B1 blogcsalád



A migránsok kinyírták a politikát

2019. május 10. - ashwood

migransok.jpgMegvan a migránsok első, magyarországi halálos áldozata: a közbeszéd, az értelmes vita közügyeinkről, vagyis a politika maga.

Elképzelhető, hogy a migránsok nem saját kezűleg gyilkolták le áldozatukat, hanem felhasználták hozzá az állampárt segítő kezét, de hogy az áldozat egyre jobban kihülő teteme fölött állunk széttárt kezekkel, ötlettelenül, az bizonyos.

Néhány szerencsés talán még emlékszik arra, amikor másról is lehetett beszélni, mint a migránsokról. Az öregebbek még emlkeznek a Nagy Rezsiháborúra, de a történészek szerint még azt megelőzően is létezett Magyarország, létezett közbeszéd. Létezett a politika.

Bármennyire is hihetetlen, kedves fiatalok, Magyarországon volt idő, amikor:

– ha ápolók vertek rájuk bízott embereket, akkor az nem soros/álcivil/migráns összeesküvés volt, 

– amikor a hatalom egy tudományos intézmény átszervezésén gondolkodott, akkor nem a sorosista/migránssimogatás volt az indok

– ha valaki egy jogszabály betartásáról kérdezett egy állami vállalatot, akkor nem az volt a válasz, hogy soros/álcivil/migráns összeesküvés, 

– ha valaki a II. Világhoború végére, a nácik bukására emlékszik, az nem soros/álcivil/migráns összeesküvő, 

– ha valaki a törvényes működést kérte számon a bíróságon, az nem soros/álcivil/migráns összeesküvő volt

– ha egy újság egy adott témáról írt, igyekezett nem hamisítani fényképet hozzá,

– amikor a természet megóvásáért, a globális klímakatasztrófa ellen fellépők még nem soros/álcivil/migráns összeesküvő voltak. 

Tisztában vagyunk azzal, mennyire nehéz a kérés, de mégis próbálják meg elképzelni: volt idő Magyarországon, amikor nem mindenki hivatásos Móricka volt, akinek mindenről, de tényleg mindenről ugyan az jutott az eszébe.

Amikor Európa, és benne Magyarország jövőjéről érvekkel és ellenérvekkel lehetett vitázni. Mert még nem volt az ezredéves kereszténység és migránsfeltartás záloga a forgalmi adók számossága. Amikor nem Magyarország szuverenitása, sőt, léte forgott kockán a roaming díjak eltörlésével.

De mindez ma már csak ábránd, hisz a migránsok megölték a politikát. A közbeszéd vele halt – avagy csak kipukkadt, mint a buborék.

És marad, mi volt: a migráns.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4414818664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 06:46:42

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Esetleg nem ártana követni a híradásokat, mielőtt nagy hangon hazudsz arról, hogy szerinted mi van Venezuelában. HÁBORÚ NINCS. NE HAZUDJ, FIDESZGECI!

www.pressherald.com/2019/05/02/venezuelas-maduro-warns-of-civil-war-amid-power-struggle/

itt ugye polgárháború lehetőségével fenyegetnek, ami azt jelenti, hogy polgárháború NINCS. azzal nem lehet fenyegetni, ami már van, te idióta. továbbá:

"How many dead would there be if a civil war started here because of the foolishness of coup mongers and traitors?"

csak neked le is fordítom, te elmebeteg a közepét: "HA polgárháború kezdődNE"

HAZUDTÁL, NÁCI PATKÁNY, a saját újságcikked buktatott le, te idióta, retardált selejt!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 08:14:37

@math0: "a venezuelai gazdasági migránst Magyarországra csempészni többe kerül, mint a tranzitzónában levő menekült"

A venezuelait sem csempészték, hanem legálisan, a vonaztkozó jogszabályi rendelkezések betartásával hozták.

A menekültstátuszra való jogosultság nem anyagi kérdés, ha valaki nem jogosult rá (mert pl. biztonságos országon, pl. Szerbián keresztül érkezik), akkor teljesen mindegy, hogy a befogadása egyébként mekkora anyagi terhet róna ránk.

Persze az megkérdezhető, hogy a befogadott menekültek Magyarországra való beutaztatása hogyan lehetett volna olcsóbb, de venezuelai-magyar viszonylatban a repülőnél összességében olcsóbb eljuttatási mód nem igazán létezik.

"akinek Putyin lebombázta a házát Idlibben, annak azt mondjátok, hogy szenvedjen élete végéig, és neveljen gyerekeket Törökországban, ahol nincs rendes iskola, és nincs rendes jövőjük"

Nem azt mondjuk. Azt mondjuk, hogy bírja ott ki addig, amíg le nem zárul a polgárháború, majd ezt követően menjen szépen vissza Szíriába, és élje le ott az életét. Az persze evidens, hogy az iskolák, lakóházak, infrastruktúra újjáépítésében a "fejlett Nyugatnak" is erkölcsi kötelessége segíteni (azok után, hogy az Asszad ellen lázadók felbújtásában azért nem is szerepük volt).

"Törökország egy többségében szunnita ország, ahol a shiita kisebbséget is üldözik, illetve a kurdokat is üldözik. Ennek megfelelően a kurd és shiita muszlim menekülteknek sem biztonságos ország." "ezek után, esetleg pontosan azért, mert még Törökországban sincsenek biztonságban, eljön Európába, és jelentkezik a magyar határon. az Orbángeci meg vizsgálat nélkül kirugdossa a keresztény menekültet is"

Mindez valóban felmerülhet ugyan (bár Törökországban az állam és a vallás hivatalosan el van választva egymástól), azt viszont kihagytad a számításból, hogy ahhoz, hogy szárazföldi úton a magyar határon megjelenjen egy úm. "menekült", márcsak földrajzi okokból isminimum 1 db keresztény, uniós országon keresztül kell jönnie (Görögország vagy Bulgária), ahol regisztrálhatják, és beadhatja a menekültstátusz iránti kérelmét; ha elvileg arra jogosult. Sőt, még migránskártyát is kaphat, feltöltve zsozsóval.

"Brazíliába reptessék őket, ahol Orbán náci puszipajtása az elnök, tehát biztos meg tudná oldani"

Brazília szuverén ország, amely saját maga dönt a menekültpolikájáról. Bolsonarót vagy a brazil hatóságokat sem Orbán, sem a BÁH nem utasíthatja arra, hogy valakit fogadjanak be menekültként.

"itt ugye polgárháború lehetőségével fenyegetnek"

Venezuelában a 55 halott + rengeteg sebesült, kaotikus állapotok – már nem fenyegetés, hanem a szomorú valóság. Érdektelen, hogy a rezsim mit állít vagy mivel fenyeget, hiszen éppen ők felelősek ezen állapotok kialakulásáért.

ankica 2019.05.14. 13:34:07

@math0: Meg az anyád, az követte el, és nem a keresztények. Csicska senki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 18:46:43

@ankica: Európában a terrorcselekmények túlnyomó többségét KERESZTÉNYEK követték el.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

no meg a kurva anyád

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 18:47:19

@balfaszokkal sáncoló: Orbán döntése volt, amit a strasbourgi bíróság elítélt. nem az én döntésem. nem engem ítéltek el.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 18:48:11

@balfaszokkal sáncoló: "De nem keresztények irtották a bosnyákokat"

de, keresztények irtották a bosnyákokat, te utolsó, senkiházi, kurafi, hazug patkány!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 18:52:57

@balfaszokkal sáncoló: "Mladics nem volt keresztény,"

te olyan idióta fasz vagy, hogy 10 másodperc alatt cáfolható dolgot hazudsz bele a világba. egy pszichopata, elmebeteg, kurafi, náci patkány vagy. egy embernek selejtes véglény.

www.alamy.com/file-photo-fugitive-bosnian-serb-war-crimes-suspect-ratko-mladic-has-image65096857.html

Salah Abdeslam meg nem volt muszlim, te szerencsétlen féreg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 18:57:13

@balfaszokkal sáncoló: " Four Catholic civilians were killed by the blast—including two 13-year-old boys standing outside"

4 civil halt meg, köztük egy 13 éves fiú. a jó édes kurva anyádnak hazudozol, te utolsó, pszichopata, Fideszes náci selejtes patkány!

en.wikipedia.org/wiki/Hillcrest_Bar_bombing

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 18:59:21

@balfaszokkal sáncoló: az IRA, a keresztény terroristák több civilt öltek meg Európában, mint a muszlimok. 1840-et. tény, bizonyítottam. a hazugságaidat meg feldughatod a jó édes kurva anyádnak.

en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 19:02:10

@balfaszokkal sáncoló: nem érdekel, hogy hogyan mosdatod a büdös kis keresztény terroristáidat, akik 1840 civilt öltek meg, többet, mint a muszlim terorristák valaha Európában. egy utolsó, selejtes, elmebeteg, pszichopata féreg vagy, hogy ezeket véded.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

ankica 2019.05.14. 19:15:09

@math0: Anyukád neked is van, biztosan rá gondoltál. Az értelem bloggal pedig nem bizonyítgassál nekem semmit, ugyanis azt is mint millió ezer más blogot hasonló emberek írták mint te pl.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 19:17:39

@Szergej Szergejevics Szergejev:

1) A venezuelai migránsok NEM MENEKÜLTEK, illegálisan csempészte be Orbán az országba őket. Venezuelában NINCS polgárháború. attól nem menekült valaki, hogy az országban lelőnek egy pár tüntetőt.

"A menekültstátuszra való jogosultság nem anyagi kérdés, ha valaki nem jogosult rá (mert pl. biztonságos országon, pl. Szerbián keresztül érkezik), akkor teljesen mindegy, hogy a befogadása egyébként mekkora anyagi terhet róna ránk."

Ezt mondd a Fidesznek, akik ezzel kampányolnak. És nem menekültstátus kérdése, de idiótaság kérdése a világ másik végéről csempészni be gazdasági migránsokat. (egyébként menekülteket is az volna), amikor közelebb is vannak. Orbán EGY IDIÓTA is.

"Nem azt mondjuk. Azt mondjuk, hogy bírja ott ki addig, amíg le nem zárul a polgárháború"

NEM tudod megmondani, és garantálni, hogy lezárul még az életében, te idióta!

"ahhoz, hogy szárazföldi úton a magyar határon megjelenjen egy úm. "menekült", márcsak földrajzi okokból isminimum 1 db keresztény, uniós országon keresztül kell jönnie (Görögország vagy Bulgária)"

Venezuelából kurva sokkal több ország felett kell elrepülnie. beszoptad, idióta faszfej náci!

"ahol regisztrálhatják, és beadhatja a menekültstátusz iránti kérelmét; ha elvileg arra jogosult. Sőt, még migránskártyát is kaphat, feltöltve zsozsóval."

a venezuelai gazdasági migráns sokkal több országban megállhatott volna, és megtehette volna ugyanazt. szájba basztad magad, te idióta!

"Brazília szuverén ország, amely saját maga dönt a menekültpolikájáról. Bolsonarót vagy a brazil hatóságokat sem Orbán, sem a BÁH nem utasíthatja arra, hogy valakit fogadjanak be menekültként."

de azt mondhatjuk, hogy kilóg a lóláb, mind Brazília elnöke, mind Orbán köcsög náci gecik.

"már nem fenyegetés"

a cikked szerint az. ne hazudozz olyat, amit a saját cikked cáfol, te utolsó, félkegyelmű elmebeteg!

csak idiótaságot tudsz beírni, meg hazudozni.

Orbán egy büdös náci, ami egyrészt a törvényeiben is megnyilvánul, másrészt a törvényeken belül sem volna nácinak lennie, de ő az. Orbán náci törvényeire hivatkozni, nem érv Orbán nácizmusa ellen.

az is az idiótaság netovábbja, hogy szerinted, ha valaki 2000 kilométert gyalogol a magyar határig, akkor szerinted jogos nem befogadni, mert túl messzire jött, de ha 9000 kilométert szel át, akkor már mindjárt jogosult.

te egy totál idióta elmebeteg vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 19:19:20

@ankica: én értem, hogy te elmebeteg vagy, funkcionális analfabéta, és nem tudod a hivatkozásokat kikeresni a blogomból, de a jó édes kurva anyádat fáraszd azzal, hogy ennyire idióta vagy!

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

ankica 2019.05.14. 19:23:45

@math0: Tudod én nem tehetek róla ha analfabéta vagyok, és arról sem tehetek hogy nem tudom kikeresni a blogodat mert idióta vagyok, és fárasztalak anyukáddal együtt. :-)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 19:23:53

@ankica: igen, emberek írják, szemben veled, te utolsó, selejtes, hazudozós náci állat!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 19:25:19

@ankica: "nem tehetek róla ha analfabéta vagyok, "

de tehetsz róla, te idióta! tegyél ellene, és húzz el a kurva anyádba innen!

ankica 2019.05.14. 19:26:32

@math0: Éppen most válaszoltam neked anyukáddal együtt. ha anyukád hazudott akkor én is, mert tudod én analfabéta vagyok és anyukád segít. :-)))

ankica 2019.05.14. 19:30:03

@math0: Na látod ez már nem fog menni, én egy analfabéta vagyok így nem tehetek semmit, ezért azt ajánlom lépjél a helyemre és indulás, itt már engedem anyukádat is, hátha jól fogja érezni magát veled. :-)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 19:36:28

@ankica: azért vagy keresztény náci, mert analfabéta vagy. a nácik és a keresztények ilyen hülyék, mint te.

ankica 2019.05.14. 19:44:37

@math0: De mindezekért nem én vagyok a felelős hiszen anyukád tejét szívtam magamba mikor pici voltam. .-)))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 19:48:55

@math0: "Venezuelából kurva sokkal több ország felett kell elrepülnie. beszoptad, idióta faszfej náci!"

Te "szoptad be", "barátom", mert ezzel leleplezted magad, hogy mennyire hülye vagy a nemzetközi joghoz.

Ha te egy utasszállító repülővel (kellő magasságban) repülsz át egy ország felett, akkor abba az országba (a nemzetközi jog szerint) te nem lépsz be; nem kell az adott országba belépésre jogosító okmányokkal (pl. vízummal) rendelkezned, és ami a mi szempontunkból fontos; abból az országból, amely felett átrepültél, nem lesz biztonságos harmadik ország, amely miatt a menedékjogra jogosulatlanná válnál.

A szárazföldi úton a tranzitzónába érkezők viszont biztosan Szerbia* területéről léptek be oda, azaz ebben az esetben már releváns lesz, hogy Szerbia biztonságos ország-e. Nem a "túl messziről" lesz a kizáró ok a menedékjog megadásánál, hanem az, hogy több biztonságos országon is át kellett menniük, míg elértek ide. (*Ha véletlenül Románia vagy Horvátország lenne, akkor szintén biztonságos országokról, ráadásul EU-tagokról lenne szó.)

"a venezuelai gazdasági migráns sokkal több országban megállhatott volna"

Persze, eltéríti a repülőt, mi?

"A venezuelai migránsok NEM MENEKÜLTEK, illegálisan csempészte be Orbán az országba őket. Venezuelában NINCS polgárháború. attól nem menekült valaki, hogy az országban lelőnek egy pár tüntetőt."

Ja, semmiség. És ha a te családodról lenne szó, ahhoz is így állnál?

Hány embernek kell meghalnia, hogy menekültekről legyen szó, kedves véralgebra-professzor. Szégyen, hogy ilyen emberek vannak!

"a cikked szerint az"

A cikk altal idézett venezuelai kormányember szerint az; akinek a véleménye amúgy irreleváns, hiszen a rezsim felelős az országban kialakult állapotokért. Magyarország egyébként a spanyol Néppárt álláspontját követve támogatja Guaídót Maduróval szemben (több más EU-országgal együtt).

"idiótaság kérdése a világ másik végéről csempészni be gazdasági migránsokat"

Valóban az lenne, de ilyet a kormány és az államigazgatási szervek részéről nem is tettek. Először is, nem gazdasági migránsokról van szó, hanem üldözött, üldöztetésnek kitett polgárokról, akik jogosultak a menekültstátuszra. Másrészt e venezuelai menekültek teljesen legálisan, minden szükséges jogi feltétel teljesülése mellett lettek befogadva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 20:03:15

@Szergej Szergejevics Szergejev:

te egy korlátolt idióta vagy, aki nem lát ki a fejéről. kurvára nem az volt a kérdés, hogy ha egy gazdasági migránst Orbán Venezuelából Magyarországra reptet, akkor hány országba lépett be, hanem az, hogy hány közelebbi ország volt, ahova mehetett volna, ha menekült lenne. de egyébként nem az. azaz, hogy még ha az a venezuelai gazdasági migráns menekült lenne is, akkor is sokkal kurvára több közelebbi ország lett volna, sokkal kurvára nagyobb aránytalanság, hogy Magyarországra csempészik, int a szír menekült esetében, hogy Magyarországra menekül.

" És ha a te családodról lenne szó, ahhoz is így állnál?"

simán lejátszhatjuk azt, te elmebeteg barom, hogy a te családod házát lebombázza a Putyin, és utána gyalogolsz 2000 kilométert, és kidobunk a tranzitzónából családostul. én cserébe vállalom, hogy Venezuelából ingyen repülőjeggyel Magyarországra jövök, miközben valaki más lelőnek az utcán.

komolyan, bazdmeg, te tátott szájjal futsz be a faszerdőbe.

"Hány embernek kell meghalnia, hogy menekültekről legyen szó, kedves véralgebra-professzor. Szégyen, hogy ilyen emberek vannak!"

a szégyen az, bazdmeg, hogy te kirugdosod a tranzitzónából azt, akinek lebombázták a házát, közben meg luxusmigránsokat csempésztek be Venezuelából. egy utolsó, senkiházi, görény állat vagy, Orbánnal együtt. Szíriában ezerszer annyi ember halt meg, te véralgebrás, kis náci selejt! hány embernek kell még Szíriáéban meghalnia, te patkány senkiházi selejt?!

"A cikk altal idézett venezuelai kormányember szerint az; akinek a véleménye amúgy irreleváns"

a saját cikkedet leirrelevánsoztad. hányszor fosod még szembe magad két centiről, te szánalmas, kis náci selejt?!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 20:04:49

@Szergej Szergejevics Szergejev:

A venezuelai migránsok NEM MENEKÜLTEK, illegálisan csempészte be Orbán az országba őket. Venezuelában NINCS polgárháború. attól nem menekült valaki, hogy az országban lelőnek egy pár tüntetőt.

idiótaság kérdése a világ másik végéről csempészni be gazdasági migránsokat. (egyébként menekülteket is az volna), amikor közelebb is vannak. Orbán EGY IDIÓTA is.

Orbán egy büdös náci, ami egyrészt a törvényeiben is megnyilvánul, másrészt a törvényeken belül sem volna nácinak lennie, de ő az. Orbán náci törvényeire hivatkozni, nem érv Orbán nácizmusa ellen.

az is az idiótaság netovábbja, hogy szerinted, ha valaki 2000 kilométert gyalogol a magyar határig, akkor szerinted jogos nem befogadni, mert túl messzire jött, de ha 9000 kilométert szel át, akkor már mindjárt jogosult.

te egy totál idióta elmebeteg vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 20:05:33

@Szergej Szergejevics Szergejev: amikor a Tahrir téren halomba lőtték a tüntetőket, akkor valahogy Orbángecinek nem jutott eszébe kimenekíteni a menekülteket. csak a világ másik végéről jut eszébe.

idióta faszfej vagy, bazdmeg, hogy ekkora baromságokat szopsz be, Orbángeci titokban azon röhög, hogy micsoda ócskaságokkal tud átverni, miközben szétlopja alólad az országot, te haszontalan idióta patkány!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 20:06:06

@Szergej Szergejevics Szergejev: azt egyébként meg tudod mondani, te Down-kóros selejt, hogy miért fogadtunk be egyiptomi migránsokat, meg venezuelai migránsokat, meg államkötvényes migránsokat, meg bűnöző Gruevszkiket, minden szart befogadtuk, csak a valódi menekülteket dobja ki a náci geci Orbán-patkány.

és te ennek örülsz, te ütődött elmebeteg!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 22:12:58

@math0: "miért fogadtunk be egyiptomi migránsokat"

Mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az érintettek által elővezetett kérelem alapján úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők olyan személyek, akiket hazájukban "vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy a közvetlen üldöztetéstől való félelmük megalapozott" (Magyarország Alaptörvénye XIV. cikk (4)).

"idiótaság kérdése a világ másik végéről csempészni be gazdasági migránsokat. (egyébként menekülteket is az volna)"

Szó sincs becsempészésről, minden a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával, teljesen legálisan történt.

"a saját cikkedet leirrelevánsoztad. hányszor fosod még szembe magad két centiről, te szánalmas, kis náci selejt?!"

Na nem, az általam belinkelt cikk, az ősi "audiatur et altera pars" elvet szem előtt tartva megszólaltatta mindkét felet.

Az egyik oldalon, amit beidéztem, ott van a tüntetések 55 halálos áldozata, számtalan sebesült, a másik oldalon meg a rezsim egyik képviselőjének fenyegetőzése, ami neked volt nagyon szimpatikus. (Nyilván mert valahol ez a Maduro gyerek is komcsi, pont mint te.) Viszont attól, hogy egy cikk (amelyre hivatkozom) valamely véleményt megjelenít, nekem még nem kötelességem egyetérteni vele. (És szégyen, hogy te a gyilkos, nemzetpusztító rezsim embereivel vállalsz közösséget ilyen módon is, bár nem meglepő.)

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 22:33:33

@math0: "a te családod házát lebombázza a Putyin, és utána gyalogolsz 2000 kilométert, és kidobunk a tranzitzónából családostul"

Hát 2000 kilométert valóban kár volt gyalogolnia.

Hiszen már Törökország közvetlen szomszédai, Bulgária és Görögország (btw. ahol ezek szerint muszáj volt átmennie, hiszen "gyalog" ment) uniós országok, ahol a dublini egyezmény értelmében regisztrálniuk kellett volna, és ahol be kellett volna adniuk a menekültkérelmet.

Miért nem ezt tették? Ja, hogy a német és (pláne) a svéd jóléti rendszer több segílykével kecsegtetett? Hja kérem, van ez így.

De Görögországban már garantáltan nem volt veszélyben sem az életük, sem a szabadságuk, sem pedig nem voltak vallásilag vagy politikailag üldözve. Ha onnét tovább álltak, csak a pénz hajtotta őket. Akkor viszont nem jogosultak a menekültstátuszra.

"Venezuelából ingyen repülőjeggyel Magyarországra jövök, miközben valaki más lelőnek az utcán"

És ha a te rokonaidat lőnék le ott, kezdve mondjuk az anyáddal? Ahhoz mit szólnál? Akkor is egy kézlegyintéssel intéznéd el?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 22:50:15

@Szergej Szergejevics Szergejev:

miért fogadtunk be egyiptomi migránsokat

erre nem tudtál válaszolni. marad az, hogy Orbán nácigeci. ezt nem tudod tisztára mosni egy igazolatlan, bürokratikus droid-válasszal.

idiótaság kérdése a világ másik végéről csempészni be gazdasági migránsokat. (egyébként menekülteket is az volna)

azt, hogy idiótaság, meg se próbáltad tagadni, kis félkegyelmű, azt pedig hogy nem menekültek, már megbeszéltük.

"Na nem, az általam belinkelt cikk, az ősi "audiatur et altera pars" elvet szem előtt tartva megszólaltatta mindkét felet."

a cikkedben egy fél volt, amely szerint nincs Venezuelában polgárháború. HAZUDSZ, nácigeci.

továbbra is csak egy hazug, idióta, agyhalott selejt pszichopata, elmebeteg állat vagy. tipikus náci Fideszes. ti azért hisztek ekkora hülyeségeket, mert fingotok nincs semmiről, idióták vagytok, embertelen gecik, és hazudozós véglények.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 22:53:42

@Szergej Szergejevics Szergejev:

"Hiszen már Törökország közvetlen szomszédai, Bulgária és Görögország (btw. ahol ezek szerint muszáj volt átmennie, hiszen "gyalog" ment) uniós országok, ahol a dublini egyezmény értelmében regisztrálniuk kellett volna, és ahol be kellett volna adniuk a menekültkérelmet.

Miért nem ezt tették? Ja, hogy a német és (pláne) a svéd jóléti rendszer több segílykével kecsegtetett? Hja kérem, van ez így."

a venezuella luxusmigránsaid miért nem Brazíliába mentek? miért az európai luxussegílykéért jöttek? az egyiptomi álmenekültjeid miért nem Görögországba mentek, miért a német luxussegílyke kellett nekik?!

Brazíliában és Görögországban már garantáltan nem volt veszélyben sem az életük, sem a szabadságuk, sem pedig nem voltak vallásilag vagy politikailag üldözve. Ha onnét tovább álltak, csak a pénz hajtotta őket. Akkor viszont nem jogosultak a menekültstátuszra.

És ha a te rokonaidat bombázták volna le ott, kezdve mondjuk az anyáddal? Ahhoz mit szólnál? Akkor is egy kézlegyintéssel intéznéd el?

továbbra is csak egy hazug, idióta, agyhalott selejt pszichopata, elmebeteg állat vagy. tipikus náci Fideszes. ti azért hisztek ekkora hülyeségeket, mert fingotok nincs semmiről, idióták vagytok, embertelen gecik, és hazudozós véglények.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 22:54:39

@Szergej Szergejevics Szergejev: azt egyébként meg tudod mondani, te Down-kóros selejt, hogy miért fogadtuk be a bűnöző Gruevszkiket, minden szart befogadtuk, csak a valódi menekülteket dobja ki a náci geci Orbán-patkány.

és te ennek örülsz, te ütődött elmebeteg!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 22:56:19

@Szergej Szergejevics Szergejev:

simán lejátszhatjuk azt, te elmebeteg barom, hogy a te családod házát lebombázza a Putyin, és utána gyalogolsz 2000 kilométert, és kidobunk a tranzitzónából családostul. én cserébe vállalom, hogy Venezuelából ingyen repülőjeggyel Magyarországra jövök, miközben valaki más lelőnek az utcán.

itt GAME OVER volt buzifaszköcsögkém! bebuktad. ugyanis én ezt vállalom. te nem vállalod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 22:57:48

@Szergej Szergejevics Szergejev: "a dublini egyezmény értelmében regisztrálniuk kellett volna"

ezt ugye Orbán is elmulasztotta egy olyan 30 ezer menekülttel megtenni. megint csak az jött ki, hogy Orbán egy utolsó, embercsempész bűnöző.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 23:10:18

@Szergej Szergejevics Szergejev:

"Venezuela is likely heading towards civil war, one of the country’s most respected military analysts has warned."

www.telegraph.co.uk/news/2019/03/12/fears-civil-war-venezuela-nationwide-blackout-enters-fourth/

ezt Maduro ellenfele mondta.

Tehát csak neked, mert idióta vagy, és angolul se tudsz rendesen:

Venezuela valószínűleg polgárháború felé tart.

Ami felé csak valószínűleg, és csak tartunk, az nincs itt.

Szíria ezzel szemben polgárháborúban volt évekig.

Ennyi, te kis retardált nácigeci Fidióta elmebeteg!

Sőt.

"Juan Guaido, recognised by more than 50 countries as the interim president, on Monday declared a “state of alarm” "

State of alarm. Tudod mi az magyarul?! Válsághelyzet. Tudod mi van ma Magyarországon Orbán szerint? Válsághelyzet. Azaz Orbán egy olyan országból csempészett be migránsokat Magyarországra, ahol válsághelyzetet hirdettek ki (szerintem utána), egy olyan országba, ahol már rég válsághelyzet volt.

Na most ezt az éktelen bornírt baromságot, dugd fel a jó édes kurva anyádnak, te makimajom!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 23:12:59

@math0: "miközben valaki más lelőnek az utcán.

itt GAME OVER volt buzifaszköcsögkém! bebuktad. ugyanis én ezt vállalom"

Úgy is vállalod, hogy az anyádat lövik le Caracas utcáin?

Gyerünk, valljál színt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 23:23:49

@Szergej Szergejevics Szergejev: még valami: több százezer magyar csinálja azt, hogy Nyugat-Európába menekül a jobb fizetés, életszínvonal reményében. és tudom, te, a kis betonfejű, korlátolt droid azt fogod írni, hogy ehhez joguk van az EU-ban. na most joga Németországnak is volt menekülteket befogadni, és joga az EU-nak van szétosztani a menekültek az általad is oly nagyon emlegetett dublini szerződés értelmében. ugye nemcsak a menekülteket kéne felszólítani, hogy tartsák be, hanem először az Orbángeci paraszt tartsa be! mutasson jó példát!

az, hogy Orbángeci maga sérti a dublini szerződést, bírósági ítélet van róla, hogy bűnöző, a magyarok meg nyugat-európába migrálnak (ehhez speciel van joguk), errefel jösztök ti, geci nácik, és tapossátok lefele a menekülteket, hogy nektek mindenhez van jogotok, nektek minden jár, csak másoknak nem jár.

hát a faszt, a kurva anyátokat, tudod mi jár nektek?! ami minden nácinak járt, az jár nektek, ha sokat ugráltok!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 23:24:51

@Szergej Szergejevics Szergejev: melyik venezuelai luxusmigráns anyját lőtték le, te hazug, faszfejgecibuzinácifideszállat?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.14. 23:29:03

@Szergej Szergejevics Szergejev: szóval az ajánlat úgy áll, kis idióta faszgecináci, hogy:

A) egyik oldalon Putyinék lebombázzák a házadat, és az anyád ott döglik meg, mert klórgázt is dob a Putyin a házadra. ezek után te gyalogolsz 2000 kilométert Törökországtól Szerbiáig, meg átkelsz a tengeren is, és utána éheztetünk a tranzitzónába, végül kirugdosunk

B) valakit lelőnek Caracas utcáin, én pedig ingyenjeggyel repülök Budapestre.

én vállalom. te nem vállalod, mert hát tudod nagyon jól, hogy egy embertelen, görény, hazudozós fasz vagy, egy selejt, ezért vagy náci és Fideszes.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 23:50:22

"én vállalom. te nem vállalod"

Szóval, úgy is vállalod, ha az anyádat lövik szitává?

Nem vállalod, mert hát tudod nagyon jól, hogy egy embertelen, görény, hazudós fasz vagy, egy selejt, ezért vagy libbant és dékás.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 23:54:19

@math0: "több százezer magyar csinálja azt, hogy Nyugat-Európába menekül a jobb fizetés, életszínvonal reményében"

Ja, te kis jogi analfabéta, az a magyar munkavállaló (bevándorló), aki ezt csinálja, pont nem "menekült", hanem él a Szerződések biztosította jogával, ami feljogosítja őt, hogy munkát vállaljon vagy vállalkozzon az unió valamely más tagországában.

A menekültügyi egyezmények arra speciel pont NEM adnak jogot a "menekülteknek", hogy a menedékkérelmük elbírálása előtt önkényesen továbbálljanak egy másik uniós tagállamba. A szabad mozgás joga csak akkor illeti meg őket, ha már megkapták a státuszt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 23:55:27

@math0: "melyik venezuelai luxusmigráns anyját lőtték le, te hazug, faszfejgecibuzinácifideszállat?!"

Sajnos nem tudom, esetleg kérdezd meg tőlük személyesen (persze úgy, hogy luxusmigránsnak titulálod őket), hátha legalább beverik a képed.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.14. 23:57:05

@math0: "www.telegraph.co.uk/news/2019/03/12/fears-civil-war-venezuela-nationwide-blackout-enters-fourth/

ezt Maduro ellenfele mondta.

Tehát csak neked, mert idióta vagy, és angolul se tudsz rendesen:

Venezuela valószínűleg polgárháború felé tart.

Ami felé csak valószínűleg, és csak tartunk, az nincs itt. "

Ja, ez meg egy márciusi cikk volt.

Azóta eltelt pont két hónap, ami alatt a helyzet éppen nem enyhült, de durvult.

Rakd össze a kirakóst!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.15. 00:00:32

@math0: "az egyiptomi álmenekültjeid miért nem Görögországba mentek, miért a német luxussegílyke kellett nekik?!"

Az egyiptomi koptok azért Magyarországra jöttek, mert Magyarország nyújtott nekik menedéket.

Egyébiránt ha repülővel jöttek, akkor Görögországba nem léptek be, így semmi nem indokolja, hogy a görögöket ezzel kapcsolatban elővedd (vagy azt állítsd, hogy biztonságos harmadik országként Görögországban kellett volna menedékkérelmet benyújtaniuk, ahol nem is jártak).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 07:47:01

@Szergej Szergejevics Szergejev: szóval az ajánlat úgy áll, kis idióta faszgecináci, hogy:

A) egyik oldalon Putyinék lebombázzák a házadat, és az anyád ott döglik meg, mert klórgázt is dob a Putyin a házadra. ezek után te gyalogolsz 2000 kilométert Törökországtól Szerbiáig, meg átkelsz a tengeren is, és utána éheztetünk a tranzitzónába, végül kirugdosunk

B) valakit lelőnek Caracas utcáin, én pedig ingyenjeggyel repülök Budapestre. Ugyanis a gazdasági migránsoknak, akiket Orbán Magyarországra csempészett, nem lőtték le konkrétan senkijüket az utcán. Legalábbis egész biztosan nem mindenek.

én vállalom. te nem vállalod, mert hát tudod nagyon jól, hogy egy embertelen, görény, hazudozós fasz vagy, egy selejt, ezért vagy náci és Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 07:47:40

@Szergej Szergejevics Szergejev: szóval az párhuzam úgy áll, kis idióta faszgecináci, hogy:

A) egyik oldalon Putyinék lebombázzák a házadat, és az anyád ott döglik meg, mert klórgázt is dob a Putyin a házadra. ezek után te gyalogolsz 2000 kilométert Törökországtól Szerbiáig, meg átkelsz a tengeren is, és utána éheztetünk a tranzitzónába, végül kirugdosunk

B) valakit lelőnek Caracas utcáin, én pedig ingyenjeggyel repülök Budapestre. Ugyanis a gazdasági migránsoknak, akiket Orbán Magyarországra csempészett, nem lőtték le konkrétan senkijüket az utcán. Legalábbis egész biztosan nem mindenek.

én vállalom. te nem vállalod, mert hát tudod nagyon jól, hogy egy embertelen, görény, hazudozós fasz vagy, egy selejt, ezért vagy náci és Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 07:51:29

@Szergej Szergejevics Szergejev: amikor a magyarok mennek az EU-ba, akkor az EU törvényekre hivatkozol. A másik oldalon meg Orbán a sárba tiporta ezeket a törvényeket, amikor megtagadta a kvótát. Ha az EU törvényeket nézzük, akkor Orbánnak regisztráltatnia kellett volna a menekülteket, és Magyarországon kellett volna elbírálni több százezer menekültet, nem pedig Ausztriába tovább csempészni. Orbán egy utolsó, geci csempész bűnöző.

Ezek vagytok, ti Fideszes nácik. Önző, pszichopata, kétszínű elmebeteg selejtek vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 07:53:18

@Szergej Szergejevics Szergejev: "A menekültügyi egyezmények arra speciel pont NEM adnak jogot a "menekülteknek", hogy a menedékkérelmük elbírálása előtt önkényesen továbbálljanak egy másik uniós tagállamba. A szabad mozgás joga csak akkor illeti meg őket, ha már megkapták a státuszt. "

Orbán sok tízezer menekültet maga buszoztatott az osztrák határra, azaz pont ebben az értelemben bűnöző.

vs.hu/kozelet/osszes/tizezer-menekultet-engedhettunk-at-a-ausztriaba-regisztracio-nelkul1-0920

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 07:54:55

@Szergej Szergejevics Szergejev: máskor ne állíts hazug hülyeségeket, amikről magad vallod be, hogy nem tudsz, te idióta elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 08:02:36

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Ja, ez meg egy márciusi cikk volt.

Azóta eltelt pont két hónap"

Csakhogy Orbánék nem március után, hanem 2018. áprilisában csempészték be a luxusmigránsokat Magyarországra:

index.hu/belfold/2019/02/21/venezuela_magyar_menekultek_befogadas_bevandorlas_bevandorlasi_kulonado_maduro_chavez_polgarhaboru/

itt azt is elolvashatod, milyen sokba kerülnek nekünk ezek a luxusmigránsok.

meg arra is emlékeztetnek minket, hogy mindezt pont Orbán törvénye tiltja, illetve 25%-os adóval sújtja. Orbán egy bűnöző embercsempész.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 08:05:11

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Az egyiptomi koptok azért Magyarországra jöttek, mert Magyarország nyújtott nekik menedéket."

A szír menekültek azért mentek Németországba, mert Németország nyújtott nekik menedéket. Ennyi, faszfejkém!

Sir Bates dö Hól 2019.05.15. 14:14:41

@balfaszokkal sáncoló: szerinted mi az iszlámisták célja? mert sz'tem az, hogy a transzatlantiak húzzanak a fenébe az általuk kiszipolyozott országokból. ők sem akarják elveszíteni a kultúrájukat. azonban mi, a white power vagyunk ott, s ott harcolunk, mivel erőfölénnyel rendelkezünk. ők csak megmutatják, hogy mit is jelent a háború. házhoz szállítás történik.
a fentieket figyelmen kívül hagyva nem lehet megérteni az alapvető okokat, ha mindezt ráhúzod az iszlámra, akkor tévúton jársz, s megoldást sem lelsz soha.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 18:45:05

@balfaszokkal sáncoló: "Meg se volt keresztelve te szerencsétlen hülye barom."

1) ez sokkal gyengébb érv, mint az én képem, ahol a pópával vesz rész szertartáson
2) NEM IGAZOLTAD

3) " A kommunista jugoszláv állam sem volt keresztény"

Ez totálisan nem érv, mert nem az állam vallása volt a kérdés

"ez egy etnikai háború volt, nem pedig az vallási terrorizmus"

VIDEÓM VAN RÓLA? HOGY MAGA MLADIC MONDJA AZT, HOGY VALLÁSI. te akkor is letagadod a kurva anyádat, ha előtted kúrják seggbe, te kretén elmebeteg!

"Abdeszlam terrorcselekménye pedig deklaráltan Allah dicsőítéséért történt"

igazolás?!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 18:47:40

@balfaszokkal sáncoló:

"Meg se volt keresztelve te szerencsétlen hülye barom."

1) ez sokkal gyengébb érv, mint az én képem, ahol a pópával vesz rész szertartáson
2) NEM IGAZOLTAD

3) " A kommunista jugoszláv állam sem volt keresztény"

Ez totálisan nem érv, mert nem az állam vallása volt a kérdés

"ez egy etnikai háború volt, nem pedig az vallási terrorizmus"

VIDEÓM VAN RÓLA, HOGY MAGA MLADIC MONDJA AZT, HOGY VALLÁSI. te akkor is letagadod a kurva anyádat, ha előtted kúrják seggbe, te kretén elmebeteg!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

"Abdeszlam terrorcselekménye pedig deklaráltan Allah dicsőítéséért történt"

igazolás?!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 18:55:27

@balfaszokkal sáncoló: az nem érv, hogy hasból hazudsz, az nem érv, hogy letagadod azt, amire képes és videós bizonyítékot hoztam. ettől nem lesz igazad. ezzel csak azt mutatod be, hogy ti keresztények micsoda selejtes, idióta, pszichopata, elmebeteg állatok vagytok. azért vagy náci, mert ilyen selejt vagy.

nem kérünk az idióta vallásotokból, és az embertelen terrorizmusotokból, köcsög keresztények!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 18:56:40

@balfaszokkal sáncoló: " Four Catholic civilians were killed by the blast—including two 13-year-old boys standing outside"

4 civil halt meg, köztük egy 13 éves fiú. a jó édes kurva anyádnak hazudozol, te utolsó, pszichopata, Fideszes náci selejtes patkány!

ezeket a köcsög náci terroristákat véded, te utolsó, senkiházi patkány! te keresztény idióta, náci selejt!

en.wikipedia.org/wiki/Hillcrest_Bar_bombing

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 18:57:24

@balfaszokkal sáncoló: az IRA, a keresztény terroristák több civilt öltek meg Európában, mint a muszlimok. 1840-et. tény, bizonyítottam. a hazugságaidat meg feldughatod a jó édes kurva anyádnak.

en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 18:59:29

@balfaszokkal sáncoló: persze, te idióta, elmebeteg, te, a keresztény faszfej azt állítod, hogy a köcsög IRA terrorista nem tehet arról, hogy a kocsmában, ahol robbantott, meghaltak az emberek. nem ez volt a célja, neki csak nem tetszett a zene, és zajt akart csinálni.

komolyan, te diliházba való elmebeteg vagy. ilyen a tipikus keresztény, a tipikus náci, mint te. pontosan ilyen IQ-negatív, Down-kóros selejt, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:00:34

@balfaszokkal sáncoló: Orbán döntése volt, amit a strasbourgi bíróság elítélt. nem az én döntésem. nem engem ítéltek el.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.15. 19:02:34

@math0: "A szír menekültek azért mentek Németországba, mert Németország nyújtott nekik menedéket"

Na látod, ez kivételesen még igaz is!

Sőt, Merkel mutti gyakorlatilag becsábította őket!

De ebből csak egy következtetés adódik: akkor egyék meg, amit főztek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:02:41

@balfaszokkal sáncoló: A fanatikus keresztény terrorizmus egyetlen célja, minél több nem keresztény vagy máshogy keresztény civil legyilkolása. Európába való elterjedésük a hozzád hasonló keresztény férgek érdeme, de időtök szép lassan lejár.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.15. 19:05:01

@math0: Nekem az a verzió még mindig szimpibb, ahol az anyádat lövik le, de az még szimpibb lenne, ha az egész családodat.

És utána valaki a képedbe mondja, hogy "Mit picsogsz má, most alig kéttucat ember miatt? Hát ez semmi!"

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:06:42

@balfaszokkal sáncoló: az Iszlám Állam vezetője iraki ellenálló volt, akit olyan kis köcsög, féreg keresztények radikalizáltak a börtönben, mint ezek:

en.wikipedia.org/wiki/Abu_Ghraib_torture_and_prisoner_abuse

A te kis köcsög, keresztény elvtársaid tehetnek az iszlám állam vezetőjének radikalizálásáról.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:08:00

@Szergej Szergejevics Szergejev: akkor ebben az egyben megegyeztünk. ha Orbán csempészhet Magyarországra luxusmigránsokat, akkor Németország nyugodtan beengedhet törvényesen igazi menekülteket, te meg pofád befogod, kis szarcsimbók!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.15. 19:08:38

@math0: "Ha az EU törvényeket nézzük, akkor Orbánnak regisztráltatnia kellett volna a menekülteket, és Magyarországon kellett volna elbírálni több százezer menekültet, nem pedig Ausztriába tovább csempészni."

Ha az uniós *jogszabályokat nézzük, akkor Görögországnak** kellett volna ezeket az embereket regisztrálni, hiszen ott léptek be az Unió területére először. Tehát ezt is beszoptad.

**(Elméletileg lehetséges lett volna Bulgária is, de szintén EU-tag, és oda nem engedték be őket; más országokkal Törökország nem határos Európában).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:10:08

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Nekem az a verzió még mindig szimpibb, ahol az anyádat lövik le, de az még szimpibb lenne, ha az egész családodat."

Én értem, hogy te egy ilyen legalja náci köcsög vagy, csak a párhuzam így nem helyes, hiszen nem tudtad igazolni, hogy akár csak egy venezuelai luxusmigránsnak is lelőtték bárkijét is.

Úgyhogy maradunk annál a hiteles párhuzamnál, hogy a te kurva anyádat basszák szájon egy RPG-vel Asszadék. (a kurva nem része a párhuzamnak, az a te anyád külön specialitása)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:11:28

@Szergej Szergejevics Szergejev: jogilag nulla vagy, a jogban nincs olyan, hogy "de óvónéni, óvónéni, a szomszéd kislány is csalt!" óvodás idiotizmus, és nem menti Orbánt, hogy más is csalt. Orbán csalt, Orbán egy bűnöző, embercsempész, utolsó, senkiházi náci fasz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:14:51

@Szergej Szergejevics Szergejev: szóval az ajánlat úgy áll, kis idióta faszgecináci, hogy:

A) egyik oldalon Putyinék lebombázzák a házadat, és az anyád ott döglik meg, mert klórgázt is dob a Putyin a házadra. ezek után te gyalogolsz 2000 kilométert Törökországtól Szerbiáig, meg átkelsz a tengeren is, és utána éheztetünk a tranzitzónába, végül kirugdosunk

B) valakit lelőnek Caracas utcáin, én pedig ingyenjeggyel repülök Budapestre. Ugyanis a gazdasági migránsoknak, akiket Orbán Magyarországra csempészett, nem lőtték le konkrétan senkijüket az utcán. Legalábbis egész biztosan nem mindenek.

én vállalom. te nem vállalod, mert hát tudod nagyon jól, hogy egy embertelen, görény, hazudozós fasz vagy, egy selejt, ezért vagy náci és Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:15:46

@Szergej Szergejevics Szergejev: amikor a magyarok mennek az EU-ba, akkor az EU törvényekre hivatkozol. A másik oldalon meg Orbán a sárba tiporta ezeket a törvényeket, amikor megtagadta a kvótát. Ha az EU törvényeket nézzük, akkor Orbánnak regisztráltatnia kellett volna a menekülteket, és Magyarországon kellett volna elbírálni több százezer menekültet, nem pedig Ausztriába tovább csempészni. Orbán egy utolsó, geci csempész bűnöző.

Ezek vagytok, ti Fideszes nácik. Önző, pszichopata, kétszínű elmebeteg selejtek vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:16:46

@Szergej Szergejevics Szergejev: Gruevszkijről is lapítasz, te Fidesz-féreg, mint a szar.

miért "menekült " ez a bűnöző, te anyabaszó kis kretén?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:18:21

@Szergej Szergejevics Szergejev: Ezeket szőnyeg alá söpörted, te hazug, kurafi, náci selejtes patkány!

ott nincs sok százezer ember ember egy menekülttáborban a pusztában, ahol eredetileg semmiféle város nem volt, semmiféle infrastruktúra, és semmiféle munkalehetőségek. ráadásul kurd-török konfliktus is van.

a kérdés, hogy miért nem számít menekültnek ugyanez muszlimban, vagy keresztényben, ha a tranzitzónába jön? miért csak az számít menekültnek, akit Orbánisten önkényesen kiválaszt?!

annál inkább idiótaság még mindig azt remélni, további 8 év után, meg már előtte is több évtizednyi csökkenés után, hogy majd változni fog valami. ilyet csak olyan elmebeteg selejtesek hisznek, mint ti.

iskolát, munkát? Németország tud. ezért érdemes őket Németországban befogadni. ha meg Orbanisztán nem bír ezer embernek ennyit garantálni, akkor Orbanisztán kurva szarul teljesít.

"Hanem alapvetően két dologról van szó: Fizikailag biztonságban legyenek és megfelelő ellátáshoz (kaja, pia, orvosi) jussanak."

Törökországban nem jutnak.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:19:33

@Szergej Szergejevics Szergejev: Csakhogy Orbánék nem március után, hanem 2018. áprilisában csempészték be a luxusmigránsokat Magyarországra:

index.hu/belfold/2019/02/21/venezuela_magyar_menekultek_befogadas_bevandorlas_bevandorlasi_kulonado_maduro_chavez_polgarhaboru/

itt azt is elolvashatod, milyen sokba kerülnek nekünk ezek a luxusmigránsok.

meg arra is emlékeztetnek minket, hogy mindezt pont Orbán törvénye tiltja, illetve 25%-os adóval sújtja. Orbán egy bűnöző embercsempész.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:20:25

@Szergej Szergejevics Szergejev: Orbán egy büdös náci, ami egyrészt a törvényeiben is megnyilvánul, másrészt a törvényeken belül sem volna nácinak lennie, de ő az. Orbán náci törvényeire hivatkozni, nem érv Orbán nácizmusa ellen.

az is az idiótaság netovábbja, hogy szerinted, ha valaki 2000 kilométert gyalogol a magyar határig, akkor szerinted jogos nem befogadni, mert túl messzire jött, de ha 9000 kilométert szel át, akkor már mindjárt jogosult.

te egy totál idióta elmebeteg vagy.

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.15. 19:42:15

@balfaszokkal sáncoló: "Ezek járulékos civil áldozatok"

neked 1840 ember járulékos áldozat. ez vagy te, köcsög keresztény! ennyit tud a kereszténység. ilyen selejteket kitermelni, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:45:54

@balfaszokkal sáncoló: "Meg se volt keresztelve te szerencsétlen hülye barom."

1) ez sokkal gyengébb érv, mint az én képem, ahol a pópával vesz rész szertartáson
2) NEM IGAZOLTAD

3) " A kommunista jugoszláv állam sem volt keresztény"

Ez totálisan nem érv, mert nem az állam vallása volt a kérdés

"ez egy etnikai háború volt, nem pedig az vallási terrorizmus"

VIDEÓM VAN RÓLA, HOGY MAGA MLADIC MONDJA AZT, HOGY VALLÁSI. te akkor is letagadod a kurva anyádat, ha előtted kúrják seggbe, te kretén elmebeteg!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:47:46

@balfaszokkal sáncoló: "Ezek járulékos civil áldozatok"

neked 1840 ember járulékos áldozat. ez vagy te, köcsög keresztény! ennyit tud a kereszténység. ilyen selejteket kitermelni, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:48:47

@balfaszokkal sáncoló: George Washington nem robbantgatott kocsmákban, te köcsög, idióta, hazudós, pszichopata, náci keresztény fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:49:35

@balfaszokkal sáncoló: az Iszlám Állam vezetője iraki ellenálló volt, akit olyan kis köcsög, féreg keresztények radikalizáltak a börtönben, mint ezek:

en.wikipedia.org/wiki/Abu_Ghraib_torture_and_prisoner_abuse

A te kis köcsög, keresztény elvtársaid tehetnek az iszlám állam vezetőjének radikalizálásáról.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:50:29

@balfaszokkal sáncoló: az nem érv, hogy hasból hazudsz, az nem érv, hogy letagadod azt, amire képes és videós bizonyítékot hoztam. ettől nem lesz igazad. ezzel csak azt mutatod be, hogy ti keresztények micsoda selejtes, idióta, pszichopata, elmebeteg állatok vagytok. azért vagy náci, mert ilyen selejt vagy.

nem kérünk az idióta vallásotokból, és az embertelen terrorizmusotokból, köcsög keresztények!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 11:03:36

@balfaszokkal sáncoló: felfogod végre, te Fidióta, fasz, náci geci, hogy kocsmákban robbantó keresztény terroristákat védesz?!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 11:06:37

@balfaszokkal sáncoló: az izraelita törzsek Kánaánba való behatolása kurvára nem volt kérdés, és nincs relevanciája.

1) Kurva régen történt, és kurvára nem Európában.
2) Nem a zsidók voltak a kérdés.
3) Ha elkezdünk visszamenni a történelembe, akkor a kereszténység a középkorban kurvára sokkal több háborút csinált, meg inkvizíciót, meg boszorkányüldözést. Nem fogsz te ezzel jól járni, te kereszétény-náci, Fidióta!

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Cycmen 2019.05.18. 11:57:17

@math0: az izraelita törzsek Kánaánba való behatolása kurvára nem volt kérdés, és nincs relevanciája.

1) Kurva régen történt, és kurvára nem Európában. .....................

Jó, akkor nézzük eme remek törzsek Európába hatolását és áldásos tevékenységét.
Megérne egy misét. :D Ugye te kis misefóbiás? Apropó, nagy ateista, a keresztényeken kívül a többi vallást miért nem fikázod? Vannak akik ma kizárólag gyalogolnak, ami röhej, lássuk be! :P Persze apád seggberúgna és nem örökölnéd a családi szatócsboltot ha ezt feszegetnéd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 12:17:11

@Cycmen: tudjuk, hogy egy elmebeteg, idióta, funkcionális analfabéta vagy, tehát felesleges reklámoznod, inkább maradnál kussban, ha már egyszer ilyen selejt vagy:

a többi vallást itt kritizálom:

ateistaklub.blog.hu/tags/iszl%C3%A1m
ateistaklub.blog.hu/tags/zsid%C3%B3k
ateistaklub.blog.hu/tags/buddhizmus

tehát azonkívül, hogy csak arra futotta neked, hogy a terelést tovább tereld, azonkívül arra se futotta, hogy utána nézz, hátha valami olyan oltári ostobaságot hazudsz, ami 1 perc alatt cáfolható, és úgy esel pofára, mint a zsíroskenyér

Ennyit tudtok, ti Fidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Cycmen 2019.05.18. 12:28:34

@math0: Akkora fasz vagy hogy csak az itteni munkásságod alapján ítéltem, pedig valóban szorgoskodsz más esetekben is, így mea culpa, valamivel szimpatikusabb lettél, de még messze nem lépted át a negatív tartományt így sem!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 12:43:18

@Cycmen: "csak az itteni munkásságod alapján ítéltem"

ha ezt tetted, akkor a fasz nem én vagyok, hanem te. ilyen idióta, előítéletes, hirtelenkedő barom vagy. pontosan ezért vagy náci is. nem vagy képes utánanézni dolgoknak, ellenőrizni dolgokat, gondolkodni, mielőtt kinyitod az ostoba répalesődet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 12:51:16

@Cycmen: egyébként nem is értem, ha egy ateista kritizálja a kereszténységet, akkor te honnan a jó édes kurva anyádból veszed azt, hogy hát akkor biztos nem kritizál más vallásokat, hiszen ateista? miért nem abból indulsz ki, ami kézenfekvő, hogy ateista, tehát biztos kritizál más vallásokat is, csak itt nem más vallások volt a téma.

vagy például a muszlim terrorizmusra egyáltalán nem úgy reagáltam, hogy a muszlimok nem csinálnak terrorizmust, és nem is úgy, mint a muszlimok egy része, hogy hát azok nem igazi muszlimok, az iszlám a béke vallása (ugyanezt ugye látjuk akár itt is ostoba keresztényektől).

én nem úgy reagáltam, hogy a muszlim vallást mentegettem, hanem úgy, hogy a keresztény vallás semennyivel nem jobb.

tehát itt is azonos módon voltam kritikus a két vallással.

Aranka1973 2019.05.18. 12:52:39

@math0: Hát, ha valaki meg is nézi, mi van a linkek alatt, akkor rájön, hogy az iszlámot és a zsidó vallást csak ímmel-ámmal "kritizálod", valójában még az így tagelt posztok nagyobbik része is a keresztényeket ekézi.

Szar lehet ám neked, mert Magyarország viszont egy hagyományosan konzervatív, tradicionalista, keresztény identitású, keresztény hagyományokat ápoló ország; ezzel még a nem hívő emberek többsége is tisztában van.

Köszönjük, nekünk az iszlámból untig elég volt a török uralom, többet nem kérünk belőle.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 13:26:47

@Aranka1973: jó, hát, figyusz, faszfejkém, nem a te feladatod, hogy patikamérlegen kimérd, milyen arányban kritizáljam melyik vallást, mégis ki a jó édes kurva anyádnak képzeled magad?!

a szar meg mégiscsak neked lehet, hiszen te egy olyan bigott, régi idióta hülyeségben hiszel, amelyik kihalóban van. azt már megbeszéltük, hogy Magyarország NEM keresztény ország, Európa (az EU) NEM keresztény.

szóval neked egyre szarabb lesz, ha ugrálsz. meg hát kihalóban is vagytok, meg hát még hülyeségben is hiszel.

az egyáltalán nem szar dolog, hogy valaki az igazságért küzd, és egyelőre még helyenként hatalmon levő geciknek beolvas.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 13:27:38

@Aranka1973: Köszönjük, nekünk az kereszténységből untig elég volt az inkvizíció és boszorkányüldözés, többet nem kérünk belőle!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 13:29:30

@Aranka1973: btw. a törökök nem vitték el Isztambulba a magyar keresztény, hétköznapi embereket, hogy ott elégessék máglyán őket, csak azért, mert nem muszlimok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 21:07:59

@balfaszokkal sáncoló:

" Nem a zsidók voltak a kérdés."

ezt hogy nem sikerült felfognod, te selejtes Fidióta patkány?!

"Vagyis akkor ott tartunk, hogy mazsolázol: egyiket vallási terrorizmusnak tartod, a másikat nem"

nem. te mazsolázol. én a keresztény és a muszlim vallási terrorizmust is kritizálom. ennek megfelelően vagy kitoloncoljuk Európából a keresztényeket és a muszlimokat, vagy pedig, belátjuk, hogy az egyszeri hívő hibája a vallásával mégsem akkora hiba, hogy kitoloncoljuk, és attól, hogy egy azonos vallású elkövetett valamit, ő még nem lesz bűnös. én ez utóbbi mellett vagyok: a muszlimok és keresztények szerintem hülyeséget hisznek, de ez önmagában nem indok a kitoloncolásukra.

te egy következetlen, idióta, kettős mércés, tudatlan náci nézet mellett vagy.

", holott ha egyiket annak tartod, akkor a másikat is ennek kell tartanod. Mellesleg a Földközi-tenger medencéjének öt keresztény püspöksége közül hármat ( a jeruzsálemit, az antiochiait és az alexandriait) az iszlám agresszió hódította meg. Így kezdődött a konfliktus."

a dolog úgy kezdődött, hogy a kereszténység megpuccsolta a Római Birodalmat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 21:09:08

@balfaszokkal sáncoló: avagy a dolog úgy kezdődött, hogy Mohamed keresztényekhez menekült Mekkából.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 21:12:10

@balfaszokkal sáncoló:

"az 1840 áldozat döntő többsége nem a robbantások áldozata, hanem az angolokkal folytatott fegyveres harcé úgy harminc év leforgása alatt?"

1) ezt nem tudod igazolni
2) ez nem releváns
3) az Iszlám Állam áldozatainak nagy része is az Iszlám Állam háborúinak áldozata a különféle hatalmakkal

"A fegyveres küzdelem pedig ugyanazért történt, mint a függetlenségi háború: a függetlenedésért a tömegbe lövető brit hatalom ellen."

az Iszlám államnál is.

"Ezeket az alapvető különbségeket"

ezek kurvára nem alapvető különbségek, és még hazudsz is róluk.

ismétlem: egy mocskos kis patkány vagy, aki mocskos kis náci Fideszes patkány vagy, aki keresztény terroristákat mosdat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.21. 21:22:40

@balfaszokkal sáncoló: az Iszlám a kor szerint teljesen normális háborúban hódított meg mindenféle területeket, és nem is keresztényekkel kezdte. ha ez szerinted elvetendő, akkor a keresztények előtte és utána is kurvára sokkal több bűnt követtek el. mer kurvára sokkal többet háborúztak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 00:08:34

@balfaszokkal sáncoló: figyusz, hülye faszfejkém:

1) a zsidókról kurvára nincs szó a posztban, zsidókról kurvára nem volt szó
2) semmi problémám nincs azzal, hogy ha zsidók terrorizmust követnek el, akkor elismerjem, hogy azt követnek el, csak NEM VOLT ILYEN KÉRDÉS.

a kérdés a muszlim és a keresztény terrorizmus vagy népirtás összehasonlítása volt, mert a menekültek jelentős része muszlim, az európaiak jelentős része keresztény, és a nácik a keresztény kultúra megvédéséről is papolnak, totál álszent és idióta módon.

a zsidókról NEM VOLT SZÓ, és semmi relevanciájuk a kérdésben.

"Éppúgy nem volt vallási terrorizmus az IRA tevékenysége, mint az Arafat vezette PSZF terrorizmusa."

mindkettő az volt, nagyjáéból mindenki szerint. itt totál lementél idióta kreténbe.

"Még ha így is lenne, ez nem változtat azon a tényen, hogy a muzulmánok léptek fel először expanzívan a keresztényekkel szemben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 00:14:00

@balfaszokkal sáncoló: "Az IRA robbantásos merényletek civil áldozatainak száma elenyésző hányada a kb. harminc év alatt meghalt 1840 áldozatnak."

még mindig nem igazolsz, csak hazudsz, te keresztény, kretén állat! ráadásul érthetetlen, mi a faszt akarsz. mi a faszban halt meg a többi civil szerinted, és az hogy a jó édes kurva anyádban mentené az IRÁ-t?! sőt, hogy a jó édes kurva anyádban menti az IRÁ-t a terrortámadások nem civil áldozatai? ha valaki lelő egy rendőrt, az nálatok, keresztény geciknél jó ember?!

"Az iszlám államhoz köthető terrorizmus 2015-2018 között kb. háromszáz áldozatot szedett Európában, amelyek 98%-a civil."

ez töredéke az Iszlám Állam összes áldozatainak.

de egyébként tényleg, akkora kretén fasz vagy, hogy 300 civil miatt ugrálsz, de 1840 civil áldozatot elenyészőnek mondasz.

csak azt mutatod be, hogy ti keresztények, és ti nácik micsoda kretén, idióta, pszichopata elmebeteg banda vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.25. 07:40:26

@balfaszokkal sáncoló: itt erőlködsz, te idióta, pszichopata, keresztény faszfej, hogy arról győzködjél, hogy a keresztény terroristák, és a keresztény emberirtók, azok nem így öltek meg sok embert, hanem amúgy ültek meg. nem is igaz az erőlködésed, hasból előhúzott hazugság, de ráadásul kurvára tök mindegy, te embertelen faszfej. hát nem tök mindegy, hogy a keresztény terroristáid és emberirtóid hogyan ölték meg azokat az embereket?! az a lényeg, hogy megölték őket, és jogtalanul ölték meg őket, nem önvédelemből. és ezzel a keresztény terroristáid menthetetlenek, hiába erőlködsz.

Mondom neked keresztény módon:

Az 5. parancsolat az, hogy "ne ölj". Nem az van odaírva, hogy nyugodtan robbantgathatsz kocsmákban, ha időnként egy angol rendőrt is megölsz, te idióta patkány! Nincs ilyen, elfogadhatatlan! Embertelen faszság amit erőltetsz, és embertelen faszság az egész keresztény vallás. A saját parancsolataitokat sem tartjátok be, ti idióta kretének!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 19:40:55

@balfaszokkal sáncoló:

"Beteg libsi szokás, hogy a valóságnak csak azt a szeletét veszitek figyelembe, ami belepasszol idióta valóságidegen elképzeléseitekbe.."

idióta náci szokás, hogy akkor is zsidóztok, ha szó sincs róluk. zsidó menekültek befogádásáról van szó? nem. akkor meg hogy a kurva anyádba kerültek az asztalra?

"Annyira ostoba, buta és műveletlen vagy, hogy nem vagy képes különbséget tenni vallási és szeparatista terrorizmus között. "

még egyszer mondom, te idióta fasz MLADIC MAGA MUSZLIMOZOTT A FELVÉTELEN. hogy a kurva anyádban nem vallási nálad az, amikor muszlimozik a keresztény, náci fasz?! ráadásul semmiféle szeparációt sem akart.

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

mi a jó édes kurva anyádnak tagadod le azt, amiről videó felvétel van, te elmebeteg, kertén, selejtes állat?!

"Az 1840 áldozat igen kis hányada halt meg a robbantásos IRA terrorcselekményekben."

ja, nyilván szénanáthában haltak meg, ezért vannak felsorolva civil áldozatnak. elmebeteg, idióta kretén vagy.

"George Washington is terroristának kell nevezned."

Már megbeszéltük faszfejkém, hogy George Washington egyetlen kocsmában sem robbantott.

"Az 5. parancsolat az, hogy "ne ölj".

Látod buziköcsög, ebből is látszik, hogy nem keresztény terrorizmusról van szó, hisz nem tartottak be egy alapvető keresztény parancsolatot."

ja, ha te olyan kereszténybuzi vagy, hogy abból indulsz ki, hogy a keresztények betartják a tízparancsolat, akkor sajnállak.

megsúgom neked akkor, fijjam, hogy Magyarország soha a kurva életben nem volt keresztény ország, ha ezt vennénk mércének, hiszen a magyar történelem (akárcsak más országokban tele van háborúval).

pofán szartad magad, te idióta, kretén kereszténybuzi selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 19:42:37

@balfaszokkal sáncoló: "nem keresztény terrorizmusról van szó, hisz nem tartottak be egy alapvető keresztény parancsolatot."

szerinted az Észak-Írek nem keresztények voltak. akkor mi a halál faszák voltak, tán muszlimok, te idióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 19:45:32

@balfaszokkal sáncoló:

még mindig nem igazolsz, csak hazudsz, te keresztény, kretén állat! ráadásul érthetetlen, mi a faszt akarsz. mi a faszban halt meg a többi civil szerinted, és az hogy a jó édes kurva anyádban mentené az IRÁ-t?! sőt, hogy a jó édes kurva anyádban menti az IRÁ-t a terrortámadások nem civil áldozatai? ha valaki lelő egy rendőrt, az nálatok, keresztény geciknél jó ember?!

mi a jó édes kurva anyádnak akarsz te keresztény terroristákat védeni, akik megöltek vagy 1800 civilt és kb ugyanennyi nem civilt (ami nem tudom, miért volna elfogadható), te utolsó keresztény-náci selejt?

csak azt mutatod be, hogy ti keresztények, és ti nácik micsoda kretén, idióta, pszichopata elmebeteg banda vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 20:02:42

@balfaszokkal sáncoló: btw.

ha igazad lenne, hogy az európai terrorizmus soha nem keresztény terrorizmus, és ha egyetlen civilt sem öltek meg (és ez kurvára nem igaz), ez akkor sem lenne elég ahhoz, hogy mentse az európai nem muszlim terrorizmust, ettől az nem lenne lényegesen jobb, nem lenne elfogadható, és ez kurvára nem volna elég ahhoz, hogy Röszkén a teljesen ártatlan Aminát a náci geci keresztény Orbán kidobja a tranzitzónából.

tehát tudatlanságodban, hülyeségedben egy olyan hazugságot nyomsz, ami még akkor sem volna elég semmire, ha nem hazudnál.

egy terrormosdató utolsó keresztény náci selejt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.29. 20:15:05

@balfaszokkal sáncoló: pont az ellenkezője igaz annak, amit hazudsz:

1) Az Iszlám Állam egy szeparatista szervezet volt, Iraktól és Szíriától akartak függetlenedni és államot létrehozni, sikerült is nekik

2) Az Iszlám Állam többnyire reguláris hadseregek ellen harcolt, vagy azoknak félkatonai támogatóival

3) Az Iszlám Állam áldozatainak elenyésző kisebbsége volt civil, nagy része katona volt

4) az IRA áldozatainak száma ezzel szemben felében civil volt. a boszniai háború áldozatainak is fel volt kb civil.
süti beállítások módosítása