell védeni, hogy nehogy rossz kezekbe kerüljenek.
A Momentum hatalomra kerülése után azonnal felajánlja az ország legfejlettebb katonai egységeit ezen mentőmissziókhoz!!!
Ahová a Leopárd2 lánctalpa elér Iránban, már fúrjuk is a tesztkutakat!!! Az IMF majd lepapírozza a financiális részét a dolognak, mint irakban, meg líbiában.

nemzeti csótány írtó 2019.06.22. 23:36:21

A FIDESZNYIK buta népség mikor fogja már megtanulni? Cigánnyal soha ne köss üzletet! Mert át fog baszni!!!

2019.06.23. 00:09:10

@R.V.J.: Ja így már teljesen más a dolog, azt hittem, hogy kirabolják őket, de ha pont megvédik, akkor annak örülni kell!

2019.06.23. 00:15:39

Visszatérve a környezetvédelemre, a liberális gondolkodás komoly hangsúlyt fektet a környezet és az állatok védelmébe, ha kell az embereket is beáldozzák az elv betartásáért.
24.hu/elet-stilus/2019/06/22/siraly-tusz-idos-nyugdijas-hazaspar-anglia/
A cikk vége a lényeg, A hatóság tehetetlen :-) , mint a migránsokkal szemben is :-)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.23. 03:43:02

@R.V.J.: elkéstetek liberósok
a Viktor rendbe teszi a tudományt és megcsinálják a fúziós erőművet
abból a végtelen energiből csak a barátaink kapnak ti meg nem

venszivar 2019.06.23. 03:57:13

'hogy egyesek miket írnak a nadságos csuti cigányról......! a múzeumok látogatása után, nincs kedvem az O1Gvel foglalkozni.

Pipas 2019.06.23. 05:51:04

"Az éghajlat változására rámutat például
a brutális nyáreleji kánikula,
az özönvízszerű és folyamatos májusi esőzés
vagy a tavaly télen Magyarországot is heteken át sújtó sarkvidéki hideg."

A szerző nem tudja mi a különbség az éghajlat és az időjárás között és erről írt egy cikket. Világos, de miért? Miért ír valaki cikket azzal, hogy "nézd, nézd milyen ostoba vagyok, elemi ismereteim sincsenek erről sem"?

chrisred 2019.06.23. 06:09:17

@Pipas: A különbség szó helyett inkább azt kellett volna írnod, hogy kapcsolat, és máris lenne értelme a mondatnak.

Gyorgy007 2019.06.23. 06:46:52

Az agyoniskolázott ellenzéki újságíró nem tud Európában egy füstölő kéményt fényképezni, ezért a Heller–Forgó-féle hűtőtornyot fényképezi amiből vízgőz párolog...

És ezt a célcsoport benyeli emésztetlenül.

Gyorgy007 2019.06.23. 06:50:11

@nemzeti csótány írtó: Nekem eddig pozitív csalódás ezért szavaztam rájuk az EP választáson és az önkormányzatin is Tarlósra tervezek.

Akarsz mesélni a saját nyomorodról amiért a fideszt okolod?

Kivancsi 2019.06.23. 07:23:06

"Egyértelműen nem közérdek például a nemlétező bevándorlás és betelepítési tervek elleni közdelem"

ennyi pont elég is volt..... nemlétező....... álprobléma....... agica seggébol kibujkálo bloggerek! köszönjük :)

masik...
otthon fotelbol ugatni hogy minek a sportcsarnok es stadion fejlesztés? hát igen minek is? inkabb azt is el kellene lopnia a kancigany es bandajának...... a gyerekek meg uljenek otthon a fotel melett nehogy lemenjenek sportolni.....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.23. 07:47:01

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Akkorra mi má' rég kivettük a vízbü a zoxigent meg a zenergiját, mire a zorbán talál valami tudóst aki elfogaggya a forintyát!!!

morph on deer 2019.06.23. 07:51:24

@Tényelek:
“...több lesz, mint 500 millió, a héten kiadott ENSZ előrejelzés szerint abban már biztosan tévedtem, mert 733 millió főre várják az akkori létszámukat....”

Miért, szerinted a 733 millió nem TÖBB, mint az 500 millió?
Tehát akkor miben is tévedtél, okoska?

(“Szűzmáriám!” - mondaná a Gejza..!)

morph on deer 2019.06.23. 08:03:24

@Tényelek:
“...azt hittem, hogy kirabolják őket, de ha pont megvédik, akkor annak örülni kell!”

Ez azért van így, mert soha nem figyelsz.
Mert ha hallgattál volna Selmeczy Gabriellára amikor azt mondta, hogy megvédik a nyugdíjakat, akkor most nem lenne ilyen problébád!

Tehát meghallod a szót, hogy valaki megvéd valamit, akkor azonnal eohanj és helyezd biztonságba az értékeidet, mert most már (remélem) tudod, hogy mi következik!
De ha egy fideszestől, különösen egy vezetőtől hallod, hogy “megvéd”, akkor akár már el se indulj, hiszen garantáltan elkéstél: már minddned az övé, mert ő a javadat akarja...!
Sőt: a javaidat!
És viszi is, ne aggódj...

apro_marosan_petergabor 2019.06.23. 08:07:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Sikerült eljutnod ezzel a "válaszoddal" az óvodás nyelvelés szintjére...:(
(érdemi hozzászólás nélkül, ami persze megszokott nálatok)

apro_marosan_petergabor 2019.06.23. 08:09:40

@Blogolo Blogi:
Bár nem vagyok a barátod, de miért is...?
(ha ezt kicsit kifejtenéd érdemben....)
Tényleg ennyire nem értetek az energiaiparhoz, de akkor miért szóltok hozzá...?

morph on deer 2019.06.23. 08:17:05

@Kivancsi:
“... a gyerekek meg uljenek otthon a fotel melett nehogy lemenjenek sportolni.....”

Már ne haragudj, de melyik stadionban láttál te gyerekeket sportolni?
Főleg úgy, hogy otthonülés helyett csak úgy lementek mozogni kicsit, mert az egészséges!
A lábát nemteheti be ezekre a helyekre “csak úgy” se gyerek, se felnőtt!

Még Felcsútra is csak díszletnek hordják őket, mint nézőt, hogy legalább messziről úgy nézzen ki, mintha valakit is érdekelne az, ami ott foci néven zajlik..!

Ugyan már!
Stadionok, meg az egészség? Sőt: stadionok meg sport?

Bár maholnap már majdnem mindegy, hogy a mentő kórházba visz, vagy stadionba, mert kábé ugyanannyi az esélyed a gyógyulásra...:((

Full metal burka 2019.06.23. 08:19:33

felkelek

A budoslipsik ma is ajvekolnak, akkor minden ok.

Blogolo Blogi 2019.06.23. 08:27:02

@Gyorgy007: "Akarsz mesélni a saját nyomorodról amiért a fideszt okolod?
válasz"

En szeretnek. A csaladunk evek ota uzemtetett egy kis trafikot, amit be kellett zarni, mert Viktor egy fideszgyokernek adta oda az ertekrsites jogat. Szerintem ez nagyon patkany dolog volt.

tomwar 2019.06.23. 08:36:42

@Kivancsi: Igen, a gyerekek jellemzően stadionokban sportolnak...

Willkommenskultur 2019.06.23. 08:56:16

Szanalmas onaltato patologikus onbecsapas amit az ellenzeki szartenger muvel 10 eve, sehova nem vezet.

Ha megharagszom Orbanra, en magam fogom megszervezni az ellenzeket ellene, ezektol semmit nem varok.

Orbán veje 2019.06.23. 09:06:22

@Full metal burka: "felkelek"

Így van haver! És utána meg csodálkozol, hogy miért van nálatok minden reggel parasztfelkelés!

Kivancsi 2019.06.23. 09:07:33

igen mert a stadion es sportcsarnok fejlesztesnek nevezett alcsuti lopas csak kapuk meg gyeptelepitésből áll???? otthonrol a fotelbol nezve biztos igy látszik!

kerem szálljatok ki a fotelbol es nezzetek szét! csak egy pl:
Albertisran mar volt szép es jo stadion tisztesseges korrekt epités nem az alcsuti faraotol! itt nem csak a a labdakergetése lehetseges hanem képzeljétek atlétika is van!
az elmult 2 evben O1G bandaja felhuzott egy sportcsarnokot is ahova gyerekek járnak szertornazni ritmikus gimnasztikara és egyebek hétvégén is!!! szoval minden ami itt sportolásnak lehet nevezni.... szerencse, hogy nem csak a szokasos vidéki lehetosegek allnak a fiatolok rendelkezésére ami jellemzi a magyar kisvaros vagy falusi eletet.... ahol van egy kozert meg egy kocsma ja van templom is azt annyi lehet a tulaj is egy? Pajkaszeg szép példa rá :) .... Orban helyett minnel tobb sportletesitményt csinálnék a gyerekek ne apu mellett uljenek a fotel mellett és csak kocsma meg drog legyen a lehetoseg ja meg a hétvégi disco!!! Inkabb menjenek sprotcsarnok ha mas nincs? akkor focizzanak! legyen noi foci is....

midnightcoder2 2019.06.23. 09:15:04

@Kivancsi: "otthon fotelbol ugatni hogy minek a sportcsarnok es stadion fejlesztés? hát igen minek is? inkabb azt is el kellene lopnia a kancigany es bandajának...... a gyerekek meg uljenek otthon a fotel melett nehogy lemenjenek sportolni....."

Az élsportnak és a tömegsportnak semmi köze egymáshoz. Az, hogy a tahó ül a stadionban és részegen üvölti hogy huuuha anyád a falábú magyar focistának nem tömegsport, hanem szórakoztatóipar, annak is az alja. Az a pár szerencsétlen gyerek pedig akit a szülei arra kényszerítenek hogy egész gyerekkorát végigsportolja a reménybeli olimpiai eredmény érdekében minden lesz, csak nem egészséges, pláne mert az élsportolók valójában doppingteszterek. Aztán kap szívinfarktust 23 éves korában.

A normális átlagpolgár pedig fut, biciklizik, esetleg gyúr. Na ehhez viszont jó szar az infrastruktúra, mert a milliárdok a stadionokba mennek.

Orbán veje 2019.06.23. 09:15:06

@Willkommenskultur: "Ha megharagszom Orbanra"

Haver! Nyóc év után már hegyekben áll az orbáni mocsok és te még a legnagyobb disznóságai ellen sem emelted szavad, sőt mindig csak mentegetted, hazudoztál gátlástalanul az érdekében! Nem volt az az orbáni disznóság, amelyre azt mondtad volna, eddig és ne tovább!

Hát akkor most meg mi a faszról beszélsz? Talán napszúrást kaptál, hogy kora reggel ilyeneket írkálsz? Hiszen ő a kenyéradó gazdád. Nélküle egy héten belül éhen döglenél!

Blogolo Blogi 2019.06.23. 09:18:52

@apro_marosan_petergabor: "
(ha ezt kicsit kifejtenéd érdemben....)
Tényleg ennyire nem értetek az energiaiparhoz, de akkor miért szóltok hozzá...?"

Szemben az atomeromuvekkel a GT eromuvek teljesitmenye konnyen es gyorsan szabalyozhato, vagyis az aramtermeles (ingadozo megujulok) es aramfogyasztasban (napkozben kialakulo csucsok) kozotti kulonsegek kiegyenliteseben jol hasznalhato. Az atomeromu alaperomukent jol funkcionalhat, azonban ezen kulonbsegek kompenzalasara alkalmatlan. A konkret problemakor megerteseben meg aldott magyar nyelvunk is segitsegedre siet, ha ismered es kepes vagy pontosan ertelmezni az "alap" szot.
Osszegzeskent engedd meg, hogy elmondjam mennyire melysegesen szanom a hozzad hasonlo, magabiztosan folyton bullshitet okado pancsereket, Draga Baratom.

Blogolo Blogi 2019.06.23. 09:28:46

@Kivancsi: a Viktor altal grundolt sportcsarnokokban sportolo gyerekekrol irt vicces tevedeseddel kapcsolatban eszembe jutott a Tanu c. film egyik jelenete, ami tokeletesen reflektal a stadionokra. Mikozben Bastya elvtars egyedul tempozik az uszodaban, Pelikan uszodaigazgato beereszti a jegypenztar elott kigyozo nepet.....
A tortenelem ismetli onmagat, csak most Viktor jar edzeni a felcsuti stadionba.

midnightcoder2 2019.06.23. 09:32:00

@Blogolo Blogi: Van egy olyan része a fogyasztásnak ami mindig megvan, és van ehhez képest egy kisebb rész ami ingadozik Pl. éjszaka / nappal. Ez utóbbira kell gyorsan ki/be kapcsolható fosszilis. Ide tud bekapcsolódni a megújuló. De ha nekiállsz vele alaperőművet kiváltani, akkor mögé kell tenni egy rakás új fosszilis erőművet, mert Pl. télen a napelemből nem sok delej jön ki.

Blogolo Blogi 2019.06.23. 09:38:40

@Gyorgy007: "Az agyoniskolázott ellenzéki újságíró nem tud Európában egy füstölő kéményt fényképezni, ezért a Heller–Forgó-féle hűtőtornyot fényképezi amiből vízgőz párolog..."

Gyurika, nyilvan vizualis tipus lehetsz, de mukodo hoeromuvet nehez lenne hutotorony nelkul fenykepezni, mint ahogy nehez lenne az emberi szem altal lathatatlan CO2 kibocsatas nelkul uzemeltetni.
A cikk lenyege az, hogy Viktor nem szeretne csokkenteni az orszag ipari letesitmenyeinek CO2 kibocsatast, mert tortenetesen van egy ilyen hoeromuve. Vagyis ezesetben nem a kornyeken elok eletminosege vagy a CO2 bolygo elolenyeinek eletere gyakorolt hatasa erdekli, hanem a sajat, EUR-ban kifejezheto haszna.
Ha a sok akombakom ertelmezesere nincs igenyed es csak a kepek erdekelnek, faszert nem a szellemi szinvonaladnak megfelelo Dormogo Domotort lapozgatod?

Blogolo Blogi 2019.06.23. 09:54:34

@midnightcoder2: "De ha nekiállsz vele alaperőművet kiváltani, akkor mögé kell tenni egy rakás új fosszilis erőművet, mert Pl. télen a napelemből nem sok delej jön ki"

Ez igy van. Epp ezert csodalokozom, hogy nagytudasu TenyszeruElek es az apronep miert akarja atirni az energiaipar alapjait ily vehemenciaval.

Gyorgy007 2019.06.23. 10:03:41

@Blogolo Blogi: Kedves Blogi, te olyan okos és értelmes vagy mint alattam a hasított fejű. Neked is elég egyszerű a gondolkodásod, hogy minden nyomorodat Viktorra vezeted vissza, és minden történésre a csak a magad igen szerény eszköztárából váltogatod az eszközöket.
Addig is én köszönöm Viktornak, hogy nem a legújabban zöld komcsik nyomásának megfelelően dönti be a fejlődő magyar gazdaságot (ipart) és helyezi totális hátrányba.

Blogolo Blogi 2019.06.23. 10:10:53

@Gyorgy007: "Neked is elég egyszerű a gondolkodásod, hogy minden nyomorodat Viktorra vezeted vissza"

Gyurika draga, a terdizuleteim kopasat pl. az aktiv dportolasnak tudom be, amihez - ahogyan azt egy oraja kifejtette- semmi, de semmi koze nincs Viktornak.

Te pediglen Draga Gyermekem, ne irjal le mindenfele faszsagot es akkor tan nem fognak kijavitani folyton - amely jogos kritikakat ezek szerint igen nehezen viseled.

Szadat sulyba, kezedet zsebre es mar meg is szunt az osszes problemad pancserkem.

Európai téridő 2019.06.23. 10:13:53

Grabovszki, már megint elfelejtetted bevenni a reggeli dilibogyódat?

2019.06.23. 10:27:46

@morph on deer: "Miért, szerinted a 733 millió nem TÖBB, mint az 500 millió?
Tehát akkor miben is tévedtél, okoska?"
A pár évvel ezelőtti lakosságszámból kiindulva azt feltételezték, hogy átlépi az 500 milliós határt, éppenhogy /Ezt írtam én is többször, amire az volt a válasz, hogy lehetetlen./, .. de a 733 millió nem az alig kategóriába tartozik. De az én és az ENSZ szakemberek mentségére legyen mondva, arra senki sem számított, hogy a muszlimok a munka és a szabadidejüket is a demográfiai fölény kialakítására fogják fordítani.

Blogolo Blogi 2019.06.23. 10:43:56

@Tényelek: "De az én és az ENSZ szakemberek mentségére legyen mondva, arra senki sem számított, hogy a muszlimok a munka és a szabadidejüket is a demográfiai fölény kialakítására fogják fordítani"

Ezek szerint a kialakulo muszlim terror miatt csak azt a most ott elo 80 millio nigeriai keresztenyt, illetve az o jovobeli ivadekaikat kell majd befogadni, akiket Viktor oly boszen ved.

Igy a 2050re teljesen muszlimma valo nyugat-europai orszagokkal szemben Magyarorszagon belul, egybentarthatna a keresztenyseget es hat mi tagadas az elkorcsosult DNSe is kaphatna egy kis frissitest.

Cycmen 2019.06.23. 10:55:17

Minden libsinek a bárcás kurva anyját!

Blogolo Blogi 2019.06.23. 11:36:29

@Tényelek: "https://www.villanylap.hu/hirek/4926-a-nemet-energiaforradalom-bukasa"

Draga Baratom, toled nem meglepo modon ez sem talalt!

Sajnos ebben a cikkben sincs sem egy utalas, se egy betu, ami alatamasztana azt a baromsagot, hogy a megujulok termeles ingadozasat atomeromuvek alkalmazasaval lehet kivaltani. Ezzel szemben az van leirva, hogy ezen ingadozasokat fosszilis tuzeloanyagot elegeto gazeromuvek kompenzaljak, ami igaz, csak epp ellentetes azzal a faszsaggal, amit eroltetsz. A cikk szerzojekent jegyzett okl. gepeszmernok kifejti meg azt is, hogy a kornyezetszennyezo es kornyezetet rombolo fosszilis eromuveket (ld. Viktor tulajdonaban levo, lignit eltuzelesevel elektromos aramot termelo Matrai Eromu) be kell zarni es epp ez az, ami miatt Viktor nem szavazta meg a hazai CO2 csokkentest szorgalmazo kezdemenyezest. Tulajdonoskent ugyanis neki nem erdeke ezt a kornyezetszennyezo eromuvet bezarni.

Mindazonaltal a cikk szerzojenek erzelmi elfogultsaga - ami ellen egyebkent mindjart a tanulmany elejen hitet tesz- tobb ponton is egyertelmu. Egyreszt nem altalaban atomeromuveket, hanem egy konkret orosz technologiat hypol, masreszt az aram lakossagi fogyasztokra ervenyes arat hasonlitja egymashoz, aminek az aram termelesi koltsegeihez keves koze van.

Ujra csak azt tudom neked javasolni, hogy ne allj ki a vegsokig az altalad magabiztosan harsogott fel- vagy negyedigazsagok mellett, ha egyebkent nem vagy a tema szakertoje, maskulonben ujra csak kinosabbnal kinosabb szituaciokba kevered magad, ami meg a kommentek anonim mivoltat figyelembe veve is total gaz.

Erted mar a lenyeget, pancserkam?

chrisred 2019.06.23. 11:56:34

@Willkommenskultur: Olyan schmidtmáriafiaésmészároslőrincüzletipartnere típusú ellenzéki tevékenységnek tűnik első pillanatra. :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.06.23. 12:38:05

@Willkommenskultur: "Ha megharagszom Orbanra, en magam fogom megszervezni az ellenzeket ellene, ezektol semmit nem varok." - speciel most megértelek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.23. 13:06:29

@apro_marosan_petergabor: "az óvodás nyelvelés szintjére"

:))

Honnan is gondolhattam, hogy egy bőcsész az óvodás szinten felül megért bármit is az energiapolitikából. Nem érted, nem baj, szopd tovább a geci faszát, baromarc.

apro_marosan_petergabor 2019.06.23. 15:56:29

@Blogolo Blogi:
-igen szabályzó/csúcs erőművek ... ..és állítottam én bármit a GT erőművekről...?
- ...igen, alaperőmű, a magyar nyelv szerint ... produkálja, amit kell, az alapot, az energia termelés stabil zömét (télen, nyáron, éjjel, nappal, napsütésben és hóban)... kis területen tárolt hónapokra évekre elegendő fűtőanyaggal... / jelezd, ha mást mondtam... ...a németek is csak azért zárogathatnak be atomerőműveket, mert rajtuk kívül Európában (főleg Franciaországban) megy még jó sok (+ a magyar, bolgár, szlovák, cseh stb.) ...akkor most mire is tanítottál/ -nál?
...vagy csak blogolgatsz, mert ráérsz...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.23. 16:03:29

@apro_marosan_petergabor: "az alapot, az energia termelés stabil zömét"

Bőcsészként nem kéne hozzáugatnod az energiatermeléshez, mert láthatóan segg vagy hozzá. Az alaperőmű termelése hektikusan eltér az igényektől. A megújulók pont ugyanezt tudják, illetve annyival többet, hogy a kurvadrága atomerőműhöz képest mindezt sokkal olcsóbban.

Még annyit, hogy míg a megújulókhoz van esélye a magyar iparnak hozzátenni, alvállalkozni, fejleszteni, innoválni, addig az atomerőművet megvesszük a ruszkiktól, hatalmas extraprofitot termelve nekik.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.23. 17:02:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: „"az MTA Sztaki-ban berendezett »kéjbarlangban«."

fideSSfasszopók, ti minden baromságot elhisztek, szakadok. :))”

Tovább dagad az Akadémia kéjbarlang-botránya:
„Megdőlni látszik az a szűk körben uralkodó, de mégis széles körben terjesztett feltevés, hogy a tudomány embereit csak a tiszta tudomány eszméje élteti és érdekli, írja a 888.hu főszerkesztője, G. Fodor Gábor.

Az »akadémiai kéjbarlang« ügye azt sejteti, hogy a tudomány emberei mégsem kiválóbbak és különbek, mint ahogy mi, egyszerű halandók vagyunk. Még az is lehet, hogy őket is kísértésbe ejtik földi kísértések.”
www.origo.hu/itthon/20190622-a-nagy-g-fodorsejtes.html

Az MTA kénytelen-kelletlen beismerte a lényeget:
„Az MTA SZTAKI elismerte az Indexnek, hogy létezett olyan szoba náluk, amit a Ripost alapján az Origo is bemutatott. Ahogy arról pénteken a Ripost alapján beszámoltunk, a legnagyobb titokban alkalmi együttlétekre szolgáló »kéjbarlangot« építettek a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetében. A Ripost informátora szerint csak a beavatott professzorok kaphatnak speciális kódot, hogy igénybe vehessék a különös módon berendezett intim találkozóhelyet. Az Indexnek nyilatkozó MTA-munkatársak nagy magyarázkodásba kezdtek, állításuk szerint nem szexuális együttlétre szolgált a titkos szoba, de hogy akkor pontosan mire kellett a szív alakú ágy és az azzal egy légtérben lévő sarokkád, arról nem érkezett magyarázat.”
www.origo.hu/itthon/20190622-mta-sztaki-elismerte-a-kejbarlang-korabbi-letezeset.html

Megszólalt az érdekvédelmi szervezet is, elítélve a közpénzpazarló, értelmetlen beruházást:
„»Az Akadémiai Dolgozók Fóruma értetlenül áll az MTA SZTAKI-ban létesített rekreációs szoba ügye előtt« – írta a balliberális szervezet szombati közleményében, miután az MTA SZTAKI elismerte, hogy valóban létezett náluk olyan szoba, ahol helyet kapott egy szív alakú ágy, és az azzal egy légtérben lévő sarokkád. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma álláspontja szerint elfogadhatatlan az öncélú pénzköltés, és az eset rávilágít arra, hogy szükség van az MTA kutatóhálózatának megújítására és az intézményrendszer demokratizálásra.”
www.origo.hu/itthon/20190623-akademiai-dolgozok-foruma-mta-kejbarlang.html

Pedig korábban, amikor az ITM és a kormány mondta, hogy szükség van a reformra, még tiltakoztak, védték a mundér becsületét.

midnight coder 2019.06.23. 18:29:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem. A fogyasztói igényeknek van egy olyan stabil része, ami mindig megvan. Ez akkor is kell ha a fene fenét eszik, mert a vonatok éjjel is mennek, a gyárak egy része éjjel-nappal dolgozik. Van egy része ami dinamikusan változik attól függően, hogy mikor mennek haza a népek a munkahelyről és kapcsolják le a gépet, illetve mikor indul be a közvilágítás. Az előbbire kell az alaperőmû, az utóbbira a fosszilis erőmû, amit ki/be lehet kapcsolni. És ez utóbbinak tud besegíteni Pl. egy nap vagy egy szélerőmû: ha épp kell a plusz delej (Pl. nyáron a légkondik idején) akkor ennyivel kevesebb fosszilis energiát kell elégetni.

De ha az alaperőmûvet akarod kiváltani velük, akkor mögéjük kell tenni ugyanakkora fosszilis energia kapacitást, mert ha épp nem süt a nap éjszaka vagy télen, a vonat, a kórház lélegeztetőgépe, stb. akkor sem állhat le.

Azaz a technológia jelen állása szerint, a legkevesebb CO2-t úgy termeled, ha a zsinóráramot atommal termeled meg, a zsinóráram és a csúcsterhelés különbségét megújulóval, de ehhez kell hogy legyen egy legalább akkora fosszilis termelői kapacitásod is, amit akkor tudsz bevetni, ha a megújuló valami miatt kiesik.

Persze valamennyit tudsz trükközni azzal, hogy ha nincs megújuló akkor veszel máshonnan delejt mint a németek a francia atomárammal, de ezt csak addig tudod csinálni amíg az adott pillanatban van eladó delej a piacon. Ez viszont erősen függ attól, hogy mennyire terjednek el a megújulók az egyes országokban. Mert ha a franciák is azt csinálják mint a németek, akkor a derék németeknek picit nehezebb lett volna megoldani az importot, pláne mert ez esetben ők is mint vevők jelentek volna meg ugyanazon a piacon, mert hogy tél illetve éjszaka kb. ugyanakkor van az egész kontinensen.

midnight coder 2019.06.23. 18:33:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ps. A megújuló vonat pedig már rég elment. A németek is azt hitték, hogy majd jól meggazdagszanak a napelemekkel, aztán jöttek a kicsi kínaiak és jól letarolták a piacot. És fogják is, mert a napelemhez a technika jelen állása mellett kb. ugyanaz a technológia kell mint a chipekhez, abban pedig a kínaiak jók. A szélerőműhöz pedig ritkaföldfémek kellenek, ami megint csak nagyrészt a kicsi kínaiak kezében van.

nincs1itt 2019.06.23. 19:15:18

@midnight coder: a zónijós klím acél, az mijafaxom is? mert aszongya a világ co2 termelésének 25-26%-át a szókóccó kínai adja, 15-17%-ot a fehérfejű halászsas, hopp a ritikülöm és már meg is van majdnem 40-45%! a jó tájcsok pedig 2%-ot pöfögnek... most éppen bezárták az isar1 és 2 atomot, majd jönnek a szenes erőművek mannheimtől, kölnig, igaz ezzel kicsit megroggyan a ruhr vidék, de a sötétzűdek boldogok. mert a minap éppen egy vízi erőmű előtt demonstrácionálták össze magukat, hogy a zöldhátú vízinyünyőke csorbul! kellemetlen volt látni, hogy teszik mindezt egy olyan infotafel előtt ami éppen azt közli, hogy milyen módokon kerülik el a zöldhátú vízinyünyőke és co. csorbulását... vadul lengették a zájfonokat, amiket delejjel kell ellátni, miután kicsit környezetszennyezően legyártják azokat.

midnight coder 2019.06.23. 19:36:48

@nincs1itt: "mert aszongya a világ co2 termelésének 25-26%-át a szókóccó kínai adja"
Na ja. Hülye kínai úgy termeli a GDP-t, hogy legyártja a zoknit és elszállítja Európába. Az okos európai pedig úgy, hogy rányomtat egy szép márkajelet és eladja neked 4x annyiért amennyiért a kínai legyártotta és idehozta. Mindezt egy darab CO2 kibocsájtása nélkül!

2019.06.23. 19:42:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Még annyit, hogy míg a megújulókhoz van esélye a magyar iparnak hozzátenni, alvállalkozni, fejleszteni, innoválni, addig az atomerőművet megvesszük a ruszkiktól, hatalmas extraprofitot termelve nekik. "
A megújuló energiához minden országban a lakosság és a vállalkozások azt tudják hozzátenni, amennyivel drágább az, mint a hagyományos vagy atomenergia. Azokban az országokban, ahol magas a megújuló energiatermelés /pl. Németország, Spanyolország, Belgium/ ott sokkal magasabb az áram ára. A németeknél nagyjából két és félszeres, mint nálunk.
Az meg viccveszélyes, hogy az oroszok teszik zsebre az extraprofitot az atomenergiánál, mert, ha gázzal működne az erőmű, akkor még nagyobb profitot tesznek zsebre az oroszok, mert onnan jön az Északi Áramlat I-II. , és jönne, ha engedték volna a nyugati országok megépíteni, a Déli Áramlaton keresztül is. Az orosz függés mindenképpen megmarad csak ha atommal működik, azt be lehet spájzolni akár tíz évre is, míg a gázszállítás gyakorlatilag csak pár hónapra ad biztonságot, mert csak annyi tárolható belőle egyszerre.
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/ten00117.html

2019.06.23. 19:52:19

@Blogolo Blogi: "Sajnos ebben a cikkben sincs sem egy utalas, se egy betu, ami alatamasztana azt a baromsagot, hogy a megujulok termeles ingadozasat atomeromuvek alkalmazasaval lehet kivaltani"
Okos ember a két cikkből simán kikövetkeztette volna, .. így jártam :-) . Megpróbálok egy olyan cikket találni, ahol olyan szöveg van, hogy "A témában alap szinten sem jártas Blogolo Blogi részére szóló magyarázat ...
Ez persze valószínűleg elég sok időt vesz igénybe, mert ekkora traumára csak nagyon kevesen vannak felkészülve.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.23. 20:42:17

www.portfolio.hu/vallalatok/energia/nagyot-ugrott-es-beerte-a-szelenergiat-a-napenergia-termeles-magyarorszagon.327433.html

"a napelemek által termelt villamos energia mennyisége közel 75 százalékkal ugrott meg az előző évhez képest" (2018)

a zorbán már a napot is loplya

Blogolo Blogi 2019.06.23. 21:35:51

@Tényelek: "Megpróbálok egy olyan cikket találni, ahol olyan szöveg van, hogy "A témában alap szinten sem jártas Blogolo Blogi részére szóló magyarázat ..."

Koszonom Draga Baratom, de ne faradj vele. Igazabol mar ott megertettem, hogy mindenben igazad van, mikor (velhetoen a paksi eromurol), azt talaltad irni, hogy:
" ez nem olyan, mint a csernobili, mert ezt bármikor le lehet állítani, újra lehet indítani és kizárt, hogy netán a hűtés hiánya problémát okoz, azon kívül, hogy akkor leállítják! Ennél alkalmasabb eszköz nem igazán létezik a mai energia termelésben az ingadozás kiegyenlítésére, erre a megállapításra jutottak a finnek is."

apro_marosan_petergabor 2019.06.23. 22:49:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kis butus, nem őriztünk együtt disznót, hogy ismerd az életutamat... A sok zöldségből, amit itt összehordassz, úgy látom, te végeztél szociológiát, vagy politológiát, szóval valami könnyítettet....
Paks jelenleg 7 Ft-ért termel 1kWh, a megújulók kb. 30-ért...
...termellése hektikusan eltér az igényektől... nem stabilan, folyamtosam hozza a 2 GW-ot...
Vagy hozzáteszel még, vagy nem, ezért ALAPERŐMŰ...
Nos, mi magyarok elég keveset tehetünk hozzá a naperőművekhez, sem napelem, sem invertergyártásunk sincs... de még a tartószerkezeteket is importáljuk...
Maximum összeállíthatjuk, s nyírhatjuk alatta a füvet...
Kis "szakemeberem", most már ideje, ülj be a sulipadba, s tanulj valami használhatót...
Majd pár év múlva, esetleg értesz valamihez...

2019.06.23. 22:58:31

@B.Joci: Ezt a cikket egy olyan fizetett emberke írta, aki a populista társadalommal szemben az elitista társadalmi modellt kívánta támogatni. Az igaz, hogy neki is a populista irányzat lenne a kedvezőbb, de azt hiszi a kis lüke, hogy a fizetségből, amit kap a saját társadalmi érdeke elleni véleménnyilvánításért, majd jobban megél, mint a saját társadalmi rétege, ... ebben valószínűleg igaza is van, de ettől még ő saját csoportjának az árulója, egy lator.
Egyébként meg csak egy kicsit kellet átírni a tömegmanipuláció általános érvényű gyakorlatát, mert olyannal mindennap találkozunk, hogy azért kell letarolni egy országot, mert vegyi és biológiai fegyvere van, netán gonosz diktátorok uralkodnak ott és csak és kizárólag a liberális demokrácia mentheti meg őket az "elnyomástól", majd amikor meghódítják az országot, akkor elviszik az ásványkincseiket, kirabolják a múzeumokat, stb, és természetesen földönfutóvá teszik a lakosságot.
De a hétköznapi reklámok is arról szólnak, hogy ha nem azt a fogkrémet használjuk, akkor kihullhat a fogunk, ha használnánk egy adott gyógyszert, akkor nem kapunk szívrohamot, stb. .
A lényeg, hogy a cikkben nem sok új dolog van, amivel a mindennapjaink során ne találkoznánk, csak az elvtárs átdolgozta azt a populista társadalmakra.
Arról nem beszélve, hogy aki ezt idetette annak azért el kellene gondolkodni azon, hogy a kétféle társadalmi berendezkedés van; elitista és populista. Ez utóbbira sajnos nincs olyan ország, ami egyértelmű példa lehetne, de mostanában egyre több országban arra felé hajlanak a politikai vezetők, hogy egyes elemeit alkalmazzák. Egy. ami biztos, hogy aki ide ír, az kizárt, hogy az elit tagja legyen, ezért számára csak és kizárólag a populista elemeket tartalmazó társadalom az előnyös, ... de mint látható, az elitista propaganda, áltudományos kinyilatkoztatások olyan erővel hatnak, hogy még önmagának is kárt okoz az elfogadásával. De abban igaza van, hogy a médiában nyomott agyferdítések a legfontosabb eszközök a tömegek megtévesztésére, erre ön a legjobb példa.

2019.06.23. 23:05:08

@Blogolo Blogi: Ez nem a paksi erőműre, hanem az összes most épülő atomerőműre igaz, teljesen mindegy, hogy a franciák vagy az oroszok építik! Abban van eltérés a különböző országok által épített erőművek között, hogy az orosz a legolcsóbb, ezért álltak át arra az oldalra pl. a finnek a két francia erőmű megéppíttetése után.

chrisred 2019.06.24. 05:25:16

@Tényelek: Voltak náluk más szempontok is, teszem azt, hogy a két ország közül melyik határos velük.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.24. 07:34:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
" 444.hu/2019/06/21/es-jon-aminek-jonnie-kell-kejbarlangot-sejt-a-ripost-az-egyik-mta-kutatointezetben

»professzorok bonyolítanak alkalmi szexuális együttléteket az MTA Sztaki-ban berendezett „kéjbarlangban”.«

fideSSfasszopók, ti minden baromságot elhisztek, szakadok. :))"

Hoppá-hoppá, csak nem lyukra tetszett futni ezzel?

"Soron kívüli beszámolót kért az MTA vezetése a SZTAKI-tól a szív alakú ággyal és jacuzzival berendezett szoba miatt - közölte az RTL Klub. A Híradóban nyilatkozott az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) egyik tagja, Szilágyi Emese, aki úgy tudja, a kormánypárti lapban bemutatott szobát a kutatóintézetek 2012-es átalakítása előtt rendezték be. (...) az Intézet egy szombati közleményben azt írta, valóban volt egy ilyen berendezésű szoba (...)

Megkerestük a SZTAKI-t, hogy mire használták a szobát, de a közleményen kívül nem akartak mondani semmit, ahhoz sem járultak hozzá, hogy videót készítsünk arról, most hogy néz ki a helyiség.

Szilágyi Emese úgy tudja, korábbi vezetők között volt valami belső feszültség, az egyik vezető szerette volna a másikat megviccelni, felbosszantani ennek a szobának a létrehozásával, és aztán sajnálatos módon ez a szoba egy darabig megvolt ebben a formában." hvg.hu/itthon/20190623_Soron_kivuli_beszamolot_ker_az_MTA_vezetese_a_sziv_alaku_agy_miatt

Szóval közpénzen "viccelődünk" a szívágyas, jacuzzis szobácskával?

Mennyibe fájt vajon az adófizetőknek ez a remek viccecske?

Tényleg így kell a közpénzekkel felelősen gazdálkodni??!

B.Joci 2019.06.24. 07:51:33

Tisztelt @Tényelek!
ha bármilyen módon be kívántam volna csatlakozni az itt folyó szubjektív kommunikációba, akkor valószínűleg arra utaló lett volna a hozzászólásom..
De ha már így az Ön kedvéért megtettem, akkor csak annyit mondanék, hogy az általam bemásolt link egy 2013-as cikkre mutat, (akkoriban még Ózdon sem tudták hogy eszik-e vagy isszák a migránsokat) a manipulációs tízparancsolat pedig állítólag valójában Sylvain Timsithez köthető, a szöveg pedig a szerző weblapja szerint 2002-es keltezésű..

2019.06.24. 08:02:10

@Taxomükke (UK):

Te már csak tudod, te szarházi soroscsicska.

Tudod hol vannak a hazaárulók? Ott a kedvenc cenzúrázott blogodon, a határátkelő nevű liberofasiszta blogon. Na ti akik ott mocskoljátok Magyarországot, ti vagytok a hazaárulók, a gazdátokkal együtt.

Blogolo Blogi 2019.06.24. 09:03:22

@Tényelek: "Ez nem a paksi erőműre, hanem az összes most épülő atomerőműre igaz, teljesen mindegy, hogy a franciák vagy az oroszok építik!"

Mondtam mar, hogy megertettem mindent. Igazad van abban, hogy minden atomeromuvet le lehet allitani. Ez veszleallassal par masodperc, tervezetten par ora. Termeszetesen helyes kovetkeztetes reszedrol az is, hogy egy ennyire rugalmasan szabalyozhato alaperomu a tokeletes megoldas a megujulok teljesitmenyingadozasainak kompenzalasara.

2019.06.24. 09:24:02

@Taxomükke (UK):

Megint elbújsz te csatornatöltelék?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:04:30

@Blogolo Blogi: "Termeszetesen helyes kovetkeztetes reszedrol az is, hogy egy ennyire rugalmasan szabalyozhato alaperomu a tokeletes megoldas a megujulok teljesitmenyingadozasainak kompenzalasara."

Természetesen teljesen helytelen gondolat. Egy atomerőmű nagyon nehezen szabályozható, egyszerűen nem alkalmas a csúcserőművek helyettesítésére. Másrészt minden óra állás, vagy csökkent teljesítmény nettó veszteség egy kurvadrágán épített erőműnél. Paks2 100%-on működve se fogja soha kitermelni az árát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:05:59

@Quercus Maximus: "hol vannak a hazaárulók?"

Mindenhol. Kubatov szétküldi a fideSSfasszopókat mindenhova trollkodni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:19:19

@apro_marosan_petergabor: "Paks jelenleg 7 Ft-ért termel 1kWh"

Nem tudjuk, pontosan mennyiért termel. Paks1 építésének költségét soha nem termelte ki az eladott áram, most is itt hurcoljuk az államadósságban.

40-50 Euro/MWh az áram a szabadpiacon. Paks2 110 Euro/MWh-n lehetne csak nullszaldós. A megójulók ennek a töredékéért termelnek.

"folyamtosam hozza a 2 GW-ot."

Vagyis a termelése hektikusan eltér a napi fogyasztási görbétől.

"mi magyarok elég keveset tehetünk hozzá a naperőművekhez"

Az atomerűművekhez meg még 100x kevesebbet.

Te meg úgylátszik semmihez semmit. Legközelebb találkozunk, egy BigMac-et kérek tőled kólával, jég nélkül.:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:21:49

@midnight coder: "A fogyasztói igényeknek van egy olyan stabil része, ami mindig megvan. Ez akkor is kell ha a fene fenét eszik, mert a vonatok éjjel is mennek, a gyárak egy része éjjel-nappal dolgozik."

Látszik, hogy faszt értesz hozzá. Kevered a termelés szerkezetét a fogyasztás szerkezetével. Az elektronokat nem tudod megcímkézni, hogy ez most egy éjjel-nappal működő gyárba menjen.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:24:05

@Tényelek: "Azokban az országokban, ahol magas a megújuló energiatermelés /pl. Németország, Spanyolország, Belgium/ ott sokkal magasabb az áram ára."

Na, még egy tudatlan fasz. Kubatov, küldj, már egy olyan trollt, ami ugatja az energiapolitikát.

Az áram fogyasztói ára nem gazdasági, hanem mindig politikai döntés eredménye.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:26:57

@Tényelek: "erre a megállapításra jutottak a finnek is"

Ne takarózz a finnekkel. A világ maradék része az ellenkező következtetésre jutott, 2005 óta világviszonylatban egyre csökken az atomerőművek építése, míg a megújulóké dinamikusan nő.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 10:29:49

@Quercus Maximus: "cenzúrázott"

Mi van lippsi, fáj, hogy törölték a fasságodat? Így megy ez egy antiliberális államban, jobb, ha megszokod. Vagy költözhetsz a liberális Svédországba. :))

Blogolo Blogi 2019.06.24. 11:05:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Természetesen teljesen helytelen gondolat. Egy atomerőmű nagyon nehezen szabályozható, egyszerűen nem alkalmas a csúcserőművek helyettesítésére."

Termeszetesen baromsag es csak a bolond, illetve Teny"faek egyszeru"Elek nevu bohoc nem latja be, hogy fizikailag is keptelenseg lenne egy alaperomuvet ilyesmire hasznalni. Igy inkabb rahagytam az egeszet, hatha ettol lenyugszik a kreten allatja.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 11:16:26

@Blogolo Blogi: :))

Aranyos vagy. Nem ismerlek, nekem nem jött át a szarkazmus. Majd jobban igyekszem. :))

apro_marosan_petergabor 2019.06.24. 19:24:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Bárhogy is alaperőmű nélkül nem megy. Kötelező.
- A napi átlag fogyasztás 4 GW körül van, tehát PAKS indokoltan/nyugodtan termelheti folyamatosan a 2 GW-ot, hagya a hektikus dumát...
- Lévén éjszaka, hóesében, esőben nem termel a naperőmű. rendelkezésre állásuk nem éri el a 15%-ot... Szmold ki, a 6,5 GW-os csúcshoz hány GW-nyi naperőművet kellene letenni Mo-on (kb. 50 GW >> (62 millió hektár terület, ha jól számolom...) .... No de mi lenne éjszaka...?
- a KÁT (kötelező átvételi tarifa 26-33 HUF /kWó ez kb 100 EURÓ/MW, milyen töredékért termel a megújuló?...
Nem folytatom, mert zöld zöldségeket böfögsz fel, anélkül, hogy gondolkodnál és képben lennél...
Az EV-k szaporodtával (villany autók) az igény nőni fog...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.24. 19:44:27

@apro_marosan_petergabor: "hagya a hektikus dumát"

Ez igazi jó érv. :))

"rendelkezésre állásuk nem éri el a 15%-ot... Szmold ki"

Viszont egy nagyságrenddel olcsóbbak. Én meg tudtam szorozni a 15%-ot tízzel. Te kiszámolod? :))

"kötelező átvételi tarifa 26-33 HUF /kWó"

A csúti geci vállán sírjál, ne az enyémen, nem én határoztam meg a tarifát. :))

2019.06.24. 23:11:36

@Blogolo Blogi: "@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Természetesen teljesen helytelen gondolat. Egy atomerőmű nagyon nehezen szabályozható, egyszerűen nem alkalmas a csúcserőművek helyettesítésére."
Kivéve, ha mégis alkalmas rá!
"A reaktor teljesítményét két módon szabályozzák:

A reaktor indulása után a névleges teljesítményének 70%-áig a szabályzórudak leengedésével (illetve betolásával). A szabályzórudak jó neutronelnyelők, így könnyen leállítják a láncreakciót.
A reaktor névleges teljesítményének 70 és 100%-a közötti intervallumában a víz keringési sebességének változtatásával. Ha a víz gyorsabban áramlik a reaktormagon keresztül, kevesebb gőzbuborék keletkezik a magban, tehát több neutron lassul le, ami megnöveli a hasított magok számát. Ha több buborék van a vízben, kevesebb neutron lassul le, tehát a hasított magok száma csökken.

Az aktív zónában keletkezett gőzt közvetlenül a turbinákra vezetik. Mivel a reaktor hűtővizében mindig találhatók radioaktív atommagok, a turbinákat szigetelni kell a külvilágtól. Ez megnöveli a karbantartási költségeket a nyomottvizes reaktorhoz képest, viszont a nagyobb hatásfok és az egyszerűbb szerkezet ellensúlyozza ezt.

Előnyei:

egyszerű szerkezet, nincs hőcserélő
nagyobb hatásfok
könnyen idomul a napi, illetve heti energiaigény-ingadozásokhoz
kisebb üzemi nyomás: 75 bar (a nyomottvizes 158 bar-hoz képest)
alacsonyabb az üzemanyag hőfoka"
Alulról a harmadik sorra koncentrálnék az ön helyében!
nuki.hu/?page_id=256

2019.06.25. 21:35:12

@apro_marosan_petergabor: Szerintem az itt liberális propagandát folytató egyének el sem olvassák, amit érvként ideír bárki, valószínűleg nem is tudják, mi az, hogy érvelni, .. legalábbis én eddig nem találkoztam ilyen jelenséggel velük kapcsolatban.
Bár itt az utolsó beírásomnál , ahol már egyértelműen a felsorolásban van, hogy az atomerőmű mire alkalmas már nem reagálták le, .. a másik cikkben ugyanez volt csak nem szakszavakkal, az még a "kretén állat" jelzőt kapta reagálásként,.. bár szerintem csak abban bíznak, hogy úgy sem olvasta el senki és simán lehet hazudni arról, mi volt benne, .... ezt meg bemásoltam.
Ide csak azért érdemes jönni, hogy megismerje az ember a liberális kultúrát, mert ha csak hallana róla, úgysem hinné el, mennyire alpáriak és buták.

Attilajukkaja 2019.06.26. 13:00:55

Miért van ennyi ember az országunkban, aki vért köpködve gyűlöli Gyurcsány hazugságait és lopásait, de az ennél több nagyságrenddel súlyosabb hazugságokat és lopásokat védelmezi, ha ezt az Orbán klán csinálja?
Az emberek egy nagy része miért hisz ennyire elvakultan a Fidesz nevű vallásban ahelyett, hogy racionálisan szétnézne maga körött? Az ország egyre mélyebbre süllyed. Ez miért nem érdekli őket?

2019.06.26. 13:14:33

@Attilajukkaja: Értelmes ember minden választáson elmegy és választ, de ezt csak és kizárólag a "boltban lévő" választékból teheti. Jelenleg van a Fidesz és az összes többi egy kalapban, Ez utóbbit nem én gondolom így, ők maguk mondják, tehát ha valaki a Jobbikra, Momentumra, MSZP-re, LMP-re, P-re szavaz, az ugyanaz, mintha a DK-ra szavazna Gyurcsánnyal. Mivel az emberek zöme racionálisan gondolkodik, ezért inkább a Fideszre szavaz, mint a teljes káoszt garantáló másik tömbre, .. harmadik lehetőség meg nincs, ezt az ellenzék állítja a teljes összefogásra hivatkozva.
Szóval nem a választókkal van a gond, hanem a választékkal!

Attilajukkaja 2019.06.26. 13:25:02

@Tényelek:
"ha valaki a Jobbikra, Momentumra, MSZP-re, LMP-re, P-re szavaz, az ugyanaz, mintha a DK-ra szavazna Gyurcsánnyal."
Értem, mire gondolsz, de ez egy elég idejemult gondolkodásra vall.
A Momentum például miért tükrözné a DK-t? :o)

"az emberek zöme racionálisan gondolkodik"
Ezt erősen kétlem. Az emberek többsége utána sem néz a dolgoknak, csak a Borsból meg a Lokálból "tájékozódik".

"a teljes káoszt garantáló másik tömbre"
Igen, ez a kormánypropaganda. Tudjuk.

"nem a választókkal van a gond, hanem a választékkal!"
Talán mindkettővel!!!!!!

2019.06.26. 13:39:58

@Attilajukkaja: "A Momentum például miért tükrözné a DK-t? :o)"
Ha a Momentum, Jobbik, LMP, MSZP, stb. a DK jelöltjére, Kálmán Olgára szavaz, akkor az összes párt szavazója Gyurcsányista lesz, .. ezt elég nehéz nem így értelmezni!
""a teljes káoszt garantáló másik tömbre"
Igen, ez a kormánypropaganda. Tudjuk."
Szívesen olvasok egy olyan logikus levezetést, ahol kiderül számomra, hogy a szélsőségesen neoliberális baloldali jobboldali párttömörülés miként hozna stabil vezetést?!
Elég megnézni az EU parlamenti választás utáni kavarodást a nagyok között. Azt szerintem értelmes ember nem gondolhatja komolyan, hogy alacsonyabb szinten 6-10 hatalomért reszkető ember megegyezik egymással csak azért, hogy nekünk jó legyen, .. nem is tudják, hogy mi létezünk, azt gondolják, hogy csak szavazni akarunk.
""az emberek zöme racionálisan gondolkodik"
Ezt erősen kétlem. Az emberek többsége utána sem néz a dolgoknak, csak a Borsból meg a Lokálból "tájékozódik"."
Azért az emberek nem ennyire hülyék, az tény, hogy a részleteknek nem néz utána, de a legfontosabb dolgokat általában jól érzi és jól is lép.
Ez nem jelenti azt, hogy azt választja, ami neki jó, hanem inkább azt, ami számára kevésbé kedvezőtlen, ... és itt visszatértünk a választékhiányhoz.

Attilajukkaja 2019.06.26. 13:54:48

@Tényelek:
"Ha a Momentum, Jobbik, LMP, MSZP, stb. a DK jelöltjére, Kálmán Olgára szavaz, akkor az összes párt szavazója Gyurcsányista lesz, .. ezt elég nehéz nem így értelmezni!"
Nagyon nehéz így értelmezni, mivel csak Kálmán O. a DK jelöltje. Az összes többi Tarlóst akarja leváltani. Nagyon erőltetettnek tartom a Momentumot gyurcsánistának nevezni.

"Szívesen olvasok egy olyan logikus levezetést, ahol kiderül számomra, hogy a szélsőségesen neoliberális baloldali jobboldali párttömörülés miként hozna stabil vezetést?!"
Miért nevezed őket "neoliberális baloldali jobboldali párttömörülésnek"? Ez mit jelent?

"Elég megnézni az EU parlamenti választás utáni kavarodást a nagyok között."
A szélsőjobbosoknál ugyanez van. Most rendezik a soraikat.

"értelmes ember nem gondolhatja komolyan, hogy alacsonyabb szinten 6-10 hatalomért reszkető ember megegyezik egymással csak azért, hogy nekünk jó legyen"
De hát eddig ebben hitt az ország nagy része! Aztán kiderült, hogy Orbán mindent visz, a többiek meg behódoltak neki. Magyarország pedig sereghajtóvá degradálódott az EU-n belül az elmúlt években.

"Azért az emberek nem ennyire hülyék, az tény, hogy a részleteknek nem néz utána, de a legfontosabb dolgokat általában jól érzi és jól is lép."
És mik a legfontosabb dolgok szerinted?

"itt visszatértünk a választékhiányhoz."
Visszatérünk ahhoz, hogy a magyarok nagy részének halvány lila fogalma sincs a választékról, mert azt hiszik, amit te: minden ellenzéki csak gyurcsányista lehet. Ez a szomorú.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.26. 13:57:56

@Attilajukkaja: Mert egy kretén idióta csicskageci nép vagyunk!

Attilajukkaja 2019.06.26. 14:39:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"egy kretén idióta csicskageci nép vagyunk!"
Egy évszázadok óta traumatizált nép vagyunk, akiknek könnyű rájátszani a zsigeri félelmeire. Megvetem azokat a politikusokat, akik saját rövidtávú, személyes haszonból erre játszanak rá ahelyett, hogy az ország, Európa jövőjét tartanák fontosnak.

2019.06.26. 15:16:39

@Attilajukkaja: "Nagyon nehéz így értelmezni, mivel csak Kálmán O. a DK jelöltje. Az összes többi Tarlóst akarja leváltani. Nagyon erőltetettnek tartom a Momentumot gyurcsánistának nevezni."
Aki beugrik a latrinába fetrengeni, az bizony onnantól nem állíthatja, hogy őő tiszta és jó illatú!
"Miért nevezed őket "neoliberális baloldali jobboldali párttömörülésnek"? Ez mit jelent?"
Írhattam volna még pár ideológiai irányzatot, mert pl a zöldek még ki is maradt. Ha az ellenzék "néppártként" áll ki a Fidesz ellen, akkor az ideológiájuk is összeadódik, .. és az meg lehetetlen, ezért értelmes ember egyikre sem szavaz, mert tudja, hogy annyira messzire vannak egymástól, hogy soha az életben nem fognak tudni kiállítani egy vezetőképes elitet közösen.
"Magyarország pedig sereghajtóvá degradálódott az EU-n belül az elmúlt években."
Ez a megállapítást szerintem ön sem gondolja komolyan, mert makró szinten hatalmas fejlődés van.
Ez az ellenzéki szöveg legalább annyira jó, mint 2006-ban a rosszabbul élünk, mint négy éve, .. bele is bukott a Fidesz.
"És mik a legfontosabb dolgok szerinted?"
pl. Az ENSZ, NATO, CIA szerint olyan migrációs hullám várható a muszlim világ bődületes túlszaporodásának következtében, hogy elsöpörheti a nyugati civilizációt, ezzel szemben az ellenzék szerint ilyen nem is létezik.
A baloldalról /MSZP, DK, P. / gyakorlatból tudjuk, hogy nem támogatja a családokat, ők szüntették meg a GYED-t, GYES-t, gyerekek után járó adókedvezményt, stb. tehát, akinek van vagy tervez gyereket, unokája van az csak akkor szavaz ezekre a pártokra, ha nem normális vagy vallásként tekint a pártjára.
A Momentum egy olyan pártcsalád tagja, amelyik szerint ahol támogatják a családokat és nem a migránsok befogadására fordítják azt a pénzt, az fasizmus.
A nemzetek és a családok felszámolása, kábítószer liberalizáció, amire felelősségteljesen nem lehet igent mondani, mert az gyengíti a társadalmat és az egyéneket is. Ettől még tisztában vagyok vele, hogy vannak olyanok, akik számára ez nem érték, ...
"Visszatérünk ahhoz, hogy a magyarok nagy részének halvány lila fogalma sincs a választékról, mert azt hiszik, amit te: minden ellenzéki csak gyurcsányista lehet. Ez a szomorú. "
Mert nem lehet más csak olyan, akikkel összeáll. Madarat tolláról ....
Valójában én az összes ellenzéki pártvezetőt és tanácsadót bezárnám külön-külön egy évre, hogy legyen idejük gondolkodni azon, hogy mit tehetnének az ország felemelkedéséért, illetve hátha rájönnek az idióták, hogy ha keverik a politikai irányzatokat az összefogással, akkor már középtávon is öngyilkosságot követnek el, .. esélyük sem lesz egy országgyűlési választáson, .. önkormányzatin esetleg, de az eddig sem pártpolitikai alapú verseny volt, kivéve azokat helyeket, ahol kellő mennyiségű pénzt lehet lopni, ezért megéri a színházat megszervezni /pl. Budapest, Szeged, Győr, .. szóval nagyobb költségvetésű városok./.
Szóval minden választó és párt, akik részt vesznek a szövetségben gyurcsányista, thótista, karácsonyista, stb. lesz , és ebből mindig ki lehet választani egyet, amelyik annyira taszító, hogy ne legyen eléggé kívánatos az egész együtt.
Jól hangzik az, hogy azért mert csótány van a levesben, attól még meg lehet enni, de ha van olyan leves is, ahol nincs csótány , vagy a szakács már akkor kikapta belőle, mielőtt meglátták volna, hogy benne van, akkor a többség az utóbbit fogja levenni a pultról.
Magyarországon jelenleg demokráciadeficit van, amit az okoz, hogy nincs alternatívaként funkcionáló ellenzék, .. amíg ez így van, addig a jelenlegi ellenzék szavazóinak szerintem meg sem lenne szabadna szólalni, kényszerítsék rá a saját pártjaikat /A zömét már biztosan nem lehet, mert lejáratták magukat!/, hogy alternatíva képessé tegyék magukat! A jelenlegi irány az abszolút lenullázás felé halad, .. még akkor is, ha netán ősszesszel lesznek, akár komoly sikereik is.
Ráadásul a nullába bele fog tartozni a legújabb párt a Momentum is, és ezért nagy valószínűséggel egy teljesen új pártot kell majd építeni, hogy egyáltalán legyen esélye a választókat megnyerni a Fidesszel szemben!.

Attilajukkaja 2019.06.26. 15:32:23

@Tényelek:
"Aki beugrik a latrinába fetrengeni, az bizony onnantól nem állíthatja, hogy őő tiszta és jó illatú!"
Fetrengeni? Kik fetrengenek itt? Ennyire zavar az ellenzéki előválasztás? Szerintem jó ötlet.

"Írhattam volna még pár ideológiai irányzatot, mert pl a zöldek még ki is maradt. Ha az ellenzék "néppártként" áll ki a Fidesz ellen, akkor az ideológiájuk is összeadódik"
Nem hinném. Szerencsére szó sincs semmilyen néppártról. Viszont szó van nagyon sok közös pontról, amiben a demokratikus ellenzék egyetért.

"értelmes ember egyikre sem szavaz, mert tudja, hogy annyira messzire vannak egymástól, hogy soha az életben nem fognak tudni kiállítani egy vezetőképes elitet közösen."
Kik azok az "értelmes emberek", akik szerinted ezt hiszik? A gyávák, az agymosottak vagy NER által kitartottak?

"Ez a megállapítást szerintem ön sem gondolja komolyan, mert makró szinten hatalmas fejlődés van."
Papíron HATALMAS fejlődés van, de szerintem ezt Ön sem veszi komolyan. :o)
Az EU sereghajtói vagyunk.

"pl. Az ENSZ, NATO, CIA szerint olyan migrációs hullám várható a muszlim világ bődületes túlszaporodásának következtében, hogy elsöpörheti a nyugati civilizációt"
A migrációs hullám valóban várható, de nem feltétlenül a muszlim világból. És azt semmilyen kerítés nem fogja visszatartani. Ezért kellene elsősorban a klímakatasztrófára összpontosítani, nem az újabb migrációellenes plakátokra. Jelenleg iszonyú pénzeket költ ilyesmire Rogán, ellenőrizetlenül.

"ezzel szemben az ellenzék szerint ilyen nem is létezik."
Ezt is Rogán mondta neked? Mert az ellenzék nem ezt mondja.

"A baloldalról /MSZP, DK, P. / gyakorlatból tudjuk, hogy nem támogatja a családokat"
Ezt meg hogyan???????????????????

"ők szüntették meg a GYED-t, GYES-t"
Az soha nem szűnt meg.

"A Momentum egy olyan pártcsalád tagja, amelyik szerint ahol támogatják a családokat és nem a migránsok befogadására fordítják azt a pénzt, az fasizmus. "
Ennyi badarságot már rég hallottam! :o)))))))))))
Én itt abba is hagyom ezt a sehova nem vezető polémiát. Sajnálom, hogy nem lehet veled beszélgetni, annyira elvakult NER hívő vagy.

2019.06.26. 19:07:56

@Attilajukkaja: ""ők szüntették meg a GYED-t, GYES-t"
Az soha nem szűnt meg. "
"A gyermekgondozási díj (gyed[1]) Magyarországon 1985-ben bevezetett, majd a Bokros-csomag részeként 1996-ban megszűnt, de 2000 óta ismét folyósítot ...."
forrás; hu.wikipedia.org/wiki/Gyermekgondoz%C3%A1si_d%C3%ADj

"ezzel szemben az ellenzék szerint ilyen nem is létezik."
Ezt is Rogán mondta neked? Mert az ellenzék nem ezt mondja."
Ha abból indulunk ki, hogy Gyurcsány személyesen is demonstrál a határkerítésnél, a Momentum meg a terrorista Ahmed mellett tüntetett többször is, akkor nem igazán értem, hogy mi köze ennek Rogánhoz.
A pártok önfeláldozó jó barátsága mellé nekem ez a cikk tette e legtöbbet :-)
alfahir.hu/2019/05/12/dk_ronai_sandor_ep_valasztas_2019_ep2019_jobbik_puzser_robert_2019_es_onkormanyzati A cikk az Eu parlamenti választás előtt készűlt, .. érdemes megnézni mi változott az elmúlt másfél hónapban :-) .
Szóval majd meg fognak egyezni, hogy ki lesz a főnök kisfőnök, csicska, stb. SOHA!

Blogolo Blogi 2019.06.26. 21:05:59

@Tényelek: "Ide csak azért érdemes jönni, hogy megismerje az ember a liberális kultúrát"

Ez fizika b+, semmifele ideogia nem fog rajta valtoztatni. Hidd el, hogy igazad van es lehet szabalyozni az alaperomuveket, hogyne lehetne......

Hasonloan a tobbihez, te is olyan fajta fideszgyoker vagy, aki a valosagra fittyet hanyva alakitja ki kis sajat vilagat es mindenki hulye, aki tenyszeruen cafolja az osszes szart az agyadban. Ezzel egesz odaig jutottal, hogy a fizikai torvenyszerusegeket is politikai vilagnezeted szerint ertekeled. Te meg a tenyek.... Igazi barom vagy, ahogyan irtam par napja: egy kreten allat.

Roppant kivancsi voltam ra, ha tobben is felvilagositanak egy adott temaban valo tudatlansagoddal kapcsolatban, akkor veszed-e a lapot, probalsz-e tajekozodni, netan kussolsz, ha rajottel mekkora baromsagokat eroltetsz. Es tessek, mi tortenik, inkabb jon a mindent vivo joker, a vonat, amire barmikor felulhet a magadfajta full idiota: lipsik.

De tudod mit: olvasgassal az alap es csucseromuvek helyerol es szereperol a vilagban, majd az utobbi par nap amokfutasat kovetoen gondold at a sajat helyedet es szerepedet is a vilagban, te ocska kis seggnyalo:

www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011_0059_SCORM_MFKGT5066/sco_11_01.scorm

Blogolo Blogi 2019.06.26. 21:07:29

@apro_marosan_petergabor: az elozo bejegyzes rad is vonatkozik feleszu....

2019.06.27. 00:01:56

@Blogolo Blogi: Nem kellene kapálózni, mert egyre hülyébbnek tetszik látszódni!
Amit én beraktam linkeket, azok a BWR típusú atomerőművekre vonatkoznak, amilyen az új paksi erőmű lesz, mert erről vitáztunk.
Ön viszont egy VVER reaktorra vonatkozót, ami a mostani paksi reaktor.
Az általam betett linken egyértelműen elmagyarázzák még az olyan szintű agykapacitással rendelkezőnek is érthetően, hogy a jelenlegi VVER típusú alkalmatlan a teljesítmény ingadozások kiegyensúlyozására, míg a BWR típusú napi szinten is képes lekövetni a teljesítményingadozásokat.
Pontosan mit akart bizonyítani ezzel, amikor semmi köze ahhoz, amiről vitáztunk? Vagy fogalma sincs arról miről vitatkozik?
Ezért írtam; "Ide csak azért érdemes jönni, hogy megismerje az ember a liberális kultúrát, mert ha csak hallana róla, úgysem hinné el, mennyire alpáriak és buták. "
"Ez fizika b+, semmifele ideogia nem fog rajta valtoztatni. "
Kedves, ez az ön esetében nem a fizikáról szól, hanem a szövegértésről, még akkor is ha egyáltalán nem ért a fizikához, illő lenne lekövetni a szövegek logikáját, .. na jó nem felfogni :-) , de ha már egyszer odaírja az atomfizikus, hogy szabályozható napi és havi szinten is, .. :-) ?!
... és még csodálkozunk, hogy a kompetencia méréseken mindig hátul kullogunk, .. tessék belehúzni, hogy javítsa a statisztikát!

Blogolo Blogi 2019.06.27. 07:46:41

@Tényelek: Kompetencia. Szovegertes. Olyan szavakkal dobalozol, amelyek jelenteserol magad bizonyitottad, hogy fogalmad sincs.
A NERben jol mukodo, sablonokra epulo kommunikacio szerencsere ebben az esetben teljes kudarc. Itt a lipsizessel inkabb csak magadat teszed meginkabb nevetsegesse. Draga Baratom, azt javaslom keress inkabb Sorossal kapcsolatos blogokat. Bar csusztatasaid ott is nyilvanvaloak lennenek, megis nagyobb valoszinuseggel mukodhetne az ossze vissza linkekre tamaszkodo "ervrendszered".

2019.06.27. 11:34:39

@Blogolo Blogi: Mentségemre legyen mondva, nekem csak most vált egyértelművé, hogy a liberális vallásban a fizika törvényei nem érvényesek! Még szoknom kell, hogy a fizika törvényei mindig úgy működnek liberáliséknál, ahogyan azt az állításuk megköveteli :-) .
Meg kellene próbálni szabadalmaztatni azt a "speciális atomerőművet" :-) , amiről itt ön és az elvtársai írogatnak! Nagy visszalépés lenne az új típusú erőművekhez viszonyítva, de mégiscsak egy teljesen új világszabadalom, biztosan hozna a konyhájára pár millió dollárt!

Blogolo Blogi 2019.06.27. 12:02:14

@Tényelek: "Mentségemre legyen mondva...."

Nehez mentseget talalni, mikor valaki a fizikai es gazdasagi torvenyszeruseget figyelmen kivul hagyva ragaszkodik a rogeszmeihez. Hacsak nem fideszgyoker az illeto, mert akkor mindez meg kivanatos is.

2019.06.27. 12:44:51

@Blogolo Blogi: Gondoltam elég lesz, ha beteszem egy linkben, hogy az ELTE-n is azt tanítják, amit én írok a kezdetektől fogva, .. de ön szerint ez kevés, mert a liberális vallás felülírja az atomfizikusok által leírt közmeggyezésén alapuló szakmai tényeket.
"Nehez mentseget talalni, mikor valaki a fizikai es gazdasagi torvenyszeruseget figyelmen kivul hagyva ragaszkodik a rogeszmeihez. Hacsak nem fideszgyoker az illeto, mert akkor mindez meg kivanatos is. "
Most akkor ön egy Fidesz gyökér, aki minden alapvető működési elvet, törvényszerűséget a rögeszméjével helyettesít?

Blogolo Blogi 2019.06.27. 13:29:53

@Tényelek: "de ön szerint ez kevés, mert a liberális vallás felülírja az atomfizikusok által leírt közmeggyezésén alapuló szakmai tényeket."

Atomfizikusok. A legutobbi tudomanyos forrasod egy ELTEn vegzett informatikus holgy ismeretterjeszto diasora, az azt megelozo pedig egy gepeszmernok publikacioja volt, te nagyon szerencsetlen! Fogd fel vegre, hogy mennyire vallalhatatlan ez a fideszgyokeres libsizessel sulyosbitott amokfutas, aminek par napja rabja lettel.

Raadasul meg mindig csak ott tartasz, hogy atomfizika. Draga Baratom, senki nem vonja ketsegbe az atomfizikusok altal muvelt tudomanyag fontossagat, azonban a villamos halozatok es energiabiztonsag kerdeskore ezen tulmutato terulet. Te abban az igen sulyos tevedesben kezdel el dagonyazni, hogy amire elmeleti lehetoseg van, az a gyakorlatban is mukodik. Pedig nem. Lasd korabbi agymenesedet, hogy a cirka 1 milliard muszlim ferfibol 750millio nem tud meghazasodni, mert minden no foglalt a tobbnejuseg miatt, raadasul ezek az emberek ezert Europaba fognak jonni.

2019.06.27. 17:20:58

"Te abban az igen sulyos tevedesben kezdel el dagonyazni, hogy amire elmeleti lehetoseg van, az a gyakorlatban is mukodik. Pedig nem. Lasd korabbi agymenesedet, hogy a cirka 1 milliard muszlim ferfibol 750millio nem tud meghazasodni, mert minden no foglalt a tobbnejuseg miatt, raadasul ezek az emberek ezert Europaba fognak jonni. "
@Blogolo Blogi: Értem a logikát, tehát az autók alkalmasak technikailag és elméletileg is az országúton való közlekedésre, de ez a gyakorlatban a Blogolo Blogi hatás miatt soha sem fog bekövetkezni :-) .
Muszlimos résszel kapcsolatban azért szívesen olvasnék egy olyan matematikai levezetést, ami cáfolja azt, amit írtam és az is érdekelne, hogy a naiv megközelítés alapján miért van az, hogy az Európába érkező migrik 95-96%-a egyedülálló férfi, .. akik közül sokan az ideérkezés után távmegnősűlnek, mert így már versenyképesebbek lettek, mert elérték az élősködő státuszt, .. később sokuk elválik, mert a "feleségeiknek" otthon van férjük, akikkel a "válás" után "összeházasodnak", majd családegyesítés címén még behoznak Európába 20-30 muszlimot betántorgónként!

Blogolo Blogi 2019.06.27. 18:23:04

@Tényelek: Ha nem volt meg eleg, akkor folytassuk.... Fejtsd mar ki mi a kutatasi terulete egy atomfizikusnak es egy magfizikusnak, ugyanis egyaltalan nem lenne rossz megtudni, hogy elobbieket hogyan tudtad belekeverni ebbe az egesz szarsagba, amibe egyre melyebben sullyedsz. Atomfizikus, akkor atomeromuvek? Hat persze, te kreten allat.
A bena hasonlatodat pedig ugy modositanam, hogy Ford Mustanggal is lehet pizzat hordani, csak butasag. Ugyanugy, mint aranyvillaval levest enni. Elvileg lehetseges, gyakorlatilag nevetseges. Kb, mint te magad es az a rengeteg sok esz, ami a fejedben lotyog.

Mondjad inkabb, soros. Pancser.

2019.06.27. 20:32:38

@Blogolo Blogi: Az atomfizikusok úgy kerültek szóba /OKÉ tudom, hogy a liberális felfogás szerint semmi közük az atomerőművek megalkotásához :-) !/, hogy naivan azt képzeltem, hogy a működési elveket ők tervezték meg, .. de most már tudom, hogy NEM, azokat pizzaszakácsok és blogoló blogik agyalták ki a a pride két programja közben.
Van ez így, nem egyszerű beletörődni, hogy az atomfizikusoknak semmi közük az atomerőművekhez :-) , ..
Az azért tetszik, hogy mennyit vergődik, pedig itt a csapat már fetreng a röhögéstől régóta, .. ráadásul van köztük atomfizikus is, .. és most tudta meg, hogy hiába van :-) , igyekszünk lebeszélni az öngyilkosságról :-) !

Blogolo Blogi 2019.06.27. 21:04:10

@Tényelek: "Van ez így, nem egyszerű beletörődni, hogy az atomfizikusoknak semmi közük az atomerőművekhez"

Atomfizikus, yihaaaaa. O is az a fajta tudos ember lehet, mint te magad. Gondolom ugyanazon hajlektalanszalloban huzzatok meg magatokat az eso elol. Azert majd tolmacsoljad neki, hogy hagyjon munkat a magfizikus barataidnak is, te nagyon marha.

Az az egy fura dolog nem hagy nyugodni egyedul, ha ennyi tudos baratod van, akkor miert BsC hallgatok diasoraval akarod igazolni a baromsagaidat? Hat milyen barat az ilyen, hogy nem ad linket egy temabeli publikaciojahoz legalabb. Keress mar gyorsan valamit b+! Igaz en egyedul mosolygok rajtad, vicces, hogy ennyire ervek nelkul tenyelgetsz fideszgyoker.

Mondjad szepen: lipsi.

2019.06.27. 21:14:13

@Blogolo Blogi: "Az az egy fura dolog nem hagy nyugodni egyedul, ha ennyi tudos baratod van, akkor miert BsC hallgatok diasoraval akarod igazolni a .. "
Mert, mint a példa mutatja, még az is olyan magas önnek, hogy évek kellenének, ahhoz, hogy felfogja .. Bár szerintem a soha inkább közelebb áll a várható valósághoz :-) .

Blogolo Blogi 2019.06.27. 21:30:29

@Tényelek: "Bár szerintem a soha inkább közelebb áll a várható valósághoz"

..... akkor ennyit az ELTEs atomfizikus baratodrol, te hulye fassssz. Vagy csak azert nem segit neked, mert mar be van allva a tablettas bortol? Sajnalom, hogy nem hagyott neked eleget, lehetett volna egy igazan jo napod iden pancserkam.

2019.06.27. 22:03:17

@Blogolo Blogi: Nincs ELTE-s atomfizikus barátom, így be sem tud állni semmitől, .. bár még csak nem is iszik, szóval vakvágány, mint a hajléktalanszálló :-) .

Blogolo Blogi 2019.06.27. 22:45:04

@Tényelek: "Nincs ELTE-s atomfizikus barátom, így be sem tud állni semmitől, .. bár még csak nem is iszik"

Ha nincs ELTEs atomfizikus baratod, akkor kerdezd meg azt a nem ELTEs atomfizikus baratodat, aki majdnem ongyilkos lett. Vagy o sem letezik?
Tudod mit, kapsz segitseget: barmelyik atomfizikus altal publikalt, atomerovekrol irt tudomanyos jellegu munkajat linkelheted. Kivancsi vagyok mennyi fogsz talalni, ugyanis az atomfizikusok nem igazan foglalkoznak atomeromuvekben alkalmazhato elmeleti kutatasokkal. Azzal ugyanis a magfizikus barataid foglalkoznak, ha epp nem veled egyutt rokaznak a parkban. Ok nem akarnak ongyilkosok lenni a sok baromsag miatt, amit osszehordtal itt par nap alatt?

2019.06.28. 09:29:33

@Blogolo Blogi: Már több beírással ezelőtt kértem, hogy ne égesse magát, .. de úgy néz ki szereti meleget így július 7-hez közeledve.
Ha már nincs egy 7.-es ismerős, akitől megkérdezhetné, megpróbálom az ön szintjén, nagyon tömören, nagyon leegyszerűsítve elmagyarázni a lényeget /Jéééééézuson, hogy fogja ezt megérteni ?/;
A magfizikusnak nevezett foglakozású bácsi ismeri a magfolyamatokat, "ő intézi az energiát" az atomerőműben.
Az atomfizikus bácsik, nénik olyan anyagokat keresnek, amikkel a biztonság megoldható, illetve a magfolyamatok szabályozhatóak, .. ez utóbbi megoldása azt is jelenti, hogy az atomerőmű teljesítménye szabályozhatóvá válik /Jelzem ezen vitatkozunk már az eleje óta, csak hogy értse a saját visszakérdezését!/.
Ha valóban olvasni szeretne atomfizikustól az atomerőmű témakörben, akkor javaslom keressen rá egy Teller Ede /Ő egy magyar származású bácsi, de elég sokan elismerik a munkásságát a világ más országaiban is!/ nevezetű bácsi ilyen irányú munkásságára, ő az atomerőművek biztonságának alapjait rakta le, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretein belül.
Szerintem ha ezt sikerül felfognia az év hátralévő részében, akkor már sokat fejlődött a saját szempontjából nézve.
Kitartást, sikert kívánok önnek, sajnos nekem nincs időn tovább képezni önt!

Blogolo Blogi 2019.06.28. 11:38:23

@Tényelek: "de úgy néz ki szereti meleget így július 7-hez közeledve"

Juuuuuuj, ez nagyon durva volt! Ennyire a lelkedre vetted a szembesitest?

"ő az atomerőművek biztonságának alapjait rakta le, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretein belül."

Fideszgyokerekre jellemzo modon ujra csak annyira futotta, hogy a temahoz nem kapcsolodo dolgokat keversz bele a diskurzusba.

Tisztelegve Teller Ede munkassaga elott, az altala 50-es evekben megalkotott biztonsagi alapelvek mara egyreszt elavultta valtak, masreszt tobbek kozott az eromuvek telepitesenek geologiai-, szeizmologiai, felteteleinek kutatasahoz, a biztonsagos uzemelteteshez es a reaktorbalesetek elkerulesehez kapcsolodtak. Az atomeromu szabalyzasanak problemaival, az elektromos halozatban jelentkezo igenyek valtozasainak kompenzalasi lehetosegeivel nem foglalkozott.

Szoval meg mindig nincs meg az a cikk, amelyben azt olvadtad, hogy az alaperomuveket ilyesmire hasznaljak?

Tenyelonek tul ostoba, udvari bolondnak tul unalmas vagy. Ki tudja vajon, hogy mi ertelme letezesednek?

2019.06.28. 11:50:32

@Blogolo Blogi: "Tudod mit, kapsz segitseget: barmelyik atomfizikus altal publikalt, atomerovekrol irt tudomanyos jellegu munkajat linkelheted. Kivancsi vagyok mennyi fogsz talalni, ugyanis az atomfizikusok nem igazan foglalkoznak atomeromuvekben alkalmazhato elmeleti kutatasokkal"
"Tisztelegve Teller Ede munkassaga elott, az altala 50-es evekben megalkotott biztonsagi alapelvek mara egyreszt elavultta valtak"
fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0801/szatmary0801.html
Ezt grátisz tettem be, mert az igaz, hogy ön szintjén csak emelni lehet, de megérteni sohasem fogja, az eredeti kérdés, ezzel szemben mindig újabb és újabb követelésekkel áll elő, aminek a soha sem lesz vége éppen az elképesztően alacsony szellemi színvonala miatt. Szóval vége a linkelgetésnek, keressen ön!

Blogolo Blogi 2019.06.28. 12:23:10

@Tényelek: Meg mindig terelsz kiskocsog!

A link megint nem arrol szol, hogyan lehet alaperomuveket csucseromuvek feladatainak kivaltasara hasznalni ezzel kezelve a fogyasztas es termeles kozott jelentkezo kilengeseket, marpedig a tema a kezdetektol fogva ez volt (remelem emlekszel meg ra) . Ennyi erovel linkelhettel volna valamit arrol is, hogy E=mxc2. Van koze az atomeromuvekhez? Van. Van koze az atomeromuvek szabalyzasanak es alkalmazasanak az elektromos halozatok kialakitasa es energiabiztonsag teren? Nincs. Terelsz, mellebeszelsz es bullshitelsz itt ahelyett, hogy szemedet lesutve inkabb kussolnal.

Ha alaperomuvek alkalmasak lennenek az altalad kitalalt feladatra, akkor a csucseromuvek elitesr csak ocska lipsi hobort? Mulo szeszely? Mert soros?

Idiota.

2019.06.28. 14:42:20

@Blogolo Blogi:
Három általam betett, különböző linkben leírják, hogy az új fajta Paks II. teljesítménye 0-100 % között szabályozható napi szinten is. Naponta többször is lenghet a megújuló energiatermelők teljesítménye, A 2400 MW-os összteljesítményű blokkok meg ahhoz igazodva vagy csúcson vagy nullán üzemelnek és bármilyen % fokozatra beállíthatóak. Drága liberálbolsevik baráton, ön szerint mekkora szabályozhatósági sáv kellene ezen felül, hogy megfeleljen az ön igényeinek?!
Mondjuk ilyen akciók után, amiket itt ezzel kapcsolatban megejtett, .. valószínűleg lábradírral kell kezelni a képét, naponta többször is.

2019.06.28. 14:48:10

@Blogolo Blogi: Még egyszer, az eddigi három után, fentről bemásolva saját írásomat, részletesen a 0-100 % közötti szabályzás menete;
"A reaktor teljesítményét két módon szabályozzák:
A reaktor indulása után a névleges teljesítményének 70%-áig a szabályzórudak leengedésével (illetve betolásával). A szabályzórudak jó neutronelnyelők, így könnyen leállítják a láncreakciót.
A reaktor névleges teljesítményének 70 és 100%-a közötti intervallumában a víz keringési sebességének változtatásával. Ha a víz gyorsabban áramlik a reaktormagon keresztül, kevesebb gőzbuborék keletkezik a magban, tehát több neutron lassul le, ami megnöveli a hasított magok számát. Ha több buborék van a vízben, kevesebb neutron lassul le, tehát a hasított magok száma csökken.
Az aktív zónában keletkezett gőzt közvetlenül a turbinákra vezetik. Mivel a reaktor hűtővizében mindig találhatók radioaktív atommagok, a turbinákat szigetelni kell a külvilágtól. Ez megnöveli a karbantartási költségeket a nyomottvizes reaktorhoz képest, viszont a nagyobb hatásfok és az egyszerűbb szerkezet ellensúlyozza ezt.

Előnyei:
egyszerű szerkezet, nincs hőcserélő
nagyobb hatásfok
könnyen idomul a napi, illetve heti energiaigény-ingadozásokhoz
kisebb üzemi nyomás: 75 bar (a nyomottvizes 158 bar-hoz képest)
alacsonyabb az üzemanyag hőfoka"
Alulról a harmadik sorra koncentrálnék az ön helyében!
nuki.hu/?page_id=256

Blogolo Blogi 2019.06.28. 15:39:16

@Tényelek: "Alulról a harmadik sorra koncentrálnék az ön helyében!"

Ahogyan mar az elobb irtam, vegtelenul kezd unalmassa valni a szanalmas vergodesed az atomfizikaval, meg az atomeromevek szabalyzasaval, Teller Edevel, stb. Nem ketlem persze, hogy a fenti teruletek elismert szakertoje vagy, de engedd meg, hogy tovabbi megvilagosodasod erdekeben ujabb lehetoseget adjak, pontosabban az orszag villamos energia rendszeriranyito adja, hogy jol ertsd a lenyeget es elkussolj vegre.

Szoval ezek a kis profik szamtalan valos ideju kis abraval szemleltetik az orszagban zajlo folyamatokat, tobbek kozott, hogy a szomszedos orszagok es a magyarorszagi halozatok kozott milyen iranyu es nagysagu az energia aramlasa, stb. Mindegy is.

Neked az alabbi link lesz a fontos, annak alapjan ugyanis egyszeruen el tudod magyarazni, hogy milyen gyakorisaggal es milyen mertekben valtozik egy alaperomu altal leadott napi teljesitmeny mondjuk egy csucseromuhoz vagy a megujulokhoz kepest a pillanatnyi igenyeknek megfeleloen.

rtdwweb.mavir.hu/webuser/GenerateChartsServlet?hunLang=hu-hu&tabId=tab9405&

Nos, eddigi olvasmanyaid es a sok belinkelt baromsag alapjan hogyan is nez ki egy alaperomu napon beluli szabalyzasa, seggfejkem? Latod magadtol is a sotetkek teruletet vagy az atomfizikus barataid fogjak elmagyarazni a lenyeget?

Blogolo Blogi 2019.06.28. 15:56:16

@Tényelek: "Három általam betett, különböző linkben leírják, hogy az új fajta Paks II. teljesítménye 0-100 % között szabályozható napi szinten is."

Ez mikorra is epul majd meg a 0-100% kozott szabalyozhato eromuved fideszgyoker?

Addig mi lesz, mindenki kussol es utanna elmagyarazod a MAVIRnak, hogy mikor milyen teljesitmenyt kerjen egy alaperomutol?

Brrrrrrrrr, de egy mekkora idiota vagy. Mondjad szepen lipsi vagy bolsi vagy soros, az meg megy.

Attilajukkaja 2019.06.28. 17:02:18

A bejegyzés címe: Orbán Viktor már megint a közérdek elé sorolta saját anyagi hasznát.
Úgy látom, ezt a tényt senkinek sem sikerült itt megcáfolnia. És ez így van rendjén!!!!

Blogolo Blogi 2019.06.28. 17:23:00

@Attilajukkaja: "Úgy látom, ezt a tényt senkinek sem sikerült itt megcáfolnia."

Ezt valoban nehez lenne cafolni, masreszt viszont kialakult egyfajta vita, aminek a celja annak tisztazasa, hogy tenyelek nevu apolt hogyan irja majd be magat a magyar villamosenergia rendszer iranyitasanak ujkori tortenelemkonyvebe, illetve ezzel parhuzamosan folyik az alaperomuvek unortodox modon torteno uzemelteteserol folyo diskurzus is.

Eleg erdekes resz fog kovetkezni, erdemes lesz kicsivel kesobb visszanezni.

2019.06.28. 18:52:36

@Blogolo Blogi: "Neked az alabbi link lesz a fontos, annak alapjan ugyanis egyszeruen el tudod magyarazni, hogy milyen gyakorisaggal es milyen mertekben valtozik egy alaperomu altal leadott napi teljesitmeny mondjuk egy csucseromuhoz vagy a megujulokhoz kepest a pillanatnyi igenyeknek megfeleloen."
Számomra elég egyértelmű, hogy mikor és hogyan kell pótolni a kieső termelést, az meg szerintem természetes, hogy ön olyan alacsony szinten van, hogy rákényszerül arra, hogy valaki elmagyarázza, rám ne számítson nem képzek ovis szinten lévő felnőtteket! Keressen egy alsó tagozatos kisdiákot, ők egy ilyen egyszerű grafikont simán le tudnak olvasni!
"Ez mikorra is epul majd meg a 0-100% kozott szabalyozhato eromuved fideszgyoker?"
A vita szempontjából semmi jelentősége, hogy mikor épül meg, mert ha egy kicsivel jobb lenne a rövidtávú memóriája, akkor tudná, hogy abból indultunk ki, hogy ha majd megépül ... .
"Nos, eddigi olvasmanyaid es a sok belinkelt baromsag alapjan hogyan is nez ki egy alaperomu napon beluli szabalyzasa, seggfejkem? "
Ezt értelmes ember nem kérdezte volna, meg mert a grafikonban benne a válasz, csak le kell tudni olvasni!

Ön eddig csak azt bizonyította, amit már többször is írtam, hogy itt lehet megismerni a liberális kultúrát, a primitív, alpári szókészletükkel, felsőbbrendűségi komplexusukkal, ami mögött ráadásul minimális tudás sincs, sok esetben. Ön egy igazi díszpéldánya ennek a fajtának.

Attilajukkaja 2019.06.28. 19:09:55

@Tényelek:
"Ön eddig csak azt bizonyította, amit már többször is írtam, hogy itt lehet megismerni a liberális kultúrát, a primitív, alpári szókészletükkel, felsőbbrendűségi komplexusukkal, ami mögött ráadásul minimális tudás sincs, sok esetben."
Wow!!! Micsoda míves felszólalás!
Szerintem ez a gyönyörű komment Orbánra is igaz egy szó kicserélésével. A minimális tudás mindenképp igaz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.28. 19:43:33

@Tényelek: Ez olyan,mint a: kétharmad van,köcsögök?:))

2019.06.28. 20:32:56

@Attilajukkaja: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem érdekel Orbán és a kétharmad sem, szerintem az a fontos, hogy stabil kormányzóképesség legyen, .. ha ez kétharmad, akkor annyi, de azt 50%-al is meg lehet csinálni.

Blogolo Blogi 2019.06.28. 21:35:23

@Tényelek: "A vita szempontjából semmi jelentősége, hogy mikor épül meg,"

Hogy a mohába ne lenne jelentősége! Azt hittem, mielőtt nekiállsz égetni magadat, legalább ennek utánanézel. Persze ha abból indulok ki, hogy a fideszgyökerek csak ugatni tudnak, nem érdeklik őket a tények, akkor végül meg is érkeztünk. Sebaj, szerencséd van, ma újra előtör belőlem a mélyen szunnyadó humánum, segítek neked.

Ugye már a 2 napja linkelt BsC-s hallgató diasorában is szerepelt és azóta is tucatnyi linkkel bizonygatod, hogy a helyzet nagyot fog változni PaksII-vel, merthogy a forralóvizes reaktor könnyen idomul a napi, illetve heti energiaigény-ingadozásokhoz, könnyű szabályozni, stb, stb. (lásd meg a mai napon 14:48-kor kelt agymenésedet).

Egyetlen megjegyzésem, apró kiegészítésem, jelentéktelen pontosításom lenne mindösszesen. Az pedig nem más, mint hogy PaksII -ha majd valamikor felépül és egyszer elkezd üzemelni- bizony ugyanazon a nyomottvizes reaktor (oroszul VVER) technológián fog alapulni, mint a most is üzemelő reaktorok. Kezd leesni, hogy miért hagytalak 2 teljes napig vergődni a mocsárban, hogy aztán végleg elsüllyedj, te agyatlan kretén állat?!

Nem a személyedet utálom, hiszen szerencsére nem ismerlek, hanem mindazt amit képviselsz. Hogy idejössz, nagyon tudományosan teleszarod a bejegyzéseidet totál irreleváns linkekkel, a nagyobb hatás kedvéért szigorúan magázódsz, mert az úgy sokkal komolyabb, közben az igazságot még csak nem is sejted. És ha valaki vagy valakik finoman korrigálnak, akkor sem kussolsz, hanem leállsz ugatni a semmiről.

Ostoba fideszgyökér vagy, egy komcsi nyugger rendszerváltáskor magadra öltött kaméleon ruhában, esetleg egy vidéki sík hülye suttyó, szóval valamelyik a fideszbirkák két legjellemzőbb részhalmazából - egyedül ugatni meg segget nyalni tudtok, oszt jónapot.

Mondjad megint, hogy lipsi, meg soros, meg bolsi, te idióta fasz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.29. 13:32:02

@Blogolo Blogi: Némá!A Pókember bevadult!XD
ez a faszkalap még a végén kihoz a béketűrésedből!:))

Blogolo Blogi 2019.06.29. 18:45:38

@Tényelek: Mi van veled udvari bohoc? Nagyon elnemultal. Emeszted?

Attilajukkaja 2019.06.29. 21:22:02

@Tényelek:
"szerintem az a fontos, hogy stabil kormányzóképesség legyen"
Ezzel egyetértek! Csak nem mindegy, merre kormányozza a hatalom az országot. Számomra a szakadék nem egy opció. Akkor már inkább esélyt adok azoknak, akik Magyarországot nem Kazahsztán irányába vinnék el, hanem a fejlettebb Európa felé.
Te miért nem?
süti beállítások módosítása