B1 blogcsalád



Orbán buktatta le saját hazugsággyárát

2019. május 17. - ashwood

orban-3-1024x576.jpgÓcska, propaganda-hazugság volt a brüsszeli támadásról szóló hír - nem is ez meglepő ebben. Inkább az, hogy egy hetes tobzódás után maga a miniszterelnök leplezte le az átverést.

Ahogy korábban megírtuk: a propagandalapok és illetékes NERtársak – miniszterek, államtitkárok – nyilatkozatai ellenére nem létezik semmiféle “brüsszeli támadás” a babaváró támogatásokkal kapcsolatban. Akkor sem, ha ezt naponta négyszer elmondja valaki. Akkor sem, ha nyilvánosságra hoznak vezetői összefoglalókat - amelyekből kiderül, hogy informális találkozókon, telefonkonferenciákon az Európai Bizottság illetékese kérdéseket tett fel. A menekülteknek szigorú feltételek mellett adott bankkártyák ügye pedig a legkevésbé sem sorolható ide - már persze a valóságban. A propaganda kék piruláját fogyasztók számára teremtett Mátrixban csak ez létezik.

Ha megszokni nem sikerült az állampárt folyamatos és penetráns hazudozásait, legalább tisztában vagyunk vele, mire képesek a hatalomért. Most azonban nem várt fordulat jött: Orbán Viktor pénteki észosztásában maga hazudtolta meg minisztereit, államtitkárait, NERtársait és propagandistáit. Ugyanis véletlenül kibukott belőle: Magyarország fordult a Bizottsághoz a babaváró támogatással kapcsolatban. Semmi támadás, semmi vérmigráncs - normális ügymenet. Ennek keretében - mégegyszer: a magyar kormány kérésére – tettek fel kérdéseket a Bizottság munkatársai.

Persze azt is hozzá kellett tenni, hogy rárontás-elháírtás volt mindez. Ahogy a baloldal – ugye – “genetikailag ráront nemzetére”, úgy Brüsszel is ilyen rárontós. Lehet, hogy ők is genetikailag. Vagyis: Brüsszel biztos támadott volna, ezért mi eléjük támadtunk. De ez attól még brüsszeli támadás, hogy mi forgatjuk a kardot. Logikus.

Mondjuk Orbán azt elfelejtette közölni – amit csütörtökön Gulyás Gergely miniszter elkottyantott –, hogy az Európai Bizottság jelezte: esze ágában sincs eljárást indítani babavárás ügyben.

Azon pedig igazán nem kell csodálkozni, hogy a propagandisták termékeiben nyoma sincs az orbáni beismerésnek, és Gulyás szavaival sem töltenek meg címlapokat.

A hergelés a lényeg - nem az igazmondás.

De hogy véletlenül se lehessen semmiről érdemi vitát folytatni, Orbán – és sleppje – megint az arcunkba tolja:

“létezik egy - pénzzel jól "kitömött", például politikusokból, újságírókból, elemzőkből álló - "liberális maffia", amely azon dolgozik, hogy elhitesse a világgal, a migráció ellen nincs mit tenni.”

– így a vezénylő tábornok.

Végül is így áll helyre a világ rendje: egy beismerés, egy ordas hazugság. Legalább már nem is tagadja, hogy összeesküvés-elméletek mentén kormányoz. (Az továbbra is nyitott kérdés, hogy maga is megkajálja ezt a szellemi junkfoodot, vagy csak híveinek torkán nyomja le.)

A valóság persze megint visszaköszön - már ha nem kizárólag a propaganda csecsét szopjuk. A 2015-ös válság során Orbán a magyar hatóságok aktív közreműködésével utaztatott át az országon félmillió menekültet. Ilye remekül megállította a migrációt. Majd az EU-Törökország megállapodást nevezte először titkos és elítélendő paktumnak, végül épített 174 km-nyi kerítést. Hát mi tart évek óta a törököknél 3 millió szírt, ha nem Orbán GYODA-ja? Ami még az USA-ból is látszik.

Ki más állította meg a migrációt, ha nem Európa közepén 174 km drót. Azért nem mennek a görögökhöz sem a vérmigráncsok, mert tudják: úgy is fennakadnának a határzáron.

Ugyan kérem!

Még a legkisebb gyerek is pontosan tudja:

“Aki mindezt elhiszi, szamarabb a lónál.”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6414831806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aranka1973 2019.05.18. 01:47:58

@GNDL: Tudod, az a baj veletek lipsikkel, hogy teljesen beleringattátok magazokat egy álomvilágba. Légvárakat gyártotok, teljesen vágyvezérelt lett a gondolkodásotok.

Mondok én neked valamit: ha ez egyszer valóban megtörténik, és itten valóban leállnak a közszolgáltatások, elzárják a vizet, kikötik a villanyt (mindenkinek, pl. nekem is, aki rendszeresen fizetek érte), akkor elég sok embert fog majd érdekelni, hogy vajon kinek is köszönhetjük majd mindezt.

És nem, nem Orbán Viktort fogják felelősként elővenni, hanem azokat, akik a hazájukat elárulták, idegen érdekeket, New York-i megbízókat képviseltek a magyarokkal szemben.

Hát ezeknek az embereknek nem nagyon ajánlanám, hogy sokáig az országban maradjanak, mert annak alighanem csúnya vége lenne. Szégyen a futás, de hasznos.

Rodney2 2019.05.18. 04:01:10

@taga.20: nem csak valamelyik nagyon liberális, közös európai értékek, orbánidiktatúravan idióta kitiltotta a régi nickemet mert annyira európai

Rodney2 2019.05.18. 04:03:46

@GNDL: másodszor nem érted amiket írok úgyhogy részemről befejeztem

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.18. 07:03:07

@Aranka1973:

" Szégyen a futás, de hasznos. "

ki fog a retkes csutti cziggányért utcára menni? a TEK?

továbbá te vénszutyok fidessdroid, pattannyál már le a libsi dumádról, minden libsi buzi és sorosbérenc, akit zavar a csuti retkes cziggányx tolvajlása? persze. :D

kevesebbet kéne lopnyi.

ELIOS?

látom tibborcz is szépen gazdagodik, sz összes fidessbérenc milliárdos.

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2779/27795/277953/27795323_b91e0a8bf95adf7adbd3bce6484116de_wm.jpg

hajrá magyarország, hajrá staddionok és fidesskorrupció.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.18. 07:13:52

@GNDL:

"Egyébként meg Orbán 50%-a elég kevésnek tűnik, mikor övék a hír- és közéleti média 80%-a: "

dehogy, a mahír hirdetést is azért mondták fel (vagy büdös volt a hvg pénze) mert a csutti cziggány dobott egy telcsit "ha tovább adtok nekik felületet, megy a nav, érted?"

nyilván ez a demokrácia.

media1.hu/wp-content/uploads/2019/04/hvg_mahir_hirdetooszlop-1024x579.jpg

aki szóváteszi a csutti czigány bandájának lopásait, ott a NAV vagy ÁSZ jelenik meg, gyakorlatilag pénzügyileg lehetetlenítette el az ellenzéket a főcziggány.

de hová lett hirtelen soros pénze, ami miatt tajtékozott a staddioncziggány decemberben, és az utcára ment népet soros-katonáknak nevezte?

bocsánat, mindenki soros migráncs buzi és libsi, aki megkérdi, mi a faszból van tibborcz és lölő pénze?

ELIOS?

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.18. 07:16:41

milyen szépen kimentette a családi bankból a kuszaszem 2 fiacskája a pénzét.

a Quaestor nál is a fidess patkányok menekültek meg, a többi kisbüfi bukott.

érdekes ország, a fidess srácok csak keresni tudnak. :D

hirhugo.hu/wp-content/uploads/2019/04/hvg_poszter.jpg?w=640

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.18. 08:32:09

itt az idő, hogy a csutti kompánia elő legyen véve.....

Korrupciógyanú miatt beutazási tilalmat fontolgat Mészáros Lőrinc ellen Washington

www.youtube.com/watch?v=hzMs4SrYCtc

természetesen nem a hiperűrcziggány főstróman vajda kertje végée lévő stadion szúr szemet.

A központ 2019.05.18. 08:36:52

Felhívjuk az itt dolgozó munkatársainkat, hogy a reggel kézhez kapott napi utasításnak megfelelően kezdjék el a felkészülést a következő hét kiemelten fontos időszakára.
A jövő héten szünetel a szabadságoltatás és folyamatos munkarend várható a heti utasításban felsorolt Facebook-csoportoknál, blogoknál és internetes oldalaknál.
A pontos műszak beosztásokat holnap kapják kézhez.
Munkatársaink ügyeljenek a KBSZ.20120707/7113, a KBSZ.20120707/7788, a KBSZ20120707/8167 és a KBSZ20120707/9557 számú utasítás maradéktalan betartására.

További jó munkát kíván, a Központ!

taga.20 2019.05.18. 08:41:36

@A központ: gondolom köszpont, ma meg komenyistaszombatot kell tartanunk:)))

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.18. 08:44:02

@taga.20:

ebben az országban 2 embertípus képes élni a csutti főstróman staddioncziggány ciggány mellett, a megalkuvó nyalis és a gátlástalan tolvaj.

és a butazoid csóró kiszolgáltatott népesség...

alöksz róz 2019.05.18. 08:45:23

@taga.20: sőt még a taga.20 is én vagyok! de neked nem szólunk, kíváncsiak vagyunk, mikor veszed észre, hogy te is én vagy.

taga20 2019.05.18. 08:49:25

@alöksz róz: az nem létezik, te hülyébb vagy nálam:)))

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.18. 09:00:24

@taga.20:

hogy hogy ma még sehol a fidess kullancs csapat? térdelnek a csuttinak valahol?

vagy az a 100 szánalmas nick ugyanaz a gyökér? :D

SOROS SOROS MIGRÁNCS MIGRÁNCS SOROS MIGRÁNCS MIGRÁNCS SOROS!!

SZAVAZZATOK A STADDIONCZIGGÁNYRA, LEGYEN TÖBB ADÓ, STADDION ÉS LOPÁS!!

Aranka1973 2019.05.18. 09:27:22

@csüngőhasú norvégbáró: És szerinted mire kéne reagálnia a "fideszes csapatnak" ?

Arra, hogy minden hozzászólásodban ugyanazt puffogtatod, egymás után pakolgatod, nagybetűvel kiemelve a staddion, adó, lopás szavakat? (Meg néhol a stróman és cziggány szavakat is.)

Ez rém nívótlan és baromi unalmas.

Ha az ellenzéki oldalon az az intellektuális teljesítmény a maximum, amit tőled látunk, akkor a Fidesznek aligha kell aggódnia, nemcsak most május végén lesz meg a 2/3, de 2026-ig minden választáson.

Aranka1973 2019.05.18. 09:31:45

@csüngőhasú norvégbáró: " ki fog a retkes csutti cziggányért utcára menni? a TEK? "

Talán a közel hárommillió híve ?

Békementről hallottál már ?

Amíg az ellenzéki " gigatüncikre " néha csak pár tucat ember verődik össze, a békemenetre simán összejön a százezres tömeg !

Szóval az utcafrontot a nyikhaj, kígyóvállú lipsikékkel nehezen fogjátok megnyerni, nem is kéne annyira forszíroznotok !

Mert ha a végén elcsattan egy-két pofon, akkor nagy lesz a brühühü...

alöksz róz 2019.05.18. 09:59:28

@taga20: ez nem érv, egyik személyiség ilyen, a másik olyan...

csak az a közös, hogy mindegyik saját magát tartja a legokosabbnak.
de hát sajnos elég visszaolvasni, hogy kiderüljön, sajnos a taga a leghülyébb

Cycmen 2019.05.18. 10:59:37

@csüngőhasú norvégbáró: SOROS SOROS MIGRÁNCS MIGRÁNCS SOROS MIGRÁNCS MIGRÁNCS SOROS!!

SZAVAZZATOK A STADDIONCZIGGÁNYRA, LEGYEN TÖBB ADÓ, STADDION ÉS LOPÁS!!...............

Pontoschan drága jó komám, lopnak mint az állat csak valahogy mégis ezerszer jobban megy minden!
SZAVAZZ TE IS A STADIONCZIGGÁNYRA? STADIONCZIGGÁNY FOREVER!!

Cycmen 2019.05.18. 11:03:28

@taga20: az nem létezik, te hülyébb vagy nálam:)))......................

Látod ez az igazi lúzerség, hogy még ebben is csak a szürke középszert képviseled!

taga20 2019.05.18. 13:33:15

@Cycmen: na megszólalt a leghülyébb fityeszdroid.

bazdmeg, te nem tucc néha kussba maradni?

menyé inkább a gőzbe, ott érzed magad a legjobban:)))

Cycmen 2019.05.18. 13:41:38

@taga20: Randizunk? Viszek öklözőzsírt! :D

taga20 2019.05.18. 14:20:36

@Cycmen: neked van ilyened? apám te tényleg nagyon ott vagy a szeren ezekben a dolgokban :)))

Cycmen 2019.05.18. 14:38:40

@taga20: Perpill nincs, de kerítek hidd el! Érted mindent! :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.05.18. 15:46:33

@6.Lenin: A faszé nyolcan kommenteltek egy névről,hee???

Világít a torony 2019.05.18. 15:54:15

@6.Lenin:
A milliárdnyi légy szarkeresés közbeni zümmögése elfojtja a jóval kevesebb méh döngicsélését. Ám amíg ennyi szar van, az abból táplálkozó légy is több lesz, elűzik bűzükkel a méhecskéket. Nem lesz méz panaszkodott Micimackó Tigrincsnek.

seepheerd 2019.05.18. 16:20:03

Na, mi van? Hülyék :)

Aranka1973 2019.05.18. 16:21:55

@Világít a torony: Gratulálok, lippsikém, linkelni már tudsz, csak olvasni nem !

Én azt írtam, hogy az általános listán nem szerepelnek, ami igaz is.

Amire rálinkeltél, abban a szakterületi helyezések (Ranking ... by subject) vannak; és ott is a legjobb helyezések kb. a 40-es régióban vannak (nem a top20-ban), a kicsit is fontosabbaknál, a keményebb társadalomtudományoknál (pl. Economics and Econometrics) pedig a top 150-en kívül.

Azért ez nem a crème de la crème.

taga20 2019.05.18. 16:25:58

@Aranka1973: cica imádom, ahogy itt vergőcc minden nap:)))

Világít a torony 2019.05.18. 16:31:11

@Aranka1973: "Talán a közel hárommillió híve ?"
Híve? Ostoba jószág...és 3 közel millió? Közel sincs a 3 millióhoz. Több százezer szavazat csalás útján landolt a fityeszmaffiánál, némi szerver leállása után. Majd mikor meghamisították kellőképpen a szavazati arányokat, újra indult. A fityeszmaffia bázisát a mélyen alul képzett tömegek és az agyhalottak csordái adják.
"Békementről hallottál már ?"
Mint már fentebb célozgattam rá, az agyhalottakat könnyű egy csordába terelni és aztán buszok tucatjaival ide-oda szállítgatni.
Nincs alantasabb képződmény egy fideszmaffia irányította bérfirkásznál.

vanRob 2019.05.18. 16:35:48

Áhhh, gondoltam tök jó téma, talán lesz kivel anyázni. Erre mi van? Házon kívül az összes fidesznyik. Vagy már a 26-i választásra sorakoztatják őket? Fene tudja.
Meg amúgy is. Történt valami érdekes? A miniszterelnök hazudott, már megint. Aztán uszított, már megint. És az egésznek nincs semmi következménye, már megint.

arckönyv 2019.05.18. 16:46:12

@Cycmen: akkor csak az mszp-re nem kell szavazni a fidesz mellett, csicskalelkű.

Blogolo Blogi 2019.05.18. 17:53:15

Imádlak benneteket fideszbirkák! Pár napja még ment körbe egy link egy EU rendeletről, amelynek alapján "Brüsszel" már meg is kezdte az eljárást. A pdf-et nagy szájjal pl. FCUK5 fedőnevű fideszgyökér és haveri köre terjesztette. Nem is tudom, szóljatok már neki, hogy kifejthetné újra a véleményét. A szerencsétlen seggnyaló...

De ha már média: ugyebár bukott Viktor nagy haverja, az osztrák nácipárt vezetője, akivel pár napja itt buzultak Bp-en. A faszi ugyanolyan médiát akart, mint a szotyiköpködő parasztgyereknek van. Hmmmm, még a végén kiderül, hogy Marie Le Pen, Salvini, Viktor valóban Putyin bácsi csöcsén lóg, amire egyébként előzőleg is nagy összegekkel lett volna érdemes fogadni. Viktornak persze annyira nincs köze az egészhez, hogy szombat délután gyorsan lenyilatkozta, hogy semmi köze nincs az egészhez.
Tapsikoljatok tehát tovább neki fideszbirkák, ha szerencsétek van és a migránskaraván is épp befut és meglesz az a 98%, pont mint Észak-Koreában. Majd aztán ti is sírhatjátok vissza a gecit, ha egy-egy hétre elhagyja az országot.

taga.20 2019.05.18. 18:00:11

@Blogolo Blogi: FUCK5 szerintem az egyik legnagyobb csicska a számológépesvilághálón.

ráadásul ennek a kibaszott fityeszpatkánynak van vagy 50 nickneve.

hallod, azon röhögnék, ha a csútigeci úgy végezné, mint hájderbajtárs anno:)))

Max Cuda 2019.05.18. 18:21:23

@taga.20: Te éjjel nappal állandóan itt rángatózol hogy jóllakottra szophasd magad a fideszesek hatalmas kékeres faszával :D Annyira jó nézni ezt az alázatos gecinyelésed :DDDD

szepipiktor 2019.05.18. 18:24:31

Nem semmi, ami itt van.
Korábban a pérencen csak simán szétrollkodták a posztokat, most új módi látszik.
Ostoba, ide nem illő kamuvita zajlik pár agyhalott között.
Így poszthoz értelmetlen hozzászólni...

Max Cuda 2019.05.18. 18:30:41

@csüngőhasú norvégbáró: Milyen leélni az életed a pálya szélén retkes alsókenő libSSi szarként? úgy hogy tudod teljesen mindegy hogyan és kinek mit hüppög pampogsz és játszod a buzi picsádat úgy fogsz felfordulni hogy a fidesz alattvalója maradsz életed végéig? Hát persze hogy a fideszre szavazunk te alattvaló kutya, persze hogy jó ez nekünk mert látjuk hogy a fideszOrbáncsászár szétbassza a picsátokat minden nap módszeresen a hatalmas gigantikus kékeres Orbán faszával és nektek ez nagyon fáj :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Világít a torony 2019.05.18. 18:33:40

@Aranka1973: Általánosságokra az ostobák hivatkoznak a CEU esetén.
Konklúzió: ostoba vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:04:53

@alöksz róz: ""A CEU Európa egyik legrangosabb egyeteme, a legelismertebb előadókkal" - na és? attól még nyugodtan lehet részrehajló és hiteltelen. "

persze, nyilván a csuti paraszt a hiteles Európa egyik legrangosabb egyetemével szemben.

akkora korlátolt elmebeteg vagy, hogy még.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:06:06

@Aranka1973: "Önnek is ez volt az alma matere"

Kovács Zoli patkánynak az volt, és odaszarik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:07:23

@alöksz róz: "attól még nyugodtan lehet a legelismertebb, hogy bizonyos kérdésekben részrehajló. nem zárja ki. "

persze, meg gyíkemberek is lehetnek. szólj az ápolódnak!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:09:52

@Aranka1973: az, hogy Soros György megdolgoz 500 millió embert kevésbé életszerű, mint az, hogy Orbán agymosott 2,8 millió magyar parasztot.

taga.20 2019.05.18. 19:10:50

@Max Cuda: fityeszszardarab, rakjál be egy kommentemet, a héten 0-16 között.

szerintem meg a gecit ne emlegesd, mert arról mindenkinek a geci gazdád jut eszébe.

szerintem szójá be a köszpontba, hogy egy képzettebb szardarabot küldjenek helyetted, me te gázabb vagy, mint tállaievtárs!

remélem zöd voltam a kurvaanyádat baszdszájba nertárs?!

u.i.: egyébként nincs harag, mert te is egy élőlény vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:10:54

@Tényelek: "Nincs még egy olyan egyetem Európában, amelyiket a fél kontinensről elzavartak."

A CEU-t a fél kontinensen szívesen fogadnák, te hazug patkány!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:11:47

@Aranka1973: a fél kontinens, sőt az egész Orbánt zavarta el a picsába. Sargentini jelentés, Néppártból kizárás. emlékszel, te félkegyelmű?!

Aranka1973 2019.05.18. 19:12:59

@math0: Mi ez az "Európa egyik legrangosabb egyeteme" kamu?

Hát basszus a fasorban nincsenek !
www.topuniversities.com/university-rankings/world-university-rankings/2018

Cambridge, Oxford, UCL – na, azok igen, top10-es mindegyik !

CEU ? Futottak még !

@Világít a torony: Na, látom a személyeskedés, a kinyilatkoztatás az nagyon megy !

Az érveid ? Hát, azok meg hiányoznak ! Így nehéz is lenne értelmes vitát folytatni veled !

Sajnos ez az alacsony színvonal, ez a sekélyes vitakultúra nem csak rád, hanem az ellenzéki oldalra általában is nagyon jellemző !

Ezért fogja veletek a Fidesz ismét feltörölni a padlót május 26-án !

Ti meg erre várhatóan ismét sivalkodtok és csalóztok majd, pedig a várható gyenge eredményetek hű tükre annak a teljesítménynek, amit az utóbbi években nyújtani tudtatok !

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:34:53

@Max Cuda: Orbán a kékeres faszát a ti szátokban járatja, közben az EP szemétdombjája fog kerülni. elqrta, nem kicsit, nagyon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 19:38:35

@Aranka1973: ha már Oxfordra hivatkozol, akkor ők is a CEU MELLETT vannak.

www.history.ox.ac.uk/article/support-central-european-university

megint tátott szájjal futottál be a faszerdőbe, nácikurva!

d.j 2019.05.18. 19:40:09

Sok tudatlan tahó fideszes kommentel itt, de ez az Aranka nevű túltesz mindenkin. Fullba nyomja a kretént. Minek foglalkoztok a tirpák idiótával?

taga.20 2019.05.18. 19:40:48

@Aranka1973: "Ti meg erre várhatóan ismét sivalkodtok és csalóztok majd, pedig a várható gyenge eredményetek hű tükre annak a teljesítménynek, amit az utóbbi években nyújtani tudtatok !"

a szájba baszott kurvaanyádnak meséjj fityeszparazita!

szétkurtátok a választást! bazdmeg egy hétig nem adtátok ki az adatokat te lepra!

taga.20 2019.05.18. 19:44:33

@d.j: azért, mert a sok ostoba azt hiszi, hogy aranka az aranyközépút, pedig csak egy pöcegödör.

na ezé!

zene mehet? nesze:)

www.youtube.com/watch?v=WfNE73vyd-k&list=RDWfNE73vyd-k&start_radio=1

Melee 2019.05.18. 19:50:02

A Fidesz nyilvánosan beismeri, hogy hazudott, seggnyalói meg csak annyit tudnak kipréselni magukból, hogy libsi meg Soros.
Fidesztahók, tényleg ennyire barmok vagytok, vagy csak simán ennyire szolgalelkűek, hogy bármit mondanak a központból, továbbadjátok?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.18. 20:17:42

buzitaga vesd be az összes nikkedet, akkor igazad lesz
kreténó

Blogolo Blogi 2019.05.18. 20:36:08

Heyyyy fideszgyokerek! Mit szoltok hozza, hogy bomlik Viktor szuperhajpot osztrak koalicioja?
Nem lennek meglepve, ha Viktor mediabirodalmat is orosz segitseggel kezdte volna el grundolni. A recept, amivel az osztrak nacipart vezetoje emlitett, teljesen megegyezik Viktor hazai gyakorlataval. Nagyon gaz, de ti csak tapsikoljatok, csak nyaljatok tovabb a segget. Szanalmas patkanyok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:46:59

@Melee: barmok, ezek akkor is Orbánra szavaznának, ha a saját hátukon baszná seggbe a kurva anyjukat, az a lényeg, hogy Düsseldorfban ne legyenek feketék. úgyis vannak, meg Orbán maga csempészi be a fekete venezuelaiakat az országba, de mondtam, ezek akkor is Orbánra szavaznának, ha a saját hátukon baszná seggbe a kurva anyjukat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:49:29

@Aranka1973: @ecover:

" Central European University
301—350 th
World University Rankings 2017
39 th
Young University Rankings 2017
"

www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/central-european-university

Az ELTE és a BME a CEU után van. A Puskás Akadémiát nem jegyzik, Orbángecit a parasztképző "egyetemével" szintén nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:53:26

@Aranka1973: jó ideje nem volt már birkamenet, mert Orbán most már összebuszozni se tudna annyi lengyelt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:54:17

@Aranka1973: a birkamenetre lengyel migránsokat buszoztatott Orbángeci EU pénzből, szóval ez is az EU érdeme.

vénkujon 2019.05.18. 20:57:36

elnézsést kedves búzi urak, de szerintem FőMiniszterelnők Úrnak a nevét a lipschik csak úgy odavágták az osztrákok videofelvételbe egy kűlönleges soros- eljárással. nyílvánvalo csalás. + az osztrák úr helyet egy gyapjas alakváltó ívadék volt felvéve.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:57:57

@Aranka1973: a V4 szerinted hány ország? vigyázz, IQ80-as kérdés! ebből a lengyelek kurvára össze vannak balhézva Orbánnal, mert Orbán Putyin seggnyalója. a csehek úgy általában nincsenek Orbánnal. a szlovákoknál liberális az elnök...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:58:28

@Aranka1973: a V4 szerinted hány ország? vigyázz, IQ80-as kérdés! ebből a lengyelek kurvára össze vannak balhézva Orbánnal, mert Orbán Putyin seggnyalója. a csehek úgy általában nincsenek Orbánnal. a szlovákoknál liberális az elnök...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 20:59:13

@Aranka1973: a V4 közül Orbán melyik kormánypárttal is lesz egy EP frakcióban?!

taga.20 2019.05.18. 21:00:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

a telibe szopott papbácsi legyen az utolsó élvezeted szarházi fityeszparazita!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 21:02:53

@Aranka1973: "Bár gyanítom, akkor azért pár hazánkfia felkeresné a Sargentini-jelentést megszavazó pártok székházait, hogy kicsit elbeszélgessen az ottani rezidensekkel arról, hogy hogyan is kellene az Európai Parlamentben a magyar érdekeket képviselni."

miből gondolod, hogy szóba állnak, és érdekli őket egy pár magyar paraszt a legalja fajtából?!

2019.05.18. 22:32:45

@math0: "A CEU-t a fél kontinensen szívesen fogadnák, te hazug patkány! " Na ja, mint Ahmed H. , akit a kutya sem akar beengedni az országába, pedig micsoda ricsaj volt, hogy nem szabad bezárni, mert csak terrorista!
Viheti bárki, bár már Bécsben is vakaróznak, hogy talán nem a legjobb ötlet volt hirtelen felindulásból bevállalni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 22:42:50

@Tényelek: ha követ dobálni terrorizmus, akkor Magyarországon 2006-ban több száz Fideszes terrorista a négyzeten gyújtotta fel a belvárost. Meg hát akkor tankot elkötni terrorizmus a köbön. Orbán meg terroristákat támogatott.

Világít a torony 2019.05.18. 22:46:14

@Aranka1973: "Sajnos ez az alacsony színvonal, ez a sekélyes vitakultúra nem csak rád, hanem az ellenzéki oldalra általában is nagyon jellemző !
Ezért fogja veletek a Fidesz ismét feltörölni a padlót május 26-án !"
Velem nem töröl padlót a Fidesz te nagyon buta jószág. A CEU-t sem lehet az általános egyetemek közé sorolni, mert egészen más az oktatási profilja. Jobb lett volna, ha megnézed a képzési profiljait, aztán próbálkozol.
A vitakultúráról pedig csak annyit, semmi dehonesztáló nincs abban, mikor egy nagyon buta alakzatot, a nagyon buták közé sorolom. És te nagyon buta vagy.

Aranka1973 2019.05.18. 23:47:55

@Világít a torony: Újabb hozzászólás. Érdemi érv megint nulla.

Csak a személyeskedés, az megy nektek.

Meg a kifogások keresése, a magyarázkodás – a CEU kivételes, egyedi, nem lehet a közönséges földi egyetemekkel egy mércével mérni ! Kifogással tele van a padlás !

Na meg persze már most előre próbálsz hárítani a várhazó EP-zakóval kapcsolatban is, mondhatni ez is jellemző rátok !

Gyáva, tehetségtelen, kontraszelektált alakok gyülekezete – pontosan ezért fogja veletek a Fidesz a padlót feltörölni május 26-án is !

Aranka1973 2019.05.18. 23:50:43

@math0: " miből gondolod, hogy szóba állnak, és érdekli őket egy pár magyar paraszt a legalja fajtából? "

Ha őket nem érdekli, akkor jó !

Minket sem érdekelnek ők, sem a drágalátos CEU-juk, se a gender-idiótaságuk stb.

Hagyjanak békén minket, és akkor mi is békén fogjuk őket hagyni !

De ha ők kezdenek velünk cseszekedni, akkor ne várják már, hogy mi azt karba tett kézzel fogjuk tűrni !

Aranka1973 2019.05.18. 23:52:52

@math0: Orbán garantáltan egyikkel sem, mert ő továbbra is a Tanácsban lesz. Ahol, ha másra nem is, de a lengyelekre a FONTOS kérdésekben általában számíthatunk. (Ami nem azt jelenti, hogy részkérdésekben ne lehetne köztünk véleménykülönbség.)

Aranka1973 2019.05.18. 23:55:11

@math0: " az a lényeg, hogy Düsseldorfban ne legyenek feketék. úgyis vannak "

Minket Düsseldorf alapvetően nem érdekelne (bár az átjárható schengeni határok miatt annak se örülünk, ha ott elszaporodik a terrorista-utánpótlás), csak ide ne hozzák, és oda se rajtunk keresztül akarják vinni!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 01:21:22

@Aranka1973: hallottál már arról, hogy az EU tagja vagyunk, tehát nem lehetséges ilyen izoláció? Mellesleg persze amúgy is idiótaság volna, de nem is lehet.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 01:22:26

@Aranka1973: Oroszország nem részkérdés. És Orbán az EP szemétdombján fog ülni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.19. 01:23:29

@Aranka1973: ugattok ti akkor is, amikor tényleg semmi közötök hozzá. mert agymosott idióták vagytok.

Sir Bates dö Hól 2019.05.19. 03:04:08

@alöksz róz: engem érdekelne.
ja, egyébként ahmedet már lecseréltem egy francia-vietnámi keverékre. de az elszászi az állandó;-)

Világít a torony 2019.05.19. 12:20:38

@Aranka1973: Ostoba jószág. Elnézést, ostoba és értetlen jószág! Nem érted meg, hogy velem a Fidesz nem fog padlót törölni, és nem is vagyok többen? Egyedül firkázom, a magam véleményét. Miért olyan bonyolult ezt felfogni?
" Meg a kifogások keresése, a magyarázkodás – a CEU kivételes, egyedi, nem lehet a közönséges földi egyetemekkel egy mércével mérni.."
Ez nem így van te nagyon buta. Erőltesd meg a kis zöldborsónyi agyad. A CEU nem klasszikus egyetemi , hanem posztgraduális képzést nyújt. Ezért nem illeszthető a klasszikusan felsőfokú alapképzést nyújtó egyetemek sorába.
"..Na meg persze már most előre próbálsz hárítani a várhazó EP-zakóval kapcsolatban is, mondhatni ez is jellemző rátok !"
Ezzel is csak a mértéktelen ostobaságod deklarálod. Az agyatlan és könnyen megvezethető szavazók nagy tömege áll a fityeszmaffia táborában, ezért nyilvánvalóan a Fidesz viszi el a szavazatok többségét. Ismered a mondást ugye? Legyek milliói nem tévedhetnek a ßarral kapcsolatban. Inkább lennél részeg azt ki tudnád pihenni, mert ezzel a permanens buta állapotoddal, maga Merlin sem tudna mit kezdeni.
" Gyáva, tehetségtelen, kontraszelektált alakok gyülekezete..."
Értelmetlen és ostoba tevékenység a primitív dühöd itt gyakorolni. Nem vagy kiszáradva? Iszol te eleget?
Ilyen firkák után, nem érzed mennyire megalázóan gyenge a mentális és értelmi állapotod?

6.Lenin 2019.05.19. 12:59:35

@Világít a torony:

"Az agyatlan és könnyen megvezethető szavazók nagy tömege áll a fityeszmaffia táborában, ezért nyilvánvalóan a Fidesz viszi el a szavazatok többségét. "

Még 3 millióan se szavaztak a Fideszre. Több, mint 5 millióan pedig nem.

Világít a torony 2019.05.19. 17:51:07

@6.Lenin: " Még 3 millióan se szavaztak a Fideszre. Több, mint 5 millióan pedig nem."
Kicsit álságosan csacska megjegyzés.

6.Lenin 2019.05.19. 18:08:25

@Világít a torony:

A te logikád szerint kik is vannak többségben? A 3 millió agyatlan? 5 millió agyas meg nem tud velük mit kezdeni?
Te melyik csoportba tartozol?

Világít a torony 2019.05.19. 19:49:50

@6.Lenin: Mint annyiszor, megint csak ostobaságokat firkázol.
1. A Fidesznek kb. 2.2-2.5 millió itthoni szavazója van. Ezek az agyhalottak vagy nem látják, vagy nem érdekli őket, esetleg még tetszik is nekik ez a fajta egyelőre puhább technokrácia. Amint azt több kutatás is megállapította, a Fidesz bázisát komoly részben adja a képzetlen, avagy a kevésbé képzett társadalmi réteg. A fennmaradó rész a azon külföldiekből jön össze, kiknek azon kívül, hogy a magyar adófizetők pénzéből dőzsölnek, a választáson kívül semmi közük Magyarországhoz. Ez az egyik legnagyobb aljasság, mert ők a napi életvitelükben nem érintettek.
2. Nagyjából 3 millió azok száma, kik nem élnek választójogukkal, ilyen-olyan okokból kifolyólag.
3. Máris megkaphatod azon szavazók számát, akik gondolkodva választanak.
(Ezzel nem azt állítom, hogy nincs egy szintén agyhalotti kemény mag az ellenzéki szavazó táborban, de nagyságrendekkel kisebb.)
Az értetlenségedből adódóan a hovatartozásod magától értetődő.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.19. 19:56:51

@Világít a torony: "Máris megkaphatod azon szavazók számát, akik gondolkodva választanak."

Szóval, akik azokra szavaznak, akiknek a tévészékházban hempergés, tűzriadók indokolatlan működésbe hozása, és a folyamatos, éveken keresztül való szopó ágon maradás a fő tevékenységük, azok jelentenék a "gondolkodó" réteget?

Ti mindig azkn dolgoztok, hogyan tudnátok még az eddigieknél is jobban kiröhögtetni magatokat?

Szánalmas, irigykedő libsiproli lúzer banda vagytok, nem csoda hát, hogy május 26-án megint felmossák veletek a padlót...

Világít a torony 2019.05.19. 20:03:48

@Szergej Szergejevics Szergejev: "...a Fidesz bázisát komoly részben adja a képzetlen, avagy a kevésbé képzett társadalmi réteg."
Nyilván egy vagy ebből a tömegből. Ha nem lennél ostoba agyhalott akkor a számokkal szálltál volna vitába, ám azokat valószínűleg nem is értetted.
Magyarországon a hatalom bázisa mindig is az agyhalottak tömege volt. Ma sincs ez másként. Ugye érted?
Ja...biztos nem.

6.Lenin 2019.05.19. 20:04:04

@Világít a torony:

Na, már kezdesz rájönni, hogy marhaságot irkálsz, de még mindig keresed a magyarázatot a saját hülyeségetekre. Még mindig rossz az irány.
Persze, ha rájönnétek, nem szopnátok már 9. éve, és a neheze csak most jön, mivel lassan nem lesz kivel kicsikarni valamit is.

Világít a torony 2019.05.19. 20:12:57

@6.Lenin: "Na, már kezdesz rájönni, hogy marhaságot irkálsz, de még mindig keresed a magyarázatot a saját hülyeségetekre."
Ugye, hogy mennyire agyatlan vagy? Semmit nem értettél meg abból amit írtam.
Buta jószág, miért nem azt idézed ide, ami szerinted hülyeség?
Ne hozz szégyent a névadódra. Az veled ellentétben okos ember volt, még ha egy szennyes kommunista is.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.19. 20:14:22

@Világít a torony: "Magyarországon a hatalom bázisa mindig is az agyhalottak tömege"

Hát igen, és ez a tömeg ma az ellenzék pártjaiban, és azok támogatói között található.

Így nem csoda hát, hogy Orbánéknak nagyon még csak meg se kell izzadniuk, hogy ismét megalázó vereséget mérjenek a looser libsiproli fajtádra.

Ami meg a számokat illeti, azokból egy is elég ahhoz, hogy az agymenéseidet beárazzuk: 3*(2/3)... De lesz az még 4 is!

6.Lenin 2019.05.19. 20:20:32

@Világít a torony:

Pont fordítva, én értem, amit te nem értesz, vagyis azt, amit írsz. Nem a Fideszre szavazók a hülyék, te nem tudsz nekik jobbat kínálni, ezért hülyének nézed őket, miközben nagyon szeretnéd, ha ezek a hülyék rátok szavaznának inkább.

Szerintem meg akkor lennének igazán hülyék. Nem csodálkozom, ha neked ezt macerás átlátni.

Világít a torony 2019.05.19. 21:21:53

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Magyarországon a hatalom bázisa mindig is az agyhalottak tömege"
A válaszod rá:
" Hát igen, és ez a tömeg ma az ellenzék pártjaiban, és azok támogatói között található."
Sejthető volt, de már biztos, hogy agyhalott vagy. De miért is kínlódsz, buta jószág?

Világít a torony 2019.05.19. 21:31:17

@6.Lenin: " Nem a Fideszre szavazók a hülyék, te nem tudsz nekik jobbat kínálni, ezért hülyének nézed őket, miközben nagyon szeretnéd, ha ezek a hülyék rátok szavaznának inkább."
Rám? Te nem csak agyhalott, hanem ezen belül kíméletlenül ostoba is vagy. Miért szavazna rám bárki is?
Azt észrevetted, hogy simán lehülyézted a Fidesz agyhalott szavazó bagázsát? És még van egy észrevételem a dologhoz. Az agyhalott szavazók csak a szavazás napján számítanak embernek. Az ország mindenféleképpen veszít a mentális tartásából az ilyen képződmények miatt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.19. 22:59:34

@Világít a torony: Nehezen megy neked a logika, barátom.

Te arra gondoltál, szándékosan durván megalázva a Fidesz szavazóit, akik május 26-án minden bizonnyal a szavazók többségét adják majd, hogy ők közvetlenül támaszkodnak az agyhalottakra.

Én pedig ezt a libbant, kretén logikát furmányos székely módjára kicsavarva arra világítottam rá, hogy valóban ez ugyan a sikerük (egyik) titka (a teljesítményükön túl), de nem úgy, ahogy te gondoltad, hanem az agyhalottak közvetve adják a hatalom bázisát, mert ezek ellen a húgyagyúak ellen (akik közé bizton te is tartozol) kell "versenyezniük".

Márpedig a te kis kedvenceid manapság olyan szánalmasan gyenge, lezüllött társaságot alkotnak, hogy velük szemben még Caligula lovát is megszavaznák EP-szenátornak.

Mindegy, már csak hatot kell aludni, mielőtt az újabb megalázó, katasztrofális vereséget elszenveditek, addig már legyél türelemmel!

6.Lenin 2019.05.20. 09:11:47

@Világít a torony:

Te seggfej, a "rád" azt jelenti, ahová agyilag tartozol, akiket itt képviselsz. Ennyire már ne játsszátok a hülyét.
Te nevezed a Fideszre szavazókat agyhalottnak, miközben ezerrel reklámozod a saját hülyeséged.
Mentális tartásban az tuti ,hogy Mo-on nem a Gyurcsány házaspár az etalon. Vagy csak néhány ezernek.

Te inkább egy fekete, sötét lyuk vagy, nem világító torony. Válts nicket.

Világít a torony 2019.05.20. 16:04:25

@6.Lenin: Te magad is agyhalott vagy, nem csak a fityeszmaffia szavazói! Sokadszorra sem érted meg pl., hogy egymagam vagyok.
Ám minek nevezzem az agyhalottakat, ha egyszer azok?
" Mentális tartásban az tuti ,hogy Mo-on nem a Gyurcsány házaspár az etalon "
Te tuti, hogy szerelmes vagy beléjük, ne is tagadd!
" Te inkább egy fekete, sötét lyuk vagy, nem világító torony."
Tőled ez dicséret agyatlan.
" Válts nicket."
Utasíts Főni! Még a végén el is hiszed, hogy megteheted.

Világít a torony 2019.05.20. 16:11:00

@Szergej Szergejevics Szergejev: " Márpedig a te kis kedvenceid manapság olyan szánalmasan gyenge, lezüllött társaságot alkotnak,"
A szovjet segget nyaló bűnöző osztrákra gondolsz, aki megbukott? Ott legalább megbuknak, itt a kommancs gyilkos legfeljebb nem veszi meg az RTL-t Orbánnak. De a másik osztrák náci csak bevásárolt Orbánnak. Itt az sem bukás.
...és nem én alázom meg a maffia szavazóit. Megteszik azt ők maguk.
Gondold csak el. Húgyagyúnak nevezel. Nekem legalább van agyam. Rólad ez nem mondható el. Ha nem lennének a motorikus reflexek, már éhen-szomjan haltál volna!

6.Lenin 2019.05.20. 16:17:35

@Világít a torony:

Egyedül vagy a sötét lyukban, és magadat véded itt ezerrel? Neked nem mind1, hogy kik szavaznak ide, vagy oda, ha te mindent megoldasz magad?
Mire ez az ádáz küzdelem itt, kikért is harcolsz?
Valaki csak jobb lenne a jelenlegiek helyett, vagyis valakikért harcolsz, mert ezek nem tetszenek.
Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy még ezt sem érted?

Világít a torony 2019.05.20. 16:31:33

@6.Lenin: Ostoba agyhalott....idegállapotba jöttél?
" Valaki csak jobb lenne a jelenlegiek helyett, vagyis valakikért harcolsz, mert ezek nem tetszenek."
Mégis, mi tessen egy politikai és gazdasági maffiában?
" Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy még ezt sem érted? "
Abszolúte vágom, hogy értetlen agyhalott vagy.

6.Lenin 2019.05.20. 16:50:09

@Világít a torony:

"Mégis, mi tessen egy politikai és gazdasági maffiában?"
Mondjuk egy másik, de őket kedveled.
Mert másként nem értem tényleg, hogy miért is harcolsz itt.
Vagy elhiszed, hogy léteznek csupa Teréz anyuk? (igaz a halála után róla is kiderültek állítólagos disznóságok )
Még oviba jársz, és tudsz már írni (igaz hülyeségeket), de gratulálok, van esélyed elhagyni 1x a fekete lyukat.

Világít a torony 2019.05.20. 17:55:27

@6.Lenin: Csacskán vitézkedsz, ám teljesen reménytelenül. Vagyis némi reményed akad...tán még nőhet is valamennyi agy a burádban, de egy pint sört sem raknék rá, hogy megtörténik. Azért drukkolok neked.
süti beállítások módosítása