B1 blogcsalád



Az orbáni átok elvitte a szélsőjobbos Strachét is

2019. május 18. - jdesi

Hosszú a listája azon politikusoknak, akik miután találkoztak Orbánnal, megbuktak. Most újabb veszteség. Lemondott Strache osztrák alkancellár, a szélsőjobbos Szabadság Párt (FPÖ) vezetője, akivel Orbán május 6-án találkozott Budapesten.strache_orba_n.jpg

Strache abba bukott bele, hogy még 2017-ben Ibizán találkozott egy orosz nővel, aki egy orosz oligarcha unokahúgának adta ki magát.

(Részletek itt)

Strache és párttársa a bécsi alpolgármester arról tárgyalt a nővel, hogy az szerezze meg a Kronen Zeitungot, a legbefolyásosabb osztrák bulvárlapot, esetleg egy tévét is hozzá. S akkor Strachet tolják a kampányban. Cserében majd kapnak állami megrendeléseket.

Strache azt is megjegyzi, hogy olyan médiaviszonyokat szeretne Ausztriában, mint amilyet Orbán teremtett Magyarországon. És Pecinát ajánlja a megvalósításhoz, aki Magyarországon a Népszabadságot intézte el.

Most két német napilap közzétette a titkos felvételt, ami a találkozón készült.

S az orbáni szövetséges, a szélsőjobb nagy reménysége szégyenkezve távozni kényszerült.

Korábban Miheil Szaakasvili, Hoszni Mubarak, Silvio Berlusconi  Viktor Janukovics, Blatter, Fico államelnök  FIFA elnök járt így.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3814833478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2019.05.18. 18:42:11

Olvasgatom a hozzászólásokat és jókat mulatok magamban!

@Tényelek:

Tisztelt Tényelek Úr/Hölgy!

Na ezzel a megszólítással nem nyúzna meg senki a főtéren, mert nem tegező volt!
A tovabbiakban engedd meg, hogy így ismeretlenül is tegezőmódban fejtsem ki, hogy sok sületlenséget írtál!
Közép-kelet Európában helyesen Közép-Kelet Európának írjuk a terület/régió megnevezését. Itt Közép-Kelet Európában, ebben a kis országban mi sem tegezzük a rendőrt! Na nem azért, mert súlyos összegeket fizetnénk a tegezésért... egyszerűen ez így megy!
Az idejött szolgáltató multik esetében nem tudok nyilatkozni, azt azonban állítom, hogy engem, mint ügyfelüket/vásárlójukat még soha nem tegeztek le. Másokkal előfordulhatott, de velem még nem.
A sok butus magyar pedig itt a blogszférában bizony tegezi egymást! Mi több, csúnya szavakat vágnak egymás fejéhez! Na nem azért mert butusok, hanem azért mert nehéz uralkodniuk az indulataikon. Ez van! Nem vagyunk egyformák! De a tegezés az alap!
Akinek ez nem tetszik, az kattint egyet a kilépő gombra és nem szól hozzá, vagy viseli a tegezést!
Olyan ez, mint a TV műsor. Ha szar pl. a Győzike Show, akkor nem kapcsolok oda, vagy elkapcsolom, ha kezdődik.
És nehogy kifelejtsem, egyetlen levelet sem kaptam az internet szolgáltatómtól tegezős megszólítással itt Közép-Kelet Európában. Sőt, egyik szolgáltatómtól sem!

Maradok tisztelettel, mint fent!
További jó napot kívánok!/Csókolom a kezét!

Nem kívánt törlendő! Így már érthetőbb mi végre a tegezősdi?

2019.05.18. 18:48:20

@sinus67: Nem kifogásoltam senkitől sem a tegezést, azt írtam, hogy én így kommunikálok, mi ez ellen a kifogása?
Azt viszont nagyon furcsállom, hogy nem kap tegező megszólítással levelet semmilyen szolgáltatótól, mert az UPC, Telekom, Telenor, Vodafone, stb. mind letegezi az összes fogyasztóját a honlapon és az e-mailekben is.
Hol tetszik netet előfizetni, hogy embernek nézik?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.18. 18:58:48

hamar itt a kedd mikor is bukik rendszeresen a Miniszterelnök Úr
lehet hogy most kétszer is

taga.20 2019.05.18. 19:00:45

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: addig is csókolgasd a geci gazdád paksi mogyoróit fityeszhulladék:)

taga.20 2019.05.18. 19:04:52

@Tényelek: mi a kurvaanyád van? ki kit nyúzna meg?

bazdmeg, ausztria nem magyarország, ahol egy bűnöző sokáig húzza!

taga.20 2019.05.18. 20:40:17

az összes geci féreg fityeszes patkánynak a kurvaanyját!

bakker, itt mikor lesz új választás, azok után, hogy a gecimaffia szétbaszta a választást?

Oxica 2019.05.18. 20:50:32

Előrehozott választások lesznek Ausztriában.

Pedig a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány, épp pár napja mondta, hogy Ausztriának kibaszottul stabil kurmánya van, ezt kéne követni Európában.
Ezt a kibaszott éleslátást, egy igazi géniusz. :)

Amúgy meg, ha a lápi hülyemagyaroknak még most sem esik le a tantusz, hogy a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányt is el kellene küldeni a halál faszára, akkor már semmikor.
Pedig nem nehéz felismerni, hogy a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány, nem más mint egy közönséges lótolvaj cigány, egy korrupt ruszkibérenc, hazaáruló geci.
Az osztrák fazon is őt akarta utánozni, hogy örökké hatalomban maradhasson.

Azzal a pecinával akarta megvetetni a "kroonecejtungot", aki bezáratta a Népszabadságot, a zacskós tóni helikopterezése után és az egész magyar sajtót felszolgálta a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigánynak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

taga.20 2019.05.18. 20:57:07

@Oxica: a patkány fityesz szargerincű retkek, beszartak!

Cycmen 2019.05.18. 21:04:44

@taga.20: bakker, itt mikor lesz új választás, azok után, hogy a gecimaffia szétbaszta a választást?............

Nem elég ha négyévente szívtok, sűrűbben szeretnétek? Nagyon torkosok vagytok!

Aranka1973 2019.05.18. 21:07:21

@taga.20: "bakker, itt mikor lesz új választás"

Május 26-án lesz a legközelebbi választás.

Ha meglesz az eredmény (pl. 15 Fidesz-mandátum a 21-ből), utána térjünk vissza arra, hogy biztos akartok-e országgyűlési választásokból is újat? ;-)))

Én amúgy tudom, hogy ki nem szeretne: az LMP és a Párbeszéd, mert ők garantáltan buknák a saját frakciójukat...

taga.20 2019.05.18. 21:13:15

@Aranka1973: A KIBASZOTT KURVAANYÁDAT BASZD TELIBE, ROHADÉK FITYESZPARAZITA!

A SZÁJBA BASZOTT KURVAANYÁDAT BASZD TELIBE SZARGERINCŰ FITYESZFÉREG!

taga.20 2019.05.18. 21:14:43

@Cycmen: A TETVES KURVAANYÁDAT BASZD TELIBE SZARHÁZI FITYESZPATKÁNY!

morpho 2019.05.18. 21:31:37

Orbán a minap az osztrák modellt ajánlotta az európai néppárt figyelmébe, hogy hát milyen kurva jó, mikor a jobb oldal, meg a szélsőjobb együtt kormányoz. Meg milyen stabil az osztrák kormány és hát milyen jó ez mindenkinek. Most meg, hogy a szélsőjobb bezuhant, a kurvajó koalíció széthullott, hirtelen nem akar osztrák kormányzati kérdésekbe avatkozni. Most hogy ő is erősen érintett és hát kiderült, hogy a Népszabadságot mégsem piaci, hanem politikai alapon szüntették meg. Orbán egyik szarkupacból zuhan a másikba. Minden jóslata bejön....

morpho 2019.05.18. 21:34:49

@Cycmen: @Aranka1973: Azért ne legyen ilyen kurva nagy arcotok, hogy egy autokráciában mindig ugyanaz nyer, aki a rendszert kitalálta és üzemelteti. Elég érdekes lenne, ha nem így lenne. Ti Kádárért is így szorítanátok. De mi van, ha mégis a Hazafias Népfront nyer.....

n_dy 2019.05.18. 21:38:08

@Behaton: egyébként jól vagy?

taga.20 2019.05.18. 21:40:07

@morpho: háleluja strache!

egy normális ország ausztria, hozzánk képest.

szegény aradiak, a semmiért oltották ki vérűket.

bakker.

Cycmen 2019.05.18. 21:47:47

@morpho: Jól van haver, fogd csak a választási rendszerre, de remélem tudat alatt világos hogy az alapvető oka a sikertelenségeteknek az, hogy szarok vagytok.
Szép példa rá, hogy most jobb híján annak örültök hogy egy balfasz osztrák politikus melléfogott. Az öröm oka, hogy múlt héten tárgyalt Orbánnal és most meg megbukott.
Ennek egyébként semmi hatása Orbánra és ti mégis ennek örömködtök. Ilyen szintű embereknek nem mindegy hogy milyen a választási rendszer? Ti még ellenfél nélkül is vesztenétek!

Cycmen 2019.05.18. 21:50:05

@taga.20: Kemény szavak ezek egy LMBTQ*ZS aktivistától! :D Kabbe!

taga.20 2019.05.18. 21:56:48

@Cycmen: ember, egy hetero csóka vagyok, aki nem fél a homároktól. sőt büszke vagyok rájuk.

rád bazdmeg nem! nem szeretnék veled egy vérből lenni, mert a gerinced szar, ahogy a geci csúti gazdád is az!

én erre vagyok büszke, vagy sem.

www.youtube.com/watch?v=XHE0MAOgvRY

taga20 2019.05.18. 21:58:50

@Cycmen: retek, ha egyenes az ember, abban mi a kemény?

FCUK5 2019.05.18. 22:10:26

Merkel is megbukott, miután találkozott Orbánnal. Faymann is. És meg sokan lesznek így, mégpedig azért, mert Orbán stabilan kormányoz, mások meg nem. A b1 is hamarabb fog megbukni mint Orbán.

2019.05.18. 22:11:45

@morpho: Nem kívánok nagyon beleszólni itt a békés fojtogatásba DE, ha valaki ilyet leír;
" hogy egy autokráciában mindig ugyanaz nyer,"
Annak nem jut eszébe, hogy talán az lehet a gond, hogy a teljes ellenzék annyira rossz állapotban van, hogy szinte biztos, hogy megint lesznek olyan szavazókörök, ahol egyetlen ellenzéki delegált sem lesz, míg a Fidesz szinte mindenütt ott lesz egyedül?
Ezekből az arányokból mindig az következett eddig, hogy a választás végeredménye is ilyesmi arányt szokott produkálni. Ez így volt már 1994-ben is.
Nem kell semmit a csalásra, meg a szomszéd libáira, macskájára fogni, ha egy párt nem tud 10.500, hozzá hű embert felállítani, az nem erőtényező egy országban. Persze az aránytalan területi elosztás miatt ősszel ebből még lehet itt-ott siker, de egy országos szintű választáson csoda kellene a kiugró eredményhez alapból, .. a többiről most nem beszélnék.

2019.05.18. 22:16:55

@Cycmen: Innentől óvatosan vitatkozzon, mert a csókákat /Ráadásul kiemelten hetero!/ védi az állatvédelmi törvény, ami nagyon kemény szankció is lehet!

Belzebubo 2019.05.18. 22:51:45

Érdekes hely lehet Ibiza. Van aki hazát árulni megy oda, másvalaki kokózni, de egy dolog közös bennük...

morpho 2019.05.18. 23:38:25

@Cycmen: @Tényelek: Autokráciában nincs ellenzék.

Sir Bates dö Hól 2019.05.18. 23:42:42

@A központ: ez hatalmas!!!:-DDD... ennél megalázóbb kommentet még nem láttam! sárgulok az irígységtől! s megemelte kalapom tisztelgek;-)...

Aranka1973 2019.05.18. 23:42:51

@morpho: Akkor ezek szerint Magyarországon nincs autokrácia, mert itt van ellenzék, igaz, rettentően tehetségtelen, kontraszelektált banda, de létezik.

2019.05.18. 23:49:38

@morpho: Akkor a svédeknél és a bajoroknál sok-sok évtizede autokrácia van?

Sir Bates dö Hól 2019.05.18. 23:51:57

@Aranka1973: te vagy az élő példa, hogy moon tényleg katasztrófális még a felsőoktatás is. nem csupán a középiskola, de az egyetemek is ontják a funkcionális analfabétákat;-)...

morpho 2019.05.19. 00:59:28

@Tényelek: Miért, náluk kétharmados többségbe kerül minden választáson ugyanaz a párt?

István Tamasi 2019.05.19. 07:06:33

@Aranka1973:
A csúti suttyónak már régóta hivatalos pecsétes papírja van arról hogy hazudik.

Nekoashi2005 2019.05.19. 07:10:02

@Cycmen:
Nem az ellenzék szar, hanem a fidess szavazók buták.... Nem kicsit, nagyon! Csak a legegyszerűbb jelszót értik: "migráncs"!

Ausztriában a korrupció gyanúja is elég a bukáshoz, , itt meg a bizonyított lopás sem, lásd tiborz ügyét!

Sose leszünk Ausztria! Nem azért, mert a magyar összességében rosszabb mint az osztrák, hanem azért, mert van 2.5-3 millió retardált aki ezt megakadályozza!

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.19. 07:41:36

@Nekoashi2005:

"Sose leszünk Ausztria! Nem azért, mert a magyar összességében rosszabb mint az osztrák, hanem azért, mert van 2.5-3 millió retardált aki ezt megakadályozza!"

A kb. 8 millió választópolgárból miért a 2,5-3 millió a meghatározó? A fennmaradó 5-5,5 millióról mi a véleményed?

Európai téridő 2019.05.19. 09:09:58

Szerintem a Strachét most lebuktatók spekulációja túl lett bonyolítva és lehetséges, hogy pont az ellenkezője jön be. Az előre hopzott választásokra nem biztos hogy gondoltak. És nem biztos, hogy az "orosz kártya" felül tudja múlni a "migránsválság-kártyát". És akkor a "klímaválság-kártya", mint figyelemelterelő manőver szóba sem került.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.19. 09:17:36

@Belzebubo: "Érdekes hely lehet Ibiza."

Érdekes ember ez a Pecina is.;D

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.19. 09:23:10

@FCUK5:" Orbán stabilan kormányoz, mások meg nem."

Há b+! Tényleg stabilan előre kinevezte miniszternek a haverját, aki aztán el is baszott egy csomó pénzt felesleges stadijonybeléptető rendszerre. Meg egy csomót a szélesávú internetet minden családnak programra. Meg este álmodtak valamit, reggelre törvény lett belőle úgy, hogy senkivel nem konzultáltak róla, néha még a fidesz sképviselőkkel sem. Erről a néhai nav elnök is tudna mesélni, amikor nem tudta azt sem, miért annyi az áfa, amennyi. Ez tényleg stabil kormányzás.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.19. 09:26:01

@Cycmen: "de remélem tudat alatt világos hogy az alapvető oka a sikertelenségeteknek az, hogy szarok vagytok."

Azért érdekes módon a szarok dolgoznak ebben az oszágban, és fizetik az adót, amiből téget fizet a ner. A fidesz szavazók adójától igen csak felkopna a ner álla.

Cycmen 2019.05.19. 10:43:18

@látjátok feleim szümtükkel: Azért érdekes módon a szarok dolgoznak ebben az oszágban, és fizetik az adót, amiből téget fizet a ner..............

:DDDDDD Amióta elvégeztem az iskoláimat, a magam lábán állok kicsi libsim, ha akarod küldök neked is farhátra valót DK-s nyuggerem!

2019.05.19. 12:34:17

@morpho: "Miért, náluk kétharmados többségbe kerül minden választáson ugyanaz a párt? " A svédeknél 110 évet húzott le a balliberális oldal kormányon 1913-óta.
A kétharmad posztkommunista országok némelyikében működik, a "fejlett nyugati demokráciákban" ugyanahhoz a parlamentáris döntéshez elég az 50%.
A svéd példánál maradva, ott már több generáció óta csak és kizárólag a kormányzópárthoz köthető emberek kerülhetnek az állam által fenntartott, működtetett intézményekbe, jogállami ellensúlyi pozícióba a takarítónőtől kezdve az igazgatókig, nemzeti bank elnökéig.
Ott is érvényes, hogy ha egy párt legalább 12 évig van hatalmon, akkor már kirobbantani is nehéz őket onnan, mert az ellensúlyok rendszere eddig látott előre, amikor megalkották. A németeknél az előző ciklus közepén jött létre ez az állapot, amikor Merkel a harmadik ciklusát húzta le, most meg már ember nincs hatalmi pozícióban, aki ellentmondana neki.
Szóval a kétharmad nálunk hatalomtechnikai szempontból ugyanolyan, mint nyugaton a 50+1, nem nagyon kell rajta rugózni és ezért nem különösebben gond, ha van a rendszerben némi torzítás, mint pl. a franciáknál és nálunk.

morpho 2019.05.19. 13:44:02

@Tényelek: A svédek koalíciós kormányokat tolnak és Merkell is csak koalíciós kormányt vezetett. Innentől kezdve semmi nem igaz az "okfejtésedből". Ráadásul nem a kérdésre válaszoltál.

2019.05.19. 16:23:14

@morpho: Az utolsó mondatot elolvasnám párszor, hátha mégis válaszoltam a kérdésére!

birka menet 2019.05.20. 00:09:05

Lenin = Sztálin = Kádár = Le Pen = Salvini = Trump = Strache = orbán

Ezekben a segghülye deformált agyú diktátorkban egy közös pont van: a millíónyi CSÖCSELÉK-re szabták a politikájukat, azok hozták nekik a hatalmat, a társadalom legostobább, legselejtagyúbb rétege.

A történelem viszont ellentmondás nélkül bizonyította, hogy a segghülyékre alapozott proletárdiktatúrákra egy napon maga a proletár un rá. Így az akkori komcsik és a jelenlegi nácik a végére ugyanazt a karriert futják be: maguk a proli híveik húzzák őket lámpavasra.

birka menet 2019.05.20. 00:17:11

@Tényelek: "A németeknél az előző ciklus közepén jött létre ez az állapot, amikor Merkel a harmadik ciklusát húzta le, most meg már ember nincs hatalmi pozícióban, aki ellentmondana neki."

jaja handabandázó, ezért mondott le 2018 decemberében a pártelnőki tisztségéről Merkel. Meg ezért jelentette be hogy ez az urolsó ciklusa. Mert senki nem mer neki ellentmondani hogy ne merje ezt csinálni.

birka menet 2019.05.20. 00:19:56

@Cycmen: "Amióta elvégeztem az iskoláimat, a magam lábán állok"

Azért ez a fidióta bértroll állásodhoz tényleg elég volt az a hat osztály, azon is tényleg meg lehet állni. Míg a gazdi össze nem csuklik. Aztán mehetsz te is közmunkára. Ha kapsz.

2019.05.20. 01:00:13

Ez nem átok, hanem spirituális harc. Csak nem mindenki ereszti rá a haverjaira, amit neki szánnak.

n3spr3ss0 2019.05.20. 05:16:04

@Aranka1973: Büszke lehetsz, hogy a gecikhez tartozol.

B60 2019.05.20. 05:20:55

@Aranka1973: olvasgatom amit írogatsz. Azon gondolkodom , mire benned ez a mérhetetlen gyűlölet és indulat. Libsizel ,komcsizol miközben azt sem tudod mit jelentenek a szavak. Migránsozol miközben vagy minden gond nélkül együtt élsz velük a házatokban, vagy épp eggyet sem láttál. Milyen rosszat tett neked bki aki azon kívül , hogy másképp gondolkodik? Nem veszed észre , hogy falkában ,mint csorda egy pártközpont sugallatára utálkoztok , gyűlölködtök. Most legutóbb Kövér beszólása után csordában gyűlölitek a melegeket és akasztanátok őket. Ha cigány téma van akkor őket, vagy épp migránsokat, muszlimokat, és mindenkit aki nem magyar, vagy akit a vezér megjelöl. Tudod innen már csak egy lépés a fajelmélet, és azt láttuk hova vezet. Lesz majd magyar és magyarabb , tisztafajú magyar, kevert magyar, majd a vezér rámutat. Ti csordában fogtok persze kiátkozni mindenkit . Közben nem veszitek észre komcsibbak lesztek a komcsiknál.

törppicur 2019.05.20. 07:43:31

és ki volt az a kretén, aki két évig ült ezen a videón?

nem gondolta volna fontosnak, hogy az ilyen visszaélések frissiben elvigyék a az elkövetőket? lehet, hogy csak arra vártak, hogy találkozzon Orbánnal, mert mégiscsak az a történelmileg elfogadható, hiteles, ha a találkozó után buktatják meg - ezt minden szélballibant tudja.

A Népszabis párhuzamot nem nagyon értem, ha az mszp és vagy dk meg akarta volna tartani, megtarthatta volna. Akkor nem virnyákolnának, hogy jajjjj médiaegyensúly. igaz így olcsóbb, nem kell fenntartani egy masszívan veszteséges xart, meg virnyákolni is lehet.

megvagyhadnagy 2019.05.20. 07:53:39

@B60: Megtennéd hogy tagát is kioktatod? Vagy úgy látod, hogy benne nincs "mérhetetlen gyűlölet és indulat"?

B60 2019.05.20. 07:56:37

@megvagyhadnagy: már megtettem anno, többeknek szóltam és nem kioktattam , ahogy te nevezed.

Sir Galahad 2019.05.20. 08:11:28

Strache amatőr volt, a saját hülyeségébe bukott bele. Amit csinált, azt nagyjából minden befolyásosabb politikus teszi, csak nem ilyen ellenőrizetlen körülmények között.

B60 2019.05.20. 08:29:43

@Sir Galahad: ne kezdjük már mentegetni, mosogatni. Korrumpálni azt lehet aki korrupt, és ennyi. Ezt kár ragozni.

simonpali 2019.05.20. 08:33:18

@taga.20: Te vigyázz, ha már most ilyen mérges vagy, vasárnap este lehet meg fog ütni a guta. Mondjuk én nem is biztos, hogy annyira bánnám. ..

VT Man 2019.05.20. 08:35:16

Azért az tetszik a cikkben, hogy "az oligarchanõ alapítson egy Strabaghoz hasonló céget, és akkor majd az árazhatja túl a munkákat".

Vajon a Strabag is korrupt és túláraz, vagy csak véletlenül került szóba?

Pipas 2019.05.20. 08:40:04

@B60: "Korrumpálni azt lehet aki korrupt, és ennyi. Ezt kár ragozni."

Nem, korrumpálni azt is lehet, aki nem korrupt. Így lesz valaki korrupt: először nem az, aztán korrumpálják és így korrupt lesz. Utána újra és újra lehet korrumpálni, de akkor már eleve korrupt.

Nem te írtad, hogy a másik csávó nem tudja mit jelentenek a szavak? :D

Sir Galahad 2019.05.20. 08:48:45

@B60: Szerinted a többi politikus nem korrupt? De naiv vagy :D

B60 2019.05.20. 08:54:58

@Pipas: mondod te! Korrupt az akiről már eleve tudni , hogy érdemes megkörnyékezni, érdemes ajánlatot tenni. Abban igazad van , hogy ez lehet első alkalom is, és abban is igazad van , hogy sajnos az első esetet követi a többi , nincs megállás. Hajlandóság nélkül ez nem működik.

B60 2019.05.20. 08:57:13

@Sir Galahad: már ne haragudj de ez a "mindenki hülye", mindenki lop csal hazudik, mindenki doppingol a sportban,stb. Értelmetlen állítás.

Pipas 2019.05.20. 09:17:11

@B60: "Korrupt az akiről már eleve tudni , hogy érdemes megkörnyékezni,"

Tolvaj meg az, akiről már eleve lehet tudni, hogy valamikor az élete során lopni fog. Gyilkos meg az, akiről eleve tudjuk, hogy előbb-utóbb gyilkolni fog?

Még szerencse, hogy a bíróságok nem így működnek. :D

B60 2019.05.20. 09:31:17

@Pipas: nem sok értelme vsn veled beszélgetni. Kifordítod a szavaimat. Amúgy gyilkos is az lesz akiben meg van erre a hajlandóság. Miköze a bíróságnak ehhez ? Az osztrákot elkezdte az orbáni propaganda mentegetni, áldozatnak feltüntetni. Erről szó nincs .

Sir Galahad 2019.05.20. 09:42:00

@B60: Szerintem meg sajnos igaz álltás. De nem haragszom.

Pipas 2019.05.20. 09:42:10

@B60:
"Kifordítod a szavaimat."
A szavaid nem azt jelentik, amit gondolsz róluk.

"Amúgy gyilkos is az lesz akiben meg van erre a hajlandóság."
Irreleváns. Azt állítottad, hogy korrup az, akiben megvan a hajlandóság, nem azt, hogy korrupt az lesz, akiben megvan a hajlandóság. Érted a különbséget?

"Miköze a bíróságnak ehhez ?"
Az, hogy a bíróságok feladata, hogy eldöntse ki a korrupt, ki a tolvaj, ki a gyilkos. Úgy gondolkodnak, hogy nem akkor korrupt valaki, ha megvan benne a hajlandóság, hanem akkor, ha elkövetett valamit.

"Az osztrákot elkezdte az orbáni propaganda mentegetni, áldozatnak feltüntetni. Erről szó nincs ."
Irreleváns, nem erről beszéltünk. Nem nagyon érdekel, hogy melyik osztrák a korrupt vagy kit menteget a propaganda. Beszélhetünk róla, de nem nagyon érdekel.

Kuglóf. Az 2019.05.20. 09:43:56

Orbáni találkozásátok? Akkor ez Gyurcsány Ferenccel kezdődött, nem?

chrisred 2019.05.20. 09:50:14

@Pipas: Korrumpálni csak azt lehet, aki benne van, tehát már korrupt.

B60 2019.05.20. 09:50:26

@Pipas: te mit szívsz? Jó féle cucc lehet!

nemecsekerno_007 2019.05.20. 09:51:43

Strache anyja, egy malomtulajdonos kulák szeretője volt...

B60 2019.05.20. 09:52:08

@Sir Galahad: akkor te is ? Gondolom!

chrisred 2019.05.20. 09:52:22

@Pipas: Nincs passzív gyilkosság vagy passzív lopás.

B60 2019.05.20. 09:52:46

@chrisred: hagyd sztem nem normális !

Sir Galahad 2019.05.20. 10:00:12

@B60: Tévedsz, nem vagyok politikus, így ilyesmire még csak elméleti lehetőségem sincs.

Pipas 2019.05.20. 10:01:27

@chrisred: "Nincs passzív gyilkosság vagy passzív lopás."

Mikor mondtam, hogy van ilyen?

"Korrumpálni csak azt lehet, aki benne van, tehát már korrupt."

Tehát már azelőtt korrupt, hogy bármit is elkövetne? Mikor válik korruptá? Egy évvel azelőtt, hogy korrupcióban venne részt? Öt évvel előtte? Mondjuk már fogantatáskor? :D

@B60: "hagyd sztem nem normális !"
Ahogy kínosan kiteszed a szóközöket az írásjelek elé gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy szerinted normális vagyok -e. Nem tudsz megsérteni, mert nem adok a véleményedre. Ez nem sértés akar lenni, csak úgy mondom. ;)

Kuglóf. Az 2019.05.20. 10:03:27

@taga.20: Asszem megütött a guta, jól gondolom, Tefasz?

B60 2019.05.20. 10:04:07

@Pipas: klassz. Buta, okoskodó ember vagy. Na hali ,én befejeztem veled.

morph on deer 2019.05.20. 10:04:20

@Tényelek:
“A svéd példánál maradva, ott már több generáció óta csak és kizárólag a kormányzópárthoz köthető emberek kerülhetnek az állam által fenntartott, működtetett intézményekbe, jogállami ellensúlyi pozícióba a takarítónőtől kezdve az igazgatókig, nemzeti bank elnökéig.”

Hát én nem tudom, hogy ki etet téged ezekkel a baromságokkal a svéd rendszerek működéséről, de ez már megint egy orbitális marhaság!
Elsősorban azért, mert munkával kapcsolatban semmilyen összefüggésben, még csak célzás szintjén sem merül fel a politika, pártállás meg végképp nem! Csakúgy, ahogy a vallási vagy a szexuális orientáció sem!

Helyi politikában, önkormányzati és/vagy városvezetési szinten igen, mivel ugyanúgy politikai alapú a helyi kormányzás, mint pl nálunk.
De ez még mindig nem azt jelenti, hogy minden alkalmazottnak is politikailag (valahová) ide vagy oda kéne tartoznia, erről szó nincs!
Ahogy arról sincs, hogy a nemzeti banknak és/vagy a jegybanknak köze lenne a politikához! Ha jól tudom, tán még mindig ugyanazok vezetik, akik már 15-20 éve is, holott közben változott a kormányzó párt.

Szerintem nézz utána jobban, mert valami nagyon nem stimmel a te svéd forrásoddal! Vagy nagyon nincs képben, vagy nagyon mellébeszél.

Pipas 2019.05.20. 10:09:51

@B60: "Buta, okoskodó ember vagy. Na hali ,én befejeztem veled."
Mondjuk mást sem csináltál mint sértegettél meg ismételgetted, hogy aki korrupt az akkor is korrupt, ha nem csinált semmit...

chrisred 2019.05.20. 10:11:08

@Pipas: Nem, időben pontosan egybeesik a sikeres korrumpálás meg a korrupttá válás. A kettő egymás nélkül nem is valòsulhatna meg.

Pipas 2019.05.20. 10:20:14

@chrisred: "Nem, időben pontosan egybeesik a sikeres korrumpálás meg a korrupttá válás."

Na, én is pont ugyanezt mondtam. Ellentétben az eredeti kijelentéssel, ami így hangzott:

"@B60: Korrumpálni azt lehet aki korrupt, és ennyi. Ezt kár ragozni."

chrisred 2019.05.20. 10:24:11

@Pipas: Nem ezt írtad, hanem ezt: "Nem, korrumpálni azt is lehet, aki nem korrupt. Így lesz valaki korrupt: először nem az, aztán korrumpálják és így korrupt lesz."

Tehát nálad nem korruptat is lehet korrumpálni, szerintem meg nem.

B60 2019.05.20. 10:28:22

@Pipas: te idióta fogalmad nincs a kriminilógiáról, pszichológiáról. Szavakon lovagolsz,miközben nem értesz semmit.Okoskodsz. Miután szóltál először,igyekeztem finomítani amit eredetileg írtam. Te idióta , te miért nem vagy korrupt, vagy miért nem vagy gyilkos. A személyiséged , a benned levő hajlamok , célok nem predesztinálnak arra , hogy gyilkolj, lopj , korrupt legyél. Én azt mondtam , hogy nem tényszerűen korrupt, hanem a hajlandóság, a nyitottság benne van. Olvasgass és tanulj. Amúgy kérlek ne szennyezd a netet és ne fárassz ezzel a sok hülyeséggel

B60 2019.05.20. 10:29:35

@chrisred: sztem élvezi , tényleg hagyd

Bloodscalp 2019.05.20. 11:22:38

Sarkozy, Wilders és Cameron kimaradt a sorból !!

Namir 2019.05.20. 11:50:19

Az a libsi következtetés mikor lát napvilágot, hogy aki Orbánnal találkozik, az előbb-utóbb meghal?
(Tényleg ennyire gyépések lennétek, ti liberálisok?)

Alien2000 2019.05.20. 12:29:14

@taga.20: Hülye szájbaszexuált agyatlan senkiházi faszkalap.
Először azon kell(ene) elgondolkodnia, meg annak a sok hülye majomnak az úgynevezett baloldalon, ami ugye nem megy, mert a fidesz csalt a választásokon, hogy miért nyert ismét tavaly a fityesznyik a választásokon.
Megsúgom te MAJOM, nem azért mert csaltak, hanem egységes volt.
Ezzel szemben ez a DRÁGA semmirrevaló baloldali ellenzéknek nevezett gittegylet semmilyen egységet nem volt képes felmutatni, csak egymást pocskondiázni, egymás ellen mondani, negyedórán belül egymásnak homlokegyenest mást mondani.
És mikor a mi szeretett Ferencünk megszólalt, mikor kérdezték tőle, hogy mi lesz akkor, ha nem nem tudnak koalíciót alakítani, nagy flegmán, mi lenne, lesznek új választások.
És akkor KI NYERT VOLNA TE NAGYON HÜLYE????

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.20. 13:37:05

@Alien2000: "miért nyert ismét tavaly a fityesznyik a választásokon"

Mert sokezer milliárdból kampányolhatott, mindenki más ezred annyiból.

Ha a birkák nem a reklám után mennének, nem lenne egy mosópor hirdetés sem a tévében.

freelander1 2019.05.20. 13:55:35

No és ahogy az olaszoknál kormányozni szokás... Utánanéztem direkt. Eddig az utóbbi 40 évben legtovább Berlusconi bírta (3 év), aki duplázni is tudott. A taljánoknál 1-2(!) évente cserélik a miniszterelnököt (és általában kormányát is) Ezek alapján Salvinit sem kell sokáig Viktorral együtt nézegetni, adok neki kb. fél évet még. Marha macerás lehet mindig újabb hülyegyereket keresgélnie nemzetünk géniuszának, mert a jobb helyeken a fajtáját záros határidővel elzavarják a p..ba.

chrisred 2019.05.20. 14:12:45

@freelander1: Az olaszoknál most éppen az Öt csillag és Conte áll bukásra, az Északi Liga és Salvini éppen a hatalomra jutásra vár, és csak utána jöhet a szokásos bukás.

élhetetlen 2019.05.20. 17:05:41

@Tényelek: Érdekes, ma kaptam egy levelet a UPC-től, és úgy kezdődik, hogy “Tisztelt Ügyfelünk!”, és ilyenek vannak benne, hogy “Segítse munkánkat az alábbi linken…”. Megbocsátható, ha inkább a szememnek hiszek, mint Önnek?

Max Cuda 2019.05.20. 17:11:20

@taga.20: na mivan te rühedék libSSi fasszopó, itt szopod a fideszesek hatalmas kékeres faszát egész nap már megint mi? Itt mindenki a te szádba veri a gecijét, éhezel tán a fideszgecire? Te egy igazi fideszgecitartály vagy, erre születtél te cigánykutya.

Egyébként tudom miért vagy felizgulva ennyire, várod a napot 6 nap múlva amikor bemehetsz a fülkébe, és végre szétbaszathatod szétalázhatod a buzipicsádat nagy fideszes orbáni faszokkal, aztán a lukadtól szaros fideszes hatalmas fasszal behúzhatod Karácsony gerire az X-et a szavazólapon ÉS AZZAL EL IS BUKTOK ÖRÖKRE TE HASZONTALAN ÖRÖKVESZTES FASZNYELŐ TETVEDÉK :DDDD

Blogolo Blogi 2019.05.20. 19:21:45

@Tényelek: "Nekem egyébként -önnel ellentétben! - nincs gazdám."

Még nekik sem kellettél?

Blogolo Blogi 2019.05.20. 19:27:13

@nemecsekerno_007: "Strache anyja, egy malomtulajdonos kulák szeretője volt..."

És? Kósa anyja meg bölcsiseket büfiztetett oszt ni má mekkora disznyóólja lett.....

Télleg, WTF van Lajossal? Nagyon eldugták, ennyire kell a kétharmad?

HabonyArpi 2019.05.20. 19:31:01

"Lemondott Strache osztrák alkancellár,"

Szanalmas luzer. Orban egy ilyen jelentektelen botranyt siman tulelne, es megerosodve jonne ki belolle. Es egy honap mulva ujabb 5 %-ot erosodne a fidesz.

elvis56 2019.05.20. 19:34:59

Négy után a kispesti villamoson beszélik:A felcsuti mélynövésü GÖRÉNYRE senkise szavazom (nép párt ) mert Orsos és bandája ugyan olyan TOLVAJ mint az osztrák most bukott alkancelár.

wartburg1963 2019.05.20. 19:36:44

Azért az érdekes, hogy ha a mainsstream média orosz beavatkozást szimatol a nyugati demokráciák választásaiba, népszavazásaiba, akkor az hallatlan várlázító dolog, míg ha (nyilvánvaló provokációval ugyan, de) szintén "orosz kémnő" buktat le egy Brüsszellel szembenálló, egyébként meglehetősen erős és esélyes politikai párt vezetőjét, akkor annak "természetesen" le kell mondania. Double standard, ugye...

taga20 2019.05.20. 19:49:44

@Max Cuda: Kikérem magamnak, én KIZÁROLAG ARABOKAT SZOPOK, CSAK ARABOKAT ! Imádom, mikor beleverik a számba a faszukat, szinte megerőszakolják a számat. Fantasztikus érzés lenyelni a gecijüket. Legszivesebben egész nap arabokat szopnék, csak cigány Orbán keritése akadályozza az arabok bejövetelét.

Arab melegpornot birjátok ?
pornxs.com/21879316?utm_source=p-euph&utm_medium=cpm&utm_campaign=20160126

Hu de lennek a manus helyébe.

2019.05.21. 21:48:31

@élhetetlen: Az UPC-vel kapcsolatban kényszerpályán mozgunk, 12 éve kell a kritikán aluli színvonal és mennyeien magas árai ellenére igénybe venni a "szolgáltatásukat", .. mert nincs más.
Kétszer kifogásoltam náluk a rendszeres tegező hangnemet. A válasz az volt, hogy kénytelenek tegező hangnemben kommunikálni a fogyasztókkal, mert ezt igénylik eddig csak nekem volt ellene kifogásom, ha nem tetszik, akkor adjak le egy nyilatkozatot, hogy semmilyen értesítést, levelet nem kérek és akkor nem is fognak letegezni többet.
Szóval mellé tetszett nyúlni ezzel a példával, mert végigjártam náluk a csendőrpertu kivezetésének a lehetőségét és még kérésre sem megy náluk, nemhogy önként lennének normálisak!
Mellesleg ennél a cégnél van olyan rovat, hogy mit kell teljesíteni önnek, hogy jogosult legyen a szolgáltatás igénybevételére, ... Csak, hogy tudja a magyar paraszt, hogy hol a helye egy félmonopol rendszerben. Nesze neked fogyasztóközpontú szemlélet :-) .

2019.05.21. 22:05:06

@birka menet: A hatalmon maradás nem személyhez, hanem párthoz kötött, mert az összes "ellensúly" a 12 év+ évig kormányzó párt nevezett ki a rendszerből adódóan. Az, hogy annak a pártnak a vezére lemondott, meghalt, semmi jelentősége a párt hatalmon maradási esélye attól még bő kétharmad, mert senki nincs, aki ellentmondana.
morph on deer A svédeknél ugyanez a helyzet csak ott már fel sem ismerik a helyzetet, mert több generáció óta beállt ez az állapot.
A "független" bíróság, ügyészség, nemzeti bank, ahol van, az alkotmánybíróság minden tagja, közszolgálati tv-rádió, újság ha van, .. minden-minden...stb. Minden egyes pozícióban az adott párt által kinevezett emberek vannak. Nem azért mert olyan gonoszok lennének, így találták ki a rendszert és ugye ki az a hülye, aki a legnagyobb ellenségét nevezi egy fontos posztra, ráadásul, ne felejtsük el, hogy ezek mind politikusok, akiket a hatalom érdekel.

élhetetlen 2019.05.27. 18:52:50

@Tényelek: Bocs a megkésett válaszért, de egy kórházban nyaraltam egy kicsit. A tegezés, magázás kérdése. Tudomásul kell venni, hogy a reklámok, honlapok eladni akarnak, és azt is, hogy a sláger termékeket a fiataloknak kínálják. Ha a honlapon az állna, hogy Tisztelt Hölgyem/Uram, válasszon mobilkészüléket akár 0 forintos kezdőrészlettel és korlátlan mobilnettel, a tinik zöme röhögőgörcsöt kapna. Nem lehet elvárás, hogy külön magázódós honlap legyen, és azt sem, hogy külön nyilvántartás legyen arra hogy kinek, milyen formátumú levelet küldjenek ki. Lehet, hogy reklámlevél jön ki tegezve, (azt lehet nem kérni), de továbbra is állítom, hogy hivatalos levél nem.
Munkahely. Multinál dolgoztam, és nekem az lett volna fals, hogy 15-20 éve dolgoznak együtt, már barátok, de, ha belépnek a kapun, akkor a nap végéig magázódnak. Az végképp nem megy, hogy van akivel tegeződöm, van akivel nem. Ennél egyszerűbb, ha igazgatóig fel mindenki tegeződik. Hogy érezné magát az az ötven éves, aki körül mindenki tegeződik, de őt magázzák? Kirekeszteve.
A szolgáltatás. Ki mit élt meg. Már tizen éve UPC-s voltam, mikor az egyik haver megdumált, hogy jobb lesz a Digi Tv, sőt, ha Balatonon is lesz egy tányér, csak leviszem a boxot, szuper. Lemondtam a UPC-t, Digi jött, szerelt, tökéletes kilátás az adó irányába, aztán jött és igazított, meg mégegyszer, de, mikor a sokadik film vége helyett az volt, hogy nincs jel, vagy rossz jel,(mert esett, vagy fújt) feladtam, laposkúszásban visszakértem magam a UPC-hez, még csak lezártak, de nem töröltek, kinyitották az előfizetői státuszomat. Ja, ráment 100 eft a Digi lemondására, de nekem megérte.
A kényszerpályát nem egészen értem, bármelyik tányérossal próbálkozhat. Balatonon a Mindig Tv jött be, a padlástérben egy antenna, nem érintik az időjárási attrocitások. Ugyan nincs száz csatorna, de ott elég, ami van. Nem vitatkozni akarok, csak én így látom.

2019.05.28. 18:50:41

Jobbulást!
A végével kezdem, a monopol helyzetet az adja, hogy kábelszolgáltatás kell, abból meg csak ez az egy görény van itt ..
A tegezéssel kapcsolatos levezetése érdekes, van benne a logika és ezért ezek a cégek is használják mint érvet "az internet nyelve a tegezés" mellett.
A valóság ennél sokkal egyszerűbb. A fiatalok minden társadalomban a tápláléklánc legalján helyezkednek, ezt a társadalom nem ebbe a csoportjába tartozó elemei azzal érzékeltetnek a nap minden órájában számukra, hogy egyoldalúan letegezi őket.
De ebből azt a következtetést levonni, hogy ezt ők kifejezetten élvezik, sőt elvárják, elég perverz megközelítés.
A tizen-huszon éves korosztályba tartozókat /Is!/, akikkel találkozom a szolgáltatás, kereskedelem területén rendszeresen magázom, amit kifejezetten értékelnek. Ennek köszönhetően, ha igénylem mindig van soronkívüliségem, pedig csak arról van, hogy egyenrangúnak nézem őket.
Az viszont már a fent említett cégek abszolút primitívségét, bunkóságát jelzi, ha azért tegez le mindenkit a honlapon, szórólapokon, hogy be tudja alázni a tiniket.
Szóval erre a gyakorlatra csak és kizárólag az a magyarázat, hogy a felsőbbrendűségük jelzésével, annak erőszakos elfogadtatásával a félmonopolhelyzet miatt olyan erőpozíciót tudnak maguknak kreálni, aminek a következménye, hogy dupla áron adják azt a szolgáltatást, mint a feljövőben lévő nem multi. Ez utóbbi ráadásul a garantált szintet több, mint a duplájában határozza meg, mint ők, magyarul négyszeres túlárazást alakítottak ki a fogyasztóikkal szemben.
Azért mert a tinik egymás között a tegezést tartják természetesnek /Ez minden korban így volt, nem új jelenség!/, attól még a csendőrpertut ugyanúgy nem szeretik, mint mi. Az meg, hogy egy takonypóc menedzser úgy gondolja, hogy letegezi a kilencven éves ügyfeleket is, szerintem már túl van azon a határon, amit tolerálni lehet.
Mivel ez a tahó gyülekezet önmagától már nem fogja embernek nézni az itt élő embereket, valószínűleg az lehetne a megoldás, mint a parlamentben, ahol ezért 500.000 FT-os büntetést róttak ki az elkövetőre. Mi nem vagyunk olyan pozícióban, mint a köztársasági elnök, ezért elég lenne minden megsértett személy után 100.000 ft büntetést megszabni az érintett cégeknek. Az államháztartásnak lenne pár ezer milliárd forint plusz bevétele és a tahó multik is megtanulnák, hogy legalább a minimális tisztelet az itt élő embereknek is jár.

menjünk a moziba be 2019.05.30. 19:11:25

Elvitte a fonoket Kurzot is :-)))

"Alexander van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy Ausztria új kancellárja Brigitte Bierlein alkotmánybíró lesz. Brigitte Bierlein az első női kancellár lesz az országban, a kormányfői feladatokat a szeptemberre várható előrehozott választásokig látja el."
süti beállítások módosítása